//Csibekapitány és Fehér holló//
* Egy pillanatra ledermed, szemeiből süt az értetlenség és zavartság. A férfi hirtelen közelségére nem számít, még azután sem, hogy kicsit belecsípett a másikba. A tegezést észre sem veszi, elfoglalja a tudat, hogy fülig elvörösödik, ha nem nyugtatja le magát nyomban. *
- Nnem értem miért kéne úgy csinálnom - * az első betűt kénytelen megismételni újra, határozottabban és hangosabban. Az elejei bizonytalanság azonban a végére magabiztossággá görbült, visszanyerve végre eredeti hangját. *
- Erre-arra, ahol szállást adnak - * vonja meg vállát, mintha észre sem venné, hogy nem említett város nevet. Pedig igenis szándékos cselekedet volt. Nem szerette ha bárki is tudja merre találni a leggyakrabban őt. Inkább meghagyja magának titok gyanánt, még a települést is, nehogy a kedves ismeretség rosszba torkolljon és utána a férfi felkeresse őt. Az igazán kellemetlen volna, pláne úgy, hogy fogalma sincs kivel is van igazából dolga. *
- Tudja... - * bár nem kérdésekhez hasonló stílust kapott a szó, a gúnyos kiejtés mégis arra enged következtetni, hogy nem ért ezzel teljesen egyet Tenebriss. Mint kevés hagyatékok egyikét kapta meg anyjától ezt a nevet születésének napján és azon az ártatlan csepp gyermeken mégis hogyan látszódhatott volna az a sok a jövőben elkövetett hiba és rossz döntés, amellyel azóta együtt él és ami megformálta őt. Az ilyesmit nem lehet előre látni, a névhez nem simulhat ember, csak név simulhat az emberhez, miután az és környezete megszokta csengését. *
- Magam sem tudom miért éppen a tenger jutott eszembe, csak egyszer ott volt a kép a fejemben és kész. - * mutatott homlokára egyik vékony ujjacskájával mosolyogva, mintha csak ez magyarázatot gyújtana a másiknak. *
- Hogy mit tudok magáról? - * ravasz mosoly árnyéka suhan át a leány arcán, oldalvást les Taitosra, végre indokkal tudja úgy végigmérni, ahogy szereti az embereket nézni. * - Nos ruháiból következtetve vagy ritkán tud megmaradni fenekén vagy szegényebb közegből származik, ám az ezüst a nyakában inkább az elsőre utal. Az arcán futó két heg nem mostani darab, illetve állattól származik ha jól látom. Az ilyen pofájú alakoknak érdekes történeteik vannak általában, érdekes foglalkozással vagy érdekes lénnyel lábuk nyomában. - * hátra hajtja fejét, az eget méregeti, szórakozottan elidőz tekintete egy szétszakadó bárányfelhőn majd lágyan elmosolyodik magában, ismét szóra nyitva száját *
- Gondolom akármire is hibáztam rá, semmi újat sem mondtam önnek. - * ez csak egy kis bemutató volt, az évek alatt kifejlesztett emberismeret tudományának apró megcsillogtatása. Régóta figyeli az embereket, meg úgy a legtöbb népet, akik nap mint nap sétálgatnak fel és alá Arthenior utcáin. Mindhez külön történet és múlt tartozik, melyek ott koslatnak utánuk rémalak, bajtárs vagy segéd formájában, kit űzve, kit segítve, kivel csak járva, semmi súlyt vállára nem helyezve. Néha pedig csak elég volt egy gondos pillantás ahhoz, hogy ezen árnyakból egy keveset megízleljen az ember lánya, megtudja egy töredékét a legapróbb és legszembetűnőbb jeleket olvasva. *
- Ahogy elnézem a tömeget nem lehet biztos az uraság még ebben sem, ennyi figura, hogyan tömörülhet egy ekkora faluba... - * rázza meg fejét sóhajtva, mintha gondja volna vele, ám míg ő kap fedelet a feje fölé és kosztot tányérjába, addig érdekelte is őt, hogy hányan vannak mellette elszórva. *
- Még nem és nagyon sajnálom is ezt, a reggeli elmulasztása miatt lassan már az éhhalál kerülget, de amikor felkeltem és láttam, hogy talán egy esetleg két óra járóútra vagyok innen már nem volt szívem reggelivel is elpocsékolni az időmet. - * panaszolta, megrázva fejét. Mióta csak betette ide a lábát egy jó tányér sült, nagy pohár bor, puha ágy és meleg kád víz járt a fejében, felváltva. Borhoz már volt szerencséje, így azt kissé hanyagolta is gondolatai közül, de a többiek már lassan lyukat vertek fejébe, akkorára dagadtak. *