//Verbuválás//
*Jenari nem keres különösebb okokat a támadása sikerességében, vagy Lainor sikertelenségében. Hirtelen önti el őt a büszkeség aprócska győzelme miatt, ez pedig most először mosolyt csal szigorú arcára. Elfogadja sikerességét, és nem szándékozik fellökni Lainort, vagy kihasználni nyerő pozícióját, ezért egyszerűen csak visszahúzza fegyverét, és leengedi pajzsát. Úgy tűnik hasonlóan vélekednek a gyakorlásról, mert a parancsnok is véget vet neki.
Részéről semmiféle ellenérzése nincs az elfel szemben, akkor is ha esetleg a harc hevében úgy tűnhetett. Tisztelete jeleként gyakorló fegyverei letétele után odalép hozzá, és kezét nyújtja felé.*
- Rendesen megizzasztottál. Jenari vagyok.
*Még egy halovány mosolyt is arcára erőltet, bár fakóbbat mint az előbbi, hiszen ennek célja van, az pedig egy őszinte gesztus volt.
Apja parancsaira kelletlenül elhúzza a száját, hiszen nehezen viseli, ha utasítgatják, ezért elég komikus, hogy pont az őrséghez jelentkezett. Ennek ellenére nem szól semmit, csak csendesen bizakodik, hogy a köpeny valami vicc, és nem kötelező hordania.
Amíg édesapja a papírmunkával bajlódik addig gyöngyöző homlokát ruhájába törli, és időközben meglazult varkocsát megigazítja, elvégre neki úgysem kell bemutatkoznia. Addig is töprenghet, hiszen kíváncsi arra, hogy milyen feladat várhat rájuk ilyen rövid idő után.
Denjaar rövidesen megszólítja, ami meg is lepi. Úgy hitte édesapja teljesen érdektelen vele szemben, és egyszerűen csak átnéz rajta. Vajon neki más feladatot szán? Vagy csak el akarja küldeni? Egyelőre nem tudja, csupán egy biccentést követően megfeszült állkapoccsal követi őt. Az első kérdés formaságokat mellőző mivolta meglepi, így bele is telik néhány pillanatba mire felelni tud rá.*
- Azt hitted?
*Valójában ő sem tudja mit akar, egészen addig, amíg egyszerre érez sóvárgást édesapja figyelméért, és gyúl végtelen haragra, amikor a férfira pillant, aki egészen eddig csak elméjében élt.*
- Még ez is megtörténhet.
*Feleli kurtán, és igyekszik hangjában megjelenő sok éves haragot elnyomni, sikertelenül.*
- Ugyan miért lenne ostobaság?
*Ez, illetve Denjaar önelégült mosolya zabossá teszi őt, és kedve lenne bemosni egyet ennek az ismerős idegennek, helyette csak kritikusan méregeti őt hideg, metsző kékjeivel. De ez nem történik meg, sőt, a parancsnok hirtelen megfogja vállait, és ettől egész teste megbénul.*
- Csodálatos. Nagyon örvendek neki, hogy ennyire szíveden viseled Arthenior sorsát.
*Szavai gúnyosak és meglehetősen szemrehányóak azért a sok évért, amit együtt tölthettek volna el, de apjának akkor is éppen akadt fontosabb dolga. Jenari meggyőződése, hogy ez semmi másról nem szól, csupán a büszkeségéről, hogy minél magasabb posztra küzdhesse fel magát, és onnan irányíthasson. Ez persze egy haragos, dacos lány elmélete.
De az a bizonyos utolsó mondat szíven üti, és meglágyítja vonásait. Sosem vallaná be, de egészen meghatja, és leginkább kigáncsolja a magát mindig annyira rendíthetetlennek tartó Jenarit. Szólni is kíván, de hiába nyílnak ajkai hang nem jön ki rajtuk egészen sokáig.*
- Nem szólok.
*Bár azt nem érti ez miért jelenthetne veszélyt rá. ~ Vajon milyen ellenségeket szerezhetett már magának? ~ Merül fel benne az enyhén aggódó kérdés, ám helyette inkább szúrósan odaszól még egyet.*
- Nem akarom, hogy apu kicsi kedvencének tartsanak.
*Hiszen mindent egybevetve Jenari is végtelenül büszke teremtés, aki ha már itt van, szeretne maradandó nyomot hagyni az emberekben, hogy egy életre megjegyezzék az ő nevét. Bár lehet erre soha nem lesz itt képes, és mindig édesapja árnyékában kellene élnie.
Hagyja apját ügyes bajos dolgaival foglalkozni, és elmenni. Egyelőre nem tér vissza a többiekhez az udvarra, hiszen a köpeny állítólag az irodában található, talán szükség lesz a segítségére is. Ez idő alatt legalább megpróbálja kitisztítani elméjét, amelyben szokatlanul nagy a káosz azóta, amióta a városba érkezett.*