//Második szál//
*A férfi nem hagyja teljesen szó nélkül a ballépését, de nem is szidás érkezik tőle, inkább egy ígéret, közlés. Aminek jellege és tartalma nagyon sokat jelent Garsin számára. Gaerralosnak valahogy el is tudja ezt hinni, hiába van, hogy alig ismeri őt. A katona modora talán nem kimondottan kellemes, vagy kedveskedő, de valahogy épp ezért megbízhatónak is tűnik, mint aki mindig őszinte, legyen az igazság fájó, sértő, vagy épp fölemelő. Ez pedig kiszámíthatóvá teszi, ami Garsinnak megnyugtató.*
- Értettem. Köszönöm. - *Mondja hálásan, de úgy, mint aki maga sem akar erről több szót ejteni, inkább csak a gyakorlást folytatná. Pedig hát valójában szeretne magyarázkodni, érthetővé tenni a viselkedését és hogy miért nem azt feleli, hogy többet nem fordul elő. Hogy miért gondolja, hogy ez máskor is megeshet még... De megint csak: nem akar panaszkodni, kényeskedni, alkalmatlannak mutatkozni. Így pusztán bízik benne, hogy a továbbiakban uralni tudja az ösztöneit és nem okoz bosszúságot a kiképzőjének.
Ezzel az elhatározással szorítja össze állkapcsát, majd áll ki, s ellen a bot nyomásának, a testi megerőltetéssel pedig sikeresen vissza is zökken a jelen lényegére és összpontosít ismét teljes figyelmével a leckére.
Elejtett kérdésére aztán választ is kap, s ugyan most még kételkedik, mert elég megerőltetőnek érzi ezt az enyhe rogyasztást, jó példának itt van előtte a férfi. Nem lesajnálja őt, inkább csodálja az erejét. Az a páncél nem lehet könnyű, mikor Bredocnak segített, érezte, hogy csak az egyes részeknek is jelentős terhük van. A katona viszont még ezt viselve, s úgy, hogy botra van szüksége a járáshoz is képes így kitartani ezt a pozíciót. Akkor neki is mennie kell... Sok gyakorlással.
Kicsit önállósítja magát, kísérletezik a mozgással, de mikor Gaerralos okítja, félbehagyja a dolgot, ám míg figyel is tartja a harcállást, hogy rögtön kezdje a lábai erősítését. Bár kedve volna lazítani, az elhatározása és az önfegyelme erősebb, mert számára ez a fejlődés tényleg fontos, így nincs benne fiatalos komolytalanság.
Először talán akkor csiklandozná meg egy kis éretlen jókedv, mikor a férfi elkezdi bemutatni, hogyan is kell harcállásban előre-hátra mozogni, s felszólítja őt, hogy tegyen hasonlóképpen. Mert hát ez a tapasztalatlan szemnek, harchelyzeten kívül egy kissé mulatságos mozgásforma. A jókedv mégsem éri el Garsint, már csak azért sem, mert tiszteli és becsüli Gaerralost, hogy sérülten ilyen bemutatót tart neki és nem szeretné, ha a figyelmetlensége miatt kellene a férfinak megismételnie és fölöslegesen fáradnia.
Az utasításra mozdul hát, ami most külön jó érzés a hosszasabban kitartott mozdulatlan rogyasztás után. Nagyon koncentrál, hogy a lábait a megfelelő szögben és távolságban tartsa a lépések végén is. Tökéletes biztosan nem lesz, de az látszódhat, hogy a lényeget megértette. Nem is hagyja abba, amíg a férfi nem jelzi, hogy elég volt.*