// Fejvadászok //
// Zárás //
*Nagyritkán beszél akár csekély búval is a hangjában, de Ukrom ezúttal igazán pocsékul érzi magát érzelmileg; lényegében szavaival pórázra köti magát és megmondja hogy mit és mit nem tud már jelen korában csinálni, amin eddig még csak el sem gondolkodott. Márpedig józan esze, vagy esetleg a lelke belsejében lévő, haláltól való félelem most óva kezdi inteni a további vad kalandozástól, legyen az ma, vagy holnap. Többet veszített mint nyert ezzel a önfelvállalt fejvadászattal, és ezzel nem csak kis testi hiányosságára gondol. Közelebb álltak a véghez, mint ahogy a mostani hangulatból ki lehetne gondolni, és ezzel ő tisztában van. Még ezzel a kis csapat profikkal is. Egy más földön már nem állna itt.
Éppen ezért rökönyödik meg teljesen védtelenül Lillyen váratlan dühkitörésére, fejét szabályosan hátrahúzva. Ilyen reakcióra nem számított a lánytól, arra pedig főleg nem, hogy most irányul ez felé. Az ork fejében többször is visszhangoztak a szavak, miszerint ne merüljön önsajnálatába, hangosabban minden ismétléskor. Érzi, ahogy szinte ösztönösen vicsorogni kezd, elönti a vér az agyát.
Hogy van bőre ezt a képébe vágni?! A kis taknyos maga láthatta, ahogy kis híján szivárvánnyá verik egy fejvadászat kellős közepén egy világvégi itatóban, az ő löttye miatt tudott csak utána rendesen mozogni! És a maga vakhitű és ostoba terve miatt kerültek abba a helyzetbe, ahol mind a ketten majdnem meghaltak! Egy agyhalott csiga jobb munkát végzett volna helyette!
A hasonlóan zabos fél-elf szempárjába sajátját belefúrva megcsikorgatja indulatában saját fogsorát, de egy tüdős-orros sóhaj kiadása következtében gyorsan lenyugszik. Nem érti ő. De miért tenné? Szemét becsukva fejét rázza a leány felé, de nem szól semmit.
Megbeszélt jussát megkapva mogorván megszámolja azt örökké bizalmatlanul, majd hosszú kiruccanás végezteképp a földre köp. Kis szünet után, de legalább becsületesen és orkosan (vagyis erősen) elfogadja a hollómaszkos kezét, ennyit biztos meg tud tenni. Szétnéz a társaságon. Orvgyilkosok. Emberi, orki, és a többi értelmes létforma életének kioltására képzett, centralizált klán tagjai, látszólag oly' természetességgel cselekedve, mint ahogy mások a kupa bort emelik fel egy köszöntésre. És nem gyűlöli őket. Ahogy ők sem őt. És bár van valami bennük, amitől még akkor sem fogja érezni teljes nyugalomban magát velük, ha elfelejtené az első velük töltött éjszakát, nem gondol hitványat róluk. Ezt ki kell majd bogaraznia magának, ahogy saját cégének is. És ha már cég...*
- Nem. *Rázza meg a fejét ismét.* - Jelentenem kell magam a Kalmárra, eleget voltam távol. *És hát eljött ez az idő is.* - A munkánknak vége. De ha valóban Aztyannal üzletelsz, "Darkh", akkor még találkozunk. Bennetek van becsület, bérgyilkosok. Ne haljatok meg. *Talán ezt volt eddig problémája azonosítani velük. Becsület. Egy elégedett üzleti partner bólintásával köszön el a férfi Hollótól, s Syndra mosolyára egy beletörődött félmosollyal és egy biccentéssel válaszol. Kétli, hogy a kettőt együtt nem fogja még látni, egyszer még csak megszokja az ő stílusát is. Int egyet Lillynek is, keze mozgásából szinte ki lehet olvasni az egyben kérést, egyben parancsot: vigyázzon magára. És Sharan felől pedig egy mély, hálás bólintással búcsúzik, amivel sokadszorra is megköszöni, hogy hosszútávra megvarrta.
És elindul kelet felé, a Wegtoreni Kalmár irányába.*