Külső területek - Kikötői erdőség
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Szántóföldek (új) Dokkok és kikötő (új) | Kikötői erdőség | Tharg birtokok (új) Krenkataur barlangrendszer (új) |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 110 (2181. - 2200. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
2200. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2019-08-29 12:11:44
Üzenet elküldve: 2019-08-29 12:11:44
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 360
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 360
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
*Berongyol a sűrűbe, már mikor gatyáját bogozza vissza. Kedve szottyanna fáról fára haladni, de most inkább nem kísérti sorsát, a terep ismeretlen számára. Egy pillanatra elgondolkodik azon, hogy vajon a pucér, barbár seggek szőrösek is e? De végül is, ez úgyis hamarosan kiderül, azért felkészíti magát, hogy otromba mód büdös lesz, azt annyira nem bírja. A gondolatra hevesen kezd öklendezni, de aztán visszafojtja, majd inkább elkapja a röhögés. Az első dolga egy hideg sör lesz, tündér vagy sem, szereti. Még az is lehet, ha talál partnert egy felest is bedob, aztán csapnak egy bulit, csak ő meg a barbárok. Pyr lesz a leghíresebb bulibáró, ezt már most eldönti. Persze mindig mindent laposan megfontol és gyors átgondolás után eldönt. Ezt is. Aztán hamar elfelejti. A fák egyre sűrűsödnek, szerencsére a kereskedelmi ösvény elég széles, így van lehetősége ugrálva közlekedni, ahogyan szeret is. Közben lelke is szárnyal, ismét célra talált, ismét megjött a kedve, ott a forró vízben elpunnyadt, ami egy ilyen pörgős lénynek nem túlságosan jó. Vajon elfogadják? Vajon megszeretik? Vajon állva kakálnak? Megannyi kérdés, mely válaszra vár. Mindent ki fog deríteni. Nem bírja ki, s az egyik terebélyes fenyő tetejére tornássza magát, hogy végignézze mi vár rá. A látvány lebilincseli. Végeláthatatlan homokos pusztk, ott is némi szántóval, a távolban, mintha valami kapu is lenne, ahol jönnek-mennek a különböző népségek. Az is eszébe jut, fegyvert nem kellett volna-e magával vinnie. Aztán letesz róla, hiszen elragadó egy teremtmény, kinek lenne vele baja?! A kérdés gondolatban is megfogalmazódik, mire hangosan felröhög és elrugaszkodik kitárt szárnyakkal. Gyakorlatilag... mindenkinek.*
2199. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2019-08-28 23:06:37
Üzenet elküldve: 2019-08-28 23:06:37
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 298
OOC üzenetek: 35
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 298
OOC üzenetek: 35
Játékstílus: Vakmerő
//Keress az esőfelhők alatt//
- Hát, barátom *mondja horkantva* - amelyik ló nem ijedős, az vagy vak és süket vagy döglött *osztja meg az életbölcsességet, mert a fickónak bizony nagy szüksége lehet rá, ha egyszer lóvásárlásra adja a fejét. Persze, az ijedősségnek is vannak mérföldkövei, de egy zsákmányállatnak azért elég erőteljesen a zsigereibe van kódolva ez a dolog.
A dicséret el is veszi a megjegyzés élét, így Ambroggionak se kell azt éreznie, hogy leszólták a hátasát. Ez bizony igen bölcs döntés. Talán ez is egy tényező volt, ami megágyazott a felajánlásnak, ami a félvér válaszát tekintve nem csak őt magát lepte meg. Az Intézőből kibuggyan a nevetés az elé prezentált, jóhiszemű feltételezés hallatán. Az külön mulattató, hogy ő tudja, hogy amúgy annyira nem elrugaszkodott az alternatíva.*
- Nos *villant Balarickra egy rókavigyort* - úgy gondoltam, lóháton gyorsabb. Megkötözni meg ráérek majd a dokkoknál, nem igaz? *Zavarba ejtő pontossággal egyensúlyoz a hangsúly a komolyság és a tréfa között, de egy kedélyes, flegma legyintés végül csak az élc felé dönti a mérleget.* - Ne aggódj, egy ideje már nem foglalkozom haszonjószág eladással.
*A ló türelmetlenkedve kapálja a lábával a földet a hosszabbra nyúlt megálló miatt. Az erdő zajaira idegesen forgatja a füleit. Jobb szeretne már futni, ahogy az ösztönei diktálják.*
- Hogy mit kérek cserébe? *hümment az Intéző.* - Ha már így felajánlod... Két dolgot: az első, hogy a kezed végig az oldalamon lesz. Ne vedd magadra, de nem ismerlek, és nem venném jó néven, ha út közben felhasítanál, hogy kirabolj. És ezt halálosan komolyan veszem. Ha másfelé motoszkálsz, lehajítalak és nem fog érdekelni, ha a nyakad szeged *mondja teljesen őszintén.* - A másik dolog pedig egy levél lenne, amit elvihetnél a nevemben, hogy ne kelljen kitérőt tennem. Semmi különös. Csak beadod a Sellőházba és mehetsz is a dolgodra *vonja meg a vállát.* - Nos? Megegyeztünk? *kérdi a kezét nyújtva, hogy az alku megpecsételése mellett a nyereg mögé is tudja segíteni a másikat, ha elfogadja az ajánlatot.*
- Hát, barátom *mondja horkantva* - amelyik ló nem ijedős, az vagy vak és süket vagy döglött *osztja meg az életbölcsességet, mert a fickónak bizony nagy szüksége lehet rá, ha egyszer lóvásárlásra adja a fejét. Persze, az ijedősségnek is vannak mérföldkövei, de egy zsákmányállatnak azért elég erőteljesen a zsigereibe van kódolva ez a dolog.
A dicséret el is veszi a megjegyzés élét, így Ambroggionak se kell azt éreznie, hogy leszólták a hátasát. Ez bizony igen bölcs döntés. Talán ez is egy tényező volt, ami megágyazott a felajánlásnak, ami a félvér válaszát tekintve nem csak őt magát lepte meg. Az Intézőből kibuggyan a nevetés az elé prezentált, jóhiszemű feltételezés hallatán. Az külön mulattató, hogy ő tudja, hogy amúgy annyira nem elrugaszkodott az alternatíva.*
- Nos *villant Balarickra egy rókavigyort* - úgy gondoltam, lóháton gyorsabb. Megkötözni meg ráérek majd a dokkoknál, nem igaz? *Zavarba ejtő pontossággal egyensúlyoz a hangsúly a komolyság és a tréfa között, de egy kedélyes, flegma legyintés végül csak az élc felé dönti a mérleget.* - Ne aggódj, egy ideje már nem foglalkozom haszonjószág eladással.
*A ló türelmetlenkedve kapálja a lábával a földet a hosszabbra nyúlt megálló miatt. Az erdő zajaira idegesen forgatja a füleit. Jobb szeretne már futni, ahogy az ösztönei diktálják.*
- Hogy mit kérek cserébe? *hümment az Intéző.* - Ha már így felajánlod... Két dolgot: az első, hogy a kezed végig az oldalamon lesz. Ne vedd magadra, de nem ismerlek, és nem venném jó néven, ha út közben felhasítanál, hogy kirabolj. És ezt halálosan komolyan veszem. Ha másfelé motoszkálsz, lehajítalak és nem fog érdekelni, ha a nyakad szeged *mondja teljesen őszintén.* - A másik dolog pedig egy levél lenne, amit elvihetnél a nevemben, hogy ne kelljen kitérőt tennem. Semmi különös. Csak beadod a Sellőházba és mehetsz is a dolgodra *vonja meg a vállát.* - Nos? Megegyeztünk? *kérdi a kezét nyújtva, hogy az alku megpecsételése mellett a nyereg mögé is tudja segíteni a másikat, ha elfogadja az ajánlatot.*
2198. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2019-08-28 21:11:04
Üzenet elküldve: 2019-08-28 21:11:04
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
//Egy igazi sorscsapás//
-Esetleg egyszer majd igen. Nem igazán vannak terveim a jövőt illetően, útmutatásnak talán az is megfelelne. *Böki ki, hiszen, az, hogy hisz benne, nem igaz, de attól még nem tartja butaságnak. Irányt azt mutathat, az más dolog, hogy, ha neki nem szimpatikus, választ majd másik utat. De a tanácstalan ember nem válogatós.*
-Egy ideig a városban tervezek maradni, de nem igazán ismerek ott senkit. Ahonnan jövök, ott is csak a közeli hozzátartozóimat, meg a tanítómat, mással nem igen kerültem hosszabb időre kapcsolatban. Persze az úri társaság az egy teljesen másik halmaz, de ők nem a barátaim. *Fogalmazza úgy a dolgokat, ahogy a legegyszerűbb és legérthetőbb.*
-Én is örülök, hogy találkoztunk. ~A vaddisznó után kifejezetten nagy javulás. ~ *Mosolyodik el, közben figyeli, ahogy a nő betájolja magát.*
-Értem. *Mikor a nő a lóhoz megy vissza, először nem igazán tudja mire vélni, aztán magyarázatot is kap.*
-Áh, ez nagyon kedves tőled. *Veszi el, némi fenntartással a szövetet és a vállaira kanyarítja, hogy hátul teljesen eltakarja, szerencsére a földig azért nem lóg le.*
-Esetleg nem a város felé igyekezel? Mert akkor mehetnénk együtt. Vagy csak egy darabon. *Veti fel, hálás lenne a kíséretért, de persze nem akarja feltartani a nőt sem.*
-Oh… *Jut eszébe valami és az övénél kezd el kotorászni. Majd a tenyerébe rejt némi aranyat és Karheia Rhagodar kezébe nyom 20 fényló érmét.
*
-A köpenyedért. Nem lenne tisztességes tőlem, ha csak úgy elvenném. Köszönöm, remélem, ebből tudsz másikat venni magadnak. *Mondja nagyokat pislogva. Ő úgy tudja, hogy mindennek megvan az ára. és ha már neki adatott, akkor legyen tisztességes és soha ne lopjon, minden tárgyért vagy szolgálatért ki kell pengetni az árát. Bár nem igazán van tapasztalata a mértékben, eddig még nem vásárolt semmit maga.*
-Esetleg egyszer majd igen. Nem igazán vannak terveim a jövőt illetően, útmutatásnak talán az is megfelelne. *Böki ki, hiszen, az, hogy hisz benne, nem igaz, de attól még nem tartja butaságnak. Irányt azt mutathat, az más dolog, hogy, ha neki nem szimpatikus, választ majd másik utat. De a tanácstalan ember nem válogatós.*
-Egy ideig a városban tervezek maradni, de nem igazán ismerek ott senkit. Ahonnan jövök, ott is csak a közeli hozzátartozóimat, meg a tanítómat, mással nem igen kerültem hosszabb időre kapcsolatban. Persze az úri társaság az egy teljesen másik halmaz, de ők nem a barátaim. *Fogalmazza úgy a dolgokat, ahogy a legegyszerűbb és legérthetőbb.*
-Én is örülök, hogy találkoztunk. ~A vaddisznó után kifejezetten nagy javulás. ~ *Mosolyodik el, közben figyeli, ahogy a nő betájolja magát.*
-Értem. *Mikor a nő a lóhoz megy vissza, először nem igazán tudja mire vélni, aztán magyarázatot is kap.*
-Áh, ez nagyon kedves tőled. *Veszi el, némi fenntartással a szövetet és a vállaira kanyarítja, hogy hátul teljesen eltakarja, szerencsére a földig azért nem lóg le.*
-Esetleg nem a város felé igyekezel? Mert akkor mehetnénk együtt. Vagy csak egy darabon. *Veti fel, hálás lenne a kíséretért, de persze nem akarja feltartani a nőt sem.*
-Oh… *Jut eszébe valami és az övénél kezd el kotorászni. Majd a tenyerébe rejt némi aranyat és Karheia Rhagodar kezébe nyom 20 fényló érmét.
*-A köpenyedért. Nem lenne tisztességes tőlem, ha csak úgy elvenném. Köszönöm, remélem, ebből tudsz másikat venni magadnak. *Mondja nagyokat pislogva. Ő úgy tudja, hogy mindennek megvan az ára. és ha már neki adatott, akkor legyen tisztességes és soha ne lopjon, minden tárgyért vagy szolgálatért ki kell pengetni az árát. Bár nem igazán van tapasztalata a mértékben, eddig még nem vásárolt semmit maga.*
2197. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2019-08-28 20:08:58
Üzenet elküldve: 2019-08-28 20:08:58
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
//Keress az esőfelhők alatt//
*Szinte csak gondolnia kellett rá, és máris a nyakába kapja a bajt. Jelen esetben nem sok híja annak, hogy egy felelőtlenül ügető lovas el nem gázolja. Természetesen megtorpan, és ahogy az Élet könyvében írva van, az ösztönök felülkerekednek az értelem melankóliáján: karján védekezőn maga elé emeli, és hátrál néhány lépést. Első reakciónak ez tökéletesen elegendőnek bizonyul ahhoz, hogy a szürke hátas patái a levegőt kapálják ahelyett, hogy arcát rendeznék újra. Ahogy a ló kissé megnyugszik, lovasa persze máris átveszi a szót, de nem azért, hogy szebbé tegye az esti erdő csendjét.
Balarick szintén hunyorog, hogy kivegye a lovas alakját, ruházatát, bár annak hanghordozása máris minden lényegeset elárult arról, ami jelen helyzetben fontos lehetett.
Apropó jelen helyzet: nem gázolták le, nem sérült meg, de egy kis riadalmat kapott a szívébe. Talán ennyi kellett ahhoz, hogy a múltban merengést a jelen problémáira cserélje. Végigméri a pojácát. Nem feltétlenül járt jobban, de tett már zsebre cifrább sértéseket is. Félrebiccenti fejét, mint az érdeklődő vadászkutyák, és hallhatóan hümment egyet.*
- Mindenki örömére azért megmarad. *utal a hátas halálra rémültének téves következtetésére.* De én azért inkább visszakérném az árának a felét, ha ilyen ijedős a ló.
*Közli első replikáját, de az este ezen órájában nem kíván részletekbe menő szócséplésbe keveredni. Van jobb dolga is. Például figyelni, ahogy pereg a kéreg az öreg fákról. Egy ideig nem kap újabb csípős megjegyzést, csak vizslató tekintetet, legalábbis ezt tippeli, mert farkasvakságának hála nem nagyon tudja kivenni a másik arcát.*
- Azért a fejét elég szépen tartja.
*Teszi hozzá, mert a ló közelebb áll hozzá, és annak ki tudja venni a körvonalát. Tényleg szép a nyak íve, a ló fejének alakja is szemnek kellemes. Látszik, hogy ápolt, gondozott a szőr, a sörény, meg persze a lószerszámok sem az olcsóbbikból valónak tűnnek. De ennyi dicsérő gondolat bőven sok volt ide, úgyhogy Balarick biccent, mint aki egy jót társalgott a helyi kofával, és fordul is, hogy tovább baktasson az útnak kissé a jobb szélére lehúzódva. Nem balga, és nem is kötekedő típus. Ha nem férnek el ketten az úton, akkor az ne az ő hibája legyen.
Pár lépés után viszont váratlan ajánlatot kap. Értetlen ábrázattal visszafordul. Ennyire értékes tanácsokat adott volna, vagy talán ekkorka kis sértésért már a csalánosba lökik? Ha a második eset, akkor kicsit szégyelli magát, mert kicsit csípősebb választ is adhatott volna. Azért ott még nem tart a világ, hogy segítségére legyünk az életünk leendő megkeserítőjének.*
- Ami azt illeti, oda.
*Feleli egyszerűen, a másik pedig lassan megkerüli őt. Ha tényleg orrba akarja rúgni, akkor annak most jött el az ideje. De csak egy újabb váratlan felajánlást kap. Röviden mérleges: mi baj lehet? Éjszaka úgysem lát jól, semmi sem garantálja, hogy bokaficam nélkül visszaérne a Kikötőbe. Ha meg elrabolják, legalább megismerkedik az alvilág egyik feltörekvő ágával. Azt biztosan tudja magáról, hogy nem tűnik értékes zsákmánynak. Sem vonzó trófeának, bármilyen fene ízlése is van egyeseknek. Marad tehát a kíváncsiság, hogy mégis mire fel mosolyog rá a szerencse. Megvakarja állát, majd a másikra felnézve felel.*
- Bátorkodom feltételezni, hogy lóháton, és nem a ló mögé kötve gondolod. Ez esetben mit kérsz cserébe?
*Tárja szét kezét, jobban láttatva engedni, hogy semmi olyasmi nincs a birtokában, ami sokat érhetne. Annyira nem naiv, hogy ingyen gondolna bármit is. Ez nem az a világ. Sose volt az.*
*Szinte csak gondolnia kellett rá, és máris a nyakába kapja a bajt. Jelen esetben nem sok híja annak, hogy egy felelőtlenül ügető lovas el nem gázolja. Természetesen megtorpan, és ahogy az Élet könyvében írva van, az ösztönök felülkerekednek az értelem melankóliáján: karján védekezőn maga elé emeli, és hátrál néhány lépést. Első reakciónak ez tökéletesen elegendőnek bizonyul ahhoz, hogy a szürke hátas patái a levegőt kapálják ahelyett, hogy arcát rendeznék újra. Ahogy a ló kissé megnyugszik, lovasa persze máris átveszi a szót, de nem azért, hogy szebbé tegye az esti erdő csendjét.
Balarick szintén hunyorog, hogy kivegye a lovas alakját, ruházatát, bár annak hanghordozása máris minden lényegeset elárult arról, ami jelen helyzetben fontos lehetett.
Apropó jelen helyzet: nem gázolták le, nem sérült meg, de egy kis riadalmat kapott a szívébe. Talán ennyi kellett ahhoz, hogy a múltban merengést a jelen problémáira cserélje. Végigméri a pojácát. Nem feltétlenül járt jobban, de tett már zsebre cifrább sértéseket is. Félrebiccenti fejét, mint az érdeklődő vadászkutyák, és hallhatóan hümment egyet.*
- Mindenki örömére azért megmarad. *utal a hátas halálra rémültének téves következtetésére.* De én azért inkább visszakérném az árának a felét, ha ilyen ijedős a ló.
*Közli első replikáját, de az este ezen órájában nem kíván részletekbe menő szócséplésbe keveredni. Van jobb dolga is. Például figyelni, ahogy pereg a kéreg az öreg fákról. Egy ideig nem kap újabb csípős megjegyzést, csak vizslató tekintetet, legalábbis ezt tippeli, mert farkasvakságának hála nem nagyon tudja kivenni a másik arcát.*
- Azért a fejét elég szépen tartja.
*Teszi hozzá, mert a ló közelebb áll hozzá, és annak ki tudja venni a körvonalát. Tényleg szép a nyak íve, a ló fejének alakja is szemnek kellemes. Látszik, hogy ápolt, gondozott a szőr, a sörény, meg persze a lószerszámok sem az olcsóbbikból valónak tűnnek. De ennyi dicsérő gondolat bőven sok volt ide, úgyhogy Balarick biccent, mint aki egy jót társalgott a helyi kofával, és fordul is, hogy tovább baktasson az útnak kissé a jobb szélére lehúzódva. Nem balga, és nem is kötekedő típus. Ha nem férnek el ketten az úton, akkor az ne az ő hibája legyen.
Pár lépés után viszont váratlan ajánlatot kap. Értetlen ábrázattal visszafordul. Ennyire értékes tanácsokat adott volna, vagy talán ekkorka kis sértésért már a csalánosba lökik? Ha a második eset, akkor kicsit szégyelli magát, mert kicsit csípősebb választ is adhatott volna. Azért ott még nem tart a világ, hogy segítségére legyünk az életünk leendő megkeserítőjének.*
- Ami azt illeti, oda.
*Feleli egyszerűen, a másik pedig lassan megkerüli őt. Ha tényleg orrba akarja rúgni, akkor annak most jött el az ideje. De csak egy újabb váratlan felajánlást kap. Röviden mérleges: mi baj lehet? Éjszaka úgysem lát jól, semmi sem garantálja, hogy bokaficam nélkül visszaérne a Kikötőbe. Ha meg elrabolják, legalább megismerkedik az alvilág egyik feltörekvő ágával. Azt biztosan tudja magáról, hogy nem tűnik értékes zsákmánynak. Sem vonzó trófeának, bármilyen fene ízlése is van egyeseknek. Marad tehát a kíváncsiság, hogy mégis mire fel mosolyog rá a szerencse. Megvakarja állát, majd a másikra felnézve felel.*
- Bátorkodom feltételezni, hogy lóháton, és nem a ló mögé kötve gondolod. Ez esetben mit kérsz cserébe?
*Tárja szét kezét, jobban láttatva engedni, hogy semmi olyasmi nincs a birtokában, ami sokat érhetne. Annyira nem naiv, hogy ingyen gondolna bármit is. Ez nem az a világ. Sose volt az.*
2196. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2019-08-27 22:29:21
Üzenet elküldve: 2019-08-27 22:29:21
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 3
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 3
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
*Maga mögött hagyta a dokokkat és a kikötőt. Magabitzosan indult el az új vidék felé és beért az erőségbe. Gondolatai össze vissza cikáztak. A múlt történésein elmélkedett amiket megélt. ~ Vajon jól döntöttem, hogy felszálltam a hajóra? Vajon így kellet történnie? Vajon itt megtalálom amit keresek? Hát a gondviselő tudja, vagy az istenek mind, ahány az égben lakozik. Sajnos nincs látnoki képességem és nem látom előre a jövőt, de az ösztöneim azt súgják, hogy jó nyomon járok. Erre kell lennie. ~ Így gondolkodot magában. Majd leült az erdőben egy kidőlt fatörzsre.*
2195. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2019-08-27 22:25:42
Üzenet elküldve: 2019-08-27 22:25:42
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 298
OOC üzenetek: 35
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 298
OOC üzenetek: 35
Játékstílus: Vakmerő
//Keress az esőfelhők alatt//
*Nos, a szántóföldek mentén a gazdák vendégszeretetét nem egyszerű a háta mögött hagyni. A gazdák lányaiét meg pláne nem. És ha az ember kellemes fogást talál rajta, az idő bizony szárnyra kap. Nem tervezett ilyen soká elidőzni. Ami azt illeti, szándékai szerint még világosban oda akart érni a Kikötőbe. Ehhez képest a szürkület lassan sötétbe kezd borulni, pedig még nem is esteledik olyan korán. Lova véknyába vágja hát a sarkát, hogy sietősebbre fogja az út hátralévő részét. Errefelé amúgy se tanácsos ilyenkor andalogni. Az erdő vadjai ilyenkor kötik fel a hángedlit a vacsorához, amibe nem annyira célszerű belekeveredni. Az Intéző figyeli is bőszen az ösvényt szegélyező fák sötétbe vesző közét, mozgolódást, villanó szemeket keresve. Így eshet meg, hogy a csapás egy kanyarodása után csaknem letarol egy út közepén ténfergő félnótást. Szürkéje ágaskodva torpan meg, patái nagyot dobbanva érik ismét a földet. Prüszkölése, ideges horkantgatása közé vegyülnek Ambroggio cirkalmas szentségelései.*
- A rosseb cifrázzon ki, te féleszű! Mit lődörögsz ilyenkor az erdőben? *vakkantja oda foghegyről, aztán megpaskolja szürkéje tajtékhabos nyakát.* - Halálra rémítetted a lovamat!
*Már eléggé hunyorognia kell, hogy az est előszobájában kihámozza a látványt, de azért igyekszik alaposan végigmérni a fickót. Nem tűnik veszélyesnek, de ez az érzet elég csalóka lehet még meglehetős tapasztalattal is, hogy csak úgy rábízza magát.
Ambroggio sosem volt a nemeslelkűség fényes páncélú lovagja. Legfeljebb egy morbid humorú kötetben. Ezzel a fiúval kapcsolatban viszont egyszerűen rágja az érzés, hogy ez bizony megdögleni jött ki ide. Pont olyan nyomorultul néz a világra. Csak lehet, hogy már itt a helyszínen jött rá, hogy a kötelet meg otthon hagyta.*
- A Kikötőbe mégy? *kérdi miközben megkerüli az alakot a lovával. Még nézegeti, forgatja magában a gondolatot, hogy mihez kezdjen a helyzettel. Aztán kisvártatva magát is meglepve egyszerűen odapöccinti a kérdést:*
- Elvigyelek?
*Nos, a szántóföldek mentén a gazdák vendégszeretetét nem egyszerű a háta mögött hagyni. A gazdák lányaiét meg pláne nem. És ha az ember kellemes fogást talál rajta, az idő bizony szárnyra kap. Nem tervezett ilyen soká elidőzni. Ami azt illeti, szándékai szerint még világosban oda akart érni a Kikötőbe. Ehhez képest a szürkület lassan sötétbe kezd borulni, pedig még nem is esteledik olyan korán. Lova véknyába vágja hát a sarkát, hogy sietősebbre fogja az út hátralévő részét. Errefelé amúgy se tanácsos ilyenkor andalogni. Az erdő vadjai ilyenkor kötik fel a hángedlit a vacsorához, amibe nem annyira célszerű belekeveredni. Az Intéző figyeli is bőszen az ösvényt szegélyező fák sötétbe vesző közét, mozgolódást, villanó szemeket keresve. Így eshet meg, hogy a csapás egy kanyarodása után csaknem letarol egy út közepén ténfergő félnótást. Szürkéje ágaskodva torpan meg, patái nagyot dobbanva érik ismét a földet. Prüszkölése, ideges horkantgatása közé vegyülnek Ambroggio cirkalmas szentségelései.*
- A rosseb cifrázzon ki, te féleszű! Mit lődörögsz ilyenkor az erdőben? *vakkantja oda foghegyről, aztán megpaskolja szürkéje tajtékhabos nyakát.* - Halálra rémítetted a lovamat!
*Már eléggé hunyorognia kell, hogy az est előszobájában kihámozza a látványt, de azért igyekszik alaposan végigmérni a fickót. Nem tűnik veszélyesnek, de ez az érzet elég csalóka lehet még meglehetős tapasztalattal is, hogy csak úgy rábízza magát.
Ambroggio sosem volt a nemeslelkűség fényes páncélú lovagja. Legfeljebb egy morbid humorú kötetben. Ezzel a fiúval kapcsolatban viszont egyszerűen rágja az érzés, hogy ez bizony megdögleni jött ki ide. Pont olyan nyomorultul néz a világra. Csak lehet, hogy már itt a helyszínen jött rá, hogy a kötelet meg otthon hagyta.*
- A Kikötőbe mégy? *kérdi miközben megkerüli az alakot a lovával. Még nézegeti, forgatja magában a gondolatot, hogy mihez kezdjen a helyzettel. Aztán kisvártatva magát is meglepve egyszerűen odapöccinti a kérdést:*
- Elvigyelek?
2194. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2019-08-27 21:00:44
Üzenet elküldve: 2019-08-27 21:00:44
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
//Keress az esőfelhők alatt//
*A gyaloglás sem a kedvence. De ez a meditálás, ezt tényleg soha többé nem fogja csinálni. Eleinte olyannak tűnt, mint egy egyszerű részegedés. Az pedig jó, az egy régi, hűséges társ, aki kéznél van olyankor, amikor le kell balzsamozni néhány újonnan szerzett karcolást a szívén. De amik most sajognak benne, azok nem újak. Azok nem karcolások.
A kellemes, legfeljebb csak gyomorfájdító bódulat helyett, ami olyan, mint egy felszínes kis portörlés a léleknek, most kapott egy mélyreható nagytakarítás, ahol meg lettek mozgatva a régi hegek is. Utálja az érzéseket, a felgyülemlett sok mindent, amik közül nem is tud választani, melyiket élje át, úgyhogy marad a rutinos komorságnál.
Abból eddig még mindig kevesebb baja lett, mint a mulatozásból.
Feledésben élni jó. Elviselhető. Olyasmi, aminél biztos volt abban, hogy a múlt elmúlt, és neki aztán semmi köze nem lesz ahhoz az életéhez, amit olyan régen élt. De tessék: egy alapos betekintés a lélekbe, és máris így felkavarodik benne minden. Megtorpan. Most veszi csak észre, hogy egy kicsit liheg. Ezek szerint akaratlanul is úgy megszaporázta lépteit, mint aki fél. Mint akit kergetnek. Pedig az égvilágon minden csupán benne létezik, amitől most annyira menekülni szeretne. Tenyere kitapintja inge zsebében egy régi, gyűrött levélféleséget. Hirtelen oldalában is szúrást érez. Nagyszerű. Ez egy nyamvadt papír, nem valami kőből formált lemezke. Akkor mitől nehéz? Akkor miért nem tudja egyszerűen elhajítani? Gúnyosan felhorkan saját maflaságán, és mellkasát dörzsölve hátrafordul. Sose lehessen tudni ugyebár, egy erdei úton mikor rezzen úgy a táj, hogy azt valami szándékosan okozza, és ne csak a szél játsszon elgyötört érzékeivel.*
*A gyaloglás sem a kedvence. De ez a meditálás, ezt tényleg soha többé nem fogja csinálni. Eleinte olyannak tűnt, mint egy egyszerű részegedés. Az pedig jó, az egy régi, hűséges társ, aki kéznél van olyankor, amikor le kell balzsamozni néhány újonnan szerzett karcolást a szívén. De amik most sajognak benne, azok nem újak. Azok nem karcolások.
A kellemes, legfeljebb csak gyomorfájdító bódulat helyett, ami olyan, mint egy felszínes kis portörlés a léleknek, most kapott egy mélyreható nagytakarítás, ahol meg lettek mozgatva a régi hegek is. Utálja az érzéseket, a felgyülemlett sok mindent, amik közül nem is tud választani, melyiket élje át, úgyhogy marad a rutinos komorságnál.
Abból eddig még mindig kevesebb baja lett, mint a mulatozásból.
Feledésben élni jó. Elviselhető. Olyasmi, aminél biztos volt abban, hogy a múlt elmúlt, és neki aztán semmi köze nem lesz ahhoz az életéhez, amit olyan régen élt. De tessék: egy alapos betekintés a lélekbe, és máris így felkavarodik benne minden. Megtorpan. Most veszi csak észre, hogy egy kicsit liheg. Ezek szerint akaratlanul is úgy megszaporázta lépteit, mint aki fél. Mint akit kergetnek. Pedig az égvilágon minden csupán benne létezik, amitől most annyira menekülni szeretne. Tenyere kitapintja inge zsebében egy régi, gyűrött levélféleséget. Hirtelen oldalában is szúrást érez. Nagyszerű. Ez egy nyamvadt papír, nem valami kőből formált lemezke. Akkor mitől nehéz? Akkor miért nem tudja egyszerűen elhajítani? Gúnyosan felhorkan saját maflaságán, és mellkasát dörzsölve hátrafordul. Sose lehessen tudni ugyebár, egy erdei úton mikor rezzen úgy a táj, hogy azt valami szándékosan okozza, és ne csak a szél játsszon elgyötört érzékeivel.*
2193. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2019-08-25 22:46:10
Üzenet elküldve: 2019-08-25 22:46:10
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 476
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 476
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Egy igazi sorscsapás//
*Karheia elképzelhetőnek tartja, hogy a művelet kellemetlen, és valamennyire csíp is, de az állandóan távolodó csípő kissé felbosszantja. Mivel nem látják, ezért megenged egy szemforgatást is, és picikét határozottabban, de nem durván megfogja a lányt, hogy ne tudjon eltávolodni. Még kisfia sem viselte az ilyeneket ennyire nehezen, pedig ő jóval fiatalabb volt, mint amennyinek a tündérkét becsüli.*
- Tudnék. Miért, érdekel esetleg valami?
*A korábbi témákhoz képest látványosan a jóslás ragadta meg a tündérkét leginkább, így Karheia azt sejti, hogy valamivel kapcsolatban kételyek gyötrik.
Cyprylana reakciója szórakoztatja, tetszik a riadalma. Ennyi rosszaság még neki is megengedett, de azért legyint a lánynak, hogy ne aggódjon, elvégre tényleg csupán egy karcolásról van szó esetében.*
- Örvendek.
*Biccentve fogadja a bemutatkozást, amitől azért valamelyest felszaladnak szemöldökei. Annak milyenségéből valamiféle gőgösséget von le, ezt rögvest összekapcsolja a nemességgel, és ez nem teszi őket szimpatikussá számára. Persze azért büszkeség terén Karheia is tudja tartani az elvárt szintet, ha nem is ugorja meg azt, ezt látszik is azon, hogy leheletnyit feljebb szegi fejét.*
- Hát, nem igazán ismerem ki még errefelé magamat. Amon Ruadhot már ismerem, ott a piacot is, de gondolom Artheniorban is van, az pedig.
*Körbefordul, kicsit majszolgatja szája szélét. Nem szeretne téves információt sem adni.*
- Igen, arrafelé lesz. A kitaposott úton végig. Talán Amon Ruadh közelebb van.
*Egy időre elhallgat, láthatóan gondolkodva néz maga elé, majd úgy tűnik döntésre jut. Visszasétál lovához, ahol a nyeregről lehúzza kopott, alul sáros köpenyét, hogy a tündérkének nyújtsa. Vékony anyag, leginkább arra szolgált, hogy az esőtől, és széltől védje esetenként.*
- Ez addig eltakar, ha nem is olyan szép, mint a ruhácskád volt.
*Karheia elképzelhetőnek tartja, hogy a művelet kellemetlen, és valamennyire csíp is, de az állandóan távolodó csípő kissé felbosszantja. Mivel nem látják, ezért megenged egy szemforgatást is, és picikét határozottabban, de nem durván megfogja a lányt, hogy ne tudjon eltávolodni. Még kisfia sem viselte az ilyeneket ennyire nehezen, pedig ő jóval fiatalabb volt, mint amennyinek a tündérkét becsüli.*
- Tudnék. Miért, érdekel esetleg valami?
*A korábbi témákhoz képest látványosan a jóslás ragadta meg a tündérkét leginkább, így Karheia azt sejti, hogy valamivel kapcsolatban kételyek gyötrik.
Cyprylana reakciója szórakoztatja, tetszik a riadalma. Ennyi rosszaság még neki is megengedett, de azért legyint a lánynak, hogy ne aggódjon, elvégre tényleg csupán egy karcolásról van szó esetében.*
- Örvendek.
*Biccentve fogadja a bemutatkozást, amitől azért valamelyest felszaladnak szemöldökei. Annak milyenségéből valamiféle gőgösséget von le, ezt rögvest összekapcsolja a nemességgel, és ez nem teszi őket szimpatikussá számára. Persze azért büszkeség terén Karheia is tudja tartani az elvárt szintet, ha nem is ugorja meg azt, ezt látszik is azon, hogy leheletnyit feljebb szegi fejét.*
- Hát, nem igazán ismerem ki még errefelé magamat. Amon Ruadhot már ismerem, ott a piacot is, de gondolom Artheniorban is van, az pedig.
*Körbefordul, kicsit majszolgatja szája szélét. Nem szeretne téves információt sem adni.*
- Igen, arrafelé lesz. A kitaposott úton végig. Talán Amon Ruadh közelebb van.
*Egy időre elhallgat, láthatóan gondolkodva néz maga elé, majd úgy tűnik döntésre jut. Visszasétál lovához, ahol a nyeregről lehúzza kopott, alul sáros köpenyét, hogy a tündérkének nyújtsa. Vékony anyag, leginkább arra szolgált, hogy az esőtől, és széltől védje esetenként.*
- Ez addig eltakar, ha nem is olyan szép, mint a ruhácskád volt.
2192. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2019-08-25 16:46:14
Üzenet elküldve: 2019-08-25 16:46:14
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
//Egy igazi sorscsapás//
*Azért sziszeg és nyammog, miközben tisztogatják a meglehetősen érzékeny testtáján lévő _otromba_ sebét, néha mikor úgy érzi, a forrásvíz még csípi is, kicsit előre tolja a csípőjét. Így a nőnek kell megragadnia és egy helyben tartania, ha nem akarja naphosszat ezt a foglalatosságot űzni.*
-Ezek szerint tudnál nekem jósolni? *Persze nem hisz az ilyen dolgokban, inkább a szerencse szeszélyének tartja, de a jövő kifürkészhetetlensége őt is vonzza és kíváncsivá teszi.*
-Áh. *Legyint a gyógynövények dolgára.* -Azt hiszem nem lesz baj, csak egy kis karcolás. *Még mindig jobban aggasztja a kényes helyen elszakadt ruházata, mint a menekülés közben szerzett sérülése.*
-ÉGetNI? *Mordul fel különböző furcsa hangsúlyokkal a hangjában, két kezét gyorsan a szája elé is kapja rémületében. Hallott már olyan gyógyítási módszerről, amikor a végtagot vesztett delikvensnek egy forró fémmel megégették a csonkítás helyét, nehogy elvérezzen.*
-Jó..jó..jól vagyok. Már semmi baj. *Ugrik gyorsan el a nő elől és próbál úgy állni, hogy ne lásson rá a már kitisztított karcolásra. Miután kicsit megnyugtatta magát, mi szerint ez bizonyára annyira nem lehet vészes, ahogy a másik is megerősítette, közelebb araszol, hogy ő is bemutatkozzon. Megköszörüli a torkát, hogy a név úgy szaladjon ki rajta, mintha az sugallná, hogy na ő, na ő már valaki.*
-Cyprylana Yee'rylion vagyok, örvendek a szerencsének. *Így is gondolja, hogy piszok nagy szerencse környékezi, hogy a vaddisznó után nem egy farkassal sodorta össze a sors.* - Esetleg meg tudnád mutatni a legközelebbi piacot, ahol ruhát tudnék vásárolni? *Talán jobb is lesz így, hogy sötétedésre a nő kíséretében beér majd a városba.*
*Azért sziszeg és nyammog, miközben tisztogatják a meglehetősen érzékeny testtáján lévő _otromba_ sebét, néha mikor úgy érzi, a forrásvíz még csípi is, kicsit előre tolja a csípőjét. Így a nőnek kell megragadnia és egy helyben tartania, ha nem akarja naphosszat ezt a foglalatosságot űzni.*
-Ezek szerint tudnál nekem jósolni? *Persze nem hisz az ilyen dolgokban, inkább a szerencse szeszélyének tartja, de a jövő kifürkészhetetlensége őt is vonzza és kíváncsivá teszi.*
-Áh. *Legyint a gyógynövények dolgára.* -Azt hiszem nem lesz baj, csak egy kis karcolás. *Még mindig jobban aggasztja a kényes helyen elszakadt ruházata, mint a menekülés közben szerzett sérülése.*
-ÉGetNI? *Mordul fel különböző furcsa hangsúlyokkal a hangjában, két kezét gyorsan a szája elé is kapja rémületében. Hallott már olyan gyógyítási módszerről, amikor a végtagot vesztett delikvensnek egy forró fémmel megégették a csonkítás helyét, nehogy elvérezzen.*
-Jó..jó..jól vagyok. Már semmi baj. *Ugrik gyorsan el a nő elől és próbál úgy állni, hogy ne lásson rá a már kitisztított karcolásra. Miután kicsit megnyugtatta magát, mi szerint ez bizonyára annyira nem lehet vészes, ahogy a másik is megerősítette, közelebb araszol, hogy ő is bemutatkozzon. Megköszörüli a torkát, hogy a név úgy szaladjon ki rajta, mintha az sugallná, hogy na ő, na ő már valaki.*
-Cyprylana Yee'rylion vagyok, örvendek a szerencsének. *Így is gondolja, hogy piszok nagy szerencse környékezi, hogy a vaddisznó után nem egy farkassal sodorta össze a sors.* - Esetleg meg tudnád mutatni a legközelebbi piacot, ahol ruhát tudnék vásárolni? *Talán jobb is lesz így, hogy sötétedésre a nő kíséretében beér majd a városba.*
2191. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2019-08-23 12:06:43
Üzenet elküldve: 2019-08-23 12:06:43
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 52
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 52
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
*Régóta nem járt már a kikötő közelében. Mióta társával elhagyták a kikötőt azóta nem is jött vissza, és Rasdehert sem találta a városban. Az az idióta rókaképű úgy hagyta őt ott a szántóföldeken, hogy utána már meg sem találta. A városban kellett volna találkozniuk. Csak hogy ő még azelőtt nem járt ott. Nem is nagy meglepetés az hogy eltévedt, és mire a találka helyszínére ért, már sehol sem volt a Madaras. Teliir Ezután hosszú ideig a városban maradt. Ismerkedett a hellyel. Többször körbejárta Artheniort. Búvóhelyek után kutatott, vész esetére. Próbált ismeretségeket is kötni. Bár ez nem igazán szolgált eredménnyel. Nem is meglepő. Így hát mire a zavargások kitörtek, ő még a városban volt. Sokáig csak bujkált. Nem szeretett volna semmilyen konfliktusba keveredni. A helyzet súlyossága túl mutatott a képességein. Most aztán úgy döntött vissza tér a kikötőbe. Kíváncsi rá, vajon mi van a kárhozottakkal, és ott találja-e elkóborolt társát.*
2190. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2019-08-22 14:01:14
Üzenet elküldve: 2019-08-22 14:01:14
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 920
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 920
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Megfontolt
//Az Artheniorba vezető úton//
-Ez szomorú, pedig a vendégek azt szeretik, majd megmutatom, hogyan kell. *Mondja magabiztosan, hiszen segíteni öröm, ha meg még ő is élvezi a dolgot, akkor meg kész gyönyörűség. Bár már előre jót mosolyog a mélységi próbálkozásain, úgy gondolja, nagy lélekjelenlétet kell majd tanúsítania gyakorlás közben. Viszont a hangjában érződik, hogy nem igazán van más választása a nőnek, ezt már felírta a listájára.*
-Vicces lesz? Kinek? *Hüledezik, és zavartan pislogva nézi a mellettük elhaladó tájat. Nem igazán szeretné magát elképzelni, ahogy izomfájdalomtól megbéklyózva kacsázik az utcákon, mint valami vénasszony. Akkor meg aztán már tényleg mindegy, hogy milyen szépen öltözött fel, mindenki dőlni fog a röhögéstől, aki csak látja.*
-Milyen gyorsan hat az a kenőcs vajon? *Veti fel a kérdést, de érződik, hogy nem igazán vár rá választ, biztos benne, hogy nem csodaszer és legalább egy éjszakát hagyni kell neki, hogy kifejthesse áldásos hatását. Mikor pedig Dreyia a tetőn való alvásról zeng ódákat, még a kettejük között fenn álló csendben is hallani a gondolatait, hogy ezzel nem tud egyetérteni. ~Persze, aztán leesik és egy hullával több lesz a kikötőben. Minek kell olyan veszélyes helyeken aludnia? Hiszen a Sellő biztonságban van, bezárunk ajtót, ablakot. ~ *
-Miért nem mondtad, hogy neked ilyesmikre van szükséged? Meg tudjuk oldani, ha padlón vagy kövön szeretnél aludni. *Morogja, bár nem tudja elképzelni, hogy lehet olyan helyeken jót aludni.*
-Vérkert? Elég hátborzongatóan hangzik, ott mi van? Virágoskert? *Próbál helyesen asszociálni dolgokra, hiszen még nem igazán járkált a Sellő falain kívül, és nem feltétlenül szeretne ezen változtatni sem. *
-Ernussal volt arrafelé dolgotok? *Szalad ki hitetlenkedve a száján, tagadhatatlanul elkalandoznak a gondolatai és mindjárt felugrik a kép, ahogy a szerzetes és a mélységi kéz a kézben sétálnak a Vérkertben a pirosan nyíló virágok között, szorosan egymás tekintetébe fonódva.*
-Ernussal? Azzal a szerzetessel? *Két dolog is motoszkál a buksijában, először is, hogy akkor valószínűleg miután őt felvitte, akkor eshetett meg a dolog, másodszor pedig soha nem hitte volna, hogy az a férfi, akinek még a hálóing látványa is igen zavaró volt ilyet tegyen. ~Azt hiszem, másról lehet itt szó. ~ Egy kis fejtegetés után ő is kizárja az előbbi felvetést, bizonyára más dolguk volt, de hát akkor is! Szinte teljesen eltévelyedik ebben a sötét erdőben, amelyet eköré a kép köré felépített magában, így csak jóval később eszmél újabb felismerésre.*
-Fénycsóva? Ez igen különös… Te! Várj! *Hirtelen ugrik be neki, hogy a másik szerzetes, akit reggel volt szerencséje megkínálni egy igen frissítő pohár vízzel, szintén valami alvilági dolgokról, meg veszélyről, meg éjszakai jelenésekről. ~Akkor mégsem volt annyira dilis. ~ De nincs ideje jobban ezt kifejteni, hiszen ekkor kezdenek tempósabb vágtába és szófogadó kislányhoz híven, erősen megkapaszkodik Dreyia derekában, a hátára simulva. Kezdi érezni, hogy a kenőcs nem alaptalanul vetült fel, mint szükséges kellék. Ahogy a nő megszokja a vágtát, mindjárt neki is szegez egy igen érdekes kérdést.*
-Hát… mindennel. *Váratlanul érte a dolog, így ezen még töpreng egy kicsit.*
-Ugye alszom, és azt eleget kell, mert az fontos. Aztán meg… felöltözöm. Az sem vesz el kevés időt, majd eszem valamit vagy csak iszom, attól függ, hogy érzem magam vagy milyen napszak van. Ezek után körbe nézek a lányoknál, beszélgetünk meg hasonlók, be szoktam köszönni a fürdőbe is… ha meg még akad időm, megfürdök vagy kifésülöm a hajamat, esetleg leülök a kertben. *Összegezi nagy hatásszünetek közepette a dolgokat, persze akadnak dolgok, amiket úgy vél, a másiknak nem kell tudnia.* -Miért érdekel?
-Ez szomorú, pedig a vendégek azt szeretik, majd megmutatom, hogyan kell. *Mondja magabiztosan, hiszen segíteni öröm, ha meg még ő is élvezi a dolgot, akkor meg kész gyönyörűség. Bár már előre jót mosolyog a mélységi próbálkozásain, úgy gondolja, nagy lélekjelenlétet kell majd tanúsítania gyakorlás közben. Viszont a hangjában érződik, hogy nem igazán van más választása a nőnek, ezt már felírta a listájára.*
-Vicces lesz? Kinek? *Hüledezik, és zavartan pislogva nézi a mellettük elhaladó tájat. Nem igazán szeretné magát elképzelni, ahogy izomfájdalomtól megbéklyózva kacsázik az utcákon, mint valami vénasszony. Akkor meg aztán már tényleg mindegy, hogy milyen szépen öltözött fel, mindenki dőlni fog a röhögéstől, aki csak látja.*
-Milyen gyorsan hat az a kenőcs vajon? *Veti fel a kérdést, de érződik, hogy nem igazán vár rá választ, biztos benne, hogy nem csodaszer és legalább egy éjszakát hagyni kell neki, hogy kifejthesse áldásos hatását. Mikor pedig Dreyia a tetőn való alvásról zeng ódákat, még a kettejük között fenn álló csendben is hallani a gondolatait, hogy ezzel nem tud egyetérteni. ~Persze, aztán leesik és egy hullával több lesz a kikötőben. Minek kell olyan veszélyes helyeken aludnia? Hiszen a Sellő biztonságban van, bezárunk ajtót, ablakot. ~ *
-Miért nem mondtad, hogy neked ilyesmikre van szükséged? Meg tudjuk oldani, ha padlón vagy kövön szeretnél aludni. *Morogja, bár nem tudja elképzelni, hogy lehet olyan helyeken jót aludni.*
-Vérkert? Elég hátborzongatóan hangzik, ott mi van? Virágoskert? *Próbál helyesen asszociálni dolgokra, hiszen még nem igazán járkált a Sellő falain kívül, és nem feltétlenül szeretne ezen változtatni sem. *
-Ernussal volt arrafelé dolgotok? *Szalad ki hitetlenkedve a száján, tagadhatatlanul elkalandoznak a gondolatai és mindjárt felugrik a kép, ahogy a szerzetes és a mélységi kéz a kézben sétálnak a Vérkertben a pirosan nyíló virágok között, szorosan egymás tekintetébe fonódva.*
-Ernussal? Azzal a szerzetessel? *Két dolog is motoszkál a buksijában, először is, hogy akkor valószínűleg miután őt felvitte, akkor eshetett meg a dolog, másodszor pedig soha nem hitte volna, hogy az a férfi, akinek még a hálóing látványa is igen zavaró volt ilyet tegyen. ~Azt hiszem, másról lehet itt szó. ~ Egy kis fejtegetés után ő is kizárja az előbbi felvetést, bizonyára más dolguk volt, de hát akkor is! Szinte teljesen eltévelyedik ebben a sötét erdőben, amelyet eköré a kép köré felépített magában, így csak jóval később eszmél újabb felismerésre.*
-Fénycsóva? Ez igen különös… Te! Várj! *Hirtelen ugrik be neki, hogy a másik szerzetes, akit reggel volt szerencséje megkínálni egy igen frissítő pohár vízzel, szintén valami alvilági dolgokról, meg veszélyről, meg éjszakai jelenésekről. ~Akkor mégsem volt annyira dilis. ~ De nincs ideje jobban ezt kifejteni, hiszen ekkor kezdenek tempósabb vágtába és szófogadó kislányhoz híven, erősen megkapaszkodik Dreyia derekában, a hátára simulva. Kezdi érezni, hogy a kenőcs nem alaptalanul vetült fel, mint szükséges kellék. Ahogy a nő megszokja a vágtát, mindjárt neki is szegez egy igen érdekes kérdést.*
-Hát… mindennel. *Váratlanul érte a dolog, így ezen még töpreng egy kicsit.*
-Ugye alszom, és azt eleget kell, mert az fontos. Aztán meg… felöltözöm. Az sem vesz el kevés időt, majd eszem valamit vagy csak iszom, attól függ, hogy érzem magam vagy milyen napszak van. Ezek után körbe nézek a lányoknál, beszélgetünk meg hasonlók, be szoktam köszönni a fürdőbe is… ha meg még akad időm, megfürdök vagy kifésülöm a hajamat, esetleg leülök a kertben. *Összegezi nagy hatásszünetek közepette a dolgokat, persze akadnak dolgok, amiket úgy vél, a másiknak nem kell tudnia.* -Miért érdekel?
2189. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2019-08-22 13:46:47
Üzenet elküldve: 2019-08-22 13:46:47
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 112
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 112
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Titok a mélyben//
*A megvékonyodott fal bontása igen jól halad és ennek eredménye, hogy hamarosan elér egy vízzáró réteget. Ez egyrészt öröm, másrészt óvatosságra inti a törpét. Habár Zhaggur elég makacs önfejű és vakmerő, de ami bizonyos, hogy a veszélyérzete bekapcsol.
Megáll a bontással és megpróbál némi információt gyűjteni a fal mögötti vízről. Vajon patak, tó, vagy csak a felszínről beszivárgó csapadék vízgyűjtője. Hallgatózik tapogat. A vízcseppek és pára lecsapódás is segíthet megfejteni a dolgokat. Megpróbál alaposan számításba venni mindent, de a haladás iránya kezd egészen egyértelművé válni számára.
Át kell törnie a falat, hogy tovább tudjon haladni. Amennyiben csak egy adag víz gyűlt össze, akkor az szépen lefolyik és ő tovább léphet egy új tárnába. Ha patak csörgedezik akkor annak irányát megváltoztatva felkapaszkodhat a tárnába. Ha annyi víz van a másik oldalon, hogy az megtölti a jelen termet, akkor vagy meghal, vagy sikeresen átúszik a túloldalra és az ott felszabaduló helyen folytatja a haladást. Sok sok talány van a levegőben.
Hagy magának pár perc gondolkodást, végül úgy dönt, hogy egy apró ponton áttöri a záró réteget és gyorsan odébb áll, hogy a mögöttes víz súlya átrepessze a falat. Ameddig reped a fal, addig ő egy távolabbi ponton szépen átvészeli az egész folyamatot és amikor lecsendesednek a dolgok átmászhat az új barlangba. Tervét haladéktalanul végre is hajtja.*
*A megvékonyodott fal bontása igen jól halad és ennek eredménye, hogy hamarosan elér egy vízzáró réteget. Ez egyrészt öröm, másrészt óvatosságra inti a törpét. Habár Zhaggur elég makacs önfejű és vakmerő, de ami bizonyos, hogy a veszélyérzete bekapcsol.
Megáll a bontással és megpróbál némi információt gyűjteni a fal mögötti vízről. Vajon patak, tó, vagy csak a felszínről beszivárgó csapadék vízgyűjtője. Hallgatózik tapogat. A vízcseppek és pára lecsapódás is segíthet megfejteni a dolgokat. Megpróbál alaposan számításba venni mindent, de a haladás iránya kezd egészen egyértelművé válni számára.
Át kell törnie a falat, hogy tovább tudjon haladni. Amennyiben csak egy adag víz gyűlt össze, akkor az szépen lefolyik és ő tovább léphet egy új tárnába. Ha patak csörgedezik akkor annak irányát megváltoztatva felkapaszkodhat a tárnába. Ha annyi víz van a másik oldalon, hogy az megtölti a jelen termet, akkor vagy meghal, vagy sikeresen átúszik a túloldalra és az ott felszabaduló helyen folytatja a haladást. Sok sok talány van a levegőben.
Hagy magának pár perc gondolkodást, végül úgy dönt, hogy egy apró ponton áttöri a záró réteget és gyorsan odébb áll, hogy a mögöttes víz súlya átrepessze a falat. Ameddig reped a fal, addig ő egy távolabbi ponton szépen átvészeli az egész folyamatot és amikor lecsendesednek a dolgok átmászhat az új barlangba. Tervét haladéktalanul végre is hajtja.*
2188. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2019-08-22 12:46:49
Üzenet elküldve: 2019-08-22 12:46:49
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 284
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 284
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
//Az Artheniorba vezető úton//
-Én nem morcosan nézek, csak nem szoktam mosolyogni. *Nevet a lányra, és már a nevetés is fura a számára, de néha kibukik a sötételfből. *Amíg utánam jössz, nem érhet baj. De azért figyeljünk, hogy semmi se történjen, míg a városban vagyunk. Igen a séta az vicces lesz, de időben elcsípjük az izomfájdalmakat. Ezért hozzuk a kenőcsöt.
*Amikor a tetőn alvás kerül, terítékre felsóhajt, na meg azt a fülét simogatja, amit a hangtámadás ért Mady részéről.*
-Ott aludtam igen, kétszer is. De van, viszont nem akarok elszokni a kényelmetlen dolgoktól sem. Na meg istentelen jót aludtam ott. Aludni bárhol lehet, ha kedvet érzel hozzá, na meg nem víz alatt van, vagy épp a tűz emészti. Ne adj, isten törpe földmunkások ásnak alattad.
*Az éjszakai események meglepik Madyt, késsz csoda, hogy nem lopták ki alóla a Sellőt olyan mélyen aludt. Igaz mások se igen rohantak ki az épületből, holott ez lett volna az elvárt. Ez viszont felvet egy újabb kérdést, vajon ki képes elaltatni ilyen mélyen egy éjszaka is életképes kikötőt. Viszont lassan beérnek az erdőbe, ideje kicsit gyorsabbra venni az utazást.*
-Igen az volt, a Vérkert volt a kiindulópontja. Nem, nem aludtam, Ernussal volt arrafelé dolgunk. Így pont érezhettük az erejét, hisz a kert közelében kapott el minket. Na meg az a fénycsóva. Mintha az alvilág támadta volna meg az eget. Erő sugárzott belőle, nem is kevés. Ami a tetőt illeti, ha ott ért volna, jó eséllyel én élem túl egyedül, ha durvább földrengés jön. De most kapaszkodj, mert ezzel a poroszkálással soha nem érünk oda sehova.
*Ahogy a lány szorosabban öleli, a lovat lassabb vágtára ösztönzi. Majd amikor mindketten megszokták a ritmusát újra beszélgetésbe kezd.*
-Te mivel töltöd a napjaid, ha nem dolgozol? Van valami, amit ilyenkor csinálsz?
-Én nem morcosan nézek, csak nem szoktam mosolyogni. *Nevet a lányra, és már a nevetés is fura a számára, de néha kibukik a sötételfből. *Amíg utánam jössz, nem érhet baj. De azért figyeljünk, hogy semmi se történjen, míg a városban vagyunk. Igen a séta az vicces lesz, de időben elcsípjük az izomfájdalmakat. Ezért hozzuk a kenőcsöt.
*Amikor a tetőn alvás kerül, terítékre felsóhajt, na meg azt a fülét simogatja, amit a hangtámadás ért Mady részéről.*
-Ott aludtam igen, kétszer is. De van, viszont nem akarok elszokni a kényelmetlen dolgoktól sem. Na meg istentelen jót aludtam ott. Aludni bárhol lehet, ha kedvet érzel hozzá, na meg nem víz alatt van, vagy épp a tűz emészti. Ne adj, isten törpe földmunkások ásnak alattad.
*Az éjszakai események meglepik Madyt, késsz csoda, hogy nem lopták ki alóla a Sellőt olyan mélyen aludt. Igaz mások se igen rohantak ki az épületből, holott ez lett volna az elvárt. Ez viszont felvet egy újabb kérdést, vajon ki képes elaltatni ilyen mélyen egy éjszaka is életképes kikötőt. Viszont lassan beérnek az erdőbe, ideje kicsit gyorsabbra venni az utazást.*
-Igen az volt, a Vérkert volt a kiindulópontja. Nem, nem aludtam, Ernussal volt arrafelé dolgunk. Így pont érezhettük az erejét, hisz a kert közelében kapott el minket. Na meg az a fénycsóva. Mintha az alvilág támadta volna meg az eget. Erő sugárzott belőle, nem is kevés. Ami a tetőt illeti, ha ott ért volna, jó eséllyel én élem túl egyedül, ha durvább földrengés jön. De most kapaszkodj, mert ezzel a poroszkálással soha nem érünk oda sehova.
*Ahogy a lány szorosabban öleli, a lovat lassabb vágtára ösztönzi. Majd amikor mindketten megszokták a ritmusát újra beszélgetésbe kezd.*
-Te mivel töltöd a napjaid, ha nem dolgozol? Van valami, amit ilyenkor csinálsz?
2187. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2019-08-22 07:45:36
Üzenet elküldve: 2019-08-22 07:45:36
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 476
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 476
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Egy igazi sorscsapás//
*A kézügyességét figyelemreméltónak nem nevezné, de nem is mondaná ügyetlennek magát. Persze a kis figurák nem sikerültek rosszul, talán azért is, mert a csőnyábbakat már elhasználta tüzelőnek, meg persze ideje volt elég, így nem kellett egyikkel sem sietnie. A szövés viszont határozottan hiányzik neki, és ha végre megszerzi a hőn áhított kis házikóját, akkor bizonyosan beszerez egy olyat is. Megint belesajdul a szíve, ahogy erre gondol.*
- Mondhatni.
*Azt nem kívánja hozzátenni, hogy nem feltétlen bátorságról, hanem sokkal inkább kényszerűség miatt volt ezen vad élőlények közelében. Sőt, kicsit bántja az a felismerés is, hogy amellett, hogy gyűlöli őket, de továbbra is retteg még a gondolatuktól is. Összeszorítja fogait, és inkább eltereli gondolatait egy másik irányba.
Amikor a tündér leány a csillagképek, és égbolt emlegetésébe kezd, valami kellemes érzés tölti el. Mindemellett pedig elismerően pillant Cyprylanára, aki végre nem nyafog, és ezáltal nem csak jobb társaság, de arca is szebb, hogy nem a sírás torzítja el.*
- Úgy valahogy. Ismerek egy-két fogást. Inkább azt mondanám, hogy képes vagyok észrevenni a jeleket.
*Vagy az annak vélt dolgokat. Ezután annak rendje és módja szerint benedvesíti a rongyok egyikét, és jól ki is csavarja, hogy ne vizezze össze a lányt szükségtelenül, mert az erdő árnyékában még talán meg is fázna gyönge nemesi teste.*
- Tényleg nem komoly. Nem lesz bajod. Bár ha itt lennének a növényeim, akkor gyorsabban gyógyulhatna, csak legutóbb elhasználtam őket.
*Eszébe jut szegény kicsi Prexiarja, aki annyira elgyengült volt. Még a szíve is belesajdul, ahogy feldereng előtte a kép. Egyik kezével a tündér bal csípőjét fogja, hogy ne tudjon elhúzódni, és ficánkolni, a másikkal belekezd a seb takarításába. Mivel csak egy apróság, ezért nem igényel túlzott gondoskodást, és ezáltal a tündér is hamar szabadulhat a számára kényelmetlen helyzetből.*
- Na, nem kell aggódni, megmaradsz, és még nyoma sem marad. Szerencse, hogy nem komoly, mert akkor el kellene égetni. Kár lenne a szép bőrödért.
*Mindezt teljes komolysággal mondja, jelét sem adva annak, hogy esetleg csak ráijesztene a tündérre, vagy viccelődne vele. Leporolja magát, és kezeit az egyik száraz rongyba törli.*
- Ó, egyébként Karheia Rhagodar vagyok.
*A kézügyességét figyelemreméltónak nem nevezné, de nem is mondaná ügyetlennek magát. Persze a kis figurák nem sikerültek rosszul, talán azért is, mert a csőnyábbakat már elhasználta tüzelőnek, meg persze ideje volt elég, így nem kellett egyikkel sem sietnie. A szövés viszont határozottan hiányzik neki, és ha végre megszerzi a hőn áhított kis házikóját, akkor bizonyosan beszerez egy olyat is. Megint belesajdul a szíve, ahogy erre gondol.*
- Mondhatni.
*Azt nem kívánja hozzátenni, hogy nem feltétlen bátorságról, hanem sokkal inkább kényszerűség miatt volt ezen vad élőlények közelében. Sőt, kicsit bántja az a felismerés is, hogy amellett, hogy gyűlöli őket, de továbbra is retteg még a gondolatuktól is. Összeszorítja fogait, és inkább eltereli gondolatait egy másik irányba.
Amikor a tündér leány a csillagképek, és égbolt emlegetésébe kezd, valami kellemes érzés tölti el. Mindemellett pedig elismerően pillant Cyprylanára, aki végre nem nyafog, és ezáltal nem csak jobb társaság, de arca is szebb, hogy nem a sírás torzítja el.*
- Úgy valahogy. Ismerek egy-két fogást. Inkább azt mondanám, hogy képes vagyok észrevenni a jeleket.
*Vagy az annak vélt dolgokat. Ezután annak rendje és módja szerint benedvesíti a rongyok egyikét, és jól ki is csavarja, hogy ne vizezze össze a lányt szükségtelenül, mert az erdő árnyékában még talán meg is fázna gyönge nemesi teste.*
- Tényleg nem komoly. Nem lesz bajod. Bár ha itt lennének a növényeim, akkor gyorsabban gyógyulhatna, csak legutóbb elhasználtam őket.
*Eszébe jut szegény kicsi Prexiarja, aki annyira elgyengült volt. Még a szíve is belesajdul, ahogy feldereng előtte a kép. Egyik kezével a tündér bal csípőjét fogja, hogy ne tudjon elhúzódni, és ficánkolni, a másikkal belekezd a seb takarításába. Mivel csak egy apróság, ezért nem igényel túlzott gondoskodást, és ezáltal a tündér is hamar szabadulhat a számára kényelmetlen helyzetből.*
- Na, nem kell aggódni, megmaradsz, és még nyoma sem marad. Szerencse, hogy nem komoly, mert akkor el kellene égetni. Kár lenne a szép bőrödért.
*Mindezt teljes komolysággal mondja, jelét sem adva annak, hogy esetleg csak ráijesztene a tündérre, vagy viccelődne vele. Leporolja magát, és kezeit az egyik száraz rongyba törli.*
- Ó, egyébként Karheia Rhagodar vagyok.
2186. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2019-08-21 08:33:54
Üzenet elküldve: 2019-08-21 08:33:54
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
//Egy igazi sorscsapás//
*A tündér most úgy érzi, magát, hogy a nő elkezdi taglalni a szellemek témakörét, amely vonzatában az életét és annak választásait megéli, mintha egy felfedező lenne a városból és éppen a bennszülött elf vagy egyéb fajú törzsek szokásait kutatná. Amint pedig bizonyosságot nyert, hogy a nő nem akarja letépni a szárnyát, legalábbis egyelőre, felbátorodik, és közelebb lépve nézegeti a medálokat, amiket neki mutogat. Valamennyire az ő világában is léteznek segítő entitások, de mindig is másnak tartotta őket, mint a hiedelemvilágban élők a szellemeket. Egyelőre a helyén is kezeli őket, mert az anyagi világhoz ragaszkodik, amiben ezek a medalionok érzelmi és egyéb értéket képviselnek a viselőjük számára. Továbbá azzal is tisztában van, hogy nem szabad tiszteletlennek lennie a nővel, csupán csak azért, mert eltér a neveltetésük és a hitviláguk, valamint az sem érzi elhanyagolható oknak, hogy nagyobb és erősebb nála, így csak mosolyogva hallgatja a beszámolót.*
-A természet egyensúlya kétségtelen, hogy fontos tényező. *Vonja le a következtetést, amelyre minden eddig elhangzott dolog utalni hivatott, és amivel teljes mértékben egyet tud érteni.* -Tehát, akkor ezeket te készítetted. Figyelemre méltó a kézügyességed. *Mondja, bár lehet annyira nem kifinomult munka, mégis számára annak tűnik, hiszen ő nem jeleskedik semmi gyakorlati tapasztalattal kivitelezhető dologban. Úgy nem a faragásban, mint a varrásban. Mikor pedig a nő előveszi féltve őrzött ork ereklyéit, láthatóan egyre nagyobbra nyílnak a szemei.*
-Szóval verekedés közben? Ez bámulatos, bár én nem mernék akkor a közelben lenni, nagyon bátor lehetsz. *Bár ezt már eddig is sejtette, viszont ezúttal ki is csúszik a száján. Mikor pedig elmeséli, hogy elhunyt hozzátartozói, ősei miatt jár ki az erdőbe, csak nagyokat hallgat. Tudja, hogy mindenki máshogy éli meg az elválást a szeretteitől és, hogy ez a dolog szent és sérthetetlen, amivel nem lenne jó babrálni. Viszont egyre inkább kezd elhatalmasodni rajta egy érzés, minthogy a nő ilyen sok személyes dolgot osztott már meg vele, ő meg még nem adott semmit cserébe.*
-Tudod, nemsokára látható lesz az éjszakai égbolton, a tűz havának legerőteljesebb csillagképe is, néha úgy érzem, egy- egy ilyen uralkodó jelkép felderengésekor, idelent a földön is mozgolódni kezdenek a szellemi energiák. Ezért most jó esélyed van rá, hogy a szellemvilágba átjut a fohászod. *Magyarázza, majd segít felkapkodni a szerteszét hullott holmikat.*
-Te tudsz jósolni? *Vetül fel a kérdés, bár azt tapasztalta, akik hisznek a szellemvilágban, azok általában nem titkolják a kapcsolatot, ennek egyik megnyilvánulása lehet a jövendőmondás. Majd a nő elsétál a forráshoz, addig ő ácsorog, mert ilyen ruházatban inkább nem tenné le a szabad hátsóját sehova. Mikor visszaér és elhangzik a kérés, kicsit pironkodva és lassan ugyan, de eleget tesz a kérésnek és szabaddá teszi a karcolást, teljes hosszában. Szépen kicsomózza az anyagot, de maga elé fogja, csak a hátulja válik szabaddá, hisz belehalna a szégyenbe, ha akárki most arra járna.*
*A tündér most úgy érzi, magát, hogy a nő elkezdi taglalni a szellemek témakörét, amely vonzatában az életét és annak választásait megéli, mintha egy felfedező lenne a városból és éppen a bennszülött elf vagy egyéb fajú törzsek szokásait kutatná. Amint pedig bizonyosságot nyert, hogy a nő nem akarja letépni a szárnyát, legalábbis egyelőre, felbátorodik, és közelebb lépve nézegeti a medálokat, amiket neki mutogat. Valamennyire az ő világában is léteznek segítő entitások, de mindig is másnak tartotta őket, mint a hiedelemvilágban élők a szellemeket. Egyelőre a helyén is kezeli őket, mert az anyagi világhoz ragaszkodik, amiben ezek a medalionok érzelmi és egyéb értéket képviselnek a viselőjük számára. Továbbá azzal is tisztában van, hogy nem szabad tiszteletlennek lennie a nővel, csupán csak azért, mert eltér a neveltetésük és a hitviláguk, valamint az sem érzi elhanyagolható oknak, hogy nagyobb és erősebb nála, így csak mosolyogva hallgatja a beszámolót.*
-A természet egyensúlya kétségtelen, hogy fontos tényező. *Vonja le a következtetést, amelyre minden eddig elhangzott dolog utalni hivatott, és amivel teljes mértékben egyet tud érteni.* -Tehát, akkor ezeket te készítetted. Figyelemre méltó a kézügyességed. *Mondja, bár lehet annyira nem kifinomult munka, mégis számára annak tűnik, hiszen ő nem jeleskedik semmi gyakorlati tapasztalattal kivitelezhető dologban. Úgy nem a faragásban, mint a varrásban. Mikor pedig a nő előveszi féltve őrzött ork ereklyéit, láthatóan egyre nagyobbra nyílnak a szemei.*
-Szóval verekedés közben? Ez bámulatos, bár én nem mernék akkor a közelben lenni, nagyon bátor lehetsz. *Bár ezt már eddig is sejtette, viszont ezúttal ki is csúszik a száján. Mikor pedig elmeséli, hogy elhunyt hozzátartozói, ősei miatt jár ki az erdőbe, csak nagyokat hallgat. Tudja, hogy mindenki máshogy éli meg az elválást a szeretteitől és, hogy ez a dolog szent és sérthetetlen, amivel nem lenne jó babrálni. Viszont egyre inkább kezd elhatalmasodni rajta egy érzés, minthogy a nő ilyen sok személyes dolgot osztott már meg vele, ő meg még nem adott semmit cserébe.*
-Tudod, nemsokára látható lesz az éjszakai égbolton, a tűz havának legerőteljesebb csillagképe is, néha úgy érzem, egy- egy ilyen uralkodó jelkép felderengésekor, idelent a földön is mozgolódni kezdenek a szellemi energiák. Ezért most jó esélyed van rá, hogy a szellemvilágba átjut a fohászod. *Magyarázza, majd segít felkapkodni a szerteszét hullott holmikat.*
-Te tudsz jósolni? *Vetül fel a kérdés, bár azt tapasztalta, akik hisznek a szellemvilágban, azok általában nem titkolják a kapcsolatot, ennek egyik megnyilvánulása lehet a jövendőmondás. Majd a nő elsétál a forráshoz, addig ő ácsorog, mert ilyen ruházatban inkább nem tenné le a szabad hátsóját sehova. Mikor visszaér és elhangzik a kérés, kicsit pironkodva és lassan ugyan, de eleget tesz a kérésnek és szabaddá teszi a karcolást, teljes hosszában. Szépen kicsomózza az anyagot, de maga elé fogja, csak a hátulja válik szabaddá, hisz belehalna a szégyenbe, ha akárki most arra járna.*
2185. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2019-08-20 23:45:11
Üzenet elküldve: 2019-08-20 23:45:11
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 476
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 476
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Egy igazi sorscsapás//
- Hüm.
*Őszintén meglepi a válasz, még akkor is, hacsak „kicsit” ijesztő egy félénknek tűnő tündérlány szemében. Valamilyen szokatlan módon imponál is ez neki.*
- Akkor jó.
*Lassacskán talán leveti a traumák okozta alázatos félénkségét, és visszatér egykori önmagához, legalábbis mutat erre irányuló apró jeleket. Úgy tűnik viszont a tündér leány nem fél annyira tőle - erről persze árulkodott a „kicsit” kifejezés is -, hogy ragaszkodjon a közöttük lévő távolsághoz. Karheia meglepetten veszi tudomásul, hogy valaki ténylegesen felfigyelt a rajta függeszkedő „kacatokra”, amiket ő szépnek talál, és ragaszkodik is hozzájuk.*
- Hát, van közöttük ami semmit sem, csak esztétikusak. Nem mindig volt lehetőségem például szőni, akkor ezzel helyettesítettem. Az állatok tulajdonságaikat képviselik, úgy mint *Egy elnagyoltan farkast ábrázoló kissé kopott fafigurát emel a tündér elé.* a farkas kitartó, és hűséges állat, ideális szellemi vezető azoknak, akik erős köteléket szeretnének a családjukkal. A medve erős, és rettenthetetlen, így ő inkább a harcos férfiaknak, vagy nőknek ideális társa.
*Hosszasan tudna erről mesélni, de aligha tudna újat mondani annál, amit egyébként egy művelt, és természet iránt érdeklődő egyén ne tudna. Ami talán érdekesebb lehet a tündérke számára, azok a rúnák, amikből számos akad.*
- Ez a vagyont jelképezi, talizmánként használva segít javak szerzésében, legyenek azok akármilyenek. Persze az adomány csak úgy érkezik, ha hasonló módon teszel valamit a mindenségért, megsegítesz mást, építesz a környezeteden, és a többi.
*Egy másikra mutat, ami szintúgy tenyerében pihen.*
- Ez az erő, de nem csak a fizikai. Segít megőrizni az energiákat, vagy megújítani azokat. Ez a másik a szerencse. Ezeket gyakran használják a harcosok. Ez itt például védelmet nyújt, legyen az fizikai ártalom, betegség, veszélyes gondolatok, rossz szándék és így tovább.
*Még számtalan másik is akad közöttük, de történetesen feleslegesnek találja túlmagyarázni, főleg, hogy az sem biztos, hogy eddig nem untatta halálra a lányt.*
- Persze önző módon egyikkel sem szabad visszaélni, mert a visszájára fordulhat. Tisztelettel kell bánni ezekkel, és nem csak elvenni, de adni is cserébe.
*Elteszi bőr erszényébe a faragványokat, és kavicsokat, helyettük pedig elővesz pár nagyobb szemfogat. Kissé viseltesek, helyenként le van törve belőlük, vagy fekete foltok tarkítják.*
- Nem sok. Több mint az átlagnak, de elég ritka. A kisebbek még a kölyköké, azoknak is cserélődik, mint a rendes embereknek. Az nem is igazán érdekes, de a nagyobbak már igen. Legegyszerűbb úgy szerezni, ha hagyod, hogy szétverjék egymást. Olyankor úgy hullanak ezek, mint nyári zápor során a kövér esőcseppek. Ezért is olyan foghíjas mindegyik.
*Imádja ezeket a relikviákat, éppen annyira, amennyire gyűlöli őket. Egyik táplálja a másikat. Ha másra nem is, de legalább mesélni jók, vagy emlékeztetni magát céljaira. Bár Karheia ezen felül úgy hiszi, hogy erős szellemi erő lakik bennük, mint az élőlények maradványaiban egyébként, éppen ezért szívesen hordja magánál, mint védelmi és erőt adó talizmánt.*
- A múltamról, a hozzátartozóimról, őseimről.
*Feleli röviden egy szelíd mosollyal arcán, láthatóan nem zavarja az, hogy szavába vágtak. Ha nem lennének rég elhunyt szerettei is kijárna ide, hogy hálát adjon a szellemeknek.*
- Köszönöm.
*Suttogja orra alatt, és éppen a szívének legkedvesebb ásványait kapkodja fel, köztük azokat is, amit a legutóbbi szokatlan csillaghullás során szerzett.*
- Jók jóslásra is.
*Tekintetét abba az irányba fordítja, amerre a tündér mutat, majd biccentve jelzi, hogy tudomásul vette.*
- Remek.
*Lendületesen feltolja magát, és a szövetet kezdi el tépkedni pár apróbb darabra, mert jelenleg kényelmetlenül nagy, ami csak megnehezítené a dolgát. A forrás megtalálása nem okoz komoly nehézséget, hiszen pontosan arra találja meg, amerre Cyprylana mondta.*
- Húzd majd kérlek kicsit lejjebb a nadrágodat, hogy jobban hozzá tudja férni a sebhez.
- Hüm.
*Őszintén meglepi a válasz, még akkor is, hacsak „kicsit” ijesztő egy félénknek tűnő tündérlány szemében. Valamilyen szokatlan módon imponál is ez neki.*
- Akkor jó.
*Lassacskán talán leveti a traumák okozta alázatos félénkségét, és visszatér egykori önmagához, legalábbis mutat erre irányuló apró jeleket. Úgy tűnik viszont a tündér leány nem fél annyira tőle - erről persze árulkodott a „kicsit” kifejezés is -, hogy ragaszkodjon a közöttük lévő távolsághoz. Karheia meglepetten veszi tudomásul, hogy valaki ténylegesen felfigyelt a rajta függeszkedő „kacatokra”, amiket ő szépnek talál, és ragaszkodik is hozzájuk.*
- Hát, van közöttük ami semmit sem, csak esztétikusak. Nem mindig volt lehetőségem például szőni, akkor ezzel helyettesítettem. Az állatok tulajdonságaikat képviselik, úgy mint *Egy elnagyoltan farkast ábrázoló kissé kopott fafigurát emel a tündér elé.* a farkas kitartó, és hűséges állat, ideális szellemi vezető azoknak, akik erős köteléket szeretnének a családjukkal. A medve erős, és rettenthetetlen, így ő inkább a harcos férfiaknak, vagy nőknek ideális társa.
*Hosszasan tudna erről mesélni, de aligha tudna újat mondani annál, amit egyébként egy művelt, és természet iránt érdeklődő egyén ne tudna. Ami talán érdekesebb lehet a tündérke számára, azok a rúnák, amikből számos akad.*
- Ez a vagyont jelképezi, talizmánként használva segít javak szerzésében, legyenek azok akármilyenek. Persze az adomány csak úgy érkezik, ha hasonló módon teszel valamit a mindenségért, megsegítesz mást, építesz a környezeteden, és a többi.
*Egy másikra mutat, ami szintúgy tenyerében pihen.*
- Ez az erő, de nem csak a fizikai. Segít megőrizni az energiákat, vagy megújítani azokat. Ez a másik a szerencse. Ezeket gyakran használják a harcosok. Ez itt például védelmet nyújt, legyen az fizikai ártalom, betegség, veszélyes gondolatok, rossz szándék és így tovább.
*Még számtalan másik is akad közöttük, de történetesen feleslegesnek találja túlmagyarázni, főleg, hogy az sem biztos, hogy eddig nem untatta halálra a lányt.*
- Persze önző módon egyikkel sem szabad visszaélni, mert a visszájára fordulhat. Tisztelettel kell bánni ezekkel, és nem csak elvenni, de adni is cserébe.
*Elteszi bőr erszényébe a faragványokat, és kavicsokat, helyettük pedig elővesz pár nagyobb szemfogat. Kissé viseltesek, helyenként le van törve belőlük, vagy fekete foltok tarkítják.*
- Nem sok. Több mint az átlagnak, de elég ritka. A kisebbek még a kölyköké, azoknak is cserélődik, mint a rendes embereknek. Az nem is igazán érdekes, de a nagyobbak már igen. Legegyszerűbb úgy szerezni, ha hagyod, hogy szétverjék egymást. Olyankor úgy hullanak ezek, mint nyári zápor során a kövér esőcseppek. Ezért is olyan foghíjas mindegyik.
*Imádja ezeket a relikviákat, éppen annyira, amennyire gyűlöli őket. Egyik táplálja a másikat. Ha másra nem is, de legalább mesélni jók, vagy emlékeztetni magát céljaira. Bár Karheia ezen felül úgy hiszi, hogy erős szellemi erő lakik bennük, mint az élőlények maradványaiban egyébként, éppen ezért szívesen hordja magánál, mint védelmi és erőt adó talizmánt.*
- A múltamról, a hozzátartozóimról, őseimről.
*Feleli röviden egy szelíd mosollyal arcán, láthatóan nem zavarja az, hogy szavába vágtak. Ha nem lennének rég elhunyt szerettei is kijárna ide, hogy hálát adjon a szellemeknek.*
- Köszönöm.
*Suttogja orra alatt, és éppen a szívének legkedvesebb ásványait kapkodja fel, köztük azokat is, amit a legutóbbi szokatlan csillaghullás során szerzett.*
- Jók jóslásra is.
*Tekintetét abba az irányba fordítja, amerre a tündér mutat, majd biccentve jelzi, hogy tudomásul vette.*
- Remek.
*Lendületesen feltolja magát, és a szövetet kezdi el tépkedni pár apróbb darabra, mert jelenleg kényelmetlenül nagy, ami csak megnehezítené a dolgát. A forrás megtalálása nem okoz komoly nehézséget, hiszen pontosan arra találja meg, amerre Cyprylana mondta.*
- Húzd majd kérlek kicsit lejjebb a nadrágodat, hogy jobban hozzá tudja férni a sebhez.
2184. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2019-08-18 12:27:16
Üzenet elküldve: 2019-08-18 12:27:16
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 403
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 403
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
-Az ork, a bogár, a vér.
*Ismételgeti a teendőit s még a sorrend is helyes. Nem fog egyedül nekivágni e feladatnak, segítségre van szüksége. Nem kívánja otthagyni a fogát holmi bogarak vérének lecsapolása közben... Csak hogy kiszolgáljon egy vénasszonyt odalenn.
A fák lombjai ugyan valamelyest megszűrik az erősen tűző nap sugarait, de még így is pokoli a meleg. Az öltözetét tovább már aligha kurtíthatja, így csupán gyöngyöző homlokát törli meg és nagyot kortyolgat az oldalán lógó kulacsból. A víz langyos ugyan, de még így is jól esik a szomjas toroknak.*
-Az ork, a bogár, a vér.
*Ismételgeti a teendőit s még a sorrend is helyes. Nem fog egyedül nekivágni e feladatnak, segítségre van szüksége. Nem kívánja otthagyni a fogát holmi bogarak vérének lecsapolása közben... Csak hogy kiszolgáljon egy vénasszonyt odalenn.
A fák lombjai ugyan valamelyest megszűrik az erősen tűző nap sugarait, de még így is pokoli a meleg. Az öltözetét tovább már aligha kurtíthatja, így csupán gyöngyöző homlokát törli meg és nagyot kortyolgat az oldalán lógó kulacsból. A víz langyos ugyan, de még így is jól esik a szomjas toroknak.*
-Az ork, a bogár, a vér.
2183. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2019-08-16 00:13:19
Üzenet elküldve: 2019-08-16 00:13:19
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 127
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 127
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//Titok a mélyben//
*A mélységgel és a vidám napfény hiányával mit sem törődve Zhaggur ezúttal sem a felszínre törekszik, sokkal inkább a mély titkai foglalkoztatják. De hát nem is lehet hibáztatni, hiszen milyen rendszerességgel csöppen a törpe fia ilyen lehetetlenül szokatlan helyzetbe egy köpésnyire az otthonától? Elhelyezkedik a falnál, pár lépésre a természetes csúszdához – legalább is ő annak használta az iménti érkezésekor –, hiszen itt a legvékonyabb a fal, és bontani kezdi azt. Minden rendben is megy, és bár valahol a lelke mélyén biztosan szeretne valamilyen értékes kőzetet találni, ehhez sincs szerencséje. A fal egyszerű és mondhatni, unalmas. A törpe egyenként választja le a kőzetek rétegeit, s választja le a falról nagy koppanásokkal, mígnem egy kis ebédszünet után újabb szakaszhoz nem ér. Csak pár lépéssel mélyíthette be a falat, lába körül törmelékek hevernek, azonban olyan óvatos munkát végez, hogy nem kerüli el a figyelmét az előtte emelkedő vízválasztó kőréteg. Vastagabb a többinél és simább, nem áthatolhatatlan, de meg kell fontolnia, mit tesz majd vele, hiszen mögötte, jól hallhatja, víz surrog, s helyenként kis apró, gyöngyöző cseppek formájában azt is a férfi tudtára adja, hogy folyadék van odaát. Nyilván a víz nem akkora, mint a mellette lévő patak, annál jóval csendesebbnek tűnik, de Zhaggurnak meg kell fontolnia az esetet. Az azonban mindenképpen biztos, hogy egy újabb vízforrásra talált, vagy a nagy egész egy kisebb leágazására. A zúgás tompa odaát, de ez lehet azért is, mert közel van és kevés víz mozog, illetve azért is, mert távolabb, de több. Élelemből akad még, ivóvize is van, ezért még mindig előtte a mély tárnák esetleges rejtélye.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.08.16 00:14:24
*A mélységgel és a vidám napfény hiányával mit sem törődve Zhaggur ezúttal sem a felszínre törekszik, sokkal inkább a mély titkai foglalkoztatják. De hát nem is lehet hibáztatni, hiszen milyen rendszerességgel csöppen a törpe fia ilyen lehetetlenül szokatlan helyzetbe egy köpésnyire az otthonától? Elhelyezkedik a falnál, pár lépésre a természetes csúszdához – legalább is ő annak használta az iménti érkezésekor –, hiszen itt a legvékonyabb a fal, és bontani kezdi azt. Minden rendben is megy, és bár valahol a lelke mélyén biztosan szeretne valamilyen értékes kőzetet találni, ehhez sincs szerencséje. A fal egyszerű és mondhatni, unalmas. A törpe egyenként választja le a kőzetek rétegeit, s választja le a falról nagy koppanásokkal, mígnem egy kis ebédszünet után újabb szakaszhoz nem ér. Csak pár lépéssel mélyíthette be a falat, lába körül törmelékek hevernek, azonban olyan óvatos munkát végez, hogy nem kerüli el a figyelmét az előtte emelkedő vízválasztó kőréteg. Vastagabb a többinél és simább, nem áthatolhatatlan, de meg kell fontolnia, mit tesz majd vele, hiszen mögötte, jól hallhatja, víz surrog, s helyenként kis apró, gyöngyöző cseppek formájában azt is a férfi tudtára adja, hogy folyadék van odaát. Nyilván a víz nem akkora, mint a mellette lévő patak, annál jóval csendesebbnek tűnik, de Zhaggurnak meg kell fontolnia az esetet. Az azonban mindenképpen biztos, hogy egy újabb vízforrásra talált, vagy a nagy egész egy kisebb leágazására. A zúgás tompa odaát, de ez lehet azért is, mert közel van és kevés víz mozog, illetve azért is, mert távolabb, de több. Élelemből akad még, ivóvize is van, ezért még mindig előtte a mély tárnák esetleges rejtélye.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.08.16 00:14:24
2182. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2019-08-10 13:18:51
Üzenet elküldve: 2019-08-10 13:18:51
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 112
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 112
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Titok a mélyben//
*Morog egyet hangosan a szokásához híven és ha ez a hang nem is lenne elég, hogy elnyomja a a patak vizének moraját, mégis számára megfelelő a stressz levezetéséhez. Volt már ilyen helyzetben, vagy akár szorultabban is és ennek megfelelően valamit ki fog találni. A lehetséges útvonalakat számolgatva végül csak kettő marad meg. Az első, ha kicsit alakítva a bemeneti járaton kialakít magának egy felfele vezető utat a másik, ha a falakat megbontva keres egy szomszédos termet vagy járatot.
Rövid tanakodás után a számára kevésbé megerőltető lehetőség mellett dönt. Nincs kedve mászni és kialakítani egy felfele vezető utat. Amúgy sem szeret visszafele haladni és szimata úgy tájékoztatja, hogy valaminek még kell lennie idelent, amely érdekelheti. Ennek érdekében megpróbálja a lehetséges bontási pontok közül kiválasztani a legmegfelelőbbet, ahol a legvékonyabb a kőzet és statikailag sem azt eredményezi, hogy a fejére omlik, majd elkezdi kibontani a falat.
Taktikusan, nem megerőltető módon. Inkább odafigyelve a rétegekre és terep adta fogási lehetőségekre. Erősnek és eszesnek tartja magát ahhoz, hogy jó keresőként törpe módjára ássa ki magát a szorult helyzetből. Természetesen csak a remény fűti, hogy valóban talál is valamit, de ha még sem, akkor még mindig ott van neki az a járat, ahonnan jött.
A bontásban tart egy kis szünetet, hogy egyen pár falatot a megtalált élelemből és igyon egy keveset a kulacsából. Az étkezést leszámítva próbál inkább a bányászatra koncentrálni.*
*Morog egyet hangosan a szokásához híven és ha ez a hang nem is lenne elég, hogy elnyomja a a patak vizének moraját, mégis számára megfelelő a stressz levezetéséhez. Volt már ilyen helyzetben, vagy akár szorultabban is és ennek megfelelően valamit ki fog találni. A lehetséges útvonalakat számolgatva végül csak kettő marad meg. Az első, ha kicsit alakítva a bemeneti járaton kialakít magának egy felfele vezető utat a másik, ha a falakat megbontva keres egy szomszédos termet vagy járatot.
Rövid tanakodás után a számára kevésbé megerőltető lehetőség mellett dönt. Nincs kedve mászni és kialakítani egy felfele vezető utat. Amúgy sem szeret visszafele haladni és szimata úgy tájékoztatja, hogy valaminek még kell lennie idelent, amely érdekelheti. Ennek érdekében megpróbálja a lehetséges bontási pontok közül kiválasztani a legmegfelelőbbet, ahol a legvékonyabb a kőzet és statikailag sem azt eredményezi, hogy a fejére omlik, majd elkezdi kibontani a falat.
Taktikusan, nem megerőltető módon. Inkább odafigyelve a rétegekre és terep adta fogási lehetőségekre. Erősnek és eszesnek tartja magát ahhoz, hogy jó keresőként törpe módjára ássa ki magát a szorult helyzetből. Természetesen csak a remény fűti, hogy valóban talál is valamit, de ha még sem, akkor még mindig ott van neki az a járat, ahonnan jött.
A bontásban tart egy kis szünetet, hogy egyen pár falatot a megtalált élelemből és igyon egy keveset a kulacsából. Az étkezést leszámítva próbál inkább a bányászatra koncentrálni.*
2181. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2019-08-10 11:49:04
Üzenet elküldve: 2019-08-10 11:49:04
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 127
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 127
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//Titok a mélyben//
*A víz alatti csermely kitartóan csobog, mossa a partokat, mintha évmilliók óta ezzel ütné el az időt, s ebben az örök, lassú állandóságban egy felfedezésre váró, tapasztalt törpe keresi a megoldást a kialakuló, meglehetősen problémás helyzetre. Arra jut, hogy egyenként tapogatja végig a falakat, és kisvártatva szembesülhet vele, hogy ezeket sokkal puhább, jól megmunkálható kőből vájta a természet, mintha a korábban más irányból betörő víz csiszolta volna simára a járatok padlóját, míg a falakkal nem igazán tudott mit kezdeni. Ugyanez igaz a járatra is, ahol leereszkedett, majd lecsúszott. Nem tudni, milyen széles rétegben borítja ez a puha kő a falakat, de az biztos, hogy valamennyire módosíthatja azokat, ha beveti törpe praktikáit.
Ezen kívül aligha van kijárat, ez a terem igazán elvágta magát a környéktől. Egyedül oda vághatott valamiféle belső járatot a víz, ahonnan kitör a kis medencébe, de ez igen magasan van, és ha Zhaggur valahogy mégis megbontaná, a víz elsodorná őt. A barlangi patak hasonlóan nem akar abban sem segíteni, hogy a törpe megállapítsa, milyen mély a szakadék, amerre elfolyik, hiszen amint a kő beleröppen a járatba, a vízesésként dübörgő, a mélybe ömlő víz hangja elnyomja a választ, milyen mély lehet. A víz eltérítése pedig a nyersanyagok miatt hasznos lehet, de egyértelműen több emberes munka.*
*A víz alatti csermely kitartóan csobog, mossa a partokat, mintha évmilliók óta ezzel ütné el az időt, s ebben az örök, lassú állandóságban egy felfedezésre váró, tapasztalt törpe keresi a megoldást a kialakuló, meglehetősen problémás helyzetre. Arra jut, hogy egyenként tapogatja végig a falakat, és kisvártatva szembesülhet vele, hogy ezeket sokkal puhább, jól megmunkálható kőből vájta a természet, mintha a korábban más irányból betörő víz csiszolta volna simára a járatok padlóját, míg a falakkal nem igazán tudott mit kezdeni. Ugyanez igaz a járatra is, ahol leereszkedett, majd lecsúszott. Nem tudni, milyen széles rétegben borítja ez a puha kő a falakat, de az biztos, hogy valamennyire módosíthatja azokat, ha beveti törpe praktikáit.
Ezen kívül aligha van kijárat, ez a terem igazán elvágta magát a környéktől. Egyedül oda vághatott valamiféle belső járatot a víz, ahonnan kitör a kis medencébe, de ez igen magasan van, és ha Zhaggur valahogy mégis megbontaná, a víz elsodorná őt. A barlangi patak hasonlóan nem akar abban sem segíteni, hogy a törpe megállapítsa, milyen mély a szakadék, amerre elfolyik, hiszen amint a kő beleröppen a járatba, a vízesésként dübörgő, a mélybe ömlő víz hangja elnyomja a választ, milyen mély lehet. A víz eltérítése pedig a nyersanyagok miatt hasznos lehet, de egyértelműen több emberes munka.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3700-3719