Külső területek - Kikötői erdőség
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Szántóföldek (új) Dokkok és kikötő (új) | Kikötői erdőség | Tharg birtokok (új) Krenkataur barlangrendszer (új) |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 133 (2641. - 2660. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3700-3719
2660. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-05-20 16:47:52
Üzenet elküldve: 2020-05-20 16:47:52
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 317
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 317
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Megfontolt
//Császkáló gondolatok//
*A lány védekezése, karjainak összefonása csak megerősíti benne, hogy jobb, ha elindul, még talán békességben. Nincsen semmilyen elvárása a másikkal szemben, egyszerűen csak el akarja engedni, hagyni, hogy a maga útját járja, bármit gondol is róla Ganer. A felszálláskor nincs sem ideje sem lehetősége arra, hogy a lány reakciót figyelje, így a benne lejátszódó folyamatokról sincs még csak halvány gesztusképe sem. Elköszönése után Éjtépő a sötét erdőben lassan indul meg, csupán pár bokor takarásába lép éppen, amikor meghallja a másik szavait, amiket utána kiállt. Még nincs messze, a növényzeten keresztül is tisztán hallja a szavakat, noha az érzékszervei most nem a legélesebbek jelen helyzetben. A férfi egy hatalmasat sóhajt magában, melynek kitörő erejét a bokrok és a hűvös esti szél elnémítják. ~Nem hagyhatod csak így itt! Bármit is tett, mondott, játszott, akkor is felelős vagy érte. Megismerted a sötétséget és a fényt is benne. A tudás pedig felelősséggel jár. Segítségre szorul, még akkor is, ha ezt soha nem ismerné be és a végletekig tagadná. Te tudod, de Ő sosem fogja kérni, hagyni.~ Végtagjai egyre fájdalmasabb módon reagálnak a méregre, s homloka is gyöngyözik már a láztól. Mégis nyelvét szájpadlásához gömbölyíti és két kopogó hangot ad ki, mire Éjtépő megáll. A következő két hangra elindul lépésben visszafelé, Redin felé. A ló megáll oldalasan, úgy hogy a lány csupán pár méterre van, és Ganer feje szemben lehet fele, noha ezt is csak a lovára támaszkodva tudja megtenni. ~Indulnod kellene és nem az időt pazarolni rá. Az életed múlik rajta! Igen az életem, de ha így itt hagyom, akkor az egésznek semmi értelme nem volt.~ Meggyötört tekintettel, de mosolyt erőltetve néz a lányra. A mosoly őszinte, de a fájdalom elveszi teljes erejét.*
- Én is sajnálom. Nem akartam neked semmi rosszat. *Elnézést kér ő is, ha valamiért megbántotta a másikat, mert ezt így érzi korrekt dolognak. Arra, hogy a lány egyenesen bevallja, hogy nem jó ember, nem mond semmit, miért is konstatálná bármiféleképpen is. Inkább baráti jobbot nyújt, jelképesen.*
- Nem szívesen hagynálak itt, egyedül a sötét erdőben. Nekem vissza kell mennem… ha szeretnél velem jöhetsz Éjtépő hátán. Este megalhatsz nálunk, s kora reggel, a nappallal kelve nem tartóztatlak, biztonságosan engednélek utadra. De ez a te döntésed. *A hangja minden nyomorúsága ellenére barátságos és gondoskodó. ~Tudom, hogy nem szeretsz lovon utazni és azt is mondtad, hogy nem jössz velem MilOchass-ba, de tényleg nem tudlak itt hagyni jó érzéssel, főleg úgy nem, hogy meg se kérdezlek róla mit szeretnél. Az erdő nem biztonságos, de nem fogok semmit sem rád erőltetni. Ez csak egy lehetőség, láthatod rajtam is, hogy már mehetnékem van, de miattad megálltam, visszajöttem, mert így képtelen vagyok itt hagyni a sűrű sötétségben, azok után, hogy majdnem meg is támadtak minket, igaz az még a kikötőben volt.~ Redin döntése, hogy szeretne maradni, egyedül a sötétben útjára menni, vagy elfogadja a felkínált lehetőséget.*
*A lány védekezése, karjainak összefonása csak megerősíti benne, hogy jobb, ha elindul, még talán békességben. Nincsen semmilyen elvárása a másikkal szemben, egyszerűen csak el akarja engedni, hagyni, hogy a maga útját járja, bármit gondol is róla Ganer. A felszálláskor nincs sem ideje sem lehetősége arra, hogy a lány reakciót figyelje, így a benne lejátszódó folyamatokról sincs még csak halvány gesztusképe sem. Elköszönése után Éjtépő a sötét erdőben lassan indul meg, csupán pár bokor takarásába lép éppen, amikor meghallja a másik szavait, amiket utána kiállt. Még nincs messze, a növényzeten keresztül is tisztán hallja a szavakat, noha az érzékszervei most nem a legélesebbek jelen helyzetben. A férfi egy hatalmasat sóhajt magában, melynek kitörő erejét a bokrok és a hűvös esti szél elnémítják. ~Nem hagyhatod csak így itt! Bármit is tett, mondott, játszott, akkor is felelős vagy érte. Megismerted a sötétséget és a fényt is benne. A tudás pedig felelősséggel jár. Segítségre szorul, még akkor is, ha ezt soha nem ismerné be és a végletekig tagadná. Te tudod, de Ő sosem fogja kérni, hagyni.~ Végtagjai egyre fájdalmasabb módon reagálnak a méregre, s homloka is gyöngyözik már a láztól. Mégis nyelvét szájpadlásához gömbölyíti és két kopogó hangot ad ki, mire Éjtépő megáll. A következő két hangra elindul lépésben visszafelé, Redin felé. A ló megáll oldalasan, úgy hogy a lány csupán pár méterre van, és Ganer feje szemben lehet fele, noha ezt is csak a lovára támaszkodva tudja megtenni. ~Indulnod kellene és nem az időt pazarolni rá. Az életed múlik rajta! Igen az életem, de ha így itt hagyom, akkor az egésznek semmi értelme nem volt.~ Meggyötört tekintettel, de mosolyt erőltetve néz a lányra. A mosoly őszinte, de a fájdalom elveszi teljes erejét.*
- Én is sajnálom. Nem akartam neked semmi rosszat. *Elnézést kér ő is, ha valamiért megbántotta a másikat, mert ezt így érzi korrekt dolognak. Arra, hogy a lány egyenesen bevallja, hogy nem jó ember, nem mond semmit, miért is konstatálná bármiféleképpen is. Inkább baráti jobbot nyújt, jelképesen.*
- Nem szívesen hagynálak itt, egyedül a sötét erdőben. Nekem vissza kell mennem… ha szeretnél velem jöhetsz Éjtépő hátán. Este megalhatsz nálunk, s kora reggel, a nappallal kelve nem tartóztatlak, biztonságosan engednélek utadra. De ez a te döntésed. *A hangja minden nyomorúsága ellenére barátságos és gondoskodó. ~Tudom, hogy nem szeretsz lovon utazni és azt is mondtad, hogy nem jössz velem MilOchass-ba, de tényleg nem tudlak itt hagyni jó érzéssel, főleg úgy nem, hogy meg se kérdezlek róla mit szeretnél. Az erdő nem biztonságos, de nem fogok semmit sem rád erőltetni. Ez csak egy lehetőség, láthatod rajtam is, hogy már mehetnékem van, de miattad megálltam, visszajöttem, mert így képtelen vagyok itt hagyni a sűrű sötétségben, azok után, hogy majdnem meg is támadtak minket, igaz az még a kikötőben volt.~ Redin döntése, hogy szeretne maradni, egyedül a sötétben útjára menni, vagy elfogadja a felkínált lehetőséget.*
2659. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-05-20 15:42:57
Üzenet elküldve: 2020-05-20 15:42:57
Rang: Játékos
IC üzenetek: 102
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 102
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Császkáló gondolatok//
*Redin hajthatatlanul makacs, szorosan, védekezőn fonja össze kezeit maga előtt. Szemeit lesüti, nézi a különös fényben bársonyos sötétkéknek tetsző avart. Továbbra is dühös, hiszen ővele mégsem bánhat így senki, ő szabad és szép, őt nem lehet csak így ellökni, azonban érzi, finoman szólva túlreagálta a helyzetet. Talán illene bocsánatot kérnie, de tulajdon büszkesége fojtogatón szoros pórázon tartja egész lényét, egészen egyszerűen képtelen meghunyászkodni egy férfi, főleg egy nála némileg alacsonyabb gnóm előtt. Mindenféle emlék kergetőzik elméjének útvesztőjében, ereiben zsibbadás kúszik szét lopakodva szívéből kezdődőn, a zavarodottság érzése. Sosem volt egyszerű természet, kiszámíthatatlan, állandóan változó, formálódó jelleme miatt gyakran okoz nehézséget számára, hogy önmagával együtt legyen. Érzi a bőrén az egész estét, párhuzamosan felfut benne minden az elmúlt órákból, minden érintést, hideget, meleget, könnyeket, mindent egyszerre érez bőrén újra. Gerincén borzongás fut végig, egész testében rándulások rendszere szaladgál. Megszédül egy pillanatra, de hamar összerántja magát, szenvtelenül, mégis mélyen elmélázva figyeli Ganer felszállási nehézségeit. Nem segít neki, bár valahol, a mélységesen mély sötétségben az egyik Redin halkan nyöszörögve kéri, tegye meg. Elfojtani igyekszik a cincogóan vékony, elhaló hangot ami a fülében motoszkál, s jó darabig ügyesen, iszonyúan erőlködve tartja is magát. Fejben saját szitkai záporoznak a kicsi, gyönge hang gazdájára, minden démoni énje a lehető leghevesebben igyekszik üvöltve letorkollni. ~Ténylge, komolyan? Te ostoba tyúk! Millió és egy jobbnál jobb, vadabbnál vadabb férfiút megkaphatnál, és neked pontosan ez a nagy rakás nyüzüge szerencsétlenség kellene?! Sipirc vissza a bordélyba, felejtsd el hamar az egészet, nem számít. Ne legyél ennyire, de ennyire közönségesen bolond. Megtaláltad már a magad egyedi őrületét, jól áll és egyedivé tesz, ne állj be a köznapi barmok gazdag csordájába!~ Mire újra a valóságba tottyan gondolatainak örvénylőn reptető világából, a férfi már csaknem teljesen eltűnt a bokrok bonyolult organikus szövevényében. Néhányat lép felé, utánakiált. Győzött a pici, gyenge hangocska.*
- Figyelj, sajnálom, nem így akartam, nem így kellett volna... Már mindegy. Mondtam, hogy nem vagyok jó ember. Ég veled!
*Tőle szokatlanul rendkívül tétován toporog egy darabig, várva, milyen fogadtatásra lel. Abban sem egészen biztos, a távolodó alak hallotta-e egyáltalán szavait.*
*Redin hajthatatlanul makacs, szorosan, védekezőn fonja össze kezeit maga előtt. Szemeit lesüti, nézi a különös fényben bársonyos sötétkéknek tetsző avart. Továbbra is dühös, hiszen ővele mégsem bánhat így senki, ő szabad és szép, őt nem lehet csak így ellökni, azonban érzi, finoman szólva túlreagálta a helyzetet. Talán illene bocsánatot kérnie, de tulajdon büszkesége fojtogatón szoros pórázon tartja egész lényét, egészen egyszerűen képtelen meghunyászkodni egy férfi, főleg egy nála némileg alacsonyabb gnóm előtt. Mindenféle emlék kergetőzik elméjének útvesztőjében, ereiben zsibbadás kúszik szét lopakodva szívéből kezdődőn, a zavarodottság érzése. Sosem volt egyszerű természet, kiszámíthatatlan, állandóan változó, formálódó jelleme miatt gyakran okoz nehézséget számára, hogy önmagával együtt legyen. Érzi a bőrén az egész estét, párhuzamosan felfut benne minden az elmúlt órákból, minden érintést, hideget, meleget, könnyeket, mindent egyszerre érez bőrén újra. Gerincén borzongás fut végig, egész testében rándulások rendszere szaladgál. Megszédül egy pillanatra, de hamar összerántja magát, szenvtelenül, mégis mélyen elmélázva figyeli Ganer felszállási nehézségeit. Nem segít neki, bár valahol, a mélységesen mély sötétségben az egyik Redin halkan nyöszörögve kéri, tegye meg. Elfojtani igyekszik a cincogóan vékony, elhaló hangot ami a fülében motoszkál, s jó darabig ügyesen, iszonyúan erőlködve tartja is magát. Fejben saját szitkai záporoznak a kicsi, gyönge hang gazdájára, minden démoni énje a lehető leghevesebben igyekszik üvöltve letorkollni. ~Ténylge, komolyan? Te ostoba tyúk! Millió és egy jobbnál jobb, vadabbnál vadabb férfiút megkaphatnál, és neked pontosan ez a nagy rakás nyüzüge szerencsétlenség kellene?! Sipirc vissza a bordélyba, felejtsd el hamar az egészet, nem számít. Ne legyél ennyire, de ennyire közönségesen bolond. Megtaláltad már a magad egyedi őrületét, jól áll és egyedivé tesz, ne állj be a köznapi barmok gazdag csordájába!~ Mire újra a valóságba tottyan gondolatainak örvénylőn reptető világából, a férfi már csaknem teljesen eltűnt a bokrok bonyolult organikus szövevényében. Néhányat lép felé, utánakiált. Győzött a pici, gyenge hangocska.*
- Figyelj, sajnálom, nem így akartam, nem így kellett volna... Már mindegy. Mondtam, hogy nem vagyok jó ember. Ég veled!
*Tőle szokatlanul rendkívül tétován toporog egy darabig, várva, milyen fogadtatásra lel. Abban sem egészen biztos, a távolodó alak hallotta-e egyáltalán szavait.*
2658. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-05-20 11:04:15
Üzenet elküldve: 2020-05-20 11:04:15
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 317
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 317
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Megfontolt
//Császkáló gondolatok//
*A másik szemében villogó düh lángjai gyúlnak ki, amint megtapasztalja a férfi elutasítását. Egyáltalán nem volt szándékában a másikat megsérteni vagy felpaprikázni a tettével. Egyszerűen a játékban akart egy kis szünetet, vagy talán a végét kívánni, hogy láthassa akár csak még egy szempillantásnyi időre Redin szunnyadó, másik énjét. A satuként összeszoruló, legörbülő ajkak is árulkodnak, hogy rosszul sült ez a férfi jó szándékú próbálkozása, hogy a valóságba hozza vissza a lányt, hacsak egy kis időre is. ~Ennyire dühít egy aprócska megállj? Tényleg ilyen véresen komolyan veszed a játékokat, az irányítást? Nem így akartam, tényleg nem. Azt hiszem elveszítettelek, vagy talán sosem voltál meg. Megpróbáltalak felemelni, de nem lehet. Szereted a sötét játékokat, az árnyékok takarásában, homály fellegében élni. Ma este láthattam a legtöbb oldalad. A csábítót, a démoni játékost, a törődésre vágyó ártatlan lányt, az izgalmakat kereső fúriát és most a dühöngő gyermeket, akinek egy akaratlan tettel kedvét szegtem és most forr a dühtől. Mennyi minden van még benned, mert ez csak halvány sejtésem arról, ami benned zajlik. Már tudom, hogy nem segíthetek neked, most még nem. Visszatérsz a megszokott és egyben kiszámítható életedre, engem és a mai éjszakát pedig dacból is elfelejtesz.~ A felkar érintése és a pillantás néma csendje sem oldja a feszültséget a másikban. Talán még tetézi is inkább. Redin feszültsége teljesen kiérzik gesztusaiból, nem is kellenek szavak hozzá, bár nem is nagyon lennének olyanok, amik most segítenének. A haragos kérdésre szomorúan felel, amint az érzelmektől felkorbácsolt, szúrós szempárba tekint.*
- Már semmit. Ég áldjon Redin! Vigyázz magadra! *Nem tudna most ennél többet, szebbet, jobbat mondani, mert már ennek nincs jelentősége ebben a helyzetben. Sosem fogja megbánni, hogy megismerte a lányt, s talán útjaik még keresztezik egymást, lehetőleg nem, mint ellenségek, inkább régi ismerősök. Éjtépő nagyon okos ló, s ennek megfelelően fejét odadörgöli a gazdája mellkasához, szinte odafúrja magát, jelezve, hogy valamit szeretne. Két első lábát behajlítja, mondhatni letérdel, hogy a fejét lehajtva az erőtlen gnóm belekapaszkodhasson a sörényébe, nyakába és a lószerszámba. Nagy nehézségek árán Ganer megkapaszkodik, Éjtépő pedig erős nyakával felhúzza gazdáját a hátára, s ezután lassan, óvatosan fel is egyenesedik, indulásra készen. A férfi gyenge, de amennyire csak tud, kapaszkodik a nyeregben, előre hajolva a fekete paripa nyakára. Tekintetében szomorúság tükröződik, amint Redin-re pillant. Elmereng gondolataiban, s ha a másik nem állítja meg, akkor éjtépő szépen lassan elindul gazdájával a hátán MilOchass felé… *
*A másik szemében villogó düh lángjai gyúlnak ki, amint megtapasztalja a férfi elutasítását. Egyáltalán nem volt szándékában a másikat megsérteni vagy felpaprikázni a tettével. Egyszerűen a játékban akart egy kis szünetet, vagy talán a végét kívánni, hogy láthassa akár csak még egy szempillantásnyi időre Redin szunnyadó, másik énjét. A satuként összeszoruló, legörbülő ajkak is árulkodnak, hogy rosszul sült ez a férfi jó szándékú próbálkozása, hogy a valóságba hozza vissza a lányt, hacsak egy kis időre is. ~Ennyire dühít egy aprócska megállj? Tényleg ilyen véresen komolyan veszed a játékokat, az irányítást? Nem így akartam, tényleg nem. Azt hiszem elveszítettelek, vagy talán sosem voltál meg. Megpróbáltalak felemelni, de nem lehet. Szereted a sötét játékokat, az árnyékok takarásában, homály fellegében élni. Ma este láthattam a legtöbb oldalad. A csábítót, a démoni játékost, a törődésre vágyó ártatlan lányt, az izgalmakat kereső fúriát és most a dühöngő gyermeket, akinek egy akaratlan tettel kedvét szegtem és most forr a dühtől. Mennyi minden van még benned, mert ez csak halvány sejtésem arról, ami benned zajlik. Már tudom, hogy nem segíthetek neked, most még nem. Visszatérsz a megszokott és egyben kiszámítható életedre, engem és a mai éjszakát pedig dacból is elfelejtesz.~ A felkar érintése és a pillantás néma csendje sem oldja a feszültséget a másikban. Talán még tetézi is inkább. Redin feszültsége teljesen kiérzik gesztusaiból, nem is kellenek szavak hozzá, bár nem is nagyon lennének olyanok, amik most segítenének. A haragos kérdésre szomorúan felel, amint az érzelmektől felkorbácsolt, szúrós szempárba tekint.*
- Már semmit. Ég áldjon Redin! Vigyázz magadra! *Nem tudna most ennél többet, szebbet, jobbat mondani, mert már ennek nincs jelentősége ebben a helyzetben. Sosem fogja megbánni, hogy megismerte a lányt, s talán útjaik még keresztezik egymást, lehetőleg nem, mint ellenségek, inkább régi ismerősök. Éjtépő nagyon okos ló, s ennek megfelelően fejét odadörgöli a gazdája mellkasához, szinte odafúrja magát, jelezve, hogy valamit szeretne. Két első lábát behajlítja, mondhatni letérdel, hogy a fejét lehajtva az erőtlen gnóm belekapaszkodhasson a sörényébe, nyakába és a lószerszámba. Nagy nehézségek árán Ganer megkapaszkodik, Éjtépő pedig erős nyakával felhúzza gazdáját a hátára, s ezután lassan, óvatosan fel is egyenesedik, indulásra készen. A férfi gyenge, de amennyire csak tud, kapaszkodik a nyeregben, előre hajolva a fekete paripa nyakára. Tekintetében szomorúság tükröződik, amint Redin-re pillant. Elmereng gondolataiban, s ha a másik nem állítja meg, akkor éjtépő szépen lassan elindul gazdájával a hátán MilOchass felé… *
2657. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-05-20 09:38:26
Üzenet elküldve: 2020-05-20 09:38:26
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 131
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 131
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Az első megbízatás//
*Örömmel nyugtázza a Burzhgor arcán végre megjelenő mosolyt, s a következő szavak már nem haragtól vagy sértődöttségtől csengenek. S a megbocsátást hamarosan az újabb mondat is megerősíti.*
- Ahh, messze volt az még, hogy levágják a kezemet.* Mondja egy mosoly kíséretében.*
- Méterekre volt még az a pásztor, aki a birkáit terelgette. Vagy láttál valamit és nem szóltál?
*Kérdéséhez kacsint egyet, majd folytatja az írást. Valóban kissé unalmas munka, de egy kis dúdolgatás vagy halk fütyülgetés mindent megold. Alig, hogy a hirdetés szövegének a végére ér, egy zajra lesz figyelmes. Mintha valaki csoszogna. ~Mi a franc?~ Oda is pillant, ahonnan a csoszogás hallatszik, s egy remegő kisfiút lát. ~Hát ő mit keres itt?~ Azért csak megszólítja a fiút, mert most már érdekli, hogy miért jött erre. Persze könnyen meglehet, hogy csak átutazóban van. De ha fél, akkor segíteni kell neki.*
- Szervusz. Mi szél hozott erre?
*Dhorisz megállapítja, hogy remegő kinézete s a kezében tartott bicska aligha lenne elegendő ahhoz, hogy őket megtámadja. S valahogy nem is néz ki olyan támadós típusnak.*
- Tudod, hogy ez az út a kikötőbe vezet? Az nem egy biztonságos hely, és te még kicsi vagy ahhoz a helyhez.* Óvón fel is emeli kezét.*
- Térj vissza inkább oda, ahonnét jöttél.
*Ez a mondat barátságosan hagyja el ajkait.*
*Örömmel nyugtázza a Burzhgor arcán végre megjelenő mosolyt, s a következő szavak már nem haragtól vagy sértődöttségtől csengenek. S a megbocsátást hamarosan az újabb mondat is megerősíti.*
- Ahh, messze volt az még, hogy levágják a kezemet.* Mondja egy mosoly kíséretében.*
- Méterekre volt még az a pásztor, aki a birkáit terelgette. Vagy láttál valamit és nem szóltál?
*Kérdéséhez kacsint egyet, majd folytatja az írást. Valóban kissé unalmas munka, de egy kis dúdolgatás vagy halk fütyülgetés mindent megold. Alig, hogy a hirdetés szövegének a végére ér, egy zajra lesz figyelmes. Mintha valaki csoszogna. ~Mi a franc?~ Oda is pillant, ahonnan a csoszogás hallatszik, s egy remegő kisfiút lát. ~Hát ő mit keres itt?~ Azért csak megszólítja a fiút, mert most már érdekli, hogy miért jött erre. Persze könnyen meglehet, hogy csak átutazóban van. De ha fél, akkor segíteni kell neki.*
- Szervusz. Mi szél hozott erre?
*Dhorisz megállapítja, hogy remegő kinézete s a kezében tartott bicska aligha lenne elegendő ahhoz, hogy őket megtámadja. S valahogy nem is néz ki olyan támadós típusnak.*
- Tudod, hogy ez az út a kikötőbe vezet? Az nem egy biztonságos hely, és te még kicsi vagy ahhoz a helyhez.* Óvón fel is emeli kezét.*
- Térj vissza inkább oda, ahonnét jöttél.
*Ez a mondat barátságosan hagyja el ajkait.*
2656. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-05-20 08:48:21
Üzenet elküldve: 2020-05-20 08:48:21
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 94
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 94
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Az első megbízatás//
*Az ork és a sötételf apró szóváltásai közepette lelkesen írogatják a felhívásukat az erdő fáira. Habár épp csak most értek be az erdőbe, a fák hamar sűrűsödni kezdenek és így tagadhatatlanul is az erdő veszi át az uralmat a két kalandozó látó terében. Ahogy egyre csak jönnek a szóváltások és talán a munkába is belefeledkezne, úgy lehetnek figyelmesek valami szokatlanra, az addig csöndes erdei úton. Apró léptek zaja, szinte csoszogás hallatszik az útról és ha a páros kitekint a fák közül, akkor bizony egy alacsony alakot pillanthat meg ott ácsorogva.
Egy ember az. Vagyis egy ember gyermek. Teljesen egyedül áll az út közepén. Rongyos ruházata és koszos kis arca arról árulkodik, hogy nem épp az egykoron dicső gazdagnegyed lehetett az otthona. Vézna kis teste nem túl fenyegető. Egyedül a kezében tartott apró kis bicska lehet a fegyvere, de egy ilyen gyermeket pillanatok alatt puszta kézzel pusztítana el egy Burzhgor nagyságú ork.
A gyermek tekintetén egyértelműen látszik, hogy fél. Ennek jelei nem csak mimikájában, de a remegő térdein is könnyen megfigyelhető.*
*Az ork és a sötételf apró szóváltásai közepette lelkesen írogatják a felhívásukat az erdő fáira. Habár épp csak most értek be az erdőbe, a fák hamar sűrűsödni kezdenek és így tagadhatatlanul is az erdő veszi át az uralmat a két kalandozó látó terében. Ahogy egyre csak jönnek a szóváltások és talán a munkába is belefeledkezne, úgy lehetnek figyelmesek valami szokatlanra, az addig csöndes erdei úton. Apró léptek zaja, szinte csoszogás hallatszik az útról és ha a páros kitekint a fák közül, akkor bizony egy alacsony alakot pillanthat meg ott ácsorogva.
Egy ember az. Vagyis egy ember gyermek. Teljesen egyedül áll az út közepén. Rongyos ruházata és koszos kis arca arról árulkodik, hogy nem épp az egykoron dicső gazdagnegyed lehetett az otthona. Vézna kis teste nem túl fenyegető. Egyedül a kezében tartott apró kis bicska lehet a fegyvere, de egy ilyen gyermeket pillanatok alatt puszta kézzel pusztítana el egy Burzhgor nagyságú ork.
A gyermek tekintetén egyértelműen látszik, hogy fél. Ennek jelei nem csak mimikájában, de a remegő térdein is könnyen megfigyelhető.*
2655. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-05-20 08:33:45
Üzenet elküldve: 2020-05-20 08:33:45
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 83
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 83
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Az első megbízatás//
*Dhorisz nagyon próbálkozik a kibékítéssel, de ő csak hümmögéssel válaszol. Az utolsó mondat viszont mosolyt csal az arcára.*
-Csak majdnem levágták a kezed. De ennél nagyobb baj nem is lett volna.
*Mondja Dhorisznak.*
-Jól van. Megbocsátok. Felfújtam a dolgot. Nincs harag.
*Majd ő is folytatja tovább a hirdetések írását. Unalmasnak találja, viszont be kell látnia, hogy szükséges. Ők nem rakhatnak ki csak úgy hirdetményeket, hogy csatlakozzanak. Az veszélyes lenne mindannyiukra nézve és a társaságnak is annyi lenne.*
*Dhorisz nagyon próbálkozik a kibékítéssel, de ő csak hümmögéssel válaszol. Az utolsó mondat viszont mosolyt csal az arcára.*
-Csak majdnem levágták a kezed. De ennél nagyobb baj nem is lett volna.
*Mondja Dhorisznak.*
-Jól van. Megbocsátok. Felfújtam a dolgot. Nincs harag.
*Majd ő is folytatja tovább a hirdetések írását. Unalmasnak találja, viszont be kell látnia, hogy szükséges. Ők nem rakhatnak ki csak úgy hirdetményeket, hogy csatlakozzanak. Az veszélyes lenne mindannyiukra nézve és a társaságnak is annyi lenne.*
2654. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-05-19 19:32:27
Üzenet elküldve: 2020-05-19 19:32:27
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 131
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 131
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Az első megbízatás//
*Dhorisz érzékeli Burzhgor sértődöttségét. Máris törni kezdi fejét, hogy mivel békítse ki. Így, szótlanságban érnek el a kikötői erdőségbe. Ő is írni kezd az egyik fára, s csak utána lép oda Burzhgorhoz:*
- Én csak viccnek szántam...
*Mondja kissé esetlenül. Békülésben sosem volt valami nagy mester, ha neki kellett kezdeményeznie.*
- Ne légy már durcás, na.* Próbálkozik ismét változatlan szándékkal. Ha Burzhgor ránéz, most egy őszinte arcot láthat.*
- Eddig nem volt a viccelődésből gond.* Talán felesleges megemlíteni, hogy miféle célt szolgál eme mondata is. Ha Burzhgor továbbra is sértődött marad, úgy egyelőre hagyja a dolgot, s egy másik fához lépve kiírja harmadik hirdetését. Haragot nem érez iránta, hogy is tehetné, hiszen úgy fest, hogy most ő okozott bajt. De mindenképpen ki fogja békíteni Burzhgort, csak még nem tudja, hogyan.
Ha viszont Burzhgor mégis hajlik a békülésre, úgy annak függvényében szól, hogy az ork férfi mit mond.*
*Dhorisz érzékeli Burzhgor sértődöttségét. Máris törni kezdi fejét, hogy mivel békítse ki. Így, szótlanságban érnek el a kikötői erdőségbe. Ő is írni kezd az egyik fára, s csak utána lép oda Burzhgorhoz:*
- Én csak viccnek szántam...
*Mondja kissé esetlenül. Békülésben sosem volt valami nagy mester, ha neki kellett kezdeményeznie.*
- Ne légy már durcás, na.* Próbálkozik ismét változatlan szándékkal. Ha Burzhgor ránéz, most egy őszinte arcot láthat.*
- Eddig nem volt a viccelődésből gond.* Talán felesleges megemlíteni, hogy miféle célt szolgál eme mondata is. Ha Burzhgor továbbra is sértődött marad, úgy egyelőre hagyja a dolgot, s egy másik fához lépve kiírja harmadik hirdetését. Haragot nem érez iránta, hogy is tehetné, hiszen úgy fest, hogy most ő okozott bajt. De mindenképpen ki fogja békíteni Burzhgort, csak még nem tudja, hogyan.
Ha viszont Burzhgor mégis hajlik a békülésre, úgy annak függvényében szól, hogy az ork férfi mit mond.*
2653. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-05-19 19:04:20
Üzenet elküldve: 2020-05-19 19:04:20
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 83
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 83
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Az első megbízatás//
*Nem érti, hogy a nő min nevet, aztán leesik neki.*
-Ha ha.
*Mondja és sértődötten sétál tovább az erdőig. Amint megérkeznek letér az útról és a fákra kezdi írni a szöveget. Nem szól Dhoriszhoz. Ha a nő kérdez valamit megpróbál röviden válaszolni. Ennyivel nem fogja megúszni. Nagyon dühös, de feleslegesnek tartja, hogy bármiféleképpen most álljon bosszút. Majd idővel. Addig vár majd a megfelelő pillanatig, hogy vissza vágjon. Most odafigyel a helyesírására. Itt azért fontos, hogy olvasható legyen, hiszen erre azért több hirdetést fognak kitenni.*
*Nem érti, hogy a nő min nevet, aztán leesik neki.*
-Ha ha.
*Mondja és sértődötten sétál tovább az erdőig. Amint megérkeznek letér az útról és a fákra kezdi írni a szöveget. Nem szól Dhoriszhoz. Ha a nő kérdez valamit megpróbál röviden válaszolni. Ennyivel nem fogja megúszni. Nagyon dühös, de feleslegesnek tartja, hogy bármiféleképpen most álljon bosszút. Majd idővel. Addig vár majd a megfelelő pillanatig, hogy vissza vágjon. Most odafigyel a helyesírására. Itt azért fontos, hogy olvasható legyen, hiszen erre azért több hirdetést fognak kitenni.*
2652. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-05-19 16:06:42
Üzenet elküldve: 2020-05-19 16:06:42
Rang: Játékos
IC üzenetek: 102
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 102
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Császkáló gondolatok//
*Redin meglepve, s leplezetlenül villogó dühvel fogadja a másik elutasítását. Nincs hozzászokva ehhez, sérti önérzetét a dolog, nemes egyszerűséggel teljességgel elfogadhatatlannak találja. Nem szereti, ha nincs nála a gyeplő, és kiveszik a kezéből a leghatásosabb fegyvert. Türtőztetni próbálja magát, nem kellene elrontani az este emlékét az agresszió keservesen csípős vérszín utóízével. Azért nem sikerül tökéletesre az elfojtás, szemei villognak még így, a félhomály jótékony szirupjába burkolózva is, valamint ajkai satuként szorulnak össze, enhén legörbülten remegve. Akárha egy kislánytól vették volna el kedvenc játékmackóját, teljességgel gyermeteg módon viselkedik. Tengernyi jellemhibája közül az egyik az, hogy képtelen elfogadni, ha valakit nem tud tökéletesen az uralma alá hajtani manipulációs képességei segítségével. Nem szól semmit, pontosan tudja, ha most bukna ki belőle valami, az nem tartalmazna túlságosan sok köszönetet. ~Miért, miért nem tudsz rendesen játszani? Én úgy játszottam, hogy neked jó legyen, legalább annyit megérdemelnék, hogy kövesd a szabályokat, és úgy játssz velem, ahogy nekem jó. Talán nem vagyok elég jó neked? Talán nem vagyok elég szép? Nem vagyok elég bájos? Vagy valami rosszat mondtam? Mégis mi volt velem a gond? Ennek nem így kellett volna lennie. Elrontottad az egészet, mondhatom, szép volt. Csak pár percet kellett volna kibírnod még a langymeleg hazugságok ölén, talán fájt volna, mondd csak?~ Fejében kérdések sora zúg és tombol, szinte verekedésig fajuló dühöngő vita keletkezik személyiségének különféle aspektusai közt fejében. Egy dologban minden benne élő Redin egyetért: Ganer mostantól fogva nem barát, mégcsak nem is ismerős, átlépett az ádáz ellenség kategóriába, hiszen őt visszautasítani főben járó bűn. Már nem akar mást, mint látni eltűnni Éjtépő farát a fák szövevényében, majd keresni egy lecsúszott krimót, vagy bármilyen helyet, ahol addig dönthet le különféle tudatmódosítókat a torkán, ameddig a lábai meg bírják tartani, hogy elfelejtse az egészet. Mikor érzi az ujjakat felkarjára fonódni, dühe tetőfokára hág. ~Ezek után még hozzám merészelsz érni?! Te kis...~ Teljes idegrendszere a zsibbadásig feszül, izmai remegnek helyükön a tehetetlenség borzalmas érzésétől. Jégkék íriszei eddig sosem látott, elektromosan villódzó agresszióval töltve kapcsolódnak a másikéba. Szemei finoman összeszűkülnek, arcizmai folyamatosan remegnek. Fogai közt szűri a szavakat, állkapcsa sebzett vadállatéhoz hasonlatosan megfeszül.*
- Mégis mit akarsz még tőlem?
*Ajkai összeszorulnak, s kifejezéséből a férfi is tudhatja, most okosabb mielőbb eltűnnie a színről, mert ami készülőben lehet, abban nem lelheti sok örömét.*
*Redin meglepve, s leplezetlenül villogó dühvel fogadja a másik elutasítását. Nincs hozzászokva ehhez, sérti önérzetét a dolog, nemes egyszerűséggel teljességgel elfogadhatatlannak találja. Nem szereti, ha nincs nála a gyeplő, és kiveszik a kezéből a leghatásosabb fegyvert. Türtőztetni próbálja magát, nem kellene elrontani az este emlékét az agresszió keservesen csípős vérszín utóízével. Azért nem sikerül tökéletesre az elfojtás, szemei villognak még így, a félhomály jótékony szirupjába burkolózva is, valamint ajkai satuként szorulnak össze, enhén legörbülten remegve. Akárha egy kislánytól vették volna el kedvenc játékmackóját, teljességgel gyermeteg módon viselkedik. Tengernyi jellemhibája közül az egyik az, hogy képtelen elfogadni, ha valakit nem tud tökéletesen az uralma alá hajtani manipulációs képességei segítségével. Nem szól semmit, pontosan tudja, ha most bukna ki belőle valami, az nem tartalmazna túlságosan sok köszönetet. ~Miért, miért nem tudsz rendesen játszani? Én úgy játszottam, hogy neked jó legyen, legalább annyit megérdemelnék, hogy kövesd a szabályokat, és úgy játssz velem, ahogy nekem jó. Talán nem vagyok elég jó neked? Talán nem vagyok elég szép? Nem vagyok elég bájos? Vagy valami rosszat mondtam? Mégis mi volt velem a gond? Ennek nem így kellett volna lennie. Elrontottad az egészet, mondhatom, szép volt. Csak pár percet kellett volna kibírnod még a langymeleg hazugságok ölén, talán fájt volna, mondd csak?~ Fejében kérdések sora zúg és tombol, szinte verekedésig fajuló dühöngő vita keletkezik személyiségének különféle aspektusai közt fejében. Egy dologban minden benne élő Redin egyetért: Ganer mostantól fogva nem barát, mégcsak nem is ismerős, átlépett az ádáz ellenség kategóriába, hiszen őt visszautasítani főben járó bűn. Már nem akar mást, mint látni eltűnni Éjtépő farát a fák szövevényében, majd keresni egy lecsúszott krimót, vagy bármilyen helyet, ahol addig dönthet le különféle tudatmódosítókat a torkán, ameddig a lábai meg bírják tartani, hogy elfelejtse az egészet. Mikor érzi az ujjakat felkarjára fonódni, dühe tetőfokára hág. ~Ezek után még hozzám merészelsz érni?! Te kis...~ Teljes idegrendszere a zsibbadásig feszül, izmai remegnek helyükön a tehetetlenség borzalmas érzésétől. Jégkék íriszei eddig sosem látott, elektromosan villódzó agresszióval töltve kapcsolódnak a másikéba. Szemei finoman összeszűkülnek, arcizmai folyamatosan remegnek. Fogai közt szűri a szavakat, állkapcsa sebzett vadállatéhoz hasonlatosan megfeszül.*
- Mégis mit akarsz még tőlem?
*Ajkai összeszorulnak, s kifejezéséből a férfi is tudhatja, most okosabb mielőbb eltűnnie a színről, mert ami készülőben lehet, abban nem lelheti sok örömét.*
2651. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-05-19 15:09:47
Üzenet elküldve: 2020-05-19 15:09:47
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 317
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 317
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Megfontolt
//Császkáló gondolatok//
*Redin gyorsan és hatékonyan pakolja össze azt a néhány dolgot, amit az este folyamán a nyeregtáskákból vett elő. A lány újra „támadásba” lendül és óvatosan a hajába túr, kellemesen és finoman végig simítva az arcán és a nyakán. Szemtelen huncutság sugárzik a másik szemeiből. ~A játék még mindig tart ugye? Képtelen vagy megálljt parancsolni izgága lelkednek. Vajon visszafordítható még a gyerekkorod óta eltorzított elméd? Nehéz ezt megmondani. Látom a gesztusaid, mosolyod kedvességed, de a szemedben nem látok érzelmet, csak pajkos, cinikus kacajt, nevetést. Nagyon kifinomult vagy, alig lehet megkülönböztetni a viselkedésed, szinte azt játszol el és olyan érzést, amit csak szeretnél, de ez még mindig nem te vagy.~ A nyeregtáskában való pakolgatást Éjtépő hagyja, de látni rajta, hogy nyugtalan, tudja, hogy valami nincsen rendben a gazdájával. Szőrének simogatása nyugtatóan hat a hátasra. Redin újra visszatér hozzá, mosolyog ujjaival újra kalandozni indul a férfi tincsei között. A szájához közelítő ajkaknak, talán váratlanul, de megálljt parancsol. Két ujját a puha ajkakra tapasztja, majd közelebb hajol a másikhoz, közel a füléhez, hogy belesúghasson valamit.*
- Maradjon csak az az egy, búcsúnak. Emlékezz arra, vagy feledd el, ahogy tetszik. *A másik játékának most véget vet. Amint kezdi kiismerni a másik lelkivilágát egyre inkább érzi, hogy a lány viselkedése abnormális. Ez a visszatetsző érzés kezdi a valóság felé taszítani, kirángatni az álomvilágból, felpofozni, hogy térjen végre észhez. Ettől még nem kedveli kevésbé a másikat, de érzései már inkább sajnálatba mennek át. Sajnálja azt, amit vele tettek. ~A törékeny gyermeki lelked besározták, mocskossá tették, megszégyenítették. Ez megbocsáthatatlan bűn, és erről egyáltalán nem tehetsz. A világot egyszerre látod ridegen valósnak és tekintsz rá gyermeki játszótérként. Megnyomorították a lelked, csonkává tették és magadra hagytak, te pedig eltaszítasz mindenkit, aki segíthetne. Nem akarsz a segítségből, szánalomból, szerelemből, mert ezek számodra megvetendők, hasztalanok. Ez az, amit én torzulásnak tekintek benned, ez az, amit a sötét múltad hagyott rád öröklés gyanánt.~ A felkínált segítséget azért hálásan fogadja, miközben mély gondolataiból réved vissza a valóságba és támaszkodik a másikra, hogy talpra állhasson, és valahogy segítséggel feljuthasson a lovára. Ha sikerült egyenesbe jönnie, akkor finoman belekapaszkodik a lány felkarjába és farkasszemet néz vele. Nem hagyja, hogy közeledjen, vagy játszadozzon újfent valamivel, inkább csak keresi a másik lélektükrét és megpróbálja szerepéből kirázni, már ha egyáltalán lehet.*
- Nincs kedved megállni, csupán levegőt venni egy pillanatig? *A kérdés költői, de bizonyára érteni fogja a másik. Egészen érdekes dolgokat hozhat ki, ha két személy nem tesz semmit, csak egymás szemét nézik, hosszú percekig… *
*Redin gyorsan és hatékonyan pakolja össze azt a néhány dolgot, amit az este folyamán a nyeregtáskákból vett elő. A lány újra „támadásba” lendül és óvatosan a hajába túr, kellemesen és finoman végig simítva az arcán és a nyakán. Szemtelen huncutság sugárzik a másik szemeiből. ~A játék még mindig tart ugye? Képtelen vagy megálljt parancsolni izgága lelkednek. Vajon visszafordítható még a gyerekkorod óta eltorzított elméd? Nehéz ezt megmondani. Látom a gesztusaid, mosolyod kedvességed, de a szemedben nem látok érzelmet, csak pajkos, cinikus kacajt, nevetést. Nagyon kifinomult vagy, alig lehet megkülönböztetni a viselkedésed, szinte azt játszol el és olyan érzést, amit csak szeretnél, de ez még mindig nem te vagy.~ A nyeregtáskában való pakolgatást Éjtépő hagyja, de látni rajta, hogy nyugtalan, tudja, hogy valami nincsen rendben a gazdájával. Szőrének simogatása nyugtatóan hat a hátasra. Redin újra visszatér hozzá, mosolyog ujjaival újra kalandozni indul a férfi tincsei között. A szájához közelítő ajkaknak, talán váratlanul, de megálljt parancsol. Két ujját a puha ajkakra tapasztja, majd közelebb hajol a másikhoz, közel a füléhez, hogy belesúghasson valamit.*
- Maradjon csak az az egy, búcsúnak. Emlékezz arra, vagy feledd el, ahogy tetszik. *A másik játékának most véget vet. Amint kezdi kiismerni a másik lelkivilágát egyre inkább érzi, hogy a lány viselkedése abnormális. Ez a visszatetsző érzés kezdi a valóság felé taszítani, kirángatni az álomvilágból, felpofozni, hogy térjen végre észhez. Ettől még nem kedveli kevésbé a másikat, de érzései már inkább sajnálatba mennek át. Sajnálja azt, amit vele tettek. ~A törékeny gyermeki lelked besározták, mocskossá tették, megszégyenítették. Ez megbocsáthatatlan bűn, és erről egyáltalán nem tehetsz. A világot egyszerre látod ridegen valósnak és tekintsz rá gyermeki játszótérként. Megnyomorították a lelked, csonkává tették és magadra hagytak, te pedig eltaszítasz mindenkit, aki segíthetne. Nem akarsz a segítségből, szánalomból, szerelemből, mert ezek számodra megvetendők, hasztalanok. Ez az, amit én torzulásnak tekintek benned, ez az, amit a sötét múltad hagyott rád öröklés gyanánt.~ A felkínált segítséget azért hálásan fogadja, miközben mély gondolataiból réved vissza a valóságba és támaszkodik a másikra, hogy talpra állhasson, és valahogy segítséggel feljuthasson a lovára. Ha sikerült egyenesbe jönnie, akkor finoman belekapaszkodik a lány felkarjába és farkasszemet néz vele. Nem hagyja, hogy közeledjen, vagy játszadozzon újfent valamivel, inkább csak keresi a másik lélektükrét és megpróbálja szerepéből kirázni, már ha egyáltalán lehet.*
- Nincs kedved megállni, csupán levegőt venni egy pillanatig? *A kérdés költői, de bizonyára érteni fogja a másik. Egészen érdekes dolgokat hozhat ki, ha két személy nem tesz semmit, csak egymás szemét nézik, hosszú percekig… *
2650. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-05-19 11:12:06
Üzenet elküldve: 2020-05-19 11:12:06
Rang: Játékos
IC üzenetek: 886
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 886
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
*Jönnek-mennek a felhők, sodródnak az égen, mint vízpárából formált uszadékfák. Nyugtalanító mozgolódást idéznek a bozótosba, ahogy a hold fénye kergetőzik az árnyakkal. Furcsán melegnek tűnik az est. Néhány napja még kész zimankó prüszkölt a kikötőre a viharos tenger felől, de most a nyár mintha újra itt sündörögne a környéken. Yezának nem sikerült megbarátkoznia hideggel, mióta elhagyta Wegtorent, úgyhogy most igyekszik jó előjelnek betudni, hogy kivételesen nem kell dideregnie. Csak az az átkozott szél ne cibálná úgy a köpenyét. Úgy nekifeszül az út menti nyárfasornak, hogy szinte ívben hajlítja meg őket, pedig nem ma voltak már magoncok; magas, vastag derekuk van.
Yeza gyorsabb tempóra ösztökéli a lovát. Reméli, hogy az erdő sűrűjébe érve a rengeteg valamelyest megakasztja ennek a bolond szélnek a rohamait.
Sötétebb van a fák között. Ő alig lát az orráig, de szerencsére a hátas az övénél sokkal jobb éjszakai látással van megáldva. Sokan nem tudják, de a lovak nagyon is jól látnak a sötétben. Yeza a pej kancára bízza magát. Nem kimondottan jó lovas és nem is kimondottan szereti a nyeregben töltött hosszú utakat, de az elmúlt pár évben sokat volt kénytelen engedni minden téren.
Ahogy egyre közeledik a városhoz, egyre feszültebb is lesz. Amikor elindult, még úgy gondolta, ez egy nagyon hosszú út és bőven lesz ideje átrágni magát a tervén. A fejében viszont csak csaponganak a kétségek és a félelmek. Olykor összeszorítja a fogát és megkapaszkodik a szilárd elhatározásban. Most nem bizonytalankodhat. Mindent feltesz az utolsó lapjára. Ha hinne az istenekben, biztos imádkozna is, de Yeza sosem engedett meg magának ilyen kétes kapaszkodókat. Az egyetlen biztos pont, amiben fogódzhat, az saját maga. Ezt a hitvallást erősítette eddig minden, ami idáig sodorta az életben.*
Yeza gyorsabb tempóra ösztökéli a lovát. Reméli, hogy az erdő sűrűjébe érve a rengeteg valamelyest megakasztja ennek a bolond szélnek a rohamait.
Sötétebb van a fák között. Ő alig lát az orráig, de szerencsére a hátas az övénél sokkal jobb éjszakai látással van megáldva. Sokan nem tudják, de a lovak nagyon is jól látnak a sötétben. Yeza a pej kancára bízza magát. Nem kimondottan jó lovas és nem is kimondottan szereti a nyeregben töltött hosszú utakat, de az elmúlt pár évben sokat volt kénytelen engedni minden téren.
Ahogy egyre közeledik a városhoz, egyre feszültebb is lesz. Amikor elindult, még úgy gondolta, ez egy nagyon hosszú út és bőven lesz ideje átrágni magát a tervén. A fejében viszont csak csaponganak a kétségek és a félelmek. Olykor összeszorítja a fogát és megkapaszkodik a szilárd elhatározásban. Most nem bizonytalankodhat. Mindent feltesz az utolsó lapjára. Ha hinne az istenekben, biztos imádkozna is, de Yeza sosem engedett meg magának ilyen kétes kapaszkodókat. Az egyetlen biztos pont, amiben fogódzhat, az saját maga. Ezt a hitvallást erősítette eddig minden, ami idáig sodorta az életben.*
2649. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-05-18 17:53:55
Üzenet elküldve: 2020-05-18 17:53:55
Rang: Játékos
IC üzenetek: 102
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 102
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Császkáló gondolatok//
*A sóhaj, s az indokolatlan reményekkel telt tekintet láttán pakolászás közben rejtve vigyorog. ~Kicsi, kedves, ostoba lény. Nem tervezed feladni, igaz? Azt hiszed, egy szép napon majd újra találkozunk, és akkorra egy másik lány néz rád vissza ebből a piszok jó testből? Tévedsz, kedvesem. Ha ilyesmi történne, az bizony isteni csoda számba menne ezen a szutykos, romlott világon, és az bizony nem létezik, legfeljebb a te koponyád szűkös falai között. Ha látsz is ismét, újra az orrodnál fogva foglak vezetni, persze, csakis ha elég érdekes programnak ígérkezel. Nincs olyan alternatív jövő lehetőség, amiben hatással van a kiskutya tekinteteted, amiben egy tisztes polgárrá csiszolsz engem, s kéz kézben nyitunk egy új életet, lehetőleg valami tarka-barka virágokkal tömött mezőn egy szivárváy alatt, csak hogy a kép tökéletesen hányásig giccses legyen. Bár, ha szeretnél, higgy benne. Legalább nem felejtesz el, és ha kéznél lennél, mikor kellesz valamire, kapható leszel. Én aztán nem fogom megölni a reményt.~ Magában kárörvendő, boszorkányos kacagást hallat valamelyik démoni énje, de alaposan elrejti rosszindulatú érzelmeit, azzal elrontaná az összképet. Még rövid ideig szüksége van megtévesztési képességeire, el kell érnie, hogy a férfi továbbra is éhezze és szomjazza őt, lehetőleg jó hosszan. Mindig jól jönnek a támogatók, praktikus dolog hosszabb távon gyűjteni őket. Bájos, ártatlan kedvesség sugárzik szemeiből a másik fölé hajolva, de szemeiben bujkál némi huncut, de még nem árulkodóan túlzó színezet. Óvatosan a férfi hajába túr, megsimogatja arcát, majd nyakát is incselkedő érzékiséggel. Szépen kibugyolálja őt a pokrócok bábszerű fogságából, precízen összehajtogatva őket visszagyömöszöli eredeti helyükre. Éjtépő nyugtalannak tűnik, így párszor játékos mozduatokkal átszalad ujjaival a selymes sötét szőr erdején. Ismét visszatér a beteghez, arcán továbbra is jó szándék rajzolódik ki, még tart a színdarab, ügyesen játszik benne. Továbbra is némán mosolyog, jobb kezének ujjaival a férfi feje alá nyúl, cirógatják kézfejét a játékos tincsek. Nyaka ívesen hajlik meg, s a hold sápatag fényénél talán csupán egy sziluett látszik belőle. Nem kér engedélyt, nem tartja valószínűnek, hogy elutasítás lenne a válasz cselekedeteire. A korábbinál jóval finomabb, érzékenyen kereső mozdulatokkal tapogatja végig a férfi ajkait sajátjaival, amennyiben valóban nem találkozik az ellenállás határozott szólamával, percekig tartó, érzelmes csókban részesíti új barátját. Elmerül az érintés lágyan simogató tengerében, másik keze időközben felfedezőútra indul, végigsimít a nyakon, vállakon, mellkason, a has érzékeny felületén, végül pontosan a szív felett állapodik meg. Mikor elválnak, hangjában a szerelmes gerlék búgásával szól a másikhoz.*
- Nos, ez legyen amolyan búcsúajándék, hogy lásd jó szándékaim. Most pedig próbálkozzunk meg azzal a felállással.
*Amennyiben Ganer érzi magában a kellő erőt, a forrongó test egy karját átveti kecses vállain, s a másikat átkarolva óvatosan talpra állítja. A tücskök halk zenéje tökéletesen aláfesti az esti játék lecsengető lépéseit.*
*A sóhaj, s az indokolatlan reményekkel telt tekintet láttán pakolászás közben rejtve vigyorog. ~Kicsi, kedves, ostoba lény. Nem tervezed feladni, igaz? Azt hiszed, egy szép napon majd újra találkozunk, és akkorra egy másik lány néz rád vissza ebből a piszok jó testből? Tévedsz, kedvesem. Ha ilyesmi történne, az bizony isteni csoda számba menne ezen a szutykos, romlott világon, és az bizony nem létezik, legfeljebb a te koponyád szűkös falai között. Ha látsz is ismét, újra az orrodnál fogva foglak vezetni, persze, csakis ha elég érdekes programnak ígérkezel. Nincs olyan alternatív jövő lehetőség, amiben hatással van a kiskutya tekinteteted, amiben egy tisztes polgárrá csiszolsz engem, s kéz kézben nyitunk egy új életet, lehetőleg valami tarka-barka virágokkal tömött mezőn egy szivárváy alatt, csak hogy a kép tökéletesen hányásig giccses legyen. Bár, ha szeretnél, higgy benne. Legalább nem felejtesz el, és ha kéznél lennél, mikor kellesz valamire, kapható leszel. Én aztán nem fogom megölni a reményt.~ Magában kárörvendő, boszorkányos kacagást hallat valamelyik démoni énje, de alaposan elrejti rosszindulatú érzelmeit, azzal elrontaná az összképet. Még rövid ideig szüksége van megtévesztési képességeire, el kell érnie, hogy a férfi továbbra is éhezze és szomjazza őt, lehetőleg jó hosszan. Mindig jól jönnek a támogatók, praktikus dolog hosszabb távon gyűjteni őket. Bájos, ártatlan kedvesség sugárzik szemeiből a másik fölé hajolva, de szemeiben bujkál némi huncut, de még nem árulkodóan túlzó színezet. Óvatosan a férfi hajába túr, megsimogatja arcát, majd nyakát is incselkedő érzékiséggel. Szépen kibugyolálja őt a pokrócok bábszerű fogságából, precízen összehajtogatva őket visszagyömöszöli eredeti helyükre. Éjtépő nyugtalannak tűnik, így párszor játékos mozduatokkal átszalad ujjaival a selymes sötét szőr erdején. Ismét visszatér a beteghez, arcán továbbra is jó szándék rajzolódik ki, még tart a színdarab, ügyesen játszik benne. Továbbra is némán mosolyog, jobb kezének ujjaival a férfi feje alá nyúl, cirógatják kézfejét a játékos tincsek. Nyaka ívesen hajlik meg, s a hold sápatag fényénél talán csupán egy sziluett látszik belőle. Nem kér engedélyt, nem tartja valószínűnek, hogy elutasítás lenne a válasz cselekedeteire. A korábbinál jóval finomabb, érzékenyen kereső mozdulatokkal tapogatja végig a férfi ajkait sajátjaival, amennyiben valóban nem találkozik az ellenállás határozott szólamával, percekig tartó, érzelmes csókban részesíti új barátját. Elmerül az érintés lágyan simogató tengerében, másik keze időközben felfedezőútra indul, végigsimít a nyakon, vállakon, mellkason, a has érzékeny felületén, végül pontosan a szív felett állapodik meg. Mikor elválnak, hangjában a szerelmes gerlék búgásával szól a másikhoz.*
- Nos, ez legyen amolyan búcsúajándék, hogy lásd jó szándékaim. Most pedig próbálkozzunk meg azzal a felállással.
*Amennyiben Ganer érzi magában a kellő erőt, a forrongó test egy karját átveti kecses vállain, s a másikat átkarolva óvatosan talpra állítja. A tücskök halk zenéje tökéletesen aláfesti az esti játék lecsengető lépéseit.*
2648. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-05-18 08:35:20
Üzenet elküldve: 2020-05-18 08:35:20
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 317
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 317
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Megfontolt
//Császkáló gondolatok//
*A másik csókja csodás illúziót kínál, tudja, hogy ez csak egy játék a másiknak, már megértette ez idő alatt, mégis jó egy pár percig álomban lenni. Szenvedélyes választ kap az apró próbálkozásra, érzi, hogy a másik felett vad ösztönök uralkodnak el és buja vágyaktól telt kecsességgel támad ártatlan áldozatára. A csók emlékezetes marad, és a másik is, aki adta. Tudja, érzi, hogy a játék hamarosan véget ér, szertefoszlik az álom és visszavedli behálózó kígyó mivoltát a lány. A csók utáni gúnyolódásra adott reakció egy megértő mosoly. Nem siránkozik, nem vádaskodik, hogy őt kihasználták, hiszen tudta mire vállalkozik. ~Visszatért hát a vad, én pedig maradtam legyőzött trófea, egy a sok közül. Haragudhatnék, toporzékolhatnék, hogy mit tett, de mégis én másként tekintek rá. Sebzett lelkű vad, aki most maga is vadászik. Fekete foltot ejtettek lelkén, bemocskolták, darabokra zúzták az eredmény pedig egy tomboló, vágyakat és izgalmat kergető fúria. Pedig néhány pillanatra előbújt belőle az érzékeny nő, aki törődésre, gondoskodásra és szeretetre éhes, arra, amit eddig sohasem kaphatott meg. De hamar felülemelkedett rajta a szörny. Csak néhány pillanat volt benne az érző lélegző lény, aki olyan hamar el is illant, mint amennyi időre a szörny hagyta kijönni a fényre. Most nem tudok segíteni rajtad Redin, de egy nap meglesz a hatalmam hozzá. Kiszabadítalak saját börtönödből és életre hívom az érző lényed. Ha ezt elmondanám, biztos jót nevetnél az arcomba, de jól tudom, mit kell tegyek. Naiv barátodból nem nézed ki, hogy mennyire erős tud lenni, mennyire kitartó és, hogy a megoldások és lehetőségek kifogyhatatlan arzenáljával rendelkezik. Tudom a határaimat, nem vagyok isten, sem mindenekre ható entitás. De az is biztos, hogy nem csak a te mérged hat bennem. Amikor megmartál egy csöppnyi ellenszer került beléd, amely a fenevad vérébe került, s ott emészti majd magát. Ismered az erőm és gyengeségem, titkaim, cserébe én is ismerlek, sötétséged, titkaid, de egyben pislákoló fényed is. Ez kötelék közöttünk, még ha most nem is látod, s talán ez lesz az egyetlen őszinteségből font kötél, amit feléd nyújtanak, hogy ragadd meg és hagyd a szörnyed magad mögött. A választás mégis a tiéd. Egy nap újra találkozunk majd, de az a nap más lesz, mint a mai, teljesen más… ~ Mély sóhajtás önnön gondolatai felett, s a sóhaj egy darabja a neki intézett szavaknak szól. A tekintete most mégis vidám, remény sugárzik belőle, aminek okát nem lehet megmagyarázni. Nem összetört és nem legyőzöttként éli meg a csatát. Elszánt lett, aminek okát még most homály fedi, de az bizonyos, hogy a csatát elveszítette, de a háborút nem… *
- Mind ezt mondják? Nem gondoltam volna, hogy ilyen sokan idézik a gondolataim. De ez megnyugtató. *Kaján mosoly kúszik vonalaira, majd kissé feljebb mászik háttal a fatörzsnek, ami eddig megtámasztotta.*
- Biztos van, aki tovább húzza, de egy reménytelen álmodozó tudod, csak ennyit bír. Valami nagyobb vadra kell vadásszál, mert ilyen kis falatokkal mint én is hamar éhen halsz. *Nem tagadhatja, hogy jó szívni most a másik vérét. Legyőzöttként nincs veszteni valója, még kiélvezi a helyzetet mielőtt elválnak útjaik. A teherként megélt tartozás érzete nyugodt tekintetté avanzsál.*
- Csak segíts fel a lóra kérlek! Éjtépő tudja az utat hazafelé, de attól tartok a gyalog tempó nem lesz elégséges. Ha ennyit megteszel, azzal már megmented az életem. Nyugodtan menj tovább, amerre visz az utad, nem kérek egyebet tőled. *Ha ezt megteszi a lány, akkor már az fél gyógyulás lesz, mert Pycta biztosan tud majd segíteni rajta, éjtépő pedig hamar hazavágtat a gazdájával. Amennyiben Redin segít a férfinak, akkor segítséggel feltápászkodik és a lovára is segítséggel ül fel, igaz nem harcosként, kihúzva magát, inkább a láztól meggyötört teste görnyedten dől előre lova nyakára támaszkodva.*
*A másik csókja csodás illúziót kínál, tudja, hogy ez csak egy játék a másiknak, már megértette ez idő alatt, mégis jó egy pár percig álomban lenni. Szenvedélyes választ kap az apró próbálkozásra, érzi, hogy a másik felett vad ösztönök uralkodnak el és buja vágyaktól telt kecsességgel támad ártatlan áldozatára. A csók emlékezetes marad, és a másik is, aki adta. Tudja, érzi, hogy a játék hamarosan véget ér, szertefoszlik az álom és visszavedli behálózó kígyó mivoltát a lány. A csók utáni gúnyolódásra adott reakció egy megértő mosoly. Nem siránkozik, nem vádaskodik, hogy őt kihasználták, hiszen tudta mire vállalkozik. ~Visszatért hát a vad, én pedig maradtam legyőzött trófea, egy a sok közül. Haragudhatnék, toporzékolhatnék, hogy mit tett, de mégis én másként tekintek rá. Sebzett lelkű vad, aki most maga is vadászik. Fekete foltot ejtettek lelkén, bemocskolták, darabokra zúzták az eredmény pedig egy tomboló, vágyakat és izgalmat kergető fúria. Pedig néhány pillanatra előbújt belőle az érzékeny nő, aki törődésre, gondoskodásra és szeretetre éhes, arra, amit eddig sohasem kaphatott meg. De hamar felülemelkedett rajta a szörny. Csak néhány pillanat volt benne az érző lélegző lény, aki olyan hamar el is illant, mint amennyi időre a szörny hagyta kijönni a fényre. Most nem tudok segíteni rajtad Redin, de egy nap meglesz a hatalmam hozzá. Kiszabadítalak saját börtönödből és életre hívom az érző lényed. Ha ezt elmondanám, biztos jót nevetnél az arcomba, de jól tudom, mit kell tegyek. Naiv barátodból nem nézed ki, hogy mennyire erős tud lenni, mennyire kitartó és, hogy a megoldások és lehetőségek kifogyhatatlan arzenáljával rendelkezik. Tudom a határaimat, nem vagyok isten, sem mindenekre ható entitás. De az is biztos, hogy nem csak a te mérged hat bennem. Amikor megmartál egy csöppnyi ellenszer került beléd, amely a fenevad vérébe került, s ott emészti majd magát. Ismered az erőm és gyengeségem, titkaim, cserébe én is ismerlek, sötétséged, titkaid, de egyben pislákoló fényed is. Ez kötelék közöttünk, még ha most nem is látod, s talán ez lesz az egyetlen őszinteségből font kötél, amit feléd nyújtanak, hogy ragadd meg és hagyd a szörnyed magad mögött. A választás mégis a tiéd. Egy nap újra találkozunk majd, de az a nap más lesz, mint a mai, teljesen más… ~ Mély sóhajtás önnön gondolatai felett, s a sóhaj egy darabja a neki intézett szavaknak szól. A tekintete most mégis vidám, remény sugárzik belőle, aminek okát nem lehet megmagyarázni. Nem összetört és nem legyőzöttként éli meg a csatát. Elszánt lett, aminek okát még most homály fedi, de az bizonyos, hogy a csatát elveszítette, de a háborút nem… *
- Mind ezt mondják? Nem gondoltam volna, hogy ilyen sokan idézik a gondolataim. De ez megnyugtató. *Kaján mosoly kúszik vonalaira, majd kissé feljebb mászik háttal a fatörzsnek, ami eddig megtámasztotta.*
- Biztos van, aki tovább húzza, de egy reménytelen álmodozó tudod, csak ennyit bír. Valami nagyobb vadra kell vadásszál, mert ilyen kis falatokkal mint én is hamar éhen halsz. *Nem tagadhatja, hogy jó szívni most a másik vérét. Legyőzöttként nincs veszteni valója, még kiélvezi a helyzetet mielőtt elválnak útjaik. A teherként megélt tartozás érzete nyugodt tekintetté avanzsál.*
- Csak segíts fel a lóra kérlek! Éjtépő tudja az utat hazafelé, de attól tartok a gyalog tempó nem lesz elégséges. Ha ennyit megteszel, azzal már megmented az életem. Nyugodtan menj tovább, amerre visz az utad, nem kérek egyebet tőled. *Ha ezt megteszi a lány, akkor már az fél gyógyulás lesz, mert Pycta biztosan tud majd segíteni rajta, éjtépő pedig hamar hazavágtat a gazdájával. Amennyiben Redin segít a férfinak, akkor segítséggel feltápászkodik és a lovára is segítséggel ül fel, igaz nem harcosként, kihúzva magát, inkább a láztól meggyötört teste görnyedten dől előre lova nyakára támaszkodva.*
2647. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-05-18 07:41:16
Üzenet elküldve: 2020-05-18 07:41:16
Rang: Játékos
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
*A szántóföldek egyhangúságát az egyre csak fában gazdagodó, látványt nyújtó Kikötői erdőség frissítő illata és tája váltja fel. Mao a menyét kibújik gazdája ölét és karját magában foglaló biztonságos részből. Felkúszik a vállához és farkával a nyakban, mancsaival a vállban megtámasztja magát. Az erdő, puha avaros földjén néha lemerészkedik és nézelődik, majd időnként visszakúszik a gazdája vállára. Túl messze nem merészkedik Weng-től, így komolyabb veszélye nincsen annak, hogy csak úgy eltűnjön. A magas termetű elf könnyedén halad az ismert talajon. Az erdők minden zegét-zugát és titkát ismeri, hiszen az élete szinte egészét itt éli, itt élte le.*
2646. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-05-17 19:51:16
Üzenet elküldve: 2020-05-17 19:51:16
Rang: Játékos
IC üzenetek: 102
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 102
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Császkáló gondolatok//
*Mikor a férfi azt kéri tőle, hajoljon közelebb, kaján vigyort fojt el magában, nem akarja megtörni a másik számára a pillanat csodás illúziójának leheletét. Engedelmesen, ártatlan kifejezést mímelve művészi tehetséggel hajlik pazarul formált nyaka a talaj irányába. Ujjak ismerős vágya szaladgál izmain, finom remegést hagyva maguk után és kéjes rángásokat. ~Milyen érdekes, hogy a világ minden férfija éppen olyan kisugárzó elfojtott hévvel vágyódik a női test érintése után. Legyen szent remete, kikötői kocsmatöltelék, ork, elf, gnóm, édesmindegy – mind ugyanúgy érint. Kapkodás és önzés sejlik át delejes bőrükön, mind birtokolni vágyik, mind magáénak szeretne tudni. Ha egy pillanatra is elhitetem velük, van esélyük megszerezni, megcsillan a győzelem halvány, sápatag sugara, rögtön megőrülnek. Legyőznének akár száz sárkányt is a hölgyi idomok fehér bájaiért. Szeretik és éhezik az illúziók pillanatnyi árnyjátékát, szeretik úgy érezni, övék lehetek örökké. Persze ez hazugság – én hazudok nekik, trükköt adok el, ami nem több, mint csalás és ámítás – még igyekezni sem kell, hogy hiteles legyek, a legolcsóbb színésznő prostis kéjelgése is elég, hogy higgyenek. Mert hinni akarnak. Egytől egyig hinni vágynak mind.~ Érezve, biztos gyanúja ténylegesen beigazolódott, boszorkányosan ügyes statisztaként asszisztál a szerelem szent darabjában. Az első óvatos, engedélykérő kopogtatás után már képtelen elfojtani egy vigyort, önkéntlen bukik ki, nem is bánja. A másik is tudhatja, játék az egész számára, nem több alkalmi izgalom megszerzésénél. Vérébe van kódolva az ösztön, hogy vadásszon, vadássza le ezeket a nyomorultakat, akik hisznek valamiben, és megrontsa őket, édes mérgét lassanként adagolva szívük zugaiba, s hagyva, hadd burjánozzon el a betegség, károsítva minden sejtet. ~Ó, ti ostobák! Igazán megtanulhatnátok már, teljesen mindegy, ajtóstól rontotok-e a házba, avagy ilyen méltóságteljesnek szánt, de szánalmasra sikerült gesztust eszközül választva. Ha meg akarsz csókolni, akkor vállald a felelősséget barátom, ne finomkodj, légy kemény és vad, amilyen lenni akarsz. Az udvariaskodás nem ment meg semmitől. Így is tudom mi rejlik a szívedben, nem tudod eltakarni előlem soha. Túl suta vagy hozzá.~ Szenvedélyes szólamot kockáztat meg, némi vadállati ösztönösséggel fűszerezve a testek érintéseinek harmonikus ősi dalában. Nem szereti az állóvizet, a gyengédségnek álcázott töketlenkedést, nem is tűrheti sokáig. Nedves, telt ajkai minden óvatosságot nélkülözve vad offenzívával lepik meg ellenfeleiket, kecsessége, s a benne rejlő méreg a kárbaveszett testű kígyóhoz teszi hasonlatossá. Mar és öl céltudatosan, pontosan tudja, sosem feledheti majd a gnóm, neki ő lesz a nagy esemény vetélytársak híján. Fejében kacag egy hang reszelős kárörvendéssel, örül neki, hogy sosem lesz az általa rabul ejtett és felfalt férfiak helyében. Kicsit csalódott, amiért csak eddig húzhatja a játék fonalát, de hamar beletörődik. Nem fontos annyira, majd rövidesen ismét elzarándokol a sellők szagos vackába, hogy áldozzon a testiség meseszép oltárán. Laza, csintalan félmosollyal nézi a másik arcát, mikor közeli ismerkedésük véget ér. Hüvelykujját végigfuttatja az izgatott ajkakon, s halkan kuncog hallva az önelégült kicsengést a mondatok végén.*
- Hát persze, nem lesz még egy ilyen. Elárulom, mind ezt mondják, és mind tévednek. Te sem vagy kivétel. Azért jó móka volt, kár, hogy nem tudtál tovább nyeregben maradni.
*Felhúzott szemöldökkel, meglepetéssel vegyes lenézéssel hallgatja a másik szavait. ~A hős szerelmes ennyire nem szerette volna, ha vége szakad a játéknak? Elszánt egy ipse. Szerencsétlen, ki lehet éhezve elég alaposan.~ Fejét ingatja, nem gondolta volna, hogy Ganer ilyen reménytelenül butuska. Mélyet sóhajt a kedveskedő erdei népek meglátogatásának gondolatára, egyáltalán nem fűlik a foga ilyesmihez. Legszívesebben egy pohár testes, illatos bor társaságában töltené az estét valami lecsúszott krimóban. Nehezen viseli a tisztességes közösségek közelségét. Viszont tudja, tartozik a másiknak, és a hétköznapi lelkeknél talán csak az őt terhelő adósság gondolatát gyűlöli jobban.*
- Ám legyen. Megmentettél a szörcsögve lihegő vészjósló alaktól, szóval lógok neked ennyivel. De véletlenül se számíts arra, hogy a kelleténél tovább veled tartok oda. Nem kívánkozom a filiszteri levegő szűkös fojtogatásába.
*Tekintete a nagy, fekete paripára téved, egyáltalán nem biztos benne, hogy bízhat az állatban.*
- A probléma annyi, hogy nem tudok lovagolni, nem is szeretnék ismét felülni a mozgó, ficánkoló táltos nyergébe. Szóval legfeljebb vezetni fogom.
*Gyors, praktikus mozdulatokkal kezd összerámolni minden szertehagyott holmit, szeretne mielőbb kihátrálni a helyzetből. Ganer állapota nem enged meg további játékot, unalmassá vált számára a figura, nincs benne elég kihívás így. Mikor a pokrócokon és gyengülő testen kívül minden a helyén van, óvatosan vizet loccsint a kulacsból a tűzre, nagyjából eloltva azt. Ismételten a partnere fölé hajol, kérdéssel tekintetében.*
- És most hogyan tovább szerinted? Fel tudsz állni, hogy felülj, vagy emeljelek?
*Mikor a férfi azt kéri tőle, hajoljon közelebb, kaján vigyort fojt el magában, nem akarja megtörni a másik számára a pillanat csodás illúziójának leheletét. Engedelmesen, ártatlan kifejezést mímelve művészi tehetséggel hajlik pazarul formált nyaka a talaj irányába. Ujjak ismerős vágya szaladgál izmain, finom remegést hagyva maguk után és kéjes rángásokat. ~Milyen érdekes, hogy a világ minden férfija éppen olyan kisugárzó elfojtott hévvel vágyódik a női test érintése után. Legyen szent remete, kikötői kocsmatöltelék, ork, elf, gnóm, édesmindegy – mind ugyanúgy érint. Kapkodás és önzés sejlik át delejes bőrükön, mind birtokolni vágyik, mind magáénak szeretne tudni. Ha egy pillanatra is elhitetem velük, van esélyük megszerezni, megcsillan a győzelem halvány, sápatag sugara, rögtön megőrülnek. Legyőznének akár száz sárkányt is a hölgyi idomok fehér bájaiért. Szeretik és éhezik az illúziók pillanatnyi árnyjátékát, szeretik úgy érezni, övék lehetek örökké. Persze ez hazugság – én hazudok nekik, trükköt adok el, ami nem több, mint csalás és ámítás – még igyekezni sem kell, hogy hiteles legyek, a legolcsóbb színésznő prostis kéjelgése is elég, hogy higgyenek. Mert hinni akarnak. Egytől egyig hinni vágynak mind.~ Érezve, biztos gyanúja ténylegesen beigazolódott, boszorkányosan ügyes statisztaként asszisztál a szerelem szent darabjában. Az első óvatos, engedélykérő kopogtatás után már képtelen elfojtani egy vigyort, önkéntlen bukik ki, nem is bánja. A másik is tudhatja, játék az egész számára, nem több alkalmi izgalom megszerzésénél. Vérébe van kódolva az ösztön, hogy vadásszon, vadássza le ezeket a nyomorultakat, akik hisznek valamiben, és megrontsa őket, édes mérgét lassanként adagolva szívük zugaiba, s hagyva, hadd burjánozzon el a betegség, károsítva minden sejtet. ~Ó, ti ostobák! Igazán megtanulhatnátok már, teljesen mindegy, ajtóstól rontotok-e a házba, avagy ilyen méltóságteljesnek szánt, de szánalmasra sikerült gesztust eszközül választva. Ha meg akarsz csókolni, akkor vállald a felelősséget barátom, ne finomkodj, légy kemény és vad, amilyen lenni akarsz. Az udvariaskodás nem ment meg semmitől. Így is tudom mi rejlik a szívedben, nem tudod eltakarni előlem soha. Túl suta vagy hozzá.~ Szenvedélyes szólamot kockáztat meg, némi vadállati ösztönösséggel fűszerezve a testek érintéseinek harmonikus ősi dalában. Nem szereti az állóvizet, a gyengédségnek álcázott töketlenkedést, nem is tűrheti sokáig. Nedves, telt ajkai minden óvatosságot nélkülözve vad offenzívával lepik meg ellenfeleiket, kecsessége, s a benne rejlő méreg a kárbaveszett testű kígyóhoz teszi hasonlatossá. Mar és öl céltudatosan, pontosan tudja, sosem feledheti majd a gnóm, neki ő lesz a nagy esemény vetélytársak híján. Fejében kacag egy hang reszelős kárörvendéssel, örül neki, hogy sosem lesz az általa rabul ejtett és felfalt férfiak helyében. Kicsit csalódott, amiért csak eddig húzhatja a játék fonalát, de hamar beletörődik. Nem fontos annyira, majd rövidesen ismét elzarándokol a sellők szagos vackába, hogy áldozzon a testiség meseszép oltárán. Laza, csintalan félmosollyal nézi a másik arcát, mikor közeli ismerkedésük véget ér. Hüvelykujját végigfuttatja az izgatott ajkakon, s halkan kuncog hallva az önelégült kicsengést a mondatok végén.*
- Hát persze, nem lesz még egy ilyen. Elárulom, mind ezt mondják, és mind tévednek. Te sem vagy kivétel. Azért jó móka volt, kár, hogy nem tudtál tovább nyeregben maradni.
*Felhúzott szemöldökkel, meglepetéssel vegyes lenézéssel hallgatja a másik szavait. ~A hős szerelmes ennyire nem szerette volna, ha vége szakad a játéknak? Elszánt egy ipse. Szerencsétlen, ki lehet éhezve elég alaposan.~ Fejét ingatja, nem gondolta volna, hogy Ganer ilyen reménytelenül butuska. Mélyet sóhajt a kedveskedő erdei népek meglátogatásának gondolatára, egyáltalán nem fűlik a foga ilyesmihez. Legszívesebben egy pohár testes, illatos bor társaságában töltené az estét valami lecsúszott krimóban. Nehezen viseli a tisztességes közösségek közelségét. Viszont tudja, tartozik a másiknak, és a hétköznapi lelkeknél talán csak az őt terhelő adósság gondolatát gyűlöli jobban.*
- Ám legyen. Megmentettél a szörcsögve lihegő vészjósló alaktól, szóval lógok neked ennyivel. De véletlenül se számíts arra, hogy a kelleténél tovább veled tartok oda. Nem kívánkozom a filiszteri levegő szűkös fojtogatásába.
*Tekintete a nagy, fekete paripára téved, egyáltalán nem biztos benne, hogy bízhat az állatban.*
- A probléma annyi, hogy nem tudok lovagolni, nem is szeretnék ismét felülni a mozgó, ficánkoló táltos nyergébe. Szóval legfeljebb vezetni fogom.
*Gyors, praktikus mozdulatokkal kezd összerámolni minden szertehagyott holmit, szeretne mielőbb kihátrálni a helyzetből. Ganer állapota nem enged meg további játékot, unalmassá vált számára a figura, nincs benne elég kihívás így. Mikor a pokrócokon és gyengülő testen kívül minden a helyén van, óvatosan vizet loccsint a kulacsból a tűzre, nagyjából eloltva azt. Ismételten a partnere fölé hajol, kérdéssel tekintetében.*
- És most hogyan tovább szerinted? Fel tudsz állni, hogy felülj, vagy emeljelek?
2645. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-05-15 11:24:10
Üzenet elküldve: 2020-05-15 11:24:10
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 317
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 317
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Megfontolt
//Császkáló gondolatok//
*A másik kedvesen fejét ingatja a hallottakon. Bár sokat tudnak egymásról, egyetlen éjjel, ami még el sem telt, nem lehet elég idő arra, hogy pontosan tudják milyen a másik belső világa. Eddig csak a tágas és széles felszínt kapargatták, bármennyire is tűnik mélyebb, érzelmesebb beszélgetésnek. A mindennapokban, különböző helyzetekben válik el, hogy ki milyen ember is a valóságban, a szavakon túl. Azért kicsit rosszul esik a lelkének, hogy egy barackfa gyümölcséhez van hasonlítva, ugyanakkor mulattatja, ahogyan a gondolatokat milyen szépen fogalmazza meg Redin, szinte aranypapírba burkolja mondandóját, hogy ne sértse meg a gnómot, olyan szavakkal, amiket talán másra már szemrebbenés nélkül rázúdított volna. Türelmesen hallgatja végig a nő véleményét az életről, céljáról és a végről. A reakciója, nyugodt tekintetet. Most is mind mindig van gondolata az elhangzottakról, de a megosztás helyett most csak a másik jégkék lélektükrében mereng. Ajka mosolyra húz, s amíg csak teheti elmerül a gyönyörű íriszekben. Talán percek telhetnek el, mire mosolyogva megszólal.*
- Mondták már, hogy gyönyörű szép kék szemeid vannak? Természetes vörös hajzuhataggal ez rendkívül ritka és elbűvölő párosítás. *Huncut mosoly a bók kísérője, de minden betűjét komolyan mondja. Ugyanilyen nyugalommal és kíváncsisággal hallgatja Redin véleményét a bűnök gondolatáról. Amiket mondd, jól megjegyezi magának, de a válasznak még érnie kell benne, hogy méltó módon tudjon reagálni rá. Az életkor diskurzusuk egészen meglepi. ~Nem tudja hány éves? Ritkán hallok ilyet is.~ Végig gondolva, amit a lány mond, teljes mértékben igazat tud adni neki.*
- Ezzel egyetértek, tökéletesen. Kár a hátra lévőket számolni, és való igaz, hogy a meglévőknek sincs túl nagy jelentősége. *Végre egy terület, ahol hajszálpontosan egyezik vélekedésük. A szerencsétlen kígyóhús mentő hadművelete teljes kudarcba fullad, olyannyira, hogy Redin segítségére szorul. A lány gyorsan mellette terem, hátára fordítja és kétségbeesettnek tűnő arccal méregeti Ganer-t. Nem tudja, nem értheti, mi történik, vagy mi zajlik éppen a háttérben. Amit ezután hall, az az egyik legkedvesebb mondat, amit ma hall. Gyorsan el is raktározza szíve egy rejtett zugába, hogy ne feledkezze el róla sohasem. A csodák éjszakájának említésekor tekintete sugárzó mosolyban végződik, bár némi fájdalom is vetül az összképbe.*
- Ez a második dolog, amiben szintén igazat kell, hogy adjak. Az este eddig is csodás volt, s ha csak ennyit, ezt az egy estét kapnám az élettől, semmi egyebet, elfogadnám, örömmel és gondolkodás nélkül. *Valódi ajándék ez a mai nap, pontosan azon érvek miatt amiket Redin is megemlít. Mivel éppen nem túl sok mindent tud csinálni, ezért minden percet megragad, hogy elvesszen a lány tekintetében, cselekvésének legapróbb mozzanataiban. Szüksége van minderre, hogy ne feledjen, ezekre mind emlékezni akar, bevésni úgy, hogy egy hasonló csendes, tiszta égboltos csillagos éjszakán fejét hajtva a fűbe, szemét az égre emelve tökéletesen vissza tudja idézni ezt az emléket. A vörös démon, most nagyon gondoskodó és aggódó féllé válik, tőle talán szokatlanul. Lehet, hogy a mai este nem csak Ganer gazdagodott határait feszegetve, de talán a másik fél is. Testének puszta megemelése nem sikerül, s felkészül a kellemetlenebb arrébb húzásra. Redin minden erejével a megmentésén, segítségén van, igazán megérdemli az igazságot, amit meg is fog kapni. Tőle telhetően lábával segíti a haladást a földön, s tény, hogy nem kellemes ez a fajta közlekedés, de ez még így is jóval több, mint amint egy törékeny nőtől elvárna az ember. A fájdalomtűréssel sosem volt különösebb baja. Bírja, amíg bírnia kell, s ha nagyon kell, akkor összeszorított foggal is, de nem nyafog. Amikor megállnak a megfelelőbb helynél, akkor jól bebugyolálják, mint egy csecsemőt, vastag pólyájába. Hálás mosoly húzódik ajkaira ezt a gondoskodást és erőfeszítést látva az érdekében. A homlokán végig simító gyöngéd mozdulat bizonyosan elárulja testének egyre lángoló állapotát. A kétségbeesett női tekintet láttán valamit muszáj tennie, hogy megnyugodjon.*
- Kérlek, hajolj közelebb és elmondom. *Ha ezt Redin megteszi, akkor jobb kezével, amiben van még erő, lágyan simít végig az arc vonalán, a nyak puha részén tovább hogy, ujjai táncot járva fúrják magukat a vörös tincsek közé. Finoman megpróbálja egészen közel húzni a lány arcát sajátjához. Szemei a másikéba fúródnak, kérlelhetetlenül figyelemre áhítozva. Talán a láz teszi mindezt talán nem, de az biztos, hogy ha eddig eljutott, akkor minden magyarázat nélkül átadja magát a késztetésnek, ami már közel sem csak testi. Lágy csókot nyom a lány ajkára, majd ha nem lökik vagy taszítják el, akkor a puha ajkakat kényeztetve tovább csókolja olyan érzelmesen, ahogyan talán még senki nem tette Redin-nel. Olyan sok érzelem szorul ebbe a csókba, hogy szavakban ki sem lehet fejezni, ezért meg sem próbálja. Lelkének egy darabja is a csókkal a másikhoz kerül, melyet már nem fog tudni visszaadni, vele marad, mert képtelenség azt visszaadni gazdájának. A minden érzelmét felölelő csók mely játékos pajkossággal zárul ajkain, végül fejének hátra dőlésével végződik, amint megtámasztja a közeli fa törzsén. De a tekintetet nem engedi el, a szemek szemeket kutatnak, lélektükrök tengerében hajózva. Lázas vigyor ül ki a férfi arcára, amint a számára mámorító csók után megszólal a másik rezdüléseit várva.*
- Biztosan sok férfit ejtettél rabul, akiknek csókját eloroztad, s talán még sokan kóstolják meg ajkad ízét, de ilyen érzésekkel senki se fog újra csókolni, abban biztos lehetsz. *Nem a csókjára büszke, bár ez valahogy ösztönösen, vágyaktól és érzelmektől vezérelve édes álomként hathat, inkább az érzés, amivel ezt teszi, az teszi különlegessé, az adja meg a fizikai csók erejét és fűszerét. Végül el kell jönnie az igazság pillanatának is, így bármennyire érezné ajkán a másik édes ajkait, tartozik neki egy vallomással.*
- Amikor közéd és a kígyó közé ugrottam, akkor még nem vettem észre. Azt hittem én voltam a gyorsabb és elsőre sikerült a fejét erősen megragadnom. Mikor távolabb útjára engedtem, akkor vettem csak észre, hogy ő volt a gyorsabb és az alkaromban ott hagyta védjegyét. *Felhúzza az ingét bal alkarjánál, ahol a duzzanat, s két apró lyukacska mutatja a behatoló pusztító fognyomait.*
- Mérges kígyó, de nem a legveszélyesebb fajtából. Azt hittem nem lesz nagy gond, de tévedtem. Ne ijedj meg kérlek. Még nem szándékozom itt hagyni ezt a világot. ~Már nem tehetem meg, mivel megismertelek. Nem leszek a háború istenének követője, így ezzel kell tovább élnem.~
- Ha itt maradunk, nem tudom, mit hozna a reggel... Talán a szervezetem leküzdené, nem tudom, de MilOchass nincs messze lóháton, ott biztosan meg tudnak gyógyítani. Talán lóra még felbírnék kászálódni, segítséggel, s ha elvinnél a segítséghez, akkor egy életre leköteleznél. *A döntést a lányra bízza, de mivel magától képtelen az utazást megvalósítani, így esélyei és túlélése nagyban függ a másiktól. Ha akarja, ha nem, Redin kezében van az élete.*
*A másik kedvesen fejét ingatja a hallottakon. Bár sokat tudnak egymásról, egyetlen éjjel, ami még el sem telt, nem lehet elég idő arra, hogy pontosan tudják milyen a másik belső világa. Eddig csak a tágas és széles felszínt kapargatták, bármennyire is tűnik mélyebb, érzelmesebb beszélgetésnek. A mindennapokban, különböző helyzetekben válik el, hogy ki milyen ember is a valóságban, a szavakon túl. Azért kicsit rosszul esik a lelkének, hogy egy barackfa gyümölcséhez van hasonlítva, ugyanakkor mulattatja, ahogyan a gondolatokat milyen szépen fogalmazza meg Redin, szinte aranypapírba burkolja mondandóját, hogy ne sértse meg a gnómot, olyan szavakkal, amiket talán másra már szemrebbenés nélkül rázúdított volna. Türelmesen hallgatja végig a nő véleményét az életről, céljáról és a végről. A reakciója, nyugodt tekintetet. Most is mind mindig van gondolata az elhangzottakról, de a megosztás helyett most csak a másik jégkék lélektükrében mereng. Ajka mosolyra húz, s amíg csak teheti elmerül a gyönyörű íriszekben. Talán percek telhetnek el, mire mosolyogva megszólal.*
- Mondták már, hogy gyönyörű szép kék szemeid vannak? Természetes vörös hajzuhataggal ez rendkívül ritka és elbűvölő párosítás. *Huncut mosoly a bók kísérője, de minden betűjét komolyan mondja. Ugyanilyen nyugalommal és kíváncsisággal hallgatja Redin véleményét a bűnök gondolatáról. Amiket mondd, jól megjegyezi magának, de a válasznak még érnie kell benne, hogy méltó módon tudjon reagálni rá. Az életkor diskurzusuk egészen meglepi. ~Nem tudja hány éves? Ritkán hallok ilyet is.~ Végig gondolva, amit a lány mond, teljes mértékben igazat tud adni neki.*
- Ezzel egyetértek, tökéletesen. Kár a hátra lévőket számolni, és való igaz, hogy a meglévőknek sincs túl nagy jelentősége. *Végre egy terület, ahol hajszálpontosan egyezik vélekedésük. A szerencsétlen kígyóhús mentő hadművelete teljes kudarcba fullad, olyannyira, hogy Redin segítségére szorul. A lány gyorsan mellette terem, hátára fordítja és kétségbeesettnek tűnő arccal méregeti Ganer-t. Nem tudja, nem értheti, mi történik, vagy mi zajlik éppen a háttérben. Amit ezután hall, az az egyik legkedvesebb mondat, amit ma hall. Gyorsan el is raktározza szíve egy rejtett zugába, hogy ne feledkezze el róla sohasem. A csodák éjszakájának említésekor tekintete sugárzó mosolyban végződik, bár némi fájdalom is vetül az összképbe.*
- Ez a második dolog, amiben szintén igazat kell, hogy adjak. Az este eddig is csodás volt, s ha csak ennyit, ezt az egy estét kapnám az élettől, semmi egyebet, elfogadnám, örömmel és gondolkodás nélkül. *Valódi ajándék ez a mai nap, pontosan azon érvek miatt amiket Redin is megemlít. Mivel éppen nem túl sok mindent tud csinálni, ezért minden percet megragad, hogy elvesszen a lány tekintetében, cselekvésének legapróbb mozzanataiban. Szüksége van minderre, hogy ne feledjen, ezekre mind emlékezni akar, bevésni úgy, hogy egy hasonló csendes, tiszta égboltos csillagos éjszakán fejét hajtva a fűbe, szemét az égre emelve tökéletesen vissza tudja idézni ezt az emléket. A vörös démon, most nagyon gondoskodó és aggódó féllé válik, tőle talán szokatlanul. Lehet, hogy a mai este nem csak Ganer gazdagodott határait feszegetve, de talán a másik fél is. Testének puszta megemelése nem sikerül, s felkészül a kellemetlenebb arrébb húzásra. Redin minden erejével a megmentésén, segítségén van, igazán megérdemli az igazságot, amit meg is fog kapni. Tőle telhetően lábával segíti a haladást a földön, s tény, hogy nem kellemes ez a fajta közlekedés, de ez még így is jóval több, mint amint egy törékeny nőtől elvárna az ember. A fájdalomtűréssel sosem volt különösebb baja. Bírja, amíg bírnia kell, s ha nagyon kell, akkor összeszorított foggal is, de nem nyafog. Amikor megállnak a megfelelőbb helynél, akkor jól bebugyolálják, mint egy csecsemőt, vastag pólyájába. Hálás mosoly húzódik ajkaira ezt a gondoskodást és erőfeszítést látva az érdekében. A homlokán végig simító gyöngéd mozdulat bizonyosan elárulja testének egyre lángoló állapotát. A kétségbeesett női tekintet láttán valamit muszáj tennie, hogy megnyugodjon.*
- Kérlek, hajolj közelebb és elmondom. *Ha ezt Redin megteszi, akkor jobb kezével, amiben van még erő, lágyan simít végig az arc vonalán, a nyak puha részén tovább hogy, ujjai táncot járva fúrják magukat a vörös tincsek közé. Finoman megpróbálja egészen közel húzni a lány arcát sajátjához. Szemei a másikéba fúródnak, kérlelhetetlenül figyelemre áhítozva. Talán a láz teszi mindezt talán nem, de az biztos, hogy ha eddig eljutott, akkor minden magyarázat nélkül átadja magát a késztetésnek, ami már közel sem csak testi. Lágy csókot nyom a lány ajkára, majd ha nem lökik vagy taszítják el, akkor a puha ajkakat kényeztetve tovább csókolja olyan érzelmesen, ahogyan talán még senki nem tette Redin-nel. Olyan sok érzelem szorul ebbe a csókba, hogy szavakban ki sem lehet fejezni, ezért meg sem próbálja. Lelkének egy darabja is a csókkal a másikhoz kerül, melyet már nem fog tudni visszaadni, vele marad, mert képtelenség azt visszaadni gazdájának. A minden érzelmét felölelő csók mely játékos pajkossággal zárul ajkain, végül fejének hátra dőlésével végződik, amint megtámasztja a közeli fa törzsén. De a tekintetet nem engedi el, a szemek szemeket kutatnak, lélektükrök tengerében hajózva. Lázas vigyor ül ki a férfi arcára, amint a számára mámorító csók után megszólal a másik rezdüléseit várva.*
- Biztosan sok férfit ejtettél rabul, akiknek csókját eloroztad, s talán még sokan kóstolják meg ajkad ízét, de ilyen érzésekkel senki se fog újra csókolni, abban biztos lehetsz. *Nem a csókjára büszke, bár ez valahogy ösztönösen, vágyaktól és érzelmektől vezérelve édes álomként hathat, inkább az érzés, amivel ezt teszi, az teszi különlegessé, az adja meg a fizikai csók erejét és fűszerét. Végül el kell jönnie az igazság pillanatának is, így bármennyire érezné ajkán a másik édes ajkait, tartozik neki egy vallomással.*
- Amikor közéd és a kígyó közé ugrottam, akkor még nem vettem észre. Azt hittem én voltam a gyorsabb és elsőre sikerült a fejét erősen megragadnom. Mikor távolabb útjára engedtem, akkor vettem csak észre, hogy ő volt a gyorsabb és az alkaromban ott hagyta védjegyét. *Felhúzza az ingét bal alkarjánál, ahol a duzzanat, s két apró lyukacska mutatja a behatoló pusztító fognyomait.*
- Mérges kígyó, de nem a legveszélyesebb fajtából. Azt hittem nem lesz nagy gond, de tévedtem. Ne ijedj meg kérlek. Még nem szándékozom itt hagyni ezt a világot. ~Már nem tehetem meg, mivel megismertelek. Nem leszek a háború istenének követője, így ezzel kell tovább élnem.~
- Ha itt maradunk, nem tudom, mit hozna a reggel... Talán a szervezetem leküzdené, nem tudom, de MilOchass nincs messze lóháton, ott biztosan meg tudnak gyógyítani. Talán lóra még felbírnék kászálódni, segítséggel, s ha elvinnél a segítséghez, akkor egy életre leköteleznél. *A döntést a lányra bízza, de mivel magától képtelen az utazást megvalósítani, így esélyei és túlélése nagyban függ a másiktól. Ha akarja, ha nem, Redin kezében van az élete.*
2644. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-05-15 00:21:15
Üzenet elküldve: 2020-05-15 00:21:15
Rang: Játékos
IC üzenetek: 102
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 102
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Császkáló gondolatok//
*Redin kedvesen, talán kissé csípősen ingatja fejét hallgatva a törhetetlen álmodozó elmélkedését tulajdon életéről. Továbbra sem érti a megrögzötten jóhiszemű kis figurát, de már meg sem próbálja beleképzelni magát a lepkékkel, szivárvánnyal, napsütéssel telt negédes belső kertjének világába. Még a végén gyomortartalma ismét a pokrócra kívánkozna a sok cukormáztól.*
- Véleményem szerint édesmindegy, hogyan emlékeznek rád. Nem vagy több, mint egy barackfa egyetlen gyümölcse, amit valaki leszakít és elfogyaszt, a magját pedig elhajítja a porba. Akármennyire is küzdesz, akármennyit is teszel, hogy te lehess a legszebb, legédesebb, leggömbölyűbb, legínycsiklandóbb gyümölcs az egész fán, az életed rövid, szánalmas, céltalan és mindenekelőtt cseppet sem különleges. Legfeljebb egy jóleső teltségérzetet adsz, mely rövid időn belül elmúlik, ízed is a nyál újratermelődésével feledésbe merül, örökkön örökké. Minden, amiért dolgoztál egész suta kis barackéleted idejében, néhány perc alatt foszlik szerte. Igen, talán egy kicsit emlékezni fog rád valaki, talán egy kicsit jó lesz neki általad – de ennél több nem leszel.
*Pajkosan felkacag értesülve a férfi kicsi démonkáiról, akik testének bűvös, s jogtalanul bűnösnek titulált élvezeteinek vágyait suttogják fülébe, lassanként őrölve fel a kevély lélek akaratát.*
- A bűnök gondolata csupán addig foglalkoztat oly nagyon, míg el nem követed őket. Akkor már sokkal kevésbé foglalkoztatnak, mivel rádöbbensz arra, hogy a testnek megadni azt, amit jog szerint magáénak követel a világból, nem bűn. Elmúlik a tiltott gyümölcs édes ízének vágyódással telt, rettegéssel vegyes felkavart érzelemvilága. Lassan hozzászoksz, hogy tulajdonképpen nem ártasz vele senkinek, nincs benned rossz szándék, elfogadod az ördögeid, és békét kötsz velük. Továbbra is lehetsz szent életű valaki, csak egy kicsit kevesebb frusztráció terhe fogja lehúzni tested a vágyott szárnyalásban.
*Egy pillanatra elgondolkodik, s a csillagokba bámulva rádöbben, tulajdonképpen fogalma sincs koráról, születésnapjáról, és egyéb hasonlatosan lényeges dátumokról. Sosem jutott még eszébe, hogy ezután nyomozzon, nem is tartotta fontosnak.*
- Lényegében egyáltalán nem tudom hány éves vagyok. Valahol a húszas éveim környékén járhatok, azt hiszem. Sosem kerítettem nagy feneket a kornak, ezek csak számok, amik alapján egyesek rangsorolni akarnak mindenkit. Nem fontos az egész. Talán még azoknak jó, akik szeretik tippelgetni életük hosszát, mert így vérük szerint reménykedhetnek valamiben. Én azt hiszem, kár tippelni – akármikor meghalhatsz, nem korfüggő.
*Rosszallás jelenik meg tekintetében, mikor Ganer fickósodva maga szeretné kezébe venni a vacsorájának kérdését, érzi, hogy ilyen állapotban semmiképp sem lesz jó vége. Csak mélyet sóhajt, a tőle telhető legfeltűnőbb módon, hogy egészen biztosan érzékelhesse a másik, ötlete a teljes kudarc ígéretét hordozza csírájában is. Látva a veszélyesen tántorgó testet felugrik, hogy segítsen, mielőtt leszúrná magát egy izzó pengével, de az események túl gyorsan történnek, nem tud a férfi után nyúlni időben. Ösztönszerűen mozdul, gyors, hatékony mozdulatokkal mellé térdel, óvatosan hátára fordítja a magatehetetlen alakot, szavait hallva finoman elmosolyodik, szemeiben kissé megtörik a kétségbeesés néma, kaotikus táncának lobogása.*
- Ne állítsd semmiről, hogy nem eshet meg ma este. Összeszedtél egy olyan nőt, aki általában nevet magadfajtákon, elvitted magaddal jó messzire az otthonától, meglelni vélted a leghőbben vágyott kapcsolat lehetőségét egy hétpróbás gonosztevőben és túllépted saját erkölcsi határaid is egy kicsikét. Szerintem ez akár nevezhető a csodák éjszakájának is.
*Rövid időre magára hagyja a férfit, elő kell készítenie a megfelelő terepet a bolond beteg ápolásához. Felállva konstatálja, egyáltalán nem tudja, mi a teendő ilyen esetekben. Nem szokása segíteni senkin, ez a nővérkésdi pedig aztán főleg új neki. Általában hagyja szenvedni és meghalni azt, akinek szenvedni és meghalni támadt kedve. De most, hogy így közelebb került valakihez – kivételesen lelkileg és nem testileg – fontos számára, hogy megérje a hajnalt. Indokolatlan, valószerűtlen érzés ez számára, de elnyomja fejében a kicsi hangot, amely azt sikítozza: rohanj, tűnj el innen azonnal! Körbenéz, lehetséges opciók után kutatva, össze is állít egy nagyjából logikus tervet. A két kissé gyűrött, földre terített pokróc egyikét felemeli, megrázza, a másikra teríti nagy, lendületes mozdulattal. A kardot markolatánál fogva óvatosan elteszi az útból egy bokor tövébe, nehogy sérülést okozzon bármelyikőjüknek is. A leszóródott hússal nem törődik, úgyis gusztustalan volt, nem nagy kár érte. Ismételten az ernyedt test mellett terem, lágy, finomkodó mozdulatokkal a férfi háta alá nyúl jobbjával, a balja pedig térdeit fonja át, próbálja megemelni, vállalkozása teljes kudarcba fullad. A férfire néz, bocsánatkéréssel arcán.*
- Ne haragudj, de ez majdnem biztos, hogy roppantul kellemetlen lesz.
*Kezei a férfi hóna alá nyúlnak, mellkasát átkulcsolva elszántan veti meg lábait a másik fejétől úgy fél méterre. Nagyot ránt rajta, nagyobbat a kelleténél, majdnem orra is bukik tőle. Összeszedve egyensúlyát és gondolatait minden energiáját összpontosítva a feladatra, lassan, de biztosan elrángatja a pokrócokig, egészen közel a lángok életadó, meleg pattogásához. Az út cseppet sem nevezhető simának – sok gally, és mindenféle súrolhatta végig a szerencsétlen hátát, karját, lábait. Ismét útnak indul, a maradék két pokrócot hozva vissza magával. Mindkettőt óvatosan a testre teríti, akkurátus mozdulatokkal körben betűrögetve széleit, a tökéletes hatás érdekében. A beteg már kimondottan hasonlít egy bebábozódott hernyóhoz. Halványan mosolyogva végigsimítja a férfi homlokát egy anyaian gyöngéd mozdulattal, érezve a pokoli forróságot, mely úgy kínozza új barátját belül. Arcán kétségbeesés ölt testet.*
- Figyelj, őszinte leszek. Soha életemben nem segítettem senkin, halvány dunsztom sincs, hogy megy az ilyesmi. Örülnék, ha… Ha legalább elmondanád, mi a baj. Vagy hogy mit tehetek ellene.
*Redin kedvesen, talán kissé csípősen ingatja fejét hallgatva a törhetetlen álmodozó elmélkedését tulajdon életéről. Továbbra sem érti a megrögzötten jóhiszemű kis figurát, de már meg sem próbálja beleképzelni magát a lepkékkel, szivárvánnyal, napsütéssel telt negédes belső kertjének világába. Még a végén gyomortartalma ismét a pokrócra kívánkozna a sok cukormáztól.*
- Véleményem szerint édesmindegy, hogyan emlékeznek rád. Nem vagy több, mint egy barackfa egyetlen gyümölcse, amit valaki leszakít és elfogyaszt, a magját pedig elhajítja a porba. Akármennyire is küzdesz, akármennyit is teszel, hogy te lehess a legszebb, legédesebb, leggömbölyűbb, legínycsiklandóbb gyümölcs az egész fán, az életed rövid, szánalmas, céltalan és mindenekelőtt cseppet sem különleges. Legfeljebb egy jóleső teltségérzetet adsz, mely rövid időn belül elmúlik, ízed is a nyál újratermelődésével feledésbe merül, örökkön örökké. Minden, amiért dolgoztál egész suta kis barackéleted idejében, néhány perc alatt foszlik szerte. Igen, talán egy kicsit emlékezni fog rád valaki, talán egy kicsit jó lesz neki általad – de ennél több nem leszel.
*Pajkosan felkacag értesülve a férfi kicsi démonkáiról, akik testének bűvös, s jogtalanul bűnösnek titulált élvezeteinek vágyait suttogják fülébe, lassanként őrölve fel a kevély lélek akaratát.*
- A bűnök gondolata csupán addig foglalkoztat oly nagyon, míg el nem követed őket. Akkor már sokkal kevésbé foglalkoztatnak, mivel rádöbbensz arra, hogy a testnek megadni azt, amit jog szerint magáénak követel a világból, nem bűn. Elmúlik a tiltott gyümölcs édes ízének vágyódással telt, rettegéssel vegyes felkavart érzelemvilága. Lassan hozzászoksz, hogy tulajdonképpen nem ártasz vele senkinek, nincs benned rossz szándék, elfogadod az ördögeid, és békét kötsz velük. Továbbra is lehetsz szent életű valaki, csak egy kicsit kevesebb frusztráció terhe fogja lehúzni tested a vágyott szárnyalásban.
*Egy pillanatra elgondolkodik, s a csillagokba bámulva rádöbben, tulajdonképpen fogalma sincs koráról, születésnapjáról, és egyéb hasonlatosan lényeges dátumokról. Sosem jutott még eszébe, hogy ezután nyomozzon, nem is tartotta fontosnak.*
- Lényegében egyáltalán nem tudom hány éves vagyok. Valahol a húszas éveim környékén járhatok, azt hiszem. Sosem kerítettem nagy feneket a kornak, ezek csak számok, amik alapján egyesek rangsorolni akarnak mindenkit. Nem fontos az egész. Talán még azoknak jó, akik szeretik tippelgetni életük hosszát, mert így vérük szerint reménykedhetnek valamiben. Én azt hiszem, kár tippelni – akármikor meghalhatsz, nem korfüggő.
*Rosszallás jelenik meg tekintetében, mikor Ganer fickósodva maga szeretné kezébe venni a vacsorájának kérdését, érzi, hogy ilyen állapotban semmiképp sem lesz jó vége. Csak mélyet sóhajt, a tőle telhető legfeltűnőbb módon, hogy egészen biztosan érzékelhesse a másik, ötlete a teljes kudarc ígéretét hordozza csírájában is. Látva a veszélyesen tántorgó testet felugrik, hogy segítsen, mielőtt leszúrná magát egy izzó pengével, de az események túl gyorsan történnek, nem tud a férfi után nyúlni időben. Ösztönszerűen mozdul, gyors, hatékony mozdulatokkal mellé térdel, óvatosan hátára fordítja a magatehetetlen alakot, szavait hallva finoman elmosolyodik, szemeiben kissé megtörik a kétségbeesés néma, kaotikus táncának lobogása.*
- Ne állítsd semmiről, hogy nem eshet meg ma este. Összeszedtél egy olyan nőt, aki általában nevet magadfajtákon, elvitted magaddal jó messzire az otthonától, meglelni vélted a leghőbben vágyott kapcsolat lehetőségét egy hétpróbás gonosztevőben és túllépted saját erkölcsi határaid is egy kicsikét. Szerintem ez akár nevezhető a csodák éjszakájának is.
*Rövid időre magára hagyja a férfit, elő kell készítenie a megfelelő terepet a bolond beteg ápolásához. Felállva konstatálja, egyáltalán nem tudja, mi a teendő ilyen esetekben. Nem szokása segíteni senkin, ez a nővérkésdi pedig aztán főleg új neki. Általában hagyja szenvedni és meghalni azt, akinek szenvedni és meghalni támadt kedve. De most, hogy így közelebb került valakihez – kivételesen lelkileg és nem testileg – fontos számára, hogy megérje a hajnalt. Indokolatlan, valószerűtlen érzés ez számára, de elnyomja fejében a kicsi hangot, amely azt sikítozza: rohanj, tűnj el innen azonnal! Körbenéz, lehetséges opciók után kutatva, össze is állít egy nagyjából logikus tervet. A két kissé gyűrött, földre terített pokróc egyikét felemeli, megrázza, a másikra teríti nagy, lendületes mozdulattal. A kardot markolatánál fogva óvatosan elteszi az útból egy bokor tövébe, nehogy sérülést okozzon bármelyikőjüknek is. A leszóródott hússal nem törődik, úgyis gusztustalan volt, nem nagy kár érte. Ismételten az ernyedt test mellett terem, lágy, finomkodó mozdulatokkal a férfi háta alá nyúl jobbjával, a balja pedig térdeit fonja át, próbálja megemelni, vállalkozása teljes kudarcba fullad. A férfire néz, bocsánatkéréssel arcán.*
- Ne haragudj, de ez majdnem biztos, hogy roppantul kellemetlen lesz.
*Kezei a férfi hóna alá nyúlnak, mellkasát átkulcsolva elszántan veti meg lábait a másik fejétől úgy fél méterre. Nagyot ránt rajta, nagyobbat a kelleténél, majdnem orra is bukik tőle. Összeszedve egyensúlyát és gondolatait minden energiáját összpontosítva a feladatra, lassan, de biztosan elrángatja a pokrócokig, egészen közel a lángok életadó, meleg pattogásához. Az út cseppet sem nevezhető simának – sok gally, és mindenféle súrolhatta végig a szerencsétlen hátát, karját, lábait. Ismét útnak indul, a maradék két pokrócot hozva vissza magával. Mindkettőt óvatosan a testre teríti, akkurátus mozdulatokkal körben betűrögetve széleit, a tökéletes hatás érdekében. A beteg már kimondottan hasonlít egy bebábozódott hernyóhoz. Halványan mosolyogva végigsimítja a férfi homlokát egy anyaian gyöngéd mozdulattal, érezve a pokoli forróságot, mely úgy kínozza új barátját belül. Arcán kétségbeesés ölt testet.*
- Figyelj, őszinte leszek. Soha életemben nem segítettem senkin, halvány dunsztom sincs, hogy megy az ilyesmi. Örülnék, ha… Ha legalább elmondanád, mi a baj. Vagy hogy mit tehetek ellene.
2643. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-05-14 13:58:37
Üzenet elküldve: 2020-05-14 13:58:37
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 317
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 317
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Megfontolt
//Császkáló gondolatok//
*Hőn óhajtott, gyermeki kívánsága, amit az est csillagai felett kért a lánytól, úgy tűnik, hogy kedvező fogadtatásra találnak a cinikusan nyugodt hölgyeménynél. ~Megértem, hogy számodra a szerelem teljesen más, mint amit én gondolok róla, de remélem, egy nap majd meglátod az én szemszögemből is, mert tartósan és igazán boldog csak úgy lehetsz. Nem tudom, még, hogy miért vagy ennyire pesszimista, de bizonyára megvan az okod rá. Olyan határozott vagy, de egyben képes lennél más szemszögből is megnézni milyen a világ? Talán igen, de nem hiszem, hogy most…. ~ Komoran ráncolja össze a szemöldökét és kimondja, amit szívéből gondol.*
- Borúsan látod a világot, az életet. Sok csalódás és fájdalom ért, ami miatt meg tudom érteni, hogy miért gondolkodsz így, bár tökéletesen nem érthetem, nem érezhetem át, amit te, nem láthatom úgy a világot, ahogy te, csupán elképzelni tudom a szemeden keresztül betekintve. Hidd el nem olyan rossz az én világom, még nem csalódtam benne. A mostani világ romlott és egyre mélyebbre süllyed, züllik az erkölcs. Réges-rég ez nem így volt. De a szívünk hajlama szüntelen a kicsapongás posványába vezet, a rosszra hajlik, hajlamánál fogva. Aki a te utadat járja, sok fájdalommal szegezi át magát. Lehet, hogy magányosan halok meg, de szeretném, ha úgy emlékeznének rám, mint aki tisztességes, becsületes és jó ember volt. Szeretném úgy lehunyni majd a szemem, hogy lehetőleg ne kelljen sok minden miatt bűntudatot érezzek. Megelégedetten szeretném letenni a lantot, még ha az utam nehéz is, de tisztességgel járjam végig. *Olyan más világ ők, nem csak országok, de világok választják el egymástól, határolják el őket. Létezhet-e béke, egység-e két pólus között? Az idő lesz megmondhatója. Tekintete megértő, ahogy ígérte, és nem elítélő. Valóban szeretné megismerni a lányt, gondolatait, érzéseit, és hogy mit miért tesz és miért. Ennek most legjobb módját teszik, őszintén beszélgetnek, s ez szinte simogatja a férfi lelkét. Érdeklődő tekintettel keresi a másik szempárt, amikor elmereng Redin a neki szánt nagy Ő-n. Ajkaira mosoly húzódik, amint végig hallgatja a másikat.*
- Miért félsz ennyire szeretni, ragaszkodni, kötődni valakihez? Igen sebezhetővé tesz, de mégis jobb kettőnek, mint egynek. Mert ha az egyik elesik, a másik fel tudja segíteni. De mi lesz azzal, aki úgy esik el, hogy nincs, aki felsegítse?... De igazad van a bennem rejlő vaddal kapcsolatban. Amikor azt akarom tenni, ami helyes, a rossz van meg bennem, hajlok arra az életre, ami neked van. Az az ember viszont, aki legbelül vagyok, teljesen más, ő a jóra vágyik. De látok egy másik törvényt a testemben, amely az elmém és akaratom törvényével hadakozik, és a testemben levő bűnös kívánságok törvényének a foglyaként vezet. Nyomorultul érzem magam. Ugyan ki szabadíthat meg engem a bűnre vágyó testből, mely alá van vetve a szenvedésnek és végül a halálnak? Porhüvelyem szabad és láthatatlan szélként járná a világot, látna és hallana mindent, amit az emberek a belső szobáikban beszélnek. De én itt vagyok, ebben a testben, s csak a magam harcát tudom megvívni a magam ördögei ellen. A tieddel pedig te veszed fel a harcod, vagy engedsz hívó szavuknak. *Nem dönthet, nem érezhet a másik helyett, de ezt az őszinte beszélgetést nagyon élvezi, akár ezért a pillanatért is kész lenne meghalni, mert életében először beszél azzal, akit feledni nem tud majd, s emlékét még a sírba is magával viszi. Huncut mosoly kúszik arcára amint a másik kiváló emberismeretéről beszélgetnek.*
- Azt mondtad húsz vagy, de sokkal érettebb vagy a korodnál. Majdnem egy idősek vagyunk, ha úgy vesszük. Emberi mértékbe átszámítva az én gnóm éveimet, alig lehetnék idősebb nálad, csupán pár évvel. *Ha Redin valóban húsz éves, akkor jó lehet a számítása, hiszen Ganer már negyven. Hiába fárad már a teste, nem akarja elméje befejezni ezt az eszmecserét. Legszívesebben folytatná, amíg a test fel nem adja a szolgálatot. A másik gondolatai többet érnek neki, mint saját hús-vér léte. Jól esik a gondoskodó támasz most, hogy az állapota rosszabbodni kezd. A női mellkason megpihen, most a lány ad oltalmazó fészket számára. Redin felhívja a figyelmet a lassan túlsülő fő fogásra. A másik sejti, hogy valami nincs rendben, de egyelőre még talán a szénné sülni készülő húst véli a legfőbb problémának. A kérdésre, hogy ki rendezze a hús ügyét, egyértelműen reagál, hogy ő szeretné. Erejét megfeszítve hagyja el a női oltalmat, és tápászkodik fel, lassan és nehézkes mozdulatokkal. A tűzhöz lép, de már az egyensúly nincs meg úgy, ezért véletlenül kiüti a kardot a hússal együtt, s mindkettő az avarban elterülve végzi. Őket követi Ganer, aki egyensúlyát veszítve terül el hassal, szintén az avarba. Lassan kezd hőemelkedése lenni, homlokán és halántékán kisebb izzadságcseppek jelennek meg. Végtagjai hűlnek, hogy szíve a vérét létfontosságú szervek felé terelje, melyben már kering a veszélyes méreg. Megpróbál felállni, de egyedül nem sikerül, így ott marad az avarban hasalva. De még nyomorúságos helyzetében is tovább beszél, nem tud, nem akar leállni.*
- Úgy tűnik, hogy nem teljesül ma az álmom, de nem baj, még így is megérte. Veled találkozni, őszintén beszélgetni, megismerni a belsőd, gondolataid, érzéseid, értékesebb nekem, mint egy ház tele arannyal és drágakövekkel. *Itt egy kicsit elakad, mert a levegőt is már nehezebben tudja venni. Megvizsgálva a gnómot egyértelműen észre lehet venni, hogy lassan de biztosan melegszik a teste hőmérséklete, s tagjait egyre nehezebben, fájdalmasabban tudja mozgatni. Bár a legtöbb mérget talán kiszívta, de a benne maradt mennyiség pont elég… *
A hozzászólás írója (Ganer Worcryn) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.05.14 14:02:05
*Hőn óhajtott, gyermeki kívánsága, amit az est csillagai felett kért a lánytól, úgy tűnik, hogy kedvező fogadtatásra találnak a cinikusan nyugodt hölgyeménynél. ~Megértem, hogy számodra a szerelem teljesen más, mint amit én gondolok róla, de remélem, egy nap majd meglátod az én szemszögemből is, mert tartósan és igazán boldog csak úgy lehetsz. Nem tudom, még, hogy miért vagy ennyire pesszimista, de bizonyára megvan az okod rá. Olyan határozott vagy, de egyben képes lennél más szemszögből is megnézni milyen a világ? Talán igen, de nem hiszem, hogy most…. ~ Komoran ráncolja össze a szemöldökét és kimondja, amit szívéből gondol.*
- Borúsan látod a világot, az életet. Sok csalódás és fájdalom ért, ami miatt meg tudom érteni, hogy miért gondolkodsz így, bár tökéletesen nem érthetem, nem érezhetem át, amit te, nem láthatom úgy a világot, ahogy te, csupán elképzelni tudom a szemeden keresztül betekintve. Hidd el nem olyan rossz az én világom, még nem csalódtam benne. A mostani világ romlott és egyre mélyebbre süllyed, züllik az erkölcs. Réges-rég ez nem így volt. De a szívünk hajlama szüntelen a kicsapongás posványába vezet, a rosszra hajlik, hajlamánál fogva. Aki a te utadat járja, sok fájdalommal szegezi át magát. Lehet, hogy magányosan halok meg, de szeretném, ha úgy emlékeznének rám, mint aki tisztességes, becsületes és jó ember volt. Szeretném úgy lehunyni majd a szemem, hogy lehetőleg ne kelljen sok minden miatt bűntudatot érezzek. Megelégedetten szeretném letenni a lantot, még ha az utam nehéz is, de tisztességgel járjam végig. *Olyan más világ ők, nem csak országok, de világok választják el egymástól, határolják el őket. Létezhet-e béke, egység-e két pólus között? Az idő lesz megmondhatója. Tekintete megértő, ahogy ígérte, és nem elítélő. Valóban szeretné megismerni a lányt, gondolatait, érzéseit, és hogy mit miért tesz és miért. Ennek most legjobb módját teszik, őszintén beszélgetnek, s ez szinte simogatja a férfi lelkét. Érdeklődő tekintettel keresi a másik szempárt, amikor elmereng Redin a neki szánt nagy Ő-n. Ajkaira mosoly húzódik, amint végig hallgatja a másikat.*
- Miért félsz ennyire szeretni, ragaszkodni, kötődni valakihez? Igen sebezhetővé tesz, de mégis jobb kettőnek, mint egynek. Mert ha az egyik elesik, a másik fel tudja segíteni. De mi lesz azzal, aki úgy esik el, hogy nincs, aki felsegítse?... De igazad van a bennem rejlő vaddal kapcsolatban. Amikor azt akarom tenni, ami helyes, a rossz van meg bennem, hajlok arra az életre, ami neked van. Az az ember viszont, aki legbelül vagyok, teljesen más, ő a jóra vágyik. De látok egy másik törvényt a testemben, amely az elmém és akaratom törvényével hadakozik, és a testemben levő bűnös kívánságok törvényének a foglyaként vezet. Nyomorultul érzem magam. Ugyan ki szabadíthat meg engem a bűnre vágyó testből, mely alá van vetve a szenvedésnek és végül a halálnak? Porhüvelyem szabad és láthatatlan szélként járná a világot, látna és hallana mindent, amit az emberek a belső szobáikban beszélnek. De én itt vagyok, ebben a testben, s csak a magam harcát tudom megvívni a magam ördögei ellen. A tieddel pedig te veszed fel a harcod, vagy engedsz hívó szavuknak. *Nem dönthet, nem érezhet a másik helyett, de ezt az őszinte beszélgetést nagyon élvezi, akár ezért a pillanatért is kész lenne meghalni, mert életében először beszél azzal, akit feledni nem tud majd, s emlékét még a sírba is magával viszi. Huncut mosoly kúszik arcára amint a másik kiváló emberismeretéről beszélgetnek.*
- Azt mondtad húsz vagy, de sokkal érettebb vagy a korodnál. Majdnem egy idősek vagyunk, ha úgy vesszük. Emberi mértékbe átszámítva az én gnóm éveimet, alig lehetnék idősebb nálad, csupán pár évvel. *Ha Redin valóban húsz éves, akkor jó lehet a számítása, hiszen Ganer már negyven. Hiába fárad már a teste, nem akarja elméje befejezni ezt az eszmecserét. Legszívesebben folytatná, amíg a test fel nem adja a szolgálatot. A másik gondolatai többet érnek neki, mint saját hús-vér léte. Jól esik a gondoskodó támasz most, hogy az állapota rosszabbodni kezd. A női mellkason megpihen, most a lány ad oltalmazó fészket számára. Redin felhívja a figyelmet a lassan túlsülő fő fogásra. A másik sejti, hogy valami nincs rendben, de egyelőre még talán a szénné sülni készülő húst véli a legfőbb problémának. A kérdésre, hogy ki rendezze a hús ügyét, egyértelműen reagál, hogy ő szeretné. Erejét megfeszítve hagyja el a női oltalmat, és tápászkodik fel, lassan és nehézkes mozdulatokkal. A tűzhöz lép, de már az egyensúly nincs meg úgy, ezért véletlenül kiüti a kardot a hússal együtt, s mindkettő az avarban elterülve végzi. Őket követi Ganer, aki egyensúlyát veszítve terül el hassal, szintén az avarba. Lassan kezd hőemelkedése lenni, homlokán és halántékán kisebb izzadságcseppek jelennek meg. Végtagjai hűlnek, hogy szíve a vérét létfontosságú szervek felé terelje, melyben már kering a veszélyes méreg. Megpróbál felállni, de egyedül nem sikerül, így ott marad az avarban hasalva. De még nyomorúságos helyzetében is tovább beszél, nem tud, nem akar leállni.*
- Úgy tűnik, hogy nem teljesül ma az álmom, de nem baj, még így is megérte. Veled találkozni, őszintén beszélgetni, megismerni a belsőd, gondolataid, érzéseid, értékesebb nekem, mint egy ház tele arannyal és drágakövekkel. *Itt egy kicsit elakad, mert a levegőt is már nehezebben tudja venni. Megvizsgálva a gnómot egyértelműen észre lehet venni, hogy lassan de biztosan melegszik a teste hőmérséklete, s tagjait egyre nehezebben, fájdalmasabban tudja mozgatni. Bár a legtöbb mérget talán kiszívta, de a benne maradt mennyiség pont elég… *
A hozzászólás írója (Ganer Worcryn) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.05.14 14:02:05
2642. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-05-14 01:45:00
Üzenet elküldve: 2020-05-14 01:45:00
Rang: Játékos
IC üzenetek: 102
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 102
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Császkáló gondolatok//
*Redin hallva az őszinte, s meghatóan, gyermekien bájos kívánságot halkan felkuncog. Arcára íródva érzelmei leplezetlenül mutatják hitetlen, cinikus nyugalmát. A szerelem gondolata sosem hozta lázba, a lelki intimitás számára csupán unalmas, gyermekded mese, amelyben sokan egy életen át hisznek.*
- Mint már kifejtettem, nem hiszek a szerelemben, az igazi nagy Ő létezésében pedig ha lehet, még kevésbé. A párkapcsolat, a család, a barátság, a közösség, a hit… Ez az egész nem több, mint egy léggömb, amit bevontak habbal és cukormázzal. Ínycsiklandó, érzékborzolóan gyönyörű, de valójában ehetetlen és tartalom híján fikarcnyit sem ér az egész. Ez a mese csupán arra jó, hogy az emberek elhitessék magukkal, nem egyedül halnak meg. Mert a változástól mindenki fél, és a halál bizony a legnagyobb változás, amit csak tapasztalhatunk szánalmasan rövid, értelmetlen, epizódszerű életünk alatt. Rettegnek attól, hogy egyedül kell majd végigcsinálniuk az egész folyamatot. Kétségbeesetten, húsz körömmel kapaszkodnak másokba, hogy pénzért, vagy ételért, vagy bármiért megvegyék tőlük a törődés és a társaság kecsegtető illúzióját. És az utolsó, kínokkal teljes órában döbbennek rá, hogy az egész nem volt több értékes drágakőnek vélt csiszolt üvegnél. Mindenki egyedül marad végül önmagával, amikor eljön érte az a bizonyos, hogy átsegítse valahová máshová, ahonnan nincsen visszatérés. Senki sem lehet melletted, senki sem foghatja a kezed, akárhány embert is vettél meg magadnak erre a célra.
*A férfi vonásainak vizslatásába belefeledkezve néhány hosszúra nyúlt, sóhajokkal terhes pillanatig elmereng gondolatainak kerengőjében bóklászva. Elmosolyodik és ismét a másikra emeli tekintetét.*
- Ha létezne is az a bizonyos hőn imádott igazi, akit nekem gyúrt a sors azonos testből és lélekből, akivel úgy illünk egymáshoz, mint macska a bolhájához, nem hiszem, hogy észlelném kilétének mágikus voltát. Magamat ismerve valószínűleg a csizmámmal a kezemben távoznék az ablakán keresztül, mikor a cserepeken szanaszéjjel gurulnak a hajnal pajkos gyöngyei egy mámorittas éjszaka bűvölete után. A címét is örökre elfelejteném, a magamét pedig sosem árulnám el neki, elővigyázatossági okokra hivatkozva.
*Ismét játékosan Ganer keszekusza szertelenségben meredező tincsei közé kalandoznak vékony ujjai. Lehetetlenség volna számára megunni, mindig is elbűvölte az emberi haj selymes, képlékeny, mégis oly megváltoztathatatlanul konkrét természete.*
- Tudod, talán épp az segített hozzá a szabadságomhoz, hogy ilyen könnyedén olvasok az emberek vágyainak tarka, fordulatos ösvényeinek szövevényében. Hatásosabb fegyver ez a legpontosabb íjnál, vagy a legélesebb kardnál. Talán emiatt maradtam mostanáig életben.
*Meglepve tapasztalja az oly súlyosnak tetsző fej nehezülő természetét. Érzékeli, hogy valami egyáltalán nincs rendben, és azt is, partnere valamiben nem volt vele őszinte. Rövid gondolkodási időt hagyva magának úgy határoz, nem esik pánikba. Azzal ráér akkor is, ha a dolgok láthatóan rosszabbodni kezdenek, most csupán érezhetően rosszabbodnak. Tenyerét lágy, anyai mozdulattal a hozzá közeledő tarkóra fekteti, kellemesen puha, langyos párnát alkotva ezzel. Lassan, óvatosan mellkasára fekteti a férfit, lágyan ölelve hosszú karjaival, hátát egyik térdével támasztva meg. Lepkeszárnyak légies libbenéséhez hasonlatos mozdulatokkal cirkulál egyik kézfeje a gerinc, lapockák, vállak, nyak, fülek és arc területén barangolva, a másikkal továbbra is tartja az ernyedő nyakon csüngő fejet. Különös szag csapja meg orrát, csípős, mégis édeskés illat, amit nehezen azonosít be, majd eszébe ötlik a sajnálatos törést és galibát generáló incidens a kíváncsi, talán csupán melegedni vágyó kisállattal. Oldalra pillantva látja, hogy a tűz vígan pislákoló nyelvei fölött a hús halkan, tücsökzajba beleolvadón serceg ütemesen, s már veszélyesen barnás árnyalatot öltött. Talán még fogyasztható lesz, ha hamar megmenti társa körberajongott vacsoráját. Közel hajolva mellkasán pihenő füléhez incselkedve suttog bele.*
- Olybá tűnik, kedves Ganer, valamit nem osztottál meg velem. Valamit, ami kellemetlen problémának tűnik. Javaslom, rövidesen avass be a részletekbe, míg nem késő. Azonban előbb tanácsos volna a kegyetlenül elejtett, s felettébb gusztustalan étked minőségéről gondoskodni, mielőtt a vágyott húsból nem marad más, csupán a szén sötét atomjainak hosszú láncolata. Megpróbálod magad rendezni a helyzetet, avagy erő, s koordinációs képesség híján inkább rám bízod a dolog elintézését?
*Redin hallva az őszinte, s meghatóan, gyermekien bájos kívánságot halkan felkuncog. Arcára íródva érzelmei leplezetlenül mutatják hitetlen, cinikus nyugalmát. A szerelem gondolata sosem hozta lázba, a lelki intimitás számára csupán unalmas, gyermekded mese, amelyben sokan egy életen át hisznek.*
- Mint már kifejtettem, nem hiszek a szerelemben, az igazi nagy Ő létezésében pedig ha lehet, még kevésbé. A párkapcsolat, a család, a barátság, a közösség, a hit… Ez az egész nem több, mint egy léggömb, amit bevontak habbal és cukormázzal. Ínycsiklandó, érzékborzolóan gyönyörű, de valójában ehetetlen és tartalom híján fikarcnyit sem ér az egész. Ez a mese csupán arra jó, hogy az emberek elhitessék magukkal, nem egyedül halnak meg. Mert a változástól mindenki fél, és a halál bizony a legnagyobb változás, amit csak tapasztalhatunk szánalmasan rövid, értelmetlen, epizódszerű életünk alatt. Rettegnek attól, hogy egyedül kell majd végigcsinálniuk az egész folyamatot. Kétségbeesetten, húsz körömmel kapaszkodnak másokba, hogy pénzért, vagy ételért, vagy bármiért megvegyék tőlük a törődés és a társaság kecsegtető illúzióját. És az utolsó, kínokkal teljes órában döbbennek rá, hogy az egész nem volt több értékes drágakőnek vélt csiszolt üvegnél. Mindenki egyedül marad végül önmagával, amikor eljön érte az a bizonyos, hogy átsegítse valahová máshová, ahonnan nincsen visszatérés. Senki sem lehet melletted, senki sem foghatja a kezed, akárhány embert is vettél meg magadnak erre a célra.
*A férfi vonásainak vizslatásába belefeledkezve néhány hosszúra nyúlt, sóhajokkal terhes pillanatig elmereng gondolatainak kerengőjében bóklászva. Elmosolyodik és ismét a másikra emeli tekintetét.*
- Ha létezne is az a bizonyos hőn imádott igazi, akit nekem gyúrt a sors azonos testből és lélekből, akivel úgy illünk egymáshoz, mint macska a bolhájához, nem hiszem, hogy észlelném kilétének mágikus voltát. Magamat ismerve valószínűleg a csizmámmal a kezemben távoznék az ablakán keresztül, mikor a cserepeken szanaszéjjel gurulnak a hajnal pajkos gyöngyei egy mámorittas éjszaka bűvölete után. A címét is örökre elfelejteném, a magamét pedig sosem árulnám el neki, elővigyázatossági okokra hivatkozva.
*Ismét játékosan Ganer keszekusza szertelenségben meredező tincsei közé kalandoznak vékony ujjai. Lehetetlenség volna számára megunni, mindig is elbűvölte az emberi haj selymes, képlékeny, mégis oly megváltoztathatatlanul konkrét természete.*
- Tudod, talán épp az segített hozzá a szabadságomhoz, hogy ilyen könnyedén olvasok az emberek vágyainak tarka, fordulatos ösvényeinek szövevényében. Hatásosabb fegyver ez a legpontosabb íjnál, vagy a legélesebb kardnál. Talán emiatt maradtam mostanáig életben.
*Meglepve tapasztalja az oly súlyosnak tetsző fej nehezülő természetét. Érzékeli, hogy valami egyáltalán nincs rendben, és azt is, partnere valamiben nem volt vele őszinte. Rövid gondolkodási időt hagyva magának úgy határoz, nem esik pánikba. Azzal ráér akkor is, ha a dolgok láthatóan rosszabbodni kezdenek, most csupán érezhetően rosszabbodnak. Tenyerét lágy, anyai mozdulattal a hozzá közeledő tarkóra fekteti, kellemesen puha, langyos párnát alkotva ezzel. Lassan, óvatosan mellkasára fekteti a férfit, lágyan ölelve hosszú karjaival, hátát egyik térdével támasztva meg. Lepkeszárnyak légies libbenéséhez hasonlatos mozdulatokkal cirkulál egyik kézfeje a gerinc, lapockák, vállak, nyak, fülek és arc területén barangolva, a másikkal továbbra is tartja az ernyedő nyakon csüngő fejet. Különös szag csapja meg orrát, csípős, mégis édeskés illat, amit nehezen azonosít be, majd eszébe ötlik a sajnálatos törést és galibát generáló incidens a kíváncsi, talán csupán melegedni vágyó kisállattal. Oldalra pillantva látja, hogy a tűz vígan pislákoló nyelvei fölött a hús halkan, tücsökzajba beleolvadón serceg ütemesen, s már veszélyesen barnás árnyalatot öltött. Talán még fogyasztható lesz, ha hamar megmenti társa körberajongott vacsoráját. Közel hajolva mellkasán pihenő füléhez incselkedve suttog bele.*
- Olybá tűnik, kedves Ganer, valamit nem osztottál meg velem. Valamit, ami kellemetlen problémának tűnik. Javaslom, rövidesen avass be a részletekbe, míg nem késő. Azonban előbb tanácsos volna a kegyetlenül elejtett, s felettébb gusztustalan étked minőségéről gondoskodni, mielőtt a vágyott húsból nem marad más, csupán a szén sötét atomjainak hosszú láncolata. Megpróbálod magad rendezni a helyzetet, avagy erő, s koordinációs képesség híján inkább rám bízod a dolog elintézését?
2641. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2020-05-13 20:56:50
Üzenet elküldve: 2020-05-13 20:56:50
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 317
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 317
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Megfontolt
//Császkáló gondolatok//
*A hosszan taglalt gondolatai után megértő tekintetet keres, és talál is. Finom női kezek a fül, nyak irányában kalandoznak, melyre csak apró mosoly kúszik a gnóm ajkára. ~Furcsa dolog az élet. Azt hittem, hogy veszítek, és meg is történne, mégis a sors, játékot űzve most szívem ellen küzd, együtt az akarattal, tudatos énemmel.~ Jóleső érzés sugárzik a férfi arcán, amikor gondoskodó figyelemmel hallgatja őt Redin, mintha minden apró részletre gondosan figyelne, és ez a figyelem tényleg jól esik a lelkének. Az acélkék szempár meglágyul, kellemessé, melegséget árasztóvá válik. Ez pillanatnyi megnyugvást hoz a férfi cikázó gondolataiba. Cserébe ő is töretlen figyelmet szentel a másik válaszának, ami hol mosolyt csal ki belőle, hol elgondolkodtatóvá teszi mélybarna tekintetét. Sok érdekes gondolatot hall a másiktól, amikhez még hozzáfűzne, de csak miután hagyja elhangzani az előzőket.*
- Nem nevezném magam szoknyavadásznak, azért az, túlzás lenne. *Nevetve szabadkozik, mert semmi több nincs a mögött, amit elmondott a családi hagyományokról és annak megéléséről. Sokat beszélt, sokféle nővel, ez minden, amit elmondhat magáról ezen a területen, semmi egyéb.*
- Önmagában nem vagyok a házasság intézménye ellen, csupán a megfelelő társ hiányzott annak megéléséhez. Számomra ez nem csak formalitás, hagyomány. A házasság az egyik legősibb intézmény, ami férfi és nő között köttethet. Ha valamire esküdök vagy megfogadom, akkor azt betartom, még ha károm származik is belőle. A házasság egy szövetség a szememben, ami a két fél egymás iránti elkötelezettségének bizonyítéka. Ebben talán nem értünk egyet, de nem is kell, hiszen akkor két tojás lennénk. *Nem rácáfol vagy tromfol a másik véleményére, inkább csak kifejtette a sajátját. Nyugodtan és minden ellenérzés nélkül elfogadja, hogy ebben (is) különböznek, de ez egyáltalán nem gond számára, elvégre nem készülnek házasságra lépni egymással. Az arcát finoman tartó kezek hűs érintése igazi oázist jelent most, a tikkasztó sivatagban. A szabad szerelem gondolatát is figyelmesen követi a másiktól. Ehhez is hozzáfűzi saját érzését, lágy, barátságos, óhajtó hangnemben.*
- Kívánom, hogy egy szép napon találd meg az Igazit! Akinek a szeretete soha nem múlik el feléd, bármennyit vesződjetek is, és bármilyen akadályt hordjon elétek az élet, ő végig melletted lesz, szeret, oltalmaz, megvéd és támogat. *Szemében hullócsillag ragyog fel, mintha pontosan tudná a rendíthetetlen álmodozó, hogy miről beszél. És ki cáfolhatná meg, hogy nem tudja, nem érzi-e amiről most regél? Kétféle nézetük van a szerelemről, egyikük állandónak és öröknek véli, míg a másik múló románcnak csupán. Melyik lehet igaz? Talán ezt csak az tudja ki hasonló társra lel, mint akiről a reménytelen álmodozó beszél… Megmosolyogtatja a játékos csók az orrára. Redin még most is játszik, még öntudatán kívül is, vagy talán tudatosan, ezt sosem tudhatja biztosan a férfi. Mindenesetre jól eső érzés neki a megértő fülek néma hangja és a lágy, nyugtató érintések, kedveskedő gesztusok. A lány tökéletesen megfogalmazza, s mennyire igaz, hogy két országként élnek, eltérő szokásokkal és talán kultúrával is. Amit ezután hall, az még jobban meglepi. Arcán a meglepődés jeleit nem is tudja takargatni, talán nem is akarja, hiszen őszintén beszélgetnek már. Mikor teljesen felfogja mit is mondott a másik, akkor a szemében egy kis időre megcsillan a vadság, a féktelen erő, amely szabadulni vágyik. Mintha egy belső hang figyelne fel Redin szavaira, és egy kis időre eloldaná láncaiból Ganer belső énjét, aki ott tombol benne, láncra verve, éhezik, sínylődik, de létezik. A lány meglátta és most a barna szemek tavi tükrében láthatja a szörnyet, aki pontosan ott van, ahol mondja. Beismerően vigyorodik el, mint akiről lehullott a lepel. Nem takargatja, nem leplezi, mert most felfedezték, előhozták a mélységből, s életre szólítják. A szemek ördögi játékának szúró pillantása fúródik a jégkék íriszekbe.*
- Félelmetes, hogy te látod őt! Valóban, itt van bennem, a szemem nem hazudik, te pedig olvasol benne akár egy könyvből. De cserébe én is látlak. *~Talán még azt is látom benned, akiről te magad sem hiszed, hogy létezik, belső bugyraidban elnyomva, elfeledve az idő és a vágyak homályba fedő ködében.~ A belső, vad és kitörő szörnyeteg most megcsillantotta fogát, majd egy kesernyés sóhajtásba fullad.*
- A test elbukott, a lélek megtört, az akarat elfáradt, de a sors egészen furcsa mód, kérdés nélkül felkarolja bűnös helyzetem. *A kezek, ha még ott vannak az arcnál, akkor érezhetik, hogy tartásukra egyre nagyobb szükség van. A fej nehezedik, a test kezdi megadni tartását, ahogy a méreg lassan lopódzik, áramlik szét a tagokban. A férfi oly biztos és erős tartása gyengül, nem tudja már a gyöngéd női testet sem megtartani ölében, hiszem sajátját is csak segítséggel képes már cipelni. Testi ereje fogyni kezd és gyenge, támaszként dől a vörös tincsekbe, és Redin érezheti, hogy ez nem a gnóm lelki gyengesége, hanem valami vészjósló előjel kezdete, valami, amit eddig Ganer egészen jól titkolt, de csupán eddig, nem tovább.*
*A hosszan taglalt gondolatai után megértő tekintetet keres, és talál is. Finom női kezek a fül, nyak irányában kalandoznak, melyre csak apró mosoly kúszik a gnóm ajkára. ~Furcsa dolog az élet. Azt hittem, hogy veszítek, és meg is történne, mégis a sors, játékot űzve most szívem ellen küzd, együtt az akarattal, tudatos énemmel.~ Jóleső érzés sugárzik a férfi arcán, amikor gondoskodó figyelemmel hallgatja őt Redin, mintha minden apró részletre gondosan figyelne, és ez a figyelem tényleg jól esik a lelkének. Az acélkék szempár meglágyul, kellemessé, melegséget árasztóvá válik. Ez pillanatnyi megnyugvást hoz a férfi cikázó gondolataiba. Cserébe ő is töretlen figyelmet szentel a másik válaszának, ami hol mosolyt csal ki belőle, hol elgondolkodtatóvá teszi mélybarna tekintetét. Sok érdekes gondolatot hall a másiktól, amikhez még hozzáfűzne, de csak miután hagyja elhangzani az előzőket.*
- Nem nevezném magam szoknyavadásznak, azért az, túlzás lenne. *Nevetve szabadkozik, mert semmi több nincs a mögött, amit elmondott a családi hagyományokról és annak megéléséről. Sokat beszélt, sokféle nővel, ez minden, amit elmondhat magáról ezen a területen, semmi egyéb.*
- Önmagában nem vagyok a házasság intézménye ellen, csupán a megfelelő társ hiányzott annak megéléséhez. Számomra ez nem csak formalitás, hagyomány. A házasság az egyik legősibb intézmény, ami férfi és nő között köttethet. Ha valamire esküdök vagy megfogadom, akkor azt betartom, még ha károm származik is belőle. A házasság egy szövetség a szememben, ami a két fél egymás iránti elkötelezettségének bizonyítéka. Ebben talán nem értünk egyet, de nem is kell, hiszen akkor két tojás lennénk. *Nem rácáfol vagy tromfol a másik véleményére, inkább csak kifejtette a sajátját. Nyugodtan és minden ellenérzés nélkül elfogadja, hogy ebben (is) különböznek, de ez egyáltalán nem gond számára, elvégre nem készülnek házasságra lépni egymással. Az arcát finoman tartó kezek hűs érintése igazi oázist jelent most, a tikkasztó sivatagban. A szabad szerelem gondolatát is figyelmesen követi a másiktól. Ehhez is hozzáfűzi saját érzését, lágy, barátságos, óhajtó hangnemben.*
- Kívánom, hogy egy szép napon találd meg az Igazit! Akinek a szeretete soha nem múlik el feléd, bármennyit vesződjetek is, és bármilyen akadályt hordjon elétek az élet, ő végig melletted lesz, szeret, oltalmaz, megvéd és támogat. *Szemében hullócsillag ragyog fel, mintha pontosan tudná a rendíthetetlen álmodozó, hogy miről beszél. És ki cáfolhatná meg, hogy nem tudja, nem érzi-e amiről most regél? Kétféle nézetük van a szerelemről, egyikük állandónak és öröknek véli, míg a másik múló románcnak csupán. Melyik lehet igaz? Talán ezt csak az tudja ki hasonló társra lel, mint akiről a reménytelen álmodozó beszél… Megmosolyogtatja a játékos csók az orrára. Redin még most is játszik, még öntudatán kívül is, vagy talán tudatosan, ezt sosem tudhatja biztosan a férfi. Mindenesetre jól eső érzés neki a megértő fülek néma hangja és a lágy, nyugtató érintések, kedveskedő gesztusok. A lány tökéletesen megfogalmazza, s mennyire igaz, hogy két országként élnek, eltérő szokásokkal és talán kultúrával is. Amit ezután hall, az még jobban meglepi. Arcán a meglepődés jeleit nem is tudja takargatni, talán nem is akarja, hiszen őszintén beszélgetnek már. Mikor teljesen felfogja mit is mondott a másik, akkor a szemében egy kis időre megcsillan a vadság, a féktelen erő, amely szabadulni vágyik. Mintha egy belső hang figyelne fel Redin szavaira, és egy kis időre eloldaná láncaiból Ganer belső énjét, aki ott tombol benne, láncra verve, éhezik, sínylődik, de létezik. A lány meglátta és most a barna szemek tavi tükrében láthatja a szörnyet, aki pontosan ott van, ahol mondja. Beismerően vigyorodik el, mint akiről lehullott a lepel. Nem takargatja, nem leplezi, mert most felfedezték, előhozták a mélységből, s életre szólítják. A szemek ördögi játékának szúró pillantása fúródik a jégkék íriszekbe.*
- Félelmetes, hogy te látod őt! Valóban, itt van bennem, a szemem nem hazudik, te pedig olvasol benne akár egy könyvből. De cserébe én is látlak. *~Talán még azt is látom benned, akiről te magad sem hiszed, hogy létezik, belső bugyraidban elnyomva, elfeledve az idő és a vágyak homályba fedő ködében.~ A belső, vad és kitörő szörnyeteg most megcsillantotta fogát, majd egy kesernyés sóhajtásba fullad.*
- A test elbukott, a lélek megtört, az akarat elfáradt, de a sors egészen furcsa mód, kérdés nélkül felkarolja bűnös helyzetem. *A kezek, ha még ott vannak az arcnál, akkor érezhetik, hogy tartásukra egyre nagyobb szükség van. A fej nehezedik, a test kezdi megadni tartását, ahogy a méreg lassan lopódzik, áramlik szét a tagokban. A férfi oly biztos és erős tartása gyengül, nem tudja már a gyöngéd női testet sem megtartani ölében, hiszem sajátját is csak segítséggel képes már cipelni. Testi ereje fogyni kezd és gyenge, támaszként dől a vörös tincsekbe, és Redin érezheti, hogy ez nem a gnóm lelki gyengesége, hanem valami vészjósló előjel kezdete, valami, amit eddig Ganer egészen jól titkolt, de csupán eddig, nem tovább.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3700-3719