Külső területek - Kikötői erdőség
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Szántóföldek (új) Dokkok és kikötő (új) | Kikötői erdőség | Tharg birtokok (új) Krenkataur barlangrendszer (új) |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 185 (3681. - 3700. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3700-3719
3700. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-11-03 10:01:07
Üzenet elküldve: 2024-11-03 10:01:07
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 761
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 761
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
//Keresés: sikertelen//
*Az a kurva zaj alattomos kis játékot űz. Minél többet gondol vagy beszél róla, hogy miképp próbálja elnyomni, az annál hangosabbá válik. Persze, mert elfelejti a visszhangot. Ha görcsösen igyekszik skatulyába zárni ahelyett, hogy kitárná az összes ajtót, és szabadjára engedné a végtelenbe, csak ront rajta. El is éri azt az állapotot, amikor a visszhang úgy felerősíti a halk suttogást, hogy elviselhetetlen visítás kerekedik ki belőle.*
- Semmi baj nincs a gombával. *Válaszolja a furcsa kérdésre, mert először nem érti, hogy milyen gombákról van szó, de aztán rájön, hogy nem csak a zaj, hanem az elméje is játszani próbál vele. Csak gomba. Gombának kell az üveg. Mégis mi baj lenne velük?
Ahelyett, hogy bármi mást mondana, magyarázkodna vagy tovább fecsegne, elviharzik a fák közé, ahol egyetlen társasága egy Hols bokor marad, melyről remegő kezekkel, kapkodva tépkedi le és tömi a szájába a bogyókat.
Közben eszébe jut a saját kérdése. Mi van, ha létezik egy másfajta valóság? Ahogy ezt tovább gondolja, elérkezik egy olyan következtetéshez, hogy talán nem is a rossz valóság az igazi valóság, hanem az, melyet a visszhangos zaj keltette torz képek miatt elképzel. Nem csak a zajt, Ril hangját is ugyanúgy újra és újra hallani véli. „Nem csak a zaj csendesedik el, hanem minden más is.” Nem szabad bezárni. Ekkor eszébe jut valami, egy megoldás, ami a kikötőben töltött napok során is segített megtartani az egyensúlyt. Az a napi egy fertályóra, amikor a világítótoronynál ülve nem gondolt semmi rosszra, csak hallgatta annak a hangját, ahogy a tenger a szakadék alján a köveket pusztítja erős hullámzásával. Most is erre van szüksége.
Törökülésbe ül, hátát kihúzza, lehunyja a szemeit, és egyenletesen, mélyeket kezd szippantani a friss erdei levegőből. Nem akarja már elzárni a zajt. Épp ellenkezőleg. Engedi, hadd menjen, hadd szálljon tova a messzeségbe. Neki nem kell zaj, miért is tartaná fogságban? Ahogy ott ül, és úgy koncentrál, hogy közben nem gondol semmire, megszűnik végtagjainak a remegése, és a fejfájás is elmúlik.
Mikor Ril alakja fölé magasodik, már nem is ijed meg a hangjától. Magabiztosan nyitja ki a szemeit és néz fel a lányra.*
- Tudom. Menjünk tovább! *Feláll a földről. Nem feltétlenül keresi most a szemkontaktust a másikkal, de mégis megtalálja. Egy apró mosolyt és néhány hálás pillantást enged meg magának Ril felé, majd visszasétál Árnyékhoz, eloldozza a kantárját és felül rá. Amint Ril is ugyanígy tesz, már maguk mögött is hagyhatják a tisztást. Ezúttal csendben. Nem szól a zaj sem Nori fejében, és a szája sem jár tovább feleslegesen.*
//Keresés: sikertelen//
*Az a kurva zaj alattomos kis játékot űz. Minél többet gondol vagy beszél róla, hogy miképp próbálja elnyomni, az annál hangosabbá válik. Persze, mert elfelejti a visszhangot. Ha görcsösen igyekszik skatulyába zárni ahelyett, hogy kitárná az összes ajtót, és szabadjára engedné a végtelenbe, csak ront rajta. El is éri azt az állapotot, amikor a visszhang úgy felerősíti a halk suttogást, hogy elviselhetetlen visítás kerekedik ki belőle.*
- Semmi baj nincs a gombával. *Válaszolja a furcsa kérdésre, mert először nem érti, hogy milyen gombákról van szó, de aztán rájön, hogy nem csak a zaj, hanem az elméje is játszani próbál vele. Csak gomba. Gombának kell az üveg. Mégis mi baj lenne velük?
Ahelyett, hogy bármi mást mondana, magyarázkodna vagy tovább fecsegne, elviharzik a fák közé, ahol egyetlen társasága egy Hols bokor marad, melyről remegő kezekkel, kapkodva tépkedi le és tömi a szájába a bogyókat.
Közben eszébe jut a saját kérdése. Mi van, ha létezik egy másfajta valóság? Ahogy ezt tovább gondolja, elérkezik egy olyan következtetéshez, hogy talán nem is a rossz valóság az igazi valóság, hanem az, melyet a visszhangos zaj keltette torz képek miatt elképzel. Nem csak a zajt, Ril hangját is ugyanúgy újra és újra hallani véli. „Nem csak a zaj csendesedik el, hanem minden más is.” Nem szabad bezárni. Ekkor eszébe jut valami, egy megoldás, ami a kikötőben töltött napok során is segített megtartani az egyensúlyt. Az a napi egy fertályóra, amikor a világítótoronynál ülve nem gondolt semmi rosszra, csak hallgatta annak a hangját, ahogy a tenger a szakadék alján a köveket pusztítja erős hullámzásával. Most is erre van szüksége.
Törökülésbe ül, hátát kihúzza, lehunyja a szemeit, és egyenletesen, mélyeket kezd szippantani a friss erdei levegőből. Nem akarja már elzárni a zajt. Épp ellenkezőleg. Engedi, hadd menjen, hadd szálljon tova a messzeségbe. Neki nem kell zaj, miért is tartaná fogságban? Ahogy ott ül, és úgy koncentrál, hogy közben nem gondol semmire, megszűnik végtagjainak a remegése, és a fejfájás is elmúlik.
Mikor Ril alakja fölé magasodik, már nem is ijed meg a hangjától. Magabiztosan nyitja ki a szemeit és néz fel a lányra.*
- Tudom. Menjünk tovább! *Feláll a földről. Nem feltétlenül keresi most a szemkontaktust a másikkal, de mégis megtalálja. Egy apró mosolyt és néhány hálás pillantást enged meg magának Ril felé, majd visszasétál Árnyékhoz, eloldozza a kantárját és felül rá. Amint Ril is ugyanígy tesz, már maguk mögött is hagyhatják a tisztást. Ezúttal csendben. Nem szól a zaj sem Nori fejében, és a szája sem jár tovább feleslegesen.*
3699. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-11-02 10:49:25
Üzenet elküldve: 2024-11-02 10:49:25
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
//Keresés: sikeres//
*Az az egyetlen rövid mondat sejteti, hogy célba ért, amit mondott. Hogyan csapódik le abban a furcsa, önbántó elmében, azt ugyan nem tudja, de a lényeg, hogy szótlan maradt. Nem érdekli kifejezetten, hogy segített, vagy csak csendre intett. Nem kétli, hogy egy kis idő múltán újra betölti az erdőt a lány hangja.
Amaz fenje csak a pengét, Ril addig helyette is teljesíti a lányra kiszabott feladatot. A hasznos gomba mellé talál még hasznosabb mérget is. Nem foglalkozik a jövővel olyan formában, hogy megszületik, kin is kellene használnia, csupán jó a tudat, hogy van. Mert megvédi, mert felkészült lesz általa, akkor, amikor arra szükség van. Sosem csak azért gyűjt, hogy azonnal hasznosítani tudja.
Nem figyeli a lány szemeinek útját, csak az a lényeges, hogy van-e nála üvegcse. Úgy pattan fel érte, mintha parancsba adta volna, hogy adjon egyet neki, de ez nem tartja vissza az elfet attól, hogy ne hagyja magára, amíg amaz kikutatja, s ne szakítsa le a számára méltán hasznos növényt. Nem borzong meg, nem okoz benne fájdalmat a tudat, hogy mire és hányszor használta. Ha valamiféle torz bűntudat is irányítja belülről, az nem fog úgy kivetülni, mint az emberlányon.
Hogy az hogyan mosta ki az üveget, szerencséjére viszont elkerülte a figyelmét, tekintete a fa közeléből fürkészi a vidéket, hogy van-e még, amit ezidáig nem látott meg, vagy mehetnek végre tovább. Így már nem olyan nyugodalmas a lét. Csak egy megbújó lila virág ismét, amit magáénak tudhat, amiért egy apró kitérőt tesz, mielőtt visszaér és nyújtja a kezét Leina felé.*
- Mi bajod a gombával?
*Nem forgatja meg a szemeit, de már kezd kiülni tekintetére, hogy kicsit kezd sok lenni a másik zavara. Nem biztos, hogy sokáig fogja elviselni maga mellett, de az üzlet rá eső részét teljesítenie kell. Azt sosem szegné meg, amit ígér.
Visszalép a farönkhöz és learatja a hamar olvadásnak induló kalapost. A szeme is szebben csillog, ahogy a telepakolt fiolát nézi. Ugyan van tintája, de ez neki más, ezt ő szedte, az ő ismerete kell hozzá, hogy aztán majd alkothasson belőle. Hamar kerül a halálnövény mellé.
Az újra bogyókat falatozót figyeli. Hát elérte a zaj, úgy tűnik. Apró sóhaj kíséretében lép közel hozzá, majd határozott hangon szólal meg. Nem akar ezzel foglalkozni. De alkut kötöttek. Be kell tartani.*
- Megyünk tovább. Dolgunk van.
*Majd talán újra leköti, ha ki kell nyitnia a szemeit a kereséshez.*
//Keresés: sikeres//
*Az az egyetlen rövid mondat sejteti, hogy célba ért, amit mondott. Hogyan csapódik le abban a furcsa, önbántó elmében, azt ugyan nem tudja, de a lényeg, hogy szótlan maradt. Nem érdekli kifejezetten, hogy segített, vagy csak csendre intett. Nem kétli, hogy egy kis idő múltán újra betölti az erdőt a lány hangja.
Amaz fenje csak a pengét, Ril addig helyette is teljesíti a lányra kiszabott feladatot. A hasznos gomba mellé talál még hasznosabb mérget is. Nem foglalkozik a jövővel olyan formában, hogy megszületik, kin is kellene használnia, csupán jó a tudat, hogy van. Mert megvédi, mert felkészült lesz általa, akkor, amikor arra szükség van. Sosem csak azért gyűjt, hogy azonnal hasznosítani tudja.
Nem figyeli a lány szemeinek útját, csak az a lényeges, hogy van-e nála üvegcse. Úgy pattan fel érte, mintha parancsba adta volna, hogy adjon egyet neki, de ez nem tartja vissza az elfet attól, hogy ne hagyja magára, amíg amaz kikutatja, s ne szakítsa le a számára méltán hasznos növényt. Nem borzong meg, nem okoz benne fájdalmat a tudat, hogy mire és hányszor használta. Ha valamiféle torz bűntudat is irányítja belülről, az nem fog úgy kivetülni, mint az emberlányon.
Hogy az hogyan mosta ki az üveget, szerencséjére viszont elkerülte a figyelmét, tekintete a fa közeléből fürkészi a vidéket, hogy van-e még, amit ezidáig nem látott meg, vagy mehetnek végre tovább. Így már nem olyan nyugodalmas a lét. Csak egy megbújó lila virág ismét, amit magáénak tudhat, amiért egy apró kitérőt tesz, mielőtt visszaér és nyújtja a kezét Leina felé.*
- Mi bajod a gombával?
*Nem forgatja meg a szemeit, de már kezd kiülni tekintetére, hogy kicsit kezd sok lenni a másik zavara. Nem biztos, hogy sokáig fogja elviselni maga mellett, de az üzlet rá eső részét teljesítenie kell. Azt sosem szegné meg, amit ígér.
Visszalép a farönkhöz és learatja a hamar olvadásnak induló kalapost. A szeme is szebben csillog, ahogy a telepakolt fiolát nézi. Ugyan van tintája, de ez neki más, ezt ő szedte, az ő ismerete kell hozzá, hogy aztán majd alkothasson belőle. Hamar kerül a halálnövény mellé.
Az újra bogyókat falatozót figyeli. Hát elérte a zaj, úgy tűnik. Apró sóhaj kíséretében lép közel hozzá, majd határozott hangon szólal meg. Nem akar ezzel foglalkozni. De alkut kötöttek. Be kell tartani.*
- Megyünk tovább. Dolgunk van.
*Majd talán újra leköti, ha ki kell nyitnia a szemeit a kereséshez.*
3698. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-11-02 09:51:55
Üzenet elküldve: 2024-11-02 09:51:55
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 761
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 761
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
//Keresés: sikeres//
- Lehet. *Ezúttal ő válaszol felettébb röviden mindenre, amit Ril mond neki. Azért ilyen röviden, mert pontosan tudja, hogy a lány minden egyes szava igaz, de nem akar tovább erről beszélni, hiába az ő szája járt kérés nélkül még az imént.
A kardja élezésével van elfoglalva. Egyenletes, határozott mozdulatokkal húzza végig a fenőkövet többször is a pengén, az pedig néha még szikrákat is vet a súrlódás hatására. Ugyanolyan szikrákat, amelyeket ő egyetlen csettintéssel is létre képes hozni. Bele is gondol abba, hogy milyen fárasztó lett volna így tüzet csiholni. A mágia csodálatos dolog. Megkönnyíti az ember dolgát.
Ril hangját hallva emeli újra társára a tekintetét, de először nem igazán érti a kérdést.*
- Minek? *Először az aranyakat nézi, majd tekintete lejjebb ereszkedik.*
~Borostyán. Minek az neki...? Nem, baszd meg, az nem az…~ *Szemei kikerekednek, ahogy az elméjébe szökik a felismerés, hogy azt a növényt látja, melyet ő is úgy ismer, mint a két tenyerét. Azt a növényt, amely elsődleges eszköze volt annak, hogy a szörnyeteg élni tudjon. Ezt használva egy gyermek vált gyilkossá, egy gyermekkor vált élehetetlenné és egy élet örökké tartó szenvedéssé. A lány fel is ugrik ültéből, nem akar a halálos növény közelében lenni.*
- Van, van üvegem. Egy pillanat. *Kardját remegő kézzel visszahelyezi a tokjába, és újra a lóhoz lép. A fenőkövet visszaejti a táskába, majd zavartan, bénázva kezd kotorászni megint a hátizsákban, mire megtalálja annak a bájitalnak az üvegét, amelyből még a Mágustoronyban fogyasztotta el az agyserkentő hatású folyadékot. Az átlátszó üveg oldalán még látszódnak is a kék foltok, melyek egykori tartalmára utalnak.
Ki kell mosni, gondolja, de a helyes kifejezés inkább az, hogy húzni kell az időt, hogy minél később kelljen újra a Halálos Yrtasyn közelébe mennie. Leguggol újra a kidőlt fa törzséhez, megérinti azt, és ha sikerül vízforrást fakasztania belőle, akkor az onnan csordogáló tiszta vízzel kimossa az üveget. Ha nem, nem húzza tovább az időt, akkor a szérum maradványaitól foltosan viszi oda Ril-nek.*
- Tessék, itt van. Úgy tüntesd el, hogy többet ne is lássam! *Nyilván nem az üvegre, hanem a növényre gondol. A lány kezébe nyomja a fiolát, aztán el is siet, vissza a fák közé. Látszik rajta, hogy nagyon feldúlta a látvány. Nem is jön vissza egyhamar, csak leül a földre egy újabb Hols bokor társaságában, és tömi magába a bogyókat. Szomjas legalább nem lesz, de segíteni nem fog azon a lüktető fejfájáson, amit most már képtelen kordában tartani. Eluralkodik rajta, és a legtöbb, amit tehet, hogy a földön görnyedve igyekszik kibírni, míg el nem múlik.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására az általa megérintett tereptárgyból gyenge ér kezd csordogálni, kevés, de tiszta, iható vizet szolgáltatva.
//Keresés: sikeres//
- Lehet. *Ezúttal ő válaszol felettébb röviden mindenre, amit Ril mond neki. Azért ilyen röviden, mert pontosan tudja, hogy a lány minden egyes szava igaz, de nem akar tovább erről beszélni, hiába az ő szája járt kérés nélkül még az imént.
A kardja élezésével van elfoglalva. Egyenletes, határozott mozdulatokkal húzza végig a fenőkövet többször is a pengén, az pedig néha még szikrákat is vet a súrlódás hatására. Ugyanolyan szikrákat, amelyeket ő egyetlen csettintéssel is létre képes hozni. Bele is gondol abba, hogy milyen fárasztó lett volna így tüzet csiholni. A mágia csodálatos dolog. Megkönnyíti az ember dolgát.
Ril hangját hallva emeli újra társára a tekintetét, de először nem igazán érti a kérdést.*
- Minek? *Először az aranyakat nézi, majd tekintete lejjebb ereszkedik.*
~Borostyán. Minek az neki...? Nem, baszd meg, az nem az…~ *Szemei kikerekednek, ahogy az elméjébe szökik a felismerés, hogy azt a növényt látja, melyet ő is úgy ismer, mint a két tenyerét. Azt a növényt, amely elsődleges eszköze volt annak, hogy a szörnyeteg élni tudjon. Ezt használva egy gyermek vált gyilkossá, egy gyermekkor vált élehetetlenné és egy élet örökké tartó szenvedéssé. A lány fel is ugrik ültéből, nem akar a halálos növény közelében lenni.*
- Van, van üvegem. Egy pillanat. *Kardját remegő kézzel visszahelyezi a tokjába, és újra a lóhoz lép. A fenőkövet visszaejti a táskába, majd zavartan, bénázva kezd kotorászni megint a hátizsákban, mire megtalálja annak a bájitalnak az üvegét, amelyből még a Mágustoronyban fogyasztotta el az agyserkentő hatású folyadékot. Az átlátszó üveg oldalán még látszódnak is a kék foltok, melyek egykori tartalmára utalnak.
Ki kell mosni, gondolja, de a helyes kifejezés inkább az, hogy húzni kell az időt, hogy minél később kelljen újra a Halálos Yrtasyn közelébe mennie. Leguggol újra a kidőlt fa törzséhez, megérinti azt, és ha sikerül vízforrást fakasztania belőle, akkor az onnan csordogáló tiszta vízzel kimossa az üveget. Ha nem, nem húzza tovább az időt, akkor a szérum maradványaitól foltosan viszi oda Ril-nek.*
- Tessék, itt van. Úgy tüntesd el, hogy többet ne is lássam! *Nyilván nem az üvegre, hanem a növényre gondol. A lány kezébe nyomja a fiolát, aztán el is siet, vissza a fák közé. Látszik rajta, hogy nagyon feldúlta a látvány. Nem is jön vissza egyhamar, csak leül a földre egy újabb Hols bokor társaságában, és tömi magába a bogyókat. Szomjas legalább nem lesz, de segíteni nem fog azon a lüktető fejfájáson, amit most már képtelen kordában tartani. Eluralkodik rajta, és a legtöbb, amit tehet, hogy a földön görnyedve igyekszik kibírni, míg el nem múlik.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására az általa megérintett tereptárgyból gyenge ér kezd csordogálni, kevés, de tiszta, iható vizet szolgáltatva.
3697. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-11-01 17:58:22
Üzenet elküldve: 2024-11-01 17:58:22
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
//Keresés: sikeres//
*Apró, színtelen mosolya mögött nincsen semmi igazi érzelem. Pusztán a tudat, hogy mondott valamit, de a lány nem érti. Mert zaj van. Úgy nem is lehet. Nem gondolkodik, csak beleesett a hangörvénybe, amiből nem talál kiutat, mert nem kimászni akar belőle, hanem forogni benne. Nem az ő baja. Dolga sem lenne vele, döntés csupán, hogy válaszol-e arra, amit hall, amit kérdeznek. De amaz kiáll a saját gondolatai mellett, így miért is avatkozna bele? Ha ő eldöntötte, hogy nem lát mást, akkor eldöntötte. Megvonja a vállát. Nem érdekli, hogy szabadkozik. De aztán csak nem érti meg azt az egyetlen mondatát sem, aminek tényleg van jelentősége. A válaszra pedig felszalad a szemöldöke, ahogy végignéz a lányon.*
- Az imént mondtad, hogy amikor zaj van, akkor csak az van. Most pedig, hogy elhallgattattad őket.
*Megrázza a fejét, majd visszafordítja, s újra az eget kémleli.*
- Ha nem jártatnád feleslegesen a szádat, hanem odafigyelnél, akkor tudnád miért kérdeztem.
*Semmi harag, vagy megvetés nincs abban, amit mond. Ténymegállapítás, mintha mesélne a nap melegéről. Nincs megfűszerezve ítélkezéssel, az sem az ő dolga. De ha egy pillanatra odafigyelne a szabadkozás helyett, akkor meglátná azt az egészen fontos apróságot, hogy el lehet hallgattatni, ha megtalálja azt, ami lefoglalja.
Nem szól már, nincs értelme. Majd ízlelgeti, ha akarja, vagy elveszik ez is a kavalkádban. Nincs vele dolga. Amaz feni a kardját, amire ugyanúgy nem ügyel, ahogy saját magára sem. Árulkodó képek. Biccent csupán, hogy szóljon, ha menjenek. Ő még maradna kicsit, mert a másik rögtönzött korhadt fapadjának árnyékában meglel valamit, amikor újra felé pillant. Tintagomba. Imád vele festeni. Szinte tátva marad a szája. Már lép is Leina felé, mellé guggol, s az aranyakkal néz fel rá.*
- Van nálad üres üveg?
*Nem szeret kérni, de ha annak van varázsitala, csak akad egy, amit kiivott. Muszáj beletennie valamibe, mert órákon belül fekete masszává válik, ha letépi. Mintha felgyorsultak volna az események. Ahogy kéri, már egyenesedik is fel, mert megtalálja régi jó társát, akinek segítségével oltotta ki a legtöbb életet. Nem a kard, nem a keze, hanem a magát borostyánnak hazudó Halálos Yrtasyn, gyönyörű vonalaival felkapaszkodva egy fa kérgére, elvegyülve, mintha ártatlan volna. Mint, ahogy Ril is tette oly sokszor. Kihasználja, hogy a lány keres esetleg, vagy a fegyverével foglalatoskodik, de azt sem bánja, ha látja miért megy. Egy jó adaggal töm a táskájába, hogy aztán visszatérhessen, hátha kap egy fiolát is.*
//Keresés: sikeres//
*Apró, színtelen mosolya mögött nincsen semmi igazi érzelem. Pusztán a tudat, hogy mondott valamit, de a lány nem érti. Mert zaj van. Úgy nem is lehet. Nem gondolkodik, csak beleesett a hangörvénybe, amiből nem talál kiutat, mert nem kimászni akar belőle, hanem forogni benne. Nem az ő baja. Dolga sem lenne vele, döntés csupán, hogy válaszol-e arra, amit hall, amit kérdeznek. De amaz kiáll a saját gondolatai mellett, így miért is avatkozna bele? Ha ő eldöntötte, hogy nem lát mást, akkor eldöntötte. Megvonja a vállát. Nem érdekli, hogy szabadkozik. De aztán csak nem érti meg azt az egyetlen mondatát sem, aminek tényleg van jelentősége. A válaszra pedig felszalad a szemöldöke, ahogy végignéz a lányon.*
- Az imént mondtad, hogy amikor zaj van, akkor csak az van. Most pedig, hogy elhallgattattad őket.
*Megrázza a fejét, majd visszafordítja, s újra az eget kémleli.*
- Ha nem jártatnád feleslegesen a szádat, hanem odafigyelnél, akkor tudnád miért kérdeztem.
*Semmi harag, vagy megvetés nincs abban, amit mond. Ténymegállapítás, mintha mesélne a nap melegéről. Nincs megfűszerezve ítélkezéssel, az sem az ő dolga. De ha egy pillanatra odafigyelne a szabadkozás helyett, akkor meglátná azt az egészen fontos apróságot, hogy el lehet hallgattatni, ha megtalálja azt, ami lefoglalja.
Nem szól már, nincs értelme. Majd ízlelgeti, ha akarja, vagy elveszik ez is a kavalkádban. Nincs vele dolga. Amaz feni a kardját, amire ugyanúgy nem ügyel, ahogy saját magára sem. Árulkodó képek. Biccent csupán, hogy szóljon, ha menjenek. Ő még maradna kicsit, mert a másik rögtönzött korhadt fapadjának árnyékában meglel valamit, amikor újra felé pillant. Tintagomba. Imád vele festeni. Szinte tátva marad a szája. Már lép is Leina felé, mellé guggol, s az aranyakkal néz fel rá.*
- Van nálad üres üveg?
*Nem szeret kérni, de ha annak van varázsitala, csak akad egy, amit kiivott. Muszáj beletennie valamibe, mert órákon belül fekete masszává válik, ha letépi. Mintha felgyorsultak volna az események. Ahogy kéri, már egyenesedik is fel, mert megtalálja régi jó társát, akinek segítségével oltotta ki a legtöbb életet. Nem a kard, nem a keze, hanem a magát borostyánnak hazudó Halálos Yrtasyn, gyönyörű vonalaival felkapaszkodva egy fa kérgére, elvegyülve, mintha ártatlan volna. Mint, ahogy Ril is tette oly sokszor. Kihasználja, hogy a lány keres esetleg, vagy a fegyverével foglalatoskodik, de azt sem bánja, ha látja miért megy. Egy jó adaggal töm a táskájába, hogy aztán visszatérhessen, hátha kap egy fiolát is.*
3696. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-11-01 16:59:35
Üzenet elküldve: 2024-11-01 16:59:35
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 761
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 761
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
*Már megint túl sokat beszél magáról. Sokat, és olyasmiről, amiről talán nem kellene. Clion is nem egyszer figyelmeztette már, hogy túl sokat fecseg, és képtelen felmérni, hogy mit, kinek mondhat el. Most is, mikor úgy érezte, hogy az arany szempár mögött meglátott valami csillogást, ami arra engedte következtetni, hogy az elf lány segítségére lehet, gondolkodás nélkül eredt meg a nyelve. Talán mindez annak a belső reménynek, vágynak az oka, mely mindennél jobban szeretné, hogy valaki segítsen rajta.*
- Minden más? Amikor zaj van, akkor nincs más. Olyankor éjszaka van, és nem látok semmi mást.
*Hirtelen félrehúzza az ajkait, ahogy rájön, hogy ez így nem lesz jó. Nem helyes az, hogy feltárja a lelke mélyén kavargó gondolatokat valakinek, akit nem egészen egy napja ismer. Ismer? Semmit nem tud Ril-ről, csak azt, hogy ért a növényekhez és tud fára mászni.
Ahogy erre ráeszmél, még azt is megbánja, hogy az utolsó kérdését feltette. Most először még örül is neki, hogy nem kap rá rögtön választ, csak egy újabb kérdést, miután a felhők már nem úgy vannak az égen, ahogy korábban voltak.*
- Igen, volt, de elhallgattattam őket. *Legszívesebben eltördelné a kezének összes csontját annak, aki azt hiszi, hogy vicces azt a kurva harangot döngetni a fejében egész nap. Felpattan a fatuskóról, amin eddig ült, és a lovához indul, de előtte még visszafordul Ril-hez.*
- Igazad volt. Ne haragudj! Túl sokat beszélek *mondja, majd odasétál Árnyékhoz. Rövid ideig a hátizsákjában kutat, míg előkotorja belőle a fenőkövet, amit a fegyverei élezésére szokott használni. Most is ez a terve. Nem azért, mert szükség van rá, hanem, hogy beszéd helyett munkával foglalja le magát, akkor talán nem jár majd annyit a szája.
Visszaül a kővel a lány mellé, előhúzza a kardot a hátára erősített tokból, és el is kezdi megélezni a szebb napokat is látott fegyvert. A penge már egyáltalán nem fényes, itt-ott egy-egy apró rozsdafolt is megfigyelhető rajta, ami annak köszönhető, hogy nem tisztították meg használat után megfelelően. Hogy kin, min használták, azt egyelőre csak találgatni lehet, de hozzáértő szem számára egyértelmű, hogy sok mindent megélt darab már.*
- Szólj majd, ha menni akarsz tovább! *Mondja az elf-nek. A döntést ismét rá bízza.*
*Már megint túl sokat beszél magáról. Sokat, és olyasmiről, amiről talán nem kellene. Clion is nem egyszer figyelmeztette már, hogy túl sokat fecseg, és képtelen felmérni, hogy mit, kinek mondhat el. Most is, mikor úgy érezte, hogy az arany szempár mögött meglátott valami csillogást, ami arra engedte következtetni, hogy az elf lány segítségére lehet, gondolkodás nélkül eredt meg a nyelve. Talán mindez annak a belső reménynek, vágynak az oka, mely mindennél jobban szeretné, hogy valaki segítsen rajta.*
- Minden más? Amikor zaj van, akkor nincs más. Olyankor éjszaka van, és nem látok semmi mást.
*Hirtelen félrehúzza az ajkait, ahogy rájön, hogy ez így nem lesz jó. Nem helyes az, hogy feltárja a lelke mélyén kavargó gondolatokat valakinek, akit nem egészen egy napja ismer. Ismer? Semmit nem tud Ril-ről, csak azt, hogy ért a növényekhez és tud fára mászni.
Ahogy erre ráeszmél, még azt is megbánja, hogy az utolsó kérdését feltette. Most először még örül is neki, hogy nem kap rá rögtön választ, csak egy újabb kérdést, miután a felhők már nem úgy vannak az égen, ahogy korábban voltak.*
- Igen, volt, de elhallgattattam őket. *Legszívesebben eltördelné a kezének összes csontját annak, aki azt hiszi, hogy vicces azt a kurva harangot döngetni a fejében egész nap. Felpattan a fatuskóról, amin eddig ült, és a lovához indul, de előtte még visszafordul Ril-hez.*
- Igazad volt. Ne haragudj! Túl sokat beszélek *mondja, majd odasétál Árnyékhoz. Rövid ideig a hátizsákjában kutat, míg előkotorja belőle a fenőkövet, amit a fegyverei élezésére szokott használni. Most is ez a terve. Nem azért, mert szükség van rá, hanem, hogy beszéd helyett munkával foglalja le magát, akkor talán nem jár majd annyit a szája.
Visszaül a kővel a lány mellé, előhúzza a kardot a hátára erősített tokból, és el is kezdi megélezni a szebb napokat is látott fegyvert. A penge már egyáltalán nem fényes, itt-ott egy-egy apró rozsdafolt is megfigyelhető rajta, ami annak köszönhető, hogy nem tisztították meg használat után megfelelően. Hogy kin, min használták, azt egyelőre csak találgatni lehet, de hozzáértő szem számára egyértelmű, hogy sok mindent megélt darab már.*
- Szólj majd, ha menni akarsz tovább! *Mondja az elf-nek. A döntést ismét rá bízza.*
3695. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-11-01 11:54:45
Üzenet elküldve: 2024-11-01 11:54:45
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
*Zajról beszél. A zajról, ami olyan ismeretlenül ismerős. Amit hosszú éveken át nélkülözött, mert le tudta csendesíteni, s még csak főzetek sem kellettek hozzá. S, hogy ő csinálta-e jól, azt kétli, de nem kellett vele küzdeni. Nem kellett küzdeni az ég adta világon semmivel. Amikor újra feléledt, amikor ki akart törni a mellkasából, hangos dobbanásokkal, akkor pedig ellene dolgozott, hogy visszakapja a semmit. Amiben tud gondolkodni, csak érezni nem. Nem sikerült maradéktalanul. Újra elkezdte zaklatni, de az, hogy főzetekkel nyomja vissza, az nem tűnik helyénvalónak. Tudni fogja kezelni, ha nem is azonnal. De kétségbeesni nem fog. Hogy a másik miként dönt, nem az ő dolga. Nem is kifejezetten érdekli.*
- Nem értek ehhez.
*Mondja csak újra kinyitva az aranyakat és nézi az eget. Látszólag csak felhők, amott mégis meglát bennük egy formát. Körötte sok másik, amiben nem vél felfedezni semmit, de nem is törődik velük, így, hogy megvan, amit keresett benne a szeme. Lehet ez így a zajjal is. Lehet ez így a Fagyos Xado-val is, ami beleolvad a zöldbe, de nem lehetetlen kiszúrni. Csak tudni kell keresni. De ha vak lenne, nem találná meg, hiába van ott előtte. Így tartja a nyugtató hatású növényeket is, ha hosszútávon van használva. *
- De nem csak a zaj csendesül el, hanem minden más is.
*Teszi hozzá, majd a szemeit ismét behunyja. Az álmok. Érdekes kijelentés, hogy jobbak, mint az ébrenlét, nála ez másként van. De nem megy bele. Csak figyel, s pontosan tudja, hogy szétfútta a szél az alakzatot, amit nemrég kiszálazott az égen a többi közül. Találna újat, ha keresne.
Az a száj nem áll be. Kényszeresen beszél, ki akar ejteni a réséből mindent, s csodálkozik, hogy hangzavar van? Hiszen ő csinálja magának.*
- Amíg kerestük a növényeket volt zaj?
*Tolja fel magát végül és fordítja nyakból Leina irányába a fejét. Ril nem egy bölcs teremtés, kár is tőle várni hasonlót. De tapasztalt eleget, hogy legyen véleménye. Egyszerű, cseppet sem kacifántos véleménye.*
*Zajról beszél. A zajról, ami olyan ismeretlenül ismerős. Amit hosszú éveken át nélkülözött, mert le tudta csendesíteni, s még csak főzetek sem kellettek hozzá. S, hogy ő csinálta-e jól, azt kétli, de nem kellett vele küzdeni. Nem kellett küzdeni az ég adta világon semmivel. Amikor újra feléledt, amikor ki akart törni a mellkasából, hangos dobbanásokkal, akkor pedig ellene dolgozott, hogy visszakapja a semmit. Amiben tud gondolkodni, csak érezni nem. Nem sikerült maradéktalanul. Újra elkezdte zaklatni, de az, hogy főzetekkel nyomja vissza, az nem tűnik helyénvalónak. Tudni fogja kezelni, ha nem is azonnal. De kétségbeesni nem fog. Hogy a másik miként dönt, nem az ő dolga. Nem is kifejezetten érdekli.*
- Nem értek ehhez.
*Mondja csak újra kinyitva az aranyakat és nézi az eget. Látszólag csak felhők, amott mégis meglát bennük egy formát. Körötte sok másik, amiben nem vél felfedezni semmit, de nem is törődik velük, így, hogy megvan, amit keresett benne a szeme. Lehet ez így a zajjal is. Lehet ez így a Fagyos Xado-val is, ami beleolvad a zöldbe, de nem lehetetlen kiszúrni. Csak tudni kell keresni. De ha vak lenne, nem találná meg, hiába van ott előtte. Így tartja a nyugtató hatású növényeket is, ha hosszútávon van használva. *
- De nem csak a zaj csendesül el, hanem minden más is.
*Teszi hozzá, majd a szemeit ismét behunyja. Az álmok. Érdekes kijelentés, hogy jobbak, mint az ébrenlét, nála ez másként van. De nem megy bele. Csak figyel, s pontosan tudja, hogy szétfútta a szél az alakzatot, amit nemrég kiszálazott az égen a többi közül. Találna újat, ha keresne.
Az a száj nem áll be. Kényszeresen beszél, ki akar ejteni a réséből mindent, s csodálkozik, hogy hangzavar van? Hiszen ő csinálja magának.*
- Amíg kerestük a növényeket volt zaj?
*Tolja fel magát végül és fordítja nyakból Leina irányába a fejét. Ril nem egy bölcs teremtés, kár is tőle várni hasonlót. De tapasztalt eleget, hogy legyen véleménye. Egyszerű, cseppet sem kacifántos véleménye.*
3694. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-11-01 10:38:20
Üzenet elküldve: 2024-11-01 10:38:20
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 761
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 761
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
//Keresés: sikertelen//
*Az érzelmek, azok a fránya érzelmek, amik mindig képesek sötét, sűrű masszaként úgy elönteni a lelkét, mintha valaki véletlenül felrúgott volna egy vödröt, és abból ömlött volna ki a temérdek mennyiségű folyadék. Aztán általában még jól bele is lép, majd a bakancsával széthordja a szurokszerű anyagot a végtelen, hófehér márványlépcsőkön, melyek lelke útvesztőjének szerves részét képezik, s akkor napokig takaríthatja a felfordulást maga után.
A legnagyobb baj az, hogy azt a bizonyos vödröt általában ő maga rúgja fel állandóan, mert képtelen odafigyelni rá, vagy elfelejti, hogy ott van. Egy dolgot viszont ezúttal jobban csinál, mint máskor. Nem lép bele a mocsokba, így csak a baleset közvetlen környezetében kell megtisztítania a márványpadlót, nem csinál indokolatlanul nagy felfordulást az elme folyosóin, és a többiek szobájában sem. Ó, igen, a többiek! Amikor a vödör kiborult, jobb, ha ők a szobájukba zárva pihennek olyan ajtók mögött, melyek egykoron szintén hófehérek voltak, csak van, amelyikre annyiszor fröccsent már a fekete valamiből, hogy már le sem lehet róla súrolni. Nem szabad pánikolva rohangálniuk, csak mert az a furcsa folyadék gyorsan képes terjedni a padlón. Minél kevesebben hordják szét a mocskot, annál könnyebb helyrehozni a hibát és visszaállítani a lélek egyensúlyát.*
- Nekem az épp elég. Tudod, szerintem ezt a zajt nem is lehet megszüntetni. Túl sok van belőle, és túl hangos. Ha le tudnám csendesíteni, és nem fájna tőle a fejem, már boldog lennék. És mások is.
*Egész éretten kezeli most a saját helyzetét. Nem akarja kiszakítani a szörnyeteget magából, nem akarja eltüntetni, és nem hitegeti magát reménytelenül a lehetetlennel, azzal, hogy van mód a teljes gyógyulásra. Nincsen.*
- A valóságot? Nem, ezt a valóságot nem akarom. Az álmok mindig sokkal szebbek. Tudom. Látom. Minden éjjel. A valóság eltakarodhat a francba.
*Ha el tudná hallgattatni azokat a kínkeserves, visító hangokat, a harangot, amit valaki minduntalan püföl egész nap, akkor jobb lehetne. Talán. Nem csoda, hogy megőrül a lélek, ha mindig mind egyszerre beszélnek, egymás szavába vágnak, félrelökik egymást és ordítoznak a saját igazukért. Így nem lehet élni.*
- És mi van, ha többféle valóság van? Ha van egy olyan is, amit nem veszel észre, mert a zaj eltereli a figyelmed? *Kérdezi, s közben végignéz még egyszer maga körül, hátha talál még a lila vagy az ezüst csodákból, de nem, csak füvet, leveleket meg bogarakat lát maga körül, semmi mást. Inkább újra Ril tekintetét keresi, kíváncsi, hogy erre a kérdésre is tudja-e a választ úgy, mint amennyire a növényekhez ért. A korábbi két mondat alapján úgy sejti, hogy igen, tudhatja.*
//Keresés: sikertelen//
*Az érzelmek, azok a fránya érzelmek, amik mindig képesek sötét, sűrű masszaként úgy elönteni a lelkét, mintha valaki véletlenül felrúgott volna egy vödröt, és abból ömlött volna ki a temérdek mennyiségű folyadék. Aztán általában még jól bele is lép, majd a bakancsával széthordja a szurokszerű anyagot a végtelen, hófehér márványlépcsőkön, melyek lelke útvesztőjének szerves részét képezik, s akkor napokig takaríthatja a felfordulást maga után.
A legnagyobb baj az, hogy azt a bizonyos vödröt általában ő maga rúgja fel állandóan, mert képtelen odafigyelni rá, vagy elfelejti, hogy ott van. Egy dolgot viszont ezúttal jobban csinál, mint máskor. Nem lép bele a mocsokba, így csak a baleset közvetlen környezetében kell megtisztítania a márványpadlót, nem csinál indokolatlanul nagy felfordulást az elme folyosóin, és a többiek szobájában sem. Ó, igen, a többiek! Amikor a vödör kiborult, jobb, ha ők a szobájukba zárva pihennek olyan ajtók mögött, melyek egykoron szintén hófehérek voltak, csak van, amelyikre annyiszor fröccsent már a fekete valamiből, hogy már le sem lehet róla súrolni. Nem szabad pánikolva rohangálniuk, csak mert az a furcsa folyadék gyorsan képes terjedni a padlón. Minél kevesebben hordják szét a mocskot, annál könnyebb helyrehozni a hibát és visszaállítani a lélek egyensúlyát.*
- Nekem az épp elég. Tudod, szerintem ezt a zajt nem is lehet megszüntetni. Túl sok van belőle, és túl hangos. Ha le tudnám csendesíteni, és nem fájna tőle a fejem, már boldog lennék. És mások is.
*Egész éretten kezeli most a saját helyzetét. Nem akarja kiszakítani a szörnyeteget magából, nem akarja eltüntetni, és nem hitegeti magát reménytelenül a lehetetlennel, azzal, hogy van mód a teljes gyógyulásra. Nincsen.*
- A valóságot? Nem, ezt a valóságot nem akarom. Az álmok mindig sokkal szebbek. Tudom. Látom. Minden éjjel. A valóság eltakarodhat a francba.
*Ha el tudná hallgattatni azokat a kínkeserves, visító hangokat, a harangot, amit valaki minduntalan püföl egész nap, akkor jobb lehetne. Talán. Nem csoda, hogy megőrül a lélek, ha mindig mind egyszerre beszélnek, egymás szavába vágnak, félrelökik egymást és ordítoznak a saját igazukért. Így nem lehet élni.*
- És mi van, ha többféle valóság van? Ha van egy olyan is, amit nem veszel észre, mert a zaj eltereli a figyelmed? *Kérdezi, s közben végignéz még egyszer maga körül, hátha talál még a lila vagy az ezüst csodákból, de nem, csak füvet, leveleket meg bogarakat lát maga körül, semmi mást. Inkább újra Ril tekintetét keresi, kíváncsi, hogy erre a kérdésre is tudja-e a választ úgy, mint amennyire a növényekhez ért. A korábbi két mondat alapján úgy sejti, hogy igen, tudhatja.*
3693. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-10-31 17:28:33
Üzenet elküldve: 2024-10-31 17:28:33
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
//Keresés: sikertelen//
*Biccent. Nem ismétli meg magát. Alig észrevehetően szűkül össze a szem, ahogy a másik feldúltan adja karcos tenyerébe a virágot. Tudja olvasni az arcot, érzi, hogy okozott valamit a lányban az információ. Nem az ő dolga. A táska mélyére kerül a szerzemény, ügyet sem vetve arra, hogy milyen volt a hév, amivel megkapta. A megbeszéltekhez tartja magát csupán. Ő maga a sajátos békéjével méri fel a terepet, hogy akad-e még olyan, ami érdekelheti, de éppen nem lát semmit, s amúgy is csalogatóbb arra figyelni, hogy a nap utolsó meleg sugarait érezhesse a bőrén. Megállíthatatlanul fedi le a világot a hideg, s lassan feléjük ér, így hát amíg Leina futkos, addig ő belemerül kissé az őt érő jóleső ingerekbe, míg módja van rá. Nem zaklatja fel, ami a másikban dúl. Nem az ő dolga.
Amaz a közelében foglal helyet, felé fordítja az aranyait. Menni kellene tovább, de nem siettet. Viszont a beálló édes csendet ismét megtöri, a nevet hallja, amit nem tud megszokni, még ha vele is létezik, mióta az eszét tudja. Szinte sosem hallja kimondva. Legalább az ötlete jó.
Egy lépéssel húzódik csak közelebb, de a füves földre ül le, kinyújtja a lábát, s maga mellett támaszkodik meg tenyerével. Behunyja a szemeit, s az ég felé fordítja arcát, úgy hallgatja a továbbiakat. Hogy mivel van tele a haja, kicsit sem érdekli. Majd kiszedi.
Nem méltatja az aranyaival az ében lányt, de figyel annak szavaira. Talán nem úgy fest, de mindet jól hallja. Nem szükséges bocsánatot kérnie sem... ő választotta magának útitársul, el kell fogadnia azt, amit vele kapott, vagy elmennie innen. Nem olyan terhes, mint lehetne... Túl finoman simogatja a levegő. Látta, hogy mit szakított le, így csak hátranyújtja a kezét, hogy adja bele, mikor a ráutaló szó is eléri a hegyes füleit. Ujjai között marad a virágzat, forgatja, ahogy a fejében is a választ.*
- Nem tünteti el a zajt, csak lecsendesíti.
*Mondja végül, majd végigfekszik a fűben. *
- Attól, mert nem foglalkozol vele a csörgő befolyására, még ott marad.
*Ezért sem issza ő maga sem, ismeri a hatását, ahogy ismeri az ördögvigyorét is, mégsem élne vele nap, mint nap, a puszta jókedvért, hisz csak illúzió. Vannak helyzetek, hogy szükséges a nyugodtabb lét, de mellé elveszíteni a valóságot nem éri meg. Épp eleget küzd az elme azzal, hogy jó helyre nyomja el a fájdalmat, hogy özönvízként mossa el később, ha kezd pislákolni a jó. Ha valaki, ő pontosan tudja, mi az ára, ha nem hallja meg, ami szinte üvölt.*
- De ha nem akarod a valóságot, akkor készíts belőle főzetet.
*Mondja, de nem nyúl táskájába, hogy átadja neki. Üzlet. Talán, ha kérné. Ostobaságnak tartja, de nem az ő dolga.*
//Keresés: sikertelen//
*Biccent. Nem ismétli meg magát. Alig észrevehetően szűkül össze a szem, ahogy a másik feldúltan adja karcos tenyerébe a virágot. Tudja olvasni az arcot, érzi, hogy okozott valamit a lányban az információ. Nem az ő dolga. A táska mélyére kerül a szerzemény, ügyet sem vetve arra, hogy milyen volt a hév, amivel megkapta. A megbeszéltekhez tartja magát csupán. Ő maga a sajátos békéjével méri fel a terepet, hogy akad-e még olyan, ami érdekelheti, de éppen nem lát semmit, s amúgy is csalogatóbb arra figyelni, hogy a nap utolsó meleg sugarait érezhesse a bőrén. Megállíthatatlanul fedi le a világot a hideg, s lassan feléjük ér, így hát amíg Leina futkos, addig ő belemerül kissé az őt érő jóleső ingerekbe, míg módja van rá. Nem zaklatja fel, ami a másikban dúl. Nem az ő dolga.
Amaz a közelében foglal helyet, felé fordítja az aranyait. Menni kellene tovább, de nem siettet. Viszont a beálló édes csendet ismét megtöri, a nevet hallja, amit nem tud megszokni, még ha vele is létezik, mióta az eszét tudja. Szinte sosem hallja kimondva. Legalább az ötlete jó.
Egy lépéssel húzódik csak közelebb, de a füves földre ül le, kinyújtja a lábát, s maga mellett támaszkodik meg tenyerével. Behunyja a szemeit, s az ég felé fordítja arcát, úgy hallgatja a továbbiakat. Hogy mivel van tele a haja, kicsit sem érdekli. Majd kiszedi.
Nem méltatja az aranyaival az ében lányt, de figyel annak szavaira. Talán nem úgy fest, de mindet jól hallja. Nem szükséges bocsánatot kérnie sem... ő választotta magának útitársul, el kell fogadnia azt, amit vele kapott, vagy elmennie innen. Nem olyan terhes, mint lehetne... Túl finoman simogatja a levegő. Látta, hogy mit szakított le, így csak hátranyújtja a kezét, hogy adja bele, mikor a ráutaló szó is eléri a hegyes füleit. Ujjai között marad a virágzat, forgatja, ahogy a fejében is a választ.*
- Nem tünteti el a zajt, csak lecsendesíti.
*Mondja végül, majd végigfekszik a fűben. *
- Attól, mert nem foglalkozol vele a csörgő befolyására, még ott marad.
*Ezért sem issza ő maga sem, ismeri a hatását, ahogy ismeri az ördögvigyorét is, mégsem élne vele nap, mint nap, a puszta jókedvért, hisz csak illúzió. Vannak helyzetek, hogy szükséges a nyugodtabb lét, de mellé elveszíteni a valóságot nem éri meg. Épp eleget küzd az elme azzal, hogy jó helyre nyomja el a fájdalmat, hogy özönvízként mossa el később, ha kezd pislákolni a jó. Ha valaki, ő pontosan tudja, mi az ára, ha nem hallja meg, ami szinte üvölt.*
- De ha nem akarod a valóságot, akkor készíts belőle főzetet.
*Mondja, de nem nyúl táskájába, hogy átadja neki. Üzlet. Talán, ha kérné. Ostobaságnak tartja, de nem az ő dolga.*
3692. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-10-31 14:16:26
Üzenet elküldve: 2024-10-31 14:16:26
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 761
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 761
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
//Keresés: sikeres//
*Amikor tudja, hogy van mellette valaki, aki valamihez jobban ért nála, akkor kérdez. A viselkedése sokszor szeszélyes, de azt jól tudja, hogy túlélni úgy lehet a legkönnyebben, ha tanul a világról, és kihasználja annak csodáit. A növények ezen csodák közé tartoznak, róluk tanulni mindenképp kifizetődő, ha nem is most rögtön, egyszer a jövőben biztosan.
Az Ezüstcsörgőről hallottak viszont most sokkal jobban hatnak rá, ez a tudás most többet jelent számára egy egyszerű információnál, láthatóan megdöbben rajta, hogy mire jók a kis ezüstös virágok.*
- Elmúlik a… zavar? Komolyan mondod? *Néz mélyen Ril szemeibe, majd újra a növényre, és hiába nyújtja a lány a karját, nem nagyon akaródzik átadni neki ezt a kincset. Ha ettől valóban elmúlik az a fajta zavartság is, amit ő nap mint nap érez, akkor az Ezüstcsörgő segíthet elérni azt, hogy Mai újra szeresse őt. Sőt, talán azt is, hogy ne legyen szörnyeteg. Felsóhajt, majd indulatosan nyomja a másik kezébe a nála lévő példányt, mert rosszul esik neki, hogy nem lehet az övé. Utána fel s alá járkál a tisztáson, mint egy mérgezett egér, hátha talál még belőle. Azt már nem adná oda. Sajnos Ezüstcsörgőt nem talál többet, de az Elija Csókjából rábukkan még néhány szálra. Nem tűzi a hajába, csak leszakítja, leül vele egy korhadt fatuskóra, és előre dőlve nézegeti a lila színben pompázó növényt.*
~Ha ez felszabadítja az érzéseket, az ezüst pedig megszünteti a zavart, akkor… hm… ~
*Felemeli a fejét, de mielőtt szólna, még hosszasan gondolkozik, hogy bölcs dolog-e egyáltalán beszélni, vagy hagyja a fenébe az egészet, de végül úgy dönt, hogy mi baj lehet, legfeljebb csendre intik.*
- Ril *szólal meg.* Maradjunk itt egy kicsit! Itt olyan jó. Ma még amúgy sem pihentünk semmit, egész nap megyünk, és amúgy is tele van tűlevelekkel a hajad. *Az utóbbit csak azért mondja, hogy oldja a feszültséget, de való igaz, hogy nem két perc lesz minden alattomosan szúró kis tüskét eltüntetni a fekete tincsek közül. Aztán elhallgat, majd rövid időn belül újra megszólal.*
- Tudod, nekem pont a zavarral van a legtöbb problémám. Lehet, hogy téged nem érdekel, akkor majd nem válaszolsz, de el kell mondanom valakinek, és most te vagy itt velem. Ha az Ezüstcsörgő tényleg azt tudja, amit mondtál, akkor nekem szükségem van rá. Minél többre. Magamtól sokszor képtelen vagyok megküzdeni a zavarral, ami idebent van. *Mutat a saját homlokára. Nem akarja ezzel azt mondani, hogy adja neki az Ezüstcsörgőket, hisz az üzletet nem akarja felrúgni, egyszerűen csak ki akarta mondani a gondolatait, és megtette.*
- Bocs. Nem akarlak a hülyeségeimmel fárasztani. Tessék. *Nyújtja át neki végül a nála lévő Elija Csókját is, aztán csak ül ott magában csendben tovább. Nem készül továbbmenni sem, megvárja, amíg Ril szól rá, hogy most már ideje összeszednie magát és indulni.*
//Keresés: sikeres//
*Amikor tudja, hogy van mellette valaki, aki valamihez jobban ért nála, akkor kérdez. A viselkedése sokszor szeszélyes, de azt jól tudja, hogy túlélni úgy lehet a legkönnyebben, ha tanul a világról, és kihasználja annak csodáit. A növények ezen csodák közé tartoznak, róluk tanulni mindenképp kifizetődő, ha nem is most rögtön, egyszer a jövőben biztosan.
Az Ezüstcsörgőről hallottak viszont most sokkal jobban hatnak rá, ez a tudás most többet jelent számára egy egyszerű információnál, láthatóan megdöbben rajta, hogy mire jók a kis ezüstös virágok.*
- Elmúlik a… zavar? Komolyan mondod? *Néz mélyen Ril szemeibe, majd újra a növényre, és hiába nyújtja a lány a karját, nem nagyon akaródzik átadni neki ezt a kincset. Ha ettől valóban elmúlik az a fajta zavartság is, amit ő nap mint nap érez, akkor az Ezüstcsörgő segíthet elérni azt, hogy Mai újra szeresse őt. Sőt, talán azt is, hogy ne legyen szörnyeteg. Felsóhajt, majd indulatosan nyomja a másik kezébe a nála lévő példányt, mert rosszul esik neki, hogy nem lehet az övé. Utána fel s alá járkál a tisztáson, mint egy mérgezett egér, hátha talál még belőle. Azt már nem adná oda. Sajnos Ezüstcsörgőt nem talál többet, de az Elija Csókjából rábukkan még néhány szálra. Nem tűzi a hajába, csak leszakítja, leül vele egy korhadt fatuskóra, és előre dőlve nézegeti a lila színben pompázó növényt.*
~Ha ez felszabadítja az érzéseket, az ezüst pedig megszünteti a zavart, akkor… hm… ~
*Felemeli a fejét, de mielőtt szólna, még hosszasan gondolkozik, hogy bölcs dolog-e egyáltalán beszélni, vagy hagyja a fenébe az egészet, de végül úgy dönt, hogy mi baj lehet, legfeljebb csendre intik.*
- Ril *szólal meg.* Maradjunk itt egy kicsit! Itt olyan jó. Ma még amúgy sem pihentünk semmit, egész nap megyünk, és amúgy is tele van tűlevelekkel a hajad. *Az utóbbit csak azért mondja, hogy oldja a feszültséget, de való igaz, hogy nem két perc lesz minden alattomosan szúró kis tüskét eltüntetni a fekete tincsek közül. Aztán elhallgat, majd rövid időn belül újra megszólal.*
- Tudod, nekem pont a zavarral van a legtöbb problémám. Lehet, hogy téged nem érdekel, akkor majd nem válaszolsz, de el kell mondanom valakinek, és most te vagy itt velem. Ha az Ezüstcsörgő tényleg azt tudja, amit mondtál, akkor nekem szükségem van rá. Minél többre. Magamtól sokszor képtelen vagyok megküzdeni a zavarral, ami idebent van. *Mutat a saját homlokára. Nem akarja ezzel azt mondani, hogy adja neki az Ezüstcsörgőket, hisz az üzletet nem akarja felrúgni, egyszerűen csak ki akarta mondani a gondolatait, és megtette.*
- Bocs. Nem akarlak a hülyeségeimmel fárasztani. Tessék. *Nyújtja át neki végül a nála lévő Elija Csókját is, aztán csak ül ott magában csendben tovább. Nem készül továbbmenni sem, megvárja, amíg Ril szól rá, hogy most már ideje összeszednie magát és indulni.*
3691. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-10-30 11:03:12
Üzenet elküldve: 2024-10-30 11:03:12
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 179
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 179
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Vadászat//
//Keresés – Sikertelen//
* Kicsit lelankad a mosoly az arcáról, mikor a származása kerül az asztalra. De végül is saját magának köszönheti, mert ő hozta fel a témát. Bár nem a világvége, mégis rossz emlékeket hoz fel benne. *
- Sajnos nem. Én Pirtianes egyik déli erdejéből származom. * Beleszürcsöl a teájába. * Aztán az élet úgy hozta, hogy Wegtorenbe kellett költöznöm hosszabb ideig, hála a Pirtianesi vezetőségnek. De ott sem volt nyugtom, szóval elfogadtam egy kísérői munkát és itt találtam magam.
* Megvonja vállait. Az egyetlen dolog, ami visszahúzza Wegtorenbe az az alkohol, meg a nők. De ezek nem érnek annyit, hogy régi üldözőivel kelljen tárgyalnia. *
- Biztosan. Régebb óta dolgozol neki, ugye? Akkor biztosan több tapasztalatod van!
~ Nem a gazdám, mi? ~
* Meg lötyköli teáját, miközben lehajtja a fejét. Újfent mosolyra húzza az arcát Agin sajátos elképelésére. Nem pont így gondolta azt, hogy hívja a természet, de ez van, ha fajok választanak el egymástól. Legalábbis gondolja, hogy csak ez van a háttérben. *
- Most, hogy mondod, nem! De talán akad itt valami. Egy hátradobott üveg, vagy valami a deszka alatt!
* Feláll és először a szekrényeket vizsgálja. De semmit sem talál. Földön meg nem lát titkos rekeszeket. *
- Sárváros?
* Szokásosan körbepillant a szobában. Mintha csak egy fogadóban, vagy a város közepén lennének. Itt azonban nem hallgatózik senki, de a szokás hatalma. *
- Mielőtt belemegyek… áruld el! Mi mégis milyen kapcsolatot ápolunk a patkányokkal? A bandában biztos mindenkinek megvan a maga elképzelése, de összességibe melyik irányba hajlik a csapat támogatása?
* A válasz nagyban fogja befolyásolni, hogy a félvér mégis mit tervez megosztani. Elvégre patkánykedvelőknek nemigen osztaná meg, hogy mi történt. *
//Vadászat//
//Keresés – Sikertelen//
* Kicsit lelankad a mosoly az arcáról, mikor a származása kerül az asztalra. De végül is saját magának köszönheti, mert ő hozta fel a témát. Bár nem a világvége, mégis rossz emlékeket hoz fel benne. *
- Sajnos nem. Én Pirtianes egyik déli erdejéből származom. * Beleszürcsöl a teájába. * Aztán az élet úgy hozta, hogy Wegtorenbe kellett költöznöm hosszabb ideig, hála a Pirtianesi vezetőségnek. De ott sem volt nyugtom, szóval elfogadtam egy kísérői munkát és itt találtam magam.
* Megvonja vállait. Az egyetlen dolog, ami visszahúzza Wegtorenbe az az alkohol, meg a nők. De ezek nem érnek annyit, hogy régi üldözőivel kelljen tárgyalnia. *
- Biztosan. Régebb óta dolgozol neki, ugye? Akkor biztosan több tapasztalatod van!
~ Nem a gazdám, mi? ~
* Meg lötyköli teáját, miközben lehajtja a fejét. Újfent mosolyra húzza az arcát Agin sajátos elképelésére. Nem pont így gondolta azt, hogy hívja a természet, de ez van, ha fajok választanak el egymástól. Legalábbis gondolja, hogy csak ez van a háttérben. *
- Most, hogy mondod, nem! De talán akad itt valami. Egy hátradobott üveg, vagy valami a deszka alatt!
* Feláll és először a szekrényeket vizsgálja. De semmit sem talál. Földön meg nem lát titkos rekeszeket. *
- Sárváros?
* Szokásosan körbepillant a szobában. Mintha csak egy fogadóban, vagy a város közepén lennének. Itt azonban nem hallgatózik senki, de a szokás hatalma. *
- Mielőtt belemegyek… áruld el! Mi mégis milyen kapcsolatot ápolunk a patkányokkal? A bandában biztos mindenkinek megvan a maga elképzelése, de összességibe melyik irányba hajlik a csapat támogatása?
* A válasz nagyban fogja befolyásolni, hogy a félvér mégis mit tervez megosztani. Elvégre patkánykedvelőknek nemigen osztaná meg, hogy mi történt. *
3690. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-10-29 21:17:19
Üzenet elküldve: 2024-10-29 21:17:19
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 236
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 236
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Vadászat//
* Nagy figyelemmel hallgatja a hóhajú magyarázatát a túlzott elővigyázatosságáról. *
- Te is Wegtorenből jöttél? * Elmosolyodik. * Hát ez érdekes. Lissa is wegtoreni.
* Roppant érdekesnek találja, hogy a kikötőben összegyűlnek a Wegtorenből jövők, hogy egy tavernában dolgozzanak.
Nyugtatóan felemeli a kezét. *
- Emiatt nem kell aggódnod. Rel nem bánja, ha elmész a dolgodra. Nem a gazdád, vagy bármi ilyesmi. Mindaddig elégedett lesz, amíg megcsinálod azt, amit mond.
* Ez is azon bölcsességek közé tartozik, amit a tavernában eltöltött ideje alatt megtanult Relaelről. Elvége ő is többször járt már Artheniorban „szerencsét próbálni”, és egyszer sem volt kérdőre vonva. *
- Hív a természet, mi? Én olyankor lehugyozok egy fát, vagy valami ilyesmi. Nem foglalok el egy egész házat.
* Eléggé furcsának találja a fél-elfet, hogy csak azért van itt, mert a természetben akar lenni. Bár ő nem ítélkezik. Mindenkinek vannak kielégítésre váró vágyai. Ő például általában a nők miatt látogatja meg Artheniort. Hiába, nem egyformák.
Még egy fokkal jobban megérti, hogy miért egy számszeríjjal várta Agint. Elvégre, ha nem az övé a ház, akkor az igazi tulajdonos bármelyik percben visszajöhet követelőzni. Bár nem hiszi, hogy ez mostanában lesz. A ház elég elhagyatottnak tűnt kívülről, és belülről is. *
- Kösz, az úgy jó lesz.
* Válaszolja Ettvalldernek, aki megígéri, hogy következőkor sörökkel fogja őt várni. Ő egyébként a hideg ellenére most is szívesen inna sört, de azért nem tagadja, a tea is jól esik.
Elveszi az egyik poharat, amelybe a hóhajú teát öntött. Köszönetképp biccent egyet a kardforgató felé, és beleszürcsöl az innivalóba. *
- Elég jó. Amúgy körbe néztél? Nincs elrejtve valahol egy kis pálinka?
* Akkor lenne csak az igazi ez a rejtekhely. *
- Egyébként, ha már így összegyűltünk teázgatni, mesélhetnél a Sárvárosi kalandodról. * Hátra dől a székében. * Mit csináltál? Kiket láttál? milyen volt? Ilyesmi. Csupa fül vagyok.
* Valóban érdekli a fehérhajú története a sárvárosi akcióról. Eléggé bánja, hogy ő lemaradt róla, de így legalább hallásból megtudhatja, hogy mi történt ott. Már ha Ettvallder szándékozik beszámolni neki erről. *
//Vadászat//
* Nagy figyelemmel hallgatja a hóhajú magyarázatát a túlzott elővigyázatosságáról. *
- Te is Wegtorenből jöttél? * Elmosolyodik. * Hát ez érdekes. Lissa is wegtoreni.
* Roppant érdekesnek találja, hogy a kikötőben összegyűlnek a Wegtorenből jövők, hogy egy tavernában dolgozzanak.
Nyugtatóan felemeli a kezét. *
- Emiatt nem kell aggódnod. Rel nem bánja, ha elmész a dolgodra. Nem a gazdád, vagy bármi ilyesmi. Mindaddig elégedett lesz, amíg megcsinálod azt, amit mond.
* Ez is azon bölcsességek közé tartozik, amit a tavernában eltöltött ideje alatt megtanult Relaelről. Elvége ő is többször járt már Artheniorban „szerencsét próbálni”, és egyszer sem volt kérdőre vonva. *
- Hív a természet, mi? Én olyankor lehugyozok egy fát, vagy valami ilyesmi. Nem foglalok el egy egész házat.
* Eléggé furcsának találja a fél-elfet, hogy csak azért van itt, mert a természetben akar lenni. Bár ő nem ítélkezik. Mindenkinek vannak kielégítésre váró vágyai. Ő például általában a nők miatt látogatja meg Artheniort. Hiába, nem egyformák.
Még egy fokkal jobban megérti, hogy miért egy számszeríjjal várta Agint. Elvégre, ha nem az övé a ház, akkor az igazi tulajdonos bármelyik percben visszajöhet követelőzni. Bár nem hiszi, hogy ez mostanában lesz. A ház elég elhagyatottnak tűnt kívülről, és belülről is. *
- Kösz, az úgy jó lesz.
* Válaszolja Ettvalldernek, aki megígéri, hogy következőkor sörökkel fogja őt várni. Ő egyébként a hideg ellenére most is szívesen inna sört, de azért nem tagadja, a tea is jól esik.
Elveszi az egyik poharat, amelybe a hóhajú teát öntött. Köszönetképp biccent egyet a kardforgató felé, és beleszürcsöl az innivalóba. *
- Elég jó. Amúgy körbe néztél? Nincs elrejtve valahol egy kis pálinka?
* Akkor lenne csak az igazi ez a rejtekhely. *
- Egyébként, ha már így összegyűltünk teázgatni, mesélhetnél a Sárvárosi kalandodról. * Hátra dől a székében. * Mit csináltál? Kiket láttál? milyen volt? Ilyesmi. Csupa fül vagyok.
* Valóban érdekli a fehérhajú története a sárvárosi akcióról. Eléggé bánja, hogy ő lemaradt róla, de így legalább hallásból megtudhatja, hogy mi történt ott. Már ha Ettvallder szándékozik beszámolni neki erről. *
3689. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-10-29 17:53:56
Üzenet elküldve: 2024-10-29 17:53:56
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
//Keresés: sikeres//
*Lefeküdne. Nézné az eget, hogy újra alakzatokat lelhessen néhány felhőben, vagy egy papír fölé hajolva húzna árulkodó vonásokat a szénrudacskájával, s ujjaival oszlatná szét a túl élesnek tetsző vonalakat, hogy a fekete szín megfesse a bőrét is. De most mást tűzött ki célul és nem tartaná fel azt sem, akivel megegyeztek. Szavak híján sokszor csak ez jut; vágyak, be nem teljesülve, még ha olyan apróságok is, mint élvezni egy fertályórán át a napfény melegét. Olyan apróságok, amiket szinte nem is ismert, mert nem volt megengedhető elfecsérelni az időt. A tudatban már ébred, hogy olykor szabad, sőt mi több; szükséges... de még nem érte utol a világot, amibe keveredett.
A lányra figyel hát és a lila virágra, ami egyébként minden fekete hajzuhatagban igen jól mutatna. Nem díszítette hasonló sem, a karcokba juttatott ében anyag csak, ami ék rajta. Senki nem tűzdelte tincsei közé a szirmokat, ahogy mesét sem hallgatott más szájából, így marad a fonata között felbukkanó tűlevél, s gyanta, és marad a meg nem értés, hogy miért is pazarolna valaki hasznos növényt el bájakra.*
- Arra a piacon keress valamit.
*Jegyzi meg, de érdekesebbnek hat most a táj. Ahol egy van abból a lilából, ott több is kell legyen. Nem telik sokba, hogy meglelje az ikrét és szinte észrevétlen szakítja le, s teszi el, amíg Leina rácsodálkozik a gyöngyökre, amire ő bukkan rá. Közben az egyetlen gombot nyomja be rajta, ami tényleg szóra bírja.*
- Ezüstcsörgő. *Figyeli a tölcsérként szirmokat óvó levelet, s enyhén biccenti oldalra a fejét.*
- A virágától elmúlik a zavar. Olyan... könnyű lesz minden. Megnyugtat, jobban alszol és leszarod, hogy ki mit csinál körülötted. Főzetet kell belőle készíteni. *Nyúl érte, hiszen az az övé.* - A gumójától pedig rettentően fáj a has. De az úgy néz ki, mint a gnóm retek. Az tudod mi? Az jó a hasfájára. Szóval, ha kínoz a görcs és ráeszed ezt, mert összekeverted, akkor... hát akkor beszoptad.
*Mintha kiszáradna a szája, miközben ennyit beszél. Legalább ez nem felesleges, mert okít. Elő is szed néhány bogyót, hogy újra oltsa a szomját.*
A hozzászólás írója (Caelril Vaellisalia) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.10.29 20:26:44
//Keresés: sikeres//
*Lefeküdne. Nézné az eget, hogy újra alakzatokat lelhessen néhány felhőben, vagy egy papír fölé hajolva húzna árulkodó vonásokat a szénrudacskájával, s ujjaival oszlatná szét a túl élesnek tetsző vonalakat, hogy a fekete szín megfesse a bőrét is. De most mást tűzött ki célul és nem tartaná fel azt sem, akivel megegyeztek. Szavak híján sokszor csak ez jut; vágyak, be nem teljesülve, még ha olyan apróságok is, mint élvezni egy fertályórán át a napfény melegét. Olyan apróságok, amiket szinte nem is ismert, mert nem volt megengedhető elfecsérelni az időt. A tudatban már ébred, hogy olykor szabad, sőt mi több; szükséges... de még nem érte utol a világot, amibe keveredett.
A lányra figyel hát és a lila virágra, ami egyébként minden fekete hajzuhatagban igen jól mutatna. Nem díszítette hasonló sem, a karcokba juttatott ében anyag csak, ami ék rajta. Senki nem tűzdelte tincsei közé a szirmokat, ahogy mesét sem hallgatott más szájából, így marad a fonata között felbukkanó tűlevél, s gyanta, és marad a meg nem értés, hogy miért is pazarolna valaki hasznos növényt el bájakra.*
- Arra a piacon keress valamit.
*Jegyzi meg, de érdekesebbnek hat most a táj. Ahol egy van abból a lilából, ott több is kell legyen. Nem telik sokba, hogy meglelje az ikrét és szinte észrevétlen szakítja le, s teszi el, amíg Leina rácsodálkozik a gyöngyökre, amire ő bukkan rá. Közben az egyetlen gombot nyomja be rajta, ami tényleg szóra bírja.*
- Ezüstcsörgő. *Figyeli a tölcsérként szirmokat óvó levelet, s enyhén biccenti oldalra a fejét.*
- A virágától elmúlik a zavar. Olyan... könnyű lesz minden. Megnyugtat, jobban alszol és leszarod, hogy ki mit csinál körülötted. Főzetet kell belőle készíteni. *Nyúl érte, hiszen az az övé.* - A gumójától pedig rettentően fáj a has. De az úgy néz ki, mint a gnóm retek. Az tudod mi? Az jó a hasfájára. Szóval, ha kínoz a görcs és ráeszed ezt, mert összekeverted, akkor... hát akkor beszoptad.
*Mintha kiszáradna a szája, miközben ennyit beszél. Legalább ez nem felesleges, mert okít. Elő is szed néhány bogyót, hogy újra oltsa a szomját.*
A hozzászólás írója (Caelril Vaellisalia) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.10.29 20:26:44
3688. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-10-29 17:06:37
Üzenet elküldve: 2024-10-29 17:06:37
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 761
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 761
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
//Keresés: sikeres//
*A kis tisztáson ő is el tudna időzni akár egészen hosszú ideig is. Milyen jó is lenne. Kár, hogy igazából nem beszélnek egymással, csak amennyit muszáj, plusz amennyit Nori fecsegni kíván, de olyankor érzésre inkább beszél a levegőnek, mint Ril-nek. Pedig, ha lamentálnának egy sort közösen azon, hogy milyen gyönyörű ez a hely itt az istenek háta mögött, akkor az egyetértést követően kidőlhetnének a fűbe, egymás mellé, és élvezhetnék a létezést csak úgy, miközben az eget bámulják. Nori szerint erre sajnos nem fog sor kerülni.
Az Elija Csókját nézegeti inkább, mert annak meg a színe szép, és igen, teljesen komolyan gondolja, hogy mit kezdene vele.*
- A hajamba. *Bólint egy nagyot, de Ril ünneprontó módon nyújtja a kezét azért, ami egyébként a megegyezésük szerint őt illeti, de akkor is. Hát, hogy lesz így sötétlila dísz a hajában? Kissé morcosan szakítja le a növényt, és adja át a lánynak. El is fordul, hogy ne fájjon érte a szíve, pedig az előbb még ő maga ajánlotta fel, jelezvén, hogy neki nem kell, de hát meggondolni magát már csak szabad, még akkor is, ha jelentősége nincs, mert így is, úgy is az aranyszeműnél köt ki a növény. Helyette már ő is egy olyan ezüstös bogyót vizslat guggolva a fűben.*
- Ez amúgy mi a fene? Sosem láttam még ilyet. *Letépi a növényt a szárával együtt, és magasra emeli, hogy a tisztás felett beszűrődő napfényben jobban szemügyre vehesse. Egyébként ennek is szép a színe. Túl világos, de szép.*
- Te tudod, mire jó? *Látta, hogy az előbb Ril is elrakott egy ugyanilyet, úgyhogy biztos benne, hogy nem egy haszontalan gyomot tart a kezében, de attól még fogalma sincs, hogy milyen hatása lehet. Még a nevét sem tudja, pedig az Ezüstcsörgő találó név neki, bár, hiába rázza, nem csörög, de hát nem lehet minden tökéletes.*
//Keresés: sikeres//
*A kis tisztáson ő is el tudna időzni akár egészen hosszú ideig is. Milyen jó is lenne. Kár, hogy igazából nem beszélnek egymással, csak amennyit muszáj, plusz amennyit Nori fecsegni kíván, de olyankor érzésre inkább beszél a levegőnek, mint Ril-nek. Pedig, ha lamentálnának egy sort közösen azon, hogy milyen gyönyörű ez a hely itt az istenek háta mögött, akkor az egyetértést követően kidőlhetnének a fűbe, egymás mellé, és élvezhetnék a létezést csak úgy, miközben az eget bámulják. Nori szerint erre sajnos nem fog sor kerülni.
Az Elija Csókját nézegeti inkább, mert annak meg a színe szép, és igen, teljesen komolyan gondolja, hogy mit kezdene vele.*
- A hajamba. *Bólint egy nagyot, de Ril ünneprontó módon nyújtja a kezét azért, ami egyébként a megegyezésük szerint őt illeti, de akkor is. Hát, hogy lesz így sötétlila dísz a hajában? Kissé morcosan szakítja le a növényt, és adja át a lánynak. El is fordul, hogy ne fájjon érte a szíve, pedig az előbb még ő maga ajánlotta fel, jelezvén, hogy neki nem kell, de hát meggondolni magát már csak szabad, még akkor is, ha jelentősége nincs, mert így is, úgy is az aranyszeműnél köt ki a növény. Helyette már ő is egy olyan ezüstös bogyót vizslat guggolva a fűben.*
- Ez amúgy mi a fene? Sosem láttam még ilyet. *Letépi a növényt a szárával együtt, és magasra emeli, hogy a tisztás felett beszűrődő napfényben jobban szemügyre vehesse. Egyébként ennek is szép a színe. Túl világos, de szép.*
- Te tudod, mire jó? *Látta, hogy az előbb Ril is elrakott egy ugyanilyet, úgyhogy biztos benne, hogy nem egy haszontalan gyomot tart a kezében, de attól még fogalma sincs, hogy milyen hatása lehet. Még a nevét sem tudja, pedig az Ezüstcsörgő találó név neki, bár, hiába rázza, nem csörög, de hát nem lehet minden tökéletes.*
3687. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-10-29 16:27:39
Üzenet elküldve: 2024-10-29 16:27:39
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
//Keresés: sikeres//
*Csapatot. Jó csapatot. Hogyha hallaná a másik gondolatait, ugyan nem terülne szét az arcán az, amit erről gondolna, de meglenne a véleménye. Ez egy üzlet, amit kötöttek. Ki-ki teljesíti a maga részét, s hogy emiatt együtt kell vesztegelni egy hatalmas erdőségben, az egy szükséges rossz velejáró, bár az ében lányt körülvevő hangaura nem bosszantja olyan túlzóan, mint az tőle elvárható lenne. Az öröme az apró sikereknek segít elfeledtetni vele, hogy ki is sétál mellette. Nem vesződik válaszokkal, ha amaz úgy gondolja, akkor úgy gondolja. Teljesen nyilvánvaló más okokból nem zavarja Ril-t a fájdalom. Hogy induljanak, még csak nem is biccent, mindössze megteszi. Ő sem kívánta másként.
Hogy a másik mikor ül lóra, s mikor száll le róla nem érdekli, bár olyan magasban ülni nem éppen szerencsés, ha az avar fogságában, vagy épp elkorhadt fák árnyékában kívánnának meglelni valamit, ami értékes lehet. Nem szól bele, így is nagyobb segítség, mint várta, még ha azt be sem vallaná.
Eltűnik néha, nem figyelve arra, hogy figyelmeztesse Leiná-t, hogy elkanyarodik. A lány - megélése szerint - úgyis úgy közlekedik, hogy esélytelen lenne, hogy ne találjon hozzá vissza. Talán ha szarvasgombát keresnének, akkor beleolvadna a vaddisznók világába is, bár azok sokkal kevesebbet beszélnek. Igazából nem üti meg az ingerküszöbét a másik talpának zaja, de ahhoz van szokva, hogy a csend uralja a napját.
A kis tisztás, ahol kilyukadnak, számára mesebeli. Pedig nem hallott még meséket sem soha. Mégis az erdő sötétje között fényárban úszó füves terep olyan, ahol szívesen eltöltene egy kis időt. Ha nem volna dolga, most leheveredne a nedves füvébe, nem törődve annak hűvösségével és rajzolna. Bejárja egy részét, s vizsgálódása közben, alig észrevehető, a fényben mégis ékszerként tündöklő apró gyöngyöket lát meg. Ezüstcsörgő. Ő maga nem szorul rá, de végiggondolva a megelőző napok megpróbáltatásait, inkább leszakítja, s már tenné is el, mikor meghallja újra a hangot. Leina. Ki más. Az aranyak már fordulnak is felé, s néhány lépést közelítve pillantja meg azt, amiről beszél. Hogy a szajhák használják a kikötőben, arról neki más ugrik be.*
- Rég láttam ilyet.
*Jegyzi meg, majd nyújtja a kezét, hogy adja oda neki a másik. Ez nem Hols, jobb, ha távol marad tőle a lány. Arra, hogy a hajába tűzné, felszalad a szemöldöke.*
- A hajadba.
*Ismétli meg, majd megrázza a fejét, szinte már beletörődve abba, hogy fog még képtelenségeket hallani tőle. Halljon. Csak maradjon ilyen nyitott a szeme.*
//Keresés: sikeres//
*Csapatot. Jó csapatot. Hogyha hallaná a másik gondolatait, ugyan nem terülne szét az arcán az, amit erről gondolna, de meglenne a véleménye. Ez egy üzlet, amit kötöttek. Ki-ki teljesíti a maga részét, s hogy emiatt együtt kell vesztegelni egy hatalmas erdőségben, az egy szükséges rossz velejáró, bár az ében lányt körülvevő hangaura nem bosszantja olyan túlzóan, mint az tőle elvárható lenne. Az öröme az apró sikereknek segít elfeledtetni vele, hogy ki is sétál mellette. Nem vesződik válaszokkal, ha amaz úgy gondolja, akkor úgy gondolja. Teljesen nyilvánvaló más okokból nem zavarja Ril-t a fájdalom. Hogy induljanak, még csak nem is biccent, mindössze megteszi. Ő sem kívánta másként.
Hogy a másik mikor ül lóra, s mikor száll le róla nem érdekli, bár olyan magasban ülni nem éppen szerencsés, ha az avar fogságában, vagy épp elkorhadt fák árnyékában kívánnának meglelni valamit, ami értékes lehet. Nem szól bele, így is nagyobb segítség, mint várta, még ha azt be sem vallaná.
Eltűnik néha, nem figyelve arra, hogy figyelmeztesse Leiná-t, hogy elkanyarodik. A lány - megélése szerint - úgyis úgy közlekedik, hogy esélytelen lenne, hogy ne találjon hozzá vissza. Talán ha szarvasgombát keresnének, akkor beleolvadna a vaddisznók világába is, bár azok sokkal kevesebbet beszélnek. Igazából nem üti meg az ingerküszöbét a másik talpának zaja, de ahhoz van szokva, hogy a csend uralja a napját.
A kis tisztás, ahol kilyukadnak, számára mesebeli. Pedig nem hallott még meséket sem soha. Mégis az erdő sötétje között fényárban úszó füves terep olyan, ahol szívesen eltöltene egy kis időt. Ha nem volna dolga, most leheveredne a nedves füvébe, nem törődve annak hűvösségével és rajzolna. Bejárja egy részét, s vizsgálódása közben, alig észrevehető, a fényben mégis ékszerként tündöklő apró gyöngyöket lát meg. Ezüstcsörgő. Ő maga nem szorul rá, de végiggondolva a megelőző napok megpróbáltatásait, inkább leszakítja, s már tenné is el, mikor meghallja újra a hangot. Leina. Ki más. Az aranyak már fordulnak is felé, s néhány lépést közelítve pillantja meg azt, amiről beszél. Hogy a szajhák használják a kikötőben, arról neki más ugrik be.*
- Rég láttam ilyet.
*Jegyzi meg, majd nyújtja a kezét, hogy adja oda neki a másik. Ez nem Hols, jobb, ha távol marad tőle a lány. Arra, hogy a hajába tűzné, felszalad a szemöldöke.*
- A hajadba.
*Ismétli meg, majd megrázza a fejét, szinte már beletörődve abba, hogy fog még képtelenségeket hallani tőle. Halljon. Csak maradjon ilyen nyitott a szeme.*
3686. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-10-29 07:17:51
Üzenet elküldve: 2024-10-29 07:17:51
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 761
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 761
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
//Keresés: sikeres//
*Nori szerint ők ketten jó csapatot alkotnak, és büszkék lehetnek magukra az iménti mutatvány miatt. Mondjuk, az ilyen csapatmunkát szereti a legjobban, ahol a másik szenved, sérül meg és néz ki ritka murisan utána, ő pedig az, aki nevethet rajta, persze csak magában, mert a lassan mozgó arany szempár már arra engedi következtetni, hogy kezdi feszegetni a határokat a pimaszságával, úgyhogy nem is kezd vitatkozni Ril magabiztos kijelentésével.*
- Ez igaz *mond rá csak ennyit, de azért a zöld bájitalt felajánlja neki, hátha azonnal meg akar szabadulni a fájdalomtól. Ki ne akarna -rajta kívül-? Nos, úgy tűnik, hogy Ril sem, mert erre is rövid, lényegretörő, elutasító választ kap.*
- Ezek szerint te sem bánod, ha fáj *nem bírja ki, hogy ne jegyezze meg.* Menjünk akkor tovább! *Miután társával együtt eleget szüreteltek a Hols bogyókból, vissza is sétál Árnyékhoz, és miután a szükségesnél egy kicsit többet simogatta az állatot, folytathatják is az útjukat.
Nehéz terepen kell átverekedniük magukat. RIl gyalogszerrel gyorsabban haladhat, Nori-nak a lóval azonban nincs könnyű dolga. Hol felül rá, hogy egy meredekebb domboldalon le tudja vezetni hátasát, máskor pedig leszáll róla, mert különben nem férnének el a nagyobb fatörzsek alatt, amik a többi fa ágaiban megakadtak, mikor kidőltek. Csak akkor lélegezhetnek fel végre, mikor egy kicsi,egészen belátható tisztáson lyukadnak ki. Szerencsére nem azon, ahol Clion-nal töltött egy éjszakát nemrégiben. Semmi szükség arra, hogy újabb, jót és rosszat is magukban őrző emlékek törjenek felszínre, és annak elzárására kelljen koncentrálnia a feladata helyett.
A feladat, amit eredményesen végez, ugyanis hamarosan megpillant valamit, amiről ő is jól tudja, hogy micsoda. Háromágú szár, sötétlila virágok.*
- Nézd! *oda is siet a növényhez.* Elija Csókja. A kikötőben kurvák használták leginkább. *A sötétlila egyébként a legkedveltebb színe a fekete után, úgyhogy az Elija Csókja a kedvenc növényei közé tartozik, de leginkább csak a színe miatt, nem a hatása okán. Belőle olykor önmagában is túl heves érzelmek törnek a felszínre, nem kell őket még tovább erősíteni.*
- Kéred? Én csak a hajamba tűzném a virágját. *Mondja a maga módján, hogy neki nem kell, egy pillanatra meg is feledkezve arról, hogy nem is lehet az övé az egyezségük alapján. Még jó, hogy az sem jut eszébe épp, hogy az ebből kevert erősebb főzetet mire másra lehetne felhasználni, mert akkor bizony igényt tartana rá.*
//Keresés: sikeres//
*Nori szerint ők ketten jó csapatot alkotnak, és büszkék lehetnek magukra az iménti mutatvány miatt. Mondjuk, az ilyen csapatmunkát szereti a legjobban, ahol a másik szenved, sérül meg és néz ki ritka murisan utána, ő pedig az, aki nevethet rajta, persze csak magában, mert a lassan mozgó arany szempár már arra engedi következtetni, hogy kezdi feszegetni a határokat a pimaszságával, úgyhogy nem is kezd vitatkozni Ril magabiztos kijelentésével.*
- Ez igaz *mond rá csak ennyit, de azért a zöld bájitalt felajánlja neki, hátha azonnal meg akar szabadulni a fájdalomtól. Ki ne akarna -rajta kívül-? Nos, úgy tűnik, hogy Ril sem, mert erre is rövid, lényegretörő, elutasító választ kap.*
- Ezek szerint te sem bánod, ha fáj *nem bírja ki, hogy ne jegyezze meg.* Menjünk akkor tovább! *Miután társával együtt eleget szüreteltek a Hols bogyókból, vissza is sétál Árnyékhoz, és miután a szükségesnél egy kicsit többet simogatta az állatot, folytathatják is az útjukat.
Nehéz terepen kell átverekedniük magukat. RIl gyalogszerrel gyorsabban haladhat, Nori-nak a lóval azonban nincs könnyű dolga. Hol felül rá, hogy egy meredekebb domboldalon le tudja vezetni hátasát, máskor pedig leszáll róla, mert különben nem férnének el a nagyobb fatörzsek alatt, amik a többi fa ágaiban megakadtak, mikor kidőltek. Csak akkor lélegezhetnek fel végre, mikor egy kicsi,egészen belátható tisztáson lyukadnak ki. Szerencsére nem azon, ahol Clion-nal töltött egy éjszakát nemrégiben. Semmi szükség arra, hogy újabb, jót és rosszat is magukban őrző emlékek törjenek felszínre, és annak elzárására kelljen koncentrálnia a feladata helyett.
A feladat, amit eredményesen végez, ugyanis hamarosan megpillant valamit, amiről ő is jól tudja, hogy micsoda. Háromágú szár, sötétlila virágok.*
- Nézd! *oda is siet a növényhez.* Elija Csókja. A kikötőben kurvák használták leginkább. *A sötétlila egyébként a legkedveltebb színe a fekete után, úgyhogy az Elija Csókja a kedvenc növényei közé tartozik, de leginkább csak a színe miatt, nem a hatása okán. Belőle olykor önmagában is túl heves érzelmek törnek a felszínre, nem kell őket még tovább erősíteni.*
- Kéred? Én csak a hajamba tűzném a virágját. *Mondja a maga módján, hogy neki nem kell, egy pillanatra meg is feledkezve arról, hogy nem is lehet az övé az egyezségük alapján. Még jó, hogy az sem jut eszébe épp, hogy az ebből kevert erősebb főzetet mire másra lehetne felhasználni, mert akkor bizony igényt tartana rá.*
3685. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-10-28 16:48:05
Üzenet elküldve: 2024-10-28 16:48:05
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
//Keresés: sikeres//
*Keresetlen szavak hagyják el a száját, amit ritkán szeret kinyitni. Tenyerén vöröslő karcolások éktelenkednek, égető érzést hagyva minden mozdulatnál a bőr felszínén. A combja is megsérült, de az nem tűnik fel, nem olyasvalami, ami elérné az ingerküszöbét, ahogy az sem, hogy a sötét hajából zöld tűlevelek állnak ki, s egy kósza tincset a fenyő gyantája tapasztott össze úgy, hogy a szálak talán sosem akarnak majd elválni. Mégis elégedett mosoly terpeszkedik szét arcán, ahogy földet éri a talpa. Élvezi. Mindent, ami kicsit meggyötri, ami erőn felül van, ami mutatja, hogy van benne élet. Ha leesett volna, s bordái repedésnek indulnának is sokkalta jobb kedve lenne, csak mert végre csinált valamit, ami nem a lézengés, vagy nem a megszokott sziklákra való feljutás. Valami, ami legalább kicsit más. Csak bámulja a tenyerét, mintha az a néhány karc lenne az emlékeztetője arra, hogy nem puhult el. Ha nem szólalna meg a lány, talán perceket töltene el a képpel, s csak utána indulna el továbbkeresni az ő kincseit. De megszólal, s megállapít egy tényt, amire megint csak semmi szükség nem volt. Eztán mutatja a kezét, amit ő festett meg, pontosan tudja, hogy mi van rajta. S, hogy még tovább űzze a pillanatokra benne honoló boldog csendet, még visszavág azzal, amit puszta jó szándékból mondott neki. De túl elégedett ahhoz, hogy egyetlen nézésével is csendre intse a másikat. Lustán emeli rá az aranyakat, lehetetlen lassúsággal pislant egyet, majd a rajta maradt mosolyfoszlánnyal együtt nyílik szóra mégis ajka.*
- Csakhogy én tudom, mihez és hogyan szabad nyúlni.
*Ettől eltekintve, főleg, hogyha róla van szó, apróbb balesetek mindig történhetnek. És igaza van a lánynak, ezért is hagyta, hogy a szokott semminél egy fokkal vidámabb tekintettel mondja azt, amit. Megrázza viszont a fejét.*
- Nem kell olyan.
*Persze, hogy nem. Üvegcsébe zárt varázslat. Egy fokkal jobban bízik, mint abban, ami a levegőben terjed észrevétlen, ez legalább látható és eldöntheti, hogy használja-e, avagy nem. De nem.
A lány után indul, sosem elég a bogyókból, végre nem csak tervezi, hanem ő maga is szed belőle annyit, amennyi még jól jöhet a nap folyamán. Eztán int a fejével, hogy induljanak meg beljebb. *
A hozzászólás írója (Caelril Vaellisalia) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.10.28 16:50:26
//Keresés: sikeres//
*Keresetlen szavak hagyják el a száját, amit ritkán szeret kinyitni. Tenyerén vöröslő karcolások éktelenkednek, égető érzést hagyva minden mozdulatnál a bőr felszínén. A combja is megsérült, de az nem tűnik fel, nem olyasvalami, ami elérné az ingerküszöbét, ahogy az sem, hogy a sötét hajából zöld tűlevelek állnak ki, s egy kósza tincset a fenyő gyantája tapasztott össze úgy, hogy a szálak talán sosem akarnak majd elválni. Mégis elégedett mosoly terpeszkedik szét arcán, ahogy földet éri a talpa. Élvezi. Mindent, ami kicsit meggyötri, ami erőn felül van, ami mutatja, hogy van benne élet. Ha leesett volna, s bordái repedésnek indulnának is sokkalta jobb kedve lenne, csak mert végre csinált valamit, ami nem a lézengés, vagy nem a megszokott sziklákra való feljutás. Valami, ami legalább kicsit más. Csak bámulja a tenyerét, mintha az a néhány karc lenne az emlékeztetője arra, hogy nem puhult el. Ha nem szólalna meg a lány, talán perceket töltene el a képpel, s csak utána indulna el továbbkeresni az ő kincseit. De megszólal, s megállapít egy tényt, amire megint csak semmi szükség nem volt. Eztán mutatja a kezét, amit ő festett meg, pontosan tudja, hogy mi van rajta. S, hogy még tovább űzze a pillanatokra benne honoló boldog csendet, még visszavág azzal, amit puszta jó szándékból mondott neki. De túl elégedett ahhoz, hogy egyetlen nézésével is csendre intse a másikat. Lustán emeli rá az aranyakat, lehetetlen lassúsággal pislant egyet, majd a rajta maradt mosolyfoszlánnyal együtt nyílik szóra mégis ajka.*
- Csakhogy én tudom, mihez és hogyan szabad nyúlni.
*Ettől eltekintve, főleg, hogyha róla van szó, apróbb balesetek mindig történhetnek. És igaza van a lánynak, ezért is hagyta, hogy a szokott semminél egy fokkal vidámabb tekintettel mondja azt, amit. Megrázza viszont a fejét.*
- Nem kell olyan.
*Persze, hogy nem. Üvegcsébe zárt varázslat. Egy fokkal jobban bízik, mint abban, ami a levegőben terjed észrevétlen, ez legalább látható és eldöntheti, hogy használja-e, avagy nem. De nem.
A lány után indul, sosem elég a bogyókból, végre nem csak tervezi, hanem ő maga is szed belőle annyit, amennyi még jól jöhet a nap folyamán. Eztán int a fejével, hogy induljanak meg beljebb. *
A hozzászólás írója (Caelril Vaellisalia) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.10.28 16:50:26
3684. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-10-27 19:47:13
Üzenet elküldve: 2024-10-27 19:47:13
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 179
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 179
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Vadászat//
* Agin kíváncsi, de ez nem is olyan nagy probléma. Elvégre a félvér is visszakérdezne, ha ilyeneket hallana a másiktól. Aki nem elővigyázatos, az könnyen elvesztheti a fejét. Ezzel szemben a túlzott óvatosság meg nagy figyelmet szerez. Ezért is vonult félre ilyen időkben, mikor nincs munka. Na meg persze az elf vér az ereiben nem engedné meg neki, hogy a városban töltse a szabadságát. Neki az olyan… túl emberi. *
- Még régen volt, hogy kihívott egy titkos hódolóm. Majdnem otthagytam a fogam, de végül a figyelmetlensége okozta a vesztét. De ez a múlt! Remélem, hogy mivel elhagytam a Wegtorent, azóta lemondtak a keresésemről!
* Régi Pirtianes kutatói nem sajnálnak semmilyen nyersanyagot, hogy felkutassák a szökevényeiket. Azért ennek is vannak határai. Mint például, ha már két város választ el tőlük. Mióta ezeket a földeket járja, azóta egyel sem találkozott. De mint mindig, a baj nem egyedül jár, vagy mintha a baj keresné a félvért. Bárhova megy, valakinek keresztbe tesz, s ezzel új ellenségekre tesz szert. A szerencséje, hogy egyik sem ismeri fel. *
- Érdekes. Akkor minden nyugodt egyelőre? Biztos nagy szarban lennék Relel, ha pont akkor vonulnék el a semmiségbe, ha kellenék!
* Nem is szeretné túl gondolni. Szeme láttára megmérgezett egy egész hadosztályt. Inkább nem bosszantana fel, ha egy mód van rá. Ez mondjuk nem azt jelenti, hogy sikerül, csak azt, hogy kerüli. A vörös is beszámol, hogy mégis mi dolga a városban. Legalábbis, hogy csak arra járt. Igazából a többi nem is fontos. Ha lenne valami érdekes, akkor azt biztosan megosztaná. *
- Hát igen. Ahogy mondtad, baromi hideg van. És ez már csak rosszabb lesz! De hát ha hív engem a természet, akkor muszáj válaszolnom rá. Még akkor is, ha lefagynak az ujjaim.
* Még ha egy fattyú is, az elf vér, ami az ereiben csörgedezik és ehhez hozzájön, hogy élete nagyrészt erőben töltötte. A régi szokásokat nehéz megszakítani. Főleg ha az az illető vérében van. Meglepetten néz Aginra, majd akaratlanul is nevetni kezd. *
- Mert nem az enyém! Mondjuk úgy, hogy üres volt én meg úgy gondoltam, hogy míg a tulaj nem kéri vissza, addig nem hagyom elrothadni.
* Megvonja vállát, majd kitölti a teát. Még az is csoda, hogy talált hozzá megfelelő poharakat. Még jó, hogy az előző tulaj nem vitte magával. Persze az is lehet, hogy ezt csak nyaralóként használja és azért nincs itt. *
- Ilyen hidegbe? Hát nem mondom, lehet jólesne, de az egy fogadóban jobban esne, mint itt a hidegben. Meg ugye nem gondoltam volna, hogy vendégeim lesznek! Legközelebb, majd csak miattad bepakolok két hideget. Mondjuk, remélem, hogy akkor melegebb lesz, mint most.
//Vadászat//
* Agin kíváncsi, de ez nem is olyan nagy probléma. Elvégre a félvér is visszakérdezne, ha ilyeneket hallana a másiktól. Aki nem elővigyázatos, az könnyen elvesztheti a fejét. Ezzel szemben a túlzott óvatosság meg nagy figyelmet szerez. Ezért is vonult félre ilyen időkben, mikor nincs munka. Na meg persze az elf vér az ereiben nem engedné meg neki, hogy a városban töltse a szabadságát. Neki az olyan… túl emberi. *
- Még régen volt, hogy kihívott egy titkos hódolóm. Majdnem otthagytam a fogam, de végül a figyelmetlensége okozta a vesztét. De ez a múlt! Remélem, hogy mivel elhagytam a Wegtorent, azóta lemondtak a keresésemről!
* Régi Pirtianes kutatói nem sajnálnak semmilyen nyersanyagot, hogy felkutassák a szökevényeiket. Azért ennek is vannak határai. Mint például, ha már két város választ el tőlük. Mióta ezeket a földeket járja, azóta egyel sem találkozott. De mint mindig, a baj nem egyedül jár, vagy mintha a baj keresné a félvért. Bárhova megy, valakinek keresztbe tesz, s ezzel új ellenségekre tesz szert. A szerencséje, hogy egyik sem ismeri fel. *
- Érdekes. Akkor minden nyugodt egyelőre? Biztos nagy szarban lennék Relel, ha pont akkor vonulnék el a semmiségbe, ha kellenék!
* Nem is szeretné túl gondolni. Szeme láttára megmérgezett egy egész hadosztályt. Inkább nem bosszantana fel, ha egy mód van rá. Ez mondjuk nem azt jelenti, hogy sikerül, csak azt, hogy kerüli. A vörös is beszámol, hogy mégis mi dolga a városban. Legalábbis, hogy csak arra járt. Igazából a többi nem is fontos. Ha lenne valami érdekes, akkor azt biztosan megosztaná. *
- Hát igen. Ahogy mondtad, baromi hideg van. És ez már csak rosszabb lesz! De hát ha hív engem a természet, akkor muszáj válaszolnom rá. Még akkor is, ha lefagynak az ujjaim.
* Még ha egy fattyú is, az elf vér, ami az ereiben csörgedezik és ehhez hozzájön, hogy élete nagyrészt erőben töltötte. A régi szokásokat nehéz megszakítani. Főleg ha az az illető vérében van. Meglepetten néz Aginra, majd akaratlanul is nevetni kezd. *
- Mert nem az enyém! Mondjuk úgy, hogy üres volt én meg úgy gondoltam, hogy míg a tulaj nem kéri vissza, addig nem hagyom elrothadni.
* Megvonja vállát, majd kitölti a teát. Még az is csoda, hogy talált hozzá megfelelő poharakat. Még jó, hogy az előző tulaj nem vitte magával. Persze az is lehet, hogy ezt csak nyaralóként használja és azért nincs itt. *
- Ilyen hidegbe? Hát nem mondom, lehet jólesne, de az egy fogadóban jobban esne, mint itt a hidegben. Meg ugye nem gondoltam volna, hogy vendégeim lesznek! Legközelebb, majd csak miattad bepakolok két hideget. Mondjuk, remélem, hogy akkor melegebb lesz, mint most.
3683. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-10-27 19:09:17
Üzenet elküldve: 2024-10-27 19:09:17
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 761
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 761
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
//Ügyességpróba: sikeres//
//Keresés: sikeres//
*Nori mintapéldája a „Kicsi a bors, de erős.” közmondásnak. Elsőre senki nem nézné ki belőle, hogy mennyi erő szorult a kis testébe, de ez nem is baj. Az átlagember gondolja csak nyugodtan veszélytelenebbnek, mint amilyen, aki pedig az apró jelekből le tudja szűrni, hogy mire képes, az meg azért nem akar majd ujjat húzni vele. Talán pont ennek köszönhető, hogy igazából egész jó párost alkotnak a másik fekete hajúval. Tartják a két lépés távolságot egymástól, de mégis együtt tudnak dolgozni, ha szükség van rá.
Nem hisztizik amiatt, hogy Ril bakancsban áll rá a vállaira, és addig sem, amíg tartania kell a súlyát. Utána hátrébb lép párat, és felfele bámul, hogy láthassa a műveletet, csak kár, hogy az a kurva nap pont ott hatol keresztül a lombkoronán, ahol a szemébe tud világítani, így csak hunyorítva látja, hogy mi történik a fán. Illetve hallja is. Bezzeg a káromkodásra lehet szavakat pazarolni. Valami ilyesmire gondolhatna Nori is, ha tudná, hogy mennyire zavarja a másikat a fecsegése, de nem tudja. Ril megkaparintja a hőn áhított Xado-t, ő pedig még a szemébe sütő nap ellenére is ügyesen el tudja kapni a fáról érkező gallyat, rajta a növénnyel. Most már csak abban reménykedik, hogy az elfet nem kell majd ugyanígy elkapnia, miközben megpróbál lejutni a fáról, de a képességeit látva nem kell őt félteni. Jobban csinálja, mint egy majom, gondolja Nori. Ril végül -nagyjából- épségben ér le mellé, és megköszöni a segítséget.*
- Szívesen. Erről szól az egyezségünk. Segítek neked növényeket szerezni ezért cserébe. *Viszonozza az udvariasságot most is tízzel több szóban, mint az szükséges lehetne, és közben felmutatja az alkarján ékeskedő rajzot.*
- Nem tenne jót a friss sebnek, ha mérgező növény karcolná végig. *Ismétli el szó szerint a lánytól tanult szavakat, miközben ő a mászás közben szerzett sebeit nézi.*
- Tudok rá adni gyógyitalt, ha akarod. Kérsz? El is múlnának tőle, amíg szedek még azokból. *Mutat az előző, igencsak megkopasztott Hols bokortól egy kicsit távolabbra, ahol egy másikat is kiszúrt, és ha már ott van, akkor nem akarná meghagyni a Drahunoknak és a Gwuffoknak. Jobb helyen lesz náluk.*
//Ügyességpróba: sikeres//
//Keresés: sikeres//
*Nori mintapéldája a „Kicsi a bors, de erős.” közmondásnak. Elsőre senki nem nézné ki belőle, hogy mennyi erő szorult a kis testébe, de ez nem is baj. Az átlagember gondolja csak nyugodtan veszélytelenebbnek, mint amilyen, aki pedig az apró jelekből le tudja szűrni, hogy mire képes, az meg azért nem akar majd ujjat húzni vele. Talán pont ennek köszönhető, hogy igazából egész jó párost alkotnak a másik fekete hajúval. Tartják a két lépés távolságot egymástól, de mégis együtt tudnak dolgozni, ha szükség van rá.
Nem hisztizik amiatt, hogy Ril bakancsban áll rá a vállaira, és addig sem, amíg tartania kell a súlyát. Utána hátrébb lép párat, és felfele bámul, hogy láthassa a műveletet, csak kár, hogy az a kurva nap pont ott hatol keresztül a lombkoronán, ahol a szemébe tud világítani, így csak hunyorítva látja, hogy mi történik a fán. Illetve hallja is. Bezzeg a káromkodásra lehet szavakat pazarolni. Valami ilyesmire gondolhatna Nori is, ha tudná, hogy mennyire zavarja a másikat a fecsegése, de nem tudja. Ril megkaparintja a hőn áhított Xado-t, ő pedig még a szemébe sütő nap ellenére is ügyesen el tudja kapni a fáról érkező gallyat, rajta a növénnyel. Most már csak abban reménykedik, hogy az elfet nem kell majd ugyanígy elkapnia, miközben megpróbál lejutni a fáról, de a képességeit látva nem kell őt félteni. Jobban csinálja, mint egy majom, gondolja Nori. Ril végül -nagyjából- épségben ér le mellé, és megköszöni a segítséget.*
- Szívesen. Erről szól az egyezségünk. Segítek neked növényeket szerezni ezért cserébe. *Viszonozza az udvariasságot most is tízzel több szóban, mint az szükséges lehetne, és közben felmutatja az alkarján ékeskedő rajzot.*
- Nem tenne jót a friss sebnek, ha mérgező növény karcolná végig. *Ismétli el szó szerint a lánytól tanult szavakat, miközben ő a mászás közben szerzett sebeit nézi.*
- Tudok rá adni gyógyitalt, ha akarod. Kérsz? El is múlnának tőle, amíg szedek még azokból. *Mutat az előző, igencsak megkopasztott Hols bokortól egy kicsit távolabbra, ahol egy másikat is kiszúrt, és ha már ott van, akkor nem akarná meghagyni a Drahunoknak és a Gwuffoknak. Jobb helyen lesz náluk.*
3682. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-10-27 17:29:15
Üzenet elküldve: 2024-10-27 17:29:15
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
//Ügyességpróba: sikeres//
*Csak egy név. Lecsípve az elejéből, hogy könnyebb legyen kiejteni. Nem tulajdonít neki nagyobb jelentőséget annál, minthogy legyen hogyan szólítani azt, aki éppen a közelében van. Ha kívánhatna, nem is lenne a közelében senki, akkor nem kellene vesződnie ezzel sem, ahogy nem kellett volna egy távoli életben azzal sem, hogy mindig újakat adjon magának. Hogy a Kikötőben a vélhetően eredetit kívánja használni, csakis annak szól, hogy ki akar tartani a saját döntése mellett.
Jó érzés végre nem szomjazni. Talán ételnek nem sok, de legalább jutott valami a gyomrába. Mintha erőre kapna tőle, pedig csak a tudat segíti igazán, hogy hozzájutott.
A lány is megkóstolja. Legalább megtapasztalja a jótékony hatását. Az aranyak szüntelenül keresnek, kevésnek érzi az időt, pedig semmi nem sürgeti. Hamar tűnik fel a zöldbe szinte beleolvadó zuzmónak ható Xado, ami úgy vonzza magához, mint a lámpás fénye a molyt. Nem is szól, csak nesztelen lépésekkel hagyja hátra a másikat, akinek jelenlétére mégis szüksége van. Jelezve neki hamar éri be, s a kérdése után nem érti, miért kell képtelenségként gondolni az ötleteire. Meg lehet oldani, megoldják.*
- Az.
*Már-már sürgető a pillantás, ahogy nézi, de ez csak annak szól, hogy éppen mire vadászik. Mindenét át tudja hatni a nyugalom és a türelem, de olyan emlékképek ösztökélik arra, hogy legyen nála egy adaggal, amiket sosem adna ki elméjéből, neki legalábbis biztosan nem.
Ha jó valamire a folytonos beszéd, az az, hogy messzire űzi a gondolatokat. Nem marad más, csak az érzet, mintha halántékon szúrták volna. Mégis miért kell elpazarolni ennyi istenverte szót arra, amit lehetne annyival is kifejezni, hogy "el". Hidegen méri végig Leiná-t, majd vesz egy nagyobb levegőt, hogy eltüntesse az iránta érzett hirtelen ellenszenvet. Ő most segít neki éppen, csak az a hangbuborék nem kellene köré. Leveszi a kardot és a földre teszi.
Csendben lép az ében lány mögé. Talán le kellene vennie a bakancsát, de nem fogja. Épp elég, ha a tenyerét szúrja meg a tűlevél. Attól nem tart hogy nagyot esne, attól sokkal inkább, hogy nem fogja tudni felemelni. Bár utasítani nem szükséges a hogyanra, megteszi, amit kért és várja, hogy mi fog történni. Hogy a másik ilyen jó erőben van, nem sejtette, de ez nem is mindig kell, hogy egyértelmű legyen. A kéregbe kapaszkodva érzi meg tenyere alatt a ragacsos gyantát, ami mintha óva akarná inteni attól, hogy rá akarjon mászni. Nem elegek a fa apró tőrei, még ezzel is megmutatja, hogy kivel van dolga.*
- Akkor is megszerzem baszd meg...
*Az az embermagasságban lévő ág nem lett volna elég semmire, megkövetelte az attrakciót az afelett lévő, ami már talán elbírja őt is. Ha nem így van, gondban lesz, ez nem szikla, abban sokkal biztosabb. De nem fogja megállítani némi kellemetlenség, pillanatokon belül a megfelelő helyre mászik, majd ügyeskedve, néhány kisebb ágat maga felé húzva - s ezzel saját sorsát kísértve - szerzi meg végül a virágot.*
- Kapd el.
*Egy letört gallyra csavarja rá, hogy le is tudjon érni a földre a kifejezetten könnyű fátyol. Eztán neki kell leküzdenie magát, ami kívülről talán könnyednek tűnik, de belül majd megfeszül, hogy ne zuhanjon a mélybe. Mikor végre újra a talajon van, kissé összevont szemöldökkel nézi a tenyerét. Pontosan olyan, mint gondolta. Gyantás, és a kéregtől, tűlevelektől sebzett. Ez legyen a legnagyobb problémája.*
- Köszönöm.
*Mondja végül, ennyit megérdemel a másik is, bár nem kifejezett udvariassági kör ez, tényleg szüksége volt rá.*
//Ügyességpróba: sikeres//
*Csak egy név. Lecsípve az elejéből, hogy könnyebb legyen kiejteni. Nem tulajdonít neki nagyobb jelentőséget annál, minthogy legyen hogyan szólítani azt, aki éppen a közelében van. Ha kívánhatna, nem is lenne a közelében senki, akkor nem kellene vesződnie ezzel sem, ahogy nem kellett volna egy távoli életben azzal sem, hogy mindig újakat adjon magának. Hogy a Kikötőben a vélhetően eredetit kívánja használni, csakis annak szól, hogy ki akar tartani a saját döntése mellett.
Jó érzés végre nem szomjazni. Talán ételnek nem sok, de legalább jutott valami a gyomrába. Mintha erőre kapna tőle, pedig csak a tudat segíti igazán, hogy hozzájutott.
A lány is megkóstolja. Legalább megtapasztalja a jótékony hatását. Az aranyak szüntelenül keresnek, kevésnek érzi az időt, pedig semmi nem sürgeti. Hamar tűnik fel a zöldbe szinte beleolvadó zuzmónak ható Xado, ami úgy vonzza magához, mint a lámpás fénye a molyt. Nem is szól, csak nesztelen lépésekkel hagyja hátra a másikat, akinek jelenlétére mégis szüksége van. Jelezve neki hamar éri be, s a kérdése után nem érti, miért kell képtelenségként gondolni az ötleteire. Meg lehet oldani, megoldják.*
- Az.
*Már-már sürgető a pillantás, ahogy nézi, de ez csak annak szól, hogy éppen mire vadászik. Mindenét át tudja hatni a nyugalom és a türelem, de olyan emlékképek ösztökélik arra, hogy legyen nála egy adaggal, amiket sosem adna ki elméjéből, neki legalábbis biztosan nem.
Ha jó valamire a folytonos beszéd, az az, hogy messzire űzi a gondolatokat. Nem marad más, csak az érzet, mintha halántékon szúrták volna. Mégis miért kell elpazarolni ennyi istenverte szót arra, amit lehetne annyival is kifejezni, hogy "el". Hidegen méri végig Leiná-t, majd vesz egy nagyobb levegőt, hogy eltüntesse az iránta érzett hirtelen ellenszenvet. Ő most segít neki éppen, csak az a hangbuborék nem kellene köré. Leveszi a kardot és a földre teszi.
Csendben lép az ében lány mögé. Talán le kellene vennie a bakancsát, de nem fogja. Épp elég, ha a tenyerét szúrja meg a tűlevél. Attól nem tart hogy nagyot esne, attól sokkal inkább, hogy nem fogja tudni felemelni. Bár utasítani nem szükséges a hogyanra, megteszi, amit kért és várja, hogy mi fog történni. Hogy a másik ilyen jó erőben van, nem sejtette, de ez nem is mindig kell, hogy egyértelmű legyen. A kéregbe kapaszkodva érzi meg tenyere alatt a ragacsos gyantát, ami mintha óva akarná inteni attól, hogy rá akarjon mászni. Nem elegek a fa apró tőrei, még ezzel is megmutatja, hogy kivel van dolga.*
- Akkor is megszerzem baszd meg...
*Az az embermagasságban lévő ág nem lett volna elég semmire, megkövetelte az attrakciót az afelett lévő, ami már talán elbírja őt is. Ha nem így van, gondban lesz, ez nem szikla, abban sokkal biztosabb. De nem fogja megállítani némi kellemetlenség, pillanatokon belül a megfelelő helyre mászik, majd ügyeskedve, néhány kisebb ágat maga felé húzva - s ezzel saját sorsát kísértve - szerzi meg végül a virágot.*
- Kapd el.
*Egy letört gallyra csavarja rá, hogy le is tudjon érni a földre a kifejezetten könnyű fátyol. Eztán neki kell leküzdenie magát, ami kívülről talán könnyednek tűnik, de belül majd megfeszül, hogy ne zuhanjon a mélybe. Mikor végre újra a talajon van, kissé összevont szemöldökkel nézi a tenyerét. Pontosan olyan, mint gondolta. Gyantás, és a kéregtől, tűlevelektől sebzett. Ez legyen a legnagyobb problémája.*
- Köszönöm.
*Mondja végül, ennyit megérdemel a másik is, bár nem kifejezett udvariassági kör ez, tényleg szüksége volt rá.*
3681. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2024-10-27 16:32:19
Üzenet elküldve: 2024-10-27 16:32:19
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 761
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 761
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
//Erőpróba: sikeres//
*Leina. Már megint ez a név. Ahogy egyre többször hallja, úgy ég bele egyre jobban a tudatába a létezése. Az önálló létezése. Miért is lenne szükség arra, hogy ha meg akarja magát védeni, akkor tomboljon, öljön és mindenképp vért ontson? Lehet hideg, erős és félelmetes úgy is, hogy közben nem pusztít el mindent maga körül. Igen, igen… Lehet úgy is…
Igaz, a Leina név létezése önmagában egyelőre még nem garantálja sem a stabilitást, sem a dominanciát, a gépezet még nem képes óramű pontossággal működni. Néha félreüt, mint például abban a kérdésben is, hogy magára hagyhatják-e Árnyékot az erdő szélén. Gyerekesen reagál az el nem hangzott kérésre, de utána már újra csak a feladatra koncentrál, ami ki is fizetődik, mikor megtalálja a vöröses terméssel rendelkező bokrot, melynek kisvártatva a nevét is megtudja. Rézszínű Hols. Mondjuk csak azt követőe, hogy Ril teletömi a száját a bogyókkal, így azt nem kell még egyszer megkérdeznie, hogy ehető-e, hacsak nem most ébredtek fel hirtelen a nő öngyilkosságra hajlamos vágyai, de azt erősen kétli.*
- Édes? Ó! *Nem kell neki kétszer mondani, ő is ráveti magát a termésre, és ha hagynák ott elidőzni, talán még az egészet is képes lenne lelegelni, annyira ízlik neki, ahogy az édes íz keveredik a hűsítő érzéssel. Ha eleget eszik belőle, sem éhes, sem szomjas nem lesz egy ideig. Még tele van a szája, mikor Ril távolodni kezd tőle. Nem foglalkozik vele különösebben, hadd keresgéljen tovább, ha akar, ő még ellesz egy ideig a Hols bokor társaságában. Vissza is megy a lóhoz, és a hátizsákjából előkotor egy kisebb, kiürült erszényt, amit megtölthet a bogyókkal. Mindenképp akar magával vinni belőle, még jól fog jönni, ha épp nem lenne semmiféle élelem a közelében. Munkáját azonban Ril hangja zavarja meg.*
- Tessék? *Ekkor lépked oda mellé, és pillant fel ő is a zuzmóra.* Most komolyan az kell neked, amit a legnehezebb megszerezni? *Sóhajt ő is egyet, és végiggondolja az esélyeiket. Eszébe jut a kannibál barátja, aki meglepődött azon, hogy milyen erősen tudta megütni, és az is, hogy Mai-t milyen könnyedén cipelte hazáig a romvárosból, bár igaz, hogy ő érzésre alig nehezebb egy kövér macskánál.*
- El, persze, de onnan is másznod kell még, és fájni fog, de hát ha az kell, akkor az kell… *Odalép a fához, és letérdel elé, de már felkészülve arra, hogy nagyobb súllyal a hátán is fel tudjon majd állni.*
- Mássz fel, állj a vállamra, és felemellek! Onnan már a te dolgod. El nem kaplak, ha leesel. A kardot amúgy levenném addig a helyedben. Az még jobban fog fájni, ha arra esel rá. *Talán kissé alábecsüli az aranyszemű képességeit, bár az is igaz, hogy nem könnyű feladat megmászni ezt a fát. Ha meg kitöri a gerincét esés közben, legalább rögtön hasznos lesz a Xado.
Ha érezni kezdi a lány súlyát a vállain, akkor nem olyan könnyedén, mint szeretné, de feláll és kiegyenesedik vele, így Ril már meg tud kapaszkodni az első ágakban, ahonnan folytathatja a mászást, ő meg majd lentről figyeli.*
//Erőpróba: sikeres//
*Leina. Már megint ez a név. Ahogy egyre többször hallja, úgy ég bele egyre jobban a tudatába a létezése. Az önálló létezése. Miért is lenne szükség arra, hogy ha meg akarja magát védeni, akkor tomboljon, öljön és mindenképp vért ontson? Lehet hideg, erős és félelmetes úgy is, hogy közben nem pusztít el mindent maga körül. Igen, igen… Lehet úgy is…
Igaz, a Leina név létezése önmagában egyelőre még nem garantálja sem a stabilitást, sem a dominanciát, a gépezet még nem képes óramű pontossággal működni. Néha félreüt, mint például abban a kérdésben is, hogy magára hagyhatják-e Árnyékot az erdő szélén. Gyerekesen reagál az el nem hangzott kérésre, de utána már újra csak a feladatra koncentrál, ami ki is fizetődik, mikor megtalálja a vöröses terméssel rendelkező bokrot, melynek kisvártatva a nevét is megtudja. Rézszínű Hols. Mondjuk csak azt követőe, hogy Ril teletömi a száját a bogyókkal, így azt nem kell még egyszer megkérdeznie, hogy ehető-e, hacsak nem most ébredtek fel hirtelen a nő öngyilkosságra hajlamos vágyai, de azt erősen kétli.*
- Édes? Ó! *Nem kell neki kétszer mondani, ő is ráveti magát a termésre, és ha hagynák ott elidőzni, talán még az egészet is képes lenne lelegelni, annyira ízlik neki, ahogy az édes íz keveredik a hűsítő érzéssel. Ha eleget eszik belőle, sem éhes, sem szomjas nem lesz egy ideig. Még tele van a szája, mikor Ril távolodni kezd tőle. Nem foglalkozik vele különösebben, hadd keresgéljen tovább, ha akar, ő még ellesz egy ideig a Hols bokor társaságában. Vissza is megy a lóhoz, és a hátizsákjából előkotor egy kisebb, kiürült erszényt, amit megtölthet a bogyókkal. Mindenképp akar magával vinni belőle, még jól fog jönni, ha épp nem lenne semmiféle élelem a közelében. Munkáját azonban Ril hangja zavarja meg.*
- Tessék? *Ekkor lépked oda mellé, és pillant fel ő is a zuzmóra.* Most komolyan az kell neked, amit a legnehezebb megszerezni? *Sóhajt ő is egyet, és végiggondolja az esélyeiket. Eszébe jut a kannibál barátja, aki meglepődött azon, hogy milyen erősen tudta megütni, és az is, hogy Mai-t milyen könnyedén cipelte hazáig a romvárosból, bár igaz, hogy ő érzésre alig nehezebb egy kövér macskánál.*
- El, persze, de onnan is másznod kell még, és fájni fog, de hát ha az kell, akkor az kell… *Odalép a fához, és letérdel elé, de már felkészülve arra, hogy nagyobb súllyal a hátán is fel tudjon majd állni.*
- Mássz fel, állj a vállamra, és felemellek! Onnan már a te dolgod. El nem kaplak, ha leesel. A kardot amúgy levenném addig a helyedben. Az még jobban fog fájni, ha arra esel rá. *Talán kissé alábecsüli az aranyszemű képességeit, bár az is igaz, hogy nem könnyű feladat megmászni ezt a fát. Ha meg kitöri a gerincét esés közben, legalább rögtön hasznos lesz a Xado.
Ha érezni kezdi a lány súlyát a vállain, akkor nem olyan könnyedén, mint szeretné, de feláll és kiegyenesedik vele, így Ril már meg tud kapaszkodni az első ágakban, ahonnan folytathatja a mászást, ő meg majd lentről figyeli.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3700-3719