Külső területek - Kikötői erdőség
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Szántóföldek (új) Dokkok és kikötő (új) | Kikötői erdőség | Tharg birtokok (új) Krenkataur barlangrendszer (új) |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 4 (61. - 80. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3700-3719
80. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2016-11-18 20:10:25
Üzenet elküldve: 2016-11-18 20:10:25
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 336
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 336
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Díszes kompánia//
*Azt nem tudja, hogy éppen milyen beszélgetésbe csöppent bele vagy milyenbe nem, de az biztos, hogy az avarban végzi fejel is. Amint felemeli a fejét, levegő után kapkodva, gyorsan lesepri a nedves avart az arcáról. Rémülten tekint körbe, hogy hová is csöppent be. Pillanatnyi kép csupán amit a három idegenről fel tud mérni. Mintha egy csuklyás alak, egy férfi, meg egy tündér lenne. Semmiben sem biztos, olyan riadtan kapkodja a fejét jobbra-balra.*
- Mi, hogy mit kergettem el? Megőrültél, a bestia még mindig engem üldöz? *Minden rosszindulat nélkül mondja, hiszen nem tudja, hogy Taitos minek az elijesztéséről beszélt. Tőre még mindig a kezében van. Hamar fel is pattan a kis pöttöm gnóm és hátrálni próbál, onnan ahonnan az előbb kiugrott a bokorból. Kicsit idegesen hallgatja végig a bemutatkozást. Tőrét maga elé is tartja, hogy ha kiugrana a vadkan, akkor meg tudja védeni magát, vagy a látszatát tudja kelteni, hogy vagy némi esélye. ~Mofeta, Krestvir és Ta… ez az a Taitos?~ *
- Te az a Taitos vagy akinek wargja van? *Rémülten pillant a férfire. ~Nem elég, hogy egy vadkan üldöz, de még egy warg is itt ólálkodhat. Hogy a Rhog'nar vigye el!~ *
- Egy vérengző vadkan van a nyomomban, egyegyegy nagyon hatalmas! *A bokor felől valami felröffen.*
- Segítség, vigyetek magatokkal! *Kiált a kompánia után. Hátasa nélkül apró lábán szalad a többiek után. Tőrét gyorsan a bőrtok hüvelyébe süllyeszti és rohan az életéért. A háttérben vadkanröfögés hallatszik, ahogy távolodnak a tett helyszínétől.*
- Halljátok már, ez kiszimatolt engem?! *Nem nyugodott meg egyáltalán. Tekintete továbbra is riadt és még sápadt is az aggodalomtól. ~Bár ha a warg tényleg olyan szelíd és engedelme, mint ahogy Worenth mester mondja akkor akár szét is marcangolhatná a ránk támadó vadkant.~ Ez persze csak elmélet, azt ugyanis nem tudja, hogy a mágus wargja itt van e vagy sem.*
- Várjatok ti Synmiraiak vagytok? Hát én is az vagyok! *Csap a homlokára miután felismeri, hogy azok lehetnek. Bár erre csak a Taitos név hallatán következtet.*
- Mogrim vagyok. *Motyogja, miközben tőrét újra előhúzza hüvelyéből az újabb közeledő egyre hangosabb röffenések hallatán.*
- Gyorsan siessetek, ez mindjárt ránk ront! Higgyetek nekem ez irgalmatlan nagy, nem, csak azért mert gnóm vagyok, ez tényleg akkora, mint egy kisebbfajta ló. *Jó azért lehet túloz egy kicsit, de még életében nem látott ekkora vadkant, főleg nem ilyen vadat.*
//Díszes kompánia//
*Azt nem tudja, hogy éppen milyen beszélgetésbe csöppent bele vagy milyenbe nem, de az biztos, hogy az avarban végzi fejel is. Amint felemeli a fejét, levegő után kapkodva, gyorsan lesepri a nedves avart az arcáról. Rémülten tekint körbe, hogy hová is csöppent be. Pillanatnyi kép csupán amit a három idegenről fel tud mérni. Mintha egy csuklyás alak, egy férfi, meg egy tündér lenne. Semmiben sem biztos, olyan riadtan kapkodja a fejét jobbra-balra.*
- Mi, hogy mit kergettem el? Megőrültél, a bestia még mindig engem üldöz? *Minden rosszindulat nélkül mondja, hiszen nem tudja, hogy Taitos minek az elijesztéséről beszélt. Tőre még mindig a kezében van. Hamar fel is pattan a kis pöttöm gnóm és hátrálni próbál, onnan ahonnan az előbb kiugrott a bokorból. Kicsit idegesen hallgatja végig a bemutatkozást. Tőrét maga elé is tartja, hogy ha kiugrana a vadkan, akkor meg tudja védeni magát, vagy a látszatát tudja kelteni, hogy vagy némi esélye. ~Mofeta, Krestvir és Ta… ez az a Taitos?~ *
- Te az a Taitos vagy akinek wargja van? *Rémülten pillant a férfire. ~Nem elég, hogy egy vadkan üldöz, de még egy warg is itt ólálkodhat. Hogy a Rhog'nar vigye el!~ *
- Egy vérengző vadkan van a nyomomban, egyegyegy nagyon hatalmas! *A bokor felől valami felröffen.*
- Segítség, vigyetek magatokkal! *Kiált a kompánia után. Hátasa nélkül apró lábán szalad a többiek után. Tőrét gyorsan a bőrtok hüvelyébe süllyeszti és rohan az életéért. A háttérben vadkanröfögés hallatszik, ahogy távolodnak a tett helyszínétől.*
- Halljátok már, ez kiszimatolt engem?! *Nem nyugodott meg egyáltalán. Tekintete továbbra is riadt és még sápadt is az aggodalomtól. ~Bár ha a warg tényleg olyan szelíd és engedelme, mint ahogy Worenth mester mondja akkor akár szét is marcangolhatná a ránk támadó vadkant.~ Ez persze csak elmélet, azt ugyanis nem tudja, hogy a mágus wargja itt van e vagy sem.*
- Várjatok ti Synmiraiak vagytok? Hát én is az vagyok! *Csap a homlokára miután felismeri, hogy azok lehetnek. Bár erre csak a Taitos név hallatán következtet.*
- Mogrim vagyok. *Motyogja, miközben tőrét újra előhúzza hüvelyéből az újabb közeledő egyre hangosabb röffenések hallatán.*
- Gyorsan siessetek, ez mindjárt ránk ront! Higgyetek nekem ez irgalmatlan nagy, nem, csak azért mert gnóm vagyok, ez tényleg akkora, mint egy kisebbfajta ló. *Jó azért lehet túloz egy kicsit, de még életében nem látott ekkora vadkant, főleg nem ilyen vadat.*
79. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2016-11-18 19:42:34
Üzenet elküldve: 2016-11-18 19:42:34
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 14
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 14
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Szomorú Khrosas//
- Minden teret nyer majd a világban, még ha csak egy kis időre is. Ezt mindig édesapám mondta nekem, ezzel a mondattal tanított arra, hogy mindennek és mindenkinek adjak egy esélyt.
*Halványan elmosolyodik édesapja emlékére. Idős volt már, de még elehetett volna. Elég sok tapasztalata volt a világról, amit mindenkivel próbált megosztani, akivel csak társalgott, legyen az törpe, tündér, félvérű vagy ember. Zertalen szerint még egy sötételfnek is ilyen bizalommal mesélt volna a sok év alatt összegyűjtött és gondosan elemezgetett tudásáról. Lehet, hogy ebből a szempontból bolond volt, hogy nem tanult abból, hogy melyik faj hogyan viselkedik.*
~Nincsenek kivételek.~
*Legalábbis Zertalen erre jött rá. A legkedvesebb sötételf szíve mélyén is ott lapul a gonoszság, ami kellő helyzetben előjön, és eluralkodik a józan ész felett. Viszont fajára nézve a legmegalázóbb és legkegyeltebb elf is képes a saját fajáért harcolni jóságosan, tiszta szívből, ha a sors úgy hozza az útját. Mindenesetre saját maga is látott már érdekes dolgokat. Mindenki mást gondol vagy hisz, ez a világ egyik szépsége. Még akkor is, ha a dolog egy kicsit fajhoz kötött.
Nézi a nő kínos kézmozdulatait, felismeri benne a sajátját. Néha a férfi is így szokott viselkedni, mikor kínosnak érzi a helyzetet; sőt, szinte mindig, de most ez nem így van.*
- Erről én is hallottam.
*Bólogat egyetértően.*
- Bár látni még nem láttam ilyesmit, még elfektől sem Biztosan nagyon sok gyakorlást igényel, nehéz kivitelezni. Nekem nem menne.
*Rántja meg egyszerűen a vállát. Bár titkolja, eléggé rosszul érzi magát, hogy nem képes semmilyen élő állatot megfogni, hogy friss és finom ételt egyenek.
Hatalmas levegőt vesz, mert elhatározza, hogy megpróbálja. Ha udvarolni akar egy lánynak, akkor nem tűnhet gyávának.*
- Tudod mit?
*Ugrik fel a földről hirtelen.*
- Megérdemeljük a friss húst, ugye?
*Hatalmas mosolyt erőltet magára, mintha minden rendben lenne, és saját magában szeretné is azt hinni, hogy így van.
Mikor a lány szépen kicsomagolja az ételt leguggol, eltolja a kezét és visszacsomagolja. Nem akar tiszteletlen lenni, így ha Khrosas arrébb megy, vagy félrelöki a kezét, akkor nem kezd el erőszakoskodni. Ha ez nem történik meg a becsomagolt ételt a lány fejé tolja, nem akarja elvenni tőle, őt nem olyan fából faragták.*
- Ha ismered, akkor nem is kell magyarázkodnunk egymásnak.
*Azzal feláll, hátrébb lép és újra nekidől egy fának. Felfelé néz, a lombokat bámulja, a leveleket, de nem sokáig, csak pár pillanatig, utána újra egyenesbe hozza a tekintetét.*
- Lehet, hogy más sem gondolt rá. Hogy az enyém egyedi lenne? Biztosan, engem a nevek sosem érdekeltek.
*Újra szinte mosoly villan az arcára, mikor eszébe jut valami. Az a kis kunyhó, ahonnan reggel eljött, biztosan még üresen áll.*
- Amég az erdőben voltam, egy kis, elhagyatott kunyhóban laktam. Élég régi, csak egy rozoga ágy van, talán visszamehetnénk oda is. Már rég nem lakja senki. Út közben foghatunk valami vacsorát és gyűjthetünk gallyakat. Kényelmesebb lenne, mit a földön, nem?
*A lelke mélyén van egy sejtése, hogy a lány nem akar majd vele jönni, ami Zertalen nem is csodálkozna. Egy gyenge és védtelen nő egy idegen férfi mellett, akit nem is ismer? Az elf nem akar rosszat, de tudja, hogy ilyen rövid idő alatt bizalmat kiépíteni lehetetlen. Ahhoz nagyon sok idő kell.*
- Minden teret nyer majd a világban, még ha csak egy kis időre is. Ezt mindig édesapám mondta nekem, ezzel a mondattal tanított arra, hogy mindennek és mindenkinek adjak egy esélyt.
*Halványan elmosolyodik édesapja emlékére. Idős volt már, de még elehetett volna. Elég sok tapasztalata volt a világról, amit mindenkivel próbált megosztani, akivel csak társalgott, legyen az törpe, tündér, félvérű vagy ember. Zertalen szerint még egy sötételfnek is ilyen bizalommal mesélt volna a sok év alatt összegyűjtött és gondosan elemezgetett tudásáról. Lehet, hogy ebből a szempontból bolond volt, hogy nem tanult abból, hogy melyik faj hogyan viselkedik.*
~Nincsenek kivételek.~
*Legalábbis Zertalen erre jött rá. A legkedvesebb sötételf szíve mélyén is ott lapul a gonoszság, ami kellő helyzetben előjön, és eluralkodik a józan ész felett. Viszont fajára nézve a legmegalázóbb és legkegyeltebb elf is képes a saját fajáért harcolni jóságosan, tiszta szívből, ha a sors úgy hozza az útját. Mindenesetre saját maga is látott már érdekes dolgokat. Mindenki mást gondol vagy hisz, ez a világ egyik szépsége. Még akkor is, ha a dolog egy kicsit fajhoz kötött.
Nézi a nő kínos kézmozdulatait, felismeri benne a sajátját. Néha a férfi is így szokott viselkedni, mikor kínosnak érzi a helyzetet; sőt, szinte mindig, de most ez nem így van.*
- Erről én is hallottam.
*Bólogat egyetértően.*
- Bár látni még nem láttam ilyesmit, még elfektől sem Biztosan nagyon sok gyakorlást igényel, nehéz kivitelezni. Nekem nem menne.
*Rántja meg egyszerűen a vállát. Bár titkolja, eléggé rosszul érzi magát, hogy nem képes semmilyen élő állatot megfogni, hogy friss és finom ételt egyenek.
Hatalmas levegőt vesz, mert elhatározza, hogy megpróbálja. Ha udvarolni akar egy lánynak, akkor nem tűnhet gyávának.*
- Tudod mit?
*Ugrik fel a földről hirtelen.*
- Megérdemeljük a friss húst, ugye?
*Hatalmas mosolyt erőltet magára, mintha minden rendben lenne, és saját magában szeretné is azt hinni, hogy így van.
Mikor a lány szépen kicsomagolja az ételt leguggol, eltolja a kezét és visszacsomagolja. Nem akar tiszteletlen lenni, így ha Khrosas arrébb megy, vagy félrelöki a kezét, akkor nem kezd el erőszakoskodni. Ha ez nem történik meg a becsomagolt ételt a lány fejé tolja, nem akarja elvenni tőle, őt nem olyan fából faragták.*
- Ha ismered, akkor nem is kell magyarázkodnunk egymásnak.
*Azzal feláll, hátrébb lép és újra nekidől egy fának. Felfelé néz, a lombokat bámulja, a leveleket, de nem sokáig, csak pár pillanatig, utána újra egyenesbe hozza a tekintetét.*
- Lehet, hogy más sem gondolt rá. Hogy az enyém egyedi lenne? Biztosan, engem a nevek sosem érdekeltek.
*Újra szinte mosoly villan az arcára, mikor eszébe jut valami. Az a kis kunyhó, ahonnan reggel eljött, biztosan még üresen áll.*
- Amég az erdőben voltam, egy kis, elhagyatott kunyhóban laktam. Élég régi, csak egy rozoga ágy van, talán visszamehetnénk oda is. Már rég nem lakja senki. Út közben foghatunk valami vacsorát és gyűjthetünk gallyakat. Kényelmesebb lenne, mit a földön, nem?
*A lelke mélyén van egy sejtése, hogy a lány nem akar majd vele jönni, ami Zertalen nem is csodálkozna. Egy gyenge és védtelen nő egy idegen férfi mellett, akit nem is ismer? Az elf nem akar rosszat, de tudja, hogy ilyen rövid idő alatt bizalmat kiépíteni lehetetlen. Ahhoz nagyon sok idő kell.*
78. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2016-11-18 18:05:41
Üzenet elküldve: 2016-11-18 18:05:41
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 995
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 995
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Díszes kompánia//
*Elég gyakran esik meg vele, hogy úgy érzi, mintha a többiek más nyelvet beszélnének, mert a nem elég pontos megfogalmazás miatt többféle értelmezést lát maga előtt az elhangzottakra, és nem tudja eldönteni, melyik a helyes. Na, a mai napon kivételesen sokszor érzi így…
Például most, Mofeta válasza kapcsán. Hogy érti azt, hogy megfogadja a tanácsát? Ő nem is tanácsolt semmit. És hogy ő is marad a saját szintjén?
Tanácstalanságában csak néz a tündérre értetlenül.
Majd Taitos felé fordul tekintete, mikor amaz mormogni kezd. Kiveszi a szavait, de természetesen ezzel sem jut sokra. Talán olvasta valaki gondolatait a fiú? Most? De kiét? Ő nem érzékelte, hogy az elméjébe hatoltak volna. Akkor talán Mofetáét? És mit hallhatott ott, hogy ezt mondja?*
- Hm? *hümmög kérdőn a fiúnak. Ám amaz végül a kérdésére válaszol.*
- Nem hiszem, hogy emiatt megérteném őket. *feleli kétkedve, és nem is érti, mestere hogy rakhat össze ilyen valószínűtlen összefüggéseket, ahogy a kerítő kifejezés ide kapcsolását sem, továbbra sem. De most már felmerül benne, hogy esetleg valami zavaros vicc lehet ez, azért nem világos.
Mikor Taitos előveszi a bumerángot, arra is csak bámul az első pillanatban, majd mikor a fiú fölemeli az eszközt…*
- Ne! Még baja esik! *szólal fel Mofetával egyszerre, Taitos karjáért nyúlva. És esetében sem biztos, hogy a madarat, vagy a szobrot félti, avagy attól tart, hogy a fiú túl ügyes, vagy attól, hogy ügyetlen?
Mindenesetre ezt követően figyelme másfelé terelődik, ugyanis megüti fülét egy nem is annyira távoli kiáltás, majd mire kettőt pislog, már egy fiú bukdácsol be közéjük. A holló pedig elrepül…
Valóban követi tekintetével egy darabon. Megkönnyebbült, hogy sikerült elriasztani. Azonban rögtön utána az új jövevény felé fordul. Na meg elengedi Taitos karját.
Az első következtetése az volna, hogy Taitos ismeri a… gnómot – mint ahogy jobban megnézve megállapítja a fiúról –, azonban mikor Tai bemutatkozik, már másképp látja.
Aggódva fordul arra, ahonnan a gnóm jött. Vajon mi elől menekült?*
- Elnézést! *néz fel a szoborra, és suttog, mielőtt hátat fordítana neki egy meghajlás kíséretében.
Majd iparkodik ő is el a közeléből, mielőtt a kővé dermedt isten meggondolná magát és mégiscsak megátkozza őket…
Biccent Mogrimnak, mikor Taitos őt mutatja be, ám a folytatást hallva tekintete a mesterére siklik meglepetten-kutatón. Nem a szolgálaton akad fenn, hanem a… bókon. Eddig ahány visszajelzést kapott a külsejéről, egyik sem volt túl hízelgő. Egy kicsit jól is esik, meg zavarba is hozza, hogy a fiú most mást mond, bár kételkedik benne, hogy komolyan gondolta, legfeljebb Mofeta mellett nem akarta őt elhagyni a szófordulatban.
Bárhogy is legyen, egy időre elrejtőzik csuklyája alatt, nem hagyva azonnali lehetőséget, hogy az ismeretlen jövevény megállapítsa, hogy elég rossz lehet errefelé a felhozatal hajadonokból, ha ő is a legszebbek között van. Ez utóbbi gondolatra aztán elvigyorodik. Tényleg, akár így is lehet nézni! És ha így nézzük, akkor biztosan a legszebbek sorában van!*
- Mi elől menekültél? *teszi fel a kérdést, anélkül, hogy Mogrimre nézne, így továbbra is csak egy csuklyás alak látszik belőle.*
//Díszes kompánia//
*Elég gyakran esik meg vele, hogy úgy érzi, mintha a többiek más nyelvet beszélnének, mert a nem elég pontos megfogalmazás miatt többféle értelmezést lát maga előtt az elhangzottakra, és nem tudja eldönteni, melyik a helyes. Na, a mai napon kivételesen sokszor érzi így…
Például most, Mofeta válasza kapcsán. Hogy érti azt, hogy megfogadja a tanácsát? Ő nem is tanácsolt semmit. És hogy ő is marad a saját szintjén?
Tanácstalanságában csak néz a tündérre értetlenül.
Majd Taitos felé fordul tekintete, mikor amaz mormogni kezd. Kiveszi a szavait, de természetesen ezzel sem jut sokra. Talán olvasta valaki gondolatait a fiú? Most? De kiét? Ő nem érzékelte, hogy az elméjébe hatoltak volna. Akkor talán Mofetáét? És mit hallhatott ott, hogy ezt mondja?*
- Hm? *hümmög kérdőn a fiúnak. Ám amaz végül a kérdésére válaszol.*
- Nem hiszem, hogy emiatt megérteném őket. *feleli kétkedve, és nem is érti, mestere hogy rakhat össze ilyen valószínűtlen összefüggéseket, ahogy a kerítő kifejezés ide kapcsolását sem, továbbra sem. De most már felmerül benne, hogy esetleg valami zavaros vicc lehet ez, azért nem világos.
Mikor Taitos előveszi a bumerángot, arra is csak bámul az első pillanatban, majd mikor a fiú fölemeli az eszközt…*
- Ne! Még baja esik! *szólal fel Mofetával egyszerre, Taitos karjáért nyúlva. És esetében sem biztos, hogy a madarat, vagy a szobrot félti, avagy attól tart, hogy a fiú túl ügyes, vagy attól, hogy ügyetlen?
Mindenesetre ezt követően figyelme másfelé terelődik, ugyanis megüti fülét egy nem is annyira távoli kiáltás, majd mire kettőt pislog, már egy fiú bukdácsol be közéjük. A holló pedig elrepül…
Valóban követi tekintetével egy darabon. Megkönnyebbült, hogy sikerült elriasztani. Azonban rögtön utána az új jövevény felé fordul. Na meg elengedi Taitos karját.
Az első következtetése az volna, hogy Taitos ismeri a… gnómot – mint ahogy jobban megnézve megállapítja a fiúról –, azonban mikor Tai bemutatkozik, már másképp látja.
Aggódva fordul arra, ahonnan a gnóm jött. Vajon mi elől menekült?*
- Elnézést! *néz fel a szoborra, és suttog, mielőtt hátat fordítana neki egy meghajlás kíséretében.
Majd iparkodik ő is el a közeléből, mielőtt a kővé dermedt isten meggondolná magát és mégiscsak megátkozza őket…
Biccent Mogrimnak, mikor Taitos őt mutatja be, ám a folytatást hallva tekintete a mesterére siklik meglepetten-kutatón. Nem a szolgálaton akad fenn, hanem a… bókon. Eddig ahány visszajelzést kapott a külsejéről, egyik sem volt túl hízelgő. Egy kicsit jól is esik, meg zavarba is hozza, hogy a fiú most mást mond, bár kételkedik benne, hogy komolyan gondolta, legfeljebb Mofeta mellett nem akarta őt elhagyni a szófordulatban.
Bárhogy is legyen, egy időre elrejtőzik csuklyája alatt, nem hagyva azonnali lehetőséget, hogy az ismeretlen jövevény megállapítsa, hogy elég rossz lehet errefelé a felhozatal hajadonokból, ha ő is a legszebbek között van. Ez utóbbi gondolatra aztán elvigyorodik. Tényleg, akár így is lehet nézni! És ha így nézzük, akkor biztosan a legszebbek sorában van!*
- Mi elől menekültél? *teszi fel a kérdést, anélkül, hogy Mogrimre nézne, így továbbra is csak egy csuklyás alak látszik belőle.*
77. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2016-11-18 16:03:29
Üzenet elküldve: 2016-11-18 16:03:29
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 273
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 273
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Díszes kompánia//
– Hmm...
*Hümmög egy kicsit a tündér miután meghallgatta Krestvir válaszát, Nem azon elmélkedik, hogy miként köthetne bele, miként mondhatna ellent, a természetével mégis valahogy ellentétes ez a negatív hozzáállás. Persze ha önmagáról van szó, akkor sokszor képes alábecsülni a saját képességeit, de talán pont ezért másoktól a szép dolgokat szereti hallani, hogy ezt kiegyensúlyozzák. Ő nem feltétlenül használná rögtön az alattvaló kifejezést, főleg nem a szobor előtt, ám a párhuzamot még így is érvényesnek gondolja.*
– Igaza lehet. Talán ők is ugyanúgy különböznek egymástól, ahogyan mi is. Viszont akkor én is megfogadom a tanácsát, és maradnék a saját szintemen ismerkedni.
*Már így is rettenetesen kényelmetlenül érzi magát, amelyet Taitos szurkálódás csak erősít, bár ott még elismeri, hogy azt bizony megérdemli. Azt azonban, hogy Krestvir értetlenkedjen rajta egy sort, így tovább görgetve a dolgot, azt már nem. Nem hiszi el, hogy a másik valóban nem érti, bár jelenleg nem ezzel foglalkozik, hiszen Taitos szerencsére kellő óvatossággal zárta rövidre a már így is hosszúra nyúlt témát. Van azonban más, amin aggódhat, ugyanis nem elég, hogy eddig a szobrot figyelte volna, ha rá mert volna nézni, most a mágus kezén akad meg a tekintete, és riadtan veszi észre, hogy mit is tart a kezében.*
– Ugye nem akarja bántani?
*Hirtelen ő maga sem tudja, hogy most a madárért aggódik jobban, aki szegény nem tehet arról, hogy az isten pont ide méltóztatott leesni, ahol ő tollászkodni szokott -vagy ha ez egy tréfa, akkor arról sem tehet, hogy csak teljesíti az utasítást-; vagy amiatt, hogy mi történik, ha a mágus véletlenül fejbe kólintja a szobrot. Talán egy harmadik istenség beavatkozásának hála, egy újabb taggal bővül a csoport, aki megoldja a helyzetet, és emiatt meg is kapja Mofi hálás pillantását, ám szóhoz nem tud jutni, amiért Taitos a legszebb hajadonnak nevezi, így egyelőre csak zavartan biccent az idegen felé, majd megértvén a mágus jelzését, mindent meghazudtoló gyorsasággal csap azonnal a nyeregbe, hogy minél távolabb kerülhessen a szobortól.*
//Díszes kompánia//
– Hmm...
*Hümmög egy kicsit a tündér miután meghallgatta Krestvir válaszát, Nem azon elmélkedik, hogy miként köthetne bele, miként mondhatna ellent, a természetével mégis valahogy ellentétes ez a negatív hozzáállás. Persze ha önmagáról van szó, akkor sokszor képes alábecsülni a saját képességeit, de talán pont ezért másoktól a szép dolgokat szereti hallani, hogy ezt kiegyensúlyozzák. Ő nem feltétlenül használná rögtön az alattvaló kifejezést, főleg nem a szobor előtt, ám a párhuzamot még így is érvényesnek gondolja.*
– Igaza lehet. Talán ők is ugyanúgy különböznek egymástól, ahogyan mi is. Viszont akkor én is megfogadom a tanácsát, és maradnék a saját szintemen ismerkedni.
*Már így is rettenetesen kényelmetlenül érzi magát, amelyet Taitos szurkálódás csak erősít, bár ott még elismeri, hogy azt bizony megérdemli. Azt azonban, hogy Krestvir értetlenkedjen rajta egy sort, így tovább görgetve a dolgot, azt már nem. Nem hiszi el, hogy a másik valóban nem érti, bár jelenleg nem ezzel foglalkozik, hiszen Taitos szerencsére kellő óvatossággal zárta rövidre a már így is hosszúra nyúlt témát. Van azonban más, amin aggódhat, ugyanis nem elég, hogy eddig a szobrot figyelte volna, ha rá mert volna nézni, most a mágus kezén akad meg a tekintete, és riadtan veszi észre, hogy mit is tart a kezében.*
– Ugye nem akarja bántani?
*Hirtelen ő maga sem tudja, hogy most a madárért aggódik jobban, aki szegény nem tehet arról, hogy az isten pont ide méltóztatott leesni, ahol ő tollászkodni szokott -vagy ha ez egy tréfa, akkor arról sem tehet, hogy csak teljesíti az utasítást-; vagy amiatt, hogy mi történik, ha a mágus véletlenül fejbe kólintja a szobrot. Talán egy harmadik istenség beavatkozásának hála, egy újabb taggal bővül a csoport, aki megoldja a helyzetet, és emiatt meg is kapja Mofi hálás pillantását, ám szóhoz nem tud jutni, amiért Taitos a legszebb hajadonnak nevezi, így egyelőre csak zavartan biccent az idegen felé, majd megértvén a mágus jelzését, mindent meghazudtoló gyorsasággal csap azonnal a nyeregbe, hogy minél távolabb kerülhessen a szobortól.*
76. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2016-11-17 21:12:36
Üzenet elküldve: 2016-11-17 21:12:36
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1853
OOC üzenetek: 355
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1853
OOC üzenetek: 355
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Díszes kompánia//
*Emberek (és egyebek), istenek... Furcsa a csapat, főleg, mivel ezutóbbiak olyan fiatalok erre, hogy létük céljáról csak Mofetához hasonlóan lehet filozofálni.
Taitos bólint.*
-Valami hasonló lehet.
*Éppen nyitná a száját, hogy a különbségeket minden hasonlat ellenére megfogalmazza, mikor Krestvir kifejti ugyanezen gondolatokat, így csak mosolyogva bólint ismét. Neki itt már nem is kell okosakat mondania. Ezt megteszik helyette, így csak kényelmesen beletörődik a tudatba, hogy a két nebuló ilyen ügyesen elmond mindent.
Na nem így annál a résznél, ahol mindkét lány picit zavarba jön, ki így, ki úgy. Vannak olyan mesterek, akik szótlanok, megfontoltak, mint Worenth.*
~Ja, meg néha kirúgnak a hámból.~
*Jut eszébe az a kínos eset, mikor Isuriira szabadította rá saját elméjét, de a fagyi visszanyalt. Látszólag értelmetlenül szól közbe ezért. Szinte mormogva elmondva intelmét.*
-Jegyezzétek meg, mások gondolatait csak óvatosan!
*Aztán ha végeztek a röpke okítással végre a lényegre térhet Taitos is.*
-Nos, mindössze annyit akartam ezzel mondani, hogy Mofeta nyugodtan kérjen tőled tanácsot, ha nem érti a csuklyás embereket.
*Magyaráz egy kósza ajkai szélét megrebbentő mosoly keretében.
Ennél azonban nagyobb akadályokba ütköznek a madárka képében.*
-Krestvir, ez kevés lesz. Állj hátrább!
*Adja ki a parancsot hősiesen, és bumerángjáért nyúl, hogy a szárnyast elűzze egy jól irányzott íves hajïással.*
~Régen gyakoroltam.~
*Fintorodik elkicsit, de közben rendületlenl matat oldalánál, hogy kiszabadítsa a fegyvert. Mikor ez megvan ráfog a végére, csuklózva próbálja az egyensúlyát újból megtalálni, majd összehúzott szemmel a tollászkodó fenevadra tekint.*
~Csak ne a homlokát csapjam le, csak ne a homlokát csapjam le~
*Hadarja magában. Aztán térdét behajlítva igyekszik alulról felfele irányuló dobást indítani. Mély levegőt vesz, kifújja, és puff.
Valami nyögve puffan, a madár pedig felriadva elszáll, hogy hova, azt a fiú nem vizslatja, talán majd Krestvir követi szemével, de a lényeg, hogy elrepült. A bumeráng meg nem, de ez egy másik kérdés. Taitos meg csak a hatásos belépőt rendező gnómnak igyekszik segítő kezet nyújtani.*
-Szép volt barátom!
*Igyekszik vigyorogva felsegíteni.*
-Elkergetted, igazi hős vagy. Nem is tudom, hogy mi lenne nélküled.
*Zöldfülűnk persze nem tud a disznóról.*
-Csak igyekezzünk picit arrébb oldalogni mielőtt visszatér a beste!
*Rápillant az apró tündérre is, hogy mehetnek-e, aztán ha megsarkantyúzza szamarát öles léptekkel indul meg a gázló irányába.*
-Egyébként Taitos!
*Nyújt kezet ismét, miután a kényelmes tempóra tervezett botot hátára szerelte.*
-Ők meg itt Mofeta és Krestvir. A környék legszebb hajadonjai, szolgálatodra.
*Szavai persze nem pityes szolgálatra utaltak, csak amolyan tiszteletteljes fordulatként születtek, de talán ezt mindannyian megérthetik. Biztos, ami biztos Krestvir kap egy aggódó pillantást, nehogy félreértse.*
//Díszes kompánia//
*Emberek (és egyebek), istenek... Furcsa a csapat, főleg, mivel ezutóbbiak olyan fiatalok erre, hogy létük céljáról csak Mofetához hasonlóan lehet filozofálni.
Taitos bólint.*
-Valami hasonló lehet.
*Éppen nyitná a száját, hogy a különbségeket minden hasonlat ellenére megfogalmazza, mikor Krestvir kifejti ugyanezen gondolatokat, így csak mosolyogva bólint ismét. Neki itt már nem is kell okosakat mondania. Ezt megteszik helyette, így csak kényelmesen beletörődik a tudatba, hogy a két nebuló ilyen ügyesen elmond mindent.
Na nem így annál a résznél, ahol mindkét lány picit zavarba jön, ki így, ki úgy. Vannak olyan mesterek, akik szótlanok, megfontoltak, mint Worenth.*
~Ja, meg néha kirúgnak a hámból.~
*Jut eszébe az a kínos eset, mikor Isuriira szabadította rá saját elméjét, de a fagyi visszanyalt. Látszólag értelmetlenül szól közbe ezért. Szinte mormogva elmondva intelmét.*
-Jegyezzétek meg, mások gondolatait csak óvatosan!
*Aztán ha végeztek a röpke okítással végre a lényegre térhet Taitos is.*
-Nos, mindössze annyit akartam ezzel mondani, hogy Mofeta nyugodtan kérjen tőled tanácsot, ha nem érti a csuklyás embereket.
*Magyaráz egy kósza ajkai szélét megrebbentő mosoly keretében.
Ennél azonban nagyobb akadályokba ütköznek a madárka képében.*
-Krestvir, ez kevés lesz. Állj hátrább!
*Adja ki a parancsot hősiesen, és bumerángjáért nyúl, hogy a szárnyast elűzze egy jól irányzott íves hajïással.*
~Régen gyakoroltam.~
*Fintorodik elkicsit, de közben rendületlenl matat oldalánál, hogy kiszabadítsa a fegyvert. Mikor ez megvan ráfog a végére, csuklózva próbálja az egyensúlyát újból megtalálni, majd összehúzott szemmel a tollászkodó fenevadra tekint.*
~Csak ne a homlokát csapjam le, csak ne a homlokát csapjam le~
*Hadarja magában. Aztán térdét behajlítva igyekszik alulról felfele irányuló dobást indítani. Mély levegőt vesz, kifújja, és puff.
Valami nyögve puffan, a madár pedig felriadva elszáll, hogy hova, azt a fiú nem vizslatja, talán majd Krestvir követi szemével, de a lényeg, hogy elrepült. A bumeráng meg nem, de ez egy másik kérdés. Taitos meg csak a hatásos belépőt rendező gnómnak igyekszik segítő kezet nyújtani.*
-Szép volt barátom!
*Igyekszik vigyorogva felsegíteni.*
-Elkergetted, igazi hős vagy. Nem is tudom, hogy mi lenne nélküled.
*Zöldfülűnk persze nem tud a disznóról.*
-Csak igyekezzünk picit arrébb oldalogni mielőtt visszatér a beste!
*Rápillant az apró tündérre is, hogy mehetnek-e, aztán ha megsarkantyúzza szamarát öles léptekkel indul meg a gázló irányába.*
-Egyébként Taitos!
*Nyújt kezet ismét, miután a kényelmes tempóra tervezett botot hátára szerelte.*
-Ők meg itt Mofeta és Krestvir. A környék legszebb hajadonjai, szolgálatodra.
*Szavai persze nem pityes szolgálatra utaltak, csak amolyan tiszteletteljes fordulatként születtek, de talán ezt mindannyian megérthetik. Biztos, ami biztos Krestvir kap egy aggódó pillantást, nehogy félreértse.*
75. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2016-11-16 16:16:57
Üzenet elküldve: 2016-11-16 16:16:57
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 245
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 245
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Zertalen Slor//
*Meri remélni, hogy a férfinek ez tényleg ilyen meglepő, mint ahogy mondja. A saját biztonsága érdekében, mert egy sarlóval és egy bottal nem igazán tudna mit kezdeni a támadás ellen. Többek között ezért sem merészkedett beljebb az erdőben. Csak nem veri ki a fejéből azt, hogy a másik rosszat akar, de hát az évek, meg a tapasztalat nem azt mutatja, hogy mindenki olyan jóakaratú, ártatlan bárány. Néha a városok veszélyesebbek, mint az erdők, ezt Khrosas jól tudja. Idekinn látod, ha egy szörnyeteg feléd közelít, odabenn a szörnyek nyájas álruhában próbálnak elszédíteni, hogy aztán elvegyék, amid van, és ha az elfnek nincs semmije az életén kívül, akkor azt veszik el.*
- Egyszer majd csak el jő annak is az ideje. *Biccent a fejével, hogy áramlást engedjen a szavaknak. Elvégre látott már ork bárdot is énekelni egy Lihanech közeli kocsmában, akkor ő is elkezdhet egyszer mókásabb lenni, ami nem kínosan sül el. A világ vége már eljött Arthenior környékére, ha még egyszer megérkezik, ő tudni fogja, mert valaki nevetni fog a viccén.
Kimondja hát attól, amitől tartott, bocsánatkérésnek ugyan aligha lehet nevezni, de legalább van benne egy kis lágyság. Meglepődik egy kicsit, amikor a férfi kedvesen felel és nem dühösen. Válaszolhatta volna azt is, hogy mekkora egy rohadék szemét a lány, amiért faggatózik vaktában és utána még a fáradtságot sem veszi, hogy rendesen bocsánatot kérjen. Most már el tudja képzelni, hogy kettejük közül ki akart ártani a másiknak. Ez keserű ízzel tölti meg a száját. Az sem segít ezen, hogy a férfi nevetni kezd, még ha csak halkan is, bele nyilallik a hátába egy tűszúrásra emlékeztető érzés, a gerincébe az a tipikus érzése annak, hogy ráébred milyen szelíd valakit bántott a szavaival.*
~Hé, hé némber. Felejtsd már el, mikre nem gondolsz itt megint.~
*A viccére nem az a reakció történik, amire számított, de ez is csak egy kicsivel másabb. Legalább a másik elég udvarias ahhoz, hogy valamiféle kínos nevetést erőltessen magára. Khrosas nem hibáztatja, sőt, elismerő, hogy ezek után még ilyen gáláns. Nem teszi szóvá, csak ő is kínosan elmosolyodik, közben pedig megigazítja övére szerelt sarlóját, hogy csináljon valamit a kezével, mert egyelőre az is elkezdett izzadni, hogy még jobb legyen az összhatás.*
- Egyszer hallottam, hogy egy vadász száz méterről lőtt ki egy mókust a fáról. Ráadásul egy ember. *Mondja miután a férfi befejezte a mondatát. Nem tudja igaz-e, vagy csak az az ember alkoholgőzös állapotában méregette össze a… a nyilait a többi férfiéval, de akkor lenyűgözőnek találta. Biztos a mókus miatt, az számára egy nehezen beszerezhető élvezet, finomabb, mint a nyúl, de lehet, hogy csak azért gondolja ezt, mert olyan ritkán jut hozzá, és ha mégis, az is olyan kevéske.
Amikor a másik megint nevetni kezd - egészen máshogy, mint amikor direkt viccelni akart - átfut az agyán, hogy valami butaságot mondott-e megint, de aztán belefeledkezik a férfi kacajának hangjába. Valamiért neki is mosolyognia kell ezen, nem olyan erőltetetten, mint azelőtt és fogait sem villantja ki, csak lágyan széthúzza a száját, olyan őszinte észre alig vehető mosollyal.*
- Oh *eszmél fel, mikor Zertalen visszakozik a vadászattól* rendben, nekem még itt van ez. *Húzza ki kabátjának zsebéből azt a maszlagot, amit azelőtt összenyomorgatott, amikor halálfélelemmel állt szemben a férfivel. Nem egy szívmelengető látvány a tenyér izzadsággal felhígított, agyon nyomott szárított nyúlhúsok látványa, de hé, egész ehető állaga van, a gyolcs megtette, ami tőle telt, mikor igyekezett összetartani.*
- Biztos nem fér még beléd? *Tesz egy pár lépést a férfi felé, de nem túl közel és leheveredik fél törökülésben, ahogy azt nemrégiben a fa tövében tette. Kitekergeti a rongyot és maga elé helyezi, majd felnyalábol egy darabkát, hogy a szájába tömje.
Csámcsogás közben figyelme a másik szavaira terelődik, ahogy az a vadászat technikáját kezdi sorolni. Több kérdés is felmerül, de nem akarja félbeszakítani a másikat. Meg amúgy is, majd eljön annak az ideje, hogy megtanuljon vadászni igazi íjjal és nyilakkal, akkor majd gyakorlatban jobban megjegyzi. Ha meg nem jön el az ideje, akkor úgy is jó.
Egészen élvezni kezdi az elbeszélést a férfi apjáról, amikor eszébe jut a sajátja. Az öreg mostanában lesz 160, talán meg kéne látogatnia a vén lókötőt, amíg még él. Kicsit megint elnehezül a szíve, amit mély sóhajjal próbál lenyelni.*
- Húsz év… *nem elég erre, akarná folytatni, de elakad a szava és összeszorítja a fogát, ahogy arra gondol, hogy ő mit tenne, ha elvesztené a szüleit. Igaz, nem látja őket minden nap, de jó tudni, hogy van kihez menni, ha összecsapnak a hullámok a feje felett. Hirtelen nagyobb hiányát érzi, hogy lássa őket, mint az elmúlt időben bármikor.*
- Ismerem az érzést. *Válaszolja arra, ami az elveszettséget illeti. Ő nem csak az erdőkben kutatja a békéjét, hanem a városban is, de onnan ide, innen oda éveken át és nem lett jobb. Közben pedig minden látogatás alkalmával hazudik a feleinek, hogy milyen jól megy a sora.*
~Hogy várod, hogy segítsen valaki, ha nem is kérsz segítséget. Khorasis.~
- Ühüm, ezzel nem hatsz meg. *Dörmögi nagyon halkan annak a másiknak. Aztán gyorsan igyekszik is kirekeszteni ebből a beszélgetésből. Nem szeret vele beszélni, ha más is hallja. Bolondnak néznék. Az anyja nevének hallata viszont megérinti egy kicsit.*
- Ahogy tetszik. *Válaszolja a férfinek, amikor kiválasztja melyik nevet szeretné használni. A következő mondatra viszont megrökönyödik. Nemes elftől egészen messze áll. A városukban van néhány nemesi család, a nevüket ugyan még nem hasonlította össze a sajátjával, de a viselkedésük messze nem az övére hasonlít. Nem is tudja, mit mondjon.*
- Hát, erre még nem is gondoltam. *Szól aztán kínosan és szájába tesz még egy husit, hogy valamivel lekösse a gondolatait. Ő nem tud mit mondani a másikéra, még nem hallott hasonlót és nem akar megint butaságot kinyögni.*
- A tiéd igazán egyedi. *Nahát, csak sikerült. Hogy enyhítsen kicsit a kellemetlenségen az ég felé mered. Mostanában korábban sötétedik, lassan itt a tél.*
- Azért csak kéne gyűjteni egy kevés gallyat, mielőtt lemegy a nap, ha nem akarunk megfagyni. *És még nincs vége. Ahogy kimondja, már szívná is vissza. Miért gondolja, hogy estére még együtt maradnak idekint? Miért akarja rávenni, hogy vele gyűjtögessen fát, ha utána tovább is áll? Felszökik a szívverésének a száma és vörösödni kezd a szeme alatti rész. Most jött el az a pont, hogy nem kéne megszólalnia, mert bármit mond, az mindenképpen kínos lesz, de ilyenkor már csak mindenáron javítani akar a helyzeten és hozzáteszi a legnagyobb ostobaságot, amit csak tud.*
- Mármint, nem muszáj, nekem jó a hideg is.
*Meri remélni, hogy a férfinek ez tényleg ilyen meglepő, mint ahogy mondja. A saját biztonsága érdekében, mert egy sarlóval és egy bottal nem igazán tudna mit kezdeni a támadás ellen. Többek között ezért sem merészkedett beljebb az erdőben. Csak nem veri ki a fejéből azt, hogy a másik rosszat akar, de hát az évek, meg a tapasztalat nem azt mutatja, hogy mindenki olyan jóakaratú, ártatlan bárány. Néha a városok veszélyesebbek, mint az erdők, ezt Khrosas jól tudja. Idekinn látod, ha egy szörnyeteg feléd közelít, odabenn a szörnyek nyájas álruhában próbálnak elszédíteni, hogy aztán elvegyék, amid van, és ha az elfnek nincs semmije az életén kívül, akkor azt veszik el.*
- Egyszer majd csak el jő annak is az ideje. *Biccent a fejével, hogy áramlást engedjen a szavaknak. Elvégre látott már ork bárdot is énekelni egy Lihanech közeli kocsmában, akkor ő is elkezdhet egyszer mókásabb lenni, ami nem kínosan sül el. A világ vége már eljött Arthenior környékére, ha még egyszer megérkezik, ő tudni fogja, mert valaki nevetni fog a viccén.
Kimondja hát attól, amitől tartott, bocsánatkérésnek ugyan aligha lehet nevezni, de legalább van benne egy kis lágyság. Meglepődik egy kicsit, amikor a férfi kedvesen felel és nem dühösen. Válaszolhatta volna azt is, hogy mekkora egy rohadék szemét a lány, amiért faggatózik vaktában és utána még a fáradtságot sem veszi, hogy rendesen bocsánatot kérjen. Most már el tudja képzelni, hogy kettejük közül ki akart ártani a másiknak. Ez keserű ízzel tölti meg a száját. Az sem segít ezen, hogy a férfi nevetni kezd, még ha csak halkan is, bele nyilallik a hátába egy tűszúrásra emlékeztető érzés, a gerincébe az a tipikus érzése annak, hogy ráébred milyen szelíd valakit bántott a szavaival.*
~Hé, hé némber. Felejtsd már el, mikre nem gondolsz itt megint.~
*A viccére nem az a reakció történik, amire számított, de ez is csak egy kicsivel másabb. Legalább a másik elég udvarias ahhoz, hogy valamiféle kínos nevetést erőltessen magára. Khrosas nem hibáztatja, sőt, elismerő, hogy ezek után még ilyen gáláns. Nem teszi szóvá, csak ő is kínosan elmosolyodik, közben pedig megigazítja övére szerelt sarlóját, hogy csináljon valamit a kezével, mert egyelőre az is elkezdett izzadni, hogy még jobb legyen az összhatás.*
- Egyszer hallottam, hogy egy vadász száz méterről lőtt ki egy mókust a fáról. Ráadásul egy ember. *Mondja miután a férfi befejezte a mondatát. Nem tudja igaz-e, vagy csak az az ember alkoholgőzös állapotában méregette össze a… a nyilait a többi férfiéval, de akkor lenyűgözőnek találta. Biztos a mókus miatt, az számára egy nehezen beszerezhető élvezet, finomabb, mint a nyúl, de lehet, hogy csak azért gondolja ezt, mert olyan ritkán jut hozzá, és ha mégis, az is olyan kevéske.
Amikor a másik megint nevetni kezd - egészen máshogy, mint amikor direkt viccelni akart - átfut az agyán, hogy valami butaságot mondott-e megint, de aztán belefeledkezik a férfi kacajának hangjába. Valamiért neki is mosolyognia kell ezen, nem olyan erőltetetten, mint azelőtt és fogait sem villantja ki, csak lágyan széthúzza a száját, olyan őszinte észre alig vehető mosollyal.*
- Oh *eszmél fel, mikor Zertalen visszakozik a vadászattól* rendben, nekem még itt van ez. *Húzza ki kabátjának zsebéből azt a maszlagot, amit azelőtt összenyomorgatott, amikor halálfélelemmel állt szemben a férfivel. Nem egy szívmelengető látvány a tenyér izzadsággal felhígított, agyon nyomott szárított nyúlhúsok látványa, de hé, egész ehető állaga van, a gyolcs megtette, ami tőle telt, mikor igyekezett összetartani.*
- Biztos nem fér még beléd? *Tesz egy pár lépést a férfi felé, de nem túl közel és leheveredik fél törökülésben, ahogy azt nemrégiben a fa tövében tette. Kitekergeti a rongyot és maga elé helyezi, majd felnyalábol egy darabkát, hogy a szájába tömje.
Csámcsogás közben figyelme a másik szavaira terelődik, ahogy az a vadászat technikáját kezdi sorolni. Több kérdés is felmerül, de nem akarja félbeszakítani a másikat. Meg amúgy is, majd eljön annak az ideje, hogy megtanuljon vadászni igazi íjjal és nyilakkal, akkor majd gyakorlatban jobban megjegyzi. Ha meg nem jön el az ideje, akkor úgy is jó.
Egészen élvezni kezdi az elbeszélést a férfi apjáról, amikor eszébe jut a sajátja. Az öreg mostanában lesz 160, talán meg kéne látogatnia a vén lókötőt, amíg még él. Kicsit megint elnehezül a szíve, amit mély sóhajjal próbál lenyelni.*
- Húsz év… *nem elég erre, akarná folytatni, de elakad a szava és összeszorítja a fogát, ahogy arra gondol, hogy ő mit tenne, ha elvesztené a szüleit. Igaz, nem látja őket minden nap, de jó tudni, hogy van kihez menni, ha összecsapnak a hullámok a feje felett. Hirtelen nagyobb hiányát érzi, hogy lássa őket, mint az elmúlt időben bármikor.*
- Ismerem az érzést. *Válaszolja arra, ami az elveszettséget illeti. Ő nem csak az erdőkben kutatja a békéjét, hanem a városban is, de onnan ide, innen oda éveken át és nem lett jobb. Közben pedig minden látogatás alkalmával hazudik a feleinek, hogy milyen jól megy a sora.*
~Hogy várod, hogy segítsen valaki, ha nem is kérsz segítséget. Khorasis.~
- Ühüm, ezzel nem hatsz meg. *Dörmögi nagyon halkan annak a másiknak. Aztán gyorsan igyekszik is kirekeszteni ebből a beszélgetésből. Nem szeret vele beszélni, ha más is hallja. Bolondnak néznék. Az anyja nevének hallata viszont megérinti egy kicsit.*
- Ahogy tetszik. *Válaszolja a férfinek, amikor kiválasztja melyik nevet szeretné használni. A következő mondatra viszont megrökönyödik. Nemes elftől egészen messze áll. A városukban van néhány nemesi család, a nevüket ugyan még nem hasonlította össze a sajátjával, de a viselkedésük messze nem az övére hasonlít. Nem is tudja, mit mondjon.*
- Hát, erre még nem is gondoltam. *Szól aztán kínosan és szájába tesz még egy husit, hogy valamivel lekösse a gondolatait. Ő nem tud mit mondani a másikéra, még nem hallott hasonlót és nem akar megint butaságot kinyögni.*
- A tiéd igazán egyedi. *Nahát, csak sikerült. Hogy enyhítsen kicsit a kellemetlenségen az ég felé mered. Mostanában korábban sötétedik, lassan itt a tél.*
- Azért csak kéne gyűjteni egy kevés gallyat, mielőtt lemegy a nap, ha nem akarunk megfagyni. *És még nincs vége. Ahogy kimondja, már szívná is vissza. Miért gondolja, hogy estére még együtt maradnak idekint? Miért akarja rávenni, hogy vele gyűjtögessen fát, ha utána tovább is áll? Felszökik a szívverésének a száma és vörösödni kezd a szeme alatti rész. Most jött el az a pont, hogy nem kéne megszólalnia, mert bármit mond, az mindenképpen kínos lesz, de ilyenkor már csak mindenáron javítani akar a helyzeten és hozzáteszi a legnagyobb ostobaságot, amit csak tud.*
- Mármint, nem muszáj, nekem jó a hideg is.
74. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2016-11-16 14:50:39
Üzenet elküldve: 2016-11-16 14:50:39
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 14
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 14
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Szomorú Khrosas//
- Igen? Nekem ez még új.
*Mióta nem tisztelik az elfek egymást? Mióta ártanak a saját fajtájuknak? Zertalan az eddig élete során sosem találkozott ilyesmivel, de lehet, hogy ez azért van, mert egy erdő közepén élt, messze a városoktól és falvaktól. Mennyire nyugodt volt ott élni!
Mióta a szülei meghaltak néha-néha megszáll egy városban, de nem sokáig, csak pár napot tölt el ott. Az ilyesmi nála általában végszükséglet, nagyon ritkán hagyatkozik az ilyesmire. Ha csak lehetősége van kerüli.*
- Na, nem hiszem azt, hogy ennyire rossz lenne, megpróbálhatnád.
*Mindenki tud viccelődni, ha akar. Ha nem is ontja magából a poénokat, de egyszer kétszer biztos, hogy tud - vagy inkább tudna - olyasmit mondani, amin a többiek nevetnének. Ha nem mondja ki akkor vagy attól fél, hogy rosszat mond, vagy attól, hogy mégsem lenne elég vicces. Az édesapja is ilyen ember volt, de addig nyaggatták és mondogatták neki az édesanyjával, hogy mondjon egy poént, még a végén bele nem jött. Sőt, olyannyira jól ment neki már a végére, hogy az a kevés ismerőse esténként átjárt hozzá csak azért, hogy meséljen. De egy évszakra rá meghalt. Bárcsak azok a farkasok ne találtak volna rá a házukra. Ilyen pillanatokban jön rá, hogy igazából mennyire is hiányzik neki a családja.*
- Igen?
*Pillant fel, mikor a lány megszólal. "Hé, én..." De végül elnémul, legalábbis a férfi azt hiszi, hogy nem fog mondani semmit sem, de nem így történik. *
- Ugyan. Valószínűleg én is ugyan így viselkedtem volna, ha egy idegen alak az árnyakban követ engem, majd jól rám ijeszt és arra kéri, hogy menjek vele.
*Halkan felnevet, mert így átgondolva saját tettit tényleg nagy butaságot csinált. Mennyire volt ez férfihez méltó cselekedet? Nem túlzottan. Sőt! Milyen férfi képes ilyet tenni egy nővel? Tényleg úgy viselkedett, mintha rabló lenne. Egy rossz, szíve mélyéig romlott gyilkos, akit felbéreltek, vagy aki bár aranyért, vagy egy fél vacsoráért képes lenne a saját fajtársa életét kiontani. Milyen buta is volt! Mindenesetre eldönti magában, hogy nem tesz többé ilyet, és ha valaki felkelti az érdeklődését, akkor valami mást fog kitalálni. Mondjuk utána kiált. Lehet, hogy még az is jobb lenne ennél.*
- Igen, igazad van.
*Bólogat egyetértően. Az idegen lány mégis megpróbálkozik a viccel, de Zertalen egyáltalán nem érti. Egy végtelenül rossz színészi játékkal próbál úgy tenni, mintha értené, újra felnevet és csak a lelke mélyén reménykedik, hogy nem volt túl feltűnő a művelet. Nem akar még egy kellemetlenséget okozni a lánynak, hogy újra elrontsa a kedvét, majd rosszul érezze magát. A férfi igazán a szívére venné.*
- Hát, nem tudom, hogy könnyen-e, de tudom, hogy hogyan kell. Édesapám megtanította, de még sokat kell gyakorolnom. Nagyon sokat.
*Mégis bevallja az igazságot, mert úgy gondolja, hogy a hazugság nem erény, sőt, pont ellenkezőleg. Nem mondhatja, ha jó valamiben, ha mégsem. Na meg persze a lebukás veszélye is erősen fent áll.*
- Ne aggódj, nem te leszel az.
*Most már szívből nevet, hiszen a lánynak ezt a kijelentését is mintegy poénnak fogja fel. Csak nem gondolhat komolyan ilyesmit bárki is...*
- Nyersen nem eszek meg semmit. De inkább ezt hanyagoljuk későbbre, már egészen jóllaktam.
*Ezt inkább enyhe félelme miatt mondja, hiszen kezd veszélyes fordulatot venni a beszélgetés. Ódákat zeng arról, hogy milyen jó vadász, miközben nem. Nem akarja kínos helyzetbe hozni saját magát, az csak mindent elrontana. Kiveszi a táskájából az utolsó szem bogyókat és lassan elrágcsálja.*
- Nagyon jó a hallásuk és a szaglások. Úgy kell közeledni feléjük, hogy a szél az ellenkező irányba fújjon, és így nem érzik meg az illatodat. Olyan halkan kell osonni, hogy ne hallják, közben pedig el kell bújni, mert ha meglát, akkor ugrott az egész. Nagyon nehéz. Őszintén ritkán sikerül, de édesapám nagyon jó volt benne. Képes volt egy nyulat tőrrel elkapni. Igazi profi. Mondjuk neki már elég tapasztalat volt, velem szemben.
*Igazán elkapja a mesélős hangulat, reméli, hogy a lány nem hiszi azt, hogy túl sokat beszél. Nem ismert még olyan személyt, aki szereti, ha mások be nem fogják a szájukat. Vagy lehet, hogy csak azért hiszi így Zertalen, mert nem túl sok elfel, pláne más fajú egyénnel találkozott eddig életében.*
- Ugyan, ne foglalkozz vele. Talán több, mint húsz éve volt már, kihevertem a fájdalmat.
*Meghallgatja a másik történetét is, és rájön, hogy ebből a szempontból mennyire hasonlítanak.*
- Akkor most társra leltél, ami a vándorlást illeti. Talán húsz éve vándorlok, nem igazán találom a helyemet.
*Félelmetes, hogy mennyire ki tud nyílni egy szép, csinos hölgynek. Ilyen még sosem történt az előtt. Kevesebbet kellene beszélnie és többet cselekednie. De mégis mit csinálhatna?*
- Nekem a Khrosas jobban tetszik, de csak ha nem baj.
*Zertalen a teljes nevét sokkal szebbnek találja, mint a becenevét. Elegánsabb.*
- Olyan neved van, mint a nemeseknek.
- Igen? Nekem ez még új.
*Mióta nem tisztelik az elfek egymást? Mióta ártanak a saját fajtájuknak? Zertalan az eddig élete során sosem találkozott ilyesmivel, de lehet, hogy ez azért van, mert egy erdő közepén élt, messze a városoktól és falvaktól. Mennyire nyugodt volt ott élni!
Mióta a szülei meghaltak néha-néha megszáll egy városban, de nem sokáig, csak pár napot tölt el ott. Az ilyesmi nála általában végszükséglet, nagyon ritkán hagyatkozik az ilyesmire. Ha csak lehetősége van kerüli.*
- Na, nem hiszem azt, hogy ennyire rossz lenne, megpróbálhatnád.
*Mindenki tud viccelődni, ha akar. Ha nem is ontja magából a poénokat, de egyszer kétszer biztos, hogy tud - vagy inkább tudna - olyasmit mondani, amin a többiek nevetnének. Ha nem mondja ki akkor vagy attól fél, hogy rosszat mond, vagy attól, hogy mégsem lenne elég vicces. Az édesapja is ilyen ember volt, de addig nyaggatták és mondogatták neki az édesanyjával, hogy mondjon egy poént, még a végén bele nem jött. Sőt, olyannyira jól ment neki már a végére, hogy az a kevés ismerőse esténként átjárt hozzá csak azért, hogy meséljen. De egy évszakra rá meghalt. Bárcsak azok a farkasok ne találtak volna rá a házukra. Ilyen pillanatokban jön rá, hogy igazából mennyire is hiányzik neki a családja.*
- Igen?
*Pillant fel, mikor a lány megszólal. "Hé, én..." De végül elnémul, legalábbis a férfi azt hiszi, hogy nem fog mondani semmit sem, de nem így történik. *
- Ugyan. Valószínűleg én is ugyan így viselkedtem volna, ha egy idegen alak az árnyakban követ engem, majd jól rám ijeszt és arra kéri, hogy menjek vele.
*Halkan felnevet, mert így átgondolva saját tettit tényleg nagy butaságot csinált. Mennyire volt ez férfihez méltó cselekedet? Nem túlzottan. Sőt! Milyen férfi képes ilyet tenni egy nővel? Tényleg úgy viselkedett, mintha rabló lenne. Egy rossz, szíve mélyéig romlott gyilkos, akit felbéreltek, vagy aki bár aranyért, vagy egy fél vacsoráért képes lenne a saját fajtársa életét kiontani. Milyen buta is volt! Mindenesetre eldönti magában, hogy nem tesz többé ilyet, és ha valaki felkelti az érdeklődését, akkor valami mást fog kitalálni. Mondjuk utána kiált. Lehet, hogy még az is jobb lenne ennél.*
- Igen, igazad van.
*Bólogat egyetértően. Az idegen lány mégis megpróbálkozik a viccel, de Zertalen egyáltalán nem érti. Egy végtelenül rossz színészi játékkal próbál úgy tenni, mintha értené, újra felnevet és csak a lelke mélyén reménykedik, hogy nem volt túl feltűnő a művelet. Nem akar még egy kellemetlenséget okozni a lánynak, hogy újra elrontsa a kedvét, majd rosszul érezze magát. A férfi igazán a szívére venné.*
- Hát, nem tudom, hogy könnyen-e, de tudom, hogy hogyan kell. Édesapám megtanította, de még sokat kell gyakorolnom. Nagyon sokat.
*Mégis bevallja az igazságot, mert úgy gondolja, hogy a hazugság nem erény, sőt, pont ellenkezőleg. Nem mondhatja, ha jó valamiben, ha mégsem. Na meg persze a lebukás veszélye is erősen fent áll.*
- Ne aggódj, nem te leszel az.
*Most már szívből nevet, hiszen a lánynak ezt a kijelentését is mintegy poénnak fogja fel. Csak nem gondolhat komolyan ilyesmit bárki is...*
- Nyersen nem eszek meg semmit. De inkább ezt hanyagoljuk későbbre, már egészen jóllaktam.
*Ezt inkább enyhe félelme miatt mondja, hiszen kezd veszélyes fordulatot venni a beszélgetés. Ódákat zeng arról, hogy milyen jó vadász, miközben nem. Nem akarja kínos helyzetbe hozni saját magát, az csak mindent elrontana. Kiveszi a táskájából az utolsó szem bogyókat és lassan elrágcsálja.*
- Nagyon jó a hallásuk és a szaglások. Úgy kell közeledni feléjük, hogy a szél az ellenkező irányba fújjon, és így nem érzik meg az illatodat. Olyan halkan kell osonni, hogy ne hallják, közben pedig el kell bújni, mert ha meglát, akkor ugrott az egész. Nagyon nehéz. Őszintén ritkán sikerül, de édesapám nagyon jó volt benne. Képes volt egy nyulat tőrrel elkapni. Igazi profi. Mondjuk neki már elég tapasztalat volt, velem szemben.
*Igazán elkapja a mesélős hangulat, reméli, hogy a lány nem hiszi azt, hogy túl sokat beszél. Nem ismert még olyan személyt, aki szereti, ha mások be nem fogják a szájukat. Vagy lehet, hogy csak azért hiszi így Zertalen, mert nem túl sok elfel, pláne más fajú egyénnel találkozott eddig életében.*
- Ugyan, ne foglalkozz vele. Talán több, mint húsz éve volt már, kihevertem a fájdalmat.
*Meghallgatja a másik történetét is, és rájön, hogy ebből a szempontból mennyire hasonlítanak.*
- Akkor most társra leltél, ami a vándorlást illeti. Talán húsz éve vándorlok, nem igazán találom a helyemet.
*Félelmetes, hogy mennyire ki tud nyílni egy szép, csinos hölgynek. Ilyen még sosem történt az előtt. Kevesebbet kellene beszélnie és többet cselekednie. De mégis mit csinálhatna?*
- Nekem a Khrosas jobban tetszik, de csak ha nem baj.
*Zertalen a teljes nevét sokkal szebbnek találja, mint a becenevét. Elegánsabb.*
- Olyan neved van, mint a nemeseknek.
73. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2016-11-16 10:17:54
Üzenet elküldve: 2016-11-16 10:17:54
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 245
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 245
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Zertalen Slor//
*Szinte megrökönyödik, amikor meghallja, mit mond a másik. Természetes dolog volt régen, mint a lélegzés, hogy ebben a kegyetlen világban nem bántották egymást az elfek, legalábbis ahonnan ő jött, de az már olyan régen volt és olyan távolinak tűnik. Nem egyszer került már kellemetlen helyzetbe azért, mert egy ember kedvesebben szólt hozzá, mint ahogy azt elvárta volna. Tényleg léteznek még ilyen elfek? Talán csak a lány mozgott rossz társaságban?
Kicsit rosszul is érzi magát, amiért rágalmazott. Aztán lenyeli a rossz érzést, majd szomorkodik miatta máskor, ahogy azt szokta.*
- Meg lennél lepve… *mondja lassan tagolva mondatot és kicsit leszegi a fejét, levéve a másikról a szemét, de nem sokáig. Felemeli ismét az üstökét. Máris kínosan érzi magát, ahogy elméjébe ütköznek az emlékek.*
- Ha én elkezdek viccelődni… abban nem lesz kegyelem. *Vonja meg a vállát, ugyanis a helyzeteket általában lekési, csak néhány viccet tud, azok is szakállasak, és ha valaki máson kell nevetni, azt sokszor nem érti.
Ahogy a másik a földre kezd bámulni, máris tudatosul benne, hogy valamit megint nagyon elronthatott. Nem csoda, ha kerülik a többiek, némelyeket csak az ábrázata, másokat meg a szavai kergetnek el. Megszokhatta már, de azért még mindég rosszul esik.*
- Hé, én… *Kezdi el, majd megvakargatja a tarkóját, míg másik karjával a botjára támaszkodik.* Nem akartam, ilyen cudarul viselkedni. *Most már a következő pár pillanat dönti el, hogy csak még kínosabbá tette-e a dolgokat, vagy nem. Ha ki akar lábalni valami kényelmetlen szituációból, sokszor csak még rosszabbá teszi.*
- Néhányan megkockáztatják. *Igyekszik egy mosolyt erőltetni magára, ami inkább tűnik szögletes vicsorgásnak, ezért pár pillanat múlva már meg is pihenteti a száját.*
~Dinnye vagy?! Mire gondolsz, némber?!~
- Belőlük lesz a vacsora.
~Oh, az ég szerelmére…~
*Ez egy vicc volt, és amire ezek után számít az töménytelen számú tenyérbehajtott szemek, de mivel most csak ez az egy van itt, ez is megfelel. Pár pillanatnyi várakozás után megköszörüli a torkát, hogy enyhítsen kínos érzésén.
Amit a settenkedésről mondott azt is megbánta ugyan, mert lehetett volna annyi esze, hogy az erdő fái között figyelmez a környezetére, még akkor is, ha közel van a rengeteg széle. Elhatározza, hogy figyelmesebb lesz, főleg ha ez a bársonytalpú van a közelében. Habár minden elfre azt szokták mondani, hogy szellőléptű, ez Khrosasra nem éppen igaz. Nem is sétál úgy, mint egy ork, talán még az embereknél is halkabb, de egy erdőjáró rokonával nem lehetne összetéveszteni.*
- Valami frisset, eh? Könnyen elejted a vadakat? *Lágyabbak a szavai. Tiszteli a vadászokat, ő maga nem vadászik, sőt csapdát is ritkán tud össze eszkábálni, ezért érthető, hogy ha valaki ügyesebb nála az elnyeri a megbecsülését.*
- Ha nem én leszek a vad… Ha valamin meg akarod sütni azt, amit elejtesz, akkor segíthetek fát gyűjteni. *Megint a tarkójához emeli a fejét, kicsit feltúrva a haját ezzel.* Én úgyis csak elijesztem a dögöket. *Vonja meg a vállát és csüggedten letekint a fák tövébe. Amikor már azt hinné, hogy jó úton jár és gondolja, hogy a kellemetlenségeken már túl jutottak, olyanokat hall, amire nem számított. És megint úgy gondolja, hogy ez a saját hibája, hiszen ő volt az, aki durván, rágalmakkal tűzdelve rákérdezett arra, hogy mégis hogy kerül ide a férfi. Nem mintha köze lett volna hozzá.
Most elszomorodik őszintén. Nem igazán tudja, mit mondjon arra, amit hallott, úgyhogy csak lehajtott fejjel annyit ejt ki a száján*
- sajnálom. Nem akartam… *Tényleg nem akart ilyen tapintatlan lenni, de hát olyan sokszor előfordult már, és általában nem is látta többé azt, akivel gyalázatosan viselkedett. Nem lesz ez másképp sohasem. Feltekint, amikor a másik nem hagyja faképnél, hanem inkább megkérdezi az ő történetét is. Erre kicsit el kell gondolkodnia.*
~Mióta is?~
- Harminc éve. *Válaszolja.* Már több mint harminc éve járok egyik helyről a másikra. Nincs különösebb oka ugyan, csak jó ötletnek tűnt, aztán már életmóddá vált. A családom Lihanech-ben él.
*Vonja meg a vállát. Így hogy kimondta kényelmetlenül soknak tűnik. Emberek között van, aki meg sem éli a harmincat, vagy már élete felét elköltötte. Harminc év semmit tevés, tengődés, egyik révből a másikba verődés. Hatvan évesen már az elfek is elkezdenek gondolkodni a komoly dolgokon, hiszen már vége a fiatal éveiknek és saját maguknak kell valamit teremteniük, ahol vigyázhatnak a sajátjaikra. Megrázza a fejét, hogy elhessegesse a gondolatokat, jól ismeri ezt a mozdulatot, időről időre előjön.*
- Khrosas. *Teszi hozzá röviden a másik nevére reagálva a sajátját.* De hívnak Khorinak is.
*Szinte megrökönyödik, amikor meghallja, mit mond a másik. Természetes dolog volt régen, mint a lélegzés, hogy ebben a kegyetlen világban nem bántották egymást az elfek, legalábbis ahonnan ő jött, de az már olyan régen volt és olyan távolinak tűnik. Nem egyszer került már kellemetlen helyzetbe azért, mert egy ember kedvesebben szólt hozzá, mint ahogy azt elvárta volna. Tényleg léteznek még ilyen elfek? Talán csak a lány mozgott rossz társaságban?
Kicsit rosszul is érzi magát, amiért rágalmazott. Aztán lenyeli a rossz érzést, majd szomorkodik miatta máskor, ahogy azt szokta.*
- Meg lennél lepve… *mondja lassan tagolva mondatot és kicsit leszegi a fejét, levéve a másikról a szemét, de nem sokáig. Felemeli ismét az üstökét. Máris kínosan érzi magát, ahogy elméjébe ütköznek az emlékek.*
- Ha én elkezdek viccelődni… abban nem lesz kegyelem. *Vonja meg a vállát, ugyanis a helyzeteket általában lekési, csak néhány viccet tud, azok is szakállasak, és ha valaki máson kell nevetni, azt sokszor nem érti.
Ahogy a másik a földre kezd bámulni, máris tudatosul benne, hogy valamit megint nagyon elronthatott. Nem csoda, ha kerülik a többiek, némelyeket csak az ábrázata, másokat meg a szavai kergetnek el. Megszokhatta már, de azért még mindég rosszul esik.*
- Hé, én… *Kezdi el, majd megvakargatja a tarkóját, míg másik karjával a botjára támaszkodik.* Nem akartam, ilyen cudarul viselkedni. *Most már a következő pár pillanat dönti el, hogy csak még kínosabbá tette-e a dolgokat, vagy nem. Ha ki akar lábalni valami kényelmetlen szituációból, sokszor csak még rosszabbá teszi.*
- Néhányan megkockáztatják. *Igyekszik egy mosolyt erőltetni magára, ami inkább tűnik szögletes vicsorgásnak, ezért pár pillanat múlva már meg is pihenteti a száját.*
~Dinnye vagy?! Mire gondolsz, némber?!~
- Belőlük lesz a vacsora.
~Oh, az ég szerelmére…~
*Ez egy vicc volt, és amire ezek után számít az töménytelen számú tenyérbehajtott szemek, de mivel most csak ez az egy van itt, ez is megfelel. Pár pillanatnyi várakozás után megköszörüli a torkát, hogy enyhítsen kínos érzésén.
Amit a settenkedésről mondott azt is megbánta ugyan, mert lehetett volna annyi esze, hogy az erdő fái között figyelmez a környezetére, még akkor is, ha közel van a rengeteg széle. Elhatározza, hogy figyelmesebb lesz, főleg ha ez a bársonytalpú van a közelében. Habár minden elfre azt szokták mondani, hogy szellőléptű, ez Khrosasra nem éppen igaz. Nem is sétál úgy, mint egy ork, talán még az embereknél is halkabb, de egy erdőjáró rokonával nem lehetne összetéveszteni.*
- Valami frisset, eh? Könnyen elejted a vadakat? *Lágyabbak a szavai. Tiszteli a vadászokat, ő maga nem vadászik, sőt csapdát is ritkán tud össze eszkábálni, ezért érthető, hogy ha valaki ügyesebb nála az elnyeri a megbecsülését.*
- Ha nem én leszek a vad… Ha valamin meg akarod sütni azt, amit elejtesz, akkor segíthetek fát gyűjteni. *Megint a tarkójához emeli a fejét, kicsit feltúrva a haját ezzel.* Én úgyis csak elijesztem a dögöket. *Vonja meg a vállát és csüggedten letekint a fák tövébe. Amikor már azt hinné, hogy jó úton jár és gondolja, hogy a kellemetlenségeken már túl jutottak, olyanokat hall, amire nem számított. És megint úgy gondolja, hogy ez a saját hibája, hiszen ő volt az, aki durván, rágalmakkal tűzdelve rákérdezett arra, hogy mégis hogy kerül ide a férfi. Nem mintha köze lett volna hozzá.
Most elszomorodik őszintén. Nem igazán tudja, mit mondjon arra, amit hallott, úgyhogy csak lehajtott fejjel annyit ejt ki a száján*
- sajnálom. Nem akartam… *Tényleg nem akart ilyen tapintatlan lenni, de hát olyan sokszor előfordult már, és általában nem is látta többé azt, akivel gyalázatosan viselkedett. Nem lesz ez másképp sohasem. Feltekint, amikor a másik nem hagyja faképnél, hanem inkább megkérdezi az ő történetét is. Erre kicsit el kell gondolkodnia.*
~Mióta is?~
- Harminc éve. *Válaszolja.* Már több mint harminc éve járok egyik helyről a másikra. Nincs különösebb oka ugyan, csak jó ötletnek tűnt, aztán már életmóddá vált. A családom Lihanech-ben él.
*Vonja meg a vállát. Így hogy kimondta kényelmetlenül soknak tűnik. Emberek között van, aki meg sem éli a harmincat, vagy már élete felét elköltötte. Harminc év semmit tevés, tengődés, egyik révből a másikba verődés. Hatvan évesen már az elfek is elkezdenek gondolkodni a komoly dolgokon, hiszen már vége a fiatal éveiknek és saját maguknak kell valamit teremteniük, ahol vigyázhatnak a sajátjaikra. Megrázza a fejét, hogy elhessegesse a gondolatokat, jól ismeri ezt a mozdulatot, időről időre előjön.*
- Khrosas. *Teszi hozzá röviden a másik nevére reagálva a sajátját.* De hívnak Khorinak is.
72. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2016-11-16 08:29:09
Üzenet elküldve: 2016-11-16 08:29:09
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 15
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 15
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Elapadt hírek nyomában//
*Válogatott, sziszegő szitkok sorával gerjeszthetné fel elégedetlenségét, hisz a megkopott, viseltes levélben foglaltak, avagy a magával hozott térkép pontatlansága miatt a megadott helyen korántsem a számításainak megfelelő állomást találta, mindössze egy alig ásónyomnyi tisztást, mit szesztől kábán sem mondhatna a papírra vetett sorokban leírtakkal összeegyeztethetőnek. Mégsem pazarolja hangját fölösleges káromlásokra, annál önérzetesebbnek, s kimértebbnek nevelték. Így kelletlen elfogadással ugyan, mégis, csupán hátasát fordítja vissza az eddig bejárt ösvényen, belátva, nyilván hiba kerülhetett számításaiba, s a megtett távolság egy részét kénytelen lesz újfent bejárni.
Botorság volna feltételezni, közömbösen áll a tények előtt, ám pislákolva éledező indulatainak heve messze nem tekinthető elegendőnek az erdő fái közt való, figyelemtől s fülektől távol eső szidalmak kitöréséhez. Bár akként tetszik, ezzel hátráltatni kényszerül első célpontja elérését, az utazás fásultságát lerázza vállairól, miként a csüggedést is távol riasztja bensőjétől, ennyi késedelem bőséggel megengedett, tán több is. S az eddigiek fényében olyat kell tennie, mitől máskor óva inti önmagát is.
Meglehet, ezek elől merül gondolatai közé, összemosva az elmúlt, s eljövendő események feltételezhető foszlányait, sorra végig járva a sarkalatosabb pontokat, melyek megestek már, s melyeket egyedül, avagy hathatós segítséggel kell előteremtenie. Már amennyiben a jó rokon valóban megfelelő, hovatovább, értékes segítségnek minősül, s nem lágyult el a családtól távol töltött hónapok során. Ki tudhatja… Könnyen megeshet, mire eléri útjának célját, már nem az a férfiú fog ott állani, kivel megannyi, nehézkesen feledhető emléken osztoznak. Látott már büszke, kevély férfiakat nyájas, szoknya mögé bújó kölkök módjára viselkedni, mikor fegyvertársaikat odahagyva, holmi sérülésre hivatkozva, tettek próbát a letelepedéssel.
Bár alapvetően ebben igen kevés kivetnivalót találna, messzemenően reméli, nem fogadja efféle komisz jelenség, mert amennyiben mégis, úgy sokkalta tovább fog tartani a felkészülés. A wegtoreni, kőből faragott trónon uralkodóként ítélkező személy, ki hatokkal ezelőtt útjára bocsájtotta, sosem volt a türelem rendíthetetlen szobra, főleg efféle esetekben, mikor oly viharosan szakadt meg a kézhez kapni kívánt levelek sora, mit sem törődve azzal, miféle háború szólt közbe. A szerződés kötelez, betartásáról, avagy túlzott ellenállás esetén betartatásáról, a hatalma teljes tudatában létező kívánt ezúttal is rendelkezni, s miként már lezártnak könyvelte el ezt a bizonyos záradékot, igen nagy elégedetlenséggel kezelte az esetet.
Épp ezért indították útnak, emiatt ruházták fel a korábban sosem birtokolt jogokkal, szabadkezet, belátása szerinti intézkedéseket, az elvárt eredmények érdekében megtehető legtöbbet osztva tisztje mellé. Mégsem érzett többet akkor, mint most, elhivatottságot, érdeklődést, s némi, megfoghatatlan vonakodást. S ezen, bizonytalansággal társuló érzületek azok, mik nem engednek nyugtot neki, hajtják célja felé.
Szerencséjére nem merészkedett oly mélyen a fák tengerébe, hogy lényegesen sokáig legyen ildomos ménjét lépésben járatnia, hisz alig két nyíllövésnyire már a beművelt termőföldek közt kanyargózó kereskedelmi út várja ismét. *
*Válogatott, sziszegő szitkok sorával gerjeszthetné fel elégedetlenségét, hisz a megkopott, viseltes levélben foglaltak, avagy a magával hozott térkép pontatlansága miatt a megadott helyen korántsem a számításainak megfelelő állomást találta, mindössze egy alig ásónyomnyi tisztást, mit szesztől kábán sem mondhatna a papírra vetett sorokban leírtakkal összeegyeztethetőnek. Mégsem pazarolja hangját fölösleges káromlásokra, annál önérzetesebbnek, s kimértebbnek nevelték. Így kelletlen elfogadással ugyan, mégis, csupán hátasát fordítja vissza az eddig bejárt ösvényen, belátva, nyilván hiba kerülhetett számításaiba, s a megtett távolság egy részét kénytelen lesz újfent bejárni.
Botorság volna feltételezni, közömbösen áll a tények előtt, ám pislákolva éledező indulatainak heve messze nem tekinthető elegendőnek az erdő fái közt való, figyelemtől s fülektől távol eső szidalmak kitöréséhez. Bár akként tetszik, ezzel hátráltatni kényszerül első célpontja elérését, az utazás fásultságát lerázza vállairól, miként a csüggedést is távol riasztja bensőjétől, ennyi késedelem bőséggel megengedett, tán több is. S az eddigiek fényében olyat kell tennie, mitől máskor óva inti önmagát is.
Meglehet, ezek elől merül gondolatai közé, összemosva az elmúlt, s eljövendő események feltételezhető foszlányait, sorra végig járva a sarkalatosabb pontokat, melyek megestek már, s melyeket egyedül, avagy hathatós segítséggel kell előteremtenie. Már amennyiben a jó rokon valóban megfelelő, hovatovább, értékes segítségnek minősül, s nem lágyult el a családtól távol töltött hónapok során. Ki tudhatja… Könnyen megeshet, mire eléri útjának célját, már nem az a férfiú fog ott állani, kivel megannyi, nehézkesen feledhető emléken osztoznak. Látott már büszke, kevély férfiakat nyájas, szoknya mögé bújó kölkök módjára viselkedni, mikor fegyvertársaikat odahagyva, holmi sérülésre hivatkozva, tettek próbát a letelepedéssel.
Bár alapvetően ebben igen kevés kivetnivalót találna, messzemenően reméli, nem fogadja efféle komisz jelenség, mert amennyiben mégis, úgy sokkalta tovább fog tartani a felkészülés. A wegtoreni, kőből faragott trónon uralkodóként ítélkező személy, ki hatokkal ezelőtt útjára bocsájtotta, sosem volt a türelem rendíthetetlen szobra, főleg efféle esetekben, mikor oly viharosan szakadt meg a kézhez kapni kívánt levelek sora, mit sem törődve azzal, miféle háború szólt közbe. A szerződés kötelez, betartásáról, avagy túlzott ellenállás esetén betartatásáról, a hatalma teljes tudatában létező kívánt ezúttal is rendelkezni, s miként már lezártnak könyvelte el ezt a bizonyos záradékot, igen nagy elégedetlenséggel kezelte az esetet.
Épp ezért indították útnak, emiatt ruházták fel a korábban sosem birtokolt jogokkal, szabadkezet, belátása szerinti intézkedéseket, az elvárt eredmények érdekében megtehető legtöbbet osztva tisztje mellé. Mégsem érzett többet akkor, mint most, elhivatottságot, érdeklődést, s némi, megfoghatatlan vonakodást. S ezen, bizonytalansággal társuló érzületek azok, mik nem engednek nyugtot neki, hajtják célja felé.
Szerencséjére nem merészkedett oly mélyen a fák tengerébe, hogy lényegesen sokáig legyen ildomos ménjét lépésben járatnia, hisz alig két nyíllövésnyire már a beművelt termőföldek közt kanyargózó kereskedelmi út várja ismét. *
71. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2016-11-15 21:41:30
Üzenet elküldve: 2016-11-15 21:41:30
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 14
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 14
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Szomorú Khrosas//
- Miért nem? Fajtársak vagyunk, hát miért bántanálak?
*Zertalenben egy alapvető elv, hogy másik elfet nem bántunk. Már csak azért nem, mert etikailag teljesen helytelennek találja. Még akkor is, ha a megszólalása olyan furcsa, mint ezé az idegené.*
~Miért viselkedik ilyen furcsán?~
- Miért, te nem szoktál viccelődi? Igazán kellemes, kipróbálhatnád.
*Szemeiből süt az irónia, de nem az a rossz fajta, hanem inkább a "Na, számítottál erre?" féle. Mindenesetre nem biztos, hogy órákat akar eltölteni egy idegen elf nővel, szóval hogyha nem ígérkezik a társasága kellemesnek, akkor lehet, hogy szó szerint sarkon fordul és tovább indul. Valahova, csak el innen. Nem pazarolja az idejét ilyesmire, hiába van belőle sok, ki kell használni mindent.*
- Hát jó, akkor közben nem próbálkozok vele.
*A földre bámul, azon gondolkozik, hogy megéri-e itt lenni és ezt csinálni, de végül csak úgy dönt, hogy igen, megéri. Kihívás, a kihívások leküzdésért már megéri.*
- Ha meggondolod magadat, akkor szólj. Bár senki sem lenne olyan buta, hogy elmenjen egy vadidegennel, ugye?
*Saját magának bólogat válaszul, mintha meg sem várná, hogy a másik reagáljon valamit, persze ez nem igaz. Felnéz és figyelmes tekintettel figyeli a fajtársát, de csak addig, még az nem lesz túlságosan zavaró. Közben figyeli, ahogy az idegen ide-oda mászkál és pakolgat.*
- Elnézést, ez egy nagyon rossz tulajdonságom, bármennyire is próbálom elhagyni nem sikerül.
*Nem hazudik, többször is volt már olyan, hogy megszólták ugyan ezt, amit most az elf lány is. De hát, mit lehet tenni, ha nem megy, akkor nem megy.*
- Na, akkor majd fogok neked valami frisset, csak el ne tűnj addig.
*Nem áll fel, először a reakcióra kíváncsi.*
- Gondolom, nem jössz velem. Én sem tenném. De ha mégis fogok valamit, ne tűnj el addig, akkor kénytelen mindent megenni egyedül.
*Ezt úgy mondja, mintha profi vadász lenne, aki bármit el tudj ejteni. Természetesen ez nem igaz, sőt majdnem, hogy az ellenkezője, de hát a gyengébbik nem kegyeinek megszerzéséért bármit.*
- Vándor vagyok. Erdőben nőttem fel, a szüleimet egy megvadult farakasfalka ölte meg, még én halásztam. Nem tudtam ott maradni, így azóta járok-kelek. Nem tudtam ott maradni azok után, ami történt.
*Talán ez a válasz mind a két kérdésre kielégítő választ fog adni a nőnek.*
- Na, és te, mégis hogyan keveredtél ide?
*Ha két elf ilyen helyen fut össze, akkor mindkettejüknek van valamilyen története, amit érdemes meghallgatni. Ekkor jut eszébe, hogy illő lenne bemutatkozni.*
- A nevem Zertalen Slor.
- Miért nem? Fajtársak vagyunk, hát miért bántanálak?
*Zertalenben egy alapvető elv, hogy másik elfet nem bántunk. Már csak azért nem, mert etikailag teljesen helytelennek találja. Még akkor is, ha a megszólalása olyan furcsa, mint ezé az idegené.*
~Miért viselkedik ilyen furcsán?~
- Miért, te nem szoktál viccelődi? Igazán kellemes, kipróbálhatnád.
*Szemeiből süt az irónia, de nem az a rossz fajta, hanem inkább a "Na, számítottál erre?" féle. Mindenesetre nem biztos, hogy órákat akar eltölteni egy idegen elf nővel, szóval hogyha nem ígérkezik a társasága kellemesnek, akkor lehet, hogy szó szerint sarkon fordul és tovább indul. Valahova, csak el innen. Nem pazarolja az idejét ilyesmire, hiába van belőle sok, ki kell használni mindent.*
- Hát jó, akkor közben nem próbálkozok vele.
*A földre bámul, azon gondolkozik, hogy megéri-e itt lenni és ezt csinálni, de végül csak úgy dönt, hogy igen, megéri. Kihívás, a kihívások leküzdésért már megéri.*
- Ha meggondolod magadat, akkor szólj. Bár senki sem lenne olyan buta, hogy elmenjen egy vadidegennel, ugye?
*Saját magának bólogat válaszul, mintha meg sem várná, hogy a másik reagáljon valamit, persze ez nem igaz. Felnéz és figyelmes tekintettel figyeli a fajtársát, de csak addig, még az nem lesz túlságosan zavaró. Közben figyeli, ahogy az idegen ide-oda mászkál és pakolgat.*
- Elnézést, ez egy nagyon rossz tulajdonságom, bármennyire is próbálom elhagyni nem sikerül.
*Nem hazudik, többször is volt már olyan, hogy megszólták ugyan ezt, amit most az elf lány is. De hát, mit lehet tenni, ha nem megy, akkor nem megy.*
- Na, akkor majd fogok neked valami frisset, csak el ne tűnj addig.
*Nem áll fel, először a reakcióra kíváncsi.*
- Gondolom, nem jössz velem. Én sem tenném. De ha mégis fogok valamit, ne tűnj el addig, akkor kénytelen mindent megenni egyedül.
*Ezt úgy mondja, mintha profi vadász lenne, aki bármit el tudj ejteni. Természetesen ez nem igaz, sőt majdnem, hogy az ellenkezője, de hát a gyengébbik nem kegyeinek megszerzéséért bármit.*
- Vándor vagyok. Erdőben nőttem fel, a szüleimet egy megvadult farakasfalka ölte meg, még én halásztam. Nem tudtam ott maradni, így azóta járok-kelek. Nem tudtam ott maradni azok után, ami történt.
*Talán ez a válasz mind a két kérdésre kielégítő választ fog adni a nőnek.*
- Na, és te, mégis hogyan keveredtél ide?
*Ha két elf ilyen helyen fut össze, akkor mindkettejüknek van valamilyen története, amit érdemes meghallgatni. Ekkor jut eszébe, hogy illő lenne bemutatkozni.*
- A nevem Zertalen Slor.
70. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2016-11-15 15:53:35
Üzenet elküldve: 2016-11-15 15:53:35
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 336
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 336
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Díszes kompánia//
*Óvatosan halad a hatalmas fák gyűrűjében, a város felől, egyenesen Synmira felé tartva. Nyugodtan bandukol a kitaposott ösvényen. ~Worenth mester azt mondta, hogy ne térjek le az útról és bizony én nem fogok.~ Némi félelem azért van az apró gnómban. ~Olyan sötét ez az erdő.~ A tőrét szorongatja, ami az övében van egy bőr tokban. Megpróbálja elterelni a figyelmét az erdő sötétjéről, mert be kell vallania, hogy van benne félelem. Se mágiája se fegyveres tudása nincsen, egyenlő a nullával. ~Bárcsak egy magas elf lennék, vagy egy izmos ember! Talán akkor nem félnék ennyire.~ Kiszolgáltatottan ballag az ösvényen bízva abban, hogy nem történik vele semmi veszélyes dolog. Amint halad a sűrű avarban, néhány bokorra lesz figyelmes. A bokor felől érdekes hangokat hall és meg is rezzennek a sűrű leveli. ~Ajaj, csak nehogy banditák legyenek.~ Igyekszik minél csendesebben és hang nélkül távolodni a bokroktól. Egy jókora, mély torkú röfögésre lesz figyelmes. A bokorban egyre jobban mocorog valami. Mogrim szinte vas marokkal szorítja a tőrét. Gyorsan kihúzza hüvelyéből és maga elé tartja. Ekkor egy csíkos hátú, jókora vadkan ugrik ki. Feltételezhetően a kicsinyeit védi. Farkasszemet néz az aprósággal. A gnóm ereiben megfagy a vér és szinte földbe gyökerezik a lába. Szíve hevesen dobog, egyre hangosabban és egyre nagyobb ütemben. Az első döbbenetből felocsúdva, a vaddisznó méreteit figyelembe véve úgy dönt, hogy futásnak ered. Nem szégyen a futás de hasznos.*
- Segítség *Kiáltja torka szakadtából majd elkezd futni olyan sebességgel ahogyan csak tud. A vadkan egyből a nyomába ered. A kis gnóm az adrenalin hatására úgy szedi apró lábait, mint még soha. Próbál a bokrok, fák sűrűjébe bújni, hátha a vadkan nyomát veszti. Némi üldözés után, jócskán kifulladva Húzódik meg egy vaskos fa árnyékában. Jobbra balra kitekint de a vad cocának semmi nyoma. Homlokáról letöröli az izzadtságot. Nem nyugszik meg. Amint egy kicsit kifújja magát újra nyúlcipőt vesz. Meg sem áll egészen addig amíg egy fatörzsben megbotlik és hassal puffan bele az avarba éppen ott, ahol a díszes kompánia beszélget.*
//Díszes kompánia//
*Óvatosan halad a hatalmas fák gyűrűjében, a város felől, egyenesen Synmira felé tartva. Nyugodtan bandukol a kitaposott ösvényen. ~Worenth mester azt mondta, hogy ne térjek le az útról és bizony én nem fogok.~ Némi félelem azért van az apró gnómban. ~Olyan sötét ez az erdő.~ A tőrét szorongatja, ami az övében van egy bőr tokban. Megpróbálja elterelni a figyelmét az erdő sötétjéről, mert be kell vallania, hogy van benne félelem. Se mágiája se fegyveres tudása nincsen, egyenlő a nullával. ~Bárcsak egy magas elf lennék, vagy egy izmos ember! Talán akkor nem félnék ennyire.~ Kiszolgáltatottan ballag az ösvényen bízva abban, hogy nem történik vele semmi veszélyes dolog. Amint halad a sűrű avarban, néhány bokorra lesz figyelmes. A bokor felől érdekes hangokat hall és meg is rezzennek a sűrű leveli. ~Ajaj, csak nehogy banditák legyenek.~ Igyekszik minél csendesebben és hang nélkül távolodni a bokroktól. Egy jókora, mély torkú röfögésre lesz figyelmes. A bokorban egyre jobban mocorog valami. Mogrim szinte vas marokkal szorítja a tőrét. Gyorsan kihúzza hüvelyéből és maga elé tartja. Ekkor egy csíkos hátú, jókora vadkan ugrik ki. Feltételezhetően a kicsinyeit védi. Farkasszemet néz az aprósággal. A gnóm ereiben megfagy a vér és szinte földbe gyökerezik a lába. Szíve hevesen dobog, egyre hangosabban és egyre nagyobb ütemben. Az első döbbenetből felocsúdva, a vaddisznó méreteit figyelembe véve úgy dönt, hogy futásnak ered. Nem szégyen a futás de hasznos.*
- Segítség *Kiáltja torka szakadtából majd elkezd futni olyan sebességgel ahogyan csak tud. A vadkan egyből a nyomába ered. A kis gnóm az adrenalin hatására úgy szedi apró lábait, mint még soha. Próbál a bokrok, fák sűrűjébe bújni, hátha a vadkan nyomát veszti. Némi üldözés után, jócskán kifulladva Húzódik meg egy vaskos fa árnyékában. Jobbra balra kitekint de a vad cocának semmi nyoma. Homlokáról letöröli az izzadtságot. Nem nyugszik meg. Amint egy kicsit kifújja magát újra nyúlcipőt vesz. Meg sem áll egészen addig amíg egy fatörzsben megbotlik és hassal puffan bele az avarba éppen ott, ahol a díszes kompánia beszélget.*
69. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2016-11-14 21:33:39
Üzenet elküldve: 2016-11-14 21:33:39
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 91
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 91
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Megfontolt
*Ezúttal nem elsősorban gyomra jelzi, hogy időszerű pihenőt ülni, hanem sajgó lábai, de a nap kanyarulatából már úgy ítéli, hogy nem járhat túl messze a kikötőtől. Ettől függetlenül enged a kényszernek, s beiktat egy harmadik pihenőt, bár ezzel még így sincs meg a tervezett két óra. Magát is meglepi, hogy milyen jól bírja a tartós terhelést. Ezen mereng a nap utolsó sugarai alatt, s még azon is, hogy kár volt unaloműzésképp megenni az utolsó almát, mondván, hogy majd talál még. Akárhogy is, főleg éhesen és fájó lábbal a rövid pihenő után felkel és befordul a célegyenesbe.*
68. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2016-11-14 10:35:45
Üzenet elküldve: 2016-11-14 10:35:45
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 245
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 245
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Zertalen Slor//
*Eddig még nem bántotta a másik és az alkalmat sem használta ki, hogy hátba szúrja. A szája azt mondja nem is fogja bántani, de a lány nem tudhatja biztosra, hogy tényleg így gondolja e. Amíg nincs meg az a hatalma, hogy egy szempillantásával százak halálát okozza, addig nem adja meg azt a lehetőséget, hogy alábecsülje azt, aki az útjába kerül és gyanakvás helyett mosollyal fogadja azt.*
- Áh-áh, nem hiszem én azt el, barátom. – *tiltakozik hevesen ingatva a fejét. Majdcsak talpra vergődik és szembeáll a fajtársával. Azóta az még ugyanott áll, ahol előtte. Nagyon cseles, nagyon cseles.
A „felajánlott” ételre nemet mond ugyan, így a lány is leengedi sürgető kezét, ám ujjai erősen szorítják a gyolcsot. Botja nincs kéznél, ott hagyta a fánál nagy sietségben.*
~Öreg hiba. Magadra vess.~
*Természetesen mást nem tehet, csakis önmagát hibáztatja, most már meri remélni, hogy nem lesz rá szüksége, egy fejbekólintáson kívül amúgy sem nem tudna többet produkálni.*
- Höh? – *felvonja egyik szemöldökét, ahogy kiesik ajkai közül a hang* – Viccelni?
*Igazán nem érti egy pillanatig, de aztán derengeni kezd, most már ugyan mindegy, elkésett a kínos nevetéssel.*
- Próbálkozz mással, szera. – *mondja, ahogy még mindég nem veszi le a szemét a másikról. Amaz aztán csak megmozdul a fától és egy érdekes mozdulattal a földre is kerül. Ha barátságosabbnak akar tűnni azzal a folyamatos mosollyal a másik, akkor jól csinálja, a lánynak egyre nehezebben megy gyilkos-tolvajnak nézni a másikat.
A felajánlott bogyókra csak megingatja a fejét, viszont a kérdésre, hogy bárhová is elvezesse ez a férfi már ki is mond egy pár gyors szót.*
- Nem, nem köszönöm. Megvagyok nélküle.
*Enyhül a tartása és megkísérel pár lépést tenni a fickó és a cuccai felé, amit nagy sietségben ott hagyott. A fának támasztott botját kezébe veszi, de nem fordít rá nagy figyelmet. Barna szemeit az elfen tartja, aki még mindég intéz hozzá pár szót.*
- Talán ha nem settenkednél az árnyak között, hogy kiijeszthesd belőlem a… macit. – *durvábbat akart mondani, de megelégszik ezzel is.*
- Azt ajánlanám. – *toldja hozzá az előző mondatához. A már majdhogynem darált hússá szorongatott szárított nyulakat kabátjának egy zsebébe teszi, hogy addig se legyen útban. Az hogy a másik a megjelenéséről kérdez, ráveszi a lányt, hogy végignézzen rajta, még akaratlanul is. A szemén időzik el a legtöbbet, egyikről a másikra néz, és nem akarja elhinni, amit lát, ilyenhez még nem volt szerencséje.*
- Mi vagy te, valami erdei elf? – *mondja ezt úgy, mintha ő nem az erdő szélén állna egy hete mosatlan ruhában. Kettejük közül nehéz lenne eldönteni ki született a vadonban és ki a városban.*
- Honnan kerültél ide? – *vonja fel fél szemöldökét, nem tesz meg még egy lépést, annak érdekében, hogy bensőségesebb legyen a beszélgetésük hangulata, még megtartja a távolságot.*
*Eddig még nem bántotta a másik és az alkalmat sem használta ki, hogy hátba szúrja. A szája azt mondja nem is fogja bántani, de a lány nem tudhatja biztosra, hogy tényleg így gondolja e. Amíg nincs meg az a hatalma, hogy egy szempillantásával százak halálát okozza, addig nem adja meg azt a lehetőséget, hogy alábecsülje azt, aki az útjába kerül és gyanakvás helyett mosollyal fogadja azt.*
- Áh-áh, nem hiszem én azt el, barátom. – *tiltakozik hevesen ingatva a fejét. Majdcsak talpra vergődik és szembeáll a fajtársával. Azóta az még ugyanott áll, ahol előtte. Nagyon cseles, nagyon cseles.
A „felajánlott” ételre nemet mond ugyan, így a lány is leengedi sürgető kezét, ám ujjai erősen szorítják a gyolcsot. Botja nincs kéznél, ott hagyta a fánál nagy sietségben.*
~Öreg hiba. Magadra vess.~
*Természetesen mást nem tehet, csakis önmagát hibáztatja, most már meri remélni, hogy nem lesz rá szüksége, egy fejbekólintáson kívül amúgy sem nem tudna többet produkálni.*
- Höh? – *felvonja egyik szemöldökét, ahogy kiesik ajkai közül a hang* – Viccelni?
*Igazán nem érti egy pillanatig, de aztán derengeni kezd, most már ugyan mindegy, elkésett a kínos nevetéssel.*
- Próbálkozz mással, szera. – *mondja, ahogy még mindég nem veszi le a szemét a másikról. Amaz aztán csak megmozdul a fától és egy érdekes mozdulattal a földre is kerül. Ha barátságosabbnak akar tűnni azzal a folyamatos mosollyal a másik, akkor jól csinálja, a lánynak egyre nehezebben megy gyilkos-tolvajnak nézni a másikat.
A felajánlott bogyókra csak megingatja a fejét, viszont a kérdésre, hogy bárhová is elvezesse ez a férfi már ki is mond egy pár gyors szót.*
- Nem, nem köszönöm. Megvagyok nélküle.
*Enyhül a tartása és megkísérel pár lépést tenni a fickó és a cuccai felé, amit nagy sietségben ott hagyott. A fának támasztott botját kezébe veszi, de nem fordít rá nagy figyelmet. Barna szemeit az elfen tartja, aki még mindég intéz hozzá pár szót.*
- Talán ha nem settenkednél az árnyak között, hogy kiijeszthesd belőlem a… macit. – *durvábbat akart mondani, de megelégszik ezzel is.*
- Azt ajánlanám. – *toldja hozzá az előző mondatához. A már majdhogynem darált hússá szorongatott szárított nyulakat kabátjának egy zsebébe teszi, hogy addig se legyen útban. Az hogy a másik a megjelenéséről kérdez, ráveszi a lányt, hogy végignézzen rajta, még akaratlanul is. A szemén időzik el a legtöbbet, egyikről a másikra néz, és nem akarja elhinni, amit lát, ilyenhez még nem volt szerencséje.*
- Mi vagy te, valami erdei elf? – *mondja ezt úgy, mintha ő nem az erdő szélén állna egy hete mosatlan ruhában. Kettejük közül nehéz lenne eldönteni ki született a vadonban és ki a városban.*
- Honnan kerültél ide? – *vonja fel fél szemöldökét, nem tesz meg még egy lépést, annak érdekében, hogy bensőségesebb legyen a beszélgetésük hangulata, még megtartja a távolságot.*
67. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2016-11-13 20:51:50
Üzenet elküldve: 2016-11-13 20:51:50
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 14
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 14
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Szomorú Khrosas//
*Egyáltalán nem számít arra, hogy a szép hölgyet ennyire megijeszti. Még mindig egy vastag kérgű fának támaszkodik,és bár a markában még ott van pár piros bogyó, a két tenyerét magasra felemeli úgy, hogy az idegen jól lássa - persze az étel nem esik ki belőle.*
- Nyugalom! Nem akarlak bántani!
*Próbál kedvesen mosolyogni, majd leteszi a kezét. Megvárja, még a lány feláll, közben mozdulatlanul áll, hogy ne hihessék el róla, hogy rabló, vagy gyilkos. Legalábbis minél kevesebb lehetőséget akar adni rá.*
- Nem kell, csak viccelődni próbáltam.
*Hatalmas sóhajt, majd ellöki magát a fától és lezuhan a földre, majd törökülésbe vágja magát.*
- Nem igazán megy, ugye? Sosem bent, bármennyire próbálkozok. Azt csak tarts meg, majd lövök magamnak, ha éhes leszek.
*A hátán lévő íjra mutat, de közben még mindig mosolyog.*
- Addig is, itt van ez!
*Újabb piros bogyót húz elő a táskájából, jól láthatóan megmutatja, hogy mi az, majd ismét bekap belőle párat.*
- Kérsz? Szívesen adok. Nagyon finom, egy nem messzi bokron nőnek, odavezethetlek.
*Természetesen tudja, hogy a válasz egy nagyon határozott nem lesz, azért mégis próbálja megadni az úriemberiség látszatát. Vagy valami hasonlót.*
- Bűnözőnek nézek ki? Hm... Változtatnom kell a megjelenésemen Te mit ajánlanál?
*Egyáltalán nem számít arra, hogy a szép hölgyet ennyire megijeszti. Még mindig egy vastag kérgű fának támaszkodik,és bár a markában még ott van pár piros bogyó, a két tenyerét magasra felemeli úgy, hogy az idegen jól lássa - persze az étel nem esik ki belőle.*
- Nyugalom! Nem akarlak bántani!
*Próbál kedvesen mosolyogni, majd leteszi a kezét. Megvárja, még a lány feláll, közben mozdulatlanul áll, hogy ne hihessék el róla, hogy rabló, vagy gyilkos. Legalábbis minél kevesebb lehetőséget akar adni rá.*
- Nem kell, csak viccelődni próbáltam.
*Hatalmas sóhajt, majd ellöki magát a fától és lezuhan a földre, majd törökülésbe vágja magát.*
- Nem igazán megy, ugye? Sosem bent, bármennyire próbálkozok. Azt csak tarts meg, majd lövök magamnak, ha éhes leszek.
*A hátán lévő íjra mutat, de közben még mindig mosolyog.*
- Addig is, itt van ez!
*Újabb piros bogyót húz elő a táskájából, jól láthatóan megmutatja, hogy mi az, majd ismét bekap belőle párat.*
- Kérsz? Szívesen adok. Nagyon finom, egy nem messzi bokron nőnek, odavezethetlek.
*Természetesen tudja, hogy a válasz egy nagyon határozott nem lesz, azért mégis próbálja megadni az úriemberiség látszatát. Vagy valami hasonlót.*
- Bűnözőnek nézek ki? Hm... Változtatnom kell a megjelenésemen Te mit ajánlanál?
66. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2016-11-13 20:36:56
Üzenet elküldve: 2016-11-13 20:36:56
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 995
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 995
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Díszes kompánia//
*Nem kerüli el figyelmét az a csüngő tekintet, amivel a tündér fordul Taitos felé. Olyan kis aranyos, hogy egészen irigyli tőle ezt az adottságot, különösen, hogy tisztában van a saját külsőjével, avagy azzal, hogy ő soha nem tudna ilyen megindítóan nézni. De pont mert olyan aranyos, inkább hatja meg őt is az a pillantás, minthogy féltékeny legyen a lányra.
Csendben mérlegeli Mofeta véleményét. Az érzelmi részét igyekszik magára is értelmezni, és lát benne igazságot. Azért, hogy a Szövetség befogadja, sok mindent megtenne, és tett is, amit egyébként messzire került volna. Mégis…*
- De… mint kiderült, vannak néhányan. Ha tényleg csak a társaságra, vagy szeretetre vágynának, kereshetnék a velük… egy szinten lévőknél. Talán inkább hódolókat, alattvalókat keresnek. *nem igazán mond ellent a tündérnek, mindössze hozzáteszi saját gondolatait a témához. Majd pillanatnyi csönd és merengés után folytatja, kicsit mással.*
- Nem értem, miért jöttek. És hol lehettek eddig? Sa'argathot idézésről beszélt. Lehet, mindőjüket megidézte valaki, vagy valami? *bár az a lény mintha nekik, halandóknak beszélt volna, úgyhogy gyanúsabb a „valaki”. De ki rendelkezhet akkora hatalommal, hogy egy istenséget, vagy, ahogy Sa'argathot mondta, „nagy hatalmú démont” idézzen meg? És miért tenne ilyet bárki is?
Választ nem vár kérdéseire, inkább csak hangosan gondolkodik.
Mikor aztán a puszipajtás istenekről tréfa felé kanyarodnak, vagyis Taitos megtréfálja őket, Krestvirnek láthatólag ismét nem esik le a poén…
Hát ezzel meg mit akart mondani a fiú? Mi az, hogy csuklyás kerítő? Olyan, aki csuklyás alakokat kerít? Vagy netán épp csuklyákat? De hisz neki csak ez az egy csuklyája van, a köpönyegén. És magán kívül nem is nagyon ismer mást, aki folyton ilyet viselne. Viszont… a kerítő használatos magában is, mint… aki hölgyeket kerít, azaz párokat hoz össze. Bár nincs egészen tisztában ennek a kifejezésnek a pontos jelentésével… De ha így érti Taitos, annak sincs értelme. Az a része igaz, hogy csuklyás, de miért mondaná a fiú őt kerítőnek?
A hosszas boncolgatás után, mivel nem jut semmire, csak kiböki…*
- Nem értem. Mit akartál ezzel mondani? *néz a fiúra értetlen hunyorgással, és abban a szerencsés helyzetben van, hogy egyáltalán nem érzékeli, hogy mennyire kínos és vicces, hogy nem érti.
Odapillant Mofetára is, de még a szégyenlősen lesütött pillantás sem segíti ki.
Később, a szobor előtt ő csak fejet hajt, ahogy a halandókkal szemben szokta tenni. Még ezt is roppant furcsának éli meg, hiszen egy kőtömböt üdvözölni valahogy… nem természetes.
A holdakkal kapcsolatos elodázott beszélgetésre biccent. Jelenleg őt is jobban lefoglalja az elébük került… bármi is legyen ez.*
- Biztos, hogy nem volt itt eddig is? Nem lehet, hogy tényleg csak egy szobor? *kérdi visszafogott hangon, szinte suttogva.
Annyival megnyugtatóbb lenne, ha igennel felelnének! Mert így, Taitos beszédes mozdulatát látva, az utalást megértve kezdi nagyon kellemetlenül érezni magát. Már az is elég, hogy a madár a szobor fején trónol, ha mellé még megtörténik, amire a fiú céloz…! Talán nem ússza meg a holló, sőt, lehet még ők sem!
Ráadásul, Mofeta kiváló érzékkel találja el a helyzet állását: a madár tényleg hozzá kötődik. De ezt most épp nem ismerné be. Ki tudja, ha kiderülne, és ez a szobor-isten mégis figyeli őket, még rá szállna minden haragja, amiért hagyta, hogy a holló szent fején tollászkodjon!*
- Ööö… *fordul Taitos felé a mászási javaslatot hallván. Aztán Mofetára pillant tanácstalanul. Majd vissza a hollóra.*
- Hess, te Madár! Hess innen! *kiált fel, és lengeti meg karját a magasba. Mire a holló károg egyet, aztán csőrével igazgatni kezdi az egyik szárnyát.
~ Ostoba Madár! ~ ráncolja homlokát és húzza száját.*
//Díszes kompánia//
*Nem kerüli el figyelmét az a csüngő tekintet, amivel a tündér fordul Taitos felé. Olyan kis aranyos, hogy egészen irigyli tőle ezt az adottságot, különösen, hogy tisztában van a saját külsőjével, avagy azzal, hogy ő soha nem tudna ilyen megindítóan nézni. De pont mert olyan aranyos, inkább hatja meg őt is az a pillantás, minthogy féltékeny legyen a lányra.
Csendben mérlegeli Mofeta véleményét. Az érzelmi részét igyekszik magára is értelmezni, és lát benne igazságot. Azért, hogy a Szövetség befogadja, sok mindent megtenne, és tett is, amit egyébként messzire került volna. Mégis…*
- De… mint kiderült, vannak néhányan. Ha tényleg csak a társaságra, vagy szeretetre vágynának, kereshetnék a velük… egy szinten lévőknél. Talán inkább hódolókat, alattvalókat keresnek. *nem igazán mond ellent a tündérnek, mindössze hozzáteszi saját gondolatait a témához. Majd pillanatnyi csönd és merengés után folytatja, kicsit mással.*
- Nem értem, miért jöttek. És hol lehettek eddig? Sa'argathot idézésről beszélt. Lehet, mindőjüket megidézte valaki, vagy valami? *bár az a lény mintha nekik, halandóknak beszélt volna, úgyhogy gyanúsabb a „valaki”. De ki rendelkezhet akkora hatalommal, hogy egy istenséget, vagy, ahogy Sa'argathot mondta, „nagy hatalmú démont” idézzen meg? És miért tenne ilyet bárki is?
Választ nem vár kérdéseire, inkább csak hangosan gondolkodik.
Mikor aztán a puszipajtás istenekről tréfa felé kanyarodnak, vagyis Taitos megtréfálja őket, Krestvirnek láthatólag ismét nem esik le a poén…
Hát ezzel meg mit akart mondani a fiú? Mi az, hogy csuklyás kerítő? Olyan, aki csuklyás alakokat kerít? Vagy netán épp csuklyákat? De hisz neki csak ez az egy csuklyája van, a köpönyegén. És magán kívül nem is nagyon ismer mást, aki folyton ilyet viselne. Viszont… a kerítő használatos magában is, mint… aki hölgyeket kerít, azaz párokat hoz össze. Bár nincs egészen tisztában ennek a kifejezésnek a pontos jelentésével… De ha így érti Taitos, annak sincs értelme. Az a része igaz, hogy csuklyás, de miért mondaná a fiú őt kerítőnek?
A hosszas boncolgatás után, mivel nem jut semmire, csak kiböki…*
- Nem értem. Mit akartál ezzel mondani? *néz a fiúra értetlen hunyorgással, és abban a szerencsés helyzetben van, hogy egyáltalán nem érzékeli, hogy mennyire kínos és vicces, hogy nem érti.
Odapillant Mofetára is, de még a szégyenlősen lesütött pillantás sem segíti ki.
Később, a szobor előtt ő csak fejet hajt, ahogy a halandókkal szemben szokta tenni. Még ezt is roppant furcsának éli meg, hiszen egy kőtömböt üdvözölni valahogy… nem természetes.
A holdakkal kapcsolatos elodázott beszélgetésre biccent. Jelenleg őt is jobban lefoglalja az elébük került… bármi is legyen ez.*
- Biztos, hogy nem volt itt eddig is? Nem lehet, hogy tényleg csak egy szobor? *kérdi visszafogott hangon, szinte suttogva.
Annyival megnyugtatóbb lenne, ha igennel felelnének! Mert így, Taitos beszédes mozdulatát látva, az utalást megértve kezdi nagyon kellemetlenül érezni magát. Már az is elég, hogy a madár a szobor fején trónol, ha mellé még megtörténik, amire a fiú céloz…! Talán nem ússza meg a holló, sőt, lehet még ők sem!
Ráadásul, Mofeta kiváló érzékkel találja el a helyzet állását: a madár tényleg hozzá kötődik. De ezt most épp nem ismerné be. Ki tudja, ha kiderülne, és ez a szobor-isten mégis figyeli őket, még rá szállna minden haragja, amiért hagyta, hogy a holló szent fején tollászkodjon!*
- Ööö… *fordul Taitos felé a mászási javaslatot hallván. Aztán Mofetára pillant tanácstalanul. Majd vissza a hollóra.*
- Hess, te Madár! Hess innen! *kiált fel, és lengeti meg karját a magasba. Mire a holló károg egyet, aztán csőrével igazgatni kezdi az egyik szárnyát.
~ Ostoba Madár! ~ ráncolja homlokát és húzza száját.*
65. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2016-11-13 17:27:47
Üzenet elküldve: 2016-11-13 17:27:47
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 273
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 273
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Díszes kompánia//
– Unalmas? Miért lenne unalmas? Mármint... nekem nem kellene isteni hatalom, ez biztos, de nem hiszem, hogy csak ezért unalmas lenne. Végtére mi is ugyanezt csináljuk. Ugye, Taitos Úrfi?
*Néz olyan szemekkel a mágusra, mint a kisgyerek, aki valami hatalmas okosságot talált ki, és várja az érdeklődést, valamint azt, hogy megdicsérjék érte. Egy kis elismerés egy ilyen hatalmas mágus irányából, aki még azt is megteheti, hogy szerény legyen, igazán nagy örömöt okozna a tündérkének, ráadásul most egy másik tanítvány is mellette van. Nem féltékeny ugyan, de bizonyítani szeretne, főleg azután, hogy ő „csak” egy kereskedőtanonc, míg a másik vélhetően mágustanonc. Így tehát meg sem várja, amíg kérdezik, azonnal el is mondja amit kiötlött.*
– Vagyis... arra gondolok, hogy mi is azt szeretnénk, hogy mások higgyenek bennünk, hogy bízzanak bennünk, és ezért elég sok mindent megteszünk, még butaságokat is. Szerintem nem ebben különbözünk az istenektől.
*Mondja ki nagy bölcsen, bár a félelem attól, hogy túlságosan okoskodónak tűnik nagyobb, mint az önbizalma abban, hogy a szavai valóban akkora jelentőségűek, mint ahogyan ő azt hiszi, így inkább kérdésnek hangzik a kijelentés, ami arra vár, hogy a tanítómester rábólintson. Még akkor is, ha a Mester eközben mindkettejüknek sikeresen visszaszúr a viccelődésük miatt, aminek Mofi meg is issza a levét, és valóban elkapja a tekintetét, bár a szégyenlős pír mellé egy kis durcás ajakbiggyesztés is kerül.*
~Miért kell mindig ilyesmire gondolni? Igenis tudok egyedül is találni magam mellé valakit, ha akarok! Nem kell nekem kerítő! Csak most nem akarok! És különben is, olyan bonyolult ez az egész! Talán túlságosan látszott, amikor Syvyanról beszéltem? Nem tehetek róla, hogy az összes elf fiú olyan cuki! De egy elf egyébként sem kezdene egy magamfajtával. Még a legjobb barátnőm is kinevetett, amikor elmondtam neki. Jó, megérdemeltem. Nem szabadna ilyesmin gondolkodnom.~
*Gondolataiból Taitos szavai és cselekedetei szakítják ki, és igyekszik ugyanazokat megcselekedni, amit a Mesterétől lát. Letérdel, meghajtja a fejét, sőt, még Lordot is ráveszi arra, hogy fejet hajtson. Legszívesebben ezek után azonnal visszafordulna, és minél messzebb kerülne a szobortól, ám a madár közbelép.*
~Ez nem lehet igaz! Ugye most csak viccelsz? Miért követett minket? Krestvir! Igen! Az övé a madár! Ő is feketében van, és ehhez a csukjához illik is a fekete madár! Az egész csak arra való, hogy engem megijesszenek! Ez nem fair! De... akkor ez valami bátorságpróba? Nem tetszik! Nagyon nem tetszik! Nem fogok mászni! Félek a magasban... amit még el sem mondtam nekik. Vagy igen? Nem tudom!~
*Inkább úgy dönt, hogy nem tesz semmit, továbbra is fejét meghajtva térdel a szobor előtt. Biztos abban, hogy nemhogy felmászni nem mer, de még hozzáérni sem.*
~Mi van, ha én is kővé változom? Mi van, ha még ennél is rosszabb történik? Mi lehet rosszabb annál, minthogy kővé változol? Neeeem! Biztos, hogy én nem nyúlok hozzá egy ujjal sem! Kizárt!~
//Díszes kompánia//
– Unalmas? Miért lenne unalmas? Mármint... nekem nem kellene isteni hatalom, ez biztos, de nem hiszem, hogy csak ezért unalmas lenne. Végtére mi is ugyanezt csináljuk. Ugye, Taitos Úrfi?
*Néz olyan szemekkel a mágusra, mint a kisgyerek, aki valami hatalmas okosságot talált ki, és várja az érdeklődést, valamint azt, hogy megdicsérjék érte. Egy kis elismerés egy ilyen hatalmas mágus irányából, aki még azt is megteheti, hogy szerény legyen, igazán nagy örömöt okozna a tündérkének, ráadásul most egy másik tanítvány is mellette van. Nem féltékeny ugyan, de bizonyítani szeretne, főleg azután, hogy ő „csak” egy kereskedőtanonc, míg a másik vélhetően mágustanonc. Így tehát meg sem várja, amíg kérdezik, azonnal el is mondja amit kiötlött.*
– Vagyis... arra gondolok, hogy mi is azt szeretnénk, hogy mások higgyenek bennünk, hogy bízzanak bennünk, és ezért elég sok mindent megteszünk, még butaságokat is. Szerintem nem ebben különbözünk az istenektől.
*Mondja ki nagy bölcsen, bár a félelem attól, hogy túlságosan okoskodónak tűnik nagyobb, mint az önbizalma abban, hogy a szavai valóban akkora jelentőségűek, mint ahogyan ő azt hiszi, így inkább kérdésnek hangzik a kijelentés, ami arra vár, hogy a tanítómester rábólintson. Még akkor is, ha a Mester eközben mindkettejüknek sikeresen visszaszúr a viccelődésük miatt, aminek Mofi meg is issza a levét, és valóban elkapja a tekintetét, bár a szégyenlős pír mellé egy kis durcás ajakbiggyesztés is kerül.*
~Miért kell mindig ilyesmire gondolni? Igenis tudok egyedül is találni magam mellé valakit, ha akarok! Nem kell nekem kerítő! Csak most nem akarok! És különben is, olyan bonyolult ez az egész! Talán túlságosan látszott, amikor Syvyanról beszéltem? Nem tehetek róla, hogy az összes elf fiú olyan cuki! De egy elf egyébként sem kezdene egy magamfajtával. Még a legjobb barátnőm is kinevetett, amikor elmondtam neki. Jó, megérdemeltem. Nem szabadna ilyesmin gondolkodnom.~
*Gondolataiból Taitos szavai és cselekedetei szakítják ki, és igyekszik ugyanazokat megcselekedni, amit a Mesterétől lát. Letérdel, meghajtja a fejét, sőt, még Lordot is ráveszi arra, hogy fejet hajtson. Legszívesebben ezek után azonnal visszafordulna, és minél messzebb kerülne a szobortól, ám a madár közbelép.*
~Ez nem lehet igaz! Ugye most csak viccelsz? Miért követett minket? Krestvir! Igen! Az övé a madár! Ő is feketében van, és ehhez a csukjához illik is a fekete madár! Az egész csak arra való, hogy engem megijesszenek! Ez nem fair! De... akkor ez valami bátorságpróba? Nem tetszik! Nagyon nem tetszik! Nem fogok mászni! Félek a magasban... amit még el sem mondtam nekik. Vagy igen? Nem tudom!~
*Inkább úgy dönt, hogy nem tesz semmit, továbbra is fejét meghajtva térdel a szobor előtt. Biztos abban, hogy nemhogy felmászni nem mer, de még hozzáérni sem.*
~Mi van, ha én is kővé változom? Mi van, ha még ennél is rosszabb történik? Mi lehet rosszabb annál, minthogy kővé változol? Neeeem! Biztos, hogy én nem nyúlok hozzá egy ujjal sem! Kizárt!~
64. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2016-11-13 08:49:58
Üzenet elküldve: 2016-11-13 08:49:58
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1853
OOC üzenetek: 355
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1853
OOC üzenetek: 355
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Díszes kompánia//
*Mofeta meséje és véleménye az istenekről elgondolkodtatja.*
-Nos tudod Mofeta, lehet minket is hibáztatni, meg őket is. Itt kettőn áll a vásár. Szóval most össze kell szokni.
*Picit halkabbra veszi a hangját, közelebb húzódik.*
-Ezért én örülök, hogy elintézték egymást. Legalább nem most azonnal akarnak puszipajtások, vagy ellenségek lenni.
*Aztán itt megakad az okfejtésben.*
-Apropó puszipajtások, Krestvir a legjobb "csuklyáskerítő"a vidéken.
*Kacsint egyet, és nyilván pár másodpercen belül mindkét lány pironkodva fog nekiugrani, de ha direkt erre játszik meg is érdemli.*
-Végül két vicc között kell újból meghökkennie.
*Döbbenten pillant Krestvirre.*
-Igen.
*Leheli még mindig meglepve, aztán szép lassan kiolvad ő is, és folytatja. Láthatóan nagyobb sikerrel.*
-Visszatérve a holdra... Majd visszatérünk.
*Mondja, mert Krestvir bizony már nem tudja befejezni a mondatot, mert ott a szobor. Picit meglepődve áll Mofeta kiakadása előtt, de igazából nagyon nem tud mit mondani. Ez jó jel. Legalább egyikük kellő tisztelettel jár el. Közben picit ő maga is megpróbál visszagondolni arra, hogy mit kéne tennie.*
-Igen, ő az. És valami olyasmit mondott Zordon, hogy illik nekik mondani valami szépet, meg letérdelni.
*Meséli, és így is tesz.*
-Üdvözlégy robosztus!
*Talán ezzel meg is volnának, mikor jön az a madár.
Taitos kissé elsápad.*
-Biztosan nem örülne ha.
*Tenyerét a fejére ejti, mintha szétfolyna rajta valami.*
-Gyorsan ijesszük el!
*Két emeletnyi magas szobron ezt igen kellemetlen megoldani.*
-Mi legyen, másszunk?
*Veszi sorra aggódva a lehetőségeiket.*
//Díszes kompánia//
*Mofeta meséje és véleménye az istenekről elgondolkodtatja.*
-Nos tudod Mofeta, lehet minket is hibáztatni, meg őket is. Itt kettőn áll a vásár. Szóval most össze kell szokni.
*Picit halkabbra veszi a hangját, közelebb húzódik.*
-Ezért én örülök, hogy elintézték egymást. Legalább nem most azonnal akarnak puszipajtások, vagy ellenségek lenni.
*Aztán itt megakad az okfejtésben.*
-Apropó puszipajtások, Krestvir a legjobb "csuklyáskerítő"a vidéken.
*Kacsint egyet, és nyilván pár másodpercen belül mindkét lány pironkodva fog nekiugrani, de ha direkt erre játszik meg is érdemli.*
-Végül két vicc között kell újból meghökkennie.
*Döbbenten pillant Krestvirre.*
-Igen.
*Leheli még mindig meglepve, aztán szép lassan kiolvad ő is, és folytatja. Láthatóan nagyobb sikerrel.*
-Visszatérve a holdra... Majd visszatérünk.
*Mondja, mert Krestvir bizony már nem tudja befejezni a mondatot, mert ott a szobor. Picit meglepődve áll Mofeta kiakadása előtt, de igazából nagyon nem tud mit mondani. Ez jó jel. Legalább egyikük kellő tisztelettel jár el. Közben picit ő maga is megpróbál visszagondolni arra, hogy mit kéne tennie.*
-Igen, ő az. És valami olyasmit mondott Zordon, hogy illik nekik mondani valami szépet, meg letérdelni.
*Meséli, és így is tesz.*
-Üdvözlégy robosztus!
*Talán ezzel meg is volnának, mikor jön az a madár.
Taitos kissé elsápad.*
-Biztosan nem örülne ha.
*Tenyerét a fejére ejti, mintha szétfolyna rajta valami.*
-Gyorsan ijesszük el!
*Két emeletnyi magas szobron ezt igen kellemetlen megoldani.*
-Mi legyen, másszunk?
*Veszi sorra aggódva a lehetőségeiket.*
63. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2016-11-12 17:25:59
Üzenet elküldve: 2016-11-12 17:25:59
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 245
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 245
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Zertalen Slor//
*A pillanattól meghitten darálja gyomrába a szárított husit, egészen átadva magát az év talán utolsó szép napos délutánjának. Szemeit lecsukva, arcát a nap felé fordítva melengeti szívét, míg lábait a szüleinek nagy bánatára egyáltalán nem úgy helyezi el, ahogy ők mindenáron meg akarták tanítani neki. Egyik lábát behajlítva talpát combjához értetve nyugtatja, míg másikat kinyújtva tartja.*
~Khori, drága virágszál, így nem tudsz időben felugrani, ha valami támadni készül.~
- Szép… már majdnem olyan, mint ahogy anya szokta…
*Ezen a ponton a lábtartás már teljesen mindegy, hiszen olyannyira nem figyel a környezetére, hogy ennél jobban már csak akkor tudna figyelmetlen lenni, ha szánt szándékkal bedugaszolná hosszú füleit.
A sors fintora, hogy a fajtárs talán ezért bujkálhatott az árnyak között olyan sokáig, vagy talán ennyire ügyes, hogy csak akkor mutatja magát, ha akarja?
Kipattannak a szemei az ijedségtől, ahogy a másik megszólítja és rendíthetetlenül közeledik felé. Mit ad az élet, tényleg nem tud felugrani, hiszen lábai nem engedelmeskednek megfelelően. Azért nem botlik el, csak kicsit lassabban áll két talpra. Elég időt hagyva a vele egykorúnak tűnő elfnek, hogy megölje és elvigye, amije van. Csakhogy nincs semmije.
Megáll a másikkal szemben, amikor leesik neki, hogy kérdezett is valamit a férfi és nem azt kiáltotta, hogy „pénzt vagy életet”. Lenéz a még kezében tartott gyolcsban szendergő húsokra, majd vissza a bogyót majszoló elfre.*
~Nem hibáztatlak, ilyen ocsmány teremtés, még a nagy hegyen túl sincs.~
- Mit parancsolsz? – *beszél a hanghoz, vagy az elfhez?* – Nekem tetszik.
~Igaz is, a te fajtád, azért olyan förtelmes.~
- Vedd el, csak ne bánts. – *nyújtja a férfi felé a gyolcsot még egy pár szelet szárított nyuszival benne, hogy kicsit érvényt adjon a szavainak, meg is lengeti, jelezve ezzel, hogy vigye és menjen, nem kell a balhé.*
*A pillanattól meghitten darálja gyomrába a szárított husit, egészen átadva magát az év talán utolsó szép napos délutánjának. Szemeit lecsukva, arcát a nap felé fordítva melengeti szívét, míg lábait a szüleinek nagy bánatára egyáltalán nem úgy helyezi el, ahogy ők mindenáron meg akarták tanítani neki. Egyik lábát behajlítva talpát combjához értetve nyugtatja, míg másikat kinyújtva tartja.*
~Khori, drága virágszál, így nem tudsz időben felugrani, ha valami támadni készül.~
- Szép… már majdnem olyan, mint ahogy anya szokta…
*Ezen a ponton a lábtartás már teljesen mindegy, hiszen olyannyira nem figyel a környezetére, hogy ennél jobban már csak akkor tudna figyelmetlen lenni, ha szánt szándékkal bedugaszolná hosszú füleit.
A sors fintora, hogy a fajtárs talán ezért bujkálhatott az árnyak között olyan sokáig, vagy talán ennyire ügyes, hogy csak akkor mutatja magát, ha akarja?
Kipattannak a szemei az ijedségtől, ahogy a másik megszólítja és rendíthetetlenül közeledik felé. Mit ad az élet, tényleg nem tud felugrani, hiszen lábai nem engedelmeskednek megfelelően. Azért nem botlik el, csak kicsit lassabban áll két talpra. Elég időt hagyva a vele egykorúnak tűnő elfnek, hogy megölje és elvigye, amije van. Csakhogy nincs semmije.
Megáll a másikkal szemben, amikor leesik neki, hogy kérdezett is valamit a férfi és nem azt kiáltotta, hogy „pénzt vagy életet”. Lenéz a még kezében tartott gyolcsban szendergő húsokra, majd vissza a bogyót majszoló elfre.*
~Nem hibáztatlak, ilyen ocsmány teremtés, még a nagy hegyen túl sincs.~
- Mit parancsolsz? – *beszél a hanghoz, vagy az elfhez?* – Nekem tetszik.
~Igaz is, a te fajtád, azért olyan förtelmes.~
- Vedd el, csak ne bánts. – *nyújtja a férfi felé a gyolcsot még egy pár szelet szárított nyuszival benne, hogy kicsit érvényt adjon a szavainak, meg is lengeti, jelezve ezzel, hogy vigye és menjen, nem kell a balhé.*
62. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2016-11-12 13:16:36
Üzenet elküldve: 2016-11-12 13:16:36
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 995
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 995
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Díszes kompánia//
- Ugyan! Ne dicsekedj már! *böki oda a fiúnak, mikor az épp védekezne a dicséretek ellen.
Az ismeretlen elf leírását szórakozottan hallgatja, de nevét megjegyzi, meg közös ismertetőjegyüket is – a csuklyát. Mofeta mélázó kérdésére kissé lehajtja a fejét, elrejtőzve. Ő meg tudja érteni annak az idegennek a szokását, bár meglehet, hogy nem ugyanazért viselik ezt a „fedezéket” állandóan.
Magától értetődő kíváncsisággal hallgatja Taitos feleletét, bár kissé csalódott, hogy nem tud meg többet tőle sem. Mofeta megjegyzését átgondolja.*
- Unalmas életük lehet, ha ennyire tőlünk függnek, és mással sem foglalkoznak, csak hogy minél többen higgyenek bennük… Nem akarnék isten lenni. *állapítja meg szárazon.
Majd kissé gyanakvóvá válik, mikor Taitos azt ígéri, mindjárt meglátja maga is, hogy valószínűleg nem haltak meg azok az istenségek abban az összecsapásban. Hát hová viszi őket a fiú?*
- Profitai… *ismétli el somolyogva.* Akkor most már elmondhatná, kik voltak ők! *kéri, mint hozzáértőt, ha már erre az egy kérdésre tudna válaszolni.*
- És a hold… az a másik hold… Hogy került oda? *teszi hozzá ezt is, majd némi késéssel, halkabban teszi hozzá…* Azóta használtad a hold mágiát? *Talán már pillantásából kiolvasható, hogy mire is kíváncsi valójában: hogy történt-e bármi változás, biztonságos-e használni ezt az ágat?
A mágus megnevezésről szóló leckére elhúzza a száját. Lát benne némi értelmet, még azt is sejti, hogy a fiú dicséretes hozzáállását tükrözik ezek a szavak, de ő maga nem tulajdonítana ilyen nagy jelentőséget egy kifejezésnek. Magas fokon ért a mágiához, hát mágus. Hogy emellett másban is jártas, azt már hozzá lehet tenni.
Később láthatóan a fiút is sikerül eltalálnia Mofetának a tréfájával. Majd Taitos bele is kezd a sajátjába, de előbb még elűzi Krestvir reményeit a menekvésről, aki ezt egyre kétségbeesettebben veszi tudomásul.
Azért próbál még figyelni a fiú viccére is, bár az elsővel meggyűlik a baja. Aztán mikor megérti, még el is rontja - mert tudvalevő, hogy nincs rosszabb, mint mikor egy viccet magyarázni kell.*
- Ez most az előítéletek miatt mulatságos? *kérdez rá, hogy felvetése helyes-e. S ha megkapja a megerősítést, akkor a tényekkel szembemenve ő pont ezután a magyarázat után mosolyodik el, és értékeli a poént.
A következő történet zárása aztán már jobban kézre áll, ráadásul még egy mágus vicc is, egy olyan varázslatra utalva, amit ismer. Teljesen lenyűgözi a varázslat kreatív kiforgatásában rejlő humor, ezért…*
- Ez is jó volt! *vigyorog elégedetten. És úgy tűnik, mákja van, mert most, hogy sorra kerülne a viccmesélésben, megérkeznek a Taitos által megjelölt céljukhoz.
Először fel sem fogja, mit lát, ám a fiú szavai végül megvilágosítják…*
- Ez… ő? Aki ott… *mutat az ég felé, nem találva a szavakat.*
- Nagyobbnak tűnt. És miért vált kővé? *kérdezget úgy a levegőbe, majd igazán ráébred, hogy ki előtt is állhatnak, és picit szaporábban kezd dobogni a szíve. Főleg, hogy még Mofeta is fújozni kezd a szoborra.*
- Vajon hall minket? *ahogy a kérdést kimondja, csak rosszabb lesz. Mi van, ha mindjárt életre kel?
Közben ismét hallani lehet a korábbi szárnysuhogást, és a holló megint csak feltűnik a közelükben. Köröz párat felettünk, majd a szobor fején állapodik meg, mint valami mókás fejfedő.
Krestvir tágra nyílt szemekkel pillant fel oda, majd a homlokát dörgöli kínlódva. Most sértenek halálra egy istenséget!*
//Díszes kompánia//
- Ugyan! Ne dicsekedj már! *böki oda a fiúnak, mikor az épp védekezne a dicséretek ellen.
Az ismeretlen elf leírását szórakozottan hallgatja, de nevét megjegyzi, meg közös ismertetőjegyüket is – a csuklyát. Mofeta mélázó kérdésére kissé lehajtja a fejét, elrejtőzve. Ő meg tudja érteni annak az idegennek a szokását, bár meglehet, hogy nem ugyanazért viselik ezt a „fedezéket” állandóan.
Magától értetődő kíváncsisággal hallgatja Taitos feleletét, bár kissé csalódott, hogy nem tud meg többet tőle sem. Mofeta megjegyzését átgondolja.*
- Unalmas életük lehet, ha ennyire tőlünk függnek, és mással sem foglalkoznak, csak hogy minél többen higgyenek bennük… Nem akarnék isten lenni. *állapítja meg szárazon.
Majd kissé gyanakvóvá válik, mikor Taitos azt ígéri, mindjárt meglátja maga is, hogy valószínűleg nem haltak meg azok az istenségek abban az összecsapásban. Hát hová viszi őket a fiú?*
- Profitai… *ismétli el somolyogva.* Akkor most már elmondhatná, kik voltak ők! *kéri, mint hozzáértőt, ha már erre az egy kérdésre tudna válaszolni.*
- És a hold… az a másik hold… Hogy került oda? *teszi hozzá ezt is, majd némi késéssel, halkabban teszi hozzá…* Azóta használtad a hold mágiát? *Talán már pillantásából kiolvasható, hogy mire is kíváncsi valójában: hogy történt-e bármi változás, biztonságos-e használni ezt az ágat?
A mágus megnevezésről szóló leckére elhúzza a száját. Lát benne némi értelmet, még azt is sejti, hogy a fiú dicséretes hozzáállását tükrözik ezek a szavak, de ő maga nem tulajdonítana ilyen nagy jelentőséget egy kifejezésnek. Magas fokon ért a mágiához, hát mágus. Hogy emellett másban is jártas, azt már hozzá lehet tenni.
Később láthatóan a fiút is sikerül eltalálnia Mofetának a tréfájával. Majd Taitos bele is kezd a sajátjába, de előbb még elűzi Krestvir reményeit a menekvésről, aki ezt egyre kétségbeesettebben veszi tudomásul.
Azért próbál még figyelni a fiú viccére is, bár az elsővel meggyűlik a baja. Aztán mikor megérti, még el is rontja - mert tudvalevő, hogy nincs rosszabb, mint mikor egy viccet magyarázni kell.*
- Ez most az előítéletek miatt mulatságos? *kérdez rá, hogy felvetése helyes-e. S ha megkapja a megerősítést, akkor a tényekkel szembemenve ő pont ezután a magyarázat után mosolyodik el, és értékeli a poént.
A következő történet zárása aztán már jobban kézre áll, ráadásul még egy mágus vicc is, egy olyan varázslatra utalva, amit ismer. Teljesen lenyűgözi a varázslat kreatív kiforgatásában rejlő humor, ezért…*
- Ez is jó volt! *vigyorog elégedetten. És úgy tűnik, mákja van, mert most, hogy sorra kerülne a viccmesélésben, megérkeznek a Taitos által megjelölt céljukhoz.
Először fel sem fogja, mit lát, ám a fiú szavai végül megvilágosítják…*
- Ez… ő? Aki ott… *mutat az ég felé, nem találva a szavakat.*
- Nagyobbnak tűnt. És miért vált kővé? *kérdezget úgy a levegőbe, majd igazán ráébred, hogy ki előtt is állhatnak, és picit szaporábban kezd dobogni a szíve. Főleg, hogy még Mofeta is fújozni kezd a szoborra.*
- Vajon hall minket? *ahogy a kérdést kimondja, csak rosszabb lesz. Mi van, ha mindjárt életre kel?
Közben ismét hallani lehet a korábbi szárnysuhogást, és a holló megint csak feltűnik a közelükben. Köröz párat felettünk, majd a szobor fején állapodik meg, mint valami mókás fejfedő.
Krestvir tágra nyílt szemekkel pillant fel oda, majd a homlokát dörgöli kínlódva. Most sértenek halálra egy istenséget!*
61. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2016-11-12 08:21:21
Üzenet elküldve: 2016-11-12 08:21:21
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 273
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 273
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Díszes kompánia//
*Mofi halkan kuncog mind Krestvir, mind Taitos szavaira, hiszen látszik, hogy a mágus benne van a játékban, és bár viccnek szánja, hogy szerénységét bizonygassa a dicséretek özönében, a tündérke számára a következő szavai pont arról tesznek tanúbizonyságot, hogy Taitos akkor is bölcs, amikor poénkodik. Úgy gondolja, hogy kiemelkedni a többiek közül nem feltétlenül jelenti azok lenézését, így az, hogy a vándor nem nevezi magát mágusnak, nem kötődik össze az elméjében a lenézéssel. Sokkal inkább örül annak, hogy tanítóként gondolhat a mágusra, aki attól még persze mágus is, hiszen neki is sokkal inkább van szüksége egy tanárra, mint egy varázslóra. Ha eddig nem lett volna eléggé egyértelmű, most már tényleg csodálattal tekint fel Taitosra, és áhítattal issza a szavait, sőt, arra is veszi a bátorságot, hogy megszólaljon.*
– Gondoljon bele Taitos Mester...
*Csusszan ki a száján ez a kifejezés azok után, hogy a Vasehegyen mind Achim, mind Hrothgaar ezt a rangot követelte meg, de egyáltalán nem akarja visszavonni, szóval pillanatnyi szünet után folytatja is.*
– A nagyon régi istenek, akikről már csak mesék vannak, és nem mutatják meg magukat... szomorúak lehetnek, hogy néhány helyen már csak a gyerekeknek mesélnek róluk az öregek. Syvyan pedig...
*Derül fel az arcocskája egy pillanatra, ahogy visszagondol az elfre. Emlékszik ő a kérdések mindegyikére, csak éppen sorrendet állít fel magának, és akármennyire is kedveli a védelmezőjét, az istenek még mindig fontosabbak. Főleg, hogy ha szomorúak lesznek miatta, ha nem így tesz.*
– Achim mester rendelte mellém őt hazafelé, hogy védjen meg, ha valami baj történne. Nagyon bátran viselkedett, és nélküle szerintem soha nem jutottunk volna be a városba. Körülbelül ilyen magas...
*Nyújtózkodik még a csacsin ülve is, hogy az elf méreteit bemutathassa.*
– Elf, és csuklyát hord állandóan, bár nem tudom, hogy miért, mert szép arca van.
*Süti le a tekintetét egy pillanatra, majd inkább nem is folytatja a jellemzést, hiszen a végén még több jó tulajdonságot sorolna fel róla, mint Taitosról, hiszen mégis csak Syvyan mentette meg az életét, akkor is, ha csak ő maga érezte úgy, hogy életveszélyben van. Várakozással tekint a mágus vicce elé, neki azonban sok idő kell, mire rájön, hogy a törpének be kell mennie a kocsmába, mert törpe, így pedig a nevetés inkább önmagára vonatkoztatva szól, amiért nem találta ki előbb. Jól esik a szívének, hogy az előítéletességet mindvégig a vicc kategóriájában tartják. Úgy gondolkodik erről, hogy viccelni szabad, azon nem kellene megsértődni, ha valaki nem direkt sértésnek szánja, hiszen sokkal jobb, mintha az illető komolyan gondolná. Ebben biztos, hiszen jó pár ilyen természetű egyénnel összefutott már rövid élete során. A másik vicc már nem nevetteti meg annyira, és nem csak azért, mert itt sikerül rájönnie a turpisságra, hanem azért sem, mert neki is megakad a tekintete a szobron, majd Taitos szavaira azonnal hátrálásra készteti Lordot, aki egyébként megint szívesen kíváncsiskodna. Ha pedig az nem lenne elég, hogy a túléléssel kapcsolatos szavai megrettentsék a tündért, még rá is tesz egy lapáttal, amire Mofi heves tiltakozásba kezd.*
– Fúj! Nem! Dehogy! Vagyis...
*Vörösödik el fülig, és hatja meg a fejét, hogy senki se lássa az arcát. Kőbe zárt istenségeket tapizni sehogy sem illik össze azzal a képpel, amit önmagáról gondol, de azért a fúj talán egy picit erős volt, így szabadkozni kezd.*
– Vagyis... bocsánat... nem úgy gondoltam...
//Díszes kompánia//
*Mofi halkan kuncog mind Krestvir, mind Taitos szavaira, hiszen látszik, hogy a mágus benne van a játékban, és bár viccnek szánja, hogy szerénységét bizonygassa a dicséretek özönében, a tündérke számára a következő szavai pont arról tesznek tanúbizonyságot, hogy Taitos akkor is bölcs, amikor poénkodik. Úgy gondolja, hogy kiemelkedni a többiek közül nem feltétlenül jelenti azok lenézését, így az, hogy a vándor nem nevezi magát mágusnak, nem kötődik össze az elméjében a lenézéssel. Sokkal inkább örül annak, hogy tanítóként gondolhat a mágusra, aki attól még persze mágus is, hiszen neki is sokkal inkább van szüksége egy tanárra, mint egy varázslóra. Ha eddig nem lett volna eléggé egyértelmű, most már tényleg csodálattal tekint fel Taitosra, és áhítattal issza a szavait, sőt, arra is veszi a bátorságot, hogy megszólaljon.*
– Gondoljon bele Taitos Mester...
*Csusszan ki a száján ez a kifejezés azok után, hogy a Vasehegyen mind Achim, mind Hrothgaar ezt a rangot követelte meg, de egyáltalán nem akarja visszavonni, szóval pillanatnyi szünet után folytatja is.*
– A nagyon régi istenek, akikről már csak mesék vannak, és nem mutatják meg magukat... szomorúak lehetnek, hogy néhány helyen már csak a gyerekeknek mesélnek róluk az öregek. Syvyan pedig...
*Derül fel az arcocskája egy pillanatra, ahogy visszagondol az elfre. Emlékszik ő a kérdések mindegyikére, csak éppen sorrendet állít fel magának, és akármennyire is kedveli a védelmezőjét, az istenek még mindig fontosabbak. Főleg, hogy ha szomorúak lesznek miatta, ha nem így tesz.*
– Achim mester rendelte mellém őt hazafelé, hogy védjen meg, ha valami baj történne. Nagyon bátran viselkedett, és nélküle szerintem soha nem jutottunk volna be a városba. Körülbelül ilyen magas...
*Nyújtózkodik még a csacsin ülve is, hogy az elf méreteit bemutathassa.*
– Elf, és csuklyát hord állandóan, bár nem tudom, hogy miért, mert szép arca van.
*Süti le a tekintetét egy pillanatra, majd inkább nem is folytatja a jellemzést, hiszen a végén még több jó tulajdonságot sorolna fel róla, mint Taitosról, hiszen mégis csak Syvyan mentette meg az életét, akkor is, ha csak ő maga érezte úgy, hogy életveszélyben van. Várakozással tekint a mágus vicce elé, neki azonban sok idő kell, mire rájön, hogy a törpének be kell mennie a kocsmába, mert törpe, így pedig a nevetés inkább önmagára vonatkoztatva szól, amiért nem találta ki előbb. Jól esik a szívének, hogy az előítéletességet mindvégig a vicc kategóriájában tartják. Úgy gondolkodik erről, hogy viccelni szabad, azon nem kellene megsértődni, ha valaki nem direkt sértésnek szánja, hiszen sokkal jobb, mintha az illető komolyan gondolná. Ebben biztos, hiszen jó pár ilyen természetű egyénnel összefutott már rövid élete során. A másik vicc már nem nevetteti meg annyira, és nem csak azért, mert itt sikerül rájönnie a turpisságra, hanem azért sem, mert neki is megakad a tekintete a szobron, majd Taitos szavaira azonnal hátrálásra készteti Lordot, aki egyébként megint szívesen kíváncsiskodna. Ha pedig az nem lenne elég, hogy a túléléssel kapcsolatos szavai megrettentsék a tündért, még rá is tesz egy lapáttal, amire Mofi heves tiltakozásba kezd.*
– Fúj! Nem! Dehogy! Vagyis...
*Vörösödik el fülig, és hatja meg a fejét, hogy senki se lássa az arcát. Kőbe zárt istenségeket tapizni sehogy sem illik össze azzal a képpel, amit önmagáról gondol, de azért a fúj talán egy picit erős volt, így szabadkozni kezd.*
– Vagyis... bocsánat... nem úgy gondoltam...
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3700-3719