//Második szál//
*Nem lehet tisztában valaki olyan múltjával, akit csak éppen akkor ismert meg. Sajnos sokan vannak úgy, hogy valamilyen gaztett, gonosz dolog árnyékolja be a múltját, s azt a terhet képtelen levetkőzni még akkor is, ha már a jelen útját tapossa, s talán a jövő kövein lépkedve sem lesz képes túladni rajtuk.
Senki sem néz le ezért, akadnak olyan kövek a lélekre láncolva, melyeket képtelenség letenni, olyan események ezek, melyeknek jellemtorzító, viselkedésbefolyásoló hatásai vannak. Csak a kiválasztott kevesek, a legerősebbek képesek túltenni magukat a múlt borzalmain, ám számosak azok, akik haláluk napjáig élnek a bélyeggel a lelkükön, de olyan is akad, kik lelkük egy részét veszítik el, mely darabot már soha nem pótolhat semmi és senki. Megszámlálhatatlan súlyos teher létezik, a sötétség számtalan formája, s mindenkinek a saját terhe a legnehezebb, hisz senki sem cipelheti helyette.*
- A nők is lehetnek éppoly erősek, mint egy férfi, sőt, talán erősebb is. Hisz nem véletlen helyezték az utódlás terhét a vállukra az istenek. *Mosolyog. Őszinte pillantásából látszik, hogy nem színlel. Valóban hiszi is, amit beszél.*
- Csak egy bizonyos szintig elég az erő, ha megfelelő a technika, bárki legyőzhető. Ahogy mondod, szorgalmas gyakorlás, megfelelő technika és egy csipetnyi találékonyság sokszor győzelemre vezet az erővel szemben. *Mosolyog a lányra, majd megkerülve a vöröst, annak a fának a törzse elé ül le, melyen korábban Gniwmiy gyakorolt.*
- Tudod, *helyezkedik el kényelmesen, hátát a törzsnek vetve, mintha a legpuhább fotelben ülne.* én úgy is szoktam edzeni, hogy elképzelem a szituációt, amelybe kerülhetek. Nem túl abszurd, képtelen helyzetet, hanem valami valóságosat. Hogy ha netán hasonló helyzetbe kerülnék, ne legyen annyira idegen. *Néz fel a lányra, ha az nem követte példáját és nem ült le vele szemben.*
- De, hogy értsd és ne tarts futóbolondnak, mondok egy példát. Gyakorolsz a fa törzsén *simítja meg a göcsörtös kérget.* és a fák közül nem egy csuhás facsókoló lép mögéd, hanem egy ronda, barátságtalan, három méteres, izmos óriás, bunkósbottal a kezében, ágyékkötőben . *Hunyorít, hogy szavainak komoly felhangot adjon, de végül persze elmosolyodik saját, hiányos színész-tudásán.*
- Nem olyan kedves, mint én, hanem az értékeidet akarja elvenni tőled, akkor is, ha te nem akarod odaadni. Sarokba szorít egy sziklameredély alatt és a harc elkerülhetetlen. Mit teszel? *Teszi fel a kérdést, kivárva türelemmel, míg a vörös végiggondolja a választ.*