Külső területek - Kikötői erdőség
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Szántóföldek (új) Dokkok és kikötő (új) | Kikötői erdőség | Tharg birtokok (új) Krenkataur barlangrendszer (új) |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 78 (1541. - 1560. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
![>Syoud Th'amer [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](//www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/9868_elf_ferfi.jpg)
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3700-3719
1560. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-05-21 01:22:34
Üzenet elküldve: 2018-05-21 01:22:34
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 222
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 222
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
//Kharasshi, Rilkäline//
//A hozzászólás 16+-os jeleneteket tartalmaz//
*Fürdőzik abban a forrótüzű tekintetben, amikor felpillant rá Kharasshi, s ahogy a kérés hangzik, ő azonmód suttogja a választ is.*
- Tagadom is. *Csak azok a gödröcskék árulkodnak szemtelenül, hogy nincsenek ellenére a hím szavai. Az viszont más lapra tartozik, hogy ő sem ismer magára.
A magányos évek alatt már-már elvadult, aztán a tél alatt történt valami, amivel, mint ha újjá született volna, mint ha egy forgószél ragadta volna el, s leporolva, szétzilálva lökte volna földre, hogy aztán újjá lehessen. Már nem csak csábítgatva adja beleegyezését, mert tudja, hogy előbb utóbb sor kerül rá úgyis, hanem minden porcikája vágyja is Kharasshi érintését, csókjait.*
- Még min… ~dig tagadom~
*Kötné az ebet a karóhoz, de Kharasshi támadása beléfojtja a szót, s a mondandó, csak gondolatban fut végig. Akkor sem értelmesen, csak, mint valamiféle dacoskodó érzés. Valahogy nem is olyan fontos már. Csak az a fontos, hogy érezze, hogy elragadja ez a mámor, melyet akár egész télen élvezhetett volna, de a tavasz már biztosan az övé.
Feje hátra billen, s szépen lassan átadja magát a hullámoknak, melyek mint a tengerparti dagály árasztják el. Izmai meg-megfeszülnek, csípője önkéntelen moccan könyörögve a folytatásért, sóhajai pedig egyre betöltik a kis kunyhót. Míg jobbja a prémbe mar, úgy balja a combja mellett, a férfi haját keresi, vagy nyakát, vagy kezét, amit éppen elér. Érintenie kell, tapintania kínzóját s egyben jótevőjét. Mozdulatait a tudat elengedi, s ahogy Kharasshi töretlen csókolja, ő egyre az önkívület felé halad.
Aztán vége. Megszakad a gyönyör, hiába moccan a test utána, hátha kaphat még, nincs tovább. Fájdalmas űr.*
- Mmm? *Pihegve hagyja el tüdejét az értetlen, egyben hitetlen hang, s nyílik az égkék tekintet. Parázslik annak ellenére is, hogy már-már egy másik dimenzióból volt kénytelen visszalépni. Vagy talán pontosan azért. Csak most éget igazán, hogy megfosztották a folytatástól, s mindennek a hím az oka.*
- Micsinálsz? *suttogja, míg jobban nem lel hangjára.* Ne játssz velem, Kharasshi *rekedtségbe zilált hangon szól.* kérlek!
//A hozzászólás 16+-os jeleneteket tartalmaz//
*Fürdőzik abban a forrótüzű tekintetben, amikor felpillant rá Kharasshi, s ahogy a kérés hangzik, ő azonmód suttogja a választ is.*
- Tagadom is. *Csak azok a gödröcskék árulkodnak szemtelenül, hogy nincsenek ellenére a hím szavai. Az viszont más lapra tartozik, hogy ő sem ismer magára.
A magányos évek alatt már-már elvadult, aztán a tél alatt történt valami, amivel, mint ha újjá született volna, mint ha egy forgószél ragadta volna el, s leporolva, szétzilálva lökte volna földre, hogy aztán újjá lehessen. Már nem csak csábítgatva adja beleegyezését, mert tudja, hogy előbb utóbb sor kerül rá úgyis, hanem minden porcikája vágyja is Kharasshi érintését, csókjait.*
- Még min… ~dig tagadom~
*Kötné az ebet a karóhoz, de Kharasshi támadása beléfojtja a szót, s a mondandó, csak gondolatban fut végig. Akkor sem értelmesen, csak, mint valamiféle dacoskodó érzés. Valahogy nem is olyan fontos már. Csak az a fontos, hogy érezze, hogy elragadja ez a mámor, melyet akár egész télen élvezhetett volna, de a tavasz már biztosan az övé.
Feje hátra billen, s szépen lassan átadja magát a hullámoknak, melyek mint a tengerparti dagály árasztják el. Izmai meg-megfeszülnek, csípője önkéntelen moccan könyörögve a folytatásért, sóhajai pedig egyre betöltik a kis kunyhót. Míg jobbja a prémbe mar, úgy balja a combja mellett, a férfi haját keresi, vagy nyakát, vagy kezét, amit éppen elér. Érintenie kell, tapintania kínzóját s egyben jótevőjét. Mozdulatait a tudat elengedi, s ahogy Kharasshi töretlen csókolja, ő egyre az önkívület felé halad.
Aztán vége. Megszakad a gyönyör, hiába moccan a test utána, hátha kaphat még, nincs tovább. Fájdalmas űr.*
- Mmm? *Pihegve hagyja el tüdejét az értetlen, egyben hitetlen hang, s nyílik az égkék tekintet. Parázslik annak ellenére is, hogy már-már egy másik dimenzióból volt kénytelen visszalépni. Vagy talán pontosan azért. Csak most éget igazán, hogy megfosztották a folytatástól, s mindennek a hím az oka.*
- Micsinálsz? *suttogja, míg jobban nem lel hangjára.* Ne játssz velem, Kharasshi *rekedtségbe zilált hangon szól.* kérlek!
1559. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-05-16 20:48:38
Üzenet elküldve: 2018-05-16 20:48:38
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Kharasshi, Rilkäline//
//A hozzászólás 16+-os jeleneteket tartalmaz//
*Most is élvezettel lepi meg a lány ledér heve. Valahogy mindig az a képzet él benne, hogy szende és pironkodó, hiába csíp élesen a nyelve. De édesen félrevezető ez a benne megkapaszkodó hiszem. Amikor az ujjacskák simítása nagyon is gyakorlatias íveken mozdul, amikor a finom ajkak szemérmetlen kamatok fináncaként szólnak... van ebben a kettősségben valami határtalanul érzéki.
A kis pimasz be is vallja a csalást, a bűneit sorolva csábít önnön vétkességének kacér igéivel.*
- A fehérnép titkai kitartanak a világ végéig. És még egyszer addig *mondja némi élccel.* - Ne félj, kivallatlak én, kis fakóvérű. A titkaid kiülnek az arcodra amúgy is, de igazad van, édesebb, ha kimondatom veled.
*Nagyon-nagyon sokáig kitarthat, míg felfedezik egymást, s az alkalom szülte kéjenc játszmák tárháza igazán bőkezű szokott lenni. Számukra ez még csupán a tavasz. Hol van még a nyár, melyben kiteljesednek, az ősz, melyben összecsiszolódva lehetne eggyé, s a tél, melyben békévé tisztul az összhang. Hogy lehet-e ily távlatokba nézni, az a pillanat varázsában aligha merül fel. De jól van ez így. A most legyen csak az övék.
A lány szemérmességgel álltató álcáján ismét felparázslik az a szilaj minta. Mint mikor egy minx mindenre készen hajtja le fenséges agancsát.*
- Mi ez a hangnem, nőstényke? *pillant fel Kharrasshi a hamvas combok közül. Szemében ott ég a tűz, a kihívás szikrája, mely felhorkan a pimaszságra, de vágyja is, hogy kiálljanak ellene. Mondják, a mélységiek halálra marják egymást násztáncukban, de ez a halál maga az újjászületés annak, aki hajlandó elveszejteni magát a hevében.*
- Bizony, hogy te vagy *ismétli állítását szemtelenül.* - Kéjenc nőszemély. Rajta, próbáld tagadni *mosolyodik gonoszul, miközben csókjai, harapásai tovább lopják a távot. Aztán balja a tenyerébe illő keblecskére markol, jobbja pedig megfeszíti felfelé azt a térdhajlatot, hogy prédáját fejedelmi áldozattá nemesítse a saját magának szentel oltáron. Csókja a kéjek litániájába merül és titkokat csal ki a drága testből. Titkokat, önkéntelenül szólalókat, melyeket megjegyez, s ismételtet, míg a nőstényke combjai reszketőn nem könyörögnek feloldozásért. És persze, míg színt nem vall a kis kéjenc, hiszen van tovább, csak kérnie kell, könyörögni azon a szón, melyet ma éjjel még nagyon-nagyon sokszor az ajkára fog csalni a hím.*
//A hozzászólás 16+-os jeleneteket tartalmaz//
*Most is élvezettel lepi meg a lány ledér heve. Valahogy mindig az a képzet él benne, hogy szende és pironkodó, hiába csíp élesen a nyelve. De édesen félrevezető ez a benne megkapaszkodó hiszem. Amikor az ujjacskák simítása nagyon is gyakorlatias íveken mozdul, amikor a finom ajkak szemérmetlen kamatok fináncaként szólnak... van ebben a kettősségben valami határtalanul érzéki.
A kis pimasz be is vallja a csalást, a bűneit sorolva csábít önnön vétkességének kacér igéivel.*
- A fehérnép titkai kitartanak a világ végéig. És még egyszer addig *mondja némi élccel.* - Ne félj, kivallatlak én, kis fakóvérű. A titkaid kiülnek az arcodra amúgy is, de igazad van, édesebb, ha kimondatom veled.
*Nagyon-nagyon sokáig kitarthat, míg felfedezik egymást, s az alkalom szülte kéjenc játszmák tárháza igazán bőkezű szokott lenni. Számukra ez még csupán a tavasz. Hol van még a nyár, melyben kiteljesednek, az ősz, melyben összecsiszolódva lehetne eggyé, s a tél, melyben békévé tisztul az összhang. Hogy lehet-e ily távlatokba nézni, az a pillanat varázsában aligha merül fel. De jól van ez így. A most legyen csak az övék.
A lány szemérmességgel álltató álcáján ismét felparázslik az a szilaj minta. Mint mikor egy minx mindenre készen hajtja le fenséges agancsát.*
- Mi ez a hangnem, nőstényke? *pillant fel Kharrasshi a hamvas combok közül. Szemében ott ég a tűz, a kihívás szikrája, mely felhorkan a pimaszságra, de vágyja is, hogy kiálljanak ellene. Mondják, a mélységiek halálra marják egymást násztáncukban, de ez a halál maga az újjászületés annak, aki hajlandó elveszejteni magát a hevében.*
- Bizony, hogy te vagy *ismétli állítását szemtelenül.* - Kéjenc nőszemély. Rajta, próbáld tagadni *mosolyodik gonoszul, miközben csókjai, harapásai tovább lopják a távot. Aztán balja a tenyerébe illő keblecskére markol, jobbja pedig megfeszíti felfelé azt a térdhajlatot, hogy prédáját fejedelmi áldozattá nemesítse a saját magának szentel oltáron. Csókja a kéjek litániájába merül és titkokat csal ki a drága testből. Titkokat, önkéntelenül szólalókat, melyeket megjegyez, s ismételtet, míg a nőstényke combjai reszketőn nem könyörögnek feloldozásért. És persze, míg színt nem vall a kis kéjenc, hiszen van tovább, csak kérnie kell, könyörögni azon a szón, melyet ma éjjel még nagyon-nagyon sokszor az ajkára fog csalni a hím.*
1558. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-05-15 20:07:22
Üzenet elküldve: 2018-05-15 20:07:22
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 586
OOC üzenetek: 37
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 586
OOC üzenetek: 37
Játékstílus: Vakmerő
//A háború malmai//
*A félvér teljesen figyelmen kívül tudja már hagyni a vörös pikírt modorát. Úgy tűnik mostanra érzéketlen lett rá. A válaszai azonban furcsa módon valahogy megnyugtatóan hatnak rá. Legfőképpen azért, mert többségük egyezik azzal amit ő a dolgok állásáról gondol.*
-Legfőbb ideje.
*Bólogat egyetértőn a vezetők és bérencek sorsát illetően. A Delfin legénységét illetően azért vannak még kétségei, de Zia ösztönei általában jól működnek. Ha mégsem, akkor is van idő elég messze futni a szarvihar elől. Általában.*
-És mégis mi a terv? Szépen megkéred őket és ők jönni fognak a csatába? A te parancsnokságod alatt?
*Sokat sejtetően kacsint a nőre, jelezve, hogy ezt azért erősen kétli, hogy ennyire simán fog menni.
Azonban azt is látja, hogy nem nagyon van más lehetőség. Ideje hát konstruktívan hozzáállni az előttük álló feladatokhoz.És ahogy Laor kérdéseiből látja, a férfinak is valami hasonló járhat a fejében.*
-Oké. Tegyük fel, hogy jönnek. Arról van valami információnk, hogy mi a helyzet a városban? Úgy értem pontosan. Vagy csupán Kagannal az élen kard csörtetve berobogunk és ütjük akit érünk? Apropó Kagan.
*Ezen a ponton kissé közelebb hajol a nyeregben Ziához, bár kétli, hogy így ki tudja zárni Laort a következőkből, de legalább megtette amit tudott.*
-Azt ugye tudod, hogy a Hadúrnak is lennének tervei a várossal ha annak korábbi vezetői eltűnnének?
*A büntetésről hallva csak a száját húzza.*
-Jellemző. Megint megúsztad.
A hozzászólás írója (Ald'as Cotys) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.05.15 20:10:58
*A félvér teljesen figyelmen kívül tudja már hagyni a vörös pikírt modorát. Úgy tűnik mostanra érzéketlen lett rá. A válaszai azonban furcsa módon valahogy megnyugtatóan hatnak rá. Legfőképpen azért, mert többségük egyezik azzal amit ő a dolgok állásáról gondol.*
-Legfőbb ideje.
*Bólogat egyetértőn a vezetők és bérencek sorsát illetően. A Delfin legénységét illetően azért vannak még kétségei, de Zia ösztönei általában jól működnek. Ha mégsem, akkor is van idő elég messze futni a szarvihar elől. Általában.*
-És mégis mi a terv? Szépen megkéred őket és ők jönni fognak a csatába? A te parancsnokságod alatt?
*Sokat sejtetően kacsint a nőre, jelezve, hogy ezt azért erősen kétli, hogy ennyire simán fog menni.
Azonban azt is látja, hogy nem nagyon van más lehetőség. Ideje hát konstruktívan hozzáállni az előttük álló feladatokhoz.És ahogy Laor kérdéseiből látja, a férfinak is valami hasonló járhat a fejében.*
-Oké. Tegyük fel, hogy jönnek. Arról van valami információnk, hogy mi a helyzet a városban? Úgy értem pontosan. Vagy csupán Kagannal az élen kard csörtetve berobogunk és ütjük akit érünk? Apropó Kagan.
*Ezen a ponton kissé közelebb hajol a nyeregben Ziához, bár kétli, hogy így ki tudja zárni Laort a következőkből, de legalább megtette amit tudott.*
-Azt ugye tudod, hogy a Hadúrnak is lennének tervei a várossal ha annak korábbi vezetői eltűnnének?
*A büntetésről hallva csak a száját húzza.*
-Jellemző. Megint megúsztad.
A hozzászólás írója (Ald'as Cotys) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.05.15 20:10:58
1557. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-05-15 19:57:36
Üzenet elküldve: 2018-05-15 19:57:36
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1066
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1066
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
//A háború malmai//
*A második persze után már forgatja a szemeit. Vet egy pillantást Ziára, és arra gondol, hogy vajon van-e férfiember az életében? Ha igen, akkor ebben a pillanatban mérhetetlenül szánja az illetőt. A félelf is egyszavas mondatban kommunikál vele, és Laor már látja, hogy kitűnő hangulatban fog telni ez a kis utazás.*
- Egy hadihajó, teljes legénységgel? *kérdez vissza csodálkozva* Gáláns ajándék Arthenior nagyjaitól. No, és mi a terv? Felhajózunk a folyón a városig, és a hajó katapultáival löveted a...
*Elakad. Tulajdonképpen fogalma sincs, hogy a város vezetősége hol szokott összeülni. Valami tanácsházban? Palotában?*
- A Főtanácsot?
*A Kagannal történtek említésére vág egy grimaszt. A maga részéről azért valamivel komolyabb büntetést is el tudott volna képzelni, de Zia szerencséjére nem az ő tiszte volt döntést hozni. És bár nem tetszik neki a gondolat, el kell fogadnia, hogy más szempontok is mérlegelésre kerülhettek, amikor az a határozat született, hogy a vörös szinte még vállveregetést is kapott a tettéért.*
- Gondolod, hogy Creton megbízik benned, miután kerestetett, mint parancsmegtagadás miatt rangjától megfosztott dezertőrt? Meglepne.
*Vagy nagyon rövid az emlékezetük a város vezetőinek, vagy annyira kétségbe vannak esve, hogy minden szalmaszálba belekapaszkodnának. Egyik sem tűnik biztatónak. Egy kósza gondolat erejéig az is megfordul a fejében, hogy ez az egész csak egy csapda amibe önként és dalolva sétálnak bele, de sokat nem foglalkozik vele. Azt túlzásnak tartaná, hogy emiatt Arthenior vesztét is kockáztatnák.*
*A második persze után már forgatja a szemeit. Vet egy pillantást Ziára, és arra gondol, hogy vajon van-e férfiember az életében? Ha igen, akkor ebben a pillanatban mérhetetlenül szánja az illetőt. A félelf is egyszavas mondatban kommunikál vele, és Laor már látja, hogy kitűnő hangulatban fog telni ez a kis utazás.*
- Egy hadihajó, teljes legénységgel? *kérdez vissza csodálkozva* Gáláns ajándék Arthenior nagyjaitól. No, és mi a terv? Felhajózunk a folyón a városig, és a hajó katapultáival löveted a...
*Elakad. Tulajdonképpen fogalma sincs, hogy a város vezetősége hol szokott összeülni. Valami tanácsházban? Palotában?*
- A Főtanácsot?
*A Kagannal történtek említésére vág egy grimaszt. A maga részéről azért valamivel komolyabb büntetést is el tudott volna képzelni, de Zia szerencséjére nem az ő tiszte volt döntést hozni. És bár nem tetszik neki a gondolat, el kell fogadnia, hogy más szempontok is mérlegelésre kerülhettek, amikor az a határozat született, hogy a vörös szinte még vállveregetést is kapott a tettéért.*
- Gondolod, hogy Creton megbízik benned, miután kerestetett, mint parancsmegtagadás miatt rangjától megfosztott dezertőrt? Meglepne.
*Vagy nagyon rövid az emlékezetük a város vezetőinek, vagy annyira kétségbe vannak esve, hogy minden szalmaszálba belekapaszkodnának. Egyik sem tűnik biztatónak. Egy kósza gondolat erejéig az is megfordul a fejében, hogy ez az egész csak egy csapda amibe önként és dalolva sétálnak bele, de sokat nem foglalkozik vele. Azt túlzásnak tartaná, hogy emiatt Arthenior vesztét is kockáztatnák.*
1556. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-05-15 09:58:37
Üzenet elküldve: 2018-05-15 09:58:37
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1240
OOC üzenetek: 210
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1240
OOC üzenetek: 210
Játékstílus: Vakmerő
//A háború malmai//
//A hozzászólás +16-os elemeket tartalmaz//
*Ez a baj a társakkal, túl sokat értetlenkednek, túl sok kérdést tesznek fel, és a válaszok bőségében majd ellenkezni, újra értetlenkedni kezdenek. Végeláthatatlan körforgásnak tűnik az egész. Jobb szereti társak helyett az alárendelteket, vakbuzgóságot, parancskövetést.
Épp ezért igyekszik Aldas kérdéseit figyelmen kívül hagyni, egészen addig, még az újra rá nem zendít.*
-Persze.
*Persze, hogy hallotta a kérdéseket. Ha nem hallotta volna, akkor is ismeri annyira a félvért, hogy tudja, milyen információk érdeklik.*
-Persze.
*Persze, hogy szolgál magyarázattal, meg egy kelletlen fintorral is.*
-Az istállóban. Ő és Nae az utánpótlást kíséri Artheniorba.
*Ha már ilyen nagy vallomásra adta fejét, ma nem először, célszerű szép sorban haladni. Előbb Tizenkettes vágtáján lassít ügetésre, majd Laor kérdésére felel.*
-A kikötői őrség csatahajója, amit a város ott felejtett a teljes legénységével a háború után.
*Fordul Aldhoz, nyakvakarás, aztán kezd bele.*
-Nem a városnak megyünk neki, csak a város vezetőinek, a lázongók mellett állva. Ez jó lehetőség leszámolni minden Sárgatót bérenccel, ki kibaszott velünk.
*Vagyis a tanáccsal, és az őrség vezetőivel.*
-Jól jöhetnek a harcban. És jól jöhetnek utána, mikor a városban nem marad egyetlen rendfenntartó sem.
*Vigyorog szélesen, mert olyan ismerős ez az egész. Évekkel ezelőtt azért állt az őrség élére, hogy átjátssza azt kedvenc cimborája kezére. Most Gerdnek szánja.*
-Már nem. Mióta mi is épp olyan kitaszítottak, üldözöttek lettünk, mint ők.
*Ha előbb veszi annak hírét, hogy az őrség emberei életére tör, őt magát dezertőrnek kiáltja ki, körözi, akkor Gerddel is sokkal együttműködőbb lett volna. Igen nagyon együttműködő.*
-Megbüntetett kétezer aranyra, majd adott ezerkettő jutalmat.
*Vonja vállát az egészre.*
-Nem.
*Röhög fel a kitüntetés említésére.*
-A holt háborúk hőse érdemet akarta rám tukmálni. Arany vagy ezüst díszből.
*Vigyorog szélesen, mintha az lett volna a nap poénja.*
-Aztán kibontottuk Creton levelét, melyben egyetlen kérdésemre se adott választ, ám továbbra is hadnagynak szólít, és visszarendel harcolni. Hát visszamegyünk, és harcolunk.
//A hozzászólás +16-os elemeket tartalmaz//
*Ez a baj a társakkal, túl sokat értetlenkednek, túl sok kérdést tesznek fel, és a válaszok bőségében majd ellenkezni, újra értetlenkedni kezdenek. Végeláthatatlan körforgásnak tűnik az egész. Jobb szereti társak helyett az alárendelteket, vakbuzgóságot, parancskövetést.
Épp ezért igyekszik Aldas kérdéseit figyelmen kívül hagyni, egészen addig, még az újra rá nem zendít.*
-Persze.
*Persze, hogy hallotta a kérdéseket. Ha nem hallotta volna, akkor is ismeri annyira a félvért, hogy tudja, milyen információk érdeklik.*
-Persze.
*Persze, hogy szolgál magyarázattal, meg egy kelletlen fintorral is.*
-Az istállóban. Ő és Nae az utánpótlást kíséri Artheniorba.
*Ha már ilyen nagy vallomásra adta fejét, ma nem először, célszerű szép sorban haladni. Előbb Tizenkettes vágtáján lassít ügetésre, majd Laor kérdésére felel.*
-A kikötői őrség csatahajója, amit a város ott felejtett a teljes legénységével a háború után.
*Fordul Aldhoz, nyakvakarás, aztán kezd bele.*
-Nem a városnak megyünk neki, csak a város vezetőinek, a lázongók mellett állva. Ez jó lehetőség leszámolni minden Sárgatót bérenccel, ki kibaszott velünk.
*Vagyis a tanáccsal, és az őrség vezetőivel.*
-Jól jöhetnek a harcban. És jól jöhetnek utána, mikor a városban nem marad egyetlen rendfenntartó sem.
*Vigyorog szélesen, mert olyan ismerős ez az egész. Évekkel ezelőtt azért állt az őrség élére, hogy átjátssza azt kedvenc cimborája kezére. Most Gerdnek szánja.*
-Már nem. Mióta mi is épp olyan kitaszítottak, üldözöttek lettünk, mint ők.
*Ha előbb veszi annak hírét, hogy az őrség emberei életére tör, őt magát dezertőrnek kiáltja ki, körözi, akkor Gerddel is sokkal együttműködőbb lett volna. Igen nagyon együttműködő.*
-Megbüntetett kétezer aranyra, majd adott ezerkettő jutalmat.
*Vonja vállát az egészre.*
-Nem.
*Röhög fel a kitüntetés említésére.*
-A holt háborúk hőse érdemet akarta rám tukmálni. Arany vagy ezüst díszből.
*Vigyorog szélesen, mintha az lett volna a nap poénja.*
-Aztán kibontottuk Creton levelét, melyben egyetlen kérdésemre se adott választ, ám továbbra is hadnagynak szólít, és visszarendel harcolni. Hát visszamegyünk, és harcolunk.
1555. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-05-14 21:53:41
Üzenet elküldve: 2018-05-14 21:53:41
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 222
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 222
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
//Kharasshi, Rilkäline//
//A hozzászólás 16+-os jeleneteket tartalmaz//
*Elmosolyodik, amikor a hó olvadását, mint lelki könnyebbséget említi Kharasshi.*
- Ugyan, mi baj volt azzal a hóval? Illő módon köszöntöttük, s illő időben távozott is *jegyzi meg, ahogy feldereng előtte az emlék, és persze az a másik is, de ezt inkább Kharasshi előadásában szeretné hallani.*
- Talán *hagyja helyben, határozott biccentéssel, mikor a hím visszakérdez. Kívánni bármit lehet, de hogy megadja-e, az csak Rilkäline-en múlik. Jobb ezt tisztázni, még ha olyan csalfa pillantással kísérve is, mint amit most vet a férfira. Emellett persze fürdőzik abban a ketrecbe zárt tekintetben, mely a ragadozók sajátja. A higgadtságba burkolt szavakban ott feszül a váratlan támadás lehetősége, mely bármikor leterítheti. Fenyegeti, s nem tudni mikor csap le, de ettől válik élvezetesé, s teszi a földhöz lapult irbiszhez hasonlóvá a férfit.
Megemeli állát, ahogy Kharasshi hercegnővé koronázza magával a kéréssel. Fenségekhez illő mosolyra húzza ajkait, ami Käli hercegnő sajátja, s melyről csak az mondaná meg, hogy ott van, aki várja a megjelenését. Ujjaival a fonatokon játszva hallgatja, a kilátásba helyezett behajtást, tartozásai felett. Az izgatott várakozás, az elkerülhetetlen felé, szikrát csal szemeibe, mikor Kharasshira sandít. Hangtalan égkék üzenet: „Állok elébe!”
Jobbját lejjebb engedi, s tenyerében egyetlen fonat marad csak, mely alatt végigsiklik tenyere. Amikor a férfi ujja végigsimít a dekoltázsáig, ő az elorozott fakó tinccsel követi az ujjak útját, mint egy finom ismétlésként, mint ha nem tudna betelni csupán egyetlen simítással. De a mozdulat megakad, mikor a hím birtokba veszi a nyakát. Villámcsapásként fut végig a gerincén, hiába duruzsolt már eddig is a nyakába, ez egészen másként borzongat. Nem csak élesztgeti a szikrát, hanem egyszerre lobbantja vért, s dermeszti a testet. Sóhajjal köszönti a gyengéd harapást, eltelítve az óvatos kényeztetés biztonságával.*
- Nem maradhatok adós… *Megakad, mikor az ing, pattanó gombokkal válik ketté. Nem csak a gombok szakadnak, hanem utánuk, az anyag is tovább feslik, engedelmesen feltárva titkait. Rilkäline mellkasa pedig egyre szaporábban emelkedik, s süllyed, ahogy a mohoskodó birtokba veszi az érzékeny területet. Hát lecsapott a ragadozó, kinek hajába két kézzel túr bele, s hunyt szemekkel billenti fejét hátra. A kényeztetés átjárja minden porcikáját, míg a prémekre nem döntik. Akkor pedig készséggel nyúlik el, s míg a hím a szoknyáját gyűri fölfelé, addig ő a másik ingével teszi ugyan ezt. Ujjaival térképezi közben az acélos kötegeket, lassan vezeti a hasfalán fölfelé, majd kicsit vissza is, hogy pótoljon valamicskét az elvesztegetett télből.*
- Akkor neked is törlesztened kell *suttogja Kharasshi ajkaira.* de tudnod kell, hogy kamatot is számolok *rebegi tovább a telhetetlenség szülte szavakat.
S míg Kharasshi az emléket idézi, s csípőjével ad nyomatékot a forró csókoknak, Rilkäline addig ügyeskedik a fel-feltörő sóhajai közt, míg az inget csak sikerül lehámoznia a férfiról. Így végre nem csak ujjaival érezheti a hozzá simuló mellkast, mikor nyakába csimpaszkodva húzza még közelebb magához.*
- Miből gondolod, hogy ébren voltam? *macskákat megszégyenítő pillantással néz a fölé hajolóra, s bujavörös ajkaival cirógatja lassan az állától az állkapcsa alá, hogy aztán cimpájába kapjon. Nem sieti el. A titkokkal így szokás. Egészen közelről suttogni, nehogy illetéktelen fülekbe jusson.*
- Már a nedves kendő érintésére feléledtem *tart egy cseppnyi szünetet, a terített lapjai fölött, melyeket, mint a győzelmi zászlót lengeti meg. A gyengéd gondoskodás egészen megmelengette akkor, s most is, ahogy felidézi, mert bizony van mit idézni.* Aztán, a csókok… akkor tértem csak igazán magamhoz *Csókot hint a férfi nyakára.* Nem lehetett rezzenéstelenül tűrni, pedig nagyon igyekeztem. *vallja be végül töredelmesen.* De többet nem mondok… még a végén minden titkomat kicsalod, *makacsolja meg magát csendesen duruzsolva.* és megunsz egy tavasz alatt.* Gyengéd harapásoktól karcos csókokat lehel a férfi nyakától a válláig. Élvezettel bontogatja önmaga által gúzsba kötött szárnyait. Legalább ennyire élvezi a lefelé haladó csókokat is, melyek sugallni engedik, hogy az adósság felemlegetett része hamarosan törlesztésbe fordul.
Kék parázzsal szemeiben követi Kharasshi útját, ahogyan végül a térdére ejti csókjait, s egy mondattal átfordítja egyezségüket.*
- Én vagyok kéjenc? *könyököl fel, miközben a felhevült zönge ott rezeg a hangjában.* Mondd még egyszer... *kéri, vagy talán fenyeget, mielőtt kimondaná a varázsszót.* Kharasshi.
A hozzászólás írója (Rilkäline Mejnk'ha) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.05.14 22:01:01
//A hozzászólás 16+-os jeleneteket tartalmaz//
*Elmosolyodik, amikor a hó olvadását, mint lelki könnyebbséget említi Kharasshi.*
- Ugyan, mi baj volt azzal a hóval? Illő módon köszöntöttük, s illő időben távozott is *jegyzi meg, ahogy feldereng előtte az emlék, és persze az a másik is, de ezt inkább Kharasshi előadásában szeretné hallani.*
- Talán *hagyja helyben, határozott biccentéssel, mikor a hím visszakérdez. Kívánni bármit lehet, de hogy megadja-e, az csak Rilkäline-en múlik. Jobb ezt tisztázni, még ha olyan csalfa pillantással kísérve is, mint amit most vet a férfira. Emellett persze fürdőzik abban a ketrecbe zárt tekintetben, mely a ragadozók sajátja. A higgadtságba burkolt szavakban ott feszül a váratlan támadás lehetősége, mely bármikor leterítheti. Fenyegeti, s nem tudni mikor csap le, de ettől válik élvezetesé, s teszi a földhöz lapult irbiszhez hasonlóvá a férfit.
Megemeli állát, ahogy Kharasshi hercegnővé koronázza magával a kéréssel. Fenségekhez illő mosolyra húzza ajkait, ami Käli hercegnő sajátja, s melyről csak az mondaná meg, hogy ott van, aki várja a megjelenését. Ujjaival a fonatokon játszva hallgatja, a kilátásba helyezett behajtást, tartozásai felett. Az izgatott várakozás, az elkerülhetetlen felé, szikrát csal szemeibe, mikor Kharasshira sandít. Hangtalan égkék üzenet: „Állok elébe!”
Jobbját lejjebb engedi, s tenyerében egyetlen fonat marad csak, mely alatt végigsiklik tenyere. Amikor a férfi ujja végigsimít a dekoltázsáig, ő az elorozott fakó tinccsel követi az ujjak útját, mint egy finom ismétlésként, mint ha nem tudna betelni csupán egyetlen simítással. De a mozdulat megakad, mikor a hím birtokba veszi a nyakát. Villámcsapásként fut végig a gerincén, hiába duruzsolt már eddig is a nyakába, ez egészen másként borzongat. Nem csak élesztgeti a szikrát, hanem egyszerre lobbantja vért, s dermeszti a testet. Sóhajjal köszönti a gyengéd harapást, eltelítve az óvatos kényeztetés biztonságával.*
- Nem maradhatok adós… *Megakad, mikor az ing, pattanó gombokkal válik ketté. Nem csak a gombok szakadnak, hanem utánuk, az anyag is tovább feslik, engedelmesen feltárva titkait. Rilkäline mellkasa pedig egyre szaporábban emelkedik, s süllyed, ahogy a mohoskodó birtokba veszi az érzékeny területet. Hát lecsapott a ragadozó, kinek hajába két kézzel túr bele, s hunyt szemekkel billenti fejét hátra. A kényeztetés átjárja minden porcikáját, míg a prémekre nem döntik. Akkor pedig készséggel nyúlik el, s míg a hím a szoknyáját gyűri fölfelé, addig ő a másik ingével teszi ugyan ezt. Ujjaival térképezi közben az acélos kötegeket, lassan vezeti a hasfalán fölfelé, majd kicsit vissza is, hogy pótoljon valamicskét az elvesztegetett télből.*
- Akkor neked is törlesztened kell *suttogja Kharasshi ajkaira.* de tudnod kell, hogy kamatot is számolok *rebegi tovább a telhetetlenség szülte szavakat.
S míg Kharasshi az emléket idézi, s csípőjével ad nyomatékot a forró csókoknak, Rilkäline addig ügyeskedik a fel-feltörő sóhajai közt, míg az inget csak sikerül lehámoznia a férfiról. Így végre nem csak ujjaival érezheti a hozzá simuló mellkast, mikor nyakába csimpaszkodva húzza még közelebb magához.*
- Miből gondolod, hogy ébren voltam? *macskákat megszégyenítő pillantással néz a fölé hajolóra, s bujavörös ajkaival cirógatja lassan az állától az állkapcsa alá, hogy aztán cimpájába kapjon. Nem sieti el. A titkokkal így szokás. Egészen közelről suttogni, nehogy illetéktelen fülekbe jusson.*
- Már a nedves kendő érintésére feléledtem *tart egy cseppnyi szünetet, a terített lapjai fölött, melyeket, mint a győzelmi zászlót lengeti meg. A gyengéd gondoskodás egészen megmelengette akkor, s most is, ahogy felidézi, mert bizony van mit idézni.* Aztán, a csókok… akkor tértem csak igazán magamhoz *Csókot hint a férfi nyakára.* Nem lehetett rezzenéstelenül tűrni, pedig nagyon igyekeztem. *vallja be végül töredelmesen.* De többet nem mondok… még a végén minden titkomat kicsalod, *makacsolja meg magát csendesen duruzsolva.* és megunsz egy tavasz alatt.* Gyengéd harapásoktól karcos csókokat lehel a férfi nyakától a válláig. Élvezettel bontogatja önmaga által gúzsba kötött szárnyait. Legalább ennyire élvezi a lefelé haladó csókokat is, melyek sugallni engedik, hogy az adósság felemlegetett része hamarosan törlesztésbe fordul.
Kék parázzsal szemeiben követi Kharasshi útját, ahogyan végül a térdére ejti csókjait, s egy mondattal átfordítja egyezségüket.*
- Én vagyok kéjenc? *könyököl fel, miközben a felhevült zönge ott rezeg a hangjában.* Mondd még egyszer... *kéri, vagy talán fenyeget, mielőtt kimondaná a varázsszót.* Kharasshi.
A hozzászólás írója (Rilkäline Mejnk'ha) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.05.14 22:01:01
1554. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-05-12 21:18:36
Üzenet elküldve: 2018-05-12 21:18:36
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Hazafelé//
*A fák közé érve egészen visszafogja Éjvihart, a lombok szülte hűvös árnyék kifejezetten jólesik neki. Lehűti forrongó gondolatait. Nem maga miatt forrong, az elmúlt nap történései kezdték ki legendás nyugalmát, de itt, a Fákban Lakó keblén végre megnyugodhat. Szüksége is van rá, hogy tisztán lásson és megtalálja az egyensúlyt.
Letér az útról, kissé beljebb az erdőben pányvázza ki a telivért és egy vastag törzsű fa gyökeréhez ülve kezd el meditálni. Lehunyja lombzöld szemeit, hagyja, hogy az erdő lüktetése, bár tudja, hogy ez nem Erdőmélye, átjárja lelkét és kilúgozza belőle a kétség iszapját, hogy végül csak a kristálytiszta gondolatok maradjanak meg. A múlt, a jelen és a jövő képei peregnek lelki szemei előtt, minden egyes pillanatot megpróbálva elemezni és a helyére illeszteni, mint egy roppant bonyolult kirakós darabkáit.
El is telik az idő, s beáll az alkony. Éjvihart lecsutakolja száraz fűvel, megitatja, hagyja, hadd legeljen, ő maga pedig avarból és elszáradt gallyakból fekhelyet készít. Régen látott barátként üdvözli ezt a luxust nélkülöző állapotot. Vadvéd előtt minden éjjel ilyen derékaljon aludt, most sem okoz számára gondot.
Elalvás előtt az Erdő Szívéhez imádkozik, nyugodt éjszakát kívánva magának, válaszokat és biztonságot Dora-nak, Zaxdor-nak pedig maga sem tudja mit, talán kiteljesedést.
Hamar jön az álom, még a nap előtt szeretne ébredni és hazaindulni, hosszú út vár még rá.*
*A fák közé érve egészen visszafogja Éjvihart, a lombok szülte hűvös árnyék kifejezetten jólesik neki. Lehűti forrongó gondolatait. Nem maga miatt forrong, az elmúlt nap történései kezdték ki legendás nyugalmát, de itt, a Fákban Lakó keblén végre megnyugodhat. Szüksége is van rá, hogy tisztán lásson és megtalálja az egyensúlyt.
Letér az útról, kissé beljebb az erdőben pányvázza ki a telivért és egy vastag törzsű fa gyökeréhez ülve kezd el meditálni. Lehunyja lombzöld szemeit, hagyja, hogy az erdő lüktetése, bár tudja, hogy ez nem Erdőmélye, átjárja lelkét és kilúgozza belőle a kétség iszapját, hogy végül csak a kristálytiszta gondolatok maradjanak meg. A múlt, a jelen és a jövő képei peregnek lelki szemei előtt, minden egyes pillanatot megpróbálva elemezni és a helyére illeszteni, mint egy roppant bonyolult kirakós darabkáit.
El is telik az idő, s beáll az alkony. Éjvihart lecsutakolja száraz fűvel, megitatja, hagyja, hadd legeljen, ő maga pedig avarból és elszáradt gallyakból fekhelyet készít. Régen látott barátként üdvözli ezt a luxust nélkülöző állapotot. Vadvéd előtt minden éjjel ilyen derékaljon aludt, most sem okoz számára gondot.
Elalvás előtt az Erdő Szívéhez imádkozik, nyugodt éjszakát kívánva magának, válaszokat és biztonságot Dora-nak, Zaxdor-nak pedig maga sem tudja mit, talán kiteljesedést.
Hamar jön az álom, még a nap előtt szeretne ébredni és hazaindulni, hosszú út vár még rá.*
1553. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-05-12 08:54:03
Üzenet elküldve: 2018-05-12 08:54:03
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Kharasshi, Rilkäline//
//A hozzászólás 16+-os jeleneteket tartalmaz//
*Most, hogy felemlegetik, valóban volt néhány alkalom.*
- Az összeset. Leginkább *mondja telhetetlenül, aztán elhúzza a száját.* - De azért megkönnyebbültem, amikor elolvadt a hó. *Mondjuk úgy, hogy erősen önérdekből mindig rendkívüli figyelmet fordított rá, hogy eltakarítsa a veranda meg a lépcső környékéről is, habár amúgy egyáltalán nem szokása az ilyesmire külön gondot viselni.
Az az elsuttogott gondolat bizsergetőn fut végig rajta. Első együttlétük reggeli desszertje. Az, hogy ilyen zöngéken hallja felemlegetni, csupán elsuttogva, ahogy titkokat szokás, mindennél nagyobb büszkeséggel tölti el. Az, hogy tettének emléke ilyen vágyat érlelt, mely bizonyára sokszor meg is környékezte a lányt. Hát ezért lehetett, hogy néhány reggelen a közeledése reményekkel kecsegtette, mielőtt hamvába holt.
Az elsuttogott vallomás igazi győzelmi ereklye egy mélységi hím számára egy nőstény felett.
Csaknem elhasználja a kívánságát arra, hogy további titkokat csikarjon ki, melyeket a szemérmes erkölcs csupán gondolatig enged. Pedig mákonyos élvezet hallani őket. Bátorságra vetemedett, de még pironkodó gyónás édes igéi.*
- Talán? *húzódik feljebb az egyik fehér szemöldök az önkényes szócskára. Pillantása úgy figyeli a gomb fölött játszadozó ujjacskát, mint ketrecbe zárt ragadozó, a magát mórikáló prédát. Türelemmel. Tudván tudva, hogy az a ketrec nem állítja meg, mégis hagyva eltelni önbizalommal a csintalan kis zsákmányt. Édesebb így. A kicsike pedig készakarva ingerli, nevének zöngéibe csomagolja a csalogatást. Talán az egyezségük miatt hat így fűszeresebbnek.*
- Hát idehallgass, Talánok cserfes hercegnője *duruzsolja higgadt súllyal a hangjában, miközben ujjai végigsimítanak a nyakacska érzéki vonalán, aztán a kulcscsonton át a dekoltázs egy gombnyit mélyülő éke felé haladva.* - Emeld csak magasra az állad, ahogy a koronád megkívánja *súgja* -, de egy télnyi gyönyörrel tartozol nekem. Behajtom a jussomat *mondja a fülecske tövébe harapva a kijelentést.* - Majd utána visszatérünk a kívánságomra.
*Ráfog a másik kezével is az ingre. Nem vesződik gombolással. Erővel száműzi az összetartó erőt a ruhadarab két szárnya közül. Mohón csókol a fehér keblekre, érzékeny áhítatukat a fogai közé szorítva húz olykor ütemet a hevült mámorba. A lányt a hátára dönti, s lassan elkezdi csípője felé gyűrni a szoknyáját.*
- Sokkal tartozol nekem, kis fakóvérű *mondja, ahogy az ajkaihoz hajol, s kaján vigyorral hozzáteszi* - és én is sokkal tartozom neked. *Akár a régóta érlelt édes bosszú, de ez bizonyosan édesebb lesz bármi ilyesminél.*
- Emlékszel, amikor olyan későn értünk vissza az abrakkal, hogy elaludtál a szekéren? Hosszú nap volt és én az ölemben vittelek be *emlegeti fel egy-egy kéjelgő csók között, míg csípője neki-nekifeszül a lányénak, ruhák közé zárt vágyat zihálva.* - Nedves kendővel töröltelek végig, hogy az út porával húzd magadra a takarót. De a bőröd selyme elcsábított. Hunyt szemekkel szuszogtál, amikor a combodra csókoltam. Egyre feljebb és feljebb. Nem voltam benne biztos, de mintha látni véltem volna, hogy az ajkadba harapsz *meséli, s közben aljasan érzéki köröket cirógat a finom kis combocska belső felére.* - Még a nyűgös kis hangocska is, amikor az ajkam kényére igazítottalak. Valld be, hogy akkor már rég ébren voltál, kéjenc fehérnép! A végsőkig húztad. De alig ízleltelek *simít végig kettejük csípője között* - véget vetettél az egésznek.
*Csókjai ismét egyre lejjebb veszik az irányt, bár a hetyke kis keblecskék csábításának ezúttal se mond nemet. De nem időzik soká. A lány térdhajlatai alá nyúl, s feljebb igazítja őket. Ahogy akkor, most is a jobb térdecskétől indul felfelé.*
- Azt találtam ki, ma estére fordítsuk meg az egyezségünket a nevemmel *mondja gonoszkásan felpillantva a nősténykére. A csókjai haladnak egy darabon, de aztán egy kaján vigyor alatt csak toporognak, várnak, míg a lány ki nem mondja az ez éjre megtett varázsszót: Kharasshi.*
//A hozzászólás 16+-os jeleneteket tartalmaz//
*Most, hogy felemlegetik, valóban volt néhány alkalom.*
- Az összeset. Leginkább *mondja telhetetlenül, aztán elhúzza a száját.* - De azért megkönnyebbültem, amikor elolvadt a hó. *Mondjuk úgy, hogy erősen önérdekből mindig rendkívüli figyelmet fordított rá, hogy eltakarítsa a veranda meg a lépcső környékéről is, habár amúgy egyáltalán nem szokása az ilyesmire külön gondot viselni.
Az az elsuttogott gondolat bizsergetőn fut végig rajta. Első együttlétük reggeli desszertje. Az, hogy ilyen zöngéken hallja felemlegetni, csupán elsuttogva, ahogy titkokat szokás, mindennél nagyobb büszkeséggel tölti el. Az, hogy tettének emléke ilyen vágyat érlelt, mely bizonyára sokszor meg is környékezte a lányt. Hát ezért lehetett, hogy néhány reggelen a közeledése reményekkel kecsegtette, mielőtt hamvába holt.
Az elsuttogott vallomás igazi győzelmi ereklye egy mélységi hím számára egy nőstény felett.
Csaknem elhasználja a kívánságát arra, hogy további titkokat csikarjon ki, melyeket a szemérmes erkölcs csupán gondolatig enged. Pedig mákonyos élvezet hallani őket. Bátorságra vetemedett, de még pironkodó gyónás édes igéi.*
- Talán? *húzódik feljebb az egyik fehér szemöldök az önkényes szócskára. Pillantása úgy figyeli a gomb fölött játszadozó ujjacskát, mint ketrecbe zárt ragadozó, a magát mórikáló prédát. Türelemmel. Tudván tudva, hogy az a ketrec nem állítja meg, mégis hagyva eltelni önbizalommal a csintalan kis zsákmányt. Édesebb így. A kicsike pedig készakarva ingerli, nevének zöngéibe csomagolja a csalogatást. Talán az egyezségük miatt hat így fűszeresebbnek.*
- Hát idehallgass, Talánok cserfes hercegnője *duruzsolja higgadt súllyal a hangjában, miközben ujjai végigsimítanak a nyakacska érzéki vonalán, aztán a kulcscsonton át a dekoltázs egy gombnyit mélyülő éke felé haladva.* - Emeld csak magasra az állad, ahogy a koronád megkívánja *súgja* -, de egy télnyi gyönyörrel tartozol nekem. Behajtom a jussomat *mondja a fülecske tövébe harapva a kijelentést.* - Majd utána visszatérünk a kívánságomra.
*Ráfog a másik kezével is az ingre. Nem vesződik gombolással. Erővel száműzi az összetartó erőt a ruhadarab két szárnya közül. Mohón csókol a fehér keblekre, érzékeny áhítatukat a fogai közé szorítva húz olykor ütemet a hevült mámorba. A lányt a hátára dönti, s lassan elkezdi csípője felé gyűrni a szoknyáját.*
- Sokkal tartozol nekem, kis fakóvérű *mondja, ahogy az ajkaihoz hajol, s kaján vigyorral hozzáteszi* - és én is sokkal tartozom neked. *Akár a régóta érlelt édes bosszú, de ez bizonyosan édesebb lesz bármi ilyesminél.*
- Emlékszel, amikor olyan későn értünk vissza az abrakkal, hogy elaludtál a szekéren? Hosszú nap volt és én az ölemben vittelek be *emlegeti fel egy-egy kéjelgő csók között, míg csípője neki-nekifeszül a lányénak, ruhák közé zárt vágyat zihálva.* - Nedves kendővel töröltelek végig, hogy az út porával húzd magadra a takarót. De a bőröd selyme elcsábított. Hunyt szemekkel szuszogtál, amikor a combodra csókoltam. Egyre feljebb és feljebb. Nem voltam benne biztos, de mintha látni véltem volna, hogy az ajkadba harapsz *meséli, s közben aljasan érzéki köröket cirógat a finom kis combocska belső felére.* - Még a nyűgös kis hangocska is, amikor az ajkam kényére igazítottalak. Valld be, hogy akkor már rég ébren voltál, kéjenc fehérnép! A végsőkig húztad. De alig ízleltelek *simít végig kettejük csípője között* - véget vetettél az egésznek.
*Csókjai ismét egyre lejjebb veszik az irányt, bár a hetyke kis keblecskék csábításának ezúttal se mond nemet. De nem időzik soká. A lány térdhajlatai alá nyúl, s feljebb igazítja őket. Ahogy akkor, most is a jobb térdecskétől indul felfelé.*
- Azt találtam ki, ma estére fordítsuk meg az egyezségünket a nevemmel *mondja gonoszkásan felpillantva a nősténykére. A csókjai haladnak egy darabon, de aztán egy kaján vigyor alatt csak toporognak, várnak, míg a lány ki nem mondja az ez éjre megtett varázsszót: Kharasshi.*
1552. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-05-11 16:00:46
Üzenet elküldve: 2018-05-11 16:00:46
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 222
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 222
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
//Kharasshi, Rilkäline//
* A köré fonódó kar, újra melegséggel tölti el, annak ellenére is, hogy most közel sem ölelésre hivatott a mozdulat. Vagy talán mégis. Számára legalábbis támasz, s talán Kharasshi is jobban viseli így. Annyi biztonságérzetet ad, hogy a pálinka kortyokkal és a csókokkal fűszerezve magabiztosabban tegye a dolgát. Pláne úgy, hogy Kharasshi folyamatosan mondja, hogy mit hogyan csináljon. Sokkal jobban megy az öltögetés, hogy nyugodt hangon duruzsolnak a fülébe. Mint ha tényleg valami bagatell apróság volna, és nem egy varrnivaló alkar. Nem is akar belegondolni, mert akkor biztosan megremegne a keze, de Kharasshi minden támogatást megad, hogy ő is minden tőle telhetőt megtegyen. A végeredmény pedig valóban egészen jó lesz, ahhoz képest, hogy életében első alkalommal varrt. De akkor is fényévekkel jobb érzés, amikor már az alapos kötésről engedi le kezeit. Sóhajtva könnyebbül meg, s pillant viszont, a fürkész fakó szemekbe, hogy aztán átadja magát a vágyott csóknak. Cseppet sem a jutalom csókocskákhoz hasonlatos. Rilkäline úgy érzi magát, mint a szomjazó, kinek végre, éltető tiszta víz ér ajkaihoz. Karjait Kharasshi nyaka köré fonja, s felé fordulva, egészen hozzá is simul. Lassan kezdi jobbját leengedni, hogy aztán a fakó fonatok közé vezesse ujjait. Szereti ezt a nagy loboncot, ami a tél minden reggelén ébredésig csiklandozta az orrát.
Mikor aztán ajkaik elválnak, szuszogva simítja arcát a másikéhoz, s a le-felnyíló sötét pillák cirógatását is hasonlóképp érezheti Kharasshi.*
- Akkor még sok minden másképp volt. *védekezik fátyolos hangon duruzsolva.* De pontosan melyikre is gondolsz? *hajol el a férfi arcától, hogy szemeibe nézzen.* Akad egy-két be nem teljesült alkalom a verandán. Szívesen hallanám, melyiket sajnálod a leginkább.
*Elhúzódva veszi szemügyre a pajzán félmosolyt, hogy viszonozva azt egy kihívó pillantással, közben megnedvesítse ajkait is. S ha már így van, újra kóstolja azokat a finom sötét ajkakat.*
- Azt a fülledt leláncolt reggelt nehezen tudnám elfelejteni *vallja be végül. Bár minden elfogyasztott pálinka ellenére csak suttogja, mégis érződik, hogy talán többször is vágyott volna hasonló ébresztőre Egészen átfut rajta a jóleső borzongás, hogy talán ezután lesz is benne része.*
- De valójában, _ma_ te kívánhatsz egyet, *tereli vissza a szót oda, ahonnan a sebesülés nélkül folytatniuk kellett volna.* és mert ilyen jó beteg voltál, talán, teljesítem is. *Akár a távoli legendákba illő vidékek, kívánságot teljesítő szellemei, melyek talán csak a mesékben léteznek, s talán csak a bárdok múlatják az időt kiötlésükkel, de mégis megvan a hatalmuk, hogy eleget tegyenek a kívánságoknak.*
- Jutalomból persze. *egészíti ki pajkosan azon szócskával, mely az első csókjuk estéjén hangzott el először.
Ujjai a következő gomb fölött játszanak, megrebbentve annak lehetőségét, hogy a dézsában történt vetkőzés emlékét egy szebbre cserélheti. Egyetlen kívánsággal. Rilkäline is érzi, hogy egyszerre milyen sok, és milyen kevés az az egy kívánság, amit csalással ugyan, de elnyert tőle Kharasshi. Az eddigi elutasítások mellé igen sok, akár egyetlen beleegyezés is, míg a feltárul lehetőségekhez képest nagyon is kevés.*
- Mondd hát, Kharasshi, mit kívánsz?
*S a gombocska fölött játszó ujjai kecsesen pattintva oldják ki azt, a kis fehér cérnahurkon át.*
* A köré fonódó kar, újra melegséggel tölti el, annak ellenére is, hogy most közel sem ölelésre hivatott a mozdulat. Vagy talán mégis. Számára legalábbis támasz, s talán Kharasshi is jobban viseli így. Annyi biztonságérzetet ad, hogy a pálinka kortyokkal és a csókokkal fűszerezve magabiztosabban tegye a dolgát. Pláne úgy, hogy Kharasshi folyamatosan mondja, hogy mit hogyan csináljon. Sokkal jobban megy az öltögetés, hogy nyugodt hangon duruzsolnak a fülébe. Mint ha tényleg valami bagatell apróság volna, és nem egy varrnivaló alkar. Nem is akar belegondolni, mert akkor biztosan megremegne a keze, de Kharasshi minden támogatást megad, hogy ő is minden tőle telhetőt megtegyen. A végeredmény pedig valóban egészen jó lesz, ahhoz képest, hogy életében első alkalommal varrt. De akkor is fényévekkel jobb érzés, amikor már az alapos kötésről engedi le kezeit. Sóhajtva könnyebbül meg, s pillant viszont, a fürkész fakó szemekbe, hogy aztán átadja magát a vágyott csóknak. Cseppet sem a jutalom csókocskákhoz hasonlatos. Rilkäline úgy érzi magát, mint a szomjazó, kinek végre, éltető tiszta víz ér ajkaihoz. Karjait Kharasshi nyaka köré fonja, s felé fordulva, egészen hozzá is simul. Lassan kezdi jobbját leengedni, hogy aztán a fakó fonatok közé vezesse ujjait. Szereti ezt a nagy loboncot, ami a tél minden reggelén ébredésig csiklandozta az orrát.
Mikor aztán ajkaik elválnak, szuszogva simítja arcát a másikéhoz, s a le-felnyíló sötét pillák cirógatását is hasonlóképp érezheti Kharasshi.*
- Akkor még sok minden másképp volt. *védekezik fátyolos hangon duruzsolva.* De pontosan melyikre is gondolsz? *hajol el a férfi arcától, hogy szemeibe nézzen.* Akad egy-két be nem teljesült alkalom a verandán. Szívesen hallanám, melyiket sajnálod a leginkább.
*Elhúzódva veszi szemügyre a pajzán félmosolyt, hogy viszonozva azt egy kihívó pillantással, közben megnedvesítse ajkait is. S ha már így van, újra kóstolja azokat a finom sötét ajkakat.*
- Azt a fülledt leláncolt reggelt nehezen tudnám elfelejteni *vallja be végül. Bár minden elfogyasztott pálinka ellenére csak suttogja, mégis érződik, hogy talán többször is vágyott volna hasonló ébresztőre Egészen átfut rajta a jóleső borzongás, hogy talán ezután lesz is benne része.*
- De valójában, _ma_ te kívánhatsz egyet, *tereli vissza a szót oda, ahonnan a sebesülés nélkül folytatniuk kellett volna.* és mert ilyen jó beteg voltál, talán, teljesítem is. *Akár a távoli legendákba illő vidékek, kívánságot teljesítő szellemei, melyek talán csak a mesékben léteznek, s talán csak a bárdok múlatják az időt kiötlésükkel, de mégis megvan a hatalmuk, hogy eleget tegyenek a kívánságoknak.*
- Jutalomból persze. *egészíti ki pajkosan azon szócskával, mely az első csókjuk estéjén hangzott el először.
Ujjai a következő gomb fölött játszanak, megrebbentve annak lehetőségét, hogy a dézsában történt vetkőzés emlékét egy szebbre cserélheti. Egyetlen kívánsággal. Rilkäline is érzi, hogy egyszerre milyen sok, és milyen kevés az az egy kívánság, amit csalással ugyan, de elnyert tőle Kharasshi. Az eddigi elutasítások mellé igen sok, akár egyetlen beleegyezés is, míg a feltárul lehetőségekhez képest nagyon is kevés.*
- Mondd hát, Kharasshi, mit kívánsz?
*S a gombocska fölött játszó ujjai kecsesen pattintva oldják ki azt, a kis fehér cérnahurkon át.*
1551. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-05-10 19:23:55
Üzenet elküldve: 2018-05-10 19:23:55
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Kharasshi, Rilkäline//
*Meglepi, amikor a nőstényke ragaszkodni látszik a seb összevarrásához. A meglepettség mellett a vonásaira kúszik az elismerés is. Ha választani lehet, a legtöbben inkább soha életükben nem akarnak ilyesmit még látni sem. Őrá csupán rá kell nézni, s nem nehéz kitalálni, hogy ha valaki mellette van, az nem feltétlenül ússza meg a vér látványát.
Ez a pisze kis fakóvérű nem a fajtájából van, még csak annyira se, mint Ydriss volt. Nem harcos. De mégis van benne valami, ami újra és újra meglepi. Ez a kérés többet jelent, mint hinné. A lány úgy fogadja el, amilyen és talán valóban vele tart ezen az úton. Jobban izgalomba hozza ez az érdeklődés, ez a simulékonyság, mint azok a csodás fehér combok, melyekről alig tudta levenni a szemét, mikor a fán ragadt kicsike a segítségét kérte.
Igaz, ami igaz, cseppet se vágyik az érzésre, amint tulajdon húsát fércelik. A seb most is épp elég fájdalmas. Más kérdés, hogy kölyökkora óta közeli ismerőse a fájdalom, ismeri éles nyelve zöngéit. Azt is megtanulta, hogy tartóztassa magát tőle, hogy válaszoljon neki. Nem egyszerű békén tűrni az ilyesmit, így most nagyon hálás azért az üveg borért, amit a kezébe kap. Öblös kortyokat gurít le a torkán, mielőtt nekikezdenének.*
- Add a tűt *mondja. Az ujjai közé fogja és a kandalló szélén óvatosan meggörbíti.* - Most égesd ki a mécs lángjánál, aztán töröld le egy kis szesszel.
*A nőstényke mögé helyezkedik, hátulról átölelve őt. Sebesült karját az ölébe fekteti úgy, hogy a kezét bebújtathassa a lány térdhajlata alá. Kell valami kapaszkodó, hogy biztosan és mozdulatlanul tartsa.*
- Középen kezdd, hogy összehúzd a sebet *mondja.* - Ne a bőrt öltsd csupán. Idáig, ilyen mélyen szúrj, hogy biztosan tartson *mutatja, szabad kezével irányítva a lány tűt tartó jobbját.* - Ez nem kapca, öltésenként csomózzuk meg, hogy biztosan tartson. *Egészen csendesen duruzsolja a lány fülébe az instrukciókat. Látja, hogy bár bátran áll a feladathoz, azért nem viseli olyan könnyen. De ez természetes. Már a látvány is sokakat elijesztene. Ezért is igyekszik olyan higgadt hangon beszélni, és folyamatosan szóval tartani a kis fakóvérűt.*
- Szép! Töröld körbe egy kicsit, aztán jöhet a következő. *Ha így halad, a végén ez lesz a legcsinosabb heg a testén. Még a végén alig marad nyoma.
Miközben instruálja, egy-egy csókocskát is ejt a fülecske tövébe, vagy épp a figyelmes ívbe görbülő nyakba. Nem sürgeti, s mikor a lány ráhúz a mézes itókára, ő is kortyol a borból. Így haladnak öltésről öltésre. Végül öt szépen megcsomózott hurok zárja össze a vágást. Elsőre igazán remek munka, és ő is igyekezett példás páciens lenni hozzá.
Elnézi, ahogy gonddal sürgölődik a kicsike. Az ő vérétől maszatos, gyöngyöző homlokot. Azt hogy milyen figyelmesen köti át a varratot a gyógynövényes gyolccsal; és már tudja, hogy annak a télnek valóban vége.*
- Csodásan *mondja a kékek szesztől csillámos fényeibe merülve. Aztán a sötét fürtök közé túr és elveszi a csókot, amire túl régóta vár már.*
- Szóval azt szereted? *súgja pajzán félmosollyal, ahogy elválik ajka a lányétól* - Ha kiszolgálom magam? *kérdi, s hogy egyértelmű legyen, mire gondol, ki is pattint egy gombot azon az ingecskén.* - Pedig ott a verandán még másképp volt *idézi fel a téli este hűvösét.*
*Meglepi, amikor a nőstényke ragaszkodni látszik a seb összevarrásához. A meglepettség mellett a vonásaira kúszik az elismerés is. Ha választani lehet, a legtöbben inkább soha életükben nem akarnak ilyesmit még látni sem. Őrá csupán rá kell nézni, s nem nehéz kitalálni, hogy ha valaki mellette van, az nem feltétlenül ússza meg a vér látványát.
Ez a pisze kis fakóvérű nem a fajtájából van, még csak annyira se, mint Ydriss volt. Nem harcos. De mégis van benne valami, ami újra és újra meglepi. Ez a kérés többet jelent, mint hinné. A lány úgy fogadja el, amilyen és talán valóban vele tart ezen az úton. Jobban izgalomba hozza ez az érdeklődés, ez a simulékonyság, mint azok a csodás fehér combok, melyekről alig tudta levenni a szemét, mikor a fán ragadt kicsike a segítségét kérte.
Igaz, ami igaz, cseppet se vágyik az érzésre, amint tulajdon húsát fércelik. A seb most is épp elég fájdalmas. Más kérdés, hogy kölyökkora óta közeli ismerőse a fájdalom, ismeri éles nyelve zöngéit. Azt is megtanulta, hogy tartóztassa magát tőle, hogy válaszoljon neki. Nem egyszerű békén tűrni az ilyesmit, így most nagyon hálás azért az üveg borért, amit a kezébe kap. Öblös kortyokat gurít le a torkán, mielőtt nekikezdenének.*
- Add a tűt *mondja. Az ujjai közé fogja és a kandalló szélén óvatosan meggörbíti.* - Most égesd ki a mécs lángjánál, aztán töröld le egy kis szesszel.
*A nőstényke mögé helyezkedik, hátulról átölelve őt. Sebesült karját az ölébe fekteti úgy, hogy a kezét bebújtathassa a lány térdhajlata alá. Kell valami kapaszkodó, hogy biztosan és mozdulatlanul tartsa.*
- Középen kezdd, hogy összehúzd a sebet *mondja.* - Ne a bőrt öltsd csupán. Idáig, ilyen mélyen szúrj, hogy biztosan tartson *mutatja, szabad kezével irányítva a lány tűt tartó jobbját.* - Ez nem kapca, öltésenként csomózzuk meg, hogy biztosan tartson. *Egészen csendesen duruzsolja a lány fülébe az instrukciókat. Látja, hogy bár bátran áll a feladathoz, azért nem viseli olyan könnyen. De ez természetes. Már a látvány is sokakat elijesztene. Ezért is igyekszik olyan higgadt hangon beszélni, és folyamatosan szóval tartani a kis fakóvérűt.*
- Szép! Töröld körbe egy kicsit, aztán jöhet a következő. *Ha így halad, a végén ez lesz a legcsinosabb heg a testén. Még a végén alig marad nyoma.
Miközben instruálja, egy-egy csókocskát is ejt a fülecske tövébe, vagy épp a figyelmes ívbe görbülő nyakba. Nem sürgeti, s mikor a lány ráhúz a mézes itókára, ő is kortyol a borból. Így haladnak öltésről öltésre. Végül öt szépen megcsomózott hurok zárja össze a vágást. Elsőre igazán remek munka, és ő is igyekezett példás páciens lenni hozzá.
Elnézi, ahogy gonddal sürgölődik a kicsike. Az ő vérétől maszatos, gyöngyöző homlokot. Azt hogy milyen figyelmesen köti át a varratot a gyógynövényes gyolccsal; és már tudja, hogy annak a télnek valóban vége.*
- Csodásan *mondja a kékek szesztől csillámos fényeibe merülve. Aztán a sötét fürtök közé túr és elveszi a csókot, amire túl régóta vár már.*
- Szóval azt szereted? *súgja pajzán félmosollyal, ahogy elválik ajka a lányétól* - Ha kiszolgálom magam? *kérdi, s hogy egyértelmű legyen, mire gondol, ki is pattint egy gombot azon az ingecskén.* - Pedig ott a verandán még másképp volt *idézi fel a téli este hűvösét.*
1550. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-05-09 19:50:22
Üzenet elküldve: 2018-05-09 19:50:22
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 222
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 222
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
//Kharasshi, Rilkäline//
*Nem úgy halad a seb kibogozásával, mint ahogyan lehetne. Kharasshi keze s ajkai is folyton megakasztják. Nem segít az sem, hogy egy-egy csókot ő is viszonozna, most, hogy az új „egyezség” szabadsága hazáig bele-belekapott, és rá is csimpaszkodott. Csak az aggodalma az, ami a vágyakról inkább a gondoskodásba tereli figyelmét.*
- Ne, hajh… *húzza fel vállát, billenti fejét a csókkal halmozó felé, hogy teret lopjon tőle, s egyúttal ne vonja el a figyelmét a sebesülésről.* Ha folyton feltartasz, nem jutunk el a kívánságodig… *dobja be végül a legfontosabb érvet, amiben bízik, hogy végre hatással lesz, s kordában tartja a férfi vágyait. Egy darabig. Aztán pedig majd kiderül, milyen kedve lesz, s ha kedve még ugyan lenne is, ereje vajon kifutja-e? A vérveszteségről nem is beszélve. Még csak az hiányzik, hogy ájulásba taszítsa, miközben…
~Talán mára elég volt az izgalmakból.~
Már az is eltelíti a lelkét, hogy karjait ajánlotta otthon gyanánt, s ezzel bizony minden más is jár, de még mennyire, hogy jár. Csak talán nem ma.
Ahogy sikerrel kicsusszan a hím karjai közül összekészíteni a kellékeket, hallja a morgolódást, ami persze hamarost átalakul semmiséggé degradálva a sebesülést. Szerencse, hogy Rilkaline inkább a szemének hisz, mint egy marcona szavának, hisz köztudottan szeretik elsumákolni a sebesülések súlyosságát.
Amikor a szeszt löttyinti, s Kharasshi éppen csak megrezdül, komolyan átfut rajta, hogy talán tényleg nem úgy érzékeli a fájdalmat, mint ahogyan ő látja.*
- Hogyne, persze, csak egy karcolás... *ismétli, de kihallatszik, hogy ezek csak szavak.*
- Ha segítesz, összevarrom én, de még sosem csináltam. Csak egyszer láttam.
*Persze amint meghallja az ajánlatot, halványan elmosolyodik az aggodalom függönye mögött.*
- Javíthatatlan vagy… *söpri el az ajánlatot. Föláll, hogy hozzon a borból, s hogy a saját kis mézes likőr pálinkáját is odakészítse. A borosüveget odanyújtja Kharasshinak, s ő is belenyal a saját kis üvegébe. Kétszer is. A szétáradó melegségtől vár némi bátorságot, mely hamarosan, a következő korty után meg is érkezik, s varrásra kész állapotba keríti.*
- Majd te magad kigombolod, ha még lesz hozzá kedved *hajol közelebb a férfihoz, hogy likőr ízű csókokkal hintse ajkait, mielőtt hozzáfog a feladathoz.* elvégre, egy szabad kezed még mindig lesz. De a csókjaidat megkaphatod közben. *Csókol újra, hangsúlyt adva mondandójának.
Égkék szeme pajkosabban villan, de aztán a befűzendő tűre koncentrál. Aztán, ha Kharasshi is kész, és valóban mondja, mit hogyan kell csinálni, ő aztán bestoppolja, ahol kell, de be ám. Egészen a sebre koncentrálva, ajkait harapdálva műveli mindezt. Minden öltés után csókért hajol, ahogyan megígérte. Így jutalmazva a sebesültet, s magát is. Két öltés után újra húz az üvegből, de nem fog ki rajta a dolog. Mikor végzett, sóhajtva köti el a cérna végét, s szemléli meg a művet. *
- Egészen pofás lett *jegyzi meg hangjában a mézes ital félreérthetetlen zöngéjével, majd megtörli szeme alatt, az arcán kicsapódott izzadtságcseppeket, egy vércsíkot maszatolva a helyükre. Fel sem tűnt neki, hogy kimelegedett, csak most kezdi érezni, hogy valóban kigombolna egy két gombot azon az ingecskén.*
- Még bekötlek.
*Egy cserépedénybe tölt a hűlő vízből, amivel újra körbetörli a sebet, s amiben aztán a kezét is megmossa. Mielőtt azonban bekötné, még a frissen szedett Észak reményéből is a varratra igazít, csak azután kötözi be, így talán gyorsabban gyógyul majd.*
- Kész.
*Elengedi a sebesült madárka bekötött szárnyát, s várakozva pillant a férfira, minden rezdülését figyelve.*
- Hogy érzed magad?
*Nem úgy halad a seb kibogozásával, mint ahogyan lehetne. Kharasshi keze s ajkai is folyton megakasztják. Nem segít az sem, hogy egy-egy csókot ő is viszonozna, most, hogy az új „egyezség” szabadsága hazáig bele-belekapott, és rá is csimpaszkodott. Csak az aggodalma az, ami a vágyakról inkább a gondoskodásba tereli figyelmét.*
- Ne, hajh… *húzza fel vállát, billenti fejét a csókkal halmozó felé, hogy teret lopjon tőle, s egyúttal ne vonja el a figyelmét a sebesülésről.* Ha folyton feltartasz, nem jutunk el a kívánságodig… *dobja be végül a legfontosabb érvet, amiben bízik, hogy végre hatással lesz, s kordában tartja a férfi vágyait. Egy darabig. Aztán pedig majd kiderül, milyen kedve lesz, s ha kedve még ugyan lenne is, ereje vajon kifutja-e? A vérveszteségről nem is beszélve. Még csak az hiányzik, hogy ájulásba taszítsa, miközben…
~Talán mára elég volt az izgalmakból.~
Már az is eltelíti a lelkét, hogy karjait ajánlotta otthon gyanánt, s ezzel bizony minden más is jár, de még mennyire, hogy jár. Csak talán nem ma.
Ahogy sikerrel kicsusszan a hím karjai közül összekészíteni a kellékeket, hallja a morgolódást, ami persze hamarost átalakul semmiséggé degradálva a sebesülést. Szerencse, hogy Rilkaline inkább a szemének hisz, mint egy marcona szavának, hisz köztudottan szeretik elsumákolni a sebesülések súlyosságát.
Amikor a szeszt löttyinti, s Kharasshi éppen csak megrezdül, komolyan átfut rajta, hogy talán tényleg nem úgy érzékeli a fájdalmat, mint ahogyan ő látja.*
- Hogyne, persze, csak egy karcolás... *ismétli, de kihallatszik, hogy ezek csak szavak.*
- Ha segítesz, összevarrom én, de még sosem csináltam. Csak egyszer láttam.
*Persze amint meghallja az ajánlatot, halványan elmosolyodik az aggodalom függönye mögött.*
- Javíthatatlan vagy… *söpri el az ajánlatot. Föláll, hogy hozzon a borból, s hogy a saját kis mézes likőr pálinkáját is odakészítse. A borosüveget odanyújtja Kharasshinak, s ő is belenyal a saját kis üvegébe. Kétszer is. A szétáradó melegségtől vár némi bátorságot, mely hamarosan, a következő korty után meg is érkezik, s varrásra kész állapotba keríti.*
- Majd te magad kigombolod, ha még lesz hozzá kedved *hajol közelebb a férfihoz, hogy likőr ízű csókokkal hintse ajkait, mielőtt hozzáfog a feladathoz.* elvégre, egy szabad kezed még mindig lesz. De a csókjaidat megkaphatod közben. *Csókol újra, hangsúlyt adva mondandójának.
Égkék szeme pajkosabban villan, de aztán a befűzendő tűre koncentrál. Aztán, ha Kharasshi is kész, és valóban mondja, mit hogyan kell csinálni, ő aztán bestoppolja, ahol kell, de be ám. Egészen a sebre koncentrálva, ajkait harapdálva műveli mindezt. Minden öltés után csókért hajol, ahogyan megígérte. Így jutalmazva a sebesültet, s magát is. Két öltés után újra húz az üvegből, de nem fog ki rajta a dolog. Mikor végzett, sóhajtva köti el a cérna végét, s szemléli meg a művet. *
- Egészen pofás lett *jegyzi meg hangjában a mézes ital félreérthetetlen zöngéjével, majd megtörli szeme alatt, az arcán kicsapódott izzadtságcseppeket, egy vércsíkot maszatolva a helyükre. Fel sem tűnt neki, hogy kimelegedett, csak most kezdi érezni, hogy valóban kigombolna egy két gombot azon az ingecskén.*
- Még bekötlek.
*Egy cserépedénybe tölt a hűlő vízből, amivel újra körbetörli a sebet, s amiben aztán a kezét is megmossa. Mielőtt azonban bekötné, még a frissen szedett Észak reményéből is a varratra igazít, csak azután kötözi be, így talán gyorsabban gyógyul majd.*
- Kész.
*Elengedi a sebesült madárka bekötött szárnyát, s várakozva pillant a férfira, minden rezdülését figyelve.*
- Hogy érzed magad?
1549. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-05-09 15:14:18
Üzenet elküldve: 2018-05-09 15:14:18
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 805
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 805
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//A hozzászólás 16+-os jeleneteket tartalmaz//
- Aha. És levágják a lábadat, ha meg akarod pocsíkolni őket. Jah hát igen, szegény Hrothi, nagyon szeretem őt, mintha az apám lenne. Tudod. Apám helyett apám. Biztosan rossz lehet, ha csak az ötcombú nőjét tudja megpocsíkolni valaki.
*ezen ellamentál, míg Syoud ássa a gödröt.*
- Hát ez elég sekély, nem gondolod? És ha kiássa valami ragadozó? Legalább szakítsd le az arcát, vagy nemtom, ne ismerjék fel. Látta valaki veled amúgy? Nem mintha nem lenne mindegy.
*vonja meg a vállát, mikor betaszigálták a tetemet a sekély sírba. Ezúttal rendes lesz és elveszi az ásót, hogy ő temethesse be. Syoud öreg is, rozzant is, ki tudja, hogy mi mindent csináltak a nálánál fiatalabbak vele a börtönben.*
- Rendben. Megszerzem a házat. Sőt, még le is szopom a kancellárt, hogy olcsóbbér' számítsa meg a birtokot meg a házat.
*Ezen nevetgél kicsit, természetesen nem akarja leszopni a kancellárt, bár simán kinézi belőle, hogy elvárna ilyeneket és akkor tényleg olcsóbban adja. De kedves még lehet vele.*
- Aha. És levágják a lábadat, ha meg akarod pocsíkolni őket. Jah hát igen, szegény Hrothi, nagyon szeretem őt, mintha az apám lenne. Tudod. Apám helyett apám. Biztosan rossz lehet, ha csak az ötcombú nőjét tudja megpocsíkolni valaki.
*ezen ellamentál, míg Syoud ássa a gödröt.*
- Hát ez elég sekély, nem gondolod? És ha kiássa valami ragadozó? Legalább szakítsd le az arcát, vagy nemtom, ne ismerjék fel. Látta valaki veled amúgy? Nem mintha nem lenne mindegy.
*vonja meg a vállát, mikor betaszigálták a tetemet a sekély sírba. Ezúttal rendes lesz és elveszi az ásót, hogy ő temethesse be. Syoud öreg is, rozzant is, ki tudja, hogy mi mindent csináltak a nálánál fiatalabbak vele a börtönben.*
- Rendben. Megszerzem a házat. Sőt, még le is szopom a kancellárt, hogy olcsóbbér' számítsa meg a birtokot meg a házat.
*Ezen nevetgél kicsit, természetesen nem akarja leszopni a kancellárt, bár simán kinézi belőle, hogy elvárna ilyeneket és akkor tényleg olcsóbban adja. De kedves még lehet vele.*
1548. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-05-09 14:57:56
Üzenet elküldve: 2018-05-09 14:57:56
ÚJ
![>Syoud Th'amer [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/9868_elf_ferfi.jpg)
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 687
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 687
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//A hozzászólás 16+-os jeleneteket tartalmaz//
*Ezen kicsit elgondolkozik.*
- Igazából nincs szakálluk, csak olyan kis puha selymes bundácska az arcuk egyes részein. Hrothi meg azért ideges, mert nem tud venni magának egyet se, és ettől fel van telve, mint valami napon hagyott tejfölös bödön. *a lánya fenyegetését komolyan veszi, de azért dörmög valamit a háládatlan fattyakról. Elmarja az ásót és gyorsan kapar egy megfelelő méretű, egy méternél kicsit mélyebb gödröt.*
- Na. Bele vele. *süllyesztik el Cazna tetemét, majd Syoud Alyohoz fordul.*
- Te figyelj. Nesze pénz. *pattint át Alyosra Radogen részére 1500 aranyat.*
- Csináljuk meg ezt az üzletet. Tetszik! Kellene hozzá valami pofás, nem hivalkodó ház, megfelelő pincével és jó nagy kemencével. Meg egy vas mackóval, tudod, olyan törpe-gnóm szerelemgyerek, sok fém, sok fogaskerék. Viszont én most kicsit kerülni fogom ThargArodot, tehát neked kell intézned. Vili? Na lépjünk. Mehetünk vissza.
*Ezen kicsit elgondolkozik.*
- Igazából nincs szakálluk, csak olyan kis puha selymes bundácska az arcuk egyes részein. Hrothi meg azért ideges, mert nem tud venni magának egyet se, és ettől fel van telve, mint valami napon hagyott tejfölös bödön. *a lánya fenyegetését komolyan veszi, de azért dörmög valamit a háládatlan fattyakról. Elmarja az ásót és gyorsan kapar egy megfelelő méretű, egy méternél kicsit mélyebb gödröt.*
- Na. Bele vele. *süllyesztik el Cazna tetemét, majd Syoud Alyohoz fordul.*
- Te figyelj. Nesze pénz. *pattint át Alyosra Radogen részére 1500 aranyat.*
- Csináljuk meg ezt az üzletet. Tetszik! Kellene hozzá valami pofás, nem hivalkodó ház, megfelelő pincével és jó nagy kemencével. Meg egy vas mackóval, tudod, olyan törpe-gnóm szerelemgyerek, sok fém, sok fogaskerék. Viszont én most kicsit kerülni fogom ThargArodot, tehát neked kell intézned. Vili? Na lépjünk. Mehetünk vissza.
1547. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-05-09 14:46:01
Üzenet elküldve: 2018-05-09 14:46:01
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 805
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 805
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//A hozzászólás 16+-os jeleneteket tartalmaz//
- Sosem láttam törpe nőt. Most akkor van szakálluk, vagy nincsen? Hrothi szerint nincsen, de mindig úgy felhúzza magát azon, ha ezzel ugratjuk. Lehet, hogy ő sem látott törpe nőt. Sőt lehet, hogy Hrothi nem is törpe, merthogy tökre magas.
*ezen már akkor mereng, mikor Syoud kifejti, hogy a törpe nőkkel mennyire veszélyes a dolog.*
- Akkor mi jut a magadfajtának? Az elf meg a kormos önérzetes, az ember megvemhesedik. Mondjuk arra nem gondoltál még, hogy kirántsd még mielőtt. Tudod mi előtt. Szóval akkor maradtak a félvérek, de azokról meg ugye sosem tudhatod, hogy nem a tieid-e, szóval a gnómok, orkok meg a tündérek. Hááát papi, nem irigylem a problémáid.
*Ezt egy nagy, teátrális sóhajjal kísérve mondja, meglehetősen vidor hangon.*
- De idefigyelj papi, ha még egyszer megjegyzést teszel az anyámra, akkor lelőlek, mint egy rühes kutyát. Szóval inkább ne mondj róla semmit, ha már jót nem tudsz. Ő sosem mondott csúnyákat rólad.
*Neki igenis érzékeny pontja az édesanyja. Aki cseppet sem volt óriás, cseppet sem volt dagadt, egy rabszolga volt, akit Syoud párszor felpróbált, majd el is felejtett, pláne azok után, hogy felcsinálta. Legalábbis a lány anyja így emlékezett a "kapcsolatukra" és ráadásul tényleg nem mondott soha semmi rosszat a férfiról, pedig bőven meglett volna rá az oka.*
- Ássál.
*Nyújtja át nagylelkűen az ásót, ha nem veszi el, akkor Alyo elegáns mozdulattal a földre ejti, de az biztos, hogy ásni nem fog.*
- Jah hát igen, mindig mindenki mondja, hogy mekkora zseni vagyok. Ha megalapítod, akkor vegyél be. De építsünk egy nagy kemencét, mert ha sokat szabdalsz szét, akkor teli lesz hullákkal az erdő.
- Sosem láttam törpe nőt. Most akkor van szakálluk, vagy nincsen? Hrothi szerint nincsen, de mindig úgy felhúzza magát azon, ha ezzel ugratjuk. Lehet, hogy ő sem látott törpe nőt. Sőt lehet, hogy Hrothi nem is törpe, merthogy tökre magas.
*ezen már akkor mereng, mikor Syoud kifejti, hogy a törpe nőkkel mennyire veszélyes a dolog.*
- Akkor mi jut a magadfajtának? Az elf meg a kormos önérzetes, az ember megvemhesedik. Mondjuk arra nem gondoltál még, hogy kirántsd még mielőtt. Tudod mi előtt. Szóval akkor maradtak a félvérek, de azokról meg ugye sosem tudhatod, hogy nem a tieid-e, szóval a gnómok, orkok meg a tündérek. Hááát papi, nem irigylem a problémáid.
*Ezt egy nagy, teátrális sóhajjal kísérve mondja, meglehetősen vidor hangon.*
- De idefigyelj papi, ha még egyszer megjegyzést teszel az anyámra, akkor lelőlek, mint egy rühes kutyát. Szóval inkább ne mondj róla semmit, ha már jót nem tudsz. Ő sosem mondott csúnyákat rólad.
*Neki igenis érzékeny pontja az édesanyja. Aki cseppet sem volt óriás, cseppet sem volt dagadt, egy rabszolga volt, akit Syoud párszor felpróbált, majd el is felejtett, pláne azok után, hogy felcsinálta. Legalábbis a lány anyja így emlékezett a "kapcsolatukra" és ráadásul tényleg nem mondott soha semmi rosszat a férfiról, pedig bőven meglett volna rá az oka.*
- Ássál.
*Nyújtja át nagylelkűen az ásót, ha nem veszi el, akkor Alyo elegáns mozdulattal a földre ejti, de az biztos, hogy ásni nem fog.*
- Jah hát igen, mindig mindenki mondja, hogy mekkora zseni vagyok. Ha megalapítod, akkor vegyél be. De építsünk egy nagy kemencét, mert ha sokat szabdalsz szét, akkor teli lesz hullákkal az erdő.
1546. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-05-09 14:32:29
Üzenet elküldve: 2018-05-09 14:32:29
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 687
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 687
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//A hozzászólás 16+-os jeleneteket tartalmaz//
*A ló dolgára bólogat, a törpe nőre viszont rázza a fejét.*
- Nemnem. A ritkaságuk miatt nagyon drágák, és őrzik is őket. Egyszer bepróbáltam, hát majdnem földig ért a farkam tőle. Merthogy megpróbálták tőből lecsapni a lábaimat. *nevetgél ő is, de ami igaz, az igaz. Törpe nővel veszélyes.*
- Hát most nézd... elf ringyóval nem érdemes, mert önérzetes is, mint egy kormos, de meg is szaporodik. Sőt, elvárja. Az ember lotyókkal ugyanez a gond, bár kevésbé arcoskodnak, viszont könnyebben meghasasodnak. És kiterjedt rokonságuk van, nem lehet csak úgy elásni őket az erdőben. *vagyis de, csak kikutatják.*
- Az óriások... hát anyád ugye majdnem az volt, meg igazából hülyén is mutatok egy mamutfenyő mellett, nem? A gnómok rusnyák, a tündérektől folyton elkapok valami gombás izét, a törpe nőket őrzik, mint a fene, tehát mi marad? Na mi? Látod. A körülmények áldozata vagyok. Heh. Na ássunk valami gödröt. *lánya szavaira kicsit megtorpan.*
- Hogy én legyek ilyen takarító? Hehe. Á... hmm. Na. Nem is vagy te olyan hülye, mint ahogy kinézel, Alyo. Ami jó, mert legalább nem kell amiatt aggódnom, tudsz-e egyszerre lépni és lélegezni... de ez jó ötlet!
*A ló dolgára bólogat, a törpe nőre viszont rázza a fejét.*
- Nemnem. A ritkaságuk miatt nagyon drágák, és őrzik is őket. Egyszer bepróbáltam, hát majdnem földig ért a farkam tőle. Merthogy megpróbálták tőből lecsapni a lábaimat. *nevetgél ő is, de ami igaz, az igaz. Törpe nővel veszélyes.*
- Hát most nézd... elf ringyóval nem érdemes, mert önérzetes is, mint egy kormos, de meg is szaporodik. Sőt, elvárja. Az ember lotyókkal ugyanez a gond, bár kevésbé arcoskodnak, viszont könnyebben meghasasodnak. És kiterjedt rokonságuk van, nem lehet csak úgy elásni őket az erdőben. *vagyis de, csak kikutatják.*
- Az óriások... hát anyád ugye majdnem az volt, meg igazából hülyén is mutatok egy mamutfenyő mellett, nem? A gnómok rusnyák, a tündérektől folyton elkapok valami gombás izét, a törpe nőket őrzik, mint a fene, tehát mi marad? Na mi? Látod. A körülmények áldozata vagyok. Heh. Na ássunk valami gödröt. *lánya szavaira kicsit megtorpan.*
- Hogy én legyek ilyen takarító? Hehe. Á... hmm. Na. Nem is vagy te olyan hülye, mint ahogy kinézel, Alyo. Ami jó, mert legalább nem kell amiatt aggódnom, tudsz-e egyszerre lépni és lélegezni... de ez jó ötlet!
1545. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-05-09 08:15:51
Üzenet elküldve: 2018-05-09 08:15:51
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Kharasshi, Rilkäline//
*Nem is igazán fogja fel, mi történt. Kicsit kótyagos a feje. A "kis botláson" a vérveszteségtől ködös elme minden gond nélkül túllép és eredeti terveit szem előtt tartva halad a dolgokkal. Persze azt észleli, hogy valamiért egyedül nem teljesen sikerülne a feltápászkodás, sem a közlekedés, de mit számít ez? A kandalló elé kerülnek, az épp stílszerű emlékeket idéző prémek kellemes ölelésébe. Eddig teljesen jó! Még az sem jut el teljesen a tudatáig, hogy a lány egészen mással van elfoglalva, mint ő, aki szabad kezével igyekszik a sötét fürtök közé túrva csókra húzni a kedvest vagy a nyakába hajolva kóstolgatni a bőre selymét, az illata afrodiziákumát. Ujjai már bontogatják is az ingecske kötőjét, hogy minél több helyet szabadítson fel telhetetlen csókjai számára.
Csak akkor tűnik fel neki, hogy valami itt még folyik a háttérben, mikor a lány felkel mellőle és ő hiába nyújtózik utána. Csak ekkor les oldalvást sebesült baljára, amiről lebontották már az átvérzett "kötést".*
- A rossebbe... *morogja, félig dühösen, mert így némileg kisiklanak a markából az eredeti tervek, félig pedig fintorogva, mert tényleg nem néz ki túl jól a seb.
Megrázza a fejét. Kénytelen kijózanodni a gyönyörökkel kecsegtető mámorból. Viszont, ahogy nézi, a nőstényke egészen gyakorlatiasan lát neki a dolognak, úgyhogy hagyja érvényesülni. Tapasztalatai szerint jobb nem beleszólni az ilyesmibe, mert az csak felpaprikázza őket.
Arra az aggodalmas kijelentésre, hogy a szesz csípni fog, csak megereszt egy magabiztos félmosolyt a nőstényke felé. Akármennyire is csíp, bizony kiállja. Épp hogy rezdülnek a karakán vonások. Ha ezzel lenyűgözheti a nősténykét, vállalna akár még egy ilyen sebet is.*
- Csak egy karcolás *mondja, teljes tudatában annak, hogy ez nem így van. Az őszinte aggodalom a lány arcán és az a gondos tesz-vesz, mellyel körülveszi, melegséggel tölti el a szívét.*
- Összevarrom én *mondja, mert a mozdulatok óvatoskodásából van egy olyan sejtése, hogy a lánynak még nem kellett ilyesmit csinálnia. De nem is ő lenne, ha ne toldaná meg egy feltétellel a felajánlást.* - Ha minden öltésre kigombolsz egy gombot azon az ingecskén *rebbenti meg a szemöldökét* - és megtoldod egy csókkal.
*Négy gomb, négy öltés, négy csók. Ha az elmúlt időszakban minden sebe így lett volna kezelve a formás kis felcser segítségével...*
- Csak adj innom valamit.
*Nem is igazán fogja fel, mi történt. Kicsit kótyagos a feje. A "kis botláson" a vérveszteségtől ködös elme minden gond nélkül túllép és eredeti terveit szem előtt tartva halad a dolgokkal. Persze azt észleli, hogy valamiért egyedül nem teljesen sikerülne a feltápászkodás, sem a közlekedés, de mit számít ez? A kandalló elé kerülnek, az épp stílszerű emlékeket idéző prémek kellemes ölelésébe. Eddig teljesen jó! Még az sem jut el teljesen a tudatáig, hogy a lány egészen mással van elfoglalva, mint ő, aki szabad kezével igyekszik a sötét fürtök közé túrva csókra húzni a kedvest vagy a nyakába hajolva kóstolgatni a bőre selymét, az illata afrodiziákumát. Ujjai már bontogatják is az ingecske kötőjét, hogy minél több helyet szabadítson fel telhetetlen csókjai számára.
Csak akkor tűnik fel neki, hogy valami itt még folyik a háttérben, mikor a lány felkel mellőle és ő hiába nyújtózik utána. Csak ekkor les oldalvást sebesült baljára, amiről lebontották már az átvérzett "kötést".*
- A rossebbe... *morogja, félig dühösen, mert így némileg kisiklanak a markából az eredeti tervek, félig pedig fintorogva, mert tényleg nem néz ki túl jól a seb.
Megrázza a fejét. Kénytelen kijózanodni a gyönyörökkel kecsegtető mámorból. Viszont, ahogy nézi, a nőstényke egészen gyakorlatiasan lát neki a dolognak, úgyhogy hagyja érvényesülni. Tapasztalatai szerint jobb nem beleszólni az ilyesmibe, mert az csak felpaprikázza őket.
Arra az aggodalmas kijelentésre, hogy a szesz csípni fog, csak megereszt egy magabiztos félmosolyt a nőstényke felé. Akármennyire is csíp, bizony kiállja. Épp hogy rezdülnek a karakán vonások. Ha ezzel lenyűgözheti a nősténykét, vállalna akár még egy ilyen sebet is.*
- Csak egy karcolás *mondja, teljes tudatában annak, hogy ez nem így van. Az őszinte aggodalom a lány arcán és az a gondos tesz-vesz, mellyel körülveszi, melegséggel tölti el a szívét.*
- Összevarrom én *mondja, mert a mozdulatok óvatoskodásából van egy olyan sejtése, hogy a lánynak még nem kellett ilyesmit csinálnia. De nem is ő lenne, ha ne toldaná meg egy feltétellel a felajánlást.* - Ha minden öltésre kigombolsz egy gombot azon az ingecskén *rebbenti meg a szemöldökét* - és megtoldod egy csókkal.
*Négy gomb, négy öltés, négy csók. Ha az elmúlt időszakban minden sebe így lett volna kezelve a formás kis felcser segítségével...*
- Csak adj innom valamit.
1544. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-05-09 00:04:33
Üzenet elküldve: 2018-05-09 00:04:33
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 305
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 305
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
*Delelőre hág a nap, mikor eléri az erdőséget. Az út jól járható, szekér- és lábnyomok egyaránt látszanak a puha földben. Sóhajtva veszi tudomásul, hogy mekkora út áll még előtte és meghúzza kulacsát. Jóleső hideg zúdul le a torkán, némileg felélénkítve elméjét.
Leveszi hátáról a faragott, rúnákkal végigfuttatott vándorbotot és növeli a tempót.* ~Mennyivel egyszerűbb lenne ez lóháton!~
*Mélázva néz fel az égre szürke szemeivel. Bizony, fájdalmas a vesztesége és itt nem csak a Vihar Fiaira gondol. Az út túl hosszú és túl rögös. Nem való ez embernek, hisz az élet úgy illan el, mint ez a szél hordozta erdei illat.*
Leveszi hátáról a faragott, rúnákkal végigfuttatott vándorbotot és növeli a tempót.* ~Mennyivel egyszerűbb lenne ez lóháton!~
*Mélázva néz fel az égre szürke szemeivel. Bizony, fájdalmas a vesztesége és itt nem csak a Vihar Fiaira gondol. Az út túl hosszú és túl rögös. Nem való ez embernek, hisz az élet úgy illan el, mint ez a szél hordozta erdei illat.*
1543. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-05-08 13:54:11
Üzenet elküldve: 2018-05-08 13:54:11
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 3
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 3
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
*Felragyognak a csillagok és fehér fényük apró foltként virít a feneketlen éjszakai égbolton. Mäindelä a folyópartra igyekszik, hogy vizet vegyen magához, mielőtt tovább indul az Amon Ruadh felé vezető úton. Az erdei ösvény ugyan elkanyarodik a város mellett, fel északnak, de Mäindelä még annak előtte tölti fel a vizes kulacsát, hogy a forgalmas karavánforduló közelébe merészkedik. Ügyesen és nesztelenül jár, akár egy táncos a rozoga színpadon és a csalitosba gázol, vastag fatörzseket kerülget, hogy aztán meghallja a folyó szüntelen csobogását. Egyre közeledik és a zubogás is egyre erősebb lesz: Mäindelä egyszer csak kilép a fák és bozótosok takarásából és ott találja magát a folyóparton, aminek a túloldalán messzire ellátni, mert nincs ott sem egy fa vagy egy domb, rajta zöld pázsittal. A keleti végen füves pusztaság borít mindent és Mäindelä alig fordít időt arra, hogy a messzi végtelenbe bámuljon: éjnek évadján érkezik a folyópartra, mert így az erdő homályában megbújva és az éjszakai holdfény vetette árnyékoktól takarva járhat a part mentén. Nem figyel fel semmi idegen neszre a közelben, ezért óvakodva az erős sodrástól, előbb a kulacsát tölti fel alaposan, utána a mezítelen kezét és lábát mártóztatja a hideg vízben és az arcát is megmossa. A víz érintésétől egészen felfrissül és minden porcikájával a hullámok habjai közé kívánkozik, de mert éjszaka van, a folyó vize hűvös és a karavánút közel és szárítkozni sem tudna a hideg hold alatt, a mosakodást azokra az időkre hagyja, amikor Arthenior előtt, a folyó mellékágának mentén fog járni. Arrébb evickél a folyamtól, ahol a partsíkot még a víz nyaldossa és felhúzza a kesztyűjét és csizmáját. A fák itt még magasak és szélesre nyúlnak, a törzsük erős, feljebb vastag ágak fonódnak egymásba: Mäindelä éjszakára itt pihen meg, valamivel távolabb a folyótól, de még a közelében maradva, az ösvény és a vízfolyam között. Találomra választja ki a neki tetsző fát, egy bükköt és fellendül az alsó ágakra, beléjük kapaszkodik, majd felhúzza magát, talpra áll és így folytatja a mászást felfelé, mígnem a lombkorona közre fogja és három vaskos, embernyi széles rőzse ölelésében fészkelődik el, a tegezét és a fegyvereit egy bőrszíjjal a közeli ágra csatolva. Egy magas fán, jóval a talajszint felett adja meg magát a jótékony és pihentető álomnak.*
1542. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-05-07 21:32:19
Üzenet elküldve: 2018-05-07 21:32:19
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 222
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 222
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
//Kharasshi, Rilkäline//
*Macskaléptekkel halad a Kharasshi felé, aki győzelmének teljes tudatában, szemtelen magabiztossággal rágcsálja a fűszálat. Megáll a pimaszkodó előtt, kényelmes terpeszben, s míg baljával óvón öleli magához a virágrengeteget, addig jobbját csípőjére támasztja.*
- Nagyon nyeregben érzed magad Kharasshi *jegyzi meg csendes hűvösséggel, állát megemelve. Nem tudja kihagyni a lehetőséget, hogy éreztesse a másikkal, ebbe bizony még neki is van beleszólása. Noha, alig várja, hogy Kharasshi fülébe duruzsolja kívánságát. Rányit a kilincsre, de mielőtt belépne, szeme sarkából forró ígéretek hűvös pillantásával méri végig a hímet, éppen csak mosollyal szája sarkában.
Mikor Kharasshi megindul a lovak felé ő is belép, s gyomrában az izgatottan verdeső pillangókkal hajtja be maga mögött az ajtót. A virágokat egyenesen a vizeskancsóba igazítja, egyedül a reményvirágot veszi külön a többitől. Arra csak egy gyors madzagot köt, s felakasztja száradni. Minden kigondolt feladaton pillanatok alatt túl van, és egy örökkévalóságnak tűnik, míg Kharasshi végre végez a lovaknál. Valahogy semmi sem jut az eszébe, hogy mit csinálhatna még, amivel könnyebben telik az idő.
~Úgy csinálok, mint valami idióta szűzlány…~ korholja magát gondolatban.
~Szedd már össze magad…~ gabalyodik egyre a várakozás keserédes hálójába, de emlékszik még, hogyan köszöntötték a telet, és ha nem mondja Kharasshi, akkor is kitalálja, hogy menyire vágyakozik. Gerincén cikázik a feszültség, s egyre növekvő gombóccal a torkában malmozik.
Egy pillanatra megfordul a fejében, hogy nekivetkőzik, de ennyire nem fogja megkönnyíteni a férfi dolgát, igenis dolgozzon meg rendesen a jutalomért, csak mikor nyílik az ajtó, huppan fel az asztalra, olyan lazán, mint ha lételeme volna, keresztbe vetett lábbal, féloldalasan maga mögé támaszkodva. Arra viszont már nincs ideje, hogy a szoknyáján is rántson egy kicsit, felfedve hófehér kecses lábszárát, s a vacsorára invitáló mondat is csak gondolat marad, ahogy Kharasshi beesik az ajtón. Puffanva ér földet, s motyog valamit arról, hogy minden rendben van, hogy semmi baja. Rilkäline ezt nehezen hiszi el, hisz tudván tudja, hogy egy mélységi hímet nem könnyű térdre kényszeríteni.
Már ugrik is le az asztalról, hogy a férfi mellett teremjen. *
- Mi történt? *kérdezi automatikusan, s választ sem várva pásztázza a másikat, az okot keresve. A hevenyészett kötés azonnal szemet szúr, s valóban, a tisztáson, még rendeltetésszerűen volt rajta a mellény.*
- Gyere, segítek. *próbálkozik, hogy a kandalló elé segítse őt, akinél minden rendben van, de szédeleg, mint akit egy óriás csapott tarkón.*
- Mit csináltál? *kéri számon, feddőn. Talán a lovaknál lelte valami, bár hogy mi, azt el sem tudja képzelni, amitől ennyi idő alatt ájulásig vérezzen a másik.*
~Talán a verseny alatt történt valami… te makacs mélységi. Képes vagy a véredet ontani egy kívánságért? ~
*A kandalló előtt, a hím mellé telepszik, s azonnal neki is kezd lefejteni a bordó mellénykötést.*
- Nyughass már… hagyd, majd én! *utasítja rendre a rakoncátlan beteget, aki csak azért is jól van, de szavai már közel sem olyan tiszták.* Nem megmondtam, hogy nem vagyok jó ápolónő? Kell itt neked…
*De a mondat félbe szakad, és persze, hogy mérgelődik, de csak mert nagyon is aggódik. A seb mélyebb, mint elsőre tűnt, és ő nem gyakorlott ilyesmiben, de próbál józanul gondolkodni, s visszaemlékezni a kínkeserves időkre, amikor őt ápolták.*
- Pihenj egy kicsit *s már áll is fel, egy kisebb zsákocskáért, amiben gyolcs, tű és cérna van, ha netán kellene. Aztán az edénykébe, melybe a forralt bort készítette a tél elején, vizet tölt s forral, végül sóhajtva akasztja le az Észak reményét a szegről. Nem a növényt sajnálja, hisz van ideje még bőven gyűjteni, csak azt, hogy máris szükség lesz rá. Amikor ennél sokkal jobb időtöltéssel kecsegtetett a délután.
A forró vízben kifőzi azt a darabka rongyocskát is, amivel aztán körbetisztítja a sebet az odaszáradt vértől. S már tekerné is rá a fátyolvirágos kötést, amikor eszébe jut, hogy talán jobban le kellene fertőtleníteni. Neki ilyen mély sebei régen nem voltak, ezért majdnem meg is feledkezik róla. A zsákja alján egy kisebb üvegcse, utolsó pár csepp szesszel. *
- Húh, ez lehet, hogy csípni fog Kharasshi… *S már löttyinti is, hogy mihamarabb túlessenek rajta.*
*Macskaléptekkel halad a Kharasshi felé, aki győzelmének teljes tudatában, szemtelen magabiztossággal rágcsálja a fűszálat. Megáll a pimaszkodó előtt, kényelmes terpeszben, s míg baljával óvón öleli magához a virágrengeteget, addig jobbját csípőjére támasztja.*
- Nagyon nyeregben érzed magad Kharasshi *jegyzi meg csendes hűvösséggel, állát megemelve. Nem tudja kihagyni a lehetőséget, hogy éreztesse a másikkal, ebbe bizony még neki is van beleszólása. Noha, alig várja, hogy Kharasshi fülébe duruzsolja kívánságát. Rányit a kilincsre, de mielőtt belépne, szeme sarkából forró ígéretek hűvös pillantásával méri végig a hímet, éppen csak mosollyal szája sarkában.
Mikor Kharasshi megindul a lovak felé ő is belép, s gyomrában az izgatottan verdeső pillangókkal hajtja be maga mögött az ajtót. A virágokat egyenesen a vizeskancsóba igazítja, egyedül a reményvirágot veszi külön a többitől. Arra csak egy gyors madzagot köt, s felakasztja száradni. Minden kigondolt feladaton pillanatok alatt túl van, és egy örökkévalóságnak tűnik, míg Kharasshi végre végez a lovaknál. Valahogy semmi sem jut az eszébe, hogy mit csinálhatna még, amivel könnyebben telik az idő.
~Úgy csinálok, mint valami idióta szűzlány…~ korholja magát gondolatban.
~Szedd már össze magad…~ gabalyodik egyre a várakozás keserédes hálójába, de emlékszik még, hogyan köszöntötték a telet, és ha nem mondja Kharasshi, akkor is kitalálja, hogy menyire vágyakozik. Gerincén cikázik a feszültség, s egyre növekvő gombóccal a torkában malmozik.
Egy pillanatra megfordul a fejében, hogy nekivetkőzik, de ennyire nem fogja megkönnyíteni a férfi dolgát, igenis dolgozzon meg rendesen a jutalomért, csak mikor nyílik az ajtó, huppan fel az asztalra, olyan lazán, mint ha lételeme volna, keresztbe vetett lábbal, féloldalasan maga mögé támaszkodva. Arra viszont már nincs ideje, hogy a szoknyáján is rántson egy kicsit, felfedve hófehér kecses lábszárát, s a vacsorára invitáló mondat is csak gondolat marad, ahogy Kharasshi beesik az ajtón. Puffanva ér földet, s motyog valamit arról, hogy minden rendben van, hogy semmi baja. Rilkäline ezt nehezen hiszi el, hisz tudván tudja, hogy egy mélységi hímet nem könnyű térdre kényszeríteni.
Már ugrik is le az asztalról, hogy a férfi mellett teremjen. *
- Mi történt? *kérdezi automatikusan, s választ sem várva pásztázza a másikat, az okot keresve. A hevenyészett kötés azonnal szemet szúr, s valóban, a tisztáson, még rendeltetésszerűen volt rajta a mellény.*
- Gyere, segítek. *próbálkozik, hogy a kandalló elé segítse őt, akinél minden rendben van, de szédeleg, mint akit egy óriás csapott tarkón.*
- Mit csináltál? *kéri számon, feddőn. Talán a lovaknál lelte valami, bár hogy mi, azt el sem tudja képzelni, amitől ennyi idő alatt ájulásig vérezzen a másik.*
~Talán a verseny alatt történt valami… te makacs mélységi. Képes vagy a véredet ontani egy kívánságért? ~
*A kandalló előtt, a hím mellé telepszik, s azonnal neki is kezd lefejteni a bordó mellénykötést.*
- Nyughass már… hagyd, majd én! *utasítja rendre a rakoncátlan beteget, aki csak azért is jól van, de szavai már közel sem olyan tiszták.* Nem megmondtam, hogy nem vagyok jó ápolónő? Kell itt neked…
*De a mondat félbe szakad, és persze, hogy mérgelődik, de csak mert nagyon is aggódik. A seb mélyebb, mint elsőre tűnt, és ő nem gyakorlott ilyesmiben, de próbál józanul gondolkodni, s visszaemlékezni a kínkeserves időkre, amikor őt ápolták.*
- Pihenj egy kicsit *s már áll is fel, egy kisebb zsákocskáért, amiben gyolcs, tű és cérna van, ha netán kellene. Aztán az edénykébe, melybe a forralt bort készítette a tél elején, vizet tölt s forral, végül sóhajtva akasztja le az Észak reményét a szegről. Nem a növényt sajnálja, hisz van ideje még bőven gyűjteni, csak azt, hogy máris szükség lesz rá. Amikor ennél sokkal jobb időtöltéssel kecsegtetett a délután.
A forró vízben kifőzi azt a darabka rongyocskát is, amivel aztán körbetisztítja a sebet az odaszáradt vértől. S már tekerné is rá a fátyolvirágos kötést, amikor eszébe jut, hogy talán jobban le kellene fertőtleníteni. Neki ilyen mély sebei régen nem voltak, ezért majdnem meg is feledkezik róla. A zsákja alján egy kisebb üvegcse, utolsó pár csepp szesszel. *
- Húh, ez lehet, hogy csípni fog Kharasshi… *S már löttyinti is, hogy mihamarabb túlessenek rajta.*
1541. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-05-07 18:11:24
Üzenet elküldve: 2018-05-07 18:11:24
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 3
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 3
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
*A tüzes napkorong lassan halad nyugat felé. Bárányfelhők gyülekeznek, de az ég még mindig azúrkékben játszik, lágy szellő fúj és éppen csak megsimogatja a tölgyeket és bükköket és sötétzöld bokrokat. Mäindelä mélyet szippant az erdő illatából és a szíve rögvest megtelik boldogsággal és nyugalommal. Amikor az erdőben jár és az időjárás is úgy tetszik, hogy a fák között barangolók kedvére tesz, gyakran gondol azokra a sziklákba vájt barlangokra, a szürke kőtömbökből épült várakra és erődökre, amelyeket az emberek vagy a vadabb népek oly szeretettel laknak be. Mäindelä nehezen tudja megérteni és elfogadni, milyen jóság lakozhat a rideg, kopár és élettelen falak között, elzárva önként minden szabadságtól és tisztelve a természet egy egészen zord arcát. Mert a világ nem csupa jó és derűs dologból tevődik össze, ezt Mäindelä nagyon jól tudja: ott magasodnak fölötte a hegyek a távolban, ha felmászik egy fára és elnéz nyugat felé, amelyeket ki tudja milyen erők gyűrtek és formáltak olyanná, amilyenné lettek. Mäindelä a természet egy sokkal barátságosabb és kedvesebb formáját kedveli, még ha tudja is, hogy az, amit szeret, ugyanúgy részese a világának, mint az, amihez a legkevésbé sem fűlik foga. Mérhetetlen hatalomként tekint a természet erejére, még ha nem is féli úgy a vihar mennydörgő villámcsapásait, mint egy pöttöm ember gyermek, aki az első villanáskor az anyja szoknyája alá bújik. És mert a természet részeként tekint saját magára, úgy tartja, hogy idekint, a zöldellő bokrok között lelhet valódi nyugalomra. Mäindelä tovább halad, áttér a kanyargó ösvény jobb oldalára és onnan követi a karavánok járta csapást. Nem merészkedne közelebb Amon Ruadhoz annál, mint amennyire feltétlenül szükséges, de mert nem járt még annyit ezen a vidéken, mint amennyit szeretett volna, nem akarja megkockáztatni az átkelést a folyón északabbra. Úgy számítja, hogy másfél napnyi kényelmes gyaloglásra van azoktól a széles lankáktól és szántóföldektől, amelyeket már szorgos kezek és földművelésből érő parasztok formáltak egységessé. Nem szívleli különösebben a társaságukat, de abban bizonyos, hogy élelemhez és vízhez juthat a közelükben, ha addig az erdő nem ajándékozza meg étellel és itallal. És mégis, Mäindelä már nem szándékozik sokáig az ösvény mentén haladni, mert tudja, hogy a gazdagabb népség birtokát fegyveresek őrzik és ők nem tűrik, ha háborgatják őket és nem is akarja felhívni magára mások figyelmét, ha csak a szükség nem fogja úgy hozni, hogy mégis így tegyen. ~ A folyón átkelve, annak nyugati partján és a mezőség keleti szélén észak-nyugatnak haladva, majd északnak és keletnek fordulva messzi a karavánúttól közeledhetek Arthenior felé. Hogy a folyó mellékágát hol lépem át, azt majd még meglátjuk. ~ Így morfondírozik magában, és megsokszorozza lépteit. Jobban érzi magát, ha a forgalmas utaktól távol halad, már most mégis Amon Ruadh felé viszik a lábai.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3700-3719