Külső területek - Kikötői erdőség
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Szántóföldek (új) Dokkok és kikötő (új) | Kikötői erdőség | Tharg birtokok (új) Krenkataur barlangrendszer (új) |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 85 (1681. - 1700. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
![>Grawok Hifeti [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](//www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/881_sotetelf_ferfi.jpg)
//Selestwen Sellewennar//
//Második szál//
* A sötételf hangokat hall. Úgy tűnik, félelme, hogy egyedül kell sétálnia visszafelé az erdőben nem alaptalan. Egy fához támaszkodva pihent nem rég, amivel már épp kiverte volna a fejéből a gonosz gondolatokat. De jött az az állat...
De most már ennek is vége. És épp útra kel. Ám a segítségkérésre visszafordul és belemarkol a szerencsétlenül kivitelezett tűzhely maradványaiba. Bal kezében tartva azt, amit kivett onnan szalad a Bajba Jutott Hölgy megmentésére.*
~ Ha ennyi mindent magamra vállalok, az istenek igazán küldhetnének egy kis ajándékot. Valamit, ami megkönnyíti az életemet.~
* Ki tudja, mi lenne az a nagylelkű gesztus, amire ő gondolt? Ez sajnos nem került az adott pillanatban lejegyzésre. Talán maga sem tudja pontosan, mit akar ezzel.
Hátán élénkzöld palástja, mely csuklyába végződik. A többi ruhája fekete vagy szürke. Egyedül az övén a feliratok fehérek. "Hetet egy csapásra."
Hirtelen bukkan elő a fák mögül mögül. Lefelé szalad azon az oldalon, melyet egyik főszereplőnk az imént nem mert megmászni.*
-Kotródjatok, ha kedves az életetek!
* Határozott hangját nem nagyon koptatja felesleges beszéddel. És hamar kiderül majd, hogy miért. Amint meglátja Selest és a lábát szorongató banditát, azonnal megáll.
Bal kezét felemelve furcsa keveréket tartalmazó port, hamut vagy talán csak a nem rég emlegetett istenek tudják mit kezd el szépen morzsolva a földre szórni. És közben az iménti kiáltásánál jóval mélyebb, torok hangú morgást lehet hallani a szájából.
Jobbjában hosszú kardja van. Egyedüli jele annak, hogy talán tud harcolni. Ahogy a hosszú litánia zajlik, remélhetőleg anélkül, hogy a zsiványok egy nyíllövéssel megzavarnák, láthatóan egyre idegesebb lesz.
Végül kardját teste mellett tartva, oda sem nézve szemeivel, melyek ködösen előre bámulnak, fölfelé fordítja a hegyét. Elengedve a markolatot megütve a levegőben megperdül a fegyver és mintha csak tökéletesen tudná, hogy hol van, biztos kézzel kapja el, mielőtt még a földre esne.
Ha a nő járatos a mágia világában, azonnal kiszúrhatja, hogy a koncentrációja a lehetséges megmentőjének megakadt ebben a pillanatban, ám zavartalanul mormol tovább.*
![>Selestwen Sellewennar [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](//www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/10707_1473675245_ember_no.jpg)
![>Valea lae'Natar [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](//www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/11217_1530203834_elf_no.jpg)
//Nellara Han//
* A férfi kapott az alkalmon, hogy bizonyítsa erdőben való jártasságát és hősiességét, ám nagyon úgy tűnik, hogy a régről visszatért ismerőse nem igazán kap a lehetőségen, hogy csatában láthassa. Meg nem is mondta igazából ő sem azt, hogy meg akarja ölni, csupán követni a lehetséges gyilkost.
Ám akár hogy nézi, egyre jobban befészkeli a gondolat az agyába, hogy ebben nagy üzleti lehetőség van. Igaz, akkor el kell válnia a lánytól és egymaga folytassa az erdőn átgázoló lény útját. Hátha megölt valakit és hasznos dolgok vannak nála.*
-Egyébként mennyire gondoltál, hogy elkísérlek és védelek az úton? Az ilyen lények veszélyesek.
* Nem néz hátra, csak befelé a rengetegbe, amerre az ismeretlen elhaladót sejti. Mintha nem is hallotta volna meg a türelmetlen megjegyzést, továbbra is ott pazarolja a vihar előtti drága időt a földet vizsgálva. Lehajtja a fejét és fülel. De nem hall semmit.*
~ Szuper! Ezek szerint nincs a közelben. Vagy csak nem így szokták csinálni. Eddig még nem próbáltam ki, de ha az embereknek bevált, az én hegyes füleim biztos még könnyebben kiszúrnák a közeledők lépteit.~
* Végre valahára felnéz az égre és nyugodt arccal szemléli a gyülekező esőfelhőket. Őt nem zavarják annyira, mint a tündért. A sötételf férfi nem fog megijedni néhány vízcsepptől.*
~ Mi bajom lehetne? Legfeljebb beállok egy fa alá és a levelek felfogják a vizet. Még olyan szempontból is jó, hogy a lombon keresztül nem tud egyenesen felém jönni a villám.~
* Nem gyakorlott erdőjáró, így nem jutott el addig a triviális pontig gondolatban, hogy a legnagyobb fát kell ilyenkor megkeresni, mert annak a legszélesebb és a legsűrűbb a lombtakarója. Így mind az elektrosztatikusságtól, mind a nedvességtől ez védi meg a legjobban.
Ilyen szempontból mindig is igénytelen alak volt. Neki megfelel az útjába akadó első fa is.*
//Bell felé menet//
* Hősnőnk a karddal az oldalán lovagol ébenfekete csataménje hátán. Már régen nem látni rajta azt a bizonytalankodást, ami a vásárlás után pár napban jellemző volt a kancánál jóval erősebb és egyben sokkal, de sokkal szilajabb hátassal. Az elmúlt hosszú idő megtanította őt arra, hogyan ülje meg a háborúra idomított paripát.
De nem is erről szeretnék most beszélni. Az erdő mélye sokkal veszélyesebb. És a sötételf család leánya késő délutánra ért a határához. Megborzadt az emlékétől annak, mikor egy könnyed éjszakai túrázás annak idején három ember halálához vezetett. Igazából egy lovagias emberé, egy annak nem nevezhető söpredéké és egy nemes szívű óriásé.
Remélhetőleg ezúttal a haramiák elfáradtak az egész napos munkában és már nem kívánnak egy vágtató lovas után szaladni.*
//Nellara Han//
* A szántóföldeken hamar megoldódott egy magányos tanya katasztrófahelyzete. Amikor hallotta a Hifeti fiú a kétségbeesett női sikolyt, akkor még nem gondolta volna, hogy ilyen lendületesen elintézik a bestiák által keltett zűrt. Hamarosan már Nellara is a lova után ment a kapuból és persze a férfi főhősünk szívesen ütött volna hetet egy csapásra. Vagy legalább a felkínálkozó két legyet vágta volna zsebre, begyűjtve elvesztett tízóraiért a gazdasszony háláját és később csatlakozni az általa kísért tündérhez.
Ám egy gyerek játékszert látott meg az udvaron és átsuhant rajta a gondolat, hogy annak a kislánynak apja is van valószínűleg. És a nő szemébe nézve nem látott ellenállhatatlan vonzódást a sötételf iránt. Jobbnak látta csak egy hölgy társaságában maradni és annak a végét kivárni.
Útjuk a kikötőtől egész szélesen elnyúló erdőségen át vezetett. És a fák között Grawok is többször forgatja meg szemeit, mint ahogy ezt útitársnője tette a bók hallatán. De elképzelhető, hogy más volt a céljuk, amiért csinálták. De erről én külső szemlélőként semmit sem tudok. Majd elmondják az érintettek, ha akarják.*
-Egy csapás. Nem olyan régen ment itt el egy hatalmas testű lény.
* Lehajolt teljesen a földig, mintha a fűszálak között kutatva az apró jeleket vonta volna le ezt a pontos nyomolvasói következtetést. De nem csak felmagasodva, de még egy magas hátason ülve is jól látszottak nem csak az aljnövényzetbe vájt útvonal, de a letört ágakon a még friss növényi rostok. A legkevésbé sem hasonlítottak kiszáradt, több hetes megkeményedésre.*
-Követnünk kellene. Lehet veszélyes az emberekre.
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3700-3719
1700. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-07-02 18:02:49
Üzenet elküldve: 2018-07-02 18:02:49
![>Grawok Hifeti [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/881_sotetelf_ferfi.jpg)
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 241
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 241
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Megfontolt
//Selestwen Sellewennar//
//Második szál//
* A sötételf hangokat hall. Úgy tűnik, félelme, hogy egyedül kell sétálnia visszafelé az erdőben nem alaptalan. Egy fához támaszkodva pihent nem rég, amivel már épp kiverte volna a fejéből a gonosz gondolatokat. De jött az az állat...
De most már ennek is vége. És épp útra kel. Ám a segítségkérésre visszafordul és belemarkol a szerencsétlenül kivitelezett tűzhely maradványaiba. Bal kezében tartva azt, amit kivett onnan szalad a Bajba Jutott Hölgy megmentésére.*
~ Ha ennyi mindent magamra vállalok, az istenek igazán küldhetnének egy kis ajándékot. Valamit, ami megkönnyíti az életemet.~
* Ki tudja, mi lenne az a nagylelkű gesztus, amire ő gondolt? Ez sajnos nem került az adott pillanatban lejegyzésre. Talán maga sem tudja pontosan, mit akar ezzel.
Hátán élénkzöld palástja, mely csuklyába végződik. A többi ruhája fekete vagy szürke. Egyedül az övén a feliratok fehérek. "Hetet egy csapásra."
Hirtelen bukkan elő a fák mögül mögül. Lefelé szalad azon az oldalon, melyet egyik főszereplőnk az imént nem mert megmászni.*
-Kotródjatok, ha kedves az életetek!
* Határozott hangját nem nagyon koptatja felesleges beszéddel. És hamar kiderül majd, hogy miért. Amint meglátja Selest és a lábát szorongató banditát, azonnal megáll.
Bal kezét felemelve furcsa keveréket tartalmazó port, hamut vagy talán csak a nem rég emlegetett istenek tudják mit kezd el szépen morzsolva a földre szórni. És közben az iménti kiáltásánál jóval mélyebb, torok hangú morgást lehet hallani a szájából.
Jobbjában hosszú kardja van. Egyedüli jele annak, hogy talán tud harcolni. Ahogy a hosszú litánia zajlik, remélhetőleg anélkül, hogy a zsiványok egy nyíllövéssel megzavarnák, láthatóan egyre idegesebb lesz.
Végül kardját teste mellett tartva, oda sem nézve szemeivel, melyek ködösen előre bámulnak, fölfelé fordítja a hegyét. Elengedve a markolatot megütve a levegőben megperdül a fegyver és mintha csak tökéletesen tudná, hogy hol van, biztos kézzel kapja el, mielőtt még a földre esne.
Ha a nő járatos a mágia világában, azonnal kiszúrhatja, hogy a koncentrációja a lehetséges megmentőjének megakadt ebben a pillanatban, ám zavartalanul mormol tovább.*
1699. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-07-02 17:07:41
Üzenet elküldve: 2018-07-02 17:07:41
![>Selestwen Sellewennar [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/10707_1473675245_ember_no.jpg)
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 332
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 332
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//A hozzászólás 16+-os jelenetet tartalmaz!//
- Hol vagy, csibém? *Hallatszik egy reszelős férfihang az erdő egy eldugott szegletén, és gallyak és avar közeli ropogása követi. Sokkal messzebbről vad röhögést és egy tolvaj banda hangjait hozza a szél, de a férfi csak két társával keresi a lányt. Most mérgesebben üvölt.* Úgyis megtalállak, te kurva! Azt hiszed, csak úgy belém vághatod a kést, mint egy disznóba?
- Gyere! *Szól a másik, vékonyabb hangú tolvaj, aki valószínűleg már tudja, hol van.*
*A léptek közelednek, Seles pedig megérzi, tudják jól, hogy hol keressék. Nem is nehéz eldönteni, léptei nyomát most nem volt ideje eltüntetni maga mögött a puha talajon.*
~ Fel kellett volna másznom a fára, amíg még lehetett. ~ *Kapaszkodik kétségbeesetten gondolataiba, de már mindegy, mit nem tett meg. Minden bátorságát összeszedve kiveti magát a fák közül, és újra futásnak ered. Szíve vadul dobog, de nem is áll meg a következő szikláig, ami mögé elbújhat. Füle mellett elcikkan egy nyílvessző, és egy közeli fa törzsébe fúródik, egy pedig megpattan a kövön.*
- Ne lőj már, te barom! *Csattanás hallatszik, bár nem tudni, mi történt. A férfi dühösen ordít.* Kell nekem a kis lotyó, majd én megmutatom neki, hogy… *Nyögés.* Hogy kinek vágja le a mijét…
*Ezúttal a léptek gyorsabban közelednek, és Seles tudja, hogy nem volt elég a fő tolvajvezér lábát megsebezni, hogy elkapják. Nem olyan jó harcos, hogy hármukkal végezzen egyszerre, szörnyen szerencsésnek kell lennie. Vagy pedig el kéne futnia. Körülnéz, és már tudja, hol rontotta el: két irányból is magas emelkedő veszi körbe, amin ha megpróbál felkapaszkodni, azonnal elkapják. A harmadik út meg a tolvajok karjaiba vezet.
Leteszi a kardot, kiugrik a kő mögül, és lő. Sikerül az íjászt eltalálnia, de még kardját sem tudja felvenni, amikor a sánta férfi másik társa egy ugrással ráveti magát, és elkapja a lábát. Seles szabad lábával állkapcson rúgja az ellenfelét, és fegyverével ledöfve őt újra menekülni próbál, de ezúttal nincs nagy szerencséje. A sánta férfi ugyan járni nem nagyon tud a combsebe miatt, de a karja olyan erős, hogy majdnem összeroppantja a lány derekát már azzal, hogy megragadja, és háttal magához szorítja.*
- SEGÍTSÉG, VALAKI… *Próbálkozik Seles kétségbeesetten, de nem nagyon tud mit tenni, a férfi kicsavarja a kezéből a kardot és jó nagyot rúg bele, hogy a bokorig meg sem áll.*
- Én mindig betartom az ígéretemet. *Zihál a lány fülébe bűzös leheletével.*
//A hozzászólás 16+-os jelenetet tartalmaz!//
- Hol vagy, csibém? *Hallatszik egy reszelős férfihang az erdő egy eldugott szegletén, és gallyak és avar közeli ropogása követi. Sokkal messzebbről vad röhögést és egy tolvaj banda hangjait hozza a szél, de a férfi csak két társával keresi a lányt. Most mérgesebben üvölt.* Úgyis megtalállak, te kurva! Azt hiszed, csak úgy belém vághatod a kést, mint egy disznóba?
- Gyere! *Szól a másik, vékonyabb hangú tolvaj, aki valószínűleg már tudja, hol van.*
*A léptek közelednek, Seles pedig megérzi, tudják jól, hogy hol keressék. Nem is nehéz eldönteni, léptei nyomát most nem volt ideje eltüntetni maga mögött a puha talajon.*
~ Fel kellett volna másznom a fára, amíg még lehetett. ~ *Kapaszkodik kétségbeesetten gondolataiba, de már mindegy, mit nem tett meg. Minden bátorságát összeszedve kiveti magát a fák közül, és újra futásnak ered. Szíve vadul dobog, de nem is áll meg a következő szikláig, ami mögé elbújhat. Füle mellett elcikkan egy nyílvessző, és egy közeli fa törzsébe fúródik, egy pedig megpattan a kövön.*
- Ne lőj már, te barom! *Csattanás hallatszik, bár nem tudni, mi történt. A férfi dühösen ordít.* Kell nekem a kis lotyó, majd én megmutatom neki, hogy… *Nyögés.* Hogy kinek vágja le a mijét…
*Ezúttal a léptek gyorsabban közelednek, és Seles tudja, hogy nem volt elég a fő tolvajvezér lábát megsebezni, hogy elkapják. Nem olyan jó harcos, hogy hármukkal végezzen egyszerre, szörnyen szerencsésnek kell lennie. Vagy pedig el kéne futnia. Körülnéz, és már tudja, hol rontotta el: két irányból is magas emelkedő veszi körbe, amin ha megpróbál felkapaszkodni, azonnal elkapják. A harmadik út meg a tolvajok karjaiba vezet.
Leteszi a kardot, kiugrik a kő mögül, és lő. Sikerül az íjászt eltalálnia, de még kardját sem tudja felvenni, amikor a sánta férfi másik társa egy ugrással ráveti magát, és elkapja a lábát. Seles szabad lábával állkapcson rúgja az ellenfelét, és fegyverével ledöfve őt újra menekülni próbál, de ezúttal nincs nagy szerencséje. A sánta férfi ugyan járni nem nagyon tud a combsebe miatt, de a karja olyan erős, hogy majdnem összeroppantja a lány derekát már azzal, hogy megragadja, és háttal magához szorítja.*
- SEGÍTSÉG, VALAKI… *Próbálkozik Seles kétségbeesetten, de nem nagyon tud mit tenni, a férfi kicsavarja a kezéből a kardot és jó nagyot rúg bele, hogy a bokorig meg sem áll.*
- Én mindig betartom az ígéretemet. *Zihál a lány fülébe bűzös leheletével.*
1698. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-07-01 23:35:59
Üzenet elküldve: 2018-07-01 23:35:59
![>Valea lae'Natar [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/11217_1530203834_elf_no.jpg)
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 154
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 154
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
// Második szál //
// Hölgyek kolbászolása //
*Kicsit csalódott, hogy Sythra méltósággal tűri a vereséget. Tagadhatatlanul jobban szórakoztatná, ha még kicsit verbálisan egymásnak feszülnének. De ha nem, hát nem.*
- Visszavágó? Jól hangzik, benne vagyok.
*Lehajtott fejjel mosolyog. Összességében nem érezte annyira rosszul magát, és erre most kezd ráeszmélni miközben baktat vissza kikötött lovához.*
- Ezzel nem vagy egyedül.
*Vigyorog, miközben felidézi magában apjának bosszúságtól eltorzult arcát, amikor már nem akart neki megfelelni, és szánt szándékkal lázadt elképzelései ellen. Pedig igazából nem tett egyebet, csak önmaga próbált lenni. Ez a luxus viszont, ahogy észrevette, nem adatik meg a nők számára.*
- Maradjunk egy jössz nekem egyet dologban. Majd ha a helyzet úgy adja, felhasználom.
*Reméli ezzel a félvér is megbékél, hiszen csak úgy ni nem pazarolná el ezt a remek lehetőséget. Csak bólint, magában azért hozzáteszi, hogy ez szerinte mindkettejük számára több volt egy kis lépésnél. Mindenesetre határozottan nem bánta meg, hogy kilépett komfortzónájából.*
// Hölgyek kolbászolása //
*Kicsit csalódott, hogy Sythra méltósággal tűri a vereséget. Tagadhatatlanul jobban szórakoztatná, ha még kicsit verbálisan egymásnak feszülnének. De ha nem, hát nem.*
- Visszavágó? Jól hangzik, benne vagyok.
*Lehajtott fejjel mosolyog. Összességében nem érezte annyira rosszul magát, és erre most kezd ráeszmélni miközben baktat vissza kikötött lovához.*
- Ezzel nem vagy egyedül.
*Vigyorog, miközben felidézi magában apjának bosszúságtól eltorzult arcát, amikor már nem akart neki megfelelni, és szánt szándékkal lázadt elképzelései ellen. Pedig igazából nem tett egyebet, csak önmaga próbált lenni. Ez a luxus viszont, ahogy észrevette, nem adatik meg a nők számára.*
- Maradjunk egy jössz nekem egyet dologban. Majd ha a helyzet úgy adja, felhasználom.
*Reméli ezzel a félvér is megbékél, hiszen csak úgy ni nem pazarolná el ezt a remek lehetőséget. Csak bólint, magában azért hozzáteszi, hogy ez szerinte mindkettejük számára több volt egy kis lépésnél. Mindenesetre határozottan nem bánta meg, hogy kilépett komfortzónájából.*
1697. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-07-01 15:37:50
Üzenet elküldve: 2018-07-01 15:37:50
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 241
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 241
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Megfontolt
* Újra az erdőben. A kikötőtől egészen idáig elérő fák rengetege várja a nyári zápor után latyakban hazafelé bandukoló sötételfet.
Mélyen a gondolataiba merült a varázslóiskoláról, az eddig kis ártalmatlannak tartott tündérről és a városi legendákról.
Elégedett lehet, hiszen a vállalását teljesítette. És még pénz is jött a házhoz. Ám sokkal fontosabb számára, hogy megőrizte a lelkét. Szörnyű gondolatok futkostak egész úton Synmiráig a fejében. Ideje lesz kiszellőztetni a nő finom illatától távol.
A gondolatok nem hagyták nyugodni. Képzelgések keveredtek elméjében. Egyedül kirándulva ezen a helyen valahogy sokkal veszedelmesebbnek tűntek a mindenfelé leselkedő ragadozók. Túl veszélyessé vált hirtelen a világ.
Az út mentén neki támaszkodott egy fának, mely még száraz volt. A hatalmas növény lombja felfogta az esőt és még nem csöpögött le. Vagy lecsöpögött, csak épp kifelé terelték a levelek?
Ahogy ezen mélázott, lassan befejeződtek a rémképek. Összeszedettebben tudott gondolkodni. És egy furcsa zajra nyitotta ki a szemét.
Már vagy negyed órája relaxált behunyt szemmel, mikor egy sündisznó neszezésére ismét körülnézett a gondtalan behunyt szemű világból.
Ahogy közelebb hajolt volna az állathoz, az összegömbölyödött. Nem meglepő reakció, ám a szörnyű ötletek újra megrohanták.
Negyed óra múlva egy kevés vérfoltot és egy kétségbeesve megpróbált összehalmozott száraznak tűnő gallyakat hagyott hátra, melyek közé avar volt tűzve. És rajta a sündisznó élettelen teteme.
Nem kell nyomolvasó tudás ahhoz, hogy hamar rájöhessünk, hogy a levadászás után tüzet akart alá rakni. Ám nem sikerült.*
Mélyen a gondolataiba merült a varázslóiskoláról, az eddig kis ártalmatlannak tartott tündérről és a városi legendákról.
Elégedett lehet, hiszen a vállalását teljesítette. És még pénz is jött a házhoz. Ám sokkal fontosabb számára, hogy megőrizte a lelkét. Szörnyű gondolatok futkostak egész úton Synmiráig a fejében. Ideje lesz kiszellőztetni a nő finom illatától távol.
A gondolatok nem hagyták nyugodni. Képzelgések keveredtek elméjében. Egyedül kirándulva ezen a helyen valahogy sokkal veszedelmesebbnek tűntek a mindenfelé leselkedő ragadozók. Túl veszélyessé vált hirtelen a világ.
Az út mentén neki támaszkodott egy fának, mely még száraz volt. A hatalmas növény lombja felfogta az esőt és még nem csöpögött le. Vagy lecsöpögött, csak épp kifelé terelték a levelek?
Ahogy ezen mélázott, lassan befejeződtek a rémképek. Összeszedettebben tudott gondolkodni. És egy furcsa zajra nyitotta ki a szemét.
Már vagy negyed órája relaxált behunyt szemmel, mikor egy sündisznó neszezésére ismét körülnézett a gondtalan behunyt szemű világból.
Ahogy közelebb hajolt volna az állathoz, az összegömbölyödött. Nem meglepő reakció, ám a szörnyű ötletek újra megrohanták.
Negyed óra múlva egy kevés vérfoltot és egy kétségbeesve megpróbált összehalmozott száraznak tűnő gallyakat hagyott hátra, melyek közé avar volt tűzve. És rajta a sündisznó élettelen teteme.
Nem kell nyomolvasó tudás ahhoz, hogy hamar rájöhessünk, hogy a levadászás után tüzet akart alá rakni. Ám nem sikerült.*
1696. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-07-01 10:25:25
Üzenet elküldve: 2018-07-01 10:25:25
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 102
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 102
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Vakmerő
// Második szál //
// Hölgyek kolbászolása //
*Egymásnak feszülnek, de az egész nem tart olyan sokáig, mint amekkora felhajtással kezdtek neki. Talán többet szájhősködtek, mint ameddig legyűrni akarták egymást, így végül csak egy elnéző, szinte őszinte mosollyal áll fel a farönk mellett.
Nem mondaná, hogy meglepődött, hogy a lány győzött, de valahol ezt is diadalnak érzi. Hiszen, ő megmondta. Sythra tudta, ez pedig kellemes melegséggel tölti el.*
- Hát, talán később még játszhatunk egy visszavágót.
*Apró kis vigyorra húzódik szája, szemfoga kivillan, ahogy összefonja kezeit mellkasa előtt.*
- Azt hiszem hagylak gondolkodni, hogy mit is jelentett a tét. De valóban, szörnyűek lennénk. Szerencse, hogy én nem is akarok az lenni.
*Halkan felkuncog, és felvont szemöldökkel figyeli a lányt, miközben az felteszi következő kérdését.*
- Szerintem lassan visszamehetünk. Kis lépésekben kell haladni.
*Bólint egyet saját szavaira, és habár kettős érzései vannak a lánnyal kapcsolatban, immár szívesebben térne vissza az erődbe, vonulna el szobájába, hogy pihenjen. Főleg, mivel ő maga sem tudja, hogy miféle tétben fogadtak végül, hiszen az, amit mondott, eléggé sok dolgok jelenthet. De a továbbiakban a lányra bízza a döntést, ha Valea szeretne még az erdőben maradni, nincs különösebb kifogása ellene, ha viszont inkább visszatérne Vadvédbe, úgy azt is szorgalmazná. Lehet, hogy tényleg csak kis dózisokban szabad kettesben maradniuk, habár kifejezett haladásnak tartja, hogy már idáig eljutottak, és még mindketten életben vannak.*
// Hölgyek kolbászolása //
*Egymásnak feszülnek, de az egész nem tart olyan sokáig, mint amekkora felhajtással kezdtek neki. Talán többet szájhősködtek, mint ameddig legyűrni akarták egymást, így végül csak egy elnéző, szinte őszinte mosollyal áll fel a farönk mellett.
Nem mondaná, hogy meglepődött, hogy a lány győzött, de valahol ezt is diadalnak érzi. Hiszen, ő megmondta. Sythra tudta, ez pedig kellemes melegséggel tölti el.*
- Hát, talán később még játszhatunk egy visszavágót.
*Apró kis vigyorra húzódik szája, szemfoga kivillan, ahogy összefonja kezeit mellkasa előtt.*
- Azt hiszem hagylak gondolkodni, hogy mit is jelentett a tét. De valóban, szörnyűek lennénk. Szerencse, hogy én nem is akarok az lenni.
*Halkan felkuncog, és felvont szemöldökkel figyeli a lányt, miközben az felteszi következő kérdését.*
- Szerintem lassan visszamehetünk. Kis lépésekben kell haladni.
*Bólint egyet saját szavaira, és habár kettős érzései vannak a lánnyal kapcsolatban, immár szívesebben térne vissza az erődbe, vonulna el szobájába, hogy pihenjen. Főleg, mivel ő maga sem tudja, hogy miféle tétben fogadtak végül, hiszen az, amit mondott, eléggé sok dolgok jelenthet. De a továbbiakban a lányra bízza a döntést, ha Valea szeretne még az erdőben maradni, nincs különösebb kifogása ellene, ha viszont inkább visszatérne Vadvédbe, úgy azt is szorgalmazná. Lehet, hogy tényleg csak kis dózisokban szabad kettesben maradniuk, habár kifejezett haladásnak tartja, hogy már idáig eljutottak, és még mindketten életben vannak.*
1695. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-07-01 00:46:07
Üzenet elküldve: 2018-07-01 00:46:07
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 154
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 154
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
// Második szál //
// Hölgyek kolbászolása //
*Egy-kettő-három. Az izmok pedig megfeszülnek. Elszánt tekintettel figyeli a félvér szorítástól elfehéredő ujjait, egymásba kapaszkodó kézfejeiket, amik egyértelműen kezdenek egyik irányba billenni. A holtponton túl, már szinte semmi dolga nincs. Győzött. Meglepi, hiszen nagy szája ellenére nem számított rá, és a fél-elf nem is volt túl nehéz ellenfél. Elég könnyű volt ahhoz, hogy kételkedni kezdjen.*
- Van egy sanda gyanúm, hogy hagytál nyerni.
*Gyanakvóan hunyorog a félvérre. Bár meglepné, ha ez a jóformán ismeretlen lány megtenné ezt érte, akkor is, ha úgy tűnik Vadvédből őt ismeri nagyjából a legjobban. Lendületet véve feltápászkodik, és jobbját, amivel az előbb megnyerte a fogadást, segítségként a lánynak nyújtja.*
- No hát akkor azt hiszem a rendelkezésemre állsz, bár a feltételeket nem tisztáztuk az elején.
*Mert még mindig kérdéses a számára, hogy pontosan mit is nyert, ha már azt tudja, hogy kit.*
- Szörnyű üzletasszonyok lennénk.
*Valea márpedig tudja ezt, vagy valami fogalma van róla, ha már nemesi családocskában nőtt fel.*
- Mit gondolsz eleget haverkodtunk, és induljunk vissza, vagy addig üssük a vasat amíg nem annyira hideg?
*Hiszen be kell vallania őszintén eléggé hullámzó az élménye a félvérrel, amiben saját magának is komoly szerepe van, ezt belátja. Valahol tetszik neki, ez a kis csipkelődés, valahol bosszantja, hogy szerinte olyan egyformák, és pont emiatt képtelen az előítéletét is félretenni, amikor egy orknál sikerült. Jóllehet egy kis tündéri segítséggel, mégis, nem érez sem összhangot, sem azt, hogy bármelyikük felengedett volna, pedig már illenék.*
// Hölgyek kolbászolása //
*Egy-kettő-három. Az izmok pedig megfeszülnek. Elszánt tekintettel figyeli a félvér szorítástól elfehéredő ujjait, egymásba kapaszkodó kézfejeiket, amik egyértelműen kezdenek egyik irányba billenni. A holtponton túl, már szinte semmi dolga nincs. Győzött. Meglepi, hiszen nagy szája ellenére nem számított rá, és a fél-elf nem is volt túl nehéz ellenfél. Elég könnyű volt ahhoz, hogy kételkedni kezdjen.*
- Van egy sanda gyanúm, hogy hagytál nyerni.
*Gyanakvóan hunyorog a félvérre. Bár meglepné, ha ez a jóformán ismeretlen lány megtenné ezt érte, akkor is, ha úgy tűnik Vadvédből őt ismeri nagyjából a legjobban. Lendületet véve feltápászkodik, és jobbját, amivel az előbb megnyerte a fogadást, segítségként a lánynak nyújtja.*
- No hát akkor azt hiszem a rendelkezésemre állsz, bár a feltételeket nem tisztáztuk az elején.
*Mert még mindig kérdéses a számára, hogy pontosan mit is nyert, ha már azt tudja, hogy kit.*
- Szörnyű üzletasszonyok lennénk.
*Valea márpedig tudja ezt, vagy valami fogalma van róla, ha már nemesi családocskában nőtt fel.*
- Mit gondolsz eleget haverkodtunk, és induljunk vissza, vagy addig üssük a vasat amíg nem annyira hideg?
*Hiszen be kell vallania őszintén eléggé hullámzó az élménye a félvérrel, amiben saját magának is komoly szerepe van, ezt belátja. Valahol tetszik neki, ez a kis csipkelődés, valahol bosszantja, hogy szerinte olyan egyformák, és pont emiatt képtelen az előítéletét is félretenni, amikor egy orknál sikerült. Jóllehet egy kis tündéri segítséggel, mégis, nem érez sem összhangot, sem azt, hogy bármelyikük felengedett volna, pedig már illenék.*
1694. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-06-30 22:22:08
Üzenet elküldve: 2018-06-30 22:22:08
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 102
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 102
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Vakmerő
// Második szál //
// Hölgyek kolbászolása //
- Nem félek. Nyerni fogsz, minek is félnék?
*Tárgyilagosan jelenti ki a dolgot, hiszen különösebb félnivalója nincs az elftől. Az esélytelenek nyugalmával mosolyodik el, megigazgatja magát, kicsit nyújtózik, megropogtatja ujjait. Majd lekönyököl a lánnyal szemben, megmozgatja jobb kezének ujjait, és felsóhajt.*
- Készen állok veszíteni.
*Még mindig mosolyog, hiszen pontosan tudja, hogy tényleg esélytelen jobb kézzel, még ha a lány nem is tűnik különösebben izmosnak vagy erősnek, de itt tényleg csak a vesztésre van esélye. Ha pedig Valea is készen áll, összekapaszkodhatnak, aztán menjen, aminek mennie kell.*
// Hölgyek kolbászolása //
- Nem félek. Nyerni fogsz, minek is félnék?
*Tárgyilagosan jelenti ki a dolgot, hiszen különösebb félnivalója nincs az elftől. Az esélytelenek nyugalmával mosolyodik el, megigazgatja magát, kicsit nyújtózik, megropogtatja ujjait. Majd lekönyököl a lánnyal szemben, megmozgatja jobb kezének ujjait, és felsóhajt.*
- Készen állok veszíteni.
*Még mindig mosolyog, hiszen pontosan tudja, hogy tényleg esélytelen jobb kézzel, még ha a lány nem is tűnik különösebben izmosnak vagy erősnek, de itt tényleg csak a vesztésre van esélye. Ha pedig Valea is készen áll, összekapaszkodhatnak, aztán menjen, aminek mennie kell.*
1693. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-06-30 17:51:05
Üzenet elküldve: 2018-06-30 17:51:05
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 222
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 222
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
//Kharasshi, Rilkäline//
//A hozzászólás +16-os elemeket tartalmaz!//
*Az őszinte kitárulkozása csak alátámasztani hivatott abbéli meggyőződését, hogy ami mélyen legbelül befészkelt, azt már nem lehet kiűzni. Vagy ha lehetne, akkor arra talán egy elf élete is kevés volna. Ezért megérti azt, ha Kharasshi legbelső zsigereibe égett ösztöneit láncra verve tartja féken, s parancsra kushad csak, amit nem akar a felszínen tudni. Még ha magáról is beszél, csak megértését fejezi ki a másik felé.
Mikor a vallomása a felszínre kerül, a hím újra ölelésébe vonja, mint megannyi éjjelen át. Nem szabad megmerülnie, ezek a karok tartják a felszínen most is. Lehunyja szemeit, arcát a hím nyakába temeti, úgy szuszog egy keveset. S midőn Kharasshi illatából eleget merített, már tudja is a választ. Teljesen biztos benne, hogy megbirkózik bármi is jön ezután. Evégre a gyengéd, ugyanakkor csípős csókocska, mellyel végül rövid időre, búcsúzik a meghitt kis fészekből.
Csak egy váltás ruha, amit magára öltene, ám egy fél pillantás elég a hím felé, hogy meglássa újra azt a piszok gazember tekintetet, az elégedetten elnyúló hímet, az öntelt férfiasságot.*
- Rossz vagy *jegyzi meg, mikor az ingbe bújik, s persze ezután szándékolt minden finom simítás, ami nem feltétlen indokolt az öltözésnél. És ami indokolt, még azt is egy picit kecsesebben teszi. Amikor a vállára igazítja az ing széles nyakát, s a kibomló tincsek közül a heverészőre pillant. Aztán amikor az ujjai tovább futnak a kulcscsontjára. Mikor onnan lefelé a dekoltázson igazít, s ahelyett, hogy alaposan összehúzná, most csak a zsinórral játszik, míg masnira nem csomózza. Végül pedig az összetartó mellényt, somolyogva gombolja össze, alatta az inget pedig utolsó simításként megcsipkedve lejjebb igazítja, mint a kacér szolgálólány, aki ura kedvében járna a mélyebb dekoltázzsal.
Teszi is a dolgát, szépen elpakol a prémről, aztán összefogja a szétszórt csokrot, egy zsinórral köti össze, s akasztja a kandalló mellé. Már fordulna is a seprűért, hogy összehúzza a rumlit, mikor megszólal a hím.*
- Nem-e? *kérdez vissza, s a hívásra beharapja alsó ajkát, de visszatámasztja a seprűt. Aztán bizalmatlanul lépked vissza Kharasshihoz, s enged az ölbe egyengetésnek is.* És, ki hordja ki a vizet a dézsából, jó uram? *kérdezi.* Aztán, ki húz majd frisset a kútból, az esti fürdőhöz? *simul dünnyögve a szoknyagyűrögetés alá.* Hogyan mosod meg a hátam, ha nem melegszik meg a fürdővíz? Hm? *emeli meg szemöldökét szemtelenül, mire már az inget bontogatja Kharasshi.*
- Pontosan ezt mondtam te galád *duruzsolja, a vállára csókoló fülébe, s már ugrana is a burkolt felhívásra, hogy bebizonyítsa igazát, de nem él a rajtaütés meglepetésével.*
- Talán hitetlen vagy Kharasshi? *hajol távolabb, hogy a fakó szemeibe nézzen, s nevét enyhe számonkérő tónussal ejtse. Azzal a mozdulattal, már húzódik is el teljesen, hogy szembe kerülve a hímmel feltérdeljen. A szoknyája visszahullik, eltakarva a formás combokat, ellenben az ing, melyet csak a domborulatok ívei fognak fel szemérmesen, oly nehezen omlik akárcsak a lepel, a féltve őrzött titkokról.
Így húzódik közelebb Käli, míg a félmeztelen testhez nem simul, s csúsztatja a hím tarkójára jobbját, baljával pedig a markáns áll alá simít. Gyengéden megsegíti fölfelé, hogy szemtől szembe válaszoljon, ahogy illik, s ne kalandozzon el az a tejfehér tekintet.*
//A hozzászólás +16-os elemeket tartalmaz!//
*Az őszinte kitárulkozása csak alátámasztani hivatott abbéli meggyőződését, hogy ami mélyen legbelül befészkelt, azt már nem lehet kiűzni. Vagy ha lehetne, akkor arra talán egy elf élete is kevés volna. Ezért megérti azt, ha Kharasshi legbelső zsigereibe égett ösztöneit láncra verve tartja féken, s parancsra kushad csak, amit nem akar a felszínen tudni. Még ha magáról is beszél, csak megértését fejezi ki a másik felé.
Mikor a vallomása a felszínre kerül, a hím újra ölelésébe vonja, mint megannyi éjjelen át. Nem szabad megmerülnie, ezek a karok tartják a felszínen most is. Lehunyja szemeit, arcát a hím nyakába temeti, úgy szuszog egy keveset. S midőn Kharasshi illatából eleget merített, már tudja is a választ. Teljesen biztos benne, hogy megbirkózik bármi is jön ezután. Evégre a gyengéd, ugyanakkor csípős csókocska, mellyel végül rövid időre, búcsúzik a meghitt kis fészekből.
Csak egy váltás ruha, amit magára öltene, ám egy fél pillantás elég a hím felé, hogy meglássa újra azt a piszok gazember tekintetet, az elégedetten elnyúló hímet, az öntelt férfiasságot.*
- Rossz vagy *jegyzi meg, mikor az ingbe bújik, s persze ezután szándékolt minden finom simítás, ami nem feltétlen indokolt az öltözésnél. És ami indokolt, még azt is egy picit kecsesebben teszi. Amikor a vállára igazítja az ing széles nyakát, s a kibomló tincsek közül a heverészőre pillant. Aztán amikor az ujjai tovább futnak a kulcscsontjára. Mikor onnan lefelé a dekoltázson igazít, s ahelyett, hogy alaposan összehúzná, most csak a zsinórral játszik, míg masnira nem csomózza. Végül pedig az összetartó mellényt, somolyogva gombolja össze, alatta az inget pedig utolsó simításként megcsipkedve lejjebb igazítja, mint a kacér szolgálólány, aki ura kedvében járna a mélyebb dekoltázzsal.
Teszi is a dolgát, szépen elpakol a prémről, aztán összefogja a szétszórt csokrot, egy zsinórral köti össze, s akasztja a kandalló mellé. Már fordulna is a seprűért, hogy összehúzza a rumlit, mikor megszólal a hím.*
- Nem-e? *kérdez vissza, s a hívásra beharapja alsó ajkát, de visszatámasztja a seprűt. Aztán bizalmatlanul lépked vissza Kharasshihoz, s enged az ölbe egyengetésnek is.* És, ki hordja ki a vizet a dézsából, jó uram? *kérdezi.* Aztán, ki húz majd frisset a kútból, az esti fürdőhöz? *simul dünnyögve a szoknyagyűrögetés alá.* Hogyan mosod meg a hátam, ha nem melegszik meg a fürdővíz? Hm? *emeli meg szemöldökét szemtelenül, mire már az inget bontogatja Kharasshi.*
- Pontosan ezt mondtam te galád *duruzsolja, a vállára csókoló fülébe, s már ugrana is a burkolt felhívásra, hogy bebizonyítsa igazát, de nem él a rajtaütés meglepetésével.*
- Talán hitetlen vagy Kharasshi? *hajol távolabb, hogy a fakó szemeibe nézzen, s nevét enyhe számonkérő tónussal ejtse. Azzal a mozdulattal, már húzódik is el teljesen, hogy szembe kerülve a hímmel feltérdeljen. A szoknyája visszahullik, eltakarva a formás combokat, ellenben az ing, melyet csak a domborulatok ívei fognak fel szemérmesen, oly nehezen omlik akárcsak a lepel, a féltve őrzött titkokról.
Így húzódik közelebb Käli, míg a félmeztelen testhez nem simul, s csúsztatja a hím tarkójára jobbját, baljával pedig a markáns áll alá simít. Gyengéden megsegíti fölfelé, hogy szemtől szembe válaszoljon, ahogy illik, s ne kalandozzon el az a tejfehér tekintet.*
1692. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-06-29 23:02:22
Üzenet elküldve: 2018-06-29 23:02:22
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Kharasshi, Rilkäline//
*Furcsa hallgatni a lány szavait. A kitárulkozást az éjszakáit kísértő rémképekről. Arról, miként lett az addigi élete üszkös romokká. Megérti és átérzi, micsoda sokk lehetett mindaz, amit átélt. Ám kettejük cipelt terhei közt van egy fontos különbség. Míg a lány tehetetlen áldozat volt e borzalomban, addig ő az azt okozó szörnyeteg. Nem tudja, talán nem is akarja kivetni magából ezt a részét. Hozzá tartozik. Emiatt van még életben. Az Óhaza értékrendjében ezen tulajdonságai értéknek számítanak. Ezt minden mélységi magában hordozza, ahogy a fakóvérűek a természethez való különleges kötődést.
Hiszi, hogy Rilkäline túljuthat ezen. Hogy felülemelkedhet. Mindennél jobban szeretné megtalálni azokat, akik ezt tették és átadni őket neki, hogy meglássa, kísértő démonai milyen szánni valók, milyen esendők és sebezhetők. Egy kicsit már kérdezősködött is a közelben a lány háta mögött, de eddig némileg tépelődött, hogy elmondja-e.
Ölelésébe húzza a nősténykét, ahogy a bántó emlékek megsűrűsödnek körülötte. Szerencsére nem engedi őket túl messzire. A lány szavai visszakanyarodnak a jelen turpisságaira, s újból pajkos fények költöznek azokba a mesés kék íriszekbe.
Nem akaródzik elengednie a kedvest, de hát sürgető ügyködnivalója akad, úgy tűnik. Kharasshi csak elnyúlik a prémeken, s figyeli, ahogy Rilkäline öltözködik. Úgy élvezi az előadást, mint egy kéjenc nemes úr, aki épp az imént rontotta meg a szolgálólányát, aki most kötelességét letudva igyekszik vissza a dolgára. Kedvét leli a finom mozdulatokban, a finom erotikában, amit öltözködésébe csempész a beste. Mintha arra játszana, hogy megakassza a procedúrában. Kharasshi viszont hallgat. Egészen addig, míg reggelijük maradékát elteszi a lány az útból.*
- Ki mondta, hogy végeztem, nőstényke? *szólal meg végül. Lesújtó pillantással ingatja a fejét és hanyag intéssel hívja raportra a pakolásba kezdő leányzót.* - Gyere csak ide. Gyere, gyere. Közelebb. *A következő pillanatban már húzza is vissza a kicsikét az ölébe. Gondosan felgyűri a szoknyát a kívánatos combok látképéről, s ráérős bontogatásba kezd előbb a mellény, aztán az ingecske terén.*
- Hogy is mondtad? Megbirkózol velem? *csókol a lecsupaszított vállra.* - De ugye tudod, hogy birkózásban elég jó vagyok?
*Furcsa hallgatni a lány szavait. A kitárulkozást az éjszakáit kísértő rémképekről. Arról, miként lett az addigi élete üszkös romokká. Megérti és átérzi, micsoda sokk lehetett mindaz, amit átélt. Ám kettejük cipelt terhei közt van egy fontos különbség. Míg a lány tehetetlen áldozat volt e borzalomban, addig ő az azt okozó szörnyeteg. Nem tudja, talán nem is akarja kivetni magából ezt a részét. Hozzá tartozik. Emiatt van még életben. Az Óhaza értékrendjében ezen tulajdonságai értéknek számítanak. Ezt minden mélységi magában hordozza, ahogy a fakóvérűek a természethez való különleges kötődést.
Hiszi, hogy Rilkäline túljuthat ezen. Hogy felülemelkedhet. Mindennél jobban szeretné megtalálni azokat, akik ezt tették és átadni őket neki, hogy meglássa, kísértő démonai milyen szánni valók, milyen esendők és sebezhetők. Egy kicsit már kérdezősködött is a közelben a lány háta mögött, de eddig némileg tépelődött, hogy elmondja-e.
Ölelésébe húzza a nősténykét, ahogy a bántó emlékek megsűrűsödnek körülötte. Szerencsére nem engedi őket túl messzire. A lány szavai visszakanyarodnak a jelen turpisságaira, s újból pajkos fények költöznek azokba a mesés kék íriszekbe.
Nem akaródzik elengednie a kedvest, de hát sürgető ügyködnivalója akad, úgy tűnik. Kharasshi csak elnyúlik a prémeken, s figyeli, ahogy Rilkäline öltözködik. Úgy élvezi az előadást, mint egy kéjenc nemes úr, aki épp az imént rontotta meg a szolgálólányát, aki most kötelességét letudva igyekszik vissza a dolgára. Kedvét leli a finom mozdulatokban, a finom erotikában, amit öltözködésébe csempész a beste. Mintha arra játszana, hogy megakassza a procedúrában. Kharasshi viszont hallgat. Egészen addig, míg reggelijük maradékát elteszi a lány az útból.*
- Ki mondta, hogy végeztem, nőstényke? *szólal meg végül. Lesújtó pillantással ingatja a fejét és hanyag intéssel hívja raportra a pakolásba kezdő leányzót.* - Gyere csak ide. Gyere, gyere. Közelebb. *A következő pillanatban már húzza is vissza a kicsikét az ölébe. Gondosan felgyűri a szoknyát a kívánatos combok látképéről, s ráérős bontogatásba kezd előbb a mellény, aztán az ingecske terén.*
- Hogy is mondtad? Megbirkózol velem? *csókol a lecsupaszított vállra.* - De ugye tudod, hogy birkózásban elég jó vagyok?
1691. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-06-28 23:12:28
Üzenet elküldve: 2018-06-28 23:12:28
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 222
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 222
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
//Kharasshi, Rilkäline//
*Túl jól érezte magát mostanában, és valóban nem árt, ha néha ilyenkor visszarángatják a földre. Tudja ő, hogy a hím lobbanékony, és tudja jól, hogy mindketten sok heget hurcolnak magukkal, ami miatt kiszámíthatatlan futóhomokként peregnek a napjaik.*
- Tudom, milyen *siklik a törölköző szegélyről az egyik hegre az ujja, s már vissza is húzza kezét.* még akkor is ott fészkel, ha nem tudod, hogy kit kell gyűlölnöd érte. Még akkor is, ha inkább felejtenéd, de amikor azt hiszed, hogy sikerül, befészkeli magát az éjszakáidba, aztán a hajnalodba, és aztán újra mást sem látsz, csak a felperzselt romokat, a csípős füstszagot érzed reggel, mikor kinyitod a szemed. *keserűen peregnek ajkairól a szavak, mély fájdalommal itatva csendesen.* Csak vergődsz, és nem látod a kiutat, holott azt hitted, már sikerült elfeledni. És mégsem. Sohasem sikerül. És sohasem csillapszik, csak a felszín alatt forrong alattomban.
*Tenyerét a hím arcára simítja. Most utal először az átvergődött éjjeleire. Némelyikre emlékszik is, de ha Kharasshi nem hozta fel, hát ő sem. Egészen eddig. Azt viszont most sem, hogy rendszerint az ő karjai közé bújva lelt menedéket, mert már így is túl sokat mondott, és valószínűleg mindenek előtt ezt tapasztalta meg a hím legelőször. *
- Nem felejtettem el. Csak most fürdőzöm. Feltöltődöm, ha úgy tetszik. *Lassú csókot hint a hím ajkaira* Kiélvezem, hogy a mellkasodról eszem a reggelimet és csókot lopok, mert megtehetem.
*Szépen lassan, de visszabátorodik.*
- Nem félek tőled Kharasshi *súgja még a durva metszésű ívekre.* Ha erre vagy kíváncsi. *duruzsolja, tiszta őszintén, minden mórikálás nélkül.* Bízom az ösztöneimben, hogy megbirkózom veled, te galád hím. Mint ahogyan eddig is.
*Pillantása bársonyként cirógatja a marcona arcát, majd egy gyors csókot hint, csípős kis harapással mielőtt feláll, s a kérdéses helyű ládához indul. Át a szétborogatott mindenségen, s mellé térdelve nyitja fel a fedelét. Kipakol belőle egy újabb garnitúra ruhát, mély bordó szoknyát, a hozzá illő mellénnyel, s egy rövid ujjú inget is a hasonlatos szövet kötővel. Visszahajtja a láda tetejét, s a törölközőjét szépen lefejti magáról. Újra kezdi a procedúrát, melynek talán újabb áldozatát veszi magára, a vajszín vékony vászoning formájában. Felfelé nyújtózkodva billegeti magára, hogy aztán a szoknyával is ugyan ezt tegye. Dereka körül, elöl csomózza meg a szoknya madzagját, amit a vajszín köténnyel el is takar. A mellénybe csak menet közben bújik bele, ahogy visszalép a prémhez, s az összepakolt tányérokért nyúl. A földre söpört mindenségre csak annyiban gondol, hogy menthetetlen, talán egyedül a virágokat szedi majd össze, de a bogyók és az összetört edények, már csak a seprűre érdemesek.*
*Túl jól érezte magát mostanában, és valóban nem árt, ha néha ilyenkor visszarángatják a földre. Tudja ő, hogy a hím lobbanékony, és tudja jól, hogy mindketten sok heget hurcolnak magukkal, ami miatt kiszámíthatatlan futóhomokként peregnek a napjaik.*
- Tudom, milyen *siklik a törölköző szegélyről az egyik hegre az ujja, s már vissza is húzza kezét.* még akkor is ott fészkel, ha nem tudod, hogy kit kell gyűlölnöd érte. Még akkor is, ha inkább felejtenéd, de amikor azt hiszed, hogy sikerül, befészkeli magát az éjszakáidba, aztán a hajnalodba, és aztán újra mást sem látsz, csak a felperzselt romokat, a csípős füstszagot érzed reggel, mikor kinyitod a szemed. *keserűen peregnek ajkairól a szavak, mély fájdalommal itatva csendesen.* Csak vergődsz, és nem látod a kiutat, holott azt hitted, már sikerült elfeledni. És mégsem. Sohasem sikerül. És sohasem csillapszik, csak a felszín alatt forrong alattomban.
*Tenyerét a hím arcára simítja. Most utal először az átvergődött éjjeleire. Némelyikre emlékszik is, de ha Kharasshi nem hozta fel, hát ő sem. Egészen eddig. Azt viszont most sem, hogy rendszerint az ő karjai közé bújva lelt menedéket, mert már így is túl sokat mondott, és valószínűleg mindenek előtt ezt tapasztalta meg a hím legelőször. *
- Nem felejtettem el. Csak most fürdőzöm. Feltöltődöm, ha úgy tetszik. *Lassú csókot hint a hím ajkaira* Kiélvezem, hogy a mellkasodról eszem a reggelimet és csókot lopok, mert megtehetem.
*Szépen lassan, de visszabátorodik.*
- Nem félek tőled Kharasshi *súgja még a durva metszésű ívekre.* Ha erre vagy kíváncsi. *duruzsolja, tiszta őszintén, minden mórikálás nélkül.* Bízom az ösztöneimben, hogy megbirkózom veled, te galád hím. Mint ahogyan eddig is.
*Pillantása bársonyként cirógatja a marcona arcát, majd egy gyors csókot hint, csípős kis harapással mielőtt feláll, s a kérdéses helyű ládához indul. Át a szétborogatott mindenségen, s mellé térdelve nyitja fel a fedelét. Kipakol belőle egy újabb garnitúra ruhát, mély bordó szoknyát, a hozzá illő mellénnyel, s egy rövid ujjú inget is a hasonlatos szövet kötővel. Visszahajtja a láda tetejét, s a törölközőjét szépen lefejti magáról. Újra kezdi a procedúrát, melynek talán újabb áldozatát veszi magára, a vajszín vékony vászoning formájában. Felfelé nyújtózkodva billegeti magára, hogy aztán a szoknyával is ugyan ezt tegye. Dereka körül, elöl csomózza meg a szoknya madzagját, amit a vajszín köténnyel el is takar. A mellénybe csak menet közben bújik bele, ahogy visszalép a prémhez, s az összepakolt tányérokért nyúl. A földre söpört mindenségre csak annyiban gondol, hogy menthetetlen, talán egyedül a virágokat szedi majd össze, de a bogyók és az összetört edények, már csak a seprűre érdemesek.*
1690. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-06-28 19:50:59
Üzenet elküldve: 2018-06-28 19:50:59
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Kharasshi, Rilkäline//
*Nehezen kezd válaszba a nőstényke, s ez azért eléggé aggasztja Kharasshit. A szavak viszont, ha kelletlenül is, de megindulnak a maguk útján.
Az emlékek előcitálása mosolygást csal az ő arcára is. A láda említésére pedig már venné a levegőt a leporolt áthelyezési javaslathoz, de hamvába holt próbálkozásnak bizonyul. A levetkőztetés álszent nehezményezését már nem is firtatja. Csupán hamiskás mosolygása jelzi, hogy csupán kegyből nem bolygatja a kérdést, vajon milyen mélyen kell ahhoz aludni, hogy az ilyesmire ne ébredjen fel valaki.
A kamrás esetet nem sűrűn emlegették fel. Rilkäline talán szégyenkezése miatt, Kharasshi meg azért, mert pont elég volt akkor átélnie. Ha az a bolond lány szerencsétlenebbül esik... Elmondhatatlanul haragudott rá a botorságáért és leírhatatlanul aggódott, hogy olyan soká nem tért magához. Akkor érzett ilyen pánikot, amikor Ydriss a folyóba vetette magát, hogy eldobja az életét. De míg akkor utána tudott ugrani, most tehetetlen volt.
A kérdését végül visszaforgatják felé.*
- Az a gyűlölet mindig velem van, kis fakóvérű *csókol lágyan a lány homlokára.* - Ha nem a néped iránt, akkor magammal szemben. De van, hogy elszunnyad.
*Nem álltatja magát azzal, hogy megváltozik, hogy az a vad tombolás, ami a vérében zubogott örökre a múlté.*
- A lelkem tele van haraggal és fájdalommal és bosszúvággyal meg önmarcangolással. Az élet alaposan megszaggatott. Megnyomorított. Te is jól tudod, milyen az. Ezek a sebek sosem forrnak be teljesen. Épnek lenni velük olyan, mint a mákonytól szabadultak józanságba kapaszkodása. Omlékony talaj.
*Szavai közben ujjai a lány vállának selymes bőrét cirógatják.*
- Bármilyen is, amilyennek most látsz, nem szabad elfeledkezned arról sem, ami épp szunnyad bennem. Felkészülni rá, hogy szembenézz vele. Mert hiszem, hogy megvan benned készség és az erő, hogy a helyére parancsold. Mit gondolsz? Jól hiszem?
*Nehezen kezd válaszba a nőstényke, s ez azért eléggé aggasztja Kharasshit. A szavak viszont, ha kelletlenül is, de megindulnak a maguk útján.
Az emlékek előcitálása mosolygást csal az ő arcára is. A láda említésére pedig már venné a levegőt a leporolt áthelyezési javaslathoz, de hamvába holt próbálkozásnak bizonyul. A levetkőztetés álszent nehezményezését már nem is firtatja. Csupán hamiskás mosolygása jelzi, hogy csupán kegyből nem bolygatja a kérdést, vajon milyen mélyen kell ahhoz aludni, hogy az ilyesmire ne ébredjen fel valaki.
A kamrás esetet nem sűrűn emlegették fel. Rilkäline talán szégyenkezése miatt, Kharasshi meg azért, mert pont elég volt akkor átélnie. Ha az a bolond lány szerencsétlenebbül esik... Elmondhatatlanul haragudott rá a botorságáért és leírhatatlanul aggódott, hogy olyan soká nem tért magához. Akkor érzett ilyen pánikot, amikor Ydriss a folyóba vetette magát, hogy eldobja az életét. De míg akkor utána tudott ugrani, most tehetetlen volt.
A kérdését végül visszaforgatják felé.*
- Az a gyűlölet mindig velem van, kis fakóvérű *csókol lágyan a lány homlokára.* - Ha nem a néped iránt, akkor magammal szemben. De van, hogy elszunnyad.
*Nem álltatja magát azzal, hogy megváltozik, hogy az a vad tombolás, ami a vérében zubogott örökre a múlté.*
- A lelkem tele van haraggal és fájdalommal és bosszúvággyal meg önmarcangolással. Az élet alaposan megszaggatott. Megnyomorított. Te is jól tudod, milyen az. Ezek a sebek sosem forrnak be teljesen. Épnek lenni velük olyan, mint a mákonytól szabadultak józanságba kapaszkodása. Omlékony talaj.
*Szavai közben ujjai a lány vállának selymes bőrét cirógatják.*
- Bármilyen is, amilyennek most látsz, nem szabad elfeledkezned arról sem, ami épp szunnyad bennem. Felkészülni rá, hogy szembenézz vele. Mert hiszem, hogy megvan benned készség és az erő, hogy a helyére parancsold. Mit gondolsz? Jól hiszem?
1689. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-06-28 00:42:14
Üzenet elküldve: 2018-06-28 00:42:14
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 154
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 154
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
// Második szál //
// Hölgyek kolbászolása //
*Sythra húzza az aranyra a száját, így mondhatni végre valamiben egyetértenek. Kicsit talán gyanakodva fogadja Valea, hogy csak úgy felkínálja magát, fogalma sincs pontosan mire, ezért nem is vágja rá egyből a választ. Tapasztalata szerint kelendőbbek a magukat kicsit kérető leánykák. Természetesen nem áll ellen és végül egy vállrándítással majd biccentéssel beleegyezik az üzletbe.*
- Csak nem félsz? Miért viszakoznék? Úgyis nyerek, úgyhogy igazából teljesen mindegy.
*Vigyorog picit, közben a fatönk elé letérdel és fel is könyököl rá. Már csak társát várja azzal, hogy ugyanezt megtegye.*
- Jól van, szólj ha készen állsz veszíteni.
*Persze neki nincs tudomása arról, hogy a félvér bal kezes, és ezáltal az előnyéről, valójában arra is fel van készülve, hogy tőből kiszakítják a karját. Lehet Sythra nem tűnik erősnek, sem első, sem másod ránézésre, de a sok dolog közül azt is megtanulta Valea, hogy a szeme igen könnyen becsaphatja.*
A hozzászólás írója (Valea lae'Natar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.06.28 00:42:50
// Hölgyek kolbászolása //
*Sythra húzza az aranyra a száját, így mondhatni végre valamiben egyetértenek. Kicsit talán gyanakodva fogadja Valea, hogy csak úgy felkínálja magát, fogalma sincs pontosan mire, ezért nem is vágja rá egyből a választ. Tapasztalata szerint kelendőbbek a magukat kicsit kérető leánykák. Természetesen nem áll ellen és végül egy vállrándítással majd biccentéssel beleegyezik az üzletbe.*
- Csak nem félsz? Miért viszakoznék? Úgyis nyerek, úgyhogy igazából teljesen mindegy.
*Vigyorog picit, közben a fatönk elé letérdel és fel is könyököl rá. Már csak társát várja azzal, hogy ugyanezt megtegye.*
- Jól van, szólj ha készen állsz veszíteni.
*Persze neki nincs tudomása arról, hogy a félvér bal kezes, és ezáltal az előnyéről, valójában arra is fel van készülve, hogy tőből kiszakítják a karját. Lehet Sythra nem tűnik erősnek, sem első, sem másod ránézésre, de a sok dolog közül azt is megtanulta Valea, hogy a szeme igen könnyen becsaphatja.*
A hozzászólás írója (Valea lae'Natar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.06.28 00:42:50
1688. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-06-27 22:32:47
Üzenet elküldve: 2018-06-27 22:32:47
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 669
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 669
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
// Grawok Hifeti //
- Mennyire gondoltam?
*Szélesen elmosolyodik, miközben láthatatlanul végigméri a sötételfet, és a gondolatai között számolgat.*
- 50 arany elég lesz?
*A jobb testőrök sem kapnak egy napra 50 aranyat, szóval a férfi igazán nem panaszkodhat ezért az árért.
Apró cseppek kezdenek hullani az égből, a lány halkan sóhajt, majd megpróbál magára varázsolni egy köpenyt, ami ha sikerül, valószínűleg meg fogja védeni az esőtől. Ha meg nem, hát akkor elázik.*
- Ó, ne aggódj, mindjárt ott vagyunk.
*Próbál kicsit sietni, persze csak annyira, hogy azért a sötételfnek se kelljen rohannia.*
- Látod?
*Mutat egy ösvényre néhány méterrel előttük.*
- Arra van.
*Nem nagyon aggódik az miatt, hogy mi lesz, ha idegent visz haza Elvégre nagy tudású, erős mágusok laknak ott, nem sok kárt tudna okozni a férfi. Na meg ha bántani akart volna valakit valószínűleg már megtette volna, a tündér bízik abban, hogy az idegen pont olyan jóságos, mint amilyennek állítja magát.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására egy tompa, ezüstfényű köpenyt sző magára, mely megvédi a természet adta hidegtől, jeges széltől, az időjárás viszontagságaitól. Hatása addig tart, míg a varázsló le nem veszi a köpenyt, ekkor az szertefoszlik.
- Mennyire gondoltam?
*Szélesen elmosolyodik, miközben láthatatlanul végigméri a sötételfet, és a gondolatai között számolgat.*
- 50 arany elég lesz?
*A jobb testőrök sem kapnak egy napra 50 aranyat, szóval a férfi igazán nem panaszkodhat ezért az árért.
Apró cseppek kezdenek hullani az égből, a lány halkan sóhajt, majd megpróbál magára varázsolni egy köpenyt, ami ha sikerül, valószínűleg meg fogja védeni az esőtől. Ha meg nem, hát akkor elázik.*
- Ó, ne aggódj, mindjárt ott vagyunk.
*Próbál kicsit sietni, persze csak annyira, hogy azért a sötételfnek se kelljen rohannia.*
- Látod?
*Mutat egy ösvényre néhány méterrel előttük.*
- Arra van.
*Nem nagyon aggódik az miatt, hogy mi lesz, ha idegent visz haza Elvégre nagy tudású, erős mágusok laknak ott, nem sok kárt tudna okozni a férfi. Na meg ha bántani akart volna valakit valószínűleg már megtette volna, a tündér bízik abban, hogy az idegen pont olyan jóságos, mint amilyennek állítja magát.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására egy tompa, ezüstfényű köpenyt sző magára, mely megvédi a természet adta hidegtől, jeges széltől, az időjárás viszontagságaitól. Hatása addig tart, míg a varázsló le nem veszi a köpenyt, ekkor az szertefoszlik.
1687. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-06-27 14:46:34
Üzenet elküldve: 2018-06-27 14:46:34
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 222
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 222
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
//Kharasshi, Rilkäline//
*Háttal a romhalmaznak, a hím lábai közé fészkelve, felhúzott térdeit ölelve várja a magyarázatot. Hasonlóan az előző estéhez, amikor összevarrta a sebet, csak most kevésbé fájdalmas procedúrán vannak túl. A sebkötözés után, Rilkaline úgy bújik Kharasshihoz, hogy fejét a vállára billenti, s lágy szuszogása néha az acélos mellkast éri. Jobbjával a sebhelyes oldalra simít, míg baljával a kedvenc fakó fonat végével babrál. Igazán kontrasztos összefonódása ez két világnak, akárcsak a mélységes éjbe futó holdvilág, követelne helyet magának. Mégis oly törékeny fényesség az, melyet óvón ölel a puha alkony. Éppen így fonódnak ők, a törékeny békességben, s haladnak egy egészen kényelmetlen téma felé.
Érzi ezt a nőstény a torokköszörülésből, de le sem tagadhatná, hogy neki is keserédes. Ezért is fészkelődik kicsit. Sok borongós éjjelt és annál is borongósabb árnyat hagyott maga után az első téli éjszaka őszinte története, de annyi vakfolt is akad, amire kíváncsi volna. Arra ugyan nem számít, hogy éppen a titokzatos Ydrissel kapcsolatos az, ami miatt végül Kharasshi elzavarta a szőke lányt, de valahol nagyon mélyen el kell ismernie, hogy még ha meg is járta az elején Kharasshival, valószínűleg, nagyon sokat köszönhet ennek az elf nőnek. Talán az életét, és talán egy olyan hímet, akinek az ölelése, valóban az otthona lehet. Nem kényszerből, hanem szabad akaratból. Mindezért egyszerre édes és keserű.
A hím szavait emésztve hallgat, csak a kezdődő ingerültség ragad át rá is egy pillanatra, de nem engedi a vibrálást elhatalmasodni, s nyugtatásképp baljával a fonatot elengedi, hogy a hím arcára simítsa tenyerét. Végül Kharasshi kérdésére nem kezd azonnali válaszba. Talán habozásnak tűnhet, míg megfogalmazza magában, mit is érez pontosan. Még saját kedvére sem mert ezzel a témával foglalkozni, nemhogy szavakba kelljen öntenie.*
- A tél elején, így volt. Talán te is észrevetted. Próbáltam helyére tenni, vagy csak eltörölni azokat, amiket meséltél, de aztán telt az idő. Nem akarok hazudni, hogy nem rendített meg, és hogy nem kellett emésztenem, még most is eszembe jut.
*Mély sóhajjal ajkain emeli fel a hím válláról a fejét.*
- Aztán annyi minden történt. Telepakoltad az ingemet hóval, *mosolyodik halványan.* csuromvizesen hurcoltál be a válladon, mint ha csak egy zsák liszt volnék. Talán, Artheniorban is hallották, úgy visítottam és kapálóztam, de nem tettél le. Borzasztó dühös voltam, *feddő pillantását keveri a korábbi kezdődő mosolyba, mely már közel sem tükrözi a töredékét sem annak a felfújt pulykának aki akkor lobbant benne.* és igaz, hogy elkezdtél kibontani, de aztán elfordultál, amikor kötöttem az ebet a karóhoz, hogy magam öltözzek át. *megköszörüli torkát, miközben égkékjeit a hím szemeiről a törölközője szegélyére vezeti, melyet immár mindkét kezével babrál.*
- Vagy amikor ott hagytad a ládát, ahová kiharcoltam, annak ellenére, hogy folyton beleütközöl. *mosolyodik hamiskásan.* De annak ott a helye, még mielőtt újra belekötnél! *szögezi le gyorsan, s már tér is vissza a vallomásokhoz.*
- Aztán, amikor elaludtam a szekéren, nem ébresztettél fel, hanem behoztál. Igaz, hogy le is vetkőztettél, te szemtelen *legyinti oldalba a hímet, csak úgy jelzésképp, egy újabb feddő pillantás kíséretében, de aztán kezdődő zavara erősebbnek bizonyul, s továbbra is a törölköző szegélyével játszik, mint a bűnös, aki hamarosan legféltettebb bűneit vallja be.* Ezek talán apróságok, talán észre sem vetted őket, de én igen. Mint ahogyan arra is emlékszem, amikor a kamrában megbillent a szék alattam, aznap, mikor az első rügyek fakadtak a fákon. *erre már el is pirul, mert ez az a valami, amit ezelőtt véletlenül sem emlegetett fel. Eleinte valóban nem emlékezett, csak lassan tért vissza az emlék. Akkor is váratlan villanásokból rakta össze, hogy nyújtózáskor nem éri el a legfelső polcon lévő mézes csuprot, de szólni nem akar, majd megoldja ő maga. Fél lábbal egy egyik polcra lép. A másikkal pipiskedik a széken, de az megbillen alatta. A polc megcsúszik, ő pedig az éppen elcsípett csuporral együtt hullik alá. Robajjal hullik vele annak a polcnak a tartalma, amibe éppen pánikszerűen kapaszkodni akar, és annak is, mely lába alatt csúszik meg. Fele felette, fele alatta, ő pedig minden káosz közepében, mézesen, lisztesen s csak a vakszerencsének köszönhető, hogy nem lett nagyobb baja. Két nap után eszmélt fel. Akkor minden porcikája egy merő fájdalom volt, jó nagy pukli a fején, de a gondoskodásnak látható nyomaival.
Lesunyt szemeivel, csak felsandít a marconájára, vajon mit tükröznek a fakó szemek, hogy újabb színt vall.* Most pedig egy faragott hajtűt adtál nekem. Amit a két kezeddel készítettél, és senki másnak nincs ilyen, csakis nekem.
*Az utolsó szavakat szinte suttogja. Bár Rilkäline a saját hegeiről egészen másképp vélekedik, tudja, hogy Kharasshi egészen el volt tőlük bűvölve, már első alkalommal a dézsában is. Talán ezért is kerülhetett ez a minta a hajtűre.*
- Azt hiszem, még ha néha eszembe is jut az, ami voltál, és amit elnyomsz, de többet kaptam abból, ami most vagy. Ha népeink ellentéte érintett is engem valaha, jó ideje már, csak a saját tapasztalataimra hallgatok.
*A válasz, melyet a kérdésre adott, nem egészen úgy hangozhat, mint amire a hím gondolt, mint amit hallani akart, de hogy több, vagy kevesebb, azt Rilkäline aligha tudná megmondani. Csak megpróbálja kiolvasni a hím gondolatait.
Egyetlen kérdés motoz benne tovább, melyet a vallomások alatt sikerült magában félretolnia, de nem tovább.*
- Azt mondod, hogy azért ragadtál el, hogy kapaszkodód legyek a télen. De annak már vége. Karjaidat ajánlottad otthonomként, és el is fogadtam őket. ~Másra sem vágynék jobban.~ De nekem is tudnom kell, hogy a zsigeri gyűlöletet hová teszed, amikor minden nap egy fedél alatt vagy velem? Vagy amikor a nyakamba csókolsz. Vagyamikor… *akad a szó, s rebben a pilla, most cseppet sem olyan nagyszájú, mint mikor rabnőnek kiáltották ki.*
*Háttal a romhalmaznak, a hím lábai közé fészkelve, felhúzott térdeit ölelve várja a magyarázatot. Hasonlóan az előző estéhez, amikor összevarrta a sebet, csak most kevésbé fájdalmas procedúrán vannak túl. A sebkötözés után, Rilkaline úgy bújik Kharasshihoz, hogy fejét a vállára billenti, s lágy szuszogása néha az acélos mellkast éri. Jobbjával a sebhelyes oldalra simít, míg baljával a kedvenc fakó fonat végével babrál. Igazán kontrasztos összefonódása ez két világnak, akárcsak a mélységes éjbe futó holdvilág, követelne helyet magának. Mégis oly törékeny fényesség az, melyet óvón ölel a puha alkony. Éppen így fonódnak ők, a törékeny békességben, s haladnak egy egészen kényelmetlen téma felé.
Érzi ezt a nőstény a torokköszörülésből, de le sem tagadhatná, hogy neki is keserédes. Ezért is fészkelődik kicsit. Sok borongós éjjelt és annál is borongósabb árnyat hagyott maga után az első téli éjszaka őszinte története, de annyi vakfolt is akad, amire kíváncsi volna. Arra ugyan nem számít, hogy éppen a titokzatos Ydrissel kapcsolatos az, ami miatt végül Kharasshi elzavarta a szőke lányt, de valahol nagyon mélyen el kell ismernie, hogy még ha meg is járta az elején Kharasshival, valószínűleg, nagyon sokat köszönhet ennek az elf nőnek. Talán az életét, és talán egy olyan hímet, akinek az ölelése, valóban az otthona lehet. Nem kényszerből, hanem szabad akaratból. Mindezért egyszerre édes és keserű.
A hím szavait emésztve hallgat, csak a kezdődő ingerültség ragad át rá is egy pillanatra, de nem engedi a vibrálást elhatalmasodni, s nyugtatásképp baljával a fonatot elengedi, hogy a hím arcára simítsa tenyerét. Végül Kharasshi kérdésére nem kezd azonnali válaszba. Talán habozásnak tűnhet, míg megfogalmazza magában, mit is érez pontosan. Még saját kedvére sem mert ezzel a témával foglalkozni, nemhogy szavakba kelljen öntenie.*
- A tél elején, így volt. Talán te is észrevetted. Próbáltam helyére tenni, vagy csak eltörölni azokat, amiket meséltél, de aztán telt az idő. Nem akarok hazudni, hogy nem rendített meg, és hogy nem kellett emésztenem, még most is eszembe jut.
*Mély sóhajjal ajkain emeli fel a hím válláról a fejét.*
- Aztán annyi minden történt. Telepakoltad az ingemet hóval, *mosolyodik halványan.* csuromvizesen hurcoltál be a válladon, mint ha csak egy zsák liszt volnék. Talán, Artheniorban is hallották, úgy visítottam és kapálóztam, de nem tettél le. Borzasztó dühös voltam, *feddő pillantását keveri a korábbi kezdődő mosolyba, mely már közel sem tükrözi a töredékét sem annak a felfújt pulykának aki akkor lobbant benne.* és igaz, hogy elkezdtél kibontani, de aztán elfordultál, amikor kötöttem az ebet a karóhoz, hogy magam öltözzek át. *megköszörüli torkát, miközben égkékjeit a hím szemeiről a törölközője szegélyére vezeti, melyet immár mindkét kezével babrál.*
- Vagy amikor ott hagytad a ládát, ahová kiharcoltam, annak ellenére, hogy folyton beleütközöl. *mosolyodik hamiskásan.* De annak ott a helye, még mielőtt újra belekötnél! *szögezi le gyorsan, s már tér is vissza a vallomásokhoz.*
- Aztán, amikor elaludtam a szekéren, nem ébresztettél fel, hanem behoztál. Igaz, hogy le is vetkőztettél, te szemtelen *legyinti oldalba a hímet, csak úgy jelzésképp, egy újabb feddő pillantás kíséretében, de aztán kezdődő zavara erősebbnek bizonyul, s továbbra is a törölköző szegélyével játszik, mint a bűnös, aki hamarosan legféltettebb bűneit vallja be.* Ezek talán apróságok, talán észre sem vetted őket, de én igen. Mint ahogyan arra is emlékszem, amikor a kamrában megbillent a szék alattam, aznap, mikor az első rügyek fakadtak a fákon. *erre már el is pirul, mert ez az a valami, amit ezelőtt véletlenül sem emlegetett fel. Eleinte valóban nem emlékezett, csak lassan tért vissza az emlék. Akkor is váratlan villanásokból rakta össze, hogy nyújtózáskor nem éri el a legfelső polcon lévő mézes csuprot, de szólni nem akar, majd megoldja ő maga. Fél lábbal egy egyik polcra lép. A másikkal pipiskedik a széken, de az megbillen alatta. A polc megcsúszik, ő pedig az éppen elcsípett csuporral együtt hullik alá. Robajjal hullik vele annak a polcnak a tartalma, amibe éppen pánikszerűen kapaszkodni akar, és annak is, mely lába alatt csúszik meg. Fele felette, fele alatta, ő pedig minden káosz közepében, mézesen, lisztesen s csak a vakszerencsének köszönhető, hogy nem lett nagyobb baja. Két nap után eszmélt fel. Akkor minden porcikája egy merő fájdalom volt, jó nagy pukli a fején, de a gondoskodásnak látható nyomaival.
Lesunyt szemeivel, csak felsandít a marconájára, vajon mit tükröznek a fakó szemek, hogy újabb színt vall.* Most pedig egy faragott hajtűt adtál nekem. Amit a két kezeddel készítettél, és senki másnak nincs ilyen, csakis nekem.
*Az utolsó szavakat szinte suttogja. Bár Rilkäline a saját hegeiről egészen másképp vélekedik, tudja, hogy Kharasshi egészen el volt tőlük bűvölve, már első alkalommal a dézsában is. Talán ezért is kerülhetett ez a minta a hajtűre.*
- Azt hiszem, még ha néha eszembe is jut az, ami voltál, és amit elnyomsz, de többet kaptam abból, ami most vagy. Ha népeink ellentéte érintett is engem valaha, jó ideje már, csak a saját tapasztalataimra hallgatok.
*A válasz, melyet a kérdésre adott, nem egészen úgy hangozhat, mint amire a hím gondolt, mint amit hallani akart, de hogy több, vagy kevesebb, azt Rilkäline aligha tudná megmondani. Csak megpróbálja kiolvasni a hím gondolatait.
Egyetlen kérdés motoz benne tovább, melyet a vallomások alatt sikerült magában félretolnia, de nem tovább.*
- Azt mondod, hogy azért ragadtál el, hogy kapaszkodód legyek a télen. De annak már vége. Karjaidat ajánlottad otthonomként, és el is fogadtam őket. ~Másra sem vágynék jobban.~ De nekem is tudnom kell, hogy a zsigeri gyűlöletet hová teszed, amikor minden nap egy fedél alatt vagy velem? Vagy amikor a nyakamba csókolsz. Vagyamikor… *akad a szó, s rebben a pilla, most cseppet sem olyan nagyszájú, mint mikor rabnőnek kiáltották ki.*
1686. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-06-25 23:51:44
Üzenet elküldve: 2018-06-25 23:51:44
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 241
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 241
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Megfontolt
//Nellara Han//
* A férfi kapott az alkalmon, hogy bizonyítsa erdőben való jártasságát és hősiességét, ám nagyon úgy tűnik, hogy a régről visszatért ismerőse nem igazán kap a lehetőségen, hogy csatában láthassa. Meg nem is mondta igazából ő sem azt, hogy meg akarja ölni, csupán követni a lehetséges gyilkost.
Ám akár hogy nézi, egyre jobban befészkeli a gondolat az agyába, hogy ebben nagy üzleti lehetőség van. Igaz, akkor el kell válnia a lánytól és egymaga folytassa az erdőn átgázoló lény útját. Hátha megölt valakit és hasznos dolgok vannak nála.*
-Egyébként mennyire gondoltál, hogy elkísérlek és védelek az úton? Az ilyen lények veszélyesek.
* Nem néz hátra, csak befelé a rengetegbe, amerre az ismeretlen elhaladót sejti. Mintha nem is hallotta volna meg a türelmetlen megjegyzést, továbbra is ott pazarolja a vihar előtti drága időt a földet vizsgálva. Lehajtja a fejét és fülel. De nem hall semmit.*
~ Szuper! Ezek szerint nincs a közelben. Vagy csak nem így szokták csinálni. Eddig még nem próbáltam ki, de ha az embereknek bevált, az én hegyes füleim biztos még könnyebben kiszúrnák a közeledők lépteit.~
* Végre valahára felnéz az égre és nyugodt arccal szemléli a gyülekező esőfelhőket. Őt nem zavarják annyira, mint a tündért. A sötételf férfi nem fog megijedni néhány vízcsepptől.*
~ Mi bajom lehetne? Legfeljebb beállok egy fa alá és a levelek felfogják a vizet. Még olyan szempontból is jó, hogy a lombon keresztül nem tud egyenesen felém jönni a villám.~
* Nem gyakorlott erdőjáró, így nem jutott el addig a triviális pontig gondolatban, hogy a legnagyobb fát kell ilyenkor megkeresni, mert annak a legszélesebb és a legsűrűbb a lombtakarója. Így mind az elektrosztatikusságtól, mind a nedvességtől ez védi meg a legjobban.
Ilyen szempontból mindig is igénytelen alak volt. Neki megfelel az útjába akadó első fa is.*
1685. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-06-25 23:18:28
Üzenet elküldve: 2018-06-25 23:18:28
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 669
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 669
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
// Grawok Hifeti //
*Mikor az ismerős erdőbe érnek, kezd kicsit szomorkás lenni, hiszen nem akart ide jönni. Szökést tervezett, csak rosszul jött ki, elrabolták, lelkileg terrorizálták, és meg sem tudta védeni magát. Többet kell tanulnia, ha azt akarja, hogy máskor ne történjen meg ez vele újra.
A sötételf észrevesz egy csapást, de Nellarát nem igazán érdekli. Azért leszáll a lóról, és megpróbálja megnézni, mi lehet az.*
- Nekem nem ismerős.
*Rázza a fejét, majd csalódottan néz a kísérőjére.*
- Nem értek a nyomolvasáshoz, de talán lehet egy ork, vagy óriás.
*A fejük felett gyűlő csúnya felhők arra készteti a lányt, hogy siessenek. Nem szeret vizes lenni, kivéve, ha fürdik, de az más.*
- Szerintem siessünk, nem akarok elázni. Synmira itt van az erdőben, talán elérjük az eső előtt.
*Mikor az ismerős erdőbe érnek, kezd kicsit szomorkás lenni, hiszen nem akart ide jönni. Szökést tervezett, csak rosszul jött ki, elrabolták, lelkileg terrorizálták, és meg sem tudta védeni magát. Többet kell tanulnia, ha azt akarja, hogy máskor ne történjen meg ez vele újra.
A sötételf észrevesz egy csapást, de Nellarát nem igazán érdekli. Azért leszáll a lóról, és megpróbálja megnézni, mi lehet az.*
- Nekem nem ismerős.
*Rázza a fejét, majd csalódottan néz a kísérőjére.*
- Nem értek a nyomolvasáshoz, de talán lehet egy ork, vagy óriás.
*A fejük felett gyűlő csúnya felhők arra készteti a lányt, hogy siessenek. Nem szeret vizes lenni, kivéve, ha fürdik, de az más.*
- Szerintem siessünk, nem akarok elázni. Synmira itt van az erdőben, talán elérjük az eső előtt.
1684. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-06-25 22:56:35
Üzenet elküldve: 2018-06-25 22:56:35
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 273
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 273
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Megfontolt
//Bell felé menet//
* Hősnőnk a karddal az oldalán lovagol ébenfekete csataménje hátán. Már régen nem látni rajta azt a bizonytalankodást, ami a vásárlás után pár napban jellemző volt a kancánál jóval erősebb és egyben sokkal, de sokkal szilajabb hátassal. Az elmúlt hosszú idő megtanította őt arra, hogyan ülje meg a háborúra idomított paripát.
De nem is erről szeretnék most beszélni. Az erdő mélye sokkal veszélyesebb. És a sötételf család leánya késő délutánra ért a határához. Megborzadt az emlékétől annak, mikor egy könnyed éjszakai túrázás annak idején három ember halálához vezetett. Igazából egy lovagias emberé, egy annak nem nevezhető söpredéké és egy nemes szívű óriásé.
Remélhetőleg ezúttal a haramiák elfáradtak az egész napos munkában és már nem kívánnak egy vágtató lovas után szaladni.*
1683. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-06-25 22:40:36
Üzenet elküldve: 2018-06-25 22:40:36
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 241
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 241
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Megfontolt
//Nellara Han//
* A szántóföldeken hamar megoldódott egy magányos tanya katasztrófahelyzete. Amikor hallotta a Hifeti fiú a kétségbeesett női sikolyt, akkor még nem gondolta volna, hogy ilyen lendületesen elintézik a bestiák által keltett zűrt. Hamarosan már Nellara is a lova után ment a kapuból és persze a férfi főhősünk szívesen ütött volna hetet egy csapásra. Vagy legalább a felkínálkozó két legyet vágta volna zsebre, begyűjtve elvesztett tízóraiért a gazdasszony háláját és később csatlakozni az általa kísért tündérhez.
Ám egy gyerek játékszert látott meg az udvaron és átsuhant rajta a gondolat, hogy annak a kislánynak apja is van valószínűleg. És a nő szemébe nézve nem látott ellenállhatatlan vonzódást a sötételf iránt. Jobbnak látta csak egy hölgy társaságában maradni és annak a végét kivárni.
Útjuk a kikötőtől egész szélesen elnyúló erdőségen át vezetett. És a fák között Grawok is többször forgatja meg szemeit, mint ahogy ezt útitársnője tette a bók hallatán. De elképzelhető, hogy más volt a céljuk, amiért csinálták. De erről én külső szemlélőként semmit sem tudok. Majd elmondják az érintettek, ha akarják.*
-Egy csapás. Nem olyan régen ment itt el egy hatalmas testű lény.
* Lehajolt teljesen a földig, mintha a fűszálak között kutatva az apró jeleket vonta volna le ezt a pontos nyomolvasói következtetést. De nem csak felmagasodva, de még egy magas hátason ülve is jól látszottak nem csak az aljnövényzetbe vájt útvonal, de a letört ágakon a még friss növényi rostok. A legkevésbé sem hasonlítottak kiszáradt, több hetes megkeményedésre.*
-Követnünk kellene. Lehet veszélyes az emberekre.
1682. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-06-25 01:29:52
Üzenet elküldve: 2018-06-25 01:29:52
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 2
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 2
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
*Recsegés-ropogás, guruló kavicsok, ágak reccsenése.
Némán ereszkedik le a hegy irányából, már amennyire lehetséges ez hangtalanul. Nem kíván feltűnést kelteni. Nyaktörő feladat ez éjnek évadján, ám a hegyi terep nem idegen óriásunktól.
Szusszanva ér földet, mikor az utolsó, majd két méter magas sziklapárkányról elrugaszkodva a puha avarra érkezik.
Hörrenve mereszti apró szemeit a sötétbe, majd vissza a hegyre. A hold fénye baljósan világítja meg a magas csúcsot, amit maga mögött hagyott. Visszamászni majdhogynem lehetetlenség.
Elégedett lehet. Sikeresen kikerülte a mocskos Krenkataur tűéles sziklákból álló labirintusát. No meg az őreit.
Komótosan indul el az erdőben, már nem siet. Sőt, le fog pihenni. Igen. Szundítani fog.
Elhatározásából cselekedet lesz és ott helyben lefekszik a földre. Az idegen akár egy barna dombnak is nézhetné, már ami kilátszik belőle az aljnövényzetből. Hajnalig biztosan horpasztani fog. Napok óta nem aludt, a hegyen átkelni nem kis feladat. Az ember azt gondolná, hogy aki nagy, annak könnyebb, hisz nagyot tud lépni. Ám de a sziklamászás teljesen más tényezőkön múlik. Egy nagy lábbal nehezebb párkányt találni, a nagy test pedig nem mászásra való. E gondolatok már nem nyomasztják, mert fejében már rég álmatlan feketeség honol.*
Némán ereszkedik le a hegy irányából, már amennyire lehetséges ez hangtalanul. Nem kíván feltűnést kelteni. Nyaktörő feladat ez éjnek évadján, ám a hegyi terep nem idegen óriásunktól.
Szusszanva ér földet, mikor az utolsó, majd két méter magas sziklapárkányról elrugaszkodva a puha avarra érkezik.
Hörrenve mereszti apró szemeit a sötétbe, majd vissza a hegyre. A hold fénye baljósan világítja meg a magas csúcsot, amit maga mögött hagyott. Visszamászni majdhogynem lehetetlenség.
Elégedett lehet. Sikeresen kikerülte a mocskos Krenkataur tűéles sziklákból álló labirintusát. No meg az őreit.
Komótosan indul el az erdőben, már nem siet. Sőt, le fog pihenni. Igen. Szundítani fog.
Elhatározásából cselekedet lesz és ott helyben lefekszik a földre. Az idegen akár egy barna dombnak is nézhetné, már ami kilátszik belőle az aljnövényzetből. Hajnalig biztosan horpasztani fog. Napok óta nem aludt, a hegyen átkelni nem kis feladat. Az ember azt gondolná, hogy aki nagy, annak könnyebb, hisz nagyot tud lépni. Ám de a sziklamászás teljesen más tényezőkön múlik. Egy nagy lábbal nehezebb párkányt találni, a nagy test pedig nem mászásra való. E gondolatok már nem nyomasztják, mert fejében már rég álmatlan feketeség honol.*
1681. hozzászólás ezen a helyszínen: Kikötői erdőség
Üzenet elküldve: 2018-06-24 11:45:16
Üzenet elküldve: 2018-06-24 11:45:16
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Kharasshi, Rilkäline//
*Szisszenés nélkül viseli az átkötözés műveletét. Főleg, hogy közben a nőstényke csicsergése is eltereli a figyelmét a sajgó sebről. Egész más ez így, mint az aréna dohos pincéjében, barbárul összefércelve. Ha nem tenyészett volna a kövek között a rozsdás mohagomba, talán már az első sebesülés után elvitte volna valami fertőzés. Szerencsére felismerte a növénykét a kifejezetten rossz szagáról. Annak idején gyakran használta a gyógyító az övéinél. Még az óhazából hozott praktika volt ez. Sötét, nyirkos helyek kevéske értékének egyike.
Rilkäline közben előhozakodik valamivel arról a bizonyos éjszakáról. Bár sok részletét máig előszeretettel emlegetik, utólag jót derülve rajta, ez most kerül elő először.*
- Nem igazán meséltem még neked Ydrissről, a fakóvérű nőstényről, aki asszonyom lett *mondja. Kicsit erőltetnie kell a szavakat, mert érezhető, hogy nem igazán akaródzik neki bolygatni a témát.* - Azt a kevés dolgot kivéve *köszörüli meg a torkát, hiszen amit elmondott, az elég szégyenteljes.*
- A népe elítélte amiatt, hogy velem van, amiatt meg főleg, hogy hozzám is kötötte magát. A családját megvetéssel övezték miatta, s amikor hazalátogatott, a tulajdon öccse késsel támadt neki. Kis híja volt, hogy meg is ölje. Csúnya sebet kapott. Sok idő volt, míg felépült. De azt hiszem, a lelkén esett seb sosem gyógyult be *mondja szomorkásan.*
- Az a szőke fakóvérű erre az ocsmány gyűlölködésre emlékeztetett. Arra, amiben magam is felnőttem, és amiből Ydriss nyitotta ki a szemem.
*Tenyerét rásimítja a lány kezére.*
- Azon az estén azért ragadtalak el, mert reméltem, hogy kapaszkodóm lehetsz a sötétségben, ami egyre húzott maga felé. Azzal, hogy az a nőstény pont ezt a fegyvert vonta ki rád, örülhet, hogy élve elengedtem. Szívem szerint széttéptem volna. Ha nem kérlelsz úgy, talán meg is teszem.
*Még mindig hamar visszakapaszkodik belé az indulat. Elég volt felemlegetni az emléket. Intő jel ez, hogy ne feledkezzen el a lelke mélyén várakozó fenevadról akkor sem, amikor a béke ily édesen fonja körül.*
- Hazudnék, ha azt mondanám, bennem már nem él az ősi, zsigeri gyűlölet. Hiszen amióta az eszemet tudom, a fakóvérűek az enyéim vérét ontották... és igen, valószínűleg épp úgy a bosszú tüzétől buzogva, mint mi, amikor őket öltük halomra. Túl régi viszály ez, túl sok fájó veszteséggel. De igyekszem. És hálás vagyok érte, hogy téged legalább nem ért el ez az egész. Ydriss ismert olyanokat, akik az én kezemtől haltak. Nem tudom, valaha megbocsátotta-e.
*Fakói Rilkälinere emelkednek.*
- És te? Te el tudsz fogadni így? Vagy csak próbálod elfelejteni amiket mondtam? Nem gondolni rá? Nem tudom, hogy fel vagyok-e készülve a válaszodra, de jobb, ha tudom, mielőtt közös jövő felé lépnénk.
*Szisszenés nélkül viseli az átkötözés műveletét. Főleg, hogy közben a nőstényke csicsergése is eltereli a figyelmét a sajgó sebről. Egész más ez így, mint az aréna dohos pincéjében, barbárul összefércelve. Ha nem tenyészett volna a kövek között a rozsdás mohagomba, talán már az első sebesülés után elvitte volna valami fertőzés. Szerencsére felismerte a növénykét a kifejezetten rossz szagáról. Annak idején gyakran használta a gyógyító az övéinél. Még az óhazából hozott praktika volt ez. Sötét, nyirkos helyek kevéske értékének egyike.
Rilkäline közben előhozakodik valamivel arról a bizonyos éjszakáról. Bár sok részletét máig előszeretettel emlegetik, utólag jót derülve rajta, ez most kerül elő először.*
- Nem igazán meséltem még neked Ydrissről, a fakóvérű nőstényről, aki asszonyom lett *mondja. Kicsit erőltetnie kell a szavakat, mert érezhető, hogy nem igazán akaródzik neki bolygatni a témát.* - Azt a kevés dolgot kivéve *köszörüli meg a torkát, hiszen amit elmondott, az elég szégyenteljes.*
- A népe elítélte amiatt, hogy velem van, amiatt meg főleg, hogy hozzám is kötötte magát. A családját megvetéssel övezték miatta, s amikor hazalátogatott, a tulajdon öccse késsel támadt neki. Kis híja volt, hogy meg is ölje. Csúnya sebet kapott. Sok idő volt, míg felépült. De azt hiszem, a lelkén esett seb sosem gyógyult be *mondja szomorkásan.*
- Az a szőke fakóvérű erre az ocsmány gyűlölködésre emlékeztetett. Arra, amiben magam is felnőttem, és amiből Ydriss nyitotta ki a szemem.
*Tenyerét rásimítja a lány kezére.*
- Azon az estén azért ragadtalak el, mert reméltem, hogy kapaszkodóm lehetsz a sötétségben, ami egyre húzott maga felé. Azzal, hogy az a nőstény pont ezt a fegyvert vonta ki rád, örülhet, hogy élve elengedtem. Szívem szerint széttéptem volna. Ha nem kérlelsz úgy, talán meg is teszem.
*Még mindig hamar visszakapaszkodik belé az indulat. Elég volt felemlegetni az emléket. Intő jel ez, hogy ne feledkezzen el a lelke mélyén várakozó fenevadról akkor sem, amikor a béke ily édesen fonja körül.*
- Hazudnék, ha azt mondanám, bennem már nem él az ősi, zsigeri gyűlölet. Hiszen amióta az eszemet tudom, a fakóvérűek az enyéim vérét ontották... és igen, valószínűleg épp úgy a bosszú tüzétől buzogva, mint mi, amikor őket öltük halomra. Túl régi viszály ez, túl sok fájó veszteséggel. De igyekszem. És hálás vagyok érte, hogy téged legalább nem ért el ez az egész. Ydriss ismert olyanokat, akik az én kezemtől haltak. Nem tudom, valaha megbocsátotta-e.
*Fakói Rilkälinere emelkednek.*
- És te? Te el tudsz fogadni így? Vagy csak próbálod elfelejteni amiket mondtam? Nem gondolni rá? Nem tudom, hogy fel vagyok-e készülve a válaszodra, de jobb, ha tudom, mielőtt közös jövő felé lépnénk.
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3700-3719