//Új kezdet//
*Ahogy Winyra a vörös hajú intéző és a sötételf nő felé tekint, Nisamie is követi pillantását, azon tűnődve, vajon mennyit kell még itt várakoznia, de ő sem tud semmi többet megállapítani, mint hogy még kell. A nyugtató szavakra értőn bólint, s bizonyosan el is mosolyodna, ha nem múlna annyi minden ezen a mai látogatáson, mint amennyi valójában múlik.*
- Szerencsére nem sietek sehová, de remélem, önnek lesz igaza. *Hangja nyugodt, ahogy vonásai is; csak a mosoly hiánya lehetne árulkodó feldúlt lelkiállapotát illetően, de így ismeretlenül inkább csak kevésbé közvetlennek tűnik. *
- Ugyan... *Pislog kissé zavartan, hisz nincs hozzászokva az ilyen udvarias kiszolgáláshoz. Talán még hozzáfűzne valami olyasmit, hogy „egy pillanatig sem zavart”, de addigra megszólítója már tovább is rebben egy másik ügyfélhez. Érthető, hisz a vásárlók száma nem nagyon változott, mióta betette ide a lábát, pedig egyik eladó sem tétlenkedik, ahogy látja.
Amint újból egyedül marad, hátát a falnak veti, s visszatér az ablakon túli táj szemléléséhez. Gondolatai egyre csak akörül forognak, mi tévő lesz, ha valamiért mégsem jönnek be a számításai. A haladékul kapott egy hatból már csak öt nap áll rendelkezésére, ami nyilvánvalóan nem elég már arra, hogy újabb tervvel álljon elő, a megvalósításról nem is beszélve.
Aztyan hangja mintha mély álomból ébresztené; észre sem vette, hogy időközben már távozott is a sötételf nőstény, akivel az imént egyeztetett. Finoman ellöki magát a faltól, majd a kék szemekbe pillant.*
- Semmi gond. Úgy tűnik, itt nem nagyon lehet unatkozni. *Ittléte során most először sikerül valami mosolyfélét az arcára erőltetnie, de elég kérészéletűnek bizonyul. A férfi következő mondata azonban már sokkalta erősebb hatást gyakorol a lányra; szemei elkerekednek, s nagyot fordul vele a világ.*
- Öhm... Rendben. *Böki ki végül, még mindig azzal küzdve, hogy ne essen ott helyben össze a meglepetéstől. A férfi olyan tényszerűen beszél arról, amiért ő térden állva is kész lett volna könyörögni, hogy hirtelenjében ennél összetettebb válaszra nem futja tőle. Kissé bizonytalan léptekkel indul meg a mutatott irányba, miközben próbálja feldolgozni az elhangzottakat.
Mire az udvarra érnek, egy fokkal talán közelebb is kerül ahhoz, hogy hinni kezdjen Aztyan szavainak, de még mindig egy kicsit olyan érzése van, mintha egy kellemes álomba csöppent volna. *
- Üvegház, fény és folyamatos vízellátás... *Néz szét kíváncsian és egyre nagyobb lelkesedéssel.* - Azt hiszem, se én, se a növények nem kívánhatunk ennél többet. *Pillant újból a kék szemekbe, őszinte mosollyal arcán. De nem húzza sokáig a pillanatot; tesz néhány lépést, majd leguggol, hogy felmarkolhasson egy kis földet.*
- A föld sem tűnik rossznak... *Morzsol szét ujjai között egy kisebb rögöt, miközben tűnődőn a távolba pillant.* - Itt tényleg minden adott a növénytermesztéshez. *Úgy beszél, mint aki még saját magának sem tudja elhinni, hogy mindez tényleg megtörténik.*