*Bellgaraf fáradhatatlanul aprítja a farkasokat. ~Milyen kár, hogy nem emberek... Ők megérdemelnék, igen ők meg. Nem hagytak élni, és elvették. MINDENT elvettek! Szegény farkasok, ha jól látom már egy hete nem ettek. Élvezném ha őket gyilkolhatnám most ilyen szám. Nem mégse, inkább nem. Ők egyesével jók, minden egyes kis vércseppjüket ki kell élvezni, és kisajtolni belőlük a fájdalom olyan szintjét, amit még senki sem tapasztalt. Hogy is tanították... két tű az agyba, fül fölött? Mindegy, ez most nem lényeges. Szegény farkasok. Lenne akár csak egy ember is, akkor már nem gyötörne a lelkiismeret. MIÉRT NINCS KÖZÖTTÜK EGY ROHADT EMBER SE? Vagy elf! Azok is jók. Ők is sokat vettek el érzem. Jóval többet érzek, mint amire emlékszem. Mi történhetett? Miért van az, hogy arra emlékszem, hogy valami rossz dolog történt de egyébre nem? Mi lenne, ha megölném a lányt? Lavernát vagy kit. Igen az most jó lenne, legalábbis jót tenne nekem, ezután a céltalan öldöklés után, egy kis felüdülés. De nem, ő fél-elf, és ártatlan. Egyelőre! csak mocskolódjon be és vége! Na mondtam, és hogy egy szörnyeteg vagyok. Nem ölném meg. Illetve igen, de most semmiképp. Ha segít rájönni mi történt velem, talán még hálás is leszek neki. De a rejtvényt ne fejtse meg! Ha megfejti, akkor nincs szó ami kifejezné szenvedését utána. Utálok élni, de muszáj, hisz annyi ember meghalt miattam. Szerelmes vagyok a kínba! Imádom a halált! Nem tehetek róla, a szerelem vak. Ha lett volna igaz szerelmem, akkor talán nem leszek eme másik szerelem szolgája. Lehet hogy volt egy, de akkor ő cserben hagyott.~ A sötételf agya továbbra is jár, mindent megfigyel, és folyamatosan töpreng. Amikor a farkasok elfogynak, és Laverna megjegyzi, hogy mehetnének, gyorsan letörli a könnycseppet, amit a farkasok halála csalt a szemébe.*
- Igen mehetünk, illetve várj egy kicsit.
*Mondja és eltűnik a sűrűben. Pár perc múlva egy tiszta váltóruhában jön elő.*
- Na most mehetünk.
*Mondja az immár újra makulátlan kinézetű Bellgaraf, és megindul a Kovácsműhely felé. Közben gondolatai hasonló köröket futnak be, mint az előbb leírtak, csak új emlékek, új elméletek, és új vágyak. A kovácshoz belépve Bellgaraf mosolyogva biccent a mester felé, és elegánsan, hátratett kézzel sétál végig a kínálat előtt tüzetesen szemre véve azt. Ugyan ki mondaná meg róla, hogy egy közveszélyes gyilkos? Erős késztetést érez,hogy megölje a kovácsot, még mindig elégtételt követelve a világon a farkasok haláláért, de eme igen logikátlan döntését inkább nem hajtja végre. Inkább minden egyes fegyvert egyesével kipróbál. Ellenőrizve súlyukat, meg mindent amit lehet. Közben, Lavernát nézi, ha az véletlenül indulni akarna, akkor azonnal tudjon engedelmeskedni.*