//Intézőt keresve//
//Fynlisse, Sren//
*Komolyan gondolja, elhallgatná nappestig a szép melódiákat. A tündérnek van tehetsége a játékhoz, mi több szívét adja bele, ami Sren szerint valójában az egésznek a kulcsa. Nem véletlen, hogy a kobzos lesi a kalapot, s Fynt nem érdekli a dolog. Ebben még akár hasonlíthatnak is kicsit, a pénz Srent sem különösen foglalkoztatja, el van azzal is, de nélküle is.
Tátná a száját a lány kijelentésére, hogy azonnal kérdezzen, de tiszteletből rögvest vissza is csukja, igyekezve azon, nehogy egy elfojtott ásításnak tűnjön, így csak biccent.*
- Helyes. *Mosolyodik el.* Dal mindig kell, akkor is, ha fáj, de akkor is, ha nem. *Vonja meg a vállát, majd biccent oldalvást felette a megfelelő irányba, pont, amerre Fyn mutatott.*
- Dolgunk van. *Helyesel, s már indul is, ezúttal kissé jobban ügyelve, hogy Fynt a tömeg ne sodorja el. Talán csak néhány tíz lépésnyire haladhatnak, s ezalatt inkább gondolataiba merül, majd hirtelen megáll.*
- Messzire nem kell menni, nézd! *Mutat egy egyszerű, de mutatós faajtóra, persze kiválóan megmunkált pántokkal, mégis csak egy kovácsműhelyről volna szó.*
- Megérkeztünk. *Sóhajt egyet, mintha valami óriási feladat előtt állna, egy picit tétovázik is, de nem ad annyi időt, hogy erre rákérdezzenek.*
- Jó napot! *Szólal meg hallható hangerővel, miközben a megfelelő ajtót nyitja meg, s pillant felfelé, hogyha ajtócsengettyű szólalna meg úgy is észreveszik, nem kiabál feleslegesen.*
- Jó napot! Nyitva vagytok? *Kérdezi attól, aki bent lehet, miközben félreáll, hogy a tündér is beléphessen. Talán nics is bent senki, akkor az ürességhez beszél.*
- A Kalmárból küldtek bennünket, hogy... *aztán el is bizonytalanodik kicsit, a kötöttség egy kissé furán veszi ki magát ennyi vándorlás után, így nem folytatja, inkább csak megáll. S mi eddig fő erénye volt, az most hirtelen inkább tanácstalan némaságba csap át, teret adva a tündérnek.*