*Elhia csak a kiáltásra ébred, ami a kofa szájából szabadul el. Hirtelen azt se tudja, hogy hol van. Félálomban próbálja fürkészni a környezetét.
"Ez az illat és ez a tapintás Wraecoé. De a hang semmiképpen nem az övé. Ó magasságos levelibéka! Ez a tulaj!"
Tér magához és ijedten kapja magához szétszórt ruhadarabjait. Annyira emlékszik, hogy az álomba illő együttlét után fehérneműit visszavette és úgy aludt el kedvese karjaiban, de arra hogy mijét merre szórta el, az már kiesett csinos buksijából. Wraeco már a kezét megragadva próbál segíteni rajta. Amit Elhi nem tud felkapni, azt ő megteszi helyette.
"Nadrág, cipő, ingek, kardigán, táska.. Mit felejtettem el?" Gondolkozik, szinte már kimondja szavait.
Egy perc se telik bele már a bódén kívül tartózkodnak.*
- Jaj! Az íjam! Bent maradt!
*Hirtelen a lélegzete is bennakad. Hangos köhécseléssel és krákogással indul vissza fegyveréért minden mást pedig Wraeco mellé hajít a földre.*
- Hagyd, azok a kacatok ráérnek! A fegyverem fontosabb!
*Kiált hátra társának, miközben majdnem orra bukik saját lábában. Még nem ébredt fel teljesen, de már kezd képben lenni.
Amint visszatér, felkapja elhajított holmijait és egy hordónál megállva magára kapkodja őket.*
- Úgy nézünk ki ilyen külsővel, mint valami esetlen koldusok.
*A lány poénnak szánja, de Wraeco nemesi vérének nem biztos, hogy viccesen hangzott eme kijelentés.
Kicsit zavarba érezve magát az ifjú nő, gyorsan megigazítja öltözékét és végigsimítja párszor keszekusza tincseit, majd a hordó vizéből megmosakszik. Amint végez, párja azon nyomban kézen fogja és a kovácsműhely felé kezdi el vezetni.*
*A nehéz faajtónál az illem győzedelmeskedik. Elhia lépi át először a küszöböt, de kedvese kezét el nem engedné. Látja, hogy párja teljesen belemerült a látványba, ezért halkan követi minden léptét és hasonlóképp megbámul mindent vele együtt. Egy kis idő múlva már megunja a hatalmas küzdőeszközöket és az asztalnál lévő kisebb csecsebecsék felé kezd osonni. Saját láncát simogatja nézelődés közben, majd mikor a gyűrűkre szegeződik tekintete, elpirul, és inkább elkalandozik az íjak felé. Fel se tűnik neki az inas fiú motoszkálása, csak annak kijelentése. Nagy hirtelenjében el is felejt visszaköszönni.
"Menyasszony. Én?" Elámuló kifejezés fagy rá arcára. Nem tudja, hogy reagáljon a helyzetre.
Szemei csillogásba kezdenek, de teste meg se bír mozdulni a szétáradó melegségtől.
Mint egy marionett bábút, oly könnyedén vonja irányítása alá Wraeco. Kedvese cselekedete téríti magához. Belső üzenetére válaszolva átkarolja a férfit és viszonozza a forró csókot.*