//Három év múlva//
*Hősünk végre a sor elejére ér, és odalép a kovács elé.*
-Mit parancsol uram?
-Néhány napja leadtam itt egy rendelést, egy bizonyos tőrre. Harminc arany előleget is adtam, a többit most tervezem kifizetni.
-Lássuk csak... Pirtianesi hosszú tőr, tizenhárom és fél hüvelykes, itt van, ez az?
-Igen, úgy hiszem igen. *Ankoaz átveszi a pengét, kihúzza hüvelyéből, és gyönyörködik a jól ismert surrogó hangban.*
-Mennyivel tartozom?
-Harminc arannyal.*A fejvadász benyúl a köpenye alá, elővesz egy marék aranypénzt, néhány másodperc múlva pedig átnyújtja a kovácsnak a pontos összeget.*
-Köszönöm, viszlát!
-Én köszönöm, viszlát!
*Ankoaz kibaktat a kovácsműhelyből, és nekilát fegyvere tényleges befejezésének: első osztályú
fegyvert kell varázsolnia a tőrből, olyat, ami eséllyel indul az ork hatalmas csatabárjai ellen. Készült is a dologra, így a köpenye alatt van néhány bőrszíj, és egy fémkampó. A kovácsműhely mögött neki is lát a dolgának. Először is a szíjakat a tőr hüvelyére erősíti, éppen úgy, hogy a szerkezetet az alkarjára tudja rögzíteni. Ez azonban önmagában igen kevés, mivel a tőr állandóan kipotyogva, és minden alkalommal végigvágná a kézfejét. Ezért kell a fémdarab: a hüvelyre rögzíti, úgy, hogy bent tartsa a tőrt, de egy egyszerű mozdulattal el lehessen fordítani, kiszabadítva a pengét. Miután ezzel elkészül, a szerkezetet az alkarjára erősíti, és többször kipróbálja. Ugyan nem lett tökéletes, de céljának megfelel: minden előjel nélkül egyszer csak a kezébe "varázsolhat" egy hosszú tőrt. Ráadásul a köpenye teljesen el is rejti. Ezzel remélhetőleg annyi előnyt fog szerezni, hogy az ork észbe se kap, máris meghalt.
Tehát hősünknek csupán annyi dolga van, hogy felkeresi régi ellenségét, és elegánsan addig döfködi, amíg az rángatózik. ~Nagyszerű kilátások, és csak annyit kell értük tennem, hogy megtalálom azt az orkot. Nem lesz túl nehéz, amekkora...~
Ekkor pedig, Ankoaz igen régóta először azt teszi, amihez a legjobban ért: vadászatra indul.*