*A tempó fokozatosan lassul, s megállnak, a paták nem kopognak tovább gyors ütemmel. Észre sem vette, hogy az arcáról időközben leesett a kendő, egy határozott mozdulattal helyére igazítja. Nem szereti felfedni magát, nem szeretné, ha megismernék bárhol is. Az idegenben még mindig nem bízik. Hiába tűnik békésnek, megbízhatónak, megeshet az is, hogy éppen a látszat csal, s nem akar ebbe a csapdába esni. Semmilyen jött-mentnek nem engedi, hogy a bizalmába férkőzzön. A férfi leszáll, követné ő is, ha olyan egyszerűen menne a dolog, mert a másik egyszerűen csak lepattant. A segítő kezét nem fogadja el, már csak amolyan büszkeségéből. Nem olyan törékeny lányka, mint ahogy a kinézete mutatja, vagy legalábbis szeretne nem az lenni. Próbál szép lassan leszállni a paripáról, kicsit ügyetlenül sikeredett a dolog, de biztonságban a talpára érkezett. Végre talaj, ezt várta, amióta elindultak.*
- Hol vagyunk? Vigyél haza!
*Már megint csak feleslegesen járatja a száját. Egyáltalán hallja, hogy hozzá beszél? Minden esetre a helyzet úgy adja, hogy az a biztonságos, ha inkább vele tart. Még haza sem tudna jutni, azt sem tudja, hogy hol van. A türelme véges, és egyre haragosabb. Halk lopakodó léptekkel követi az elrablóját, akiről nem is tudja, hogy pontosan hova viszi. Valamilyen tisztás, jó lenne tudni, hogy miért is fontos oda eljutni, főleg azt, hogy miért pont vele.*