//Üzleti ügyek//
*Beszédes az a változás, ami a heg által dúlt vonásokon végbemegy. Mennyire más arcát mutatja a férfi a vevőnek és mennyire mást Yeza felé. Biztos akadnának, akik zokon vennék, de a vörös lány inkább örül neki. Sokszor nem találja fel magát jól a nyájaskodás útvesztőjében, köszönhetően a wegtoreni mércével mérve is forró vérének. Most egy kicsit fáradtnak is érzi magát hozzá. Az egyenes beszéd olykor olyan, mint a sebbe száradt gyolcs esete. Ez pedig egy olyan dolog, amin túl kell lenni.
Leül a felkínált helyre és a lába mellé húzza a batyuját.*
- Nyilván *bólint egyetértőleg a feltételekre, aztán amikor a férfi a szívjóságból, illetve inkább korántsem abból osztott segítségről szól, az ő ajkára is féloldalas mosoly szökik.* - Ilyesmit sosem feltételeznék egy wegtoreni kalmárról *szalad ki a száján talán egy kicsit túl őszintén, de mindketten ismerik a dörgést és egymásközt az ilyesmi inkább elismerésnek számít mint sértésnek. De inkább gyorsan féket is vet a nyelvére, hiszen nem ismeri még sem Aztyant sem a Bárót, így nem tudhatja, nem veszi-e rosszul ki magát egy ilyen megjegyzés. Kivárja, míg a férfi felteszi a kérdéseit, aztán egy hosszan kiengedett sóhaj után nekiveselkedik, hogy vázolja a meglehetősen kacifántos történetet.*
- A nevem Yeza. *Wegtorenben nem ritkák a magukban álló nevek. Kemény világ az és sokan cseperednek fel apátlan-anyátlan utcakölyökként (és persze még többen soha nem cseperednek fel sehogy).*
- Három éve a céhmesterem elküldött engem és egy kísérőt egy levéllel. Nem fárasztom a részletekkel, de úgy alakult, hogy a kísérőm lemorzsolódott és mint utóbb kiderült, a levél arról szólt, hogy mester mintegy nagyvonalú gesztusként elajándékozott engem Tylen Thalamarrnak, aki épp készült beházasodni az artheniori Owairat házba. *A férfinak talán ismerősen csenghet a Thalamarr név, akik akkoriban elég magasra kapaszkodtak Wegtorenben.* - Nem avattak be és hetek múltán sem jött utasítás a továbbiakról. Úgy sejtettem, baj történt odahaza. *Nem könnyű úgy összefoglalni a dolgokat, hogy ne keverjen bele túl sok részletet, de ne is hagyjon ki semmi olyat, ami lényeges lehet.* - A távozásom előtt már eléggé kiéleződött a viszony a céhmester és a céh második embere között. Mondjuk úgy, másképp látták az ösvényt, ami a jövőt illeti. A személyem is gyakori gyújtópont volt a nézetkülönbségeiknél, de ezt csak azért említem, mert akkoriban úgy sejtettem, talán köze lehet ahhoz, hogy akkor a mester elküldött engem a városból. *Valójában inkább csak reménykedik ebben a magyarázatban.*
- Őszinte leszek. Nem tudom, hogy van-e vérdíj a fejemen, de az biztos, hogy később a céh vadászai a nyomomban jártak egy ideig. Elrejtőztem. Egy darabig Vadvédben húztam meg magam a venárok között, de az erdő meg a... ~gizgazok~ *inkább csak megköszörüli a torkát és rövidre zárja a viszonyát a vadon burjánzó természettel.* - Az nem az én világom. A Kikötőben akartam megvetni a lábam, de néhány napja hírét vettem, hogy a szirtek közelében egy wegtoreni láncos gálya horgonyzott le. Kénytelen voltam belátni, hogy nem futhatok örökké. Vissza akarom kapni az életemet. *Elszántság erejétől remegnek meg a szép ívű ajkak és érezhető a vörösön, hogy kész mindent egy lapra feltenni.*
- Nem egyszerű hírekhez jutni, ha az ember bujkál a világ szeme elől *vonja meg a vállát.* - Úgy hallottam, hogy a céhem nincs többé, hogy a céhmester és a helyettese is halott. Nem tudom mi történt. Talán a belső viszály harapódzott el, talán egy vetélytárs használta ki a vezetők közti feszültséget. *Elhallgat, s néhány szívdobbanásnyi csendet ereszt kettősük közé.*
- A Nyiss kasztjába tartoztam a Főnix Házából *mondja ki végül a sarkalatos információt a történetben. A céh egykor egész nagy befolyással bírt, de odaát a hatalom ritkán marad meg ugyanabban a kézben sokáig. A Nyiss húgocskáiról viszont sokan hallhattak. A történetek egy része csak túlszínezett szóbeszéd, egy másik része viszont nagyon is igaz. A dolog szépsége, hogy nem tudni melyik melyik. A Főnix Házának belső kasztja a wegtoreni tűzliliom után kapta a nevét. Ha egészen egyszerűen akarnák jellemezni őket, azt mondhatnák, kurtizánok, de aki kicsit is ismeri a céh történetét, azt tudja, hogy sokkal többek annál. Wegtoren bővelkedik a bordélyokban. Sokan lenézik az ősi mesterségből élőket, de ha valaki jártas alvilági ügyekben, azt tudja, hogy ezek a helyek a hírek ütőerei. A Nyiss különleges kis virágai is sok titkot őriztek buja illatuk alatt. Sok egyezség felett bábáskodtak közvetítőként és jó érzékkel képviselték a céh érdekeit.*
- Az egyetlenként, aki előtte megkapta a vadászok képzését is *teszi hozzá.
Egyesek úgy mondják, a céh első vadászai nomád törzsekből valók voltak. Inkább farkasok, mint emberek. A két kaszt sosem volt átjárható, de általában tökéletes összhangban dolgoztak össze. A vadászok elitje elsőrangú kardnak számított Wegtoren többségében emberek és mélységiek lakta, a város méretéhez képest kisebb, de sötét ügyletekben bővelkedő negyedében, amit a helyiek csak Rurak néven emlegetnek.*
- Szóval, ha azt kérdezed, miért van vérdíj a fejemen *kis cinikus éllel vonja meg a vállát.* - Talán árulásért, talán mert aki kioltotta a Főnix lángját szívesen tartaná meg a kincseit, talán mert egy magamfajtát biztosabbnak tartanak végleg levenni a játszma táblájáról. Nem tudom. Lehet, hogy a nevem már rég nincs a fejpénzesek listáján, csak a szabad prédák falán, ahová a vissza nem vont, de pénzzel már biztos nem járó megbízások kerülnek, hogy a bizonyítani vágyó újoncok még válogathassanak róla.
*Felhajtja a neki kitöltött rumot. Egyszerre, hogy a tüze felperzselje a sok megbolygatott emlék káoszát. Igazi wegtoreni nemes párlat. Rég volt szerencséje a füstösen fűszeres ízéhez.*
- Ha a Kereskedőház megszerzi nekem a váltót, a kardom a tiétek, a szolgálatom a tiétek, amíg a Báró úgy nem dönt, megtérült a befektetése és kielégítő hasznot hozott. Vagy tovább. Ki tudja?
*Ujját körbefuttatja az asztalra letett üres pohár peremén, aztán újra felpillant Aztyanra.*
- Láttam a hirdetést. Ha bejön a Báró számítása és megszaporodnak a letétek, szükségetek lesz jól képzett kardokra. Tévedek?
*A szőke elf érkeztére elhallgat és a levegőben hagyja a megbeszélés fonalát, míg a heges arcú férfi eljár az ügyfél dolgában.*