*Belépve szótlan megy a pulthoz, hogy előbb kerülhessen sorra, mint az, ki még nézelődik, mielőtt szólna. Az sem érdekli, ha az éppenséggel hátrább szoruló személy felszólal ellene, termetes alakja és kezében lévő, kétfejű csatabárd elég ahhoz, hogy bárkit visszatartson a szájalástól. Mogorva tekintetét a kovácsra veti, vagy talán a fiára? Ki tudja, ezek az emberfajzatok annyira egyformák.*
- Miben segíthetek?
*Így a fiú, hangja elég fiatalos, talán ő a fiatalabb, nem az, ki hátul izzítja az égetőkemence lángjait.*
- Fegyver.
*Csak ennyi morog, karcos hangja igazán kellemetlen a fülnek, hiszen nem csupán csikorogva súgja a szavakat. Inkább törekszik arra, hogy jól hallja a férfiú szavát. Amaz pedig kissé érdekes pillantást vet rá, hiszen ezen egyetlen szóból nem tudhatja, mit akar az idegen. Viszont, azt tekintve, hogy fáradt, sárga szempárja gyorsan pásztázza körbe a helységet, elég árulkodó, hogy új eszközt keres. Így a fiú kivár, míg újra nem szól a termetes férfi.
Tekintete egy fokosra kerül, mi felé bök kezével. Azon végigfut a fásli, a kötés még ujját is elfedi, ám az irányzék ettől mit sem változik. A fiú elveszi onnan a fegyvert és Shegutu elé tartja.*
- Ez kell. Mit kér?
*Na, most már érti is a fiatal kovácslegény, miért volt amaz egy szó olyan beszédes a másik számára. Egy pillanatra gondolkodik el csupán, majd ismét megszólal.*
- Most legyen tizenöt arany, meg egy nap múltán még tíz. Ez csak mutatóba van itt, a másik készítése pedig nem könnyű, sok a rendelés.
*Ám ez nem szegi az ork kedvét, inkább mellkasa előtt átvetett bőrövén lévő kis tarsolyból kivesz annyi aranyat, mi kell. Aztán fordul és távozik, méretes fegyvere pedig nála marad, nem javíttatja meg. Pedig az éle igazán rászorul már. De a fiú így is örül, hogy ismét apja segítségére lehetett, Shegutu meg azért, hogy hamarosan lesz egy itteni készítésű és talán használható fegyvere.*
A hozzászólás írója (Shegutu Gulak Vaulirth) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2012.11.21 18:04:16