//Egy ládányi arany//
//Halogatott látogatás//
*Nawanthiriwel kifejezetten nagy szerencséjük volt: a piaci tömeg meglehetősen gyér a mai nap, így lehetőségük volt bármi kerülő vagy megállás nélkül a kovács elé érkezni. Az előteret mutató ablak előtt megtekinti magának az épületet, ellenőrizve, bármi hatalmas változás történt e legutóbbi látogatása óta. Nem néz ki úgy, ezért az ajtó felé is veszi az irányt, mielőtt megáll egy markolatnyira a kilincstől, és társához fordul, aki nagyon remélhetőleg nem vesződött el az embertengerben, vagy kötötte le figyelmét bármi egzotikus tárgy.*
- Ki vannak állítva fegyverek és páncélok egyaránt, bár azok pont nem vásárlásra. Én fölveszem a pallosomat, és ezt a szörnyet leadom. *Itt rácsap hátán lógó tokjára, ahol eddigi agyonhasznált kétkezese rejtőzik.* - Ha valami megtetszik, tárgyalj az eladóval. Sebhelyes, röhejes hajjal, nehéz eltéveszteni. *Ugyan kérdéses, hogy ez a rövid tájékoztató valóban érdemes lett volna, de az ork inkább mindennel biztosra megy, még akkor is, ha szándékán kívül megkérdőjelezi a lány műveltségét a fegyver-és páncélkereskedelmek etikettjével kapcsolatban. De ha az összes kalandornak a legnagyobb hibája a direkt sértegetés lenne, ezen a világon már rég nem is kellene a segítségük.
Belép a helyiségbe, és szempárja rögtön meg is akad a két férfin: a régebbi, kettejük közötti üzletelést végrehajtó kalmáron, Aztyanon, és egy ismeretlenen, aki minden bizonnyal, hozzá hasonlóan egy ügyfél lehet. Ha jelenlétüket észreveszik, egy gyors, de udvarias bólintással köszön, és félreáll a szoba szélére várakozni, miközben a kiállított felszereléseken legelteti tekintetét. Van is mit, ennek mindig örül. Reméli, hogy Nawanthirit úgyszintén lenyűgözi a bolt kínálata, és el tudja foglalni magát, akár ki is keres magának valami vásárolni valót. Minél kevesebb beszéd az orknak, annál jobb.*