//Halogatott látogatás//
*Szépség rejlik abban, ha a forma tökéletesen kifejezi a tartalmat. Amikor a kialakítás mindenben a célt tartja szem előtt, és a díszítés már felesleges. Ilyenek az eladótérben kiállított csatabárdok is: simára csiszolt, masszív nyelek, megannyi különféle fejjel. Akad hosszabb nyakú, amivel akár pajzsot, fegyvert vagy végtagot is lehet akasztani, de rövidebb, szélesebb élű is, amivel meg vágni könnyebb. Aztán a buzogányok: a tollasak páncélt nyitni, a láncosak csontot törni. Ó, azok a láncok! Néhánnyal még egy hajót is ki lehetne kötni! Nawanthiri mégis az alabárdok előtt állapodik meg végül.*
~"Ezerszemű Bestiának" pont ilyenje volt!~
*Akad meg a szeme az egyiken. Egyszerű, hatékony darab, a tompa végén is megvasalta a kovács. A hegye viszonylag rövid, a csákány viszont hosszú, a baltarész pedig elnyújtott félholdat formáz. A wegtoreni városőröknél látni ilyeneket.
A lány idáig jut a gyönyörködésben, amikor mozgást hall maga mögött: a heges arcú kalmár a félelf urasággal felvonul az emeletre. Már úgy tűnik, hosszabb várakozásnak néznek elébe, amikor egy jól megtermett, szakállas ember lép oda hozzájuk, hogy segítsen nekik.*
- Szép jó napot neked is! *hajtja meg magát egy kicsit, mikor visszaköszön. Mosolyog, és láthatóan semmi baja nincs a kereskedő parasztos modorával. Lehet, hogy nem vette észre, hogy Razkalewa uram megbámulta?* Nawanthirishardipandra a nevem, és *itt megtorpan egy pillanatra* azt hiszem, szeretnék egy amulettet. *Valószínűleg nem így tervezte befejezni a mondatot, de ha már így alakult, nem áll meg félúton:* Olyat, amire ha valaki ránéz, rögtön tudja, hogy segítek a bajbajutottakon.
*A név elég különösen hangzik a szájából. Van benne valami fenyegető él, és mintha életében most mutatkozna be rajta másodjára. A fenyegetés nem a hangsúlyban, vagy a lány egyébként teljesen barátságos vonásaiban lappang: maga a név baljóslatú, akár a démonoké.*