//Krenkataur-küldetés//
//Mindenkinek//
*Körbenéz ő is.*
– Túlságosan is, és ez nagyon nem tetszik nekem. Ez az erdő elvben képes lenne táplálni minket, de ez a szúrós szömörceféle, vagy mi a csuda, szinte börtönbe zár. A tisztáson nincs, meg azon az ösvényen sem volt, amin jöttünk, de itt van, és észak felé terjed, és én is találtam a tábor másik részén is. Nagyon nem tetszik ez nekem. Kiöl minden mást, de ő maga mérgező. Ha nem teszünk valahogy ellene, akkor itt helyben nem fogunk élelmet találni.
~Igaza van. Tudnunk kellene, mióta áll itt ez a bánya magányosan.~
*Maereh elgondolkodva nézi Salanelt, majd a sziklát.*
– A druidáknak szoktak állataik lenni, néha egészen szokatlanok is. Farkas is lehet akár egy druida mellett. De ember mellett is láttam már egyszer, azt mondta, elárvulva találta, még a szeme sem volt nyitva, és ő nevelte fel, és azért a farkas vele máshogy volt, szelíd volt hozzá, úgy gondolta, ő az anyja, vagy nem is tudom. Vannak ilyen dolgok. *Bólogat a törpelány.* De lehet egy varázslóé is. Talán így üzen valaki. Nem tudom. Nem értek a mágiához. De az jó jel, hogy barátságosnak mutatkozott veled.
*Egyelőre csak erre tud gondolni. Próbálja optimistán nézni a dolgokat.
Salanel kérdésére ő is a földet kezdi vizsgálni, bár nem biztos benne, hogy találnak nyomokat.*
– Olyasmi lábnyoma kell legyen, mint egy kutyának, csak kissé nagyobb. Ha látom, akkor felismerem, azt hiszem. Csak nem vagyok benne biztos, hogy hagyott nyomot. Beszélnünk kellene Ewával *veti fel.* Amúgy is mindjárt besötétedik. Fel kéne lassan jönniük a barlangból, nem?
*Felnéz Salanelre, vajon ő is így gondolja-e.
Majd, mivel ő nem talál nyomot, visszaindul az üreghez. Megáll a szélétől biztos távolban, és elkiabálja magát.*
– Hahóó! Odalent! Már esteledik! Gyertek fel!
*Halkan sóhajt, a többiekre néz, nem tudja, egyetértenek-e vele. Újra kiabál.*
– Hrothgaar! Ewaa!
*A válla felett néz Salanelre és az óriásokra.*
– Amúgy is jó lenne kibeszélni, ki mit talált, nem? Meg enni is. Meg terveket kovácsolni.