//Bárdmesék-Wylnurana Könnye//
*Itt az ideje, hogy meggyújtsa az olajlámpását, így is tesz. A bakancsa talpával próbát tesz, hogy mennyire csúszós a talaj. Ha nagyon, akkor a falhoz lép és abba kapaszkodva lép előre néhányat. A lámpásának a fényével rávilágít a falakra, a mennyezetre és előrefelé a sötétbe is. Szemügyre veszi az alagút formáját, magasságát, hogy vajon mesterséges lehet-e vagy sem, azaz látja szerszámok nyomait a falon. Látja, hogy Cin a kötelét vagdalja, nem nagyon érti, hogy miért, hiszen le lehet oldozni és az egészet eltenni. ~Talán arra gondol, hogy visszafelé rohanni kell, és nem lesz idő visszakötözni, hanem mászni kell azonnal? De ha még több ilyen akadállyal találkozunk, és a végén elfogy a kötél, az nem lesz rosszabb?~ Morfondírozik, de nem szól emiatt. Amint mindenki bent van, megszólal.*
- Ki szeretne előre menni? Az jó lesz, hogy mi kicsik megyünk középen, és közületek az egyik a hátunkat védi, a másik pedig előttünk megy? *Kérdezi bátortalanul, senkit sem szeretne megbántani az ötletével.*