Külső területek - Krenkataur barlangrendszer
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 42 (821. - 840. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
840. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-03-30 15:48:37
Üzenet elküldve: 2020-03-30 15:48:37
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 180
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 180
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Börtönlátogatás//
//A hozzászólás +16-os jeleneteket tartalmaz//
*A hatalmas csattanás nem kerüli el új felvigyázójuk figyelmét, aki tekintetét Soreylék irányába fordítja, és szigorúan méregetni kezdi a csapatot. Egy darabig elnézegeti őket, amíg bizonyossá válik, hogy felőlük érkezik a susmogás, és bizony ajkaikat is látni véli mozogni.*
- A mi a fasz olyan fontos, hogy meg kelljen beszélni, lányok?
*Érkezik fennhangon a kérdés, és ha az előbbi csattanás nem is, de ez mindenképpen fullasztó feszültséget eredményez. Minden tekintet lopva Bredocék irányába kúszik, és mindenki nagyon jól tudja, hogy ebben a helyzetben nem igen lehet jól reagálni, csak rosszul vagy még rosszabbul.*
- Esetleg nem osztjátok meg velem is?
*Érkezik rövidesen a folytatás, ami ki is tart jó pár hosszú pillanatig, amíg a Kapitány és Garsin vissza nem érkeznek. Ez végre némi enyhülést hoz a raboknak, akik mind szemeiket lesütve igyekeznek meghúzni magukat, elvégre fáradtak, éhesek, és már többnyire megtörtek. De legalább végre ehetnek.*
- Sót talán tudok szerezni.
*Teszi hozzá a Kapitány miután többnyire óvatosan igyekszik lerakni a méretes zsákot. Sokat nem tud megtenni az itt lévőkért, annak is örül, hogy talált még nekik penészes száraz kenyeret, meg többnyire ehető almát.*
- Ezeket oszd ki úgy, hogy mindenkinek jusson. Törj a kenyérből ahogy tudod.
*Nyilván kést nem fog a leány kezébe adni, az egyenesen őrültség lenne.*
- Magadnak is jusson.
*Rövid szünetet tart, láthatóan még kíván mondani valamit. Állkapcsa viszont újra és újra megfeszül, nem éppen egy kiegyensúlyozott ember látványát keltve.*
- Maradj a barátaid közelében.
*Teszi hozzá kurtán, fojtott hangon, és már rögvest ki is egyenesedik. A félvér felé pillant, nagyot nyel, és halkan sóhajt mielőtt megszólal.*
- Átnézem a raktárokat, hogy akad e még valami.
*Bár a mondat kijelentő jellegű, ahogy ezt egykoron megszokta, mégis a hosszú szünet kérdéssé változtatja mindezt. De úgy tűnik ellenvetés nem érkezik, így egy biccentéssel rövidesen távozik is. Eközben mindenki lerakja csákányát és kifújva magát ülnek le a földre oda, ahol éppen helyet találnak. Páran térdeikre hajtják fejüket, Warmet viszont élénk tekintettel követi nyomon Garsin mozgását.*
- A terved...akár működhetne is. De hatalmas bukás is lehet, és a végén vacsoraként végezheted.
*Súgja oda az idősebbik Bredocnek, miközben az ételt várja, észre sem véve az, hogy Warmet mással van elfoglalva.*
- De legalább holnapig várnod kellene vele. Most még túl jó bőrben vagy.
//A hozzászólás +16-os jeleneteket tartalmaz//
*A hatalmas csattanás nem kerüli el új felvigyázójuk figyelmét, aki tekintetét Soreylék irányába fordítja, és szigorúan méregetni kezdi a csapatot. Egy darabig elnézegeti őket, amíg bizonyossá válik, hogy felőlük érkezik a susmogás, és bizony ajkaikat is látni véli mozogni.*
- A mi a fasz olyan fontos, hogy meg kelljen beszélni, lányok?
*Érkezik fennhangon a kérdés, és ha az előbbi csattanás nem is, de ez mindenképpen fullasztó feszültséget eredményez. Minden tekintet lopva Bredocék irányába kúszik, és mindenki nagyon jól tudja, hogy ebben a helyzetben nem igen lehet jól reagálni, csak rosszul vagy még rosszabbul.*
- Esetleg nem osztjátok meg velem is?
*Érkezik rövidesen a folytatás, ami ki is tart jó pár hosszú pillanatig, amíg a Kapitány és Garsin vissza nem érkeznek. Ez végre némi enyhülést hoz a raboknak, akik mind szemeiket lesütve igyekeznek meghúzni magukat, elvégre fáradtak, éhesek, és már többnyire megtörtek. De legalább végre ehetnek.*
- Sót talán tudok szerezni.
*Teszi hozzá a Kapitány miután többnyire óvatosan igyekszik lerakni a méretes zsákot. Sokat nem tud megtenni az itt lévőkért, annak is örül, hogy talált még nekik penészes száraz kenyeret, meg többnyire ehető almát.*
- Ezeket oszd ki úgy, hogy mindenkinek jusson. Törj a kenyérből ahogy tudod.
*Nyilván kést nem fog a leány kezébe adni, az egyenesen őrültség lenne.*
- Magadnak is jusson.
*Rövid szünetet tart, láthatóan még kíván mondani valamit. Állkapcsa viszont újra és újra megfeszül, nem éppen egy kiegyensúlyozott ember látványát keltve.*
- Maradj a barátaid közelében.
*Teszi hozzá kurtán, fojtott hangon, és már rögvest ki is egyenesedik. A félvér felé pillant, nagyot nyel, és halkan sóhajt mielőtt megszólal.*
- Átnézem a raktárokat, hogy akad e még valami.
*Bár a mondat kijelentő jellegű, ahogy ezt egykoron megszokta, mégis a hosszú szünet kérdéssé változtatja mindezt. De úgy tűnik ellenvetés nem érkezik, így egy biccentéssel rövidesen távozik is. Eközben mindenki lerakja csákányát és kifújva magát ülnek le a földre oda, ahol éppen helyet találnak. Páran térdeikre hajtják fejüket, Warmet viszont élénk tekintettel követi nyomon Garsin mozgását.*
- A terved...akár működhetne is. De hatalmas bukás is lehet, és a végén vacsoraként végezheted.
*Súgja oda az idősebbik Bredocnek, miközben az ételt várja, észre sem véve az, hogy Warmet mással van elfoglalva.*
- De legalább holnapig várnod kellene vele. Most még túl jó bőrben vagy.
839. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-03-27 18:07:15
Üzenet elküldve: 2020-03-27 18:07:15
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
//A hozzászólás +16-os jeleneteket tartalmaz//
*A kis kirohanása egy bajtársias vállérintéssel ér véget. Odabiccent egyet megértően az öregnek és fújtat egyet idegesen. Ha ezzel csak azt érte el, hogy megállt a munka egy pillanatra, ő már azzal is boldog. Legalább fújhattak egyet a többiek. Hanem mintha a Kapitány tekintetét a hátába fúrva érezné eztán. De az is lehet, hogy Perchiét. Sőt ebből arra is következtethetünk, hogy szimplán bolond kicsit. De így szeretjük. Tovább kopognak a csákányok miközben részinformációk is visszacsepegnek.*
-Nem önként.
*Sziszegi ironikusan vissza Soreyl. A tiszta szívű lovag előtt egyszerűen nincs meg a kép, hogy őt valaki rá tudná venni ekkora árulásra. Megérti, hogy nem tudják a katonák azt feltételezni a kapitányukról, hogy csak a pénzért, vagy hatalomért gyakorlatilag eladta őket rabszolgának, mégis ő így látja a helyzetet. A Perchi által dédelgetett gondolatfoszlány, most látszik megérni benne.*
~Te Soreyl.~
*Szólítja meg, szokásával ellentétben, igencsak félénken.*
~Nézz rá. Lehet, hogy ő is ugyan olyan rab mint ti.~
*Soreyl hosszasabb szidásba kezdene.*
~Perchi ne légy hülye. Okosabbnak hittelek ennél...~
*De sajnos a nyitó mondatig sem jut, mert a többiek nem hagyják abba a beszélgetést, és most jobb ha figyel. Nem hagyja abba a mímelt kalapálást, de majd minden szó után hümment egyet, jelezvén hogy figyel.*
-Szép család.
*Mondja megvető utálattal az orra alatt, Perchi pedig a háta mögül szól hozzá. Nem hagyja abba a témát.*
~Soreyl figyelj.~
*Kezdi finoman, amire a Lovag már éppen mordulna rá, ám mintha elsöpörné őt Perchi akarata, néma marad elméjének szobájában.*
~Soreyl bazdmeg, befogod a szád, és meghallgatsz.~
*Pont. Nem felkiáltás. Kijelentés. A lovag így is tesz, és ha meg is akarna szólalni, akkor sem hallaná a saját gondolatait. Furcsa hely az elme, és most még furcsább dolgokat vetít a lovag elé.*
~Egy olyan embert mint az öreg térdre kényszerített egyetlen pillantásával, pedig Bredoc úgy szarja magából a harci ösztönt, mint a falánk gyerek a ringlószilvát.~
*Kezd Perchipfell egy eléggé értelmetlen, és meglehetősen hatásos felütéssel.*
~Talán valahogy hozzá jutott a nyaklánchoz, és belemászott a fejébe. Talán zsarolja valamivel. Vagy talán tényleg eladta a lelkét két garasért, a lényeg, hogy te egyikről sem tudhatod melyik igaz.~
*Tart Perchi egy gondolatnyi szünetet. Igazából csak azt szeretné tudni, hogy van e Soreylnek bármi mondanivalója. Nem. Nincs neki.*
~Ha ő fogta el, és zárta be, hogy aztán kiszabadítsa, most itt dolgozna neki? Szolgamunkát? Bányafelügyelő lett, kapitányból. Ez neked üzlet? Úgy néz ki a faszi, mint aki élvezi?~
*A kérdésre csak néhány csákány ütés a válasz.*
~Még ne utáld. Utáld akkor, ha biztosan tudod, hogy egy gennyláda, és akkor segítek megnyúzni. Addig meg várjál. A szökéshez alkalom kell. Azt pedig ki kell várni.~
*Okoskodik még a végére a mesterkard, és Soreyl még a lépteit is hallja. Vagy csak csákánykoppanást. Nem tudni. Hátra néz. Azt látja, hogy a hanyag elegancia szobra belesétál a falba, és eltűnik. Kelletlenül húz egyet a száján, és dolgozik tovább. Nem sokra rá valami történik. Nem néz hátra, dolgozik tovább, egészen addig amíg a nevét nem hallja. Brox a fekete ruhás irányába bök. Perchipfell szentbeszéde után, kicsit elege van a nyomorultból, így keserű lassúsággal néz hátra.*
-Garsin.
*Csúszik ki a száján félhangosan. A lány talán nem is hallja, a többiek azonban biztos. Csak remélhető, hogy ki van száradva a csákány nyele, mert ha zsenge fa, akkor most vizet ereszt, olyat szorít rajta a lovag. Az állkapcsát mozgató izmok egymásra feszülnek. Ha most kard lenne a kezében ember nem állna meg a lába előtt. A beszélgetés kezd rossz irányba fordulni. Amikor a mocsok utal rá, hogy talán jó lenne eljátszani a lánnyal megenged egy újabb fogoly-i pimaszságot. Ismételten teljes erejéből odasóz a falra. Had csattanjon. Hátha most is egy pillanatra megáll a levegő. De most nem fordul vissza. Élénken fülelve folytatja tovább a munkát, kevesebb befektetéssel. Garsint elviszi a fekete ruhás. Hátra-hátra pillantgatva látja. Soreyl feje tele van gondolatokkal, és hallgatja Bredoc beszámolóját a tervéről. Néhol egyet ért vele, néhol nem.*
-Nem hangzik hülyeségnek.
*Mondja a lovag mély hangján.*
-De ha valóban százan vannak, nem nyerünk sok időt.
*Teszi hozzá, és felveti a többi kételyét is.*
-És meg kell találnunk ez idő alatt az alagutat, a fegyvereinket, a többi cella kulcsát, és Garsint. És akkor nem is említem, hogy Sárvárosban nem egy díszvacsora fog minket várni, hanem ezek.
*Bök hátra a fejével.*
-És barátaik.
A hozzászólás írója (Darenn Soreyl) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.03.27 18:10:20
//A hozzászólás +16-os jeleneteket tartalmaz//
*A kis kirohanása egy bajtársias vállérintéssel ér véget. Odabiccent egyet megértően az öregnek és fújtat egyet idegesen. Ha ezzel csak azt érte el, hogy megállt a munka egy pillanatra, ő már azzal is boldog. Legalább fújhattak egyet a többiek. Hanem mintha a Kapitány tekintetét a hátába fúrva érezné eztán. De az is lehet, hogy Perchiét. Sőt ebből arra is következtethetünk, hogy szimplán bolond kicsit. De így szeretjük. Tovább kopognak a csákányok miközben részinformációk is visszacsepegnek.*
-Nem önként.
*Sziszegi ironikusan vissza Soreyl. A tiszta szívű lovag előtt egyszerűen nincs meg a kép, hogy őt valaki rá tudná venni ekkora árulásra. Megérti, hogy nem tudják a katonák azt feltételezni a kapitányukról, hogy csak a pénzért, vagy hatalomért gyakorlatilag eladta őket rabszolgának, mégis ő így látja a helyzetet. A Perchi által dédelgetett gondolatfoszlány, most látszik megérni benne.*
~Te Soreyl.~
*Szólítja meg, szokásával ellentétben, igencsak félénken.*
~Nézz rá. Lehet, hogy ő is ugyan olyan rab mint ti.~
*Soreyl hosszasabb szidásba kezdene.*
~Perchi ne légy hülye. Okosabbnak hittelek ennél...~
*De sajnos a nyitó mondatig sem jut, mert a többiek nem hagyják abba a beszélgetést, és most jobb ha figyel. Nem hagyja abba a mímelt kalapálást, de majd minden szó után hümment egyet, jelezvén hogy figyel.*
-Szép család.
*Mondja megvető utálattal az orra alatt, Perchi pedig a háta mögül szól hozzá. Nem hagyja abba a témát.*
~Soreyl figyelj.~
*Kezdi finoman, amire a Lovag már éppen mordulna rá, ám mintha elsöpörné őt Perchi akarata, néma marad elméjének szobájában.*
~Soreyl bazdmeg, befogod a szád, és meghallgatsz.~
*Pont. Nem felkiáltás. Kijelentés. A lovag így is tesz, és ha meg is akarna szólalni, akkor sem hallaná a saját gondolatait. Furcsa hely az elme, és most még furcsább dolgokat vetít a lovag elé.*
~Egy olyan embert mint az öreg térdre kényszerített egyetlen pillantásával, pedig Bredoc úgy szarja magából a harci ösztönt, mint a falánk gyerek a ringlószilvát.~
*Kezd Perchipfell egy eléggé értelmetlen, és meglehetősen hatásos felütéssel.*
~Talán valahogy hozzá jutott a nyaklánchoz, és belemászott a fejébe. Talán zsarolja valamivel. Vagy talán tényleg eladta a lelkét két garasért, a lényeg, hogy te egyikről sem tudhatod melyik igaz.~
*Tart Perchi egy gondolatnyi szünetet. Igazából csak azt szeretné tudni, hogy van e Soreylnek bármi mondanivalója. Nem. Nincs neki.*
~Ha ő fogta el, és zárta be, hogy aztán kiszabadítsa, most itt dolgozna neki? Szolgamunkát? Bányafelügyelő lett, kapitányból. Ez neked üzlet? Úgy néz ki a faszi, mint aki élvezi?~
*A kérdésre csak néhány csákány ütés a válasz.*
~Még ne utáld. Utáld akkor, ha biztosan tudod, hogy egy gennyláda, és akkor segítek megnyúzni. Addig meg várjál. A szökéshez alkalom kell. Azt pedig ki kell várni.~
*Okoskodik még a végére a mesterkard, és Soreyl még a lépteit is hallja. Vagy csak csákánykoppanást. Nem tudni. Hátra néz. Azt látja, hogy a hanyag elegancia szobra belesétál a falba, és eltűnik. Kelletlenül húz egyet a száján, és dolgozik tovább. Nem sokra rá valami történik. Nem néz hátra, dolgozik tovább, egészen addig amíg a nevét nem hallja. Brox a fekete ruhás irányába bök. Perchipfell szentbeszéde után, kicsit elege van a nyomorultból, így keserű lassúsággal néz hátra.*
-Garsin.
*Csúszik ki a száján félhangosan. A lány talán nem is hallja, a többiek azonban biztos. Csak remélhető, hogy ki van száradva a csákány nyele, mert ha zsenge fa, akkor most vizet ereszt, olyat szorít rajta a lovag. Az állkapcsát mozgató izmok egymásra feszülnek. Ha most kard lenne a kezében ember nem állna meg a lába előtt. A beszélgetés kezd rossz irányba fordulni. Amikor a mocsok utal rá, hogy talán jó lenne eljátszani a lánnyal megenged egy újabb fogoly-i pimaszságot. Ismételten teljes erejéből odasóz a falra. Had csattanjon. Hátha most is egy pillanatra megáll a levegő. De most nem fordul vissza. Élénken fülelve folytatja tovább a munkát, kevesebb befektetéssel. Garsint elviszi a fekete ruhás. Hátra-hátra pillantgatva látja. Soreyl feje tele van gondolatokkal, és hallgatja Bredoc beszámolóját a tervéről. Néhol egyet ért vele, néhol nem.*
-Nem hangzik hülyeségnek.
*Mondja a lovag mély hangján.*
-De ha valóban százan vannak, nem nyerünk sok időt.
*Teszi hozzá, és felveti a többi kételyét is.*
-És meg kell találnunk ez idő alatt az alagutat, a fegyvereinket, a többi cella kulcsát, és Garsint. És akkor nem is említem, hogy Sárvárosban nem egy díszvacsora fog minket várni, hanem ezek.
*Bök hátra a fejével.*
-És barátaik.
A hozzászólás írója (Darenn Soreyl) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.03.27 18:10:20
838. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-03-26 22:39:21
Üzenet elküldve: 2020-03-26 22:39:21
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
*"Nagy kár."... Aggódón és értetlenül néz a férfire, mert nem tudja, hogy ez mit jelent, de ezen felül nem érkezik más válasz.
Mikor a félvér húzni kezdi, nem ellenkezik tovább, magába süppedve követi őt, elszakítva tekintetét a Kékszeműtől. Ennél többet úgysem tehet...
Persze egy darabig még félőn gondol Fród úr sorsára és átkozza magát, amiért ilyen ostoba volt, hogy nem talált ki valami nem létező nevet inkább. De közben az is eszébe jut, hogy igazán semmi értelme nem volna, hogy a férfi bántsa Fródot, főként így, hogy már tudja, hogy semmi köze hozzá. Azért csak megérte szólnia... Ugye?
Mikor a járatba érnek, akkor kicsit megfeledkezik az előbbi aggodalmairól és újra elkezd magával foglalkozni. Azt felismeri, hogy a két őrt is erre hozták, de utána már lát több elágazódást is, úgyhogy nem biztos benne, hogy őt is oda viszik, ahová őket.
Sokat segítene, ha tudná, hogy mi vár rá, de nem mer már szólni, vagy kérdezni, akkor sem, ha ez a félvér még nem bántotta.
Elcsigázottan és beletörődötten követi legújabb "felvigyázóját", épp csak tájékozódni igyekszik és megjegyezni az útvonalat.
A csákányok csattogására fölkapja a fejét és ismét reménykedni kezd, hogy tényleg a két őr után hozták... Ez a reménye pedig úgy tűnik, beteljesül.
Elég hamar kiszúrja a két ismerős alakot és izgatottan kapkod levegő után, mintha ez legalábbis rögtön a megmenekülését jelentené. Nagyon szeretne odarohanni hozzájuk és a közelükben lenni, még akkor is, ha elég szomorú és reménytelen látványt nyújtanak ők is így összeláncolva, rabmunkára fogva.
Aztán észreveszi a feketeruhás alakot is és nyomban lehiggad. Amennyire ezt lehetőségei engedik, igyekszik tőle távolabb helyezkedni, főleg hogy a félvér egyből azzal az állítással kezdi, hogy nem viselkedett jól.
Tart tőle, hogy rögtön egy ütleggel indít ezért, de a Feketeruhás nem bántja, csak a haszontalanságára panaszkodik, mint akinek semmi kedve vele is foglalkozni.
Észleli közben a rá szegeződő tekinteteket, de Soreylen és Bredocon kívül a többi rab felé csak egy-egy röpke pillantást vet. Aztán meg ijedten néz fel a félvérre, mikor az közli, hogy ő tudna mit kezdeni vele.
Nem sok jót sejt ugyanis emögött a kijelentés mögött, s mikor a Feketeruhás látszólag belemegy abba, hogy a félvérre hagyja a sorsát, már görbül lefelé a szája és húzódozna a felkarját tartó marokból.
Majd mégis visszaszól a Kapitány és őt szólítja...
Szinte menekülve fejezi be azt az elhúzódó mozdulatot és siet a férfi után. Épp csak egy pillantásra néz vissza a két őr felé, majd szorosan a Kapitány nyomába szegődik.
Sírósan zihál kis ideig és a könnyeit törölgeti a férfi háta mögött. Fél a Feketeruhástól is, de megkönnyebbült, sőt még hálás is, hogy magával hívta.
Mire a raktárhoz érnek, nagyjából sikerül összeszednie magát az ijedtségből, ám azért össze-összerezzen ahogy a férfi az ajtót csapkodja.
Majd a zár megadja magát, ő pedig követi a Kapitányt befelé, a küszöbön megállva.
Kíváncsian néz körül, várva, hogy mi lesz a feladata. A Kapitány hangos gondolkodására nem felel, a kérdésére már igen.*
- Igen, uram. - *Azt nem teszi hozzá, hogy nem éppen úri ételeket, mert sosem volt túlzottan ellátva alapanyagokkal; de alighanem itt sem várnak el tőle többfogásos lakomát...
Mert ha jól érti a kérdést, a Feketeruhás azt akarja, hogy főzzön valamit. Ez a szokványos feladat pedig hoz egyfajta megnyugvást, egyrészt a hétköznapiságával, másrészt azzal, hogy akire munkát bíznak, azt vélhetően nem fogják még egy darabig megölni vagy bántani. Annak csak dolgoznia kell...
Elég gyorsan idomul ehhez a helyzethez és a férfi által pakolt alapanyagokat megfigyelve gondolkozni kezd, hogy milyen ételt tudna ezekből összehozni, aminek van valami íze is és jóllakat.
A kosarat átveszi. Elcsigázott és sérült, de elbírja valahogyan, amihez van köze annak, hogy a Kapitányban a jelek szerint maradt még jó érzés, mert gondoskodik róla, hogy ne legyen túl nehéz a terhe.*
- Fűszerek? Olaj, vagy zsír? Liszt?... - *Sorolja bizonytalanul, hátha akad ezekből valami, akkor sokkal kellemesebb ételt tudna csinálni. Ha már csak só volna, az is valami.
Ha a raktárban végeztek, a jelzésre elindul a mutatott irányba. Nehezen képzeli, hogy találnának arrafelé konyhát, de szófogadón megy, amerre a Kapitány irányítja.
Szökéssel próbálkozni már eszébe sem jut. Hová is mehetne? Vissza a Kékszeműhöz, vagy valamelyik ki tudja hová vezető sötét járatba, egyedül? Ezektől az eshetőségektől jobban fél, mint a jelenlegi körülményeitől.*
*"Nagy kár."... Aggódón és értetlenül néz a férfire, mert nem tudja, hogy ez mit jelent, de ezen felül nem érkezik más válasz.
Mikor a félvér húzni kezdi, nem ellenkezik tovább, magába süppedve követi őt, elszakítva tekintetét a Kékszeműtől. Ennél többet úgysem tehet...
Persze egy darabig még félőn gondol Fród úr sorsára és átkozza magát, amiért ilyen ostoba volt, hogy nem talált ki valami nem létező nevet inkább. De közben az is eszébe jut, hogy igazán semmi értelme nem volna, hogy a férfi bántsa Fródot, főként így, hogy már tudja, hogy semmi köze hozzá. Azért csak megérte szólnia... Ugye?
Mikor a járatba érnek, akkor kicsit megfeledkezik az előbbi aggodalmairól és újra elkezd magával foglalkozni. Azt felismeri, hogy a két őrt is erre hozták, de utána már lát több elágazódást is, úgyhogy nem biztos benne, hogy őt is oda viszik, ahová őket.
Sokat segítene, ha tudná, hogy mi vár rá, de nem mer már szólni, vagy kérdezni, akkor sem, ha ez a félvér még nem bántotta.
Elcsigázottan és beletörődötten követi legújabb "felvigyázóját", épp csak tájékozódni igyekszik és megjegyezni az útvonalat.
A csákányok csattogására fölkapja a fejét és ismét reménykedni kezd, hogy tényleg a két őr után hozták... Ez a reménye pedig úgy tűnik, beteljesül.
Elég hamar kiszúrja a két ismerős alakot és izgatottan kapkod levegő után, mintha ez legalábbis rögtön a megmenekülését jelentené. Nagyon szeretne odarohanni hozzájuk és a közelükben lenni, még akkor is, ha elég szomorú és reménytelen látványt nyújtanak ők is így összeláncolva, rabmunkára fogva.
Aztán észreveszi a feketeruhás alakot is és nyomban lehiggad. Amennyire ezt lehetőségei engedik, igyekszik tőle távolabb helyezkedni, főleg hogy a félvér egyből azzal az állítással kezdi, hogy nem viselkedett jól.
Tart tőle, hogy rögtön egy ütleggel indít ezért, de a Feketeruhás nem bántja, csak a haszontalanságára panaszkodik, mint akinek semmi kedve vele is foglalkozni.
Észleli közben a rá szegeződő tekinteteket, de Soreylen és Bredocon kívül a többi rab felé csak egy-egy röpke pillantást vet. Aztán meg ijedten néz fel a félvérre, mikor az közli, hogy ő tudna mit kezdeni vele.
Nem sok jót sejt ugyanis emögött a kijelentés mögött, s mikor a Feketeruhás látszólag belemegy abba, hogy a félvérre hagyja a sorsát, már görbül lefelé a szája és húzódozna a felkarját tartó marokból.
Majd mégis visszaszól a Kapitány és őt szólítja...
Szinte menekülve fejezi be azt az elhúzódó mozdulatot és siet a férfi után. Épp csak egy pillantásra néz vissza a két őr felé, majd szorosan a Kapitány nyomába szegődik.
Sírósan zihál kis ideig és a könnyeit törölgeti a férfi háta mögött. Fél a Feketeruhástól is, de megkönnyebbült, sőt még hálás is, hogy magával hívta.
Mire a raktárhoz érnek, nagyjából sikerül összeszednie magát az ijedtségből, ám azért össze-összerezzen ahogy a férfi az ajtót csapkodja.
Majd a zár megadja magát, ő pedig követi a Kapitányt befelé, a küszöbön megállva.
Kíváncsian néz körül, várva, hogy mi lesz a feladata. A Kapitány hangos gondolkodására nem felel, a kérdésére már igen.*
- Igen, uram. - *Azt nem teszi hozzá, hogy nem éppen úri ételeket, mert sosem volt túlzottan ellátva alapanyagokkal; de alighanem itt sem várnak el tőle többfogásos lakomát...
Mert ha jól érti a kérdést, a Feketeruhás azt akarja, hogy főzzön valamit. Ez a szokványos feladat pedig hoz egyfajta megnyugvást, egyrészt a hétköznapiságával, másrészt azzal, hogy akire munkát bíznak, azt vélhetően nem fogják még egy darabig megölni vagy bántani. Annak csak dolgoznia kell...
Elég gyorsan idomul ehhez a helyzethez és a férfi által pakolt alapanyagokat megfigyelve gondolkozni kezd, hogy milyen ételt tudna ezekből összehozni, aminek van valami íze is és jóllakat.
A kosarat átveszi. Elcsigázott és sérült, de elbírja valahogyan, amihez van köze annak, hogy a Kapitányban a jelek szerint maradt még jó érzés, mert gondoskodik róla, hogy ne legyen túl nehéz a terhe.*
- Fűszerek? Olaj, vagy zsír? Liszt?... - *Sorolja bizonytalanul, hátha akad ezekből valami, akkor sokkal kellemesebb ételt tudna csinálni. Ha már csak só volna, az is valami.
Ha a raktárban végeztek, a jelzésre elindul a mutatott irányba. Nehezen képzeli, hogy találnának arrafelé konyhát, de szófogadón megy, amerre a Kapitány irányítja.
Szökéssel próbálkozni már eszébe sem jut. Hová is mehetne? Vissza a Kékszeműhöz, vagy valamelyik ki tudja hová vezető sötét járatba, egyedül? Ezektől az eshetőségektől jobban fél, mint a jelenlegi körülményeitől.*
837. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-03-26 22:35:02
Üzenet elküldve: 2020-03-26 22:35:02
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 528
OOC üzenetek: 150
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 528
OOC üzenetek: 150
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
-A kapitány, és a kékszemű...
*Réved el a gondolatban, s ha Soreyl nem tetézi a dolgot, hagyja kicsit leülepedni az információt, meg a beszédet is. A legrosszabb az lenne, ha most még el is választanák egymástól őket, vagy még rosszabb.*
-Köszönjük, testvéreim.
*Bólint is, kicsit elidőzve minden sorstársán, bár ők kitudja mióta senyvedhetnek itt. Talán most szerencséjére válik az évek tapasztalata, és a háborús múlt. Sokszor volt már hadifogoly is, így nagyon jól tudja, hogy mi a legnagyobb ellenség. Az idő. Mert az idő múlásával csak romlanak az esélyek. Egyre jobban elfelejtik az embert,s jóformán az ember is elfelejti azt, hogy ki is ő. Az izmok elsorvadnak, a tudat eltompul, mikor az ételnek sincs már íze, az is alig megy le a torkon. Nem hallja a fül a sírást, a haj tiszta hófehérré válik, a kéz alig bírja a munkát, csak monoton megy előre a test, amíg egyre ritkásabban dobban meg a szív, s nem marad semmi, csak az emlékek, hogy milyen is volt egyszer, hogy élt, hogy szeretett. Ennél bármilyen halál jobb. Nem. Ezt nem fogja megvárni, s ha erejéből telik, annyit visz magával, amennyit Eeyr enged neki. Épp a lehetőségeket mérlegeli, mikor meglátja Garsint, szinte kiesik a kezéből a csákány, s mérgében a foga is csikorog, de egyben meg is nyugszik. Legalább él, semmi komolyabb baja, s nem lökték be a banditák közé játékszernek, már ez is valami. Viszont ez még jobban okot ad neki, hogy ha kell, kirágja magukat innen.*
-Soreyl.
*Szólitja meg halkan, s fejével a lány felé int, majd igyekszik az ott lévőkhöz is szólni, ha tud észrevétlenül.*
-Az érceket biztos, hogy nem az utakon viszik Sárvárosba. Kell, hogy legyen itt lent egy járat. Feltűnt volna már, ha máshol vinnék ezeket.
*Ez elég logikusnak tűnik neki, nagy valószínűséggel ez lehet. Majd tovább agyal. A legfontosabb, hogy legyen valami elterelés, hisz ha itt dolgoznak, esznek alszanak, sosem jutnak ki.*
-Ha elszabadulna az óriás.. Az őrökre támadna, az megzavarná őket? Fel tudnám bosszantani, hogy kitörjön? Úgysem lát, csak hall.. Ha valahogy del tudnám hergelni, és elhitetni hogy én egy vagyok közülük..
*Játszik el a gondolattal hangosan, két csákányütés között.*
-Ha rosszullétet tettetne valamelyikünk, úgyse gyógyítanák meg, gondolom csak odavinnének az óriásnak zabálni.
*A sebéhez nyúl, amit ugye nem látott el végül senki.*
-Aztán ha lenne egy kis káosz, közös erővel akár...
*Nem is folytatja, valószínűleg mindenki fejében körvonalazódhat Bredoc terve. Persze sok részlet van, de jobb hirtelen nem jut eszébe.*
-A kapitány, és a kékszemű...
*Réved el a gondolatban, s ha Soreyl nem tetézi a dolgot, hagyja kicsit leülepedni az információt, meg a beszédet is. A legrosszabb az lenne, ha most még el is választanák egymástól őket, vagy még rosszabb.*
-Köszönjük, testvéreim.
*Bólint is, kicsit elidőzve minden sorstársán, bár ők kitudja mióta senyvedhetnek itt. Talán most szerencséjére válik az évek tapasztalata, és a háborús múlt. Sokszor volt már hadifogoly is, így nagyon jól tudja, hogy mi a legnagyobb ellenség. Az idő. Mert az idő múlásával csak romlanak az esélyek. Egyre jobban elfelejtik az embert,s jóformán az ember is elfelejti azt, hogy ki is ő. Az izmok elsorvadnak, a tudat eltompul, mikor az ételnek sincs már íze, az is alig megy le a torkon. Nem hallja a fül a sírást, a haj tiszta hófehérré válik, a kéz alig bírja a munkát, csak monoton megy előre a test, amíg egyre ritkásabban dobban meg a szív, s nem marad semmi, csak az emlékek, hogy milyen is volt egyszer, hogy élt, hogy szeretett. Ennél bármilyen halál jobb. Nem. Ezt nem fogja megvárni, s ha erejéből telik, annyit visz magával, amennyit Eeyr enged neki. Épp a lehetőségeket mérlegeli, mikor meglátja Garsint, szinte kiesik a kezéből a csákány, s mérgében a foga is csikorog, de egyben meg is nyugszik. Legalább él, semmi komolyabb baja, s nem lökték be a banditák közé játékszernek, már ez is valami. Viszont ez még jobban okot ad neki, hogy ha kell, kirágja magukat innen.*
-Soreyl.
*Szólitja meg halkan, s fejével a lány felé int, majd igyekszik az ott lévőkhöz is szólni, ha tud észrevétlenül.*
-Az érceket biztos, hogy nem az utakon viszik Sárvárosba. Kell, hogy legyen itt lent egy járat. Feltűnt volna már, ha máshol vinnék ezeket.
*Ez elég logikusnak tűnik neki, nagy valószínűséggel ez lehet. Majd tovább agyal. A legfontosabb, hogy legyen valami elterelés, hisz ha itt dolgoznak, esznek alszanak, sosem jutnak ki.*
-Ha elszabadulna az óriás.. Az őrökre támadna, az megzavarná őket? Fel tudnám bosszantani, hogy kitörjön? Úgysem lát, csak hall.. Ha valahogy del tudnám hergelni, és elhitetni hogy én egy vagyok közülük..
*Játszik el a gondolattal hangosan, két csákányütés között.*
-Ha rosszullétet tettetne valamelyikünk, úgyse gyógyítanák meg, gondolom csak odavinnének az óriásnak zabálni.
*A sebéhez nyúl, amit ugye nem látott el végül senki.*
-Aztán ha lenne egy kis káosz, közös erővel akár...
*Nem is folytatja, valószínűleg mindenki fejében körvonalazódhat Bredoc terve. Persze sok részlet van, de jobb hirtelen nem jut eszébe.*
836. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-03-26 20:47:58
Üzenet elküldve: 2020-03-26 20:47:58
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 180
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 180
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Börtönlátogatás//
*Garsin hiába torpan meg, és hiába vallja be hazugságát, a Kékszemű arcán semmi sem változik. Szemei éppen olyan élettelenek és nyugtalanítóan mindenttudóak, mint eddig. Ajkai továbbra is egy mesterkélt mosolyra húzódnak.*
- Nagy kár.
*Semmi egyéb válasz nem érkezik. Csak két szó, ami jelenthet bármit is. Garsint szépen elvezetik, vagy durván, ez leginkább rajta áll. Az út, amit megtesznek tökéletesen megegyezik a két férfiéval.*
- Nem csak a szökés. Akárhol telepszik meg, mindenhol megtalálja az útját. Sok évbe telt, mire a kapitánynak sikerült fülön csípnie és a Krenkataurba hoznia.
*Persze Warmet még fiatal, nem volt része ezekben, csupán nyitott füllel járt. Jobb elfoglaltság híján pedig unalmas óráikban az őrök is beszélgetni tudtak, hogy elüssék az időt, ezen beszélgetéseknek pedig ő mindig lelkes hallgatósága volt.*
- Nem önként.
*Feleli kurtán, és némileg felháborodottan az idősebbik katona. Mindannyian, sőt, a többi rabságban lévő őr is észleli a hatalmas csattanást, látják az elfehéredő ujjakat rákulcsolódva a csákányra. Egy pillanatra mindenki tekintete Darennre szegeződik, még a Kapitányé is, de amaz meg sem rezzen a gyilkos pillantás láttán. Volt már elégben része ahhoz. Warmet barátian megérint Soreyl vállát, ezzel próbálva nyugalomra inteni.*
- Nem tudom mennyire igaz a szóbeszéd, de...
*Kezd bele kissé bizonytalanul az ifjabbik, hiszen nem tudja ez mennyire tartozik másokra, és mennyire hiteles információ. Végül folytatja, elvégre helyzetükben már majdnem mindegy.*
- Azt mondják a Kapitány és a Kékszemű testvérek, emiatt lehet még életben. Persze ezt nem tudjuk, a Kapitány nem felel semmi ilyesmire.
*Nem mintha ezt leszámítva bőbeszédű lenne. Záporoznak a kérdések a két városőrtől, ami várható volt, ám az ifjabb Warmet már nehezen tudja tartani a tempót, pedig eddig igen jól tájékozottnak vélte magát.*
- Nem a rabok szállítják el. Innen senkit nem engednek ki, rövid időre sem. Azt mondják a mélyebb járatok egyenesen Sárvárosba vezetnek, de ez nem tudom mennyire igaz. Meg ha igen, akkor mennyire járhatóak.
*Kicsit elhallgat, egyrészt gondolkodik, másfelől elég sokat fecsegett ahhoz, hogy ne akarja kihúzni a gyufát. Még az is csoda, hogy eddig nem történt így.*
- Tényleg nem tudom. Akár százan is lehetnek, és ki tudja hányan kint. Én még nem láttam ilyen tárgyat náluk.
*Az óriás kérdésére ezúttal nem Warmet kapja fel a fejét. Raignald megáll kicsit szusszanni, csákányára támaszkodva törli meg a homlokát.*
- Igen, akad egy. Vak és hülye, de nagyon jó a hallása, és nagyon agresszív. Itt feljebb van leláncolva valahol, és a dögökkel etetik állítólag. Termetes jószág, nagyobb, mint amit látni szokott az ember.
- Néha segít a cipekedésben. A lényeg, hogy ne álljatok elé, mert akkor támad.
- Jobb esetben csak eltapos.
*Hamarosan ismerős arc csatlakozik közéjük Garsin formájában, és az őt kísérő katona képében. A munkafolyamat most is, mint korábban megáll egy pillanatra, ám ezúttal ez a pillanat hosszabb, hiszen valami egészen újszerűt látnak. Mégpedig egy nőt. A Garsint kísérő bandita vigyorog is a döbbent pillantásokat látva.*
- Nem viselkedett jól, szóval ide lett küldve.
*Magyarázza kelletlenül a férfi, aki láthatóan nagyon bosszús, hogy fel kellett álljon a székéből.*
- Mit kezdjek vele? A csákányt sem tudja felemelni?
- Nem tudom. *Rántja meg a vállát a félvér.* Nekem lenne ötletem arra, hogy mit kezdjek vele.
*A Kapitány felmorran, láthatóan elgondolkodik kicsit.*
- Rendben. Akkor tartunk egy szünetet.
*Már indulna is a férfi, ám hirtelen megtorpan, és Garsinra néz, majd a jelenlévőkre, végül úgy dönt, hogy jobb, ha vele tart.*
- Gyere leány! Segíts nekem az ételekkel.
*Biccent a fejével, és reményei szerint Garsin ezúttal nem ellenkezik. A Kapitányt pedig leváltja a félvér, aki pár egymásra rakott ládára kapaszkodik fel, és kezdi el a lábát lógatni.*
- Nincs lazsálás idióták! Folytassátok, de gyorsan! Egy-kettő, egy-kettő!
*Utasítja őket közben kezével egyet-egyet tapsolva.*
*Amennyiben Garsin megkönnyíti a Kapitány dolgát, és többnyire tartva vele a lépést követi a fürge férfit, hamarosan megérkezhetnek egy közeli rozoga, faajtóhoz. Előkerül egy méretes rozsdás kulcs is, és kezdődhez a bíbelődés, mivel a zár nem akarja egykönnyen megadni magát. Pár erélyes ütés, és rántás végül megteszi a hatását, és az ajtó kitárul, a sötétségbe pedig némi gyertyafény is bejut.*
- Talán a kenyereket elbírod.
*Gondolkodik hangosan a férfi, és nézi, hogy mit szedhetne össze, de alig akad bármi. Hús az persze nincs, csupán kenyér, hagyma, krumpli, és talán ha átkutatja a zsákokat még találhat valamit. Például almát, ami az egyik zsákból kipottyanva gurul eléjük.*
- Tudsz főzni?
*Kérdezi a leányt, miközben egyik zsákot a másik után kiemeli, és megkéri Garsint, hogy fogja meg addig. Persze a kenyerek is nehezek, abból sem bírja el majd mindet, ezért az egyiket egy lyukas kosárba kezdi adagolni.*
- Nesze!
*Nyomja a lány kezébe, aki jobb ha nem próbálkozik szökéssel, mert a Kapitány is némileg belefáradt, és nem szeretné többet bántani őt. Amellett pedig akár el is tévedhet a Krenkataur folyosóin.*
- Van krumpli, meg hagyma. Mi kellhet még?
*Kérdezi a leánytól, miközben a zsákok száját köti be, majd egy nagy lendületet véve a hátára dobja. Bár termetes, és edzett, de ez a súly még neki is nehézséget okoz, ez nyilvánvaló. Nagyon beszélni sem tud az erőlködés miatt, ezért csak a fejével biccent Garsinnak, hogy induljon vissza, természetesen előtte, hogy rálátása legyen.*
*Garsin hiába torpan meg, és hiába vallja be hazugságát, a Kékszemű arcán semmi sem változik. Szemei éppen olyan élettelenek és nyugtalanítóan mindenttudóak, mint eddig. Ajkai továbbra is egy mesterkélt mosolyra húzódnak.*
- Nagy kár.
*Semmi egyéb válasz nem érkezik. Csak két szó, ami jelenthet bármit is. Garsint szépen elvezetik, vagy durván, ez leginkább rajta áll. Az út, amit megtesznek tökéletesen megegyezik a két férfiéval.*
- Nem csak a szökés. Akárhol telepszik meg, mindenhol megtalálja az útját. Sok évbe telt, mire a kapitánynak sikerült fülön csípnie és a Krenkataurba hoznia.
*Persze Warmet még fiatal, nem volt része ezekben, csupán nyitott füllel járt. Jobb elfoglaltság híján pedig unalmas óráikban az őrök is beszélgetni tudtak, hogy elüssék az időt, ezen beszélgetéseknek pedig ő mindig lelkes hallgatósága volt.*
- Nem önként.
*Feleli kurtán, és némileg felháborodottan az idősebbik katona. Mindannyian, sőt, a többi rabságban lévő őr is észleli a hatalmas csattanást, látják az elfehéredő ujjakat rákulcsolódva a csákányra. Egy pillanatra mindenki tekintete Darennre szegeződik, még a Kapitányé is, de amaz meg sem rezzen a gyilkos pillantás láttán. Volt már elégben része ahhoz. Warmet barátian megérint Soreyl vállát, ezzel próbálva nyugalomra inteni.*
- Nem tudom mennyire igaz a szóbeszéd, de...
*Kezd bele kissé bizonytalanul az ifjabbik, hiszen nem tudja ez mennyire tartozik másokra, és mennyire hiteles információ. Végül folytatja, elvégre helyzetükben már majdnem mindegy.*
- Azt mondják a Kapitány és a Kékszemű testvérek, emiatt lehet még életben. Persze ezt nem tudjuk, a Kapitány nem felel semmi ilyesmire.
*Nem mintha ezt leszámítva bőbeszédű lenne. Záporoznak a kérdések a két városőrtől, ami várható volt, ám az ifjabb Warmet már nehezen tudja tartani a tempót, pedig eddig igen jól tájékozottnak vélte magát.*
- Nem a rabok szállítják el. Innen senkit nem engednek ki, rövid időre sem. Azt mondják a mélyebb járatok egyenesen Sárvárosba vezetnek, de ez nem tudom mennyire igaz. Meg ha igen, akkor mennyire járhatóak.
*Kicsit elhallgat, egyrészt gondolkodik, másfelől elég sokat fecsegett ahhoz, hogy ne akarja kihúzni a gyufát. Még az is csoda, hogy eddig nem történt így.*
- Tényleg nem tudom. Akár százan is lehetnek, és ki tudja hányan kint. Én még nem láttam ilyen tárgyat náluk.
*Az óriás kérdésére ezúttal nem Warmet kapja fel a fejét. Raignald megáll kicsit szusszanni, csákányára támaszkodva törli meg a homlokát.*
- Igen, akad egy. Vak és hülye, de nagyon jó a hallása, és nagyon agresszív. Itt feljebb van leláncolva valahol, és a dögökkel etetik állítólag. Termetes jószág, nagyobb, mint amit látni szokott az ember.
- Néha segít a cipekedésben. A lényeg, hogy ne álljatok elé, mert akkor támad.
- Jobb esetben csak eltapos.
*Hamarosan ismerős arc csatlakozik közéjük Garsin formájában, és az őt kísérő katona képében. A munkafolyamat most is, mint korábban megáll egy pillanatra, ám ezúttal ez a pillanat hosszabb, hiszen valami egészen újszerűt látnak. Mégpedig egy nőt. A Garsint kísérő bandita vigyorog is a döbbent pillantásokat látva.*
- Nem viselkedett jól, szóval ide lett küldve.
*Magyarázza kelletlenül a férfi, aki láthatóan nagyon bosszús, hogy fel kellett álljon a székéből.*
- Mit kezdjek vele? A csákányt sem tudja felemelni?
- Nem tudom. *Rántja meg a vállát a félvér.* Nekem lenne ötletem arra, hogy mit kezdjek vele.
*A Kapitány felmorran, láthatóan elgondolkodik kicsit.*
- Rendben. Akkor tartunk egy szünetet.
*Már indulna is a férfi, ám hirtelen megtorpan, és Garsinra néz, majd a jelenlévőkre, végül úgy dönt, hogy jobb, ha vele tart.*
- Gyere leány! Segíts nekem az ételekkel.
*Biccent a fejével, és reményei szerint Garsin ezúttal nem ellenkezik. A Kapitányt pedig leváltja a félvér, aki pár egymásra rakott ládára kapaszkodik fel, és kezdi el a lábát lógatni.*
- Nincs lazsálás idióták! Folytassátok, de gyorsan! Egy-kettő, egy-kettő!
*Utasítja őket közben kezével egyet-egyet tapsolva.*
*Amennyiben Garsin megkönnyíti a Kapitány dolgát, és többnyire tartva vele a lépést követi a fürge férfit, hamarosan megérkezhetnek egy közeli rozoga, faajtóhoz. Előkerül egy méretes rozsdás kulcs is, és kezdődhez a bíbelődés, mivel a zár nem akarja egykönnyen megadni magát. Pár erélyes ütés, és rántás végül megteszi a hatását, és az ajtó kitárul, a sötétségbe pedig némi gyertyafény is bejut.*
- Talán a kenyereket elbírod.
*Gondolkodik hangosan a férfi, és nézi, hogy mit szedhetne össze, de alig akad bármi. Hús az persze nincs, csupán kenyér, hagyma, krumpli, és talán ha átkutatja a zsákokat még találhat valamit. Például almát, ami az egyik zsákból kipottyanva gurul eléjük.*
- Tudsz főzni?
*Kérdezi a leányt, miközben egyik zsákot a másik után kiemeli, és megkéri Garsint, hogy fogja meg addig. Persze a kenyerek is nehezek, abból sem bírja el majd mindet, ezért az egyiket egy lyukas kosárba kezdi adagolni.*
- Nesze!
*Nyomja a lány kezébe, aki jobb ha nem próbálkozik szökéssel, mert a Kapitány is némileg belefáradt, és nem szeretné többet bántani őt. Amellett pedig akár el is tévedhet a Krenkataur folyosóin.*
- Van krumpli, meg hagyma. Mi kellhet még?
*Kérdezi a leánytól, miközben a zsákok száját köti be, majd egy nagy lendületet véve a hátára dobja. Bár termetes, és edzett, de ez a súly még neki is nehézséget okoz, ez nyilvánvaló. Nagyon beszélni sem tud az erőlködés miatt, ezért csak a fejével biccent Garsinnak, hogy induljon vissza, természetesen előtte, hogy rálátása legyen.*
835. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-03-25 18:46:39
Üzenet elküldve: 2020-03-25 18:46:39
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 528
OOC üzenetek: 150
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 528
OOC üzenetek: 150
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
*Bredoc csak hallgatja az információkat, próbál kitalálni valami épkézláb tervet. Vagy legalább a lehetőségeikkel számolni, amennyire ez lehetséges. Igyekszik semmiképp sem felhívni magukra a figyelmet a kelleténél jobban. Hol egy szomorú tekintettel, hol egy baráti, megértő biccentéssel válaszol.*
-Eeyr vezesse utukon.
*Biccent, majd egy jókorát vág a kőbe a csákánnyal. ~Tehát az lenne a kapitány?~*
-És ez a kapitány. Önként állt át? Nem segítene, ha arról lenne szó?
*Mégiscsak ők ismerik jobban a sajátjukat, aztán ki tudja, talán fordulna annyit a helyes irányba, ha lenne rá módja, vagy lehetősége. Egy próbát talán megérhetne.*
-És az érceket hogy viszik ki? A rabok közül valaki?
*Talán az is egy járható út lenne, valahogy kijutni, kiszökni az ércekkel együtt, esetleg üzenetet küldeni.*
-Hallottam valami óriásról. Ahová pár rohadékot vittek, akiket levágtunk befelé jövet Soreyllel.
*Kivár még egy kicsit, mielőtt folytatná, vagy esetleg választ kaphatna. Arra nem is kérdez rá, hogy nincs-e véletlenül robbanóporuk a tárnákhoz, még ha lenne se hiszi, hogy odaengednének bárkit, aki kárt tehetne velük. Majd jelentőségteljesen társára néz, s körbe a többiekre.*
-Meg bizony. Ők pedig bánni fogják azt a napot...
*Bredoc csak hallgatja az információkat, próbál kitalálni valami épkézláb tervet. Vagy legalább a lehetőségeikkel számolni, amennyire ez lehetséges. Igyekszik semmiképp sem felhívni magukra a figyelmet a kelleténél jobban. Hol egy szomorú tekintettel, hol egy baráti, megértő biccentéssel válaszol.*
-Eeyr vezesse utukon.
*Biccent, majd egy jókorát vág a kőbe a csákánnyal. ~Tehát az lenne a kapitány?~*
-És ez a kapitány. Önként állt át? Nem segítene, ha arról lenne szó?
*Mégiscsak ők ismerik jobban a sajátjukat, aztán ki tudja, talán fordulna annyit a helyes irányba, ha lenne rá módja, vagy lehetősége. Egy próbát talán megérhetne.*
-És az érceket hogy viszik ki? A rabok közül valaki?
*Talán az is egy járható út lenne, valahogy kijutni, kiszökni az ércekkel együtt, esetleg üzenetet küldeni.*
-Hallottam valami óriásról. Ahová pár rohadékot vittek, akiket levágtunk befelé jövet Soreyllel.
*Kivár még egy kicsit, mielőtt folytatná, vagy esetleg választ kaphatna. Arra nem is kérdez rá, hogy nincs-e véletlenül robbanóporuk a tárnákhoz, még ha lenne se hiszi, hogy odaengednének bárkit, aki kárt tehetne velük. Majd jelentőségteljesen társára néz, s körbe a többiekre.*
-Meg bizony. Ők pedig bánni fogják azt a napot...
834. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-03-25 14:13:44
Üzenet elküldve: 2020-03-25 14:13:44
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
*A munka nem áll meg. Játszva ütik a köveket, bár Soreyl, ezt nem teljesen hiszi el. A helyzet világos, mégis nagyon ködös. Ugyan Bradoc nem emlegette fel eddig a kis egyezségi ajánlatát a többieknek, de ahogy az öreget ismeri. Látva ezeket a szerencsétleneket, ha a kékszemű rá is bólint az ajánlatra, akkor sem hagyja annyiban.*
~Nem jó ez így.~
*Mondja magában a lovag egy ideges sóhajtással. Perchipfell szellemalakja a sötétben toporgó fekete ruhás fickó mellett áll, és úgy válaszol.*
~Ha nem mondod, nem jöttem volna rá.~
*Soreyl két csapás között próbálja nem idegesen forgatni a szemét.*
~Tudod Perchi, nagyon nem egyszerű veled. Végre megszabadulnék tőled egy időre és akkor is zaklatsz.~
*Egyértelműen a baráti civakodás tréfájával tálalja a mondatot a lovag, amit egy gúnyos kacaj követ a mesterkard megszemélyesítésében.*
~Ugyan már. Meg lennél halva nélkülem.~
*Mondja Perchi, és Soreyl érzi annak a szúrós tekintetét a hátán. Vagy a fekete ruhásét. Nem lehet tudni. Megpróbál nem reagálni rá. Közben felmerülnek új információk. Kérdéssel felel a fiúnak.*
-Nem ez az első szökése?
*Kérdezi a lovag suttogva. A szökés még ugyan hagyján, de a hatalomátvétel, és ahogy befészkelte ide magát, az jóval megnehezíti a helyzetet. Sőt. A fiú hátra pillant amikor a kapitányról érdeklődik a lovag, és a várt válasszal ellentétben, egy furcsa csavar kezd kibontakozni.*
~ÉN?!~
*Kérdezi Perchipfell, aki a fekete ruhás mellett áll a sötétben. Soreyl most bont eléggé van felrántva idegileg ahhoz, hogy ezt a megfelelő dühvel kontrollálja.*
~Kussolj!~
*A kölyök arca mindent elárul, amit a lovagnak tudni érdemes. A mocsok áruló, maga a kapitány.*
~Így nem volt a kékszeműnek olyan nehéz dolga dolga... Kibelezem.~
*A hangok összemosódnak a dühtől Soreyl fejében. Hogy ezt most ő mondta, vagy Perchi, fogalma sincs, de nem is ezen gondolkozik. A méreg megszorítattja vele a csákányt, és olyat vág a falra amekkorát csak tud. A fiú, vagy Brox elkaphatják a pillanatot, amikor fel egyenesedig a visszhangos csattanás után. Mint aki csak kihúzza a derekát. Eztán mérges arccal hátrafordul. A fekete ruhás szemét keresi, amibe barna tekintetének halálos szikráit készül szórni, mielőtt visszagörnyedne a kövekhez dolgozni.*
~Ú. Ez az ütés neked szólt Kapi-hapi.~
*Mondja, a képzeletszellem miközben a fekete ruhásra bámul. Soreyl visszafordul, és folytatja a munkát. Az egyelőre fel sem merül benne, hogy talán kényszerítve van a medál által. Benne nem. De Perchipfell igencsak ezt a gondolatot rágja, amit egyelőre rejt Soreyl elől. A lovag elméjének egészsége kezd tényleg aggasztó lenni. A dühkitörései mellett, most már a kardnak vélt személyiségének is meg van az a képessége, hogy gondolatokat rejtsen el a másik elől. Még finomítja a témát, mert még kihozza a férfit a sodrából. Hanem a beszélgetés is folytatódik a csákányok ütlege mellett.*
-Nagyjából hányan?
*Kérdez vissza a lovag halkan. Ha többen mint ők, de kis csapatokban járnak, akkor egy nem túl hozzájuk illő, apró gerillavadászattal kijuthatnak.*
-Van valami vészjelzésre használt tárgyuk? Harang, kűrt?
*Kérdezi, nem mintha a velős ordítás nem lenne elég, egy visszhangos alagútrendszerben. Az hogy az érceket felviszik Artheniorba, majd át sárvárosba, ott feldolgozzák, hogy visszahozhassák a kikötőbe nagyon furcsán hangzik. Leginkább pimasznak, hogy ezt mind a Denjar szemei előtt. Noha neki most éppen ezer más dolga van, ezt Soreyl nem tudja. A kard kérdésére, olyan választ kap, amilyet sejtett. Fogalmuk sincs. Miért is lenne? Egyetértőn bólogat, és üti tovább a köveket. Elkeserítő tények lebegnek fel közben. A lázadás, a barakk... Soreyl már csak az utolsó mondatra reagál.*
-Meglátjuk mi még azt a napot.
*Mondja biztatóan, mégis valahogy feszülten.*
*A munka nem áll meg. Játszva ütik a köveket, bár Soreyl, ezt nem teljesen hiszi el. A helyzet világos, mégis nagyon ködös. Ugyan Bradoc nem emlegette fel eddig a kis egyezségi ajánlatát a többieknek, de ahogy az öreget ismeri. Látva ezeket a szerencsétleneket, ha a kékszemű rá is bólint az ajánlatra, akkor sem hagyja annyiban.*
~Nem jó ez így.~
*Mondja magában a lovag egy ideges sóhajtással. Perchipfell szellemalakja a sötétben toporgó fekete ruhás fickó mellett áll, és úgy válaszol.*
~Ha nem mondod, nem jöttem volna rá.~
*Soreyl két csapás között próbálja nem idegesen forgatni a szemét.*
~Tudod Perchi, nagyon nem egyszerű veled. Végre megszabadulnék tőled egy időre és akkor is zaklatsz.~
*Egyértelműen a baráti civakodás tréfájával tálalja a mondatot a lovag, amit egy gúnyos kacaj követ a mesterkard megszemélyesítésében.*
~Ugyan már. Meg lennél halva nélkülem.~
*Mondja Perchi, és Soreyl érzi annak a szúrós tekintetét a hátán. Vagy a fekete ruhásét. Nem lehet tudni. Megpróbál nem reagálni rá. Közben felmerülnek új információk. Kérdéssel felel a fiúnak.*
-Nem ez az első szökése?
*Kérdezi a lovag suttogva. A szökés még ugyan hagyján, de a hatalomátvétel, és ahogy befészkelte ide magát, az jóval megnehezíti a helyzetet. Sőt. A fiú hátra pillant amikor a kapitányról érdeklődik a lovag, és a várt válasszal ellentétben, egy furcsa csavar kezd kibontakozni.*
~ÉN?!~
*Kérdezi Perchipfell, aki a fekete ruhás mellett áll a sötétben. Soreyl most bont eléggé van felrántva idegileg ahhoz, hogy ezt a megfelelő dühvel kontrollálja.*
~Kussolj!~
*A kölyök arca mindent elárul, amit a lovagnak tudni érdemes. A mocsok áruló, maga a kapitány.*
~Így nem volt a kékszeműnek olyan nehéz dolga dolga... Kibelezem.~
*A hangok összemosódnak a dühtől Soreyl fejében. Hogy ezt most ő mondta, vagy Perchi, fogalma sincs, de nem is ezen gondolkozik. A méreg megszorítattja vele a csákányt, és olyat vág a falra amekkorát csak tud. A fiú, vagy Brox elkaphatják a pillanatot, amikor fel egyenesedig a visszhangos csattanás után. Mint aki csak kihúzza a derekát. Eztán mérges arccal hátrafordul. A fekete ruhás szemét keresi, amibe barna tekintetének halálos szikráit készül szórni, mielőtt visszagörnyedne a kövekhez dolgozni.*
~Ú. Ez az ütés neked szólt Kapi-hapi.~
*Mondja, a képzeletszellem miközben a fekete ruhásra bámul. Soreyl visszafordul, és folytatja a munkát. Az egyelőre fel sem merül benne, hogy talán kényszerítve van a medál által. Benne nem. De Perchipfell igencsak ezt a gondolatot rágja, amit egyelőre rejt Soreyl elől. A lovag elméjének egészsége kezd tényleg aggasztó lenni. A dühkitörései mellett, most már a kardnak vélt személyiségének is meg van az a képessége, hogy gondolatokat rejtsen el a másik elől. Még finomítja a témát, mert még kihozza a férfit a sodrából. Hanem a beszélgetés is folytatódik a csákányok ütlege mellett.*
-Nagyjából hányan?
*Kérdez vissza a lovag halkan. Ha többen mint ők, de kis csapatokban járnak, akkor egy nem túl hozzájuk illő, apró gerillavadászattal kijuthatnak.*
-Van valami vészjelzésre használt tárgyuk? Harang, kűrt?
*Kérdezi, nem mintha a velős ordítás nem lenne elég, egy visszhangos alagútrendszerben. Az hogy az érceket felviszik Artheniorba, majd át sárvárosba, ott feldolgozzák, hogy visszahozhassák a kikötőbe nagyon furcsán hangzik. Leginkább pimasznak, hogy ezt mind a Denjar szemei előtt. Noha neki most éppen ezer más dolga van, ezt Soreyl nem tudja. A kard kérdésére, olyan választ kap, amilyet sejtett. Fogalmuk sincs. Miért is lenne? Egyetértőn bólogat, és üti tovább a köveket. Elkeserítő tények lebegnek fel közben. A lázadás, a barakk... Soreyl már csak az utolsó mondatra reagál.*
-Meglátjuk mi még azt a napot.
*Mondja biztatóan, mégis valahogy feszülten.*
833. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-03-24 00:56:13
Üzenet elküldve: 2020-03-24 00:56:13
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
*Bólintani akar, mikor a férfi megerősítést vár, de látja, hogy amaz nem is őt nézi, hanem a szomszédos asztaltársaságot.
Követi a tekintetét és elkapja azt a biccentést az egyik banditától. Innentől pedig jut még egy nyugtalanító gondolat a csokorba... Vajon mit akart ez jelenteni?
Miért kellett ez a jelzés? Mit akarnak a férjétől? Vagyis... Fród úrtól... Meg fogják keresni? De hát miért?... Miért?
Pörögnek a gondolatai, miközben pedig a Kékszeműre is igyekszik figyelni. A szőlőre meg hirtelen nagyon rákap és sorra tömi a szemeket a szájába koszos és remegő kezével. Egyrészt mert ideges és ezzel a mellékcselekvéssel igyekszik terelni a figyelmet a hallgatagságáról, másrészt ráérez, hogy az evés jót tesz és erőt ad, amire még szüksége lehet...
Majd érkezik az a kérdés a férfitől, amiben mintha elvi vitát akarna kezdeményezni vele a Kékszemű. Ő azonban nem bizonyul jó társalkodónak, mert fél és ha képes is gondolkodni, gondolatai szétszaladnak, ziláltak... és igen, a félelmeiből fakadnak.
Várja a folytatást, a választ a maga semmilyen szavaira, hogy mit akart ebből kihozni a férfi, azonban ehelyett újabb kérdést kap.
Ismét fölpillant a kék szempárba, majd megremeg az arca és elfordítja tekintetét. A kérdés kap még egy kis kiegészítőt is, amitől még rosszabbul érzi magát.
Nem válaszol, konokul hallgat. Nem akarja kimondani a félelmeit, nem akar ötleteket adni, vagy teret a gúnyolódásnak.
Csak az újabb kérdésre mutat reakciót, ahogy tekintete odarebben a Kékszeműre. Aztán ott is marad, mert a szempár nagyon ragaszkodónak bizonyul és valamiért ő sem képes elfordítani a fejét.
Nem a válaszon gondolkodik, hanem Fród jár a fejében és az, hogy mit akarhatnak tőle. Bármennyit is hányja-veti magában a dolgot, a legvalószínűbbnek azt találja, hogy tényleg nagyon rossz helyre tévedt. Hogy nem lett volna szabad látnia, hogy mi történik itt... Hogy meg fogják ölni, vagy pedig örökre itt fogják. A családja és a férje pedig azért voltak érdekesek, mert nem akarják, hogy bárki is keresse őt... De mit tennének azokkal, akik keresnék őt? Megölik őket is? Tényleg idáig mennének pusztán őmiatta?
Ez nem lehet... De mi van, ha mégis?
Arra figyel fel, hogy a tálat kiveszik az öléből, ez aztán megtöri a már-már megigézett bámulását is. Majd látja az intést és hallja, hogy valaki közelíteni kezd feléjük.
Mintha valami álomból ocsúdna, úgy pillant kérdőn a Kékszeműre, majd pedig a hozzá lépő félvérre. Megszorítják a karját és szólítják, ő meg igyekszik is engedelmeskedni, de olyan hirtelen érte ez a váltás a beszélgetésből az elhurcolás felé, hogy az újabb hullámban rá törő ijedtségtől kifut a tagjaiból az erő. Hová fogják vinni? Mit tesznek vele?
Végül sikerül talpra kecmeregnie, miközben magában azt a gondolatot erősíti, hogy biztosan csak a két városőr után viszik őt is, mert ez az egyetlen eshetőség, ami megőrzi attól, hogy itt és most összetörjön. A másik az volna, hogy elengedik, de ebben még reménykedni sem mer, mert azt a csalódást nem tudná elviselni, ha nem úgy történne, miközben beleringatta magát...
Szabad karjával a törzsét támasztja, mert a hosszabb pihenő után váratlanul éri a mozgásból adódó fájdalom. Egyébként meg hagyja magát vezetni. Néhány lépést... aztán... *
- Hazudtam. - *Fordul vissza testével a Kékszemű felé, amennyiben ez lehetséges. Hangja elvékonyodott és néhányszor levegőt kell vennie, mielőtt folytatni tudná. Mármint, ha hagyják egyáltalán beszélni.*
- Nem... nem Fród a férjem neve. Csak azért mondtam, mert nem akartam, hogy megtalálják... vagy... vagy ismerjék. - *Elég zavarosan beszél, a mondat szerkezete sem áll össze rendesen.
Megint a sírás szélén van és reszket az idegességtől.
Nincs épp beszédre alkalmas állapotban, de nem kockáztathatott. Nem tudja, hová akarják most vinni és milyen sors vár rá, de azt a szegény halárust nem keverheti ebbe bele.
Már-már könyörgőn néz a banditák vezérére, várva a bizonyosságot, hogy tudomásul vette a szavait és nem áll szándékában bántani a Fród nevezetű férfit.*
*Bólintani akar, mikor a férfi megerősítést vár, de látja, hogy amaz nem is őt nézi, hanem a szomszédos asztaltársaságot.
Követi a tekintetét és elkapja azt a biccentést az egyik banditától. Innentől pedig jut még egy nyugtalanító gondolat a csokorba... Vajon mit akart ez jelenteni?
Miért kellett ez a jelzés? Mit akarnak a férjétől? Vagyis... Fród úrtól... Meg fogják keresni? De hát miért?... Miért?
Pörögnek a gondolatai, miközben pedig a Kékszeműre is igyekszik figyelni. A szőlőre meg hirtelen nagyon rákap és sorra tömi a szemeket a szájába koszos és remegő kezével. Egyrészt mert ideges és ezzel a mellékcselekvéssel igyekszik terelni a figyelmet a hallgatagságáról, másrészt ráérez, hogy az evés jót tesz és erőt ad, amire még szüksége lehet...
Majd érkezik az a kérdés a férfitől, amiben mintha elvi vitát akarna kezdeményezni vele a Kékszemű. Ő azonban nem bizonyul jó társalkodónak, mert fél és ha képes is gondolkodni, gondolatai szétszaladnak, ziláltak... és igen, a félelmeiből fakadnak.
Várja a folytatást, a választ a maga semmilyen szavaira, hogy mit akart ebből kihozni a férfi, azonban ehelyett újabb kérdést kap.
Ismét fölpillant a kék szempárba, majd megremeg az arca és elfordítja tekintetét. A kérdés kap még egy kis kiegészítőt is, amitől még rosszabbul érzi magát.
Nem válaszol, konokul hallgat. Nem akarja kimondani a félelmeit, nem akar ötleteket adni, vagy teret a gúnyolódásnak.
Csak az újabb kérdésre mutat reakciót, ahogy tekintete odarebben a Kékszeműre. Aztán ott is marad, mert a szempár nagyon ragaszkodónak bizonyul és valamiért ő sem képes elfordítani a fejét.
Nem a válaszon gondolkodik, hanem Fród jár a fejében és az, hogy mit akarhatnak tőle. Bármennyit is hányja-veti magában a dolgot, a legvalószínűbbnek azt találja, hogy tényleg nagyon rossz helyre tévedt. Hogy nem lett volna szabad látnia, hogy mi történik itt... Hogy meg fogják ölni, vagy pedig örökre itt fogják. A családja és a férje pedig azért voltak érdekesek, mert nem akarják, hogy bárki is keresse őt... De mit tennének azokkal, akik keresnék őt? Megölik őket is? Tényleg idáig mennének pusztán őmiatta?
Ez nem lehet... De mi van, ha mégis?
Arra figyel fel, hogy a tálat kiveszik az öléből, ez aztán megtöri a már-már megigézett bámulását is. Majd látja az intést és hallja, hogy valaki közelíteni kezd feléjük.
Mintha valami álomból ocsúdna, úgy pillant kérdőn a Kékszeműre, majd pedig a hozzá lépő félvérre. Megszorítják a karját és szólítják, ő meg igyekszik is engedelmeskedni, de olyan hirtelen érte ez a váltás a beszélgetésből az elhurcolás felé, hogy az újabb hullámban rá törő ijedtségtől kifut a tagjaiból az erő. Hová fogják vinni? Mit tesznek vele?
Végül sikerül talpra kecmeregnie, miközben magában azt a gondolatot erősíti, hogy biztosan csak a két városőr után viszik őt is, mert ez az egyetlen eshetőség, ami megőrzi attól, hogy itt és most összetörjön. A másik az volna, hogy elengedik, de ebben még reménykedni sem mer, mert azt a csalódást nem tudná elviselni, ha nem úgy történne, miközben beleringatta magát...
Szabad karjával a törzsét támasztja, mert a hosszabb pihenő után váratlanul éri a mozgásból adódó fájdalom. Egyébként meg hagyja magát vezetni. Néhány lépést... aztán... *
- Hazudtam. - *Fordul vissza testével a Kékszemű felé, amennyiben ez lehetséges. Hangja elvékonyodott és néhányszor levegőt kell vennie, mielőtt folytatni tudná. Mármint, ha hagyják egyáltalán beszélni.*
- Nem... nem Fród a férjem neve. Csak azért mondtam, mert nem akartam, hogy megtalálják... vagy... vagy ismerjék. - *Elég zavarosan beszél, a mondat szerkezete sem áll össze rendesen.
Megint a sírás szélén van és reszket az idegességtől.
Nincs épp beszédre alkalmas állapotban, de nem kockáztathatott. Nem tudja, hová akarják most vinni és milyen sors vár rá, de azt a szegény halárust nem keverheti ebbe bele.
Már-már könyörgőn néz a banditák vezérére, várva a bizonyosságot, hogy tudomásul vette a szavait és nem áll szándékában bántani a Fród nevezetű férfit.*
832. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-03-23 23:47:57
Üzenet elküldve: 2020-03-23 23:47:57
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 180
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 180
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Börtönlátogatás//
//Garsin//
- Fród?
*Kérdez vissza a Kékszemű, mintha nem hallotta volna jól. Megerősítést vár, de már megjegyezte magának a nevet.*
- Szóval Fród.
*Ismétli el újra, ezúttal hangosabban, hideg kékjeit pedig a másik asztal társaságára emeli, és el is kapja az egyik figyelmesebb, józanabb ott ülőét. Amaz csupán biccent neki jelezve, hogy hallotta a nevet.*
- Rendben.
*Nyugtázza higgadtan, azután belekezd a mesélésbe, és a beszélgetésbe, de Garsin túl rémült ahhoz, hogy megfelelő partnere legyen, ennek okán meg persze csalódást okoz neki. Amit ő őszintén sajnál, hiszen minden lehetőséged megragad, hogy a lánynak nyújthassa át.*
- Ugyan mitől félsz?
*Teszi fel a kérdést kellőképpen hosszúra nyújtott hallgatás után.*
- Mi történhetne itt veled, amit egyébként már nem tettek meg veled mások?
*Folytathatná eddigi kényszerű törekvéseit, de már kezd rájuk unni, ahogy Garsinra is, ez visszafogott, szinte már láthatatlanná váló mosolyában is megnyilvánul.*
- Van esetleg bármi olyan mondanivalód, gondolatod, amit nem a félelem szül?
*Vájja még mélyebbre mérges fullánkját a lány lelkébe, legalábbis bízik benne, hogy ezen sokkolóan hideg, és egyszerű kérdései olyan helyen érik el Garsint, ahol igazán fáj neki.
Ezután szó nélkül emeli el a lány elől a szőlőt. Nem mond semmit, rá sem pillant, csak kezével jelez az asztalnál lévőknek, akik egyike rögtön fel is pattan. Többre nincs szükség, elvégre Garsin egy gyönge ifjú leány.*
- Gyere!
*Utasítja egyszerűen a rongyos ruházatú félvér, aki erősen megragadja a lány felkarját, de nem kezdi el rángatni, abban bízva, hogy amaz együttműködik vele.*
//Bredoc és Darenn//
*Bizony sejtették, hogy a két harcos egyikének, vagy mindkettejüknek volt szerencséje a nyaklánchoz, főleg Bredoc sebei árulkodóak arról, hogy nem túl békés volt az idejövetelük.*
- Sajnálom.
*Suttogja az ifjabbik őszinte megbánással az arcán, mintha ezért ő lenne a felelős.*
- Hidd el, mi is örülnénk neki. Ez a szarzsák már nagyon régóta megkeseríti az emberek életét. Mint egy patkány, akárhova viszed megtalálja a módját annak, hogy kirágja onnan magát.
*A fiatal baka arca haragról árulkodik, és olyan tiszta érzésekről, amik még azon ifjak sajátosságai, akik hisznek a becsületben, a jóságban, és az ehhez hasonló lovagias ideákban.*
- A kapitány?
*Az ifjú arcon ezúttal szégyen és szomorúság jelenik meg, ahogy a komor Feketeruhásra pillant az árnyékos sarokban. Rögtön ezután idősebb társa keze csattan tarkóján, mert úgy véli túlzásba vitte a fecsegést.*
- Vannak ők is éppen annyian, ha nem többen.
*Feleli az érces hang, majd csend követi, és Raignald állkapcsa megfeszül, végül mégis folytatja.*
- Hol a járatokba bújva két-három fős csapatokban, vagy kint vadásznak, esetleg a szegénynegyedben portyáznak mióta a Gazdagnegyed eltűnt. Az itt bányászott érceket pedig a Sárvárosba viszik.
- Szerintünk ott feldolgoztatják olcsón.
- Onnan pedig készen a kikötőbe viszik. De persze biztosat nem tudunk.
- Egyébként több nyaklánc is volt, nem csak a kapitánynak. Azokkal nem tudjuk mi lett. *Zárja végül a párbeszédet Warmet, és kicsit el is csendesednek mindketten, hogy a munkával törődhessenek mielőtt bajba kerülnek.*
- Nem tudjuk. Sok a járat, bárhol lehet a kardod.
*Súgja az ifjabbik, kicsit többet adva a visszafogottságra, de továbbra is feszülten figyeli a két katonát, akikben újra megtalálta a kijutás reményét. Elvégre ő még túl fiatal ahhoz, hogy könnyen beletörődjön abba, hogy elfelejtve hal bele a végkimerülésbe, vagy valami kórságba, mert napról napra gyengül a szervezete a kevés, és silány étel miatt.*
- Igen, hallottunk a barakkról. *Morogja fojtott hangon Raignald.*
- Eeyr nyugosztalja bátor bajtársainkat! *Hajtja le fejét tiszteletteljesen Warmet, és egy pillanatra megáll, hogy nyomatékosítsa a pillanat jelentőségét.*
- Hallunk ezt azt. Hallottunk a Sárvárosról is foszlányokat, de nem sok minden jut le hozzánk.
- Ide még a nap sem süt. *Mondja kissé elkeseredetten, ámbár furcsa reményteliséggel hangjában Warmet, és egy újabb erőteljes csákányütéssel toldja meg.*
//Garsin//
- Fród?
*Kérdez vissza a Kékszemű, mintha nem hallotta volna jól. Megerősítést vár, de már megjegyezte magának a nevet.*
- Szóval Fród.
*Ismétli el újra, ezúttal hangosabban, hideg kékjeit pedig a másik asztal társaságára emeli, és el is kapja az egyik figyelmesebb, józanabb ott ülőét. Amaz csupán biccent neki jelezve, hogy hallotta a nevet.*
- Rendben.
*Nyugtázza higgadtan, azután belekezd a mesélésbe, és a beszélgetésbe, de Garsin túl rémült ahhoz, hogy megfelelő partnere legyen, ennek okán meg persze csalódást okoz neki. Amit ő őszintén sajnál, hiszen minden lehetőséged megragad, hogy a lánynak nyújthassa át.*
- Ugyan mitől félsz?
*Teszi fel a kérdést kellőképpen hosszúra nyújtott hallgatás után.*
- Mi történhetne itt veled, amit egyébként már nem tettek meg veled mások?
*Folytathatná eddigi kényszerű törekvéseit, de már kezd rájuk unni, ahogy Garsinra is, ez visszafogott, szinte már láthatatlanná váló mosolyában is megnyilvánul.*
- Van esetleg bármi olyan mondanivalód, gondolatod, amit nem a félelem szül?
*Vájja még mélyebbre mérges fullánkját a lány lelkébe, legalábbis bízik benne, hogy ezen sokkolóan hideg, és egyszerű kérdései olyan helyen érik el Garsint, ahol igazán fáj neki.
Ezután szó nélkül emeli el a lány elől a szőlőt. Nem mond semmit, rá sem pillant, csak kezével jelez az asztalnál lévőknek, akik egyike rögtön fel is pattan. Többre nincs szükség, elvégre Garsin egy gyönge ifjú leány.*
- Gyere!
*Utasítja egyszerűen a rongyos ruházatú félvér, aki erősen megragadja a lány felkarját, de nem kezdi el rángatni, abban bízva, hogy amaz együttműködik vele.*
//Bredoc és Darenn//
*Bizony sejtették, hogy a két harcos egyikének, vagy mindkettejüknek volt szerencséje a nyaklánchoz, főleg Bredoc sebei árulkodóak arról, hogy nem túl békés volt az idejövetelük.*
- Sajnálom.
*Suttogja az ifjabbik őszinte megbánással az arcán, mintha ezért ő lenne a felelős.*
- Hidd el, mi is örülnénk neki. Ez a szarzsák már nagyon régóta megkeseríti az emberek életét. Mint egy patkány, akárhova viszed megtalálja a módját annak, hogy kirágja onnan magát.
*A fiatal baka arca haragról árulkodik, és olyan tiszta érzésekről, amik még azon ifjak sajátosságai, akik hisznek a becsületben, a jóságban, és az ehhez hasonló lovagias ideákban.*
- A kapitány?
*Az ifjú arcon ezúttal szégyen és szomorúság jelenik meg, ahogy a komor Feketeruhásra pillant az árnyékos sarokban. Rögtön ezután idősebb társa keze csattan tarkóján, mert úgy véli túlzásba vitte a fecsegést.*
- Vannak ők is éppen annyian, ha nem többen.
*Feleli az érces hang, majd csend követi, és Raignald állkapcsa megfeszül, végül mégis folytatja.*
- Hol a járatokba bújva két-három fős csapatokban, vagy kint vadásznak, esetleg a szegénynegyedben portyáznak mióta a Gazdagnegyed eltűnt. Az itt bányászott érceket pedig a Sárvárosba viszik.
- Szerintünk ott feldolgoztatják olcsón.
- Onnan pedig készen a kikötőbe viszik. De persze biztosat nem tudunk.
- Egyébként több nyaklánc is volt, nem csak a kapitánynak. Azokkal nem tudjuk mi lett. *Zárja végül a párbeszédet Warmet, és kicsit el is csendesednek mindketten, hogy a munkával törődhessenek mielőtt bajba kerülnek.*
- Nem tudjuk. Sok a járat, bárhol lehet a kardod.
*Súgja az ifjabbik, kicsit többet adva a visszafogottságra, de továbbra is feszülten figyeli a két katonát, akikben újra megtalálta a kijutás reményét. Elvégre ő még túl fiatal ahhoz, hogy könnyen beletörődjön abba, hogy elfelejtve hal bele a végkimerülésbe, vagy valami kórságba, mert napról napra gyengül a szervezete a kevés, és silány étel miatt.*
- Igen, hallottunk a barakkról. *Morogja fojtott hangon Raignald.*
- Eeyr nyugosztalja bátor bajtársainkat! *Hajtja le fejét tiszteletteljesen Warmet, és egy pillanatra megáll, hogy nyomatékosítsa a pillanat jelentőségét.*
- Hallunk ezt azt. Hallottunk a Sárvárosról is foszlányokat, de nem sok minden jut le hozzánk.
- Ide még a nap sem süt. *Mondja kissé elkeseredetten, ámbár furcsa reményteliséggel hangjában Warmet, és egy újabb erőteljes csákányütéssel toldja meg.*
831. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-03-22 18:30:12
Üzenet elküldve: 2020-03-22 18:30:12
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A kövek pattogva, csattogva szépen legördülnek a falról. Még mindig csak tettetik a munkát, de sok kicsi sokra megy. Még mindig nem tudja Soreyl mit bányászhatnak de talán mindegy is. A lovag agya most máson jár. Egy kijutási terven. Mivel közben több mindenre is kell figyelmet fordítania, ezért nem tud elmélyedni a dologban. Annyira viszont hamar eljut, hogy most nem nagyon van esélyük.*
~Vegyük sorra. Bradocot a kékszemű megbűvölte. Többször. Bizonyára megterhelő lehet. Ezeknek meg már egy napi munka van a kezében, és ott van még az a mocsok is fent.~
*Mondja magában, és arra gondol, hogy azt mondta alszik még egyet a dologra. Noha nagyobbakat nem üt, de a szorító dühtől úgy feszülnek meg a csákány nyelén az ujjai, mintha a rohadék nyakát fojtogatná. A bemutatkozásukra közben felelnek. A nevek gazdái felé biccent egyet némán.*
-Hm.
*Mondja hozzá elmésen Soreyl, a komoran hörgő férfiak klubjának örökös, és tiszteletbeli tagja. Eztán szóba kerül a nyaklánc. A kékszemű medálja minden bizonnyal a börtönparancsnoké lehetett. A medál erejének többszörös elszenvedője szavakba is önti véleményét. Soreyl fogai között egy hangyányi nevetés kúszik ki sziszegve némán. Nem hitetlen kuncogás, mintsem inkább egy baráti gesztus.*
-Szeretném megnézni.
*Mondja Bradocra nézve, majd egy pillanatra hátrasandít és elkomorul. Arcáról az rí le, hogy neki is hasonló tervei vannak a mögöttük álló fekete ruhással, de nem mond semmit. Inkább belekérdez a nyilvánvalóba.*
-Ha az a kapitányotok nyaklánca. Hol a kapitány?
*Mind hangjában, mind arcának rezdüléseiben is látni lehet, hogy számít a válaszra. Valószínűleg az egyik olyan cellában amit elhagytak maguk mögött, lefelé jövet. Valószínűleg holtan. Vagy az is lehet, hogy oda kerültek, ahová a törpöt, meg a többit vitték, akiket még a kis akciójuk során megöltek. A parancsnokhelyettes felveti a kardok visszaszerzésének az ötletét. Soreyl igazán furcsán reagál.*
-Leszarom a csákányt nekem a kardom kell bassza meg!
*Szúri ki a szavakat utálattal a fogai között. Egyértelműen Perchi szólt belőle, de ő ezt betudja hangulat ingadozásnak, és megpróbál nem feltűnően meglepődni magán. Kicsit nyugodtabban folytatja.*
-Nem tudjátok hol van a raktáruk?
*Kérdezi, majd a bajbajutottak felteszik a legkétségbeejtőbb kérdést. Miért nem hiányoztak eddig senkinek? Rémes lehet egy hosszú rabság alatt azt tapasztalni, hogy senkinek sem hiányzol. Nem keresnek, nem jönnek érted, és te minden nap csak vársz. És vársz. Hátha valaki akinek fontos a te létezésed, az jön és megment. Vagy legalább ő is slamasztikába kerül. Soreylék így jártak.*
-Tudod a lázadás után...
*Kezd neki nehezen, és kicsit szomorúan. Még mindig nem tudja megbocsájtani magának, hogy a lázadás idején nem volt jelen.*
-Nem maradt olyan, akinek feltűnt volna a hiányotok. Az őrség megszűnt. Sokáig nem is létezett. A Barakk felrobbant...
*Folytatná még, de eszébe jut, hogy így is sokkal több elkeserítő dolgot mondott a kelleténél. Hirtelen elhallgat, és hagyja hogy Bradoc vegye át a stafétát, miközben komoran bámul maga elé.
Perchipfell megjelenő, és eltűnögető szellemalakja valamilyen kavicsot próbál rugdosni oldalt, és kölcsönös sértődöttségből, nem vesznek egymásról tudomást Soreylel. Jaj. De sok gond jár az őrülettel.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A kövek pattogva, csattogva szépen legördülnek a falról. Még mindig csak tettetik a munkát, de sok kicsi sokra megy. Még mindig nem tudja Soreyl mit bányászhatnak de talán mindegy is. A lovag agya most máson jár. Egy kijutási terven. Mivel közben több mindenre is kell figyelmet fordítania, ezért nem tud elmélyedni a dologban. Annyira viszont hamar eljut, hogy most nem nagyon van esélyük.*
~Vegyük sorra. Bradocot a kékszemű megbűvölte. Többször. Bizonyára megterhelő lehet. Ezeknek meg már egy napi munka van a kezében, és ott van még az a mocsok is fent.~
*Mondja magában, és arra gondol, hogy azt mondta alszik még egyet a dologra. Noha nagyobbakat nem üt, de a szorító dühtől úgy feszülnek meg a csákány nyelén az ujjai, mintha a rohadék nyakát fojtogatná. A bemutatkozásukra közben felelnek. A nevek gazdái felé biccent egyet némán.*
-Hm.
*Mondja hozzá elmésen Soreyl, a komoran hörgő férfiak klubjának örökös, és tiszteletbeli tagja. Eztán szóba kerül a nyaklánc. A kékszemű medálja minden bizonnyal a börtönparancsnoké lehetett. A medál erejének többszörös elszenvedője szavakba is önti véleményét. Soreyl fogai között egy hangyányi nevetés kúszik ki sziszegve némán. Nem hitetlen kuncogás, mintsem inkább egy baráti gesztus.*
-Szeretném megnézni.
*Mondja Bradocra nézve, majd egy pillanatra hátrasandít és elkomorul. Arcáról az rí le, hogy neki is hasonló tervei vannak a mögöttük álló fekete ruhással, de nem mond semmit. Inkább belekérdez a nyilvánvalóba.*
-Ha az a kapitányotok nyaklánca. Hol a kapitány?
*Mind hangjában, mind arcának rezdüléseiben is látni lehet, hogy számít a válaszra. Valószínűleg az egyik olyan cellában amit elhagytak maguk mögött, lefelé jövet. Valószínűleg holtan. Vagy az is lehet, hogy oda kerültek, ahová a törpöt, meg a többit vitték, akiket még a kis akciójuk során megöltek. A parancsnokhelyettes felveti a kardok visszaszerzésének az ötletét. Soreyl igazán furcsán reagál.*
-Leszarom a csákányt nekem a kardom kell bassza meg!
*Szúri ki a szavakat utálattal a fogai között. Egyértelműen Perchi szólt belőle, de ő ezt betudja hangulat ingadozásnak, és megpróbál nem feltűnően meglepődni magán. Kicsit nyugodtabban folytatja.*
-Nem tudjátok hol van a raktáruk?
*Kérdezi, majd a bajbajutottak felteszik a legkétségbeejtőbb kérdést. Miért nem hiányoztak eddig senkinek? Rémes lehet egy hosszú rabság alatt azt tapasztalni, hogy senkinek sem hiányzol. Nem keresnek, nem jönnek érted, és te minden nap csak vársz. És vársz. Hátha valaki akinek fontos a te létezésed, az jön és megment. Vagy legalább ő is slamasztikába kerül. Soreylék így jártak.*
-Tudod a lázadás után...
*Kezd neki nehezen, és kicsit szomorúan. Még mindig nem tudja megbocsájtani magának, hogy a lázadás idején nem volt jelen.*
-Nem maradt olyan, akinek feltűnt volna a hiányotok. Az őrség megszűnt. Sokáig nem is létezett. A Barakk felrobbant...
*Folytatná még, de eszébe jut, hogy így is sokkal több elkeserítő dolgot mondott a kelleténél. Hirtelen elhallgat, és hagyja hogy Bradoc vegye át a stafétát, miközben komoran bámul maga elé.
Perchipfell megjelenő, és eltűnögető szellemalakja valamilyen kavicsot próbál rugdosni oldalt, és kölcsönös sértődöttségből, nem vesznek egymásról tudomást Soreylel. Jaj. De sok gond jár az őrülettel.*
830. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-03-22 06:58:00
Üzenet elküldve: 2020-03-22 06:58:00
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 528
OOC üzenetek: 150
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 528
OOC üzenetek: 150
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Valahol jól esik neki, hogy Soreyl is vele van, sőt. Egyedül mentálisan lehet, hogy jobban megtörne, ha csak egyedül bedobták volna ide, fene tudja, ezen szerencsére nem is kell gondolkodnia. Inkább a többiekre figyel, miközben igyekszik mímelni a munkát, hogy ne legyen túl feltűnő az apró, elejtett szó.*
-Warmet és Raignald.
*Biccent egyet, mondaná, hogy örvend a találkozásnak, de az talán nem lenne túl helyénvaló szófordulat.*
-A Kapitány nyaklánca? Volt szerencsém hozzá. Nem is egyszer.
*Köp egyet mérgében a földre, hisz sejti, hogy arról a bizonyos nyakláncról van szó, mely térdre kényszerítette Bredocot.*
-Úgy éljek, a gerincével együtt fogom leszakítani a nyakából azt a szart!
*Nagy levegőt vesz, nem szabad felhúznia magát, még nincs itt az ideje. ~Még nem..~ *
~A lázadás óta~
*Sejlik fel benne a gondolat, és valahol érthető is, hogy ide is kifutottak az események, s nem maradt meg a városon belül. A következmények beláthatatlanok.*
-Ha valahogy visszaszerezhetnénk a kardunkat.. Bár ez a csákány is megteszi, ha nagyon muszáj.
*Néz sandán körbe, mielőtt folytatná, amit csak akkor tesz meg, ha biztosan nem hallja senki, akinek nem kellene. KIvárja a megfelelő pillanatot.*
-De akárhogy is, nyaklánc csak egy van, mi meg sokan vagyunk. Miért nem törtetek ki eddig? Vagy próbáltátok, csak valami mégsem úgy jött össze?
*Kicsit gyanakvó hangvétele is lehet a kérdésnek, de ez most nem az a helyzet, amikor finomkodni lehet.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Valahol jól esik neki, hogy Soreyl is vele van, sőt. Egyedül mentálisan lehet, hogy jobban megtörne, ha csak egyedül bedobták volna ide, fene tudja, ezen szerencsére nem is kell gondolkodnia. Inkább a többiekre figyel, miközben igyekszik mímelni a munkát, hogy ne legyen túl feltűnő az apró, elejtett szó.*
-Warmet és Raignald.
*Biccent egyet, mondaná, hogy örvend a találkozásnak, de az talán nem lenne túl helyénvaló szófordulat.*
-A Kapitány nyaklánca? Volt szerencsém hozzá. Nem is egyszer.
*Köp egyet mérgében a földre, hisz sejti, hogy arról a bizonyos nyakláncról van szó, mely térdre kényszerítette Bredocot.*
-Úgy éljek, a gerincével együtt fogom leszakítani a nyakából azt a szart!
*Nagy levegőt vesz, nem szabad felhúznia magát, még nincs itt az ideje. ~Még nem..~ *
~A lázadás óta~
*Sejlik fel benne a gondolat, és valahol érthető is, hogy ide is kifutottak az események, s nem maradt meg a városon belül. A következmények beláthatatlanok.*
-Ha valahogy visszaszerezhetnénk a kardunkat.. Bár ez a csákány is megteszi, ha nagyon muszáj.
*Néz sandán körbe, mielőtt folytatná, amit csak akkor tesz meg, ha biztosan nem hallja senki, akinek nem kellene. KIvárja a megfelelő pillanatot.*
-De akárhogy is, nyaklánc csak egy van, mi meg sokan vagyunk. Miért nem törtetek ki eddig? Vagy próbáltátok, csak valami mégsem úgy jött össze?
*Kicsit gyanakvó hangvétele is lehet a kérdésnek, de ez most nem az a helyzet, amikor finomkodni lehet.*
829. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-03-16 00:38:41
Üzenet elküldve: 2020-03-16 00:38:41
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
*Tart tőle, hogy válasza nyugtázását újabb kérdések követik majd, mert a Kékszemű tekintete rajta marad, mintha még faggatni akarná, de ez végül elmarad.
Ahogyan az életkorát firtató témához is csak egy megjegyzést kap, amire nem is tudja, mit mondjon, úgyhogy marad a hallgatásnál. Egyáltalán abban sem biztos, hogy a férfi ezt dicséretnek, gúnynak, vagy egyszerű megállapításnak szánta. Persze, az igazsághoz hozzátartozik, hogy csak nagyjából ismeri a korát. Az anyja a sokadik gyereknél már elveszítette a fonalat... A téli hónapok valamelyikében született, annyit tudni, azok meg már nincsenek messze.
A következő nyugtázásra bólint, miközben újabb szőlőszemet nyom a szájába, mielőtt a férfi szóvá tenné, hogy nem eszik. Inkább szopogatja, mint rágja a gyümölcsöt, de tényleg jót tesz neki a benne lévő cukor, legalább a kiürített gyomra miatti émelygés és gyengeség enyhül. Az idegesség azonban nem hagyja, hogy sokat javuljon az állapota.
Aggódik még, hogy a Kékszemű esetleg tovább fog kíváncsiskodni a családjával kapcsolatban, de a férfi ehelyett a férjéről kezd érdeklődni.
Garsin lenyeli a szőlőt és kissé ledermed. Arra gondol, hogy ezt igazán nem kellene elárulnia, ezért kétségbeesetten kutatni kezd egy név után, amit mondhatna.*
- Fród...nak. - *Feleli bizonytalanul és fölemeli tekintetét a kék szempárra, mert ezúttal ő is igyekszik leolvasni valamit arról a veszélyesen kedélyes arcról. A bor csordogáló hangja közben ott cseng a fülében és észreveszi persze, hogy az ő kupáját is újra teletöltik. De nem áll szándékában elvenni és ismét inni, hacsak nem külön utasítják rá.
Bízik benne, hogy a férfi ennyivel megelégszik a férjével kapcsolatban és nincs igazán szándéka ezzel az információval, csak kíváncsi volt.
Az egyik halárus nevét mondta, akinél vásárolni szokott. Nem akar neki rosszat, csak ő jutott először az eszébe.
Aztán a Kékszemű mesélni kezd, és valójában elég jó mesélő. Garsinnak ugyan kicsit nehezére esik odafigyelni, miközben a gondolatai össze-vissza járnak és a rémület szorongatja a szívét, gyomrát, mégis kellően leköti a legenda, ahogy a férfi előadja. Sőt egy időre bele is feledkezik. Majdnem még kérdez is, mikor a gyertyák kerülnek szóba, ugyanis a férfi elmondása alapján is arra következtet, hogy ezek nem hétköznapi gyertyák, hanem értékesek, alighanem mágikusak, azért kellett annyira vigyázni rájuk. És ahogy ő kísérletezgetett még odafönt az egyik gyertya lángjával, az sem tűnt hagyományos lángnak, hiszen még csak nem is égetett...
A Kékszemű intését követve szégyenlősen odapillant az asztaltársaságra, de hamar elfordul, mert nem szeretné fölhívni a figyelmüket. Majd meglepetten veszi tudomásul, hogy a férfi éppen mentegetni igyekszik előtte amazokat, úgy írva le a korábbi őröket, mint akik igazságtalanul bántak az itt raboskodókkal.
Aztán jön a következő váratlan, ugyanis a Kékszemű a véleményét várja ezzel kapcsolatban.*
- Nem tudom, uram... - *Kezdi halkan, az asztal lábát bűvölve.*
- Én nem tudom, ők mit tettek és mit érdemeltek meg... - *Teszi hozzá óvatosan, mert már az is fölháborító lehet, hogy szerinte büntetés jár a gaztettekért.*
- Nem tudom, mi történt itt...
*Tart tőle, hogy válasza nyugtázását újabb kérdések követik majd, mert a Kékszemű tekintete rajta marad, mintha még faggatni akarná, de ez végül elmarad.
Ahogyan az életkorát firtató témához is csak egy megjegyzést kap, amire nem is tudja, mit mondjon, úgyhogy marad a hallgatásnál. Egyáltalán abban sem biztos, hogy a férfi ezt dicséretnek, gúnynak, vagy egyszerű megállapításnak szánta. Persze, az igazsághoz hozzátartozik, hogy csak nagyjából ismeri a korát. Az anyja a sokadik gyereknél már elveszítette a fonalat... A téli hónapok valamelyikében született, annyit tudni, azok meg már nincsenek messze.
A következő nyugtázásra bólint, miközben újabb szőlőszemet nyom a szájába, mielőtt a férfi szóvá tenné, hogy nem eszik. Inkább szopogatja, mint rágja a gyümölcsöt, de tényleg jót tesz neki a benne lévő cukor, legalább a kiürített gyomra miatti émelygés és gyengeség enyhül. Az idegesség azonban nem hagyja, hogy sokat javuljon az állapota.
Aggódik még, hogy a Kékszemű esetleg tovább fog kíváncsiskodni a családjával kapcsolatban, de a férfi ehelyett a férjéről kezd érdeklődni.
Garsin lenyeli a szőlőt és kissé ledermed. Arra gondol, hogy ezt igazán nem kellene elárulnia, ezért kétségbeesetten kutatni kezd egy név után, amit mondhatna.*
- Fród...nak. - *Feleli bizonytalanul és fölemeli tekintetét a kék szempárra, mert ezúttal ő is igyekszik leolvasni valamit arról a veszélyesen kedélyes arcról. A bor csordogáló hangja közben ott cseng a fülében és észreveszi persze, hogy az ő kupáját is újra teletöltik. De nem áll szándékában elvenni és ismét inni, hacsak nem külön utasítják rá.
Bízik benne, hogy a férfi ennyivel megelégszik a férjével kapcsolatban és nincs igazán szándéka ezzel az információval, csak kíváncsi volt.
Az egyik halárus nevét mondta, akinél vásárolni szokott. Nem akar neki rosszat, csak ő jutott először az eszébe.
Aztán a Kékszemű mesélni kezd, és valójában elég jó mesélő. Garsinnak ugyan kicsit nehezére esik odafigyelni, miközben a gondolatai össze-vissza járnak és a rémület szorongatja a szívét, gyomrát, mégis kellően leköti a legenda, ahogy a férfi előadja. Sőt egy időre bele is feledkezik. Majdnem még kérdez is, mikor a gyertyák kerülnek szóba, ugyanis a férfi elmondása alapján is arra következtet, hogy ezek nem hétköznapi gyertyák, hanem értékesek, alighanem mágikusak, azért kellett annyira vigyázni rájuk. És ahogy ő kísérletezgetett még odafönt az egyik gyertya lángjával, az sem tűnt hagyományos lángnak, hiszen még csak nem is égetett...
A Kékszemű intését követve szégyenlősen odapillant az asztaltársaságra, de hamar elfordul, mert nem szeretné fölhívni a figyelmüket. Majd meglepetten veszi tudomásul, hogy a férfi éppen mentegetni igyekszik előtte amazokat, úgy írva le a korábbi őröket, mint akik igazságtalanul bántak az itt raboskodókkal.
Aztán jön a következő váratlan, ugyanis a Kékszemű a véleményét várja ezzel kapcsolatban.*
- Nem tudom, uram... - *Kezdi halkan, az asztal lábát bűvölve.*
- Én nem tudom, ők mit tettek és mit érdemeltek meg... - *Teszi hozzá óvatosan, mert már az is fölháborító lehet, hogy szerinte büntetés jár a gaztettekért.*
- Nem tudom, mi történt itt...
828. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-03-15 23:21:18
Üzenet elküldve: 2020-03-15 23:21:18
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 180
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 180
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Börtönlátogatás//
//Garsin//
- Vagy úgy.
*Hümmenti a férfi, kékjei olyan sokat sejtető tudásról árulkodnak, ami azt sejtetheti Garsinnal, hogy szavak nélkül is pontosan tudja mi történt vele.*
- Kevesebbnek hittelek. Feltehetően a kis szemérmes mimóza viselkedésed miatt.
*Mondja, miközben egy ravaszkás, és elégedett félmosollyal szemléli, ahogy a leány végre rákap a szőlőre és az elsőt követi a második szem is. Kéjes örömmel tölti el az is, ahogy Garsin a bort kezdi el kortyolgatni, leginkább mert úgy véli ez igazolja hatalmát.*
- Szóval férjhez adtak.
*Szemöldökei jelentőségteljesen mozdulnak meg. Nem kell sok sütnivalója legyen, hogy erősen sejteni kezdje, hogy egy fiatalon férjhez adott lány honnan szerezte sérüléseit.*
- Hogy is hívják a férjedet, Garsin?
*Hosszú szünetet tart, amíg a kancsóért nyúl, hogy újra töltsön magának és Garsinnak. Mindezt idegőrlően lassan teszi, és a másik asztaltól érkező beszéd zaja sem nyomja el a kupákba érkező bor lassan csordogáló hangját.*
- Nos, sokan azt beszélik, hogy a Krenkataur járatait egy hatalmas kígyó vájta saját testével.
*Mondja, és közelebb hajol, fojtott, bizalmas hangon beszélve, de tekintete nem a lányon pihen, hanem a mellettük lévő asztaltársaságon.*
- Ez a kígyó pedig azért menekült a mélybe, mert szörnyen utálta a napfényt. Feltehetően ezért is a sok gyertya, ugyan az nem minősül napfénynek.
*Visszább dől, és kupáját szájához emelve aprót kortyol a borból, ezután Garsinra emeli tekintetét, hogy ismételten az arcán lévő érzéseket kezdhesse el tanulmányozni.*
- Sokan azt mondják, hogy a kígyó közeledtét az jelzi, hogy kihunynak a fények. Az őrök közül is sokan vélekedtek így, és egykoron komoly szankció járt azért, ha valaki egyetlen egy gyertyát is tönkretett.
*Mutatóujjával nyomatékosítsa, hogy a sok száz, és talán ezer gyertyából csupán egyetlen darabról van szó.*
- Ezek az emberek is elég jól ismerik a verést, mint ahogy te is, Garsin.
*Mutat rá a már elkorcsosult népekre, akik harsányan italoznak, és folytatják korábban elkezdett játékukat.*
- Nagyon sokuk bár elkövetett egy hibát, de valójában a Krenkataur, és a könyörtelen őrség tette azzá, amilyenek most.
*Egy fakó mosoly ül arcára, és fejét oldalra billentve néz a lányra.*
- Te mit gondolsz erről?
//Bredoc és Darenn//
- Én Warmet vagyok, és ő Raignald.
*Folytatja lelkesen a bemutatkozást az ifjú katona, majd kicsit szorgosabban folytatja munkáját, hogy elterelje magáról az esetleges figyelmet.*
- Nem?
*Kérdezi kissé csüggedten a fiú, mire idősebb társának arca kelletlen grimaszba ugrik.*
- Ha tudnák, akkor már rég nem itt lennénk, okoska.
*Morogja az orra alatt Raignald, és nyakát, vállait kissé megmozgatva tart némi szünetet, majd egy újabb kényelmes mozdulattal csap a sziklára csákányával.*
- És van valami tervetek? Nagyon nehéz lesz, amíg Nála van a Kapitány nyaklánca.
*Az ifjú baka tekintete a sötétben támaszkodó feketeruhásra vándorol, akinek idegesen megfeszül állkapcsa, ezért hirtelen el is kapja róla tekintetét.*
- Túl sokat fecsegsz.
*Morran rá az idősebb férfi Warmetre, aki ügyet sem vet a dorgálásra, hiszen reménnyel tölti el ifjú szívét az, hogy tisztaszívű harcosok érkeztek azért, hogy megmentsék őket.*
- Szólnotok kellene valakiknek.
*Jut a bölcs megállapításra, mintha ez ilyen egyszerű lenne. Persze tudja nagyon jól, hogy a nehezebb része a kijutás lenne.*
- Hüm, mióta?
*Gondolkodik el a fiú, és közben alkarjával letörli a verejtéket homlokáról.*
- A nagy artheniori lázadás után nem sokkal történt. Nagyon megcsappant a létszám, és sok őrt elküldted máshova feladatot teljesíteni. Aztán Ő megszerezte a nyakláncot, és azóta ez van.
*Rövid időre elhallgat, hangjában csüggedtség jelenik meg.*
- Azt hittem hamarabb észreveszik a hiányunkat.
//Garsin//
- Vagy úgy.
*Hümmenti a férfi, kékjei olyan sokat sejtető tudásról árulkodnak, ami azt sejtetheti Garsinnal, hogy szavak nélkül is pontosan tudja mi történt vele.*
- Kevesebbnek hittelek. Feltehetően a kis szemérmes mimóza viselkedésed miatt.
*Mondja, miközben egy ravaszkás, és elégedett félmosollyal szemléli, ahogy a leány végre rákap a szőlőre és az elsőt követi a második szem is. Kéjes örömmel tölti el az is, ahogy Garsin a bort kezdi el kortyolgatni, leginkább mert úgy véli ez igazolja hatalmát.*
- Szóval férjhez adtak.
*Szemöldökei jelentőségteljesen mozdulnak meg. Nem kell sok sütnivalója legyen, hogy erősen sejteni kezdje, hogy egy fiatalon férjhez adott lány honnan szerezte sérüléseit.*
- Hogy is hívják a férjedet, Garsin?
*Hosszú szünetet tart, amíg a kancsóért nyúl, hogy újra töltsön magának és Garsinnak. Mindezt idegőrlően lassan teszi, és a másik asztaltól érkező beszéd zaja sem nyomja el a kupákba érkező bor lassan csordogáló hangját.*
- Nos, sokan azt beszélik, hogy a Krenkataur járatait egy hatalmas kígyó vájta saját testével.
*Mondja, és közelebb hajol, fojtott, bizalmas hangon beszélve, de tekintete nem a lányon pihen, hanem a mellettük lévő asztaltársaságon.*
- Ez a kígyó pedig azért menekült a mélybe, mert szörnyen utálta a napfényt. Feltehetően ezért is a sok gyertya, ugyan az nem minősül napfénynek.
*Visszább dől, és kupáját szájához emelve aprót kortyol a borból, ezután Garsinra emeli tekintetét, hogy ismételten az arcán lévő érzéseket kezdhesse el tanulmányozni.*
- Sokan azt mondják, hogy a kígyó közeledtét az jelzi, hogy kihunynak a fények. Az őrök közül is sokan vélekedtek így, és egykoron komoly szankció járt azért, ha valaki egyetlen egy gyertyát is tönkretett.
*Mutatóujjával nyomatékosítsa, hogy a sok száz, és talán ezer gyertyából csupán egyetlen darabról van szó.*
- Ezek az emberek is elég jól ismerik a verést, mint ahogy te is, Garsin.
*Mutat rá a már elkorcsosult népekre, akik harsányan italoznak, és folytatják korábban elkezdett játékukat.*
- Nagyon sokuk bár elkövetett egy hibát, de valójában a Krenkataur, és a könyörtelen őrség tette azzá, amilyenek most.
*Egy fakó mosoly ül arcára, és fejét oldalra billentve néz a lányra.*
- Te mit gondolsz erről?
//Bredoc és Darenn//
- Én Warmet vagyok, és ő Raignald.
*Folytatja lelkesen a bemutatkozást az ifjú katona, majd kicsit szorgosabban folytatja munkáját, hogy elterelje magáról az esetleges figyelmet.*
- Nem?
*Kérdezi kissé csüggedten a fiú, mire idősebb társának arca kelletlen grimaszba ugrik.*
- Ha tudnák, akkor már rég nem itt lennénk, okoska.
*Morogja az orra alatt Raignald, és nyakát, vállait kissé megmozgatva tart némi szünetet, majd egy újabb kényelmes mozdulattal csap a sziklára csákányával.*
- És van valami tervetek? Nagyon nehéz lesz, amíg Nála van a Kapitány nyaklánca.
*Az ifjú baka tekintete a sötétben támaszkodó feketeruhásra vándorol, akinek idegesen megfeszül állkapcsa, ezért hirtelen el is kapja róla tekintetét.*
- Túl sokat fecsegsz.
*Morran rá az idősebb férfi Warmetre, aki ügyet sem vet a dorgálásra, hiszen reménnyel tölti el ifjú szívét az, hogy tisztaszívű harcosok érkeztek azért, hogy megmentsék őket.*
- Szólnotok kellene valakiknek.
*Jut a bölcs megállapításra, mintha ez ilyen egyszerű lenne. Persze tudja nagyon jól, hogy a nehezebb része a kijutás lenne.*
- Hüm, mióta?
*Gondolkodik el a fiú, és közben alkarjával letörli a verejtéket homlokáról.*
- A nagy artheniori lázadás után nem sokkal történt. Nagyon megcsappant a létszám, és sok őrt elküldted máshova feladatot teljesíteni. Aztán Ő megszerezte a nyakláncot, és azóta ez van.
*Rövid időre elhallgat, hangjában csüggedtség jelenik meg.*
- Azt hittem hamarabb észreveszik a hiányunkat.
827. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-03-09 23:53:18
Üzenet elküldve: 2020-03-09 23:53:18
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
*A változatos tekintetek szűk utálata, és fojtott dühe érthető. Soreyl figyelmét sem kerüli el, de hidegen elengedi maga mellett. Aki ráér ilyen érzelmeket táplálni idegen iránt, az nem gyűlöli eléggé a kékszeműt, és társait. Ez persze nincs így teljes egészében, de Soreyl szemében sajnos eljött a sarkigazságok ideje. Harchelyzet van, és ilyenkor az empátiában is statáriumot kell tartani. Neki esnek a munkának, és Perchipfell szellemalakja eltűnik. Soreyl finoman oldalaz Bradoc felé. Egyszerű kérdésére a várt választ kapja. Azonnal egy félmosoly húzódik az arcára. és megforgatja a szemeit.*
~Akkor is így bólogatnál, ha levágták volna mind a két kezed, és lábad, majd megetették volna veled a szemeidet.~
*Mondja magában tiszteletteljes túlzással. Arcán ez, ha nem is szó szerint de visszatükröződik egy kedves, baráti mosoly kíséretében. Jön a figyelmeztetés, hogy csak csínján üssék a falat, mert szükség van még az erőkre. Ezzel nem bír magával. Szeme sarkából lopva Broxra néz. Tudja, hogy a parancsnokhelyettes is bizonyára hallotta az elhangzottakat, de a barna szemek gyors villanása, azért némi reakció után kutat az arcon. E közben úgy történik ahogy írva van. A koppanások, szépen lassan enyhülnek, és ritkulnak, észrevehetetlen sebességgel. Persze ezt Soreylnek se kellett mondani. Pontosan így tervezte ő is. Az egyik fiú a nevük után érdeklődik. A rangidős él a bemutatás jogával, amire Soreyl csak biccent egyetértőn. A saját nevén nincs is mit kötekedjen ugye. Újabb kérdések merülnek fel, mely a lovagban még több kérdést vet fel.*
~Nem tudják mi történt velük?~
*Kérdezi magában, és az egyértelmű választ ki sem mondva lepődik meg az ismerős hangon.*
~Miért? Mit gondoltál? Naponta jön a rikkancs hozni a friss híreket. Szerintem ezek a szerencsétlenek a lázadásról sem tudnak, ahogy arról sem, hogy ti már egy másik őrség tagjai vagytok.~
*Mondja Perchipfell hangján a szellemalak, aki egyébként ott támasztja megint a falat mögötte. Soreyl cinikus hangja úgy szól fejében mintha kezdené megszokni az új helyzetet, és újra ő dominálhatna a kardja felett.*
~Á! Szóval ezt jelenti, hogy jössz ha szükségem van rád? Elmagyarázod amit amúgy is tudok?~
*Kérdezi Soreyl, amire egy szarkasztikus gúnnyal kísért kacaj a válasz.*
~Mást se csinálok évek óta.~
*Magyarázza tovább Perchipfell. Mivel egy test, egy lélek, és egy elme, mást nem is tehetne a személyiség hasadt mása, mint a tudott tényeket más szemszögbe helyezni. De ehhez ért. Sajnos közte, és a mesterkardjának szelleme közötti párbeszéd elterelte a figyelmét. Ugyan hallotta Bradoc válaszát, de hogy bármiféle megerősítésre lenne szüksége, vagy támogatásra, na arról lemaradt a lovag. Csak az látszik, hogy mocskosul elgondolkozva, unottan csapkodja a köveket, miközben szeme sokszor hátratekint. De mindegy is, mert egészen kizökkenti, mikor ledorgálják az érdeklődő kölyköt.*
-Nem olyan ostoba az a gyermeteg álom.
*Szólal meg végül, halk mély hangján először. Határozott hanglejtése után egyet igaziból rásóz a sziklafalra. Nem dühből, csak erőből. Had csattanjon. Pusztán a maga szórakoztatása kedvére, érezhető agresszió nélkül, mégis valami nyomatékot ad a mondanivalójának. Oldalra sandít a fiatal legényre. Egy biztató mosoly után mint aki csak a derekát húzza ki, nyújtózik egy rövidet.*
-Ketten kevesek.
*Mondja miközben Broxra néz, barna szemei ritkán lángoltak ennyire. Hideg lángok emésztik a tekintetét.*
-De nem ketten vagyunk.
*Foglalja össze rövid véleményét, amire Perchi tapsa hallatszik a háta mögött.*
~Börtönlázadni, a börtönlázadók ellen. Zseniális.~
*A szokott Perchipfelli cinizmus hidegen hagyja most a lovagot. Akárcsak régen. Mintha kezdene újra önmaga lenni. Már olyan érzése volt mintha fordítva ülne a lovon. Sőt mintha a ló ült volna rajta. De mintha újra ura lenne az agyának. Elméjének szobájában hideg határozottsággal zeng a hangja.*
~Ne most Perchi!~
*Egy hümmentés, és egy gyenge fintorral, a falba olvadó hosszú hajú sziluett után, Soreyl újra egyedül van a fejében. Már ha nem is teljesen egyedül, de legalább nála van a gyeplő. De ki Soreyl agyából, és vissza a barlangrendszer tárnáiba. Ahhoz, hogy bármit is kezdhessenek tudniuk kell egyet, s mást. Soreyl kérdést ereszt el halkan.*
-Mióta áll ez a helyzet?
*A változatos tekintetek szűk utálata, és fojtott dühe érthető. Soreyl figyelmét sem kerüli el, de hidegen elengedi maga mellett. Aki ráér ilyen érzelmeket táplálni idegen iránt, az nem gyűlöli eléggé a kékszeműt, és társait. Ez persze nincs így teljes egészében, de Soreyl szemében sajnos eljött a sarkigazságok ideje. Harchelyzet van, és ilyenkor az empátiában is statáriumot kell tartani. Neki esnek a munkának, és Perchipfell szellemalakja eltűnik. Soreyl finoman oldalaz Bradoc felé. Egyszerű kérdésére a várt választ kapja. Azonnal egy félmosoly húzódik az arcára. és megforgatja a szemeit.*
~Akkor is így bólogatnál, ha levágták volna mind a két kezed, és lábad, majd megetették volna veled a szemeidet.~
*Mondja magában tiszteletteljes túlzással. Arcán ez, ha nem is szó szerint de visszatükröződik egy kedves, baráti mosoly kíséretében. Jön a figyelmeztetés, hogy csak csínján üssék a falat, mert szükség van még az erőkre. Ezzel nem bír magával. Szeme sarkából lopva Broxra néz. Tudja, hogy a parancsnokhelyettes is bizonyára hallotta az elhangzottakat, de a barna szemek gyors villanása, azért némi reakció után kutat az arcon. E közben úgy történik ahogy írva van. A koppanások, szépen lassan enyhülnek, és ritkulnak, észrevehetetlen sebességgel. Persze ezt Soreylnek se kellett mondani. Pontosan így tervezte ő is. Az egyik fiú a nevük után érdeklődik. A rangidős él a bemutatás jogával, amire Soreyl csak biccent egyetértőn. A saját nevén nincs is mit kötekedjen ugye. Újabb kérdések merülnek fel, mely a lovagban még több kérdést vet fel.*
~Nem tudják mi történt velük?~
*Kérdezi magában, és az egyértelmű választ ki sem mondva lepődik meg az ismerős hangon.*
~Miért? Mit gondoltál? Naponta jön a rikkancs hozni a friss híreket. Szerintem ezek a szerencsétlenek a lázadásról sem tudnak, ahogy arról sem, hogy ti már egy másik őrség tagjai vagytok.~
*Mondja Perchipfell hangján a szellemalak, aki egyébként ott támasztja megint a falat mögötte. Soreyl cinikus hangja úgy szól fejében mintha kezdené megszokni az új helyzetet, és újra ő dominálhatna a kardja felett.*
~Á! Szóval ezt jelenti, hogy jössz ha szükségem van rád? Elmagyarázod amit amúgy is tudok?~
*Kérdezi Soreyl, amire egy szarkasztikus gúnnyal kísért kacaj a válasz.*
~Mást se csinálok évek óta.~
*Magyarázza tovább Perchipfell. Mivel egy test, egy lélek, és egy elme, mást nem is tehetne a személyiség hasadt mása, mint a tudott tényeket más szemszögbe helyezni. De ehhez ért. Sajnos közte, és a mesterkardjának szelleme közötti párbeszéd elterelte a figyelmét. Ugyan hallotta Bradoc válaszát, de hogy bármiféle megerősítésre lenne szüksége, vagy támogatásra, na arról lemaradt a lovag. Csak az látszik, hogy mocskosul elgondolkozva, unottan csapkodja a köveket, miközben szeme sokszor hátratekint. De mindegy is, mert egészen kizökkenti, mikor ledorgálják az érdeklődő kölyköt.*
-Nem olyan ostoba az a gyermeteg álom.
*Szólal meg végül, halk mély hangján először. Határozott hanglejtése után egyet igaziból rásóz a sziklafalra. Nem dühből, csak erőből. Had csattanjon. Pusztán a maga szórakoztatása kedvére, érezhető agresszió nélkül, mégis valami nyomatékot ad a mondanivalójának. Oldalra sandít a fiatal legényre. Egy biztató mosoly után mint aki csak a derekát húzza ki, nyújtózik egy rövidet.*
-Ketten kevesek.
*Mondja miközben Broxra néz, barna szemei ritkán lángoltak ennyire. Hideg lángok emésztik a tekintetét.*
-De nem ketten vagyunk.
*Foglalja össze rövid véleményét, amire Perchi tapsa hallatszik a háta mögött.*
~Börtönlázadni, a börtönlázadók ellen. Zseniális.~
*A szokott Perchipfelli cinizmus hidegen hagyja most a lovagot. Akárcsak régen. Mintha kezdene újra önmaga lenni. Már olyan érzése volt mintha fordítva ülne a lovon. Sőt mintha a ló ült volna rajta. De mintha újra ura lenne az agyának. Elméjének szobájában hideg határozottsággal zeng a hangja.*
~Ne most Perchi!~
*Egy hümmentés, és egy gyenge fintorral, a falba olvadó hosszú hajú sziluett után, Soreyl újra egyedül van a fejében. Már ha nem is teljesen egyedül, de legalább nála van a gyeplő. De ki Soreyl agyából, és vissza a barlangrendszer tárnáiba. Ahhoz, hogy bármit is kezdhessenek tudniuk kell egyet, s mást. Soreyl kérdést ereszt el halkan.*
-Mióta áll ez a helyzet?
826. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-03-09 20:30:36
Üzenet elküldve: 2020-03-09 20:30:36
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 528
OOC üzenetek: 150
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 528
OOC üzenetek: 150
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
*Mondják, hogy az érmének két oldala van, de Bredoc most akárhonnan nézi, nagy szarban vannak. De élnek, megvan mindkét kezük és lábuk, ez már félsiker. Régi mestere szavai jutnak eszébe, ahogy félszemmel a kiutat álló őrt lesi. ~Neki is csak két keze meg két lába van, fiam. Menj oda és csavard le a fejét.~ El is mosolyodik, bár csak halványan. Szó mi szó kedve lenne hozzá, de majd ha úgy hozza Eeyr keze, talán lesz rá alkalma még ebben az éleben. Ahogy elcsendesednek a dolgok, ha lehet így nevezni, és elkezdenek dolgozni, Soreyl szól hozzá, vagyis inkább kérdez. Bredoc jelentőségteljesen néz a férfi szemébe, s biccent egy nagyot, jelezvén, hogy öreg róka nem vén róka. Majd az ott lévők kedves tanácsai ütik meg a fülét, de ezt neki mondani sem kell. Nem is igazi baka az, ki nem tudja mímelni a munkát, s úgy tenni, mintha nagyon de nagyon keményen dolgozna a legkevesebb erőfeszítéssel. Ezt a roppant kifinomult férfi technikát alkalmazza, hogy ne legyen túl gyanús a figyelő szemek kereszttüzében, majd halkan válaszolgat, ahogy tud, mindig időt hagyva a mondatok közt, hogy ne keltsen feltűnést.*
-Ő Soreyl, én meg Bredoc vagyok.
*Gyanakvó tekintetek egyik, majd másik oldalra, majd folytatja.*
-Nem.
*A fiúra néz, s megrázza a fejét, a szemét is lesüti egy másodpercre, de hamar kinyitja, s szinte a lelkébe néz.*
-Azért jöttünk, hogy kiderítsük. Segíteni jöttünk.
*Néz kérdőn Soreylre is, jól esne neki egy kis támogatás, vagy egyetértés, vagy bármilyen formája annak, hogy nem egészen más tervei vannak-e a lovagnak.*
-De ketten kevesek leszünk! Csak innen jutnánk ki, utána...
*Nem is folytatja, hisz nagy valószínűséggel értik, hogy mire gondolhat.*
*Mondják, hogy az érmének két oldala van, de Bredoc most akárhonnan nézi, nagy szarban vannak. De élnek, megvan mindkét kezük és lábuk, ez már félsiker. Régi mestere szavai jutnak eszébe, ahogy félszemmel a kiutat álló őrt lesi. ~Neki is csak két keze meg két lába van, fiam. Menj oda és csavard le a fejét.~ El is mosolyodik, bár csak halványan. Szó mi szó kedve lenne hozzá, de majd ha úgy hozza Eeyr keze, talán lesz rá alkalma még ebben az éleben. Ahogy elcsendesednek a dolgok, ha lehet így nevezni, és elkezdenek dolgozni, Soreyl szól hozzá, vagyis inkább kérdez. Bredoc jelentőségteljesen néz a férfi szemébe, s biccent egy nagyot, jelezvén, hogy öreg róka nem vén róka. Majd az ott lévők kedves tanácsai ütik meg a fülét, de ezt neki mondani sem kell. Nem is igazi baka az, ki nem tudja mímelni a munkát, s úgy tenni, mintha nagyon de nagyon keményen dolgozna a legkevesebb erőfeszítéssel. Ezt a roppant kifinomult férfi technikát alkalmazza, hogy ne legyen túl gyanús a figyelő szemek kereszttüzében, majd halkan válaszolgat, ahogy tud, mindig időt hagyva a mondatok közt, hogy ne keltsen feltűnést.*
-Ő Soreyl, én meg Bredoc vagyok.
*Gyanakvó tekintetek egyik, majd másik oldalra, majd folytatja.*
-Nem.
*A fiúra néz, s megrázza a fejét, a szemét is lesüti egy másodpercre, de hamar kinyitja, s szinte a lelkébe néz.*
-Azért jöttünk, hogy kiderítsük. Segíteni jöttünk.
*Néz kérdőn Soreylre is, jól esne neki egy kis támogatás, vagy egyetértés, vagy bármilyen formája annak, hogy nem egészen más tervei vannak-e a lovagnak.*
-De ketten kevesek leszünk! Csak innen jutnánk ki, utána...
*Nem is folytatja, hisz nagy valószínűséggel értik, hogy mire gondolhat.*
825. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-03-09 18:07:07
Üzenet elküldve: 2020-03-09 18:07:07
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
- Megvertek. - *Feleli szűkszavúan. Nem gondolja, hogy ezen volna mit magyarázni, vagy hogy ennél bővebben is érdekelné a férfit az eset. Azért azt sem mondja, hogy elesett, mert az túl átlátszó volna és nem akarja, hogy a Kékszemű dühbe guruljon amiért hazudik.
Vele szemben eddig nyájas volt a férfi, de láthatta már, hogy milyen kegyetlen tud lenni és most is érzi a feszültséget és a türelmetlenséget a kis színjátéka mögött. Kiváltképp, hogy maga a férfi is hangsúlyozta, mennyire nem szereti, ha megváratják és ismételgetésre kényszerítik. Játékszernek érzi magát egy őrült gyerekszobájában, kiskirályságában. Egy nagyon olcsó, haszontalan kis játéknak. amit azért megnéznek, hátha lehet vele kezdeni valamit, de hacsak nem mozgatja meg valami csoda folytán a fantáziát, hamar a szemétben végezheti, elfelejtve.
A neve megismétlésére reszketve bólint, majd a hosszú és kínos csöndben már mindenfélére gondol. Fel nem néz, de szinte égeti bőrét a férfi kínzóan vizslató tekintete és megijed, hogy valahogyan már ezen a füllentésen is rajtakapták, vagy mégis felismerték, vagy... hogy azért bámulják, amitől a kezdetekben tartott: hogy még jelenlegi undorító megjelenésében is nőként néznek rá és bántani fogják.
Alig érti meg a Kékszeműt, mikor az végre megszólal, de mikor eljut a tudatáig, hogy mit mondott, nem sokáig habozik. Fölpillant a férfi arcára, hogy komolyan beszél-e, majd reszketeg kézzel lecsíp egy szőlőszemet és a szájába helyezi.
Ki van száradva és még keserű a szája a korábbi hányástól, meg az arcizmai sem akarnak engedelmeskedni, de ahogy lassan szétharapja a szőlőszemet, annak édes íze kicsit megoldja az egész testét bemerevítő feszültséget meg a gombócot a torkában és sikerül lenyelnie.
Már nyúl a másik szemért, mikor a Kékszemű a kérdést intézi hozzá.*
- Tizenhat, uram. - *Feleli, de valamiért még ez az egyszerű kérdés is nyugtalanítja. Aztán a férfi bort tölt, ő pedig meglepetten pillant oda, mikor a poharat elé tolják.
Nem mer ellenkezni, sem pedig megváratni a Kékszeműt, ezért elveszi a kupát és rögtön kortyol is az italból. A fanyar íz kellemesen kimossa szájából a keserűséget, s bár nem így tervezte, meg nem is a legjobb szomjoltó a bor, hirtelenjében több kortyot is iszik, mert szomjas volt és az ital ereje csaknem azonnal érezteti hatását, legalább annyiban, hogy ad egy plusz ingert, ami elnyomja az állandó szorongást. A szőlő édességével együtt ez már kettő kellemes érzet. Ami persze nem feledteti el vele, hogy milyen helyzetben van, de kicsit elkezd reménykedni, hogy a Kékszemű csak kikérdezi, aztán el fogja őt engedni. Végül is nem bántja, inkább bátorítja, mintha a bizalmát próbálná elnyerni, hogy ne féljen, hanem bátran beszéljen.
Csakhogy ő nem bátor. S mikor a családját hozzák szóba megijed és félteni kezdeni őket. Nem érti, miért érdekli ez a Kékszeműt.*
- Nem aggódnak. Én már nem az ő gondjuk vagyok. Már férjhez adtak, nincs közük hozzám. - *Mondja ezt úgy, hogy közben őszintén így is gondolja, de leginkább azért ilyen beszédes, hogy a férfi tényleg ne foglalkozzon a családjával. Ugyan leginkább csak felelősséget és önfeláldozást követeltek tőle és szeretetet nem sokat kapott, a vér köteléke mégis hat rá. Vagy egyszerűen csak az alapvető embersége... Nem szeretné, hogy bajuk essen.
A következő kérdést nem tudja hova rakni, de azért válaszol.*
- Nem, uram. - *Már-már kíváncsivá válik, miért fontos ez, mit akar ezzel a Kékszemű...*
- Megvertek. - *Feleli szűkszavúan. Nem gondolja, hogy ezen volna mit magyarázni, vagy hogy ennél bővebben is érdekelné a férfit az eset. Azért azt sem mondja, hogy elesett, mert az túl átlátszó volna és nem akarja, hogy a Kékszemű dühbe guruljon amiért hazudik.
Vele szemben eddig nyájas volt a férfi, de láthatta már, hogy milyen kegyetlen tud lenni és most is érzi a feszültséget és a türelmetlenséget a kis színjátéka mögött. Kiváltképp, hogy maga a férfi is hangsúlyozta, mennyire nem szereti, ha megváratják és ismételgetésre kényszerítik. Játékszernek érzi magát egy őrült gyerekszobájában, kiskirályságában. Egy nagyon olcsó, haszontalan kis játéknak. amit azért megnéznek, hátha lehet vele kezdeni valamit, de hacsak nem mozgatja meg valami csoda folytán a fantáziát, hamar a szemétben végezheti, elfelejtve.
A neve megismétlésére reszketve bólint, majd a hosszú és kínos csöndben már mindenfélére gondol. Fel nem néz, de szinte égeti bőrét a férfi kínzóan vizslató tekintete és megijed, hogy valahogyan már ezen a füllentésen is rajtakapták, vagy mégis felismerték, vagy... hogy azért bámulják, amitől a kezdetekben tartott: hogy még jelenlegi undorító megjelenésében is nőként néznek rá és bántani fogják.
Alig érti meg a Kékszeműt, mikor az végre megszólal, de mikor eljut a tudatáig, hogy mit mondott, nem sokáig habozik. Fölpillant a férfi arcára, hogy komolyan beszél-e, majd reszketeg kézzel lecsíp egy szőlőszemet és a szájába helyezi.
Ki van száradva és még keserű a szája a korábbi hányástól, meg az arcizmai sem akarnak engedelmeskedni, de ahogy lassan szétharapja a szőlőszemet, annak édes íze kicsit megoldja az egész testét bemerevítő feszültséget meg a gombócot a torkában és sikerül lenyelnie.
Már nyúl a másik szemért, mikor a Kékszemű a kérdést intézi hozzá.*
- Tizenhat, uram. - *Feleli, de valamiért még ez az egyszerű kérdés is nyugtalanítja. Aztán a férfi bort tölt, ő pedig meglepetten pillant oda, mikor a poharat elé tolják.
Nem mer ellenkezni, sem pedig megváratni a Kékszeműt, ezért elveszi a kupát és rögtön kortyol is az italból. A fanyar íz kellemesen kimossa szájából a keserűséget, s bár nem így tervezte, meg nem is a legjobb szomjoltó a bor, hirtelenjében több kortyot is iszik, mert szomjas volt és az ital ereje csaknem azonnal érezteti hatását, legalább annyiban, hogy ad egy plusz ingert, ami elnyomja az állandó szorongást. A szőlő édességével együtt ez már kettő kellemes érzet. Ami persze nem feledteti el vele, hogy milyen helyzetben van, de kicsit elkezd reménykedni, hogy a Kékszemű csak kikérdezi, aztán el fogja őt engedni. Végül is nem bántja, inkább bátorítja, mintha a bizalmát próbálná elnyerni, hogy ne féljen, hanem bátran beszéljen.
Csakhogy ő nem bátor. S mikor a családját hozzák szóba megijed és félteni kezdeni őket. Nem érti, miért érdekli ez a Kékszeműt.*
- Nem aggódnak. Én már nem az ő gondjuk vagyok. Már férjhez adtak, nincs közük hozzám. - *Mondja ezt úgy, hogy közben őszintén így is gondolja, de leginkább azért ilyen beszédes, hogy a férfi tényleg ne foglalkozzon a családjával. Ugyan leginkább csak felelősséget és önfeláldozást követeltek tőle és szeretetet nem sokat kapott, a vér köteléke mégis hat rá. Vagy egyszerűen csak az alapvető embersége... Nem szeretné, hogy bajuk essen.
A következő kérdést nem tudja hova rakni, de azért válaszol.*
- Nem, uram. - *Már-már kíváncsivá válik, miért fontos ez, mit akar ezzel a Kékszemű...*
824. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-03-08 23:27:40
Üzenet elküldve: 2020-03-08 23:27:40
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 180
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 180
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Börtönlátogatás//
*A kissé elgyötört tekintetek mind más reakcióval párosulnak, amint meglátják Bredocot és Soreylt. Egyesek szomorúságot tükröznek, hiszen úgy vélik nincs kiút, és a kezdeti dac is kihal majd a két katonából. Mások megvetik ezen gőgöt, feltehetően a tehetetlen dühből fakadóan. Végül a munka folytatódik, és a feketeruhás szinte egybeolvadva a sziklafal adta árnyékkal figyel onnan.*
- Ne vigyétek túlzásba.
*Súgja oda nekik az egyik rab, de fejét nem fordítja Soreyl és Bredoc irányába, így akár hihetik azt is, hogy nem hozzájuk szóltak. Ám a mély hang újra megszólal, továbbra is fojtottan.*
- Spóroljatok az energiátokkal.
*Újabb és újabb csattanás. Ha a két katona elkezdi figyelni, úgy érzékelheti, hogy a szinte egybehangolt ritmus miként lassul le érzékelhetően, de nem túl látványosan. Ám rosszalló szavak mégsem érkeznek rá.*
- Mi a nevetek?
*Kérdezi őket a másik irányból egy jóval fiatalabb, még kamasz fiú. Arcán olyan reménységgel, és élettel teliséggel, ami szerethetővé és sebezhetővé teszi őt.*
- Tudja valaki, hogy mi történt velünk?
*Kérdezi rögtön utána suttogva, mire az előbbi mély hang szólal meg újra.*
- Már megint túl sokat beszélsz. Egyébként se ringasd magad ostoba, gyermeteg álmokba.
*Mondja a férfi, és egy újabb erős ütést mér a bánya kövezetére. Derinordh továbbra is csendben álldogál a sötétben, némán figyelve.*
*A Kékszeműbe bizony nem sok empátia szorult, de érdeklődés már annál több. A lány zűrös múltjáról árulkodó kinézete nem tölti el szomorúsággal, legfeljebb a színjáték kedvéért, ám annál inkább kíváncsivá válik vele szemben.*
- És mi történt az oldaladdal, amiért fáj?
*Faggatja tovább Garsint egyelőre. Persze idővel feltehetően ezt is megunja majd.*
- Szóval Garsin.
*Ízlelgeti a nevet, és a látványt, ahogy a lány a felkínált ételhez viszonyul. Ez egy jó ideig leköti őt, kínosan hosszan bámulja a lányt, aki aligha tudja eldönteni, hogy szándékos bosszantásról, vagy egyszerű elgondolkodásról van szó.*
- Egyél bátran, azért adtam.
*A Kékszemű felsóhajt, mert nem szereti, hogy kétszer kell megismételnie mindent. Ez igen kellemetlen a számára.*
- Hány éves vagy Garsin? Fiatalnak tűnsz.
*Jobb híján saját gyűrűi igazgatásába kezd, és mivel eléggé szűkszavú a lány, ezért egy egyszerű kupába tölt neki némi bort, majd elé tolja.*
- Igyál szépen! Meg aztán meséld el, hol van egy ilyen ifjú hölgy családja? Biztos halálra aggódják magukat, főleg ha komisz leánykájuk olyan veszélyes helyek közelébe merészkedik, mint a Krenkataur.
*A Kékszemű maga is inni kezd, de az ő kupája már látványosan díszesebb, inkább egy főnemes palotájának asztalára illene, mint a jelenleg közegbe.*
- Hallottál arról, hogy miféle legenda övezi a Krenkataurt?
A hozzászólást Anomália (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2020.03.09 08:15:37, a következő indokkal:
Kérésre.
*A kissé elgyötört tekintetek mind más reakcióval párosulnak, amint meglátják Bredocot és Soreylt. Egyesek szomorúságot tükröznek, hiszen úgy vélik nincs kiút, és a kezdeti dac is kihal majd a két katonából. Mások megvetik ezen gőgöt, feltehetően a tehetetlen dühből fakadóan. Végül a munka folytatódik, és a feketeruhás szinte egybeolvadva a sziklafal adta árnyékkal figyel onnan.*
- Ne vigyétek túlzásba.
*Súgja oda nekik az egyik rab, de fejét nem fordítja Soreyl és Bredoc irányába, így akár hihetik azt is, hogy nem hozzájuk szóltak. Ám a mély hang újra megszólal, továbbra is fojtottan.*
- Spóroljatok az energiátokkal.
*Újabb és újabb csattanás. Ha a két katona elkezdi figyelni, úgy érzékelheti, hogy a szinte egybehangolt ritmus miként lassul le érzékelhetően, de nem túl látványosan. Ám rosszalló szavak mégsem érkeznek rá.*
- Mi a nevetek?
*Kérdezi őket a másik irányból egy jóval fiatalabb, még kamasz fiú. Arcán olyan reménységgel, és élettel teliséggel, ami szerethetővé és sebezhetővé teszi őt.*
- Tudja valaki, hogy mi történt velünk?
*Kérdezi rögtön utána suttogva, mire az előbbi mély hang szólal meg újra.*
- Már megint túl sokat beszélsz. Egyébként se ringasd magad ostoba, gyermeteg álmokba.
*Mondja a férfi, és egy újabb erős ütést mér a bánya kövezetére. Derinordh továbbra is csendben álldogál a sötétben, némán figyelve.*
*A Kékszeműbe bizony nem sok empátia szorult, de érdeklődés már annál több. A lány zűrös múltjáról árulkodó kinézete nem tölti el szomorúsággal, legfeljebb a színjáték kedvéért, ám annál inkább kíváncsivá válik vele szemben.*
- És mi történt az oldaladdal, amiért fáj?
*Faggatja tovább Garsint egyelőre. Persze idővel feltehetően ezt is megunja majd.*
- Szóval Garsin.
*Ízlelgeti a nevet, és a látványt, ahogy a lány a felkínált ételhez viszonyul. Ez egy jó ideig leköti őt, kínosan hosszan bámulja a lányt, aki aligha tudja eldönteni, hogy szándékos bosszantásról, vagy egyszerű elgondolkodásról van szó.*
- Egyél bátran, azért adtam.
*A Kékszemű felsóhajt, mert nem szereti, hogy kétszer kell megismételnie mindent. Ez igen kellemetlen a számára.*
- Hány éves vagy Garsin? Fiatalnak tűnsz.
*Jobb híján saját gyűrűi igazgatásába kezd, és mivel eléggé szűkszavú a lány, ezért egy egyszerű kupába tölt neki némi bort, majd elé tolja.*
- Igyál szépen! Meg aztán meséld el, hol van egy ilyen ifjú hölgy családja? Biztos halálra aggódják magukat, főleg ha komisz leánykájuk olyan veszélyes helyek közelébe merészkedik, mint a Krenkataur.
*A Kékszemű maga is inni kezd, de az ő kupája már látványosan díszesebb, inkább egy főnemes palotájának asztalára illene, mint a jelenleg közegbe.*
- Hallottál arról, hogy miféle legenda övezi a Krenkataurt?
A hozzászólást Anomália (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2020.03.09 08:15:37, a következő indokkal:
Kérésre.
823. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-02-25 14:40:01
Üzenet elküldve: 2020-02-25 14:40:01
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
//A hozzászólás +16-os elemeket tartalmaz//
~Fulladnál bele a szőlődbe!~˜
*Gondolja magában a válaszra sem méltatott Soreyl, de elkönyveli a kékszeműnek, nemes és egyszerű felsőbbrendűségi komplexusnak. További szavakat úgy sem pazarol rá, többek között azért sem, mert Perchipfell szellemalakja a sarokban rosszallóan rázza a fejét, és mutató ujját a szájához emelve inti csendre a lovagot.*
~Csssh!~
*Hallja Soreyl a hangot a fejében. Aki elsőre ránézree a képzeletalakra, és ismerné Perchipfell-t az egyből felismerné. Hűen tükrözi hanyag öltözéke, és ördögien piszkos vigyora, ahogy mint Soreyl démona a vállán ülve suttogja az ártó szavakat a fülébe. Vagy éppen a segítőket. Egy biztos: Az ilyen helyzetekben Perchipfell messze előnyben van a lovaggal szemben. Soreyl hallgat is rá, és csendben elindul Bradoc után. Páncéljától, és mindentől megfosztva, ingujjban indul meg a bányába. Nincsen nála más csak Maydeleine csókemlék-levele, és a végrendelete az inge alá rejtve.*
~Drága Maydeleine. Még a levelemet sem tudtam neki elküldeni.~˜
*Sajnálkozik kicsit magában. Ha apja látná nem tudná, hogy büszke legyen fiára, vagy átkozza el amiért hagyta magát elkapatni. Alig hogy elindulnak, szavai ellenére, azért kap egy lökést a lapockái közé. Hátra nem fordul, de a taszajtás kihoz belőle egy öblösebb, dühös hörgést. A link, hosszú hajú alak azonnal szemei előtt terem, ahogy a hideg barlang falait támasztja, és Perchipfell hangján szól hozzá, és csakis hozzá.*
~Nana! Légy jó kisfiú!~
*Mondja lekicsinylőn, és Soreyl szót fogad. Még egy elfogadóbbat felhörög, és utána tűri a lökdösődést, de keze a vállig pofonra van feszülve. Ha valaha kapott volna pusztakezes kiképzést, még lehet hogy meg is próbálná áthúzni a mandró fejét a seggén, de akárhányszor ilyen gondolata támad, Perchipfell látomása rosszaló kék szemeit ereszti a lovagra. Soreyl barna szemei Bradocot figyelik. Egyszerre szánja, és tiszteli a felettesét. Noha tagadhatatlanul benne van a keze, hogy ebbe a helyzetbe kerültek, de mégis úgy viseli ahogy egy harcosnak azt kell. A lábdobogások visszhangját ütemes csapások fémes hangja tölti fel egy homogén alapzajjá. Mindenbizonnyal közelítik a helyet, ahol dolgozni kell. Fogalma sincs milyen mélyen lehetnek, és mit lehet itt bányászni. Vasérc, esetleg valami más? Nem is igazán fontos, Soreyl agyát mégis elfoglalja a kérdés, egészen addig mígnem megpillantja a többieket. Összeláncolt rabok ütik a falat. Váltás kiáltanak. A tüzes tekintetek viharában életet vél látni a lovag.*
~Látod?~
*Kérdezi a mellette sétáló Perchipfell ördögi vigyorral a komisz arcán.*
~Látom. Nem tudom mire akarsz ezzel kilyukadni.~
*Válaszol Soreyl, Perchi pedig úgy viselkedik mintha tudhatta volna mi várja őket idelent. Persze ha szellem volna tudhatná is, de így inkább csak egy erős "talán"-ra alapozta hatalmas önbizalmát.*
~Ezek a szemek harcos szemek. Úgy villognak mint vadászó macskának a holdfényben. Ha balul ütnek ki a dolgok egy börtönlázadás még megmentheti a seggeteket.~˜
*Soreyl Bradocot figyeli eközben, aki a kiadott paransc szerint cselekszik, és elindul lassan a csákányok felé. Ha valamelyik egykori városőrrel összeakadna a tekintete, ugyan olyan dühtől, és haragtól csillogó szemmel biccent neki, aztán egy Morgással megindul maga is a szerszámok felé, miközben jól megnézi a "rabokat".*
~A szemük villog, de a testük fáradt. Ezeknek ágy kell, nem kard!~
*Válaszol késve Soreyl, mire a hirtelen elé került Perchi széttárja a kezét, és megrántja a vállát.*
~Az aki a becsületéért, és szabadságáért harcol felér húsz ilyen koszos fickóval mint ezek, de most ne ezzel törődj. Inkább forgasd azt a csákányt. Gyakorolj a köveken, hátha kelleni fog a tudás ezeken a senkiken!~
*Mondja meglepően hideg nyugodtsággal, majd hozzá teszi.*
~Én most megyek. Visszatértek, ha szükséged lesz rám.~
*Azzal mintha a sziklák közé olvadna. Bredoc csak annyit láthat, hogy Soreyl mielőtt az első csapását a kövek közé ékelné, még mintha egy furcsa mosollyal odabicentene egy Köszönöm-öt az üres falnak. Ezután dolgozik mint a kisangyal, és gyakran emeli barna szemeit Bradocra, így észreveheti ha az int neki. Ekkor lassan oldalazik felé, miközben nem hagyja abba a csapkodást. Ha biztonságosnak tűnik a helyzet elsőnek ő szólal meg, ha minden igaz.*
-Egyben vagy?
//A hozzászólás +16-os elemeket tartalmaz//
~Fulladnál bele a szőlődbe!~˜
*Gondolja magában a válaszra sem méltatott Soreyl, de elkönyveli a kékszeműnek, nemes és egyszerű felsőbbrendűségi komplexusnak. További szavakat úgy sem pazarol rá, többek között azért sem, mert Perchipfell szellemalakja a sarokban rosszallóan rázza a fejét, és mutató ujját a szájához emelve inti csendre a lovagot.*
~Csssh!~
*Hallja Soreyl a hangot a fejében. Aki elsőre ránézree a képzeletalakra, és ismerné Perchipfell-t az egyből felismerné. Hűen tükrözi hanyag öltözéke, és ördögien piszkos vigyora, ahogy mint Soreyl démona a vállán ülve suttogja az ártó szavakat a fülébe. Vagy éppen a segítőket. Egy biztos: Az ilyen helyzetekben Perchipfell messze előnyben van a lovaggal szemben. Soreyl hallgat is rá, és csendben elindul Bradoc után. Páncéljától, és mindentől megfosztva, ingujjban indul meg a bányába. Nincsen nála más csak Maydeleine csókemlék-levele, és a végrendelete az inge alá rejtve.*
~Drága Maydeleine. Még a levelemet sem tudtam neki elküldeni.~˜
*Sajnálkozik kicsit magában. Ha apja látná nem tudná, hogy büszke legyen fiára, vagy átkozza el amiért hagyta magát elkapatni. Alig hogy elindulnak, szavai ellenére, azért kap egy lökést a lapockái közé. Hátra nem fordul, de a taszajtás kihoz belőle egy öblösebb, dühös hörgést. A link, hosszú hajú alak azonnal szemei előtt terem, ahogy a hideg barlang falait támasztja, és Perchipfell hangján szól hozzá, és csakis hozzá.*
~Nana! Légy jó kisfiú!~
*Mondja lekicsinylőn, és Soreyl szót fogad. Még egy elfogadóbbat felhörög, és utána tűri a lökdösődést, de keze a vállig pofonra van feszülve. Ha valaha kapott volna pusztakezes kiképzést, még lehet hogy meg is próbálná áthúzni a mandró fejét a seggén, de akárhányszor ilyen gondolata támad, Perchipfell látomása rosszaló kék szemeit ereszti a lovagra. Soreyl barna szemei Bradocot figyelik. Egyszerre szánja, és tiszteli a felettesét. Noha tagadhatatlanul benne van a keze, hogy ebbe a helyzetbe kerültek, de mégis úgy viseli ahogy egy harcosnak azt kell. A lábdobogások visszhangját ütemes csapások fémes hangja tölti fel egy homogén alapzajjá. Mindenbizonnyal közelítik a helyet, ahol dolgozni kell. Fogalma sincs milyen mélyen lehetnek, és mit lehet itt bányászni. Vasérc, esetleg valami más? Nem is igazán fontos, Soreyl agyát mégis elfoglalja a kérdés, egészen addig mígnem megpillantja a többieket. Összeláncolt rabok ütik a falat. Váltás kiáltanak. A tüzes tekintetek viharában életet vél látni a lovag.*
~Látod?~
*Kérdezi a mellette sétáló Perchipfell ördögi vigyorral a komisz arcán.*
~Látom. Nem tudom mire akarsz ezzel kilyukadni.~
*Válaszol Soreyl, Perchi pedig úgy viselkedik mintha tudhatta volna mi várja őket idelent. Persze ha szellem volna tudhatná is, de így inkább csak egy erős "talán"-ra alapozta hatalmas önbizalmát.*
~Ezek a szemek harcos szemek. Úgy villognak mint vadászó macskának a holdfényben. Ha balul ütnek ki a dolgok egy börtönlázadás még megmentheti a seggeteket.~˜
*Soreyl Bradocot figyeli eközben, aki a kiadott paransc szerint cselekszik, és elindul lassan a csákányok felé. Ha valamelyik egykori városőrrel összeakadna a tekintete, ugyan olyan dühtől, és haragtól csillogó szemmel biccent neki, aztán egy Morgással megindul maga is a szerszámok felé, miközben jól megnézi a "rabokat".*
~A szemük villog, de a testük fáradt. Ezeknek ágy kell, nem kard!~
*Válaszol késve Soreyl, mire a hirtelen elé került Perchi széttárja a kezét, és megrántja a vállát.*
~Az aki a becsületéért, és szabadságáért harcol felér húsz ilyen koszos fickóval mint ezek, de most ne ezzel törődj. Inkább forgasd azt a csákányt. Gyakorolj a köveken, hátha kelleni fog a tudás ezeken a senkiken!~
*Mondja meglepően hideg nyugodtsággal, majd hozzá teszi.*
~Én most megyek. Visszatértek, ha szükséged lesz rám.~
*Azzal mintha a sziklák közé olvadna. Bredoc csak annyit láthat, hogy Soreyl mielőtt az első csapását a kövek közé ékelné, még mintha egy furcsa mosollyal odabicentene egy Köszönöm-öt az üres falnak. Ezután dolgozik mint a kisangyal, és gyakran emeli barna szemeit Bradocra, így észreveheti ha az int neki. Ekkor lassan oldalazik felé, miközben nem hagyja abba a csapkodást. Ha biztonságosnak tűnik a helyzet elsőnek ő szólal meg, ha minden igaz.*
-Egyben vagy?
822. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-02-24 20:11:47
Üzenet elküldve: 2020-02-24 20:11:47
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 528
OOC üzenetek: 150
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 528
OOC üzenetek: 150
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
*Bredoc szó nélkül megy a maga kis útján, bár ez túlzás, talán kettejük? Talán sokak? Talán elődeik útján? Igen, ez az. Elődeik útján, hisz ha minden igaz, sok hasonló városőr taposhatta ezt a földet, amit most ők ketten is. Bár némelyikük biztosan nem volt olyan szerencsés. Nyomasztó, tompa érzés sulykolja, de talán Eeyr ereje adódhat önnön magáéhoz, hisz tartja magát, s egy percig sem lankad. Ugyan teste nem ezt mutatja, de ez se véletlen, egy nagyobb terv része. Nem hiszi, hogy bárki is annyira figyelmes lenne vele szemben, hogy átlásson rajta. Ábrázata megtört, arca vértől mocskos, s immár egy szisszenést követően rablánc is kerül a lábára. "Rablánc..." Gusztustalan gondolat ez egy olyan lovagnak, mint ő, s ahogy gondolja, Soreyl sem érezhet másképp, sem a többi rab, akiket megpillantanak. Az a fickó, aki beszél hozzájuk nem nagyon érdekli, várja az alkalmat, hogy akár a többi rabbal, akár társával szót válthasson, ha elkezdenek "dolgozni" talán lesz pár kósza másodperc, mikor épp nem figyelnek bőszen a szemek. Bár ahogy látja, a rabok is megvizslatják őket, talán Bredocnál is roskadtabbak lehetnek, de feltűnnek neki a vonások, a szemek elveszett csillogása, mint a cirkuszba zárt vadak. Egy darabig csak azon jár az eszük, hogy hogy szökhetnének meg, mindig csak a saját lábnyomukba lépve, keresve a gyenge pontokat. Aztán ahogy telnek az évek, a lobogó tűz lassan parázzsá válik, majd mint a cseresznyefa virágai, elhullnak, s nem marad már, csak a beletörődés, a szánalom és a hideg ragaszkodás az élet utolsó morzsáiba egy olyan sötét lyukban, ahová még a remény apró sugarai sem törnek be. Ilyen az, mikor megtörik egy ember. De az istenek lássák Bredoc lelkét, ez soha nem fog eljönni. Vele nem. Nem lehet. Mély pillantást vet mindenki szemébe, ha teheti, de egy szót se szól. Szemében mintha az a bizonyos forró orkán kavarogna, s a leghidegebb éjszakák jeges fuvalatta egyszerre nyerne teret a lángokkal. Ha Soreyl nem tesz ellene, akkor a mutatott irányba megy, s a kar, mely eddig kardot markolt, most a csákány nyelét ragadja meg. Egy kósza gondolat erejéig eszébe jut, hogy mi lenne, ha most azonnal rátámadna az őreire, de tudja, hogy nem jutnának messze, még ha most győznének sem. Inkább megfogja a szerszámot, s ha egyebet nem mondanak neki, vagy nem akarják más munkára fogni, akkor nekilát csinálni valamit, hogy a gyanakvó szemek csillapodhassanak. Fejével int Soreylnek is, hogy tegye ugyanezt, mert biz beszéde lenne vele, ha akadna alkalom rá, de addig nem akarja megkockáztatni, ameddig nem biztonságos.*
*Bredoc szó nélkül megy a maga kis útján, bár ez túlzás, talán kettejük? Talán sokak? Talán elődeik útján? Igen, ez az. Elődeik útján, hisz ha minden igaz, sok hasonló városőr taposhatta ezt a földet, amit most ők ketten is. Bár némelyikük biztosan nem volt olyan szerencsés. Nyomasztó, tompa érzés sulykolja, de talán Eeyr ereje adódhat önnön magáéhoz, hisz tartja magát, s egy percig sem lankad. Ugyan teste nem ezt mutatja, de ez se véletlen, egy nagyobb terv része. Nem hiszi, hogy bárki is annyira figyelmes lenne vele szemben, hogy átlásson rajta. Ábrázata megtört, arca vértől mocskos, s immár egy szisszenést követően rablánc is kerül a lábára. "Rablánc..." Gusztustalan gondolat ez egy olyan lovagnak, mint ő, s ahogy gondolja, Soreyl sem érezhet másképp, sem a többi rab, akiket megpillantanak. Az a fickó, aki beszél hozzájuk nem nagyon érdekli, várja az alkalmat, hogy akár a többi rabbal, akár társával szót válthasson, ha elkezdenek "dolgozni" talán lesz pár kósza másodperc, mikor épp nem figyelnek bőszen a szemek. Bár ahogy látja, a rabok is megvizslatják őket, talán Bredocnál is roskadtabbak lehetnek, de feltűnnek neki a vonások, a szemek elveszett csillogása, mint a cirkuszba zárt vadak. Egy darabig csak azon jár az eszük, hogy hogy szökhetnének meg, mindig csak a saját lábnyomukba lépve, keresve a gyenge pontokat. Aztán ahogy telnek az évek, a lobogó tűz lassan parázzsá válik, majd mint a cseresznyefa virágai, elhullnak, s nem marad már, csak a beletörődés, a szánalom és a hideg ragaszkodás az élet utolsó morzsáiba egy olyan sötét lyukban, ahová még a remény apró sugarai sem törnek be. Ilyen az, mikor megtörik egy ember. De az istenek lássák Bredoc lelkét, ez soha nem fog eljönni. Vele nem. Nem lehet. Mély pillantást vet mindenki szemébe, ha teheti, de egy szót se szól. Szemében mintha az a bizonyos forró orkán kavarogna, s a leghidegebb éjszakák jeges fuvalatta egyszerre nyerne teret a lángokkal. Ha Soreyl nem tesz ellene, akkor a mutatott irányba megy, s a kar, mely eddig kardot markolt, most a csákány nyelét ragadja meg. Egy kósza gondolat erejéig eszébe jut, hogy mi lenne, ha most azonnal rátámadna az őreire, de tudja, hogy nem jutnának messze, még ha most győznének sem. Inkább megfogja a szerszámot, s ha egyebet nem mondanak neki, vagy nem akarják más munkára fogni, akkor nekilát csinálni valamit, hogy a gyanakvó szemek csillapodhassanak. Fejével int Soreylnek is, hogy tegye ugyanezt, mert biz beszéde lenne vele, ha akadna alkalom rá, de addig nem akarja megkockáztatni, ameddig nem biztonságos.*
821. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-02-22 23:40:57
Üzenet elküldve: 2020-02-22 23:40:57
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
*A nyájas hang továbbra sem téveszti meg, de nem tudja, hogyan kellene viselkednie. A Kékszemű eddigi tettei és szavai alapján azt sejti, hogy a férfi szórakozásra vágyik. Csak azt nem találta még ki, hogy akar-e ebben együttműködni. Az unalmas szűkszavúság és a valószínűleg szórakoztatóbb őszinteség végkimenetelének ugyanis ugyanazt látja: ha már nincs mit adnia, félrevetik, jelentsen ez bármit is. Ilyen kilátások mellett pedig nem tudja, miért érné meg a férfi kedvére tennie.*
- Nem, uram... - *Feleli halkan, még mindig kerülve a másik tekintetét. Persze nem teljesen igaz, amit mond, mert a Feketeruhás tényleg durván bánt vele, de nem miatta került ilyen állapotba. Ő csak megsanyargatta a már egyébként is sérült testét és okozott néhány friss sebet.
Hogy mije fáj... Talán egyszerűbb volna arra válaszolnia, hogy mije -nem- fáj. A Kékszemű is láthatja, hogy már a ruhától nem fedett testrészein is sebeket, zúzódásokat visel, mint a bal szeme alatti ökölcsapás nyomát, vagy felszakadt alsó ajkát... De azt is láthatja, hogy leginkább a törzsét támasztja, főként az akadályozza a mozgásban, vagyis valószínűleg azt fájlalja a legjobban.*
- Az oldalam... fáj... - *Hangzik el a nem túl pontos, szinte suttogott válasz, csak hogy feleljen valamit a kérdésre. Érezhető is, hogy csak túl akar lenni rajta. Még akkor sem szívesen beszélne erről, ha az érdeklődés és sajnálat őszinte volna, hát még így...
A következő kérdésre más esetben ösztönszerűen rávágná a nevét, most azonban még friss az élmény, ahogy nem sokkal korábban a két városőr faggatta hasonló dolgokról.
Eddig nem ismerte fel senki az itteniek közül, az sem valószínű, hogy névről ismernék őt, de nem akar lehetőséget hagyni ennek. Lát rá ugyanis esélyt, hogy a férjét ismerhetik errefelé; ő is pont ilyen gazfickókkal cimborált. Igaz, nehezen tudja elképzelni, hogy a férje mesélt volna őróla, hacsak nem szidta őt, vagy eldicsekedett a barátainak, hogy hogyan "megnevelte".
Azért mégis azt az álnevet mondja, amit korábban a két városőrnek is.*
- A Kikötőből, uram. Garsin vagyok. - *Feleli lassan, de habozás nélkül.
Majd a mozgás odavonzza tekintetét és rápillant a tálra. Elveszi a férfi kezéből, ha az elengedi. Mivel neki nyújtja, nem is merne mást tenni. És amennyire éhes és szomjas, még hatással is van rá a látvány. Nem emlékszik, mikor látott utoljára ilyen szép gyümölcsöt.
Ölébe fekteti a tálat, de nem csíp a fürtökből, csak tartja az edényt, hogy el ne ejtse. Eléggé eszénél van, hogy a negédességen átlásson, de kellően megtört, hogy az apró, ráadásul pusztán megjátszott kedvesség is kezdje a hatása alá keríteni. Neki már az is szép ígéret, hogy nem bántják, ha nem ad rá okot.*
- Nem fogok. - *Mondja, hogy mutassa, hogy figyel, még a tekintetét is fölemeli egy pillanatra a férfi arcára, de aztán megijed annak furcsán kutató szempárjától és visszasüti a szemét. Látványosan feszeng, szorongatja a tálat.
El szeretne innen menekülni. Megkérdezné, hogy mit akar tőle a férfi, mi lesz az ő sorsa, de nincs hozzá bátorsága. Próbálja még kiismerni, hogy mi az, amit megengedhet magának, mi az elvárás.*
*A nyájas hang továbbra sem téveszti meg, de nem tudja, hogyan kellene viselkednie. A Kékszemű eddigi tettei és szavai alapján azt sejti, hogy a férfi szórakozásra vágyik. Csak azt nem találta még ki, hogy akar-e ebben együttműködni. Az unalmas szűkszavúság és a valószínűleg szórakoztatóbb őszinteség végkimenetelének ugyanis ugyanazt látja: ha már nincs mit adnia, félrevetik, jelentsen ez bármit is. Ilyen kilátások mellett pedig nem tudja, miért érné meg a férfi kedvére tennie.*
- Nem, uram... - *Feleli halkan, még mindig kerülve a másik tekintetét. Persze nem teljesen igaz, amit mond, mert a Feketeruhás tényleg durván bánt vele, de nem miatta került ilyen állapotba. Ő csak megsanyargatta a már egyébként is sérült testét és okozott néhány friss sebet.
Hogy mije fáj... Talán egyszerűbb volna arra válaszolnia, hogy mije -nem- fáj. A Kékszemű is láthatja, hogy már a ruhától nem fedett testrészein is sebeket, zúzódásokat visel, mint a bal szeme alatti ökölcsapás nyomát, vagy felszakadt alsó ajkát... De azt is láthatja, hogy leginkább a törzsét támasztja, főként az akadályozza a mozgásban, vagyis valószínűleg azt fájlalja a legjobban.*
- Az oldalam... fáj... - *Hangzik el a nem túl pontos, szinte suttogott válasz, csak hogy feleljen valamit a kérdésre. Érezhető is, hogy csak túl akar lenni rajta. Még akkor sem szívesen beszélne erről, ha az érdeklődés és sajnálat őszinte volna, hát még így...
A következő kérdésre más esetben ösztönszerűen rávágná a nevét, most azonban még friss az élmény, ahogy nem sokkal korábban a két városőr faggatta hasonló dolgokról.
Eddig nem ismerte fel senki az itteniek közül, az sem valószínű, hogy névről ismernék őt, de nem akar lehetőséget hagyni ennek. Lát rá ugyanis esélyt, hogy a férjét ismerhetik errefelé; ő is pont ilyen gazfickókkal cimborált. Igaz, nehezen tudja elképzelni, hogy a férje mesélt volna őróla, hacsak nem szidta őt, vagy eldicsekedett a barátainak, hogy hogyan "megnevelte".
Azért mégis azt az álnevet mondja, amit korábban a két városőrnek is.*
- A Kikötőből, uram. Garsin vagyok. - *Feleli lassan, de habozás nélkül.
Majd a mozgás odavonzza tekintetét és rápillant a tálra. Elveszi a férfi kezéből, ha az elengedi. Mivel neki nyújtja, nem is merne mást tenni. És amennyire éhes és szomjas, még hatással is van rá a látvány. Nem emlékszik, mikor látott utoljára ilyen szép gyümölcsöt.
Ölébe fekteti a tálat, de nem csíp a fürtökből, csak tartja az edényt, hogy el ne ejtse. Eléggé eszénél van, hogy a negédességen átlásson, de kellően megtört, hogy az apró, ráadásul pusztán megjátszott kedvesség is kezdje a hatása alá keríteni. Neki már az is szép ígéret, hogy nem bántják, ha nem ad rá okot.*
- Nem fogok. - *Mondja, hogy mutassa, hogy figyel, még a tekintetét is fölemeli egy pillanatra a férfi arcára, de aztán megijed annak furcsán kutató szempárjától és visszasüti a szemét. Látványosan feszeng, szorongatja a tálat.
El szeretne innen menekülni. Megkérdezné, hogy mit akar tőle a férfi, mi lesz az ő sorsa, de nincs hozzá bátorsága. Próbálja még kiismerni, hogy mi az, amit megengedhet magának, mi az elvárás.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 965-984