//A barlang titka - vége//
*Nem képes mozdulni, csak fekszik és várja, hogy mikor ér hozzá a szörny, hogy kivégezze. Hát eddig tartott? Ennyit ért nyamvadt kis élete? Apjának tett szavával együtt, értelmetlen halált fog halni, csak mert segíteni akart. Talán jobb volna, ha ezentúl nem volna ily önzetlen, s segítségét is szűken osztaná, vagy magának tartogatná, akkor nem kerülne ilyen rossz helyzetbe.
Alig lát valamit, éppen csak azt észleli, hogy nem közeledik felé a fenevad, hanem fordul. Ekkor már kezdi érezni, hogy tagjai remegnek, s képes mozdítani is. Alig mászik négykézlábra, mire vége lesz mindennek. Holt a monstrum és a fickó osztja a javakat. Magának is elteszi, kabátja rejtekébe, mit nyert eme kis kalandból. Bár legszívesebben a halott testbe rúgna, nem is keveset, May felé veszi az irányt.*
- Jól vagy, Virágszál?
*Kérdi, arcára egy megnyerő mosolyt varázsolva. Két pengéjét letörölte már, azokat hüvelyükbe dugva elrakta, s kabátjáról is letakarította a szörnyek nyálkájának nagyját. Fagyott kék pillantása metszőn, mégis édesen keresi a leányzó tekintetét, ahogy választ vár kis kedveskedő kérdésére. Hangja lágy, mintha nem most bénult volna le egész teste és éltek túl valamit, mire a többiek nélkül esélyük se lett volna. Ám büszke arra, hogy megmentette azt a harcias nőt és valamennyire védte May-t is. Persze, ez nem segít semmiben számára, hiszen ettől még mindig egy szerencsétlen senki... S talán az is marad... Mennyivel könnyebb lenne, ha megölte volna Dwahir.*