Kikötő - Lakónegyed
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Dokkok és kikötő (új) Csatornarendszer (új) Vérkert (új) | Lakónegyed | Rumos Rókalyuk (új) Sellőház (új) Vámház (új) Hét Varjú Taverna (új) |  |
820. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2019-06-03 18:57:38
Üzenet elküldve: 2019-06-03 18:57:38
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 158
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 158
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Elv elf ellen//
*Futó pillantást vet a fajtárs nőre, aki melléjük csapódik, majd alig észrevehető mosoly húzódik az ajkára.*
- Ma milyen kíváncsi mindenki... *jegyzi meg, miközben a Lakónegyedbe érnek. Ernuss ismer majdnem minden házat, minden utcát és sikátort, hiszen itt nőtt fel, és mindig is itt élt, a saját háza is itt található.
Látja, hogy a fiatal fiú őt méregeti, a tekintetéből pedig nem nehéz kiolvasni a születőben lévő ellenszenvet, ám ez Ernusst nem érdekli, így egyszerűen tudomást sem vesz a róla.
Nem szól semmit, nem túl beszédes típus. Kimérten és megfontoltan halad a szedet-vedett banda mögött. A férfi számára nagyon úgy tűnik, hogy senki sem tud senkiről semmit, még az állítólagos testvérek sem - elvégre külsőre nem is hasonlítanak egymásra. *
*Futó pillantást vet a fajtárs nőre, aki melléjük csapódik, majd alig észrevehető mosoly húzódik az ajkára.*
- Ma milyen kíváncsi mindenki... *jegyzi meg, miközben a Lakónegyedbe érnek. Ernuss ismer majdnem minden házat, minden utcát és sikátort, hiszen itt nőtt fel, és mindig is itt élt, a saját háza is itt található.
Látja, hogy a fiatal fiú őt méregeti, a tekintetéből pedig nem nehéz kiolvasni a születőben lévő ellenszenvet, ám ez Ernusst nem érdekli, így egyszerűen tudomást sem vesz a róla.
Nem szól semmit, nem túl beszédes típus. Kimérten és megfontoltan halad a szedet-vedett banda mögött. A férfi számára nagyon úgy tűnik, hogy senki sem tud senkiről semmit, még az állítólagos testvérek sem - elvégre külsőre nem is hasonlítanak egymásra. *
819. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2019-06-02 22:09:10
Üzenet elküldve: 2019-06-02 22:09:10
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 403
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 403
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Elv elf ellen//
-A Vérkertbe.
*Ismétli Ikta szavait lágyan búgó hangon, majd a válla felett még a kettősre néz, de főleg Shaian jár a tekintete. A mélységi férfi a szavai alapján a Vérúr szolgája, ő ismerni fogja a dörgést, talán nem fog galibát okozni.*
-Kíváncsivá?
*Szűkül össze a szeme, ajkai pedig halovány mosolyra húzódnak.*
-Ha nem a Vérúr elkötelezett szolgája vagy, talán a kíváncsiságod lesz a veszted is. Ha követtek engem, a szavam és akaratom innentől szent.
*Követi tekintete Shaiat, ahogy az mellé zárkózik. Szeme rebben, miközben végigméri a nőstényt. A legkevésbé sem bízik benne, de ha valóban beteszi a lábát a Vérkertbe, onnantól már nincs visszaút.*
-Semmi trükk.
*Teszi hozzá suttogva. Szeretné tudatosítani, hogy ha esetleg holmi szerencsevadász a mélységi, jobb, ha most visszafordul. Innentől pedig nem az ő felellősége.
Mellette a nőstény, mögötte közvetlen a kis Kétszemű, a férfi pedig hátvédként követi őket. Egyikőjüknek sem tudja a nevét. Ez kissé megmosolyogtatja, de végül is nem is számít. Ez a legkevesebb.*
-Miért kerested a Vérkertet?
*Fordítja oldalra arcát, jelezve, hogy Iktához szól. A házak körülöttük ritkulni kezdenek, a macskaköves, szűk utcácska egyre romosabbá és lomosabbá válik. A néhány, düledező kőház ablakaiból gyanús arcok szemlélik a furcsa kis csoport lépteit. Nem lassít, elvégre urához siet, méghozzá ajándékokkal.*
-A Vérkertbe.
*Ismétli Ikta szavait lágyan búgó hangon, majd a válla felett még a kettősre néz, de főleg Shaian jár a tekintete. A mélységi férfi a szavai alapján a Vérúr szolgája, ő ismerni fogja a dörgést, talán nem fog galibát okozni.*
-Kíváncsivá?
*Szűkül össze a szeme, ajkai pedig halovány mosolyra húzódnak.*
-Ha nem a Vérúr elkötelezett szolgája vagy, talán a kíváncsiságod lesz a veszted is. Ha követtek engem, a szavam és akaratom innentől szent.
*Követi tekintete Shaiat, ahogy az mellé zárkózik. Szeme rebben, miközben végigméri a nőstényt. A legkevésbé sem bízik benne, de ha valóban beteszi a lábát a Vérkertbe, onnantól már nincs visszaút.*
-Semmi trükk.
*Teszi hozzá suttogva. Szeretné tudatosítani, hogy ha esetleg holmi szerencsevadász a mélységi, jobb, ha most visszafordul. Innentől pedig nem az ő felellősége.
Mellette a nőstény, mögötte közvetlen a kis Kétszemű, a férfi pedig hátvédként követi őket. Egyikőjüknek sem tudja a nevét. Ez kissé megmosolyogtatja, de végül is nem is számít. Ez a legkevesebb.*
-Miért kerested a Vérkertet?
*Fordítja oldalra arcát, jelezve, hogy Iktához szól. A házak körülöttük ritkulni kezdenek, a macskaköves, szűk utcácska egyre romosabbá és lomosabbá válik. A néhány, düledező kőház ablakaiból gyanús arcok szemlélik a furcsa kis csoport lépteit. Nem lassít, elvégre urához siet, méghozzá ajándékokkal.*
818. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2019-05-29 03:34:29
Üzenet elküldve: 2019-05-29 03:34:29
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 403
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 403
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
-Bahh!
*Kászálódik fel fogcsikorgatva. Sosem hagyta még cserben a mágiája, és pont most, mikor először próbálna meg új ura közelébe férkőzni. Átviharzik a miazmás köd ülte Vérkerten, egyenesen a kapu felé sietve. Ki kell üríteni az elméjét, tisztán kell lásson. Látnia kell a sötétben és nincs hozzá szüksége fáklyára...
Dühödten rúg bele egy fadarabba, miután kiért a Vérkertből. Arca eltorzul a haragtól, nem is önmagára haragszik, sokkal inkább arra, aki volt. Ugyan hol tarthatna most, ha nem vesztegette volna az idejét könyvek bújásával, a Fény történeteinek felkutatásával, miknek talán a fele sem igaz?!
Megtámaszkodik egy mohos, repedezett falban, mi valamikor tán egy kúria kapuját képezhette.*
-Én vagyok a leghatalmasabb mágusod.
*Rebegi reszkető ajkakkal, miközben igyekszik erőt venni a szédülésén.*
-Hát szólj hozzám.
*Löki el magát a faltól és indul el ismét a Vérkert felé. Nem hagyja annyiban a dolgot.*
*Kászálódik fel fogcsikorgatva. Sosem hagyta még cserben a mágiája, és pont most, mikor először próbálna meg új ura közelébe férkőzni. Átviharzik a miazmás köd ülte Vérkerten, egyenesen a kapu felé sietve. Ki kell üríteni az elméjét, tisztán kell lásson. Látnia kell a sötétben és nincs hozzá szüksége fáklyára...
Dühödten rúg bele egy fadarabba, miután kiért a Vérkertből. Arca eltorzul a haragtól, nem is önmagára haragszik, sokkal inkább arra, aki volt. Ugyan hol tarthatna most, ha nem vesztegette volna az idejét könyvek bújásával, a Fény történeteinek felkutatásával, miknek talán a fele sem igaz?!
Megtámaszkodik egy mohos, repedezett falban, mi valamikor tán egy kúria kapuját képezhette.*
-Én vagyok a leghatalmasabb mágusod.
*Rebegi reszkető ajkakkal, miközben igyekszik erőt venni a szédülésén.*
-Hát szólj hozzám.
*Löki el magát a faltól és indul el ismét a Vérkert felé. Nem hagyja annyiban a dolgot.*
817. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2019-05-07 20:25:47
Üzenet elküldve: 2019-05-07 20:25:47
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 119
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 119
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Hornor, Ortas//
*A Rumos után halkan koppan lábuk alatt a lakónegyed talappzata, körben roskadozó, düledező bungallók, olykor néhány rendbetett faház, de alapvetően a környék meglehetősen szegényes.*
- Megszoktam. Az emlék immár célt adott, felhasználom. *Mondja csendesen, kissé talán sötéten. Persze hangja nem fenyegető és nem is szigorú, egyszerű tényközlő és beszélgetős. Valamennyire emlékszik a Vérkertbe vezető útra, így nem kell a fajtársára hagyatkoznia, persze olykor felnéz, s figyelemmel kíséri a környéket.*
- Nem tudom hányan lehetnek hozzánk hasonlatosak. Az Árnyékban járó kegyéért nem mindenki folyamodik, tartanak tőle, félik őt, nagyon helyesen. Te miért döntöttél a sötét úr szolgálata mellett Hornor? *Emeli tekintetét a gnómra, s fürkészőn szemléli.*
- Csak az egyetlen cél érdekében, vagy további terveid is vannak? *Valóban érdekli, a maga homályos terveivel tisztában van, mi inkább csupán elköteleződés, mint valódi cél, vagy terv. Talán most azzá is tud alakulni.*
- Ketten erősebbek vagyunk, mint egyedül. *Válaszol halkan.* A fény követői ugyan sokan vannak, de olykor gyengék. Önhittek és magánzók, nekünk az egységben lenne az erőnk, csak kevesek vagyunk. *Egész megered a nyelve, nem érzi magát felcsigázva, különösebb energia sem szállja meg, csupán jó egy kicsit magához hasonlatossal beszégletni, még, ha Hornor kissé racionálisabbnak is tűnik, mint ő.*
- Ezzel a Xotharral... *Ízlelgeti a nevet.* hogyan, s mikor találkoztál? Talán fontosabb kérdés, hogy miért? Nekem te vagy az első, ki az én gondolkodásomhoz hasonlóan gondolkodik. *Próbálja magát érthetően kifejezni.*
- Mi lesz az első dolgunk, ha odaérünk? Vérünket adjuk? *Kérdezi elmélázva.*
*A Rumos után halkan koppan lábuk alatt a lakónegyed talappzata, körben roskadozó, düledező bungallók, olykor néhány rendbetett faház, de alapvetően a környék meglehetősen szegényes.*
- Megszoktam. Az emlék immár célt adott, felhasználom. *Mondja csendesen, kissé talán sötéten. Persze hangja nem fenyegető és nem is szigorú, egyszerű tényközlő és beszélgetős. Valamennyire emlékszik a Vérkertbe vezető útra, így nem kell a fajtársára hagyatkoznia, persze olykor felnéz, s figyelemmel kíséri a környéket.*
- Nem tudom hányan lehetnek hozzánk hasonlatosak. Az Árnyékban járó kegyéért nem mindenki folyamodik, tartanak tőle, félik őt, nagyon helyesen. Te miért döntöttél a sötét úr szolgálata mellett Hornor? *Emeli tekintetét a gnómra, s fürkészőn szemléli.*
- Csak az egyetlen cél érdekében, vagy további terveid is vannak? *Valóban érdekli, a maga homályos terveivel tisztában van, mi inkább csupán elköteleződés, mint valódi cél, vagy terv. Talán most azzá is tud alakulni.*
- Ketten erősebbek vagyunk, mint egyedül. *Válaszol halkan.* A fény követői ugyan sokan vannak, de olykor gyengék. Önhittek és magánzók, nekünk az egységben lenne az erőnk, csak kevesek vagyunk. *Egész megered a nyelve, nem érzi magát felcsigázva, különösebb energia sem szállja meg, csupán jó egy kicsit magához hasonlatossal beszégletni, még, ha Hornor kissé racionálisabbnak is tűnik, mint ő.*
- Ezzel a Xotharral... *Ízlelgeti a nevet.* hogyan, s mikor találkoztál? Talán fontosabb kérdés, hogy miért? Nekem te vagy az első, ki az én gondolkodásomhoz hasonlóan gondolkodik. *Próbálja magát érthetően kifejezni.*
- Mi lesz az első dolgunk, ha odaérünk? Vérünket adjuk? *Kérdezi elmélázva.*
816. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2019-05-01 18:06:02
Üzenet elküldve: 2019-05-01 18:06:02
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 61
OOC üzenetek: 25
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 61
OOC üzenetek: 25
Játékstílus: Vakmerő
//Hornor, Ortas//
– Ezt sajnálattal hallom. * Válaszol Ortasnak, aki azonban úgy tűnik, már hozzászokott családja elvesztéséhez. Mint Hornor, habár utóbbinak könnyebb dolga van, mert az ő szülei természetes körülmények között haltak meg.
Mivel senki és semmi nem ront rájuk az utcán, így el is indul a Vérkert felé. Tegnap még csak abban sem volt biztos, hogy merre van az a hely, most viszont már nem tud eltévedni. Remélhetőleg. Érdeklődve hallgatja Ortas beszámolóját és egyből eszébe jut a nemrég látott társaság, akiknek a Patkányokkal gyűlt meg a bajuk egy szajha miatt. Őket csak távolról figyelte, a nevét pedig egyiküknek sem jegyezte meg (mindössze azt, hogy az egyikük Királynak hívta magát). Az is egy színes csapat volt, de jobban visszaemlékezve még a faji összetétel sem teljesen egyezik a gnóm által mesélttel, így annak sem látja értelmét, hogy megemlítse őket. Azért magában eltűnődik, hogy mi lehet velük, hiszen úgy hallotta, hogy ők is a Vérkertbe indultak. Ott viszont csak Xotharral és a kopasz segítőjével találkozott eddig. Végül gondolatban megvonja vállát és felel Ortasnak. *
– Nem baj, majd lesz valahogy. Ha valahol, hát a kikötőben találunk olyanokat, akiket rá lehet venni a csatlakozásra. * Gnómunk botja ütemesen kopog az utca kövén, közben előretekint, hogy jó irányba mennek-e még. Nehéz egymástól megkülönböztetni ezeket az ócska viskókat, de biztos benne, hogy jó úton haladnak, hiszen még mindig a kikövezett úton haladnak, nem pedig a még ennél is rosszabb minőségű utcák valamelyikében. *
– Nos… A legjobb, ha nem keltünk nagy feltűnést. Nem biztos, hogy Xotharrék ott lesznek ilyenkor, ugyanakkor nem kizárt, hogy mások meg igen. Én… Meg tudom védeni magamat, azt hiszem. Az Arctalan isten adott erőt hozzá. Viszont el tudom képzelni, hogy Eeyr hívei ide merészkednek, hogy saját förtelmes hitüket terjesszék… * Sóhajt egyet, inkább nem is folytatja tovább, hiszen neki még nincs túl sok tapasztalata ebben, de hallott már róla, hogy Eeyr hívei olykor-olykor megpróbálkoznak terjeszteni nézeteiket, s persze ki másnak a kárára, mint Sa'Terethére. *
– Szerencsére nem olyan könnyű megközelíteni a Vérkertet. Egy mocsaras vidék öleli körbe, ahol érdemes vigyázni. Habár ezt már biztosan tudod, ha jártál már ott. * Jut eszébe és mivel nem jut más eszébe, csöndben baktat tovább. Ha minden jól megy, nemsokára kiérnek a lakónegyedből, onnan meg már seperc alatt eljutnak úti céljukhoz. *
– Ezt sajnálattal hallom. * Válaszol Ortasnak, aki azonban úgy tűnik, már hozzászokott családja elvesztéséhez. Mint Hornor, habár utóbbinak könnyebb dolga van, mert az ő szülei természetes körülmények között haltak meg.
Mivel senki és semmi nem ront rájuk az utcán, így el is indul a Vérkert felé. Tegnap még csak abban sem volt biztos, hogy merre van az a hely, most viszont már nem tud eltévedni. Remélhetőleg. Érdeklődve hallgatja Ortas beszámolóját és egyből eszébe jut a nemrég látott társaság, akiknek a Patkányokkal gyűlt meg a bajuk egy szajha miatt. Őket csak távolról figyelte, a nevét pedig egyiküknek sem jegyezte meg (mindössze azt, hogy az egyikük Királynak hívta magát). Az is egy színes csapat volt, de jobban visszaemlékezve még a faji összetétel sem teljesen egyezik a gnóm által mesélttel, így annak sem látja értelmét, hogy megemlítse őket. Azért magában eltűnődik, hogy mi lehet velük, hiszen úgy hallotta, hogy ők is a Vérkertbe indultak. Ott viszont csak Xotharral és a kopasz segítőjével találkozott eddig. Végül gondolatban megvonja vállát és felel Ortasnak. *
– Nem baj, majd lesz valahogy. Ha valahol, hát a kikötőben találunk olyanokat, akiket rá lehet venni a csatlakozásra. * Gnómunk botja ütemesen kopog az utca kövén, közben előretekint, hogy jó irányba mennek-e még. Nehéz egymástól megkülönböztetni ezeket az ócska viskókat, de biztos benne, hogy jó úton haladnak, hiszen még mindig a kikövezett úton haladnak, nem pedig a még ennél is rosszabb minőségű utcák valamelyikében. *
– Nos… A legjobb, ha nem keltünk nagy feltűnést. Nem biztos, hogy Xotharrék ott lesznek ilyenkor, ugyanakkor nem kizárt, hogy mások meg igen. Én… Meg tudom védeni magamat, azt hiszem. Az Arctalan isten adott erőt hozzá. Viszont el tudom képzelni, hogy Eeyr hívei ide merészkednek, hogy saját förtelmes hitüket terjesszék… * Sóhajt egyet, inkább nem is folytatja tovább, hiszen neki még nincs túl sok tapasztalata ebben, de hallott már róla, hogy Eeyr hívei olykor-olykor megpróbálkoznak terjeszteni nézeteiket, s persze ki másnak a kárára, mint Sa'Terethére. *
– Szerencsére nem olyan könnyű megközelíteni a Vérkertet. Egy mocsaras vidék öleli körbe, ahol érdemes vigyázni. Habár ezt már biztosan tudod, ha jártál már ott. * Jut eszébe és mivel nem jut más eszébe, csöndben baktat tovább. Ha minden jól megy, nemsokára kiérnek a lakónegyedből, onnan meg már seperc alatt eljutnak úti céljukhoz. *
815. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2019-04-27 09:23:58
Üzenet elküldve: 2019-04-27 09:23:58
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 237
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 237
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Vakmerő
//Holdfényes éjszakák//
*Eltűnődve, nem túl jó hangulatú, de valahol mégis kíváncsi várakozással eltelve a tegnap hallottak miatt indul el, hogy a városba érjen. Átvág a lakónegyeden, és az állapotokat látva arra gondol, kész csoda, hogy ha itt a Kikötőben nem hódít titokban az a ragály és járvány, amiről Maydeleine beszélt neki tegnap este. ~Ha meghal is valaki, a lánynak igaza van: nyilván senki nem veri nagydobra a dolgot. Állandó ellenőrzés biztosan nincsen. Persze az is igaz, hogy talán pont emiatt vannak észen. Élnek, egyik napról a másikra, és élvezik, hogy végre senki nem szól bele a dolgaikba.~ gondolkodik, de persze egy nap kevés ahhoz, hogy megítélje, mik a valódi viszonyok és hogy mennek a dolgok manapság Artheniortól délre (ha egyáltalán uralja is a vidéket errefelé bárki) a déli Kikötőben.
Mindenesetre jár még egyet, az tuti, mielőtt a nagy kikötői erdőség ~vagy ahogy a thargok mondják, Vaserdő~ rémlik fel neki a név, felé irányítja a lépteit.*
*Eltűnődve, nem túl jó hangulatú, de valahol mégis kíváncsi várakozással eltelve a tegnap hallottak miatt indul el, hogy a városba érjen. Átvág a lakónegyeden, és az állapotokat látva arra gondol, kész csoda, hogy ha itt a Kikötőben nem hódít titokban az a ragály és járvány, amiről Maydeleine beszélt neki tegnap este. ~Ha meghal is valaki, a lánynak igaza van: nyilván senki nem veri nagydobra a dolgot. Állandó ellenőrzés biztosan nincsen. Persze az is igaz, hogy talán pont emiatt vannak észen. Élnek, egyik napról a másikra, és élvezik, hogy végre senki nem szól bele a dolgaikba.~ gondolkodik, de persze egy nap kevés ahhoz, hogy megítélje, mik a valódi viszonyok és hogy mennek a dolgok manapság Artheniortól délre (ha egyáltalán uralja is a vidéket errefelé bárki) a déli Kikötőben.
Mindenesetre jár még egyet, az tuti, mielőtt a nagy kikötői erdőség ~vagy ahogy a thargok mondják, Vaserdő~ rémlik fel neki a név, felé irányítja a lépteit.*
814. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2019-04-25 20:38:08
Üzenet elküldve: 2019-04-25 20:38:08
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A kikötő látképe//
*Fokozatosan szélesedik ki a látótér, s ahogy a lánynak egyre szűkebb a fény miatt, Ralas úgy lát fényesebben és tisztán. A hajnali pír, s szürkület már csak távoli emlék, a nap bár nem magasan, de fent jár az égen, s tüzes palástját teríti szét a tájra. Ralas a tenger felé néz, mely innen is kiválóan látszódik egy-egy szűk utca végén, akárha fényes csillagokkal hintették volna meg tetejét, vagy megannyi szikrája a fénynek, ugrálva a habokon, a nap ajándékát szórva a világnak. Lágyan mosolyodik el, miközben ismét elindul lassan, de bevárja a lányt, hogy komótosan lépdelve, egyik láb a másik után, lassan haladjanak. Egy kicsit húzza az időt, jön rá hirtelen, most jó a csend, jó, hogy ketten vannak, egy jó darabig úgy sem lesz erre lehetőség.*
- Nem akartalak lebeszélni. *Szalad fel ajka.* Pusztán felkínáltam egy másik lehetőséget. Legyen ez a te napod, ha már ilyen döcögősen indult, félreértésekkel megtűzdelve. Ha látni akarod, hát lásd meg.
*Bólint rá, majd lágyan söpri ki szemébe lógó haját és a lányra néz fürkésző szemekkel. ~ Szóval Wegtoren. ~ A korábbi kérdésére választ nem kap, hát kialakítja saját elméletét. ~ Rabszolga. Csak utasításokat követ. Valamivel zsarolják. Valamit tennie kell. ~ Nem mondja ki a szavakat, hisz a csend a barátja, pusztán agytekervényeinek fogaskerekei zakatolnak csendben, míg arca szelíd ábrándozást tükröz.*
- Azért lehet, hogy végül is tetszeni fog, ki tudja?! *Hát ő. Pontosan ismeri már a lányt, külső fizikai valója mellett, lelkének szépségét. Titkait bár nem látja, nem is érdekli, ha akarja hát titkolja, mit számít már? Nem önző, hogy saját nyíltságát állítsa szembe zsarolásként a lányéval. Életének megannyi percében vágyta a halált, vágyta a mást, vágyta a célt. S ebből utóbbit megadták neki... bár teljesen másképp, mint, ahogyan Zam azt gondolja. Nem a Sellő itt a lényeg, ugyan dehogy! De ezt nem fogja az orrára kötni. Halkan kuncog fel magában, mintha csak iménti mondatán nevetne, majd a lányra néz, s az utolsó kósza érzéki pillantást még épp elrabolja magának. Tüzes és vágyakozó szempár, mi válaszol, lágyan elnyíló ajkak és hosszú sóhaj, miközben a mellkas egy pillanatra le, majd felemelkedik. Ennyi jutott mára.*
- Mindjárt ott vagyunk. Ellenőrizd, hogy minden rendben van-e, majd irány felfelé. Gyertya még most is kell. *Kacsint a lányra.* Úgyhogy hozz magaddal, de tedd bura alá. Én is úgy teszek. *Magyarázza.*
- Emellett nem ártana, ha valami kevésbé vonzó öltözetet húznál, ez összepiszkolódhat. *Folytatja a tanácsadást, akárha egy bányába ereszkednének.*
- Félsz a pókoktól? *Kérdezi huncut mosollyal szája sarkában, majd hirtelen szembefordul a lánnyal, s hátrafelé lépkedve magyaráz tovább, akár egy kamasz gyerek.*
- Mert, ha félsz, akkor nem mehetünk, az veszélyes hely! *Suttogja művészien kikerekített szemekkel.* A hajadba is mászhatnak... *Mondja eltorzított hangon, miközben előremutató két kezének ujjai pókláb mintára táncot járnak.*
//A kikötő látképe//
*Fokozatosan szélesedik ki a látótér, s ahogy a lánynak egyre szűkebb a fény miatt, Ralas úgy lát fényesebben és tisztán. A hajnali pír, s szürkület már csak távoli emlék, a nap bár nem magasan, de fent jár az égen, s tüzes palástját teríti szét a tájra. Ralas a tenger felé néz, mely innen is kiválóan látszódik egy-egy szűk utca végén, akárha fényes csillagokkal hintették volna meg tetejét, vagy megannyi szikrája a fénynek, ugrálva a habokon, a nap ajándékát szórva a világnak. Lágyan mosolyodik el, miközben ismét elindul lassan, de bevárja a lányt, hogy komótosan lépdelve, egyik láb a másik után, lassan haladjanak. Egy kicsit húzza az időt, jön rá hirtelen, most jó a csend, jó, hogy ketten vannak, egy jó darabig úgy sem lesz erre lehetőség.*
- Nem akartalak lebeszélni. *Szalad fel ajka.* Pusztán felkínáltam egy másik lehetőséget. Legyen ez a te napod, ha már ilyen döcögősen indult, félreértésekkel megtűzdelve. Ha látni akarod, hát lásd meg.
*Bólint rá, majd lágyan söpri ki szemébe lógó haját és a lányra néz fürkésző szemekkel. ~ Szóval Wegtoren. ~ A korábbi kérdésére választ nem kap, hát kialakítja saját elméletét. ~ Rabszolga. Csak utasításokat követ. Valamivel zsarolják. Valamit tennie kell. ~ Nem mondja ki a szavakat, hisz a csend a barátja, pusztán agytekervényeinek fogaskerekei zakatolnak csendben, míg arca szelíd ábrándozást tükröz.*
- Azért lehet, hogy végül is tetszeni fog, ki tudja?! *Hát ő. Pontosan ismeri már a lányt, külső fizikai valója mellett, lelkének szépségét. Titkait bár nem látja, nem is érdekli, ha akarja hát titkolja, mit számít már? Nem önző, hogy saját nyíltságát állítsa szembe zsarolásként a lányéval. Életének megannyi percében vágyta a halált, vágyta a mást, vágyta a célt. S ebből utóbbit megadták neki... bár teljesen másképp, mint, ahogyan Zam azt gondolja. Nem a Sellő itt a lényeg, ugyan dehogy! De ezt nem fogja az orrára kötni. Halkan kuncog fel magában, mintha csak iménti mondatán nevetne, majd a lányra néz, s az utolsó kósza érzéki pillantást még épp elrabolja magának. Tüzes és vágyakozó szempár, mi válaszol, lágyan elnyíló ajkak és hosszú sóhaj, miközben a mellkas egy pillanatra le, majd felemelkedik. Ennyi jutott mára.*
- Mindjárt ott vagyunk. Ellenőrizd, hogy minden rendben van-e, majd irány felfelé. Gyertya még most is kell. *Kacsint a lányra.* Úgyhogy hozz magaddal, de tedd bura alá. Én is úgy teszek. *Magyarázza.*
- Emellett nem ártana, ha valami kevésbé vonzó öltözetet húznál, ez összepiszkolódhat. *Folytatja a tanácsadást, akárha egy bányába ereszkednének.*
- Félsz a pókoktól? *Kérdezi huncut mosollyal szája sarkában, majd hirtelen szembefordul a lánnyal, s hátrafelé lépkedve magyaráz tovább, akár egy kamasz gyerek.*
- Mert, ha félsz, akkor nem mehetünk, az veszélyes hely! *Suttogja művészien kikerekített szemekkel.* A hajadba is mászhatnak... *Mondja eltorzított hangon, miközben előremutató két kezének ujjai pókláb mintára táncot járnak.*
813. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2019-04-24 21:16:23
Üzenet elküldve: 2019-04-24 21:16:23
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 510
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 510
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A kikötő látképe//
*Lépésről lépésre építkeznek, az elejéről. A téglák sorra tűnnek elő a murva közül, lesöprik róla a szürke port és megfontoltan illesztik a helyére. Előfordulhat így is, hogy egyik-másik billegni fog, vagy olykor leborul a fal, és kezdhetik megint elölről. Nem él még bennük határozott kép az építményről, tán, ami van, az is különbözik a fejükben. Mit az egyikük mond, a másik fülében már másképp cseng és viszont. Hogy van-e elég kötőanyaguk, még nem tudni, de erre a reggelre már kissé megnyugodtak a kedélyek, egy kicsit megint egymásra találtak. Sok kimondatlan dolog feszül azonban közöttük, s tán hatok múlva sem lesz egy cseppet sem kevesebb. Nem tudni, merre fordulnak az úton, és együtt érkeznek-e meg.
Halkan susog a szél a girbe-gurba utcákon, meglibbenti a kilógó, szabadon hagyott hajtincseiket. Külön, de egymás mellett haladnak a reggeli fényben. Zamnak egyre inkább nehezére esik szemmel tartani a környéket. Ő is gyakran pillant Ralasra, figyeli hangulatának apró változásait, szinte már félénknek ható gesztusait. Más reakcióra számított, kicsit úgy érzi, szavai egy része elmerült kavicsok megint a kútban. Az arcsimításon meglepődik, s bár jóleső az érintés, felelőtlenségnek tartja, ezért nem mosolyodik el rajta, helyette nyugtalanul néz szét csuklyája árnyékából. A beleegyezésnek örül, bár a meggyőződés mélységeibe félve gondol bele. Apránként talán majd hagyja körbetapogatni a mélyben rejlő részt is, de ahhoz komoly bizalmat kell még építeni. Kölcsönösen.
A haladékban megegyeznek hát, így együtt töltenek még egy kis időt, mielőtt párnára hajtják a fejüket külön-külön. Zam résnyire szűkíti szemeit a bizonytalankodásra.*
- Úgy hangzik, mintha le akarnál beszélni. Hát már csak azért sem hagyom magam!
*Mosolyodik el lágyan.*
- Most már meg kell mutatnod. De ne aggódj, nem azt várom el, hogy lenyűgözz vele, bármi is az.
*Épp csak a csuklya rejtekében pillant felé melegséggel. A Sellőben ilyen pillantást nem engedne meg magának. De itt, az utolsó percekben a visszatérés előtt, belefér. S hamarosan fel is tűnik a délceg épület, mely immár... kettejüké.*
//A kikötő látképe//
*Lépésről lépésre építkeznek, az elejéről. A téglák sorra tűnnek elő a murva közül, lesöprik róla a szürke port és megfontoltan illesztik a helyére. Előfordulhat így is, hogy egyik-másik billegni fog, vagy olykor leborul a fal, és kezdhetik megint elölről. Nem él még bennük határozott kép az építményről, tán, ami van, az is különbözik a fejükben. Mit az egyikük mond, a másik fülében már másképp cseng és viszont. Hogy van-e elég kötőanyaguk, még nem tudni, de erre a reggelre már kissé megnyugodtak a kedélyek, egy kicsit megint egymásra találtak. Sok kimondatlan dolog feszül azonban közöttük, s tán hatok múlva sem lesz egy cseppet sem kevesebb. Nem tudni, merre fordulnak az úton, és együtt érkeznek-e meg.
Halkan susog a szél a girbe-gurba utcákon, meglibbenti a kilógó, szabadon hagyott hajtincseiket. Külön, de egymás mellett haladnak a reggeli fényben. Zamnak egyre inkább nehezére esik szemmel tartani a környéket. Ő is gyakran pillant Ralasra, figyeli hangulatának apró változásait, szinte már félénknek ható gesztusait. Más reakcióra számított, kicsit úgy érzi, szavai egy része elmerült kavicsok megint a kútban. Az arcsimításon meglepődik, s bár jóleső az érintés, felelőtlenségnek tartja, ezért nem mosolyodik el rajta, helyette nyugtalanul néz szét csuklyája árnyékából. A beleegyezésnek örül, bár a meggyőződés mélységeibe félve gondol bele. Apránként talán majd hagyja körbetapogatni a mélyben rejlő részt is, de ahhoz komoly bizalmat kell még építeni. Kölcsönösen.
A haladékban megegyeznek hát, így együtt töltenek még egy kis időt, mielőtt párnára hajtják a fejüket külön-külön. Zam résnyire szűkíti szemeit a bizonytalankodásra.*
- Úgy hangzik, mintha le akarnál beszélni. Hát már csak azért sem hagyom magam!
*Mosolyodik el lágyan.*
- Most már meg kell mutatnod. De ne aggódj, nem azt várom el, hogy lenyűgözz vele, bármi is az.
*Épp csak a csuklya rejtekében pillant felé melegséggel. A Sellőben ilyen pillantást nem engedne meg magának. De itt, az utolsó percekben a visszatérés előtt, belefér. S hamarosan fel is tűnik a délceg épület, mely immár... kettejüké.*
812. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2019-04-24 18:56:43
Üzenet elküldve: 2019-04-24 18:56:43
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 237
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 237
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Vakmerő
//Holdfényes éjszakák//
*Ráérősen átvág a negyeden, épp csak annyira bámészkodva, hogy véletlenül se keltse fel senki kötözködhetnékjét, de azért alaposan körbenéz.
Párocskák, utcai kurvák, fogatlan vénasszonyok, kölykök, pimaszul bámuló suhancok és a sarkon vitázó férfiak a viszonylag békés tavaszi idillben, csak a szennyvíz ne csordogálna az apró vályogházak tövében penetráns bűzt árasztva.
~Artheniorban nem tudom hogy csinálják.~ gondol vissza az ottani Szegénynegyedre. Az sem sokkal jobb emlékei szerint, de ott legalább nem folyik a csatornalé az utcákon.
A Rumosba tart. Ott éjszakázott utoljára, mielőtt hazaindult.*
*Ráérősen átvág a negyeden, épp csak annyira bámészkodva, hogy véletlenül se keltse fel senki kötözködhetnékjét, de azért alaposan körbenéz.
Párocskák, utcai kurvák, fogatlan vénasszonyok, kölykök, pimaszul bámuló suhancok és a sarkon vitázó férfiak a viszonylag békés tavaszi idillben, csak a szennyvíz ne csordogálna az apró vályogházak tövében penetráns bűzt árasztva.
~Artheniorban nem tudom hogy csinálják.~ gondol vissza az ottani Szegénynegyedre. Az sem sokkal jobb emlékei szerint, de ott legalább nem folyik a csatornalé az utcákon.
A Rumosba tart. Ott éjszakázott utoljára, mielőtt hazaindult.*
811. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2019-04-21 20:41:42
Üzenet elküldve: 2019-04-21 20:41:42
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A kikötő látképe//
*A lakónegyed házai között már óvatosabb a lépés, persze nem Ralasnak, aki itt nőtt fel. e házak között. Nem messze ide van sajátja is, bár oda most nem tartanak. Olykor lába elé néz, hogy tétován rúgjon arrébb egy kődarabot. Nem helyettesítő cselekvés, sokkal inkább jelzi gondolatmenetét, merengését, s hogy gyakorlatilag minden idegszálával Zammiriára figyel. A vigyor persze hamar leolvad arcáról, mikor a lány eszébe juttatja, hogy gyakorlatilag ő sodorta kényszerhelyzetbe hirtelen döntéseivel. Szégyenlősen süti le szemét, s megpróbálja azt a néhány ötletet is gyorsan elhessegetni, ami épp a nyelvére szaladt volna. Ráérnek. Nem is olyan fontosak. Majd inkább máskor. Hitegeti magát. Változni akar. Nem a lánynak megfelelni, inkább kicsit felnőni egyéb kapcsolathoz. Üzlettársak, üzletfelek lettek, ebben már nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy egyedül döntsön. Így hát határozottan bólint, jelezvén, hogy bizony így lesz. Részleteiben szólva, nem fordul elő többet, mi korábban megtörtént. A sóhajra is odapillant, s nagyobb zavarba jön, miben korábban volt. Jó nagy kulimászt kevert, örülhetnek, ha egyáltalán kimásznak belőle. Szája penge vékonyra húzódik, s inkább nem is mond semmit. Mondott már eleget. Az is okozott bőséges lelkifurdalást. Sokkal inkább fontosak a kérdések, mivel később áll elő, kíváncsi és természetesen érdeklődő tekintete, mint korábban, most is a lányon csüng kedvesen, olykor némán elmosolyodva.*
- Rendben. *Szélesedik a mosoly, bizonyára Zam nagyon kíváncsi mit akar mutatni, s már előre örül, hogyha esetleg sikerül a meglepetés. Előtte azonban a lány arcáról olvasva erőteljesen kényelmetlen témákat feszeget, mire előbb ismételten csak zavarba jön. ~ Tehát van ott még titok. ~ Sóhajt fel magában, aztán csak legyintene a dologra, hisz valójában alig ismerik egymást, ugyan mi köze lenne hozzá? Aztán megint csak a jelen idő... most akkor eszköz volt, most is eszköz, vagy csak eszköz lesz? Zammiria is és ő is. De nem működött... de most... kezd kissé összezavarodni, de a kényes témákat illetően kérdezni már nem mer.*
- Emlékszem. *Mondja csendesen, s maga is meglepődik, amikor sötét árnyék nem húzódik arcára, hogy a gyanakvás csíráját ismét elültesse, mint korábban a parton. Akkor megígérte, hogy nem foglalkozik ezzel többé, ehhez tartja is magát. Kezdi átérezni, hogy miben különbözhetnek az emberek a sötételfektől. Nekik könnyebb minden ígéretet megtartani... vagy csupán módosítani kissé. Legszívesebben fejét rázná meg, de csak halványan mosolyogva néz előre, orra ne bukjon. Olykor persze a rend kedvéért a lányra is tekint, de fokozottan ügyel arra, hogy a zavar arcára ne íródjon ki. Szerencséje van, hogy csendben maradt, lám máris tanult valamit. Kicsit úgy érzi a csend lesz a legjobb barátja, mert a beszélgetés további folyományaként, már többesszámban fordul elő. Immár felsóhajtana, de akkor azzal saját magát buktatná le és iménti zavarát. Egy pillanatra még azt is elfelejti, hogy a kérdésekre gyakorlatilag választ nem kapott, így máris felállítja magában saját fantazmagóriája által született elméletét, mely nem biztos, hogy szebb a valóságnál, mit most nem hallhatott. Patt helyzet, de gondosan hallgat. ~ A csend a barátom. ~ Majd immár felsóhajt, de mosolyogva Zamra nézve.*
- Aminek sötétben kell maradnia, az maradjon a sötétben. *Emeli fel jobb kezét, előrepillantva, hogy látja-e valaki, majd ha teheti megsimítja kedvesen a lány orcáját. Keze lehullik, s előre néz ismét.*
- Mármint meg szeretnéd nézni? *Kérdezi visszapillantva.* Persze. *Vágja rá.* Csak azt hittem már álmos vagy. *Mondja csendesen, vállát megvonva, mosolyogva.* Természetesen, ez esetben akkor megmutatom, de mondom, ne számíts semmi különösre. *Vonja meg a vállát.* Igazából így végiggondolva, csak először tűnt olyan nagy számnak. *Nevet fel egy pillanatra, kissé erőltetetten.* Aztán hátha mégis. *Kacsint a lányra.*
//A kikötő látképe//
*A lakónegyed házai között már óvatosabb a lépés, persze nem Ralasnak, aki itt nőtt fel. e házak között. Nem messze ide van sajátja is, bár oda most nem tartanak. Olykor lába elé néz, hogy tétován rúgjon arrébb egy kődarabot. Nem helyettesítő cselekvés, sokkal inkább jelzi gondolatmenetét, merengését, s hogy gyakorlatilag minden idegszálával Zammiriára figyel. A vigyor persze hamar leolvad arcáról, mikor a lány eszébe juttatja, hogy gyakorlatilag ő sodorta kényszerhelyzetbe hirtelen döntéseivel. Szégyenlősen süti le szemét, s megpróbálja azt a néhány ötletet is gyorsan elhessegetni, ami épp a nyelvére szaladt volna. Ráérnek. Nem is olyan fontosak. Majd inkább máskor. Hitegeti magát. Változni akar. Nem a lánynak megfelelni, inkább kicsit felnőni egyéb kapcsolathoz. Üzlettársak, üzletfelek lettek, ebben már nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy egyedül döntsön. Így hát határozottan bólint, jelezvén, hogy bizony így lesz. Részleteiben szólva, nem fordul elő többet, mi korábban megtörtént. A sóhajra is odapillant, s nagyobb zavarba jön, miben korábban volt. Jó nagy kulimászt kevert, örülhetnek, ha egyáltalán kimásznak belőle. Szája penge vékonyra húzódik, s inkább nem is mond semmit. Mondott már eleget. Az is okozott bőséges lelkifurdalást. Sokkal inkább fontosak a kérdések, mivel később áll elő, kíváncsi és természetesen érdeklődő tekintete, mint korábban, most is a lányon csüng kedvesen, olykor némán elmosolyodva.*
- Rendben. *Szélesedik a mosoly, bizonyára Zam nagyon kíváncsi mit akar mutatni, s már előre örül, hogyha esetleg sikerül a meglepetés. Előtte azonban a lány arcáról olvasva erőteljesen kényelmetlen témákat feszeget, mire előbb ismételten csak zavarba jön. ~ Tehát van ott még titok. ~ Sóhajt fel magában, aztán csak legyintene a dologra, hisz valójában alig ismerik egymást, ugyan mi köze lenne hozzá? Aztán megint csak a jelen idő... most akkor eszköz volt, most is eszköz, vagy csak eszköz lesz? Zammiria is és ő is. De nem működött... de most... kezd kissé összezavarodni, de a kényes témákat illetően kérdezni már nem mer.*
- Emlékszem. *Mondja csendesen, s maga is meglepődik, amikor sötét árnyék nem húzódik arcára, hogy a gyanakvás csíráját ismét elültesse, mint korábban a parton. Akkor megígérte, hogy nem foglalkozik ezzel többé, ehhez tartja is magát. Kezdi átérezni, hogy miben különbözhetnek az emberek a sötételfektől. Nekik könnyebb minden ígéretet megtartani... vagy csupán módosítani kissé. Legszívesebben fejét rázná meg, de csak halványan mosolyogva néz előre, orra ne bukjon. Olykor persze a rend kedvéért a lányra is tekint, de fokozottan ügyel arra, hogy a zavar arcára ne íródjon ki. Szerencséje van, hogy csendben maradt, lám máris tanult valamit. Kicsit úgy érzi a csend lesz a legjobb barátja, mert a beszélgetés további folyományaként, már többesszámban fordul elő. Immár felsóhajtana, de akkor azzal saját magát buktatná le és iménti zavarát. Egy pillanatra még azt is elfelejti, hogy a kérdésekre gyakorlatilag választ nem kapott, így máris felállítja magában saját fantazmagóriája által született elméletét, mely nem biztos, hogy szebb a valóságnál, mit most nem hallhatott. Patt helyzet, de gondosan hallgat. ~ A csend a barátom. ~ Majd immár felsóhajt, de mosolyogva Zamra nézve.*
- Aminek sötétben kell maradnia, az maradjon a sötétben. *Emeli fel jobb kezét, előrepillantva, hogy látja-e valaki, majd ha teheti megsimítja kedvesen a lány orcáját. Keze lehullik, s előre néz ismét.*
- Mármint meg szeretnéd nézni? *Kérdezi visszapillantva.* Persze. *Vágja rá.* Csak azt hittem már álmos vagy. *Mondja csendesen, vállát megvonva, mosolyogva.* Természetesen, ez esetben akkor megmutatom, de mondom, ne számíts semmi különösre. *Vonja meg a vállát.* Igazából így végiggondolva, csak először tűnt olyan nagy számnak. *Nevet fel egy pillanatra, kissé erőltetetten.* Aztán hátha mégis. *Kacsint a lányra.*
810. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2019-04-14 19:23:15
Üzenet elküldve: 2019-04-14 19:23:15
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A kikötő látképe//
- Majd meglátod, csak gyere, ne légy oly kíváncsi. *Mosolyodik el, s immár tartja a kért távolságot. Halkan hajtja be maga mögött az ajtót, bár biztos benne, hogy Alfonz és Darelld figyel valahol. Aztán ismét szabályt sért, más esetben talán mérgesen hördült volna fel, de nem ennyi idő után. Persze ezt nem lehet megszokni, az eltitkolt kapcsolatok, sohasem egyszerűek, főleg azok az eltitkolt kapcsolatok nem, melyekben még egyik fél sem tudja, hogy pontosan merre tartanak, vagy egyáltalán mi az irány.*
- Gondolod... gondolod, hogy itt is figyelnének? *Tekint óvatosan hátra, majd egy kissé felfelé a szándékos mozdulatot közvetlenül megelőzően. Ő csendesnek látja a környéket, bár tény, hogy nincs olyan jó szeme, mint a lánynak, semmi feltűnőt nem lát. Halkan sóhajt fel, s már előre izgatott, hogy mit fog ott találni, ahová mennek, vajon még mindig oly néptelen és csendes az a kis öböl? Keze már ekkor indul, s tétován keres, igazából ösztönösen, mint szándékosan, majd maga is meglepődik a hirtelen testtartás váltásra. Halkan ismét felsóhajt, majd immár kilép oldalra, elengedne Zammiriát.*
- Nem, igazad van. Nem lehet. *Mondja magyarázkodva, jelezvén, hogy miért nem akarja az egyszerűsített és közömbösebb változatot sem.*
- Gáláns lehetek, de nem veled, üzlettárs. *Mosolyodik el szomorkásan, de valójában szemében nem látszik szomorúság.* Nem tartom bolondságnak, pontosan értem, hogy mit miért teszünk, igazad van. *Hagyja jóvá, furcsa módon nem is legyint, ahogy szokott, mert ezúttal nem elodázni akarja sem a beszélgetést, sem a magyarázatot.*
- Mindjárt ott vagyunk. A fasor és a bozótos mögött. *Mutat előre, ahol a kikötői látképet hirtelen, mintha sűrű erdősáv váltaná fel, csak fák nélkül. Jóval elhanyagoltabb területre érkeznek, ahol a part még párhuzamos a folyóval, mégis, mintha már nem lenne átjárás.*
- Van ott egy kis ösvény, én alakítottam ki valamiért. *Vonja meg a vállát, majd felnevet.* Volt, hogy ott ébredtem, de oly csendes, hogy soha nem zavarta meg senki mákonyos álmom. *Kuncog, mintha csak egy kedves történetet mesélne.* Az a hely csak az enyém volt, most már talán a tiéd is lesz, de siessünk! *Szaporázza meg lépteit, itt már talán tényleg nem láthatja senki őket.* Mindjárt felkel a nap, lemaradunk róla. *Hajtja fel az első sűrűbbnek tűnő leveles ágat az útból, mely mögött már kicsit tisztább, egy személyes kis ösvény tűnik fel.*
- Egy kissé járatlan... *Magyarázkodva fordul meg, s míg tartja az ágat, Zammiria is bebújhat.* de beljebb jobb lesz, gyere! Gyorsan! *Nem izgatott, ő tudja mire számíthat, s talán ezen a fáradt hajnalon tud csempészni némi szépséget is, az üzlet mellé.*
//A kikötő látképe//
- Majd meglátod, csak gyere, ne légy oly kíváncsi. *Mosolyodik el, s immár tartja a kért távolságot. Halkan hajtja be maga mögött az ajtót, bár biztos benne, hogy Alfonz és Darelld figyel valahol. Aztán ismét szabályt sért, más esetben talán mérgesen hördült volna fel, de nem ennyi idő után. Persze ezt nem lehet megszokni, az eltitkolt kapcsolatok, sohasem egyszerűek, főleg azok az eltitkolt kapcsolatok nem, melyekben még egyik fél sem tudja, hogy pontosan merre tartanak, vagy egyáltalán mi az irány.*
- Gondolod... gondolod, hogy itt is figyelnének? *Tekint óvatosan hátra, majd egy kissé felfelé a szándékos mozdulatot közvetlenül megelőzően. Ő csendesnek látja a környéket, bár tény, hogy nincs olyan jó szeme, mint a lánynak, semmi feltűnőt nem lát. Halkan sóhajt fel, s már előre izgatott, hogy mit fog ott találni, ahová mennek, vajon még mindig oly néptelen és csendes az a kis öböl? Keze már ekkor indul, s tétován keres, igazából ösztönösen, mint szándékosan, majd maga is meglepődik a hirtelen testtartás váltásra. Halkan ismét felsóhajt, majd immár kilép oldalra, elengedne Zammiriát.*
- Nem, igazad van. Nem lehet. *Mondja magyarázkodva, jelezvén, hogy miért nem akarja az egyszerűsített és közömbösebb változatot sem.*
- Gáláns lehetek, de nem veled, üzlettárs. *Mosolyodik el szomorkásan, de valójában szemében nem látszik szomorúság.* Nem tartom bolondságnak, pontosan értem, hogy mit miért teszünk, igazad van. *Hagyja jóvá, furcsa módon nem is legyint, ahogy szokott, mert ezúttal nem elodázni akarja sem a beszélgetést, sem a magyarázatot.*
- Mindjárt ott vagyunk. A fasor és a bozótos mögött. *Mutat előre, ahol a kikötői látképet hirtelen, mintha sűrű erdősáv váltaná fel, csak fák nélkül. Jóval elhanyagoltabb területre érkeznek, ahol a part még párhuzamos a folyóval, mégis, mintha már nem lenne átjárás.*
- Van ott egy kis ösvény, én alakítottam ki valamiért. *Vonja meg a vállát, majd felnevet.* Volt, hogy ott ébredtem, de oly csendes, hogy soha nem zavarta meg senki mákonyos álmom. *Kuncog, mintha csak egy kedves történetet mesélne.* Az a hely csak az enyém volt, most már talán a tiéd is lesz, de siessünk! *Szaporázza meg lépteit, itt már talán tényleg nem láthatja senki őket.* Mindjárt felkel a nap, lemaradunk róla. *Hajtja fel az első sűrűbbnek tűnő leveles ágat az útból, mely mögött már kicsit tisztább, egy személyes kis ösvény tűnik fel.*
- Egy kissé járatlan... *Magyarázkodva fordul meg, s míg tartja az ágat, Zammiria is bebújhat.* de beljebb jobb lesz, gyere! Gyorsan! *Nem izgatott, ő tudja mire számíthat, s talán ezen a fáradt hajnalon tud csempészni némi szépséget is, az üzlet mellé.*
809. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2019-04-14 18:54:02
Üzenet elküldve: 2019-04-14 18:54:02
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 510
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 510
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A kikötő látképe//
*Kissé elmosolyodik a homlokra csapáson és szabadkozáson. Szintén halkan felel.*
- Nem haragszom.
*A tervek hirtelen megváltozásakor megtorpan.*
- Hova?
*Emeli fel szemöldökeit. Azt gondolta, Ralas fáradtabb már annál, hogy kint akarjon kószálni, főként ebben a hűvös időben. Tanakodik, vajon hova és mi célból szeretné elcsalni, bár a célról van némi sejtelme a tekintete alapján. Van benne kockázat bőven, nem csupán a lelepleződés. De beleegyezik.*
- Rendben.
*Feleli csendesen, majd a gyertyát visszateszi a könyvvel együtt a pult alá és az ajtóhoz ballag. Belebújik köpönyegébe, megköti a masnit a nyakánál, s gondosan behajtogatja haját a csuklya alá.*
- Köszönöm.
*A zamatosan párás, sós tengeri levegő betölti tüdejét és önkéntelenül mélyet lélegzik, kieresztve vele feszült fáradtságának egy részét. A fények hamarosan bántóak lehetnek kissé a szemének, de nem akarja teljesen az orráig húzni a csuklyát, elzárkózva a társaság elől. S tulajdonképpen a környezetet is igyekszik figyelni ártó szándék, lehetséges veszélyek, kíváncsi tekintetek után.*
- Ugye tudod, hogy már nem olyan könnyű észrevétlen maradnunk akkor sem, ha látszólag senki nem méreget minket? Az embereink vigyáznak a Sellőre és ránk is. És bármikor beléjük botolhatunk idekint.
*Vezeti fel csendesen ellenvetéseit a hajnali sétával szemben, noha már engedett neki. A titkos hely bemutatását célzó leírást csendesen hallgatja, tekintete oda-odafordul Ralas arcára. Bizonyára arra az időre gondol, amikor a Sellőt még egyedül vezette. Némi harag támad benne, hogy ilyen veszélynek tette ki magát, de egyrészt már utólag hiába feddné meg érte, másrészt ez most nem a megfelelő alkalom, hogy kioktassa. Harmadrészt neheztelő gondolataiból kibillenti Ralas kezének érintése. Meglepetten kapja felé a fejét, s különös nyugtalanság lesz úrrá rajta, mind a gesztus, mind a megnevezés miatt. Szíve szerint körbenézne újra, vajon tényleg egyedül vannak-e, de inkább mást talál ki. A kezét karolásba vezeti át.*
- Inkább így.
*Szól puhán, enyhén hozzásimulva oldalához.*
- Egy kicsit kevésbé nyilvánvaló és úgyis hideg van.
*Somolyog halványan.*
- Egy gáláns férfi udvariasságból is felajánlhatja a karját egy hölgynek, ám a kezek fogása nagyon bensőséges gesztus.
*Sandán feltekint Ralas szemeire.*
- Bolondságnak tartod a színjátékot, ugye?
//A kikötő látképe//
*Kissé elmosolyodik a homlokra csapáson és szabadkozáson. Szintén halkan felel.*
- Nem haragszom.
*A tervek hirtelen megváltozásakor megtorpan.*
- Hova?
*Emeli fel szemöldökeit. Azt gondolta, Ralas fáradtabb már annál, hogy kint akarjon kószálni, főként ebben a hűvös időben. Tanakodik, vajon hova és mi célból szeretné elcsalni, bár a célról van némi sejtelme a tekintete alapján. Van benne kockázat bőven, nem csupán a lelepleződés. De beleegyezik.*
- Rendben.
*Feleli csendesen, majd a gyertyát visszateszi a könyvvel együtt a pult alá és az ajtóhoz ballag. Belebújik köpönyegébe, megköti a masnit a nyakánál, s gondosan behajtogatja haját a csuklya alá.*
- Köszönöm.
*A zamatosan párás, sós tengeri levegő betölti tüdejét és önkéntelenül mélyet lélegzik, kieresztve vele feszült fáradtságának egy részét. A fények hamarosan bántóak lehetnek kissé a szemének, de nem akarja teljesen az orráig húzni a csuklyát, elzárkózva a társaság elől. S tulajdonképpen a környezetet is igyekszik figyelni ártó szándék, lehetséges veszélyek, kíváncsi tekintetek után.*
- Ugye tudod, hogy már nem olyan könnyű észrevétlen maradnunk akkor sem, ha látszólag senki nem méreget minket? Az embereink vigyáznak a Sellőre és ránk is. És bármikor beléjük botolhatunk idekint.
*Vezeti fel csendesen ellenvetéseit a hajnali sétával szemben, noha már engedett neki. A titkos hely bemutatását célzó leírást csendesen hallgatja, tekintete oda-odafordul Ralas arcára. Bizonyára arra az időre gondol, amikor a Sellőt még egyedül vezette. Némi harag támad benne, hogy ilyen veszélynek tette ki magát, de egyrészt már utólag hiába feddné meg érte, másrészt ez most nem a megfelelő alkalom, hogy kioktassa. Harmadrészt neheztelő gondolataiból kibillenti Ralas kezének érintése. Meglepetten kapja felé a fejét, s különös nyugtalanság lesz úrrá rajta, mind a gesztus, mind a megnevezés miatt. Szíve szerint körbenézne újra, vajon tényleg egyedül vannak-e, de inkább mást talál ki. A kezét karolásba vezeti át.*
- Inkább így.
*Szól puhán, enyhén hozzásimulva oldalához.*
- Egy kicsit kevésbé nyilvánvaló és úgyis hideg van.
*Somolyog halványan.*
- Egy gáláns férfi udvariasságból is felajánlhatja a karját egy hölgynek, ám a kezek fogása nagyon bensőséges gesztus.
*Sandán feltekint Ralas szemeire.*
- Bolondságnak tartod a színjátékot, ugye?
808. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2019-04-07 17:20:38
Üzenet elküldve: 2019-04-07 17:20:38
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 510
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 510
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Meztelen igazság//
*Apránként közelednek egymáshoz, mintha most pótolnák az első találkozáskor kihagyott lépéseket. Oly gyorsan találtak ott egymásra, nem csoda, hogy meghatározhatatlan kapcsolatuk felemás lábakon áll és billegni kezd a legkisebb súlypont-változástól. Kétségek és bizonytalanság fojtogatja Zamot, pedig igazán még semmire nem kötelezte el magát, ám tudja, hogy ez még csak a kezdet. Szorosan összefonódnak majd mindennapjaik a férfival, ezért lett volna jó a laza kötelék, mellyel kényelmessé varázsolhatja a szövetséget, ám már korábban is láthatta volna, hogy a próbálkozás kudarcra van ítélve. Amit pedig az imént majdnem okozott dacosra tervezett távozásával, csak még rosszabb perspektívát nyújtott volna. Sértett hallgatást és féltékeny kerülgetést, a kapcsolat teljes megromlását. Talán most sikerült megtalálni a középutat, mellyel mindketten kibékülhetnek. Vissza az elejére. Látja, hogy először még csüggedés vesz erőt Ralason, pedig már békítőn szól hozzá. Nem is kell mondania, hogy nem akar ártani neki, anélkül is tisztában van vele.*
- Tudom.
*A rezzenés leleplezi a férfit, hogy épp mennyire sebezhető, még ha közben erősnek is igyekszik mutatkozni. Keveset tud még, ezért Zam óvatosan halad, megfontoltan, ahogy rá gyakran jellemző. Gyűjti és egymáshoz illeszti az apró mozaikkockákat, míg a teljes kép összeáll. Az arcát simító kéz még távolról sem idézi az éjszaka forróságát, de jelen helyzetben ennyi pont elég. A villanó fények különös árnyékot festenek rájuk, a csend még mindig súlyosnak érződik számára. Halvány mosoly ül az ő arcára is.*
- Igen, találkozunk.
*A társak megismerésére már csak bólint. A jövő hallatán gyomra feszültségtől ugrik össze. Tán illő lenne csókkal megpecsételni az új kezdetet, hiszen számtalant váltottak már csupán ma este is. Az arcát simító kezet fogja meg, és szorítja meg kissé ujjaival. Előre lép és másik kezét megtámasztja Ralas arcán, majd apró csókot hint az ajkaira, s már el is távolodik. A heccelésre hunyorít. A csibésznek nehezen mond búcsút, de az új személyiség új lehetőségeket kínál. S minthogy közelről figyelheti megszületését, a formálásában is részt vehet.*
- Indulhatunk.
*Fordul, kezében Ralas kezét tartva, noha nem egyfelé mennek, így odakint hamarosan elválnak.*
*Apránként közelednek egymáshoz, mintha most pótolnák az első találkozáskor kihagyott lépéseket. Oly gyorsan találtak ott egymásra, nem csoda, hogy meghatározhatatlan kapcsolatuk felemás lábakon áll és billegni kezd a legkisebb súlypont-változástól. Kétségek és bizonytalanság fojtogatja Zamot, pedig igazán még semmire nem kötelezte el magát, ám tudja, hogy ez még csak a kezdet. Szorosan összefonódnak majd mindennapjaik a férfival, ezért lett volna jó a laza kötelék, mellyel kényelmessé varázsolhatja a szövetséget, ám már korábban is láthatta volna, hogy a próbálkozás kudarcra van ítélve. Amit pedig az imént majdnem okozott dacosra tervezett távozásával, csak még rosszabb perspektívát nyújtott volna. Sértett hallgatást és féltékeny kerülgetést, a kapcsolat teljes megromlását. Talán most sikerült megtalálni a középutat, mellyel mindketten kibékülhetnek. Vissza az elejére. Látja, hogy először még csüggedés vesz erőt Ralason, pedig már békítőn szól hozzá. Nem is kell mondania, hogy nem akar ártani neki, anélkül is tisztában van vele.*
- Tudom.
*A rezzenés leleplezi a férfit, hogy épp mennyire sebezhető, még ha közben erősnek is igyekszik mutatkozni. Keveset tud még, ezért Zam óvatosan halad, megfontoltan, ahogy rá gyakran jellemző. Gyűjti és egymáshoz illeszti az apró mozaikkockákat, míg a teljes kép összeáll. Az arcát simító kéz még távolról sem idézi az éjszaka forróságát, de jelen helyzetben ennyi pont elég. A villanó fények különös árnyékot festenek rájuk, a csend még mindig súlyosnak érződik számára. Halvány mosoly ül az ő arcára is.*
- Igen, találkozunk.
*A társak megismerésére már csak bólint. A jövő hallatán gyomra feszültségtől ugrik össze. Tán illő lenne csókkal megpecsételni az új kezdetet, hiszen számtalant váltottak már csupán ma este is. Az arcát simító kezet fogja meg, és szorítja meg kissé ujjaival. Előre lép és másik kezét megtámasztja Ralas arcán, majd apró csókot hint az ajkaira, s már el is távolodik. A heccelésre hunyorít. A csibésznek nehezen mond búcsút, de az új személyiség új lehetőségeket kínál. S minthogy közelről figyelheti megszületését, a formálásában is részt vehet.*
- Indulhatunk.
*Fordul, kezében Ralas kezét tartva, noha nem egyfelé mennek, így odakint hamarosan elválnak.*
807. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2019-04-07 15:58:19
Üzenet elküldve: 2019-04-07 15:58:19
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Meztelen igazság//
*Messze kiáltás harsan, tán hajó érkezett az éjszaka sötét csendjében. A világítótorony ütemes fénye, tetején villódzó hatalmas máglya messzire világít, s támpontot ad. Ralas most ezért a támpontért könyörög, legalább csak egy lenne neki, s mindaddig nézi a hangtalan tükörképet, míg csak nem mozdul. Szemeit a világosan látszódó lány szemeire emeli, de még nem fordul meg, csupán, támaszából enged kissé és zsebre vágja kezét. Nem tiszteletlenség ez részéről, sokkal inkább csak afféle pótcselekvés. A csibészbe, a lezserbe menekülés, legalább csak egy pillanatra az elrettentő jövő magányától.*
- Nem baj? *Pillant fel reménykedve, s rögtön ezt követően halk sóhaj is elhagyja ajkait, mely a bizonytalanság keserű íze is egyben. Megereszkedik válla, de még nem fordul meg, csak óvatos mosolyra nyílik a száj. Amolyan Ralasféle, szende és szelíd, mellyel kedvességét hivatott jelezni, s ezúttal talán örömét is.*
- Én sem akarok neked. *Szalad ki a száján, bár jól tudja, hogy a mondatoknak itt még nincs vége, ezt fontosnak tartotta közölni. A váltás nem lesz nehéz, valahogy azt érzi szívében most jött el az idő, oly sok év után. Ehhez elég volt egy sötételf virágillata, s Rollen hathatós közbelépése, mely nem teszi alkalmassá immár az alkalmazotti szerepre, mert láthatóan másokat sért meg vele. Alkalmazottként és társként is. Engedékenyen fordul, Zammiria érintésére egy pillanatra összerezzen, de azonnal lassan fordul, hogy a lány szemeibe nézhessen. Ajkán kifürkészhetetlen és kíváncsi alakzat, szemei tűnődők és mélybe veszők, színük akképp változik, miképp a tűz lobog a háttérben. Távoli villám sújtja az eget, hangja már nem hallatszik ide, a vihar lassan tovaszállt, hogy másutt csapjon le, de ezt a helyet egyelőre elkerülje.*
- Igen. *Szól csendesen, s szélesebb mosolyra húzódik szája, mikor keze tétován megindul, s a lány arcát simítja végig.* Sok munkánk lesz. *Sóhajt fel, hogy egy kicsit engedjen, valójában a közös munka jelenleg sokkal jobban felvillanyozza és örül neki, mint mutatja. Valaminek végre a kezdetét és nem a végét érzi, mint már annyiszor. Keze mindvégig a puha arcon függ, s a háttérben ismét villám világlik, hangok nélkül, mintha csak nyomatékot adna a megbeszélteknek.*
- Akkor? Hamarosan találkozunk? Zammiria? *Mosolyog és megkönnyebbül, talán ezer éves súlyokat dobott le imént. Pedig életével szakít, hogy egy újba szülessen.* Kíváncsian vagyok a társaidra. Lássuk, mit hoz a jövő. *Sóhajt fel, s hüvelykujja szelíd táncot jár a lány arcán, szemöldökétől lassan álláig végigsimítva, a heggel ellentétes oldalon. Hát a lány is képes változni, vagy legalább megpróbálni. Nehéz lesz, de a remény éltető és kedves. Jobb, mint a világítótorony alant elterülő messzi sziklás föveny. Attól sokkal jobb, s ugyan... hol is van az már!?*
- Indulunk, kedvesem? *Ugrik a szemöldök, huncut ráncba rendeződik a szemsarok, mikor a tiltott szó újfent elhangzik, pedig immár mindketten ruhában és komolyan. Halk kuncongás is hallik, Ralas torkából, majd egy régi kacsintás, mikor a kópé felsejlik az új bőr alól. Ott lesz az mindig, hisz Zammiria szereti. Nem vetkőzné le magáról, reméljük az élet sem fogja teljesen.*
*Messze kiáltás harsan, tán hajó érkezett az éjszaka sötét csendjében. A világítótorony ütemes fénye, tetején villódzó hatalmas máglya messzire világít, s támpontot ad. Ralas most ezért a támpontért könyörög, legalább csak egy lenne neki, s mindaddig nézi a hangtalan tükörképet, míg csak nem mozdul. Szemeit a világosan látszódó lány szemeire emeli, de még nem fordul meg, csupán, támaszából enged kissé és zsebre vágja kezét. Nem tiszteletlenség ez részéről, sokkal inkább csak afféle pótcselekvés. A csibészbe, a lezserbe menekülés, legalább csak egy pillanatra az elrettentő jövő magányától.*
- Nem baj? *Pillant fel reménykedve, s rögtön ezt követően halk sóhaj is elhagyja ajkait, mely a bizonytalanság keserű íze is egyben. Megereszkedik válla, de még nem fordul meg, csak óvatos mosolyra nyílik a száj. Amolyan Ralasféle, szende és szelíd, mellyel kedvességét hivatott jelezni, s ezúttal talán örömét is.*
- Én sem akarok neked. *Szalad ki a száján, bár jól tudja, hogy a mondatoknak itt még nincs vége, ezt fontosnak tartotta közölni. A váltás nem lesz nehéz, valahogy azt érzi szívében most jött el az idő, oly sok év után. Ehhez elég volt egy sötételf virágillata, s Rollen hathatós közbelépése, mely nem teszi alkalmassá immár az alkalmazotti szerepre, mert láthatóan másokat sért meg vele. Alkalmazottként és társként is. Engedékenyen fordul, Zammiria érintésére egy pillanatra összerezzen, de azonnal lassan fordul, hogy a lány szemeibe nézhessen. Ajkán kifürkészhetetlen és kíváncsi alakzat, szemei tűnődők és mélybe veszők, színük akképp változik, miképp a tűz lobog a háttérben. Távoli villám sújtja az eget, hangja már nem hallatszik ide, a vihar lassan tovaszállt, hogy másutt csapjon le, de ezt a helyet egyelőre elkerülje.*
- Igen. *Szól csendesen, s szélesebb mosolyra húzódik szája, mikor keze tétován megindul, s a lány arcát simítja végig.* Sok munkánk lesz. *Sóhajt fel, hogy egy kicsit engedjen, valójában a közös munka jelenleg sokkal jobban felvillanyozza és örül neki, mint mutatja. Valaminek végre a kezdetét és nem a végét érzi, mint már annyiszor. Keze mindvégig a puha arcon függ, s a háttérben ismét villám világlik, hangok nélkül, mintha csak nyomatékot adna a megbeszélteknek.*
- Akkor? Hamarosan találkozunk? Zammiria? *Mosolyog és megkönnyebbül, talán ezer éves súlyokat dobott le imént. Pedig életével szakít, hogy egy újba szülessen.* Kíváncsian vagyok a társaidra. Lássuk, mit hoz a jövő. *Sóhajt fel, s hüvelykujja szelíd táncot jár a lány arcán, szemöldökétől lassan álláig végigsimítva, a heggel ellentétes oldalon. Hát a lány is képes változni, vagy legalább megpróbálni. Nehéz lesz, de a remény éltető és kedves. Jobb, mint a világítótorony alant elterülő messzi sziklás föveny. Attól sokkal jobb, s ugyan... hol is van az már!?*
- Indulunk, kedvesem? *Ugrik a szemöldök, huncut ráncba rendeződik a szemsarok, mikor a tiltott szó újfent elhangzik, pedig immár mindketten ruhában és komolyan. Halk kuncongás is hallik, Ralas torkából, majd egy régi kacsintás, mikor a kópé felsejlik az új bőr alól. Ott lesz az mindig, hisz Zammiria szereti. Nem vetkőzné le magáról, reméljük az élet sem fogja teljesen.*
806. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2019-04-07 13:46:07
Üzenet elküldve: 2019-04-07 13:46:07
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 510
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 510
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Meztelen igazság//
*Kínosan vánszorgó pillanatok ezek, nyomasztó a légkör, s még a vihar lecsengése sem ért véget. Most minden szó, melyet kimondanak vagy elhallgatnak, súlyosan befolyásolhatja egész jövőjüket, ahogy az imént is felülírta Zam szándékát egy elejtett kérdés, mozzanat, s maradt, hogy kiugrassza a nyulat a bokorból. Sokat kockáztat, hisz talán olyasmibe kell belemennie, amit nem akart, vagy legalábbis igyekezett távol tartani magát tőle. De már látja, hogy Ralas nem választható külön az érzéseitől, s vagy vele tart mindenestül, vagy rövid úton elválnak útjaik. Ezt pedig több okból sem szeretné. A felsejlő alig-mosoly enyhít feszültségén, figyelmesen hallgatja a vallomást a nőkről, az újabb név újra elmerül tudata hátsó szegletében. Fizikai értelemben a férfi teszi meg az első közeledő lépést, s ez többféleképpen is hat rá. Egyfelől megkönnyebbül, másfelől a torkát szorongatja. Szíve viszont nem csillapszik, olyan ütemben jár, mintha üldöznék. Meglepetten pislog és kissé elfordítja az arcát, mikor Ralas elmondja, hogy többé nem vállal vendégeket és nincs senkije. Ezt pedig feltételezte a Sellőház szemkápráztató szépségei mellett, akik nyilván mélyen be akarnak vágódni az új főnöknél, aki ráadásul magányos, vonzó, fiatal férfi. De még ha nem is igaz a dolog, nem pedzegeti.
A rá vonatkozó konkrétumokat megint feszülten hallgatja. A kalitka ajtaja megmoccan, ám nem dőlt még el, hogy kívül vagy belül van éppen. Az az ajtó most akár ki is zárhatja őt, ami elgondolkodtatja, vajon el akarja-e veszíteni a lehetőséget?
Némán hallgatja végig az egészet. Szinte moccanatlanul. Mikor Ralas az ablaktáblához áll és elhallgat, nyel egyet és megpróbál nyugalmat erőltetni magára. Számos gondolat kavarog a fejében, de hamar kikristályosodik, hogy itt és most mit akar tenni.*
- Nem baj, ha még nem tudod, mit szeretnél. Kezdetnek azt is elég tudnom, hogy mit nem.
*Szól csendesen és lágyan, majd közelebb sétál, s a tükröződő szemekbe néz, vagy közvetlenül az igaziakba, ha közben a férfi megfordulna.*
- Nem akarok neked fájdalmat okozni, Ralas.
*Szól még enyhébben, mint az imént.*
- És erre nem az a megoldás, hogy megszakítjuk a viszonyunkat, ha közben minden nap találkozunk és beszélünk egymással. Ha csak belépsz a szobába, érzem a jelenléted, húzol magadhoz és ez biztosan fordítva is így lenne. Ha ráunnánk egymásra, más lenne a helyzet, de egyelőre a dolog nem így néz ki.
*Sóhajt egyet.*
- Nem ígérem, hogy mindent meg tudok adni, amit csak kérsz tőlem. Sok dolgot nem tudsz rólam, s magam is változom épp, ezért nem tudom, hová kerülnek a határok. De volna egy javaslatom.
*Ha eddig nem fordult volna meg a férfi, finoman megérinti a karját és igyekszik rábírni, hogy szembe kerüljenek. Ha már megfordult, akkor csak a szemébe néz mélyen.*
- Először is kezdjünk tiszta lappal... nem számít, mi történt eddig, jó vagy rossz, legyen a múlté. Hagyjunk időt magunknak, a kérdést pedig, hogy mi legyen velünk, nyitva. Kezdetnek megígérem, hogy senkit nem engedek magamhoz. Amíg te sem. Tesszük a dolgunkat, egyeztetünk a teendőkről, aztán meglátjuk. Ez így megfelel?
A hozzászólás írója (Zammiria Rykoven) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.04.07 13:49:59
*Kínosan vánszorgó pillanatok ezek, nyomasztó a légkör, s még a vihar lecsengése sem ért véget. Most minden szó, melyet kimondanak vagy elhallgatnak, súlyosan befolyásolhatja egész jövőjüket, ahogy az imént is felülírta Zam szándékát egy elejtett kérdés, mozzanat, s maradt, hogy kiugrassza a nyulat a bokorból. Sokat kockáztat, hisz talán olyasmibe kell belemennie, amit nem akart, vagy legalábbis igyekezett távol tartani magát tőle. De már látja, hogy Ralas nem választható külön az érzéseitől, s vagy vele tart mindenestül, vagy rövid úton elválnak útjaik. Ezt pedig több okból sem szeretné. A felsejlő alig-mosoly enyhít feszültségén, figyelmesen hallgatja a vallomást a nőkről, az újabb név újra elmerül tudata hátsó szegletében. Fizikai értelemben a férfi teszi meg az első közeledő lépést, s ez többféleképpen is hat rá. Egyfelől megkönnyebbül, másfelől a torkát szorongatja. Szíve viszont nem csillapszik, olyan ütemben jár, mintha üldöznék. Meglepetten pislog és kissé elfordítja az arcát, mikor Ralas elmondja, hogy többé nem vállal vendégeket és nincs senkije. Ezt pedig feltételezte a Sellőház szemkápráztató szépségei mellett, akik nyilván mélyen be akarnak vágódni az új főnöknél, aki ráadásul magányos, vonzó, fiatal férfi. De még ha nem is igaz a dolog, nem pedzegeti.
A rá vonatkozó konkrétumokat megint feszülten hallgatja. A kalitka ajtaja megmoccan, ám nem dőlt még el, hogy kívül vagy belül van éppen. Az az ajtó most akár ki is zárhatja őt, ami elgondolkodtatja, vajon el akarja-e veszíteni a lehetőséget?
Némán hallgatja végig az egészet. Szinte moccanatlanul. Mikor Ralas az ablaktáblához áll és elhallgat, nyel egyet és megpróbál nyugalmat erőltetni magára. Számos gondolat kavarog a fejében, de hamar kikristályosodik, hogy itt és most mit akar tenni.*
- Nem baj, ha még nem tudod, mit szeretnél. Kezdetnek azt is elég tudnom, hogy mit nem.
*Szól csendesen és lágyan, majd közelebb sétál, s a tükröződő szemekbe néz, vagy közvetlenül az igaziakba, ha közben a férfi megfordulna.*
- Nem akarok neked fájdalmat okozni, Ralas.
*Szól még enyhébben, mint az imént.*
- És erre nem az a megoldás, hogy megszakítjuk a viszonyunkat, ha közben minden nap találkozunk és beszélünk egymással. Ha csak belépsz a szobába, érzem a jelenléted, húzol magadhoz és ez biztosan fordítva is így lenne. Ha ráunnánk egymásra, más lenne a helyzet, de egyelőre a dolog nem így néz ki.
*Sóhajt egyet.*
- Nem ígérem, hogy mindent meg tudok adni, amit csak kérsz tőlem. Sok dolgot nem tudsz rólam, s magam is változom épp, ezért nem tudom, hová kerülnek a határok. De volna egy javaslatom.
*Ha eddig nem fordult volna meg a férfi, finoman megérinti a karját és igyekszik rábírni, hogy szembe kerüljenek. Ha már megfordult, akkor csak a szemébe néz mélyen.*
- Először is kezdjünk tiszta lappal... nem számít, mi történt eddig, jó vagy rossz, legyen a múlté. Hagyjunk időt magunknak, a kérdést pedig, hogy mi legyen velünk, nyitva. Kezdetnek megígérem, hogy senkit nem engedek magamhoz. Amíg te sem. Tesszük a dolgunkat, egyeztetünk a teendőkről, aztán meglátjuk. Ez így megfelel?
A hozzászólás írója (Zammiria Rykoven) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.04.07 13:49:59
805. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2019-04-07 12:25:58
Üzenet elküldve: 2019-04-07 12:25:58
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Meztelen igazság//
//Újranyitás//
*Lógnak a levegőben a mondatok, s oly sok megválaszolatlan feszültség kereng. A sok felfedetlen titok, s két személy komor múltja további kérdéseket vethet fel, s az ablakon kívül lassan csendes csobogássá szelídülő hullámzás, a dokkokat már csak nyaldossa, s nem kívánja megsemmisíteni. Ralas dacos arca nem enyhül, s számításai szerint abból, amit eddig hallott, már csak egyetlen dolog van hátra, csak egy, ami kikövetkeztethető. Mindkettejük távozása. Azonban ez elmarad, s a lány haragos tekintete köszön neki vissza az ajtóból. Nincs meglepve, nem mondott egyszerű dolgokat, azonban mégis. Mert nem erre számított. A lélekben, s elmében elkönyvelt dolgok megmásítása nehéz, s egyedül erre a férfi nem képes. Szótlan figyel, s titokban arra készül, hogy kapjon még egy utolsó pofont, vagy egy szúrást a szívbe, hiszen az eddigiek alapján erre tud csak következtetni. A haragos kérdésen hátrahőkölni látszik, ez fizikailag is megnyilvánul egy tétova, hátrafelé tett lépésben. ~ Eggyel sem. ~ Nem tudja visszafogni a szája sarkában megjelenő apró mosolyt, mely szinte megjelenésének pillanatában el is hal, nem tartja viccesnek a pillanatot, azonban teljesen más színbe helyezi az egészet, jóllehet ebből a körből saját maga is hiányzik. Lágyan megrázza a fejét.*
- Nem voltam senkivel, azóta, Zammiria. Igaz. Nem én tehetek róla. *Hajtja le a fejét magát elszégyellve.* Hytia, a vendég, velem lett volna, de, akitől olyannyira óvtál, Rollen megakadályozott benne, a pénzt is visszaadtam. Más vendégem, azóta nem volt, Hytia nem tudom merre jár, nincs senkim sem a munkámban, sem az életemben. *Tesz néhány apró lépést előre, arcának élei kissé lágyabbá simulnak.*
- Felhagytam ezzel a szakmával. Egyrészt időm sincs rá, másrészt pedig nem fér bele, hogy amíg lenn, a személyzet gürizik, addig én fenn kényeztetek. *Vonja meg a vállát.* Az emberek személyisége átalakul, nekem most jött el az időm. Nem lesz több vendég. *Halkan felsóhajt, s immár arca kissé bátortalanul mosolyog, bár szeme szomorú. A kéz a kilincsen, a feszült várakozás, az eltelt idő alatti konfliktusok miatt nehezen enged ki, de Zammiria hiányát egyértelműen észleli, bár nyilvánvalóan a rövid kis találkozások következtében jelenleg igazából fogalma sincs, hogy mit akar, vagy legalábbis nem tud konkrétumokról beszélni.*
- Nem tudom, mit akarok Zammiria, de számtalan dolog biztos. Biztos, hogy égető a hiányod, ha nem vagy velem. Az is biztos, hogy reggel hideg az ágy nélküled. Az is biztos, hogy valamiért fáj itt, *emeli kezét mellkasára* ha arra gondolok, hogy mással is teszed, amit velem, barátnak nevezve őt. Nem akarok osztozni, s neked sem kellene. Miért ne lehetne ez csak a miénk, hisz, talán soha nem volt semmink, s most kapásból mindenünk lett. Pont egymástól zárnánk el a másikat? *Kényszeredetten felnevet.*
- Igen. A feltételek változnak. Történnek olyan dolgok, aminek nem tudok parancsolni. Ez nem olyan, mint az együttlét, amihez olykor van kedvem, olykor pedig nincs... bár... veled még ez sem fordult elő sosem. *Halkan felsóhajt.*
- Most gondolom arra gondolsz, hogy ebben a formában számodra már terhes ez az egész. *Kihúzza magát, s az ablak felé fordul, hová az imént indult.* Megértem. És nem gond. Visszaadom a te pénzed is, ez nyilvánvalóan nem szerepelt a feltételek között, ha úgy tetszik becsaptalak. Velem, mindig ez történik amúgy is. Mindig. *Az ablakkeretnek támaszkodva nyújtott kézzel, a lágy hullámokon nyugtatja tekintetét. Önkéntelenül is az ablaküvegben visszatükröző lány alakjára fókuszál, s hirtelen a távolban ringatózó bárkák látképe már korántsem olyan kielégítő. Csak a virágillat, a szürkés-fehér csíkokkal tűzdelt lágyan omló haj és a tört-fehér, tiszta bőr.*
A hozzászólás írója (Ralas Drayte) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.04.07 12:29:13
//Újranyitás//
*Lógnak a levegőben a mondatok, s oly sok megválaszolatlan feszültség kereng. A sok felfedetlen titok, s két személy komor múltja további kérdéseket vethet fel, s az ablakon kívül lassan csendes csobogássá szelídülő hullámzás, a dokkokat már csak nyaldossa, s nem kívánja megsemmisíteni. Ralas dacos arca nem enyhül, s számításai szerint abból, amit eddig hallott, már csak egyetlen dolog van hátra, csak egy, ami kikövetkeztethető. Mindkettejük távozása. Azonban ez elmarad, s a lány haragos tekintete köszön neki vissza az ajtóból. Nincs meglepve, nem mondott egyszerű dolgokat, azonban mégis. Mert nem erre számított. A lélekben, s elmében elkönyvelt dolgok megmásítása nehéz, s egyedül erre a férfi nem képes. Szótlan figyel, s titokban arra készül, hogy kapjon még egy utolsó pofont, vagy egy szúrást a szívbe, hiszen az eddigiek alapján erre tud csak következtetni. A haragos kérdésen hátrahőkölni látszik, ez fizikailag is megnyilvánul egy tétova, hátrafelé tett lépésben. ~ Eggyel sem. ~ Nem tudja visszafogni a szája sarkában megjelenő apró mosolyt, mely szinte megjelenésének pillanatában el is hal, nem tartja viccesnek a pillanatot, azonban teljesen más színbe helyezi az egészet, jóllehet ebből a körből saját maga is hiányzik. Lágyan megrázza a fejét.*
- Nem voltam senkivel, azóta, Zammiria. Igaz. Nem én tehetek róla. *Hajtja le a fejét magát elszégyellve.* Hytia, a vendég, velem lett volna, de, akitől olyannyira óvtál, Rollen megakadályozott benne, a pénzt is visszaadtam. Más vendégem, azóta nem volt, Hytia nem tudom merre jár, nincs senkim sem a munkámban, sem az életemben. *Tesz néhány apró lépést előre, arcának élei kissé lágyabbá simulnak.*
- Felhagytam ezzel a szakmával. Egyrészt időm sincs rá, másrészt pedig nem fér bele, hogy amíg lenn, a személyzet gürizik, addig én fenn kényeztetek. *Vonja meg a vállát.* Az emberek személyisége átalakul, nekem most jött el az időm. Nem lesz több vendég. *Halkan felsóhajt, s immár arca kissé bátortalanul mosolyog, bár szeme szomorú. A kéz a kilincsen, a feszült várakozás, az eltelt idő alatti konfliktusok miatt nehezen enged ki, de Zammiria hiányát egyértelműen észleli, bár nyilvánvalóan a rövid kis találkozások következtében jelenleg igazából fogalma sincs, hogy mit akar, vagy legalábbis nem tud konkrétumokról beszélni.*
- Nem tudom, mit akarok Zammiria, de számtalan dolog biztos. Biztos, hogy égető a hiányod, ha nem vagy velem. Az is biztos, hogy reggel hideg az ágy nélküled. Az is biztos, hogy valamiért fáj itt, *emeli kezét mellkasára* ha arra gondolok, hogy mással is teszed, amit velem, barátnak nevezve őt. Nem akarok osztozni, s neked sem kellene. Miért ne lehetne ez csak a miénk, hisz, talán soha nem volt semmink, s most kapásból mindenünk lett. Pont egymástól zárnánk el a másikat? *Kényszeredetten felnevet.*
- Igen. A feltételek változnak. Történnek olyan dolgok, aminek nem tudok parancsolni. Ez nem olyan, mint az együttlét, amihez olykor van kedvem, olykor pedig nincs... bár... veled még ez sem fordult elő sosem. *Halkan felsóhajt.*
- Most gondolom arra gondolsz, hogy ebben a formában számodra már terhes ez az egész. *Kihúzza magát, s az ablak felé fordul, hová az imént indult.* Megértem. És nem gond. Visszaadom a te pénzed is, ez nyilvánvalóan nem szerepelt a feltételek között, ha úgy tetszik becsaptalak. Velem, mindig ez történik amúgy is. Mindig. *Az ablakkeretnek támaszkodva nyújtott kézzel, a lágy hullámokon nyugtatja tekintetét. Önkéntelenül is az ablaküvegben visszatükröző lány alakjára fókuszál, s hirtelen a távolban ringatózó bárkák látképe már korántsem olyan kielégítő. Csak a virágillat, a szürkés-fehér csíkokkal tűzdelt lágyan omló haj és a tört-fehér, tiszta bőr.*
A hozzászólás írója (Ralas Drayte) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.04.07 12:29:13
804. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2019-04-07 12:00:26
Üzenet elküldve: 2019-04-07 12:00:26
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 510
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 510
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Meztelen igazság//
//Újranyitás//
*Zam érthető módon dühös, hiszen elég sok sértést és elutasítást kap, méghozzá olyan dolgok miatt, amiket mindig is világossá tett, ráadásul előre, és a férfi elfogadta. Legalábbis azt mutatta. Talán jobb, hogy most bújt ki a szög a zsákból, mikor még az elején vannak és könnyebb elengedni dolgokat. Ralas még csak a felszínt sem kapargatja választottja lelkét illetően, bár most Zam is koppant egy nagyot, mert lebecsülte a férfi önérzetét, aki kellően palástolta tréfákkal, hogy tulajdonképpen már komoly elvárásai vannak felé. Bizonyos szempontból jól tette, mert a mélységi nősténynek épp elég rossz hangulata volt, lehet, hogy harapott volna érte, ha korábban áll elő követeléseivel. Most is nehéz lenyelnie feltörni készülő indulatát, bizonyos körülmények azonban megerősítik akaratát, hogy ne akarjon robbanni az újabb csalódás miatt.
Mennyien vannak még? Szívesen rávágna kapásból két dolgot is erre a kérdésre, azonban az önuralom erősebb annál, hogy végleg elvágja a kapcsolat bárminemű lehetőségét. Ralas fontosabb neki annál.*
- Úgy érted, jelenleg összesen hány szeretőt tartok?
*Kérdez vissza fojtott daccal.*
- Már egyet sem.
*Felel saját kérdésére elszántan, sugallva, hogy ebbe a körbe az előtte álló is beletartozik. Sem Ralas, sem Wagzal nem tudja kezelni megfelelően ezt a fajta kapcsolatot, utóbbit már tegnap lezárta magában, előbbit pedig éppen most a férfi.*
- De ha volna is, elvárnád tőlem a hűséget, miközben te idegen nők ágyába mész, akik megfizetnek? Legutóbb határozottan azt mondtad, ezt folytatni akarod, tőlem pedig nem vársz el semmit. Mi ez most akkor? Úgy írod felül a feltételeket, hogy nekem nem is szólsz róla?
*A távozást még elodázza, van mit tisztázniuk. Talán ront a dolgon, talán feloldja, de ez nem lóghat a levegőben így. Mély levegőt vesz, és egy kicsit enyhít a feszültségen a hangjában, próbál a higgadtság felé lépni.*
- Mit vársz tőlem pontosan? Legyek egyedül a tiéd? Szerelmet akarsz? Közben nézzem, hogy más nőket kísérsz az ágyba? Ha neked fájna osztozni rajtam, hogy várnád el, hogy én viszont eltűrjem?
A hozzászólás írója (Zammiria Rykoven) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.04.07 12:02:25
//Újranyitás//
*Zam érthető módon dühös, hiszen elég sok sértést és elutasítást kap, méghozzá olyan dolgok miatt, amiket mindig is világossá tett, ráadásul előre, és a férfi elfogadta. Legalábbis azt mutatta. Talán jobb, hogy most bújt ki a szög a zsákból, mikor még az elején vannak és könnyebb elengedni dolgokat. Ralas még csak a felszínt sem kapargatja választottja lelkét illetően, bár most Zam is koppant egy nagyot, mert lebecsülte a férfi önérzetét, aki kellően palástolta tréfákkal, hogy tulajdonképpen már komoly elvárásai vannak felé. Bizonyos szempontból jól tette, mert a mélységi nősténynek épp elég rossz hangulata volt, lehet, hogy harapott volna érte, ha korábban áll elő követeléseivel. Most is nehéz lenyelnie feltörni készülő indulatát, bizonyos körülmények azonban megerősítik akaratát, hogy ne akarjon robbanni az újabb csalódás miatt.
Mennyien vannak még? Szívesen rávágna kapásból két dolgot is erre a kérdésre, azonban az önuralom erősebb annál, hogy végleg elvágja a kapcsolat bárminemű lehetőségét. Ralas fontosabb neki annál.*
- Úgy érted, jelenleg összesen hány szeretőt tartok?
*Kérdez vissza fojtott daccal.*
- Már egyet sem.
*Felel saját kérdésére elszántan, sugallva, hogy ebbe a körbe az előtte álló is beletartozik. Sem Ralas, sem Wagzal nem tudja kezelni megfelelően ezt a fajta kapcsolatot, utóbbit már tegnap lezárta magában, előbbit pedig éppen most a férfi.*
- De ha volna is, elvárnád tőlem a hűséget, miközben te idegen nők ágyába mész, akik megfizetnek? Legutóbb határozottan azt mondtad, ezt folytatni akarod, tőlem pedig nem vársz el semmit. Mi ez most akkor? Úgy írod felül a feltételeket, hogy nekem nem is szólsz róla?
*A távozást még elodázza, van mit tisztázniuk. Talán ront a dolgon, talán feloldja, de ez nem lóghat a levegőben így. Mély levegőt vesz, és egy kicsit enyhít a feszültségen a hangjában, próbál a higgadtság felé lépni.*
- Mit vársz tőlem pontosan? Legyek egyedül a tiéd? Szerelmet akarsz? Közben nézzem, hogy más nőket kísérsz az ágyba? Ha neked fájna osztozni rajtam, hogy várnád el, hogy én viszont eltűrjem?
A hozzászólás írója (Zammiria Rykoven) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.04.07 12:02:25
803. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2019-04-07 10:45:46
Üzenet elküldve: 2019-04-07 10:45:46
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Meztelen igazság//
//Zárás//
*Utolsót kiált a vihar, mint egy fuldokló könyörgése hallik fel, könyörgése sebet ejt az égbolt testén, s a fekete látomásba vakító heg hasad. Ralas mindvégig Zammiriát nézi, rejtett reakciókat, titkolt gondolatokat, valahol reménykedik benne, hogy hasonlót felfedez. Nem túl jól igazodik ki a személyiségeken. Látható és érezhető jelekben persze profizmussal igazodik el, de a lélek burkolt tartalmához már nem fér hozzá, ebben még nagyon gyerekcipőben jár, s saját sekélyessége vezeti ehhez. Az apró rezdülésre, s a lélegzetvétel görcsös akadására szinte reménykedve pillant fel, szívének kiterjesztett karjai könyörgésre kulcsolódnak. Daccal találkozik. Hűvös és hideg daccal. Merev arcél, elutasító tekintet, mely meg nem értettségre utal. Talán valamit elnézhetett? Talán soha nem is lett volna semmi közöttük csupán ez? Arra a kérdésre nem is kap választ, vajon hányan vannak még mellette, mely további kétségeket ébreszt benne. Gyomra görcsbe rándul, s tekintetét kényszeresen fordítja el azokról gyönyörű szemekről. Érzi még a virágillatot, nagyon közelről és nagyon erősen. Apró kóstolót kap utoljára a mezőről, melyen oly gyakran járt és olyannyira a szívéhez nőtt.*
- Értem. *Bólint csendesen, s a szívét mardosó féltékenység azonnal elindul felfelé, s torkát fojtogatja. ~ Biztos barát várja. ~ Elkeseredetten kacagna fel, de nem teszi, marad arcán csupán a kiismerhetetlen mélység, melyet oly kitűnően belé neveltek ifjú korában. ~ Ha nem látják az érzéseid, támadhatatlan vagy, Ralas, ezt ne felejtsd el! ~ Mélyen zengő zönge, s apró mosolyra húzódó ajkak a forró csók előtt. ~ Így lesz, asszonyom. ~ Hallik a válasz elméjében, s, mint engedelmes tanítvány mesteréhez idomul, hogy kedvére tehessen, hisz ő a minden.*
- Tudom, Zammiria. Azonban ez a fajta barátság az eddigiek alapján számtalan más engeszteléssel is kiegészül. *Fájdalmas tekintetén már nem tud uralkodni, a fintor, mely arcán megjelenik a mellkasában induló érzést is felszabadítja.*
- És én lennék az egyetlen, kiről így gondoskodsz? *Nem is vár választ. Ralas nem tud más barátokról, nem tudja, hogy rajta kívül ebből a barátságból más is részesül, de az elhangzottak alapján, a hosszú beszélgetések alatt, melyek során oly sokszor felemlegetődött, hisz Zammiria erre számtalan alkalommal felhívta figyelmét. ~ Ez csak testiség, ez csak mindkét fél számára kedves együttlét és nem több. Szórakozás. ~ Ne számíts többet, ezt sugallják a mondatok. Ebben pedig Ralas nem fog ismét elmerülni. Így nem. Újabb rúgás a lelkébe. Az átnyújtott pénzösszeg akárha esti díja is lehetne, bár jól tudja, hogy ez nem így van. Korábban az is elhangzott, hogy Zammiria akár fizetne is érte, akkor nem lenne félreértés, hát bólintással veszi tudomásul, s nem tud annak örülni, hogy ezzel szinte megvan a szükséges összeg. Az eső lassan eláll, nedves fátylat hagyva maga után, s a lejtős részeken cseppek gurulnak lefelé, egyikük a másik után.*
- Köszönöm. *Pillant fel meglepetten az italokra, ezekre nem számított és jelenleg nem is tudja hová tenni, szóvá nem teszi, pusztán zavartan teszi el ingébe őket. Nem előzi meg Zammiriát, hisz azonnal indul. Utolsó szavai tűzként égetik meg, s mint egy jelzés, hangosan hasad a fa a tűztérben, izzó szikrát okádva a szoba levegőjébe.*
- A barátságom természetesen nekem is áll. Az nem változik. *Vonja meg a vállát, halkan felsóhajtva.*
- De eleget szenvedtem már ahhoz, hogy ne tudjam elviselni, ha ebben mások is részt vesznek. Mint mondtam, lehetek titkos szerető, rejtélyes barát. De nem így... azt nem tudnám elviselni. *Rázza meg a fejét.*
- Vigyázz magadra, Zammiria, köszönök mindent. *Utolsó szavaikor elfordulva néz ki az ablakon, hol talán a távozó lány alakját is láthatja messziről. Az ablakpárkányon megtámaszkodva nézi, amíg csak tudja, két kezével pont ott támaszkodik meg, hol korábban a lány kezei pihentek meg. Még érzi a melegét. Fájdalmasan öklözik bele a keret melletti falba, s rögtön utána élesen préselve a levetőt szíva be azt, s lerázza a kezét.*
- Ez sem jött össze, Ralas. *Motyogja csendesen a tengernek.* De történt már ilyen, nem igaz? Mit vagy meglepve? *Dühösen rázza meg a fejét, majd cipőt húzva, igazít egyet magán, s kifejezéstelen tekintettel indul meg a Sellő felé, ahol tervei szerint végre munkába áll, előkészíti a terepet Zammiria és társai érkezéséig.*
//Zárás//
*Utolsót kiált a vihar, mint egy fuldokló könyörgése hallik fel, könyörgése sebet ejt az égbolt testén, s a fekete látomásba vakító heg hasad. Ralas mindvégig Zammiriát nézi, rejtett reakciókat, titkolt gondolatokat, valahol reménykedik benne, hogy hasonlót felfedez. Nem túl jól igazodik ki a személyiségeken. Látható és érezhető jelekben persze profizmussal igazodik el, de a lélek burkolt tartalmához már nem fér hozzá, ebben még nagyon gyerekcipőben jár, s saját sekélyessége vezeti ehhez. Az apró rezdülésre, s a lélegzetvétel görcsös akadására szinte reménykedve pillant fel, szívének kiterjesztett karjai könyörgésre kulcsolódnak. Daccal találkozik. Hűvös és hideg daccal. Merev arcél, elutasító tekintet, mely meg nem értettségre utal. Talán valamit elnézhetett? Talán soha nem is lett volna semmi közöttük csupán ez? Arra a kérdésre nem is kap választ, vajon hányan vannak még mellette, mely további kétségeket ébreszt benne. Gyomra görcsbe rándul, s tekintetét kényszeresen fordítja el azokról gyönyörű szemekről. Érzi még a virágillatot, nagyon közelről és nagyon erősen. Apró kóstolót kap utoljára a mezőről, melyen oly gyakran járt és olyannyira a szívéhez nőtt.*
- Értem. *Bólint csendesen, s a szívét mardosó féltékenység azonnal elindul felfelé, s torkát fojtogatja. ~ Biztos barát várja. ~ Elkeseredetten kacagna fel, de nem teszi, marad arcán csupán a kiismerhetetlen mélység, melyet oly kitűnően belé neveltek ifjú korában. ~ Ha nem látják az érzéseid, támadhatatlan vagy, Ralas, ezt ne felejtsd el! ~ Mélyen zengő zönge, s apró mosolyra húzódó ajkak a forró csók előtt. ~ Így lesz, asszonyom. ~ Hallik a válasz elméjében, s, mint engedelmes tanítvány mesteréhez idomul, hogy kedvére tehessen, hisz ő a minden.*
- Tudom, Zammiria. Azonban ez a fajta barátság az eddigiek alapján számtalan más engeszteléssel is kiegészül. *Fájdalmas tekintetén már nem tud uralkodni, a fintor, mely arcán megjelenik a mellkasában induló érzést is felszabadítja.*
- És én lennék az egyetlen, kiről így gondoskodsz? *Nem is vár választ. Ralas nem tud más barátokról, nem tudja, hogy rajta kívül ebből a barátságból más is részesül, de az elhangzottak alapján, a hosszú beszélgetések alatt, melyek során oly sokszor felemlegetődött, hisz Zammiria erre számtalan alkalommal felhívta figyelmét. ~ Ez csak testiség, ez csak mindkét fél számára kedves együttlét és nem több. Szórakozás. ~ Ne számíts többet, ezt sugallják a mondatok. Ebben pedig Ralas nem fog ismét elmerülni. Így nem. Újabb rúgás a lelkébe. Az átnyújtott pénzösszeg akárha esti díja is lehetne, bár jól tudja, hogy ez nem így van. Korábban az is elhangzott, hogy Zammiria akár fizetne is érte, akkor nem lenne félreértés, hát bólintással veszi tudomásul, s nem tud annak örülni, hogy ezzel szinte megvan a szükséges összeg. Az eső lassan eláll, nedves fátylat hagyva maga után, s a lejtős részeken cseppek gurulnak lefelé, egyikük a másik után.*
- Köszönöm. *Pillant fel meglepetten az italokra, ezekre nem számított és jelenleg nem is tudja hová tenni, szóvá nem teszi, pusztán zavartan teszi el ingébe őket. Nem előzi meg Zammiriát, hisz azonnal indul. Utolsó szavai tűzként égetik meg, s mint egy jelzés, hangosan hasad a fa a tűztérben, izzó szikrát okádva a szoba levegőjébe.*
- A barátságom természetesen nekem is áll. Az nem változik. *Vonja meg a vállát, halkan felsóhajtva.*
- De eleget szenvedtem már ahhoz, hogy ne tudjam elviselni, ha ebben mások is részt vesznek. Mint mondtam, lehetek titkos szerető, rejtélyes barát. De nem így... azt nem tudnám elviselni. *Rázza meg a fejét.*
- Vigyázz magadra, Zammiria, köszönök mindent. *Utolsó szavaikor elfordulva néz ki az ablakon, hol talán a távozó lány alakját is láthatja messziről. Az ablakpárkányon megtámaszkodva nézi, amíg csak tudja, két kezével pont ott támaszkodik meg, hol korábban a lány kezei pihentek meg. Még érzi a melegét. Fájdalmasan öklözik bele a keret melletti falba, s rögtön utána élesen préselve a levetőt szíva be azt, s lerázza a kezét.*
- Ez sem jött össze, Ralas. *Motyogja csendesen a tengernek.* De történt már ilyen, nem igaz? Mit vagy meglepve? *Dühösen rázza meg a fejét, majd cipőt húzva, igazít egyet magán, s kifejezéstelen tekintettel indul meg a Sellő felé, ahol tervei szerint végre munkába áll, előkészíti a terepet Zammiria és társai érkezéséig.*
802. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2019-04-07 04:37:13
Üzenet elküldve: 2019-04-07 04:37:13
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 510
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 510
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Meztelen igazság//
*A kényes egyensúly megbillen, hol a Vadász, hol a Liliom oldalára. Jóllehet, a barátság említése elsődlegesen kitartó hűségét igyekezett alátámasztani, maguk az utalások, melyek szorítani kezdték a hurkot a préda körül az este folyamán, arra sarkallták, hogy tisztázó köntösben jelenjék meg. A sejtés pedig talált, már rég nem beszélnek egy nyelvet, tán soha nem is beszéltek igazán. Testük minden gond nélkül megérti a másikét, ám lélekben és szavakban folyton elvesznek.
Mikor elhangzik, hogy "nem ajándékba adtam", Zam még nem érti. Csak valamiféle halvány rossz érzés kezd benne motoszkálni. Az igazi vihar azonban csak azután érkezik, hogy homlokára búcsúcsókot kap. Megrezzen a tekintete a barát fogalmának rosszallásán, melyhez társuló mosoly lesajnálónak hat. Mikor hanyagul odavetik neki, hogy az éjszaka viszont ajándék volt, már sötétség suhan át a tekintetén. Felülve hallgatja tovább a hideg szavakat, az öltözni kezdő férfi szelíd köntösbe bújtatott kifakadását. Zárkózott arckifejezéssel, kissé még hitetlenül áll a dolgok ilyetén fordulata előtt. Már másodszor esik meg vele két napon belül. Egyre nehezebb türtőztetnie magát, hogy közbevágjon, de kibírja, még ha arcéle meg is feszül az "ennél jobb vagyok", vagy az "így nem érdekelsz" részeknél. Szája szorosan csukva, mikor Ralas indulásra sürgetése zárja a monológot, pedig cudar idő van kint. Egy kicsit erősebben jár Zam mellkasa, de ekkor egyszeriben uralma alá hajtja azt is, és kényszeríti a megnyugvásra. Enyhén felemeli az állát, arcizmai kisimulnak. Tekintete még indulatos, de elfordítja Ralasról, mikor felkel és öltözködni kezd.*
- Ami azt illeti, van.
*Felel elsőként a legutolsó kérdésre. A hangja most is visszafogott, ám a puhaságnak, melegségnek nyoma sincs.*
- Csak hogy tudd... a barátság számomra nem azt jelenti, hogy végighentergem valakivel az éjszakát.
*Tekintete egy pillanatra odavillan a férfira, de folytatja ruhái felöltését. Eltűnik hangjából az él, színtelenebbé válik a folytatásban.*
- A törődés nálam azt jelenti, hogy fürdővizet készítek, elcaplatok vacsoráért és foglalkozom azzal, ami bántja a másikat. Kezdettől fogva ez volt az ajánlatom, mondtam is, hogy nem akarom keverni a barátságot a testiséggel. Emlékeim szerint a kezdeményezés sosem az enyém volt találkozásainkkor, azt viszont nem vetheted a szememre, hogy partner voltam benne...
*Újra Ralasra pillant, ezúttal kevésbé haragosan, inkább rosszkedvűn.*
- Ha a továbbiakban mellőzni akarod, tiszteletben fogom tartani a döntésed.
*Miután az üres fegyverövet is felcsatolja, haját zavartan a füle mögé simítja, pillantása szétszórtan jár a szobában, ahol a jelek szerint utoljára fordul meg, majd megakad az asztalon, a félbemaradt vacsora mellett. Odasétál és a tőrt kihúzza az átdöfött szerződésből, majd elteszi a helyére. Felölti a fekete vállkendőt, majd a köpönyeget is, közben a papírra pillant. Kihúz a zsebéből egy erszényt 1300 arannyal, s leteszi Ralas Drayte asztalára.
*
- Az első részlet tőlem.
*Aztán letesz még 1 Világoszöld varázsitalt is Ralas Drayte számára, valamint 2 Fehér varázsitalt szintén Ralas Drayte asztalára. Ehhez nagyon csendesen fűz már csak néhány szót.*
- Ezt neked hoztam...
*Utána kifelé indul, de az ajtóban megáll és a férfira néz.*
- A barátságot még mindig felajánlom, remélem, most már világos, hogy mit jelent. Ha nem kell, akkor maradunk üzletfelek. Elmegyek a társaimmal a Sellőhöz, én is bemutatom őket.
*Felhajtja a csuklyát, s indulásra kész, de ha még mondana valamit a férfi, megvárja, mielőtt kimegy az esőre.*
*A kényes egyensúly megbillen, hol a Vadász, hol a Liliom oldalára. Jóllehet, a barátság említése elsődlegesen kitartó hűségét igyekezett alátámasztani, maguk az utalások, melyek szorítani kezdték a hurkot a préda körül az este folyamán, arra sarkallták, hogy tisztázó köntösben jelenjék meg. A sejtés pedig talált, már rég nem beszélnek egy nyelvet, tán soha nem is beszéltek igazán. Testük minden gond nélkül megérti a másikét, ám lélekben és szavakban folyton elvesznek.
Mikor elhangzik, hogy "nem ajándékba adtam", Zam még nem érti. Csak valamiféle halvány rossz érzés kezd benne motoszkálni. Az igazi vihar azonban csak azután érkezik, hogy homlokára búcsúcsókot kap. Megrezzen a tekintete a barát fogalmának rosszallásán, melyhez társuló mosoly lesajnálónak hat. Mikor hanyagul odavetik neki, hogy az éjszaka viszont ajándék volt, már sötétség suhan át a tekintetén. Felülve hallgatja tovább a hideg szavakat, az öltözni kezdő férfi szelíd köntösbe bújtatott kifakadását. Zárkózott arckifejezéssel, kissé még hitetlenül áll a dolgok ilyetén fordulata előtt. Már másodszor esik meg vele két napon belül. Egyre nehezebb türtőztetnie magát, hogy közbevágjon, de kibírja, még ha arcéle meg is feszül az "ennél jobb vagyok", vagy az "így nem érdekelsz" részeknél. Szája szorosan csukva, mikor Ralas indulásra sürgetése zárja a monológot, pedig cudar idő van kint. Egy kicsit erősebben jár Zam mellkasa, de ekkor egyszeriben uralma alá hajtja azt is, és kényszeríti a megnyugvásra. Enyhén felemeli az állát, arcizmai kisimulnak. Tekintete még indulatos, de elfordítja Ralasról, mikor felkel és öltözködni kezd.*
- Ami azt illeti, van.
*Felel elsőként a legutolsó kérdésre. A hangja most is visszafogott, ám a puhaságnak, melegségnek nyoma sincs.*
- Csak hogy tudd... a barátság számomra nem azt jelenti, hogy végighentergem valakivel az éjszakát.
*Tekintete egy pillanatra odavillan a férfira, de folytatja ruhái felöltését. Eltűnik hangjából az él, színtelenebbé válik a folytatásban.*
- A törődés nálam azt jelenti, hogy fürdővizet készítek, elcaplatok vacsoráért és foglalkozom azzal, ami bántja a másikat. Kezdettől fogva ez volt az ajánlatom, mondtam is, hogy nem akarom keverni a barátságot a testiséggel. Emlékeim szerint a kezdeményezés sosem az enyém volt találkozásainkkor, azt viszont nem vetheted a szememre, hogy partner voltam benne...
*Újra Ralasra pillant, ezúttal kevésbé haragosan, inkább rosszkedvűn.*
- Ha a továbbiakban mellőzni akarod, tiszteletben fogom tartani a döntésed.
*Miután az üres fegyverövet is felcsatolja, haját zavartan a füle mögé simítja, pillantása szétszórtan jár a szobában, ahol a jelek szerint utoljára fordul meg, majd megakad az asztalon, a félbemaradt vacsora mellett. Odasétál és a tőrt kihúzza az átdöfött szerződésből, majd elteszi a helyére. Felölti a fekete vállkendőt, majd a köpönyeget is, közben a papírra pillant. Kihúz a zsebéből egy erszényt 1300 arannyal, s leteszi Ralas Drayte asztalára.
*- Az első részlet tőlem.
*Aztán letesz még 1 Világoszöld varázsitalt is Ralas Drayte számára,
valamint 2 Fehér varázsitalt szintén Ralas Drayte asztalára. Ehhez nagyon csendesen fűz már csak néhány szót.*- Ezt neked hoztam...
*Utána kifelé indul, de az ajtóban megáll és a férfira néz.*
- A barátságot még mindig felajánlom, remélem, most már világos, hogy mit jelent. Ha nem kell, akkor maradunk üzletfelek. Elmegyek a társaimmal a Sellőhöz, én is bemutatom őket.
*Felhajtja a csuklyát, s indulásra kész, de ha még mondana valamit a férfi, megvárja, mielőtt kimegy az esőre.*
801. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2019-04-07 00:23:33
Üzenet elküldve: 2019-04-07 00:23:33
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Meztelen igazság//
*Zúg a szél, zúg, akár a harag tengere, hánykódva, tépve, magát dobálva a légben csapódik be a tenger tajtékozva zokogó felszínébe, s örvénylő hullámokat gerjeszt. Vészterhes dörej cikázik át a tájon, mit a villámlás megelőz. Ralas tekintetének mozgása gyorsul a mennyezet rései között... egy, kettő, három, négy... Szél rázza meg a becsukott ablak rámát, kellemetlenül és dühösen. Nem hallja, kizár mindent, fülében apró suttogás csupán, s az sem a szél, talán immár lelke beszél. Hallja Zammiria hangját, s mély sötét szemébe hasonló komolysággal néz. Nem veszi le róla szemét akkor sem, mikor a lány felkönyököl, s csak halvány mosollyal érzékeli az apró csókot, mi hamar elhervad, akár a haldokló virág. Zam hófehér haja lágyan omlik mellkasára, amint fölé hajol, s Ralas több árnyalatban játszó szempárja az elgondolkodó tekintetbe simul. Tudja mi következik, hallotta már ezerszer, talán nem csak a lánytól... talán nem csak tőle. Volt más is, bár erről Zammiria nem biztos, hogy tudhat, igaz, most osztott meg belőle egy fejezetet. Eddig nem volt fontos, azonban a sötét szemekbe nézve, s az ajakba ráncolt mosolyban elveszve, már nagyon is érdekes, még, ha csupán néhányadik alkalommal is találkoztak. Ralas életéről eddig ilyen részletességgel senkinek sem beszélt. ~ Nem látja. ~
Furcsa, hogy nem esik az eső, az ég könnyei még nem indulnak, ritmusos kopogásuk az üvegen, ahogy elérik, s rettegve placcsannak széjjel, átkos pacákká omolva, nem jelennek meg, talán csak Ralas képzeletében.*
- Életre nevelt. *Suttogja kifejezéstelen tekintettel.* Amire nem voltam alkalmas... mostanáig, Zammiria. És ne köszönd, nem ajándékba adtam.
*Húzza és rántja, korbáccsal szaggatja az eget a villám, dörrenése csattan, ostora kegyetlen. A hasadás mentén világ gyúlik, fényes és erős, mely bevilágítja a kandalló tűz melegítette szobát, hideg fényét a párosra vetve, s megfagyasztva a pillanatot. Az arcán végigsimító kezet elkapva a tenyérbe csókol, erősen és szorítva, akárha az utolsó csókja lenne az életben bárkinek, mint a harcos, mely tudja, hogy ütközete utolsó lesz, s soha nem tér már vissza. ~ Ne mondd ki... ~ Ismét villámlik, bár már nem éri meglepetésként, s nem is rezzen össze tőle. Még mindig a szemeket látja, azokat a csodás, mélyen ülő sötétlő szemeket, melyeket még a tán reggelben rutinosan elvégzett mozdulatok ki is emelnek.*
- Nem változtatnék... *Ismétli meg csendesen, s keze a lány arcára simul. Ott marad akkor is, mikor szíve hevesebben indul vágtába, a huncut ráncokat talán már akkor észreveszi, mikor el sem kezdődnek. A kecsesen ívelt bársonyos és fehér szemöldök rezdülésébe maga is belerezzen. ~ Kérlek... ne mondd ki, Zammiria... ~ Van az úgy, hogy a lélek kér, s kiabál. Hangtalan szavakat formáz, az elmét, s a testet belülről marja savként szava, de nem kerül napvilágra. Megbújik a sötétben. Csak tulaja tudja mit is akar, de ez a tulaj most két íriszben elveszve hallgat, s hangtalan könyörög. Az elhangzott mondat fájdalmas, de grimasz nélkül tűri, akárha minden mást az életben, bár felér egy rúgással, mi oldalát éri, vagy egy érintéssel, mely ágyékát. Akár fiatalabb korában. ~ "Olyan barátok, akik hébe-hóba ruhátlanul beszélik meg ügyeiket. A barátaimmal mindig törődöm." ~.
Mosolygós asszony hajol fölébe, hogy utolsó csókjával búcsúzzon el. Az ifjú epekedve néz utána, s szemeibe könnyek tolulnak. Az egyik barátja érkezett meg, hasonló, mint az ifjú, akivel mindig törődni kell. Hiszen a barátság erről szól, nem igaz? A barátokkal mindig törődni kell, csak ne lennének oly vékonyak azok a falak. Ütemes kopogásba kezd az eső, s a szél újabb és újabb lökéssel nyomja be az ablakot, újra... és újra... és újra... mely zárva marad, akár csak az ifjú szeme. Gyorsabban és gyorsabban. Az ágy, min az asszony a "barátaival" hált régi volt, aztán lassan, a recsegés, a szél ütemes lökéseibe simult, hogy villám dörrenéssel párosodott kacagó sikolyban végződjön. A barát mosolyogva távozik.
Lehunyja szemét, s Zammiria ajkát érzi arcán. Oly könnyed és oly természetes, mintha mindig is ezt csinálta volna. Ifjú, vagy felnőtt, mit számít már. A régi barátot lecserélték, s az ifjú maga rója útját már, nincstelenül és egyedül az utcán, ágyába más került, kinek bókok gyanánt suttogott dicséretek hangzanak el, minden éjszakán. ~ A célok feleslegesek... a barátokkal törődni kell... hiszen erre valók a barátok, nem igaz, Ralas? ~ *
- Nem. *Egyenesen és tompán hangzik a szó. Ha teheti lassú mozdulattal húzza magához közelebb Zam homlokát, hogy apró csókot leheljen rá.* Nem leszek ilyen barát. Legalábbis, ami a te fogalmaidban barátként szerepel. *Mosolyodik el szomorkásan.* Együtt leszünk? Ó, igen. De nem úgy. Ebben a formában biztos nem, tekintsd ezt az estét ajándéknak. *Vonja meg a vállát, majd lassan megpróbál felülni, s lábát, az ágy mellé helyezi, nadrágjáért nyúl.*
- Vajon hány ilyen barátod lehet még, Zammiria? Kettő, három, tíz? *Ülve húzza fel a nadrágot, miközben féloldalasan a lányra néz.*
- Akivel törődni kell, akik megérdemlik a jutalmat, ha jól viselkednek, ha úgy tesznek, ahogy kell? *Hangja nem remeg meg, s közben már ingéért nyúl, de útközben megáll, majd halványan a lányra mosolyog.*
- Tudom, főnökasszony, hisz mondtad, hisz felkészítettél, de fejlődöm, nem igaz? Szórakozz nyugodtan a barátaiddal, amennyit csak akarsz, de én nem leszek köztük, így nem! Ettől már többre tartom magam, legyek bár önző, az sem érdekel. Te érdekelsz... *Mutat a lányra hirtelen.* de nem így. *Kettőt igazít az ingén, arca komor és hideg.*
- Most pedig induljunk. Várnak az alkalmazottaim, hosszú ideje elhanyagoltam őket. Be szeretnélek nekik mutatni, megérdemlik, hogy megismerjék a legendát. *Mosolyodik el.* Sokat gondoltam rád, s sokat is meséltem rólad, a titokzatos megbízóról. *Belebújik az ingbe.*
- Jössz, vagy van egyéb elintéznivalód? *Kérdezi karba font kézzel, s az eső csak esik szüntelen, bár villám már nem cikázik. Valahogy csendesedett az idő.*
*Zúg a szél, zúg, akár a harag tengere, hánykódva, tépve, magát dobálva a légben csapódik be a tenger tajtékozva zokogó felszínébe, s örvénylő hullámokat gerjeszt. Vészterhes dörej cikázik át a tájon, mit a villámlás megelőz. Ralas tekintetének mozgása gyorsul a mennyezet rései között... egy, kettő, három, négy... Szél rázza meg a becsukott ablak rámát, kellemetlenül és dühösen. Nem hallja, kizár mindent, fülében apró suttogás csupán, s az sem a szél, talán immár lelke beszél. Hallja Zammiria hangját, s mély sötét szemébe hasonló komolysággal néz. Nem veszi le róla szemét akkor sem, mikor a lány felkönyököl, s csak halvány mosollyal érzékeli az apró csókot, mi hamar elhervad, akár a haldokló virág. Zam hófehér haja lágyan omlik mellkasára, amint fölé hajol, s Ralas több árnyalatban játszó szempárja az elgondolkodó tekintetbe simul. Tudja mi következik, hallotta már ezerszer, talán nem csak a lánytól... talán nem csak tőle. Volt más is, bár erről Zammiria nem biztos, hogy tudhat, igaz, most osztott meg belőle egy fejezetet. Eddig nem volt fontos, azonban a sötét szemekbe nézve, s az ajakba ráncolt mosolyban elveszve, már nagyon is érdekes, még, ha csupán néhányadik alkalommal is találkoztak. Ralas életéről eddig ilyen részletességgel senkinek sem beszélt. ~ Nem látja. ~
Furcsa, hogy nem esik az eső, az ég könnyei még nem indulnak, ritmusos kopogásuk az üvegen, ahogy elérik, s rettegve placcsannak széjjel, átkos pacákká omolva, nem jelennek meg, talán csak Ralas képzeletében.*
- Életre nevelt. *Suttogja kifejezéstelen tekintettel.* Amire nem voltam alkalmas... mostanáig, Zammiria. És ne köszönd, nem ajándékba adtam.
*Húzza és rántja, korbáccsal szaggatja az eget a villám, dörrenése csattan, ostora kegyetlen. A hasadás mentén világ gyúlik, fényes és erős, mely bevilágítja a kandalló tűz melegítette szobát, hideg fényét a párosra vetve, s megfagyasztva a pillanatot. Az arcán végigsimító kezet elkapva a tenyérbe csókol, erősen és szorítva, akárha az utolsó csókja lenne az életben bárkinek, mint a harcos, mely tudja, hogy ütközete utolsó lesz, s soha nem tér már vissza. ~ Ne mondd ki... ~ Ismét villámlik, bár már nem éri meglepetésként, s nem is rezzen össze tőle. Még mindig a szemeket látja, azokat a csodás, mélyen ülő sötétlő szemeket, melyeket még a tán reggelben rutinosan elvégzett mozdulatok ki is emelnek.*
- Nem változtatnék... *Ismétli meg csendesen, s keze a lány arcára simul. Ott marad akkor is, mikor szíve hevesebben indul vágtába, a huncut ráncokat talán már akkor észreveszi, mikor el sem kezdődnek. A kecsesen ívelt bársonyos és fehér szemöldök rezdülésébe maga is belerezzen. ~ Kérlek... ne mondd ki, Zammiria... ~ Van az úgy, hogy a lélek kér, s kiabál. Hangtalan szavakat formáz, az elmét, s a testet belülről marja savként szava, de nem kerül napvilágra. Megbújik a sötétben. Csak tulaja tudja mit is akar, de ez a tulaj most két íriszben elveszve hallgat, s hangtalan könyörög. Az elhangzott mondat fájdalmas, de grimasz nélkül tűri, akárha minden mást az életben, bár felér egy rúgással, mi oldalát éri, vagy egy érintéssel, mely ágyékát. Akár fiatalabb korában. ~ "Olyan barátok, akik hébe-hóba ruhátlanul beszélik meg ügyeiket. A barátaimmal mindig törődöm." ~.
Mosolygós asszony hajol fölébe, hogy utolsó csókjával búcsúzzon el. Az ifjú epekedve néz utána, s szemeibe könnyek tolulnak. Az egyik barátja érkezett meg, hasonló, mint az ifjú, akivel mindig törődni kell. Hiszen a barátság erről szól, nem igaz? A barátokkal mindig törődni kell, csak ne lennének oly vékonyak azok a falak. Ütemes kopogásba kezd az eső, s a szél újabb és újabb lökéssel nyomja be az ablakot, újra... és újra... és újra... mely zárva marad, akár csak az ifjú szeme. Gyorsabban és gyorsabban. Az ágy, min az asszony a "barátaival" hált régi volt, aztán lassan, a recsegés, a szél ütemes lökéseibe simult, hogy villám dörrenéssel párosodott kacagó sikolyban végződjön. A barát mosolyogva távozik.
Lehunyja szemét, s Zammiria ajkát érzi arcán. Oly könnyed és oly természetes, mintha mindig is ezt csinálta volna. Ifjú, vagy felnőtt, mit számít már. A régi barátot lecserélték, s az ifjú maga rója útját már, nincstelenül és egyedül az utcán, ágyába más került, kinek bókok gyanánt suttogott dicséretek hangzanak el, minden éjszakán. ~ A célok feleslegesek... a barátokkal törődni kell... hiszen erre valók a barátok, nem igaz, Ralas? ~ *
- Nem. *Egyenesen és tompán hangzik a szó. Ha teheti lassú mozdulattal húzza magához közelebb Zam homlokát, hogy apró csókot leheljen rá.* Nem leszek ilyen barát. Legalábbis, ami a te fogalmaidban barátként szerepel. *Mosolyodik el szomorkásan.* Együtt leszünk? Ó, igen. De nem úgy. Ebben a formában biztos nem, tekintsd ezt az estét ajándéknak. *Vonja meg a vállát, majd lassan megpróbál felülni, s lábát, az ágy mellé helyezi, nadrágjáért nyúl.*
- Vajon hány ilyen barátod lehet még, Zammiria? Kettő, három, tíz? *Ülve húzza fel a nadrágot, miközben féloldalasan a lányra néz.*
- Akivel törődni kell, akik megérdemlik a jutalmat, ha jól viselkednek, ha úgy tesznek, ahogy kell? *Hangja nem remeg meg, s közben már ingéért nyúl, de útközben megáll, majd halványan a lányra mosolyog.*
- Tudom, főnökasszony, hisz mondtad, hisz felkészítettél, de fejlődöm, nem igaz? Szórakozz nyugodtan a barátaiddal, amennyit csak akarsz, de én nem leszek köztük, így nem! Ettől már többre tartom magam, legyek bár önző, az sem érdekel. Te érdekelsz... *Mutat a lányra hirtelen.* de nem így. *Kettőt igazít az ingén, arca komor és hideg.*
- Most pedig induljunk. Várnak az alkalmazottaim, hosszú ideje elhanyagoltam őket. Be szeretnélek nekik mutatni, megérdemlik, hogy megismerjék a legendát. *Mosolyodik el.* Sokat gondoltam rád, s sokat is meséltem rólad, a titokzatos megbízóról. *Belebújik az ingbe.*
- Jössz, vagy van egyéb elintéznivalód? *Kérdezi karba font kézzel, s az eső csak esik szüntelen, bár villám már nem cikázik. Valahogy csendesedett az idő.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1805-1824