//A lehetetlen után//
*A férfi, első kérdése hamar választ is kap Eraitól, sőt szinte észre sem veszi a szőke, hogy szólnak neki a mondandója közepette. Ritkán szokott beszélni, még akkor is, ha Nazron mellett állandóan megteszi és ilyenkor szüksége van a lelkének arra, hogy mindent kiadhasson. Aztán a másik a saját ismertetőjegyeit kezdi leírni, amivel tényleg nem mond túl sokat és a késdobáló valahol legbelül, már kezd is lemondani a normális válaszról, amikor a téma egészen más felé terelődik. Mindazt, amit felsorol a tolvaj és szégyell, Hist egészen másképpen gondolkodik róluk. Hiszen a férfi tényleg, csak szeretetre vágyik és ezekben a pillanatokban a legtisztábbnak látja őt a nő. Ez az egyik titkos oka is, hogy nem küldte még el a világ másik felére a szöszi Nazront, hiszen túl jónak tartja, ahhoz hogy hagyja tovább törni. Nagyon szeretne ezekben a pillanatokban megszólalni, de mégis érzi most nem szakíthatja, csak úgy félbe a kék szeműt. Hiszen nem nyílna meg neki egyről a kettőre bármikor neki, csak így. Amikor a gyermek szó elhagyja az őt karoló ajkát, a szemébe is szeretet költözik pusztán az említés végett. Jó apa lenne a másik, erről megvan győződve, inkább attól félti a mellette ülőt, hogy sosem fogja saját magának megengedni a babákat. Egy pillanatig saját magán is elméláz hiszen, már egyre inkább elhagyja azokat az éveit, amikor az ember még elvenné őt és családot alapíthatna. Tényleg vágyik a babákra, egy szerető férjre, de sajnos a tökéletes férfit sosem találja hozzá*
- Nem vagy szánalmas, Nazron. Mindenki vágyik az efféle apró dolgokra, sőt ezek az egyik oka amiért igazán megéri élni. Szerintem mindenkinek jár család, és te pont nem az vagy, aki szerintem rosszul bánna a gyerekeivel. Fogadd meg most, amit mondok, ne félj boldog lenni és vágyni valamire. Ha pedig ez meg van, egyszer tegyél érte. Egyébként tényleg sok nő az általad leírt férfira vágyik, de én szeretek beszélgetni, megismerni azt, akivel találkozom. *Erai ujjai a férfi vállán kötnek ki, a nő hangja lassan és lágyan zengi be a szobát, miközben finoman igyekszik masszírozni, simogatni az ingen keresztüli említett területet. Pusztán valamiféle újabb apró gesztusként, ami ösztönösen jön. Nem tudja, hogyan fog reagálni a másik, de a szavai tényleg törődést tükröznek. Őszintén szeretné, hogy egyszer megkapja azt amire vágyik Trimlend is, még akkor is, ha ő ezt esetleg nem fogja látni. *