//Második szál//
//A félvér tervez//
*Hát ez a nap is eljött. Árvánk visszatér a Kikötőbe. Méghozzá önszántából. Ez több szempontból sem bölcs lépés tőle. Tekintve, hogy mikor legutóbb itt jártak két hullát is hagytak maguk után. Az egyik pedig valami helyi híresség lehetett. Az éjszakai ökölharcok addig veretlen bajnoka. Akit nem csupán ettől a címtől fosztottak meg csúfosan a rajongói előtt, de az egyik fivérétől, majd később a fejétől is egy sikátorban. A lány nem lenne meglepve, ha a fél környék most az ő buksiát szeretné zsákban látni. Vagy karóra tűzve. Vagy bárhogy is intézik errefelé az ilyesmit. Ukrom sebtében tákolt csuklyája viszont teszi a dolgát. Nem a legmelegebb darab ezen hideg napon, ellenben elrejti Lilyt a kíváncsi szemek elől. Azonban így nehéz lesz kiderítenie, hogy valóban van-e vérdíj a kobakján. Az első ötlete az volt, hogy keres valami utcakölyköt, aki a fél lábát is eladná tíz aranyért és majd kiszedi belőle, amit tudni akar. Ám ilyen hidegben még a patkányok sem bújnak elő a vackaikból. Tanácstalanul pislog kékjeivel egyik sarokról a másikra. Nagyon nem szívesen merészkedne annak a Rókalyuknak nevezett késdobáló pöcegödörnek a közelébe. Ahogy kéjsóvár iszákosok társaságára sem vágyik a Sellőházban. A fogadók pedig pont megfelelő helyek lennének információk gyűjtésére. Nem beszélve arról, hogy egy ilyen helyen el is kezdhetné csinálni, amiért valójában érkezett. Egy mély, lemondó sóhaj közben azt kívánja, bárcsak ismerne itt valakit. Aztán eszébe jut Myyna. A lány, akivel egy felettébb kellemes napot töltött Artheniorban. Ő valahol itt dolgozik.*
~Mit is mondott? Négy holló... Nem! A hollók mások.~
*Állát vakarva, szinte gereblyével fésüli az agytekervényeit emlékek után kutatva.*
~Biztos, hogy varjú. Meg talán taverna is. De hányan vannak a varjak?~
- Hé, öreg!
*Kiált egy koldusnak tűnő, rongyokat viselő, szakállas, vén fickó irányába. Aztán határozott léptekkel el is indul felé.*
- Egy fogadót keresek. Valami varjú taverna, vagy mi. Tudod, merre találom?
*Az öreg először mosolyogni kezd, majd a szemeit forgatja. Végül csak kinyitja foghíjas száját.*
- Tudom. *bólint* De nem árulom el ingyé'. Tudod gyermekem, a magamfajta már nehezen keresi meg a pálinkára valót. Pedig ilyen hidegben köll valami, ami belülrő' fölmelegít.
*Itt árvánkon a sor, hogy rosszallóan forgatni kezdje kékjeit.*
- Legyen!
*Vakkantja a vén piásnak, majd lopva körbepillant. Mivel senki gyanúsat nem lát, előhúzza tatyójából az erszényét. Abból pedig tíz aranyat számol ki a markába. Az öreg sem rest tartani a sajátját, de Lily türelemre inti.*
- Nem úgy van az. Előbb halljam, amit tudni akarok!
- Amit keresel az a Hét Varjú Taverna. Oda meg úgy jutsz el, hogy végigmész ezen az utcán arra. Aztán balra veszed az irányt és mész még egyenest. Ottan má' látni fogod.
*Árad az információ az öregből. Na meg persze a szájszag is. Csodálatos világ ez. Ahol a haszonlesőknek elég megmutatni, milyen színű az arany és már készségessé is válnak. Árvánk tudja ezt nagyon jól és nem olyan fából faragták, hogy csak úgy szórja a nehezen megszerzett, apró vagyonát. Ennek megfelelve az arany visszakerül az erszénybe. Az meg a tatyóba. A félvér pedig indul is a mutatott irányba.*
- És a fizettségem?!
*Horkan fel az öreg.*
- Keress munkát, vagy tanulj meg lopni!
*Feleli a lány, már néhány lépés távolságból.*
~A Hét Varjú Taverna. Vigyázz Myyna! Szavadon foglak azzal a teával kapcsolatban.~