Kikötő - Lakónegyed
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Dokkok és kikötő (új) Csatornarendszer (új) Vérkert (új) | Lakónegyed | Rumos Rókalyuk (új) Sellőház (új) Vámház (új) Hét Varjú Taverna (új) |  |
1720. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2024-07-21 13:15:42
Üzenet elküldve: 2024-07-21 13:15:42
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 287
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 287
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Sárarany//
//Második szál//
*Ha jobb kedvében volna, hogy belegondoljon, mi történne akkor, ha rajzolni próbálna, lehet ő maga is szórakozna a lehetséges végkifejleteken, a másik által hiányolt félmosollyal a szája sarkában. Még az is lehet, eleget is tenne a nő kívánságának. Ha más kedvében volna. Más helyzetben. Attól nem fél, hogy nem sikerülne semmi, bár számít rá, hogy így lenne. Most azonban még ha elé is tolna egy papírt és rajzeszközt is adna a kezébe a hosszúéletű, akkor sem mozdulna a magára kényszerített közönyéből. Értékeli a gesztust, de nem oldja meg a problémáját, s ha sokáig unszolják, a végén az ellenkezőjébe csap át az egész, mint aminek eredetileg szánták, és csak dühösebb lesz ettől is. Lehet, hogy nem mondott direkt nemet, de érződhet rajta, hogy nem hozza lázba az ötlet. Nem hozza lázba igazán semmi most. A gondolatok visszakanyarodtak a toronyhoz, a reggelhez, az előző naphoz. Az eséshez, amit elkerülhetett volna, ha máshova kapaszkodik, ha máshol van a súlypontja. Tudja, hogy nem old meg semmit a múlttal de mást nem tehet. Számolhatja a gerendákat a feje fölött oda és vissza, hátha több vagy kevesebb lesz egyik irányba.
A lába nem javul, bár képtelenség volt az elképzelés is, hogy ennyi idő alatt jobb lesz. Mégis, ha csak annyira fájna, hogy rá tudna terhelni, akár egy egészen kicsit, már odakint lenne. Félúton a dokkokhoz. Aztán úton a földeken. Haza.. Nyűgösek a vonások az arcán, és egyelőre rendezni sem próbálja őket. Minek. Az alkarvédőit kezdi levenni inkább magáról, mintha addig is csinálna valamit. Hasznosat. Egy darabig még itt lesz, szükségét nem látja, hogy magán tartsa őket. Az íjáról is levehetné az ideget, de az ott maradt a szék mellett. Sötét felhőként kering fölötte a haragja, konkrét cél nélkül, ahogyan leveti az egyik bőrvértet. Egyáltalán nem a másikra dühös, leginkább saját magára, ha valakire.
Maga elé meredve dolgozik, miközben a nő feláll mellőle, hogy felfeküdjön az ágyra. Ott biztos kényelmesebb. Így viszont nem látja talán, mit vált ki a kérdése, legfeljebb a félvér mellett földre eső alkarvédő hangját hallhatja. Nem ügyel már rá. Ha valamire, arra a legkevésbé sincs szüksége, hogy a hosszúéletű ilyen kérdéseket tegyen fel neki. Az, hogy ő mit kérdezett korábban, fel sem merül. Elvárja, hogyha a nőt zavarja valami, szóljon, de az, hogy tőle kérdezzen.. A jobbján hagyott vértjéért nyúl, hogy azt is levegye a kezéről. Igyekszik csak arra figyelni, amit csinál; a másik mellé dobja azt is, és az inge ujja után nyúl, hogy felhajtsa, az arcán állandósuló zordon kifejezéssel meredve maga elé. Anélkül, hogy válaszolna, vagy jelezné, hogy hallotta egyáltalán a kérdést.*
//Második szál//
*Ha jobb kedvében volna, hogy belegondoljon, mi történne akkor, ha rajzolni próbálna, lehet ő maga is szórakozna a lehetséges végkifejleteken, a másik által hiányolt félmosollyal a szája sarkában. Még az is lehet, eleget is tenne a nő kívánságának. Ha más kedvében volna. Más helyzetben. Attól nem fél, hogy nem sikerülne semmi, bár számít rá, hogy így lenne. Most azonban még ha elé is tolna egy papírt és rajzeszközt is adna a kezébe a hosszúéletű, akkor sem mozdulna a magára kényszerített közönyéből. Értékeli a gesztust, de nem oldja meg a problémáját, s ha sokáig unszolják, a végén az ellenkezőjébe csap át az egész, mint aminek eredetileg szánták, és csak dühösebb lesz ettől is. Lehet, hogy nem mondott direkt nemet, de érződhet rajta, hogy nem hozza lázba az ötlet. Nem hozza lázba igazán semmi most. A gondolatok visszakanyarodtak a toronyhoz, a reggelhez, az előző naphoz. Az eséshez, amit elkerülhetett volna, ha máshova kapaszkodik, ha máshol van a súlypontja. Tudja, hogy nem old meg semmit a múlttal de mást nem tehet. Számolhatja a gerendákat a feje fölött oda és vissza, hátha több vagy kevesebb lesz egyik irányba.
A lába nem javul, bár képtelenség volt az elképzelés is, hogy ennyi idő alatt jobb lesz. Mégis, ha csak annyira fájna, hogy rá tudna terhelni, akár egy egészen kicsit, már odakint lenne. Félúton a dokkokhoz. Aztán úton a földeken. Haza.. Nyűgösek a vonások az arcán, és egyelőre rendezni sem próbálja őket. Minek. Az alkarvédőit kezdi levenni inkább magáról, mintha addig is csinálna valamit. Hasznosat. Egy darabig még itt lesz, szükségét nem látja, hogy magán tartsa őket. Az íjáról is levehetné az ideget, de az ott maradt a szék mellett. Sötét felhőként kering fölötte a haragja, konkrét cél nélkül, ahogyan leveti az egyik bőrvértet. Egyáltalán nem a másikra dühös, leginkább saját magára, ha valakire.
Maga elé meredve dolgozik, miközben a nő feláll mellőle, hogy felfeküdjön az ágyra. Ott biztos kényelmesebb. Így viszont nem látja talán, mit vált ki a kérdése, legfeljebb a félvér mellett földre eső alkarvédő hangját hallhatja. Nem ügyel már rá. Ha valamire, arra a legkevésbé sincs szüksége, hogy a hosszúéletű ilyen kérdéseket tegyen fel neki. Az, hogy ő mit kérdezett korábban, fel sem merül. Elvárja, hogyha a nőt zavarja valami, szóljon, de az, hogy tőle kérdezzen.. A jobbján hagyott vértjéért nyúl, hogy azt is levegye a kezéről. Igyekszik csak arra figyelni, amit csinál; a másik mellé dobja azt is, és az inge ujja után nyúl, hogy felhajtsa, az arcán állandósuló zordon kifejezéssel meredve maga elé. Anélkül, hogy válaszolna, vagy jelezné, hogy hallotta egyáltalán a kérdést.*
1719. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2024-07-21 11:05:32
Üzenet elküldve: 2024-07-21 11:05:32
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Sárarany//
//Második szál//
-Hát igen...
*Nézi őt ugyan úgy, majd akaratlanul is vetül saját szeme a karjára. Az egyetlen amivel szöges ellentéte annak, amit mindig akar: észrevétlen lenni. Pedig a többségét maga készítette. Nem olyanok, mint a szemek, hogy tőle függetlenül virítanak oda nem illően. Az ellentétes pólusok mindig is ott vannak benne és ha valamit, azt kívánja kiegyenlíteni. Határvonalon megmaradni, hogy viselhető legyen. *
- De megnéztem volna mi sikerül.
*Mi az első gondolat, mivel próbálkozna. Milyen alakzat születik meg a belső legmélyéből. Ha nem is szép. Persze ha valamit, azt már ő is megfigyelte, hogy a másik semmit nem csinál csak úgy félig. Minden mozdulatát áthatja a fegyelmezettség, legalábbis neki ezt tükrözi, ha belül nincs is így. Még nem látta megingani azt a kezet. Talán amaz sem akarja meglátni magát úgy. Mint most, hogy kényszer pihenőre ítélte őt a lába.
Az érzelmi töltete ezeknek a műveknek Ril számára is más, mint hagyományos értelemben. Sok minden azért van rajta, mert nem akarja többé máshol látni. Oda ütötte bele, hogy vége legyen. Nem kezdeteket jelez. Persze van néhány számára kedves is, de a legtöbbje nem egy jó emlék. Talán ez is afféle büntetés. Emlékeztető arra, amire nem akar emlékezni. Amire pedig úgy szeretne... arra nem tud. Torz a világa és ebbe az abszurditásba tört bele a félvér, aki bár néha felkavarja az állóvizét, mégis csendesen jó társ. Nem zavaró. Kielégíti azt a szomjat, amiről nem tud. És épp elég, mert nem túlzó. Nem kívánja magán hordozni keze nyomát, de nem állna ellent. Csak egy bőrdarabra gondolt, amibe belemélyesztheti a bronztűt. A bőrt feldolgozni tudja, de ilyet még biztosan nem csinált vele. Néha az elf is azon gyakorol, hiszen ha magán akarna, akkor nem lenne több hely rajta. Eszébe jut a nyúl, amit ott tőle karnyújtásnyira sózott. Szőr nélkül neki mondjuk értelmesebb lett volna, úgy lehet akkor elkéri. Ismét elvigyorodik. Ha nagyon akarja, tényleg mindenben tud találni valami hasznosat.
Csendben ül tovább, bár nem szeret mélységekbe menni, most nem olyan zavaróak a gondolatok. Hogy kinek kije van, vagy nincs. Érdekelné a másik helyzete. Ő is kérdezett már hasonlót, s most láthatja, hogy nem állított valótlant. Tényleg nem várja haza senki. A vásznain kívül persze. Nézi a mozdulatot, ahogy pozicionálja kissé a lábat. Az arcot, hogy mi megy rajta végbe, de aztán ismét csak maga elé mered.*
- A tieid hol vannak? A családod...
*A semmiből jön talán, de benne is érlelődnek kérdések. A saját űrje nyomán. Még össze is függ az előző kérdésével, pedig a férfi teljesen másként értelmezte. De erről ugyan úgy nem tud, mint sok másról. Feláll mellőle, majd mögé fekszik az ágyra. A talpa éri a padlót, de hanyatt dől és úgy mered a semmibe. Ha erről sem kíván beszélni Kyr, akkor egy ideig biztosan békén fogja hagyni. Persze még dönthet a tetoválás mellett is.*
//Második szál//
-Hát igen...
*Nézi őt ugyan úgy, majd akaratlanul is vetül saját szeme a karjára. Az egyetlen amivel szöges ellentéte annak, amit mindig akar: észrevétlen lenni. Pedig a többségét maga készítette. Nem olyanok, mint a szemek, hogy tőle függetlenül virítanak oda nem illően. Az ellentétes pólusok mindig is ott vannak benne és ha valamit, azt kívánja kiegyenlíteni. Határvonalon megmaradni, hogy viselhető legyen. *
- De megnéztem volna mi sikerül.
*Mi az első gondolat, mivel próbálkozna. Milyen alakzat születik meg a belső legmélyéből. Ha nem is szép. Persze ha valamit, azt már ő is megfigyelte, hogy a másik semmit nem csinál csak úgy félig. Minden mozdulatát áthatja a fegyelmezettség, legalábbis neki ezt tükrözi, ha belül nincs is így. Még nem látta megingani azt a kezet. Talán amaz sem akarja meglátni magát úgy. Mint most, hogy kényszer pihenőre ítélte őt a lába.
Az érzelmi töltete ezeknek a műveknek Ril számára is más, mint hagyományos értelemben. Sok minden azért van rajta, mert nem akarja többé máshol látni. Oda ütötte bele, hogy vége legyen. Nem kezdeteket jelez. Persze van néhány számára kedves is, de a legtöbbje nem egy jó emlék. Talán ez is afféle büntetés. Emlékeztető arra, amire nem akar emlékezni. Amire pedig úgy szeretne... arra nem tud. Torz a világa és ebbe az abszurditásba tört bele a félvér, aki bár néha felkavarja az állóvizét, mégis csendesen jó társ. Nem zavaró. Kielégíti azt a szomjat, amiről nem tud. És épp elég, mert nem túlzó. Nem kívánja magán hordozni keze nyomát, de nem állna ellent. Csak egy bőrdarabra gondolt, amibe belemélyesztheti a bronztűt. A bőrt feldolgozni tudja, de ilyet még biztosan nem csinált vele. Néha az elf is azon gyakorol, hiszen ha magán akarna, akkor nem lenne több hely rajta. Eszébe jut a nyúl, amit ott tőle karnyújtásnyira sózott. Szőr nélkül neki mondjuk értelmesebb lett volna, úgy lehet akkor elkéri. Ismét elvigyorodik. Ha nagyon akarja, tényleg mindenben tud találni valami hasznosat.
Csendben ül tovább, bár nem szeret mélységekbe menni, most nem olyan zavaróak a gondolatok. Hogy kinek kije van, vagy nincs. Érdekelné a másik helyzete. Ő is kérdezett már hasonlót, s most láthatja, hogy nem állított valótlant. Tényleg nem várja haza senki. A vásznain kívül persze. Nézi a mozdulatot, ahogy pozicionálja kissé a lábat. Az arcot, hogy mi megy rajta végbe, de aztán ismét csak maga elé mered.*
- A tieid hol vannak? A családod...
*A semmiből jön talán, de benne is érlelődnek kérdések. A saját űrje nyomán. Még össze is függ az előző kérdésével, pedig a férfi teljesen másként értelmezte. De erről ugyan úgy nem tud, mint sok másról. Feláll mellőle, majd mögé fekszik az ágyra. A talpa éri a padlót, de hanyatt dől és úgy mered a semmibe. Ha erről sem kíván beszélni Kyr, akkor egy ideig biztosan békén fogja hagyni. Persze még dönthet a tetoválás mellett is.*
1718. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2024-07-21 09:42:38
Üzenet elküldve: 2024-07-21 09:42:38
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 287
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 287
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Sárarany//
//Második szál//
*Úgy tűnik az, hogy bevallottan nem tud rajzolni nem tartóztatja a nőt attól, hogy továbbra is fenntartsa az ajánlatát. Elnézi a szűnni nem akaró játékos mosolyt egy pillanatra, mielőtt visszafordulna a plafon felé, finoman megrázva a fejét az újabb kérdésre. Ellenez vagy egyértelműen elutasít, nem feltétlenül derül ki belőle.*
- Azt hittem a kettő együtt jár.
*Válaszolja közben nyugodtan. Az, hogy valaki tud-e rajzolni eddig úgy gondolta elengedhetetlen feltétele annak, hogy bármilyen alkotó tevékenységet végezzen a kezével. Csinálja azt szénnel, festékkel vagy tűvel, ugyanaz, ha az alapok nincsenek meg hozzá. Főleg a tetoválásnál, egy maradandó, bőrbe ültetett dolog esetén. Ki nézné egy tehetségtelen, rajzolni is képtelen alak munkáját szívesen magán élete végéig? Nélkülözné az értelmet. Hacsak nem érzelmi felhangja lenne valamiért, de az nincs. Esetében szinte elképzelhetetlen lenne legalábbis. De talán nem is a rajzolás, ami hátráltatja, hanem a tény, hogy ebben az érdeklődésében valóban nem osztozik a nővel. Sosem akart festeni sem, és most, hogy látja a másik kézzel fogható munkáit maga körül, most sem irigyli tőle a képességet. Mint egy távoli, érdekes világ, úgy tekint a vásznakra, de nem gyúl benne kedv tőle az utazásra. Szívesen nézi, ha néha úgy adódik, de semmi több.
A plafont bámulja a feje felett. Az ottani mintákat még nem ismeri, de ha valóban itt kell ülnie holnapig, akkor hamar meg fogja tanulni azokat is. Már csak unalomból is. Nagyon ritka, ha rátelepszik ez az érzés, s olyankor sem maradandó. Mintha a semmittevés hozná magával, addig viszont sosem ül egy helyben tétlenül, hogy kivárja. Most kénytelen. Még csak nem is otthon van, hogy elfoglalhatná magát valamivel, amihez nem kell mozogni..
Nem reagál az újabb kérdésre. Egykedvűen követi egy repedés útját maga felett az egyik gerendán. Ő egyértelműen a szerencsétlen esésre vonatkoztatja a szavakat, és ilyen értelemben egyetért a nővel: nem, nem sűrűn fordul elő. De nem felel hangosan, csak az arcán lesznek sötétebbek a vonások, ahogy újraéled benne a türelmetlen menni akarás. Lepillant a lábára. Mostanra kihűlt a bőre is a borogatás alatt. Odébb mozdítja a párnán. Csak ugyanolyan a fájdalom, mint előtte; dühösen húzza össze a szemét. Ezzel nem megy sehova. Hacsak nem ugrál tényleg. Bosszúsan fújja ki a levegőt. Az alkarvédője után nyúl, hogy levegye magáról.*
//Második szál//
*Úgy tűnik az, hogy bevallottan nem tud rajzolni nem tartóztatja a nőt attól, hogy továbbra is fenntartsa az ajánlatát. Elnézi a szűnni nem akaró játékos mosolyt egy pillanatra, mielőtt visszafordulna a plafon felé, finoman megrázva a fejét az újabb kérdésre. Ellenez vagy egyértelműen elutasít, nem feltétlenül derül ki belőle.*
- Azt hittem a kettő együtt jár.
*Válaszolja közben nyugodtan. Az, hogy valaki tud-e rajzolni eddig úgy gondolta elengedhetetlen feltétele annak, hogy bármilyen alkotó tevékenységet végezzen a kezével. Csinálja azt szénnel, festékkel vagy tűvel, ugyanaz, ha az alapok nincsenek meg hozzá. Főleg a tetoválásnál, egy maradandó, bőrbe ültetett dolog esetén. Ki nézné egy tehetségtelen, rajzolni is képtelen alak munkáját szívesen magán élete végéig? Nélkülözné az értelmet. Hacsak nem érzelmi felhangja lenne valamiért, de az nincs. Esetében szinte elképzelhetetlen lenne legalábbis. De talán nem is a rajzolás, ami hátráltatja, hanem a tény, hogy ebben az érdeklődésében valóban nem osztozik a nővel. Sosem akart festeni sem, és most, hogy látja a másik kézzel fogható munkáit maga körül, most sem irigyli tőle a képességet. Mint egy távoli, érdekes világ, úgy tekint a vásznakra, de nem gyúl benne kedv tőle az utazásra. Szívesen nézi, ha néha úgy adódik, de semmi több.
A plafont bámulja a feje felett. Az ottani mintákat még nem ismeri, de ha valóban itt kell ülnie holnapig, akkor hamar meg fogja tanulni azokat is. Már csak unalomból is. Nagyon ritka, ha rátelepszik ez az érzés, s olyankor sem maradandó. Mintha a semmittevés hozná magával, addig viszont sosem ül egy helyben tétlenül, hogy kivárja. Most kénytelen. Még csak nem is otthon van, hogy elfoglalhatná magát valamivel, amihez nem kell mozogni..
Nem reagál az újabb kérdésre. Egykedvűen követi egy repedés útját maga felett az egyik gerendán. Ő egyértelműen a szerencsétlen esésre vonatkoztatja a szavakat, és ilyen értelemben egyetért a nővel: nem, nem sűrűn fordul elő. De nem felel hangosan, csak az arcán lesznek sötétebbek a vonások, ahogy újraéled benne a türelmetlen menni akarás. Lepillant a lábára. Mostanra kihűlt a bőre is a borogatás alatt. Odébb mozdítja a párnán. Csak ugyanolyan a fájdalom, mint előtte; dühösen húzza össze a szemét. Ezzel nem megy sehova. Hacsak nem ugrál tényleg. Bosszúsan fújja ki a levegőt. Az alkarvédője után nyúl, hogy levegye magáról.*
1717. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2024-07-20 20:26:11
Üzenet elküldve: 2024-07-20 20:26:11
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Sárarany//
//Második szál//
*A félvér egész jó megfigyelő, de ezt Ril nem tudja róla. Nem telt el hozzá elég idő és ki sem mondja a gondolatokat. Hogy miért ül mellé, miért csinálja azt amit, az nem feltétlenül tudatos. Nem vetkőzte le azt, ami az egész eddigi életét átitatta. Hasonulni, vagy beleolvadni. Más a két helyzet, de azt, amivel eddig együtt élt, bármennyire is szeretné, maradéktalanul nem tudja letenni. Amikor elindult utána, amikor még a nyulat sem ejtették el is ezt tette. A másik árnyéka volt. Felvette a ritmust, hogy ne zavarjon, de ismerje meg a lépteket. Hogy tudják, hogy ott van, de mégse legyen feltűnő, zavaró. Idomuljon. Mindig úgy hiszi, ezzel mégis lépésekkel jár előrébb. Ez régen így is volt. Most nincs benne érdek. Nem tud máshogy viselkedni. Még nem jött rá, ki is ő valójában. És mindez keveredik a ténnyel, hogy jó a másik társaságában lenni. Nem veszi fel mellette teljesen a ritmust, de nehezen szakad, ha nincs épp teendője. Amíg a főzetet készítette nem volt erre szükség. Amíg ugrált fel és le a világítótoronyhoz vezető úton, akkor sem. De figyel. Némileg ösztönös, némileg tanul. A reakciók, a közösködés, az egy légtérben lét. Néha jól dönt, néha nem. Van, hogy nyugodt tud lenni, van, hogy kibillen. Tapasztal. Mintha most jött volna elő egy sötét és zárt börtönvilágból. Nem lenne jó, ha felhívnák rá a figyelmét. Szétzilálna mindent.
A válasz után sem lohad a mosoly. *
- És? *Méri végig a másikat, a kezei úgy tűnik működőképesek, másra nincs szükség. Még szeretni sem kell. Honnan tudná amúgy is, ha sosem volt tű a kezében?
A következő mondattal viszont ő nem tud mit kezdeni. Itt van, mert most ez a dolga. Vagy ezt akarja. Mindegy miért, a lényegen nem változtat. Csak nézi az arcon a változásokat... a vonások még azt a félmosolyt is nélkülözik jó ideje. Persze nincs minek örülni, tudja.*
- Veled sem sűrűn történik ilyen, ugye?
*Nyögi ki végül, miközben bámul előre. Nem az esésre gondol, hanem hogy bárki ott lenne. Csak, mert ott akar. De igazából hiába a kérdőjel, erre pont nem vár egy szót sem. Inkább csak megállapítja. Kissé elgondolkodva biggyeszti az ajkát, neki is furcsa az egész. Itt ülni valakivel, akinek szívesen segít. Nem kap érte semmit. Valamit mégis...*
//Második szál//
*A félvér egész jó megfigyelő, de ezt Ril nem tudja róla. Nem telt el hozzá elég idő és ki sem mondja a gondolatokat. Hogy miért ül mellé, miért csinálja azt amit, az nem feltétlenül tudatos. Nem vetkőzte le azt, ami az egész eddigi életét átitatta. Hasonulni, vagy beleolvadni. Más a két helyzet, de azt, amivel eddig együtt élt, bármennyire is szeretné, maradéktalanul nem tudja letenni. Amikor elindult utána, amikor még a nyulat sem ejtették el is ezt tette. A másik árnyéka volt. Felvette a ritmust, hogy ne zavarjon, de ismerje meg a lépteket. Hogy tudják, hogy ott van, de mégse legyen feltűnő, zavaró. Idomuljon. Mindig úgy hiszi, ezzel mégis lépésekkel jár előrébb. Ez régen így is volt. Most nincs benne érdek. Nem tud máshogy viselkedni. Még nem jött rá, ki is ő valójában. És mindez keveredik a ténnyel, hogy jó a másik társaságában lenni. Nem veszi fel mellette teljesen a ritmust, de nehezen szakad, ha nincs épp teendője. Amíg a főzetet készítette nem volt erre szükség. Amíg ugrált fel és le a világítótoronyhoz vezető úton, akkor sem. De figyel. Némileg ösztönös, némileg tanul. A reakciók, a közösködés, az egy légtérben lét. Néha jól dönt, néha nem. Van, hogy nyugodt tud lenni, van, hogy kibillen. Tapasztal. Mintha most jött volna elő egy sötét és zárt börtönvilágból. Nem lenne jó, ha felhívnák rá a figyelmét. Szétzilálna mindent.
A válasz után sem lohad a mosoly. *
- És? *Méri végig a másikat, a kezei úgy tűnik működőképesek, másra nincs szükség. Még szeretni sem kell. Honnan tudná amúgy is, ha sosem volt tű a kezében?
A következő mondattal viszont ő nem tud mit kezdeni. Itt van, mert most ez a dolga. Vagy ezt akarja. Mindegy miért, a lényegen nem változtat. Csak nézi az arcon a változásokat... a vonások még azt a félmosolyt is nélkülözik jó ideje. Persze nincs minek örülni, tudja.*
- Veled sem sűrűn történik ilyen, ugye?
*Nyögi ki végül, miközben bámul előre. Nem az esésre gondol, hanem hogy bárki ott lenne. Csak, mert ott akar. De igazából hiába a kérdőjel, erre pont nem vár egy szót sem. Inkább csak megállapítja. Kissé elgondolkodva biggyeszti az ajkát, neki is furcsa az egész. Itt ülni valakivel, akinek szívesen segít. Nem kap érte semmit. Valamit mégis...*
1716. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2024-07-20 19:04:43
Üzenet elküldve: 2024-07-20 19:04:43
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 287
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 287
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Sárarany//
//Második szál//
*Nem lepődik meg rajta, hogy a nő mellé ül le. Ugyanezt csinálta, amikor először találkoztak is. Akkor is így tett, a paddal, az ággyal, még a nyúlból sem volt hajlandó enni, amíg nem vágott magának ő is egy szeletet belőle. Mintha valami furcsa mérleg nyelvét próbálná egyensúlyban tartani örökké. Nem érti, miért van ilyesmire szükség, de a hosszúéletű talán nem is direkt csinálja. Abbahagyja mindenesetre a próbálkozást, hogy kinézzen az ablakon, mikor az elf mellédől; odébb húzza a kezét a földön, a plafon felé fordítva a fejét.
Az idő most a legnagyobb ellensége, és amilyen higgadt tud lenni, most annyira hektikus az, ami benne pillanatról pillanatra változik: menne, de tudja, hogy butaság; maradna, de nincs mit csinálnia, és a természete mindennél jobban irtózik ettől, a semmittevéstől. Dühös, de közben mégsem, mindenre és valójában semmire, az egyik percben még belátja, hogy tűrnie kell, a másikban a felvetés is felháborítja. Főleg az, hogy másnak a terhére legyen a saját bajával. A gondolatok özöne mindenesetre a helyén tartja, és amíg magában birkózik, addig sem jut energia arra, hogy az agya parancsot osszon az ép lábának. Ez az állapot azonban hosszútávon tarthatatlan. Jóleső a borogatás hűvöse, és a főzet okozta tompa bizsergés a bőrén, de minden testi érzet is csak arra emlékezteti, hogy nem a feladatával foglalkozik, és arra a törődésre, ami számára is legalább annyira idegen, mint a nőnek.
Talán az elf is megérzi a némán, háttérben zajló huzakodást a gondolatai között, amire a felvetése érkezik. Oldalt fordítja a fejét a szokatlan kérdésre. Szótlan marad a tekintet, amivel a másikra néz, csupán mintha valami fáradtság költözött volna bele, mintha épp feladta volna, hogy elmenjen. De ez is, mint az összes többi, szeszélyes állapot. Csendben figyeli egy darabig a mellette ülőt, amíg a hallottakat emészti, és hogy vajon hogyan értette azt a többféle lehetőség közül.*
- Rajzolni sem tudok.
*Feleli aztán egyszerűen, s bár ezzel nemet mond, mégsem egy az egyben elutasít. Annyit tud a hosszúéletűről, hogy fontos neki a tetoválás, és már a legutóbb sem akarta megbántani azzal, hogy neki magának nem az. Azért, hogy most éppen ezt, egy számára fontos dolgot ajánl fel valószínűleg csak időűzésnek kizárólag hálás lehet, de valóban felesleges lenne rá áldoznia az idejét a nőnek. Visszafordítja a fejét a plafon felé. Megint csak azt az odafigyelést érzi magán, amit képtelen jól viselni, ha teljesen egészséges is.*
- Biztosan van jobb dolgod, mint az én gondomat viselni..
*Morogja halkan, behunyva a szemét egy pillanatra, mint aki nem akarja látni, amit kimond. Mintha bocsánatot kérne. Tehernek érzi most magát, olyasminek, amire biztosan nincsen szüksége senkinek, és ami nem akar lenni. Főleg a nőnek nem. Dühösen fut össze a szemöldöke a plafon gerendáira meredve.*
//Második szál//
*Nem lepődik meg rajta, hogy a nő mellé ül le. Ugyanezt csinálta, amikor először találkoztak is. Akkor is így tett, a paddal, az ággyal, még a nyúlból sem volt hajlandó enni, amíg nem vágott magának ő is egy szeletet belőle. Mintha valami furcsa mérleg nyelvét próbálná egyensúlyban tartani örökké. Nem érti, miért van ilyesmire szükség, de a hosszúéletű talán nem is direkt csinálja. Abbahagyja mindenesetre a próbálkozást, hogy kinézzen az ablakon, mikor az elf mellédől; odébb húzza a kezét a földön, a plafon felé fordítva a fejét.
Az idő most a legnagyobb ellensége, és amilyen higgadt tud lenni, most annyira hektikus az, ami benne pillanatról pillanatra változik: menne, de tudja, hogy butaság; maradna, de nincs mit csinálnia, és a természete mindennél jobban irtózik ettől, a semmittevéstől. Dühös, de közben mégsem, mindenre és valójában semmire, az egyik percben még belátja, hogy tűrnie kell, a másikban a felvetés is felháborítja. Főleg az, hogy másnak a terhére legyen a saját bajával. A gondolatok özöne mindenesetre a helyén tartja, és amíg magában birkózik, addig sem jut energia arra, hogy az agya parancsot osszon az ép lábának. Ez az állapot azonban hosszútávon tarthatatlan. Jóleső a borogatás hűvöse, és a főzet okozta tompa bizsergés a bőrén, de minden testi érzet is csak arra emlékezteti, hogy nem a feladatával foglalkozik, és arra a törődésre, ami számára is legalább annyira idegen, mint a nőnek.
Talán az elf is megérzi a némán, háttérben zajló huzakodást a gondolatai között, amire a felvetése érkezik. Oldalt fordítja a fejét a szokatlan kérdésre. Szótlan marad a tekintet, amivel a másikra néz, csupán mintha valami fáradtság költözött volna bele, mintha épp feladta volna, hogy elmenjen. De ez is, mint az összes többi, szeszélyes állapot. Csendben figyeli egy darabig a mellette ülőt, amíg a hallottakat emészti, és hogy vajon hogyan értette azt a többféle lehetőség közül.*
- Rajzolni sem tudok.
*Feleli aztán egyszerűen, s bár ezzel nemet mond, mégsem egy az egyben elutasít. Annyit tud a hosszúéletűről, hogy fontos neki a tetoválás, és már a legutóbb sem akarta megbántani azzal, hogy neki magának nem az. Azért, hogy most éppen ezt, egy számára fontos dolgot ajánl fel valószínűleg csak időűzésnek kizárólag hálás lehet, de valóban felesleges lenne rá áldoznia az idejét a nőnek. Visszafordítja a fejét a plafon felé. Megint csak azt az odafigyelést érzi magán, amit képtelen jól viselni, ha teljesen egészséges is.*
- Biztosan van jobb dolgod, mint az én gondomat viselni..
*Morogja halkan, behunyva a szemét egy pillanatra, mint aki nem akarja látni, amit kimond. Mintha bocsánatot kérne. Tehernek érzi most magát, olyasminek, amire biztosan nincsen szüksége senkinek, és ami nem akar lenni. Főleg a nőnek nem. Dühösen fut össze a szemöldöke a plafon gerendáira meredve.*
1715. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2024-07-20 17:53:43
Üzenet elküldve: 2024-07-20 17:53:43
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Sárarany//
//Második szál//
*Mindenki magában játszik. Fejben. A gondolatokkal, az élményekkel, a következtetésekkel. Sokszor veszélyes. Tele félreértéssel. De legalább saját. Ha bele is tudnak nyúlni kívülről, belül úgy pakolhatják egymásra a saját megértést, ahogyan arra szükség van. Mert a védelemre van. Aki nem tud máshogy játszani, annak ez jut. Szótlan cselekszik és tereli el minden figyelmét, teljesen belevonódik a másik ellátásába. Finomak a mozdulatok, mert óv, akkor is, ha nem tudja. Felmér közben, történt-e változás, duzzadtabb-e, kell-e jobban hűteni. Még akár foglalkozhatna is ezzel, űzhetné, tanulhatná. De nem lenne benne ennyi ismeretlen szándék közben, mert szemernyire sem érdekli, ha másnak fáj. Bár eddig is ezt hitte. Annak amúgy sincs joga ehhez, aki eddig csak elvett.
A szó ébreszti fel a csendes tevékenységéből. A keze ott marad az anyagon, épphogy erőt kifejtve, mintha csak jelezné, hogy megértette. Köszöni. De mit? Ha nem rángatta volna fel a toronyhoz, most nem lenne mit megköszönni. Nem ostorozza túl magát, de akaratlan sejlik fel benne ilyenkor. Ezzel sem akar foglalkozni. Nem is fogja bevallani.*
- Semmiség.
*Mondja végül, mert tényleg az, még akkor is, ha leveszi róla saját terhét. Lassan néz csak fel az anyagról, a lábról egy pillanatig a szürkékbe, de nem látszik nyoma sem a merengésének. Elveszi végül a tenyerét is róla. Nem áll fel, hanem egy mozdulattal fordul meg és dönti ő is a hátát az ágy szélének. Úgy ülve, ahogy a másik. A plafon is biztosan nagyon érdekes jelen helyzetben, ő is azt találta meg biztos pontnak. De már hányszor... minden egyes apró hajszálrepedést ismer rajta, az átívelő tartógerendák erezetét is le tudná rajzolni fejből. Kis mélázás után fordul a másik felé, egy hirtelen ötlettől vezérelve, játékos vigyorral az arcán.*
- Biztos nem tetováltál még. Kipróbálod?
*Sejtelmei szerint megkapja az elutasító választ, de mi mást csinálhatnának? A földön ülve, úgy, hogy mozogni is nehézkes a másiknak. Persze ő nekiláthatna festeni, vagy végigvihetné a szokásos gyakorlatsort, de nem dicsekedne most azzal, hogy ő tudja használni mindkét lábát. Ennyi esze azért van. Viszont az elfoglaltság nem árt, főleg Kyr-nek. Ha menni is akar, nem tud, az órákon át felfelé vizslatás sem szórakoztató túlságosan. Beszélgetni... azt szótlan jobban tudnak. A fekvést nem erőlteti, még. Az ágya kétszer, vagy inkább háromszor akkora, mint a másiké, nehéz lenne harcolni újra úgy, hogy bármilyen gyermekes érveket is használnának.*
//Második szál//
*Mindenki magában játszik. Fejben. A gondolatokkal, az élményekkel, a következtetésekkel. Sokszor veszélyes. Tele félreértéssel. De legalább saját. Ha bele is tudnak nyúlni kívülről, belül úgy pakolhatják egymásra a saját megértést, ahogyan arra szükség van. Mert a védelemre van. Aki nem tud máshogy játszani, annak ez jut. Szótlan cselekszik és tereli el minden figyelmét, teljesen belevonódik a másik ellátásába. Finomak a mozdulatok, mert óv, akkor is, ha nem tudja. Felmér közben, történt-e változás, duzzadtabb-e, kell-e jobban hűteni. Még akár foglalkozhatna is ezzel, űzhetné, tanulhatná. De nem lenne benne ennyi ismeretlen szándék közben, mert szemernyire sem érdekli, ha másnak fáj. Bár eddig is ezt hitte. Annak amúgy sincs joga ehhez, aki eddig csak elvett.
A szó ébreszti fel a csendes tevékenységéből. A keze ott marad az anyagon, épphogy erőt kifejtve, mintha csak jelezné, hogy megértette. Köszöni. De mit? Ha nem rángatta volna fel a toronyhoz, most nem lenne mit megköszönni. Nem ostorozza túl magát, de akaratlan sejlik fel benne ilyenkor. Ezzel sem akar foglalkozni. Nem is fogja bevallani.*
- Semmiség.
*Mondja végül, mert tényleg az, még akkor is, ha leveszi róla saját terhét. Lassan néz csak fel az anyagról, a lábról egy pillanatig a szürkékbe, de nem látszik nyoma sem a merengésének. Elveszi végül a tenyerét is róla. Nem áll fel, hanem egy mozdulattal fordul meg és dönti ő is a hátát az ágy szélének. Úgy ülve, ahogy a másik. A plafon is biztosan nagyon érdekes jelen helyzetben, ő is azt találta meg biztos pontnak. De már hányszor... minden egyes apró hajszálrepedést ismer rajta, az átívelő tartógerendák erezetét is le tudná rajzolni fejből. Kis mélázás után fordul a másik felé, egy hirtelen ötlettől vezérelve, játékos vigyorral az arcán.*
- Biztos nem tetováltál még. Kipróbálod?
*Sejtelmei szerint megkapja az elutasító választ, de mi mást csinálhatnának? A földön ülve, úgy, hogy mozogni is nehézkes a másiknak. Persze ő nekiláthatna festeni, vagy végigvihetné a szokásos gyakorlatsort, de nem dicsekedne most azzal, hogy ő tudja használni mindkét lábát. Ennyi esze azért van. Viszont az elfoglaltság nem árt, főleg Kyr-nek. Ha menni is akar, nem tud, az órákon át felfelé vizslatás sem szórakoztató túlságosan. Beszélgetni... azt szótlan jobban tudnak. A fekvést nem erőlteti, még. Az ágya kétszer, vagy inkább háromszor akkora, mint a másiké, nehéz lenne harcolni újra úgy, hogy bármilyen gyermekes érveket is használnának.*
1714. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2024-07-20 16:46:11
Üzenet elküldve: 2024-07-20 16:46:11
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 287
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 287
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Sárarany//
//Második szál//
*A szinte pillanatról a következőre megváltozó viselkedése egyáltalán nem a nő ellen szól, sokkal inkább maga ellen. Amit magának felkavart állóvíz ellen. De ha nem érdekelte volna a válasz, nem tette volna fel a kérdést, ennyit talán már a hosszúéletű is tudhat róla. Nem szokott feleslegesen beszélni. Amit a másik eddig mondott, mindent hallott, és mindenre figyelt is, de elkövette azt a hibát, amiről azt hitte, már régen leszokott, s magára kezdte vonatkoztatni a szavait. Mintha lenne bármi köze.. pedig nincs. A saját stabil pontját keresi a hirtelen visszatérő csendjében, anélkül, hogy tudná, a nő is ugyanerre kényszerül miatta.
Nem veszi észre a döbbent pillantást, amit a másiktól kap, ahogy a földre ül, de ha fel is tűnne neki, nem érdekelné. Mintha nem ugyanezt játszotta volna a hosszúéletű legutóbb, mikor ő ajánlotta fel neki az ágyát. Csak szívességet ad vissza, ha még oly gyerekes módon teszi is. Makacs, de nem a rosszindulat, mint inkább a meggyőződés beszél a mozdulataiból, ahogy az ágykeretnek dől. Ennyi erővel talán maradhatott volna a széken is, mert azt továbbra sem tudja, miért kellene elfeküdnie mindehhez. Azért csak teszi, amit kérnek tőle, szótlanul emelve meg a lábát, hogy a nő alá tudja tenni a párnát. Ugyanúgy engedi, hogy tegye a másik, amit jónak lát, mint korábban. Behunyja a szemét, amikor érzékenyebb pontot érnek az ujjak a még mindig langyos főzettel a bőrén, de hangosan nem szól érte. Maga mellé támaszkodik a kezével, nyugodtan tűrve a helyzetet. Csak amikor a borogatást kezdi rátekerni a lábára az elf néz fel újra. Némán követi a tudatosnak tűnő mozdulatait. Hűvös.. Hazudna, ha azt mondaná, nem esik jól.*
- Köszönöm.
*Szólal meg végül halkan. Mert ezt az egy dolgot még nem mondta. Lehet, hogy a másik nem tudja, de nem haragszik rá semmiért. Nem miatta csúszott meg, és nem miatta nincs kint a dokkoknál sem. A lábára tekert anyagról az azt igazgató nőre emeli a tekintetét, aki az ő gondjával tölti az idejét, bár senki sem kérte rá. Néhány másodpercig időzik csupán a szeme az elf aranyait kutatva, mielőtt akaratlanul is az ablak felé fordulna tovább a pillantása, de ott továbbra sem lát ki, hogy meg tudná mondani, mennyi lehet az idő. Képtelen elengedni, hogy még ma eljusson a dolgára, bármekkora ostobaságnak is tűnhet kívülről. Hátrahajtva a fejét néz fel a plafonra. Holnapig. És ha nem lesz jobb, holnapig..? Behunyja a szemét. Vár; hogy a nő befejezze, amit elkezdett, hogy lemenjen a nap, hogy jobb legyen... bármire. Mennyivel egyszerűbb, amikor szarvasok miatt kell egy helyben maradnia, s tudja, hogy egyébként, ha a akarna, mozdulhatna.. Egykedvűen figyeli a plafont.*
//Második szál//
*A szinte pillanatról a következőre megváltozó viselkedése egyáltalán nem a nő ellen szól, sokkal inkább maga ellen. Amit magának felkavart állóvíz ellen. De ha nem érdekelte volna a válasz, nem tette volna fel a kérdést, ennyit talán már a hosszúéletű is tudhat róla. Nem szokott feleslegesen beszélni. Amit a másik eddig mondott, mindent hallott, és mindenre figyelt is, de elkövette azt a hibát, amiről azt hitte, már régen leszokott, s magára kezdte vonatkoztatni a szavait. Mintha lenne bármi köze.. pedig nincs. A saját stabil pontját keresi a hirtelen visszatérő csendjében, anélkül, hogy tudná, a nő is ugyanerre kényszerül miatta.
Nem veszi észre a döbbent pillantást, amit a másiktól kap, ahogy a földre ül, de ha fel is tűnne neki, nem érdekelné. Mintha nem ugyanezt játszotta volna a hosszúéletű legutóbb, mikor ő ajánlotta fel neki az ágyát. Csak szívességet ad vissza, ha még oly gyerekes módon teszi is. Makacs, de nem a rosszindulat, mint inkább a meggyőződés beszél a mozdulataiból, ahogy az ágykeretnek dől. Ennyi erővel talán maradhatott volna a széken is, mert azt továbbra sem tudja, miért kellene elfeküdnie mindehhez. Azért csak teszi, amit kérnek tőle, szótlanul emelve meg a lábát, hogy a nő alá tudja tenni a párnát. Ugyanúgy engedi, hogy tegye a másik, amit jónak lát, mint korábban. Behunyja a szemét, amikor érzékenyebb pontot érnek az ujjak a még mindig langyos főzettel a bőrén, de hangosan nem szól érte. Maga mellé támaszkodik a kezével, nyugodtan tűrve a helyzetet. Csak amikor a borogatást kezdi rátekerni a lábára az elf néz fel újra. Némán követi a tudatosnak tűnő mozdulatait. Hűvös.. Hazudna, ha azt mondaná, nem esik jól.*
- Köszönöm.
*Szólal meg végül halkan. Mert ezt az egy dolgot még nem mondta. Lehet, hogy a másik nem tudja, de nem haragszik rá semmiért. Nem miatta csúszott meg, és nem miatta nincs kint a dokkoknál sem. A lábára tekert anyagról az azt igazgató nőre emeli a tekintetét, aki az ő gondjával tölti az idejét, bár senki sem kérte rá. Néhány másodpercig időzik csupán a szeme az elf aranyait kutatva, mielőtt akaratlanul is az ablak felé fordulna tovább a pillantása, de ott továbbra sem lát ki, hogy meg tudná mondani, mennyi lehet az idő. Képtelen elengedni, hogy még ma eljusson a dolgára, bármekkora ostobaságnak is tűnhet kívülről. Hátrahajtva a fejét néz fel a plafonra. Holnapig. És ha nem lesz jobb, holnapig..? Behunyja a szemét. Vár; hogy a nő befejezze, amit elkezdett, hogy lemenjen a nap, hogy jobb legyen... bármire. Mennyivel egyszerűbb, amikor szarvasok miatt kell egy helyben maradnia, s tudja, hogy egyébként, ha a akarna, mozdulhatna.. Egykedvűen figyeli a plafont.*
1713. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2024-07-20 15:06:14
Üzenet elküldve: 2024-07-20 15:06:14
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Sárarany//
//Második szál//
*Nincs több kérdés. Nem is szokta meg az effajta dolgokat a félvértől, most mégis valami hiányérzet ütötte fel benne a fejét. Haloványan hunyorog, de inkább a mozsárra néz, mintha abban vizsgálódna, de valójában magában kezd el. Csak nézi a zöldes pépet és elmereng benne. Hogy egyáltalán miért is válaszolt és miért szívesen. És mégis miért zavarja a tény, hogy a másik érdeklődő tekintete tovaillant az arcról és csak a hűlt helye marad, mint akit nem érdeklik a továbbiak. De még az eddigiek sem. Sosem találkozott őszinteséggel, nyíltsággal csak olyannal, ami egyoldalú. Eddig ő gátolta meg mindig, hogy valódi alakulhasson. Csak a munka létezett, és a szerepei. Talán ugyan ezt kellene követni, akkor nem marad hátra a mellkasában lüktető űrt jelző érzés. Az ő nyílt magatartása is elpárolog. Még most sem megengedhető ezek szerint, még vele sem. Butaság volt. Talán. Hessegetni próbál.
Segíteni sem tud, pedig átszaladt az agyán, hogy hátha... valahogy. Nem tetszik neki, most semmi nem tetszik. Nem kizárólag Kyr viselkedése, hanem sokkal inkább a sajátja. A szavak kimértségére viszont láttatja is ezt egy elhanyagolható pillanatra. Csak bólint.
Követi a férfit, majd kissé leplezett megdöbbenéssel figyeli, ahogy a földre ereszkedik, enyhén nyílik ajka, hogy valamit mondjon, de inkább sarkon fordul és elsétál a paraván mögé, hogy két tiszta, törölközésre használatos rongyból egyet a vödör vízbe mártson, majd kicsavarja azt. Nézi a cseppeket, ahogy visszahullanak a felzavarodott felszínre. Nem érti mi történik körülötte, de már mindegy. Rendezni kell magát belül, s ahogy felegyenesedik és visszasétál a férfihez, addigra meg is teszi. Célja van; segíteni a gyógyulását. Nem kell mellékzönge. Nem fog a gondolatokkal időt tölteni, van feladat. A nedves anyagot a szék támlájára teszi, majd a szárazzal és a mozsárral a kezében megy az ágyig hogy elvegyen róla egy párnát. Leguggol, a földre pakol.*
- Emeled meg.
*Talán fájni fog, de muszáj. Fekve több értelme lenne... A lába alá tolja a párnát, amit előbb letakar a szövettel. A nadrágjának szárát ismét fel kell hajtania, hogy hozzá tudjon férni. Szemei nem csillognak, de legalább ismét olyat csinál, ami csak a jelenben tartja, sehol máshol. Belemártja ujjait a pépbe, majd finoman kezdi el vele bevonni a sérült tagot. Lassú, gondos mozdulatokkal teszi, mint amikor vizsgálta. Hamar érezhető a menta hűsítő ereje, hiszen az ő bőre is finoman bizsereg tőle. Szépen oszlatja el, mintha az is fontos lenne, hogyan fest. Pedig a következő mozdulata után feláll és a támlán lévő rongyért megy, hogy aztán újra a másikhoz guggolva körbetekerje rajta borogatásként. Szépen egyengeti el a darabot. Ő így szereti. Addig is másra figyel.*
//Második szál//
*Nincs több kérdés. Nem is szokta meg az effajta dolgokat a félvértől, most mégis valami hiányérzet ütötte fel benne a fejét. Haloványan hunyorog, de inkább a mozsárra néz, mintha abban vizsgálódna, de valójában magában kezd el. Csak nézi a zöldes pépet és elmereng benne. Hogy egyáltalán miért is válaszolt és miért szívesen. És mégis miért zavarja a tény, hogy a másik érdeklődő tekintete tovaillant az arcról és csak a hűlt helye marad, mint akit nem érdeklik a továbbiak. De még az eddigiek sem. Sosem találkozott őszinteséggel, nyíltsággal csak olyannal, ami egyoldalú. Eddig ő gátolta meg mindig, hogy valódi alakulhasson. Csak a munka létezett, és a szerepei. Talán ugyan ezt kellene követni, akkor nem marad hátra a mellkasában lüktető űrt jelző érzés. Az ő nyílt magatartása is elpárolog. Még most sem megengedhető ezek szerint, még vele sem. Butaság volt. Talán. Hessegetni próbál.
Segíteni sem tud, pedig átszaladt az agyán, hogy hátha... valahogy. Nem tetszik neki, most semmi nem tetszik. Nem kizárólag Kyr viselkedése, hanem sokkal inkább a sajátja. A szavak kimértségére viszont láttatja is ezt egy elhanyagolható pillanatra. Csak bólint.
Követi a férfit, majd kissé leplezett megdöbbenéssel figyeli, ahogy a földre ereszkedik, enyhén nyílik ajka, hogy valamit mondjon, de inkább sarkon fordul és elsétál a paraván mögé, hogy két tiszta, törölközésre használatos rongyból egyet a vödör vízbe mártson, majd kicsavarja azt. Nézi a cseppeket, ahogy visszahullanak a felzavarodott felszínre. Nem érti mi történik körülötte, de már mindegy. Rendezni kell magát belül, s ahogy felegyenesedik és visszasétál a férfihez, addigra meg is teszi. Célja van; segíteni a gyógyulását. Nem kell mellékzönge. Nem fog a gondolatokkal időt tölteni, van feladat. A nedves anyagot a szék támlájára teszi, majd a szárazzal és a mozsárral a kezében megy az ágyig hogy elvegyen róla egy párnát. Leguggol, a földre pakol.*
- Emeled meg.
*Talán fájni fog, de muszáj. Fekve több értelme lenne... A lába alá tolja a párnát, amit előbb letakar a szövettel. A nadrágjának szárát ismét fel kell hajtania, hogy hozzá tudjon férni. Szemei nem csillognak, de legalább ismét olyat csinál, ami csak a jelenben tartja, sehol máshol. Belemártja ujjait a pépbe, majd finoman kezdi el vele bevonni a sérült tagot. Lassú, gondos mozdulatokkal teszi, mint amikor vizsgálta. Hamar érezhető a menta hűsítő ereje, hiszen az ő bőre is finoman bizsereg tőle. Szépen oszlatja el, mintha az is fontos lenne, hogyan fest. Pedig a következő mozdulata után feláll és a támlán lévő rongyért megy, hogy aztán újra a másikhoz guggolva körbetekerje rajta borogatásként. Szépen egyengeti el a darabot. Ő így szereti. Addig is másra figyel.*
1712. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2024-07-20 14:06:20
Üzenet elküldve: 2024-07-20 14:06:20
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 287
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 287
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Sárarany//
//Második szál//
*Ha a nő nem is, ő egy szinten akkor is faggatózásnak éli meg a maga részéről a dolgot. Sosem szokott ennyit beszélni, főleg nem kérdezni, főleg nem zsinórban, főleg nem egy személytől. A válaszok most mégis jobban érdeklik, mintsem visszafogja magát, ha egyszer az életben elengedett az a zár a száján. Feltételezhető azonban, hogy nem lesz mindez hosszútávú. Talán pont csak addig tart, amíg meg nem hallja, hogy az elf a tengerentúlról jött. A városnév ismeretlen számára, nem is próbálkozik kimondani utána, de megjegyezni sem siet. Nem erre számított, talán remélt, mégis látszólag megkapta, amit szeretett volna: szótlanul emeli meg az állát egy pillanatra, jelezve, hogy hallotta a szavakat, a tekintete viszont már a sarokban álló festőállványra vándorol vissza. Mintha csak gondolkozna, több kérdés azonban nem hangzik el a részéről, ha a másik várná esetleg. Visszahelyezkedik a csendjébe, ugyanolyan gyorsan, ahogyan nemrég kiemelkedett belőle, a megszokott közönynek tűnő hűvösséggel a szemei mögött. Ha érdekelte is valami, mostanra megtudta. Butaság volt hinnie. Most szenvedheti a következményeit a felzavart gondolatoknak.
A furcsa kérdésre felemeli a tekintetét a nőre a visszakövült vonásaival pillantva annak szemébe. Ha a másik tudná, hogy néhány perce valóban a határán volt annak, hogy fél lábon ugrál vissza a dokkokig, talán nem ajánlaná fel önként a segítségét.*
- Ha nem akarsz segíteni visszamenni a dokkokhoz. Amiről te beszéltél le. Akkor nem. Nem tudsz.
*Nem boldog, de nem is hibáztat, még ha kimértebbek is a szavai, mint amilyenek általában a hosszúéletűvel szoktak lenni. Csak a tényeket mondja. Történt, ami történt. Ugrálhatott volna egyedül az ellenkező irányba ő is, minthogy hagyja magát terelni a nő háza felé. Ha tényleg annyira fontos lett volna ellenkeznie..
Kifejezéstelen marad az arca, amikor elfordítja a tekintetét a másikról, és lehajol a széke mellé tett tegezéért. A szíjakért nyúl. Gyakorlatiasan oldja ki őket, bár furcsa a szög, de csinálta már ezt épp elégszer az erdő sötétjében is, hogy tudja, hogyan oldja meg rajta a csatokat bármilyen helyzetben. A kezébe emeli a kiszabadított kabátját, ahogy feláll a székről, s valóban egy lábon ugorja meg a távolságot a másik fekhelye felé. Mintha csak bizonyítani akarná, hogy képes rá. Akár a dokkokig is, ha belehergeli magát. A kabátját maga mellé dobva ül le a földre az ágy mellé, annak keretének döntve a hátát. Nem ellenkezik, de mégis. Egy villanásnyi csupán a fájdalom, amivel kinyújtja maga elé a lábát. Ha hagyják, akkor akkor is a saját szabályai szerint fogja viselni a büntetésként megélt kúrát.*
//Második szál//
*Ha a nő nem is, ő egy szinten akkor is faggatózásnak éli meg a maga részéről a dolgot. Sosem szokott ennyit beszélni, főleg nem kérdezni, főleg nem zsinórban, főleg nem egy személytől. A válaszok most mégis jobban érdeklik, mintsem visszafogja magát, ha egyszer az életben elengedett az a zár a száján. Feltételezhető azonban, hogy nem lesz mindez hosszútávú. Talán pont csak addig tart, amíg meg nem hallja, hogy az elf a tengerentúlról jött. A városnév ismeretlen számára, nem is próbálkozik kimondani utána, de megjegyezni sem siet. Nem erre számított, talán remélt, mégis látszólag megkapta, amit szeretett volna: szótlanul emeli meg az állát egy pillanatra, jelezve, hogy hallotta a szavakat, a tekintete viszont már a sarokban álló festőállványra vándorol vissza. Mintha csak gondolkozna, több kérdés azonban nem hangzik el a részéről, ha a másik várná esetleg. Visszahelyezkedik a csendjébe, ugyanolyan gyorsan, ahogyan nemrég kiemelkedett belőle, a megszokott közönynek tűnő hűvösséggel a szemei mögött. Ha érdekelte is valami, mostanra megtudta. Butaság volt hinnie. Most szenvedheti a következményeit a felzavart gondolatoknak.
A furcsa kérdésre felemeli a tekintetét a nőre a visszakövült vonásaival pillantva annak szemébe. Ha a másik tudná, hogy néhány perce valóban a határán volt annak, hogy fél lábon ugrál vissza a dokkokig, talán nem ajánlaná fel önként a segítségét.*
- Ha nem akarsz segíteni visszamenni a dokkokhoz. Amiről te beszéltél le. Akkor nem. Nem tudsz.
*Nem boldog, de nem is hibáztat, még ha kimértebbek is a szavai, mint amilyenek általában a hosszúéletűvel szoktak lenni. Csak a tényeket mondja. Történt, ami történt. Ugrálhatott volna egyedül az ellenkező irányba ő is, minthogy hagyja magát terelni a nő háza felé. Ha tényleg annyira fontos lett volna ellenkeznie..
Kifejezéstelen marad az arca, amikor elfordítja a tekintetét a másikról, és lehajol a széke mellé tett tegezéért. A szíjakért nyúl. Gyakorlatiasan oldja ki őket, bár furcsa a szög, de csinálta már ezt épp elégszer az erdő sötétjében is, hogy tudja, hogyan oldja meg rajta a csatokat bármilyen helyzetben. A kezébe emeli a kiszabadított kabátját, ahogy feláll a székről, s valóban egy lábon ugorja meg a távolságot a másik fekhelye felé. Mintha csak bizonyítani akarná, hogy képes rá. Akár a dokkokig is, ha belehergeli magát. A kabátját maga mellé dobva ül le a földre az ágy mellé, annak keretének döntve a hátát. Nem ellenkezik, de mégis. Egy villanásnyi csupán a fájdalom, amivel kinyújtja maga elé a lábát. Ha hagyják, akkor akkor is a saját szabályai szerint fogja viselni a büntetésként megélt kúrát.*
1711. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2024-07-20 13:06:01
Üzenet elküldve: 2024-07-20 13:06:01
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Sárarany//
//Második szál//
*Nem érzi faggatózásnak a kérdéseket, mert nem más szájából hangzanak el. Sokak kíváncsi természetűek, vannak, akik kifejezetten idegesítőek is, de nem a félvér. Helyzeteket elkerülni jól tud ő is, ha akar. Bár Kyr-ben emberére akadt, jelen esetben félemberére, ő még tőle is sokkal jobban űzi ezt.
Az árnyakon túl halvány a mosoly, de csak a másik érdeklődésének köszönhető. Átfuthatna millió dolog, ami csendre inti, ami okán választalanul hagyja a másikat. De ahogy a tekintete változásait nézi, nem olvas ki belőle olyat, ami ártalmas lehetne. Ami megkérdőjelezi benne azt a furcsa ismerős érzését. Ami képlékenyen, de bizalmat szavaz. Az egyetlen, első momentumig, amíg az meg nem bolydul legalábbis biztosan.*
- A tengerentúlról. *Ez sem sok információ, de bőven több annál, mint amit itt bárkinek is ezidáig elmondott. Fürkészi a tekintetet, végül mégis csak hozzáteszi:* - Werynlá-ból indultam. *Valószínű sokat nem mond a másiknak a név, de végtére is kit érdekel? Odáig nehéz lenne eljutnia bárkinek is, vagy ha nem is nehéz, rengeteg idő. És persze csel, hogy egyáltalán kiköthessenek itt. Ezért is vonzotta talán. Szóbeszédből úgy tűnt, hogy itt mindent meg lehet oldani, csak eléggé kell akarni. A mocsokra viszont nem számított, ahogyan a bűzre sem, ami azzal jár. Nem kezd mesébe, ha nem kérdez tovább, de nyitottnak hat, ahogy válaszol. Felesleges információkkal kár is traktálni a férfit. Bár szóval tartani talán egyszerűbb és jobb lenne, mint hagyni, hogy a gondolatai magával rántsák a kialakult helyzetébe.*
- Ez nem olyasmi, amibe be tudnék segíteni, ugye?
*Borzalmas ötletnek tűnik, de szeretne még könnyíteni. Bár nem számít ilyenre, kinézi a másikból, hogy megelégeli a sorsát és fél lábon ugrál vissza a dokkokhoz. A kezei alatt úgy érzi, hogy hűlni látszik az anyag, már nem okozna kellemetlen érzést, sőt, szétterítve a bőrön, hamar hűs érzetű is lehet. Úgyis rá kell még tekernie egy hideg vizes rongyot.*
- Lefekszel, vagy csináljam itt? *Enyhült annyira, hogy még a székét is átadná, hogy arra polcolja fel a lábat, bár még mindig butaságnak tartja, az ágy kényelmesebb.*
//Második szál//
*Nem érzi faggatózásnak a kérdéseket, mert nem más szájából hangzanak el. Sokak kíváncsi természetűek, vannak, akik kifejezetten idegesítőek is, de nem a félvér. Helyzeteket elkerülni jól tud ő is, ha akar. Bár Kyr-ben emberére akadt, jelen esetben félemberére, ő még tőle is sokkal jobban űzi ezt.
Az árnyakon túl halvány a mosoly, de csak a másik érdeklődésének köszönhető. Átfuthatna millió dolog, ami csendre inti, ami okán választalanul hagyja a másikat. De ahogy a tekintete változásait nézi, nem olvas ki belőle olyat, ami ártalmas lehetne. Ami megkérdőjelezi benne azt a furcsa ismerős érzését. Ami képlékenyen, de bizalmat szavaz. Az egyetlen, első momentumig, amíg az meg nem bolydul legalábbis biztosan.*
- A tengerentúlról. *Ez sem sok információ, de bőven több annál, mint amit itt bárkinek is ezidáig elmondott. Fürkészi a tekintetet, végül mégis csak hozzáteszi:* - Werynlá-ból indultam. *Valószínű sokat nem mond a másiknak a név, de végtére is kit érdekel? Odáig nehéz lenne eljutnia bárkinek is, vagy ha nem is nehéz, rengeteg idő. És persze csel, hogy egyáltalán kiköthessenek itt. Ezért is vonzotta talán. Szóbeszédből úgy tűnt, hogy itt mindent meg lehet oldani, csak eléggé kell akarni. A mocsokra viszont nem számított, ahogyan a bűzre sem, ami azzal jár. Nem kezd mesébe, ha nem kérdez tovább, de nyitottnak hat, ahogy válaszol. Felesleges információkkal kár is traktálni a férfit. Bár szóval tartani talán egyszerűbb és jobb lenne, mint hagyni, hogy a gondolatai magával rántsák a kialakult helyzetébe.*
- Ez nem olyasmi, amibe be tudnék segíteni, ugye?
*Borzalmas ötletnek tűnik, de szeretne még könnyíteni. Bár nem számít ilyenre, kinézi a másikból, hogy megelégeli a sorsát és fél lábon ugrál vissza a dokkokhoz. A kezei alatt úgy érzi, hogy hűlni látszik az anyag, már nem okozna kellemetlen érzést, sőt, szétterítve a bőrön, hamar hűs érzetű is lehet. Úgyis rá kell még tekernie egy hideg vizes rongyot.*
- Lefekszel, vagy csináljam itt? *Enyhült annyira, hogy még a székét is átadná, hogy arra polcolja fel a lábat, bár még mindig butaságnak tartja, az ágy kényelmesebb.*
1710. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2024-07-19 18:26:18
Üzenet elküldve: 2024-07-19 18:26:18
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 287
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 287
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Sárarany//
//Második szál//
- Hajó?
*Akadnak meg a gondolatai a szón, olyan sebességgel, ahogyan a száján is kifut a visszakérdezés, gondolkozás nélkül, ösztönszerűen. A nő arcán egy pillanatra elvonuló bizonytalanság sem kerüli el a figyelmét, de az, hogy amaz hajóról beszél, a háttérbe tompítja az apróbb jeleket. Hirtelen nem is a miértek, hanem a honnan érdekli. Egy másodpercre még a saját vonásaira sem ügyel annyira, hogy azokra vajon mi ül ki, annyira váratlanul éri a kifejezés. Sok mindent gondolt, ezt az egyet valamiért nem. Honnan jött az elf hajóval, ahonnan a kikötő volt az első hely? Az, hogy a másik esetleg nem szó szerint értette, amit mondott, csak később fordul meg a fejében, amikor már legalább annyira rendezni tudja magát, hogy a hangja visszavegye a korábbi nyugalmát:*
- Honnan?
*Hirtelen több lett kimondott kérdése, mint valaha is tervezte volna. Nem szeret így faggatózni, azt sem szeretné ha őt valaki így vallatná. Megérti, ha nem kap választ, most mégsem talál érdekesebb pontot a lakásban a tekintete, mint a szemben ülő hosszúéletű arcát. A teste marad mozdulatlan, már csak a lába miatt is, de a tudatát felpiszkálták az elhangzottak annyira, hogy egymást érjék a kész, félkész, megfogalmazatlan gondolatok az elf ismerős vonásait fürkésző szemek mögött.
A tálat figyeli. Nem úgy tűnik, mintha elérnének hozzá a nő talán megnyugtatásnak szánt szavai, bármennyire is barátságosak és őszintének hatnak. Egyszerűen tudomásul veszi csak őket, mintha az időjárásról lenne szó, de hatást nem vált ki belőle egyik mondat sem. Kifejezéstelen marad ezúttal arra a megjegyzésre is, hogy nem ma folytatja, amit elkezdett. Hogy rosszabb lesz, ha nem pihen. Szinte elbambulva nézi a pépet, de talán már nem is azt látja.*
- Holnap már nem lesz mit folytatni.
*Felel némi csend után, halkan. Ha azonban még úgy is tűnik, hogy beletörődött a helyzetbe, sosem lehet benne biztos a nő, hogy nem fog mégis ellenkezni a következő másodpercben. Nehéz az a kötelességtudat ahhoz, hogy ilyen egyszerűen lenyelje. Nem mozdul a helyéről.*
//Második szál//
- Hajó?
*Akadnak meg a gondolatai a szón, olyan sebességgel, ahogyan a száján is kifut a visszakérdezés, gondolkozás nélkül, ösztönszerűen. A nő arcán egy pillanatra elvonuló bizonytalanság sem kerüli el a figyelmét, de az, hogy amaz hajóról beszél, a háttérbe tompítja az apróbb jeleket. Hirtelen nem is a miértek, hanem a honnan érdekli. Egy másodpercre még a saját vonásaira sem ügyel annyira, hogy azokra vajon mi ül ki, annyira váratlanul éri a kifejezés. Sok mindent gondolt, ezt az egyet valamiért nem. Honnan jött az elf hajóval, ahonnan a kikötő volt az első hely? Az, hogy a másik esetleg nem szó szerint értette, amit mondott, csak később fordul meg a fejében, amikor már legalább annyira rendezni tudja magát, hogy a hangja visszavegye a korábbi nyugalmát:*
- Honnan?
*Hirtelen több lett kimondott kérdése, mint valaha is tervezte volna. Nem szeret így faggatózni, azt sem szeretné ha őt valaki így vallatná. Megérti, ha nem kap választ, most mégsem talál érdekesebb pontot a lakásban a tekintete, mint a szemben ülő hosszúéletű arcát. A teste marad mozdulatlan, már csak a lába miatt is, de a tudatát felpiszkálták az elhangzottak annyira, hogy egymást érjék a kész, félkész, megfogalmazatlan gondolatok az elf ismerős vonásait fürkésző szemek mögött.
A tálat figyeli. Nem úgy tűnik, mintha elérnének hozzá a nő talán megnyugtatásnak szánt szavai, bármennyire is barátságosak és őszintének hatnak. Egyszerűen tudomásul veszi csak őket, mintha az időjárásról lenne szó, de hatást nem vált ki belőle egyik mondat sem. Kifejezéstelen marad ezúttal arra a megjegyzésre is, hogy nem ma folytatja, amit elkezdett. Hogy rosszabb lesz, ha nem pihen. Szinte elbambulva nézi a pépet, de talán már nem is azt látja.*
- Holnap már nem lesz mit folytatni.
*Felel némi csend után, halkan. Ha azonban még úgy is tűnik, hogy beletörődött a helyzetbe, sosem lehet benne biztos a nő, hogy nem fog mégis ellenkezni a következő másodpercben. Nehéz az a kötelességtudat ahhoz, hogy ilyen egyszerűen lenyelje. Nem mozdul a helyéről.*
1709. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2024-07-19 15:38:37
Üzenet elküldve: 2024-07-19 15:38:37
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Sárarany//
//Második szál//
*A kérdésre ezidáig csak ködösen válaszolt, mert akkor nem ő volt a lényeg. A félvérről akart tudni, azokat a képkockákat szerette volna helyretenni magában, ami ő. Hogy ő mit keres itt. Csak egy napra, egy gondolatra mentesítette magát attól a felvetéstől, hogy valami olyasmit csinál a kikötőben, ami nem illik az eddig megismert dolgok közé. Tolódott az ismeretlen aggódás. Van, amivel senki nem büszkélkedik, mégis jelen van. És semmin nem változtatna benne, még az sem, ha amaz is hasonlóan veszélyes dolgokat űzne, mint ő tette régen. Nem az érdekelné, hogy mivel keresi a kenyerét, hanem az, hogy mennyire sodorhatja az bajba. Kissé torz a kép. Ő sem érti, ezért hát egyre kevesebbet próbál ezzel foglalkozni. De akkor sem viselkedne vele másként, ha tudná róla a legrosszabbat, ha van olyan. Nem ítélkezhet.*
- Nem tudom. *Ha tényleg figyeli az arcának minden rezdülését, akkor most láthatóvá válik egy enyhe bizonytalanság. Talán egy elvonuló sötét, ködös árny a szemei előtt. Nem ide akart jönni, nem tudta hová jön, csak el. El onnan, ahonnan el kellett. Persze minden városról, térségről lehet hallani ezt-azt, de amikor döntött, akkor minden jobbnak tűnt. Nem tart hosszú szünetet, magában próbálja meg rendezni a szavakat.* - Hirtelen döntés volt, összeszedtem amim van és itt kötött ki a hajó. Kellett egy ház. *Keserű mosolyra görbül az ajka, megosztani magáról bármit is, ami nem olyan felszínes, az mindig kissé kizökkenti abból a kellemes nyugalomból, amit magára tud húzni.* - Eleinte nem tűnt rossz ötletnek. *Igazából most is elvan, de felismerte, hogy ettől talán lehetne jobb is. Nem jár ugyan neki, de megtehetné. A története így sem kerek egész, de sejthető belőle, hogy valamit hátra akart hagyni, olyat, amiről nem kíván beszélni. Teljes őszinteséggel semmiképp.
Kezei közt a mozsár és újabb képek jelennek meg. Nem emlékszik. Ő tudja, milyen nem emlékezni. Biztosan nem egy a kettő. Valaki csak nem akar, ő nem tud. *
- Tudom, hogy ez elég szar. *Néz végig a másikon, ahogy kiszökik belőle a mondat. Tényleg megérti.* - De, amit tudok megteszek. Aztán... folytathatod, amit elkezdtél. Ha nem is ma. De csak rosszabb lesz, ha nem hagyod meggyógyulni.
//Második szál//
*A kérdésre ezidáig csak ködösen válaszolt, mert akkor nem ő volt a lényeg. A félvérről akart tudni, azokat a képkockákat szerette volna helyretenni magában, ami ő. Hogy ő mit keres itt. Csak egy napra, egy gondolatra mentesítette magát attól a felvetéstől, hogy valami olyasmit csinál a kikötőben, ami nem illik az eddig megismert dolgok közé. Tolódott az ismeretlen aggódás. Van, amivel senki nem büszkélkedik, mégis jelen van. És semmin nem változtatna benne, még az sem, ha amaz is hasonlóan veszélyes dolgokat űzne, mint ő tette régen. Nem az érdekelné, hogy mivel keresi a kenyerét, hanem az, hogy mennyire sodorhatja az bajba. Kissé torz a kép. Ő sem érti, ezért hát egyre kevesebbet próbál ezzel foglalkozni. De akkor sem viselkedne vele másként, ha tudná róla a legrosszabbat, ha van olyan. Nem ítélkezhet.*
- Nem tudom. *Ha tényleg figyeli az arcának minden rezdülését, akkor most láthatóvá válik egy enyhe bizonytalanság. Talán egy elvonuló sötét, ködös árny a szemei előtt. Nem ide akart jönni, nem tudta hová jön, csak el. El onnan, ahonnan el kellett. Persze minden városról, térségről lehet hallani ezt-azt, de amikor döntött, akkor minden jobbnak tűnt. Nem tart hosszú szünetet, magában próbálja meg rendezni a szavakat.* - Hirtelen döntés volt, összeszedtem amim van és itt kötött ki a hajó. Kellett egy ház. *Keserű mosolyra görbül az ajka, megosztani magáról bármit is, ami nem olyan felszínes, az mindig kissé kizökkenti abból a kellemes nyugalomból, amit magára tud húzni.* - Eleinte nem tűnt rossz ötletnek. *Igazából most is elvan, de felismerte, hogy ettől talán lehetne jobb is. Nem jár ugyan neki, de megtehetné. A története így sem kerek egész, de sejthető belőle, hogy valamit hátra akart hagyni, olyat, amiről nem kíván beszélni. Teljes őszinteséggel semmiképp.
Kezei közt a mozsár és újabb képek jelennek meg. Nem emlékszik. Ő tudja, milyen nem emlékezni. Biztosan nem egy a kettő. Valaki csak nem akar, ő nem tud. *
- Tudom, hogy ez elég szar. *Néz végig a másikon, ahogy kiszökik belőle a mondat. Tényleg megérti.* - De, amit tudok megteszek. Aztán... folytathatod, amit elkezdtél. Ha nem is ma. De csak rosszabb lesz, ha nem hagyod meggyógyulni.
1708. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2024-07-19 12:48:08
Üzenet elküldve: 2024-07-19 12:48:08
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 287
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 287
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Sárarany//
//Második szál//
*Annyit pontosan sejt, hogy nem elveszett a nő. Sem a kikötőben, sem máshol. Ha néha el is bizonytalanodna, ahogy olykor mindenki, attól nem félti, hogy ne találná fel magát. A tudat mégsem nyugodt, hogy a másik itt talált magának menedéket. Miért pont itt. Ha tényleg nem olyan régen jött, talán nem tudja, hova költözött be. De akkor miért féltené őt a dokkoktól? Szóval tudja. Zavaróan szemcsés a kép, ha lassan össze is látszik állni egy egésszé. Elnézi a plafonra vándorló tekintetet, nem kerüli el a figyelmét az arc egyetlen mozdulata sem, ha nem is tudja egyelőre hova tenni a megmozduló szájszélet. Szótlan marad egy darabig.*
- Miért jöttél ide?
*Kérdezi aztán újra csak úgy, ahogy szokta, nyugodtan. Emlékszik a hosszúéletű toronynál elhangzott szavaira: sehol sem volt másként. De ezzel nem válaszolta meg a kérdést. Nem egészen. Ilyesmi egy ideig talán jó lehet terelésképpen, de aki maga is remekül űzi az ilyesmit, a hárítást, azt nem lehet megvezetni vele. Hosszan nem. Nem derült ki belőle, hogy miért, legfeljebb csak az, hogy a nő hasonló helyről jött, de ez sem biztos. Nem tenné boldoggá az sem, ha így lenne. Ő is látta lent a mocskot, ha a fentebbi utcákba már nem is ér el, látta, érezte, ismeri ezt a helyet amennyire kell, nem véletlen, hogy minél előbb menekülne innen, vissza az erdőbe. Akkor miért itt döntött úgy a másik, hogy marad.. Meghagyja a lehetőségét, hogy nem kap ezúttal sem választ, de a szemét nem veszi le az arcáról.
Közben elkerül előle a pépes kása. Már nem érzi az idegen vízszagot, ami belőle árad, s ami úgy látszik a hosszúéletűt nem zavarja annyira.*
- Nem. *Feleli a kérdésre, elbambulva, ahogy az belenyúl a tálba.* - Nem emlékszem.
*Talán. Nem tudja. Mostanában nem. Amióta Vadászlakban van, évek óta, nem. Korábban.. gyerekkorából jobban szereti elfelejtenie a történteket. A jót ugyanúgy, mint a rosszat. De most még ha kutatna az elméje sem találna semmit. Lehet. De nem fog kutatni. A kőmozsarat figyeli a nő kezei között szótlanul.*
//Második szál//
*Annyit pontosan sejt, hogy nem elveszett a nő. Sem a kikötőben, sem máshol. Ha néha el is bizonytalanodna, ahogy olykor mindenki, attól nem félti, hogy ne találná fel magát. A tudat mégsem nyugodt, hogy a másik itt talált magának menedéket. Miért pont itt. Ha tényleg nem olyan régen jött, talán nem tudja, hova költözött be. De akkor miért féltené őt a dokkoktól? Szóval tudja. Zavaróan szemcsés a kép, ha lassan össze is látszik állni egy egésszé. Elnézi a plafonra vándorló tekintetet, nem kerüli el a figyelmét az arc egyetlen mozdulata sem, ha nem is tudja egyelőre hova tenni a megmozduló szájszélet. Szótlan marad egy darabig.*
- Miért jöttél ide?
*Kérdezi aztán újra csak úgy, ahogy szokta, nyugodtan. Emlékszik a hosszúéletű toronynál elhangzott szavaira: sehol sem volt másként. De ezzel nem válaszolta meg a kérdést. Nem egészen. Ilyesmi egy ideig talán jó lehet terelésképpen, de aki maga is remekül űzi az ilyesmit, a hárítást, azt nem lehet megvezetni vele. Hosszan nem. Nem derült ki belőle, hogy miért, legfeljebb csak az, hogy a nő hasonló helyről jött, de ez sem biztos. Nem tenné boldoggá az sem, ha így lenne. Ő is látta lent a mocskot, ha a fentebbi utcákba már nem is ér el, látta, érezte, ismeri ezt a helyet amennyire kell, nem véletlen, hogy minél előbb menekülne innen, vissza az erdőbe. Akkor miért itt döntött úgy a másik, hogy marad.. Meghagyja a lehetőségét, hogy nem kap ezúttal sem választ, de a szemét nem veszi le az arcáról.
Közben elkerül előle a pépes kása. Már nem érzi az idegen vízszagot, ami belőle árad, s ami úgy látszik a hosszúéletűt nem zavarja annyira.*
- Nem. *Feleli a kérdésre, elbambulva, ahogy az belenyúl a tálba.* - Nem emlékszem.
*Talán. Nem tudja. Mostanában nem. Amióta Vadászlakban van, évek óta, nem. Korábban.. gyerekkorából jobban szereti elfelejtenie a történteket. A jót ugyanúgy, mint a rosszat. De most még ha kutatna az elméje sem találna semmit. Lehet. De nem fog kutatni. A kőmozsarat figyeli a nő kezei között szótlanul.*
1707. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2024-07-19 11:55:51
Üzenet elküldve: 2024-07-19 11:55:51
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Sárarany//
//Második szál//
*Nem olyan elveszett ő, hogy magától ne fedezzen fel bármit, hogy ne indulna útnak, vagy ne tudná előkeríteni a megfelelő embereket terveihez. Talán csak játszik vele a saját háttérbe szorított tudata, ami nem akar itt lenni. Nem akar berendezkedni igazán. Elfed. Egyrészről azt kívánja meg tőle minden apró sejtje, hogy a zord, mocskos vidéken érje az álom, minden egyes éjjel. Másrészről küzd ugyanez ellen. De mindez olyan csendben játszódik le benne, hogy mit sem fog fel belőle. Csak valahogy sosem teljes.*
- Néhány hattal ezelőtt. *Hunyorít kissé, és felfele irányul a tekintete, a plafonra, mintha csak pontos választ keresne. Eltelt már egy jó idő, de összefolynak a napok. Talán már a nyolcadik haton is túl van. Nem engedi, hogy ráereszkedjen a fintor, de megmozdul a szája széle. Ugyanazon négy fal között nem tudja mikor töltött el utoljára ennyi időt. A kérdéseket viszont nem bánja. Magának is jó néha megválaszolni, akkor némi ráébredés legalább előtűnik a sötétség mélyéről.
A figyelő tekintete tényleg nem túl feltűnő, hisz mást is célba vesz vele. A gőzölgő mozsarat, a másik szemeinek útját. Látja, hogy megállapodik néha a vásznakon, de természetesnek hat. Mindenki azt figyelné, érdekesebbek tán, mint az ódon bútorai. Felvonja szemöldökét viszont a kérdésre. Más sem fontos, pontosan tudja. Menni akar.*
- Ez nem így működik. *Húzza maga elé akaratlan is a tálkát, majd beleszagol. Neki tetszik. Nem akarná folyton ezt érezni, mert tudja mit jelentene, de szereti az illatát. Szinte mindegyiknek.* - Csak gyorsít a folyamaton. Sérültél már meg így? Vagy hasonlóan?
*Gyermekkorban, felnőttkorban, mindegy mikor. Bár nem mérvadó, de legalább az emlékekből képet kaphat róla, hogy nem egy órácska pihenés után válik semmissé az állapot. Néha elég egy éjjel is tán, de legtöbb esetben napok. De ezen tud gyorsítani. Mást viszont nem tehet érte, még ha szeretne sem. Beleérinti az ujját a pépbe, megnézve a hőmérsékletet, de még egy kicsit hagyja tovább pihenni benne a masszát.*
//Második szál//
*Nem olyan elveszett ő, hogy magától ne fedezzen fel bármit, hogy ne indulna útnak, vagy ne tudná előkeríteni a megfelelő embereket terveihez. Talán csak játszik vele a saját háttérbe szorított tudata, ami nem akar itt lenni. Nem akar berendezkedni igazán. Elfed. Egyrészről azt kívánja meg tőle minden apró sejtje, hogy a zord, mocskos vidéken érje az álom, minden egyes éjjel. Másrészről küzd ugyanez ellen. De mindez olyan csendben játszódik le benne, hogy mit sem fog fel belőle. Csak valahogy sosem teljes.*
- Néhány hattal ezelőtt. *Hunyorít kissé, és felfele irányul a tekintete, a plafonra, mintha csak pontos választ keresne. Eltelt már egy jó idő, de összefolynak a napok. Talán már a nyolcadik haton is túl van. Nem engedi, hogy ráereszkedjen a fintor, de megmozdul a szája széle. Ugyanazon négy fal között nem tudja mikor töltött el utoljára ennyi időt. A kérdéseket viszont nem bánja. Magának is jó néha megválaszolni, akkor némi ráébredés legalább előtűnik a sötétség mélyéről.
A figyelő tekintete tényleg nem túl feltűnő, hisz mást is célba vesz vele. A gőzölgő mozsarat, a másik szemeinek útját. Látja, hogy megállapodik néha a vásznakon, de természetesnek hat. Mindenki azt figyelné, érdekesebbek tán, mint az ódon bútorai. Felvonja szemöldökét viszont a kérdésre. Más sem fontos, pontosan tudja. Menni akar.*
- Ez nem így működik. *Húzza maga elé akaratlan is a tálkát, majd beleszagol. Neki tetszik. Nem akarná folyton ezt érezni, mert tudja mit jelentene, de szereti az illatát. Szinte mindegyiknek.* - Csak gyorsít a folyamaton. Sérültél már meg így? Vagy hasonlóan?
*Gyermekkorban, felnőttkorban, mindegy mikor. Bár nem mérvadó, de legalább az emlékekből képet kaphat róla, hogy nem egy órácska pihenés után válik semmissé az állapot. Néha elég egy éjjel is tán, de legtöbb esetben napok. De ezen tud gyorsítani. Mást viszont nem tehet érte, még ha szeretne sem. Beleérinti az ujját a pépbe, megnézve a hőmérsékletet, de még egy kicsit hagyja tovább pihenni benne a masszát.*
1706. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2024-07-19 09:27:46
Üzenet elküldve: 2024-07-19 09:27:46
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 287
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 287
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Sárarany//
//Második szál//
*A hümmentését magyarázó hosszúéletű felé fordul az arca annak sötét vásznáról. A folyamatos szűrőként működő fülének feltűnik valami ismét a szavak között: nem tudja, honnan szerezze be a füveit. Mióta nála járt. Nem volt még a városban, akkor sem, és azóta sem. Nem tudja, honnan szerezzen be festéket a kikötőben. Körbefut a pillantása a lakás felszínén, de mostanra felmérte annyira, hogy talán még az üvegeket is sorba tudná rakni a kredencen, ha valami rossz helyre kerülne. Visszanéz a nőre, ezúttal már biztosabban a következő kérdésében:*
- Mióta laksz itt?
*Ha egyetlen tippje lehet, azt mondaná, nem régóta. Ez azonban csak most lett annyira valószínű számára, hogy legyen alapos gyanúja rákérdezni. S ez hozza magával rögtön a következő kérdést: honnan jött? És az a következőt, hogy miért? De talán fontosabb lenne, hogy miért pont ide? Lehet, hogy nem a félvér a legélesebb kés a fiókban, de azt még ő is tudja, hogy kik lakják a kikötőt és annak környékét. Hogy azokhoz az alakokhoz köze lenne a nőnek, nehezére esne elhinni. Talán még bántaná is a tudat, ha téved, de ez messze túlmegy azon a kérdéskörön, amire még hajlandó válaszolni magának.*
- Mh.
*Hümment aztán ő a mentára, miután az asztalra kerül a pép. Nem bízik a hasonló dolgokban, sosem igazán tanították rá, hogyan is kellene számítania az ilyesmikre baj esetén. Furcsa nevű füvekre, azok főzeteire. Sosem volt szüksége rá. Pedig ez is csak olyan ugyanolyan növény, mint amilyet a teájába tettek gyerekként, ha még oly ritkán is, de beteg volt. Mint a csalán, amit most is szárít magának. De akkor sem érdekelte, ahogyan most sem különösebben, hogy hogyan hatnak valójában. Egy tea meleg, az hasznos benne. A többi szinte véletlenszerűnek tűnő. De talán ideje volna megtanulnia a többit is. A szándékoltságot benne.
Az újabb kettejük közé ereszkedő csendet megtörő kérdésre lassan engedi el a tekintete a még mindig gőzölgő kását, hogy az őt fürkésző nőre emelje a szemét. Eddig szinte fel sem tűnt, hogyha nézte is őt a másik. Egy időre sikerült annyira elterelni a gondolatait, hogy a helyzetet is elengedte a tudata. Most üt vissza. Szeretne-e valamit..? Egy darabon némán figyeli csak az elf arcát.*
- Milyen gyorsan hat?
*Fordul el végül inkább, a földre pillantva maga elé. A dokkokhoz, haza.. Nem hagyják el a száját a szavak. Nem még, nem most. A dolgai mégis egy helyen, maga mellett vannak lepakolva, s az alkarvédőitől sem mozdul, hogy megszabaduljon. Talán tudatalatt, de nem úgy ült le ide, mint aki hosszútávra rendezkedett be.*
//Második szál//
*A hümmentését magyarázó hosszúéletű felé fordul az arca annak sötét vásznáról. A folyamatos szűrőként működő fülének feltűnik valami ismét a szavak között: nem tudja, honnan szerezze be a füveit. Mióta nála járt. Nem volt még a városban, akkor sem, és azóta sem. Nem tudja, honnan szerezzen be festéket a kikötőben. Körbefut a pillantása a lakás felszínén, de mostanra felmérte annyira, hogy talán még az üvegeket is sorba tudná rakni a kredencen, ha valami rossz helyre kerülne. Visszanéz a nőre, ezúttal már biztosabban a következő kérdésében:*
- Mióta laksz itt?
*Ha egyetlen tippje lehet, azt mondaná, nem régóta. Ez azonban csak most lett annyira valószínű számára, hogy legyen alapos gyanúja rákérdezni. S ez hozza magával rögtön a következő kérdést: honnan jött? És az a következőt, hogy miért? De talán fontosabb lenne, hogy miért pont ide? Lehet, hogy nem a félvér a legélesebb kés a fiókban, de azt még ő is tudja, hogy kik lakják a kikötőt és annak környékét. Hogy azokhoz az alakokhoz köze lenne a nőnek, nehezére esne elhinni. Talán még bántaná is a tudat, ha téved, de ez messze túlmegy azon a kérdéskörön, amire még hajlandó válaszolni magának.*
- Mh.
*Hümment aztán ő a mentára, miután az asztalra kerül a pép. Nem bízik a hasonló dolgokban, sosem igazán tanították rá, hogyan is kellene számítania az ilyesmikre baj esetén. Furcsa nevű füvekre, azok főzeteire. Sosem volt szüksége rá. Pedig ez is csak olyan ugyanolyan növény, mint amilyet a teájába tettek gyerekként, ha még oly ritkán is, de beteg volt. Mint a csalán, amit most is szárít magának. De akkor sem érdekelte, ahogyan most sem különösebben, hogy hogyan hatnak valójában. Egy tea meleg, az hasznos benne. A többi szinte véletlenszerűnek tűnő. De talán ideje volna megtanulnia a többit is. A szándékoltságot benne.
Az újabb kettejük közé ereszkedő csendet megtörő kérdésre lassan engedi el a tekintete a még mindig gőzölgő kását, hogy az őt fürkésző nőre emelje a szemét. Eddig szinte fel sem tűnt, hogyha nézte is őt a másik. Egy időre sikerült annyira elterelni a gondolatait, hogy a helyzetet is elengedte a tudata. Most üt vissza. Szeretne-e valamit..? Egy darabon némán figyeli csak az elf arcát.*
- Milyen gyorsan hat?
*Fordul el végül inkább, a földre pillantva maga elé. A dokkokhoz, haza.. Nem hagyják el a száját a szavak. Nem még, nem most. A dolgai mégis egy helyen, maga mellett vannak lepakolva, s az alkarvédőitől sem mozdul, hogy megszabaduljon. Talán tudatalatt, de nem úgy ült le ide, mint aki hosszútávra rendezkedett be.*
1705. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2024-07-18 21:29:05
Üzenet elküldve: 2024-07-18 21:29:05
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Sárarany//
//Második szál//
*A másik csendje már megszokott számára, a nyugalmát tulajdonképpen nem bolygatja meg, de mégis kezd valami rossz éle lenni. Még nem tudatosult igazán, csak mintha a periférián vibrálna valami, amiről még nem akar tudomást venni, pedig lassan elkerülhetetlen. Kezeit és gondolatait jobbára lefoglalja a kence készítése, de ha az kész, kénytelen lesz szembesülni talán a másik helyzetével. Ha láttat belőle bármit, a szótlanságon túl. Ő is tud ám elfedni, s addig motoszkálni, amíg csak lehet, hogy ne kelljen igazán tudomást venni a helyzetről. Pedig a rosszban lehetne jó is; végtére is olyannal tölthetik el az időt, akik nem borítják ki őket társaságukkal a saját ritmusukból. Csakhogy a félvér már eleve nem abban van, amiben kellene. És nem ott. Szórakozottan nézi a férfit, amikor hallja a megismételt hangsort, mégis más tónusban. Ekkor jön rá, hogy hangosan szökött ki belőle a hümmentés.*
- Mm, eszembe jutott, hogy most nem tudnék neked mit csinálni, ha a múltkor magamra használom el a füvet. Amikor elestem nálad. Fogalmam sincs, honnan tudnék beszerezni itt ilyesmit. Jó, hogy megmaradt.
*Hogy milyen tájékon keresse azt tudja, csak azt nem, hogy hol vannak itt lelőhelyek. A kikötőben valószínűleg semmi nincs, ami használható. A szántóföldek, erdő környékén még csak-csak, de a helyismerete elég sekélyes. Mindenesetre az utolsó lenne, ami zavarná, hogy a másik épségéért cserébe felhasználja, amije van. Nem gondol ilyenre, de ha kéne mindet rááldozná.
A főzet kész, az asztalon párolog. Kyr pedig kérdez. Mégsem érzi a hangjában az igazi érdeklődést, de azért válaszol.*
- Mert hűsít, és jó a duzzanatra.
*Visszaül a székre, de már nem fekszik el, próbálja a lehető legkevésbé idegesítő módon fürkészni a férfit, mintha erősebben motoszkálna benne valami, amivel még dolga van. Csak tudná, hogy mi...*
- Szeretnél valamit?
*Egy újabb csendes időszak után teszi fel, kissé suta kérdését. Tudja: menni a dokkokhoz. De nem gondolatolvasó, így sem a függöny problémára nem jön rá, de még egy képet sem fog neki megmutatni. A vendéglátásban egyáltalán nem jó, lévén sosem volt sem vendége, sem egy ház, ahol hosszabb időt eltöltött. Még a bőrét is megfestené a tűje segítségével, neki tényleg mindegy mit kíván a félelf, de arra lassan rájöhet, hogy magától kevés dolog jut eszébe, hacsak nem reagálni kell egy teljesen nyilvánvaló helyzetre. A kezével teljesen feleslegesen érinti a mozsárt, tudja jól, hogy még meleg.*
//Második szál//
*A másik csendje már megszokott számára, a nyugalmát tulajdonképpen nem bolygatja meg, de mégis kezd valami rossz éle lenni. Még nem tudatosult igazán, csak mintha a periférián vibrálna valami, amiről még nem akar tudomást venni, pedig lassan elkerülhetetlen. Kezeit és gondolatait jobbára lefoglalja a kence készítése, de ha az kész, kénytelen lesz szembesülni talán a másik helyzetével. Ha láttat belőle bármit, a szótlanságon túl. Ő is tud ám elfedni, s addig motoszkálni, amíg csak lehet, hogy ne kelljen igazán tudomást venni a helyzetről. Pedig a rosszban lehetne jó is; végtére is olyannal tölthetik el az időt, akik nem borítják ki őket társaságukkal a saját ritmusukból. Csakhogy a félvér már eleve nem abban van, amiben kellene. És nem ott. Szórakozottan nézi a férfit, amikor hallja a megismételt hangsort, mégis más tónusban. Ekkor jön rá, hogy hangosan szökött ki belőle a hümmentés.*
- Mm, eszembe jutott, hogy most nem tudnék neked mit csinálni, ha a múltkor magamra használom el a füvet. Amikor elestem nálad. Fogalmam sincs, honnan tudnék beszerezni itt ilyesmit. Jó, hogy megmaradt.
*Hogy milyen tájékon keresse azt tudja, csak azt nem, hogy hol vannak itt lelőhelyek. A kikötőben valószínűleg semmi nincs, ami használható. A szántóföldek, erdő környékén még csak-csak, de a helyismerete elég sekélyes. Mindenesetre az utolsó lenne, ami zavarná, hogy a másik épségéért cserébe felhasználja, amije van. Nem gondol ilyenre, de ha kéne mindet rááldozná.
A főzet kész, az asztalon párolog. Kyr pedig kérdez. Mégsem érzi a hangjában az igazi érdeklődést, de azért válaszol.*
- Mert hűsít, és jó a duzzanatra.
*Visszaül a székre, de már nem fekszik el, próbálja a lehető legkevésbé idegesítő módon fürkészni a férfit, mintha erősebben motoszkálna benne valami, amivel még dolga van. Csak tudná, hogy mi...*
- Szeretnél valamit?
*Egy újabb csendes időszak után teszi fel, kissé suta kérdését. Tudja: menni a dokkokhoz. De nem gondolatolvasó, így sem a függöny problémára nem jön rá, de még egy képet sem fog neki megmutatni. A vendéglátásban egyáltalán nem jó, lévén sosem volt sem vendége, sem egy ház, ahol hosszabb időt eltöltött. Még a bőrét is megfestené a tűje segítségével, neki tényleg mindegy mit kíván a félelf, de arra lassan rájöhet, hogy magától kevés dolog jut eszébe, hacsak nem reagálni kell egy teljesen nyilvánvaló helyzetre. A kezével teljesen feleslegesen érinti a mozsárt, tudja jól, hogy még meleg.*
1704. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2024-07-18 20:39:07
Üzenet elküldve: 2024-07-18 20:39:07
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 287
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 287
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Sárarany//
//Második szál//
*Nem tudja mit tett fel főni a nő. Csak az asztallapjára fekvő alakját látja, a felé forduló arany szemeket, a hozzájuk tartozó szavakat hallja. A vízi rysha neve sem mond neki többet, mint annak idején a vérfű. A további magyarázat logikus, de csak az esze az, a tudata racionális része, amit megnyugtat vele. Ezzel a viszonylag kisméretű, még higgadt résszel próbálja hűteni a többit, a csavargó gondolatait, amik az ajtón látott zár emlékképét hozzák vissza újra és újra az elméjébe, megmagyarázatlanul hagyva az okát. Maga elé mered, a lábára, az ágyra, az ablakokra. Általában képes türelmesen egy helyben maradni ha kell, másképpen nem élhetne abból, amiből. Most mégis mintha a lakás összes zugát bebarangoló tekintete lenne az, amivel csillapítani akarja a hirtelen éledő mozgásszomját, ha mással nem képes. Ha a karjára esett volna, mostanra ezredjére fordulna, s tenné meg a ház hosszában vezető utat, fel és alá. Kényszercselekedetek, amikkel képes lekötni a saját figyelmét. Mint egy kisgyermek az orvosnál. Amíg nem arra figyel, hogy mi fájhat, addig nincsen baj. Ismeri a trükköket. Még jó, hogy itt vannak képek, amiket elnézhet. Amennyit lát belőlük. A kíváncsiságát azért egy kicsit zavarja, hogy nem mindet, s nem mindet egészében.*
- Hm?
*Hümment vissza kérdőleg, halkan, nem pillantva azonban a nőre. A szemei ismét csak a festőállványon hagyott képhez térnek vissza egy idő után. Úgy tűnik, abban sikerül olyasmit találnia, ami megnyugtatja, akárhogyan is, de legalábbis kordában képes tartani a gondolatait, bár valójában minden egyes eltelt perccel csak egyre világosabb lesz a helyzete számára. A behúzott függönyök mögött úgy érzi magát, mintha be lenne zárva, hiába tudja, hogy az ajtó nyitva van. Ha tudna menni.. Mégis viszonylag higgadt marad, amíg a másik arra vár, hogy felforrjon a víz. Nem rezdül arra, ahogyan a hosszúéletű végül érte megy, mintha fel sem tűnne neki. Csak amikor az asztalra kerül, fordul a tűzről került főzet felé a tekintete. Elbizonytalanodik annak iszapszagán.*
- Minek?
*Inkább már csak a reflex mondatja vele ki hangosan az újabb kérdést. Érdekli, de a kíváncsisága kielégítése a legutolsó dolog a listáján jelenleg. Távolságtartóan figyeli a közéjük rakott, gőzölgő pépet.*
//Második szál//
*Nem tudja mit tett fel főni a nő. Csak az asztallapjára fekvő alakját látja, a felé forduló arany szemeket, a hozzájuk tartozó szavakat hallja. A vízi rysha neve sem mond neki többet, mint annak idején a vérfű. A további magyarázat logikus, de csak az esze az, a tudata racionális része, amit megnyugtat vele. Ezzel a viszonylag kisméretű, még higgadt résszel próbálja hűteni a többit, a csavargó gondolatait, amik az ajtón látott zár emlékképét hozzák vissza újra és újra az elméjébe, megmagyarázatlanul hagyva az okát. Maga elé mered, a lábára, az ágyra, az ablakokra. Általában képes türelmesen egy helyben maradni ha kell, másképpen nem élhetne abból, amiből. Most mégis mintha a lakás összes zugát bebarangoló tekintete lenne az, amivel csillapítani akarja a hirtelen éledő mozgásszomját, ha mással nem képes. Ha a karjára esett volna, mostanra ezredjére fordulna, s tenné meg a ház hosszában vezető utat, fel és alá. Kényszercselekedetek, amikkel képes lekötni a saját figyelmét. Mint egy kisgyermek az orvosnál. Amíg nem arra figyel, hogy mi fájhat, addig nincsen baj. Ismeri a trükköket. Még jó, hogy itt vannak képek, amiket elnézhet. Amennyit lát belőlük. A kíváncsiságát azért egy kicsit zavarja, hogy nem mindet, s nem mindet egészében.*
- Hm?
*Hümment vissza kérdőleg, halkan, nem pillantva azonban a nőre. A szemei ismét csak a festőállványon hagyott képhez térnek vissza egy idő után. Úgy tűnik, abban sikerül olyasmit találnia, ami megnyugtatja, akárhogyan is, de legalábbis kordában képes tartani a gondolatait, bár valójában minden egyes eltelt perccel csak egyre világosabb lesz a helyzete számára. A behúzott függönyök mögött úgy érzi magát, mintha be lenne zárva, hiába tudja, hogy az ajtó nyitva van. Ha tudna menni.. Mégis viszonylag higgadt marad, amíg a másik arra vár, hogy felforrjon a víz. Nem rezdül arra, ahogyan a hosszúéletű végül érte megy, mintha fel sem tűnne neki. Csak amikor az asztalra kerül, fordul a tűzről került főzet felé a tekintete. Elbizonytalanodik annak iszapszagán.*
- Minek?
*Inkább már csak a reflex mondatja vele ki hangosan az újabb kérdést. Érdekli, de a kíváncsisága kielégítése a legutolsó dolog a listáján jelenleg. Távolságtartóan figyeli a közéjük rakott, gőzölgő pépet.*
1703. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2024-07-18 19:10:09
Üzenet elküldve: 2024-07-18 19:10:09
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Sárarany//
//Második szál//
*Ril túlzottan is nyugodt, bár nem lenne az annyira, ha tudná mi forog a másik fejében. Biztos benne, hogy nem ez az, amit magának szánt a félvér és ha valaha ide is jött volna, hozzá, az nem emiatt történt volna.
Nem sejti, hogy ennyire nagy a harc belül. Ennyire nem ismeri őt és már feladta, hogy tükörként nézzen rá. Hogy mi az amit ő érezne, hasonló helyzetben. Csak kis ideig tart ki úgyis emellett, mert amint valami ellenkezést vél felfedezni, úgyis a józan esze győz benne. Kívülről könnyű. Könnyebb. A tekintetben olvasni sokszor lehetetlen, pedig igazán hasznos volna. Hátrébb tolja magát a székkel, majd előrehajol, hogy az asztallapra fektetett alkarjára hajtsa a fejét oldalasan, míg vár, hogy lassan forrásnak induljon a főzet. Nem kell hozzá sok a vízből, így nem lesz hosszú idő, de már szeretné ezzel is hozzásegíteni a gyógyuláshoz. Így sem varázsszer. *
- Vízi rysha a neve.
*Néz fel csak a szemeivel a másikra, és tűnődik, kell-e többet beszélnie róla. Ő már valamiért a fejébe vette, hogy megtanítja neki ezeket, hiszen jól tud jönni az effajta tudás. Mint éppen most.*
- A zúzódásokra jó, és csillapítja a fájdalmat.
*Ha megnyugtatást vár tőle, ettől nagyobbat nem kaphat. Ettől többet pedig nem tud adni. De semmi kedve nincsen felkenni a lábára, hogy aztán lecsorogjon róla a földre. Feltehetné a másik székre is, de az ágy kényelmesebb. Ha nagyon ellenkezne persze beadná a derekát.
A legrosszabb az lehet, hogy a folyton tevékenykedőt most arra ítélik, hogy jóformán ne mozogjon semmit. De ha gyorsabban kíván gyógyulni, ahhoz elengedhetetlen.*
- Rajtam már segített párszor.
*Gondol vissza halovány képekre. Ha használta volna a derekára, amikor hazatért Kyr-től, akkor most nem lenne belőle. Nem is biztos, hogy tudott volna szerezni azóta. A gondolatra egy halk hümmentés szalad ki ajkain, nem figyelve arra, hogy egyáltalán ez megtörtént. Mintha csak ő hallhatta volna egyedül.
Kis idő múlva újra feláll és elsétál a kandallóig. Csak épphogy gyöngyözzön az a víz, nem kell túlzásokba esni. Egy kőmozsarat vesz elő, amibe átönti a forró edényből egy gyors mozdulattal, de megtorpan, amikor eszébe jut, hogy egy kis mentát is bele kellene csempészni. Leemeli a polcról, majd beleszór egy keveset és úgy kezdi el benne keverni-törni a leveleket, egészen addig, amíg teljesen pépessé nem válik. Leteszi az asztalra, ha akarja, hadd csodálja meg, addig is foglalkozik valamivel. Még meleg, várni kell a továbbiakkal. *
- Tettem bele mentát.
*Mondja ezt úgy, mintha olyan sokat jelentene az információ a másik számára. Mindenesetre közel van hozzájuk, érezhető a halovány tóillat, elkeveredve a mentolos aromával.*
//Második szál//
*Ril túlzottan is nyugodt, bár nem lenne az annyira, ha tudná mi forog a másik fejében. Biztos benne, hogy nem ez az, amit magának szánt a félvér és ha valaha ide is jött volna, hozzá, az nem emiatt történt volna.
Nem sejti, hogy ennyire nagy a harc belül. Ennyire nem ismeri őt és már feladta, hogy tükörként nézzen rá. Hogy mi az amit ő érezne, hasonló helyzetben. Csak kis ideig tart ki úgyis emellett, mert amint valami ellenkezést vél felfedezni, úgyis a józan esze győz benne. Kívülről könnyű. Könnyebb. A tekintetben olvasni sokszor lehetetlen, pedig igazán hasznos volna. Hátrébb tolja magát a székkel, majd előrehajol, hogy az asztallapra fektetett alkarjára hajtsa a fejét oldalasan, míg vár, hogy lassan forrásnak induljon a főzet. Nem kell hozzá sok a vízből, így nem lesz hosszú idő, de már szeretné ezzel is hozzásegíteni a gyógyuláshoz. Így sem varázsszer. *
- Vízi rysha a neve.
*Néz fel csak a szemeivel a másikra, és tűnődik, kell-e többet beszélnie róla. Ő már valamiért a fejébe vette, hogy megtanítja neki ezeket, hiszen jól tud jönni az effajta tudás. Mint éppen most.*
- A zúzódásokra jó, és csillapítja a fájdalmat.
*Ha megnyugtatást vár tőle, ettől nagyobbat nem kaphat. Ettől többet pedig nem tud adni. De semmi kedve nincsen felkenni a lábára, hogy aztán lecsorogjon róla a földre. Feltehetné a másik székre is, de az ágy kényelmesebb. Ha nagyon ellenkezne persze beadná a derekát.
A legrosszabb az lehet, hogy a folyton tevékenykedőt most arra ítélik, hogy jóformán ne mozogjon semmit. De ha gyorsabban kíván gyógyulni, ahhoz elengedhetetlen.*
- Rajtam már segített párszor.
*Gondol vissza halovány képekre. Ha használta volna a derekára, amikor hazatért Kyr-től, akkor most nem lenne belőle. Nem is biztos, hogy tudott volna szerezni azóta. A gondolatra egy halk hümmentés szalad ki ajkain, nem figyelve arra, hogy egyáltalán ez megtörtént. Mintha csak ő hallhatta volna egyedül.
Kis idő múlva újra feláll és elsétál a kandallóig. Csak épphogy gyöngyözzön az a víz, nem kell túlzásokba esni. Egy kőmozsarat vesz elő, amibe átönti a forró edényből egy gyors mozdulattal, de megtorpan, amikor eszébe jut, hogy egy kis mentát is bele kellene csempészni. Leemeli a polcról, majd beleszór egy keveset és úgy kezdi el benne keverni-törni a leveleket, egészen addig, amíg teljesen pépessé nem válik. Leteszi az asztalra, ha akarja, hadd csodálja meg, addig is foglalkozik valamivel. Még meleg, várni kell a továbbiakkal. *
- Tettem bele mentát.
*Mondja ezt úgy, mintha olyan sokat jelentene az információ a másik számára. Mindenesetre közel van hozzájuk, érezhető a halovány tóillat, elkeveredve a mentolos aromával.*
1702. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2024-07-18 18:19:56
Üzenet elküldve: 2024-07-18 18:19:56
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 287
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 287
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Sárarany//
//Második szál//
*Csupán akkor veszi vissza a magára hagyott teste feletti uralmat, amikor a nő viccelődni kezd vele. Nem boldog azonban a tudat, ami a száját nyitja, hogy kérdezzen, és a karját mozdítja, hogy levegye a másik a csizmáját is magáról. Számított a válaszra, egy szinten, az elhangzó idősáv mégis fájdalmasan, nevetségesen hosszúnak tűnik. Holnapig. Lehetetlen. Apró hang hagyja el a száját, ahogy lehajtja a fejét, s az orrnyergét kezdi masszírozni egy ponton a szavak hallatán. Érthető ez beletörődésnek ugyanúgy, mint elégedetlen egyet nem értésnek, vagy a sérüléshez mérten túlszabott büntetés lekezelésének is, de semmiképpen sem a jókedve kifejezésének. Azt viszont nem tiltja meg neki senki, hogy ne tartsa be, amit a nő mond. Ahogy felemeli végül a fejét, és az ajtó felé fordítja, mintha talán valami ilyesmi is fordulna meg benne, miközben a hosszúéletű újra pakolászni kezd a lakásban. Hogy elfut. Az egyetlen akadály, hogy nem tud futni. Egyedül lépni sem. Az ablak felé mozdul tovább a tekintete, de a behúzott függönyök miatt ott sem talál nyugalmat a szeme. Zavarja, hogy nem lát ki, de nem az ő házában vannak. Sosem értette a függönyöket..
Így, hogy ül, nyugalomban van, nem mozdul, nem is fáj a lába. Semmi baja. Holnapig, persze. Megmondta, hogy nem alszik a kikötőben.. Árulóként pillant a bokája felé, ahogy az egy óvatlan mozdulatra mégis éles nyilallással jelzi számára, hogy maradnia kell. Lehet, de nem holnapig. Egy darabig. Legfeljebb. A nő újabb szavaira megemeli a gondolataiból a fejét, mintha nem volna benne biztos, hogy mit hallott. Elpillant az asztal másik oldalához telepedő alakja felé.*
~Lefeküdni?~
*Nem érti az összefüggést aközött, hogy valami a lábára kerüljön és aközött, hogy ehhez neki feküdnie kellene. Most még ülnie is nehezebb hirtelen, hogy tudja, lábra állni nem tud. Feküdni. Reméli, azt nem gondolja a másik, hogy holnapig kellene feküdnie..? Futólag villan a szeme az ágy felé. Lassan összevonja a szemöldökét.*
- Mivel? *Kérdezi, a távolságot felvett hangjával. Oldalt pillant, hátha rálát arra, amit az elf a kandallóra tett. Nem figyelt rá akkor, amikor csinálta, és nem is ismeri a füveket, hogy tudja, még ha látta volna sem.* - Mi az?
*A karja még az asztalon pihen, s mivel mindketten tudják, hogyha ugrálhatnékja van is, fizikailag képtelen ilyesmire, mégis rugóként szorulnak összébb az izmok a gerince mentén. Nem mozdul a helyéről, de egyre kevésbé képes nyugodtan tartani magát. A tudatát. Ha gyengébb idegzetű alkat lenne már nyoma lenne rajta, így azonban ki tudja, mi figyelmeztetheti a külvilágot a hangulatát illetően.*
A hozzászólás írója (Kyr q'Naviel) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.07.18 18:23:14
//Második szál//
*Csupán akkor veszi vissza a magára hagyott teste feletti uralmat, amikor a nő viccelődni kezd vele. Nem boldog azonban a tudat, ami a száját nyitja, hogy kérdezzen, és a karját mozdítja, hogy levegye a másik a csizmáját is magáról. Számított a válaszra, egy szinten, az elhangzó idősáv mégis fájdalmasan, nevetségesen hosszúnak tűnik. Holnapig. Lehetetlen. Apró hang hagyja el a száját, ahogy lehajtja a fejét, s az orrnyergét kezdi masszírozni egy ponton a szavak hallatán. Érthető ez beletörődésnek ugyanúgy, mint elégedetlen egyet nem értésnek, vagy a sérüléshez mérten túlszabott büntetés lekezelésének is, de semmiképpen sem a jókedve kifejezésének. Azt viszont nem tiltja meg neki senki, hogy ne tartsa be, amit a nő mond. Ahogy felemeli végül a fejét, és az ajtó felé fordítja, mintha talán valami ilyesmi is fordulna meg benne, miközben a hosszúéletű újra pakolászni kezd a lakásban. Hogy elfut. Az egyetlen akadály, hogy nem tud futni. Egyedül lépni sem. Az ablak felé mozdul tovább a tekintete, de a behúzott függönyök miatt ott sem talál nyugalmat a szeme. Zavarja, hogy nem lát ki, de nem az ő házában vannak. Sosem értette a függönyöket..
Így, hogy ül, nyugalomban van, nem mozdul, nem is fáj a lába. Semmi baja. Holnapig, persze. Megmondta, hogy nem alszik a kikötőben.. Árulóként pillant a bokája felé, ahogy az egy óvatlan mozdulatra mégis éles nyilallással jelzi számára, hogy maradnia kell. Lehet, de nem holnapig. Egy darabig. Legfeljebb. A nő újabb szavaira megemeli a gondolataiból a fejét, mintha nem volna benne biztos, hogy mit hallott. Elpillant az asztal másik oldalához telepedő alakja felé.*
~Lefeküdni?~
*Nem érti az összefüggést aközött, hogy valami a lábára kerüljön és aközött, hogy ehhez neki feküdnie kellene. Most még ülnie is nehezebb hirtelen, hogy tudja, lábra állni nem tud. Feküdni. Reméli, azt nem gondolja a másik, hogy holnapig kellene feküdnie..? Futólag villan a szeme az ágy felé. Lassan összevonja a szemöldökét.*
- Mivel? *Kérdezi, a távolságot felvett hangjával. Oldalt pillant, hátha rálát arra, amit az elf a kandallóra tett. Nem figyelt rá akkor, amikor csinálta, és nem is ismeri a füveket, hogy tudja, még ha látta volna sem.* - Mi az?
*A karja még az asztalon pihen, s mivel mindketten tudják, hogyha ugrálhatnékja van is, fizikailag képtelen ilyesmire, mégis rugóként szorulnak összébb az izmok a gerince mentén. Nem mozdul a helyéről, de egyre kevésbé képes nyugodtan tartani magát. A tudatát. Ha gyengébb idegzetű alkat lenne már nyoma lenne rajta, így azonban ki tudja, mi figyelmeztetheti a külvilágot a hangulatát illetően.*
A hozzászólás írója (Kyr q'Naviel) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.07.18 18:23:14
1701. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2024-07-18 15:53:06
Üzenet elküldve: 2024-07-18 15:53:06
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Sárarany//
//Második szál//
*A kezdeti önbántó gondolatok után, a vizsgálódása alatt nem fogannak meg benne válaszok, nem gondolkodik előre. Csak a jelen van, amit épp tapasztal az ujjai alatt, a másik duzzadt bőrét érve. Ilyen, amikor alkot és ilyen, amikor valami olyat csinál, amit szeret. Persze nem kéne érzéki örömöt okozzon neki, hogy a férfi fájó végtagját analizálja, de ez is olyasmi, amit egyébként élvez. Leginkább csak magán művelte, vagy hagyta, amikor kisebb korában vele csinálták ugyanezt. Vannak képei, hogy más gyógyítását figyelte, de arcokat nem tud mellé társítani. Hiányzó emlékek... Innen a tudás, megannyi sérülését kellett ellátni és ha nem akart belegondolni, hogy mi történt vele, figyelt hát arra, amit utána tesznek. Amit érez közben, ami figyelmet terel. Minden egyes kis részt alaposan szemügyre vesz, majd amikor elveszi a kezét róla, akkor törnek elő gondolatok, még ha olcsó vicc formájában is kezdődik az egész. A kérdésre szeretne pontos választ adni, de nem tudna, csak olyat, ami megközelítőleg helytálló. Minden test más, a sérülés, még ha ugyanazon a helyen is történik, sosem kiszámítható. Ha gyakorolná az alkímiát, máris megszabadíthatná a szenvedéstől, de ő csak a gyógyfüveket szereti. Abban hisz, még ha nem is mindig csak az volt a segítségére. A természet, a természetesség. Ez maradt neki és nem is szereti a változást különösebben.*
- Holnapig mindenképp.
*Aztán még ki tudja. De ha azt mondaná, hogy napokig kell nála rostokolnia, szinte biztos benne, hogy nem lesz jó vége.
Egy gyertyáért indul és a sarokra épített kandallóhoz lép. Azt már pontosan tudja a másik, hogy a tűzhöz nem ért túlságosan, mindig csak időt veszteget vele, de ez olyan, amit egyszer elég volt bevallani. Némi szerencsétlenkedés árán gyullad csak meg a gyertya, amit annak párkányára helyez, majd fölé teszi a már kikészített kis állványt, melynek tetejébe vizet önt a kancsóból, amit egy kis időre elvesz az asztalról. Rak bele a növényből is, de hagy még az üvegben, sejtelmei szerint másnap is el kell készítenie a pépes kotyvalékot. Ezt sem mondja ki, nem szítja a feszültséget. Magára hagyja, hadd melegedjen, majd kihúzza a másik széket és az asztal ellen oldalán foglal helyet. Fürkészi a félvért, hogy még mindig magába mélyedve támasztja-e a fejét, vagy lassan beletörődik helyzetébe.*
- Ha kész, le kell feküdnöd, hogy be tudjam vele vonni a lábad.
*Jelenti ki nemes egyszerűséggel, s ezt sem úgy, mintha nagyon hagyna más választást. *
A hozzászólás írója (Caelril Vaellisalia) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.07.18 15:55:58
//Második szál//
*A kezdeti önbántó gondolatok után, a vizsgálódása alatt nem fogannak meg benne válaszok, nem gondolkodik előre. Csak a jelen van, amit épp tapasztal az ujjai alatt, a másik duzzadt bőrét érve. Ilyen, amikor alkot és ilyen, amikor valami olyat csinál, amit szeret. Persze nem kéne érzéki örömöt okozzon neki, hogy a férfi fájó végtagját analizálja, de ez is olyasmi, amit egyébként élvez. Leginkább csak magán művelte, vagy hagyta, amikor kisebb korában vele csinálták ugyanezt. Vannak képei, hogy más gyógyítását figyelte, de arcokat nem tud mellé társítani. Hiányzó emlékek... Innen a tudás, megannyi sérülését kellett ellátni és ha nem akart belegondolni, hogy mi történt vele, figyelt hát arra, amit utána tesznek. Amit érez közben, ami figyelmet terel. Minden egyes kis részt alaposan szemügyre vesz, majd amikor elveszi a kezét róla, akkor törnek elő gondolatok, még ha olcsó vicc formájában is kezdődik az egész. A kérdésre szeretne pontos választ adni, de nem tudna, csak olyat, ami megközelítőleg helytálló. Minden test más, a sérülés, még ha ugyanazon a helyen is történik, sosem kiszámítható. Ha gyakorolná az alkímiát, máris megszabadíthatná a szenvedéstől, de ő csak a gyógyfüveket szereti. Abban hisz, még ha nem is mindig csak az volt a segítségére. A természet, a természetesség. Ez maradt neki és nem is szereti a változást különösebben.*
- Holnapig mindenképp.
*Aztán még ki tudja. De ha azt mondaná, hogy napokig kell nála rostokolnia, szinte biztos benne, hogy nem lesz jó vége.
Egy gyertyáért indul és a sarokra épített kandallóhoz lép. Azt már pontosan tudja a másik, hogy a tűzhöz nem ért túlságosan, mindig csak időt veszteget vele, de ez olyan, amit egyszer elég volt bevallani. Némi szerencsétlenkedés árán gyullad csak meg a gyertya, amit annak párkányára helyez, majd fölé teszi a már kikészített kis állványt, melynek tetejébe vizet önt a kancsóból, amit egy kis időre elvesz az asztalról. Rak bele a növényből is, de hagy még az üvegben, sejtelmei szerint másnap is el kell készítenie a pépes kotyvalékot. Ezt sem mondja ki, nem szítja a feszültséget. Magára hagyja, hadd melegedjen, majd kihúzza a másik széket és az asztal ellen oldalán foglal helyet. Fürkészi a félvért, hogy még mindig magába mélyedve támasztja-e a fejét, vagy lassan beletörődik helyzetébe.*
- Ha kész, le kell feküdnöd, hogy be tudjam vele vonni a lábad.
*Jelenti ki nemes egyszerűséggel, s ezt sem úgy, mintha nagyon hagyna más választást. *
A hozzászólás írója (Caelril Vaellisalia) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.07.18 15:55:58
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1805-1824