//Teliir Dartiv//
//A hozzászólás 16+ elemeket tartalmaz//
*Indokolatlan lenne megosztani lényeges információkat a leendő társának a korábbi életéről, tapasztalatáról, és képességeiről? Ha éppenséggel csak azért kereste meg a kannibált, hogy minél hamarabb távozzon az élők sorából, akkor persze érthető a titkolózás, hisz úgysem fognak sokáig egymás mellett tevékenykedni. De Rasdeher nem csak a bizalom miatt aggódik, ami kétségtelenül nagyon fontos egy efféle munkakapcsolatban. Ennél csak az lenne fontosabb, hogy a holló idomár miként tervezhet előre, miben számíthat Teliirre, és mi az amit sosem bízhat rá. Na meg ki tudja? Talán pont egy gazdag család sarja, aki csak szórakozásból szegődött antihősünk mellé. Ebben az esetben szép kis összeget lehetne kérni az életéért cserébe.
Ezért is szaladnak bosszús ráncok a férfi homlokára, mikor meghallja a bohókás, semmitmondó választ egy komoly kérdésre. Átfut az agyán, hogy valóban jobb lenne átvágni a torkát a következő sikátorban, ám hamar letesz erről az ötletről, mivel nem könnyű manapság titokban összehozni egy ilyesfajta társulást. Ha újabb személy után nézne az talán olyan fülekbe is eljutna, amit ő maga sem szeretne. Jelenleg pedig nem elég erősek ahhoz, hogy egy komolyabb veszélyt elhárítsanak a Kárhozottak. Várjunk csak… valójában az sem biztos, hogy létezik-e egyáltalán még a titkos társaság, hisz nem kevés idő eltelt azóta, mióta utoljára a Kikötőben járt. Talán azóta teljesen más arcok vették át az irányítást a rejtett barlang felett, így neki nincs is hova hazamennie. De mit veszíthet?
Végül úgy dönt inkább elengedi a füle mellett a sötételf odahányt válaszát, s majd inkább egy későbbi időpontban faggatja ki komolyabban.*
-Nemesebb fajok…
*Ismétli meg ezt a számára igen furcsán csengő szókapcsolatot. *
-A fajtád íze akár az odaégett patkányhús, amit megforgatta egy kis híg fosban, ezt nevezed te nemesnek? Vagy éppen valami másra gondoltál, barátom?
*Ismét helyet enged az arcára kúszó őrült vigyornak, és a szeme sarkából figyeli a maga mellett haladó elfecske reakcióját. Nagyon reméli, hogy ki tud csalni ezzel belőle valamiféle undort, vagy meglepettséget. Mindegy is, csak látni akarja az arcát, mikor rájön, hogy mit is akart az előbb kifejezni. Ennyit szeretne, mégis többet kap, mint várta. Egy kés suhan el a szemei előtt, és vágódik bele a földbe. Be kell vallja, meglepődött kissé, kár hogy nem szereti a meglepetéseket. Megtorpan közvetlen a penge előtt, rövid ideig csak azt figyeli, majd ránéz a nála majd tíz centivel magasabb ifjú sötételfre, aki mindennel bizonnyal most igen elégedett magával. Éppen csak a szája széle remeg meg, ahogy a másik arcát figyeli, majd hirtelen akcióba lép.
Bízik annyira sebességében, és a meglepetés erejében, hogy a mélységi finom kis nyakáért nyúljon bal kezével. Ha sikerrel jár, s képes megragadni a torkát, akkor kíméletlenül szorítja meg, igyekszik az összes levegőt kipréselni belőle, úgy hogy köpni-nyelni ne tudjon, majd az egyik ház falának nyomja a hátát. Jelenleg kapóra jön neki a Lakónegyed kis utcája, amiben sarokba szoríthatja a ficsúrt. Ha mégsem sikerül megragadnia a célpontot csak egy pillanatig tűnik bosszúsnak, de nem próbálkozik mással. Inkább elmondja azt, amit mindkét helyzetben a tudtára hozna. *
-Nem szeretem a meglepetéseket, öcskös! Leszarom, hogy milyen csinos kis bőröd van, azt bármikor lenyúzhatom rólad, teszek arra is, hogy milyen ügyesen tudsz a játékaiddal dobálózni, elmehetsz vele cirkuszi mutatványosnak! De tudod… idegesít az, mikor ilyen beképzelt pöcsök papolnak nekem arról, hogy milyennek kellene lennem. Kussolj be egy pillanatra, és ne játszd a nagy fiút, csak a kérdéseimre válaszolja, lehetőleg őszintén. Így talán hosszú életű, és elviselhető kapcsolatunk lesz. Megértettük egymást?