Kikötő - Lakónegyed
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Dokkok és kikötő (új) Csatornarendszer (új) Vérkert (új) | Lakónegyed | Rumos Rókalyuk (új) Sellőház (új) Vámház (új) Hét Varjú Taverna (új) |  |
1860. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-03-19 09:17:34
Üzenet elküldve: 2025-03-19 09:17:34
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Furcsa páros//
* Egyre nagyobb ütemben kezdi simítgatni rő szakállát. Nem hangzik rosszul az alap elképzelés, bár ha a jobbik felével kéne tevékenykednie, akkor jobban járnának, ha otthon maradna, vagy legalábbis a háttérben.
Nem panaszkodna, ha ezúttal semmi szüksége nem lenne az erőszakra, bár néha még viszket a tenyere és hatja a vére egy kiadós verésre. Ameddig nem húzzák ki nála a gyufát, és ameddig nem buknak le, addig simán kibírja, más esetben… *
- Helyes! Nincs rövid út a gazdaság felé, de miért is ne próbálhatnánk meg lecsalni egy kis részt belőle?
* Enyhén felkacag a monológ után. Közben a hallottak után egy hang sem hagyja el a száját, mielőtt össze nem rakná a fejében a képet, amiről Lazziar beszél. Feltöltik a meredélyt? Sárvárba mentek a nemesek? Ilyen eshetőségről még csak álmodni sem mert. Az oly rettenthetetlen sárvári bűnbandákat, ily gyorsan és hatékonyan kiirtották? *
- Nagyon lecsökkenhetett a bűnbandák ereje, ha a város ilyen rövid időn belül elfoglalta!
* Mondja, majd nekidől a mögötte lévő falnak miközben az eget bámulja. Számára elképzelhetetlen a tudat, hogy a városi bűnbandát eltakarították, de ha a másik mondja, akkor biztos így lesz! *
- Az szép! Szomorú, de ez van! A kudarcukból új lehetőséget kovácsolhatunk. Ha valóban a gazdagok melegágya lesz az a hely, akkor miért is ne zaklassuk egy kicsit őket?
* Ha úgy gondolják, hogy azt vesznek el amit akarnak, csak mert több pénzük van, mint az átlagnak, akkor tévednek! *
* Egyre nagyobb ütemben kezdi simítgatni rő szakállát. Nem hangzik rosszul az alap elképzelés, bár ha a jobbik felével kéne tevékenykednie, akkor jobban járnának, ha otthon maradna, vagy legalábbis a háttérben.
Nem panaszkodna, ha ezúttal semmi szüksége nem lenne az erőszakra, bár néha még viszket a tenyere és hatja a vére egy kiadós verésre. Ameddig nem húzzák ki nála a gyufát, és ameddig nem buknak le, addig simán kibírja, más esetben… *
- Helyes! Nincs rövid út a gazdaság felé, de miért is ne próbálhatnánk meg lecsalni egy kis részt belőle?
* Enyhén felkacag a monológ után. Közben a hallottak után egy hang sem hagyja el a száját, mielőtt össze nem rakná a fejében a képet, amiről Lazziar beszél. Feltöltik a meredélyt? Sárvárba mentek a nemesek? Ilyen eshetőségről még csak álmodni sem mert. Az oly rettenthetetlen sárvári bűnbandákat, ily gyorsan és hatékonyan kiirtották? *
- Nagyon lecsökkenhetett a bűnbandák ereje, ha a város ilyen rövid időn belül elfoglalta!
* Mondja, majd nekidől a mögötte lévő falnak miközben az eget bámulja. Számára elképzelhetetlen a tudat, hogy a városi bűnbandát eltakarították, de ha a másik mondja, akkor biztos így lesz! *
- Az szép! Szomorú, de ez van! A kudarcukból új lehetőséget kovácsolhatunk. Ha valóban a gazdagok melegágya lesz az a hely, akkor miért is ne zaklassuk egy kicsit őket?
* Ha úgy gondolják, hogy azt vesznek el amit akarnak, csak mert több pénzük van, mint az átlagnak, akkor tévednek! *
1859. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-03-18 16:00:10
Üzenet elküldve: 2025-03-18 16:00:10
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 138
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 138
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Furcsa páros//
*Akkor viszont nincs más hátra, mint előre. Aztán majd döntenek, hogy jobbra vagy balra mennek tovább. De leginkább úgy tűnik, hogy ilyen gondolkodással biztosan nem a "helyes" utat választják.*
-Remek, mert ameddig szimatolunk szükség lesz rá. Az orrba vágást addig halasztjuk amíg igazán nincs rá szükség.
*Jegyzi meg, inkább csak egy gondolatként. Az erőszakot nem feltétlenül szükséges használni, ha a meglopott illető nem is tud a jelenlétükről. Minél kevesebb a holtest annál könnyebb megúszni a simlis üzleteket.*
-Tudom, tudom, majd teszek érte, hogy ne egy sétáló hullaként nézzek ki.
*Hessegeti el a másik rosszallását, bár érti az iróniát, ő is elmosolyodik azon.*
-Természetesen, csak a legértékesebbeket szemeljük ki, vagy a legjobb, az, ha már az eladott árútól nehézkes erszényét szerezzük meg. Reméljük nem az összes forgatja vissza valamilyen más erőforrásba, az lenne a legkönnyebb.
*A következő szóváltásnál egy pillanatra, furcsállva nézi a törpe reakcióját, mintha amaz egy másik földrészről érkezett volna, de hamar leesik a tantusz, hiszen amaz a tengeren szolgált már egy jó ideje.*
-Oh hát te szerencsétlen, már mióta nem láttál földet, azóta itt történtek események, ki tudja lehet azóta a meredélyt is feltöltötték már, pletykáltak rajta egy ideje, hogy felakarják tölteni azt a lélek vesztőt a városban. Ki tudja lehet már megtették.
*Nem szokása pletykálni mint valami rossz vénasszonynak, de ha az kell a másiknak, hogy végre képben legyen, mi mást tehetne.*
-Sárváros? Az a romhalmaz ami a lázadás után maradt? Na pont oda ette ezeket a fene, ott mentek az építkezések. Aztán ki tudja mikor fogják újra belakni a népek romváros részt is. Egy szó mint száz, célpont akad hajónyira való. A kérdés az melyik nem fog éppen figyelni ha besurranunk. De ehhez szükségünk lesz pár dologra.
*Gondolkodik el, és már sorra veszi az eszközöket, amikre szükség lehet az ilyesfajta akciókhoz. Bár jó maga inkább a zsebtolvajláshoz ért, de az inkább arra elég, hogy a napi betevőt elintézze, és az esetleges kártyázást fedezze. Azonban egy ilyen volumenű tervel megalapozhatják a jövőjüket jócskán.*
*Akkor viszont nincs más hátra, mint előre. Aztán majd döntenek, hogy jobbra vagy balra mennek tovább. De leginkább úgy tűnik, hogy ilyen gondolkodással biztosan nem a "helyes" utat választják.*
-Remek, mert ameddig szimatolunk szükség lesz rá. Az orrba vágást addig halasztjuk amíg igazán nincs rá szükség.
*Jegyzi meg, inkább csak egy gondolatként. Az erőszakot nem feltétlenül szükséges használni, ha a meglopott illető nem is tud a jelenlétükről. Minél kevesebb a holtest annál könnyebb megúszni a simlis üzleteket.*
-Tudom, tudom, majd teszek érte, hogy ne egy sétáló hullaként nézzek ki.
*Hessegeti el a másik rosszallását, bár érti az iróniát, ő is elmosolyodik azon.*
-Természetesen, csak a legértékesebbeket szemeljük ki, vagy a legjobb, az, ha már az eladott árútól nehézkes erszényét szerezzük meg. Reméljük nem az összes forgatja vissza valamilyen más erőforrásba, az lenne a legkönnyebb.
*A következő szóváltásnál egy pillanatra, furcsállva nézi a törpe reakcióját, mintha amaz egy másik földrészről érkezett volna, de hamar leesik a tantusz, hiszen amaz a tengeren szolgált már egy jó ideje.*
-Oh hát te szerencsétlen, már mióta nem láttál földet, azóta itt történtek események, ki tudja lehet azóta a meredélyt is feltöltötték már, pletykáltak rajta egy ideje, hogy felakarják tölteni azt a lélek vesztőt a városban. Ki tudja lehet már megtették.
*Nem szokása pletykálni mint valami rossz vénasszonynak, de ha az kell a másiknak, hogy végre képben legyen, mi mást tehetne.*
-Sárváros? Az a romhalmaz ami a lázadás után maradt? Na pont oda ette ezeket a fene, ott mentek az építkezések. Aztán ki tudja mikor fogják újra belakni a népek romváros részt is. Egy szó mint száz, célpont akad hajónyira való. A kérdés az melyik nem fog éppen figyelni ha besurranunk. De ehhez szükségünk lesz pár dologra.
*Gondolkodik el, és már sorra veszi az eszközöket, amikre szükség lehet az ilyesfajta akciókhoz. Bár jó maga inkább a zsebtolvajláshoz ért, de az inkább arra elég, hogy a napi betevőt elintézze, és az esetleges kártyázást fedezze. Azonban egy ilyen volumenű tervel megalapozhatják a jövőjüket jócskán.*
1858. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-03-17 10:06:07
Üzenet elküldve: 2025-03-17 10:06:07
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Furcsa páros//
* Aki mer az nyer, tartja a mondás ugyebár! Bár ha megkérdeznék a törpöt, hogy neki mi a legnagyobb álma, akkor őszintén elkussolna. Újonnan kapott szabad akaratával még nem döntötte el, hogy mit is szeretne csinálni igazán, bár talán nem is olyan rossz, hogy nem döntötte el. Előtte még az egész élete, bármennyire is hangzik ez rosszul. *
- Ez csakis azt bizonyítja, hogy milyen békés személyiségem van!
* Mondja, közben szakállát kezdi simítani. Egy percre még maga is elhiszi ezt az állítást, majd nagyon hamar vissza is kerül egy igen démoni mosoly az arcára. *
- Azt, jó pofát!
* Kuncog egyet magában. *
- Aztán azon kapod magad, hogy bizonyítgatnod kell neki! „Mutasd meg mennyire és miben változtál!”
* Mindez persze gúnyos hangnemben hagyja el a száját, de mielőtt folytatná elgondolkozik a következőkön, majd a javaslatra enyhén megemelkedik a egyik szemöldökét a javaslatra. *
- Raboljunk szekereket? Érdekesen hangzik, bár lehet megéri a fáradtságokat! Bár nem rabolnék haszontalannak kereskedőket, azokkal kitörölhetjük a seggünket! Valami viszonylag értékesebb embert kéne meglopni!
* Eddig javasolt, viszont a következőket hallva elkussol. Szemei is majd kiesnek a helyükről, úgy nézi a másikat, közben kezeit is széttárja. *
- Nemesek? Vásárolni? Mégis mi fenéről maradtam le?
* Ez mind új információ számára! Ő még mindig abban a hitben van, hogy Sárváros még áll, és még mindig borsot tör a város orra alá. Ez van ha az illető több időt tölt a tengeren, mintsem a szárazföldön! *
- Ha ez igaz, akkor valóban megérheti megkopasztani őket! Ha a városban tevékenykedünk, akkor onnan csak egy köpésre van Sárváros, ott pedig a feketepiacon bármit eladhatunk a többieknek!
* Aki mer az nyer, tartja a mondás ugyebár! Bár ha megkérdeznék a törpöt, hogy neki mi a legnagyobb álma, akkor őszintén elkussolna. Újonnan kapott szabad akaratával még nem döntötte el, hogy mit is szeretne csinálni igazán, bár talán nem is olyan rossz, hogy nem döntötte el. Előtte még az egész élete, bármennyire is hangzik ez rosszul. *
- Ez csakis azt bizonyítja, hogy milyen békés személyiségem van!
* Mondja, közben szakállát kezdi simítani. Egy percre még maga is elhiszi ezt az állítást, majd nagyon hamar vissza is kerül egy igen démoni mosoly az arcára. *
- Azt, jó pofát!
* Kuncog egyet magában. *
- Aztán azon kapod magad, hogy bizonyítgatnod kell neki! „Mutasd meg mennyire és miben változtál!”
* Mindez persze gúnyos hangnemben hagyja el a száját, de mielőtt folytatná elgondolkozik a következőkön, majd a javaslatra enyhén megemelkedik a egyik szemöldökét a javaslatra. *
- Raboljunk szekereket? Érdekesen hangzik, bár lehet megéri a fáradtságokat! Bár nem rabolnék haszontalannak kereskedőket, azokkal kitörölhetjük a seggünket! Valami viszonylag értékesebb embert kéne meglopni!
* Eddig javasolt, viszont a következőket hallva elkussol. Szemei is majd kiesnek a helyükről, úgy nézi a másikat, közben kezeit is széttárja. *
- Nemesek? Vásárolni? Mégis mi fenéről maradtam le?
* Ez mind új információ számára! Ő még mindig abban a hitben van, hogy Sárváros még áll, és még mindig borsot tör a város orra alá. Ez van ha az illető több időt tölt a tengeren, mintsem a szárazföldön! *
- Ha ez igaz, akkor valóban megérheti megkopasztani őket! Ha a városban tevékenykedünk, akkor onnan csak egy köpésre van Sárváros, ott pedig a feketepiacon bármit eladhatunk a többieknek!
1857. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-03-14 16:26:46
Üzenet elküldve: 2025-03-14 16:26:46
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 138
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 138
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Furcsa páros//
*Merhetnének nagyot álmodni, a kis tervükből akár valami nagyobb is születhet. Vagy a tervet jobban megcsiszolva, akár más is születhet belőle. Elvégre kik azok akik megállíthatnák őket abban amit tenni akarnak? Már mint, persze tehetnének, de csak akkor amikor már tettük kellős közepén vannak. Az meg pedig ugyebár egy teljesen más fekvése a leánykának.
Reménykedni tud csupán, hogy tényleg ilyen barátra lelt a törpében, mert az igazat megszólva, annyira van egyedül ebben a nagy városban mint a kisujja. Ami nem is igazán zavarná őt, mert mindig van egy társaság, ahova leülhet kockázni, vagy kártyázni, vagy egy ágy a vendéglőben ahol az ölelésekért és csókokért, még ha néha fizetni is kell de megkapja.
Viszont amikor az apja által kapott lakásán, egyedül az ágyban fekve nézi a plafont, bizony érzi, hogy egyedül van. Ki tudja, lehet ebből a részeg átmulatott estéből, egy gyümölcsöző barátság is fog születni, nem csak üzlet. Ha jól keverik kártyáikat, talán még a börtönben sem fognak kilyukadni.*
-Nem emlékszem rá, de biztos nem töltöttük volna bent az estét, ha ott bármit is teszel, és én sem érzem azt, hogy pofon vágtál volna az este.
*Tapogatja végig állát egy pillanatra, hogy le ellenőrizze igaz e az állítása, de sehol nem sajog, szóval biztos így történt.*
-Ez majd kiderül. Először is el kell hitetnem vele, hogy hátra hagytam a pazarló szokásaimat. Jó pofát kell vágni hozzá és kiderül. Abban reménykedem, hogy nem kell Lihanechig utaznom emiatt.
*Mondja ki végül szemét forgatva rosszallóan, már csak az hiányzik neki, hogy azt az utat megtegye még egyszer. Harag, undor és hányinger kerülgeti őt, ha csak visszaemlékszik arra a napra amikor elhagyta apja birtokát. Ezért is szeretne egy kis borsot törni annak orra alá.*
-Fene se tudja, de attól még ha nem is ő, más szekerek is járnak erre felé. Alapos megfigyelés után, ki deríthetjük, ki mikor merre hányan járkálnak.
*Ismét állához nyúl, de most inkább gondolkodik. Miket is hallhatott eddig az utcákat járva.*
-A nemeseket is lassan visszafújja a szél, újra megvásárolhatják a címüket. És akinek van arra pénze, biztos akad még több is. Szóval ott is körül szimatolhatunk, talán akad egy két óvatlan, aki nem zárja be elég jól az ajtaját vagy ablakát.
*Karjait maga elé fonja gondolkodóan, megannyi lehetőség, és megannyi terv jut eszébe. Azonban ennyire óvatlan ő sem lehet, akármennyire is egyszerűnek tűnik. A megszerzett zsákmányt tovább kell adni, már ha nem puszta aranyat képesek szerezni. Na de hol és kinek, találniuk kell egy személyt aki lopott tárgyakkal is üzletel, mert hát mégsem sétálhat be, a piactérre a tegnap este lopott ékszerekkel, annyira ő maga sem ostoba.*
*Merhetnének nagyot álmodni, a kis tervükből akár valami nagyobb is születhet. Vagy a tervet jobban megcsiszolva, akár más is születhet belőle. Elvégre kik azok akik megállíthatnák őket abban amit tenni akarnak? Már mint, persze tehetnének, de csak akkor amikor már tettük kellős közepén vannak. Az meg pedig ugyebár egy teljesen más fekvése a leánykának.
Reménykedni tud csupán, hogy tényleg ilyen barátra lelt a törpében, mert az igazat megszólva, annyira van egyedül ebben a nagy városban mint a kisujja. Ami nem is igazán zavarná őt, mert mindig van egy társaság, ahova leülhet kockázni, vagy kártyázni, vagy egy ágy a vendéglőben ahol az ölelésekért és csókokért, még ha néha fizetni is kell de megkapja.
Viszont amikor az apja által kapott lakásán, egyedül az ágyban fekve nézi a plafont, bizony érzi, hogy egyedül van. Ki tudja, lehet ebből a részeg átmulatott estéből, egy gyümölcsöző barátság is fog születni, nem csak üzlet. Ha jól keverik kártyáikat, talán még a börtönben sem fognak kilyukadni.*
-Nem emlékszem rá, de biztos nem töltöttük volna bent az estét, ha ott bármit is teszel, és én sem érzem azt, hogy pofon vágtál volna az este.
*Tapogatja végig állát egy pillanatra, hogy le ellenőrizze igaz e az állítása, de sehol nem sajog, szóval biztos így történt.*
-Ez majd kiderül. Először is el kell hitetnem vele, hogy hátra hagytam a pazarló szokásaimat. Jó pofát kell vágni hozzá és kiderül. Abban reménykedem, hogy nem kell Lihanechig utaznom emiatt.
*Mondja ki végül szemét forgatva rosszallóan, már csak az hiányzik neki, hogy azt az utat megtegye még egyszer. Harag, undor és hányinger kerülgeti őt, ha csak visszaemlékszik arra a napra amikor elhagyta apja birtokát. Ezért is szeretne egy kis borsot törni annak orra alá.*
-Fene se tudja, de attól még ha nem is ő, más szekerek is járnak erre felé. Alapos megfigyelés után, ki deríthetjük, ki mikor merre hányan járkálnak.
*Ismét állához nyúl, de most inkább gondolkodik. Miket is hallhatott eddig az utcákat járva.*
-A nemeseket is lassan visszafújja a szél, újra megvásárolhatják a címüket. És akinek van arra pénze, biztos akad még több is. Szóval ott is körül szimatolhatunk, talán akad egy két óvatlan, aki nem zárja be elég jól az ajtaját vagy ablakát.
*Karjait maga elé fonja gondolkodóan, megannyi lehetőség, és megannyi terv jut eszébe. Azonban ennyire óvatlan ő sem lehet, akármennyire is egyszerűnek tűnik. A megszerzett zsákmányt tovább kell adni, már ha nem puszta aranyat képesek szerezni. Na de hol és kinek, találniuk kell egy személyt aki lopott tárgyakkal is üzletel, mert hát mégsem sétálhat be, a piactérre a tegnap este lopott ékszerekkel, annyira ő maga sem ostoba.*
1856. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-03-14 11:06:21
Üzenet elküldve: 2025-03-14 11:06:21
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Furcsa páros//
* Ha más szemében nem is, de saját maguk hősei még lehetnek! Nem kellenek ide követők, lelkes rajongók, esetleg egy csapat írnok, akik bőszen követik minden egyes mozdulatukat, hogy azt papírra véshessék a következő generációnak, és az az utániaknak! Az ő és hozzáhasonlóknak már az is elég, ha eltölthetnek egy éjszakát a sellőházban. Lazziar esetében talán több kell egyhuzamban.
A férfi nézheti annyi megvetéssel, amennyivel született! Wenkroftról lepereg, mint az aznapi esőcseppek egy alig esős nap folyamán. Elvégre az életet élvezni kell! Ha valaki semmit sem élvez, él e egyáltalán? Valaki az egyszerű örömökben leli örömét, míg mások másoknak a kárán. Valaki mindkettőn felváltva és valaki egyiken sem. Őszintébb alakot, akinek kiöntheti a lelkét nem fog találni, sem a kikötőben, sem északon. A részeg barátságok meg köztudottan tovább tartanak, mint a simák!
Hamarosan a lakónegyedben találják magukat, ahol is több olyan hely is található, ami alkalmas ilyen beszélgetésekre. Meg is állnak egy ilyen kis sikátor mellett, ahol ki is tárhatják a piszkos kis titkaikat. Lazziar kezdi, bár már most érdekes szavakat használ, amire a törpnek megemelkedik az egyik szemöldöke. *
- Talán átrendeztem valakinek a kinézetét, és pont az maradt volna ki?
* Biztos nem, akkor kidobták volna! *
- Maradjunk annyiban, hogy akik rászolgáltak azoknak szívesen lekeverek egyet!
* Mondja, majd egyik kezét ökölbe szórtja, majd másik keze tenyerébe csap vele. Az édesapja megemlítésére a kezeit maga előtt összekulcsolja. *
- Szóval apád a célpont, legalábbis az erszénye. Érdekes! Gondolod, hogy van annyira hülye és kapzsi az öreged, hogy egyre több és több aranyat dobjon a tűzbe?
* Érdekes tervel állt elő, bár itt-ott kell még egy kicsit fényezni, bár még jól is kijöhetnek ebből. A kérdés, hogy vajon mennyire fogja a fiára bízni az áruszállítást? Elvégre, ha a fiát a sellőben eszi a fene, és nem mellette tanulja a szakma szépségeit, akkor felmerül a kérdés, hogy megbízik e annyira benne, hogy rábízzon egy szekeret, majd később többet is. *
- Mennyire vagy te abban biztos, hogy az öreged tárt karokkal fogadja az ajánlatod, mi lesz, ha csak szimplán az arcodba röhög?
* Ha más szemében nem is, de saját maguk hősei még lehetnek! Nem kellenek ide követők, lelkes rajongók, esetleg egy csapat írnok, akik bőszen követik minden egyes mozdulatukat, hogy azt papírra véshessék a következő generációnak, és az az utániaknak! Az ő és hozzáhasonlóknak már az is elég, ha eltölthetnek egy éjszakát a sellőházban. Lazziar esetében talán több kell egyhuzamban.
A férfi nézheti annyi megvetéssel, amennyivel született! Wenkroftról lepereg, mint az aznapi esőcseppek egy alig esős nap folyamán. Elvégre az életet élvezni kell! Ha valaki semmit sem élvez, él e egyáltalán? Valaki az egyszerű örömökben leli örömét, míg mások másoknak a kárán. Valaki mindkettőn felváltva és valaki egyiken sem. Őszintébb alakot, akinek kiöntheti a lelkét nem fog találni, sem a kikötőben, sem északon. A részeg barátságok meg köztudottan tovább tartanak, mint a simák!
Hamarosan a lakónegyedben találják magukat, ahol is több olyan hely is található, ami alkalmas ilyen beszélgetésekre. Meg is állnak egy ilyen kis sikátor mellett, ahol ki is tárhatják a piszkos kis titkaikat. Lazziar kezdi, bár már most érdekes szavakat használ, amire a törpnek megemelkedik az egyik szemöldöke. *
- Talán átrendeztem valakinek a kinézetét, és pont az maradt volna ki?
* Biztos nem, akkor kidobták volna! *
- Maradjunk annyiban, hogy akik rászolgáltak azoknak szívesen lekeverek egyet!
* Mondja, majd egyik kezét ökölbe szórtja, majd másik keze tenyerébe csap vele. Az édesapja megemlítésére a kezeit maga előtt összekulcsolja. *
- Szóval apád a célpont, legalábbis az erszénye. Érdekes! Gondolod, hogy van annyira hülye és kapzsi az öreged, hogy egyre több és több aranyat dobjon a tűzbe?
* Érdekes tervel állt elő, bár itt-ott kell még egy kicsit fényezni, bár még jól is kijöhetnek ebből. A kérdés, hogy vajon mennyire fogja a fiára bízni az áruszállítást? Elvégre, ha a fiát a sellőben eszi a fene, és nem mellette tanulja a szakma szépségeit, akkor felmerül a kérdés, hogy megbízik e annyira benne, hogy rábízzon egy szekeret, majd később többet is. *
- Mennyire vagy te abban biztos, hogy az öreged tárt karokkal fogadja az ajánlatod, mi lesz, ha csak szimplán az arcodba röhög?
1855. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-03-13 19:04:17
Üzenet elküldve: 2025-03-13 19:04:17
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 138
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 138
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Furcsa páros//
*Mindennapi hősök, hallotta már ezt az elnevezést. Csak azokat képtelen észrevenni a hétköznapi szemek. Hiszen ott vannak körülöttük. A fa faragó, aki bútorokat készít éjjel nappal, hogy családját ellássa, vagy az anyja, aki gyermekeit csendben neveli, miközben azért felel a ház rendben legyen urának amint az hazajön a nehéz munkából. De még az a koldus is, aki mindenét elvesztette, de nem feladva életét pénzért könyörög, hogy a másnap reggelén láthassa a felragyogó napsugarat, csak még egyszer mielőtt az éhség elviszi. Nehéz sorsok, nehéz döntések, de valamelyest mind hősies a maga módján. Hogy Lazziart, vagy Wrojthot hova lehet besorolni? Ezt mindenki maga döntheti el.
A másik nevetése, most kifejezetten nem esik jól neki, megvető tekintettel nézi, ahogy a másik képes élvezni a reggelijét minden baj nélkül.*
-Egyes szám. De az az egy elég, hogy megkeserítsen mindent.
*Nem is vár el szimpátiát, hisz nem régi barátok ők, hogy ott legyenek a lelki bajaik kibeszélésében. Az kellene még neki, hogy majd pont egy ilyen alaknak, akit tegnap ismert meg, félholt részeg állapotában a lelki gondjait teregesse ki. Az épp elég, hogy a sötét tervébe akarja őt belerágatni.*
-Remek, induljunk.
*Ezzel ő maga fel is tápászkodik a székről, és elindul az ajtón kifelé. A pultosnak csak int egyet, keze a kilincsre szalad és elhagyja a helyet. A törpét pedig kijjebb vezeti, ahol kevesebb a járókelő.*
-Na, lássuk. Ha jól emlékszem a tegnapról, te az a fajta vagy, aki nem veti meg az erőszakot ugyebár?
*Néz még a másikra egyik szemét hunyorgatva a fejfájás miatt, ami lassan akar elmúlni.*
-Mert pont egy ilyesmi kell majd a tervhez. Édesapámmal meg kell egyeznem, hogy a városba szánt szekerét bízza rám, hogy az árúját eladjam itt. Ezáltal nem kell magának ide utaznia.
*Hátát mondata közben, egy kisebb ház falának dönti, ha kell szünetet tartva, hogy egyik járókelő se hallgassa őket ki.*
-Te pedig, ezt a szekeret szépen megfogod és ellopod. Az árút pedig majd itt a kikötőben tovább adjuk, én pedig megírom a hírét, hogy rajtaütés történt.
*Vonja meg a vállát, mintha ez olyan mindennapi lenne.*
-Aztán meglátjuk az öreg mennyire kapzsi, hogy hányszor próbál majd szekeret küldeni. Ha egyszer kétszer eltudjuk ezt játszani, akkor szép summa ütheti mind a kettőnk markát, na meg az öregemnek jó kis fejfájást.
*Mondja már egy elégedettebb gonosz mosollyal a száján.*
*Mindennapi hősök, hallotta már ezt az elnevezést. Csak azokat képtelen észrevenni a hétköznapi szemek. Hiszen ott vannak körülöttük. A fa faragó, aki bútorokat készít éjjel nappal, hogy családját ellássa, vagy az anyja, aki gyermekeit csendben neveli, miközben azért felel a ház rendben legyen urának amint az hazajön a nehéz munkából. De még az a koldus is, aki mindenét elvesztette, de nem feladva életét pénzért könyörög, hogy a másnap reggelén láthassa a felragyogó napsugarat, csak még egyszer mielőtt az éhség elviszi. Nehéz sorsok, nehéz döntések, de valamelyest mind hősies a maga módján. Hogy Lazziart, vagy Wrojthot hova lehet besorolni? Ezt mindenki maga döntheti el.
A másik nevetése, most kifejezetten nem esik jól neki, megvető tekintettel nézi, ahogy a másik képes élvezni a reggelijét minden baj nélkül.*
-Egyes szám. De az az egy elég, hogy megkeserítsen mindent.
*Nem is vár el szimpátiát, hisz nem régi barátok ők, hogy ott legyenek a lelki bajaik kibeszélésében. Az kellene még neki, hogy majd pont egy ilyen alaknak, akit tegnap ismert meg, félholt részeg állapotában a lelki gondjait teregesse ki. Az épp elég, hogy a sötét tervébe akarja őt belerágatni.*
-Remek, induljunk.
*Ezzel ő maga fel is tápászkodik a székről, és elindul az ajtón kifelé. A pultosnak csak int egyet, keze a kilincsre szalad és elhagyja a helyet. A törpét pedig kijjebb vezeti, ahol kevesebb a járókelő.*
-Na, lássuk. Ha jól emlékszem a tegnapról, te az a fajta vagy, aki nem veti meg az erőszakot ugyebár?
*Néz még a másikra egyik szemét hunyorgatva a fejfájás miatt, ami lassan akar elmúlni.*
-Mert pont egy ilyesmi kell majd a tervhez. Édesapámmal meg kell egyeznem, hogy a városba szánt szekerét bízza rám, hogy az árúját eladjam itt. Ezáltal nem kell magának ide utaznia.
*Hátát mondata közben, egy kisebb ház falának dönti, ha kell szünetet tartva, hogy egyik járókelő se hallgassa őket ki.*
-Te pedig, ezt a szekeret szépen megfogod és ellopod. Az árút pedig majd itt a kikötőben tovább adjuk, én pedig megírom a hírét, hogy rajtaütés történt.
*Vonja meg a vállát, mintha ez olyan mindennapi lenne.*
-Aztán meglátjuk az öreg mennyire kapzsi, hogy hányszor próbál majd szekeret küldeni. Ha egyszer kétszer eltudjuk ezt játszani, akkor szép summa ütheti mind a kettőnk markát, na meg az öregemnek jó kis fejfájást.
*Mondja már egy elégedettebb gonosz mosollyal a száján.*
1854. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-02-13 13:20:17
Üzenet elküldve: 2025-02-13 13:20:17
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
* Silány épületek, silány emberekkel megtöltve. Hát igen, ha valami, akkor ez nem változik! Most sem lát túlzottan szemet szúró változást. Na, jó, ez talán egy kicsit túlzás! Valami egyértelműen változott. Mintha minden egyszerű polgár szemében félelmet vélne felfedezni. Mégis mi történhetett abban a néhány hétben, amit a vízen töltött?
Nem véletlenül lézeng ezeken a helyeken, keres valakit, mégpedig egy régi ismerősét, aki jobban feltudná világosítania jelenlegi helyzetről. A főutcán való néhány perces gyaloglás után, hirtelen megáll az egyik sötétebb sikátornak a bejárata előtt, majd fülével kémlel befelé, hátha meghall valami ismerős hangot. Néhány utca és sikátort követve hall is valami neszt a következő sikátorban. Mintha valaki épp egy kukát borítgatna. Pont ezt kereste, lassú léptekkel elindul beljebb, figyelve, hogy még egy apróbb hangot se adjon ki, míg oda nem ér. Megismeri hátulról a kedves ismerősét! A helyi koldus, személyesen. Megropogtatja ujjait, mintha készen állna egy kiadós verésre. A ropogás kellően elég ahhoz, hogy felverje a koldus figyelmét, aki amilyen hirtelen megfordul, olyan gyorsan próbál távozni, de már késő! Wenkroft elkapja a grabancát, majd egy gyors mozdulattal már a falnak is szegezi. *
- Nocsak, Wenkroft! Rég láttalak jól vagy?
* Mondja a koldus, a végén még kínosan nevet is egyet, hogy oldja a feszültséget. Bár nem segít a helyzetén. *
- Ne játszd túl a szereped! Információ kell, mégis mi a fene folyik itt?
* Nem fogja tartani a száját a koldus, főleg, hogy nincs esélye a menekülésre. Sokat azonban nem tud meg, de jobb mint a semmi. *
- Szóval a patkányok kiirtották az élősködőket? Nem rossz!
* Nevet fel, kicsit sem rejtve el örömét a dologban. Közben elengedi a koldust, aki szinte már rohan is az életéért. Ami pedig a vörös törpöt illeti, igazán megszomjazott. Sok kocsma található a kikötőben, de mégis melyikbe mennyen, az az igazi kérdés!*
Nem véletlenül lézeng ezeken a helyeken, keres valakit, mégpedig egy régi ismerősét, aki jobban feltudná világosítania jelenlegi helyzetről. A főutcán való néhány perces gyaloglás után, hirtelen megáll az egyik sötétebb sikátornak a bejárata előtt, majd fülével kémlel befelé, hátha meghall valami ismerős hangot. Néhány utca és sikátort követve hall is valami neszt a következő sikátorban. Mintha valaki épp egy kukát borítgatna. Pont ezt kereste, lassú léptekkel elindul beljebb, figyelve, hogy még egy apróbb hangot se adjon ki, míg oda nem ér. Megismeri hátulról a kedves ismerősét! A helyi koldus, személyesen. Megropogtatja ujjait, mintha készen állna egy kiadós verésre. A ropogás kellően elég ahhoz, hogy felverje a koldus figyelmét, aki amilyen hirtelen megfordul, olyan gyorsan próbál távozni, de már késő! Wenkroft elkapja a grabancát, majd egy gyors mozdulattal már a falnak is szegezi. *
- Nocsak, Wenkroft! Rég láttalak jól vagy?
* Mondja a koldus, a végén még kínosan nevet is egyet, hogy oldja a feszültséget. Bár nem segít a helyzetén. *
- Ne játszd túl a szereped! Információ kell, mégis mi a fene folyik itt?
* Nem fogja tartani a száját a koldus, főleg, hogy nincs esélye a menekülésre. Sokat azonban nem tud meg, de jobb mint a semmi. *
- Szóval a patkányok kiirtották az élősködőket? Nem rossz!
* Nevet fel, kicsit sem rejtve el örömét a dologban. Közben elengedi a koldust, aki szinte már rohan is az életéért. Ami pedig a vörös törpöt illeti, igazán megszomjazott. Sok kocsma található a kikötőben, de mégis melyikbe mennyen, az az igazi kérdés!*
1853. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-02-05 09:14:23
Üzenet elküldve: 2025-02-05 09:14:23
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 324
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 324
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Megfontolt
//Idegen tollak//
*Látja a kérdésére felé forduló halovány arcot, a megingó mozdulatot, amivel mintha tagadna, a szemeket, amik mégsem néznek vissza rá közben. Senkije. Hazudik. Valaki hazudik, s bár a kapitányról csak ugyanaz a véleménye, ami eddig, mégsem felé billen a mérleg nyelve ezúttal. Túl sok az ismeretlen, a véletlen, ha a tények maguk hidegek is lennének, képtelen már tisztán látni őket. Sose látta még őket rendesen, ha a nőről volt szó. Nem szól, hagyja vele magára, elfordulva engedi el a magyarázatba torkolló szavakat. Hogy a másik az ajtót ütné nem hallja, ha a szeme sarkából látná is, már nem figyel rá. A tegezt, a szíjakat igazítja, a tollakat szedi össze a földön, útra készül, egyedül hagyni, aki nem akarja, s mégis teszi. Hallgat elfordulva, maga elé meredve, de ha tehetné viasszal öntené ki a fülét, mert a szavak utat találnak a szoba terén át, ha nem akarja, akkor is. Sötét árny ül a homlokára az elharapott mondatra. Szorosan feszül préssé az állkapcsa. Semmi köze hozzá, mégis mintha levegőért küzdene a csendben. Recsegve hasítja át kintről a mennydörgés zaja.*
- Tartozol neki?
*Kérdezi végül, nem fordítva a nő felé a fejét. Sekélyen tölti meg a tüdejét a lakás kihűlt levegője. Belülről feszíti a céltalannak ható ideg, az ujjai között nem marad semmi, amit széttéphetne, miután a helyükre csúsztatta a tollakat. Semmi köze hozzá, mégis értelmet keres mögötte, mert nem érti. Ha tartozna, azt értené, azt ismeri. Láncot, aranyat. Hogy valaki valamit nem akar, de szánt szándékkal mégis azt teszi, azt nem. Kopogva csapódik a párkányra az eső.
Szürke a beeső fény, megtörik az alakján, ahogy feláll végül, a hátára emelve a tegezt. Kifejezéstelen az arc, amivel megigazítja a vállán a szíjat, ha az ablak mellett éles is az állkapcsán kidagadó izom. Útra kész. Az újabb szavakra nem reagál már semmit, komorabbak a vonások, mint általában, de nem kevésbé némák, amikkel visszafordul a nő felé. Semmi köze hozzá. Nem felel a ki nem mondott kérésre sem, ha látja is az aranyak mögött. Hogy tenni fogja-e, amire kérték, vagy sem, talán még ő maga sem tudja. Nincs kedve nevetni rajta, hogy odakint ömlik az eső, a tenger felől morajlik mögötte a mennydörgés. Idebent sincs másképp, hiába a visszaszilárduló közönyösség, a teste felett erővel visszavett irányítás. Ha a másik kinyitja végül az ajtót, érte nyúl, hogy megtartsa a fát, nem csapja, nem löki már, egykedvűen húzza be a háta mögött, miután maga is kilép az utcára. Esik. Nehezen koppannak a cseppek a vállán, hűvösen fut le az arcán a víz, még sincs kedve nevetni.*
*Látja a kérdésére felé forduló halovány arcot, a megingó mozdulatot, amivel mintha tagadna, a szemeket, amik mégsem néznek vissza rá közben. Senkije. Hazudik. Valaki hazudik, s bár a kapitányról csak ugyanaz a véleménye, ami eddig, mégsem felé billen a mérleg nyelve ezúttal. Túl sok az ismeretlen, a véletlen, ha a tények maguk hidegek is lennének, képtelen már tisztán látni őket. Sose látta még őket rendesen, ha a nőről volt szó. Nem szól, hagyja vele magára, elfordulva engedi el a magyarázatba torkolló szavakat. Hogy a másik az ajtót ütné nem hallja, ha a szeme sarkából látná is, már nem figyel rá. A tegezt, a szíjakat igazítja, a tollakat szedi össze a földön, útra készül, egyedül hagyni, aki nem akarja, s mégis teszi. Hallgat elfordulva, maga elé meredve, de ha tehetné viasszal öntené ki a fülét, mert a szavak utat találnak a szoba terén át, ha nem akarja, akkor is. Sötét árny ül a homlokára az elharapott mondatra. Szorosan feszül préssé az állkapcsa. Semmi köze hozzá, mégis mintha levegőért küzdene a csendben. Recsegve hasítja át kintről a mennydörgés zaja.*
- Tartozol neki?
*Kérdezi végül, nem fordítva a nő felé a fejét. Sekélyen tölti meg a tüdejét a lakás kihűlt levegője. Belülről feszíti a céltalannak ható ideg, az ujjai között nem marad semmi, amit széttéphetne, miután a helyükre csúsztatta a tollakat. Semmi köze hozzá, mégis értelmet keres mögötte, mert nem érti. Ha tartozna, azt értené, azt ismeri. Láncot, aranyat. Hogy valaki valamit nem akar, de szánt szándékkal mégis azt teszi, azt nem. Kopogva csapódik a párkányra az eső.
Szürke a beeső fény, megtörik az alakján, ahogy feláll végül, a hátára emelve a tegezt. Kifejezéstelen az arc, amivel megigazítja a vállán a szíjat, ha az ablak mellett éles is az állkapcsán kidagadó izom. Útra kész. Az újabb szavakra nem reagál már semmit, komorabbak a vonások, mint általában, de nem kevésbé némák, amikkel visszafordul a nő felé. Semmi köze hozzá. Nem felel a ki nem mondott kérésre sem, ha látja is az aranyak mögött. Hogy tenni fogja-e, amire kérték, vagy sem, talán még ő maga sem tudja. Nincs kedve nevetni rajta, hogy odakint ömlik az eső, a tenger felől morajlik mögötte a mennydörgés. Idebent sincs másképp, hiába a visszaszilárduló közönyösség, a teste felett erővel visszavett irányítás. Ha a másik kinyitja végül az ajtót, érte nyúl, hogy megtartsa a fát, nem csapja, nem löki már, egykedvűen húzza be a háta mögött, miután maga is kilép az utcára. Esik. Nehezen koppannak a cseppek a vállán, hűvösen fut le az arcán a víz, még sincs kedve nevetni.*
1852. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-02-04 13:58:53
Üzenet elküldve: 2025-02-04 13:58:53
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 390
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 390
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Idegen tollak//
*Hová fejthetné ki azt az erőt, amit szeretne? Nem elég szorítani a szék támláját, nem volt elég a tükör, lefogja a képzet, hogy nem lehet, hogy felesleges, hogy nem dühönghet… nem is szokott. Sípol a füle a csendtől, pedig üvöltésnek a hangja kellene, hogy betöltse a teret. Ha kiadhatná a feszültségét, az a levegőt nem bántaná, a bútor nem érzi, de nem teheti, mert akkor valósággá válik, azt már nem lehet börtönbe zárni olyan hosszú időre, hogy elfelejtse még azt is, hogy rab van benne. Eddig tudott haragudni a félvérre, de ahogy tudatosul annak ártatlansága, még abba sem kapaszkodhat, múlnak az addigi erős érzelmek, helyére teljesen más költözik be, de ugyanolyan megmagyarázhatatlan, mint eddig. Nem olvasható le róla a benne lévő katyvasz, de a szemeit nem tudja levenni a férfiről. Egyetlen lépést tesz, de megállítja a kérdés, hirtelen mozdul az arcról a szürkékbe kapaszkodva az arany. Ki ő neki? Szinte alig láthatóan ingatja meg a fejét, majd Kyr mellett néz ki az ablakon bele inkább abba a szürkeségbe. Esik. Nem akar elállni, belül nevet valami ismeretlen hang, hogy megint az átokverte eső fogja eláztatni őket, ha kiteszik innen a lábukat, de mennyivel másabb most, mint akkor, nincsen erdő, nincsenek fák, nem lehet igazi menedéket találni a hűvös vízcseppek elől, mintha most is épp rázúdulna, pedig védi a tető.*
- Senkim. *Fut ki a levegő az orrán, de mintha egy keserű hangnyi nevetés lenne csupán, ki neki a kapitány? Ki a félvér, miért ejti túszul a pengeként nyakának szegeződő kérdése? Újra szóra nyílik az ajka, de inkább lép egy újabbat és lendül az ökle, hogy végre valamin, csak egyetlen ütés erejéig csattanhasson, de mégis megáll útközben, aztán hangtalan éri az ajtó fáját, majd a homlokát támasztja az azon pihenő görcsbe húzódott kezének. El is felejtette, hogy az is fáj, mert be kellett törnie annak az orrát, akit zokszó nélkül hagyott volna benn égni, s nem kérdezne tőle akaratlan ébresztő kérdéseket. Ha láthatta volna előre… *
- Dolgoztam neki, ő hozott ide. *Talán valójában egyáltalán nem érdekli a férfit a válasz, s inkább magának mondja, mint Kyr-nek.* - Nem tudok kiszállni, amíg… *Ellöki magát az ajtótól, mégis minek fecseg, magának, másnak… dolga van, nem akadályozhatja meg a félelf. A kilincsért nyúl, menni kell, szakad az eső, hallja a mennydörgést, összerezzen rá, dühösen morran fel, de menni kell.* - Csak tedd, amit kértem. *Még mielőtt nyílna az ajtó, visszafordul a válla fölött, nem mondja ki újra, hogy "kérlek", csak a szeme teszi meg helyette.*
*Hová fejthetné ki azt az erőt, amit szeretne? Nem elég szorítani a szék támláját, nem volt elég a tükör, lefogja a képzet, hogy nem lehet, hogy felesleges, hogy nem dühönghet… nem is szokott. Sípol a füle a csendtől, pedig üvöltésnek a hangja kellene, hogy betöltse a teret. Ha kiadhatná a feszültségét, az a levegőt nem bántaná, a bútor nem érzi, de nem teheti, mert akkor valósággá válik, azt már nem lehet börtönbe zárni olyan hosszú időre, hogy elfelejtse még azt is, hogy rab van benne. Eddig tudott haragudni a félvérre, de ahogy tudatosul annak ártatlansága, még abba sem kapaszkodhat, múlnak az addigi erős érzelmek, helyére teljesen más költözik be, de ugyanolyan megmagyarázhatatlan, mint eddig. Nem olvasható le róla a benne lévő katyvasz, de a szemeit nem tudja levenni a férfiről. Egyetlen lépést tesz, de megállítja a kérdés, hirtelen mozdul az arcról a szürkékbe kapaszkodva az arany. Ki ő neki? Szinte alig láthatóan ingatja meg a fejét, majd Kyr mellett néz ki az ablakon bele inkább abba a szürkeségbe. Esik. Nem akar elállni, belül nevet valami ismeretlen hang, hogy megint az átokverte eső fogja eláztatni őket, ha kiteszik innen a lábukat, de mennyivel másabb most, mint akkor, nincsen erdő, nincsenek fák, nem lehet igazi menedéket találni a hűvös vízcseppek elől, mintha most is épp rázúdulna, pedig védi a tető.*
- Senkim. *Fut ki a levegő az orrán, de mintha egy keserű hangnyi nevetés lenne csupán, ki neki a kapitány? Ki a félvér, miért ejti túszul a pengeként nyakának szegeződő kérdése? Újra szóra nyílik az ajka, de inkább lép egy újabbat és lendül az ökle, hogy végre valamin, csak egyetlen ütés erejéig csattanhasson, de mégis megáll útközben, aztán hangtalan éri az ajtó fáját, majd a homlokát támasztja az azon pihenő görcsbe húzódott kezének. El is felejtette, hogy az is fáj, mert be kellett törnie annak az orrát, akit zokszó nélkül hagyott volna benn égni, s nem kérdezne tőle akaratlan ébresztő kérdéseket. Ha láthatta volna előre… *
- Dolgoztam neki, ő hozott ide. *Talán valójában egyáltalán nem érdekli a férfit a válasz, s inkább magának mondja, mint Kyr-nek.* - Nem tudok kiszállni, amíg… *Ellöki magát az ajtótól, mégis minek fecseg, magának, másnak… dolga van, nem akadályozhatja meg a félelf. A kilincsért nyúl, menni kell, szakad az eső, hallja a mennydörgést, összerezzen rá, dühösen morran fel, de menni kell.* - Csak tedd, amit kértem. *Még mielőtt nyílna az ajtó, visszafordul a válla fölött, nem mondja ki újra, hogy "kérlek", csak a szeme teszi meg helyette.*
1851. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-02-04 11:50:57
Üzenet elküldve: 2025-02-04 11:50:57
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 324
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 324
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Megfontolt
//Idegen tollak//
*Fáj a feje. Ha a pofon el is nyomta egy darabig, újra csak ékként feszül a gondolatai közé a hasogató görcs. Az ablak az egyetlen hely, ahol képes valamennyire megpihenni az idegen lakásban. Kintről halványan dereng a fény, míg idebent homály van, szívesebben lenne odakint az esőben, ha fúj is a szél, szorít is a feje, szívesebben fák között, nyílt réten, szívesebben bárhol, mint itt, így, sarokba szorítva. Ha futna sem jutna messzebb, de legalább nem érezné, hogy egy helyben áll.
Nem érdekli a válasz, felesleges volt a kérdés is, csak átbukott a száján, sosem lesz jobb attól semmi, ha beszél. Semmi köze hozzá.. Csukott szemmel szorítja a halántékát, mintha így bent tarthatná mögötte, ami úgy érzi szétfeszíti a koponyáját. Gondolatok, kimondott vagy ki nem mondott szavak, sötét, iszapos érzések, ha csak üvöltene előbb megszabadulna a felgyűlt feszültségtől, de itt nem nyelik el a fák a hangot. Itt nincs tér, hogy menjen, rohanjon, nincs egyedül, hogy ne ítéljék, ne kérdezzék, engedjék. Mérgesen fut ráncba az összehúzott szemöldöke a tenyere felett. Fagyosak a kihűlt ujjai a homlokán, de nem segít ez sem. Nem érdekli a válasz, de nem tudja becsukni a füleit. Ha nem is olyan hegyesek, mégis hallja velük a háta mögül a szavakat a csendben, és újra csak képtelen kizárni őket.*
- Kell? *Fordítja oldalt az állát a nő felé a kijelentésre.* - Miért, ki ő neked?
*Leengedve a kezét néz vissza a másikra, miközben az kifele indul. Kell. Szúrnak a fogai, ahogy összeszorítja a száját. Nem mozdul az ablak elől. A lánya. Semmi köze hozzá, mégsem ereszti a tekintete a kijárat felé lépő sötét alakot. Arcot kutat, szemeket, rezdülést ott, ahol alig látni.. - hideg esőként söpör végig rajta a kérés. Hagyja vele magára. Zsibbad az állkapcsa. Vérízű a nyál. A földre ejtve a pillantását fordul vissza az ablak előtt hagyott tegezéért. Nem szól többet, az arcára húzódó kiüresedett maszk hamar takarja, ha bármi változott is a szürkékben a szavak hallatán, egyedül a mozdulatai mögött vibrál tovább a feszültség, mintha azzal felgyújthatna bármit, hogy hozzáér.. A tegezért nyúl leguggolva, a mellé hullott tollakért, messze van a kíméletestől, ahogy értük hajol, hogy felszedje őket. Nem tesz kárt, de nem is figyel, miközben a nyilak közé csúsztatja őket, mint amit látni sem akar többet. A szíjakat nézi maga elé meredve, a csatot, bár már mindet megigazította. Szívesebben lenne odakint, messze. Rezzenéstelen a tekintet mint bármikor, amivel átemeli a vállán a tegezt, felemelkedve a földről, hogy lehajtva a fejét összekapcsolja maga előtt az oldalsó szíjat.*
*Fáj a feje. Ha a pofon el is nyomta egy darabig, újra csak ékként feszül a gondolatai közé a hasogató görcs. Az ablak az egyetlen hely, ahol képes valamennyire megpihenni az idegen lakásban. Kintről halványan dereng a fény, míg idebent homály van, szívesebben lenne odakint az esőben, ha fúj is a szél, szorít is a feje, szívesebben fák között, nyílt réten, szívesebben bárhol, mint itt, így, sarokba szorítva. Ha futna sem jutna messzebb, de legalább nem érezné, hogy egy helyben áll.
Nem érdekli a válasz, felesleges volt a kérdés is, csak átbukott a száján, sosem lesz jobb attól semmi, ha beszél. Semmi köze hozzá.. Csukott szemmel szorítja a halántékát, mintha így bent tarthatná mögötte, ami úgy érzi szétfeszíti a koponyáját. Gondolatok, kimondott vagy ki nem mondott szavak, sötét, iszapos érzések, ha csak üvöltene előbb megszabadulna a felgyűlt feszültségtől, de itt nem nyelik el a fák a hangot. Itt nincs tér, hogy menjen, rohanjon, nincs egyedül, hogy ne ítéljék, ne kérdezzék, engedjék. Mérgesen fut ráncba az összehúzott szemöldöke a tenyere felett. Fagyosak a kihűlt ujjai a homlokán, de nem segít ez sem. Nem érdekli a válasz, de nem tudja becsukni a füleit. Ha nem is olyan hegyesek, mégis hallja velük a háta mögül a szavakat a csendben, és újra csak képtelen kizárni őket.*
- Kell? *Fordítja oldalt az állát a nő felé a kijelentésre.* - Miért, ki ő neked?
*Leengedve a kezét néz vissza a másikra, miközben az kifele indul. Kell. Szúrnak a fogai, ahogy összeszorítja a száját. Nem mozdul az ablak elől. A lánya. Semmi köze hozzá, mégsem ereszti a tekintete a kijárat felé lépő sötét alakot. Arcot kutat, szemeket, rezdülést ott, ahol alig látni.. - hideg esőként söpör végig rajta a kérés. Hagyja vele magára. Zsibbad az állkapcsa. Vérízű a nyál. A földre ejtve a pillantását fordul vissza az ablak előtt hagyott tegezéért. Nem szól többet, az arcára húzódó kiüresedett maszk hamar takarja, ha bármi változott is a szürkékben a szavak hallatán, egyedül a mozdulatai mögött vibrál tovább a feszültség, mintha azzal felgyújthatna bármit, hogy hozzáér.. A tegezért nyúl leguggolva, a mellé hullott tollakért, messze van a kíméletestől, ahogy értük hajol, hogy felszedje őket. Nem tesz kárt, de nem is figyel, miközben a nyilak közé csúsztatja őket, mint amit látni sem akar többet. A szíjakat nézi maga elé meredve, a csatot, bár már mindet megigazította. Szívesebben lenne odakint, messze. Rezzenéstelen a tekintet mint bármikor, amivel átemeli a vállán a tegezt, felemelkedve a földről, hogy lehajtva a fejét összekapcsolja maga előtt az oldalsó szíjat.*
1850. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-02-02 15:45:19
Üzenet elküldve: 2025-02-02 15:45:19
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 390
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 390
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Idegen tollak//
*Mindig egyre mélyebbre taszítja a másik, végeláthatatlan, korhadt fákkal teli erdőbe, elnyel minden fényt a lombtalan kórók sokasága. Nincs szín, nincs más, csak a száradt faágak éles tüskéi, ahogy szabdalják szét, s cincálják a bőrét. Hiába hesseget, csak egyre jobban beléjük akad, nem akar itt lenni, nem akarja tovább hallgatni a semmit el nem áruló morranásokat. Annyi a kérdés, s nincsen válasz, nem méltatja ennyire sem, nem számít, hogy elveszett a sűrűben, nem dob egyetlen szónyi védelmet sem, miért is tenné, csapda az egész, ha nem is direkt állította fel, nem neki, ő belesétált, de ha a húsáig mar is, ki fog belőle keveredni. Eltűnt az egyetlen, amibe valaha kapaszkodni tudott, bár kéz sem kellett hozzá, mert nem volt mibe, mégis megtartotta. Olyan sok évig tudott benne létezni gondtalanul, mentesülve a lesajnáló, őt semmibe vevő pillantásoktól… azokból tanulta, hogy nem jó semmire, megcáfolta, aztán mégis ugyanoda jutott, amit az arctalan hangok skandáltak. Most arc van, de hang nincs.
A vérrel festegzett nedves rongyot eldobni semmi, zúzni akar, mit számít, ez csak egy rohadt ház, bár fizetett érte, ezt is annak köszönheti, akitől még így is félti a másikat. Köszönni... miért is köszönne bármit annak, aki elárulta az első adandó alkalommal, aki azt küldte vele, akitől nem tud gondolkodni, aki megfejthetetlenül férkőzik be a benne lévő kietlenségbe, ami olyan biztonságosan semmilyen volt. Nem érti a dühös vonásokat, miért fordul így felé, ilyen hirtelen, mit keres itt, mi baja van, miért érdekli, hogy kihez, hová megy, ha egyetlen mondattal nem tudja kisegíteni őt onnan, ahol elveszett. Nem is dolga, senkinek nem dolga, de akkor mit keres itt… véget kell ennek vetnie, a saját módszereivel, aztán talán eltűnni újra, máshová, más névvel, az eredetiben sem lehet biztos, nem jó itt, sosem volt, nem érezte otthonának egy percre sem. Egyetlen helyen találta meg a béke, mégis csak egy illúzió, mert ahol meglelte, ott éri az is, amivel nem tud megküzdeni. Elég. Nem összeegyeztethető semmi semmivel, mérgesen villan a szürke, a végre kiejtett szavak mégis mintha…
„Nem rólad szól” - visszhangzik belül, annak volt hangja, volt értelme. Lehet, hogy most sincs ez másképp vagy nem úgy érti, ahogy kell, de ez az első, ami segít kissé lehűtenie magát. Nézi a félvért, ahogy újra utat talál az ablakhoz, talán mégsem olyan ismeretlen az indulata. Összeszorítja a fogait, majd erővel markol a szék támlájára, menni kellene, mégsem indul.*
- Dehogy akarok. *Ha nem is felé néz, ő akkor is a félvérre szegezi az aranyakat. A feszült máz akkor kezd el leolvadni róla, amikor végre tényleg tudatosul, hogy fogalma sincs a másiknak, hogy valójában mibe keveredett. Fogalma sincs semmiről. Még az ajka is résnyire nyitva marad.* - De nekem vissza kell. *A kijárat felé fordul, egyetlen lépést tesz meg csupán.* - Kérlek, ha jössz, csak vedd el, amit ígért neked és hagyj vele magamra.
*Mindig egyre mélyebbre taszítja a másik, végeláthatatlan, korhadt fákkal teli erdőbe, elnyel minden fényt a lombtalan kórók sokasága. Nincs szín, nincs más, csak a száradt faágak éles tüskéi, ahogy szabdalják szét, s cincálják a bőrét. Hiába hesseget, csak egyre jobban beléjük akad, nem akar itt lenni, nem akarja tovább hallgatni a semmit el nem áruló morranásokat. Annyi a kérdés, s nincsen válasz, nem méltatja ennyire sem, nem számít, hogy elveszett a sűrűben, nem dob egyetlen szónyi védelmet sem, miért is tenné, csapda az egész, ha nem is direkt állította fel, nem neki, ő belesétált, de ha a húsáig mar is, ki fog belőle keveredni. Eltűnt az egyetlen, amibe valaha kapaszkodni tudott, bár kéz sem kellett hozzá, mert nem volt mibe, mégis megtartotta. Olyan sok évig tudott benne létezni gondtalanul, mentesülve a lesajnáló, őt semmibe vevő pillantásoktól… azokból tanulta, hogy nem jó semmire, megcáfolta, aztán mégis ugyanoda jutott, amit az arctalan hangok skandáltak. Most arc van, de hang nincs.
A vérrel festegzett nedves rongyot eldobni semmi, zúzni akar, mit számít, ez csak egy rohadt ház, bár fizetett érte, ezt is annak köszönheti, akitől még így is félti a másikat. Köszönni... miért is köszönne bármit annak, aki elárulta az első adandó alkalommal, aki azt küldte vele, akitől nem tud gondolkodni, aki megfejthetetlenül férkőzik be a benne lévő kietlenségbe, ami olyan biztonságosan semmilyen volt. Nem érti a dühös vonásokat, miért fordul így felé, ilyen hirtelen, mit keres itt, mi baja van, miért érdekli, hogy kihez, hová megy, ha egyetlen mondattal nem tudja kisegíteni őt onnan, ahol elveszett. Nem is dolga, senkinek nem dolga, de akkor mit keres itt… véget kell ennek vetnie, a saját módszereivel, aztán talán eltűnni újra, máshová, más névvel, az eredetiben sem lehet biztos, nem jó itt, sosem volt, nem érezte otthonának egy percre sem. Egyetlen helyen találta meg a béke, mégis csak egy illúzió, mert ahol meglelte, ott éri az is, amivel nem tud megküzdeni. Elég. Nem összeegyeztethető semmi semmivel, mérgesen villan a szürke, a végre kiejtett szavak mégis mintha…
„Nem rólad szól” - visszhangzik belül, annak volt hangja, volt értelme. Lehet, hogy most sincs ez másképp vagy nem úgy érti, ahogy kell, de ez az első, ami segít kissé lehűtenie magát. Nézi a félvért, ahogy újra utat talál az ablakhoz, talán mégsem olyan ismeretlen az indulata. Összeszorítja a fogait, majd erővel markol a szék támlájára, menni kellene, mégsem indul.*
- Dehogy akarok. *Ha nem is felé néz, ő akkor is a félvérre szegezi az aranyakat. A feszült máz akkor kezd el leolvadni róla, amikor végre tényleg tudatosul, hogy fogalma sincs a másiknak, hogy valójában mibe keveredett. Fogalma sincs semmiről. Még az ajka is résnyire nyitva marad.* - De nekem vissza kell. *A kijárat felé fordul, egyetlen lépést tesz meg csupán.* - Kérlek, ha jössz, csak vedd el, amit ígért neked és hagyj vele magamra.
1849. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-02-02 11:53:12
Üzenet elküldve: 2025-02-02 11:53:12
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 324
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 324
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Megfontolt
//Idegen tollak//
*A szavakat könnyebb visszafogni, mint a dühös mozdulatot, amivel átveti magán a tegezt. Amíg csukva van a szája, addig nem árt, nem tép, és amíg az elcsúszott szíjra figyel maga előtt, azzal köti le a kezét, addig nem bánt, nem üt. Hogy a viselkedése egyébként mit okoz, nem érdekli, mert tudja, hogy mit okozhatna. Ha megszólalna, ha üressé válna a marka, ha elengedné a rövid szárat szaggató, toporzékoló indulatát. Ha ki is szaladnak az ajkai közül a világ túlfeléről hozott szitokszavak, csak mint egy szelep működnek, egyedül a peremen átzubogó haragját törlik félre, de az alatta lángoló tüzet nem oltják. S mégis hallja mögöttük a nő hangját, hogy az megint akar valamit, választ, megint nem tetszik neki valami, mert nem tudja, fogalma sincs.. Idegesen mordul csak válaszként a kérdésre, a másik talán gúnyolódásnak veszi, de nem is pillant fel felé a tegeze mellől, az utolsó mozdulatokkal fordítja a helyére a megcsavarodott szíjat. Nem figyel hátra, szigorúak a vonások az arcán a homlokába hulló hajával, amikkel újra ellenőrzi a megigazított bőr irányát, futólag megnézve mellette az íját, és a nyilakat is. Megszokásból próbálja másfelé terelni a felhergelt gondolatokat, ismert mozdulatokkal lekötni a dokkok felé vicsorgó dühüket. A kihullott tollak a lába mellett maradnak a földön, bár látja őket, fekete foltok a perifériáján, ezúttal az ő ujjai sem lennének elég gyengédek hozzá, hogy ne tegyenek kárt bennük.
A háta mögött az asztalra dobott rongy sem érdekli, a mozdulat, hogy a másik a kabátját veszi csak hallja, sejti, de az újabb szavak megakasztják. Hogy a hosszúéletű menni készül. Vissza.*
~Hogy én..?~
*Szikrákat vetve pattan szét a visszafojtott mérge. Vörösre festi a látóterét, ahogy felemelkedve hátra pördül a nő felé a padlóra döntött tegeze mellől.*
- Vissza akarsz menni ahhoz a disznóhoz? *kérdezi dühödten, már meg sem próbálva visszafogni a hangjába költöző indulatát. Undorodik attól a bűzös kabintól, a gondolattól, hogy bármelyikük is visszategye oda a lábát, gyűlöli a helyzetet, amibe a kényszerítették, a kapitányt, a vigyorát, a kérges, mocskos, durva tenyerét, amivel úgy fogta marokra a nő arcát, mintha az övé lenne, utálja, hogy szűk a lakás, hogy nincs hova mennie, ha legszívesebben a szántókig meg sem állna, akkor sem tudja már elengedni, nem tud kilépni úgy, mintha soha meg sem történt volna. Hogy mi zavarja jobban, mi zavarja igazából, nem tudja még azt sem, ki áll előtte, ha korábban még oly biztosnak is tűnt, most már abban sem bízhat, hogy a másikat hogy hívják egyáltalán. Egy hazugság vagy kettő, de kibogozni már nem tudja az összeakadt érzelmeket csak a tehetetlen haragot érzi a tüdejében feszülni, ahogy az asztal mellett álló nőre bámul a kabátjában, a megsebzett, ismerős aranyszemű arcra. Összeszorítva a szemét fordul el tőle, nem várva válaszra. A halántékához nyúlva lép vissza az ablak elé, két ujjal szorítva rá két oldalról a csontra, ahogy lehatja a fejét, eltakarva a szeme elől a kezével a kinti tompa fényt. A tollak ott hevernek a földön a tegeze mellett, ha nem is lép rájuk, egyáltalán nem törődik most velük. Mintha mocskosak lennének azok is.*
*A szavakat könnyebb visszafogni, mint a dühös mozdulatot, amivel átveti magán a tegezt. Amíg csukva van a szája, addig nem árt, nem tép, és amíg az elcsúszott szíjra figyel maga előtt, azzal köti le a kezét, addig nem bánt, nem üt. Hogy a viselkedése egyébként mit okoz, nem érdekli, mert tudja, hogy mit okozhatna. Ha megszólalna, ha üressé válna a marka, ha elengedné a rövid szárat szaggató, toporzékoló indulatát. Ha ki is szaladnak az ajkai közül a világ túlfeléről hozott szitokszavak, csak mint egy szelep működnek, egyedül a peremen átzubogó haragját törlik félre, de az alatta lángoló tüzet nem oltják. S mégis hallja mögöttük a nő hangját, hogy az megint akar valamit, választ, megint nem tetszik neki valami, mert nem tudja, fogalma sincs.. Idegesen mordul csak válaszként a kérdésre, a másik talán gúnyolódásnak veszi, de nem is pillant fel felé a tegeze mellől, az utolsó mozdulatokkal fordítja a helyére a megcsavarodott szíjat. Nem figyel hátra, szigorúak a vonások az arcán a homlokába hulló hajával, amikkel újra ellenőrzi a megigazított bőr irányát, futólag megnézve mellette az íját, és a nyilakat is. Megszokásból próbálja másfelé terelni a felhergelt gondolatokat, ismert mozdulatokkal lekötni a dokkok felé vicsorgó dühüket. A kihullott tollak a lába mellett maradnak a földön, bár látja őket, fekete foltok a perifériáján, ezúttal az ő ujjai sem lennének elég gyengédek hozzá, hogy ne tegyenek kárt bennük.
A háta mögött az asztalra dobott rongy sem érdekli, a mozdulat, hogy a másik a kabátját veszi csak hallja, sejti, de az újabb szavak megakasztják. Hogy a hosszúéletű menni készül. Vissza.*
~Hogy én..?~
*Szikrákat vetve pattan szét a visszafojtott mérge. Vörösre festi a látóterét, ahogy felemelkedve hátra pördül a nő felé a padlóra döntött tegeze mellől.*
- Vissza akarsz menni ahhoz a disznóhoz? *kérdezi dühödten, már meg sem próbálva visszafogni a hangjába költöző indulatát. Undorodik attól a bűzös kabintól, a gondolattól, hogy bármelyikük is visszategye oda a lábát, gyűlöli a helyzetet, amibe a kényszerítették, a kapitányt, a vigyorát, a kérges, mocskos, durva tenyerét, amivel úgy fogta marokra a nő arcát, mintha az övé lenne, utálja, hogy szűk a lakás, hogy nincs hova mennie, ha legszívesebben a szántókig meg sem állna, akkor sem tudja már elengedni, nem tud kilépni úgy, mintha soha meg sem történt volna. Hogy mi zavarja jobban, mi zavarja igazából, nem tudja még azt sem, ki áll előtte, ha korábban még oly biztosnak is tűnt, most már abban sem bízhat, hogy a másikat hogy hívják egyáltalán. Egy hazugság vagy kettő, de kibogozni már nem tudja az összeakadt érzelmeket csak a tehetetlen haragot érzi a tüdejében feszülni, ahogy az asztal mellett álló nőre bámul a kabátjában, a megsebzett, ismerős aranyszemű arcra. Összeszorítva a szemét fordul el tőle, nem várva válaszra. A halántékához nyúlva lép vissza az ablak elé, két ujjal szorítva rá két oldalról a csontra, ahogy lehatja a fejét, eltakarva a szeme elől a kezével a kinti tompa fényt. A tollak ott hevernek a földön a tegeze mellett, ha nem is lép rájuk, egyáltalán nem törődik most velük. Mintha mocskosak lennének azok is.*
1848. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-02-01 07:34:50
Üzenet elküldve: 2025-02-01 07:34:50
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 390
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 390
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Idegen tollak//
*Látja a tükörben a férfit, pedig magát kellene néznie. Elvonja a figyelmét. Nem más ez, mint bármikor, ha a közelében van. Nem változott semmi, valami mégis mintha idegenebb lenne, mint eddig. Haragosak Kyr mozdulatai, a nézése, láthatatlan további szilánkokat fúr a bőrébe a felőle érkező feszültség. Az aranyak a saját tenyere lenyomatára tévednek, homályos tőle a látott kép egy darabon, nem repesztette meg az egészet, pedig jó lett volna, akkor talán az ő mérge is távozik, de leszorította, hogy belülről bántsa. Nincs hozzászokva, megtöri az egyenest a félvér, nem sima az út, mindig akad mibe megbotlani, nem működik úgy, ahogy kell, ahogy elvárt, ahogy más várta tőle mégis saját akarattá vált, hogy ne billentse ki semmi; sem vér, sem szürkeség, sem ember, sem félvér. Újabb elbaltázott mozdulat, minden kisiklik, a szilánk a halántéka alatt nagyobb kárt okoz, mint amikor bekerült. A felesleges szisszenést fújja ki, majd a felesleges kérdésre nyitja ajkát, hogy ismét ne kapjon választ, hogy a mélyre szorított, mégis folyton kitörni váró dühe is utat találjon végre.
A sértettséggel vegyült harag feszesre húzza a bőrt a homlokán, kényelmetlen a saját testében lenni, unja és elég. Elég a teherből, amit rátesz a férfi, elég a meg nem értésből, hogy folyton idegen gondolatokat ébreszt, hogy érdekli az épsége, hogy amaz nem tud egyetlen normális mondatot elmondani, mindig ellenáll, mindig ellentmond, sosem tudnak egyre rezegni, pedig olyan könnyen ment, amikor találkoztak. Mit keres itt, minek kísérte el?
A szemei a lehullott tollakra siklanak, látta a kezében, de nem párosítja össze, hogy az lenne mindennek a kulcsa, nem lehet, hogy valaki néhány tollért cserébe az életét kockáztassa, hogy kövesse őt a fertőbe, aztán pedig minden mozdulatával azt mutassa, hogy kár volt egyáltalán elindulni… nem lehet, van jobb magyarázat, csak nem kap. Nem az ő nyelvén, nem érti, csak hallja. Mellkasából robban fájdalommal kísérten a hang, nem érdekli, mit okoz, mert nem kínoz egyetlen égett karc sem úgy, mint a másik soha ki nem mondott szavai. Elég.*
- Egyszer ebben a kurva életben tudnál normálisan válaszolni?
*Bevillan a kép, ahogy a másik a Melákot nézte volna, még akkor is, ha rádől égve a bordély, esztelen, nem lesz jó semmire ilyen állapotban. Felajánlotta, hogy maradjon, nem élt vele, most pedig érezhetően feszült… ismeri milyen, amikor nyugodt, amikor minden mozdulata olyan megfontoltnak tűnő, még ha épp utálja is valamiért sem inog meg a keze. Most, mint egy gyerek, aki nem tudja hová vezetni a dühét forgatja kezében a tegezét, nem, nincs erre idő, így nincs.
A véres rongy az asztalon végzi a pohár mellett, a kabátjához lép, felveszi, de megakad a mozdulat, nagyobb a baj, mint gondolta, de még belefér, még lejut a hajóhoz, mindenki megkapja, ami jár és nem ostoba módon.*
- Szedd össze magad, ha velem akarsz jönni.
*A kardot felkapja az asztalról, bár azt használni nem akarja, elég a táskában lapuló befejezetlen képhez való festék. Elterelték attól, amit eltervezett, kit érdekel néhány seb, égő bordély, hogy mi van a dobozban? Munka volt, elvégezte, mehet a fizetségért, majd törődhet azzal, amivel eleve akart. Szorul az ökle, mindenki a saját életéért felelős, ha ostoba a másik, hát legyen, egy újabb félvérrel kevesebb, majd megemészti. El kell tüntetni azt ami bent tombol, bár sikerülne… nevetni tudna, hogy csak el akarja magával hitetni, de most még az sem sikerül…*
A hozzászólás írója (Caelril Vaellisalia) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.02.01 07:41:45
*Látja a tükörben a férfit, pedig magát kellene néznie. Elvonja a figyelmét. Nem más ez, mint bármikor, ha a közelében van. Nem változott semmi, valami mégis mintha idegenebb lenne, mint eddig. Haragosak Kyr mozdulatai, a nézése, láthatatlan további szilánkokat fúr a bőrébe a felőle érkező feszültség. Az aranyak a saját tenyere lenyomatára tévednek, homályos tőle a látott kép egy darabon, nem repesztette meg az egészet, pedig jó lett volna, akkor talán az ő mérge is távozik, de leszorította, hogy belülről bántsa. Nincs hozzászokva, megtöri az egyenest a félvér, nem sima az út, mindig akad mibe megbotlani, nem működik úgy, ahogy kell, ahogy elvárt, ahogy más várta tőle mégis saját akarattá vált, hogy ne billentse ki semmi; sem vér, sem szürkeség, sem ember, sem félvér. Újabb elbaltázott mozdulat, minden kisiklik, a szilánk a halántéka alatt nagyobb kárt okoz, mint amikor bekerült. A felesleges szisszenést fújja ki, majd a felesleges kérdésre nyitja ajkát, hogy ismét ne kapjon választ, hogy a mélyre szorított, mégis folyton kitörni váró dühe is utat találjon végre.
A sértettséggel vegyült harag feszesre húzza a bőrt a homlokán, kényelmetlen a saját testében lenni, unja és elég. Elég a teherből, amit rátesz a férfi, elég a meg nem értésből, hogy folyton idegen gondolatokat ébreszt, hogy érdekli az épsége, hogy amaz nem tud egyetlen normális mondatot elmondani, mindig ellenáll, mindig ellentmond, sosem tudnak egyre rezegni, pedig olyan könnyen ment, amikor találkoztak. Mit keres itt, minek kísérte el?
A szemei a lehullott tollakra siklanak, látta a kezében, de nem párosítja össze, hogy az lenne mindennek a kulcsa, nem lehet, hogy valaki néhány tollért cserébe az életét kockáztassa, hogy kövesse őt a fertőbe, aztán pedig minden mozdulatával azt mutassa, hogy kár volt egyáltalán elindulni… nem lehet, van jobb magyarázat, csak nem kap. Nem az ő nyelvén, nem érti, csak hallja. Mellkasából robban fájdalommal kísérten a hang, nem érdekli, mit okoz, mert nem kínoz egyetlen égett karc sem úgy, mint a másik soha ki nem mondott szavai. Elég.*
- Egyszer ebben a kurva életben tudnál normálisan válaszolni?
*Bevillan a kép, ahogy a másik a Melákot nézte volna, még akkor is, ha rádől égve a bordély, esztelen, nem lesz jó semmire ilyen állapotban. Felajánlotta, hogy maradjon, nem élt vele, most pedig érezhetően feszült… ismeri milyen, amikor nyugodt, amikor minden mozdulata olyan megfontoltnak tűnő, még ha épp utálja is valamiért sem inog meg a keze. Most, mint egy gyerek, aki nem tudja hová vezetni a dühét forgatja kezében a tegezét, nem, nincs erre idő, így nincs.
A véres rongy az asztalon végzi a pohár mellett, a kabátjához lép, felveszi, de megakad a mozdulat, nagyobb a baj, mint gondolta, de még belefér, még lejut a hajóhoz, mindenki megkapja, ami jár és nem ostoba módon.*
- Szedd össze magad, ha velem akarsz jönni.
*A kardot felkapja az asztalról, bár azt használni nem akarja, elég a táskában lapuló befejezetlen képhez való festék. Elterelték attól, amit eltervezett, kit érdekel néhány seb, égő bordély, hogy mi van a dobozban? Munka volt, elvégezte, mehet a fizetségért, majd törődhet azzal, amivel eleve akart. Szorul az ökle, mindenki a saját életéért felelős, ha ostoba a másik, hát legyen, egy újabb félvérrel kevesebb, majd megemészti. El kell tüntetni azt ami bent tombol, bár sikerülne… nevetni tudna, hogy csak el akarja magával hitetni, de most még az sem sikerül…*
A hozzászólás írója (Caelril Vaellisalia) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.02.01 07:41:45
1847. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-01-30 21:21:28
Üzenet elküldve: 2025-01-30 21:21:28
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 324
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 324
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Megfontolt
//Idegen tollak//
*Nem tölt odakint többet, mint kell. A levegő hideg, mégsem segít, párásan ragad a bőrére, mintha a földre ültek volna a tenger felől felkúszó nyirkos felhők. A vízbe kevert szesz hígítva is marja a nyelvét, érzi az ízét, ha a szaga el is kerülte a figyelmét. Dühösen köpi félre az egészet, nem sokat törődve azzal, hogy alaposan öblítse ki vele a száját. Szürke az utca, a kövei, a házak, falak, tetők, felettük az ég, ilyen időben még a vizet sem tudná elhatárolni tőle. A világítótorony fényét talán még meglátná, ha keresné, de nem keresi. Őrült, aki ilyenkor útnak indul hajóval, mégis az izmokba reszketve sürgeti az ideg, hogy visszamenjen. A dokkokhoz, a hajóra, mint egy kikötött, körbe-körbe futtatott ló, úgy forognak egy pont körül a gondolatai. Vissza, le, dokkok, hajó, kapitány.
A ház mellé, a földre rázott maradék ital elveszik az eső cseppjei között, ahogy visszalép a lakásba. Nem néz körbe, a pohár sem úgy landol az asztalon, ahogy szokott, futólag löki csak vissza oda, ahonnan elvette. Utálja az ízét.. Dühödten húzódnak össze a szemöldökei a válaszra. Szesz. Vérfű. Egy pont körül fordulnak újra és újra a gondolatok, körbe, felverik a port. Hajó. Kapitány. Mint egy nyugtalan állat lép vissza az ablak elé, azzal sem áll le törődni, hogy a nő mit adott neki valójában, s miért, hogy bízhat-e benne, hogy mi a neve, kinél mi, a lánya, hogy lehetne az, s ha az is, attól még szilánkosra verheti az apja képét, ha az egy utolsó… Úgy feszül rá az állkapcsa a fogaira, hogy elhomályosítja a látóterét a fájdalom, mégsem érzi. Szürke. Előtte kenődik szét néhány csepp eső az ablakon, hallja őket kopogni az üvegen. Az eséstől félrecsúszott szíjat igazítja a vállán, miközben kifele bámul, de az ujjai alatt nem igazodik, nem úgy idomul a bőr, ahogy kellene, ahogy szokott. Türelmetlenek a mozdulatok, bosszús a kifele meredő tekintet. A nő felől érkező felszisszenésre végül felmordulva kap a mellkasához a csattért, hogy az egészet levegye magáról. Lendületből dobja csak át a fején szíjat, hogy a másik kezével kell elkapnia a tegezt, bár nincs messze tőle, hogy az egészet a földre hajítsa csak azért, hogy a bőre alatt remegő feszültséget megszüntesse. Hogy az egészet a falhoz vágja..
A célpontját kereső haragja idegenül sistergő szavakként robban ki a száján az újabb kérdésre, szitkozódva, ahogy a lába elé engedi a tegezét az íjával, s utána guggol az ablak előtt, hogy megigazítsa a szíját. Hogy érti-e a másik vagy sem, mit mond, nem érdekli, bár tudja, mindent tud, mégsem képes lecsatolni a rövid futószáron körbe-körbe vágtázó agyát. Cserébe, és még fizet is neki.. A csizmája mellett hever a mozdulat hevében kihullott néhány fényes fekete toll. A legjobb lenne üvölteni, vagy a falat verni, kötélrevaló vén, kérgestenyerű disznót, futni, nem egy ismerős ismeretlen hosszúéletű házában szerencsétlenkedni egy tegez szíjával.. Tajtékosan fordulnak a gondolatok, lángolva bugyog a torkába az indulat, ha tudja is, mégsem képes megállítani, ingerülten mered a bőrszíjakra, ahogy szorosabbra húzza őket.*
*Nem tölt odakint többet, mint kell. A levegő hideg, mégsem segít, párásan ragad a bőrére, mintha a földre ültek volna a tenger felől felkúszó nyirkos felhők. A vízbe kevert szesz hígítva is marja a nyelvét, érzi az ízét, ha a szaga el is kerülte a figyelmét. Dühösen köpi félre az egészet, nem sokat törődve azzal, hogy alaposan öblítse ki vele a száját. Szürke az utca, a kövei, a házak, falak, tetők, felettük az ég, ilyen időben még a vizet sem tudná elhatárolni tőle. A világítótorony fényét talán még meglátná, ha keresné, de nem keresi. Őrült, aki ilyenkor útnak indul hajóval, mégis az izmokba reszketve sürgeti az ideg, hogy visszamenjen. A dokkokhoz, a hajóra, mint egy kikötött, körbe-körbe futtatott ló, úgy forognak egy pont körül a gondolatai. Vissza, le, dokkok, hajó, kapitány.
A ház mellé, a földre rázott maradék ital elveszik az eső cseppjei között, ahogy visszalép a lakásba. Nem néz körbe, a pohár sem úgy landol az asztalon, ahogy szokott, futólag löki csak vissza oda, ahonnan elvette. Utálja az ízét.. Dühödten húzódnak össze a szemöldökei a válaszra. Szesz. Vérfű. Egy pont körül fordulnak újra és újra a gondolatok, körbe, felverik a port. Hajó. Kapitány. Mint egy nyugtalan állat lép vissza az ablak elé, azzal sem áll le törődni, hogy a nő mit adott neki valójában, s miért, hogy bízhat-e benne, hogy mi a neve, kinél mi, a lánya, hogy lehetne az, s ha az is, attól még szilánkosra verheti az apja képét, ha az egy utolsó… Úgy feszül rá az állkapcsa a fogaira, hogy elhomályosítja a látóterét a fájdalom, mégsem érzi. Szürke. Előtte kenődik szét néhány csepp eső az ablakon, hallja őket kopogni az üvegen. Az eséstől félrecsúszott szíjat igazítja a vállán, miközben kifele bámul, de az ujjai alatt nem igazodik, nem úgy idomul a bőr, ahogy kellene, ahogy szokott. Türelmetlenek a mozdulatok, bosszús a kifele meredő tekintet. A nő felől érkező felszisszenésre végül felmordulva kap a mellkasához a csattért, hogy az egészet levegye magáról. Lendületből dobja csak át a fején szíjat, hogy a másik kezével kell elkapnia a tegezt, bár nincs messze tőle, hogy az egészet a földre hajítsa csak azért, hogy a bőre alatt remegő feszültséget megszüntesse. Hogy az egészet a falhoz vágja..
A célpontját kereső haragja idegenül sistergő szavakként robban ki a száján az újabb kérdésre, szitkozódva, ahogy a lába elé engedi a tegezét az íjával, s utána guggol az ablak előtt, hogy megigazítsa a szíját. Hogy érti-e a másik vagy sem, mit mond, nem érdekli, bár tudja, mindent tud, mégsem képes lecsatolni a rövid futószáron körbe-körbe vágtázó agyát. Cserébe, és még fizet is neki.. A csizmája mellett hever a mozdulat hevében kihullott néhány fényes fekete toll. A legjobb lenne üvölteni, vagy a falat verni, kötélrevaló vén, kérgestenyerű disznót, futni, nem egy ismerős ismeretlen hosszúéletű házában szerencsétlenkedni egy tegez szíjával.. Tajtékosan fordulnak a gondolatok, lángolva bugyog a torkába az indulat, ha tudja is, mégsem képes megállítani, ingerülten mered a bőrszíjakra, ahogy szorosabbra húzza őket.*
1846. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-01-30 13:53:27
Üzenet elküldve: 2025-01-30 13:53:27
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 374
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 374
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Levélküldés//
*Nem akarta feltétlen Relael tudtára adni, de a legjobb emberhez fordult. A Kikötőben ugyanis vadászni kell a hátasokat. Többen megélnek csak abból, hogy birtokolnak egyet; ő is egy ilyen egyénhez tart épp.
Tudja, hogy a vele nagyjából egykorú férfiút merre találja. Amaz ritkán mozdul ki mostanság abból a kidőlt-bedőlt viskóból, amit otthonnak nevez. Nem kérdi miért, de van egy olyan sejtése, hogy lehet valami köze azokhoz a fellógatott fickókhoz a dokkok mentén. Vaskos, kissé talán kövérkés legény, de most igazán kapóra jön az a tény, hogy birtokol egy girhes lovat.
A ház előtt kapja el Rőzsét. Dohányt rág, s ahogy észreveszi, ki is érkezett hozzá, kiköp.
Nem bírja ki vigyor nélkül. Nem mondaná, hogy évszázados cimborák volnának, de volt egy-két közös "ügyük". A Kikötőben pedig a legkülönfélébb szerzetekkel kovácsolja össze az embert a sanyarú sors.*
-Rőzse!
-Na.
-Jössz nekem egyel a múltkoriért.
-Melyikért?
-A múltkoriért. Mész a városba?
-Holnap. Anyámhoz. Mié'?
-Most. El kéne vinni két levelet is. Ló megvan?
-A ló?
-A ló.
-Az meg. Hova kell..?
-Ezt a kettőt. Orthus Morthimer és...
-Mirthimo...
-Morthimer és Intath Aldeis a címzett.. Ne keverd őket össze! Fontos! Gyerünk már!
*Karba fonja maga előtt karjait és igyekszik roppant szigorú ábrázatot vágni. Szerencséjére Rőzse enged neki és komótosan feltápászkodik. Mindig úgy érezte, hogy valahol tiszteli őt a kissé magának való fiú. Talán a talpraesettségéért, talán másért.*
-Le vannak pecsételve. Ha felnyitod, a te karod ugyanúgy levágják, mint az enyém!
*Megvárja még, amíg Rőzse felnyergeli szebb napokat látott hátasát, majd sebesen elvágtat.
Nagyot sóhajt, miközben kezével szórakozottan végigsimít tarkóján. Nem gondolja, hogy problémája lesz a fiúnak megtalálni némi kérdezősködés után a címzetteket, de tökéletes munkát akar végezni.*
A hozzászólást Anomália (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2025.01.30 13:57:34, a következő indokkal:
Kérésre
*Nem akarta feltétlen Relael tudtára adni, de a legjobb emberhez fordult. A Kikötőben ugyanis vadászni kell a hátasokat. Többen megélnek csak abból, hogy birtokolnak egyet; ő is egy ilyen egyénhez tart épp.
Tudja, hogy a vele nagyjából egykorú férfiút merre találja. Amaz ritkán mozdul ki mostanság abból a kidőlt-bedőlt viskóból, amit otthonnak nevez. Nem kérdi miért, de van egy olyan sejtése, hogy lehet valami köze azokhoz a fellógatott fickókhoz a dokkok mentén. Vaskos, kissé talán kövérkés legény, de most igazán kapóra jön az a tény, hogy birtokol egy girhes lovat.
A ház előtt kapja el Rőzsét. Dohányt rág, s ahogy észreveszi, ki is érkezett hozzá, kiköp.
Nem bírja ki vigyor nélkül. Nem mondaná, hogy évszázados cimborák volnának, de volt egy-két közös "ügyük". A Kikötőben pedig a legkülönfélébb szerzetekkel kovácsolja össze az embert a sanyarú sors.*
-Rőzse!
-Na.
-Jössz nekem egyel a múltkoriért.
-Melyikért?
-A múltkoriért. Mész a városba?
-Holnap. Anyámhoz. Mié'?
-Most. El kéne vinni két levelet is. Ló megvan?
-A ló?
-A ló.
-Az meg. Hova kell..?
-Ezt a kettőt. Orthus Morthimer és...
-Mirthimo...
-Morthimer és Intath Aldeis a címzett.. Ne keverd őket össze! Fontos! Gyerünk már!
*Karba fonja maga előtt karjait és igyekszik roppant szigorú ábrázatot vágni. Szerencséjére Rőzse enged neki és komótosan feltápászkodik. Mindig úgy érezte, hogy valahol tiszteli őt a kissé magának való fiú. Talán a talpraesettségéért, talán másért.*
-Le vannak pecsételve. Ha felnyitod, a te karod ugyanúgy levágják, mint az enyém!
*Megvárja még, amíg Rőzse felnyergeli szebb napokat látott hátasát, majd sebesen elvágtat.
Nagyot sóhajt, miközben kezével szórakozottan végigsimít tarkóján. Nem gondolja, hogy problémája lesz a fiúnak megtalálni némi kérdezősködés után a címzetteket, de tökéletes munkát akar végezni.*
A hozzászólást Anomália (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2025.01.30 13:57:34, a következő indokkal:
Kérésre
1845. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-01-29 13:59:15
Üzenet elküldve: 2025-01-29 13:59:15
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 211
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 211
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//A folyékony kincs nyomában//
* Mielőtt kilépne, szíjára erősíti kardját, majd csuklyás köpenyével eltakarja azt. Feleslegesen nem feltűnősködik, higgyék csak el a helyiek, hogy hátán meghúzódó számszeríja az egyetlen fegyvere. Lesznek meglepetések bőven, ha valami helyi legénybe botlanának.
Kilépve az utcán megcsapja az orrát a sós levegő. Egyszer majd megszokja! A szél néha- néha belekap összegombolt csuklyájába s néha oldalán láthatóvá válik kardja markolatának lenyomata, ahogy rásimul a csuklya. Önmagában nem meglepő, még a csecsemők is karddal, tőrrel születnek a kikötőbe. A félvér a társaságot követi egy kis távolságot tartva, hogy legyen ideje figyelni minden kis mozdulatra. Ha egyedül lenne, nem kéne minden kis szösszenetre összpontosítani, de most saját maga helyett hármójukra is figyelnie kell, hogy ne essenek bajba. Elvégre kapna a fejére, ha egyedül állna vissza a fogadóba.*
- Egy lovunk lenne, de azt a vörös elvitte!
* Megrázza fejét. Hát ő is a legjobbkor döntött úgy, hogy útnak indul. Csak hozza vissza épségben, ha már becsületesen megküzdöttek érte, akkor nehogy elveszítse! *
- Ha minden jól megy, szerezhetünk. Hogy pénzünk lesz e rá, na az egy másik kérdés!
* Ugyan nem tudja, hogy az imént említett cikkek mennyibe kerülnek, és, hogy mégis mennyit akarnak visszahozni, de biztos nem két tallér lesz. *
- Szóljatok, ha láttok valami érdekes kardot odafele!
* Nem fejti ki mit jelent számára az érdekes kard, de ha emlékeznek a kardjára, akkor rájöhetnek, hogy egy hétköznapi bökőnél egy kicsit többet vár. *
* Mielőtt kilépne, szíjára erősíti kardját, majd csuklyás köpenyével eltakarja azt. Feleslegesen nem feltűnősködik, higgyék csak el a helyiek, hogy hátán meghúzódó számszeríja az egyetlen fegyvere. Lesznek meglepetések bőven, ha valami helyi legénybe botlanának.
Kilépve az utcán megcsapja az orrát a sós levegő. Egyszer majd megszokja! A szél néha- néha belekap összegombolt csuklyájába s néha oldalán láthatóvá válik kardja markolatának lenyomata, ahogy rásimul a csuklya. Önmagában nem meglepő, még a csecsemők is karddal, tőrrel születnek a kikötőbe. A félvér a társaságot követi egy kis távolságot tartva, hogy legyen ideje figyelni minden kis mozdulatra. Ha egyedül lenne, nem kéne minden kis szösszenetre összpontosítani, de most saját maga helyett hármójukra is figyelnie kell, hogy ne essenek bajba. Elvégre kapna a fejére, ha egyedül állna vissza a fogadóba.*
- Egy lovunk lenne, de azt a vörös elvitte!
* Megrázza fejét. Hát ő is a legjobbkor döntött úgy, hogy útnak indul. Csak hozza vissza épségben, ha már becsületesen megküzdöttek érte, akkor nehogy elveszítse! *
- Ha minden jól megy, szerezhetünk. Hogy pénzünk lesz e rá, na az egy másik kérdés!
* Ugyan nem tudja, hogy az imént említett cikkek mennyibe kerülnek, és, hogy mégis mennyit akarnak visszahozni, de biztos nem két tallér lesz. *
- Szóljatok, ha láttok valami érdekes kardot odafele!
* Nem fejti ki mit jelent számára az érdekes kard, de ha emlékeznek a kardjára, akkor rájöhetnek, hogy egy hétköznapi bökőnél egy kicsit többet vár. *
1844. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-01-29 13:38:58
Üzenet elküldve: 2025-01-29 13:38:58
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 66
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 66
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A folyékony kincs nyomában//
*Azóta se kívánt meg semmi ételt, inni meg inkább nem ivott bent, ha már úgy alakult, hogy kíséretül verbuválták holmi beszerzőkörútra. Nem mondhatni, hogy még mindig iszonyatosan nagy kedve lenne a dologhoz, de azt tapasztalatból tudja, hogy néha jobb 'valamit' csinálni, mint 'semmit'.
Felhajtja kabátjának gallérját ahogy kilép a Varjúból, hogy a szél ellen védekezzen vele. Nem bújik éppen annyira fázósan a kabátjába mint a már odakint ácsorgó Dayaneer, de az ő gondolatai között is megfordul egy melegebb hely képe, még ha nem is annyira melegé, mint Wegtoren. Szórakozottan végigtapogatja a kabátját, mintha csak azt ellenőrizné, hogy minden rendben van-e, pedig pontosan tudja, hogy.. hát, hogy egyrészt persze, minden rendben, másrészt pedig hogy jóformán semmi sincs a zsebeiben. Ahogy régi társai mondták volna, csupasz seggel indul neki a feladatnak. Se fegyver, se a hangszere nincs nála. Egyedül egy rövid pengéjű bugyli van csak a kabátzsebében, de az legfeljebb arra jó, hogy kihegyezzen vele egy tollat, vagy összevágjon vele egy almát.
Inkább zsebre vágja a kezeit, belefordítja a szélbe az arcát, mélyet szippant a só- és halszagból. Az aromától nem kívánja meg a sózott halat, viszont a -bentihez képest- friss levegő kissé felélénkíti.*
- Csak utánad! *-bólint oda alkalomszülte vezetőjének. Előzékenyen előre is engedi a lányt, az udvariasság mellett ebben benne van az is, hogy nem különösebben tudja, hogy konkrétan hová is mennek. És hogy így legalább egy futó pillantást tud vetni a tengerészkabát által takart alakra. Magában különben teljesen biztos is benne, hogy Dayaneer-nek sincsenek tévképzetei azt illetően, hogy kizárólag udvariaskodni próbál.*
- No, és merre lesz a séta ezen a csodálatos napon? *-bukik ki belőle a kérdés-* És.. lesz valahonnan valami kordé, vagy kocsi is..?
*Azóta se kívánt meg semmi ételt, inni meg inkább nem ivott bent, ha már úgy alakult, hogy kíséretül verbuválták holmi beszerzőkörútra. Nem mondhatni, hogy még mindig iszonyatosan nagy kedve lenne a dologhoz, de azt tapasztalatból tudja, hogy néha jobb 'valamit' csinálni, mint 'semmit'.
Felhajtja kabátjának gallérját ahogy kilép a Varjúból, hogy a szél ellen védekezzen vele. Nem bújik éppen annyira fázósan a kabátjába mint a már odakint ácsorgó Dayaneer, de az ő gondolatai között is megfordul egy melegebb hely képe, még ha nem is annyira melegé, mint Wegtoren. Szórakozottan végigtapogatja a kabátját, mintha csak azt ellenőrizné, hogy minden rendben van-e, pedig pontosan tudja, hogy.. hát, hogy egyrészt persze, minden rendben, másrészt pedig hogy jóformán semmi sincs a zsebeiben. Ahogy régi társai mondták volna, csupasz seggel indul neki a feladatnak. Se fegyver, se a hangszere nincs nála. Egyedül egy rövid pengéjű bugyli van csak a kabátzsebében, de az legfeljebb arra jó, hogy kihegyezzen vele egy tollat, vagy összevágjon vele egy almát.
Inkább zsebre vágja a kezeit, belefordítja a szélbe az arcát, mélyet szippant a só- és halszagból. Az aromától nem kívánja meg a sózott halat, viszont a -bentihez képest- friss levegő kissé felélénkíti.*
- Csak utánad! *-bólint oda alkalomszülte vezetőjének. Előzékenyen előre is engedi a lányt, az udvariasság mellett ebben benne van az is, hogy nem különösebben tudja, hogy konkrétan hová is mennek. És hogy így legalább egy futó pillantást tud vetni a tengerészkabát által takart alakra. Magában különben teljesen biztos is benne, hogy Dayaneer-nek sincsenek tévképzetei azt illetően, hogy kizárólag udvariaskodni próbál.*
- No, és merre lesz a séta ezen a csodálatos napon? *-bukik ki belőle a kérdés-* És.. lesz valahonnan valami kordé, vagy kocsi is..?
1843. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-01-28 16:36:04
Üzenet elküldve: 2025-01-28 16:36:04
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 184
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 184
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A folyékony kincs nyomában//
*Bordó tengerészkabátja alá szemtelenül be-belibben néhány kósza hűvös, tengeri szellő, ahogy a tavernából kilépve az utcára lépdel. Összébb húzza magán a kabátot, miközben zöldjei figyelmesen a kiüresedett lakónegyedet pásztázzák. Szokatlanul nagy a csend. Úgy sejti híre mehetett a tegnap estének, a Kikötőben gyorsan terjednek a pletykák, a matrózok ugyanis rosszabbak mint az unatkozó vénasszonyok. Vélhetőleg még ki sem pucolták a fogadótérből a hullákat, de már asztaltéma is volt a Rumosban a véres leszámolás. Nem is csoda, hisz legyen bármilyen veszélyes is ez a hely, az efféle tömegmészárlás azért errefelé sem gyakori, sőt. Ekkora volumenű purgálást utoljára akkor láthatott a Kikötő, mikor sok évvel ezelőtt elszakadt a várostól. Egyébként egészen előnyös is lehet számukra, ha már hírét vették a környéken a dolognak, valószínűleg kezesebb lesz minden útjukba eső kereskedő, tudva, hogy a Patkányok vendégszeretetében állnak.
Mielőtt irányba állna, a taverna felé fordul, várja, hogy kísérői is megérkezzenek. Ha nem fázna a keze valószínűleg most is pipára gyújtana a nagy várakozásban, ezt a gondolatot azonban most elhessegeti. Pár éve ugyan már itt, keleten mulatja az időt, de valahogy nem sikerült hozzászoknia a hideghez. Pedig Artheniorban jócskán hűvösebbek a telek, a tenger lényegesen felfűti a partot ilyen időben, de azért közelében sincs a wegtoreni klímának. Mennyivel kellemesebb is volna a tűz városának bazárjait róni a forróságban, fene vigye el ezt a taknyos-nyirkos időt!*
- Indulhatunk uraim? *pillant rájuk, ha mindkettő megérkezett, aztán nem is tétovázva int feléjük, hogy kövessék*
*Bordó tengerészkabátja alá szemtelenül be-belibben néhány kósza hűvös, tengeri szellő, ahogy a tavernából kilépve az utcára lépdel. Összébb húzza magán a kabátot, miközben zöldjei figyelmesen a kiüresedett lakónegyedet pásztázzák. Szokatlanul nagy a csend. Úgy sejti híre mehetett a tegnap estének, a Kikötőben gyorsan terjednek a pletykák, a matrózok ugyanis rosszabbak mint az unatkozó vénasszonyok. Vélhetőleg még ki sem pucolták a fogadótérből a hullákat, de már asztaltéma is volt a Rumosban a véres leszámolás. Nem is csoda, hisz legyen bármilyen veszélyes is ez a hely, az efféle tömegmészárlás azért errefelé sem gyakori, sőt. Ekkora volumenű purgálást utoljára akkor láthatott a Kikötő, mikor sok évvel ezelőtt elszakadt a várostól. Egyébként egészen előnyös is lehet számukra, ha már hírét vették a környéken a dolognak, valószínűleg kezesebb lesz minden útjukba eső kereskedő, tudva, hogy a Patkányok vendégszeretetében állnak.
Mielőtt irányba állna, a taverna felé fordul, várja, hogy kísérői is megérkezzenek. Ha nem fázna a keze valószínűleg most is pipára gyújtana a nagy várakozásban, ezt a gondolatot azonban most elhessegeti. Pár éve ugyan már itt, keleten mulatja az időt, de valahogy nem sikerült hozzászoknia a hideghez. Pedig Artheniorban jócskán hűvösebbek a telek, a tenger lényegesen felfűti a partot ilyen időben, de azért közelében sincs a wegtoreni klímának. Mennyivel kellemesebb is volna a tűz városának bazárjait róni a forróságban, fene vigye el ezt a taknyos-nyirkos időt!*
- Indulhatunk uraim? *pillant rájuk, ha mindkettő megérkezett, aztán nem is tétovázva int feléjük, hogy kövessék*
1842. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-01-28 16:05:10
Üzenet elküldve: 2025-01-28 16:05:10
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 390
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 390
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Idegen tollak//
*Mintha jobban átjárná a levegő a tüdejét, amikor ráeszmél, hogy néhány pillanatra egyedül marad. A kintről beszökő hűvöstől libabőrös a karja, ami belekapaszkodik az álló tükör szélébe. Tenyere alatt lenyomatot hagy a mozdulat, ahogy rászorít, mintha bárhová máshová levezethetné a benne dolgozó haragot, de nem segít, az sem segítene, ha olyan apró szilánkokra törne a saját tükörképe, mint a lámpás. Szinte látja a maga előtt megtört képet, pontosan ott reped, ahol az arcát tarkítják a sebek, meg van a vonala, mégsem fejt ki nagyobb erőt, hogy valósággá váljon, csak bámul maga elé, nem tesz semmit, mert nem tehet semmit.
Marja a rongyra löttyintett keverék a bőrét, tisztul a seb, mégsem veszi el a folyamat a figyelmét. Nem tudja milyen gyorsan halad az idő, túl szürke kint minden, a nap állásából mondhatná csak meg, hogy mennyi ideje van napnyugtáig. Rengeteg, de mégis lehetetlenül kevés.
Az újra megnyikorduló ajtó felé már nem is figyel, mégis ki más léphetne be rajta? Nem az, akit a félelf talán vár, meredve ki az ablakon - nem jön ide senki, egymaga lesz, mint mindig, nincs kitől tartania, mégis feszült körötte a levegő, mert ha őt nem is, a másikat még bánthatják. Nem tudja még most sem, mi dolga volt a hajón, a saját dolgát tudja, azt ismeri, ott lapul a táskájában. Festékbe kevert halál, ami túl jól pihen, nem a feladatát végzi. Senki nem a feladatát végzi, mert az arcát kell bámulnia egy rohadt tükörben. Ellép mellőle, csak lustán fordítja az aranyakat a hang irányába, miközben a tűt keresi, amivel máskor alkot, most gyógyít, pedig ölnie kellene vele. Érzékenyebb mindene, mert megpihent, görcsösebb a mozdulat, ahogy kutat, nem akarja érezni a mellkasát, nem akar semmit sem csak a tudatot, hogy vége.*
- Vérfű és szesz.
*Kevés az, amiről hosszasan tudna csevegni. A főzetei, a növények épp ilyenek, mégsem kezd bele, hogy a másik tudtára hozza, miért is adta, mire jó… tudnia kellene már, mégis olyan dühösen szól a nőhöz, mintha őt kívánná mérgezni nem a kapitányt. Nem érdekli, egyetlen pont került a helyére csupán, hogy legalább használta. Megpihen a lélektükre a zöld varázsitalon, senki nem nyúl érte, mind közül pedig a leghatásosabb volna.
Visszalép a tükörhöz, hogy megszabadítsa magát a szilánkoktól, de egyre kalandozik el, ahogy látja benne az üveg mögötti külvilágot vizsgató alakot, nem szól egy darabon, de feszélyezi. Tudja, hogy mit akar, sejti, mindketten ugyanazt, mégis máshogy. Vallhatna színt, de nincs értelme. Aztán jön az újabb zavar; tényleg mind a ketten ugyanazt akarják? Honnan tudhatná valójában, az is csak egy régi-új kérdés, hogy mit keresett ott egyáltalán hajnalok hajnalán a férfi. Felszisszen, ahogy az elkóborolt gondolatai közben kipattan egy éles üvegcse a bőréből és nagyobbat sért rajta, mint amikor belekerült. A hevében nem tudja visszafogni a kérdést.*
- Miért cserébe kellett velem jönnöd?
*Nincs hozzá köze, mégis van, nem akart kérdezni, de megtette. A rongyot szorítja arcához, az újra eleredt vér útját elnyomva, miközben figyeli, hogy kap-e egyáltalán választ. Ha tudná, akkor könnyebb lenne megtervezni a következő lépést.*
*Mintha jobban átjárná a levegő a tüdejét, amikor ráeszmél, hogy néhány pillanatra egyedül marad. A kintről beszökő hűvöstől libabőrös a karja, ami belekapaszkodik az álló tükör szélébe. Tenyere alatt lenyomatot hagy a mozdulat, ahogy rászorít, mintha bárhová máshová levezethetné a benne dolgozó haragot, de nem segít, az sem segítene, ha olyan apró szilánkokra törne a saját tükörképe, mint a lámpás. Szinte látja a maga előtt megtört képet, pontosan ott reped, ahol az arcát tarkítják a sebek, meg van a vonala, mégsem fejt ki nagyobb erőt, hogy valósággá váljon, csak bámul maga elé, nem tesz semmit, mert nem tehet semmit.
Marja a rongyra löttyintett keverék a bőrét, tisztul a seb, mégsem veszi el a folyamat a figyelmét. Nem tudja milyen gyorsan halad az idő, túl szürke kint minden, a nap állásából mondhatná csak meg, hogy mennyi ideje van napnyugtáig. Rengeteg, de mégis lehetetlenül kevés.
Az újra megnyikorduló ajtó felé már nem is figyel, mégis ki más léphetne be rajta? Nem az, akit a félelf talán vár, meredve ki az ablakon - nem jön ide senki, egymaga lesz, mint mindig, nincs kitől tartania, mégis feszült körötte a levegő, mert ha őt nem is, a másikat még bánthatják. Nem tudja még most sem, mi dolga volt a hajón, a saját dolgát tudja, azt ismeri, ott lapul a táskájában. Festékbe kevert halál, ami túl jól pihen, nem a feladatát végzi. Senki nem a feladatát végzi, mert az arcát kell bámulnia egy rohadt tükörben. Ellép mellőle, csak lustán fordítja az aranyakat a hang irányába, miközben a tűt keresi, amivel máskor alkot, most gyógyít, pedig ölnie kellene vele. Érzékenyebb mindene, mert megpihent, görcsösebb a mozdulat, ahogy kutat, nem akarja érezni a mellkasát, nem akar semmit sem csak a tudatot, hogy vége.*
- Vérfű és szesz.
*Kevés az, amiről hosszasan tudna csevegni. A főzetei, a növények épp ilyenek, mégsem kezd bele, hogy a másik tudtára hozza, miért is adta, mire jó… tudnia kellene már, mégis olyan dühösen szól a nőhöz, mintha őt kívánná mérgezni nem a kapitányt. Nem érdekli, egyetlen pont került a helyére csupán, hogy legalább használta. Megpihen a lélektükre a zöld varázsitalon, senki nem nyúl érte, mind közül pedig a leghatásosabb volna.
Visszalép a tükörhöz, hogy megszabadítsa magát a szilánkoktól, de egyre kalandozik el, ahogy látja benne az üveg mögötti külvilágot vizsgató alakot, nem szól egy darabon, de feszélyezi. Tudja, hogy mit akar, sejti, mindketten ugyanazt, mégis máshogy. Vallhatna színt, de nincs értelme. Aztán jön az újabb zavar; tényleg mind a ketten ugyanazt akarják? Honnan tudhatná valójában, az is csak egy régi-új kérdés, hogy mit keresett ott egyáltalán hajnalok hajnalán a férfi. Felszisszen, ahogy az elkóborolt gondolatai közben kipattan egy éles üvegcse a bőréből és nagyobbat sért rajta, mint amikor belekerült. A hevében nem tudja visszafogni a kérdést.*
- Miért cserébe kellett velem jönnöd?
*Nincs hozzá köze, mégis van, nem akart kérdezni, de megtette. A rongyot szorítja arcához, az újra eleredt vér útját elnyomva, miközben figyeli, hogy kap-e egyáltalán választ. Ha tudná, akkor könnyebb lenne megtervezni a következő lépést.*
1841. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-01-26 10:37:57
Üzenet elküldve: 2025-01-26 10:37:57
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 324
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 324
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Megfontolt
//Idegen tollak//
*Alaktalanul gomolyognak a gondolatok. Nem tud megfogni csak színeket és szagokat, semmit, ami szavakkal körbeírható lenne. Kifele néz, de nem érdeklik a házak között megbúvó sötétebb, árnyékos foltok, sem a tetőkön derengő szürkeség. Esik vagy csak a köd szitál, nem tudná megmondani, egyedül a nedvesen csillanó cserepeket látja, a szélükről olykor az utca köveire cseppenő vizet. Visszamegy. Nincsen ötlet, nincsen terv, csak a rideg mozdulatlanságba kényszerített késztetés van az izmokban. Visszamegy.
Ha hallja is a szavait követően a nő nemtetszését jelentő fújást, nem reagál rá. Nem érdeklik a házak, mégis azok közé bámul az ablakon át, miközben a másik elfordul végül. Bútor mozdul, az elf máskor nesztelen lépteit most a berendezés zajai kísérik a lakásban. Nem fordul felé, hogy megnézze, mit csinál, nem kérdezi meg, hogy segítsen-e. Nincsen semmi, csak a tompa sajgás az állkapcsában, a frissen szakadt bőr érzéketlensége, a percekkel fokozatosan tompuló vér íze a nyelvén. Nincs hova köpje.
Nem tud gondolkodni, mintha egy mocsárba ragadtak volna a gondolatai, képtelen szabadulni a legközelebbitől, a legégetőbbtől mindközül, hogy visszamegy. Itt van az ajtó, megfogja a kilincset, és elindul lefele a negyeden át, vissza, a dokkokhoz, a büdös, keserű, ócska dohány szaga majd vezeti, ha nem tudná, de tudja. Élesen izzik a szemei előtt a mólóknál horgonyzó hajó képe, fehérre ég a széle, elhomályosítva a kinti utcát. Elnyomja a háta mögött a tükörtől ellépő nő pakolászásának hangját is, egyedül az újabb szavak azok, amik visszahúzzák a figyelmét a félhomályos lakásba, az ablakhoz, az odakint szemerkélő hideg szemű esőhöz. Szótlanul fordul, hogy megnézze, mire vonatkoztak a hosszúéletű szavai. Nem nehéz észrevenni az otthagyott poharat, ha a másik mozdulatát, amivel rábökött, már nem is látja. Gondolat nélkül lép, és emeli el a helyéről az üveget, hogy az ajtó felé induljon vele.
Az első lendületből vörös, foltot hagy a köveken. Nyirkos az arcát érő levegő, ahogy a félfa mellett állva a szájához emeli a poharat. Dühösen villan a szeme a vízszerű folyadékra, amikor a belekevert alkohol elkezdi marni a felszakadt bőrt. Bosszúsan köpi félre a kortyot. A nyelvével simít végig a fogain, de mind megvan. Csendes a környék, a legutóbb is az volt. A háta mögött behúzott ajtó előtt állva pillant végig a szemközti homlokzatokon. Esik. Az arcát érik a szúrós, apró cseppek.
Még kétszer kiöblíti a száját, a szesz dühödt grimaszba torzítja a vonásait. A pohár aljára ült maradékot csak csuklóból rázza félre a ház mellett a kövezetre, ahogy visszafordul a lakásba. Futólag löki a helyére az ujjaival az ajtót maga mögött, miközben átvág a szobán.*
- Mi volt ez?
*Kérdezi haragosan foghegyről, visszacsúsztatva az asztalra az üveget. Lassítás nélkül fordul vissza az ablakhoz, a függöny mellé lépve újra csak kibámulva a kint hagyott szürkeségre. Zsibbad az állkapcsa. Türelmetlenül engedi ki rajta az össze-összeránduló izmokat. Hideg a bőrén az esőcseppek nyoma. Visszamegy. A vállán elcsúszott tegeze szíjáért nyúl, hogy megigazítsa, nem eresztve közben a szemével a kint ázó kövek képét.*
*Alaktalanul gomolyognak a gondolatok. Nem tud megfogni csak színeket és szagokat, semmit, ami szavakkal körbeírható lenne. Kifele néz, de nem érdeklik a házak között megbúvó sötétebb, árnyékos foltok, sem a tetőkön derengő szürkeség. Esik vagy csak a köd szitál, nem tudná megmondani, egyedül a nedvesen csillanó cserepeket látja, a szélükről olykor az utca köveire cseppenő vizet. Visszamegy. Nincsen ötlet, nincsen terv, csak a rideg mozdulatlanságba kényszerített késztetés van az izmokban. Visszamegy.
Ha hallja is a szavait követően a nő nemtetszését jelentő fújást, nem reagál rá. Nem érdeklik a házak, mégis azok közé bámul az ablakon át, miközben a másik elfordul végül. Bútor mozdul, az elf máskor nesztelen lépteit most a berendezés zajai kísérik a lakásban. Nem fordul felé, hogy megnézze, mit csinál, nem kérdezi meg, hogy segítsen-e. Nincsen semmi, csak a tompa sajgás az állkapcsában, a frissen szakadt bőr érzéketlensége, a percekkel fokozatosan tompuló vér íze a nyelvén. Nincs hova köpje.
Nem tud gondolkodni, mintha egy mocsárba ragadtak volna a gondolatai, képtelen szabadulni a legközelebbitől, a legégetőbbtől mindközül, hogy visszamegy. Itt van az ajtó, megfogja a kilincset, és elindul lefele a negyeden át, vissza, a dokkokhoz, a büdös, keserű, ócska dohány szaga majd vezeti, ha nem tudná, de tudja. Élesen izzik a szemei előtt a mólóknál horgonyzó hajó képe, fehérre ég a széle, elhomályosítva a kinti utcát. Elnyomja a háta mögött a tükörtől ellépő nő pakolászásának hangját is, egyedül az újabb szavak azok, amik visszahúzzák a figyelmét a félhomályos lakásba, az ablakhoz, az odakint szemerkélő hideg szemű esőhöz. Szótlanul fordul, hogy megnézze, mire vonatkoztak a hosszúéletű szavai. Nem nehéz észrevenni az otthagyott poharat, ha a másik mozdulatát, amivel rábökött, már nem is látja. Gondolat nélkül lép, és emeli el a helyéről az üveget, hogy az ajtó felé induljon vele.
Az első lendületből vörös, foltot hagy a köveken. Nyirkos az arcát érő levegő, ahogy a félfa mellett állva a szájához emeli a poharat. Dühösen villan a szeme a vízszerű folyadékra, amikor a belekevert alkohol elkezdi marni a felszakadt bőrt. Bosszúsan köpi félre a kortyot. A nyelvével simít végig a fogain, de mind megvan. Csendes a környék, a legutóbb is az volt. A háta mögött behúzott ajtó előtt állva pillant végig a szemközti homlokzatokon. Esik. Az arcát érik a szúrós, apró cseppek.
Még kétszer kiöblíti a száját, a szesz dühödt grimaszba torzítja a vonásait. A pohár aljára ült maradékot csak csuklóból rázza félre a ház mellett a kövezetre, ahogy visszafordul a lakásba. Futólag löki a helyére az ujjaival az ajtót maga mögött, miközben átvág a szobán.*
- Mi volt ez?
*Kérdezi haragosan foghegyről, visszacsúsztatva az asztalra az üveget. Lassítás nélkül fordul vissza az ablakhoz, a függöny mellé lépve újra csak kibámulva a kint hagyott szürkeségre. Zsibbad az állkapcsa. Türelmetlenül engedi ki rajta az össze-összeránduló izmokat. Hideg a bőrén az esőcseppek nyoma. Visszamegy. A vállán elcsúszott tegeze szíjáért nyúl, hogy megigazítsa, nem eresztve közben a szemével a kint ázó kövek képét.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1883-1902