Kikötő - Lakónegyed
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Dokkok és kikötő (új) Csatornarendszer (új) Vérkert (új) | Lakónegyed | Rumos Rókalyuk (új) Sellőház (új) Vámház (új) Hét Varjú Taverna (új) |  |
1880. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-04-03 16:13:12
Üzenet elküldve: 2025-04-03 16:13:12
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 324
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 324
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Megfontolt
//Viharban//
//Második szál//
*A szeme kutat a lakás félsötétjében, mintha keresne benne valamit, jelet, nyomot, valamit, ami eltűnt, ami került, ami rossz helyen van, ami utalna, akármire azontúl, ami most van. Az eső súlya a tető cserepein, az utcán gomolygó sűrű homály, a gyertyák falakra festett hosszú, a kintről érkező huzat útjában megremegő árnyai mögött.
Nem kérdez. A kandalló melege hamar visszaveszi a magával hozott hideg helyét a háta mögött, ahogy a nő becsukja az ajtót. Nem mozdul, egyedül az arca fordul a paraván mögül kilépő alak felé. Mintha csak épp a keze útjába akadt volna fog rá a felé nyújtott rongyra, gépiesen, ha már elé tolták azt a másik festékes ujjai, ennyiben megáll azonban az ösztön szülte mozdulat. Nem mozdul, hogy törölközzön vele, hogy beljebb lépjen, leüljön a kihúzott székre, levegye a kabátját - maga mellett engedi le a kapott anyagot. A nőt nézi még egy darabon tétovázva, mielőtt inkább az ablak felé fordulna a pillantása, s az onnan derengő hűvösebb fény mint egy menekülő út vonzaná magához a lakás közepén megtorpant lépteit.
Ismerős az ablakon túli, szürke fellegek fedte kép. Nyugodt az utca, az esőn kívül nem kopog más, léptek zaja a köveken. Lassan rázza a hideg az átázott ruhákban fokozatosan átmelegedő tagjait, de ha el is jut a tudatáig az érzet, nem tesz ellene. A maradék víz, ami a kabátjába ivódott csendesen csöpög tovább a lába mellé, ahogy a szemközti házak esőmosta homlokfalait figyeli, a karja alatt a zsákjával. Kihasználatlanul lóg a jobbjában a törölközésre kapott anyag, s nem is tűnik úgy, mint aki egyhamar szárítkozásba kezdene vele. Nyugtalan a tudat, a kint hagyott világot fürkésző szemek útja, ha ugyanolyan rezzenéstelen is a test, mint általában.*
//Második szál//
*A szeme kutat a lakás félsötétjében, mintha keresne benne valamit, jelet, nyomot, valamit, ami eltűnt, ami került, ami rossz helyen van, ami utalna, akármire azontúl, ami most van. Az eső súlya a tető cserepein, az utcán gomolygó sűrű homály, a gyertyák falakra festett hosszú, a kintről érkező huzat útjában megremegő árnyai mögött.
Nem kérdez. A kandalló melege hamar visszaveszi a magával hozott hideg helyét a háta mögött, ahogy a nő becsukja az ajtót. Nem mozdul, egyedül az arca fordul a paraván mögül kilépő alak felé. Mintha csak épp a keze útjába akadt volna fog rá a felé nyújtott rongyra, gépiesen, ha már elé tolták azt a másik festékes ujjai, ennyiben megáll azonban az ösztön szülte mozdulat. Nem mozdul, hogy törölközzön vele, hogy beljebb lépjen, leüljön a kihúzott székre, levegye a kabátját - maga mellett engedi le a kapott anyagot. A nőt nézi még egy darabon tétovázva, mielőtt inkább az ablak felé fordulna a pillantása, s az onnan derengő hűvösebb fény mint egy menekülő út vonzaná magához a lakás közepén megtorpant lépteit.
Ismerős az ablakon túli, szürke fellegek fedte kép. Nyugodt az utca, az esőn kívül nem kopog más, léptek zaja a köveken. Lassan rázza a hideg az átázott ruhákban fokozatosan átmelegedő tagjait, de ha el is jut a tudatáig az érzet, nem tesz ellene. A maradék víz, ami a kabátjába ivódott csendesen csöpög tovább a lába mellé, ahogy a szemközti házak esőmosta homlokfalait figyeli, a karja alatt a zsákjával. Kihasználatlanul lóg a jobbjában a törölközésre kapott anyag, s nem is tűnik úgy, mint aki egyhamar szárítkozásba kezdene vele. Nyugtalan a tudat, a kint hagyott világot fürkésző szemek útja, ha ugyanolyan rezzenéstelen is a test, mint általában.*
1879. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-03-29 09:13:50
Üzenet elküldve: 2025-03-29 09:13:50
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 389
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 389
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Viharban//
//Második szál//
*Az éppen csak megrebbenő szürkék, mintha mások lennének, mint máskor, habár hiába nézett a mélyére bármikor, nem talált benne választ még semmire, s ez most sincs másként. Ahogy végigméri a mellette ellépő alakját, csupán néhány gondolat dereng fel benne, mégis a legerősebb az, hogy a szótlanság mögött meghúzódhat több is annál, mint ami a megszokott. Az aranyak nem kutatnak túlzón, csak végigmér, hogy lát-e nyomot rajta, ami csak egy pillanatra is sejteti, hogy miért kereste fel, vagy mi elől bújt el a másik. Hogy kizárólag a vihar elől keres menedéket, kétli. Csupán a tegez hiányát fedezi fel és a szorongatott vásznat. Egy halvány mosoly ráfesti az arcára, hogy szívesen látott a félvér, de bármi is az oka annak, hogy megjelent, annyiban hagyja a röpke vizslatást. Nem kérdez. A földre hulló cseppekre tekint, baljósnak tűnő, hogy amaz nem igyekszik sokkal beljebb, csupán áll az egyre növekvő tócsában, amit a mozdulatlansága táplál.
Mélyet szív a beszivárgó levegőből, majd bezárja a másik mögött az ajtót, s csak kivár; majd eldönti, hogy nyílik-e szóra a szája, vagy egy ideig még megelégszik a tűz ropogásának hallgatásával, miközben felméri, hogy hová is lépett be. Sok újat nem tartogat a kőház belseje.
Egy széket mozdít arrébb, de nem mutat rá, csak jelzi a mozdulattal, hogy üljön le, ha akar, bár a csatakos öltözéktől jobb volna, ha mihamarabb szabadulna a félvér. Nem hívja fel szavakkal az egyértelműre a figyelmét. Pár pillanatra eltűnik a paraván mögött, hogy a komódból előhúzzon egy törölközésre használatos anyagot, amit nem sokkal utána a másik felé nyújt a festéktől néhol pettyes kezével. Ruházatot ugyan nem tud neki adni, esetleg egy meleg pokrócot, de rossz nézni a csuromvíz kabátot rajta, s gyorsabban is száradna, ha használatba kívánná venni a törölközőt. Hogy mire van szüksége a férfinek, mire nincs, nem tudja, de faggatózásra aligha.*
//Második szál//
*Az éppen csak megrebbenő szürkék, mintha mások lennének, mint máskor, habár hiába nézett a mélyére bármikor, nem talált benne választ még semmire, s ez most sincs másként. Ahogy végigméri a mellette ellépő alakját, csupán néhány gondolat dereng fel benne, mégis a legerősebb az, hogy a szótlanság mögött meghúzódhat több is annál, mint ami a megszokott. Az aranyak nem kutatnak túlzón, csak végigmér, hogy lát-e nyomot rajta, ami csak egy pillanatra is sejteti, hogy miért kereste fel, vagy mi elől bújt el a másik. Hogy kizárólag a vihar elől keres menedéket, kétli. Csupán a tegez hiányát fedezi fel és a szorongatott vásznat. Egy halvány mosoly ráfesti az arcára, hogy szívesen látott a félvér, de bármi is az oka annak, hogy megjelent, annyiban hagyja a röpke vizslatást. Nem kérdez. A földre hulló cseppekre tekint, baljósnak tűnő, hogy amaz nem igyekszik sokkal beljebb, csupán áll az egyre növekvő tócsában, amit a mozdulatlansága táplál.
Mélyet szív a beszivárgó levegőből, majd bezárja a másik mögött az ajtót, s csak kivár; majd eldönti, hogy nyílik-e szóra a szája, vagy egy ideig még megelégszik a tűz ropogásának hallgatásával, miközben felméri, hogy hová is lépett be. Sok újat nem tartogat a kőház belseje.
Egy széket mozdít arrébb, de nem mutat rá, csak jelzi a mozdulattal, hogy üljön le, ha akar, bár a csatakos öltözéktől jobb volna, ha mihamarabb szabadulna a félvér. Nem hívja fel szavakkal az egyértelműre a figyelmét. Pár pillanatra eltűnik a paraván mögött, hogy a komódból előhúzzon egy törölközésre használatos anyagot, amit nem sokkal utána a másik felé nyújt a festéktől néhol pettyes kezével. Ruházatot ugyan nem tud neki adni, esetleg egy meleg pokrócot, de rossz nézni a csuromvíz kabátot rajta, s gyorsabban is száradna, ha használatba kívánná venni a törölközőt. Hogy mire van szüksége a férfinek, mire nincs, nem tudja, de faggatózásra aligha.*
1878. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-03-27 19:56:59
Üzenet elküldve: 2025-03-27 19:56:59
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 324
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 324
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Megfontolt
//Viharban//
//Második szál//
*Éles a nyakába hulló víz, mintha minden cseppel apró tőrök törnének szét a bőrén, és futnának a ruhája alá. Egyetlen pillanat szinte, amit az ajtónak támaszkodva tölt, a földek óta kitartó, egyenletes tempóban hajszolt tüdejét megtöltve a friss, pára illatú levegővel. Halványan veszik a szürke homályba a száján át kifújt, kimelegedett lélegzet.
Egyetlen pillanat, alig lehet több, ahogy felpillant a megmozduló fára, s mögötte az ismerős felderengő alakjára. Ha van is eresz a ház előtt, az épp csak annyira takarja, hogy ne kelljen hunyorognia, ahogy ráemeli a szemét. Hideg patakban folyik még az arcán a víz, az álláról cseppen a földre. Lassan nyugszik a légzés, ha egy pillanatra riadtnak tűnő módon rebben is a pupilla. Nem kérdez. Mozdul. Elemelve a félfán maradt kezét túr vele a hajába, kihűlt ujjakkal simítva hátra a homlokából a sötét tincseket.
Nincs fény a házban sem. Idő, amíg megszokja a szeme a tűz nyújtotta félhomályt. A lakást nézi, a bútorokat, tárgyakat, a festőállványon álló vásznat, az asztalon hagyott dolgokat, az ágyat. A megszokás ösztönszerű, hogy felmérjen, ahogy beljebb lép egyet a nő mellett, nem tágítva azonban sokkal messzebb az ajtótól, mintha mégis inkább keresne valamit. A bent uralkodó meleg csak lassan éri el a viharban ragadt tagjait. Nem mozdul a keze, hogy eleressze a karja alatt tartott zsákot, sem a lába, hogy az asztalhoz, a székekhez vigye. Megtorpanva marad a helyén, ahol megállt, egyedül a feje fordul csupán, hogy kutasson, miközben a kabátjáról halkan csöpög a padlóra a kinti eső maradéka. Nincs rajta sem tegez, sem íj, vért helyett egyedül az ing anyaga tapad csak a mellkasára, kivillan alóla az apró szarvas alakú nyaklánc ezüstös fémje. A gerince mentén vet lúdbőrt a hideg. Nincs mozdulat, az mégis bizonytalan, ahogy nyel egyet, a nő alakját kezdve keresni a gyertyák fényében.*
//Második szál//
*Éles a nyakába hulló víz, mintha minden cseppel apró tőrök törnének szét a bőrén, és futnának a ruhája alá. Egyetlen pillanat szinte, amit az ajtónak támaszkodva tölt, a földek óta kitartó, egyenletes tempóban hajszolt tüdejét megtöltve a friss, pára illatú levegővel. Halványan veszik a szürke homályba a száján át kifújt, kimelegedett lélegzet.
Egyetlen pillanat, alig lehet több, ahogy felpillant a megmozduló fára, s mögötte az ismerős felderengő alakjára. Ha van is eresz a ház előtt, az épp csak annyira takarja, hogy ne kelljen hunyorognia, ahogy ráemeli a szemét. Hideg patakban folyik még az arcán a víz, az álláról cseppen a földre. Lassan nyugszik a légzés, ha egy pillanatra riadtnak tűnő módon rebben is a pupilla. Nem kérdez. Mozdul. Elemelve a félfán maradt kezét túr vele a hajába, kihűlt ujjakkal simítva hátra a homlokából a sötét tincseket.
Nincs fény a házban sem. Idő, amíg megszokja a szeme a tűz nyújtotta félhomályt. A lakást nézi, a bútorokat, tárgyakat, a festőállványon álló vásznat, az asztalon hagyott dolgokat, az ágyat. A megszokás ösztönszerű, hogy felmérjen, ahogy beljebb lép egyet a nő mellett, nem tágítva azonban sokkal messzebb az ajtótól, mintha mégis inkább keresne valamit. A bent uralkodó meleg csak lassan éri el a viharban ragadt tagjait. Nem mozdul a keze, hogy eleressze a karja alatt tartott zsákot, sem a lába, hogy az asztalhoz, a székekhez vigye. Megtorpanva marad a helyén, ahol megállt, egyedül a feje fordul csupán, hogy kutasson, miközben a kabátjáról halkan csöpög a padlóra a kinti eső maradéka. Nincs rajta sem tegez, sem íj, vért helyett egyedül az ing anyaga tapad csak a mellkasára, kivillan alóla az apró szarvas alakú nyaklánc ezüstös fémje. A gerince mentén vet lúdbőrt a hideg. Nincs mozdulat, az mégis bizonytalan, ahogy nyel egyet, a nő alakját kezdve keresni a gyertyák fényében.*
1877. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-03-26 19:46:10
Üzenet elküldve: 2025-03-26 19:46:10
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 389
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 389
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Viharban//
//Második szál//
*Sötét a kinti világ, alig szűrődik be fény a falak közé. Néhány nagyobb gyertya és a kandallóban pislákoló tűz festi vörösre a teret, éppen elég annyit látnia a bentből, mint amennyit világosságuk ad. Résnyire sem tudja nyitni a folyton akadó ablakot, pedig jó volna a levegő, de beverne a víz. Mintha függőlegesen esne az erős széltől. A tető felől hallott koppanások nem zavarják, ha kint nem tudja tölteni az idejét, hát bent találja meg a módját, hogy elüsse azt. Ítéletidő van, mégis csendesebb belül, mint valaha. Csípőre tett kézzel áll az festőállvány előtt és nézi rajta a vásznat. Oldalvást dönti a fejét, ahogy méri a késznek ítélt festményt. Ha zaklatta is valami, ecsetvonásokkal irtotta ki magából és keltette életre tőle karnyújtásnyi távra.
Már-már nyomasztóan sötét és kopár erdőbe csempészik életet a holdak fényében fürdő Myceil Fénye alkotta lugas. A korhadásnak indult fekete törzseken kapaszkodik fel, s köti össze néhány száraz fa ágát a szalagszirmú ezüstösen derengő növény. Mintha csak mágia itatná át a kerek szirmokat, pedig csupán visszaveri a fényt a faggyúréteg, amit oly régen simíthatott végig az ujjbegyével. Ha ezen a vidéken talán nem is láthat ilyet, a vásznon rápillantva melegséggel tölti el, a virágok mögött van pedig az igazi valóság.
Némán fürkészi a képet, mikor sehova nem illő kopogtatásra lesz figyelmes az ajtó felől. Összehúzza szemöldökét, nem a vihar zaját észleli, túl idegen az eddigi hangokhoz képest. Az asztalról elveszi dobópengéjét, még ha nem is sejt vészt, nem tudja hová tenni az érzetet, hogy valaki hozzá kíván betérni. Talán eltévedt, méterig sem látni a kinti szürkeségben, a házak pedig mind ugyanolyanok. Megtehetné, hogy nem nyitja ki, de gyanakvása és kíváncsisága felülkerekedik. Ahogy nyílik az ajtó, ha meg is lepődik, nem mutatja jelét, csak oldalra lép, hogy a félvér be tudjon jutni mielőbb kinti zord időből a kellemesen melegbe. *
//Második szál//
*Sötét a kinti világ, alig szűrődik be fény a falak közé. Néhány nagyobb gyertya és a kandallóban pislákoló tűz festi vörösre a teret, éppen elég annyit látnia a bentből, mint amennyit világosságuk ad. Résnyire sem tudja nyitni a folyton akadó ablakot, pedig jó volna a levegő, de beverne a víz. Mintha függőlegesen esne az erős széltől. A tető felől hallott koppanások nem zavarják, ha kint nem tudja tölteni az idejét, hát bent találja meg a módját, hogy elüsse azt. Ítéletidő van, mégis csendesebb belül, mint valaha. Csípőre tett kézzel áll az festőállvány előtt és nézi rajta a vásznat. Oldalvást dönti a fejét, ahogy méri a késznek ítélt festményt. Ha zaklatta is valami, ecsetvonásokkal irtotta ki magából és keltette életre tőle karnyújtásnyi távra.
Már-már nyomasztóan sötét és kopár erdőbe csempészik életet a holdak fényében fürdő Myceil Fénye alkotta lugas. A korhadásnak indult fekete törzseken kapaszkodik fel, s köti össze néhány száraz fa ágát a szalagszirmú ezüstösen derengő növény. Mintha csak mágia itatná át a kerek szirmokat, pedig csupán visszaveri a fényt a faggyúréteg, amit oly régen simíthatott végig az ujjbegyével. Ha ezen a vidéken talán nem is láthat ilyet, a vásznon rápillantva melegséggel tölti el, a virágok mögött van pedig az igazi valóság.
Némán fürkészi a képet, mikor sehova nem illő kopogtatásra lesz figyelmes az ajtó felől. Összehúzza szemöldökét, nem a vihar zaját észleli, túl idegen az eddigi hangokhoz képest. Az asztalról elveszi dobópengéjét, még ha nem is sejt vészt, nem tudja hová tenni az érzetet, hogy valaki hozzá kíván betérni. Talán eltévedt, méterig sem látni a kinti szürkeségben, a házak pedig mind ugyanolyanok. Megtehetné, hogy nem nyitja ki, de gyanakvása és kíváncsisága felülkerekedik. Ahogy nyílik az ajtó, ha meg is lepődik, nem mutatja jelét, csak oldalra lép, hogy a félvér be tudjon jutni mielőbb kinti zord időből a kellemesen melegbe. *
1876. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-03-26 15:27:36
Üzenet elküldve: 2025-03-26 15:27:36
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 324
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 324
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Megfontolt
//Viharban//
//Második szál//
*Kihűltek az ujjai. Mostanában mintha maga az ég sem akarna enyhülést adni, nehezen veri a tetőket a sötét, szúrós szemű eső. Mélyek a pocsolyák, az út szélén rohannak lefelé a vízmosások árnyai. A távolból zúg a tenger, a habosra korbácsolt hullámok már elönthették a partot, a világítótorony fénye sem nyújthat most menedéket egyetlen bárkának sem. Ha a lángja nem hunyt ki a dühödten sistergő vízpermet súlya alatt, a mélyre ült felhők között elveszik bármilyen fény. A kikötő házai között ha égett is valaha lámpás, fáklya, megfojtotta az eső, a sűrű, ködszerű pára, ami a földre telepedett.
A bőrére tapad a ruha, az ing anyaga a nyitva hagyott, hosszú kabát alatt. A fejét lehajtva, gépiesen teszi egyik lábát a másik után a víztől sötétlő utca kövein. Nem néz körbe, maga elé meredve halad egyre feljebb a negyedben, mint aki álmában teszi. Csak addig, annyit emeli feljebb az állát, hogy a házat lássa a sűrű homályban, hogy melyiket keresi a sok egyforma kőfal között. Hunyorog a szemébe csorgó esőtől, a homlokára tapadt sötét tincsekből patakként folynak le a vízcseppek. A baljában, futólag csomaggá felgöngyölve szorítja magához a nyűtt vászonzsákját, a karjával takarva valamelyest az eső elől. Hogy elázott-e, bármi is van benne, nem törődik vele. Idegen a vállán megszokott tegez helyett az ázott ruhák súlya. Oda sem figyelve lép egy útjába kerülő pocsolya közepébe, nem lassítva a léptein, széles fodrokat vet a lába nyoma az esőcseppek apró hullámai között.
Megismeri a házat, az ajtót, az eső verte párkányt. Kettőt, határozottat koppant a vaskos fán, ahogy megáll előtte, mintha csak egy udvarias kérdés volna, s nem az a furcsa nyugtalanság, ami a bőre alatt remeg. Kihűltek az ujjai.. A félfára támaszkodik félre a szabad jobbjával egy pillanatra. A fejét lehajtva hunyja be a szemét, hideg a gallér felett az előrebukó tarkóját érő eső. Ha van is eresz a ház előtt, nem sokat véd, nem sokat védhet az ellen az idő ellen, ami mintha csak figyelmeztetés lenne. Hűvös a beszívott levegő, de nem hoz, nem hozhat enyhülést.*
//Második szál//
*Kihűltek az ujjai. Mostanában mintha maga az ég sem akarna enyhülést adni, nehezen veri a tetőket a sötét, szúrós szemű eső. Mélyek a pocsolyák, az út szélén rohannak lefelé a vízmosások árnyai. A távolból zúg a tenger, a habosra korbácsolt hullámok már elönthették a partot, a világítótorony fénye sem nyújthat most menedéket egyetlen bárkának sem. Ha a lángja nem hunyt ki a dühödten sistergő vízpermet súlya alatt, a mélyre ült felhők között elveszik bármilyen fény. A kikötő házai között ha égett is valaha lámpás, fáklya, megfojtotta az eső, a sűrű, ködszerű pára, ami a földre telepedett.
A bőrére tapad a ruha, az ing anyaga a nyitva hagyott, hosszú kabát alatt. A fejét lehajtva, gépiesen teszi egyik lábát a másik után a víztől sötétlő utca kövein. Nem néz körbe, maga elé meredve halad egyre feljebb a negyedben, mint aki álmában teszi. Csak addig, annyit emeli feljebb az állát, hogy a házat lássa a sűrű homályban, hogy melyiket keresi a sok egyforma kőfal között. Hunyorog a szemébe csorgó esőtől, a homlokára tapadt sötét tincsekből patakként folynak le a vízcseppek. A baljában, futólag csomaggá felgöngyölve szorítja magához a nyűtt vászonzsákját, a karjával takarva valamelyest az eső elől. Hogy elázott-e, bármi is van benne, nem törődik vele. Idegen a vállán megszokott tegez helyett az ázott ruhák súlya. Oda sem figyelve lép egy útjába kerülő pocsolya közepébe, nem lassítva a léptein, széles fodrokat vet a lába nyoma az esőcseppek apró hullámai között.
Megismeri a házat, az ajtót, az eső verte párkányt. Kettőt, határozottat koppant a vaskos fán, ahogy megáll előtte, mintha csak egy udvarias kérdés volna, s nem az a furcsa nyugtalanság, ami a bőre alatt remeg. Kihűltek az ujjai.. A félfára támaszkodik félre a szabad jobbjával egy pillanatra. A fejét lehajtva hunyja be a szemét, hideg a gallér felett az előrebukó tarkóját érő eső. Ha van is eresz a ház előtt, nem sokat véd, nem sokat védhet az ellen az idő ellen, ami mintha csak figyelmeztetés lenne. Hűvös a beszívott levegő, de nem hoz, nem hozhat enyhülést.*
1875. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-03-25 18:20:55
Üzenet elküldve: 2025-03-25 18:20:55
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 138
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 138
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Óarany//
*Ha igen, akkor ezt is olyan jól takarja, mint a többi érzelmét. Ha ő már nem is annyira bicska nyitogató a másiknak, mert hát ennek nyomát nem igazán látja az utolsó pofon óta, a nő, most már kezdi kikezdeni Lazziar türelmét ezzel a folytonos fapofával. Ennek nyoma csak annyira látszik meg, hogy szemöldöke olykor olykor össze szökik gyanakvóan, ahogy a másik arckifejezését próbálja fejtegetni. De az, ugyan azt a félmosolyt mutatja felé. Ekkora bűnt követett el pusztán azért, mert biztos akart lenni abban, hogy a másik nem egy közönséges tolvaj, vagy mondhatni szakmabéli. Na, még valami, egy félre biccentés, valóban egy lépés előre. Tehát a nő képes reagálni a humorra, még ha nem is olyan kitörően mint mások de legalább érzi haladnak.*
-Trágyadombon is nőhet ördögvigyor, sosem tudhatod.
*Teszi hozzá sokat mondóan, mintha olyan bölcs lenne. Pedig pont ő az akinek már rég be kellett volna nőnie a feje lágya. Azonban úgy kezd ellene, mint a legszorgalmasabb városőr a várostűz ellen.
A meglátása nem is áll messze a hölgynek, a ruha amit visel, valóban jó minőségűnek tűnhet a jó szemekben. Ezt a sok gyűrődés, és a rossz állapota takarja csak igazán. Ütött kopott, ahogy a másik mondaná.
Egy apró szeletet akar csak, amit nem kell úgy megszerezni, hogy simlis üzleteket köt, vagy átveri vásárlóit mint azt a kufárok szokták. Szereti a rizikót, szeretné úgy elvenni, hogy nem látják, késői órákban, az alvók és a városőrök orra alatt. Az valamiért egy nagy dicsőség lenne számára. Egy igazi kihívás.*
-A rumos?
*Hőköl hátra a másik szavaitól. Valamit mintha hallott volna arról a helyről, amíg a Sellőben ette őt a fene, de, hogy amaz jó vagy rossz hír volt, már meg nem tudná mondani.*
-Hölgyek előre.
*Húzódik szájára ismét a mosoly, hát akkor vezesse őt. A hölgyet követi, nem túlságosan mögötte, mellette. Nehogy a végén még azt higgye a másik, hogy ennyire tart tőle. Azonban megtart egy kellő távolságot mellette, legalább egy jó karnyújtásnyit. Sok minden ő, de nem teljesen félbolond.
Haladnak is a házak és a tömeg között, ő pedig pimasz mosollyal az arcán lépdel a nő mellett.*
-Szabad tudni, hogy szólíthatom kegyed?
*Az elengedhetetlen gúny, most is kiérezhető szavaiból. Egy cseppet sem tartja, egy finom hölgynek a másikat, főleg egy olyan emberes öklös után. De ez nem bátortalanítja el őt, hogy ne húzogassa továbbra is az oroszlán bajszát.
Végül csak célt érnek, Lazziar körbe is tekint, meglátva a cégért, amit csak az itt kimúló részeg lelkek tartanak a helyén, és a "szépen" kinéző falakat, na meg a környéket, kirajzolódik arcán egy rosszalló félmosoly. Szóval egy ilyen hely, ha nem is ilyen lepukkantban de hasonlóban már járt Lihanech környékén is. Ott igaz kevesebb, de a rossz arcú népeket olyan nehéz kiirtani mint a csótányokat.*
-Na ezt nem néztem ki belőled, csak maga után.
*Lép oda az ajtóhoz, amit utána ki is nyit a másik után. Ha más nem, ennyi szorult belé illem. De az is biztos, hogy nem ő fogja az első pofont kapni, ha valakinek odabent rossz a kedve. És általában mindig van ilyen alak.*
*Ha igen, akkor ezt is olyan jól takarja, mint a többi érzelmét. Ha ő már nem is annyira bicska nyitogató a másiknak, mert hát ennek nyomát nem igazán látja az utolsó pofon óta, a nő, most már kezdi kikezdeni Lazziar türelmét ezzel a folytonos fapofával. Ennek nyoma csak annyira látszik meg, hogy szemöldöke olykor olykor össze szökik gyanakvóan, ahogy a másik arckifejezését próbálja fejtegetni. De az, ugyan azt a félmosolyt mutatja felé. Ekkora bűnt követett el pusztán azért, mert biztos akart lenni abban, hogy a másik nem egy közönséges tolvaj, vagy mondhatni szakmabéli. Na, még valami, egy félre biccentés, valóban egy lépés előre. Tehát a nő képes reagálni a humorra, még ha nem is olyan kitörően mint mások de legalább érzi haladnak.*
-Trágyadombon is nőhet ördögvigyor, sosem tudhatod.
*Teszi hozzá sokat mondóan, mintha olyan bölcs lenne. Pedig pont ő az akinek már rég be kellett volna nőnie a feje lágya. Azonban úgy kezd ellene, mint a legszorgalmasabb városőr a várostűz ellen.
A meglátása nem is áll messze a hölgynek, a ruha amit visel, valóban jó minőségűnek tűnhet a jó szemekben. Ezt a sok gyűrődés, és a rossz állapota takarja csak igazán. Ütött kopott, ahogy a másik mondaná.
Egy apró szeletet akar csak, amit nem kell úgy megszerezni, hogy simlis üzleteket köt, vagy átveri vásárlóit mint azt a kufárok szokták. Szereti a rizikót, szeretné úgy elvenni, hogy nem látják, késői órákban, az alvók és a városőrök orra alatt. Az valamiért egy nagy dicsőség lenne számára. Egy igazi kihívás.*
-A rumos?
*Hőköl hátra a másik szavaitól. Valamit mintha hallott volna arról a helyről, amíg a Sellőben ette őt a fene, de, hogy amaz jó vagy rossz hír volt, már meg nem tudná mondani.*
-Hölgyek előre.
*Húzódik szájára ismét a mosoly, hát akkor vezesse őt. A hölgyet követi, nem túlságosan mögötte, mellette. Nehogy a végén még azt higgye a másik, hogy ennyire tart tőle. Azonban megtart egy kellő távolságot mellette, legalább egy jó karnyújtásnyit. Sok minden ő, de nem teljesen félbolond.
Haladnak is a házak és a tömeg között, ő pedig pimasz mosollyal az arcán lépdel a nő mellett.*
-Szabad tudni, hogy szólíthatom kegyed?
*Az elengedhetetlen gúny, most is kiérezhető szavaiból. Egy cseppet sem tartja, egy finom hölgynek a másikat, főleg egy olyan emberes öklös után. De ez nem bátortalanítja el őt, hogy ne húzogassa továbbra is az oroszlán bajszát.
Végül csak célt érnek, Lazziar körbe is tekint, meglátva a cégért, amit csak az itt kimúló részeg lelkek tartanak a helyén, és a "szépen" kinéző falakat, na meg a környéket, kirajzolódik arcán egy rosszalló félmosoly. Szóval egy ilyen hely, ha nem is ilyen lepukkantban de hasonlóban már járt Lihanech környékén is. Ott igaz kevesebb, de a rossz arcú népeket olyan nehéz kiirtani mint a csótányokat.*
-Na ezt nem néztem ki belőled, csak maga után.
*Lép oda az ajtóhoz, amit utána ki is nyit a másik után. Ha más nem, ennyi szorult belé illem. De az is biztos, hogy nem ő fogja az első pofont kapni, ha valakinek odabent rossz a kedve. És általában mindig van ilyen alak.*
1874. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-03-25 17:37:49
Üzenet elküldve: 2025-03-25 17:37:49
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 389
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 389
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Óarany//
*A humort sokkalta jobban kedveli, mint az látszik. Ettől még nem egyszerű kicsalni belőle egy jóízű nevetést, éppen úgy takarja a jókedvet is, mint azt, ha kicsúszni látszik a lába alól a talaj. Hogy mit gondol róla a férfi a közönyös tekintetét látva, nem érdekli, legtöbben úgy sem azt látják a semmi mögött, ami valójában van. Jelen helyzetben maga sem tudná megmondani, hogy hogyan érzi magát. Körbe szőtte a feszültség minden porcikáját, de nem csak a szó rossz értelmében. Félrebiccenti a fejét a kacagást hallva, a szavak most sokkal fontosabbak, s ha lassan is, de talán haladhat végre előre.*
- Ebben a koszfészekben? *Kérdezhetné ugyanezt magától is. Érdekes helyszín az útkeresésre, de ítélkezésből sem jutott neki sok, jobbára csak nem érti, hogy miért akarja bárki a rothadó halszagban, patkányürülékek között szlalomozva megkezdeni az útját. Vele ellentétben, nem úgy fest a másik, mint aki egyáltalán bármire tudna itt jutni, minden megszólalásáért pofonnal illetnék, ha nem vele állna szemben. Talán kissé megkopott, mégis úri ficsúrnak tűnő elf, aki elhiszi, hogy övé a világ. Itt is kaphat ugyan belőle egy jó szeletet, csak kérdésesek az esélyei, bár meglepetést bárki okozhat. Hogy ki hogyan mocskolja be a kezét, mibe süllyed bele, nem tartozik rá, s a legkevésbé sem érdekli, de az arany szemek mögötti világot addig kell kiszednie belőle, amíg tud vele pislogni. *
- Mh. A Rumos jó lesz. *Tesz egy lépést, persze nagy kedve volna a dokkok felé igyekezni, ahol a panorámát csakhamar megtöri a cölöpökön himbálózó testek maradványa, viszont a kikötő egyik „éke” sokkal közelebb van és feltett szándéka megnézni a másikat egy cseppet sem puccosnak mondható helyen. Talán ott kevésbé lesz bicskanyitogató, ha pedig mégis, akkor első kézből láthatja, hogy hogyan törlik le róla a vigyort. * - Igazad. *Mond csak ennyit, de a részletekbe nem megy bele.* - Na gyere.
*A humort sokkalta jobban kedveli, mint az látszik. Ettől még nem egyszerű kicsalni belőle egy jóízű nevetést, éppen úgy takarja a jókedvet is, mint azt, ha kicsúszni látszik a lába alól a talaj. Hogy mit gondol róla a férfi a közönyös tekintetét látva, nem érdekli, legtöbben úgy sem azt látják a semmi mögött, ami valójában van. Jelen helyzetben maga sem tudná megmondani, hogy hogyan érzi magát. Körbe szőtte a feszültség minden porcikáját, de nem csak a szó rossz értelmében. Félrebiccenti a fejét a kacagást hallva, a szavak most sokkal fontosabbak, s ha lassan is, de talán haladhat végre előre.*
- Ebben a koszfészekben? *Kérdezhetné ugyanezt magától is. Érdekes helyszín az útkeresésre, de ítélkezésből sem jutott neki sok, jobbára csak nem érti, hogy miért akarja bárki a rothadó halszagban, patkányürülékek között szlalomozva megkezdeni az útját. Vele ellentétben, nem úgy fest a másik, mint aki egyáltalán bármire tudna itt jutni, minden megszólalásáért pofonnal illetnék, ha nem vele állna szemben. Talán kissé megkopott, mégis úri ficsúrnak tűnő elf, aki elhiszi, hogy övé a világ. Itt is kaphat ugyan belőle egy jó szeletet, csak kérdésesek az esélyei, bár meglepetést bárki okozhat. Hogy ki hogyan mocskolja be a kezét, mibe süllyed bele, nem tartozik rá, s a legkevésbé sem érdekli, de az arany szemek mögötti világot addig kell kiszednie belőle, amíg tud vele pislogni. *
- Mh. A Rumos jó lesz. *Tesz egy lépést, persze nagy kedve volna a dokkok felé igyekezni, ahol a panorámát csakhamar megtöri a cölöpökön himbálózó testek maradványa, viszont a kikötő egyik „éke” sokkal közelebb van és feltett szándéka megnézni a másikat egy cseppet sem puccosnak mondható helyen. Talán ott kevésbé lesz bicskanyitogató, ha pedig mégis, akkor első kézből láthatja, hogy hogyan törlik le róla a vigyort. * - Igazad. *Mond csak ennyit, de a részletekbe nem megy bele.* - Na gyere.
1873. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-03-25 16:27:05
Üzenet elküldve: 2025-03-25 16:27:05
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 138
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 138
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Óarany//
*Picit bosszantja, hogy a másikból ilyen nehezen tudja kicsikarni azokat az érzelemmel teli grimaszokat, rezzenéséket az arcán. Ez az egyedüli egy félmosoly előjött és nem is akar eltűnni. Nem aggasztja inkább csak bosszantja. Fapofa egy nő ez. Bele sem mer gondolni, hogy mit művelhet az ágyban, ha az arca ilyen érzéketlen, hogy csak egy félmosoly jön ki rajta, ennyi bosszankodás és csipkelődés után, vajon milyen lehet legalább ennyi tornázás után. Lehet be is állna tőle a dereka. De megint csak a kurvapecér beszél belőle, ki is rázza a fejéből a gondolatot. Üzlet, üzlet és üzlet. Erre kell fókuszálnia most.*
-Én? Eltévedne, dehogy is. Csak még keresem az utamat.
*Kacag fel ostoba kis viccén, hogy oldja a feszültséget a másik és közte. Ki tudja, ha a csipkelődés nem is, talán a humor jobban hat a másikra. Ha valaki, hát ő pontosan tudja, hogy minden apróságnak ára van, legyen az egy kupa bor, egy szívesség, vagy kurva. Az adok és kapok a legtisztább és legőszintébb kapcsolat amit két személy egymás közt tarthat. A többi csak mese.*
-Először is, valami ételt, mert "nehéz" estém volt. Másodjára pedig talán egy italt, amire meghívhatlak. Aztán beszélhetünk a részletekről. Mit szólsz?
*Vigyorog továbbra is azzal az önelégült fejével, most már befejezte a másik látszólagos bámulását. Erősen kétli látni fog a másikon akár egy aprócska nem takart vállidomot, meg ha az előző gondolata igaz, lehet nem is akarja, akármennyire is szemrevaló a másik.*
-Meg aztán te sem tűnsz idevalósinak, igazam van?
*Néz a másikra kérdően, bár lehet ez csak egy megérzés, de ki tudja, ha képes megtörni azt a vastag jeget, amit a másik elé tárt, talán képesek lesznek egy kulturált beszélgetésre is. Pont attól tart a legjobban.*
*Picit bosszantja, hogy a másikból ilyen nehezen tudja kicsikarni azokat az érzelemmel teli grimaszokat, rezzenéséket az arcán. Ez az egyedüli egy félmosoly előjött és nem is akar eltűnni. Nem aggasztja inkább csak bosszantja. Fapofa egy nő ez. Bele sem mer gondolni, hogy mit művelhet az ágyban, ha az arca ilyen érzéketlen, hogy csak egy félmosoly jön ki rajta, ennyi bosszankodás és csipkelődés után, vajon milyen lehet legalább ennyi tornázás után. Lehet be is állna tőle a dereka. De megint csak a kurvapecér beszél belőle, ki is rázza a fejéből a gondolatot. Üzlet, üzlet és üzlet. Erre kell fókuszálnia most.*
-Én? Eltévedne, dehogy is. Csak még keresem az utamat.
*Kacag fel ostoba kis viccén, hogy oldja a feszültséget a másik és közte. Ki tudja, ha a csipkelődés nem is, talán a humor jobban hat a másikra. Ha valaki, hát ő pontosan tudja, hogy minden apróságnak ára van, legyen az egy kupa bor, egy szívesség, vagy kurva. Az adok és kapok a legtisztább és legőszintébb kapcsolat amit két személy egymás közt tarthat. A többi csak mese.*
-Először is, valami ételt, mert "nehéz" estém volt. Másodjára pedig talán egy italt, amire meghívhatlak. Aztán beszélhetünk a részletekről. Mit szólsz?
*Vigyorog továbbra is azzal az önelégült fejével, most már befejezte a másik látszólagos bámulását. Erősen kétli látni fog a másikon akár egy aprócska nem takart vállidomot, meg ha az előző gondolata igaz, lehet nem is akarja, akármennyire is szemrevaló a másik.*
-Meg aztán te sem tűnsz idevalósinak, igazam van?
*Néz a másikra kérdően, bár lehet ez csak egy megérzés, de ki tudja, ha képes megtörni azt a vastag jeget, amit a másik elé tárt, talán képesek lesznek egy kulturált beszélgetésre is. Pont attól tart a legjobban.*
1872. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-03-25 15:52:45
Üzenet elküldve: 2025-03-25 15:52:45
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 389
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 389
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Óarany//
*Előbb jut eszébe, hogy végigsimítson a karján, mint az, hogy a valóban sajgó kézfejét tapogassa meg. Sokkal inkább zavarja a hozzáérő kéz nyoma, mintsem holmi fájdalom. Fel sem tűnik, önkéntelen a mozdulat és hamar hullanak le az ujjai a végtagról, hogy aztán szinte megkövülve szívja be a vonásokat, amiket maga sem tudja, hogy szeretné-e, hogy jelentsenek számára valamit. Soha nem jutott közelebb a megoldáshoz, most mégis, mintha tett volna felé egy tétova lépét, ámbár belül már rég elkönyvelte, hogy nem fog eljönni a ráébredés. Az sehová nem vezető érzéseket mégis felülírja a vágy, hogy helyére tegyen néhány régen eltűnt darabot a kirakósból. Látva a másik önelégült képét, ha hinne istenekben, azt kívánná tőlük, hogy ne lehessen köze ilyen természetű fajtárshoz. Ha más szemmel nézné viszont, feléledhetne a szimpátia, még ha nem is túlzón, csupán annyira, hogy ne akarja megismertetni a férfi homlokát a hideg kőfallal, pusztán mert túl feltűnően méregeti. De nem tudja más szemmel nézni, hiszen oly hasonló a két lélektükör egymáshoz, s ha az nem lenne elég, még a többi pontjában sem tudja megtalálni azt, ami eltüntetné belőle a képzetet.
Hidegen nyugtázza a szavakat, elég volt a játszadozásból, a félmosolyán kívül nem illeti több válasszal a hallottak jó részét, nem lel érzéki örömöt mások hergelésében, s neki is jobb, ha elkerüli a lehetőségét annak, hogy túl feltűnővé váljanak egy esetleges esetleges egymásnak feszüléstől. Bár régen fitogtathatta erejét, a megfelelő partner erre az nem ilyen. Lustán nézi a csípőre vándorolt kezet, de nem tart tőle, hogy fegyvert ránt. *
- Egymásnak. *Szalad feljebb a szemöldöke, a hosszúéletű egyetlen dologban lehetne segítségére, de azt nem kérdezheti meg direktben, még hazudozni támadna kedve, amit bármilyen körülmények között ki is néz belőle. * - Tényleg el vagy tévedve. *Jegyzi meg, pedig pontosan tudja, hogy nem szokás ezen a vidéken „csak úgy” segíteni, mindenért jár valami; információ, arany, élet… *
- Szóval, mit keresel?
*Előbb jut eszébe, hogy végigsimítson a karján, mint az, hogy a valóban sajgó kézfejét tapogassa meg. Sokkal inkább zavarja a hozzáérő kéz nyoma, mintsem holmi fájdalom. Fel sem tűnik, önkéntelen a mozdulat és hamar hullanak le az ujjai a végtagról, hogy aztán szinte megkövülve szívja be a vonásokat, amiket maga sem tudja, hogy szeretné-e, hogy jelentsenek számára valamit. Soha nem jutott közelebb a megoldáshoz, most mégis, mintha tett volna felé egy tétova lépét, ámbár belül már rég elkönyvelte, hogy nem fog eljönni a ráébredés. Az sehová nem vezető érzéseket mégis felülírja a vágy, hogy helyére tegyen néhány régen eltűnt darabot a kirakósból. Látva a másik önelégült képét, ha hinne istenekben, azt kívánná tőlük, hogy ne lehessen köze ilyen természetű fajtárshoz. Ha más szemmel nézné viszont, feléledhetne a szimpátia, még ha nem is túlzón, csupán annyira, hogy ne akarja megismertetni a férfi homlokát a hideg kőfallal, pusztán mert túl feltűnően méregeti. De nem tudja más szemmel nézni, hiszen oly hasonló a két lélektükör egymáshoz, s ha az nem lenne elég, még a többi pontjában sem tudja megtalálni azt, ami eltüntetné belőle a képzetet.
Hidegen nyugtázza a szavakat, elég volt a játszadozásból, a félmosolyán kívül nem illeti több válasszal a hallottak jó részét, nem lel érzéki örömöt mások hergelésében, s neki is jobb, ha elkerüli a lehetőségét annak, hogy túl feltűnővé váljanak egy esetleges esetleges egymásnak feszüléstől. Bár régen fitogtathatta erejét, a megfelelő partner erre az nem ilyen. Lustán nézi a csípőre vándorolt kezet, de nem tart tőle, hogy fegyvert ránt. *
- Egymásnak. *Szalad feljebb a szemöldöke, a hosszúéletű egyetlen dologban lehetne segítségére, de azt nem kérdezheti meg direktben, még hazudozni támadna kedve, amit bármilyen körülmények között ki is néz belőle. * - Tényleg el vagy tévedve. *Jegyzi meg, pedig pontosan tudja, hogy nem szokás ezen a vidéken „csak úgy” segíteni, mindenért jár valami; információ, arany, élet… *
- Szóval, mit keresel?
1871. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-03-24 18:16:25
Üzenet elküldve: 2025-03-24 18:16:25
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 138
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 138
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Óarany//
*Nem is lepődne meg azon, hogy ismét pofán szeretné őt vágni, már hozzá szokott, hogy az emberekből hamar kihozza a rosszabbik felüket. Az igazabbat, azt az igazi rondaságot, amit oly erősen próbálnak eltakarni, legalább is a legtöbben. A másikat pedig hagyja, hogy gondolja át, ki tudja mit hozhat még az a sejtelmes jövő. Az ő arcán persze tisztán olvasható, a pimaszság, és az önteltség, ebből egy cseppet sem hajlandó leadni, még a legszorosabb órákban sem. Szemtelenül nézi azokat a komor, érzelemmentes arcvonásokat. Vajon miért takarja ennyire azt a benne lakozó dühöt és ellenszenvet. Mert ha az arcból és a szemekből nem sugároz semmi, látta azt az alkarfogást, amit oly félve szorongatott. Pedig esküdni merne az életére, hogy saját tenyerét a ma reggel folyamán alaposan megmosta a furcsa ébredése után. Ki is ül arcára a sajátos gonosz félmosoly. Tényleg furcsák az itteniek.*
-Felesleges, sok idő még másokat meggyőzök az igazamról, és látom sietsz.
*Mondja elégedett vigyorral, majd végigköveti a másik kezeit szemével, több okból is. Egy lehetséges pofon miatt, mert akkor már nem áll jót magáért, és mert nem hitte volna, hogy valaki hallgatni fog a szavára. Így jobban megcsodálhatja végre, azokat a tincseket, amiket a csuklya takart, és a szép hosszú füleken is végighúzza tekintetét. Oh igen, mindig is szerette megcsodálni, fajtársainak női egyedeit. Vannak igazán szemet kápráztató hölgyek, és aki itt áll előtte, joggal mondható az egyiknek. És azok a szemek, mintha csak a sajátját látná, ifjabbik korában, nem mintha annyira öreg lenne most, de az élet meglehetősen megkoptatta szeme fényét és a benne lévő csillogást, nem hagyott mást, csak aprócska vérereket szeme fehérében és alatta sötét karikát.*
-Akkor nem sokkal különbözik a többitől.
*Vonja meg a vállát, és ahogy a másik, ő is neki veti magát a falnak, de csak fél vállal, hogy szembe legyen a másikkal. Jobb félni mint megijedni, másik kezét pedig igyekszik a lehető legtermészetesebben csípőjén tartani. Ki tudja, mikor kell a kabátját félre rántani egy pengéért. Lehet a nő szavai nem annyira üresek mint amennyire azt ő gondolja.*
-Ennyire látszik? Éppenséggel igen, na de ha már ennyire jártas vagy, talán segíthetünk egymásnak, mit szólsz?
*Dönti fejét oldalra enyhén, és megcsodálja azt a félmosolyt, no csak csak szorult a másikba valami kis érzelem. Vajon mi mást képest mi kicsikarni belőle?.*
*Nem is lepődne meg azon, hogy ismét pofán szeretné őt vágni, már hozzá szokott, hogy az emberekből hamar kihozza a rosszabbik felüket. Az igazabbat, azt az igazi rondaságot, amit oly erősen próbálnak eltakarni, legalább is a legtöbben. A másikat pedig hagyja, hogy gondolja át, ki tudja mit hozhat még az a sejtelmes jövő. Az ő arcán persze tisztán olvasható, a pimaszság, és az önteltség, ebből egy cseppet sem hajlandó leadni, még a legszorosabb órákban sem. Szemtelenül nézi azokat a komor, érzelemmentes arcvonásokat. Vajon miért takarja ennyire azt a benne lakozó dühöt és ellenszenvet. Mert ha az arcból és a szemekből nem sugároz semmi, látta azt az alkarfogást, amit oly félve szorongatott. Pedig esküdni merne az életére, hogy saját tenyerét a ma reggel folyamán alaposan megmosta a furcsa ébredése után. Ki is ül arcára a sajátos gonosz félmosoly. Tényleg furcsák az itteniek.*
-Felesleges, sok idő még másokat meggyőzök az igazamról, és látom sietsz.
*Mondja elégedett vigyorral, majd végigköveti a másik kezeit szemével, több okból is. Egy lehetséges pofon miatt, mert akkor már nem áll jót magáért, és mert nem hitte volna, hogy valaki hallgatni fog a szavára. Így jobban megcsodálhatja végre, azokat a tincseket, amiket a csuklya takart, és a szép hosszú füleken is végighúzza tekintetét. Oh igen, mindig is szerette megcsodálni, fajtársainak női egyedeit. Vannak igazán szemet kápráztató hölgyek, és aki itt áll előtte, joggal mondható az egyiknek. És azok a szemek, mintha csak a sajátját látná, ifjabbik korában, nem mintha annyira öreg lenne most, de az élet meglehetősen megkoptatta szeme fényét és a benne lévő csillogást, nem hagyott mást, csak aprócska vérereket szeme fehérében és alatta sötét karikát.*
-Akkor nem sokkal különbözik a többitől.
*Vonja meg a vállát, és ahogy a másik, ő is neki veti magát a falnak, de csak fél vállal, hogy szembe legyen a másikkal. Jobb félni mint megijedni, másik kezét pedig igyekszik a lehető legtermészetesebben csípőjén tartani. Ki tudja, mikor kell a kabátját félre rántani egy pengéért. Lehet a nő szavai nem annyira üresek mint amennyire azt ő gondolja.*
-Ennyire látszik? Éppenséggel igen, na de ha már ennyire jártas vagy, talán segíthetünk egymásnak, mit szólsz?
*Dönti fejét oldalra enyhén, és megcsodálja azt a félmosolyt, no csak csak szorult a másikba valami kis érzelem. Vajon mi mást képest mi kicsikarni belőle?.*
1870. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-03-23 16:57:05
Üzenet elküldve: 2025-03-23 16:57:05
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 389
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 389
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Óarany//
*Hogy milyen családi ékszer van a másik lábai között, az kicsit sem érdekli, ellenben, hogy melyik családot képviseli, az annál inkább. A másik megvető vigyorára szinte feléled benne az ösztön újra, hogy még egy árnyalattal sötétebb foltot okozzon az arcán, mint amilyen majd lesz. Azt viszont nem engedi meg magának, hogy az ő tekintetére is kiüljön az undor, vagy épp az érdeklődés a másik iránt. Csupán a színtelen félmosoly árnya húzódik végig, alig láthatóan, miközben vizslatja a létező összes jelet, ami segíthet neki. A másik szemei csak az első pillanatra tűntek igazán hasonlónak, az övé sokkal élénkebben csillan, habár a megvetés ugyanolyan előkelő szerepet kapna benne, ha nem figyelne oda minden rezdülésére. Viszont azt, ami elindult benne, már nehezen nyelné vissza, ha nem is az, akit lát benne, nem tudja elengedni a kérdést. Ha egy cseppnyi esélye is van közelebb jutni a lehetetlenhez, nem egy színárnyalatnyi különbség fogja benne megakadályozni.
Lustán simít végig a kissé sajgó kézfejen, ahogy hallgatja a választ.*
- Vitatkozhatunk még rajta. *Persze csak amolyan szórakozás a fenyegetőzés, nem tervez még egyszer ütni. Viszont, hogy egy piti kis tolvajnak nézi, még őt is megdöbbenti, nem mintha az önbecsülése túl nagy szerepet játszana az életében. Pontosan tudja, hogy ki ő, vagy ki volt, de ez nem olyasmi, amit bárki tudtára adna. Hogy kitűnik a tömegből, már más kérdés. Ha valami, akkor az az, amit nem akar, de levéve a csuklyát, a lélektükrei sokkal előbb ég bele mások emlékeibe, mint egy nesztelen léptekkel közlekedő árny.*
- Nem biztos, hogy jó helyen jársz. Errefelé nem a bocsánatot osztogatják, hanem tőröket a gyomrodba, ha túl nagy az arcod. *Az a félmosoly szélesedik, de még mindig nincs látszólag mögötte semmi. Csak egy szokványos kikötői kötözködős délelőtt. Unaloműzésnek jó, de nem az ő asztala. Sokkalta jobban szeretne néhány információhoz jutni, de kezdi érezni, hogy ez nem az a helyzet, ahol sikerrel járhat. A szemtelen pillantásokra ügyet sem vet, amivel talán a másik jobban is jár.*
- Keresel valamit?
*Kérdi, pedig a gyomra felfordul az üres csevej gondolatától is. De ez nem a kikötő azon része, ahol találhat is valamit, még csak áthaladni sem erre szokás sem a dokkokhoz, sem valamelyik ócska bordélyhoz. A tény, hogy egyikük sem mozdul azért, hogy tovább haladjon, viszont kezdi feszélyezni.*
*Hogy milyen családi ékszer van a másik lábai között, az kicsit sem érdekli, ellenben, hogy melyik családot képviseli, az annál inkább. A másik megvető vigyorára szinte feléled benne az ösztön újra, hogy még egy árnyalattal sötétebb foltot okozzon az arcán, mint amilyen majd lesz. Azt viszont nem engedi meg magának, hogy az ő tekintetére is kiüljön az undor, vagy épp az érdeklődés a másik iránt. Csupán a színtelen félmosoly árnya húzódik végig, alig láthatóan, miközben vizslatja a létező összes jelet, ami segíthet neki. A másik szemei csak az első pillanatra tűntek igazán hasonlónak, az övé sokkal élénkebben csillan, habár a megvetés ugyanolyan előkelő szerepet kapna benne, ha nem figyelne oda minden rezdülésére. Viszont azt, ami elindult benne, már nehezen nyelné vissza, ha nem is az, akit lát benne, nem tudja elengedni a kérdést. Ha egy cseppnyi esélye is van közelebb jutni a lehetetlenhez, nem egy színárnyalatnyi különbség fogja benne megakadályozni.
Lustán simít végig a kissé sajgó kézfejen, ahogy hallgatja a választ.*
- Vitatkozhatunk még rajta. *Persze csak amolyan szórakozás a fenyegetőzés, nem tervez még egyszer ütni. Viszont, hogy egy piti kis tolvajnak nézi, még őt is megdöbbenti, nem mintha az önbecsülése túl nagy szerepet játszana az életében. Pontosan tudja, hogy ki ő, vagy ki volt, de ez nem olyasmi, amit bárki tudtára adna. Hogy kitűnik a tömegből, már más kérdés. Ha valami, akkor az az, amit nem akar, de levéve a csuklyát, a lélektükrei sokkal előbb ég bele mások emlékeibe, mint egy nesztelen léptekkel közlekedő árny.*
- Nem biztos, hogy jó helyen jársz. Errefelé nem a bocsánatot osztogatják, hanem tőröket a gyomrodba, ha túl nagy az arcod. *Az a félmosoly szélesedik, de még mindig nincs látszólag mögötte semmi. Csak egy szokványos kikötői kötözködős délelőtt. Unaloműzésnek jó, de nem az ő asztala. Sokkalta jobban szeretne néhány információhoz jutni, de kezdi érezni, hogy ez nem az a helyzet, ahol sikerrel járhat. A szemtelen pillantásokra ügyet sem vet, amivel talán a másik jobban is jár.*
- Keresel valamit?
*Kérdi, pedig a gyomra felfordul az üres csevej gondolatától is. De ez nem a kikötő azon része, ahol találhat is valamit, még csak áthaladni sem erre szokás sem a dokkokhoz, sem valamelyik ócska bordélyhoz. A tény, hogy egyikük sem mozdul azért, hogy tovább haladjon, viszont kezdi feszélyezni.*
1869. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-03-23 12:35:32
Üzenet elküldve: 2025-03-23 12:35:32
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 138
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 138
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Óarany//
*Ezzel nincs egyedül a fajtársa. Ő sem érzi otthonosnak ezt a hínárszagú szürke helyet. Ahol az emberek és más fajúak, nyakukat behúzva sietnek a dolgukra. Senki nem akarja magára húzni olyan szempárok figyelmét amik képesek ártani nekik. Nem csoda, hogy Lazziar is kiüt a soraikból, aki most nem munka miatt halad a tömegben, hanem mert más célja van. Akkor ő is felvéve a tömeg ritmusát és szokásait vegyülne el köztük. De most olyan volt mintha az árral szemben evezett volna. Lássanak csodát meg is lett az eredménye. Belebotlott egy igen csak rövid temperamentumú hölgyikébe. Nevetni is tudna, mintha csak magát látná a másikban. Belegondolva talán sokkalta szebb képet festene úgy mint most. De az istenek voltak vele olyan "kegyesek" legyen az jó vagy rossz értelemben, hogy a családi ékszert a lábai közé teremtették.
Viszont amit talán meg is köszönhet a nőnek, az ütést érő hely most jobban sajog, mint a másnapos feje, az adrenalin löket pedig amit ez okozott meg kellemesen csillapítja is a fájdalom maradékát. Mondhatni felfrissült, mintha csak egy igen kellemes Lihanechi fekete teát szürcsölt volna be két másodperc alatt.*
-Te jöttél nekem drága. Hogy is láthattál volna attól a csuklyától, kitűnsz a tömegből mint egy rossz tolvaj a mesékben.
*Mondja egy megvető vigyorral, belegondolva a lányka nem is lehetne ennél közhelyesebb. A titokzatos idegen, csuklyával a fején. A legtöbb városőr kiszúrná a tömeg kellős közepén. Na jó, talán erre felé több a rossz arcú alak, ezt neki is el kell ismernie. De Artheniroban, vagy Lihanechben, ahol másabb a viselet, szegénynek aligha ha volna esélye.*
-Mindenhol?
*Kérdez vissza, mintha a másik jött volna valami idegen földről. Ezt még ő is tudja nemesi bugris létére, csak ugyebár ő van annyira elővigyázatos, hogy tudja, nem minden véletlen összeütközés, egy véletlen összeütközés. Kezdő taktika, azoknak a tolvajoknak, akik képtelen úgy közelíteni célpontot, hogy ne vegyék őket észre. És még az erszény elemelést sem kell takarni annyira hiszen az ütközet álcája eltakarja az aktot. Mit is láthat rajta a másik, nem mintha titkolózna arról, honnan jött, csak nyíl egyesen árad belőle a szarkaszitka. Mit is törődne azzal, hogy egy vadidegen megtudná róla melyik városból jött.
De addigra már ő is összeszedi magát, megmozgatja nyakát, helyre teszi a fejét és ruházatát, és szemtelenül kezdi el felmérni a másik vonalat, nem csak a hölgyi erényeket nézve, mintha másra is kíváncsi volna.*
*Ezzel nincs egyedül a fajtársa. Ő sem érzi otthonosnak ezt a hínárszagú szürke helyet. Ahol az emberek és más fajúak, nyakukat behúzva sietnek a dolgukra. Senki nem akarja magára húzni olyan szempárok figyelmét amik képesek ártani nekik. Nem csoda, hogy Lazziar is kiüt a soraikból, aki most nem munka miatt halad a tömegben, hanem mert más célja van. Akkor ő is felvéve a tömeg ritmusát és szokásait vegyülne el köztük. De most olyan volt mintha az árral szemben evezett volna. Lássanak csodát meg is lett az eredménye. Belebotlott egy igen csak rövid temperamentumú hölgyikébe. Nevetni is tudna, mintha csak magát látná a másikban. Belegondolva talán sokkalta szebb képet festene úgy mint most. De az istenek voltak vele olyan "kegyesek" legyen az jó vagy rossz értelemben, hogy a családi ékszert a lábai közé teremtették.
Viszont amit talán meg is köszönhet a nőnek, az ütést érő hely most jobban sajog, mint a másnapos feje, az adrenalin löket pedig amit ez okozott meg kellemesen csillapítja is a fájdalom maradékát. Mondhatni felfrissült, mintha csak egy igen kellemes Lihanechi fekete teát szürcsölt volna be két másodperc alatt.*
-Te jöttél nekem drága. Hogy is láthattál volna attól a csuklyától, kitűnsz a tömegből mint egy rossz tolvaj a mesékben.
*Mondja egy megvető vigyorral, belegondolva a lányka nem is lehetne ennél közhelyesebb. A titokzatos idegen, csuklyával a fején. A legtöbb városőr kiszúrná a tömeg kellős közepén. Na jó, talán erre felé több a rossz arcú alak, ezt neki is el kell ismernie. De Artheniroban, vagy Lihanechben, ahol másabb a viselet, szegénynek aligha ha volna esélye.*
-Mindenhol?
*Kérdez vissza, mintha a másik jött volna valami idegen földről. Ezt még ő is tudja nemesi bugris létére, csak ugyebár ő van annyira elővigyázatos, hogy tudja, nem minden véletlen összeütközés, egy véletlen összeütközés. Kezdő taktika, azoknak a tolvajoknak, akik képtelen úgy közelíteni célpontot, hogy ne vegyék őket észre. És még az erszény elemelést sem kell takarni annyira hiszen az ütközet álcája eltakarja az aktot. Mit is láthat rajta a másik, nem mintha titkolózna arról, honnan jött, csak nyíl egyesen árad belőle a szarkaszitka. Mit is törődne azzal, hogy egy vadidegen megtudná róla melyik városból jött.
De addigra már ő is összeszedi magát, megmozgatja nyakát, helyre teszi a fejét és ruházatát, és szemtelenül kezdi el felmérni a másik vonalat, nem csak a hölgyi erényeket nézve, mintha másra is kíváncsi volna.*
1868. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-03-22 16:37:39
Üzenet elküldve: 2025-03-22 16:37:39
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 389
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 389
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Óarany//
*Nem túl otthonos számára a merengés. Amióta ezen az átokverte helyen van, több gondolat van a fejében, mint vér a kardján. Többet rágódik semmire nem vezető miérteken, mint azon, hogy hogyan csempésszen mérget olyanok gyomrába, akik valaki orra alá borsot törtek. Azzal a sok képpel a fejében mindig csak a baj volt, most sem hiányoznak.
Egyszerűbb ütni, mint megvárni, hogy merre mozdul az elf keze az alkarján túl. Kifejezéstelen bámulja a másikat, aki olyan végtelenül szerencsétlenül védi meg magát a faltól is. A sajátja pedig nem az öklöt simítja végig, ahol a férfi álla érte, hanem a már végre szabad kezét, mintha csak savba mártott kesztyűvel fonódtak volna rá az ujjak. Szabad az út, már nem kell elszivárogni, egyszerűen csak tovább kellene állnia, haladni felfelé, elhagyni a sikátort, az meg fogdoshatja zsebeit tovább, keresve az értékeit. De nem mozdul. Az arany szemek végigfutnak újra a másik egészén, már nem csak tekintetet keres; a mozgását nézi, az orr vonalát, vagy épp azt, hogy a haj hol választódik ketté. Nincs félnivalója attól, hogy a hosszúéletű visszatámad, éppen eleget látott ahhoz, hogy tudja, ez nem fog megtörténni. Ha mégis, hát már tudja, hogy ki fog rá választ adni. Indulnia kéne, de a megjátszott fájdalmatlanság maradásra készteti. Bár nem sokan vannak, akik bevallanák, hogy a rájuk mért ütés valójában erős volt, most mégis ebbe kapaszkodik. Ebbe és a további szavakba, amik azt sejtetik, hogy a másik nem ide való.*
- Bocsánatot. Nekem jöttél, aztán visszarántottál. *Nem rezdülnek túlzottan a vonások, csak egy színtelen félmosollyal nézi az ökle még nem látszódó lenyomatát a másik arcán. Keresztbe fonja maga előtt a karját, majd a falnak dől, mintha maradni akarna, de csak a tisztázandó kérdések miatt gyökerezett a poros földhöz a talpa.*
- Mégis melyik városban kérnek ezért bocsánatot?
*Nem kell tartania attól, hogy gyanúsnak hat a kérdése, s választ nem olyat remél, ami azonnal felébreszti, de ebben a koszfészekben senki nem épelméjű. Neki sem kell annak látszania és még ha annyira is gyűlöl idegenekkel szóba elegyedni, hát most mégis megteszi. Ha a terve rossz, vagy nem vezet záros határidőn belül sehova, még mindig ott a lehetőség, hogy árnyékként ered utána és másként deríti fel a kilétét. Ahhoz legalább ért. Ha egy szemernyi esélye is van a válaszokra… *
*Nem túl otthonos számára a merengés. Amióta ezen az átokverte helyen van, több gondolat van a fejében, mint vér a kardján. Többet rágódik semmire nem vezető miérteken, mint azon, hogy hogyan csempésszen mérget olyanok gyomrába, akik valaki orra alá borsot törtek. Azzal a sok képpel a fejében mindig csak a baj volt, most sem hiányoznak.
Egyszerűbb ütni, mint megvárni, hogy merre mozdul az elf keze az alkarján túl. Kifejezéstelen bámulja a másikat, aki olyan végtelenül szerencsétlenül védi meg magát a faltól is. A sajátja pedig nem az öklöt simítja végig, ahol a férfi álla érte, hanem a már végre szabad kezét, mintha csak savba mártott kesztyűvel fonódtak volna rá az ujjak. Szabad az út, már nem kell elszivárogni, egyszerűen csak tovább kellene állnia, haladni felfelé, elhagyni a sikátort, az meg fogdoshatja zsebeit tovább, keresve az értékeit. De nem mozdul. Az arany szemek végigfutnak újra a másik egészén, már nem csak tekintetet keres; a mozgását nézi, az orr vonalát, vagy épp azt, hogy a haj hol választódik ketté. Nincs félnivalója attól, hogy a hosszúéletű visszatámad, éppen eleget látott ahhoz, hogy tudja, ez nem fog megtörténni. Ha mégis, hát már tudja, hogy ki fog rá választ adni. Indulnia kéne, de a megjátszott fájdalmatlanság maradásra készteti. Bár nem sokan vannak, akik bevallanák, hogy a rájuk mért ütés valójában erős volt, most mégis ebbe kapaszkodik. Ebbe és a további szavakba, amik azt sejtetik, hogy a másik nem ide való.*
- Bocsánatot. Nekem jöttél, aztán visszarántottál. *Nem rezdülnek túlzottan a vonások, csak egy színtelen félmosollyal nézi az ökle még nem látszódó lenyomatát a másik arcán. Keresztbe fonja maga előtt a karját, majd a falnak dől, mintha maradni akarna, de csak a tisztázandó kérdések miatt gyökerezett a poros földhöz a talpa.*
- Mégis melyik városban kérnek ezért bocsánatot?
*Nem kell tartania attól, hogy gyanúsnak hat a kérdése, s választ nem olyat remél, ami azonnal felébreszti, de ebben a koszfészekben senki nem épelméjű. Neki sem kell annak látszania és még ha annyira is gyűlöl idegenekkel szóba elegyedni, hát most mégis megteszi. Ha a terve rossz, vagy nem vezet záros határidőn belül sehova, még mindig ott a lehetőség, hogy árnyékként ered utána és másként deríti fel a kilétét. Ahhoz legalább ért. Ha egy szemernyi esélye is van a válaszokra… *
1867. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-03-22 13:35:04
Üzenet elküldve: 2025-03-22 13:35:04
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 138
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 138
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Óarany//
*Már csak az hiányzott számára, hogy valami enyves kezű kis kezdő tolvaj rátaláljon. Így is megkopasztotta akaratán kívül a tegnap este törpe társa. Nem fogja ezt annyiban hagyni egy vadidegennek azért ő sem most jött le a falvédőről.
Nem is érdekli jelenleg a körülötte lévő tömeg, vagy épp figyeli a másik reakcióját, érzi keze alatt a másik csuklóját az épp elég jel arra, hogy tudja hol a másik. Az ilyenek általában megszoktak szeppenni, ha ilyen gyorsan rajta kapják őket. Tudja milyen, ő is járt már ebben a cipőben. Olyankor kellett behúzni a másiknak egy jó nagyot és elszaladni pontosan.
Ahogy magát ellenőrizgeti, tarsoly, tőrök, dobótőrök, amulett minden meg van. Mint hideg zuhany jön rá a felismerés, ahogy eszébe jut, ő maga mit tenne és tett amikor így rajta kapták. Viszont túl késő. Amúgy is már megnyugodva emelte fel a tekintetét a másikra, sőt szorítása is jóval enyhült miután ráeszmélt, mindene a helyén van. Csak épp a másik temperamentuma, nem volt elég türelmes ahhoz, hogy ezt megvárja. Már mehettek is volna egymás dolgára, mintha mise történt volna, egy puszta félreértés. Erre tessék. Szeme épphogy összeütközik a másikéval, egy lágy enyhül mosollyal az arcán. Tekintetében ekkor csap bele a felismerés, amikor látja a másikat mozdulni. A következő pedig az ütés, ami meglehetősen erőteljesebbnek érződik mint gondolt a másiktól. A lendület pedig viszi is őt rendesen, így is alig állt ő a lábán. Egy fájdalmas rövidke nyögést ereszt csak ki az ütés pillanatában. Ideje is csak épp annyi van, hogy elengedje a másikat és maga elé tartva karjait, megtámaszkodjon a falon, amin landolt a lendülettől. Kettőt hármat pislog hirtelen, kezével pedig állkapcsához nyúl, amazt fogva mintha a helyére akarná rakni. Leellenőrzi, még ott van, szerencsére nem ugrott ki. De ha nem tompítja karjaival az esést, az biztos a fal adta volna a másik pofont, ami biztosan nem esett volna olyan jól.*
-Au.
*Mondja röviden, szarkasztikusan, de persze piszkosul fáj neki, de annyi ereje talán még van, hogy ne mutasson neki nagyobb jelentőséget mint amit valójában érez.*
-Furcsán kérnek erre felé bocsánatot.
*Már egyenesedik is fel a fal mellett, a másikat végignézve, nehogy érkezzen egy következő pofon, mert akkor az ellen már jobban fel lenne készülve. Nagyon reméli, hogy nem fog ez jobban elfajulni. Hihetetlen, hogy ez egy második alkalom, amikor az ital miatt marad alul, a másik nemmel szemben, lehet tényleg le kéne tenni azt az átkozott italt.*
-Ne izgulj nem táncra akartalak kérni.
*Rázza meg fejét rosszallóan, az ütést, pedig igyekszik már most, elfelejteni, valamelyest tudja már, nem minden hölgy, szereti ha utána nyúlnak, akármilyen szándékkal is. Majd legközelebb igyekszik egy italra meghívni előtte.*
*Már csak az hiányzott számára, hogy valami enyves kezű kis kezdő tolvaj rátaláljon. Így is megkopasztotta akaratán kívül a tegnap este törpe társa. Nem fogja ezt annyiban hagyni egy vadidegennek azért ő sem most jött le a falvédőről.
Nem is érdekli jelenleg a körülötte lévő tömeg, vagy épp figyeli a másik reakcióját, érzi keze alatt a másik csuklóját az épp elég jel arra, hogy tudja hol a másik. Az ilyenek általában megszoktak szeppenni, ha ilyen gyorsan rajta kapják őket. Tudja milyen, ő is járt már ebben a cipőben. Olyankor kellett behúzni a másiknak egy jó nagyot és elszaladni pontosan.
Ahogy magát ellenőrizgeti, tarsoly, tőrök, dobótőrök, amulett minden meg van. Mint hideg zuhany jön rá a felismerés, ahogy eszébe jut, ő maga mit tenne és tett amikor így rajta kapták. Viszont túl késő. Amúgy is már megnyugodva emelte fel a tekintetét a másikra, sőt szorítása is jóval enyhült miután ráeszmélt, mindene a helyén van. Csak épp a másik temperamentuma, nem volt elég türelmes ahhoz, hogy ezt megvárja. Már mehettek is volna egymás dolgára, mintha mise történt volna, egy puszta félreértés. Erre tessék. Szeme épphogy összeütközik a másikéval, egy lágy enyhül mosollyal az arcán. Tekintetében ekkor csap bele a felismerés, amikor látja a másikat mozdulni. A következő pedig az ütés, ami meglehetősen erőteljesebbnek érződik mint gondolt a másiktól. A lendület pedig viszi is őt rendesen, így is alig állt ő a lábán. Egy fájdalmas rövidke nyögést ereszt csak ki az ütés pillanatában. Ideje is csak épp annyi van, hogy elengedje a másikat és maga elé tartva karjait, megtámaszkodjon a falon, amin landolt a lendülettől. Kettőt hármat pislog hirtelen, kezével pedig állkapcsához nyúl, amazt fogva mintha a helyére akarná rakni. Leellenőrzi, még ott van, szerencsére nem ugrott ki. De ha nem tompítja karjaival az esést, az biztos a fal adta volna a másik pofont, ami biztosan nem esett volna olyan jól.*
-Au.
*Mondja röviden, szarkasztikusan, de persze piszkosul fáj neki, de annyi ereje talán még van, hogy ne mutasson neki nagyobb jelentőséget mint amit valójában érez.*
-Furcsán kérnek erre felé bocsánatot.
*Már egyenesedik is fel a fal mellett, a másikat végignézve, nehogy érkezzen egy következő pofon, mert akkor az ellen már jobban fel lenne készülve. Nagyon reméli, hogy nem fog ez jobban elfajulni. Hihetetlen, hogy ez egy második alkalom, amikor az ital miatt marad alul, a másik nemmel szemben, lehet tényleg le kéne tenni azt az átkozott italt.*
-Ne izgulj nem táncra akartalak kérni.
*Rázza meg fejét rosszallóan, az ütést, pedig igyekszik már most, elfelejteni, valamelyest tudja már, nem minden hölgy, szereti ha utána nyúlnak, akármilyen szándékkal is. Majd legközelebb igyekszik egy italra meghívni előtte.*
1866. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-03-22 09:16:20
Üzenet elküldve: 2025-03-22 09:16:20
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 389
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 389
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Óarany//
*A tengerhez oly közeli helyen tengernyi gondolat hullámzik a már majdnem teljesen nyugodt gondolati között. Szélcsend volt, ha vihar előtti, baljós fajta is, de szélcsend. Nem nehéz felkorbácsolni, de úrrá tud lenni a legtöbb esetben, viszont a látott sárga szempár, a fekete tincsek mögül kivillanó hegyes fülek hangos dörgéssel jelezik, hogy mi készülődik. Nem hagyhat neki teret, be kell vonulnia az eső elől, csupán néhány perc séta felfelé, futva még kevesebb. Át akar szivárogni a másik és a fal rése között, nem hagyhatja, hogy bőrig ázzon, most nem. Nincs ideje arra, hogy semmissé tegye belül azt, ami felkavaróbb, mint bármi; ami a nem létező emlékei hiányát juttatja eszébe. Soha nem jutott semmire, s egy idő után már mit sem törődve az egésszel folytatta a rá kiszabott utat, holott azt sem tudja megmondani, hogy ki az, aki kijelölte számára. A másodpercek hosszabbnak tűnnek, lassul az idő, de el akar menni, s meg is teszi az első lépést, hogy újra kapjon végre levegőt, hogy újra az arcába süssön az idegesítően meleg napfény, ne takarja ki előle az illúzió, ami mintha meg akarná mutatni neki a múltja egy szeletét. Eddig is megvolt a tudás nélkül, eztán is meglesz, vagy ha nem, majd a saját módszereivel utána jár, de nem beleütközik, nem az arcába csapja valami, amire reagálni sem tud normálisan.
Már tisztul a kép, közel a halszagú levegő, amibe nem keveredik idegen illat, mikor béklyóként érzi alkarján a férfi ujjait. Utálja, ha hozzáérnek. Utálja, ha olyan érinti, akinek nem adott hangtalan erre engedélyt, vagy nem kapott mástól aranyat, hogy kompenzálja az idegen tenyér érzetét, ami mintha a nyakát fogná közre. Nem nehéz felmérni, hogy amaz a zsebeit kutatja, még ha közben őt is próbálja megállítani az egy szabad kézzel. Nem figyel igazán, csak a saját értékei után kutat, s reflexből válaszol a teste, ahogy a rántásból újra szilárdnak érzi a talajt, pedig még így is imbolyog. Az ő szabadja nem kutat, nem vizsgálódik, nem mér fel terepet. Még a tudat sem éri el igazán az elméjét, hogy ócska zsebmetszőnek látják a szemek, amik úgy hasonlítanak az övére. Csupán a karja lendül, miközben tekintetére még csak az sem íródik ki, hogy haragos volna, hogy bármit érezne, vagy gondolna. Ha csak nem tökéletes reakciókészséggel áldották meg a másnaposan túlélni próbáló fajtársát, akkor az önmagát fixírozó, lefele tekintő arcán érezheti az apró, de annál több erőt rejtő öklét. *
- Engedd el a kezem. *Sziszegi halkan, de nem iramodik meg, hogy ő rántsa ki belőle, ha elengedte is a férfi, úgy érzi a bőrébe égve, mintha még most is szorítaná.*
*A tengerhez oly közeli helyen tengernyi gondolat hullámzik a már majdnem teljesen nyugodt gondolati között. Szélcsend volt, ha vihar előtti, baljós fajta is, de szélcsend. Nem nehéz felkorbácsolni, de úrrá tud lenni a legtöbb esetben, viszont a látott sárga szempár, a fekete tincsek mögül kivillanó hegyes fülek hangos dörgéssel jelezik, hogy mi készülődik. Nem hagyhat neki teret, be kell vonulnia az eső elől, csupán néhány perc séta felfelé, futva még kevesebb. Át akar szivárogni a másik és a fal rése között, nem hagyhatja, hogy bőrig ázzon, most nem. Nincs ideje arra, hogy semmissé tegye belül azt, ami felkavaróbb, mint bármi; ami a nem létező emlékei hiányát juttatja eszébe. Soha nem jutott semmire, s egy idő után már mit sem törődve az egésszel folytatta a rá kiszabott utat, holott azt sem tudja megmondani, hogy ki az, aki kijelölte számára. A másodpercek hosszabbnak tűnnek, lassul az idő, de el akar menni, s meg is teszi az első lépést, hogy újra kapjon végre levegőt, hogy újra az arcába süssön az idegesítően meleg napfény, ne takarja ki előle az illúzió, ami mintha meg akarná mutatni neki a múltja egy szeletét. Eddig is megvolt a tudás nélkül, eztán is meglesz, vagy ha nem, majd a saját módszereivel utána jár, de nem beleütközik, nem az arcába csapja valami, amire reagálni sem tud normálisan.
Már tisztul a kép, közel a halszagú levegő, amibe nem keveredik idegen illat, mikor béklyóként érzi alkarján a férfi ujjait. Utálja, ha hozzáérnek. Utálja, ha olyan érinti, akinek nem adott hangtalan erre engedélyt, vagy nem kapott mástól aranyat, hogy kompenzálja az idegen tenyér érzetét, ami mintha a nyakát fogná közre. Nem nehéz felmérni, hogy amaz a zsebeit kutatja, még ha közben őt is próbálja megállítani az egy szabad kézzel. Nem figyel igazán, csak a saját értékei után kutat, s reflexből válaszol a teste, ahogy a rántásból újra szilárdnak érzi a talajt, pedig még így is imbolyog. Az ő szabadja nem kutat, nem vizsgálódik, nem mér fel terepet. Még a tudat sem éri el igazán az elméjét, hogy ócska zsebmetszőnek látják a szemek, amik úgy hasonlítanak az övére. Csupán a karja lendül, miközben tekintetére még csak az sem íródik ki, hogy haragos volna, hogy bármit érezne, vagy gondolna. Ha csak nem tökéletes reakciókészséggel áldották meg a másnaposan túlélni próbáló fajtársát, akkor az önmagát fixírozó, lefele tekintő arcán érezheti az apró, de annál több erőt rejtő öklét. *
- Engedd el a kezem. *Sziszegi halkan, de nem iramodik meg, hogy ő rántsa ki belőle, ha elengedte is a férfi, úgy érzi a bőrébe égve, mintha még most is szorítaná.*
1865. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-03-21 17:36:48
Üzenet elküldve: 2025-03-21 17:36:48
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 184
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 184
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A folyékony kincs nyomában//
*Az üzlet megköttetett, igaz, nem épp úgy, ahogy Dayaneer azt eltervezte. Elvégre meg kívánta villantani sokak által egészen kiválónak ítélt alkudozási képességeit, de úgy tűnik ez még várat magára. Az ördögvigyort elrakja, s ha szükséges, segít a félvérnek a hordóval, bár úgy sejti, elboldogul vele egyedül is.
Tekintete nyugtalanul jár az utcára lépve az épületek között, minden járókelőre felkapja a fejét.*
- Vicar meg hova a francba tűnt? *bár nem emeli hangját, bőszen kicseng az ingerültség, melybe jól észlelhetően vegyül az aggodalom. Talán visszament volna a tavernába? Az egésznek semmi értelme. Kétségtelenül fáradtnak tűnt, de nem tűnik annak a fajtának, aki szó nélkül lelép.*
- Cipeljük haza ezeket, aztán a nyakunkba vesszük Thargiát *bök fejével újdonsült otthonuk irányába, s ha Ettvallder tudja tartani a tempót, már kényelmesen neki is indul.
Amikor épp pár perce sikerült meggyőznie magát arról, hogy a bárdnak semmi baja, máris a csapos felelete férkőzik gondolatai közé. Nolen tehát évek óta nem jár a Kikötőben... Ez valahogy nem tölti el akkora nyugalommal mint várta. Örülnie kellene, hogy zavartalan lehet az ittléte, de akkor mégis mi ez a keserű szájíz? Szinte mintha - bár kényszeresen, kegyetlenül elnyomva - csalódottságot érezne. Minden bizonnyal ha látná, egy kíméletlen pofonnal ünnepelné az összetalálkozást, néhány hölgyhöz nem méltó wegtoreni szitokszó és átok kíséretében. Valahol azonban szeretne meggyőződni róla, hogy egyben van.*
*Az üzlet megköttetett, igaz, nem épp úgy, ahogy Dayaneer azt eltervezte. Elvégre meg kívánta villantani sokak által egészen kiválónak ítélt alkudozási képességeit, de úgy tűnik ez még várat magára. Az ördögvigyort elrakja, s ha szükséges, segít a félvérnek a hordóval, bár úgy sejti, elboldogul vele egyedül is.
Tekintete nyugtalanul jár az utcára lépve az épületek között, minden járókelőre felkapja a fejét.*
- Vicar meg hova a francba tűnt? *bár nem emeli hangját, bőszen kicseng az ingerültség, melybe jól észlelhetően vegyül az aggodalom. Talán visszament volna a tavernába? Az egésznek semmi értelme. Kétségtelenül fáradtnak tűnt, de nem tűnik annak a fajtának, aki szó nélkül lelép.*
- Cipeljük haza ezeket, aztán a nyakunkba vesszük Thargiát *bök fejével újdonsült otthonuk irányába, s ha Ettvallder tudja tartani a tempót, már kényelmesen neki is indul.
Amikor épp pár perce sikerült meggyőznie magát arról, hogy a bárdnak semmi baja, máris a csapos felelete férkőzik gondolatai közé. Nolen tehát évek óta nem jár a Kikötőben... Ez valahogy nem tölti el akkora nyugalommal mint várta. Örülnie kellene, hogy zavartalan lehet az ittléte, de akkor mégis mi ez a keserű szájíz? Szinte mintha - bár kényszeresen, kegyetlenül elnyomva - csalódottságot érezne. Minden bizonnyal ha látná, egy kíméletlen pofonnal ünnepelné az összetalálkozást, néhány hölgyhöz nem méltó wegtoreni szitokszó és átok kíséretében. Valahol azonban szeretne meggyőződni róla, hogy egyben van.*
1864. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-03-20 18:56:51
Üzenet elküldve: 2025-03-20 18:56:51
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 138
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 138
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Óarany//
*Az a fránya fejfájás, csak nem akar még múlni, csak kellett volna, egy jó feles a Sellőben, hogy ezt a az naposságot valahogy enyhítse, legalább addig amíg elmúlik. Bár lenne, egy olyan nyavalyás főzet, ami első kortyra megszünteti eme állapotot, ezért még hajlandó lenne rendesen munkába állni! Na jó azért az túlzás, de talán hajlandó lenne oda adni, egy rakás aranyat.
Merre is sétált, egy pillanatra meg kell állnia, és körbe tekintenie, a nagy gondolkodásban mintha célt tévesztett volna, mert hát ő a Sellőbe akart volna vissza tartani, de a tömeget kezdte gondolataiban merengve követni. Erre tessék, most itt van valahol kukutyin köz és a mocsok utca kettő sarkán. Morcosan sóhajt fel, és kezdi el a jól bevált ösztöneit követnie, szinte szagra pontosan megtudná mondani, hogy merre vannak a kurvák és az boros üvegek. Erre kialakult egyfajta hatodik érzéke. Legalább is szeretné ezt elhinni. Hátha odavezetik őt a Sellőbe.
Fáradtan, morcosan, karikás szemekkel halad a házak tövében. Ott általában a legkevesebb annak az esélye, hogy valakibe belebotlik, vagy hogy zsebmetszés áldozata lesz, ami, állapotát tekintve most nem is lenne nagyon nehéz, mert ilyen állapotban biztos nem szaladna utána az illetőnek. Szaladjon az akit kergetnek.
Erre mégis, épphogy befordulna a háznak a sarkán, egy vékonyka csuklyás alak terem előtte a semmiből. Amit most képtelen lenne kikerülni. Kikerekedett szemmel nézi végig, ahogy egymásba szaladnak. Az ütközetben megtorpan. Meg is lepi, hogy mekkora erő szorult bele, ebbe a kis alakba. De a meglepettség akkor kezd el tetőzni, mikor kivillannak a fekete hosszú fürtök, és a másik rámeredő aranysárga szempárja.*
~Mégis mi a fenéért bámul ennyire.~
*Szalad végig fejében a gondolat. Mindig is tudta, hogy nem egy szép hímzés, legalább is mindig ezt hitte magáról. De aztán egyre jobban ő is méri a másikat, szép, erős, határozott arcvonásai vannak a nőnek, a hegyes fülek is az elf nemesi vérre utal. Ez azonban mégsem indok arra, hogy így megbámulják. Ha csak! Jut eszébe, hirtelen, ahogy a másik visszazökken a szerepébe, és loholna tovább.*
~Várjunk csak.~
*Fordul is vissza a másik után, és megragadja annak a alkarját, nem erősen de határozottan szorulnak rá az ujjai.*
-Ne olyan hevesen!
*Szól oda, másik szabad kezével pedig elkezdi átmatatni a saját öltözékét. Zsebek, övek, erszény, tőrök, úgy tűnik minden rendben van. Azonban nem sieti el a dolgot, alapos. Nem hagyja, hogy valami holmi kis fruska tolvaj megkopassza őt. Legalább is, nem ilyen galád módon.*
*Az a fránya fejfájás, csak nem akar még múlni, csak kellett volna, egy jó feles a Sellőben, hogy ezt a az naposságot valahogy enyhítse, legalább addig amíg elmúlik. Bár lenne, egy olyan nyavalyás főzet, ami első kortyra megszünteti eme állapotot, ezért még hajlandó lenne rendesen munkába állni! Na jó azért az túlzás, de talán hajlandó lenne oda adni, egy rakás aranyat.
Merre is sétált, egy pillanatra meg kell állnia, és körbe tekintenie, a nagy gondolkodásban mintha célt tévesztett volna, mert hát ő a Sellőbe akart volna vissza tartani, de a tömeget kezdte gondolataiban merengve követni. Erre tessék, most itt van valahol kukutyin köz és a mocsok utca kettő sarkán. Morcosan sóhajt fel, és kezdi el a jól bevált ösztöneit követnie, szinte szagra pontosan megtudná mondani, hogy merre vannak a kurvák és az boros üvegek. Erre kialakult egyfajta hatodik érzéke. Legalább is szeretné ezt elhinni. Hátha odavezetik őt a Sellőbe.
Fáradtan, morcosan, karikás szemekkel halad a házak tövében. Ott általában a legkevesebb annak az esélye, hogy valakibe belebotlik, vagy hogy zsebmetszés áldozata lesz, ami, állapotát tekintve most nem is lenne nagyon nehéz, mert ilyen állapotban biztos nem szaladna utána az illetőnek. Szaladjon az akit kergetnek.
Erre mégis, épphogy befordulna a háznak a sarkán, egy vékonyka csuklyás alak terem előtte a semmiből. Amit most képtelen lenne kikerülni. Kikerekedett szemmel nézi végig, ahogy egymásba szaladnak. Az ütközetben megtorpan. Meg is lepi, hogy mekkora erő szorult bele, ebbe a kis alakba. De a meglepettség akkor kezd el tetőzni, mikor kivillannak a fekete hosszú fürtök, és a másik rámeredő aranysárga szempárja.*
~Mégis mi a fenéért bámul ennyire.~
*Szalad végig fejében a gondolat. Mindig is tudta, hogy nem egy szép hímzés, legalább is mindig ezt hitte magáról. De aztán egyre jobban ő is méri a másikat, szép, erős, határozott arcvonásai vannak a nőnek, a hegyes fülek is az elf nemesi vérre utal. Ez azonban mégsem indok arra, hogy így megbámulják. Ha csak! Jut eszébe, hirtelen, ahogy a másik visszazökken a szerepébe, és loholna tovább.*
~Várjunk csak.~
*Fordul is vissza a másik után, és megragadja annak a alkarját, nem erősen de határozottan szorulnak rá az ujjai.*
-Ne olyan hevesen!
*Szól oda, másik szabad kezével pedig elkezdi átmatatni a saját öltözékét. Zsebek, övek, erszény, tőrök, úgy tűnik minden rendben van. Azonban nem sieti el a dolgot, alapos. Nem hagyja, hogy valami holmi kis fruska tolvaj megkopassza őt. Legalább is, nem ilyen galád módon.*
1863. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-03-20 18:06:37
Üzenet elküldve: 2025-03-20 18:06:37
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 389
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 389
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Óarany//
*Kellemetlenül bizsereg a tarkója, ahogy a nappali fényben teszi meg az utat a dokkoktól a Lakónegyedig. A csuklyája most is takarja az arcát, mégsem veszi el a látóterét. Olyan apró súly húzza le végre nadrágjának a zsebét, aminek elégedettséggel kellene eltöltenie, de hiányzik belőle még ennek az érzete is, olyan messzire próbálja űzni, hogy ne bukkanhasson fel mellette olyasmi, ami nem odavaló. Árnyként közlekedne, bár nem feltűnő, de nem rejti el a sikátorok félhomálya, túl erős a fény. Nem űzi el eső útjából a lelkeket, kikerülni is nehézkes mindegyiket, mintha mindenkit az ébredő jóidőre ette volna ki a fene, pedig a kikötői látképben semmi nincs, ami gyönyörködtetné a szemeket. Egy pillanatra néz csupán a világítótorony irányába, talán most is az lenne a megfelelő állomás, de előtte vissza kell jutnia a kőépítménybe, amit csak próbál otthonaként látni, de még mindig idegenebb a négy fal között levegőt venni, mint bárhol máshol. Ha megszokná végre, ha engedné azt látni benne ami, akkor értéke lenne. Mindent nehéz otthagyni, aminek jelentősége van. Szűkösek az utcák, nem talál olyat, ahol nem hall lépteket, ahol nem keresztezik az útját, ahol nem botlik bele senkibe, mégis úgy suhan el az alakok mellett, hogy meg se érezzék a közeledtét, hogy még a kabát anyaga se súrolhassa testüket. Gyűlöli a közelséget, most jobban, mint máskor. Már nincs sok hátra és magára zárhatja az ajtót, ahol végre tényleg a semmi várja. Egy utolsó kereszteződés, majd indulhat felfelé, ott majd lassan, de biztosan megszűnik mindenki a szeme elől.
Már érzi az ingert, hogy nagyobb levegőt vegyen a megkönnyebbüléstől. De mégsem jön el; hirtelen tűnik el szemei elől a fény, ahogy elé libben a férfi, aki minden eddigi igyekezete ellenére a vállának ütközik, s annak hevében leomlik róla a biztonságosan takaró csuklya. Nem láthatták egymást előre, mégis lüktet a halántéka, hogy nem volt óvatosabb. Úgy próbál meg kitérni előle, mintha köddé tudna válni és csak átszivároghatna annak teste és a hideg kőfal között. Mintha az egész meg sem történt volna. Mégis megszilárdul a levegő, nem engedi még egyet lépni, ahogy találkozik annak tekintetével. Ha aranynak nem is mondható, de a topázsárga színű szemek mágnesként vonzzák az övét, s hirtelen ömlik rá ezernyi gondolat a semmiből. Sem eleje, sem pedig vége, csupán kavarog, mintha kővel zúzták volna be a koponyáját és észhez próbálna térni, de a fájdalom hatására nem tisztázódik a gondolat. Tovább fut a másik vonásain, egyértelműen fajtárs. A kócos fekete tincsek látványára ólomsúllyal telítődik meg a mellkasa, mintha csak saját vérét látná, pedig fogalma sincs róla, hogy létezik-e még egy abból, ami ő. Újra a szemeket nézi, majd erővel állítja meg a mozdulatot, hogy ne rázza meg a fejét, jelezve magának, hogy ostobaság, csupán illúzió. Ezrek hasonlítanak egymásra, de ezer közül sem látott még az övéhez hasonló lélektükröket. Végül elenged az inda, ami a lábát tartotta mozdulatlanul a földön, s tesz egy újabb lépést, el akar tűnni mellőle, pedig szívesen megragadná, hogy falhoz szorítsa, hogy ömölhessen ki az ajkán a rengeteg kérdés, amit még megfogalmazni sem tudott.*
*Kellemetlenül bizsereg a tarkója, ahogy a nappali fényben teszi meg az utat a dokkoktól a Lakónegyedig. A csuklyája most is takarja az arcát, mégsem veszi el a látóterét. Olyan apró súly húzza le végre nadrágjának a zsebét, aminek elégedettséggel kellene eltöltenie, de hiányzik belőle még ennek az érzete is, olyan messzire próbálja űzni, hogy ne bukkanhasson fel mellette olyasmi, ami nem odavaló. Árnyként közlekedne, bár nem feltűnő, de nem rejti el a sikátorok félhomálya, túl erős a fény. Nem űzi el eső útjából a lelkeket, kikerülni is nehézkes mindegyiket, mintha mindenkit az ébredő jóidőre ette volna ki a fene, pedig a kikötői látképben semmi nincs, ami gyönyörködtetné a szemeket. Egy pillanatra néz csupán a világítótorony irányába, talán most is az lenne a megfelelő állomás, de előtte vissza kell jutnia a kőépítménybe, amit csak próbál otthonaként látni, de még mindig idegenebb a négy fal között levegőt venni, mint bárhol máshol. Ha megszokná végre, ha engedné azt látni benne ami, akkor értéke lenne. Mindent nehéz otthagyni, aminek jelentősége van. Szűkösek az utcák, nem talál olyat, ahol nem hall lépteket, ahol nem keresztezik az útját, ahol nem botlik bele senkibe, mégis úgy suhan el az alakok mellett, hogy meg se érezzék a közeledtét, hogy még a kabát anyaga se súrolhassa testüket. Gyűlöli a közelséget, most jobban, mint máskor. Már nincs sok hátra és magára zárhatja az ajtót, ahol végre tényleg a semmi várja. Egy utolsó kereszteződés, majd indulhat felfelé, ott majd lassan, de biztosan megszűnik mindenki a szeme elől.
Már érzi az ingert, hogy nagyobb levegőt vegyen a megkönnyebbüléstől. De mégsem jön el; hirtelen tűnik el szemei elől a fény, ahogy elé libben a férfi, aki minden eddigi igyekezete ellenére a vállának ütközik, s annak hevében leomlik róla a biztonságosan takaró csuklya. Nem láthatták egymást előre, mégis lüktet a halántéka, hogy nem volt óvatosabb. Úgy próbál meg kitérni előle, mintha köddé tudna válni és csak átszivároghatna annak teste és a hideg kőfal között. Mintha az egész meg sem történt volna. Mégis megszilárdul a levegő, nem engedi még egyet lépni, ahogy találkozik annak tekintetével. Ha aranynak nem is mondható, de a topázsárga színű szemek mágnesként vonzzák az övét, s hirtelen ömlik rá ezernyi gondolat a semmiből. Sem eleje, sem pedig vége, csupán kavarog, mintha kővel zúzták volna be a koponyáját és észhez próbálna térni, de a fájdalom hatására nem tisztázódik a gondolat. Tovább fut a másik vonásain, egyértelműen fajtárs. A kócos fekete tincsek látványára ólomsúllyal telítődik meg a mellkasa, mintha csak saját vérét látná, pedig fogalma sincs róla, hogy létezik-e még egy abból, ami ő. Újra a szemeket nézi, majd erővel állítja meg a mozdulatot, hogy ne rázza meg a fejét, jelezve magának, hogy ostobaság, csupán illúzió. Ezrek hasonlítanak egymásra, de ezer közül sem látott még az övéhez hasonló lélektükröket. Végül elenged az inda, ami a lábát tartotta mozdulatlanul a földön, s tesz egy újabb lépést, el akar tűnni mellőle, pedig szívesen megragadná, hogy falhoz szorítsa, hogy ömölhessen ki az ajkán a rengeteg kérdés, amit még megfogalmazni sem tudott.*
1862. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-03-20 08:34:14
Üzenet elküldve: 2025-03-20 08:34:14
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Furcsa páros//
* Mintha valami teljesen más világba csöppent volna. A város összeszedte a bátorságát és visszavágott a bűnszervezeteknek, amit nagyon nehéz lenyelnie! Elvégre mikor a vízre merészkedett, akkor még ő is elhitte, hogy a városi bűnbandákat nem olyan könnyű kiirtani, és lám, kész! Szánalmas! *
- Ők már biztos nem veszik hasznát ezeknek a titkos járatoknak, akkor meg már miért is ne tegyük magunkévá ezeket?
* Megkönnyítené a dolgukat, ha lenne egy gyors kijáratuk a helyről. Persze ha lebuknak, akkor meg bukták az egész rendszert, de ez van, ha veszélyesen akarnak élni! Aki mindent feltesz, annak fel kell készülnie, hogy mindent el is bukik! *
- Barátságosabb göncöt?
* Elrugaszkodik a faltól, majd végignéz magán. Biztos nem a legszebb e vidéken, ám azért csak nem nézhet ki olyan rondán! Talán az arca az egyetlen, amibe belelehetne kötni, de azt nemigen tudja lecserélni, maximum eltakarni, de akkor meg csak kéretlen figyelmet kapnának. *
- Meglátom.
* Majd amint a másik ellép, úgy ő biccent, majd elindul a másik irányba. Hogy merre veszi az irányt, azt egyelőre nem tudja, de az biztos, hogy meglátogat néhány régi ismerőst, hogy felvilágosítsák néhány dologról. *
* Mintha valami teljesen más világba csöppent volna. A város összeszedte a bátorságát és visszavágott a bűnszervezeteknek, amit nagyon nehéz lenyelnie! Elvégre mikor a vízre merészkedett, akkor még ő is elhitte, hogy a városi bűnbandákat nem olyan könnyű kiirtani, és lám, kész! Szánalmas! *
- Ők már biztos nem veszik hasznát ezeknek a titkos járatoknak, akkor meg már miért is ne tegyük magunkévá ezeket?
* Megkönnyítené a dolgukat, ha lenne egy gyors kijáratuk a helyről. Persze ha lebuknak, akkor meg bukták az egész rendszert, de ez van, ha veszélyesen akarnak élni! Aki mindent feltesz, annak fel kell készülnie, hogy mindent el is bukik! *
- Barátságosabb göncöt?
* Elrugaszkodik a faltól, majd végignéz magán. Biztos nem a legszebb e vidéken, ám azért csak nem nézhet ki olyan rondán! Talán az arca az egyetlen, amibe belelehetne kötni, de azt nemigen tudja lecserélni, maximum eltakarni, de akkor meg csak kéretlen figyelmet kapnának. *
- Meglátom.
* Majd amint a másik ellép, úgy ő biccent, majd elindul a másik irányba. Hogy merre veszi az irányt, azt egyelőre nem tudja, de az biztos, hogy meglátogat néhány régi ismerőst, hogy felvilágosítsák néhány dologról. *
1861. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-03-19 20:43:38
Üzenet elküldve: 2025-03-19 20:43:38
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 138
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 138
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Furcsa páros//
*Körvonalazódik a terv, de még közel sincs ahhoz, hogy egy szép képet alkosson. Micsoda szavak, szépet? Egy rusnya, ördögi és kapzsi képet kell festenie, ahol ott állnak ketten a törpével egy szép nagy rakás arany és lehetőleg néhány szép alkatú cafka mellett. Úgy élhetnek egy ideig mint a királyok, ha csak valaki más nem vet szemet az ő szerzett vagyonukra. Mert akkor azoknak a szemét kell majd kiszúrnia.
Kár még előre inni a medve bőrére, van annyi esze, hogy rájöjjön ez akár még halva született ötlet is lehet, ha az előkészületekben már elbuknak. Nem szabad forró fejjel gondolkodni. Ami igazán nagy gond, mert ebben nem jártas. Még. De majd lehetséges ezt is képes megtanulni minél hamarabb.*
-Tetszik a gondolkodás módod.
*Vakarássza ujjával galád módon állát. De bele is kezd a monológba, mesél a törpének mintha amaz kisiskolás lenne. Furcsa is az elképzelés, de hát valljuk be, egyikük sem egyszerű eset.*
-Erről ne engem kérdezz, hogy mi volt. Arról mesélj te, de mostanság néhány kolduson, zsebmetszőn és kéregetőn kívül mást Artheniorban nem látsz. A pletykák azt mondják ide ette őket fene.
*Lehet nem a legjobb személynek hisz, főleg ilyen fontos dolgokban, de ő ennyit tud, hogy mi az igazság, az lehet teljesen más kérdés.*
-Az ám, ha pedig igaz amit mondasz, valami csak maradt a bandákból, némi titkos járat, alagút vagy rejtekhely amit talán magunk javára tudunk fordítani. Bár ehhez sok reményt nem fűzök, de még állhat mellénk a szerencse.
*Jegyzi meg vállát vonva, de úgy érzi most már itt az ideje a tettek mezejére lépni. Meg is paskolja a törpe vállát, el is lép a faltól aminek eddig támaszkodott. Majd így szól fel.*
-Figyelj, én fogom magam, kerítek egy kocsist, vagy valakit aki esetleg elvisz minket a városba. Te pedig szerezz egy kis ellátmányt az útra. Vagy valami barátságosabb göncöt. Legalább az útra.
*Válaszolja, majd ellép a törpétől és integet neki.*
-Majd a Sellőben találkozunk, rendben?
*Biccent a másik irányába, majd ha annak nincs más mondani valója akkor ő távozik is, és megy a maga dolgára.*
*Körvonalazódik a terv, de még közel sincs ahhoz, hogy egy szép képet alkosson. Micsoda szavak, szépet? Egy rusnya, ördögi és kapzsi képet kell festenie, ahol ott állnak ketten a törpével egy szép nagy rakás arany és lehetőleg néhány szép alkatú cafka mellett. Úgy élhetnek egy ideig mint a királyok, ha csak valaki más nem vet szemet az ő szerzett vagyonukra. Mert akkor azoknak a szemét kell majd kiszúrnia.
Kár még előre inni a medve bőrére, van annyi esze, hogy rájöjjön ez akár még halva született ötlet is lehet, ha az előkészületekben már elbuknak. Nem szabad forró fejjel gondolkodni. Ami igazán nagy gond, mert ebben nem jártas. Még. De majd lehetséges ezt is képes megtanulni minél hamarabb.*
-Tetszik a gondolkodás módod.
*Vakarássza ujjával galád módon állát. De bele is kezd a monológba, mesél a törpének mintha amaz kisiskolás lenne. Furcsa is az elképzelés, de hát valljuk be, egyikük sem egyszerű eset.*
-Erről ne engem kérdezz, hogy mi volt. Arról mesélj te, de mostanság néhány kolduson, zsebmetszőn és kéregetőn kívül mást Artheniorban nem látsz. A pletykák azt mondják ide ette őket fene.
*Lehet nem a legjobb személynek hisz, főleg ilyen fontos dolgokban, de ő ennyit tud, hogy mi az igazság, az lehet teljesen más kérdés.*
-Az ám, ha pedig igaz amit mondasz, valami csak maradt a bandákból, némi titkos járat, alagút vagy rejtekhely amit talán magunk javára tudunk fordítani. Bár ehhez sok reményt nem fűzök, de még állhat mellénk a szerencse.
*Jegyzi meg vállát vonva, de úgy érzi most már itt az ideje a tettek mezejére lépni. Meg is paskolja a törpe vállát, el is lép a faltól aminek eddig támaszkodott. Majd így szól fel.*
-Figyelj, én fogom magam, kerítek egy kocsist, vagy valakit aki esetleg elvisz minket a városba. Te pedig szerezz egy kis ellátmányt az útra. Vagy valami barátságosabb göncöt. Legalább az útra.
*Válaszolja, majd ellép a törpétől és integet neki.*
-Majd a Sellőben találkozunk, rendben?
*Biccent a másik irányába, majd ha annak nincs más mondani valója akkor ő távozik is, és megy a maga dolgára.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1882-1901