//Orkoskodás//
- Mi?
*Mondja csupán magának, mikor felfogja, hogy társa mit mondott. Ekkor Rodd már messze jár, csak hitetlenül nézhet utána, ahogy magabiztosan indul a tóhoz. Néhány lépést maga is megtesz oldalra, olyan pozíciót felvéve, ahonnan rálát a Torony bejáratára és hajthatatlan társára is, aki köveket kezd dobálni a vízbe. Kissé ingatni kezdi a fejét, inkább a toronylakók felé pillant, mert az ajtó kinyílik, az idősebb hang pedig megint felszólítja, hogy fedje fel magát. Sóhajt egyet.*
- Jó.
*Morogja maga elé, és visszafordul Rodderigohoz, hogy szóljon neki, de torkán akad a szó és döbbent képet vág.
~Most komolyan levetkőzött?~
Pislog még néhányat, aztán úgy dönt, nem kívánja megfejteni, mire készül a Torony aljában, vagy mihez kezd, ha bejut valahogy. Miközben itt mágiával fenyegetik őket, inkább csak összehúzza a szemét rosszallón, amiért egyedül maradt a hangokkal. Jó, persze, Rodd mondta, hogy menjen vissza a tűzhöz, de véleménye szerint attól még nem lenne nagyobb biztonságban egyikük sem. Úgy dönt, inkább fedezi a hátsóját, amit nem rég volt alkalma megpillantani. Akkor is, ha Rodd észrevette, hogy a szerzetesnő látótávolságban van, és az alsónadrágot esetleg magán hagyta végül. Zeyának ez tökéletesen mindegy ilyen messziről.
Visszasétál tehát a fürdőzőtől a fenyegetéshez, egészen pontosan a rettegett lépcső aljához. Ez alatt a rács eltűnik, és Morgim megidézi a kardos szellemalakot. Zeya nem igazán ért a mágiához, ezért még kevesebb kedve van elindulni fölfelé. A gnóm férfi kióvakodik kérdezni. Mivel a szellemalak nem indul meg felé, most végre olyan hangerővel válaszol nekik, hogy hallhassák.*
- Mondjuk. Zeya vagyok.
*Mivel sem ő, és amennyire tudja, Rodd sem jelent veszélyt, valamint bokrok közt bujkáló orkokról sincs tudomása, a kerub nemsokára feltételezhetően eltűnik. S ha így történik, Zeya csak annyit lát ebből, hogy feltűnik, majd hamarosan elillan, és akkor úgy véli, a varázslat túl gyenge volt. Ez esetben közönyös arcán résnyire ereszti szemhéjait.*
- Zseniális trükk… sokáig bohóckodunk még? Most komolyan… tényleg orknak nézek ki?
*Tárja szét karjait.*
- Átutazóban vagyunk, láttuk, hogy mozgás van a toronyban. De ha gondoljátok, mi jól megvagyunk a táborunkban, reggel pedig továbbállunk.
A hozzászólás írója (Tozeya Nazagaraki) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.10.24 19:56:44