//A csibészek//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Abogr távozásakor elejtett Kilvard megjegyzést nem kommentálja, egy mosollyal kísért bólintással reagál a taláros felé. Hogy kardforgató-e azt maga sem tudja. Mondjuk az biztos, hogy inkább ahhoz ért, mint a mágiához, ha csak azt nem vesszük annak, hogy tudja, hogyan bájolja el zenéjével a lényeket vagy hogy be tudja csapni a többieket, hogy azt lássák amit várnak, ne azt ami történik valójában. Szóval bólint a kérdésre, bár látszik nem nagy meggyőződéssel. A megmutatott rozsdás acélra nézve marad a némajátéknál és megvonja a vállát. Ki tudja, milyen pengéje van egy varázslónak. Lehet ezer éve kovácsolta valami akkori mágusmester és a külseje nem egyéb a korok patinájánál. Uzazd betoppanása előtti utolsó kérdésnél Zeya már előtte elmondja a frankót, így ekkor is csak bólint.
Rodd kérdéseire Uzazd kihúzza magát és magabiztosságot sugárzó tartással büszkén válaszol. A közben gyorsan előkerült dobótőrrel Rodd játszani kezd az ujjai közt. Semmi komoly, csak pörgeti a kezében, de ha valaki ért a fegyverforgatáshoz, akkor rögtön láthatja, hogy bár nem támadó tartások közötti váltásokról van szó, de egy gyakorlott tőrvető akár innen is tud indítani. Aki pedig picit a lelkek zegzugos útjain járatos, az pedig láthatja, hogy olyan pótcselekvésről van szó, amelyből a látszólag hanyag tartású félvér nyugalmat merít. Az álmon meglepődik, de hát ki tudja, mit használ az öreg pernahajder. Lehet őket is látta, hogy ide fognak jönni.
Mintha csak végszóra érkezne, visszatér Abogr. Kilvardot elküldi valami megbízással, majd leül az asztalához és újra belekezd a mondandójába. Rodd figyelmesen hallgatja, feszültségéről csak a kezében oda-vissza pörgő tőr sebessége ad visszajelzést. A tőrön kívül egy dolog vigasztalja: elég élénk a képzelőereje, így ha minden jól megy a valóság a közelében sem lesz annak, amit a félelmei táplálta élénk fantáziája teremtett. Az, hogy a várost megtámadták neki sem új, hisz szerinte valakik a háttérből mozgatták a szerencsétlen szegényeket, hogy azzal gyengítsék, vagy inkább fejezzék le a várost. Az hogy robbanás volt, ami leválasztott a városból egy részt, na, az már új. Egyfelől újra kell értékelnie a fantáziájának nagyságára vonatkozó elképzeléseit, másrészt: Basszus! Még a tőr is megáll a kezében és csak reflexeinek köszönhető, hogy el nem ejti. Arthenior nem egy falu, ami egy sor ház, meg egy sor budi. Az jó nagy gödör lehet, ami kettévágja. Picit bele is sápad a háttérben tevékenykedő erő nagyságába, főleg, hogy elvileg nekik szembe kellene nézniük vele. Abogr asztalra csapása zökkenti vissza a döbbenetből, aminek következtében újra megindul a tőr pörgetése. Az, hogy semmi gond nyilván valami beteg vicc az öregtől, ahogy reményei szerint a leereszkedés, behatolás és tudakolás is. Mondjuk, tudja, hogy nem, csak egyelőre felfogni nem képes, hogy ő aktívan részt vegyen ebben a küldetésnek nevezett öngyilkos valamiben. Az onthirok említésére bőszen elkezdenek dolgozni az agytekervényei, hisz Arcessel jó néhány legendát megismertek, meg persze ő is tanított Roddnak több életre valót belőlük, de nem rémlik neki a név, amit említett Abogr.
A kérdés van-e elhangzása után hirtelen a bőség zavarában megszólalni se tud, de ahogy Zeya felteszi a magáét az ő kérdései is kiszakadnak belőle, még azzal sem törődik, hogy Abogr megválaszolhassa a már feltett kérdést.*
-Egyfelől igen *reagál Zeya kérdésére * -, de kezdjük az elején. *Feláll a székből és kissé színpadiasan dobótőrével egyesével mutat az ujjaira, amiket a kérdések számának megfelelően nyújt ki. * - Egy: Van egy baszott nagy lyuk egy városban, ami felteszem nem két méter mély. Én nem vagyok egy nagy falmászó, de felteszem Kilvard még kevésbé az. Kettő: Aztán ahogy Zeya mondta, ha le is másznánk, ki az a hülye, aki háború idején nem állít őröket. A falon lefelé mászva egy félvak íjász is leszed minket egy törött csúzlival. Három: Aztán tegyük fel, hogy nincs ott őr, mert mondjuk pont imádkozik a tárnák nagy sötét akármijéhez vagy esetleg lejuthatunk nem a város felől, hanem más alagúton, amit kisebb erővel őriznek, hiába értünk be egyben ott vagyunk ahol a part szakad. Az az ő világuk, ismerik, mint a mi a saját nemlétező kertünket. Felteszem, hogy alagutak vannak, amikben könnyű eltévedni. Ha megjelöljük a falakat az jónak tűnik, mert tudjuk merre megyünk, és nyilván nagy baromság, mert ha van sütnivalójuk, akkor erre ők is rájönnek. Aztán csak követni kell a jeleket és megvagyunk. Négy: Aztán ott kukk sötét van. Ha fényt gyújtunk, akkor csak a vak nem vesz észre minket az alapján, de ha véletlenül azok is, akkor tuti van valami olyan szervük, amivel hamarabb kiszúrnak minket, mint ahogy mi észrevesszük őket a fáklya vagy bármi fényénél. Akkor megint csak meszeltek a felderítésnek és nekünk is. Öt: És ugye még a terveknél nem is tartunk. Én az onthirokról vagy mikről még nem halottam. Ugye ha véletlenül az előzőek ellenére a közelükbe is érünk, akkor mi garantálja, hogy egy kukkot is értünk abból, amit mondanak, vagy el tudjuk olvasni a csodák csodájára őrizetlenül hagyott terveiket. * A kezére néz, majd Abogrra. * - Elfogytak az ujjaim, de hidd el, hogy tudnék még kérdezni, csak elsőre ez is elég. * Pár pillanat gondolkodás után elvigyorodik. * - Felteszem ezekre gondoltál, azért ülsz ilyen nyugodtan. * Picit alábbhagy a lendülete és visszaül a székére. * - Mondjuk, ha pozitívan is akarunk gondolkodni, akkor esetleg eljuthatunk a tervekig, de jó volna valami plusz az oldalunkon, amiről Zeya beszélt. Mondjuk egy alagút a másik irányból és figyelemelterelés a gödör felől. Esetleg az őröket meg még néhányukat bakkecskévé változtathatnád vagy lezavarhatnál két három lángoló szobrot vagy mit. Arra tuti sokan kimennének az alagutakból. Vagy ilyesmi. * Néz Abogra az első felindulásból elkövetett szóáradat után. *
A hozzászólás írója (Rodderiego Kryssais) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.11.24 22:38:12