//A csibészek//
*Láthatóan Zeya sem kedveli a taláros mágust, ez talán egy picivel jobb kedvre deríti, de hangulata még mindig távol áll a jótól, sőt talán a közepesen ramatytól is. Az, hogy Uzazdra inkább bízna egy piaci vásárlást, mert a varázslóval kifizettetnék az elmúlt fél év hiányát, vagy inkább küldené bálba a nemesrimákhoz csevegni az egy dolog, de hogy még ehhez akkora arca is legyen, hogy zsírral kelljen kenegetni, hogy egy normál ajtón kiférjen, az már sok neki. Lelkileg felkészül, hogy a szobákba tartva lesz bőven dicsekvő megjegyzés vagy lekezelő félmondat, de ezek elmaradnak. Mondjuk a nagy életigazságok esetleges szétszórása sem túl szimpatikus neki, főleg hogy most igazán van min aggódni, így ki is csusszan a száján egy mormogó ígéret. *
-Majd ezt íratjuk a sírkövünkre. Biztos feldobja majd a látogatókat, akik virágot hoznak. * Aztán eljátszik a gondolattal, ha már feljött, milyen sírfeliratot vésetne a taláros sírjára. Az Így még nem jártam… inkább az övére illene. Az Itt nyugszik Kilvard, jó már neki, hát még nekünk… már szimpatikusabb, el is vigyorodik a morbid viccén. Fönn szinte azonnal elköszön a többiektől, hogy szabaduljon Kilvard jelenlététől. A szobájába érve azonnal lemálház és eldől az ágyon. ~ Talán holnapra elmúlik. Vagy nem, csak majd jobban tudom kezelni. De egy szellőzés tényleg jót tenne. ~ Születik meg a döntése és azonnal magára is kapja a kabátját.
A toronyból kisétál és megkeresi a tegnapi táborhelyet, ahol nekidől a fájának. Több óra is eltelik, ahogy lassan betöltekezik a csenddel és a tó békéjével. A véleménye ugyan nem változott a küldetés veszélyességét illetően, de valahogy sikerült elfogadnia, hogy ő, sőt ők csak kis pontok a világ egészét illetően, ami bár nem ad büszkeségre okot, de legalább esélyt ad arra, hogy esetleges elmúlásuk ne legyen végzetes egy egész városnak. A halál meg csak egy kapu, ami egy útra nyílik. Vagy egy csarnokra tele tivornyázó thargokkal. Esetleg a semmibe. Ezen elmélázik picit, meg is fogalmazódik benne egy hokku, nyilván nem tökéletes, de ma estére jó. Majd fönn leírja, ha el nem felejti, de itt a békés tónál ezt ki is kell mondania.¬*
-A fátyol mögött
Tökéletesség
Létezik a halálban
Virágzik a tél.
*Ahogy a szavai elhalnak a tó fölött behunyja a szemét és még egyszer megforgatja magában a verset. Szereti, ha többféleképpen is lehet értelmezni ezeket, attól függően hogyan tagolja a félelf. Valamiféle megnyugvás keríti hatalmába, ahogy olyankor szokta, mikor kiírja a feszültséget, fájdalmat, félelmet magából. Nem ezért jött, de örül az eredménynek. Picit még elméláz a tó mellett, majd mikor már a mértékkel kortyolt jóféle barackpárlat sem űzi ki tagjaiból a hideg karmait, akkor komótosan elindul a toronyban lévő szobájába. Fenn csak lerúgja magáról a csizmát és betakarózva elteszi magát holnapra. *
A hozzászólás írója (Rodderiego Kryssais) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.12.31 10:06:14