//Tanulmányi válság//
*Az első kérdésre csak biccent, a másikra nem válaszol azonnal, előbb átgondolja, mit is akar mondani. Azt érzi, hogy nem szívesen kerülne hasonló helyzetbe, s valószínű ő is hasonlóképp hibáztatná magát.*
- Nem tudom. Azt hiszem, én is felelősnek érezném magamat. De én nem vagyok jó emberismerő. Ám nem is mindig hagyok időt annak, hogy megpróbáljam megismerni azt, akivel megosztanám a tudásomat. Legfeljebb, ha már ezen rövid idő alatt úgy találom, hogy nem szívesen adnám az illető kezébe azt a hatalmat, amit a mágia biztosít, akkor tagadnám meg a tanítását. Egyébként könnyen lehet, hogy tanítottam már olyasvalakit, akit nem kellett volna. Legalábbis a saját értékrendem szerint...
Ön mit gondol? - *Kérdez vissza, mert kíváncsi, Aborath maga hogy vélekedik erről, mit mondhatott annak a bizonyos különc kollégának.
A korábbi kérdésére érkező választ pedig úgyszintén érdeklődéssel hallgatja. A részéről Abogrot elég furcsának és kiismerhetetlennek tartja. Valahányszor találkozott vele, mintha más és más személy lett volna, így érdekes meghallgatnia, milyen véleménnyel van róla Aborath.*
- De az is lehet, hogy ő is csak a világot kívánja befolyásolni azzal, hogy ennyi pénzt kér... Ha valaki igen gazdag és befolyásos személy nagyon gyorsan hozzájutna a tudáshoz, és közben még a pénze is megmaradna, az meglehet túl nagy hatalom volna már valaki kezében.
Vagy pedig azt kívánja, hogy mi mágusok tanuljunk meg együttműködni és tanítsuk egymást. Vagy épp ellenkezőleg... Számít az önzőségünkre, hogy mindenki magának tartogatja a hatalmat, s így nem is juthatnak túl sokan hozzá a világban. - *Vet fel néhány ötletet, vagy épp gondolatjátékot, mert elég sokat töprengett már ezen, esetenként bosszankodását csillapítandó, mikor sovány erszénye állta útját a tanulásának.*
//Beköszönőben//
*A közelükben mozgolódó alakra beszélgetés közben is rögtön felfigyel, s ezért föl is pillant. Előbb csak szórakozottan, fölmérve, hogy ki lehet az, de mikor látja, hogy nem csak egy ismeretlen erre járó, ott hagyja a tekintetét, mert feltételezi, hogy Nestar tőle szeretne valamit.
A biccentést viszonozza, majd a pénzes erszényre pillant, mit elé helyeznek. Mivel az alkimista nem úgy tűnik, hogy maradni kívánna a társaságukban, ezért el sem gondolkodik rajta, hogy bemutassa a két férfit egymásnak.
Helyette a búcsúzásra föláll és szokásos szertartásosságával mélyen meghajol.*
- Köszönöm. Jó utat! - *Köszön el egyszerűen, majd visszaül a helyére.*
- Vigyázz a napon, nehogy megégessen! - *Kotyog közbe Kilencedik is, pimasz vigyorral integetve Nestarnak. Majd ő is visszatér teája csöndes kortyolgatásához.*