Külső területek - Mágustorony
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 3 (41. - 60. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
60. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2014-02-22 09:22:08
Üzenet elküldve: 2014-02-22 09:22:08
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 18
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 18
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
//Hazudj újra!//
*Már érzi, lábai nem soká húzzák, remeg, s kifáradt, de ez sosem tartotta vissza úti célja elérésében. Noha most nem Arthenior felé igyekszik. Ő tudja miért állt meg eme toronynál, de mások csak találgatni tudják. Őt mindig lázba hozta, mikor olyat tesz ami nem egyértelmű, s az emberek csak nézik, de meg nem értik. Persze most is erről van szó, csak ez most nem egy nagyvonalú talány. Talán csak egy kis rejtélyesség ami magyarázatra vár, de ez a rejtélyesség őt mindig is körül lengte, s ez izgalomba hozta. Sose tudni mikor mit lép a sértésre, bókra, s ugyanúgy azt se tudni miért éppen a mágustorony ajtajánál vár, hogy lábai rászánják magukat a lépésre, ahelyett hogy esésre állnának. Most is próbálja tartani kecses tartását, de elegáns bája kezdi cserbenhagyni, még fejleszteni kéne képességein, hisz, sárma nélkül boldogulnia nehézkes lesz. Még vár néhány percet mielőtt belépne. Fontos az első benyomás, de ilyen szétesett kinézettel aminek birtokában áll most bajos lesz. Elbambul egy kicsit, miközben maga elé bámul. ~Már többször boldogultam külsőm nélkül is. A meggyőzés hatalma még mindig az enyém, ezzel talán kevéske pénzemmel is elboldogulok itt.~
Most már lépéseket tesz a torony felé, és belép ajtaján. Más arcán egyértelműen látszana az a varázslat iránti csodálat, amit Orrolly érez. Rajong a mágiáért, s ő is bele akar kóstolni annak csodás világába. Biztos benne, hogy talál olyan igét, mely segíti tevékenységének végzésében. Ahogy erre gondol agyán átfut egy gondolat, mégpedig az hogy milyen régen csalt már valakit hazugságának visszautasíthatatlan hálójába. Körbenéz a számára ismeretlen, mégis csodás helyen. ~Kissé romos, régies, de ahogy látom azért ez mégsem tartja vissza az összes kalandort.~ Szemei egy ember után vizslatnak, kitől talán megtudakolhatja a mágia valódi mivoltát, s megtanulhatja eme mesterség fortélyait. Gondolatai visszatérnek oda, hogy már ráférne valakinek a szép kis csúnya átverése. Halkan suttogja magának azt a két mondatot, amit végszó ként mondott első áldozatainak.*
-Tagadd le a valóságot! Hozz létre egy hazugságot!
*Már érzi, lábai nem soká húzzák, remeg, s kifáradt, de ez sosem tartotta vissza úti célja elérésében. Noha most nem Arthenior felé igyekszik. Ő tudja miért állt meg eme toronynál, de mások csak találgatni tudják. Őt mindig lázba hozta, mikor olyat tesz ami nem egyértelmű, s az emberek csak nézik, de meg nem értik. Persze most is erről van szó, csak ez most nem egy nagyvonalú talány. Talán csak egy kis rejtélyesség ami magyarázatra vár, de ez a rejtélyesség őt mindig is körül lengte, s ez izgalomba hozta. Sose tudni mikor mit lép a sértésre, bókra, s ugyanúgy azt se tudni miért éppen a mágustorony ajtajánál vár, hogy lábai rászánják magukat a lépésre, ahelyett hogy esésre állnának. Most is próbálja tartani kecses tartását, de elegáns bája kezdi cserbenhagyni, még fejleszteni kéne képességein, hisz, sárma nélkül boldogulnia nehézkes lesz. Még vár néhány percet mielőtt belépne. Fontos az első benyomás, de ilyen szétesett kinézettel aminek birtokában áll most bajos lesz. Elbambul egy kicsit, miközben maga elé bámul. ~Már többször boldogultam külsőm nélkül is. A meggyőzés hatalma még mindig az enyém, ezzel talán kevéske pénzemmel is elboldogulok itt.~
Most már lépéseket tesz a torony felé, és belép ajtaján. Más arcán egyértelműen látszana az a varázslat iránti csodálat, amit Orrolly érez. Rajong a mágiáért, s ő is bele akar kóstolni annak csodás világába. Biztos benne, hogy talál olyan igét, mely segíti tevékenységének végzésében. Ahogy erre gondol agyán átfut egy gondolat, mégpedig az hogy milyen régen csalt már valakit hazugságának visszautasíthatatlan hálójába. Körbenéz a számára ismeretlen, mégis csodás helyen. ~Kissé romos, régies, de ahogy látom azért ez mégsem tartja vissza az összes kalandort.~ Szemei egy ember után vizslatnak, kitől talán megtudakolhatja a mágia valódi mivoltát, s megtanulhatja eme mesterség fortélyait. Gondolatai visszatérnek oda, hogy már ráférne valakinek a szép kis csúnya átverése. Halkan suttogja magának azt a két mondatot, amit végszó ként mondott első áldozatainak.*
-Tagadd le a valóságot! Hozz létre egy hazugságot!
59. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2014-01-22 21:34:30
Üzenet elküldve: 2014-01-22 21:34:30
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 131
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 131
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
//Vaslábú Argus//
*A hosszú séta alatt Hemitár egy szót sem szól. Nézi és ismerkedik az új területtel, ami szeme elé tárul. A hatalmas fák eltakarnak mindent és nem igazán lehet, távolba nézni. Nem zavartatja magát biztosra veszi, hogy Argus tudja, merre tartanak. Mikor megérkeznek, a régi toronyhoz a fiú lélegzete elakad a látványtól. Az épület oly öreg és mégis még mindig méltóságteljesen áll és emelkedik teteje a magasba. Az oldalát zöld mohák lepték be, a kövek repedezettek az ajtó is elég megviseltnek látszik. Belépve a toronyba meglátja az öregembert, akit Argus üdvözöl. Egy igazán kedves őszes öregember látszik rajta, hogy nem sok társasága van. Örül annak, hogy betértünk hozzá. Ezek után Hemitár még jobban örül annak, hogy Argus elhozta ide. Amíg a mágus a beszélt könyvet keresi Hemitár odamegy az öreghez és méltón üdvözli őt.*
- Üdvözletem a nevem Rigolhand Hemitar papnövendék vagyok az itteni templomba és nemrég érkeztem. Örülök, hogy megismerhetem.
*Bemutatkozása végén Hemitár rámosolyog és arcán a tisztelet és megbecsülés tükröződik. Az idős mágus megköszörüli torkát és üdvözli a fiút.*
- Üdvözöllek Hemitár örülök, hogy itt vagy.
*A fiú meglepődik, és boldogság önti el szívét, hogy az öreg mágus ilyen módon üdvözli. Amikor Argus int, neki majd oda siet hozzá és átveszi a könyvet. A vaskos könyvet örömmel kezdi lapozgatni. A meleg időnek köszönhetően elhever a földön és ott kezdi olvasni a könyvet. Jól esik neki a hűvös kő érintése. Az idő egyre jobban telik, de az ifjú Hemitárnak ez nem tűnik fel. A földön fekve lapozgatja a könyvet a lábával fel és le mozdulatokkal kicsit kocogtatva a követ játszik. A számára fontosnak vélt részeket halkan maga előtt ismétli el. Mindig így szokott tanulni mintha az, ahogy kiejti, a szavakat beleégnének emlékezetébe. De most valahogy szokatlanabb, mert érzi is azt, ahogyan jegyzi meg a könyvet. Sok érdekes és jó dolgot olvass a könyvből. Amikor végzet vele a könyvespolchoz siet. Van, neki bőven rutinja benne látja a sorok közötti rendezettséget. Így hát megkeresi, a könyv helyét és visszarakja. A sarokban lát egy seprűt és a két mágus még mindig máshol vannak, így hát úgy dönt, ha már nem tudd elköszönni viszonzás kép felseper, a toronyba mielőtt elmegy. Dolga végeztével még egy pillantást vett a helyre és elindul vissza a templomba.*
*A hosszú séta alatt Hemitár egy szót sem szól. Nézi és ismerkedik az új területtel, ami szeme elé tárul. A hatalmas fák eltakarnak mindent és nem igazán lehet, távolba nézni. Nem zavartatja magát biztosra veszi, hogy Argus tudja, merre tartanak. Mikor megérkeznek, a régi toronyhoz a fiú lélegzete elakad a látványtól. Az épület oly öreg és mégis még mindig méltóságteljesen áll és emelkedik teteje a magasba. Az oldalát zöld mohák lepték be, a kövek repedezettek az ajtó is elég megviseltnek látszik. Belépve a toronyba meglátja az öregembert, akit Argus üdvözöl. Egy igazán kedves őszes öregember látszik rajta, hogy nem sok társasága van. Örül annak, hogy betértünk hozzá. Ezek után Hemitár még jobban örül annak, hogy Argus elhozta ide. Amíg a mágus a beszélt könyvet keresi Hemitár odamegy az öreghez és méltón üdvözli őt.*
- Üdvözletem a nevem Rigolhand Hemitar papnövendék vagyok az itteni templomba és nemrég érkeztem. Örülök, hogy megismerhetem.
*Bemutatkozása végén Hemitár rámosolyog és arcán a tisztelet és megbecsülés tükröződik. Az idős mágus megköszörüli torkát és üdvözli a fiút.*
- Üdvözöllek Hemitár örülök, hogy itt vagy.
*A fiú meglepődik, és boldogság önti el szívét, hogy az öreg mágus ilyen módon üdvözli. Amikor Argus int, neki majd oda siet hozzá és átveszi a könyvet. A vaskos könyvet örömmel kezdi lapozgatni. A meleg időnek köszönhetően elhever a földön és ott kezdi olvasni a könyvet. Jól esik neki a hűvös kő érintése. Az idő egyre jobban telik, de az ifjú Hemitárnak ez nem tűnik fel. A földön fekve lapozgatja a könyvet a lábával fel és le mozdulatokkal kicsit kocogtatva a követ játszik. A számára fontosnak vélt részeket halkan maga előtt ismétli el. Mindig így szokott tanulni mintha az, ahogy kiejti, a szavakat beleégnének emlékezetébe. De most valahogy szokatlanabb, mert érzi is azt, ahogyan jegyzi meg a könyvet. Sok érdekes és jó dolgot olvass a könyvből. Amikor végzet vele a könyvespolchoz siet. Van, neki bőven rutinja benne látja a sorok közötti rendezettséget. Így hát megkeresi, a könyv helyét és visszarakja. A sarokban lát egy seprűt és a két mágus még mindig máshol vannak, így hát úgy dönt, ha már nem tudd elköszönni viszonzás kép felseper, a toronyba mielőtt elmegy. Dolga végeztével még egy pillantást vett a helyre és elindul vissza a templomba.*
58. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2014-01-22 19:42:49
Üzenet elküldve: 2014-01-22 19:42:49
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 347
OOC üzenetek: 87
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 347
OOC üzenetek: 87
Játékstílus: Vakmerő
//Rigolhand Hemitar//
//Tündérkert//
*Miután felsegítette a fiút, az megmerevedik, mint egy szobor, s a lába elé néz. Argust úgy érzi, hogy a környezet hirtelen lehűl, és egyszerre felmelegszik. Úgy érzi, hogy a szél hirtelen feltámad, de a ruhája meg sem mozdul, ahogy a virágok sem hajolnak meg. ~Hihetetlen. Ez a Kapcsolat.~ Elmosolyodik. Maga sem gondolta volna, hogy sikerül a kapcsolat. ~Tényleg különleges ez a gyermek.~ Pár perc múlva megrázkódik a gyermek, s könnyek szöknek a szemébe. Már az időjárást is normálisan érzékeli a mágus. A fiú letörli a könnyeit a talárjával, majd Argusra néz, s közli, hogy érezte a kapcsolatot.*
-Semmi baj, *mondja a fiúnak a varázsló, mintha az bűnt követet volna el.* már érzed.
*A fiú kérleli a férfit, hogy majd jöjjenek vissza erre a csodálatos helyre, de Argus nem válaszol neki.*
//Mágustorony//
*Hosszú ideig bolyonganak, mire rátalálnak a toronyra. A torony teljesen elhagyatottnak látszódik, ahogy mindig is, de a férfi tudja az igazat. Megáll a bejárat előtt, s megszólal.*
-Üdvözletem Mester! A segítségére volna szükségem. *Hajol meg az ajtó előtt. Pár pillanat múlva az ajtó feltárul. Argus belép az ajtón, s örömmel látja az idős mestert a tűz körül teázgatni. A fiatal mágus oda megy hozzá fejet hajt.*
-Mester. *köszönti a hatalmasságot.* Egy könyvet keresek a Víz városáról.
*Az idős varázsló biccent, s mutat az északi fal felé, ahol egy könyv kékes derengésben kezd el fényleni. Argus oda megy, s leemeli a nehéz bőr kötet. A könyv borítóján a víz címere hirdeti a könyv tartalmát. Argus int a fiúnak, hogy jöjjön közelebb, közben ő elkezdi fellapozni. ~A víz útja, a víz hatalma, a víz átka, a gyógyító víz, Lihanech városa, a vízőrség, a fekete víz, a jég dala, a víz és az elemek kapcsolata~ olvassa a fejezetcímeket.*
-Ez jó lesz. *mondja csak magának, majd oda fordul a fiúhoz.* Ajánlom, hogy olvasd el az ötödik, és a kilencedik fejezetet. Talán segít megérteni néhány dolgot.* Feláll, s ott hagyja a fiút, de még visszafordul.* Ha végeztél, akkor menj pihenni, majd keresd fel Darelt. Én is a Pegazusba megyek majd, de még előtte van egy kis dolgom. *Visszasétál az idős mágushoz, aki már kitöltötte neki a csésze teát. Leül mellé, s csendben megisszák a teájukat.*
-Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz lesz tanítani valakit. *Ismeri be Argus, de az idő varázsló nem mond semmi, csak tölt neki még egy csésze teát.*
//Tündérkert//
*Miután felsegítette a fiút, az megmerevedik, mint egy szobor, s a lába elé néz. Argust úgy érzi, hogy a környezet hirtelen lehűl, és egyszerre felmelegszik. Úgy érzi, hogy a szél hirtelen feltámad, de a ruhája meg sem mozdul, ahogy a virágok sem hajolnak meg. ~Hihetetlen. Ez a Kapcsolat.~ Elmosolyodik. Maga sem gondolta volna, hogy sikerül a kapcsolat. ~Tényleg különleges ez a gyermek.~ Pár perc múlva megrázkódik a gyermek, s könnyek szöknek a szemébe. Már az időjárást is normálisan érzékeli a mágus. A fiú letörli a könnyeit a talárjával, majd Argusra néz, s közli, hogy érezte a kapcsolatot.*
-Semmi baj, *mondja a fiúnak a varázsló, mintha az bűnt követet volna el.* már érzed.
*A fiú kérleli a férfit, hogy majd jöjjenek vissza erre a csodálatos helyre, de Argus nem válaszol neki.*
//Mágustorony//
*Hosszú ideig bolyonganak, mire rátalálnak a toronyra. A torony teljesen elhagyatottnak látszódik, ahogy mindig is, de a férfi tudja az igazat. Megáll a bejárat előtt, s megszólal.*
-Üdvözletem Mester! A segítségére volna szükségem. *Hajol meg az ajtó előtt. Pár pillanat múlva az ajtó feltárul. Argus belép az ajtón, s örömmel látja az idős mestert a tűz körül teázgatni. A fiatal mágus oda megy hozzá fejet hajt.*
-Mester. *köszönti a hatalmasságot.* Egy könyvet keresek a Víz városáról.
*Az idős varázsló biccent, s mutat az északi fal felé, ahol egy könyv kékes derengésben kezd el fényleni. Argus oda megy, s leemeli a nehéz bőr kötet. A könyv borítóján a víz címere hirdeti a könyv tartalmát. Argus int a fiúnak, hogy jöjjön közelebb, közben ő elkezdi fellapozni. ~A víz útja, a víz hatalma, a víz átka, a gyógyító víz, Lihanech városa, a vízőrség, a fekete víz, a jég dala, a víz és az elemek kapcsolata~ olvassa a fejezetcímeket.*
-Ez jó lesz. *mondja csak magának, majd oda fordul a fiúhoz.* Ajánlom, hogy olvasd el az ötödik, és a kilencedik fejezetet. Talán segít megérteni néhány dolgot.* Feláll, s ott hagyja a fiút, de még visszafordul.* Ha végeztél, akkor menj pihenni, majd keresd fel Darelt. Én is a Pegazusba megyek majd, de még előtte van egy kis dolgom. *Visszasétál az idős mágushoz, aki már kitöltötte neki a csésze teát. Leül mellé, s csendben megisszák a teájukat.*
-Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz lesz tanítani valakit. *Ismeri be Argus, de az idő varázsló nem mond semmi, csak tölt neki még egy csésze teát.*
57. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2014-01-07 18:16:25
Üzenet elküldve: 2014-01-07 18:16:25
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1689
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1689
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Megfontolt
*Learon Derin a kulacsában lévő vizet nézegeti. Nem tudja elhinni a mágus szavait, amit a naplóba írt.*
~Még, hogy egy kulacs vízzel egy királyságot megdöntött. Na persze!~
*Tudja ugyan, hogy a naplóban sokat szépít az igazságon de, hogy ilyet állítson azt túlzásnak tartja. Mindenesetre elég vad dolgokat ír a napló. Végzett a könyvel, úgyhogy oda szeretné adni a mágusnak, hogy más is tanulhasson belőle, ne csak ő. Biztos hasznos lesz sok embernek rajta kívül. Valamiért a megsárgult iromány befejeződik a háromnegyedénél és csak a levegő és a vízmágiát taglalja, a többit nem. Belép a toronyba. Az idős bölcs egy csésze teával várja.*
-Tudtam, hogy visszajössz, de nem vártam, hogy ilyen hamar. Remélem, hogy megiszol egy csésze teát, míg megkeresem neked Gred mester régi naplójának folytatását.
*Learon Derin nem is tudja, mit gondoljon, már kezdi megszokni, hogy az öreg olyanokról is tud, amit nem kéne neki. De örül, hogy megkapja a napló végét is. Mikor a mágus a kezébe adja, azt is mondja neki, hogy a naplót tartsa meg és majd adja tovább annak, akit érdemesnek lát rá.*
~Tehát azok a mutatványosok is tőle kapták.~
*Learon meg merne rá esküdni, hogy az öreg a gondolataira válaszol bólint egyet, de lehet, hogy csak a szeme káprázik.*
-A víz mágiát szeretném megtanulni. Lehet, hogy mutatványos varázsló szeretnék lenni, de azt olvastam, hogy gyógyítani is lehet vele. Ígéretes munkának tűnik az is.
-Igen fiam! Mindenesetre jobb, mint ugrálni a főtér közepén, mikor hatalmas tudás van a birtokodban.
*Odavezeti egy olyan szekrényhez, amiben alapvető dolgok vannak a vízmágiáról.*
-Itt elkezdheted tanulmányaid.
~Persze, de ez az utolsó alkalom, hogy ide jövök. Arthenior templomában kedvesebbek voltak a papok.~
*Forrong magában. Ott sohasem mondták neki, hogy nem adhatja el a képességeit mindenféle parasztoknak. Mindenesetre, ha már itt van, nem hagyja veszni az alkalmat. Tanul. Elkezdi átlapozgatni a könyveket. Most sokkal jobban tud koncentrálni, mint utóbb, mikor alig tudta elolvasni a szavakat. Néhány dolognál, amit nem ért, a mágus még segítséget is nyújt neki. Kezd szimpatikussá válni a vén mágus, de közel sem annyira, hogyha van más lehetősége itt maradjon. nehéz lesz átutazni Artheniorba, mikor itt van az otthona, amit nemrég épített, de valahogy meg fogja oldani. Sok ideje van még, míg elkezdheti a szakmáját, úgyhogy nem aggódik a későbbi vándorlás miatt. De az, hogy ilyen hamar ingázásra kényszerül a két város között, kissé elszomorítja. Hirtelen rájön, hogy gondolatai elkalandoztak, így visszatér az ismeretlen írásjelek tanulmányozására és megkéri az öreg varázslót, hogy kezdje el elölről a magyarázatot.*
~Jaj, de sokáig fog ez még tartani.~
*Sóhajt egyet, vesz egy mély levegőt és visszatér a szavak memorizálásához, ami egyáltalán nem erőssége.*
~Még, hogy egy kulacs vízzel egy királyságot megdöntött. Na persze!~
*Tudja ugyan, hogy a naplóban sokat szépít az igazságon de, hogy ilyet állítson azt túlzásnak tartja. Mindenesetre elég vad dolgokat ír a napló. Végzett a könyvel, úgyhogy oda szeretné adni a mágusnak, hogy más is tanulhasson belőle, ne csak ő. Biztos hasznos lesz sok embernek rajta kívül. Valamiért a megsárgult iromány befejeződik a háromnegyedénél és csak a levegő és a vízmágiát taglalja, a többit nem. Belép a toronyba. Az idős bölcs egy csésze teával várja.*
-Tudtam, hogy visszajössz, de nem vártam, hogy ilyen hamar. Remélem, hogy megiszol egy csésze teát, míg megkeresem neked Gred mester régi naplójának folytatását.
*Learon Derin nem is tudja, mit gondoljon, már kezdi megszokni, hogy az öreg olyanokról is tud, amit nem kéne neki. De örül, hogy megkapja a napló végét is. Mikor a mágus a kezébe adja, azt is mondja neki, hogy a naplót tartsa meg és majd adja tovább annak, akit érdemesnek lát rá.*
~Tehát azok a mutatványosok is tőle kapták.~
*Learon meg merne rá esküdni, hogy az öreg a gondolataira válaszol bólint egyet, de lehet, hogy csak a szeme káprázik.*
-A víz mágiát szeretném megtanulni. Lehet, hogy mutatványos varázsló szeretnék lenni, de azt olvastam, hogy gyógyítani is lehet vele. Ígéretes munkának tűnik az is.
-Igen fiam! Mindenesetre jobb, mint ugrálni a főtér közepén, mikor hatalmas tudás van a birtokodban.
*Odavezeti egy olyan szekrényhez, amiben alapvető dolgok vannak a vízmágiáról.*
-Itt elkezdheted tanulmányaid.
~Persze, de ez az utolsó alkalom, hogy ide jövök. Arthenior templomában kedvesebbek voltak a papok.~
*Forrong magában. Ott sohasem mondták neki, hogy nem adhatja el a képességeit mindenféle parasztoknak. Mindenesetre, ha már itt van, nem hagyja veszni az alkalmat. Tanul. Elkezdi átlapozgatni a könyveket. Most sokkal jobban tud koncentrálni, mint utóbb, mikor alig tudta elolvasni a szavakat. Néhány dolognál, amit nem ért, a mágus még segítséget is nyújt neki. Kezd szimpatikussá válni a vén mágus, de közel sem annyira, hogyha van más lehetősége itt maradjon. nehéz lesz átutazni Artheniorba, mikor itt van az otthona, amit nemrég épített, de valahogy meg fogja oldani. Sok ideje van még, míg elkezdheti a szakmáját, úgyhogy nem aggódik a későbbi vándorlás miatt. De az, hogy ilyen hamar ingázásra kényszerül a két város között, kissé elszomorítja. Hirtelen rájön, hogy gondolatai elkalandoztak, így visszatér az ismeretlen írásjelek tanulmányozására és megkéri az öreg varázslót, hogy kezdje el elölről a magyarázatot.*
~Jaj, de sokáig fog ez még tartani.~
*Sóhajt egyet, vesz egy mély levegőt és visszatér a szavak memorizálásához, ami egyáltalán nem erőssége.*
56. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2014-01-05 16:30:27
Üzenet elküldve: 2014-01-05 16:30:27
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1689
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1689
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Megfontolt
*Learon Derin hosszú út után érkezik oda, ahova elindult. Két napja folyamatosan gyalogolt, hogy eljusson ide. Ez az a hely, amit azok a cirkuszosok említettek. Itt kell lennie egy nagy tudású bölcsnek, aki kitaníthatja a trükkjeire, hiszen másokat is megtanított rá. Miért ne tanítaná meg őt is. Ezzel a gondolattal lép be a terembe. Vagyis csak azután, miután kopogott, de senki nem nyitott neki ajtót. A hatalmas fa szárnyak nyikorgás nélkül tárulnak ki előtte. Bent egy öregember ül egy széken egy asztalnál.*
-Üdvözöllek fiam!
*Szól Learon Derinhez a vén mágus. Ő egy meghajlással köszönti az idős mestert.*
-Ha még nincs semmi kérdésed, akkor javaslom, előbb néz körül ezek között a tekercsek és könyvek között, hátha nem is kell kérdezned semmit.
*Learon úgy tesz, ahogy az öregember mondja. Nem akarja az ismeretlen idejét rabolni mindenféle felesleges kérdésekkel. Nagyon óvatosan nyitja ki az első könyvet. A szövege valami érthetetlen nyelven íródott, amit nem tud megfejteni. Visszarakja tehát és egy másikat emel le a polcról. Ebben a könyvben támadó és harci varázslatok vannak, ami őt nem érdekli. Neki valami látványos, vagy hasznos kell, amiért fizetnek az emberek, ha meglátják. Az öregember, mintha olvasná a gondolatait, odalépdel mellé és leemel egy könyvet, amit a kezébe ad, de előtte még elmond neki valamit, ami Learont nem is érdekli igazán, de azért köszönettel fogadja a tanácsot.*
-A mágia nem szórakoztatás, gyermekem. Nem szívesen adom oda neked ezt a könyvet, de nem is dönthetek helyetted.
*Bólint egyet a az öreg mondataira, de már nyitja is ki a könyvet és a földön ülve olvassa a szavakat. Ez a könyv már sokkal jobban tetszik neki. Ez már olyan dolgokat ír, ami a többi embernek is tetszene, talán meg is fizetnék.*
-Üdvözöllek fiam!
*Szól Learon Derinhez a vén mágus. Ő egy meghajlással köszönti az idős mestert.*
-Ha még nincs semmi kérdésed, akkor javaslom, előbb néz körül ezek között a tekercsek és könyvek között, hátha nem is kell kérdezned semmit.
*Learon úgy tesz, ahogy az öregember mondja. Nem akarja az ismeretlen idejét rabolni mindenféle felesleges kérdésekkel. Nagyon óvatosan nyitja ki az első könyvet. A szövege valami érthetetlen nyelven íródott, amit nem tud megfejteni. Visszarakja tehát és egy másikat emel le a polcról. Ebben a könyvben támadó és harci varázslatok vannak, ami őt nem érdekli. Neki valami látványos, vagy hasznos kell, amiért fizetnek az emberek, ha meglátják. Az öregember, mintha olvasná a gondolatait, odalépdel mellé és leemel egy könyvet, amit a kezébe ad, de előtte még elmond neki valamit, ami Learont nem is érdekli igazán, de azért köszönettel fogadja a tanácsot.*
-A mágia nem szórakoztatás, gyermekem. Nem szívesen adom oda neked ezt a könyvet, de nem is dönthetek helyetted.
*Bólint egyet a az öreg mondataira, de már nyitja is ki a könyvet és a földön ülve olvassa a szavakat. Ez a könyv már sokkal jobban tetszik neki. Ez már olyan dolgokat ír, ami a többi embernek is tetszene, talán meg is fizetnék.*
55. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2013-12-12 02:21:26
Üzenet elküldve: 2013-12-12 02:21:26
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 347
OOC üzenetek: 87
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 347
OOC üzenetek: 87
Játékstílus: Vakmerő
*Hosszú ideje sétál a sziklák között, mire megtalálja a toronyhoz vezető ösvényt. A torony már nem adja vissza egykori pompáját, mára csak egy a sok épület közül, amiket elnyel az idő homálya.*
"Nem úgy néz ki, mint ahol élne valaki. De ha nem lakna itt senki, akkor miért küldött volna ide az óriás? Egy próbát megér."
*Lassú léptekkel megindul a torony felé. Amikor elér az ajtó elé, akkor megáll, hogy eldöntse mi is lenne most a helyes.*
"Ha kopogok, és ellenséges lények vannak bent, akkor tudtukra adom, hogy jövök. Ha nem kopogok, és benyitok, akkor megsérthetem a bent lévő öreg varázslót."
*Pár percig gondolkozik, majd úgy dönt, hogy bekopog. Végtelennek tűnő ideig nem történik semmi, amikor már nyúl a kilincsért, hogy benyisson, akkor nyílik ki az ajtó.
Egy vénséges vén öregember görnyedt tartással, hálóingben, és hálósapkában nyit ajtót.*
- Gyere be, s melegedj meg a tűznél. * Hívja be a fiatalt. Argusnak furcsa, hogy ilyen egyszerűen beengedi, legalább bejut.
A torony földszintje egyetlen hatalmas csarnok, amelynek a padlója tele van rúnákkal, és mágikus jelölésekkel. A falak mentén könyvek, tekercsek százai sorakoznak. Két oldalt két lépcső vezet, az egyikük felfelé, a másik lefelé. A terem közepén egy tűzrakóhelyen parázslik a fény, majd az idős mágus tűzifát rak rá, s megkéri a fiút, hogy jöjjön közelebb a tűzhöz. A teremben közel harminc kör asztal lehet, mindegyiknél legalább 8 szék.*
"Rengeteg mágust képezhettek itt ki."
* Oda megy az öreg varázslóhoz. Az egyik székre lerakja a tarisznyáját, s a botját is mellé helyezi. Ő maga pedig leül a mellette lévő székre.
Az idős varázsló leveszi a teáskannát a tűzről, s tölt a két csészébe. Argus meg merne rá esküdni, hogy előbb még nem volt sem csészék, sem teáskanna.*
- Mi hozott ide ilyen későn? * Érdeklődik kedvesen az öreg mágus.*
- Segítségre volna szükségem. S abban reménykedem, hogy ön tud nekem segíteni. *kezdi óvatosan a fiatal. Az idős beleszürcsöl a forró teába, közben a fiatalt nézi, de az nem akar megszólalni.*
- Folytasd, kérlek. * Kérleli az öreg.*
- Rendben. Valaha volt két fivér, akik arról álmodtak, hogy többek lesznek, mint amik valójában. Mindenki kinevette őket. Majd egy napon találtak egy könyvet, egy tőrt, egy gyűrűt. A tőrt, és a gyűrűt tartották hasznosnak, a könyvről pedig azt hitték, hogy alig kapnak érte pénzt. De nem adták el őket, napokkal később a Hold fénye megvilágította könyvet, s a Hold fénye új rajzolatok, és szöveget fedett fel előttük.* Argus belekortyol a teába, hogy megnedvesítse kiszáradt ajkát.*
- A könyv megígérte nekik, hogy segít nekik, megmutatta nekik a mágia ösvényét. Egyre jobban beleásták magukat a könyvbe. Nem elégedtek meg avval a kicsivel, amit adott a könyv. Keresték benne a többi tudást. Hosszú hónapok teltek el, mire megtalálták, amit kerestek. A létező legnagyobb hatalmat. Csak egy dolgot kell érte tenniük. *Ismét innia kell. Legjobb napon sem tudja zökkenőmentesen ezt kimondani, hiszen annyira borzasztó. *
- Fel kell áldozniuk egy Fehér Kecskét. *Nem mer az idős varázsló szemébe nézni, amikor kimondja, de utána fürkészi az arcát, de azon semmi sem látható. Mintha egy délutáni teázáson lenne.
- Egyikük nem merte megtenni, de a másik hatalmat akar, bármi áron. Sokat vitatkoztak, hogy mi a helyes. Megelégedni a csekély hatalommal, de tiszta szívvel élni, vagy megszerezni a hatalmat, amivel bármit elérhet az ember. Megromlott a viszonyuk. Egyre többet veszekedtek, s végül odáig jutottak, hogy egymás ellen használták a hatalmukat. Egyikük képes lett volna elvágni a másik életfonalát, hogy evvel meggátolja a Rítusba. A másik már azt tervezte, hogy a másikat használja fel a rítushoz.
*Argus nagyot sóhajt.*
- Végül egy szerencsétlenség adta meg a választ, amit kerestek. Bányaomlás történt, s az apjuk súlyosan megsérült. Tudták, hogy nincs elég erejük, hogy megmentsék, ezért megtették.
*Argus szemébe könnycsepp szökik, de egy határozott mozdulattal letörli.*
- Levágták a Fehér Kecskét. Hatalmuk akkora lett, amekkorát előtte el sem tudtak képzelni. Nem csak apjuk életét tudták megmenteni, hanem még számos ember életét is a faluban. Boldogságuk nem ismert határokat, azt hitték, hogy ők ketten a világ urai. Nem volt több gondjuk. Egészen a következő Teliholdig.
*Mosolyra húzódik Argusz szája. Alig észrevehető, de az idős varázsló figyelmét nem kerüli el.*
- Másnap reggelre a hatalmuk nagy részét elvesztették. Tanácstalanul álltak, nem értették, hogy mi történik velük. Egy újabb hónap elteltével, még jobban meggyengültek. De nem tudták megmondani a választ. Több mint három hónap telt el, mire megtalálták, amit kerestek. Ha nem áldozzák fel minden hónapban a Fehér Kecskét, akkor a hatalmuk minden Holddal megfeleződik, s ez maradandó. Hiába áldozzák fel minden hónapban, a hatalmuk nem nőne vissza, csak nem csökkenne.
*Argus átadja az üres csészéjét az idős mágusnak, az szó nélkül utántölti neki.*
- Ismét szemben álltak. A hataloméhes, most sokkal jobban megrémült, hiszen már pontosan tudja, hogy mit veszíthet el a késlekedéssel, de a másik nem egyezik bele. Először is csak azért tette meg, mert nem maradt más választásuk. Nem próbálták egymást meggyőzni, mivel tudták, hogy esélytelen. Ezért mindenki a maga módján kezdte el megoldani a problémát. Az egyikük a magányos beletörődést választotta, míg a másik egymaga elvégezte a Rítust. Ne hatot. A hatalmuk meggyengült. Ismét elkezdődött a testvérek viszálya. Apjuk próbált rendet parancsolni, de a fiúk nem hallgattak rá. Végül megküzdöttek, de nem voltak képesek legyőzni a másikat. Hosszú hónapok teltek el a fivérek háborúskodásával, mígnem az egyikük előállt a megoldással. A könyvben írnak egy rítusról, amely megköti a hatalmat örök életre, s nem kell mindig feláldozni a Fehér Kecskét.
* Argus előveszi a tarisznyájából a gyűrűt, amelyet elrakott a bandita után. Lerakja az asztalra, az idős mágus egy pillantást vet rá, de nem nagyon foglalkozik az ékszerrel, inkább a fiatalember arcét fürkészi.*
- Mind a ketten hosszasan tanulmányozták a megoldást. Csak annyi a dolguk, hogy egy rítus keretében bemutassák a Legfőbb áldozatot. Hosszasan tanulmányozták a Legfőbb áldozat meghatározását, s elkezdték mérlegelni a dolgot.
*Argus lehunyja a szemét.*
-Vér, a Vérből.
Szív, a Szívből.
Test, a Testből.
Lélek, a Lélekből.
Élet, az Életből.
*Argus kinyitja a szemét, és nagyon sóhajt. Végig bírta mondani, nem gondolta.*
- Eldöntötték, hogy megteszik. Heteken keresztül készültek, hogy megtegyék. A megadott idő előtt már minden meg volt, csak az áldozat kellet. Az utolsó napokban nem aludtak. Tudták, hogy nem helyes, amit tesznek, de megmagyarázták maguknak. Szükséges rossz. A hatalmunkkal sokkal több embert menthetünk meg. Nincs más választásuk. Szükségük van a hatalomra. Eljött az este.
*Argus abbahagyta. Nem tudja folytatni. Érzi, hogy minden erő elszáll belőle. Feláll. Az idős mágus megfogja a kezét, amelyből olyan melegség árasztja el, amelyet talán soha nem érzett. Visszaül, és folytatja.*
-Megtették. Kivitték a húgukat az erdőbe. Otthon azt mondták, hogy medve támadt rájuk. Az apjuk szíve megszakadt. Szinte az eszét vette a fájdalom, s a két fivér hiába akart segíteni. Hatalmas erőknek parancsoltak, de mégsem tudták megvigasztalni az apjukat.
*Argus felnéz a plafonra, mintha onnét várná a folytatást.*
- Végül az egyik úgy döntött, hogy elmondja, hiszen csak evvel menthetik meg az apjukat. De ez nem nyújtott vigaszt, hanem csak felszította a parázsló tüzet, akár a szesz a kandalló tüzét. Nem akarta bántani az apját, ezért örök álomra száműzte, hogy majd egyszer felébressze, amikor készen áll.
*Argus pillanatokig nem szólalt meg, csak pár másodperc, de mégis éveknek tűnt.*
- A másik fivér megkapta, amit akart. Nem törődött semmi mással, hiszen neki mindene meg volt. Megkapta a hatalmat, amit akart. Sikeresen megvezetett a testvérét. Elmondta neki, hogy ő maga idézte elő a bányaomlást, mert tudta, hogy avval rá bírja venni. Nem hitt a fülének. Harcolni kezdtek, de úgy ahogy, eddig még soha. A falú elpusztult az ő csatározásukba. Nem csak az épületek semmisültek meg, de azok a személyek is, akik nem voltak hajlandóak időben elmenekülni. Hét nap, hét éjszaka csatároztak, de nem tudtak győzni. Rájöttek, hogy másképpen kell dönteniük.
*A fiatal varázsló lenéz a jobb tenyerére, mintha oda lenne felírva.*
-Békésebb megoldást akartak, amivel el tudják dönteni a kérdést. Úgy döntöttek, hogy mind a ketten kiválasztanak 3-3 embert, akik harcolni fognak egymás ellen, az győz, akinek az utolsó embere megmarad. Nem sikerült. Hamarabb fizették le, fenyegették meg, mérgezték meg, ölték meg a másik embereit, minthogy azoknak esélyük lett volna megismerniük az ellenfeleiket.
*Gyorsan kiissza a teáscsészéjét a fiatal mágus.*
-Megegyeztek. Mind a ketten lemondanak a hatalmukról. Megtették a szükséges előkészületeket, majd végrehajtották a lemondást.
*Argus ismét az Idős mágus arcát fürkészi, de ugyan olyan kiismerhetetlen, mint az elején.*
- A két fivér felébredt. Lelkesen elmesélték egymásnak, hogy mit álmodtak. Mindketten ugyan azt, az álom egy könyvről, egy tőrről, és egy gyűrűről szólt. Szinte alig tudták elhinni. Reggelinél megölelték a húgukat, és az apjukat, akik értetlenül álltak a fiúk érzelem kitörésük előtt.
*Argus megemeli a csészéjét, s meglepve tapasztalja, hogy tele van. Iszik belőle.*
- Nagyon vidámok voltak a fiúk egész nap. Este kimentek az erdőbe játszani. Majd villám csapott az egyik fába. A fa gyökereinél egy könyvet, egy tőrt, egy gyűrűt találtak. Nagyon megörültek neki. Már nem emlékeztek az álomra.
*Argus pár percig csendben ül, s csak a csészéje alját néz, hogy összeszedje magát. Az idős mágus közeben megigazítja a hálósapkáját, majd vizet tesz fel a tűzre, egy újabb adag teához.*
-Maga szerint... *kezdi kérdezni Argus, de az idős mágus mutató úját a szájára teszi, s így szól.*
-Meghallhattalak. Most kérlek hallhass meg te is. Ne kérdezz semmit, ne mondj semmi többet. Csak hallgasd meg, amit mondani akarok. Utána pedig gondolkozz el azon.
*Argus némán bólint. Nem érti, de elfogadja az idős mágus döntését.*
- Az úton mi magunk járunk, nem az álmaink. Biztos, hogy én vagyok, az az ember, akinek meg kell válaszolnia a kérdéseidet?
Feláll az idős mágus, s elindul a felfelé vezető lépcsőn. Mielőtt felmenne, azelőtt visszafordul, s megszólal.
-Olvass, ha akarsz, maradj addig, amíg szeretnél. Itt nem lesz semmi baj. *Hangja olyan kedves, mintha csak egy nagymama lenne, aki sütivel kínálja az unokáját.*
-Köszönöm. *Csak ennyit bír kimondani Argus. Nézi, ahogy az idős varázsló felmegy. Odamegy a tűzhöz, és leveszi a teát róla, s tölt egy csészével magának. Belekortyol, de túl forró. Lerakja, majd elkezdi körbejárni a polcokat.*
-Csodálatos. *jegyzi meg a polcok tanulmányozása közben. Lenyűgözi a rendszerezés pontossága, és hatékonysága. Nem egyszerű rendszerezésről van szó, hanem olyanról, amelyet csak egy nagy tudású bölcs képes megalkotni.*
"Erre én soha nem leszek képes."
*Látszólag véletlenszerű helyekről vesz le tekercseket, de aki ismeri a rendszert, az tudja, hogy mindennek saját azonosítója van, s ezek az azonosítók jól behatárolt geometria szerint helyezkednek el a V dimenziós térben. Miután össze szedte, amikre szüksége van, akkor visszaül velük. Három kupacba helyezi őket. Egyet tesz balra, párat előre, s a legtöbbet jobbra. Ahogyan megszokta az évek alatt. Jobbról elkezdi olvasni a bonyolult írásokat, hogy megértse, amit az idős mágus tanítani akar neki.*
"Nem úgy néz ki, mint ahol élne valaki. De ha nem lakna itt senki, akkor miért küldött volna ide az óriás? Egy próbát megér."
*Lassú léptekkel megindul a torony felé. Amikor elér az ajtó elé, akkor megáll, hogy eldöntse mi is lenne most a helyes.*
"Ha kopogok, és ellenséges lények vannak bent, akkor tudtukra adom, hogy jövök. Ha nem kopogok, és benyitok, akkor megsérthetem a bent lévő öreg varázslót."
*Pár percig gondolkozik, majd úgy dönt, hogy bekopog. Végtelennek tűnő ideig nem történik semmi, amikor már nyúl a kilincsért, hogy benyisson, akkor nyílik ki az ajtó.
Egy vénséges vén öregember görnyedt tartással, hálóingben, és hálósapkában nyit ajtót.*
- Gyere be, s melegedj meg a tűznél. * Hívja be a fiatalt. Argusnak furcsa, hogy ilyen egyszerűen beengedi, legalább bejut.
A torony földszintje egyetlen hatalmas csarnok, amelynek a padlója tele van rúnákkal, és mágikus jelölésekkel. A falak mentén könyvek, tekercsek százai sorakoznak. Két oldalt két lépcső vezet, az egyikük felfelé, a másik lefelé. A terem közepén egy tűzrakóhelyen parázslik a fény, majd az idős mágus tűzifát rak rá, s megkéri a fiút, hogy jöjjön közelebb a tűzhöz. A teremben közel harminc kör asztal lehet, mindegyiknél legalább 8 szék.*
"Rengeteg mágust képezhettek itt ki."
* Oda megy az öreg varázslóhoz. Az egyik székre lerakja a tarisznyáját, s a botját is mellé helyezi. Ő maga pedig leül a mellette lévő székre.
Az idős varázsló leveszi a teáskannát a tűzről, s tölt a két csészébe. Argus meg merne rá esküdni, hogy előbb még nem volt sem csészék, sem teáskanna.*
- Mi hozott ide ilyen későn? * Érdeklődik kedvesen az öreg mágus.*
- Segítségre volna szükségem. S abban reménykedem, hogy ön tud nekem segíteni. *kezdi óvatosan a fiatal. Az idős beleszürcsöl a forró teába, közben a fiatalt nézi, de az nem akar megszólalni.*
- Folytasd, kérlek. * Kérleli az öreg.*
- Rendben. Valaha volt két fivér, akik arról álmodtak, hogy többek lesznek, mint amik valójában. Mindenki kinevette őket. Majd egy napon találtak egy könyvet, egy tőrt, egy gyűrűt. A tőrt, és a gyűrűt tartották hasznosnak, a könyvről pedig azt hitték, hogy alig kapnak érte pénzt. De nem adták el őket, napokkal később a Hold fénye megvilágította könyvet, s a Hold fénye új rajzolatok, és szöveget fedett fel előttük.* Argus belekortyol a teába, hogy megnedvesítse kiszáradt ajkát.*
- A könyv megígérte nekik, hogy segít nekik, megmutatta nekik a mágia ösvényét. Egyre jobban beleásták magukat a könyvbe. Nem elégedtek meg avval a kicsivel, amit adott a könyv. Keresték benne a többi tudást. Hosszú hónapok teltek el, mire megtalálták, amit kerestek. A létező legnagyobb hatalmat. Csak egy dolgot kell érte tenniük. *Ismét innia kell. Legjobb napon sem tudja zökkenőmentesen ezt kimondani, hiszen annyira borzasztó. *
- Fel kell áldozniuk egy Fehér Kecskét. *Nem mer az idős varázsló szemébe nézni, amikor kimondja, de utána fürkészi az arcát, de azon semmi sem látható. Mintha egy délutáni teázáson lenne.
- Egyikük nem merte megtenni, de a másik hatalmat akar, bármi áron. Sokat vitatkoztak, hogy mi a helyes. Megelégedni a csekély hatalommal, de tiszta szívvel élni, vagy megszerezni a hatalmat, amivel bármit elérhet az ember. Megromlott a viszonyuk. Egyre többet veszekedtek, s végül odáig jutottak, hogy egymás ellen használták a hatalmukat. Egyikük képes lett volna elvágni a másik életfonalát, hogy evvel meggátolja a Rítusba. A másik már azt tervezte, hogy a másikat használja fel a rítushoz.
*Argus nagyot sóhajt.*
- Végül egy szerencsétlenség adta meg a választ, amit kerestek. Bányaomlás történt, s az apjuk súlyosan megsérült. Tudták, hogy nincs elég erejük, hogy megmentsék, ezért megtették.
*Argus szemébe könnycsepp szökik, de egy határozott mozdulattal letörli.*
- Levágták a Fehér Kecskét. Hatalmuk akkora lett, amekkorát előtte el sem tudtak képzelni. Nem csak apjuk életét tudták megmenteni, hanem még számos ember életét is a faluban. Boldogságuk nem ismert határokat, azt hitték, hogy ők ketten a világ urai. Nem volt több gondjuk. Egészen a következő Teliholdig.
*Mosolyra húzódik Argusz szája. Alig észrevehető, de az idős varázsló figyelmét nem kerüli el.*
- Másnap reggelre a hatalmuk nagy részét elvesztették. Tanácstalanul álltak, nem értették, hogy mi történik velük. Egy újabb hónap elteltével, még jobban meggyengültek. De nem tudták megmondani a választ. Több mint három hónap telt el, mire megtalálták, amit kerestek. Ha nem áldozzák fel minden hónapban a Fehér Kecskét, akkor a hatalmuk minden Holddal megfeleződik, s ez maradandó. Hiába áldozzák fel minden hónapban, a hatalmuk nem nőne vissza, csak nem csökkenne.
*Argus átadja az üres csészéjét az idős mágusnak, az szó nélkül utántölti neki.*
- Ismét szemben álltak. A hataloméhes, most sokkal jobban megrémült, hiszen már pontosan tudja, hogy mit veszíthet el a késlekedéssel, de a másik nem egyezik bele. Először is csak azért tette meg, mert nem maradt más választásuk. Nem próbálták egymást meggyőzni, mivel tudták, hogy esélytelen. Ezért mindenki a maga módján kezdte el megoldani a problémát. Az egyikük a magányos beletörődést választotta, míg a másik egymaga elvégezte a Rítust. Ne hatot. A hatalmuk meggyengült. Ismét elkezdődött a testvérek viszálya. Apjuk próbált rendet parancsolni, de a fiúk nem hallgattak rá. Végül megküzdöttek, de nem voltak képesek legyőzni a másikat. Hosszú hónapok teltek el a fivérek háborúskodásával, mígnem az egyikük előállt a megoldással. A könyvben írnak egy rítusról, amely megköti a hatalmat örök életre, s nem kell mindig feláldozni a Fehér Kecskét.
* Argus előveszi a tarisznyájából a gyűrűt, amelyet elrakott a bandita után. Lerakja az asztalra, az idős mágus egy pillantást vet rá, de nem nagyon foglalkozik az ékszerrel, inkább a fiatalember arcét fürkészi.*
- Mind a ketten hosszasan tanulmányozták a megoldást. Csak annyi a dolguk, hogy egy rítus keretében bemutassák a Legfőbb áldozatot. Hosszasan tanulmányozták a Legfőbb áldozat meghatározását, s elkezdték mérlegelni a dolgot.
*Argus lehunyja a szemét.*
-Vér, a Vérből.
Szív, a Szívből.
Test, a Testből.
Lélek, a Lélekből.
Élet, az Életből.
*Argus kinyitja a szemét, és nagyon sóhajt. Végig bírta mondani, nem gondolta.*
- Eldöntötték, hogy megteszik. Heteken keresztül készültek, hogy megtegyék. A megadott idő előtt már minden meg volt, csak az áldozat kellet. Az utolsó napokban nem aludtak. Tudták, hogy nem helyes, amit tesznek, de megmagyarázták maguknak. Szükséges rossz. A hatalmunkkal sokkal több embert menthetünk meg. Nincs más választásuk. Szükségük van a hatalomra. Eljött az este.
*Argus abbahagyta. Nem tudja folytatni. Érzi, hogy minden erő elszáll belőle. Feláll. Az idős mágus megfogja a kezét, amelyből olyan melegség árasztja el, amelyet talán soha nem érzett. Visszaül, és folytatja.*
-Megtették. Kivitték a húgukat az erdőbe. Otthon azt mondták, hogy medve támadt rájuk. Az apjuk szíve megszakadt. Szinte az eszét vette a fájdalom, s a két fivér hiába akart segíteni. Hatalmas erőknek parancsoltak, de mégsem tudták megvigasztalni az apjukat.
*Argus felnéz a plafonra, mintha onnét várná a folytatást.*
- Végül az egyik úgy döntött, hogy elmondja, hiszen csak evvel menthetik meg az apjukat. De ez nem nyújtott vigaszt, hanem csak felszította a parázsló tüzet, akár a szesz a kandalló tüzét. Nem akarta bántani az apját, ezért örök álomra száműzte, hogy majd egyszer felébressze, amikor készen áll.
*Argus pillanatokig nem szólalt meg, csak pár másodperc, de mégis éveknek tűnt.*
- A másik fivér megkapta, amit akart. Nem törődött semmi mással, hiszen neki mindene meg volt. Megkapta a hatalmat, amit akart. Sikeresen megvezetett a testvérét. Elmondta neki, hogy ő maga idézte elő a bányaomlást, mert tudta, hogy avval rá bírja venni. Nem hitt a fülének. Harcolni kezdtek, de úgy ahogy, eddig még soha. A falú elpusztult az ő csatározásukba. Nem csak az épületek semmisültek meg, de azok a személyek is, akik nem voltak hajlandóak időben elmenekülni. Hét nap, hét éjszaka csatároztak, de nem tudtak győzni. Rájöttek, hogy másképpen kell dönteniük.
*A fiatal varázsló lenéz a jobb tenyerére, mintha oda lenne felírva.*
-Békésebb megoldást akartak, amivel el tudják dönteni a kérdést. Úgy döntöttek, hogy mind a ketten kiválasztanak 3-3 embert, akik harcolni fognak egymás ellen, az győz, akinek az utolsó embere megmarad. Nem sikerült. Hamarabb fizették le, fenyegették meg, mérgezték meg, ölték meg a másik embereit, minthogy azoknak esélyük lett volna megismerniük az ellenfeleiket.
*Gyorsan kiissza a teáscsészéjét a fiatal mágus.*
-Megegyeztek. Mind a ketten lemondanak a hatalmukról. Megtették a szükséges előkészületeket, majd végrehajtották a lemondást.
*Argus ismét az Idős mágus arcát fürkészi, de ugyan olyan kiismerhetetlen, mint az elején.*
- A két fivér felébredt. Lelkesen elmesélték egymásnak, hogy mit álmodtak. Mindketten ugyan azt, az álom egy könyvről, egy tőrről, és egy gyűrűről szólt. Szinte alig tudták elhinni. Reggelinél megölelték a húgukat, és az apjukat, akik értetlenül álltak a fiúk érzelem kitörésük előtt.
*Argus megemeli a csészéjét, s meglepve tapasztalja, hogy tele van. Iszik belőle.*
- Nagyon vidámok voltak a fiúk egész nap. Este kimentek az erdőbe játszani. Majd villám csapott az egyik fába. A fa gyökereinél egy könyvet, egy tőrt, egy gyűrűt találtak. Nagyon megörültek neki. Már nem emlékeztek az álomra.
*Argus pár percig csendben ül, s csak a csészéje alját néz, hogy összeszedje magát. Az idős mágus közeben megigazítja a hálósapkáját, majd vizet tesz fel a tűzre, egy újabb adag teához.*
-Maga szerint... *kezdi kérdezni Argus, de az idős mágus mutató úját a szájára teszi, s így szól.*
-Meghallhattalak. Most kérlek hallhass meg te is. Ne kérdezz semmit, ne mondj semmi többet. Csak hallgasd meg, amit mondani akarok. Utána pedig gondolkozz el azon.
*Argus némán bólint. Nem érti, de elfogadja az idős mágus döntését.*
- Az úton mi magunk járunk, nem az álmaink. Biztos, hogy én vagyok, az az ember, akinek meg kell válaszolnia a kérdéseidet?
Feláll az idős mágus, s elindul a felfelé vezető lépcsőn. Mielőtt felmenne, azelőtt visszafordul, s megszólal.
-Olvass, ha akarsz, maradj addig, amíg szeretnél. Itt nem lesz semmi baj. *Hangja olyan kedves, mintha csak egy nagymama lenne, aki sütivel kínálja az unokáját.*
-Köszönöm. *Csak ennyit bír kimondani Argus. Nézi, ahogy az idős varázsló felmegy. Odamegy a tűzhöz, és leveszi a teát róla, s tölt egy csészével magának. Belekortyol, de túl forró. Lerakja, majd elkezdi körbejárni a polcokat.*
-Csodálatos. *jegyzi meg a polcok tanulmányozása közben. Lenyűgözi a rendszerezés pontossága, és hatékonysága. Nem egyszerű rendszerezésről van szó, hanem olyanról, amelyet csak egy nagy tudású bölcs képes megalkotni.*
"Erre én soha nem leszek képes."
*Látszólag véletlenszerű helyekről vesz le tekercseket, de aki ismeri a rendszert, az tudja, hogy mindennek saját azonosítója van, s ezek az azonosítók jól behatárolt geometria szerint helyezkednek el a V dimenziós térben. Miután össze szedte, amikre szüksége van, akkor visszaül velük. Három kupacba helyezi őket. Egyet tesz balra, párat előre, s a legtöbbet jobbra. Ahogyan megszokta az évek alatt. Jobbról elkezdi olvasni a bonyolult írásokat, hogy megértse, amit az idős mágus tanítani akar neki.*
54. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2013-11-25 21:11:24
Üzenet elküldve: 2013-11-25 21:11:24
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 167
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 167
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//A Hallgatagok//
*Mikor elkezd magyarázkodni, a gnóm rázni kezdi a fejét. Itt Allyn elveszti a fonalat, nem érti mi nem volt értelmes a mondatán. Nem lehett az olyan vicces.*
~Dehogy nem! Duplán is az volt!~
- Azt hiszem ezt eléggé ostobán magyaráztam meg, de tudod, hogy mire gondoltam. Nem akartam ennyi eszetlenséget összehordani, de nem egyszerű koncentrálni, ha valaki állandóan jártatja a száját a fejedben.
*Ahogy ezt kimondja a "valaki" szót kicsit jobban megnyomja, hogy belső hangja felfogja az utalást.*
~Ez nem az én hibám volt! Arról nem tehetek, hogy nem tudsz mondatot alkotni!~
~Jól van na! Nem kell mondani! Tudom, szerinted én ostoba vagyok!~
~Talált sülyedt! Bár szerintem, nem csak én gondolom így!~
*Nevet Thaira fennhangom, majd ennek hatására Allyn kicsit dadogva megérdezi a gnómtól, hogy szerinte is ez-e a helyzet.*
- Szerin... Szerinted is... Osto... Ostoba vagyok?
*Viszont, ahogy ez kimondta, onnantól, már tényleg olyan, mint azelőtt, hogy elkezték az entitást kergetni. Majd miután sikerült megnyugodnia és visszatérnie régi önmagához, azt leszámítva, hogy még mindig szerelmes a férfibe, minden olyan mint annak előtte.*
~Veled meg mi lett?~
~Belegondoltam, hogy lehet nem éljük túl ezt a kalandot. Én pedig nem akarok szomorúan meghalni. Boldogan akarom leélni az utolsó napokat, ha tényleg bele fogunk halni. Boldogan akarom vele tölteni a maradék időt, ha a kalandunk halálos lenne.~
~Még mindig undorító vagy! Tudd meg! Ennyi kedves, aranyos, szerelmes érzelmet! Rosszul leszek!~
*Természetesen Allyn-t nem nagyon zavarja ez a tény. Had hisztizzen csak belső hangja ő élvezni akrja azt, hogy még nincsen semmi baja. Majd mikor a gnóm megemlíti, hogy hosszú gyalogtúra vár rájuk, Allyn szinte rögtön neki is indul az útnak. Látja a férfin, hogy nem azt várta, amit kapott, ezért miután a férfi beleegyezett az indulásba Allyn megint megszólal.*
- Meglepődtél, ugye? Gyondolom nem kell mondanom, hogy a papok kérés nélkül rengeteget tudnak beszélni. Legjobban pedig a mágiáról szeretnek beszélni. Ne tudd meg milyen unalmas úgy hallgatni őket, hogy nem mondhatsz semmit. Felcsigázták a kívámcsiságom.
*Nevet hangosan Allyn, ahogy halad a férfi mellett. Bár a kikötő forgataga neki kicsit sem tetszik, de Thaira kedvéért, körbenéz és mikor belső hangja valami érdekeset, akkor azt hosszabban megnézi. De Allyn-nak így is borsódzik a háta a sok kalóztól, meg kereskedőtől, az alvilági emberekről meg nem is beszélve. Egészen addig tart ez az idegesség, amíg el nem hagyják a kikötőt és a sziklákról meg nem pillantják a mágustornyot. Nem is volt olyan vészes egy út, alig egy órájukba telt. Allyn pedig nem is fáradt el annyira, inkább csak megnyugodott, hogy nem kell abban a nagy tömegben lennie. S persze ekkor a férfi meg is jegyzi, hogy megtalálták a tornyot.*
- Na ez nem semmi! Mekkora? És ebben tiszta tudás van! Igazi aranybánya lehet a tanulni vágyóknak és mi odamegyünk. De izgalmas!
~Hogy mi? Izgalmas? Egy torony tele tekercsekkel? Te megőrültél!~
~Na pontosan ezért nem tanultunk mágiát, Thary-kám!~
~Na ne kezd ezt! Nem vagyok Thary-ka! Akkor inkább meg se szólalok!~
~Zene füleimnek! Remélem sokáig bírod!~
*Kuncog Allyn, hiszen ritkán van lehetősége ilyen jól megmondani a magáét belső hangjának. Közben persze folyamatosan ott halad a gnóm mellett, egyre mélyebben az erdőben. A tornyot már csak néha pillantja meg. Így fákkal körülvéve sokkal nehezebb megtalálni! De szerncsére a férfi talpraesettebb, mint ő, ennek következménye képpen hamar megtalálják a tornyot. Majd mikor megmásszák a lépcsőket, megtalálják azt az embert, akit kerestek. Zrekil rögtön bele is vág a dolgok közepébe és a tekercs ügyét intézi el. Szétnyitja a tekercset, s persze ekkor a lány óvatosan a papírra sandít, de nem sokat tud róla leolvasni, így ezzel inkább felhagy. Majd mikor a gnóm bólint, azután átadja a pénzt, Allyn azon kezd gondolkodni, vajon mennyibe kerülhetett ez. Biztos nem lehetett olcsó, de ki tudja Allyn nem ért ezeknek az árához. Még Thaira sem, pedig ő jobban otthon van a dolgok árában.*
*Mikor elkezd magyarázkodni, a gnóm rázni kezdi a fejét. Itt Allyn elveszti a fonalat, nem érti mi nem volt értelmes a mondatán. Nem lehett az olyan vicces.*
~Dehogy nem! Duplán is az volt!~
- Azt hiszem ezt eléggé ostobán magyaráztam meg, de tudod, hogy mire gondoltam. Nem akartam ennyi eszetlenséget összehordani, de nem egyszerű koncentrálni, ha valaki állandóan jártatja a száját a fejedben.
*Ahogy ezt kimondja a "valaki" szót kicsit jobban megnyomja, hogy belső hangja felfogja az utalást.*
~Ez nem az én hibám volt! Arról nem tehetek, hogy nem tudsz mondatot alkotni!~
~Jól van na! Nem kell mondani! Tudom, szerinted én ostoba vagyok!~
~Talált sülyedt! Bár szerintem, nem csak én gondolom így!~
*Nevet Thaira fennhangom, majd ennek hatására Allyn kicsit dadogva megérdezi a gnómtól, hogy szerinte is ez-e a helyzet.*
- Szerin... Szerinted is... Osto... Ostoba vagyok?
*Viszont, ahogy ez kimondta, onnantól, már tényleg olyan, mint azelőtt, hogy elkezték az entitást kergetni. Majd miután sikerült megnyugodnia és visszatérnie régi önmagához, azt leszámítva, hogy még mindig szerelmes a férfibe, minden olyan mint annak előtte.*
~Veled meg mi lett?~
~Belegondoltam, hogy lehet nem éljük túl ezt a kalandot. Én pedig nem akarok szomorúan meghalni. Boldogan akarom leélni az utolsó napokat, ha tényleg bele fogunk halni. Boldogan akarom vele tölteni a maradék időt, ha a kalandunk halálos lenne.~
~Még mindig undorító vagy! Tudd meg! Ennyi kedves, aranyos, szerelmes érzelmet! Rosszul leszek!~
*Természetesen Allyn-t nem nagyon zavarja ez a tény. Had hisztizzen csak belső hangja ő élvezni akrja azt, hogy még nincsen semmi baja. Majd mikor a gnóm megemlíti, hogy hosszú gyalogtúra vár rájuk, Allyn szinte rögtön neki is indul az útnak. Látja a férfin, hogy nem azt várta, amit kapott, ezért miután a férfi beleegyezett az indulásba Allyn megint megszólal.*
- Meglepődtél, ugye? Gyondolom nem kell mondanom, hogy a papok kérés nélkül rengeteget tudnak beszélni. Legjobban pedig a mágiáról szeretnek beszélni. Ne tudd meg milyen unalmas úgy hallgatni őket, hogy nem mondhatsz semmit. Felcsigázták a kívámcsiságom.
*Nevet hangosan Allyn, ahogy halad a férfi mellett. Bár a kikötő forgataga neki kicsit sem tetszik, de Thaira kedvéért, körbenéz és mikor belső hangja valami érdekeset, akkor azt hosszabban megnézi. De Allyn-nak így is borsódzik a háta a sok kalóztól, meg kereskedőtől, az alvilági emberekről meg nem is beszélve. Egészen addig tart ez az idegesség, amíg el nem hagyják a kikötőt és a sziklákról meg nem pillantják a mágustornyot. Nem is volt olyan vészes egy út, alig egy órájukba telt. Allyn pedig nem is fáradt el annyira, inkább csak megnyugodott, hogy nem kell abban a nagy tömegben lennie. S persze ekkor a férfi meg is jegyzi, hogy megtalálták a tornyot.*
- Na ez nem semmi! Mekkora? És ebben tiszta tudás van! Igazi aranybánya lehet a tanulni vágyóknak és mi odamegyünk. De izgalmas!
~Hogy mi? Izgalmas? Egy torony tele tekercsekkel? Te megőrültél!~
~Na pontosan ezért nem tanultunk mágiát, Thary-kám!~
~Na ne kezd ezt! Nem vagyok Thary-ka! Akkor inkább meg se szólalok!~
~Zene füleimnek! Remélem sokáig bírod!~
*Kuncog Allyn, hiszen ritkán van lehetősége ilyen jól megmondani a magáét belső hangjának. Közben persze folyamatosan ott halad a gnóm mellett, egyre mélyebben az erdőben. A tornyot már csak néha pillantja meg. Így fákkal körülvéve sokkal nehezebb megtalálni! De szerncsére a férfi talpraesettebb, mint ő, ennek következménye képpen hamar megtalálják a tornyot. Majd mikor megmásszák a lépcsőket, megtalálják azt az embert, akit kerestek. Zrekil rögtön bele is vág a dolgok közepébe és a tekercs ügyét intézi el. Szétnyitja a tekercset, s persze ekkor a lány óvatosan a papírra sandít, de nem sokat tud róla leolvasni, így ezzel inkább felhagy. Majd mikor a gnóm bólint, azután átadja a pénzt, Allyn azon kezd gondolkodni, vajon mennyibe kerülhetett ez. Biztos nem lehetett olcsó, de ki tudja Allyn nem ért ezeknek az árához. Még Thaira sem, pedig ő jobban otthon van a dolgok árában.*
53. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2013-11-25 16:46:46
Üzenet elküldve: 2013-11-25 16:46:46
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 333
OOC üzenetek: 22
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 333
OOC üzenetek: 22
Játékstílus: Szelíd
// A Hallgatagok //
*A gnóm csak megrázza a fejét, mivel a lány láthatóan nem értette, hogy mire akart utalni. Ő éppenséggel csak megragadta a mondatban szereplő szavak érdekes összjátékát, ahogy valószínűleg Thaira is tette a mondat másik felével.*
- Nem, én pontosan a kilátásokra és a szemre gondoltam *egyszerűsíti le a dolgot, habár Allyn következő mondatából úgy látszik, Thaira a 'szem' és a 'meglátjuk' szavak ellentétességét vette észre. Nos igen, Allyn láthatóan egy két ponton is igen mulatságosnak mondható mondatot alkotott, és olyanokkal van körülvéve, akik ezt észre is veszik. Közben sikerül megnyugtatnia a lányt, hogy nem hagyná magára, és ezzel együtt ő maga is megnyugszik. A lány végre visszarázódik régi önmagába, aminek Zrekil kifejezetten örül. Azonban amikor a hosszú utat veti fel, érdekes módon nem olyan reakciót kap, amire számított. De hát mi baj lehet a sétából? Alig egy órás útról van szó, nem lehet belőle gond, így csak bólint:*
- Igen, mágiával kapcsolatos dolgok. Akkor menjünk *mondja, és követi Allynt. Viszonylag gyorsan átvágnak a dokkoknál, és a kikötőben sem bolyonganak sokáig, pusztán a gnóm érzi soknak. Nem nagyon szereti a sok részeges kalóz meg csirkefogó látványát. Egyszerűen nem érzi biztonságosnak ezt a helyet, ahol jelen van az alvilág szennye is. Az egyetlen, ami megnyugtatja, hogy a sziklákon túl már látni a tornyot.*
- Az lesz az! *mutat a távolba miközben a kikötőt maguk mögött hagyva eljutnak a sziklaszirtekhez. Igazából valóban nem volt egy hosszú séta, nagyjából egy óra leforgása alatt érik el a tornyot. A fák között már nehéz megtalálni, noha kicsit távolabbról jól látszott, nehéz irányban maradni amikor minden lépés után újabb fába ütközik az ember (illetve a gnóm). Miután a lépcsőket megmásszák, végre találkoznak valakivel, aki láthatóan ért a mágiához. Zrekil pedig nem sokat habozik, kér egy tekercset, amiben viszonylag sok varázslat van, majd miután megszemlél néhányat, az egyiknél bólint, és átadja a pénzt az öregnek. Igen sokat fizet, gyakorlatilag a teljes összeg rámegy, amit a Napmágiatekercsért kapott, ugyanakkor egyáltalán nem bánja, hiszen ezek a varázslatok még rendkívül hasznosnak bizonyulhatnak az elkövetkezendő időkben (akár már most is, a hárpiavadászatnál).*
*A gnóm csak megrázza a fejét, mivel a lány láthatóan nem értette, hogy mire akart utalni. Ő éppenséggel csak megragadta a mondatban szereplő szavak érdekes összjátékát, ahogy valószínűleg Thaira is tette a mondat másik felével.*
- Nem, én pontosan a kilátásokra és a szemre gondoltam *egyszerűsíti le a dolgot, habár Allyn következő mondatából úgy látszik, Thaira a 'szem' és a 'meglátjuk' szavak ellentétességét vette észre. Nos igen, Allyn láthatóan egy két ponton is igen mulatságosnak mondható mondatot alkotott, és olyanokkal van körülvéve, akik ezt észre is veszik. Közben sikerül megnyugtatnia a lányt, hogy nem hagyná magára, és ezzel együtt ő maga is megnyugszik. A lány végre visszarázódik régi önmagába, aminek Zrekil kifejezetten örül. Azonban amikor a hosszú utat veti fel, érdekes módon nem olyan reakciót kap, amire számított. De hát mi baj lehet a sétából? Alig egy órás útról van szó, nem lehet belőle gond, így csak bólint:*
- Igen, mágiával kapcsolatos dolgok. Akkor menjünk *mondja, és követi Allynt. Viszonylag gyorsan átvágnak a dokkoknál, és a kikötőben sem bolyonganak sokáig, pusztán a gnóm érzi soknak. Nem nagyon szereti a sok részeges kalóz meg csirkefogó látványát. Egyszerűen nem érzi biztonságosnak ezt a helyet, ahol jelen van az alvilág szennye is. Az egyetlen, ami megnyugtatja, hogy a sziklákon túl már látni a tornyot.*
- Az lesz az! *mutat a távolba miközben a kikötőt maguk mögött hagyva eljutnak a sziklaszirtekhez. Igazából valóban nem volt egy hosszú séta, nagyjából egy óra leforgása alatt érik el a tornyot. A fák között már nehéz megtalálni, noha kicsit távolabbról jól látszott, nehéz irányban maradni amikor minden lépés után újabb fába ütközik az ember (illetve a gnóm). Miután a lépcsőket megmásszák, végre találkoznak valakivel, aki láthatóan ért a mágiához. Zrekil pedig nem sokat habozik, kér egy tekercset, amiben viszonylag sok varázslat van, majd miután megszemlél néhányat, az egyiknél bólint, és átadja a pénzt az öregnek. Igen sokat fizet, gyakorlatilag a teljes összeg rámegy, amit a Napmágiatekercsért kapott, ugyanakkor egyáltalán nem bánja, hiszen ezek a varázslatok még rendkívül hasznosnak bizonyulhatnak az elkövetkezendő időkben (akár már most is, a hárpiavadászatnál).*
52. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2013-11-12 14:18:33
Üzenet elküldve: 2013-11-12 14:18:33
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 605
OOC üzenetek: 147
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 605
OOC üzenetek: 147
Játékstílus: Szelíd
// A múlt árnyai //
*Mordachnak nagyon jól esik a víz, s bár függetlenül attól, hogy nincs problémája a rummal, ez most valamiért mégsem ízlik neki túlságosan. Nem is nagyon érti, hogy miért nem lehetett volna normálisan kimosni ezt a szerencsétlen hordót, ám hamarosan tudatják vele.. A lóval - aki közben fújtat egy nagyot - szinte egyszerre fordítják a jövevények felé a fejüket. A Vörös a csavargókat és a tiszteletlen stílusukat szóra sem méltatja, s ismét értetlenül áll a helyzethez, hogy ezeknek a mihasznának hogy van merszük kivívni a haragját! Hang nem jön ki ajkain, csupán felvont szemöldökkel pislog rájuk, miközben keze nagyon lassan kardja felé kezd el közeledni. Bár az alkohol elvette az eszüket, ám szerencsére hamar kapcsol az egyik, s nagyon jól méri fel a helyzetet, hiszen Mordach egy szempillantás alatt fosztaná meg fejét a nyakától, bár ez nem lenne túl szerencsés: előnytelen lenne a kikötői szemeket is magára vonni. Így hát mikor azok elrohannak, a férfi nem ered utánuk, mitöbb, egy vállrándítással fordul vissza a hordóhoz, s megvárja, míg a ló befejezi az ivást.
S már száguldanak is tova a sziklaszirtekhez, ahol akaratlanul is megállnak egy pillanatra, hiszen a gyönyörű látvány szemetkápráztató. Ahogy a horizonton épp bújik le a nap, s ahogy a viharos szél dobálja a hullámokat a szikláknak.. Csodás egy látvány. Olyan régen volt már a tenger közelében, hogy már szinte teljesen elfeledte, milyen remek hangulatot hordoz magában.
Egy öt perces gyors vágta után egyre nagyobb lejtőket kell megmászniuk, míg végre elérik a mágustornyot. Mordach egy pillanatra azt hiszi, hogy azt már régen nem lakják, hiszen falai oly ódonnak tűnnek, mintha egy letűnt kor maradványai lennének. Ám egyik ablakában mégis felvillan egy apró kis fény.*
- Nem is rossz..
*Jegyzi meg hangosan, majd leszáll a lóról, akit - kötél híján - nem köt semmihez, viszont az nyugton, egyhelyben áll tovább, nem úgy tűnik, mintha nagyon menni akarna. Mikor a Vörös leszáll, gyors tempóban az öreg torony ajtajához sétál, majd erősen bekopog rajta. Olyannyira erősnek sikerül a kopogás, hogy az magától ki is nyílik, s mikor belép, egy értetlenül felé pislogó öreg mágus néz vele farkasszemet. Látva, hogy milyen megtermett Mordach, s hogy nagy valószínűséggel nem az életére akar törni, ezért hát nagy vidáman lép oda hozzá.*
- Üdvözöllek, fiam, miben segíthetek? *tárja szét karjait*
- Üdv, öreg! *biccent felé* Nem tekercsekért jöttem, bár ha már itt vagyok.. Egy címerre lenne szükségem, melyet egy nemrég itt járt nemes felejtett itt. Vissza kell neki vinnem, pontosabban a szolgájának, úgyhogy ezért jöttem.. *azzal az egyik asztalról lekapja az öreg a címert, majd Mordach kezébe nyomja*
- Itt van fiam, vidd csak, de ezt a tekercset se felejtsd itt! *végül a kezébe nyom egyet, majd eltűnik az ajtóban, s a Vörös is visszatér lovához, majd vágtatnak is már vissza az erdei ösvényhez*
*Mordachnak nagyon jól esik a víz, s bár függetlenül attól, hogy nincs problémája a rummal, ez most valamiért mégsem ízlik neki túlságosan. Nem is nagyon érti, hogy miért nem lehetett volna normálisan kimosni ezt a szerencsétlen hordót, ám hamarosan tudatják vele.. A lóval - aki közben fújtat egy nagyot - szinte egyszerre fordítják a jövevények felé a fejüket. A Vörös a csavargókat és a tiszteletlen stílusukat szóra sem méltatja, s ismét értetlenül áll a helyzethez, hogy ezeknek a mihasznának hogy van merszük kivívni a haragját! Hang nem jön ki ajkain, csupán felvont szemöldökkel pislog rájuk, miközben keze nagyon lassan kardja felé kezd el közeledni. Bár az alkohol elvette az eszüket, ám szerencsére hamar kapcsol az egyik, s nagyon jól méri fel a helyzetet, hiszen Mordach egy szempillantás alatt fosztaná meg fejét a nyakától, bár ez nem lenne túl szerencsés: előnytelen lenne a kikötői szemeket is magára vonni. Így hát mikor azok elrohannak, a férfi nem ered utánuk, mitöbb, egy vállrándítással fordul vissza a hordóhoz, s megvárja, míg a ló befejezi az ivást.
S már száguldanak is tova a sziklaszirtekhez, ahol akaratlanul is megállnak egy pillanatra, hiszen a gyönyörű látvány szemetkápráztató. Ahogy a horizonton épp bújik le a nap, s ahogy a viharos szél dobálja a hullámokat a szikláknak.. Csodás egy látvány. Olyan régen volt már a tenger közelében, hogy már szinte teljesen elfeledte, milyen remek hangulatot hordoz magában.
Egy öt perces gyors vágta után egyre nagyobb lejtőket kell megmászniuk, míg végre elérik a mágustornyot. Mordach egy pillanatra azt hiszi, hogy azt már régen nem lakják, hiszen falai oly ódonnak tűnnek, mintha egy letűnt kor maradványai lennének. Ám egyik ablakában mégis felvillan egy apró kis fény.*
- Nem is rossz..
*Jegyzi meg hangosan, majd leszáll a lóról, akit - kötél híján - nem köt semmihez, viszont az nyugton, egyhelyben áll tovább, nem úgy tűnik, mintha nagyon menni akarna. Mikor a Vörös leszáll, gyors tempóban az öreg torony ajtajához sétál, majd erősen bekopog rajta. Olyannyira erősnek sikerül a kopogás, hogy az magától ki is nyílik, s mikor belép, egy értetlenül felé pislogó öreg mágus néz vele farkasszemet. Látva, hogy milyen megtermett Mordach, s hogy nagy valószínűséggel nem az életére akar törni, ezért hát nagy vidáman lép oda hozzá.*
- Üdvözöllek, fiam, miben segíthetek? *tárja szét karjait*
- Üdv, öreg! *biccent felé* Nem tekercsekért jöttem, bár ha már itt vagyok.. Egy címerre lenne szükségem, melyet egy nemrég itt járt nemes felejtett itt. Vissza kell neki vinnem, pontosabban a szolgájának, úgyhogy ezért jöttem.. *azzal az egyik asztalról lekapja az öreg a címert, majd Mordach kezébe nyomja*
- Itt van fiam, vidd csak, de ezt a tekercset se felejtsd itt! *végül a kezébe nyom egyet, majd eltűnik az ajtóban, s a Vörös is visszatér lovához, majd vágtatnak is már vissza az erdei ösvényhez*
51. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2013-11-07 17:00:50
Üzenet elküldve: 2013-11-07 17:00:50
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 224
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 224
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Szelíd
//Xanath Docteron figyelmébe//
*Nem zavarja meg a szoba, és így Xanath csendjét, hiszen mint a torony mágusa, nagyon jól tudja, hogy odafigyelés és koncentráció nélkül igazán egy olvasmányban sem lehet elmerülni... A mágiával kapcsolatosakban pedig aztán végképp nem. Eszében sem lenne tehát megtörni egyetlen gondolatvonalat sem, ami a másik fejében megindulhatott, csak időnként pislant fel rá, míg maga is a méretes könyvet tanulmányozza.
Mikor azonban Xanath rászánja magát, hogy feltegye a benne megfogalmazott kérdéseket, végig rá néz, időnként ismét hümmög, megvakargatja szinte teljesen hófehér szakállát, majd néhány pillanatnyi hallgatagság után lassan bezárja a könyvet, amivel eddig foglalatoskodott.*
- Nos, fiam...
*Félbehagyja a megkezdett mondatot, kissé gondterhelten felsóhajt, majd megtámaszkodva a padon felemelkedik. Kissé nehézkesen megy, hiszen valóban idős már, de még ez sem tántorítja el attól, hogy a férfihoz lépdeljen, s úgy tárja elé a választ. Bár jelenleg ketten tartózkodnak a teremben és nem is igazán valószínű, hogy egyhamar megzavarná őket valaki, az öreg mégsem szívesen válaszolna a terem másik végéből, fennhangon. Helyette inkább Megáll Xanath padja mellett, belepillant a könyvbe, azt keresve, hol tarthat az olvasással, majd ismét rá emeli tekintetét, s halkan szólal meg, mintha csak valami titokról beszélgetnének.*
- Nos, fiam, való igaz, létezik fekete mágia. Minek is tagadnám? Az ugyan meglep, hogy ismered a sötétség szülötteinek létét, és igazán kíváncsi lennék rá, ki mesélt neked róluk...
*Itt egy pillanat szünetet is tart, s közben összevont szemöldökkel pislog a férfira, hogy nyomatékosítsa, valóban kíváncsi lenne a válaszra.*
- De szerencsére nagyon kevesen művelik. Jómagam nem is ismerek senkit, aki ilyesmit űzne, még hallomásból sem. De ha ismernék is, biztosan záros időn belül tennék róla, hogy ne hozzon bajt a világra. Holtak feltámasztása...
*Ismét nyitva hagyja a mondat végét, s csak azzal tudatja, hogy semmi jót nem gondol a dologról, hogy lassan megingatja a fejét.
Több szót nem kívánna a témának szentelni, hacsak Xanath nem hozakodik elő egy újabb kérdéssel. Erre az esetre még mellette is marad kicsit.*
*Nem zavarja meg a szoba, és így Xanath csendjét, hiszen mint a torony mágusa, nagyon jól tudja, hogy odafigyelés és koncentráció nélkül igazán egy olvasmányban sem lehet elmerülni... A mágiával kapcsolatosakban pedig aztán végképp nem. Eszében sem lenne tehát megtörni egyetlen gondolatvonalat sem, ami a másik fejében megindulhatott, csak időnként pislant fel rá, míg maga is a méretes könyvet tanulmányozza.
Mikor azonban Xanath rászánja magát, hogy feltegye a benne megfogalmazott kérdéseket, végig rá néz, időnként ismét hümmög, megvakargatja szinte teljesen hófehér szakállát, majd néhány pillanatnyi hallgatagság után lassan bezárja a könyvet, amivel eddig foglalatoskodott.*
- Nos, fiam...
*Félbehagyja a megkezdett mondatot, kissé gondterhelten felsóhajt, majd megtámaszkodva a padon felemelkedik. Kissé nehézkesen megy, hiszen valóban idős már, de még ez sem tántorítja el attól, hogy a férfihoz lépdeljen, s úgy tárja elé a választ. Bár jelenleg ketten tartózkodnak a teremben és nem is igazán valószínű, hogy egyhamar megzavarná őket valaki, az öreg mégsem szívesen válaszolna a terem másik végéből, fennhangon. Helyette inkább Megáll Xanath padja mellett, belepillant a könyvbe, azt keresve, hol tarthat az olvasással, majd ismét rá emeli tekintetét, s halkan szólal meg, mintha csak valami titokról beszélgetnének.*
- Nos, fiam, való igaz, létezik fekete mágia. Minek is tagadnám? Az ugyan meglep, hogy ismered a sötétség szülötteinek létét, és igazán kíváncsi lennék rá, ki mesélt neked róluk...
*Itt egy pillanat szünetet is tart, s közben összevont szemöldökkel pislog a férfira, hogy nyomatékosítsa, valóban kíváncsi lenne a válaszra.*
- De szerencsére nagyon kevesen művelik. Jómagam nem is ismerek senkit, aki ilyesmit űzne, még hallomásból sem. De ha ismernék is, biztosan záros időn belül tennék róla, hogy ne hozzon bajt a világra. Holtak feltámasztása...
*Ismét nyitva hagyja a mondat végét, s csak azzal tudatja, hogy semmi jót nem gondol a dologról, hogy lassan megingatja a fejét.
Több szót nem kívánna a témának szentelni, hacsak Xanath nem hozakodik elő egy újabb kérdéssel. Erre az esetre még mellette is marad kicsit.*
50. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2013-11-05 11:51:16
Üzenet elküldve: 2013-11-05 11:51:16
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 5
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 5
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Shiro//
*Azért a lelke legmélyén sejteni merte, hogy az öreg nem fogja kitessékelni az ajtón a kérése hallatán. A válaszokat csak magában nyugtázza, reagálnia felesleges. Az intésre a pad felé veszi az irányt, igazából sejtette, hogy ez fog rá várni. A legtöbben valószínűleg egy halálosan unalmas folyamatnak vélnék a dolgot és a könyveket a hátuk közepére sem kívánnák a végére. Xanath-nak azonban egy kellemes időeltöltés, hobbi ha úgy tetszik és nem csak ilyen alkalmak esetén végzi. Mint azt többen könnyedén le is szűrhetik, az ő elsődleges fegyvere az elméje, mely legalább olyan hatékony és végzetes tud lenni mint a pengék. Utóbbinak ráadásul vannak korlátai. A mágia világának viszont aligha. Helyet foglal és felkönyökölve az asztal-féleségre, fejét támasztva figyeli – na nem unottan -, ahogy a mester a tekercsek és könyvek hosszú sorait nyálazza át.*
~ Biztos a hogyan tanuljunk mágiát: idiótáknak című könyvet keresi. ~
*A gondolatra mosoly jelenik meg az arcán, ami aztán rögtön le is hervad, amint megpillantja a felé érkező, nehézvértezet súlyú tankönyvet.*
- Túl sokat olvasok…
*Reagál a dicséretre, majd az elé helyezett olvasmány fölé hajol, tekintetével követi az öreg ujját, magában pedig már felvázol egy láthatatlan tartalomjegyzéket. A útmutatásokra csak bólogat és amint a bevezetőnek vége van, mohó olvasásba kezd. Az első pár oldalt (más könyvekben persze ez jóval többet jelent) nagy érdeklődéssel majszolja el, a szokottnál jóval gyorsabban haladva. Ahogy rója a sorokat egyre több minden eszébe jut a régi időkből, így aztán szemeivel egyre gyakrabban ugrik egy-egy bekezdést, ha úgy véli az ott leírtakat már biztosan ismeri. Ha csak a mágus nem szólítja meg, akkor valószínűleg minden probléma nélkül gubbaszt a könyv fölött pár óra hosszan. Miután végzett azzal, amit az öreg jelölt ki, kíváncsian belelapoz azokba a részekbe is, amik egyelőre túlhaladják tudását. Ki ne szeretné ismerni, hogy meddig juthat el az ösvényen? Noha a mágia világában túl messze még nem ért el, a lehetőségeket, amik benne rejlenek már valamelyest megtanulta. Sajnos természetéből adódóan vonzzák a szélsőségek, hiszen jómaga is bizonyos értelemben az. Ha az embernek elege van a környezetéből, akkor elutazik, esetleg elköltözik, de nem indul örökös vándorútra. Legalábbis általában, mert Xanath elő bizonyíték rá, hogy van olyan aki ezt teszi. Így aztán a mágia világában is foglalkoztatják a tabu témák, nem azért mert velejéig romlott személyiség lenne (attól nagyon is messze van), hanem mert egyszerűen érdeklik ezek és bár kimondottan körültekintő és nagy tudásúnak vallaná magát (persze most a toronyban nem ő áll az első helyen), nem kis bajt hozott már a fejére és fog még hozni a kíváncsisága. A varázslatok tanulmányozása közben megfogalmazódik benne egy hasonló témára kitérő kérdés és alighanem nem lesz hajlandó elhessegetni azt a gondolatai közül.*
- Azt hiszem készen állok egy próbára.
*Jelenti ki magabiztosan. Normális esetben napok, hónapok akár évek kérdése az, hogy valaki eljusson egyről a kettőre ebben a világban, de ha egyszer elérte, akkor visszakapaszkodni rá, már nem akkora erőfeszítés. Úgy érzi készen áll újra kimondani az igéket, de mielőtt még az öreg valami olyan helyre kalauzolná ahol kedvére lövöldözheti a mágikus tölteteket (vagy ahol óriási fog csalódni, mert hiába kántál majd az ég világon semmi sem fog történni), kinyögi azt a bizonyos kérdést.*
- Mester. Tudom, hogy ez nem a leghelyénvalóbb téma és csupán csak tudásszomjamat szeretném kielégíteni, de…
*Nagyobb részt igaz, de azért van benne némi füllentés is, ha ismerne hasonló igéket, nem merne megesküdni rá, hogy soha nem próbálná ki kíváncsiságból.*
- …mit tud a fekete mágiáról? Olyasmikre gondolok, mint a holtak feltámasztása, más világi lények megidézése…
*Még van mondanivalója és folytatja is abban az esetben, ha nem változott azóta hamuvá, vagy nem rúgták ki a toronyból páros lábbal.*
- Halottam én az itteni földeket járó eredarokról, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy nem ismeretlen itt sem ez az ág. Mint ahogy a legtöbb hely ahol voltam szintén birtokában van hasonló rémmeséknek, amiket igyekeznek a szőnyeg alá söpörni, meg kell, hogy valljam nagyon helytelenül, hiszen ha a tanoncoknak lenne tudása arról, hogy mit is okozhatnak hasonló erők elsajátításával, akkor bizonyosan kétszer meggondolnák, hogy mibe is vágják a fejszéjüket.
*Nem mintha az ”egyszerű” mágia nem hordozna elég rejtélyt és kibogozásra váró csomót, egyszerűen felötlött ez a kérdés a fejében és mivel az öreg nagyon is vendégszeretőnek bizonyult, ezért vette a bátorságot feltenni azt. Reményei szerint kapni fog egy választ, ami bővíti eddigi ismereteit, aztán jöhet is az igék gyakorlása.*
*Azért a lelke legmélyén sejteni merte, hogy az öreg nem fogja kitessékelni az ajtón a kérése hallatán. A válaszokat csak magában nyugtázza, reagálnia felesleges. Az intésre a pad felé veszi az irányt, igazából sejtette, hogy ez fog rá várni. A legtöbben valószínűleg egy halálosan unalmas folyamatnak vélnék a dolgot és a könyveket a hátuk közepére sem kívánnák a végére. Xanath-nak azonban egy kellemes időeltöltés, hobbi ha úgy tetszik és nem csak ilyen alkalmak esetén végzi. Mint azt többen könnyedén le is szűrhetik, az ő elsődleges fegyvere az elméje, mely legalább olyan hatékony és végzetes tud lenni mint a pengék. Utóbbinak ráadásul vannak korlátai. A mágia világának viszont aligha. Helyet foglal és felkönyökölve az asztal-féleségre, fejét támasztva figyeli – na nem unottan -, ahogy a mester a tekercsek és könyvek hosszú sorait nyálazza át.*
~ Biztos a hogyan tanuljunk mágiát: idiótáknak című könyvet keresi. ~
*A gondolatra mosoly jelenik meg az arcán, ami aztán rögtön le is hervad, amint megpillantja a felé érkező, nehézvértezet súlyú tankönyvet.*
- Túl sokat olvasok…
*Reagál a dicséretre, majd az elé helyezett olvasmány fölé hajol, tekintetével követi az öreg ujját, magában pedig már felvázol egy láthatatlan tartalomjegyzéket. A útmutatásokra csak bólogat és amint a bevezetőnek vége van, mohó olvasásba kezd. Az első pár oldalt (más könyvekben persze ez jóval többet jelent) nagy érdeklődéssel majszolja el, a szokottnál jóval gyorsabban haladva. Ahogy rója a sorokat egyre több minden eszébe jut a régi időkből, így aztán szemeivel egyre gyakrabban ugrik egy-egy bekezdést, ha úgy véli az ott leírtakat már biztosan ismeri. Ha csak a mágus nem szólítja meg, akkor valószínűleg minden probléma nélkül gubbaszt a könyv fölött pár óra hosszan. Miután végzett azzal, amit az öreg jelölt ki, kíváncsian belelapoz azokba a részekbe is, amik egyelőre túlhaladják tudását. Ki ne szeretné ismerni, hogy meddig juthat el az ösvényen? Noha a mágia világában túl messze még nem ért el, a lehetőségeket, amik benne rejlenek már valamelyest megtanulta. Sajnos természetéből adódóan vonzzák a szélsőségek, hiszen jómaga is bizonyos értelemben az. Ha az embernek elege van a környezetéből, akkor elutazik, esetleg elköltözik, de nem indul örökös vándorútra. Legalábbis általában, mert Xanath elő bizonyíték rá, hogy van olyan aki ezt teszi. Így aztán a mágia világában is foglalkoztatják a tabu témák, nem azért mert velejéig romlott személyiség lenne (attól nagyon is messze van), hanem mert egyszerűen érdeklik ezek és bár kimondottan körültekintő és nagy tudásúnak vallaná magát (persze most a toronyban nem ő áll az első helyen), nem kis bajt hozott már a fejére és fog még hozni a kíváncsisága. A varázslatok tanulmányozása közben megfogalmazódik benne egy hasonló témára kitérő kérdés és alighanem nem lesz hajlandó elhessegetni azt a gondolatai közül.*
- Azt hiszem készen állok egy próbára.
*Jelenti ki magabiztosan. Normális esetben napok, hónapok akár évek kérdése az, hogy valaki eljusson egyről a kettőre ebben a világban, de ha egyszer elérte, akkor visszakapaszkodni rá, már nem akkora erőfeszítés. Úgy érzi készen áll újra kimondani az igéket, de mielőtt még az öreg valami olyan helyre kalauzolná ahol kedvére lövöldözheti a mágikus tölteteket (vagy ahol óriási fog csalódni, mert hiába kántál majd az ég világon semmi sem fog történni), kinyögi azt a bizonyos kérdést.*
- Mester. Tudom, hogy ez nem a leghelyénvalóbb téma és csupán csak tudásszomjamat szeretném kielégíteni, de…
*Nagyobb részt igaz, de azért van benne némi füllentés is, ha ismerne hasonló igéket, nem merne megesküdni rá, hogy soha nem próbálná ki kíváncsiságból.*
- …mit tud a fekete mágiáról? Olyasmikre gondolok, mint a holtak feltámasztása, más világi lények megidézése…
*Még van mondanivalója és folytatja is abban az esetben, ha nem változott azóta hamuvá, vagy nem rúgták ki a toronyból páros lábbal.*
- Halottam én az itteni földeket járó eredarokról, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy nem ismeretlen itt sem ez az ág. Mint ahogy a legtöbb hely ahol voltam szintén birtokában van hasonló rémmeséknek, amiket igyekeznek a szőnyeg alá söpörni, meg kell, hogy valljam nagyon helytelenül, hiszen ha a tanoncoknak lenne tudása arról, hogy mit is okozhatnak hasonló erők elsajátításával, akkor bizonyosan kétszer meggondolnák, hogy mibe is vágják a fejszéjüket.
*Nem mintha az ”egyszerű” mágia nem hordozna elég rejtélyt és kibogozásra váró csomót, egyszerűen felötlött ez a kérdés a fejében és mivel az öreg nagyon is vendégszeretőnek bizonyult, ezért vette a bátorságot feltenni azt. Reményei szerint kapni fog egy választ, ami bővíti eddigi ismereteit, aztán jöhet is az igék gyakorlása.*
49. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2013-11-02 10:43:19
Üzenet elküldve: 2013-11-02 10:43:19
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 224
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 224
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Szelíd
//Xanath Docteron figyelmébe//
- Nem, fiam. Ezekben az időkben valóban nem nagy a nyüzsgés errefelé. Időszakonként betér egy-két tudáséhes vándor, aki kipróbálná magát, de...
*Legyint egyet, s lassan megingatja fejét, majd miután becsukja maguk mögött az ajtót, és beljebb sétál vendégével, megáll.*
- Nem mindig sikeresek a próbálkozásaik. De meglátjuk, érted mit tehetünk.
*Egy kisebb pad felé int, melynek van egy saját, kissé ferde asztal-félesége is, az aljánál egy szélesebb párkánnyal, hogy biztosan megtartsa a nagyobb méretű könyveket is, amiket kényelmetlen lenne a tanulás hosszú óráiban kézben, vagy ölben tartva lapozgatni.
Ha Xanath helyet foglal, ő máris nekilát az itteni polcokon helyt kapott tekercsek közt kutakodni. Időnként megvakarja fejét, végigsimít hosszú szakállán, hümmög, maga elé motyog, maj végre kiválaszt egy könyvet, amit két tenyerére fektetve -akárcsak valami kincset- visz a tanulni vágyó elé.*
- Fogékony voltál rá, a tudásod feledésbe merült, de ismét meg akarod találni az Ösvényt.
*Ismétli el a másik által mondottakat, miközben a könyvet a különleges asztalkára helyezi.*
- Nagyon szépen fogalmaztál, fiam. No, lássuk csak.
*Ő maga nyitja fel a könyvet, s ismét hümmögve lapoz párat, majd ráncos, görcsös ujjával megkopogtatja annak a lapnak a tetejét, ahol végül nyitva hagyja a könyvet.*
- Azt javasolnám, hogy itt kezdd. Nem teljesen a tanulni valód legelején, de azért mégis eléggé az elején ahhoz, hogy feleleveníts mindent. Ez itt könnyű. Magyarázat a mágia világában való elmerülésről. A mágiával való kapcsolat felvételéről... Ez a legfontosabb. Ha nem feded fel a sűrű bozótosban, hol is kezdődik az az ösvény, nem tudsz rálépni sem.
*Ismét lapoz párat, de egyik kezét a kinyitott oldalnál tartja, hogy könnyen visszataláljon.*
- Ha úgy érzed, ebben eléggé elmerültél, nem sokkal később már itt áll néhány egyszerűbb varázslat is. Megpróbálkozhatsz velük majd magad is, de ha úgy érzed, ebben is szívesen segítek.
*Visszahajtja a könyvet a kezdetekhez.*
- De előbb erre szánj elég időt. Inkább többet a kelleténél, mint kevesebbet.
*Sűrű-bozontos szakálla közt felsejlik egy halvány, biztató mosoly, majd ha Xanath-nak nincs egyéb kérdése, magára hagyja őt a könyv és a szoba nyugalmával, de nem távozik messzire. A szoba egy távolabbi pontján ül le, maga is egy jókora könyvvel, amit szórakozottan lapozgat.*
- Nem, fiam. Ezekben az időkben valóban nem nagy a nyüzsgés errefelé. Időszakonként betér egy-két tudáséhes vándor, aki kipróbálná magát, de...
*Legyint egyet, s lassan megingatja fejét, majd miután becsukja maguk mögött az ajtót, és beljebb sétál vendégével, megáll.*
- Nem mindig sikeresek a próbálkozásaik. De meglátjuk, érted mit tehetünk.
*Egy kisebb pad felé int, melynek van egy saját, kissé ferde asztal-félesége is, az aljánál egy szélesebb párkánnyal, hogy biztosan megtartsa a nagyobb méretű könyveket is, amiket kényelmetlen lenne a tanulás hosszú óráiban kézben, vagy ölben tartva lapozgatni.
Ha Xanath helyet foglal, ő máris nekilát az itteni polcokon helyt kapott tekercsek közt kutakodni. Időnként megvakarja fejét, végigsimít hosszú szakállán, hümmög, maga elé motyog, maj végre kiválaszt egy könyvet, amit két tenyerére fektetve -akárcsak valami kincset- visz a tanulni vágyó elé.*
- Fogékony voltál rá, a tudásod feledésbe merült, de ismét meg akarod találni az Ösvényt.
*Ismétli el a másik által mondottakat, miközben a könyvet a különleges asztalkára helyezi.*
- Nagyon szépen fogalmaztál, fiam. No, lássuk csak.
*Ő maga nyitja fel a könyvet, s ismét hümmögve lapoz párat, majd ráncos, görcsös ujjával megkopogtatja annak a lapnak a tetejét, ahol végül nyitva hagyja a könyvet.*
- Azt javasolnám, hogy itt kezdd. Nem teljesen a tanulni valód legelején, de azért mégis eléggé az elején ahhoz, hogy feleleveníts mindent. Ez itt könnyű. Magyarázat a mágia világában való elmerülésről. A mágiával való kapcsolat felvételéről... Ez a legfontosabb. Ha nem feded fel a sűrű bozótosban, hol is kezdődik az az ösvény, nem tudsz rálépni sem.
*Ismét lapoz párat, de egyik kezét a kinyitott oldalnál tartja, hogy könnyen visszataláljon.*
- Ha úgy érzed, ebben eléggé elmerültél, nem sokkal később már itt áll néhány egyszerűbb varázslat is. Megpróbálkozhatsz velük majd magad is, de ha úgy érzed, ebben is szívesen segítek.
*Visszahajtja a könyvet a kezdetekhez.*
- De előbb erre szánj elég időt. Inkább többet a kelleténél, mint kevesebbet.
*Sűrű-bozontos szakálla közt felsejlik egy halvány, biztató mosoly, majd ha Xanath-nak nincs egyéb kérdése, magára hagyja őt a könyv és a szoba nyugalmával, de nem távozik messzire. A szoba egy távolabbi pontján ül le, maga is egy jókora könyvvel, amit szórakozottan lapozgat.*
48. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2013-11-01 11:01:48
Üzenet elküldve: 2013-11-01 11:01:48
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
*Még mindig megy, kezdi unni, nagyon unni. Erdő! Változás, végre. Torony! Odaért, már nagyon örül neki. Még úgy is, hogy a torony nem nyújt valami bizalomgerjesztő képet, inkább elhagyatottnak tűnik az egész.*
~Ez az a híres Mágustorony. Kicsit újabbra számítottam, de kit érdekel, ha lehet tanulni. Engem nem úgyhogy bemegyek.~
*Minél közelebb megy annál furcsább a torony. Be van nőve borostyánnal, s kicsit omladozik is. Ennek ellenére Chatery bátran bemegy. S nem kis meglepetésére az egész hely tele van tekercsekkel és pergamenekkel. A lány eltártja a száját, ahogy körül néz a nagy épületben. Körbe körbe sétál, s várja, hogy találkozik-e az ősz mágussal, akiről azt tartják, hogy itt él.*
~Csak azt tudnám, hol lehet az öreg. Nem nagyon lehet itt elbújni. Legfeljebb a tekercsek közé lehet elbújni. De hogy néz az ki, hogy egy öreg bújkál?~
*Kérdezi magában, s tovább sétál a nagy épületben.*
~Ez az a híres Mágustorony. Kicsit újabbra számítottam, de kit érdekel, ha lehet tanulni. Engem nem úgyhogy bemegyek.~
*Minél közelebb megy annál furcsább a torony. Be van nőve borostyánnal, s kicsit omladozik is. Ennek ellenére Chatery bátran bemegy. S nem kis meglepetésére az egész hely tele van tekercsekkel és pergamenekkel. A lány eltártja a száját, ahogy körül néz a nagy épületben. Körbe körbe sétál, s várja, hogy találkozik-e az ősz mágussal, akiről azt tartják, hogy itt él.*
~Csak azt tudnám, hol lehet az öreg. Nem nagyon lehet itt elbújni. Legfeljebb a tekercsek közé lehet elbújni. De hogy néz az ki, hogy egy öreg bújkál?~
*Kérdezi magában, s tovább sétál a nagy épületben.*
47. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2013-10-17 17:42:23
Üzenet elküldve: 2013-10-17 17:42:23
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 5
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 5
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Shiro//
*Úgy tűnik tudat alatt mérget vett rá, hogy az öreg odabent van. Bölcsebb lett volna talán előbb felmérni a környéket. Az odaérő varázsló felé fordul és a kendőt lehúzva a fél feje elől – megmutatva ezzel borostás képét - hajlik meg a miheztartás végett. Igazából nem is tudná megmondani az okát, hogy miért takargatja folyamatosan az arcát, eddig több gyanakvó tekintetet vonzott magához mint jó szerencsét. Nyilván a mágus esetében egy részben lényegtelen, hiszen mi a francot keresne egy alvilági személy itt az istenek háta mögött, meg aztán egy csettintésébe kerül, hogy azt a megkerülhetetlennek hitt, acélkemény személyiségű akárkit a túlvilágra küldje.*
- Szép jó napot!
*Köszön vissza gyorsan még a nekiszegezett kérdések előtt. Az öreg hangja barátságosan cseng, ahhoz meg már hozzászokott, hogy az ilyen ráncos vonások mögül legfeljebb egy-egy mosolyt lehet felfedezni, több érzelmet aligha – még ha van is. Külön megkönnyebbülés és öröm számára ez a fogadtatás, így már bízik benne, hogy nem fogott ki semmilyen szélsőséges bácsit és nem fogja egy általa nemrég megidézett lény tesztalanyaként végezni. Bár az, hogy őt a varázsló régen látta egy csöppet megremegteti a zavartalannak tűni tenger vizét. Xanath nem emlékszik rá, hogy találkozott volna vele, bár aztán külsőre a legtöbbjük ugyanúgy néz ki. Meg aztán kitudja? Lehet, hogy az öreg egyik szórakozása megismerni az új jövevényeket más tornyok alsó szintjein. Feljebb Xanath, a bolygókat keringési pályájukon tartó nagymesterekhez természetesen sohasem jutott fel.*
- Igen, magához jöttem.
*Válaszol az első kérdésre mielőtt a varázsló után belépne az ajtón. Bent jóval nagyobb rend uralkodik mint a kövek másik oldalán, bár ha nagyon keresgélne akkor meglehet találna pár elkalandozott, makacs porcicát. Szívesen keze ügyébe venné a polcokon nyugvó tekercset, könyveket, sőt ha rajta múlna, akkor egyenesen a torony teteje felé igyekezne, amíg egy mágikus csapda miszlikbe nem aprítaná. Amíg azonban nem mondják neki – főleg ilyen helyen -, hogy érezd csak otthon magad, addig nem is fogja szabadjára engedni a kíváncsiságát, tudásszomját.*
- Látom, nem nagy a forgalom errefelé…
*Jegyzi meg egy mosoly kíséretében mielőtt ténylegesen ittlétének okára térne rá. Azt ő megérti, hogy az átlagembernek aligha van ideje, meg esze hasonló helyekre betérni, de amennyire ő észrevette, olyan korban léteznek, ahol tengert lehetne fakasztani a kalandorokból, aztán a nagyrészük mégis a fogadóban issza magát a sárga földig, vagy szoknyákra vadászik. Xanath is legurít néha egy-egy sert, de tapasztalt róka már, tudja a határait. Berúgni legfeljebb akkor szokott, ha valami nagyon nyomja a lelkét, de olyan ritkán adódik. Ami pedig a nőket illeti…nos az ő életformájához nem igazán illik a megállapodás, sőt a kedvelésnél, szeretésnél erősebb érzelem sem. Ezért aztán sokszor tér be a mágustoronyhoz hasonló helyekre, például könyvtárakba.*
- Az igazság az, hogy esztendőkkel ezelőtt kipróbáltam magam a mágia világában és úgy tűnt alkalmas vagyok…vagy inkább fogékony vagyok rá. Egy ideig műveltem is a dolgot, de aztán már én sem tudom miért abbahagytam. Talán akkor nem éreztem szükségességét, hogy használjam. Később aztán volt alkalom, amikor mindent megadtam volna azért, hogy újra parancsolhassak ennek az erőnek, de nem jutottak eszembe az igék. Szóval szeretnék ismét rálépni erre a ösvényre és feltett szándékom, hogy most rajta is maradjak, bár azt nem tudom, hogy ez mennyire összeegyeztethető az életvitelemmel…
*Hagy egy kis szünetet, a beszéd végére a szemei az előtte fekvő padlóra szegeződnek, jobb kézfejét a bal tenyerébe helyezi a háta mögött. Vesz egy kisebb levegőt mielőtt a konklúzióra jutna.*
- És hát ehhez szeretném, kérném az Ön segítségét, tanácsát.
*Ekkor ha nem is kisgyermekes csillogó szemekkel, de apró reménysugarakkal a lélektükrében pillant fel az öregre. Xanath azt feltételezné, hogy ez akár hosszabb időt is igénybe vehet, már ha egyáltalán vállalja őt a mágus egy rövid fejtágításnál. De ezt nem ő fogja megszabni. A ráncok nem mindig csak a korról, esetünkben a tapasztalatokról is árulkodik.*
*Úgy tűnik tudat alatt mérget vett rá, hogy az öreg odabent van. Bölcsebb lett volna talán előbb felmérni a környéket. Az odaérő varázsló felé fordul és a kendőt lehúzva a fél feje elől – megmutatva ezzel borostás képét - hajlik meg a miheztartás végett. Igazából nem is tudná megmondani az okát, hogy miért takargatja folyamatosan az arcát, eddig több gyanakvó tekintetet vonzott magához mint jó szerencsét. Nyilván a mágus esetében egy részben lényegtelen, hiszen mi a francot keresne egy alvilági személy itt az istenek háta mögött, meg aztán egy csettintésébe kerül, hogy azt a megkerülhetetlennek hitt, acélkemény személyiségű akárkit a túlvilágra küldje.*
- Szép jó napot!
*Köszön vissza gyorsan még a nekiszegezett kérdések előtt. Az öreg hangja barátságosan cseng, ahhoz meg már hozzászokott, hogy az ilyen ráncos vonások mögül legfeljebb egy-egy mosolyt lehet felfedezni, több érzelmet aligha – még ha van is. Külön megkönnyebbülés és öröm számára ez a fogadtatás, így már bízik benne, hogy nem fogott ki semmilyen szélsőséges bácsit és nem fogja egy általa nemrég megidézett lény tesztalanyaként végezni. Bár az, hogy őt a varázsló régen látta egy csöppet megremegteti a zavartalannak tűni tenger vizét. Xanath nem emlékszik rá, hogy találkozott volna vele, bár aztán külsőre a legtöbbjük ugyanúgy néz ki. Meg aztán kitudja? Lehet, hogy az öreg egyik szórakozása megismerni az új jövevényeket más tornyok alsó szintjein. Feljebb Xanath, a bolygókat keringési pályájukon tartó nagymesterekhez természetesen sohasem jutott fel.*
- Igen, magához jöttem.
*Válaszol az első kérdésre mielőtt a varázsló után belépne az ajtón. Bent jóval nagyobb rend uralkodik mint a kövek másik oldalán, bár ha nagyon keresgélne akkor meglehet találna pár elkalandozott, makacs porcicát. Szívesen keze ügyébe venné a polcokon nyugvó tekercset, könyveket, sőt ha rajta múlna, akkor egyenesen a torony teteje felé igyekezne, amíg egy mágikus csapda miszlikbe nem aprítaná. Amíg azonban nem mondják neki – főleg ilyen helyen -, hogy érezd csak otthon magad, addig nem is fogja szabadjára engedni a kíváncsiságát, tudásszomját.*
- Látom, nem nagy a forgalom errefelé…
*Jegyzi meg egy mosoly kíséretében mielőtt ténylegesen ittlétének okára térne rá. Azt ő megérti, hogy az átlagembernek aligha van ideje, meg esze hasonló helyekre betérni, de amennyire ő észrevette, olyan korban léteznek, ahol tengert lehetne fakasztani a kalandorokból, aztán a nagyrészük mégis a fogadóban issza magát a sárga földig, vagy szoknyákra vadászik. Xanath is legurít néha egy-egy sert, de tapasztalt róka már, tudja a határait. Berúgni legfeljebb akkor szokott, ha valami nagyon nyomja a lelkét, de olyan ritkán adódik. Ami pedig a nőket illeti…nos az ő életformájához nem igazán illik a megállapodás, sőt a kedvelésnél, szeretésnél erősebb érzelem sem. Ezért aztán sokszor tér be a mágustoronyhoz hasonló helyekre, például könyvtárakba.*
- Az igazság az, hogy esztendőkkel ezelőtt kipróbáltam magam a mágia világában és úgy tűnt alkalmas vagyok…vagy inkább fogékony vagyok rá. Egy ideig műveltem is a dolgot, de aztán már én sem tudom miért abbahagytam. Talán akkor nem éreztem szükségességét, hogy használjam. Később aztán volt alkalom, amikor mindent megadtam volna azért, hogy újra parancsolhassak ennek az erőnek, de nem jutottak eszembe az igék. Szóval szeretnék ismét rálépni erre a ösvényre és feltett szándékom, hogy most rajta is maradjak, bár azt nem tudom, hogy ez mennyire összeegyeztethető az életvitelemmel…
*Hagy egy kis szünetet, a beszéd végére a szemei az előtte fekvő padlóra szegeződnek, jobb kézfejét a bal tenyerébe helyezi a háta mögött. Vesz egy kisebb levegőt mielőtt a konklúzióra jutna.*
- És hát ehhez szeretném, kérném az Ön segítségét, tanácsát.
*Ekkor ha nem is kisgyermekes csillogó szemekkel, de apró reménysugarakkal a lélektükrében pillant fel az öregre. Xanath azt feltételezné, hogy ez akár hosszabb időt is igénybe vehet, már ha egyáltalán vállalja őt a mágus egy rövid fejtágításnál. De ezt nem ő fogja megszabni. A ráncok nem mindig csak a korról, esetünkben a tapasztalatokról is árulkodik.*
46. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2013-10-17 15:13:03
Üzenet elküldve: 2013-10-17 15:13:03
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 224
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 224
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Szelíd
//Xanath Docteron figyelmébe//
*Az öreg varázsló szokásához híven tesz-vesz a toronyban, ahogy egyébként minden nap. Igencsak szívén viseli a mágia becses tudományát őrző méretes könyvek, tekercsek sorsát, ehhez mérten rendezgeti, ellenőrizgeti és takarítgatja őket és tárolóeszközeiket, mikor épp nem a tanulmányozással múlatja idejét.
Mikor Xanath érkezik, épp egy kisebb sétát tesz a torony környékén lazításképp, hogy némi friss levegőt is szívjon tüdejébe, s átmozgassa tagjait. Néhány pillanattal a másik érkezése után ér jómaga is a torony bejáratához. Megtorpan a férfi előtt, s bár idős-ráncos arcán nem igazán tükröződik a meglepettség vagy öröm, a hangjából azért kivehető valami ilyesféle.*
- Szervusz, fiam. Hozzám jöttél? Mi szél hozott? Jó régen láttalak...
*Bár érdeklik a válaszok, máris tesz róla, hogy a bejárat feltáruljon Xanath előtt, s így beléphessenek végre az ő kis világába.*
*Az öreg varázsló szokásához híven tesz-vesz a toronyban, ahogy egyébként minden nap. Igencsak szívén viseli a mágia becses tudományát őrző méretes könyvek, tekercsek sorsát, ehhez mérten rendezgeti, ellenőrizgeti és takarítgatja őket és tárolóeszközeiket, mikor épp nem a tanulmányozással múlatja idejét.
Mikor Xanath érkezik, épp egy kisebb sétát tesz a torony környékén lazításképp, hogy némi friss levegőt is szívjon tüdejébe, s átmozgassa tagjait. Néhány pillanattal a másik érkezése után ér jómaga is a torony bejáratához. Megtorpan a férfi előtt, s bár idős-ráncos arcán nem igazán tükröződik a meglepettség vagy öröm, a hangjából azért kivehető valami ilyesféle.*
- Szervusz, fiam. Hozzám jöttél? Mi szél hozott? Jó régen láttalak...
*Bár érdeklik a válaszok, máris tesz róla, hogy a bejárat feltáruljon Xanath előtt, s így beléphessenek végre az ő kis világába.*
45. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2013-10-15 14:04:40
Üzenet elküldve: 2013-10-15 14:04:40
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 5
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 5
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//A mágustoronynál//
*Az egyik nagyobb hullám csapódására riad fel. Talán a feltámadt szél zavarta meg a tenger eddigi egyhangú, álomba szenderítő dallamát. Nem jellemző rá, hogy csak úgy elbóbiskol, útjai során volt alkalma bőven megtapasztalni, hogy milyen következményei lehetnek ha hagyja, hogy ilyen könnyedén elnyomja a fáradtság. Feltápászkodik és leporolja magáról az addig rátelepült koszt. A kendőt felhúzza az orrára, eddig a kellemes levegőt miatt az mint csak egy sál funkcionált a nyaka a körül.*
~ Még mindig bennem van a hajóút, vagy kezdek ellustulni? ~
*A fedélzeten jobb szórakozás nem lévén csak az elméje élesítésével töltötte az időt. Persze az is tud legalább annyira megterhelő lenni, mint a szirteken való közlekedés, csakhogy legtöbbször a testet is edzette a vándorlásai során, a hajón pedig legfeljebb önszorgalomból tehette volna. Arra pedig csak nem vitte rá a lélek. A tengert nem méltatja búcsúpillantással, visszafele majd úgy is láthatja még eleget. Na meg aztán ha előbújt a kabinjából a hajón, akkor sem igazán fogadta más látvány. Esetleg pár részeg matrózé, ha éppen rosszul időzített. Sorra veszi ismét a buckákat amit a szirtek elé tódít akadályul, míg aztán újra nem kerül sík terep a bakancsa alá. A táj változik, fák kezdik el díszíteni a környezetét. Örül is neki, az információk szerint, amiket eddig szerzett, valami hasonló helyen ágaskodik a mágustorony. A torony gondolatára aztán fel is kapja a tekintetét, a rövid szunya lehet az oka, hogy az agytekervényei még nem tértek vissza alaphelyzetükbe és eddig nem pásztázta szemeivel a fák fölötti teret. Így aztán természetesen észre is veszi az említett építményt. A torony jóllehet egykoron dicsőn emelkedett ki az erdő rengetegéből és büszkén törte meg a nap fénysugarait. Most pedig omladozik, a futónövényeknek hála pedig lassan összelehet majd keverni egy mamutfenyővel. Xanath ugyanakkor nem először fordul meg hasonló helyen. A köznép maximum városokban láthat mágustornyot, annak pedig kötelezettsége, hogy csillogjon. Ellenben azon képviselők többsége, amik a magas falakon kívülre esnek valószínűleg hasonló képet tárnak az érdeklődő elé. Közelebb érve aztán jobban szemügyre veszi az egészet. Xanath nem tartozik a nagy varázslók közé, de állítólag megvan benne az…az akármi ami kell ahhoz, hogy az ember elinduljon ezen az ösvényen. Úgy egy évtizede lehetett, amikor utoljára hagyták el száját igék, de azóta semmi. Berozsdásodva érzi magát ezen a téren, pedig ez olyasfajta tudás, amit igazán jó lenne kamatoztatni. A sok olvasás hatására – bőven van ilyen témájú irodalom napjainkban – ezt ő is belátta. A könyvek utáni fantáziáláson kívül, a valóságban is került többször olyan szituációba, amikor kívánta, hogy bárcsak ne hagyta volna félbe a dolgot. Időközben a bejáratot is sikerül észrevennie, de a kopogással habozik. Vannak emlékei hasonló tudású mágusokról és a tapasztalata az, hogy míg az egyik normális, a másik még szerény is, addig a harmadik a legszeszélyesebb személyiséggel bír, amivel valaha ember találkozhatott. Az a sok tekercs…elködösítheti az elmét. Csak remélni tudja, hogy ő nem fog soha arra a sorsra jutni. Az, hogy a torony tetejéből nem érkezett eddig egyetlen tűzgolyó sem, ami szénné égette volna arra következtet, hogy a lakó talán megtűri a látogatókat. Meg aztán ha hasonló mágus tengetné itt a napjait, arra valószínűleg csak figyelmeztették volna a többiek. A tudat azonban, hogy a hely körül eltűri az érdeklődőt a varázsló még nem elégséges Xanath-nak ahhoz, hogy azt egyenrangúnak vegye egy beinvitálással.*
A hozzászólás írója (Xanath Docteron) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.10.15 14:04:58
*Az egyik nagyobb hullám csapódására riad fel. Talán a feltámadt szél zavarta meg a tenger eddigi egyhangú, álomba szenderítő dallamát. Nem jellemző rá, hogy csak úgy elbóbiskol, útjai során volt alkalma bőven megtapasztalni, hogy milyen következményei lehetnek ha hagyja, hogy ilyen könnyedén elnyomja a fáradtság. Feltápászkodik és leporolja magáról az addig rátelepült koszt. A kendőt felhúzza az orrára, eddig a kellemes levegőt miatt az mint csak egy sál funkcionált a nyaka a körül.*
~ Még mindig bennem van a hajóút, vagy kezdek ellustulni? ~
*A fedélzeten jobb szórakozás nem lévén csak az elméje élesítésével töltötte az időt. Persze az is tud legalább annyira megterhelő lenni, mint a szirteken való közlekedés, csakhogy legtöbbször a testet is edzette a vándorlásai során, a hajón pedig legfeljebb önszorgalomból tehette volna. Arra pedig csak nem vitte rá a lélek. A tengert nem méltatja búcsúpillantással, visszafele majd úgy is láthatja még eleget. Na meg aztán ha előbújt a kabinjából a hajón, akkor sem igazán fogadta más látvány. Esetleg pár részeg matrózé, ha éppen rosszul időzített. Sorra veszi ismét a buckákat amit a szirtek elé tódít akadályul, míg aztán újra nem kerül sík terep a bakancsa alá. A táj változik, fák kezdik el díszíteni a környezetét. Örül is neki, az információk szerint, amiket eddig szerzett, valami hasonló helyen ágaskodik a mágustorony. A torony gondolatára aztán fel is kapja a tekintetét, a rövid szunya lehet az oka, hogy az agytekervényei még nem tértek vissza alaphelyzetükbe és eddig nem pásztázta szemeivel a fák fölötti teret. Így aztán természetesen észre is veszi az említett építményt. A torony jóllehet egykoron dicsőn emelkedett ki az erdő rengetegéből és büszkén törte meg a nap fénysugarait. Most pedig omladozik, a futónövényeknek hála pedig lassan összelehet majd keverni egy mamutfenyővel. Xanath ugyanakkor nem először fordul meg hasonló helyen. A köznép maximum városokban láthat mágustornyot, annak pedig kötelezettsége, hogy csillogjon. Ellenben azon képviselők többsége, amik a magas falakon kívülre esnek valószínűleg hasonló képet tárnak az érdeklődő elé. Közelebb érve aztán jobban szemügyre veszi az egészet. Xanath nem tartozik a nagy varázslók közé, de állítólag megvan benne az…az akármi ami kell ahhoz, hogy az ember elinduljon ezen az ösvényen. Úgy egy évtizede lehetett, amikor utoljára hagyták el száját igék, de azóta semmi. Berozsdásodva érzi magát ezen a téren, pedig ez olyasfajta tudás, amit igazán jó lenne kamatoztatni. A sok olvasás hatására – bőven van ilyen témájú irodalom napjainkban – ezt ő is belátta. A könyvek utáni fantáziáláson kívül, a valóságban is került többször olyan szituációba, amikor kívánta, hogy bárcsak ne hagyta volna félbe a dolgot. Időközben a bejáratot is sikerül észrevennie, de a kopogással habozik. Vannak emlékei hasonló tudású mágusokról és a tapasztalata az, hogy míg az egyik normális, a másik még szerény is, addig a harmadik a legszeszélyesebb személyiséggel bír, amivel valaha ember találkozhatott. Az a sok tekercs…elködösítheti az elmét. Csak remélni tudja, hogy ő nem fog soha arra a sorsra jutni. Az, hogy a torony tetejéből nem érkezett eddig egyetlen tűzgolyó sem, ami szénné égette volna arra következtet, hogy a lakó talán megtűri a látogatókat. Meg aztán ha hasonló mágus tengetné itt a napjait, arra valószínűleg csak figyelmeztették volna a többiek. A tudat azonban, hogy a hely körül eltűri az érdeklődőt a varázsló még nem elégséges Xanath-nak ahhoz, hogy azt egyenrangúnak vegye egy beinvitálással.*
A hozzászólás írója (Xanath Docteron) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.10.15 14:04:58
44. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2013-08-12 17:39:33
Üzenet elküldve: 2013-08-12 17:39:33
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
*Már teljesen ki van fulladva de még mindig nem ért a tetejére. Lassít a tempón. ~Lefelé menet megszámolom a lépcsőfokokat~
Végre felér a lépcső tetejére, ahol egy tölgyfa ajtó várja. Szépen, aprólékosan munkált darab, bonyolult mintákkal. ~Látszik, hogy nem akárki lakik mögötte~ Gondolja. Kezét a kilincsre helyezi, tétovázik. Érzi az erőt még innen az ajtón túlról is. Lassan benyit. Az ajtó a várttal ellentétben nem nyikorog. Bent egy szintén tölgyből készült egylábú asztal és egy szék látképe fogadja. A székben egy csuklyás alak ül. Ruhája halvány arany színű,kissé poros. Fején néhány ősz hajszál lengedezik. Szeme fekete és arról árulkodik hogy mögötte hatalmas tudás, tapasztalat rejlik. Egy botra támaszkodik, de Ganalan sejti hogy igazából nem nagyon van rá szüksége. Az öreg int csontos kezével, és a lány engedelmesen közelebb lép. Mire a mágus fátyolos hangon így szól:* - A tanulásnak ára van.
- Tudom. Megfizetem.*Válaszolja Ganalan.
A mágus ekkor felkel székéből, nyújtózkodik egyet és megfiatalodott hangon mondja:*
-Nos,akkor kezdhetjük?
Végre felér a lépcső tetejére, ahol egy tölgyfa ajtó várja. Szépen, aprólékosan munkált darab, bonyolult mintákkal. ~Látszik, hogy nem akárki lakik mögötte~ Gondolja. Kezét a kilincsre helyezi, tétovázik. Érzi az erőt még innen az ajtón túlról is. Lassan benyit. Az ajtó a várttal ellentétben nem nyikorog. Bent egy szintén tölgyből készült egylábú asztal és egy szék látképe fogadja. A székben egy csuklyás alak ül. Ruhája halvány arany színű,kissé poros. Fején néhány ősz hajszál lengedezik. Szeme fekete és arról árulkodik hogy mögötte hatalmas tudás, tapasztalat rejlik. Egy botra támaszkodik, de Ganalan sejti hogy igazából nem nagyon van rá szüksége. Az öreg int csontos kezével, és a lány engedelmesen közelebb lép. Mire a mágus fátyolos hangon így szól:* - A tanulásnak ára van.
- Tudom. Megfizetem.*Válaszolja Ganalan.
A mágus ekkor felkel székéből, nyújtózkodik egyet és megfiatalodott hangon mondja:*
-Nos,akkor kezdhetjük?
43. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2013-08-12 15:33:08
Üzenet elküldve: 2013-08-12 15:33:08
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
*Mikor a hosszú út közben Ganalan felnéz, elcsodálkozik.Egy hatalmas tornyot lát maga előtt mely az ég felé tör. Elhagyatottnak látszik de a lány érzi hogy korántsem az. Lépteit felgyorsítja hogy minél előbb odaérjen. Kíváncsi.
Mikor megérkezik hamar megtalálja a lépcsőt és elindul felfelé. Nem sejti mire számíthat. Csak annyit tud hogy valahol a torony tetején egy nagy erejű mágus lakozik, és neki találkoznia kell vele.*
A hozzászólás írója (Ganalan Erfind) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.08.12 15:33:21
Mikor megérkezik hamar megtalálja a lépcsőt és elindul felfelé. Nem sejti mire számíthat. Csak annyit tud hogy valahol a torony tetején egy nagy erejű mágus lakozik, és neki találkoznia kell vele.*
A hozzászólás írója (Ganalan Erfind) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.08.12 15:33:21
42. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2013-08-04 22:02:05
Üzenet elküldve: 2013-08-04 22:02:05
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 92
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 92
Játékstílus: Vakmerő
*Ahogy írta, a kacskaringós úton egészen idáig halad. Be is tér szinte egyből az épületbe, és felmegy a csigalépcsőn, feljebb, egy fentebbi emeletre. Itt találja meg az őszes varázslót, aki éppen egy könyv felett görnyedezik. Melegen üdvözli Eralilt, aki viszonozza a kedvességet és udvariasságot, majd elmondja, miért is jött. Az öreg csak bólint. Biztos emlékszik rá múltkorról, hogy Eralil milyen céltudatosan és megfontoltan választotta ki a tanulandó varázslatokat, így most nem is ajánl neki semmit, csak feláll, és hozza is a megfelelő tekercseket, majd letelepednek az egyik asztalhoz, hogy átvegyék a leckét. Mikor végeztek mindennel, Eralil megköszöni, kifizeti az oktatás árát, majd visszafele indul Arthenior felé.*
41. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2013-07-17 19:06:50
Üzenet elküldve: 2013-07-17 19:06:50
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 31
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 31
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
*Sikerült kiszakadni az erdőt szelő ösvényről, és végre a civilizáció jeleként tündöklő macskaköveken halad könnyű léptekkel. Minden tétovázás nélkül átnyargal a városon, majd ismét egy farengeteget keres. Ezúttal olyat, amely egy mágustornyot és annak nagy tudású tulajdonosát rejti. Jó fertályórába kerül mire megtalálja a csúcsosodó épületet. Nem véletlen, hogy nem a rendezettségéről híres, de ugyanakkor a férfinek olyan érzése támad mintha az épület valósággal vibrálna. Serényen feltipeg a torony tetejébe, lelkesedése egyre gyorsabb tempóra ösztönzi lábait; az utolsó néhány lépcsőfokot szinte már loholva teszi meg, és egy erőteljes mozdulattal löki be az ajtót, hogy az itt lakó mágus végtelen tudásának kútjából merítsen.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3722-3741