//Ezer levél alatt//
//Dhorryn, Lyzendra, Gwaandril//
//Érintőlegesen Dronrin Vertthe//
*Bizony, bizony: Lyzendra jól látja a dolgokat, ugyanis Gwaandrilról el lehet mondani a szakmai tudás birtoklását, valamilyen szinten (bár a fejlődés sosem árthat meg a hosszúéletűeknek, legalábbis erre még nem igazán volt az északi tudtával precedens), de egyelőre (és kifejezetten csak egyelőre) a makacssága és az ösztönei legyűrik a józan eszét, hiszen nem érti a vezető utalását és választási feladatát. Gwaandril a sensus literalis szintjén tökéletesen megragadva értelmezi a hallottakat, a lassan sárguló lombok árnyékos rejtekén. Juhar morgása sem tett rá egy jó lapáttal Lyzendra elhatározottságára, ami kifejezetten tetszik az erdei barna szemeiben, bár az a tény még mindig rendíthetetlenül él, hogy a Viltherielt leginkább egy warghoz lehet hasonlítani: megszelídíteni meg lehet, de betörni nem. Kívülre képes mutatni az elfogadás álcáját, s az is hozzátartozik jelleméhez, hogy képes lenne tűzbe menni a mil'ochassi vezérelfért, ha szükségesnek látja, akár az életét áldozná érte; de mind ezek ellenére, jó mélyen, de még teljes tudatának birtokában, ismeri magát annyira, hogy felfogja: szegény Lyzendrát faragatlannak és sértő modorúnak, egyszersmind hebrencsnek könyvelte el a szép küllem és kedves belső mellett, amit egy olyannál, mint a druida, sajnos csak hosszas beszélgetések árán lehet eltüntetni, már ha a mészálarc mögött képes meglátni az igazságot a smaragdszemű, mely jelenleg egy "itt valami nem stimmel" érzésként mutatkozhat nála (megint csak egyelőre). Gwaandril a legkevésbé sem gonosz, netán rosszakaró, csupán azokat a dogmákat, amiket beleneveltek és azokat a sebeket, amiket az elmúlt időben szerzett, nehéz elfelejtetni vele, bár lehet, hogy a szőke hajú íjász sikerrel járhat. A beszéde mindenesetre felkeltette az ifjú érdeklődését, kíváncsian vizslatja humanoid társa arcát, miközben az égszínkék szemekkel áldott eb mellettük csahol. Mihelyst azonban Lyz befejezi (az amúgy teljesen érthető) gondolatmenetét, a szűk látókörrel kupán vert férfiú úgy dönt, érdekes, kedvességgel és hűvösséggel egyaránt vegyített, nem is fél, hanem negyed mosoly kíséretében fejezi ki saját nézőpontját.*
-Életemet adnám értetek, mivel beengedtetek. Ezt választottam. Társamról a ti területeteken rendelkezhettek, akaratom ellenére, mert ezt választottam. És íráshoz, olvasáshoz, a gyermekek tanításához fél kéz is elég, mert a választásomban volt. A szokásaim furcsák és indokolatlanok, Lyzendra, ezt kezdem látni. Ettől függetlenül szép emlékeim és a családomról fennmaradt utolsó képek szólalnak meg bennük, amiktől, ha meg is fogok, de nehezen tudok megválni, ezt kérlek, fogadd el, de mint mondtam, igyekszem, ahogyan tudok és nem kívánom megtartani egyiket sem, a táncok, a költészet és az állatokkal, növényekkel való bánásmódon kívül. *Fejezi ki, eddig csak nehézkesen leolvasható, belső gondolatait. Ezek után sóhajt egy nagyot, s az elf észreveheti, hogy a druida hangjába sokkal több szomorúság; tekintetébe számottevő bú, egyszersmind könyörgő hangnem költözik, lassacskán.*
-Ennek ellenére, kérlek, Juhartól még csak ilyen téren se kívánd, hogy megváljak, még ne is említsd. A leghűségesebb társam és életemet hamarabb adnám, mint őt. *A fent nevezett kutya itt nyüszíteni kezd egy kicsit, ami miatt Gwaandril lehajol egy pillanatra, s átölelgeti a nyakát a csahosnak. Lyz láthatja, hogy komoly társként és családtagként tekint az állatra az elf, s talán visszafelé is igaz lehet ez. Erős kapocs az övék és ahogyan az északi, talán egyáltalán nem szándékosan, de kimutatta; a bundás az egyetlen gyengepontja. Azonban mikor feltápászkodik a rövid szeretgetés után, máris bevezetik a fontosabb szokásokba. Meglepik azok a momentumok, amikor Lyzendra arra kéri, hogy kezeik érjenek össze, de később megnyugszik. Már kezdte azt hinni, hogy a nő valami szerető kiválasztási ceremónián tuszkolja éppen át a tapasztalatlan északit. Ez természetesen fals elképzelés, s a lábujjhegyen egyensúlyozó, homlokaikat összeérintő hosszúéletű nő kapcsán, Gwaandril a szokásos, keserédes mosolyával kíséri a történteket. Lyz érezheti, hogy Gwan keze egy elféhez képest is szokatlanul hideg, kihűlt, talán fizikai kimerültség, vagy ami valószínűbb, éhség okozhatja ezt (habár Juharon nem látszik ilyen: a szőke elf nem tudhatja, de az északi az utolsó falatait is kutyájának szolgáltatta szinte). Az főként jól esik neki, hogy nem tér át a vezérelf a köszönés kimondásakor az emberek nyelvére, hanem az erdei nép ajkán tudják még ezt is folytatni. Kifejezetten elkezdi érdekelni a férfit ezek után az itteni dolgok, s nem csupán az etikettről van szó: Mil'Ochass teljes kultúráját kívánja megismerni, majd abba asszimilálódni az ezüsthajú. Amint a procedúra letudódik, továbbra is felfelé konyuló ajkakkal szólal meg.*
-Ez nagyon szép, tetszik. *Egy cseppnyi szünetet tartva folytatja az újabb őszinteség rohamával.*
-Csodaszép ez a hely és te is nagyon kedvesnek tűnsz, habár nem mindig értem, mire kívánsz kilyukadni. Hidd el, minél hamarabb próbálok beilleszkedni. *Szajkózza ki tudja, hanyadjára már. Tetszik neki, hogy támogatják az ötlete kivitelezésében, így máris terveit, valamennyire kissé jobban bontakoztatja ki.*
-Első sorban majd szükségünk lesz egy kör alakú, körülbelül velem egy magas, talán legfeljebb egy méterrel megtoldott dúcra, aminek az alaprajzában, ha csupán emlékeim szerint is, de tudok segíteni. Persze ha van köztetek építész és tudnék vele együtt dolgozni rajta, sokkal könnyebb lenne. Persze mivel én vetettem fel az ötletet, azt is megértem, ha úgy döntesz, hogy nekem kell kivitelezni az elejétől a végéig. *Vázolja fel saját gondolatait, persze hogy Lyzendra mit reagál, egyáltalán milyen opciót vizsgálgat a fejében, netán létezik e ilyen eshetőség, arról még mit sem tud.*
~ Szép egy hely azért... ~
*A hétköznapinak mondható, természetet megfigyelő, s a hűs, erdei levegőt bensőjében magába olvasztó gondolataiból Dhorryn szavai mozdítják ki. Nem egy haragos fickó, azt meg kell hagyni, de sértődékeny tud lenni, azt a gunyoros megjegyzést pedig nem tudja hova tenni és az elfnek személy szerint halvány fogalma sincsen, a virágbanszületett miből gondolhatja azt, hogy efféle válasszal kell szolgálnia felé. Gwaandril hűvösen beszél, de nem bántóan. Jelzi a számára kislány képű nőnek, hogy nem tetszett neki a beszéde, de ennek ellenére nem szúr oda neki. Csupán megjegyez, ahogyan azokat az információkat is eltárolja magában a szépségesről, amiket az meg mert osztani velük. ~ Természetesen az, hogy mi igaz belőlük és mi nem, nem rajtam, vagy Lyzendrán múlik. ~ Azzal talán meg is szólalna.*
-A nagykutya neve Juhar. Én Viltheriel vagyok, vezetéknevem ügyében. De szólíts simán Gwaandrilnak. *Bár nem valami baráti hangnembem jártatja a száját, de viszonylag jól sikeredhetett a negatív, nem létező érzelmei hanyagolása is. Lyz hangjából talán meghallhatja a minxszel való foglalkozás és elvarázsoltság után, hogy egy igen fáradtnak és gondterheltnek vélt (talán ok nélkül) nőtől és egyszerre vezetőtől származnak, így képességeihez mérten próbálna meg segíteni rajta, persze jelenleg csak annyit, amennyit tudna is és emellett csak akkor, ha ezt tényleg láthatja is akár. Ebben az esetben közelebb hajolna Lyzendrához és a fülébe súgná, persze egyenesen Dhorryn előtt.*
-Ha jól látom, fáradt vagy. Ne csatlakozzunk inkább az őrhöz mégiscsak, ahogyan mondtad, hátha tudsz rajtunk kívül másra, valami sokkal fontosabbra is figyelni? Szívesen visszainvitálom Dhorrynt, ha szükséges. *A fa láttán azonban elakadnak a szavai. Gyönyörű teremtménynek látja, ugyanis afféle élő, higantikus, mégis érző entitásoknak, házaknak találja a kérges fákat.*
-Ez egyzserűen csodaszép! *Mosolyodik el a lombos láttán, majd hozzá ia fűzi.* Ilyet még Lombvárban sem láttam, ezt be kell vallanom. Gyönyörű lénnyé neveltétek ezt a szépséget! *A mosoly lassan egyre szélesebb és barátságosabb vigyorba vált át. Lyz nem igazán fejti ki neki, hogy pontosan miért is kellett Erdőmélyéről eljönniük, de ezt nem is bánja. Jelezte nekik, hogy nem _ma_ fogja elmondani, ami a hosszúéletű szemében csak egy másik, alkalmasabb időpontot jelent, ami van vagy ezer számra az életében. Ennél azonban annál jobban aggasztja az őrrel együtt érkező, távolban felsejlő újonc, akit ha megláthat az uhuval, valószínűleg első dolgai közé fog tartozni Juhar visszafogása, annak ellenére is, hogy a kékszemű, szépséges bundás eb jelenleg csak boldogan csahol mellette. Ki tudja még, hogyan fog reagálni egy újabb jövevényre, főként ha az láthatóan társsal is érkezik, egy másik állat pompázatos képében.*