Nincs játékban - Mil'Ochass
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Nincs "nagyobb" helyszín | Mil'Ochass | Nincs "kisebb" helyszín |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 7 (121. - 140. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
140. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-09-11 10:29:47
Üzenet elküldve: 2019-09-11 10:29:47
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 310
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 310
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Egy régi barátság//
*Nyájasan beszélget a kicsi tündérkével, aki nagyon kis talpraesett lányka. Na ekkor a savanyúképű Piszka megtagadja Arra papa papi voltát. Az öreg mérgesen pödörni kezdi a bajuszát.*
- Még hogy nem?!
*Dünnyögi mérgében, s feje vörösleni kezd, mint a rák. A lánykára tekintettel most nem oktatja ki a soványképű Piszkát, de legközelebb rendesen megneveli a tiszteletlen elfet. Az öreg még homályos szemével is kisandítja, hogy Piksza valami aljasságot kavar Aranyhajjal, a bájos elf hajadonnal.*
~Látszik a sunyi kípin, hogy engem mártogat befelé. Ejjj vele sok bajom lesz, de kinevelem belűle ezt az ármánykodást.~
*A Hódezüst lányka tisztelettel fogadja az áldást így az rá is száll. Valami önzetlen jó cselekedeteket említ meg az eblovagló.*
- Persze pesze, az is fontos, de megtisztúlás nékül a setítszívű jótettek elenyísznek a setítségben.
*Az Árnyék eb gyóntatására hangosan felneveti magát.*
- Jajj jányom, rígen kacagtattak meg ennyire. Hozzad csak a jószágot is, hátha csak a nevíben van setítség, majd meglátjuk.
*Megközelíti a tündérségeket is a drága Aranyhaj.*
- Eír adjon életet jányom!
*Reggeli köszöntés ez Eír papjai körében. Legalább is az öreg szerint.*
- Mogrim? Valahol erre kószál. Kíváncsi lílek, ezírt bóklászta a világot is. Mindig jár valamerre, nem tud megűlni a valagán.
- MOOGRÍÍÍM!!! JEERIDEE!!!
*Elordítja magát az öreg, még vagy háromszor, hátha a kölök meghallotta.*
*Nyájasan beszélget a kicsi tündérkével, aki nagyon kis talpraesett lányka. Na ekkor a savanyúképű Piszka megtagadja Arra papa papi voltát. Az öreg mérgesen pödörni kezdi a bajuszát.*
- Még hogy nem?!
*Dünnyögi mérgében, s feje vörösleni kezd, mint a rák. A lánykára tekintettel most nem oktatja ki a soványképű Piszkát, de legközelebb rendesen megneveli a tiszteletlen elfet. Az öreg még homályos szemével is kisandítja, hogy Piksza valami aljasságot kavar Aranyhajjal, a bájos elf hajadonnal.*
~Látszik a sunyi kípin, hogy engem mártogat befelé. Ejjj vele sok bajom lesz, de kinevelem belűle ezt az ármánykodást.~
*A Hódezüst lányka tisztelettel fogadja az áldást így az rá is száll. Valami önzetlen jó cselekedeteket említ meg az eblovagló.*
- Persze pesze, az is fontos, de megtisztúlás nékül a setítszívű jótettek elenyísznek a setítségben.
*Az Árnyék eb gyóntatására hangosan felneveti magát.*
- Jajj jányom, rígen kacagtattak meg ennyire. Hozzad csak a jószágot is, hátha csak a nevíben van setítség, majd meglátjuk.
*Megközelíti a tündérségeket is a drága Aranyhaj.*
- Eír adjon életet jányom!
*Reggeli köszöntés ez Eír papjai körében. Legalább is az öreg szerint.*
- Mogrim? Valahol erre kószál. Kíváncsi lílek, ezírt bóklászta a világot is. Mindig jár valamerre, nem tud megűlni a valagán.
- MOOGRÍÍÍM!!! JEERIDEE!!!
*Elordítja magát az öreg, még vagy háromszor, hátha a kölök meghallotta.*
139. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-09-09 22:33:12
Üzenet elküldve: 2019-09-09 22:33:12
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 206
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 206
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
//Egy régi barátság//
*Viel megpróbálja összeokoskodni az elhangzottakat, már amennyit ki tud hámozni Arra papa erős akcentusából. Valószínűnek tartja, hogy a kis Pömpölő lehet a keservesen sírdogáló csöppség fent a lombházban, és egy pillanatra az a gondolat is megfordul a fejében, hogy minden bizonnyal Pycta lehet az édesapja. Mivel csak futólag ismeri az elfet, de a jó szívében nem kételkedik, minden további nélkül tudomásul veszi, hogy az a bizonyos baba nagyon fontos szerepet játszik az életében, és ha menni kell, hát menni kell.*
- Egy városba elkél baba is. *Véli vidáman.* Különben hogy fog állni évtizedek elmúltával is?
*Azonban úgy tűnik, nem mindenki az, aminek látszik, ugyanis Pycta igen morcos lesz Arra papa kijelentésére. Viel is felfigyel a hirtelen hangulatváltozásra, és helyénvalónak érzi a korholást, de azért megpróbál tompítani rajta egy kissé.*
- Semmi baj! Persze túlzásokba sem szabad esni, de… Amikor találkoztam a mostani lakótársaimmal, kicsit én is úgy éreztem, mintha máris a közösség hasznos tagja lennék. Ez csak magát a közeget dicséri, ami ennyire befogadó és szeretettel teli. *Persze még nem igazán volt alkalma megbizonyosodni róla, hogy Mil'Ochassban is olyan hatalmas-e a vendégszeretet, mint otthon Szarvasligetben, de egyelőre a kedvességben egyáltalán nincs hiány. Reméli, hogy ezzel nem bántja meg sem a tündért, sem az elfet, ő csak segíteni próbál, hogy elsikálja a konfliktust. Arra papa pedig kapva kap az alkalmon, hogy megáldja őt, és Viel nem ellenkezik, hagyja, hogy kezét fejére tegye. Még ha nem is volna pap, nos, Viel nem az, de egy jól megfogalmazott, szívből jövő áldás még a legszegényebb istállófiú szájából is pontosan olyan értékkel bír, mint azokéból, akik egész életüket erre a célra tették fel. Viel szerint a szándék a legfontosabb. Az elmondottak végén meghajol.*
- Köszönöm, és kívánom, hogy Eeyr fénye átöleljen, és hogy még sokáig terjeszd szeretetét.
*A tündér figyelme ezúttal Árnyékra irányul. Viel arra gondol, hogy alapesetben kicsit vakmerő ötlet lenne egyenesen a hatalmas eb harapós feléhez közelíteni, legalább is bárki is próbált először kedveskedni az óriási kutyának, azért előbb megkérdezte Vieltől, szabad-e, és akkor is csak fenntartásokkal próbálkozott. Pyctát még jó alaposan meg is ugatta a hátaskutya, igaz, Xauzur miatt. Hogy Arra papa mégsem jár pórul, az Árnyék jellemének köszönhető, aki mint általában, most is illedelmesen engedi a barátságos közeledést, de fegyelmezett – tudja, hogy vendégségben van.*
- A gyóntatás fontos, de az önzetlen jócselekedet még annál is fontosabb. *Mosolyog a lány, miközben Árnyékot figyeli. Ujját végigfuttatja vastag bundáján, olyan jó érzés, mintha valamilyen kitömött játékállat vagy párna lenne.* Mindenképpen eljövök, de csak ha nem bánod, hogy magammal hozom sötétségnek Árnyékot is.
*Eközben úgy tűnik, a Pycta karján érkező kisbaba szomorúsága is elillan. Viel még a szokottnál is derűsebben nézi a kicsit, lábujjhegyen pipiskedik, hogy megleshesse magának, persze csak ha szabad.*
- De aranyos! Nincs is nagyobb öröm az életben, mint egy kisbaba. *Mondja.* Mennyi idős? *Ezt meg azért kérdezi meg, mert egy tündér értelemszerűen teljesen máshogy fejlődik, egy babatündérhez képest a gyerkőc egy óriásbébi. Viszont az sem kerüli el a figyelmét, hogy a fülecskéje nem hegyes, ezért a helyzet bonyolultabbnak tűnik, mint ahogy azt Vieljana először képzelte. Ezután megérkezik egy szép elf hölgy is, akit a lány szintén illedelmesen pukedlizve üdvözöl.*
- Szervusz, Holdezüst Vieljana vagyok. *Mondja, bár gyanítja, hogy Pycta már szólt az érkezéséről az imént. A sok hirtelen találkozás azonban teljesen elvonja a figyelmét Árnyékról, aki – mint mindig – arra a következtetésre jut, hogy nincs is csodálatosabb az elfeknél. Eddigi udvarias ücsörgéséből hirtelen felpattan, és farkával hevesen csapkodva, kis nyelvét kidugva minden figyelmét Lyzre összpontosítja, szaporán lihegni kezd. Nem indul felé, mert tartja magát az előző utasításhoz, de nehezen tartóztatja magát. Viel meglepetésében kacag.*
- Jaj! Az enyém, és még meg is tudom ülni, egy légynek se tudna ártani. Viszont van, akinek az illatát imádja. Főleg az elfekét. *Ismeri be kissé elpirulva, mert már biztos benne, hogy bolondnak fogják nézni. Egyedüli pártfogójára, Pyctára pillant szerényen, hátha nála megértésre talál.*
*Viel megpróbálja összeokoskodni az elhangzottakat, már amennyit ki tud hámozni Arra papa erős akcentusából. Valószínűnek tartja, hogy a kis Pömpölő lehet a keservesen sírdogáló csöppség fent a lombházban, és egy pillanatra az a gondolat is megfordul a fejében, hogy minden bizonnyal Pycta lehet az édesapja. Mivel csak futólag ismeri az elfet, de a jó szívében nem kételkedik, minden további nélkül tudomásul veszi, hogy az a bizonyos baba nagyon fontos szerepet játszik az életében, és ha menni kell, hát menni kell.*
- Egy városba elkél baba is. *Véli vidáman.* Különben hogy fog állni évtizedek elmúltával is?
*Azonban úgy tűnik, nem mindenki az, aminek látszik, ugyanis Pycta igen morcos lesz Arra papa kijelentésére. Viel is felfigyel a hirtelen hangulatváltozásra, és helyénvalónak érzi a korholást, de azért megpróbál tompítani rajta egy kissé.*
- Semmi baj! Persze túlzásokba sem szabad esni, de… Amikor találkoztam a mostani lakótársaimmal, kicsit én is úgy éreztem, mintha máris a közösség hasznos tagja lennék. Ez csak magát a közeget dicséri, ami ennyire befogadó és szeretettel teli. *Persze még nem igazán volt alkalma megbizonyosodni róla, hogy Mil'Ochassban is olyan hatalmas-e a vendégszeretet, mint otthon Szarvasligetben, de egyelőre a kedvességben egyáltalán nincs hiány. Reméli, hogy ezzel nem bántja meg sem a tündért, sem az elfet, ő csak segíteni próbál, hogy elsikálja a konfliktust. Arra papa pedig kapva kap az alkalmon, hogy megáldja őt, és Viel nem ellenkezik, hagyja, hogy kezét fejére tegye. Még ha nem is volna pap, nos, Viel nem az, de egy jól megfogalmazott, szívből jövő áldás még a legszegényebb istállófiú szájából is pontosan olyan értékkel bír, mint azokéból, akik egész életüket erre a célra tették fel. Viel szerint a szándék a legfontosabb. Az elmondottak végén meghajol.*
- Köszönöm, és kívánom, hogy Eeyr fénye átöleljen, és hogy még sokáig terjeszd szeretetét.
*A tündér figyelme ezúttal Árnyékra irányul. Viel arra gondol, hogy alapesetben kicsit vakmerő ötlet lenne egyenesen a hatalmas eb harapós feléhez közelíteni, legalább is bárki is próbált először kedveskedni az óriási kutyának, azért előbb megkérdezte Vieltől, szabad-e, és akkor is csak fenntartásokkal próbálkozott. Pyctát még jó alaposan meg is ugatta a hátaskutya, igaz, Xauzur miatt. Hogy Arra papa mégsem jár pórul, az Árnyék jellemének köszönhető, aki mint általában, most is illedelmesen engedi a barátságos közeledést, de fegyelmezett – tudja, hogy vendégségben van.*
- A gyóntatás fontos, de az önzetlen jócselekedet még annál is fontosabb. *Mosolyog a lány, miközben Árnyékot figyeli. Ujját végigfuttatja vastag bundáján, olyan jó érzés, mintha valamilyen kitömött játékállat vagy párna lenne.* Mindenképpen eljövök, de csak ha nem bánod, hogy magammal hozom sötétségnek Árnyékot is.
*Eközben úgy tűnik, a Pycta karján érkező kisbaba szomorúsága is elillan. Viel még a szokottnál is derűsebben nézi a kicsit, lábujjhegyen pipiskedik, hogy megleshesse magának, persze csak ha szabad.*
- De aranyos! Nincs is nagyobb öröm az életben, mint egy kisbaba. *Mondja.* Mennyi idős? *Ezt meg azért kérdezi meg, mert egy tündér értelemszerűen teljesen máshogy fejlődik, egy babatündérhez képest a gyerkőc egy óriásbébi. Viszont az sem kerüli el a figyelmét, hogy a fülecskéje nem hegyes, ezért a helyzet bonyolultabbnak tűnik, mint ahogy azt Vieljana először képzelte. Ezután megérkezik egy szép elf hölgy is, akit a lány szintén illedelmesen pukedlizve üdvözöl.*
- Szervusz, Holdezüst Vieljana vagyok. *Mondja, bár gyanítja, hogy Pycta már szólt az érkezéséről az imént. A sok hirtelen találkozás azonban teljesen elvonja a figyelmét Árnyékról, aki – mint mindig – arra a következtetésre jut, hogy nincs is csodálatosabb az elfeknél. Eddigi udvarias ücsörgéséből hirtelen felpattan, és farkával hevesen csapkodva, kis nyelvét kidugva minden figyelmét Lyzre összpontosítja, szaporán lihegni kezd. Nem indul felé, mert tartja magát az előző utasításhoz, de nehezen tartóztatja magát. Viel meglepetésében kacag.*
- Jaj! Az enyém, és még meg is tudom ülni, egy légynek se tudna ártani. Viszont van, akinek az illatát imádja. Főleg az elfekét. *Ismeri be kissé elpirulva, mert már biztos benne, hogy bolondnak fogják nézni. Egyedüli pártfogójára, Pyctára pillant szerényen, hátha nála megértésre talál.*
138. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-09-09 19:52:15
Üzenet elküldve: 2019-09-09 19:52:15
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
//Másnap//
*Az óriás a vacsora után egyből visszatér a kijelölt helyén, egy kis ideig még elbámul a semmibe, holnapra halasztva az ismerkedést az új jövevényekkel. Mindenesetre már az evés után alvó helyzetbe helyezi magát sátrában, hisz holnap is munka lesz, és nem lenne jó, ha kialvatlanul áll neki dolgozni. Pár perc múlva Monsotor elszenderedik. Másnap felkel, és a folyóhoz indul és letérdel a vízhez, hogy aztán ott mossa meg arcát, majd két kezével mer egy kis vizet, amit a szájához emel, és megissza azt a kis mennyiségű vizet. Ezután feláll, hogy meg keresse Lyzt az épülő Mil'Ochassban, közben elgondolkodik egy kicsit magában.*
~Meg kellene kérdeznem Lyzendrát, hogy ma milyen feladatok vannak itt még számomra. Még nincs kész a hely, szóval lesz itt tennivaló biztosan. És majd a házamnak sem álltam neki. Lehet azzal kellene kezdeni?~
*Mons tanakodása közben fürkészi a helyet, jelenleg a központ közelében keresi őt, de mivel ott nem találja az épp ott lévőket kezdi kérdezni, az egyikük tájékoztatja őt, hogy hol van. Az óriás a lomház felé halad kérdésével vezetőjéhez.*
*Az óriás a vacsora után egyből visszatér a kijelölt helyén, egy kis ideig még elbámul a semmibe, holnapra halasztva az ismerkedést az új jövevényekkel. Mindenesetre már az evés után alvó helyzetbe helyezi magát sátrában, hisz holnap is munka lesz, és nem lenne jó, ha kialvatlanul áll neki dolgozni. Pár perc múlva Monsotor elszenderedik. Másnap felkel, és a folyóhoz indul és letérdel a vízhez, hogy aztán ott mossa meg arcát, majd két kezével mer egy kis vizet, amit a szájához emel, és megissza azt a kis mennyiségű vizet. Ezután feláll, hogy meg keresse Lyzt az épülő Mil'Ochassban, közben elgondolkodik egy kicsit magában.*
~Meg kellene kérdeznem Lyzendrát, hogy ma milyen feladatok vannak itt még számomra. Még nincs kész a hely, szóval lesz itt tennivaló biztosan. És majd a házamnak sem álltam neki. Lehet azzal kellene kezdeni?~
*Mons tanakodása közben fürkészi a helyet, jelenleg a központ közelében keresi őt, de mivel ott nem találja az épp ott lévőket kezdi kérdezni, az egyikük tájékoztatja őt, hogy hol van. Az óriás a lomház felé halad kérdésével vezetőjéhez.*
137. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-09-09 16:04:16
Üzenet elküldve: 2019-09-09 16:04:16
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//Egy régi barátság//
//Nievesha, Vieljana, Pycta, Arraele, Lyz//
*Lyz lemarad Arra papa és Viel beszélgetéséről, hisz épp a falu központja felől érkezik a lomház alá.*
- Ó, jó reggelt *köszönti Pyctát első ízben, mert reggel szinte osont a gyermekkel.* Igen, azt hiszem, megismerem a hangját.
*Egyszerre meglepi, és tölti el örömmel, mert sosem figyelt még fel ennyire gyermeki hangra. Sosem fészkelte még be a jellegzetes zöngéit a fülébe annyira, mint a gyermeki szívszorító sírás.*
- És zeng tőle a falu *facsarodik el a szíve.*
- Na menj gyorsan érte, mert... ~mindjárt én is sírok~
* Semmi pénzért ilyet ki nem mondana, de kicsit a bejárat felé toloncolja Pyctát, aki még a tündérek dolgával van elfoglalva.*
- Újabb látogató? Micsoda forgalom *Nem mutatja jelét, hogy aggasztaná Arra papa viselkedése, mert nem akarja szítani Pycta haragját. Hiába, más ismeri az elfet, s hamar leszűri, hogy majd szét robban. Amúgy sem híve valaki torkának nekiesni. Inkább hisz a beszélgetés hatalmában.
Mikor az önfeledten gügyögő Nieveshát látja, ahogy Pycta nyakába kapaszkodik, egy pillanatig elveszni látszik a szeretetteljes látványban. Akaratlan igazítja meg a kikandikáló tincset a homlokán, majd a puffogó Pycta vállára emeli tenyerét, hogy nyugalmat simítson rá.*
- Nyugalom *szól csendesen s mosolyodik, de hamar észbe kap és visszavedlik.*
- Köhm. Persze, beszélek vele *fűzi össze maga előtt ujjait.* Egyébként is őt kerestem Dhralennel *körbenéz maga körül, de mivel látóhatáron belül vannak az idegenek, (mert a kisfiúnak mindkét jövevény annak számít,) ő már kereket oldott jóval korábban. Lyz pedig hűlt helyét találja. *
- Jó reggelt *köszönti a tündéreket kedves távolságtartással, mikor odaérnek hozzájuk.* Ssyleana Lyzendra vagyok * mutatkozik be a lánynak, de külön titulust nem fűz hozzá. Amúgy sincs tisztában, hogy ő maga mit tölt be pontosan, csak segít rendezni a közösség sorát, és ahogy észreveszi, egyre többen jönnek hozzá ilyen-olyan nyűgökkel.
Pillantása bár Vieljanán időzik, míg enyhén meghajtja felé fejét, de nem áll meg csak csupán az aprónépen. A nagy testű kutyára siklanak a smaragdszín szemek.*
- Tiéd az eb? Mennyire veszélyes? *kérdezi az üldögélő állatot fürkészve. Lyz a maga részéről az állatokat szereti helyükön kezelni, s ha Xauzurhoz hasonlóan kompatibilis, hát maradhat, ám ha veszélyezteti a közösséget, úgy szeretné elejét venni a bajnak. Vieljana válaszáig nem tér el a témától, ám utána Arraele felé fordul.*
- Arraele úr, éppen téged kerestelek és társadat Mogrimot. Tudod esetleg Ő merre lehet? *fordul az idős tündér felé.*
//Nievesha, Vieljana, Pycta, Arraele, Lyz//
*Lyz lemarad Arra papa és Viel beszélgetéséről, hisz épp a falu központja felől érkezik a lomház alá.*
- Ó, jó reggelt *köszönti Pyctát első ízben, mert reggel szinte osont a gyermekkel.* Igen, azt hiszem, megismerem a hangját.
*Egyszerre meglepi, és tölti el örömmel, mert sosem figyelt még fel ennyire gyermeki hangra. Sosem fészkelte még be a jellegzetes zöngéit a fülébe annyira, mint a gyermeki szívszorító sírás.*
- És zeng tőle a falu *facsarodik el a szíve.*
- Na menj gyorsan érte, mert... ~mindjárt én is sírok~
* Semmi pénzért ilyet ki nem mondana, de kicsit a bejárat felé toloncolja Pyctát, aki még a tündérek dolgával van elfoglalva.*
- Újabb látogató? Micsoda forgalom *Nem mutatja jelét, hogy aggasztaná Arra papa viselkedése, mert nem akarja szítani Pycta haragját. Hiába, más ismeri az elfet, s hamar leszűri, hogy majd szét robban. Amúgy sem híve valaki torkának nekiesni. Inkább hisz a beszélgetés hatalmában.
Mikor az önfeledten gügyögő Nieveshát látja, ahogy Pycta nyakába kapaszkodik, egy pillanatig elveszni látszik a szeretetteljes látványban. Akaratlan igazítja meg a kikandikáló tincset a homlokán, majd a puffogó Pycta vállára emeli tenyerét, hogy nyugalmat simítson rá.*
- Nyugalom *szól csendesen s mosolyodik, de hamar észbe kap és visszavedlik.*
- Köhm. Persze, beszélek vele *fűzi össze maga előtt ujjait.* Egyébként is őt kerestem Dhralennel *körbenéz maga körül, de mivel látóhatáron belül vannak az idegenek, (mert a kisfiúnak mindkét jövevény annak számít,) ő már kereket oldott jóval korábban. Lyz pedig hűlt helyét találja. *
- Jó reggelt *köszönti a tündéreket kedves távolságtartással, mikor odaérnek hozzájuk.* Ssyleana Lyzendra vagyok * mutatkozik be a lánynak, de külön titulust nem fűz hozzá. Amúgy sincs tisztában, hogy ő maga mit tölt be pontosan, csak segít rendezni a közösség sorát, és ahogy észreveszi, egyre többen jönnek hozzá ilyen-olyan nyűgökkel.
Pillantása bár Vieljanán időzik, míg enyhén meghajtja felé fejét, de nem áll meg csak csupán az aprónépen. A nagy testű kutyára siklanak a smaragdszín szemek.*
- Tiéd az eb? Mennyire veszélyes? *kérdezi az üldögélő állatot fürkészve. Lyz a maga részéről az állatokat szereti helyükön kezelni, s ha Xauzurhoz hasonlóan kompatibilis, hát maradhat, ám ha veszélyezteti a közösséget, úgy szeretné elejét venni a bajnak. Vieljana válaszáig nem tér el a témától, ám utána Arraele felé fordul.*
- Arraele úr, éppen téged kerestelek és társadat Mogrimot. Tudod esetleg Ő merre lehet? *fordul az idős tündér felé.*
136. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-09-09 14:33:31
Üzenet elküldve: 2019-09-09 14:33:31
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Egy régi barátság//
*Sírására elég hamar érkezik a válasz, az elf asszonyság szerint túlságosan is hamar, csak a fejét csóválja, de nem tesz megjegyzést. Persze ő már tapasztaltabb ezen a téren és tudja, hogy ez csak hiszti, semmi más, mert egyértelmű, hogy a kislány már nem éhes, nem szomjas, a pelenkája is tiszta, hasfájás jeleit sem mutatja. Az apukáját akarja, apukája meg rohan. A csöppség pedig rögtön elhallgat, fogatlan mosollyal nézi Pyctát, ahogy az felemeli. Kis kezei rögtön átölelik Pycta nyakát, lábaival is belekapaszkodna, mint holmi kismajom. Nagy, sárga szemeivel bámulja az elfet, tekintetében szeretet csillan, az ő apukája, aki egy nyekkenésére ugrik és a karjába veszi, a kislány pedig rögtön rákezd a babanyelvű karattyolásra, úgy magyaráz, mintha a többiek értenék és mintha ugyanazt a nyelvet beszélnék.*
*Sírására elég hamar érkezik a válasz, az elf asszonyság szerint túlságosan is hamar, csak a fejét csóválja, de nem tesz megjegyzést. Persze ő már tapasztaltabb ezen a téren és tudja, hogy ez csak hiszti, semmi más, mert egyértelmű, hogy a kislány már nem éhes, nem szomjas, a pelenkája is tiszta, hasfájás jeleit sem mutatja. Az apukáját akarja, apukája meg rohan. A csöppség pedig rögtön elhallgat, fogatlan mosollyal nézi Pyctát, ahogy az felemeli. Kis kezei rögtön átölelik Pycta nyakát, lábaival is belekapaszkodna, mint holmi kismajom. Nagy, sárga szemeivel bámulja az elfet, tekintetében szeretet csillan, az ő apukája, aki egy nyekkenésére ugrik és a karjába veszi, a kislány pedig rögtön rákezd a babanyelvű karattyolásra, úgy magyaráz, mintha a többiek értenék és mintha ugyanazt a nyelvet beszélnék.*
135. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-09-09 14:05:35
Üzenet elküldve: 2019-09-09 14:05:35
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Egy régi barátság//
- Ez természetes. *Válaszolja mosolyogva Vielnek. Ő hívta meg hozzájuk, így természetes, hogy körbevezeti a faluban. Árnyék most sokkal barátságosabb, mint korábban, de ez valószínűleg betudható annak, hogy az irbisz nincs a közelben.
Ahogy haladnak befelé, találkoznak az Arraele nevű tündérrel, akit előző este gnómnak nézett a csuhátlan csuhás. Megáll persze, míg Arra papa köszönti a tündér lányt. Csak akkor szalad össze a szemöldöke, amikor az öreg tündér a közösség papjaként mutatkozik be.*
- Nem vagy az. *Mondja ki színtelenül hangot adva nemtetszésének. Semmi baja nincs a vendégekkel, de hogy valaki egy éjszaka alatt a közösség papjává váljon, azt nem hagyja szó nélkül.*
- Arraele csak tegnap éjszaka érkezett Mil'Ochassba. Vendég, de nem a közösség papja. *Néz az öreg tündérre. Ha kellemetlen helyzetbe hozza ezzel, hát legyen, de a hazugságot nem tűri otthonában.
Sajnálja, hogy ezt Vieljana előtt kell tisztáznia, de az öreg tündér kereste a bajt.
Nievesha hangja aztán betölti a lombok alját, az erdőmélyi elfnek belefacsarodik a szíve, ahogy hallja.*
- Mindjárt jövök. *Mondja sóhajtva, majd lombzöld tekintete még utoljára Arra papára siklik, majd fordul, hogy Feyennék lombháza felé induljon. Szinte egyszerre érnek oda Lyzendrával, de két irányból.*
- Lyz! *Lepődik meg az erdőmélyi elf mosolyogva.*
- Sejthető volt, hogy ezt te is meghallottad. *Int a lombház felé, ahonnan a keserves sírás kiszűrődik, majd előre engedve az íjász lányt, megindul maga is felfelé.*
- Lyzendra, beszélnünk kellene egy dologról. *Pillant arrafelé, amerre Vielt és a vén tündért hagyta.*
- Érkezett egy vendégünk most reggel. Vieljanának hívják, a közelben laknak egy majorban. De nem is ez a lényeg. *Mondja, ahogy felérnek a lombház tornácára.*
- Összefutottunk azzal a Arraele tündérrel és az öreg már úgy mutatkozott be, hogy a "közösség papja". Persze tudatosítottam benne, hogy nem az, de mégis. Még ha valóban Eeyr papja is, honnan veszi a bátorságot, hogy ilyen titulust vegyen fel egy éjszaka után? *Látszik, hogy dühös. Megszenvedtek azért, hogy itt legyenek és ha az öreg megbeszélte volna velük ezt, hármukkal, akkor nem volna semmi gondja, még örülne is. De az ilyen viselkedést nem szívleli.
Feyennékhez belépve halkan köszön, majd azonnal a kicsi felé indul, hogy felvegye.*
- Itt vagyok, kincsem. *Mosolyog Nievára, majd gyengéden ringatni kezdi.*
- Gyere, bemutatok neked valakit. *Mondja a kislánynak mosolyogva.*
- Feyenn, köszönök mindent! Lehet, hogy jövök még, ha valami nem megy, de tényleg köszönöm. *Mondja hálás mosollyal az elf nőnek. Nélküle sokkal nehezebb volna, még akkor is, ha olyan segítsége van, mint Lyzendra.*
- Elkísérsz, Lyz. Inkább te beszélj a tündérrel, mert ha én beszélek... *Nem fejezi be.
Ha Lyzendra vele tart, megindul óvatosan lefelé, karjában Nieveshával, majd talajt érve vissza Vieljanáékhoz.*
A hozzászólás írója (Pycta del Ventus) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.09.09 14:12:17
- Ez természetes. *Válaszolja mosolyogva Vielnek. Ő hívta meg hozzájuk, így természetes, hogy körbevezeti a faluban. Árnyék most sokkal barátságosabb, mint korábban, de ez valószínűleg betudható annak, hogy az irbisz nincs a közelben.
Ahogy haladnak befelé, találkoznak az Arraele nevű tündérrel, akit előző este gnómnak nézett a csuhátlan csuhás. Megáll persze, míg Arra papa köszönti a tündér lányt. Csak akkor szalad össze a szemöldöke, amikor az öreg tündér a közösség papjaként mutatkozik be.*
- Nem vagy az. *Mondja ki színtelenül hangot adva nemtetszésének. Semmi baja nincs a vendégekkel, de hogy valaki egy éjszaka alatt a közösség papjává váljon, azt nem hagyja szó nélkül.*
- Arraele csak tegnap éjszaka érkezett Mil'Ochassba. Vendég, de nem a közösség papja. *Néz az öreg tündérre. Ha kellemetlen helyzetbe hozza ezzel, hát legyen, de a hazugságot nem tűri otthonában.
Sajnálja, hogy ezt Vieljana előtt kell tisztáznia, de az öreg tündér kereste a bajt.
Nievesha hangja aztán betölti a lombok alját, az erdőmélyi elfnek belefacsarodik a szíve, ahogy hallja.*
- Mindjárt jövök. *Mondja sóhajtva, majd lombzöld tekintete még utoljára Arra papára siklik, majd fordul, hogy Feyennék lombháza felé induljon. Szinte egyszerre érnek oda Lyzendrával, de két irányból.*
- Lyz! *Lepődik meg az erdőmélyi elf mosolyogva.*
- Sejthető volt, hogy ezt te is meghallottad. *Int a lombház felé, ahonnan a keserves sírás kiszűrődik, majd előre engedve az íjász lányt, megindul maga is felfelé.*
- Lyzendra, beszélnünk kellene egy dologról. *Pillant arrafelé, amerre Vielt és a vén tündért hagyta.*
- Érkezett egy vendégünk most reggel. Vieljanának hívják, a közelben laknak egy majorban. De nem is ez a lényeg. *Mondja, ahogy felérnek a lombház tornácára.*
- Összefutottunk azzal a Arraele tündérrel és az öreg már úgy mutatkozott be, hogy a "közösség papja". Persze tudatosítottam benne, hogy nem az, de mégis. Még ha valóban Eeyr papja is, honnan veszi a bátorságot, hogy ilyen titulust vegyen fel egy éjszaka után? *Látszik, hogy dühös. Megszenvedtek azért, hogy itt legyenek és ha az öreg megbeszélte volna velük ezt, hármukkal, akkor nem volna semmi gondja, még örülne is. De az ilyen viselkedést nem szívleli.
Feyennékhez belépve halkan köszön, majd azonnal a kicsi felé indul, hogy felvegye.*
- Itt vagyok, kincsem. *Mosolyog Nievára, majd gyengéden ringatni kezdi.*
- Gyere, bemutatok neked valakit. *Mondja a kislánynak mosolyogva.*
- Feyenn, köszönök mindent! Lehet, hogy jövök még, ha valami nem megy, de tényleg köszönöm. *Mondja hálás mosollyal az elf nőnek. Nélküle sokkal nehezebb volna, még akkor is, ha olyan segítsége van, mint Lyzendra.*
- Elkísérsz, Lyz. Inkább te beszélj a tündérrel, mert ha én beszélek... *Nem fejezi be.
Ha Lyzendra vele tart, megindul óvatosan lefelé, karjában Nieveshával, majd talajt érve vissza Vieljanáékhoz.*
A hozzászólás írója (Pycta del Ventus) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.09.09 14:12:17
134. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-09-09 13:14:35
Üzenet elküldve: 2019-09-09 13:14:35
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 310
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 310
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Egy régi barátság//
*A tündérke pukedlizik, mikor az öreget meglátja. Mivel fáj a háta ezért csak bólint az apróságnak.*
- Hát egen, itt van a kis Pömpölő oszt most szegíny felbolydította a nípségeket. Majd megszokod, vagy megszöksz hehe.
*A karonülő ordítását is meg lehet unni. Néhol az hírlik, hogy vallatnak is vele nagy visszhangzó barlangokban.*
- Szíp kacifántos neved van te jány. Hódezüst, még ezt se hallottam. Amúgy mind a kettű szíp dolog, jó választottál.
*Kedves lánykának tűnik a kis tündér ezért úgy látja jónak, a megáldja.*
- Na gyermekem gyere közelebb Arra papához mert megáldalak.
*Ha Viel közelebb lép, akkor arra papa mindkét kezét a tündérke fejére teszi. Ha nem lépne oda, akkor is megáldja, így távolból.*
- A szent patriarchák nevében megáldalak téged Ezüsthód, a tündér nípsíg leánya. Megáldlak Eír áldásával! Tegye méhedet gazdaggá, bőven termővé. Adjon hosszabb életet az enyímnél és adjík egíszsíget mely nem kopik el! A setítséget űzze tőled messze, a gonoszt ne engedje befírközni lelkedbe! Testecskédet járja át a fíny, Arra papa áldása kísérjen míg élsz!
*Szemét mindeközben behunyva tartja majd kinyitja.*
- Írezd jól magad itt jányom. A Piksza jó lelkű a maga módján, bár elsűre nem vót túl szíves, de a vígín az lett.
*A jószágra pillantva megsimogatja a buksiját.*
- Ejj de szíp jószág. Igazi igavonó!
*Megpaskolja a buksiját az ebadtának. A közösködésre felemeli homályos szemeit.*
- Szóval a bódogság követe vagy. Igen derík dolog jányom.
*Biztos jó dolog, de nem tudja, mint csinál a lányka igazából.*
- Ide a fiammal jöttem, Mogrimmal, egy gnóm, de örökbefogadtam míg tacskó korába. Tanítattam oszt mostanság rá támaszkodok. Idejöttünk letelepedni öreg napjaimra, mert Eír ide vezínyelt, hogy az itteni nyáját terelgessem.
*Munkálya teljes tudatában és fontosságában húzza ki magát.*
- Nemsoká megkezdem majd a gyóntatást, remílem majd te is eljössz jányom, mer ugye mindenkibe furakodik egy ki setítség amitűl meg köll könnyebbülni.
*Nyájasan mosolyog a kicsin tündérkére.*
*A tündérke pukedlizik, mikor az öreget meglátja. Mivel fáj a háta ezért csak bólint az apróságnak.*
- Hát egen, itt van a kis Pömpölő oszt most szegíny felbolydította a nípségeket. Majd megszokod, vagy megszöksz hehe.
*A karonülő ordítását is meg lehet unni. Néhol az hírlik, hogy vallatnak is vele nagy visszhangzó barlangokban.*
- Szíp kacifántos neved van te jány. Hódezüst, még ezt se hallottam. Amúgy mind a kettű szíp dolog, jó választottál.
*Kedves lánykának tűnik a kis tündér ezért úgy látja jónak, a megáldja.*
- Na gyermekem gyere közelebb Arra papához mert megáldalak.
*Ha Viel közelebb lép, akkor arra papa mindkét kezét a tündérke fejére teszi. Ha nem lépne oda, akkor is megáldja, így távolból.*
- A szent patriarchák nevében megáldalak téged Ezüsthód, a tündér nípsíg leánya. Megáldlak Eír áldásával! Tegye méhedet gazdaggá, bőven termővé. Adjon hosszabb életet az enyímnél és adjík egíszsíget mely nem kopik el! A setítséget űzze tőled messze, a gonoszt ne engedje befírközni lelkedbe! Testecskédet járja át a fíny, Arra papa áldása kísérjen míg élsz!
*Szemét mindeközben behunyva tartja majd kinyitja.*
- Írezd jól magad itt jányom. A Piksza jó lelkű a maga módján, bár elsűre nem vót túl szíves, de a vígín az lett.
*A jószágra pillantva megsimogatja a buksiját.*
- Ejj de szíp jószág. Igazi igavonó!
*Megpaskolja a buksiját az ebadtának. A közösködésre felemeli homályos szemeit.*
- Szóval a bódogság követe vagy. Igen derík dolog jányom.
*Biztos jó dolog, de nem tudja, mint csinál a lányka igazából.*
- Ide a fiammal jöttem, Mogrimmal, egy gnóm, de örökbefogadtam míg tacskó korába. Tanítattam oszt mostanság rá támaszkodok. Idejöttünk letelepedni öreg napjaimra, mert Eír ide vezínyelt, hogy az itteni nyáját terelgessem.
*Munkálya teljes tudatában és fontosságában húzza ki magát.*
- Nemsoká megkezdem majd a gyóntatást, remílem majd te is eljössz jányom, mer ugye mindenkibe furakodik egy ki setítség amitűl meg köll könnyebbülni.
*Nyájasan mosolyog a kicsin tündérkére.*
133. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-09-09 11:02:11
Üzenet elküldve: 2019-09-09 11:02:11
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 206
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 206
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
//Egy régi barátság//
*Van abban valami igazán lenyűgöző, hogy valaki fára építkezzen. Elsősorban azért, mert valahol erre véletlenül se számít az ember vagy tündér, és mégis olyan eleganciát sugall a megvalósítás. Vielnek persze azért az első gondolata inkább az, hogy milyen praktikus ez a vandálok és vadak ellen, mivel oda nem mehetnek utána. De azért el tudja képzelni, hogy az itt élők sokkal bátrabbak nála, és nekik ez a legkevesebb. Persze a középen álló fa Viel figyelmét sem kerüli el, de mikor megtudja, hogy körbevezetik, nem kérdez rá, úgy gondolja, hogy biztosan erre is sort kerítenek valamikor.*
- Köszönöm, hogy időt szakítasz rám! Felőlem mehetünk. *Mondja izgatottan, kissé kislányosan, és kíváncsian fürkészi Pycta pillantását, hogy vajon ki lehet ez a titokzatos baba, akitől a sírás ered. Árnyékot figyeli, nehogy valami rosszaságon kapja, de a kutya engedelmesen viselkedik – csak szeretett volna köszönni Pyctának, és cserébe simogatást is kap, amiért lelkesen csóválja a farkát. Viel hagyja, hogy a hatalmas fekete eb elkísérje őket a lombházig, de azt már nem várja tőle, hogy felmásszon oda, ezért megkéri, hogy üljön, maradjon, amíg visszatér. Árnyék egy eleven, nagy fekete szoborként csücsül a feljárat mellett, és biztos, hogy az égvilágon senkibe nem köt bele, hacsak valaki nem akarja bántani. Eközben pedig összefutnak egy honfitársával. Nincs is jobb, mint egy másik tündérre bukkanni ebben a nagy, néha kegyetlen világban. A kislány szoknyája sarkát felcsippentve pukedlizik neki.*
- Nagyon örvendek! *Aztán Pyctára mosolyog.* Menj csak, vigasztald meg ezt a szegény síróst. *Megérti, ha az elf felsietne, a szomorúság nagy baj, tenni kell ellene, ő pedig semmiképp sem akarná megbántani a nála magasabb, élemedett korú tündért.* Én Holdezüst Vieljana vagyok. Már találkoztunk Pyctával, és jó barátságot kötöttünk, ezért úgy döntöttem, ideje meglátogatni. Ő itt Árnyék, a leghűbb társam. *Mutatja be lelkesen az óriási, fekete, most éppen hátsó lábain ücsörgő ebet, aki tüntetőleg nem akar ismerkedni. Talán csak az elfeket kedveli. Viel egy kicsit össze is zavarodik, de ráhagyja a dolgot. Amíg nem esz meg senkit, márpedig ez biztos nem fenyeget, addig nincs baj.*
- Azt hiszem, sok bennünk a közös. Bár én magam nem vagyok pap, a népem afféle követnek tart, akinek az a feladata, hogy a fényt és a boldogságot támogassa. *Ezzel kapcsolatban nem mosolyog, de nem is beképzelt, látszik rajta, hogy komolyan gondolja a dolgot, és az ezzel járó felelősséget, terhet is ismeri.* Ha nem bántalak meg a kérdéssel, téged mi terelt erre a szép útra?
*Van abban valami igazán lenyűgöző, hogy valaki fára építkezzen. Elsősorban azért, mert valahol erre véletlenül se számít az ember vagy tündér, és mégis olyan eleganciát sugall a megvalósítás. Vielnek persze azért az első gondolata inkább az, hogy milyen praktikus ez a vandálok és vadak ellen, mivel oda nem mehetnek utána. De azért el tudja képzelni, hogy az itt élők sokkal bátrabbak nála, és nekik ez a legkevesebb. Persze a középen álló fa Viel figyelmét sem kerüli el, de mikor megtudja, hogy körbevezetik, nem kérdez rá, úgy gondolja, hogy biztosan erre is sort kerítenek valamikor.*
- Köszönöm, hogy időt szakítasz rám! Felőlem mehetünk. *Mondja izgatottan, kissé kislányosan, és kíváncsian fürkészi Pycta pillantását, hogy vajon ki lehet ez a titokzatos baba, akitől a sírás ered. Árnyékot figyeli, nehogy valami rosszaságon kapja, de a kutya engedelmesen viselkedik – csak szeretett volna köszönni Pyctának, és cserébe simogatást is kap, amiért lelkesen csóválja a farkát. Viel hagyja, hogy a hatalmas fekete eb elkísérje őket a lombházig, de azt már nem várja tőle, hogy felmásszon oda, ezért megkéri, hogy üljön, maradjon, amíg visszatér. Árnyék egy eleven, nagy fekete szoborként csücsül a feljárat mellett, és biztos, hogy az égvilágon senkibe nem köt bele, hacsak valaki nem akarja bántani. Eközben pedig összefutnak egy honfitársával. Nincs is jobb, mint egy másik tündérre bukkanni ebben a nagy, néha kegyetlen világban. A kislány szoknyája sarkát felcsippentve pukedlizik neki.*
- Nagyon örvendek! *Aztán Pyctára mosolyog.* Menj csak, vigasztald meg ezt a szegény síróst. *Megérti, ha az elf felsietne, a szomorúság nagy baj, tenni kell ellene, ő pedig semmiképp sem akarná megbántani a nála magasabb, élemedett korú tündért.* Én Holdezüst Vieljana vagyok. Már találkoztunk Pyctával, és jó barátságot kötöttünk, ezért úgy döntöttem, ideje meglátogatni. Ő itt Árnyék, a leghűbb társam. *Mutatja be lelkesen az óriási, fekete, most éppen hátsó lábain ücsörgő ebet, aki tüntetőleg nem akar ismerkedni. Talán csak az elfeket kedveli. Viel egy kicsit össze is zavarodik, de ráhagyja a dolgot. Amíg nem esz meg senkit, márpedig ez biztos nem fenyeget, addig nincs baj.*
- Azt hiszem, sok bennünk a közös. Bár én magam nem vagyok pap, a népem afféle követnek tart, akinek az a feladata, hogy a fényt és a boldogságot támogassa. *Ezzel kapcsolatban nem mosolyog, de nem is beképzelt, látszik rajta, hogy komolyan gondolja a dolgot, és az ezzel járó felelősséget, terhet is ismeri.* Ha nem bántalak meg a kérdéssel, téged mi terelt erre a szép útra?
132. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-09-06 20:29:21
Üzenet elküldve: 2019-09-06 20:29:21
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//Másnap//
//N'othrym, majd Feyennék előtt//
*Az utolsó falatot emeli a szájához, amikor egy pár apró kéz öleli meg derekát. Mosolyogva engedi vissza a falatot az asztalra, hogy kiderítse, kihez tartozik a két kis mancs. Mikor hóna alatt átkukucskál, az aranyszőke vállig érő bongyori fürtökből felismeri, hogy ki az. A négyéves forma kisfiún Lyz szeretettel néz végig, simítja meg kunkorodó fürtjeivel keretezett kobakot.*
- Szervusz Dhralen. Mondd csak, láttál ma reggel egy idős tündért, és egy gnóm fiút?
*A gyermek csak bólogat, de nem szól egy szót sem.*
- Megmutatod, hol vannak? *A gyermek csupán elengedi a derekát, s övének egyik bujtatójába kapaszkodva kezdi húzni az elf lányt. Lyz feláll, s menet közben dobja szájába az utolsó falatot.
A gyermek kivezeti a N'othrymból, le a talajszintre, ahol határozottan egy irányba haladnak. Lyz nem szól rá, hogy ne húzz az övénél fogva, annak is örül, hogy beszéd helyett bármilyen módon kommunikál vele. Mint most is, amikor elengedi a az övbújtatót, s úgy csinál, mintha sírna. Öklével szemét dörgöli, majd mintha ringatna valamit.*
- Mindent kifigyeltek, igaz? *nevet fel fejét csóválva* Igen, érkezett egy kislány. Majd megismeritek ti is *kacsint a gyermekre. Szívesen megkérdezné, hogy hallotta-e sírni, esetleg máshonnan jutott hozzá a hír ilyen kora reggel, de sejti, hogy érdemi választ nem fog kapni, csak vállrándítást. Lyz egyelőre nem jött rá, hogy a gyermek nem tud, vagy nem akar beszélni, mert hallani viszont egészen jól hall.
Nievesha pedig ebben a pillanatban engedi el a hangját, ami könnyen utat talál az elf fülek felé. *
- Azt hiszem, ő az *kapja fel a fejét, s bár a két jövevényt indult keresni, most mégis a gyermeki hang irányába indul. Szinte biztos benne, hogy Nievesha az, és az irányból úgy sejti, Feyenék környékén lehet. A főépülettől nem laknak messzire, így Lyz hamar odaér. Nyomában a kisfiú szedi a lábát, de amint meglátja, hogy mások is vannak a környéken, akiket nem ismer, tovább is szalad, mintha itt sem lett volna.*
//N'othrym, majd Feyennék előtt//
*Az utolsó falatot emeli a szájához, amikor egy pár apró kéz öleli meg derekát. Mosolyogva engedi vissza a falatot az asztalra, hogy kiderítse, kihez tartozik a két kis mancs. Mikor hóna alatt átkukucskál, az aranyszőke vállig érő bongyori fürtökből felismeri, hogy ki az. A négyéves forma kisfiún Lyz szeretettel néz végig, simítja meg kunkorodó fürtjeivel keretezett kobakot.*
- Szervusz Dhralen. Mondd csak, láttál ma reggel egy idős tündért, és egy gnóm fiút?
*A gyermek csak bólogat, de nem szól egy szót sem.*
- Megmutatod, hol vannak? *A gyermek csupán elengedi a derekát, s övének egyik bujtatójába kapaszkodva kezdi húzni az elf lányt. Lyz feláll, s menet közben dobja szájába az utolsó falatot.
A gyermek kivezeti a N'othrymból, le a talajszintre, ahol határozottan egy irányba haladnak. Lyz nem szól rá, hogy ne húzz az övénél fogva, annak is örül, hogy beszéd helyett bármilyen módon kommunikál vele. Mint most is, amikor elengedi a az övbújtatót, s úgy csinál, mintha sírna. Öklével szemét dörgöli, majd mintha ringatna valamit.*
- Mindent kifigyeltek, igaz? *nevet fel fejét csóválva* Igen, érkezett egy kislány. Majd megismeritek ti is *kacsint a gyermekre. Szívesen megkérdezné, hogy hallotta-e sírni, esetleg máshonnan jutott hozzá a hír ilyen kora reggel, de sejti, hogy érdemi választ nem fog kapni, csak vállrándítást. Lyz egyelőre nem jött rá, hogy a gyermek nem tud, vagy nem akar beszélni, mert hallani viszont egészen jól hall.
Nievesha pedig ebben a pillanatban engedi el a hangját, ami könnyen utat talál az elf fülek felé. *
- Azt hiszem, ő az *kapja fel a fejét, s bár a két jövevényt indult keresni, most mégis a gyermeki hang irányába indul. Szinte biztos benne, hogy Nievesha az, és az irányból úgy sejti, Feyenék környékén lehet. A főépülettől nem laknak messzire, így Lyz hamar odaér. Nyomában a kisfiú szedi a lábát, de amint meglátja, hogy mások is vannak a környéken, akiket nem ismer, tovább is szalad, mintha itt sem lett volna.*
131. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-09-05 17:23:39
Üzenet elküldve: 2019-09-05 17:23:39
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 310
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 310
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Egy régi barátság//
*Addig kutatta míg ki nem szagolta a maradék pörkölt helyét. Ha valaki rátalálna, akkor hatalmas puffadó hassal, pörköltös szájjal és vészesen szuszogva találná a földön üldögélve. Ugyanis nem bír felállni, mert annyi pörköltöt zabált be.*
- Bööf, bhhhhöööööf.
*A levegő elhagyja a testét és máris könnyebb egy hangya trágyányit. Végre fel bír tápászkodni. A kapuban egy farkaslovast pillant meg, amolyan warglovagló orkot. Már éppen riadót kiáltana amikor közelebb totyog és az idegen is bejön. Akkor látja meg kissé öregedő szemeivel, hogy egy pöttynyi fajtársa az. Arra papa igen szép delejes példánya fajának. Tán nem is nagyon van a környéken nagyobb darab belőle. Valami házőrző kóbor kutya is beténfereg a kapun.*
~Remíljük nem bolhás vagy bílfírges, mer akkor ráfáztunk.~
*A vékony képű elf akinek a nevére már nem emlékszik az babusgatja a betérő tündérkét. Majd a kis Pömpölő rákezdi, aztán az elf elrohanni készül. Ezt az alkalmat kihasználja Arra papa és odatámolyog Holdezüsthöz.*
- Eír áádjon meg jányom. Arra papa vagyok, a közösség papja. Mi szíl hozott tíged ide?
*A száját azért megtörli a pörkölttől, majd nyájasan közelíti meg a leánykát.*
*Addig kutatta míg ki nem szagolta a maradék pörkölt helyét. Ha valaki rátalálna, akkor hatalmas puffadó hassal, pörköltös szájjal és vészesen szuszogva találná a földön üldögélve. Ugyanis nem bír felállni, mert annyi pörköltöt zabált be.*
- Bööf, bhhhhöööööf.
*A levegő elhagyja a testét és máris könnyebb egy hangya trágyányit. Végre fel bír tápászkodni. A kapuban egy farkaslovast pillant meg, amolyan warglovagló orkot. Már éppen riadót kiáltana amikor közelebb totyog és az idegen is bejön. Akkor látja meg kissé öregedő szemeivel, hogy egy pöttynyi fajtársa az. Arra papa igen szép delejes példánya fajának. Tán nem is nagyon van a környéken nagyobb darab belőle. Valami házőrző kóbor kutya is beténfereg a kapun.*
~Remíljük nem bolhás vagy bílfírges, mer akkor ráfáztunk.~
*A vékony képű elf akinek a nevére már nem emlékszik az babusgatja a betérő tündérkét. Majd a kis Pömpölő rákezdi, aztán az elf elrohanni készül. Ezt az alkalmat kihasználja Arra papa és odatámolyog Holdezüsthöz.*
- Eír áádjon meg jányom. Arra papa vagyok, a közösség papja. Mi szíl hozott tíged ide?
*A száját azért megtörli a pörkölttől, majd nyájasan közelíti meg a leánykát.*
130. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-09-05 14:26:34
Üzenet elküldve: 2019-09-05 14:26:34
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Másnap - lepasszolva//
*A kislány ragyogóan alszik Pycta mellkasán, elnyugtatja az elf szívverése éppúgy, mint a dudorászás, ráadásul a szaftos kenyérbél megtöltötte pocakját így nem is kel éhes sírással az éjszaka folyamán többször.
Reggelre kelve jókedvű és mosolygós topáz pillantása érdeklődőn szemlél mindent maga körül. Öltöztetés közben jóízűeket göcög és pajkosan próbál a hasára fordulni, hogy aztán menten elkússzon-másszon. Pycta persze erősebb és gyorsabb is nála, így könnyű szerrel kivédheti a kislány szabadulásra való törekvéseit.*
- Gögögögögögögögggg!
*Mondja folyamatosan a magáét, felnőttek számára érthetetlen babanyelven beszél, a világért nem maradna csöndben. Boldog, szereti az elf látványát, illatát, a hangja elnyugtatja. Ezért aztán természetes, hogy méltatlankodni kezd, mikor Pycta otthagyja. Viszont be lehet fogni a száját a reggelivel, de ahogy az leér a hasába, már rá is kezdi. Hangosan, kétségbeesetten és szívfacsaróan. Ebben a sírásban a világ minden fájdalma benne van.*
*A kislány ragyogóan alszik Pycta mellkasán, elnyugtatja az elf szívverése éppúgy, mint a dudorászás, ráadásul a szaftos kenyérbél megtöltötte pocakját így nem is kel éhes sírással az éjszaka folyamán többször.
Reggelre kelve jókedvű és mosolygós topáz pillantása érdeklődőn szemlél mindent maga körül. Öltöztetés közben jóízűeket göcög és pajkosan próbál a hasára fordulni, hogy aztán menten elkússzon-másszon. Pycta persze erősebb és gyorsabb is nála, így könnyű szerrel kivédheti a kislány szabadulásra való törekvéseit.*
- Gögögögögögögögggg!
*Mondja folyamatosan a magáét, felnőttek számára érthetetlen babanyelven beszél, a világért nem maradna csöndben. Boldog, szereti az elf látványát, illatát, a hangja elnyugtatja. Ezért aztán természetes, hogy méltatlankodni kezd, mikor Pycta otthagyja. Viszont be lehet fogni a száját a reggelivel, de ahogy az leér a hasába, már rá is kezdi. Hangosan, kétségbeesetten és szívfacsaróan. Ebben a sírásban a világ minden fájdalma benne van.*
129. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-09-05 13:38:56
Üzenet elküldve: 2019-09-05 13:38:56
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Pycta sátra//
//Nievesha, Lyz, Pycta//
//Még előző nap és másnap kicsit//
- Rendben. *Válaszol Lyznek mosolyogva, ahogy felveszi a kicsit, hogy elébe menjen a sírásnak.
Miközben Nievát ringatja és dúdol neki veszi észre, hogy Lyzendra is elbóbiskolt a bőrökön. Nyugodt mosollyal figyeli a két békésen alvó lányt. Örül, hogy végre az íjász lány is meglelte a békéjét, de így lehet ezzel most mindenki a faluban. Kijárt már nekik ez a szemernyi nyugalom.
Így ketten, felváltva foglalkozva a kicsivel talán többet tudnak pihenni, így az ébredés sem gyötri meg őket annyira, mint tehetné.
Reggel igyekszik halkan mozogni és nem felébreszteni Lyzt, hogy legalább ő tudjon egy kicsit tovább aludni.
Kilépve a sátorból Feyennhez megy és utána a kapuhoz, ahol találkozik Vieljanával.*
//Egy régi barátság//
*Amikor Vieljana bekutyagol a faluba, becsukja mögötte a kaput. A fal egy szükséges rossz, de mivel tudják, hogy az oltárrá szentelt fa veszélyben van, így el kell viselniük ezt a kellemetlenséget. És a városból menekültek is nagyobb biztonságban érzik magukat.
Közelebb lép, hogy az Árnyék nyergéből leszálló tündért köszöntse, amikor Viel nemes egyszerűséggel megöleli. Első pillantásra meglepődik a közvetlen köszöntésen, de aztán kedvesen viszonozza az ölelést.*
- A kedves ismerősöket mindig szívesen látjuk. *Válaszolja, mert a tündér tényleg nem alkalmatlankodik. Visszagondol az előző este tapasztaltakra Arra papa és a fiatal gnóm esetében, amikor valóban kissé barátságtalanul fogadta őket.*
- Meg tudom érteni. *Pillant maga is a fák felé. Tökéletesen át tudja érezni a lány által mondottakat. Ő maga is hiányt érez, ha sokáig nem látja az erdőt.*
- Látod, nálunk sok fa van, de nem is szerettünk volna kivágni fákat, először is lombházakat terveztünk. *Mutat befelé a falu felé, ahol a házakat a lombok szintjére építették és kötéllétrán vagy csigalépcsőn lehet feljutni. A fal mellett szabályos távolságokban őrtornyok emelkednek, jobbra kis termőterület és az állatok istállói, karámjai láthatóak. Valahol középtájon egy kisebb, elkerített részen virágoktól övezett, szalagokkal díszített növendékfa áll büszkén. A kitüntetett hely valami fontos szerepet sejtet.*
- Kerülj beljebb, körbevezetlek. *Ajánlja fel a tündérnek kedves mosollyal.
Árnyék szokatlan közeledését is barátságosan fogadja, hagyja, hogy a hátas eb megszimatolja őt, majd ha engedi, akkor megvakarja a füle tövét. Xauzur hajnalban vadászni ment az erdőbe és még nem tért vissza, így a kutya nyugalma nincs veszélyeztetve.*
- Megmutatom neked Mil'Ochasst. *Fordul a kijárt úton a falu központja, a N'othrym felé. A távolból gyermeksírás üti meg érzékeny elf füleit.*
- Ajjaj, de előtte be kell ugranunk valahova. *Mosolyog bocsánatkérőn a tündérre.*
//Nievesha, Lyz, Pycta//
//Még előző nap és másnap kicsit//
- Rendben. *Válaszol Lyznek mosolyogva, ahogy felveszi a kicsit, hogy elébe menjen a sírásnak.
Miközben Nievát ringatja és dúdol neki veszi észre, hogy Lyzendra is elbóbiskolt a bőrökön. Nyugodt mosollyal figyeli a két békésen alvó lányt. Örül, hogy végre az íjász lány is meglelte a békéjét, de így lehet ezzel most mindenki a faluban. Kijárt már nekik ez a szemernyi nyugalom.
Így ketten, felváltva foglalkozva a kicsivel talán többet tudnak pihenni, így az ébredés sem gyötri meg őket annyira, mint tehetné.
Reggel igyekszik halkan mozogni és nem felébreszteni Lyzt, hogy legalább ő tudjon egy kicsit tovább aludni.
Kilépve a sátorból Feyennhez megy és utána a kapuhoz, ahol találkozik Vieljanával.*
//Egy régi barátság//
*Amikor Vieljana bekutyagol a faluba, becsukja mögötte a kaput. A fal egy szükséges rossz, de mivel tudják, hogy az oltárrá szentelt fa veszélyben van, így el kell viselniük ezt a kellemetlenséget. És a városból menekültek is nagyobb biztonságban érzik magukat.
Közelebb lép, hogy az Árnyék nyergéből leszálló tündért köszöntse, amikor Viel nemes egyszerűséggel megöleli. Első pillantásra meglepődik a közvetlen köszöntésen, de aztán kedvesen viszonozza az ölelést.*
- A kedves ismerősöket mindig szívesen látjuk. *Válaszolja, mert a tündér tényleg nem alkalmatlankodik. Visszagondol az előző este tapasztaltakra Arra papa és a fiatal gnóm esetében, amikor valóban kissé barátságtalanul fogadta őket.*
- Meg tudom érteni. *Pillant maga is a fák felé. Tökéletesen át tudja érezni a lány által mondottakat. Ő maga is hiányt érez, ha sokáig nem látja az erdőt.*
- Látod, nálunk sok fa van, de nem is szerettünk volna kivágni fákat, először is lombházakat terveztünk. *Mutat befelé a falu felé, ahol a házakat a lombok szintjére építették és kötéllétrán vagy csigalépcsőn lehet feljutni. A fal mellett szabályos távolságokban őrtornyok emelkednek, jobbra kis termőterület és az állatok istállói, karámjai láthatóak. Valahol középtájon egy kisebb, elkerített részen virágoktól övezett, szalagokkal díszített növendékfa áll büszkén. A kitüntetett hely valami fontos szerepet sejtet.*
- Kerülj beljebb, körbevezetlek. *Ajánlja fel a tündérnek kedves mosollyal.
Árnyék szokatlan közeledését is barátságosan fogadja, hagyja, hogy a hátas eb megszimatolja őt, majd ha engedi, akkor megvakarja a füle tövét. Xauzur hajnalban vadászni ment az erdőbe és még nem tért vissza, így a kutya nyugalma nincs veszélyeztetve.*
- Megmutatom neked Mil'Ochasst. *Fordul a kijárt úton a falu központja, a N'othrym felé. A távolból gyermeksírás üti meg érzékeny elf füleit.*
- Ajjaj, de előtte be kell ugranunk valahova. *Mosolyog bocsánatkérőn a tündérre.*
128. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-09-05 12:13:50
Üzenet elküldve: 2019-09-05 12:13:50
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//Pycta sátra//
//Nievesha, Lyz, Pycta//
*Lyz tulajdonképp nem tudja, mivel segít jobban. Ha marad, vagy ha megy, így az utóbbi mellett döntene, ha nem sírna fel azonnal a kicsi, amint leteszi Pycta. Akárcsak egy jel, hogy ez nem olyan egyszerű, mint ahogyan első pillanatra tűnik. Az édesdeden alvó gyermekek becsapós kis teremtmények, és erre csak a most kapott ízelítő ébreszti rá.*
- Talán inkább mégis maradok *húzódik vissza korábbi helyére, s engedi vissza a tálakat a ládára. Majd holnap lesz velük valami. Most azt helyezi előtérbe, hogy Pycta is tudjon pihenni akkor is, ha netán sűrűbben ébred a lányka. Hogy váltani tudja, vagy mint ahogyan most is, esetleg akkor sírjon fel, ha letennék. Mégsem tarthatja egész éjjel kezében a gyermeket. Így ha Pycta kimondottan nem küldi el, akkor maradna, s a bőrökre kucorodva figyelné az éppen soros Pyctát, ahogyan ringatja a kislányt, ahogyan a dúdoló hangja betölti az elf lány fülét is. Belebóbiskol a számára ismeretlen dallamba, de szívmelengetőnek hat, hogy talán Pycta gyermekkorából hallhat egy altatót, vagy valami egészen mást, s egyáltalán a jelenet, hogy az Erdő Szívének rettenthetetlen harcosa, katonája, milyen gyengédséggel fordul a csepp gyermek felé. HA nem merülne felszínes alvásba, még szívesen elnézné ezt a szokatlan pillanatot.
A következő ébredéskor szívesen kivenné a részét a gyermek körüli teendőkből. Szívesen megpróbálkozna az etetéssel, amit Feyennél már csinált is, így ha van még egy kevéske tej, azzal ő maga is elboldogul. Ott lehetnek gondjai, ha tisztába kellene tenni, mert arról a részről lemaradt az elf családnál.*
//Másnap//
*Motozásra ébred, s még látja a csukódó sátorlapot Pycta és a gyermek mögött. Talán jobban kimerítette az éjjel, mint a szerzetest, bár abban biztos, hogy Pycta állóképessége nálánál sokkal jobb. Emiatt lehet, hogy nem vette észre, hogy ők már kora reggel átöltözködtek. Sejtése azért van, hogy hová mehettek, mert tejkészlet meglehetősen megcsappant. Lyznek mindenesetre megvannak a maga reggeli teendői, s mivel a gyermek körül nem volt rá szükség, azok után indul. Megigazgatja maga mögött a bőröket, s csak utána indul dolgára.
A folyópartra megy mosakodni, illetve elmosni azt a két tálat is, amelyből az éjjel ettek. Aztán saját sátrában átöltözik, hogy tisztán és üdén felkereshesse vendégeiket, akiknek az éjjel szállást adtak.
Egyenesen a N'othrymba tart, ahol bőven van hely azoknak, akiknek sem sátruk, sem házuk nincs egyelőre, s ahol a reggelit is el lehet fogyasztani.*
- Jó reggelt! *köszönti a bent lévőket, s leül egy padra, ahova már a korán kelő asszonyok cipót, és vizet tettek az asztalra. Reggeli bogyók, húsok, s saját zöldségek kerülnek az asztalra, melyből a jelenlévők jól lakhatnak.*
//Nievesha, Lyz, Pycta//
*Lyz tulajdonképp nem tudja, mivel segít jobban. Ha marad, vagy ha megy, így az utóbbi mellett döntene, ha nem sírna fel azonnal a kicsi, amint leteszi Pycta. Akárcsak egy jel, hogy ez nem olyan egyszerű, mint ahogyan első pillanatra tűnik. Az édesdeden alvó gyermekek becsapós kis teremtmények, és erre csak a most kapott ízelítő ébreszti rá.*
- Talán inkább mégis maradok *húzódik vissza korábbi helyére, s engedi vissza a tálakat a ládára. Majd holnap lesz velük valami. Most azt helyezi előtérbe, hogy Pycta is tudjon pihenni akkor is, ha netán sűrűbben ébred a lányka. Hogy váltani tudja, vagy mint ahogyan most is, esetleg akkor sírjon fel, ha letennék. Mégsem tarthatja egész éjjel kezében a gyermeket. Így ha Pycta kimondottan nem küldi el, akkor maradna, s a bőrökre kucorodva figyelné az éppen soros Pyctát, ahogyan ringatja a kislányt, ahogyan a dúdoló hangja betölti az elf lány fülét is. Belebóbiskol a számára ismeretlen dallamba, de szívmelengetőnek hat, hogy talán Pycta gyermekkorából hallhat egy altatót, vagy valami egészen mást, s egyáltalán a jelenet, hogy az Erdő Szívének rettenthetetlen harcosa, katonája, milyen gyengédséggel fordul a csepp gyermek felé. HA nem merülne felszínes alvásba, még szívesen elnézné ezt a szokatlan pillanatot.
A következő ébredéskor szívesen kivenné a részét a gyermek körüli teendőkből. Szívesen megpróbálkozna az etetéssel, amit Feyennél már csinált is, így ha van még egy kevéske tej, azzal ő maga is elboldogul. Ott lehetnek gondjai, ha tisztába kellene tenni, mert arról a részről lemaradt az elf családnál.*
//Másnap//
*Motozásra ébred, s még látja a csukódó sátorlapot Pycta és a gyermek mögött. Talán jobban kimerítette az éjjel, mint a szerzetest, bár abban biztos, hogy Pycta állóképessége nálánál sokkal jobb. Emiatt lehet, hogy nem vette észre, hogy ők már kora reggel átöltözködtek. Sejtése azért van, hogy hová mehettek, mert tejkészlet meglehetősen megcsappant. Lyznek mindenesetre megvannak a maga reggeli teendői, s mivel a gyermek körül nem volt rá szükség, azok után indul. Megigazgatja maga mögött a bőröket, s csak utána indul dolgára.
A folyópartra megy mosakodni, illetve elmosni azt a két tálat is, amelyből az éjjel ettek. Aztán saját sátrában átöltözik, hogy tisztán és üdén felkereshesse vendégeiket, akiknek az éjjel szállást adtak.
Egyenesen a N'othrymba tart, ahol bőven van hely azoknak, akiknek sem sátruk, sem házuk nincs egyelőre, s ahol a reggelit is el lehet fogyasztani.*
- Jó reggelt! *köszönti a bent lévőket, s leül egy padra, ahova már a korán kelő asszonyok cipót, és vizet tettek az asztalra. Reggeli bogyók, húsok, s saját zöldségek kerülnek az asztalra, melyből a jelenlévők jól lakhatnak.*
127. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-09-05 00:14:29
Üzenet elküldve: 2019-09-05 00:14:29
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 206
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 206
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
//Egy régi barátság//
*Kissé fél ettől a találkozástól, de nem Pycta személye az, aki bármiben is megzavarná, sokkal inkább a város méreteitől kámpicsorodik el egy kicsit Viel. Nyilván nem ehhez szokott erdei életében, kis tündérfalujukban egyszerű volt az élet, és mindenki ismert mindenkit, ott nem éltek más népek. Ez a hely összehasonlítva egy harci erődítménnyel is felér. Még abban sem biztos, mi ilyenkor az etikett, hogyan illik egyáltalán beinvitáltatnia magát. De úgy látszik, sikerül, mivel maga Pycta engedi be a lányt, s Árnyék engedelmesen be is kocog az udvarra. A tündér szeme felcsillan, de nem kerüli el a figyelmét a férfi mellkasán húzódó madárkép sem. Még most is meglepi egy kissé a szerinte mindenképpen isteni eredetű jegy, pedig már volt alkalma szemügyre venni.*
- Eeyr áldása a népetekre! *A lány nagy mosollyal pattan le hátasáról, és barátsága jeléül odasiet hozzá, majd nemes egyszerűséggel megöleli a nála sokkal magasabb elfet, mintha csak a testvére volna. Persze a szeretettel teli gesztus csak pár pillanatig tart, a maga módján szokatlan ugyan, de a kivitelezés egészen egyszerű, családias.*
- Reménykedtem benne, hogy nem alkalmatlan a látogatásom. *Állapítja meg nem sokkal ezután, és lábujjhegyen körbefordul, hogy alaposabban szemügyre vegye Mil'Ochasst.* Semmiképpen nem akartam zavarni. De már mardosott a kíváncsiság. Na meg… hiányoztak a fák… *Utóbbit kissé röstellve vallja be. Nem akar hálátlannak tűnni, amiért Lauék befogadták Szarvasligetbe, hiszen jó dolga van ott, mindent megkap, ami kell. De mégis, valahogy más a faillat, a természet közelsége, a csobogó folyóvíz hangja… Ez az, ami az igazi otthonára emlékeztet.*
- Sokkal nagyobb, mint amilyennek képzeltem. *Teszi hozzá. Örömmel látja, hogy Pycta mennyire szívesen fogadja vendégeit. A vidámság ragadós lehet, mert Árnyék úgy dönt, különös múltjuk ellenére azért csak megszaglássza ezt a nagymacskás elfet, bár ebből eleinte laikusként csak annyit lehet érzékelni, hogy a hatalmas fekete szőrcsomónak egyik pillanatról a másikra már nem a csapkodós, hanem a rózsaszín nyelves vége irányul a férfi felé. Ha Pycta nem lép el előle, akkor biztosan beéri egy kis lábszimatolással, nem ijesztően, csak amolyan csiklandósan.*
*Kissé fél ettől a találkozástól, de nem Pycta személye az, aki bármiben is megzavarná, sokkal inkább a város méreteitől kámpicsorodik el egy kicsit Viel. Nyilván nem ehhez szokott erdei életében, kis tündérfalujukban egyszerű volt az élet, és mindenki ismert mindenkit, ott nem éltek más népek. Ez a hely összehasonlítva egy harci erődítménnyel is felér. Még abban sem biztos, mi ilyenkor az etikett, hogyan illik egyáltalán beinvitáltatnia magát. De úgy látszik, sikerül, mivel maga Pycta engedi be a lányt, s Árnyék engedelmesen be is kocog az udvarra. A tündér szeme felcsillan, de nem kerüli el a figyelmét a férfi mellkasán húzódó madárkép sem. Még most is meglepi egy kissé a szerinte mindenképpen isteni eredetű jegy, pedig már volt alkalma szemügyre venni.*
- Eeyr áldása a népetekre! *A lány nagy mosollyal pattan le hátasáról, és barátsága jeléül odasiet hozzá, majd nemes egyszerűséggel megöleli a nála sokkal magasabb elfet, mintha csak a testvére volna. Persze a szeretettel teli gesztus csak pár pillanatig tart, a maga módján szokatlan ugyan, de a kivitelezés egészen egyszerű, családias.*
- Reménykedtem benne, hogy nem alkalmatlan a látogatásom. *Állapítja meg nem sokkal ezután, és lábujjhegyen körbefordul, hogy alaposabban szemügyre vegye Mil'Ochasst.* Semmiképpen nem akartam zavarni. De már mardosott a kíváncsiság. Na meg… hiányoztak a fák… *Utóbbit kissé röstellve vallja be. Nem akar hálátlannak tűnni, amiért Lauék befogadták Szarvasligetbe, hiszen jó dolga van ott, mindent megkap, ami kell. De mégis, valahogy más a faillat, a természet közelsége, a csobogó folyóvíz hangja… Ez az, ami az igazi otthonára emlékeztet.*
- Sokkal nagyobb, mint amilyennek képzeltem. *Teszi hozzá. Örömmel látja, hogy Pycta mennyire szívesen fogadja vendégeit. A vidámság ragadós lehet, mert Árnyék úgy dönt, különös múltjuk ellenére azért csak megszaglássza ezt a nagymacskás elfet, bár ebből eleinte laikusként csak annyit lehet érzékelni, hogy a hatalmas fekete szőrcsomónak egyik pillanatról a másikra már nem a csapkodós, hanem a rózsaszín nyelves vége irányul a férfi felé. Ha Pycta nem lép el előle, akkor biztosan beéri egy kis lábszimatolással, nem ijesztően, csak amolyan csiklandósan.*
126. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-09-04 13:04:16
Üzenet elküldve: 2019-09-04 13:04:16
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Pycta sátra//
//Nievesha, Lyz, Pycta//
*Nem javítja ki inkább Lyzendrát, de részben igaza van. A falu vezetése sokkal "emberibb" felfogást követel, mint az az erdőmélyinek van. Az ő sorsa nem az, hogy vezessen, hanem az, hogy óvjon. Óvja a falut, óvja Lyzt, óvja az oltárt és a Fákban Lakó hitét és érdekeit. Ez az ő útja.*
- Sok. *Zárja a témát, nem szeretné zavarba hozni a lányt azzal, hogy tovább gördíti a beszélgetést.
Míg a csuhátlan csuhás falatozik a pörköltből, addig Lyz a gyermekkel foglalkozik. A kezdeti ügyetlenkedést egy sokkal magabiztosabb viselkedés váltja fel. Az erdőmélyi elf nem jegyzi meg, hagyja, hadd lelje örömét a kislánnyal való foglalkozásban a lány.*
- Igen, valami olyasmi történhetett. *Helyesel maga is a fával kapcsolatban. Azt pedig, hogy a fa egyenesen hozzá akart volna jönni, az enyhe kétkedéssel fogadja. Nem gondolja, hogy ilyen nagy szerepe volna a történetben.*
- Az otthon nem ott van, ahol én vagyok, hanem ahol mi együtt. *Teszi hozzá halkan, szégyenlősen. Tényleg nem hiszi, hogy a fa őt kereste volna.
A magánéletük sikertelenségét firtató kijelentésre csak kurtán bólint. Egyiküknek sem járt ki sokáig a boldogságból, de az elfek élete hosszú. Még bármi megtörténhet.
A rájuk nehezedő csendből Nievesha tüsszentése zökkenti ki őket. Az erdőmélyi előbb aggódva pillant a kicsire, de amikor meglátja, hogy csak az áfonya okozta a "balesetet", elmosolyodik.*
- Láttam. *Nevet halkan, mert tényleg tréfás volt, ahogy a kicsi grimaszolt a gyümölcs keserédes ízétől.*
- Ne kérj bocsánatot, tényleg olyan volt. *Csóválja a fejét. Nem tudja, miért érzi úgy Lyz, hogy olyan óvatosnak kell lennie, mintha tojáson járna.
Az építések korai befejezésétől nem tart. Szerencsére a falubeliek mind együtt dolgoznak. Ha valaki elkészült a sajátjával, segít a másiknak, így egyre gyorsabban haladhatnak.
Az öreg tündér viselkedésének elmesélésekor csak mosolyog. Érdekes a pocakos Arra papa viselkedése és habitusa, de azért majd a körmére néz, ha Nieva engedi neki.*
- Jól van, ahogy gondolod. *Bólint a maradás elutasítására és ha visszakapta a kislányt, ringatni kezdi. Ideje aludni, de amikor megpróbálja letenni, kezdődő sírás hangjait véli felfedezni.*
- Hohó, akkor még nem fekszünk le. *Mondja a kicsinek, majd újra magához öleli.*
- Menj csak, ez lehet, hogy eltart egy darabig. *Mosolyog Lyzre, majd kicsit hátradől, megtámasztja a derekát az ágy mellett, hogy legalább kicsit kényelmes legyen.
Ha Lyz elhagyta a sátrat és Nievát megnyugtatta a ringatás, akkor óvatosan ledől a bőrökre, miközben folytatja a ringatást. Halkan még dúdolni is kezd valami kedves, elf dallamot.
Ha a kislány így elalszik, akkor kisvártatva az erdőmélyi elf is követi. Mellkasán fekszik a kislány, egy pokróccal betakarja és reméli, az éjjel csak párszor kell felébredni.*
//Másnap//
//Egy régi barátság//
*Ha minden jól ment az éjjel és csak párszor voltak ébren, akkor viszonylag kipihenten ébred. A reggeli rutin még nem alakult ki, de mivel amúgy is koránkelő, legalább mindent van ideje elintézni.
Az első Nievesha, azaz tisztába tenni, átöltöztetni. Még kicsit gyakorlatlan, de hamar bele fog jönni. Az etetésre átviszi Feyennékhez és szerencséjére ott is maradhat délelőttre, míg elintéz pár dolgot.
Éppen az elf szülőknél van, amikor az egyik őr érkezik, hogy a kapuban áll egy tündér lány, egy hátas eb hátán és őt keresi.
Azonnal leesik neki, hogy ki lehet a látogató, így bocsánatot kér Feyenntől és indul a kapu felé. Most csak egy könnyű inget visel, amely szabadon hagyja karjait, lenge és kényelmes viselet. Ám így jól látható a mellkasát beterítő fekete madáralak és a felkarjaira futó szárnyak is. Könnyű vászonnadrágot visel, lábán pedig nemezcsizma. Ezüst haja már növőben van, de oldalt még mindig erősen rövidebb, mint felül. A hosszú részt egy bőrszalaggal fogta össze. Semmiféle fegyver nincs nála, itthon nincs is szüksége rá.
A kaput maga nyitja ki és indul el Vieljana felé.*
- Az Erdő Szíve hozott Mil'Ochassban! *Köszönti széles mosollyal a lányt.*
- Gyere be, kérlek. *Invitálja beljebb.*
//Nievesha, Lyz, Pycta//
*Nem javítja ki inkább Lyzendrát, de részben igaza van. A falu vezetése sokkal "emberibb" felfogást követel, mint az az erdőmélyinek van. Az ő sorsa nem az, hogy vezessen, hanem az, hogy óvjon. Óvja a falut, óvja Lyzt, óvja az oltárt és a Fákban Lakó hitét és érdekeit. Ez az ő útja.*
- Sok. *Zárja a témát, nem szeretné zavarba hozni a lányt azzal, hogy tovább gördíti a beszélgetést.
Míg a csuhátlan csuhás falatozik a pörköltből, addig Lyz a gyermekkel foglalkozik. A kezdeti ügyetlenkedést egy sokkal magabiztosabb viselkedés váltja fel. Az erdőmélyi elf nem jegyzi meg, hagyja, hadd lelje örömét a kislánnyal való foglalkozásban a lány.*
- Igen, valami olyasmi történhetett. *Helyesel maga is a fával kapcsolatban. Azt pedig, hogy a fa egyenesen hozzá akart volna jönni, az enyhe kétkedéssel fogadja. Nem gondolja, hogy ilyen nagy szerepe volna a történetben.*
- Az otthon nem ott van, ahol én vagyok, hanem ahol mi együtt. *Teszi hozzá halkan, szégyenlősen. Tényleg nem hiszi, hogy a fa őt kereste volna.
A magánéletük sikertelenségét firtató kijelentésre csak kurtán bólint. Egyiküknek sem járt ki sokáig a boldogságból, de az elfek élete hosszú. Még bármi megtörténhet.
A rájuk nehezedő csendből Nievesha tüsszentése zökkenti ki őket. Az erdőmélyi előbb aggódva pillant a kicsire, de amikor meglátja, hogy csak az áfonya okozta a "balesetet", elmosolyodik.*
- Láttam. *Nevet halkan, mert tényleg tréfás volt, ahogy a kicsi grimaszolt a gyümölcs keserédes ízétől.*
- Ne kérj bocsánatot, tényleg olyan volt. *Csóválja a fejét. Nem tudja, miért érzi úgy Lyz, hogy olyan óvatosnak kell lennie, mintha tojáson járna.
Az építések korai befejezésétől nem tart. Szerencsére a falubeliek mind együtt dolgoznak. Ha valaki elkészült a sajátjával, segít a másiknak, így egyre gyorsabban haladhatnak.
Az öreg tündér viselkedésének elmesélésekor csak mosolyog. Érdekes a pocakos Arra papa viselkedése és habitusa, de azért majd a körmére néz, ha Nieva engedi neki.*
- Jól van, ahogy gondolod. *Bólint a maradás elutasítására és ha visszakapta a kislányt, ringatni kezdi. Ideje aludni, de amikor megpróbálja letenni, kezdődő sírás hangjait véli felfedezni.*
- Hohó, akkor még nem fekszünk le. *Mondja a kicsinek, majd újra magához öleli.*
- Menj csak, ez lehet, hogy eltart egy darabig. *Mosolyog Lyzre, majd kicsit hátradől, megtámasztja a derekát az ágy mellett, hogy legalább kicsit kényelmes legyen.
Ha Lyz elhagyta a sátrat és Nievát megnyugtatta a ringatás, akkor óvatosan ledől a bőrökre, miközben folytatja a ringatást. Halkan még dúdolni is kezd valami kedves, elf dallamot.
Ha a kislány így elalszik, akkor kisvártatva az erdőmélyi elf is követi. Mellkasán fekszik a kislány, egy pokróccal betakarja és reméli, az éjjel csak párszor kell felébredni.*
//Másnap//
//Egy régi barátság//
*Ha minden jól ment az éjjel és csak párszor voltak ébren, akkor viszonylag kipihenten ébred. A reggeli rutin még nem alakult ki, de mivel amúgy is koránkelő, legalább mindent van ideje elintézni.
Az első Nievesha, azaz tisztába tenni, átöltöztetni. Még kicsit gyakorlatlan, de hamar bele fog jönni. Az etetésre átviszi Feyennékhez és szerencséjére ott is maradhat délelőttre, míg elintéz pár dolgot.
Éppen az elf szülőknél van, amikor az egyik őr érkezik, hogy a kapuban áll egy tündér lány, egy hátas eb hátán és őt keresi.
Azonnal leesik neki, hogy ki lehet a látogató, így bocsánatot kér Feyenntől és indul a kapu felé. Most csak egy könnyű inget visel, amely szabadon hagyja karjait, lenge és kényelmes viselet. Ám így jól látható a mellkasát beterítő fekete madáralak és a felkarjaira futó szárnyak is. Könnyű vászonnadrágot visel, lábán pedig nemezcsizma. Ezüst haja már növőben van, de oldalt még mindig erősen rövidebb, mint felül. A hosszú részt egy bőrszalaggal fogta össze. Semmiféle fegyver nincs nála, itthon nincs is szüksége rá.
A kaput maga nyitja ki és indul el Vieljana felé.*
- Az Erdő Szíve hozott Mil'Ochassban! *Köszönti széles mosollyal a lányt.*
- Gyere be, kérlek. *Invitálja beljebb.*
125. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-09-04 06:56:15
Üzenet elküldve: 2019-09-04 06:56:15
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//Pycta sátra//
//Nievesha, Lyz, Pycta//
*Pycta megjegyzésére, miszerint a gyermeken tú is szüksége lesz Lyzre, csak szelíd, megértő mosollyal pillant fel Pyctára.*
- Óh, tudom, a falu... *szerényen felhúzza vállait, majd leereszti.* sok a teendő *Mert hiszen, eddig is szükség volt az elf lányra, és azért bízik benne, hogy ezután is így lesz. Az pedig külön jól esik neki hogy Pycta szerint is szükség van rá.
Kedvtelve nézi, hogy Pycta mennyire természetesen cselekszik, törli a nyálas szájacskát, milyen könnyen alkalmazkodik ehhez az új szerephez.
Nem bánja, hogy Aenaeről nem beszélnek túl sokáig, mert így talán hamarabb visszaköltözhet a meghitt béke a sátor lapjai közé, s kevesebb ideig okoz kellemetlen érzést az erdőmélyinek. *
- Kö-szönöm *veszi át a gyermeket, hogy Pycta nyugodtan tudjon enni.
Amúgy a megérzés helyes, és Lyz nem túl magabiztos a gyermekkel, de mikor újra kézbe veszi, már nem olyan nagyon esetlen sem. Igyekszik úgy tartani, hogy a feje ne bukjon, mert még úgy hiszi, teljesen tehetetlen. Illetve igyekszik azt az elvet is valahogyan követni, amit Feyenn említett, amikor meglátta, milyen szerencsétlenül fest a gyermek a kezében először. "Ha neked kényelmes, neki is az." Olyan bizalmat keltőn bólogatott, hogy Lyz akkor is hitt volna neki, ha nem négy gyermekes családanya volna. Ennél több tanácsot pedig aligha kapott, így hát ezt a keveset igyekszik kamatoztatni. Egy-egy falat közt szeretettel nézi a nyammogó, kerek arcú babácskát. Megsimítja homlokát, végigsimítja selymes kis szemöldökének ívét. Bármilyen szerencsétlen körülmények köt is került Mil'Ochassba, egyre inkább elbűvöli a kicsi. Közben a szó a fára terelődik, s Pycta gyógyítói képességére. Lyz szemében ez felér egy csodával.*
- Valódi csoda. Megáldott téged... *Lyznek ez nagyon sokat jelent, s ha arcán csupán szerény mosoly látszik is, szemei csillognak a sátor homályában.* Talán mondtam már, hogy szerintem, hozzád szeretett volna jönni. Amikor az a különös derengés megjelent körülötte, azt mondta, vigyük haza... *furcsa ezt így kimondania, hogy egy fa beszélt hozzá. Még akkor is különös, ha teljes szívével hiszi, és társai is megerősítik ebben.*
- Igazad lehet, de mindig kettőn áll a vásár *szemei egy pillanatra veszítenek fényükből, amikor Pycta lombszín pillantása eléri az övét. Aztán sűrű pislogással fordul a gyermek felé.*
- Ó. Egészségedre *törli meg a tüsszentés elegytől Nievesha nóziját, s száját is.*
- Grimaszolt. Láttad? *kérdezi, mintha a világ hetedik csodáját látta volna egyetlen másodpercig.* A pörkölt jobban ízlett neki szerintem. Inkább azzal kínáld, olyan jóízűen ette *Lyznek jó volt nézni, ahogy elnyammogott, s amellett a grimasz ugyan szórakoztató volt, nem szeretné kínozni szegénykét.*
- Láttad, milyen kis fancsali volt? *kérdezi halkan kuncogva, a kislányról Pyctára emelve pillantását, mikor visszaadja őt, hogy maga is ehessen.* Bocsánat, csak... egyszerre aranyos, ijesztő és mókás, mikor grimaszol.
*Vallja meg őszintén, mert nem szeretné ha azt hinné, hogy őt a gyermek kínja nevetteti meg.
A lombházakkal kapcsolatban Lyz s bizakodó, s bólogatva ért egyet.*
- Igazad van. Hamar megleszünk. *Egyedül a tündér papóval van egy kis zavarban. Sok furcsaságot mondott az öreg, s ennek egy jelentős része zavarba hozta az elf lányt.*
- Hát. Arra papa mondta így. Én ezelőtt sosem hallottam. Talán nem tudja, hogy kislány. Én végül is nem mondtam neki *neveti el magát halkan.* De tényleg van fantáziája. Datot elnevezte Datolyának. *Hogy pedig szándékosan, vagy kicsit szenilis már, fogalma sincs Lyznek, de valamelyest nem bánja, hogy ezt is felhozza. Egyre szélesedik a mosolya, ahogy az idős tündérformáról beszél. Legalább nem éri váratlanul Pyctát.*
- Á, nem maradhatok. Nem foglalnám el a helyet, hisz így is szűkösen vagytok. *Noha biztosan nem alszik majd egy szemernyit sem, mert folyton a gyermeksírást hallja majd akkor is, ha netán nincs.
A babát ringató elf amúgy megkapóan szép látvány. Figyelme hol Pyctán, hol a szemeit le-lehunyó Nieveshán pihen.*
- Ha elalszik, visszamegyek a sátramba *suttogja csendesen, nehogy megzavarja a bóbiskolás kezdetén a gyermeket. Arról persze fogalma sincs, milyen sűrű éjszakák lehetnek egy gyermek körül, hát még egyik sátorból a másikba ugrándozni ha felsír. Ám nincs érkezése, hogy ezen jobban merengjen, mert mikor összeteszi a két tálat, hogy magával vigye előbb a N'othrymba, de ekkor a baba mocorgásba kezd. Megdermed a mozdulatban, attól tartva hogy ő csapott volna zajt, de hiába. A sírás sem marad el, így a búcsú még várat magára.*
//Nievesha, Lyz, Pycta//
*Pycta megjegyzésére, miszerint a gyermeken tú is szüksége lesz Lyzre, csak szelíd, megértő mosollyal pillant fel Pyctára.*
- Óh, tudom, a falu... *szerényen felhúzza vállait, majd leereszti.* sok a teendő *Mert hiszen, eddig is szükség volt az elf lányra, és azért bízik benne, hogy ezután is így lesz. Az pedig külön jól esik neki hogy Pycta szerint is szükség van rá.
Kedvtelve nézi, hogy Pycta mennyire természetesen cselekszik, törli a nyálas szájacskát, milyen könnyen alkalmazkodik ehhez az új szerephez.
Nem bánja, hogy Aenaeről nem beszélnek túl sokáig, mert így talán hamarabb visszaköltözhet a meghitt béke a sátor lapjai közé, s kevesebb ideig okoz kellemetlen érzést az erdőmélyinek. *
- Kö-szönöm *veszi át a gyermeket, hogy Pycta nyugodtan tudjon enni.
Amúgy a megérzés helyes, és Lyz nem túl magabiztos a gyermekkel, de mikor újra kézbe veszi, már nem olyan nagyon esetlen sem. Igyekszik úgy tartani, hogy a feje ne bukjon, mert még úgy hiszi, teljesen tehetetlen. Illetve igyekszik azt az elvet is valahogyan követni, amit Feyenn említett, amikor meglátta, milyen szerencsétlenül fest a gyermek a kezében először. "Ha neked kényelmes, neki is az." Olyan bizalmat keltőn bólogatott, hogy Lyz akkor is hitt volna neki, ha nem négy gyermekes családanya volna. Ennél több tanácsot pedig aligha kapott, így hát ezt a keveset igyekszik kamatoztatni. Egy-egy falat közt szeretettel nézi a nyammogó, kerek arcú babácskát. Megsimítja homlokát, végigsimítja selymes kis szemöldökének ívét. Bármilyen szerencsétlen körülmények köt is került Mil'Ochassba, egyre inkább elbűvöli a kicsi. Közben a szó a fára terelődik, s Pycta gyógyítói képességére. Lyz szemében ez felér egy csodával.*
- Valódi csoda. Megáldott téged... *Lyznek ez nagyon sokat jelent, s ha arcán csupán szerény mosoly látszik is, szemei csillognak a sátor homályában.* Talán mondtam már, hogy szerintem, hozzád szeretett volna jönni. Amikor az a különös derengés megjelent körülötte, azt mondta, vigyük haza... *furcsa ezt így kimondania, hogy egy fa beszélt hozzá. Még akkor is különös, ha teljes szívével hiszi, és társai is megerősítik ebben.*
- Igazad lehet, de mindig kettőn áll a vásár *szemei egy pillanatra veszítenek fényükből, amikor Pycta lombszín pillantása eléri az övét. Aztán sűrű pislogással fordul a gyermek felé.*
- Ó. Egészségedre *törli meg a tüsszentés elegytől Nievesha nóziját, s száját is.*
- Grimaszolt. Láttad? *kérdezi, mintha a világ hetedik csodáját látta volna egyetlen másodpercig.* A pörkölt jobban ízlett neki szerintem. Inkább azzal kínáld, olyan jóízűen ette *Lyznek jó volt nézni, ahogy elnyammogott, s amellett a grimasz ugyan szórakoztató volt, nem szeretné kínozni szegénykét.*
- Láttad, milyen kis fancsali volt? *kérdezi halkan kuncogva, a kislányról Pyctára emelve pillantását, mikor visszaadja őt, hogy maga is ehessen.* Bocsánat, csak... egyszerre aranyos, ijesztő és mókás, mikor grimaszol.
*Vallja meg őszintén, mert nem szeretné ha azt hinné, hogy őt a gyermek kínja nevetteti meg.
A lombházakkal kapcsolatban Lyz s bizakodó, s bólogatva ért egyet.*
- Igazad van. Hamar megleszünk. *Egyedül a tündér papóval van egy kis zavarban. Sok furcsaságot mondott az öreg, s ennek egy jelentős része zavarba hozta az elf lányt.*
- Hát. Arra papa mondta így. Én ezelőtt sosem hallottam. Talán nem tudja, hogy kislány. Én végül is nem mondtam neki *neveti el magát halkan.* De tényleg van fantáziája. Datot elnevezte Datolyának. *Hogy pedig szándékosan, vagy kicsit szenilis már, fogalma sincs Lyznek, de valamelyest nem bánja, hogy ezt is felhozza. Egyre szélesedik a mosolya, ahogy az idős tündérformáról beszél. Legalább nem éri váratlanul Pyctát.*
- Á, nem maradhatok. Nem foglalnám el a helyet, hisz így is szűkösen vagytok. *Noha biztosan nem alszik majd egy szemernyit sem, mert folyton a gyermeksírást hallja majd akkor is, ha netán nincs.
A babát ringató elf amúgy megkapóan szép látvány. Figyelme hol Pyctán, hol a szemeit le-lehunyó Nieveshán pihen.*
- Ha elalszik, visszamegyek a sátramba *suttogja csendesen, nehogy megzavarja a bóbiskolás kezdetén a gyermeket. Arról persze fogalma sincs, milyen sűrű éjszakák lehetnek egy gyermek körül, hát még egyik sátorból a másikba ugrándozni ha felsír. Ám nincs érkezése, hogy ezen jobban merengjen, mert mikor összeteszi a két tálat, hogy magával vigye előbb a N'othrymba, de ekkor a baba mocorgásba kezd. Megdermed a mozdulatban, attól tartva hogy ő csapott volna zajt, de hiába. A sírás sem marad el, így a búcsú még várat magára.*
124. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-09-03 22:23:53
Üzenet elküldve: 2019-09-03 22:23:53
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 206
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 206
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
//Egy régi barátság//
//A kapunál//
*Viel már egy kicsit aggódik, vajon meddig kell elmenniük Árnyékkal, hogy aztán meggondolva magát felhúzza a nyúlcipőt és visszaforduljon. Nincs hozzászokva a nagyobb kirándulásokhoz, teljesen egyedül. Azonban valami azt súgja neki, hogy jó felé halad, és kitartása kifizetődő is: ahogy tovább haladnak, hirtelen egy embermagas kerítést pillant meg, vele együtt pedig egy kaput. S hogy egy ekkora város csak az a bizonyos város lehet, amiről Pycta beszélt, az aztán egészen biztos – a fákra épített épületek egyszerűen összetéveszthetetlenek. Persze az őröknek igen érdekes látványt nyújthat, ahogy egy egészen pöttöm tündér bontakozik ki a fák közül, méghozzá egy derékmagas, már-már rémisztően óriási fekete kutya hátán „lovagolva”. Most feltekint az őrtoronyra, és bárki is van ott, kissé bátortalanul a méretek miatt, vékonyka hangon odakiált.*
- Tiszteletem! Holdezüst Vieljana vagyok, és Pyctához jöttem látogatóba. *Azzal csendben fészkelődik Árnyék hátán, amíg választ nem kap, vagy az ajtó ki nem nyílik. Ha ez megtörténik, még mindig kutyaháton vonul be a nagy városba, nem bánja azt sem, ha megbámulják érte. Kedvenc társa nélkül el se mert volna indulni, így is nagy bátorság tőle, hogy ekkora termettel nekivág a nagyvilágnak. Odabent, a kerítésen túl legalább egész biztosan biztonságban tudhatja magát.*
//A kapunál//
*Viel már egy kicsit aggódik, vajon meddig kell elmenniük Árnyékkal, hogy aztán meggondolva magát felhúzza a nyúlcipőt és visszaforduljon. Nincs hozzászokva a nagyobb kirándulásokhoz, teljesen egyedül. Azonban valami azt súgja neki, hogy jó felé halad, és kitartása kifizetődő is: ahogy tovább haladnak, hirtelen egy embermagas kerítést pillant meg, vele együtt pedig egy kaput. S hogy egy ekkora város csak az a bizonyos város lehet, amiről Pycta beszélt, az aztán egészen biztos – a fákra épített épületek egyszerűen összetéveszthetetlenek. Persze az őröknek igen érdekes látványt nyújthat, ahogy egy egészen pöttöm tündér bontakozik ki a fák közül, méghozzá egy derékmagas, már-már rémisztően óriási fekete kutya hátán „lovagolva”. Most feltekint az őrtoronyra, és bárki is van ott, kissé bátortalanul a méretek miatt, vékonyka hangon odakiált.*
- Tiszteletem! Holdezüst Vieljana vagyok, és Pyctához jöttem látogatóba. *Azzal csendben fészkelődik Árnyék hátán, amíg választ nem kap, vagy az ajtó ki nem nyílik. Ha ez megtörténik, még mindig kutyaháton vonul be a nagy városba, nem bánja azt sem, ha megbámulják érte. Kedvenc társa nélkül el se mert volna indulni, így is nagy bátorság tőle, hogy ekkora termettel nekivág a nagyvilágnak. Odabent, a kerítésen túl legalább egész biztosan biztonságban tudhatja magát.*
123. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-09-03 15:19:08
Üzenet elküldve: 2019-09-03 15:19:08
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 310
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 310
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Másnaposan//
- Hú a cefre rothassza meg!
*Rendesen másnaposan kel fel az öreg. Majd szét szakad a feje és szédül is, pedig nem is ivott és ez szomorú. Kikecmereg a bugyorás ágyból.*
- A tetű egye meg a száját!
*Ide oda csapkod magán Arra papa, mert valami bolhás takarót kapott az este. A hóhér tudja honnan szedték az ágybéleket. A másnaposság is okolható vagy tényleg bolhák csipkedték. Sosem fog kiderülni, mert a bolhák sosem tesznek beismerő vallomást. Nagy álmosan és komótosan ropogtatja öreg csülkeit. A nap már régebben kelt, mint az öreg. Első dolga, hogy szétnézzen valami harapnivaló után.*
~Hun van ezeknek az ílískamrája? Meg kíne lelni a forrást oszt időnként megdízsmálnám.~
*Kifundálja jól a terveket, már csak a spájzot kéne fellelni. Amerre az őrök engedik arra benéz, bekukkant és beszimatol.*
- Hú a cefre rothassza meg!
*Rendesen másnaposan kel fel az öreg. Majd szét szakad a feje és szédül is, pedig nem is ivott és ez szomorú. Kikecmereg a bugyorás ágyból.*
- A tetű egye meg a száját!
*Ide oda csapkod magán Arra papa, mert valami bolhás takarót kapott az este. A hóhér tudja honnan szedték az ágybéleket. A másnaposság is okolható vagy tényleg bolhák csipkedték. Sosem fog kiderülni, mert a bolhák sosem tesznek beismerő vallomást. Nagy álmosan és komótosan ropogtatja öreg csülkeit. A nap már régebben kelt, mint az öreg. Első dolga, hogy szétnézzen valami harapnivaló után.*
~Hun van ezeknek az ílískamrája? Meg kíne lelni a forrást oszt időnként megdízsmálnám.~
*Kifundálja jól a terveket, már csak a spájzot kéne fellelni. Amerre az őrök engedik arra benéz, bekukkant és beszimatol.*
122. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-09-03 12:39:28
Üzenet elküldve: 2019-09-03 12:39:28
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Pycta sátra//
//Nievesha, Lyz, Pycta//
*A baba a felnőttek beszélgetéséből aligha tud bármire is következtetni, beleszólni pláne nem, de azért miért is ne próbálkozhatna? Élénk, érdeklődő arccal figyeli őket. Mikor épp nincs tele a szája falattal, akkor is tátog, szavakat próbál formálni, de csak sikkantások-göcögések hagyják el az ajkait. Cseppet sem zavarja, hogy Pycta öléből Lyzébe kerül, nyúlkál a nő szőke tincsei felé éppúgy, mint az áfonya felé. Az áfonya savanyú leve azonban lelombozza, arcocskája elkámpicsorodik és taknyosat-nyálasat tüsszent. Ezután nem sokkal már visszakerül Pycta ölébe, aki ringatni kezdi, a ringatásnak pedig nem bír ellenállni, hamarosan elszenderedik. Nyálbuborékokat fújva alszik, halkan szuszog. Pycta első lerakási kísérletére azonban felébred, először csak keze-lába mozog, de hamarosan jön a sírás is.*
//Nievesha, Lyz, Pycta//
*A baba a felnőttek beszélgetéséből aligha tud bármire is következtetni, beleszólni pláne nem, de azért miért is ne próbálkozhatna? Élénk, érdeklődő arccal figyeli őket. Mikor épp nincs tele a szája falattal, akkor is tátog, szavakat próbál formálni, de csak sikkantások-göcögések hagyják el az ajkait. Cseppet sem zavarja, hogy Pycta öléből Lyzébe kerül, nyúlkál a nő szőke tincsei felé éppúgy, mint az áfonya felé. Az áfonya savanyú leve azonban lelombozza, arcocskája elkámpicsorodik és taknyosat-nyálasat tüsszent. Ezután nem sokkal már visszakerül Pycta ölébe, aki ringatni kezdi, a ringatásnak pedig nem bír ellenállni, hamarosan elszenderedik. Nyálbuborékokat fújva alszik, halkan szuszog. Pycta első lerakási kísérletére azonban felébred, először csak keze-lába mozog, de hamarosan jön a sírás is.*
121. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-09-03 08:41:18
Üzenet elküldve: 2019-09-03 08:41:18
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Pycta sátra//
//Nievesha, Lyz, Pycta//
*Ha nem is biztos benne, de sejti, hogy eljön az a pillanat majd, amikor már a sírásból meg tudja állapítani, hogy mi éppen a baj. De egyelőre ez távolinak tűnik, így marad a találgatás és a tervezés. Ha minden lehetőségen végigmegy, ami a sírás kiváltója lehet, talán sikerül elébe menni. Viszont könnyen el tudja képzelni azt is, amikor Nieva csak úgy, minden ok nélkül sír majd.*
- Ha nem ezért, majd másért. *Bukik ki a mondat ajkain, amikor Lyz arról beszél, lehet, hogy eljön a pillanat, hogy nem is lesz szüksége a segítségére a gyermeknél. Kissé zavarba jön, hogy ez így kiszaladt a száján, de igyekszik úgy tenni, mintha mi sem történt volna és megtörli az eléggé nyáladzani kezdő kislány száját.*
- Igen, mindegy. *Halkul el kissé. Aenae mindig is lezáratlan része marad az életének. Nem úgy kellett volna történnie ahogy történt és még a topázszemű is elmondta, hogy bárcsak vele maradt volna. Persze, amikor a Vashegyen járt, úgy tűnt, megbeszélték a dolgot, de valamiért mégsem érzi úgy, hogy mindent lezártak volna. És azzal, hogy most magához vette a gyermekét, mindig lesz egy kapocs, amely összeköti őket.*
- Parancsolj. *Nyújtja át a babát halovány mosollyal. Mintha Lyzendra nem lett volna teljesen biztos önmagában, amikor azt mondta, ő majd tartja, míg a csuhátlan csuhás eszik, de már felesleges ezen aggódnia, mert az elf átadja az ölébe a kicsit.
Széles mosollyal veszi kezébe rendesen a pörköltet és enni kezd, miközben a szemben ölő lányokat, Lyzt és ölében Nieveshát figyeli.*
- Igen, én. *Mondja szerényen a gyógyításra.*
- Mindig is úgy éreztem, különleges az a fa és azzal, hogy idehoztátok, közelebb kerültem az Erdő Szívéhez. Nem lehet véletlen. *Mondja elgondolkodva. Más magyarázatot nem is tud, de nem is szeretne keresni rá.
Amikor Lyz elmeséli, mit mondott neki a tündér a vacsora alatt, halkan felnevet. Az öreg Arra papa, ahogy bemutatkozott, érdekes teremtésnek tűnik, bár kissé élénk fantáziával rendelkezik. Az Umont érintő megjegyzés is szórakoztatja, fejcsóválva ad még egy darabka kenyeret a kislánynak.*
- Sosem egyszerű, de úgy érzem, néha csak magunknak bonyolítjuk meg. *Válaszol őszintén Lyznek, egy pillanatra felpillantva a szemeibe. Mindketten csalódtak, amitől csak óvatosabbá váltak.*
- Hadd kóstolja meg. *Veszi a saját szájába az újabb apró kenyérdarabot, amikor Lyzendra a kicsinek kínálja az áfonyát. Érdeklődve nézi, hogy fog ízleni a kislánynak a gyümölcs.
Aztán cserélnek, a lány kapja a pörkölt másik felét, az erdőmélyi elf meg visszaveszi a gyermeket. Ha kér még a gyümölcsből, akkor ad neki, Lyzhez hasonlóan kicsit megnyomva, ha pedig nem, akkor csak tisztára törli a kis száját.*
- Hagyd csak. A lombházak nagy része már kész, így a maradékkal többen tudunk foglalkozni. Hamar kész leszünk. *Mondja a lombházakat illetően. Jól haladtak és ha így megy tovább, hamarosan minden ház elkészül.*
- Pömpölő? *Kérdez vissza mosolyogva, ahogy igyekszik álomba ringatni Nievát. Persze csak ha ő is akarja.*
- Azt nem a fiúkra mondják? *Nevet halkan.*
- Majd holnap megkérdezzük őket. *Mondja, amellyel azt is érti, hogy maga is részt vesz a beszélgetésben. Már persze, ha nem lesz egyéb dolga a kicsivel.*
- Ha fáradt vagy, menj csak pihenni. Én is igyekszem aludni kicsit, ha hagynak. *Mosolyog a kicsire.*
- De maradhatsz is, bár az ágyat elfoglalták, így maradnak a bőrök, de legalább van hely. *Néz szét ott, ahol éppen ülnek.
Ha a kicsi engedi, leteszi az ágyra és betakargatja.*
//Nievesha, Lyz, Pycta//
*Ha nem is biztos benne, de sejti, hogy eljön az a pillanat majd, amikor már a sírásból meg tudja állapítani, hogy mi éppen a baj. De egyelőre ez távolinak tűnik, így marad a találgatás és a tervezés. Ha minden lehetőségen végigmegy, ami a sírás kiváltója lehet, talán sikerül elébe menni. Viszont könnyen el tudja képzelni azt is, amikor Nieva csak úgy, minden ok nélkül sír majd.*
- Ha nem ezért, majd másért. *Bukik ki a mondat ajkain, amikor Lyz arról beszél, lehet, hogy eljön a pillanat, hogy nem is lesz szüksége a segítségére a gyermeknél. Kissé zavarba jön, hogy ez így kiszaladt a száján, de igyekszik úgy tenni, mintha mi sem történt volna és megtörli az eléggé nyáladzani kezdő kislány száját.*
- Igen, mindegy. *Halkul el kissé. Aenae mindig is lezáratlan része marad az életének. Nem úgy kellett volna történnie ahogy történt és még a topázszemű is elmondta, hogy bárcsak vele maradt volna. Persze, amikor a Vashegyen járt, úgy tűnt, megbeszélték a dolgot, de valamiért mégsem érzi úgy, hogy mindent lezártak volna. És azzal, hogy most magához vette a gyermekét, mindig lesz egy kapocs, amely összeköti őket.*
- Parancsolj. *Nyújtja át a babát halovány mosollyal. Mintha Lyzendra nem lett volna teljesen biztos önmagában, amikor azt mondta, ő majd tartja, míg a csuhátlan csuhás eszik, de már felesleges ezen aggódnia, mert az elf átadja az ölébe a kicsit.
Széles mosollyal veszi kezébe rendesen a pörköltet és enni kezd, miközben a szemben ölő lányokat, Lyzt és ölében Nieveshát figyeli.*
- Igen, én. *Mondja szerényen a gyógyításra.*
- Mindig is úgy éreztem, különleges az a fa és azzal, hogy idehoztátok, közelebb kerültem az Erdő Szívéhez. Nem lehet véletlen. *Mondja elgondolkodva. Más magyarázatot nem is tud, de nem is szeretne keresni rá.
Amikor Lyz elmeséli, mit mondott neki a tündér a vacsora alatt, halkan felnevet. Az öreg Arra papa, ahogy bemutatkozott, érdekes teremtésnek tűnik, bár kissé élénk fantáziával rendelkezik. Az Umont érintő megjegyzés is szórakoztatja, fejcsóválva ad még egy darabka kenyeret a kislánynak.*
- Sosem egyszerű, de úgy érzem, néha csak magunknak bonyolítjuk meg. *Válaszol őszintén Lyznek, egy pillanatra felpillantva a szemeibe. Mindketten csalódtak, amitől csak óvatosabbá váltak.*
- Hadd kóstolja meg. *Veszi a saját szájába az újabb apró kenyérdarabot, amikor Lyzendra a kicsinek kínálja az áfonyát. Érdeklődve nézi, hogy fog ízleni a kislánynak a gyümölcs.
Aztán cserélnek, a lány kapja a pörkölt másik felét, az erdőmélyi elf meg visszaveszi a gyermeket. Ha kér még a gyümölcsből, akkor ad neki, Lyzhez hasonlóan kicsit megnyomva, ha pedig nem, akkor csak tisztára törli a kis száját.*
- Hagyd csak. A lombházak nagy része már kész, így a maradékkal többen tudunk foglalkozni. Hamar kész leszünk. *Mondja a lombházakat illetően. Jól haladtak és ha így megy tovább, hamarosan minden ház elkészül.*
- Pömpölő? *Kérdez vissza mosolyogva, ahogy igyekszik álomba ringatni Nievát. Persze csak ha ő is akarja.*
- Azt nem a fiúkra mondják? *Nevet halkan.*
- Majd holnap megkérdezzük őket. *Mondja, amellyel azt is érti, hogy maga is részt vesz a beszélgetésben. Már persze, ha nem lesz egyéb dolga a kicsivel.*
- Ha fáradt vagy, menj csak pihenni. Én is igyekszem aludni kicsit, ha hagynak. *Mosolyog a kicsire.*
- De maradhatsz is, bár az ágyat elfoglalták, így maradnak a bőrök, de legalább van hely. *Néz szét ott, ahol éppen ülnek.
Ha a kicsi engedi, leteszi az ágyra és betakargatja.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 908-927