Nincs játékban - Mil'Ochass
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Nincs "nagyobb" helyszín | Mil'Ochass | Nincs "kisebb" helyszín |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 8 (141. - 160. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
160. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-09-25 08:49:03
Üzenet elküldve: 2019-09-25 08:49:03
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 310
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 310
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Egy régi barátság//
*Nem tudja meggyőzni a csecsded papázását, mindenáron kutyára fogják a dolgot. Egy apróságra nem lehet haragudni, főleg, hogy a felnőttek beszélik bele a kicsibe, hogy kutya. Na mindegy majd ha fejlődik Pömpölő tanítgatja a helyes dolgokra, mert ezek itten még félrenevelnék szegény fejét. A Monostor nevű monstrum túlbuzgalmában letámadja Aranyhajat a kérdéseivel.*
~Na ennek is jókor jutott eszíbe megfogni a fejsze vígit. Mondanám neki, hogy amott az erdő kezdheti, de Aranyhaj más munkát ad neki. Alkalomadtán majd befogom a hórihorgast favágásra. Kéne nekem már egy nyugodt odú, fából, ahol meghúzom magam öreg napjaimra.~
*Aztán végül csak sikerül elvágni a köldökzsinórt és külön válnak a tömegtől. Az arany lányka a karámok felé terreli őket, reméljük nem zabot hegyezni.*
- Köszönöm kírdísed jányom én igen jól írzem magam. Úgy döntöttem letelepedek itten nálatok. Amúgy sincsen még itten „barát” aki lelki üdvötökírt és a setítség ellen harcolna.
*Mogrim még nem szólal meg, hátha Arra papára bízza a dolgokat. Még vár egy kicsit mielőtt az ifjú helyett is beszélne.*
*Nem tudja meggyőzni a csecsded papázását, mindenáron kutyára fogják a dolgot. Egy apróságra nem lehet haragudni, főleg, hogy a felnőttek beszélik bele a kicsibe, hogy kutya. Na mindegy majd ha fejlődik Pömpölő tanítgatja a helyes dolgokra, mert ezek itten még félrenevelnék szegény fejét. A Monostor nevű monstrum túlbuzgalmában letámadja Aranyhajat a kérdéseivel.*
~Na ennek is jókor jutott eszíbe megfogni a fejsze vígit. Mondanám neki, hogy amott az erdő kezdheti, de Aranyhaj más munkát ad neki. Alkalomadtán majd befogom a hórihorgast favágásra. Kéne nekem már egy nyugodt odú, fából, ahol meghúzom magam öreg napjaimra.~
*Aztán végül csak sikerül elvágni a köldökzsinórt és külön válnak a tömegtől. Az arany lányka a karámok felé terreli őket, reméljük nem zabot hegyezni.*
- Köszönöm kírdísed jányom én igen jól írzem magam. Úgy döntöttem letelepedek itten nálatok. Amúgy sincsen még itten „barát” aki lelki üdvötökírt és a setítség ellen harcolna.
*Mogrim még nem szólal meg, hátha Arra papára bízza a dolgokat. Még vár egy kicsit mielőtt az ifjú helyett is beszélne.*
159. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-09-24 19:12:17
Üzenet elküldve: 2019-09-24 19:12:17
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 134
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 134
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Pycta del Ventus//
//Érintőlegesen Nievesha d'Aquista Thargodar//
*Gwaandril félelemmel teli, mióta kutyája önállóságot tanúsított. Emlékszik arra, hogy a saját apja mit tett, a szokásaikra fittet hányó, vagy azoknak csupán részlegesen eleget tevő egyénekkel. Jobb esetben el lettek kergetve, ha súlyos volt a vétkük, lenyilaztatta őket. Ettől fél most az északi is. Ezeket az aggályait imákkal próbálja feloldani, amelyeket az Erdőszellemhez és az Őrzőkhöz intéz. Egy hang üti meg a fülét, ami valószínűleg egy férfitól származik. Az Erdő Szívének említésére önkéntelenül felpillant, de szinte annyit lát csupán, hogy valóban egy maszkulin egyed áll a kapuban. Azonnal lesüti újra szemeit, mivel eszébe jutott, hogy a nemzetségénél ez is sértésnek számított. ~ Te most senki vagy. Most ő a mindenki. ~ Nagyon fél attól, hogy itt pillanatokon belül halálát fogja lelni. Persze nem tudhatja, hogy feltehetően Arthenior környékén egyáltalán nincsenek olyan kötött szokások, s olyan feszes hierarchia rendszer, mint a fenyvesében. Meglepődik tehát, mikor felállásra utasítják. Eleget tesz neki, de szemeit továbbra is lesüti, annak ellenére, hogy kihúzza magát. Jó mélyen hajol meg, kezeit hátul összekulcsolva. Ez is a tisztelet jele. ~ Remélem ismeri a családunk nevét. Talán akkor kegyelmet kaphatok. ~ Mindent egyenesen és őszintén fog közölni az elffel, hiszen ha sikerül letelepednie itt, akkor feltehetően ő is egy lesz azok közül, akiket majd társainak nevezhet.*
-Gwaandril Viltheriel vagyok. *A minden rendben kérdést nem tudja hová tenni. ~ Az ittenieket miért érdekli ez? ~ Nyel egy nagyot, hogy a történtek felzargatásának ellenére ne érzékenyedjen el.*
-Lihanehctől északra, a hegységhez közel éltem egy erdei faluban. A szomszédos klánból számos fanatista nemrég megtámadott minket: a családomat kiirtották, az embereket lemészárolták, a falu az erdő egy részével együtt porrá égett. *Meglepően sikeresen mondta el szemrebbenéstelenül, szóval most cseppet büszke magára. Ha a kutyájának sikerül szemet vetnie Nieveshára, akkor valószínűleg újra minimálisan engedetlen lesz, s érdeklődő fejet vágva felpattanna. Ennek ellenére nem menne oda, arra nem kapott engedélyt és függ ennyire gazdájától. A hosszúéletű jövevény persze a gügyögéseken kívül (már ha vannak) nem tapasztalhatja az ifjú élet jelenlétét: továbbra is szemeit a földhöz tapasztva várja a reakciókat, igen ijedten.*
A hozzászólás írója (Gwaandril Viltheriel) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.09.24 19:42:45
//Érintőlegesen Nievesha d'Aquista Thargodar//
*Gwaandril félelemmel teli, mióta kutyája önállóságot tanúsított. Emlékszik arra, hogy a saját apja mit tett, a szokásaikra fittet hányó, vagy azoknak csupán részlegesen eleget tevő egyénekkel. Jobb esetben el lettek kergetve, ha súlyos volt a vétkük, lenyilaztatta őket. Ettől fél most az északi is. Ezeket az aggályait imákkal próbálja feloldani, amelyeket az Erdőszellemhez és az Őrzőkhöz intéz. Egy hang üti meg a fülét, ami valószínűleg egy férfitól származik. Az Erdő Szívének említésére önkéntelenül felpillant, de szinte annyit lát csupán, hogy valóban egy maszkulin egyed áll a kapuban. Azonnal lesüti újra szemeit, mivel eszébe jutott, hogy a nemzetségénél ez is sértésnek számított. ~ Te most senki vagy. Most ő a mindenki. ~ Nagyon fél attól, hogy itt pillanatokon belül halálát fogja lelni. Persze nem tudhatja, hogy feltehetően Arthenior környékén egyáltalán nincsenek olyan kötött szokások, s olyan feszes hierarchia rendszer, mint a fenyvesében. Meglepődik tehát, mikor felállásra utasítják. Eleget tesz neki, de szemeit továbbra is lesüti, annak ellenére, hogy kihúzza magát. Jó mélyen hajol meg, kezeit hátul összekulcsolva. Ez is a tisztelet jele. ~ Remélem ismeri a családunk nevét. Talán akkor kegyelmet kaphatok. ~ Mindent egyenesen és őszintén fog közölni az elffel, hiszen ha sikerül letelepednie itt, akkor feltehetően ő is egy lesz azok közül, akiket majd társainak nevezhet.*
-Gwaandril Viltheriel vagyok. *A minden rendben kérdést nem tudja hová tenni. ~ Az ittenieket miért érdekli ez? ~ Nyel egy nagyot, hogy a történtek felzargatásának ellenére ne érzékenyedjen el.*
-Lihanehctől északra, a hegységhez közel éltem egy erdei faluban. A szomszédos klánból számos fanatista nemrég megtámadott minket: a családomat kiirtották, az embereket lemészárolták, a falu az erdő egy részével együtt porrá égett. *Meglepően sikeresen mondta el szemrebbenéstelenül, szóval most cseppet büszke magára. Ha a kutyájának sikerül szemet vetnie Nieveshára, akkor valószínűleg újra minimálisan engedetlen lesz, s érdeklődő fejet vágva felpattanna. Ennek ellenére nem menne oda, arra nem kapott engedélyt és függ ennyire gazdájától. A hosszúéletű jövevény persze a gügyögéseken kívül (már ha vannak) nem tapasztalhatja az ifjú élet jelenlétét: továbbra is szemeit a földhöz tapasztva várja a reakciókat, igen ijedten.*
A hozzászólás írója (Gwaandril Viltheriel) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.09.24 19:42:45
158. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-09-24 18:27:30
Üzenet elküldve: 2019-09-24 18:27:30
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Egy régi barátság//
//Gwaandril Viltheriel//
*Niev vidám kisgyermek, folyamatosan kacag, csacsog és puszikat cuppant.*
- Ummmá!
*Cuppant a levegőbe, miután az ő homlokán is cuppan Lyz szája. Göcög hozzá. Számtalan inger van itt. Például a kutya is, az állat szőrébe talán kicsit erőszakosan mar bele, de mentségére szóljon, hogy nem direkt csinálja, nem akarja húzni, vagy tépni, hanem egyszerűen így szerez tapasztalatot. Ennek ellenére okos döntés lehet, ha kicsit eltávolítják a kutyától. Oda is kerül a tündérhez, aki azon kaphatja magát, hogy a másfél foggal rendelkező száj arcának leginkább kiálló része, vagyis az orra felé tart. És bizony ha a Viel nem vigyáz, akkor meg is harapja. Tapasztalatszerzésből. Ha megakadályozzák, akkor mérges - pukkancs - arccal karattyolva reklamálja majd azt őt ért sérelmet. Hangocskája elég mély, rekedtes, emiatt akár komolynak is lehetne tekinteni a méltatlankodását, de durcás arckifejezése egyenesen vicces.
Csak karattyol-karattyol és karattyol. Mintha sosem fogynának el a babanyelvű szavak, akkor is folytatja, mikor visszakerül Pyctához, neki is a nyakába. Két kézzel kapaszkodik az elf ezüst hajába, előre görnyedve nyálazza a férfi feje tetejét, de mivel cuppog hozzá, ezért bárki joggal gondolhatja ügyetlen puszinak. Minthogy annak is szánja.*
- Apapapapapapaapapaaaaaa!
//Gwaandril Viltheriel//
*Niev vidám kisgyermek, folyamatosan kacag, csacsog és puszikat cuppant.*
- Ummmá!
*Cuppant a levegőbe, miután az ő homlokán is cuppan Lyz szája. Göcög hozzá. Számtalan inger van itt. Például a kutya is, az állat szőrébe talán kicsit erőszakosan mar bele, de mentségére szóljon, hogy nem direkt csinálja, nem akarja húzni, vagy tépni, hanem egyszerűen így szerez tapasztalatot. Ennek ellenére okos döntés lehet, ha kicsit eltávolítják a kutyától. Oda is kerül a tündérhez, aki azon kaphatja magát, hogy a másfél foggal rendelkező száj arcának leginkább kiálló része, vagyis az orra felé tart. És bizony ha a Viel nem vigyáz, akkor meg is harapja. Tapasztalatszerzésből. Ha megakadályozzák, akkor mérges - pukkancs - arccal karattyolva reklamálja majd azt őt ért sérelmet. Hangocskája elég mély, rekedtes, emiatt akár komolynak is lehetne tekinteni a méltatlankodását, de durcás arckifejezése egyenesen vicces.
Csak karattyol-karattyol és karattyol. Mintha sosem fogynának el a babanyelvű szavak, akkor is folytatja, mikor visszakerül Pyctához, neki is a nyakába. Két kézzel kapaszkodik az elf ezüst hajába, előre görnyedve nyálazza a férfi feje tetejét, de mivel cuppog hozzá, ezért bárki joggal gondolhatja ügyetlen puszinak. Minthogy annak is szánja.*
- Apapapapapapaapapaaaaaa!
157. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-09-24 17:57:43
Üzenet elküldve: 2019-09-24 17:57:43
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Egy régi barátság//
//Gwaandril Viltheriel//
*Az erdőmélyi elf mondhatni pariban van Nievával. A kislány folyamatosan nyúlkál, az csuhátlan csuhás pedig folytatja a képzeletbeli harcot a kis nyálas ujjakkal. De bármennyire is zavaró legyen, mégis természetesen beszélget és mozog. A szeme sem rebben.*
- Igen, pontosan. Kutya. *Mosolyog a már-már érthető hangocskára széles mosollyal.
Lyzendra közben utasításokat oszt és feladatokat ad a maga kedves és kellemes módján. Ilyen alkalmakkor erősödik meg az erdőmélyi elfben a döntés, hogy jó ötlet volt rá bízni nem csak az erdőmélyi erőd, de Mil'Ochass vezetését is.
Minden bizonnyal Nieveshának sem lesz ellenére, ha a szőke elf lánytól kap egy csókot a homlokára, hogy aztán elindulhassanak Vieljanával a Fákban Lakó oltára felé.
A kicsi minden bizonnyal élvezettel veszi majd, hogy Árnyék engedi őt simogatni és tapizni. A csuhátlan csuhás nem félti, hagyja, hogy felfedezze magának a hátas ebet.
Mosolya kicsit halványodik, amikor Seles kerül szóba, mint a tündérék háza táján született kisbaba. Selest és Leont, Erdőmélyével hagyta maga mögött, miután az Erdő Szíve magához szólította harcosát. Csak némán mosolyog, nem adja jelét, hogy ismerné az említett személyt, de persze nem is tagadja azt.
Árnyék után Vieljanával is megismerkedhet Nieva. Ha a kicsi is úgy szeretné, akkor átadja őt, de ha a tündér nem bírná el, akkor csak félig adja át, egyik kezével még tartja. Az erdei tündérhercegnős hasonlóságra szélesen mosolyog.
Végül aztán a kislány visszakerül hozzá és ha ő is úgy akarja, akkor a nyakába veszi és fordulna a kis liget irányába, amikor Árnyék a kapu felé kezd ugatni. A fal szintjén lévő toronyban az elf íjász integet, miszerint újabb jövevény érkezett a kapuba.*
- Xauzur nem a kapun át jár be. *Morogja az erdőmélyi elf, ahogy a jelzett irányba tekint.*
- Ne haragudj, hogy ennyi dolog van, de remélem, megérted. *Mosolyog bocsánatkérőn a tündérre, majd megindul a kapu felé, hogy amikor kinyitják az őrök, megnézhesse, ki áll előtte.
Egy furcsa pózban térdelő elf van a kapu előtt, mellette pedig egy jókora kutya, de nem tűnik hátas ebnek, mint Árnyék.*
- Az Erdő Szíve hozott Mil'Ochass kapujában. *Köszönti őt Nieveshával a nyakában. Persze jól tartja a vállán a kislány lábait.*
- Minden rendben? *Kérdi közelebb lépve.*
- Kérlek, kelj fel. *Teszi hozzá, pillantása Vieljana felé siklik, hogy a tündér követte-e vagy beljebb várja meg.*
//Gwaandril Viltheriel//
*Az erdőmélyi elf mondhatni pariban van Nievával. A kislány folyamatosan nyúlkál, az csuhátlan csuhás pedig folytatja a képzeletbeli harcot a kis nyálas ujjakkal. De bármennyire is zavaró legyen, mégis természetesen beszélget és mozog. A szeme sem rebben.*
- Igen, pontosan. Kutya. *Mosolyog a már-már érthető hangocskára széles mosollyal.
Lyzendra közben utasításokat oszt és feladatokat ad a maga kedves és kellemes módján. Ilyen alkalmakkor erősödik meg az erdőmélyi elfben a döntés, hogy jó ötlet volt rá bízni nem csak az erdőmélyi erőd, de Mil'Ochass vezetését is.
Minden bizonnyal Nieveshának sem lesz ellenére, ha a szőke elf lánytól kap egy csókot a homlokára, hogy aztán elindulhassanak Vieljanával a Fákban Lakó oltára felé.
A kicsi minden bizonnyal élvezettel veszi majd, hogy Árnyék engedi őt simogatni és tapizni. A csuhátlan csuhás nem félti, hagyja, hogy felfedezze magának a hátas ebet.
Mosolya kicsit halványodik, amikor Seles kerül szóba, mint a tündérék háza táján született kisbaba. Selest és Leont, Erdőmélyével hagyta maga mögött, miután az Erdő Szíve magához szólította harcosát. Csak némán mosolyog, nem adja jelét, hogy ismerné az említett személyt, de persze nem is tagadja azt.
Árnyék után Vieljanával is megismerkedhet Nieva. Ha a kicsi is úgy szeretné, akkor átadja őt, de ha a tündér nem bírná el, akkor csak félig adja át, egyik kezével még tartja. Az erdei tündérhercegnős hasonlóságra szélesen mosolyog.
Végül aztán a kislány visszakerül hozzá és ha ő is úgy akarja, akkor a nyakába veszi és fordulna a kis liget irányába, amikor Árnyék a kapu felé kezd ugatni. A fal szintjén lévő toronyban az elf íjász integet, miszerint újabb jövevény érkezett a kapuba.*
- Xauzur nem a kapun át jár be. *Morogja az erdőmélyi elf, ahogy a jelzett irányba tekint.*
- Ne haragudj, hogy ennyi dolog van, de remélem, megérted. *Mosolyog bocsánatkérőn a tündérre, majd megindul a kapu felé, hogy amikor kinyitják az őrök, megnézhesse, ki áll előtte.
Egy furcsa pózban térdelő elf van a kapu előtt, mellette pedig egy jókora kutya, de nem tűnik hátas ebnek, mint Árnyék.*
- Az Erdő Szíve hozott Mil'Ochass kapujában. *Köszönti őt Nieveshával a nyakában. Persze jól tartja a vállán a kislány lábait.*
- Minden rendben? *Kérdi közelebb lépve.*
- Kérlek, kelj fel. *Teszi hozzá, pillantása Vieljana felé siklik, hogy a tündér követte-e vagy beljebb várja meg.*
156. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-09-24 09:19:26
Üzenet elküldve: 2019-09-24 09:19:26
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 134
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 134
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
// Mil'Ochass fala előtt //
// Részben mindenki //
*Gwaandril órák óta várakozik, de ennek ellenére, önmagához képest, igen kitartó. A lábai már kezdenek remegni, a kényelmetlen tartásból azonban nem enged. ~ Ha itt esek össze, akkor is közétek akarok tartozni! ~ Gondolja magában. Természetesen azt nem tudja, hogy bentről senki sem hallja őt. Talán Juhar is ezen elmélkedhetett, ugyanis a kutya hirtelen felpattan és vonyítani kezd. Gwaandril, az északi etikettet szem előtt tartva, fél attól, hogy esetleg valami következménye lehet ennek. Úgy éli meg, hogy jelenleg próba elé van állítva.*
-Juhar, csihadj! *Suttogja idegesen az állatnak, a kutya azonban szemtelenül folytatja a magánakciót. Ezt már nem hagyhatja annyiban, szóval normál hangerővel beszél.*
-Vissza! Marad! *Erre az orbitális eb, füllel lekonyulva, fejét lehajtva kullog vissza a helyére, majd újból lefekszik. Most, hogy a parancsának engedelmeskedett, s talán elkerülheti az etikettsértést, Gwaandril vesz egy nagy levegőt, majd a megszokott pózban folytatja a várakozást. Nehéz kitartania, minden porcikája sajog már, de eldöntötte magában: ez az egyetlen lehetősége újra otthonra találni. Ha itt fog elájulni, ő és az eb akkor is kivárják a reakciót. Legyen az bármi; ugyanis fogalma sincs, hogy itt mik a szokások. Az elf csak vár, egyre inkább fáradva és vonyító kutyája akaraterejét veszítve.*
// Részben mindenki //
*Gwaandril órák óta várakozik, de ennek ellenére, önmagához képest, igen kitartó. A lábai már kezdenek remegni, a kényelmetlen tartásból azonban nem enged. ~ Ha itt esek össze, akkor is közétek akarok tartozni! ~ Gondolja magában. Természetesen azt nem tudja, hogy bentről senki sem hallja őt. Talán Juhar is ezen elmélkedhetett, ugyanis a kutya hirtelen felpattan és vonyítani kezd. Gwaandril, az északi etikettet szem előtt tartva, fél attól, hogy esetleg valami következménye lehet ennek. Úgy éli meg, hogy jelenleg próba elé van állítva.*
-Juhar, csihadj! *Suttogja idegesen az állatnak, a kutya azonban szemtelenül folytatja a magánakciót. Ezt már nem hagyhatja annyiban, szóval normál hangerővel beszél.*
-Vissza! Marad! *Erre az orbitális eb, füllel lekonyulva, fejét lehajtva kullog vissza a helyére, majd újból lefekszik. Most, hogy a parancsának engedelmeskedett, s talán elkerülheti az etikettsértést, Gwaandril vesz egy nagy levegőt, majd a megszokott pózban folytatja a várakozást. Nehéz kitartania, minden porcikája sajog már, de eldöntötte magában: ez az egyetlen lehetősége újra otthonra találni. Ha itt fog elájulni, ő és az eb akkor is kivárják a reakciót. Legyen az bármi; ugyanis fogalma sincs, hogy itt mik a szokások. Az elf csak vár, egyre inkább fáradva és vonyító kutyája akaraterejét veszítve.*
155. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-09-24 00:39:16
Üzenet elküldve: 2019-09-24 00:39:16
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 206
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 206
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
//Egy régi barátság//
//kicsit Gwaandril//
*Viel egy rossz szót sem szól arra, hogy Pycta a megtermett Árnyék közelébe engedi a kislányt. Mint minden gazda, a tündérlány is tudja, meddig terjednek háziállata határai, és az sem titok számára, hogy a nagydarab fekete kutya hátán fát lehetne vágni, ha babákról van szó. A jó kutya nem is rosszalkodik, meg sem rezzen, azt is hagyja, hogy a kislány alaposan megszorongassa bundáját apró kezeivel, s közben arról is megbizonyosodhat, mennyire puha, kellemesebb bármilyen dunyhánál.*
- Már megszokta őket. *Magyarázza a lány halványan mosolyogva.* Nemrég nálunk is született egy baba. Kicsit féltem, hogy a sírása zavarja majd Árnyékot, de jól viselte. Seles, az anyuka egy kicsit mintha félne tőle. *Mosolyogva végigsimít a bundán, és a kislányra kacsint.* Nagyon puha, nem igaz?
*Árnyék a pillanatnyi megszeppentség után, hogy ennyi idegen forgolódik körülötte, megnyugszik egy kissé a tündér simítására, és lompos farkával jobbra-balra kezd csapkodni, felveri a kert porát. A nagy forgatagban végül is ő maga is összebarátkozhat a babával.*
- Hát szia! *Mondja neki telis-tele szeretetettel, és kinyújtja a kezét a lányért. Persze megérti, ha Pycta nem meri neki átadni, mert félti, de csupa jó szándék vezérli, hogy a kezébe vegye a picit. Aztán úgyis túl nagy lesz hozzá, Viel pedig túl gyenge, hogy elbírja. Ez egy megismételhetetlen alkalom, hogy a karjára ültesse, és félig magához ölelje a kicsit. Szóval ha átveheti, át is veszi, ha pedig nem, akkor is barátságosan beszélgetni kezd vele, mintha csak Nievesha tudna válaszolni.* Örülök, hogy megismerhettelek! *Mondja neki.* Olyan szép vagy, mint egy igazi erdei tündérhercegnő! És tudod, hogy ők milyenek? Naagy kövekkel kirakott koronát viselnek a fejükön, ami szikrázik a fényben, és a hatalmas szárnyaikon egész az égig szállnak!
*Bízik benne, hogy nem ijesztette meg a babát a mondottakkal és gesztusaival, az ő kis fejükbe még igazán nehéz belelátni. Ha nála van, visszaadja a picurt az apjának, mert azért a végtelenségig nem tudna cipekedni. Ahogy Pycta a fa felé fordul, ő is odanéz, és alig bírja levenni róla a szemét. Áhítattal vegyes ünnepélyességet érez, ahogy felé közelítenek. Árnyék Viel nyomában sétálgat komótosan. Viel nagyon kíváncsi rá, mire szolgál ez a hely, mert számára egészen új az az irányzat – ha szabad így fogalmazni –, amit Pycta képvisel Eeyrrel kapcsolatban.
Hirtelen azonban Árnyék a semmiből irányt változtat, felcsapja a farkát, és a csukott kapu felé néz, sőt még morog is. Viel nem tudja mire vélni a hirtelen változást.*
- Talán Xauzur az megint? *Kérdezi Pyctától óvatosan. Nem akarja, hogy Árnyék olyan csetepatét rendezzen, mint legutóbb, mikor a nagymacskával találkozott. Makacs fajta, ha egyszer úgy dönt, hogy megvédi a tündért, nem tágít célja mellől. Szerencsére a lány kiáltására hajlandó újra vele tartani, de még hátra-hátranéz, és ugyanolyan izgatott is marad, mint az imént.*
//kicsit Gwaandril//
*Viel egy rossz szót sem szól arra, hogy Pycta a megtermett Árnyék közelébe engedi a kislányt. Mint minden gazda, a tündérlány is tudja, meddig terjednek háziállata határai, és az sem titok számára, hogy a nagydarab fekete kutya hátán fát lehetne vágni, ha babákról van szó. A jó kutya nem is rosszalkodik, meg sem rezzen, azt is hagyja, hogy a kislány alaposan megszorongassa bundáját apró kezeivel, s közben arról is megbizonyosodhat, mennyire puha, kellemesebb bármilyen dunyhánál.*
- Már megszokta őket. *Magyarázza a lány halványan mosolyogva.* Nemrég nálunk is született egy baba. Kicsit féltem, hogy a sírása zavarja majd Árnyékot, de jól viselte. Seles, az anyuka egy kicsit mintha félne tőle. *Mosolyogva végigsimít a bundán, és a kislányra kacsint.* Nagyon puha, nem igaz?
*Árnyék a pillanatnyi megszeppentség után, hogy ennyi idegen forgolódik körülötte, megnyugszik egy kissé a tündér simítására, és lompos farkával jobbra-balra kezd csapkodni, felveri a kert porát. A nagy forgatagban végül is ő maga is összebarátkozhat a babával.*
- Hát szia! *Mondja neki telis-tele szeretetettel, és kinyújtja a kezét a lányért. Persze megérti, ha Pycta nem meri neki átadni, mert félti, de csupa jó szándék vezérli, hogy a kezébe vegye a picit. Aztán úgyis túl nagy lesz hozzá, Viel pedig túl gyenge, hogy elbírja. Ez egy megismételhetetlen alkalom, hogy a karjára ültesse, és félig magához ölelje a kicsit. Szóval ha átveheti, át is veszi, ha pedig nem, akkor is barátságosan beszélgetni kezd vele, mintha csak Nievesha tudna válaszolni.* Örülök, hogy megismerhettelek! *Mondja neki.* Olyan szép vagy, mint egy igazi erdei tündérhercegnő! És tudod, hogy ők milyenek? Naagy kövekkel kirakott koronát viselnek a fejükön, ami szikrázik a fényben, és a hatalmas szárnyaikon egész az égig szállnak!
*Bízik benne, hogy nem ijesztette meg a babát a mondottakkal és gesztusaival, az ő kis fejükbe még igazán nehéz belelátni. Ha nála van, visszaadja a picurt az apjának, mert azért a végtelenségig nem tudna cipekedni. Ahogy Pycta a fa felé fordul, ő is odanéz, és alig bírja levenni róla a szemét. Áhítattal vegyes ünnepélyességet érez, ahogy felé közelítenek. Árnyék Viel nyomában sétálgat komótosan. Viel nagyon kíváncsi rá, mire szolgál ez a hely, mert számára egészen új az az irányzat – ha szabad így fogalmazni –, amit Pycta képvisel Eeyrrel kapcsolatban.
Hirtelen azonban Árnyék a semmiből irányt változtat, felcsapja a farkát, és a csukott kapu felé néz, sőt még morog is. Viel nem tudja mire vélni a hirtelen változást.*
- Talán Xauzur az megint? *Kérdezi Pyctától óvatosan. Nem akarja, hogy Árnyék olyan csetepatét rendezzen, mint legutóbb, mikor a nagymacskával találkozott. Makacs fajta, ha egyszer úgy dönt, hogy megvédi a tündért, nem tágít célja mellől. Szerencsére a lány kiáltására hajlandó újra vele tartani, de még hátra-hátranéz, és ugyanolyan izgatott is marad, mint az imént.*
154. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-09-23 18:34:50
Üzenet elküldve: 2019-09-23 18:34:50
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
//Egy régi barátság//
*Lyzendra minden új arcot bemutat az óriásnak, és az óriás is bemutatásra kerül, bár a hős jelzőt egy kicsit erősnek érzi, de a büszkeség is eltölti a mondat hallatán, ami mosolyt csal arcára a méretes szerzetesnek.*
-Hősnek azért nem nevezném magam, de megteszem mi tőlem telik. Örömmel tölt el hogy megismerhetlek bennetek.
*A vezér elf ezután közli is, hogy mik is a teendői. Elsőnek Jayzion megkeresését tűzi ki. Furcsa módon az óriás sem látta őt sehol ahol eddig járt a ma reggel folyamán. Utána meg az is kiderül, hogy a főépülethez vezető lépcsőn az egyik léc inog, és nem akarja, hogy bárki leessen a lépcsőről, szóval azt is meg kellene javítani, valamint ha úgy van, keressen segítséget ha szükséges. Datvinoolvot ajánlja Lyz a szerzetesnek. Monsotor bólint egyet jelezve, hogy megértette amit mondott.*
-Rendben, nem is zavarlak tovább.
*Monsotor még mielőtt elindulna dolgára, elköszön az összegyűltektől.*
-Sziasztok!
*Ezután a kapu felé indul. Egyrészt hogy megnézze, hogy Denzack ott van-e, másrészt hogy Dattal beszéljen azzal kapcsolatban, amit Lyz tapasztalt a főépülethez vezető lépcsőről.*
*Lyzendra minden új arcot bemutat az óriásnak, és az óriás is bemutatásra kerül, bár a hős jelzőt egy kicsit erősnek érzi, de a büszkeség is eltölti a mondat hallatán, ami mosolyt csal arcára a méretes szerzetesnek.*
-Hősnek azért nem nevezném magam, de megteszem mi tőlem telik. Örömmel tölt el hogy megismerhetlek bennetek.
*A vezér elf ezután közli is, hogy mik is a teendői. Elsőnek Jayzion megkeresését tűzi ki. Furcsa módon az óriás sem látta őt sehol ahol eddig járt a ma reggel folyamán. Utána meg az is kiderül, hogy a főépülethez vezető lépcsőn az egyik léc inog, és nem akarja, hogy bárki leessen a lépcsőről, szóval azt is meg kellene javítani, valamint ha úgy van, keressen segítséget ha szükséges. Datvinoolvot ajánlja Lyz a szerzetesnek. Monsotor bólint egyet jelezve, hogy megértette amit mondott.*
-Rendben, nem is zavarlak tovább.
*Monsotor még mielőtt elindulna dolgára, elköszön az összegyűltektől.*
-Sziasztok!
*Ezután a kapu felé indul. Egyrészt hogy megnézze, hogy Denzack ott van-e, másrészt hogy Dattal beszéljen azzal kapcsolatban, amit Lyz tapasztalt a főépülethez vezető lépcsőről.*
153. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-09-20 15:53:47
Üzenet elküldve: 2019-09-20 15:53:47
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 134
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 134
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
// Mil'Ochass fala előtt //
-Hova vezetsz? *Teszi fel a költői kérdést a kutya számára. Sűrű bozótosok között, magas fák alatt haladnak az erdőben, egyre jobban gyorsulva. Lassan már futásnak nevezhető az a tempó, amit Juhar diktál. Egyszer csak lassulni kezd az állat, s gazdája csupán őt figyelte eddig. A továbbiakban is ezt teszi, mikor az állat előre tekintve áll meg, szép tartással. Éppen szólna az ebhez, mikor egy vele egymagas fa kerítés előtt találja magát. Gwaandril ledöbbenve dicséri meg az ügyes társát.*
-Nagyon ügyes vagy, pajtás! Jó kutya! *Vakargatja meg a boldogan csaholó bundás oldalát. Ha ezzel végzett, valamivel közelebb lép a falhoz. Juhar követi. Ha egy toronynál áll meg, egy íjász akár észre is veheti, ha van a kiálló helyen valaki. Gwaandril a földet nézi, nagyon ügyel a testtartására. Amennyiben ez egy elf falu, akkor érteniük kell (gondolatmenete alapján) a nonverbális kommunikációját. Anyja és apja által szajkózott pózok cikáznak a fejében, ahogy a csizmák lassan közelednek a fal felé. Ekkor eszébe jut az, melyet a faluba bebocsátást kérő vándorok alkalmaztak. A törött szárny. Körülbelül két méterre áll meg az akadály előtt, majd arcát továbbra is a föld felé fordítva, féltérdre helyezkedik, kezeit maga mellé, tenyérre felfelé helyezi el. A leszegezett fej és a lábállás állítólag a teljes kiszolgáltatottság jele. Maga a kezek pedig az egykori státuszé és a zárt ujjak, felfelé mutatott tenyereivel a békés szándéké. Kutyájának halkan szól oda.*
-Juhar, fekszik! *Utasítja az intelligens társát, aki meg is teszi a kívánt parancsot. Valószínűleg így fog addig várni, míg nem kap reakciót a kerítésen belüliektől. Mert szinte teljesen biztos abban, hogy valaki él ott bent. Lehet, hogy többen is. Lehet, hogy északiak is. Az sem kizárt, hogy a népe tagjaiból is talál ismerősöket. Gwaandril csak várva vár, de ki tudja, mit. Csak reméli, hogy felismeri valaki a pózt, vagy egyszerűen bebocsátást nyerhet. Izgatott.*
-Hova vezetsz? *Teszi fel a költői kérdést a kutya számára. Sűrű bozótosok között, magas fák alatt haladnak az erdőben, egyre jobban gyorsulva. Lassan már futásnak nevezhető az a tempó, amit Juhar diktál. Egyszer csak lassulni kezd az állat, s gazdája csupán őt figyelte eddig. A továbbiakban is ezt teszi, mikor az állat előre tekintve áll meg, szép tartással. Éppen szólna az ebhez, mikor egy vele egymagas fa kerítés előtt találja magát. Gwaandril ledöbbenve dicséri meg az ügyes társát.*
-Nagyon ügyes vagy, pajtás! Jó kutya! *Vakargatja meg a boldogan csaholó bundás oldalát. Ha ezzel végzett, valamivel közelebb lép a falhoz. Juhar követi. Ha egy toronynál áll meg, egy íjász akár észre is veheti, ha van a kiálló helyen valaki. Gwaandril a földet nézi, nagyon ügyel a testtartására. Amennyiben ez egy elf falu, akkor érteniük kell (gondolatmenete alapján) a nonverbális kommunikációját. Anyja és apja által szajkózott pózok cikáznak a fejében, ahogy a csizmák lassan közelednek a fal felé. Ekkor eszébe jut az, melyet a faluba bebocsátást kérő vándorok alkalmaztak. A törött szárny. Körülbelül két méterre áll meg az akadály előtt, majd arcát továbbra is a föld felé fordítva, féltérdre helyezkedik, kezeit maga mellé, tenyérre felfelé helyezi el. A leszegezett fej és a lábállás állítólag a teljes kiszolgáltatottság jele. Maga a kezek pedig az egykori státuszé és a zárt ujjak, felfelé mutatott tenyereivel a békés szándéké. Kutyájának halkan szól oda.*
-Juhar, fekszik! *Utasítja az intelligens társát, aki meg is teszi a kívánt parancsot. Valószínűleg így fog addig várni, míg nem kap reakciót a kerítésen belüliektől. Mert szinte teljesen biztos abban, hogy valaki él ott bent. Lehet, hogy többen is. Lehet, hogy északiak is. Az sem kizárt, hogy a népe tagjaiból is talál ismerősöket. Gwaandril csak várva vár, de ki tudja, mit. Csak reméli, hogy felismeri valaki a pózt, vagy egyszerűen bebocsátást nyerhet. Izgatott.*
152. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-09-19 16:43:06
Üzenet elküldve: 2019-09-19 16:43:06
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//Egy régi barátság//
- Csak egy pillanat *kér türelmet Arraele úrtól és az időközben megérkező Mogrimtól. Nieveshához hasonlóan szeretne a kutyával kontaktusba kerülni, de leginkább még azelőtt szeretné megtenni, hogy a nyújtózkodó kislány eléri. Nem egyszerű feladat ezt az apró mozzanatot megtenni, mert amikor újra nyúlik keze, Monsotor hangja után, annak érintését, inkább bökését érzi a vállán.*
- Szervusz Monsotor *fordul az óriás felé meglepve, és egy cseppnyi bosszankodással, de nagyon reméli, hogy nem látszik rajta s csalódottság.* Aerraele urat és Mogrimot már ismered, ő pedig itt Vieljana és a kutyája Árnyék, akivel még én is csak most ismerkedek. Pycta vendégei *pillant a tündér lánykára és a kutya felé, aki Viel mellett köt ki végül.*
- Vieljana, Ő Monsotor, közösségünk hős óriása *mutatja be viszont az óriást is a tündérnek. Majdnem kifelejti Nieveshát, de csak eztán jut eszébe, hogy a lánykával még sem az óriás, sem Denzack nem találkoztak.*
- Ő pedig Nievesha. Őmm... Pycta kislánya *Mutatja be utoljára, de nem utolsósorban szívének legkisebb csücskét.*
- Jayziont láttad ma reggel? Megtennéd, hogy megkeresed nekem? Az állatkarámnál találkozzunk, egy fertályóra múlva. *Lyz szeretné Denzackank is bemutatni a gyermeket, hisz ő volt a másik társa a csatában, amellett Bobbir barátjukról is szeretne mesélni, de egyelőre dolga van a két jövevénnyel. Kissé félrevonja az óriást, hogy néhány feladattal, kéréssel álljon elé. Mindeközben lemarad a tündér öreg barátkozási kísérletéről, de sírás nem hallatszik, talán Pycta biztatásának köszönhető, így nyugodtan teszi a dolgát, és ad feladatot. *
- Aztán nézd meg légyszives a főépületbe vezető lépcsőt, úgy éreztem az egyik léc inog. Nem szeretném, ha valaki leesne. Kereshetsz magad mellé segítséget, esetleg Datvinoolvot kérdezd meg, ha nincs más dolga *Umon szerint nagyon segítőkész dolgos fiú, ezért meri ajánlani Monsotornak.* Most láttam a kapu felé sétálni, de hátha elcsíped még. Egyelőre azt hiszem, ennyit kérnék csak. *Bár volna még mit kérnie, de nem szeretné a harcos óriást leterhelni. Egyelőre elegendő neki szaladgálni Denzack, Dat után.*
- Ha nem haragszol Monsotor, beszélnem kellene a két vendégünkkel... Ott leszünk a karámok körül. *Ha az óriásnak nincs ellenére, visszafordul a kutya felé, hogy Nieveshával egyetemben megbarátkozzanak.*
- Menjetek csak, * fordul Pyctához, de ha Árnyék nem bánja, megsimítja a busa fejét. Egy leheletnyi csókot nyom a kislány fejére, majd útnak engedi őket, hogy immár Mogrimmal és Arraele úrral is tudjon érdemi szót váltani. Ahogy elnézi őket, ahogy a díszes fa felé sétálnak, azért nem teljesen felhőtlen a nyugalma, de meg nem tudná mondani, hogy mi zavarja. Illetve bárki szavakba öntené, azt csakis badarságnak gondolná.*
- Nos, hogy érzitek magatokat nálunk? *fordul a két aprónéphez. *Ha gondoljátok, kerüljünk a karámok felé, megnézném Hajnalt *aki a hátasa, bár ezt nagyjából a többiek is kivehetik. Türelmesen vár a válaszokra, ahogy lassú léptekkel megindul a karámok felé, bízva abban, hogy vele tartanak.*
- Csak egy pillanat *kér türelmet Arraele úrtól és az időközben megérkező Mogrimtól. Nieveshához hasonlóan szeretne a kutyával kontaktusba kerülni, de leginkább még azelőtt szeretné megtenni, hogy a nyújtózkodó kislány eléri. Nem egyszerű feladat ezt az apró mozzanatot megtenni, mert amikor újra nyúlik keze, Monsotor hangja után, annak érintését, inkább bökését érzi a vállán.*
- Szervusz Monsotor *fordul az óriás felé meglepve, és egy cseppnyi bosszankodással, de nagyon reméli, hogy nem látszik rajta s csalódottság.* Aerraele urat és Mogrimot már ismered, ő pedig itt Vieljana és a kutyája Árnyék, akivel még én is csak most ismerkedek. Pycta vendégei *pillant a tündér lánykára és a kutya felé, aki Viel mellett köt ki végül.*
- Vieljana, Ő Monsotor, közösségünk hős óriása *mutatja be viszont az óriást is a tündérnek. Majdnem kifelejti Nieveshát, de csak eztán jut eszébe, hogy a lánykával még sem az óriás, sem Denzack nem találkoztak.*
- Ő pedig Nievesha. Őmm... Pycta kislánya *Mutatja be utoljára, de nem utolsósorban szívének legkisebb csücskét.*
- Jayziont láttad ma reggel? Megtennéd, hogy megkeresed nekem? Az állatkarámnál találkozzunk, egy fertályóra múlva. *Lyz szeretné Denzackank is bemutatni a gyermeket, hisz ő volt a másik társa a csatában, amellett Bobbir barátjukról is szeretne mesélni, de egyelőre dolga van a két jövevénnyel. Kissé félrevonja az óriást, hogy néhány feladattal, kéréssel álljon elé. Mindeközben lemarad a tündér öreg barátkozási kísérletéről, de sírás nem hallatszik, talán Pycta biztatásának köszönhető, így nyugodtan teszi a dolgát, és ad feladatot. *
- Aztán nézd meg légyszives a főépületbe vezető lépcsőt, úgy éreztem az egyik léc inog. Nem szeretném, ha valaki leesne. Kereshetsz magad mellé segítséget, esetleg Datvinoolvot kérdezd meg, ha nincs más dolga *Umon szerint nagyon segítőkész dolgos fiú, ezért meri ajánlani Monsotornak.* Most láttam a kapu felé sétálni, de hátha elcsíped még. Egyelőre azt hiszem, ennyit kérnék csak. *Bár volna még mit kérnie, de nem szeretné a harcos óriást leterhelni. Egyelőre elegendő neki szaladgálni Denzack, Dat után.*
- Ha nem haragszol Monsotor, beszélnem kellene a két vendégünkkel... Ott leszünk a karámok körül. *Ha az óriásnak nincs ellenére, visszafordul a kutya felé, hogy Nieveshával egyetemben megbarátkozzanak.*
- Menjetek csak, * fordul Pyctához, de ha Árnyék nem bánja, megsimítja a busa fejét. Egy leheletnyi csókot nyom a kislány fejére, majd útnak engedi őket, hogy immár Mogrimmal és Arraele úrral is tudjon érdemi szót váltani. Ahogy elnézi őket, ahogy a díszes fa felé sétálnak, azért nem teljesen felhőtlen a nyugalma, de meg nem tudná mondani, hogy mi zavarja. Illetve bárki szavakba öntené, azt csakis badarságnak gondolná.*
- Nos, hogy érzitek magatokat nálunk? *fordul a két aprónéphez. *Ha gondoljátok, kerüljünk a karámok felé, megnézném Hajnalt *aki a hátasa, bár ezt nagyjából a többiek is kivehetik. Türelmesen vár a válaszokra, ahogy lassú léptekkel megindul a karámok felé, bízva abban, hogy vele tartanak.*
151. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-09-19 08:32:33
Üzenet elküldve: 2019-09-19 08:32:33
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Egy régi barátság//
*Kacagással kapkod Pycta arcába, mivel az elf folyamatosan próbálja rendszabályozni kezecskéit, így a kislány joggal gondolhatja, hogy ez játék. A játékot pedig élvezi. Mindent élvez, kivéve az öreg hangját, attól határozottan legörbül a szája, de Pycta szavaira, hogy nagylányok nem sírnak, egyből felvidul. Mintha csak értené azt, amit a férfi mondott. Pedig nem érti, egyszerűen csak ilyen hatással van rá az elfnek a hangja. Az a hang megnyugtató, szeretetteljes.*
- Tyatyatyatya!
*Kapkod még mindig a kutya után, egyértelműsítve, hogy nagyon nem azt akarta mondani, hogy "papa", hanem azt, hogy "kutya".*
- Gúúúúúútya!
*Ezt már valószínűleg nem lehet összetéveszteni semmivel. Ha lesz lehetősége, akkor két kézzel kapaszkodik bele az állat bundájába.*
*Kacagással kapkod Pycta arcába, mivel az elf folyamatosan próbálja rendszabályozni kezecskéit, így a kislány joggal gondolhatja, hogy ez játék. A játékot pedig élvezi. Mindent élvez, kivéve az öreg hangját, attól határozottan legörbül a szája, de Pycta szavaira, hogy nagylányok nem sírnak, egyből felvidul. Mintha csak értené azt, amit a férfi mondott. Pedig nem érti, egyszerűen csak ilyen hatással van rá az elfnek a hangja. Az a hang megnyugtató, szeretetteljes.*
- Tyatyatyatya!
*Kapkod még mindig a kutya után, egyértelműsítve, hogy nagyon nem azt akarta mondani, hogy "papa", hanem azt, hogy "kutya".*
- Gúúúúúútya!
*Ezt már valószínűleg nem lehet összetéveszteni semmivel. Ha lesz lehetősége, akkor két kézzel kapaszkodik bele az állat bundájába.*
150. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-09-18 20:30:08
Üzenet elküldve: 2019-09-18 20:30:08
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Egy régi barátság//
*Nievesha nyálazása már nem zavarja annyira, mint a kezdetekben. Rossz kifejezés rá az, hogy megszokta, inkább megtanult együtt élni vele és megpróbálja elejét venni. Erre az esetre mindig magánál hord egy kisebb vászondarabot, amellyel a nyál különböző formáit közömbösítheti, azaz letörölheti magáról vagy a kicsi szájáról és arcáról.
Így van ezzel a megállíthatatlan kezek és ujjak rohamával is, amelyet folyamatos szabályozással igyekszik komfortossá tenni.*
- Igen, kincsem, Vieljana. *Mosolyog a karjában izgő mozgó kislányra a karjaiban. Csodás élmény, ahogy a kicsi napról napra nagyobb és ezzel izgágább lesz. Igazi kis rosszcsont.*
- Kutyus, bizony, Árnyéknak hívják. *Ismétli meg a hátas eb nevét, majd közelebb lép Viel kutyájához, hogy óvatosan megérinthesse a kislány. Persze vigyáz, az első rossz jelre elforduljon tőle, ha baj lenne. Elég gyors, hogy megtegye, de nem próbálja mindentől védeni a kicsit, hagyja, hogy felfedezze maga körül a világot.
Látja rajta, hogy neki sem tetszett Arraele kiabálása Mogrim után, így magához öleli és igyekszik megnyugtatni.*
- Semmi sem történt, ilyen nagy lány nem sírhat. *Mosolyog a kicsire és inkább megpróbálja a figyelmét Árnyék felé terelni. Persze csak abban az esetben, ha Vieljana vagy a hátas eb nem adja jelét ellenkezésnek.
Mogrim is megjelenik, kurtán biccent felé, így talán a kiabálásnak vége szakad. Az erdőmélyi elf nem rejti véka alá véleményét az öreg tündért illetően. A csuhátlan csuhás türelme bár végtelennek tűnhet, akadnak esetek, amikor igenis kimutatja nemtetszését. Ilyen eset most ez is. Úgy dönt, hagyja, hogy Lyz intézze majd, ahogy mondta, neki úgyis ott van Nievesha.*
- Igen, pontosan. *Mosolyog Lyzendrára a fogat illetően. Nagyon büszke rá, ez látszik rajta, bár semmi érdeme nincs benne.
Szerencsére Lyznek sincs kifogása az ellen, hogy Árnyék a közelükben maradjon, így Nieva nyugodtan ismerkedhet az ebbel és úgy tűnik, a tündér dolgát is intézni fogja.
Monsotor is tiszteletét teszi a csoportosulásnál. Az erdőmélyi elf nem is csodálkozik rajta, lassan egész sokan összegyűlnek a kapu mögött.
Arraele közben észreveszi, hogy Nievesha is velük van, így még Morgim megérkezése előtt befejezi a kiabálást, sajnos bocsánatkérését nem tudja tiszta szívvel fogadni. Azon csak a homlokát ráncolja, hogy a vén tündér azt gondolja, hogy a kicsi az ő nevét nyammogta. Akár még igaz is lehet, mert elég érthetetlen még a beszéde a kislánynak.
Vieljana is hasonló véleményen van, mint ő, közelebb is lép hozzá, hogy Árnyék után őt is megismerhesse Nieva.*
- Megesik, bár most kicsit megsokasodtak a vendégek. *Mosolyog a tündér lányra.*
- De az nem feltétlen baj. *Sóhajtja halkabban és lombzöld pillantása Arraele papára siklik. Lehet, hogy csak félreismerte, vagyis a körülmények alakultak rosszul.*
- Gyere, megmutatom az oltárt. Ott nyugalmasabb lesz. *Mutat az alacsony kerítéssel elkerített terület felé, amelynek közepén egy növendék fa áll. A kerítésen virágdíszek, láthatóan kiemelt helye van a faluban.
Lyzendrára néz és ha nincs szüksége az erdőmélyi elf segítségére vagy jelenlétére, akkor Viellel elindulna a fa felé.*
*Nievesha nyálazása már nem zavarja annyira, mint a kezdetekben. Rossz kifejezés rá az, hogy megszokta, inkább megtanult együtt élni vele és megpróbálja elejét venni. Erre az esetre mindig magánál hord egy kisebb vászondarabot, amellyel a nyál különböző formáit közömbösítheti, azaz letörölheti magáról vagy a kicsi szájáról és arcáról.
Így van ezzel a megállíthatatlan kezek és ujjak rohamával is, amelyet folyamatos szabályozással igyekszik komfortossá tenni.*
- Igen, kincsem, Vieljana. *Mosolyog a karjában izgő mozgó kislányra a karjaiban. Csodás élmény, ahogy a kicsi napról napra nagyobb és ezzel izgágább lesz. Igazi kis rosszcsont.*
- Kutyus, bizony, Árnyéknak hívják. *Ismétli meg a hátas eb nevét, majd közelebb lép Viel kutyájához, hogy óvatosan megérinthesse a kislány. Persze vigyáz, az első rossz jelre elforduljon tőle, ha baj lenne. Elég gyors, hogy megtegye, de nem próbálja mindentől védeni a kicsit, hagyja, hogy felfedezze maga körül a világot.
Látja rajta, hogy neki sem tetszett Arraele kiabálása Mogrim után, így magához öleli és igyekszik megnyugtatni.*
- Semmi sem történt, ilyen nagy lány nem sírhat. *Mosolyog a kicsire és inkább megpróbálja a figyelmét Árnyék felé terelni. Persze csak abban az esetben, ha Vieljana vagy a hátas eb nem adja jelét ellenkezésnek.
Mogrim is megjelenik, kurtán biccent felé, így talán a kiabálásnak vége szakad. Az erdőmélyi elf nem rejti véka alá véleményét az öreg tündért illetően. A csuhátlan csuhás türelme bár végtelennek tűnhet, akadnak esetek, amikor igenis kimutatja nemtetszését. Ilyen eset most ez is. Úgy dönt, hagyja, hogy Lyz intézze majd, ahogy mondta, neki úgyis ott van Nievesha.*
- Igen, pontosan. *Mosolyog Lyzendrára a fogat illetően. Nagyon büszke rá, ez látszik rajta, bár semmi érdeme nincs benne.
Szerencsére Lyznek sincs kifogása az ellen, hogy Árnyék a közelükben maradjon, így Nieva nyugodtan ismerkedhet az ebbel és úgy tűnik, a tündér dolgát is intézni fogja.
Monsotor is tiszteletét teszi a csoportosulásnál. Az erdőmélyi elf nem is csodálkozik rajta, lassan egész sokan összegyűlnek a kapu mögött.
Arraele közben észreveszi, hogy Nievesha is velük van, így még Morgim megérkezése előtt befejezi a kiabálást, sajnos bocsánatkérését nem tudja tiszta szívvel fogadni. Azon csak a homlokát ráncolja, hogy a vén tündér azt gondolja, hogy a kicsi az ő nevét nyammogta. Akár még igaz is lehet, mert elég érthetetlen még a beszéde a kislánynak.
Vieljana is hasonló véleményen van, mint ő, közelebb is lép hozzá, hogy Árnyék után őt is megismerhesse Nieva.*
- Megesik, bár most kicsit megsokasodtak a vendégek. *Mosolyog a tündér lányra.*
- De az nem feltétlen baj. *Sóhajtja halkabban és lombzöld pillantása Arraele papára siklik. Lehet, hogy csak félreismerte, vagyis a körülmények alakultak rosszul.*
- Gyere, megmutatom az oltárt. Ott nyugalmasabb lesz. *Mutat az alacsony kerítéssel elkerített terület felé, amelynek közepén egy növendék fa áll. A kerítésen virágdíszek, láthatóan kiemelt helye van a faluban.
Lyzendrára néz és ha nincs szüksége az erdőmélyi elf segítségére vagy jelenlétére, akkor Viellel elindulna a fa felé.*
149. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-09-17 19:31:28
Üzenet elküldve: 2019-09-17 19:31:28
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 206
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 206
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
//Egy régi barátság//
*Az biztos, hogy ezen a környéken lehetetlen unatkozni. Alig hogy beszédbe elegyedik Viel Arra papával, máris kisebb konfliktus alakul ki. Olyan mérgesen pödri meg a bajuszát az öreg tündér, hogy Viel aggódni kezd, nehogy még veszekedéssé fajuljon a dolog – és valahol mindezt miatta, aki csak úgy felforgatta az állóvizet. Már csak akkor nyugszik meg, mikor alaposan megnevetteti fajtársát Árnyék említésével.*
- Mindenképpen magammal hozom! *Biztosítja Arra papát, a kutyus meleg bundáját simogatva. Abban egészen biztos, hogy Árnyékban nem talál majd semmi kivetnivalót, hiszen a kiváló eb még habzsolni vagy mókust kergetni se szokott. Nála hűbb és jólelkűbb társat el se lehetne képzelni.
Eközben a kislány kilétére is fény derül, bár már oda a meglepetés, hiszen a tündér jól látja, hogy a Pycta és a baba közti kapcsolat igen szoros, és ami a lánynak még fontosabb: telis-tele van szeretettel. Önkéntelenül is a picire mosolyog, nagyon szereti őket, és csak reménykedik, hogy a baba is rokonszenvesnek találja őt, és megtartja jó kedvét.*
- Bizony, kutya! *Helyesel. A „bababeszédből” úgy veszi ki, hogy Nieveshának tetszik Árnyék, ő azonban most nem vele foglalatoskodik, hanem Lyzt tűzte ki indokolatlan öröme célpontjául. Mikor oda nyújtja kezét, a hatalmas hátas eb kapva kap az alkalmon, és már robog is felé, hogy megszagolja. Többé-kevésbé sikerül is, de azért egy pillanatnyi tanácstalansággal dermed meg, mikor a kéz eltűnik előle, sőt még valaki kiabálni is kezd. Hatalmas tappancsain termete ellenére fürgén Vielhez szalad, hátat fordítva a lánynak, és figyel, hogy valami baj készül-e.
Eközben gyűlnek, gyülekeznek, Viel pedig szinte elvész a kavalkádban. Persze igyekszik mindenki nevét megjegyezni, de nem is próbál egyenként bemutatkozni. Az ő és Árnyék ámulatára még egy óriás is betoppan. Sok lehet erre a teendő, az biztos. Viel minden tőle telhetőt megtesz, hogy illőn üdvözölje az érkezőket. A legjobban az mulattatja, hogy az óriás még a saját szemszögéből is hatalmasnak tartja Árnyékot. Ezen nevet.*
- Ő az enyém, egy hátaskutya. *Mondja, majd Nieveshához fordul, és Arra papa érvelésével szemben ő megpróbálja a kutya szóra tanítgatni.* Kuuuutya! *Aztán Pyctára pillant.* Itt aztán nagy a forgatag. Mindig ilyen elevenek az itt lakók? *Látszik rajta, hogy a serénykedés az ő hangulatán is segít. Igazán megérte idáig eljönnie.*
*Az biztos, hogy ezen a környéken lehetetlen unatkozni. Alig hogy beszédbe elegyedik Viel Arra papával, máris kisebb konfliktus alakul ki. Olyan mérgesen pödri meg a bajuszát az öreg tündér, hogy Viel aggódni kezd, nehogy még veszekedéssé fajuljon a dolog – és valahol mindezt miatta, aki csak úgy felforgatta az állóvizet. Már csak akkor nyugszik meg, mikor alaposan megnevetteti fajtársát Árnyék említésével.*
- Mindenképpen magammal hozom! *Biztosítja Arra papát, a kutyus meleg bundáját simogatva. Abban egészen biztos, hogy Árnyékban nem talál majd semmi kivetnivalót, hiszen a kiváló eb még habzsolni vagy mókust kergetni se szokott. Nála hűbb és jólelkűbb társat el se lehetne képzelni.
Eközben a kislány kilétére is fény derül, bár már oda a meglepetés, hiszen a tündér jól látja, hogy a Pycta és a baba közti kapcsolat igen szoros, és ami a lánynak még fontosabb: telis-tele van szeretettel. Önkéntelenül is a picire mosolyog, nagyon szereti őket, és csak reménykedik, hogy a baba is rokonszenvesnek találja őt, és megtartja jó kedvét.*
- Bizony, kutya! *Helyesel. A „bababeszédből” úgy veszi ki, hogy Nieveshának tetszik Árnyék, ő azonban most nem vele foglalatoskodik, hanem Lyzt tűzte ki indokolatlan öröme célpontjául. Mikor oda nyújtja kezét, a hatalmas hátas eb kapva kap az alkalmon, és már robog is felé, hogy megszagolja. Többé-kevésbé sikerül is, de azért egy pillanatnyi tanácstalansággal dermed meg, mikor a kéz eltűnik előle, sőt még valaki kiabálni is kezd. Hatalmas tappancsain termete ellenére fürgén Vielhez szalad, hátat fordítva a lánynak, és figyel, hogy valami baj készül-e.
Eközben gyűlnek, gyülekeznek, Viel pedig szinte elvész a kavalkádban. Persze igyekszik mindenki nevét megjegyezni, de nem is próbál egyenként bemutatkozni. Az ő és Árnyék ámulatára még egy óriás is betoppan. Sok lehet erre a teendő, az biztos. Viel minden tőle telhetőt megtesz, hogy illőn üdvözölje az érkezőket. A legjobban az mulattatja, hogy az óriás még a saját szemszögéből is hatalmasnak tartja Árnyékot. Ezen nevet.*
- Ő az enyém, egy hátaskutya. *Mondja, majd Nieveshához fordul, és Arra papa érvelésével szemben ő megpróbálja a kutya szóra tanítgatni.* Kuuuutya! *Aztán Pyctára pillant.* Itt aztán nagy a forgatag. Mindig ilyen elevenek az itt lakók? *Látszik rajta, hogy a serénykedés az ő hangulatán is segít. Igazán megérte idáig eljönnie.*
148. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-09-15 15:29:02
Üzenet elküldve: 2019-09-15 15:29:02
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 336
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 336
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
//Egy régi barátság//
//Nievesha, Vieljana, Pycta, Arraele, Lyz, Mogrim//
*Lyz köszöntésére kedvesen bólint, majd az elf nő felé fordul, hiszen ő jelezte, hogy szeretne beszélni vele és Arraele úrral.*
- Természetesen, részemről hallgatlak. *Semmi akadályát nem látja, hogy beszélhessenek, elvégre Mogrim is szeretett volna tegnap beszélni Lyz-el. Feltehetően hasonló témáról szeretnének beszélni, de ezekről mindenképp egyeztetniük kell, így a legnagyobb készséggel áll rendelkezésre. Tekintetével egy vélhetően óriást pillant meg. Bár nem olyan hatalmas, mint fajtársai legtöbbje, mégis a testfelépítése letagadhatatlanul óriásra vall. Mintha tegnap a vacsoránál látta volna, sőt egész biztos, hogy ott volt az óriás is, beszélgetésig azonban nem jutottak. Hatalmas lépteivel hamar odaér hozzájuk és egyenesen Lyz-t szólítja meg. Mivel mindannyiuknak köszön ezért Mogrim ezt viszonozza.*
- Üdvözlet neked is barátom! *Mosolyogva biccent az óriás felé. Mivel az elf vezért szólították meg, így egyelőre nem lép elő bemutatkozni. Lyz bizonyára válaszol majd a kérdésére, hogy kik ők Arraele úrral. Az, hogy mit fognak itt csinálni mostanság és a jövőben az pedig az elkövetkezendő beszélgetésből ki fog derülni. ~Szegény Lyz-nek nem lehet egyszerű egy ilyen népes közösséget vezetnie. Szinte mindenki most szeretné zargatni valamivel, és még a kicsiről és részben gondoskodik.~ Tisztelettudóan várja a sorukat a beszélgetésben. Arraele úr intelmére, hogy figyeljen tiszteletből bólint, jelezve, hogy megértette. Bár magától is figyelt volna, de ezeket az apróságokat nem rója fel az idős tündérnek, aki mindeddig támogatta.*
//Nievesha, Vieljana, Pycta, Arraele, Lyz, Mogrim//
*Lyz köszöntésére kedvesen bólint, majd az elf nő felé fordul, hiszen ő jelezte, hogy szeretne beszélni vele és Arraele úrral.*
- Természetesen, részemről hallgatlak. *Semmi akadályát nem látja, hogy beszélhessenek, elvégre Mogrim is szeretett volna tegnap beszélni Lyz-el. Feltehetően hasonló témáról szeretnének beszélni, de ezekről mindenképp egyeztetniük kell, így a legnagyobb készséggel áll rendelkezésre. Tekintetével egy vélhetően óriást pillant meg. Bár nem olyan hatalmas, mint fajtársai legtöbbje, mégis a testfelépítése letagadhatatlanul óriásra vall. Mintha tegnap a vacsoránál látta volna, sőt egész biztos, hogy ott volt az óriás is, beszélgetésig azonban nem jutottak. Hatalmas lépteivel hamar odaér hozzájuk és egyenesen Lyz-t szólítja meg. Mivel mindannyiuknak köszön ezért Mogrim ezt viszonozza.*
- Üdvözlet neked is barátom! *Mosolyogva biccent az óriás felé. Mivel az elf vezért szólították meg, így egyelőre nem lép elő bemutatkozni. Lyz bizonyára válaszol majd a kérdésére, hogy kik ők Arraele úrral. Az, hogy mit fognak itt csinálni mostanság és a jövőben az pedig az elkövetkezendő beszélgetésből ki fog derülni. ~Szegény Lyz-nek nem lehet egyszerű egy ilyen népes közösséget vezetnie. Szinte mindenki most szeretné zargatni valamivel, és még a kicsiről és részben gondoskodik.~ Tisztelettudóan várja a sorukat a beszélgetésben. Arraele úr intelmére, hogy figyeljen tiszteletből bólint, jelezve, hogy megértette. Bár magától is figyelt volna, de ezeket az apróságokat nem rója fel az idős tündérnek, aki mindeddig támogatta.*
147. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-09-15 13:25:31
Üzenet elküldve: 2019-09-15 13:25:31
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 126
OOC üzenetek: 46
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 126
OOC üzenetek: 46
Játékstílus: Megfontolt
//Erdei kóborlás//
*Rosszul aludt az éjszaka, újra visszatértek a rémálmai is, így hirtelen kel fel, tágra nyitott szemeivel jól ráijesztve egy arra járó apró elfre. A fa mellett találja magát, ahol az elmúlt napokban szundikálni szokott, enyhén szólva is csupa veríték. Miután meggyőződik róla, hogy a való világban nem fenyegeti semmilyen veszély, lassan feltápászkodik, s egy nagy sóhaj kíséretében elindul. Kiballag a kapun, s nekivág az erdőnek, hogy szívjon egy kis friss levegőt.*
*Rosszul aludt az éjszaka, újra visszatértek a rémálmai is, így hirtelen kel fel, tágra nyitott szemeivel jól ráijesztve egy arra járó apró elfre. A fa mellett találja magát, ahol az elmúlt napokban szundikálni szokott, enyhén szólva is csupa veríték. Miután meggyőződik róla, hogy a való világban nem fenyegeti semmilyen veszély, lassan feltápászkodik, s egy nagy sóhaj kíséretében elindul. Kiballag a kapun, s nekivág az erdőnek, hogy szívjon egy kis friss levegőt.*
146. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-09-15 10:25:48
Üzenet elküldve: 2019-09-15 10:25:48
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 310
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 310
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Egy régi barátság//
*A hangos bömbölés elő fogja csalni a csellengő Mogrimot, ebben nem kétkedik az öreg. Jólesően karba fonja vaskor karjait. Ölbe tenné, ha ülne és a hasán pihentethetné, de áll. A sápadt arcú Piksza ráförmed nyomban a bömbölés után. Arra papa megrestelli magát, kivételes dolog ez ám.*
- Jaaj a kisdedecske! Majdnem elfelejtettem, hogy itt a kis Pömpölő, egyem a lelkit.
*Nyájas hangnembe vált át és persze hát sokkal csendesebb lesz a hangorgánuma. Még közelebb is lép a dedhez.*
- Ne haragudj Arra papára kicsi Pömpölő, nem láttam, hogy itt vagy.
*Széles vigyort húz a képére amitől igen barátságos és nyugalmat sugalló lesz a tekintete, mint ha igazi nagyapa lenne a kis unokájával. A kedélyeket nem borzolandóan kihátrál a dedtől, nehogy a sápadt arcú elf megint paprikázza a fejét. A kis totyogó motyogni kezd, ezt tisztán hallja ráncos füleivel.*
- Halljátok he! Kimondta a nevem. Mellesleg írtek a kisdedek nyelvín. Tyatya azt jelenti, hogy Papa, vagy papus. Engemet hívott a kis drága, egyem meg a kis szívit.
*Mély öröm járja át öreg csontjait, hogy a csecsszopó az ő nevét ejtette ki először, erre nagyon büszke az öreg, de most már tényleg Aranyhajra figyel. Na mostan megjön a kódorgó Mogrim is aztán egyből csapja a szelet a tündérkének. Egy termetes melák is feltűik, jóvágású kolosszus.*
- Ej de szíp nagyra nőttél fijjam! Eír kegyes vót hozzád.
*Na most már tényleg elég a szélkergetésből. Odafordul az arany jányhoz.*
- No itt vónánk jányom mondjad csak. Mogrim fijjam te is figyejé!
*Ha már senki nem pofátlankodik a csoporthoz, akkor végre beszélhetnek valamiről.*
*A hangos bömbölés elő fogja csalni a csellengő Mogrimot, ebben nem kétkedik az öreg. Jólesően karba fonja vaskor karjait. Ölbe tenné, ha ülne és a hasán pihentethetné, de áll. A sápadt arcú Piksza ráförmed nyomban a bömbölés után. Arra papa megrestelli magát, kivételes dolog ez ám.*
- Jaaj a kisdedecske! Majdnem elfelejtettem, hogy itt a kis Pömpölő, egyem a lelkit.
*Nyájas hangnembe vált át és persze hát sokkal csendesebb lesz a hangorgánuma. Még közelebb is lép a dedhez.*
- Ne haragudj Arra papára kicsi Pömpölő, nem láttam, hogy itt vagy.
*Széles vigyort húz a képére amitől igen barátságos és nyugalmat sugalló lesz a tekintete, mint ha igazi nagyapa lenne a kis unokájával. A kedélyeket nem borzolandóan kihátrál a dedtől, nehogy a sápadt arcú elf megint paprikázza a fejét. A kis totyogó motyogni kezd, ezt tisztán hallja ráncos füleivel.*
- Halljátok he! Kimondta a nevem. Mellesleg írtek a kisdedek nyelvín. Tyatya azt jelenti, hogy Papa, vagy papus. Engemet hívott a kis drága, egyem meg a kis szívit.
*Mély öröm járja át öreg csontjait, hogy a csecsszopó az ő nevét ejtette ki először, erre nagyon büszke az öreg, de most már tényleg Aranyhajra figyel. Na mostan megjön a kódorgó Mogrim is aztán egyből csapja a szelet a tündérkének. Egy termetes melák is feltűik, jóvágású kolosszus.*
- Ej de szíp nagyra nőttél fijjam! Eír kegyes vót hozzád.
*Na most már tényleg elég a szélkergetésből. Odafordul az arany jányhoz.*
- No itt vónánk jányom mondjad csak. Mogrim fijjam te is figyejé!
*Ha már senki nem pofátlankodik a csoporthoz, akkor végre beszélhetnek valamiről.*
145. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-09-13 17:56:10
Üzenet elküldve: 2019-09-13 17:56:10
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
//Egy régi barátság//
//Nievesha, Vieljana, Pycta, Arraele, Lyz, Mogrim, Monsotor//
*A lomház irányába haladva az óriás egy csoportot vél észrevenni a keresett elf nő körül. Az ifjú gnóm legény és az idős tündér, akiket tegnap látott is ott vannak. Valamint a kis csöppséget is észreveszi Pycta nyakán, de nem biztos benne hogy a kisgyerek Pyctáé vagy sem. Mons egyenesen a vezére felé veszi az irányt, azzal a szándékkal, hogy beszéljen vele. Mikor már csak egy lépésnyire van tőle, az ott lévőket köszönti széles mosollyal a száján*
-Üdvözletem mindenkinek!
*Az óriás észreveszi, hogy Lyz egy nagyobb méretű állat felé nyújtja tenyerét, amit furcsálva néz végig, így ahelyett, hogy fizikai kontaktust is létesítene, inkább csak megszólítja és egyből el is mondja amit szeretne.*
-Lyz! Azt szeretném megkérdezni, hogy esetleg van-e valami munka itt számomra a mai napra?
*Várva az elf lány válaszára egy kicsit jobban megvizsgálja tekintetével a gnóm legényt, a sokat látott tündér urat, valamint a porongyon, aki Pycta nyakán ül, valamint az is érdekli hogy mi a csudát akart azzal a kutyával az elf nő, majd megint Lyzhez fordul kérdéseivel.*
-Kik az új jövevények, Lyz? És mit akartál azzal a hatalmas állattal?
A hozzászólás írója (Monsotor Sonnalis) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.09.13 18:04:48
//Nievesha, Vieljana, Pycta, Arraele, Lyz, Mogrim, Monsotor//
*A lomház irányába haladva az óriás egy csoportot vél észrevenni a keresett elf nő körül. Az ifjú gnóm legény és az idős tündér, akiket tegnap látott is ott vannak. Valamint a kis csöppséget is észreveszi Pycta nyakán, de nem biztos benne hogy a kisgyerek Pyctáé vagy sem. Mons egyenesen a vezére felé veszi az irányt, azzal a szándékkal, hogy beszéljen vele. Mikor már csak egy lépésnyire van tőle, az ott lévőket köszönti széles mosollyal a száján*
-Üdvözletem mindenkinek!
*Az óriás észreveszi, hogy Lyz egy nagyobb méretű állat felé nyújtja tenyerét, amit furcsálva néz végig, így ahelyett, hogy fizikai kontaktust is létesítene, inkább csak megszólítja és egyből el is mondja amit szeretne.*
-Lyz! Azt szeretném megkérdezni, hogy esetleg van-e valami munka itt számomra a mai napra?
*Várva az elf lány válaszára egy kicsit jobban megvizsgálja tekintetével a gnóm legényt, a sokat látott tündér urat, valamint a porongyon, aki Pycta nyakán ül, valamint az is érdekli hogy mi a csudát akart azzal a kutyával az elf nő, majd megint Lyzhez fordul kérdéseivel.*
-Kik az új jövevények, Lyz? És mit akartál azzal a hatalmas állattal?
A hozzászólás írója (Monsotor Sonnalis) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.09.13 18:04:48
144. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-09-12 21:02:09
Üzenet elküldve: 2019-09-12 21:02:09
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//Egy régi barátság//
//Nievesha, Vieljana, Pycta, Arraele, Lyz, Mogrim//
- Beszélek vele. *Mosolyodik.* Talán csak jól esne neki a feladat. *Abból pedig Lyz tud bőven adni, mert rengeteg a teendő. Abban a pillanatban, amikor ezt megjegyzi, észreveszi azt a kis csücsök fogacskát, ami a másik mellé bújhatott ki Nievesha szájában. PErsze, mert folyton karattyol, és Lyz nem tud nem félig odafigyelni rá.*
- Nézd! Ott kandikál még egy foga *tereli a szót a teendőkről egy sokkal kedvesebb irányba. Úgy tűnhet, nem is annyira érdekli, Arra papa miként állítja be magát, mert a gyermek újabb fogacska növesztésébe kezdett, és ez a felfedezés, ám mindennél fontosabb.
- Megígérem *válaszol Pyctának még a korábbi téma kapcsán rácáfolva, hogy nem törődik vele olyan nagyon. Kezét még ott felejti, a jólesősimítás alatt, de aztán a zavar eluralkodik rajta egy másodpercre, így kerül maga elé összefonva, s ezután biztosítja róla, hogy amúgy is beszélni szeretett volna a tündér úrral.
A társasághoz érve akaratlanul is elmosolyodik, amikor Vieljana Nieveshát dicséri. Akárcsak a saját véréből volna, s az ő érdeme is volna, hogy ilyen aranyos. Kissé kesernyés, hogy mégsem így van, de ezen könnyen átlendül. A babanyelvű karattyolás kárpótolja. Mindezen érzések remélhetőleg nem látszanak rajta, esetleg szemének csillogásában, mikor apa-lánya párosra pillant.*
Örül a vendégeknek, főleg, mivel Vieljana illedelmes tündérnek tűnik, és alapvetően a kutyával sincs gondja, ha nem veszélyezteti a közösséget.*
- Rendben, ha Pycta is ismeri... *smaragdszín szemei az elfre rebbennek, de aztán ellép mellőlük, s mielőtt Arra papa óbégatni kezd, Lyz a láthatóan izgatott kutya felé lép. Kezét felé emeli, csak éppen annyira, hogy a gesztus meglegyen, de a többi távot az ebnek kelljen megtennie, ha meg szeretné szaglászni a kezét.*
- Arraele úr, kérem... *pillant feddőn az idős tündérre, mert a kurjantástól még Lyz válla is megrezzen, kutya felé nyújtott kezét is visszahúzza. Pyctával óhatatlanul összetalálkozik tekintetük. Bocsánatkérő pillantással válaszol a néma kérésre. Nem kell szavakkal megtoldania, hogy tudja mit sürgetne az elf, s meg is érti. Aggodalmas pillantása a kislányt is megtalálja. Őszintén reméli, hogy nem kezd sírni. Ajkai valószerűtlenül vékonyra préselődnek. Megkönnyebbül, amikor előkerül a gnóm fiú.*
- Szervusz Mogrim, *köszönti a fiút, de kezét újra az eb felé nyújtja.*
- Beszélnünk kellene, ha van egy kis időd, és Arraele úrnak. *S pedig miért ne lenne.*
A hozzászólást Anomália (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2019.09.15 13:18:04, a következő indokkal:
Kérésre.
//Nievesha, Vieljana, Pycta, Arraele, Lyz, Mogrim//
- Beszélek vele. *Mosolyodik.* Talán csak jól esne neki a feladat. *Abból pedig Lyz tud bőven adni, mert rengeteg a teendő. Abban a pillanatban, amikor ezt megjegyzi, észreveszi azt a kis csücsök fogacskát, ami a másik mellé bújhatott ki Nievesha szájában. PErsze, mert folyton karattyol, és Lyz nem tud nem félig odafigyelni rá.*
- Nézd! Ott kandikál még egy foga *tereli a szót a teendőkről egy sokkal kedvesebb irányba. Úgy tűnhet, nem is annyira érdekli, Arra papa miként állítja be magát, mert a gyermek újabb fogacska növesztésébe kezdett, és ez a felfedezés, ám mindennél fontosabb.
- Megígérem *válaszol Pyctának még a korábbi téma kapcsán rácáfolva, hogy nem törődik vele olyan nagyon. Kezét még ott felejti, a jólesősimítás alatt, de aztán a zavar eluralkodik rajta egy másodpercre, így kerül maga elé összefonva, s ezután biztosítja róla, hogy amúgy is beszélni szeretett volna a tündér úrral.
A társasághoz érve akaratlanul is elmosolyodik, amikor Vieljana Nieveshát dicséri. Akárcsak a saját véréből volna, s az ő érdeme is volna, hogy ilyen aranyos. Kissé kesernyés, hogy mégsem így van, de ezen könnyen átlendül. A babanyelvű karattyolás kárpótolja. Mindezen érzések remélhetőleg nem látszanak rajta, esetleg szemének csillogásában, mikor apa-lánya párosra pillant.*
Örül a vendégeknek, főleg, mivel Vieljana illedelmes tündérnek tűnik, és alapvetően a kutyával sincs gondja, ha nem veszélyezteti a közösséget.*
- Rendben, ha Pycta is ismeri... *smaragdszín szemei az elfre rebbennek, de aztán ellép mellőlük, s mielőtt Arra papa óbégatni kezd, Lyz a láthatóan izgatott kutya felé lép. Kezét felé emeli, csak éppen annyira, hogy a gesztus meglegyen, de a többi távot az ebnek kelljen megtennie, ha meg szeretné szaglászni a kezét.*
- Arraele úr, kérem... *pillant feddőn az idős tündérre, mert a kurjantástól még Lyz válla is megrezzen, kutya felé nyújtott kezét is visszahúzza. Pyctával óhatatlanul összetalálkozik tekintetük. Bocsánatkérő pillantással válaszol a néma kérésre. Nem kell szavakkal megtoldania, hogy tudja mit sürgetne az elf, s meg is érti. Aggodalmas pillantása a kislányt is megtalálja. Őszintén reméli, hogy nem kezd sírni. Ajkai valószerűtlenül vékonyra préselődnek. Megkönnyebbül, amikor előkerül a gnóm fiú.*
- Szervusz Mogrim, *köszönti a fiút, de kezét újra az eb felé nyújtja.*
- Beszélnünk kellene, ha van egy kis időd, és Arraele úrnak. *S pedig miért ne lenne.*
A hozzászólást Anomália (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2019.09.15 13:18:04, a következő indokkal:
Kérésre.
143. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-09-11 15:22:10
Üzenet elküldve: 2019-09-11 15:22:10
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 336
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 336
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
//Egy régi barátság//
*Szépen lassan felkel már mindenki, legalább is sokakat megpillant azok közül, akikkel együtt vacsorázott tegnap. Arraele urat is látja egy újonnan érkezett tündér lány társaságában, aki egy szép kutyuson lovagolva érkezett. Pycta is ott van velük és a jelenetet elnézve talán akadhatott némi nézeteltérés. Pyctat tekintete elég komor és feszült. Jól tudja, hogy az idős tündérnek vannak hirtelen húzásai, amiket nem mindenki tud jól lekezelni. Mogrim valamelyest megtanulta, hogy legyen tisztelettudó, ugyanakkor ne konfrontálódjon a tündérrel. Néha egy picit rá kell hagyni és nem mindig teljesen komolyan venni, egyébként a tündér hajlamos dühbe gurulni és zsörtölődik, legalább is eddig így volt. Pycta elviharzik és Arraele úr egyedül marad a fajtársával. Mogrim kicsit tétovázik, hogy odamenjen e, mert az idős tündér valamit nagyon lelkesen mesél az új jövevénynek. Hamarosan megérkezik Lyz, és Pycta is visszatér a gyermekével. Nem hallja a beszélgetést, mert viszonylag távol van, de arra azonnal felfigyel, amikor Arraele úr elkezdi a nevén hívni, elég erős hangnemben. Igazából már első hallatra észleli, hogy őt hívják, ezért azonnal elindul a csoportosulás felé.*
- Szép reggelt nektek! *Illendően köszönti a társaságot, s a fiatal tündérlánynak biccent.*
- Mogrim Jorlin, szolgálatodra. *Szeretne bemutatkozni, hogy ne úgy kelljen beszélgetésbe elegyedni, hogy a tündér azt sem tudja, hogy kicsoda, csak annyit lát, hogy egy gnóm.*
- Itt vagyok Arraele úr. Mi történt? *Kíváncsian kérdezi a tündért, hogy mi az oka, hogy utána kellett kiabálni. Látszólag nincsen semmi súlyos eset, de erről csak azután tud meggyőződni, hogy Arraele úr vagy a többiek elmondják a kisebb gyűlés célját.*
*Szépen lassan felkel már mindenki, legalább is sokakat megpillant azok közül, akikkel együtt vacsorázott tegnap. Arraele urat is látja egy újonnan érkezett tündér lány társaságában, aki egy szép kutyuson lovagolva érkezett. Pycta is ott van velük és a jelenetet elnézve talán akadhatott némi nézeteltérés. Pyctat tekintete elég komor és feszült. Jól tudja, hogy az idős tündérnek vannak hirtelen húzásai, amiket nem mindenki tud jól lekezelni. Mogrim valamelyest megtanulta, hogy legyen tisztelettudó, ugyanakkor ne konfrontálódjon a tündérrel. Néha egy picit rá kell hagyni és nem mindig teljesen komolyan venni, egyébként a tündér hajlamos dühbe gurulni és zsörtölődik, legalább is eddig így volt. Pycta elviharzik és Arraele úr egyedül marad a fajtársával. Mogrim kicsit tétovázik, hogy odamenjen e, mert az idős tündér valamit nagyon lelkesen mesél az új jövevénynek. Hamarosan megérkezik Lyz, és Pycta is visszatér a gyermekével. Nem hallja a beszélgetést, mert viszonylag távol van, de arra azonnal felfigyel, amikor Arraele úr elkezdi a nevén hívni, elég erős hangnemben. Igazából már első hallatra észleli, hogy őt hívják, ezért azonnal elindul a csoportosulás felé.*
- Szép reggelt nektek! *Illendően köszönti a társaságot, s a fiatal tündérlánynak biccent.*
- Mogrim Jorlin, szolgálatodra. *Szeretne bemutatkozni, hogy ne úgy kelljen beszélgetésbe elegyedni, hogy a tündér azt sem tudja, hogy kicsoda, csak annyit lát, hogy egy gnóm.*
- Itt vagyok Arraele úr. Mi történt? *Kíváncsian kérdezi a tündért, hogy mi az oka, hogy utána kellett kiabálni. Látszólag nincsen semmi súlyos eset, de erről csak azután tud meggyőződni, hogy Arraele úr vagy a többiek elmondják a kisebb gyűlés célját.*
142. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-09-11 13:50:14
Üzenet elküldve: 2019-09-11 13:50:14
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 258
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Egy régi barátság//
*Karjaival öleli az elf nyakát, közben meg jól össze is nyálazza. Merthogy folyik a nyála. Mivel jön a foga, alul középen egy már félig kinn van, egynek meg látni már a sarkát, ha pedig teli szájjal vigyorog, Pycta karjaiban örömében pont így tesz, akkor látni is, hogy milyen "fogsora" van már.*
- Vijevijevije.
*Ismételgeti, próbálja kimondani az egyik szót, ismételni Pycta után, talán fel is ismerhetik benne a tündérlány nevét. Kis jóindulattal. Kövérkés kezei ezalatt szüntelen tapogatnak, az elf fülét, nyakában a medált, de persze mutatóujja Pycta orrlyukát is felfedezi.*
- Dededededede.
*Karattyolja, mintha csak válaszolna Pycta kérdésére, hogy gyorsan nő-e. Gyorsan nő. Szeme már sárga és a fejét borító sötét pihék helyét felváltják a szőkék. Feje búbján egyetlen göndör "tincs", mint holmi karika.*
- Tyatyatya!
*Kapkod már a kutya felé, Xauzur felé is ugyanígy kapkodott, éppen annyira érdekes a kutya, mint az irbisz. Nagy és szőrös.
Az óbégató bácsikától viszont legörbül a szája. Nem kezd ugyan bömbölésbe, de azért a külvilág tudtára adja, hogy mennyire nem kultiválja a kiabálást.*
*Karjaival öleli az elf nyakát, közben meg jól össze is nyálazza. Merthogy folyik a nyála. Mivel jön a foga, alul középen egy már félig kinn van, egynek meg látni már a sarkát, ha pedig teli szájjal vigyorog, Pycta karjaiban örömében pont így tesz, akkor látni is, hogy milyen "fogsora" van már.*
- Vijevijevije.
*Ismételgeti, próbálja kimondani az egyik szót, ismételni Pycta után, talán fel is ismerhetik benne a tündérlány nevét. Kis jóindulattal. Kövérkés kezei ezalatt szüntelen tapogatnak, az elf fülét, nyakában a medált, de persze mutatóujja Pycta orrlyukát is felfedezi.*
- Dededededede.
*Karattyolja, mintha csak válaszolna Pycta kérdésére, hogy gyorsan nő-e. Gyorsan nő. Szeme már sárga és a fejét borító sötét pihék helyét felváltják a szőkék. Feje búbján egyetlen göndör "tincs", mint holmi karika.*
- Tyatyatya!
*Kapkod már a kutya felé, Xauzur felé is ugyanígy kapkodott, éppen annyira érdekes a kutya, mint az irbisz. Nagy és szőrös.
Az óbégató bácsikától viszont legörbül a szája. Nem kezd ugyan bömbölésbe, de azért a külvilág tudtára adja, hogy mennyire nem kultiválja a kiabálást.*
141. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2019-09-11 13:25:05
Üzenet elküldve: 2019-09-11 13:25:05
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Egy régi barátság//
*Remek érzés, ahogy megnyugszik a kislány, amikor felveszi. Fogalma sincs róla, hogy ezzel csak ront a helyzeten, hogy esetleg elkényezteti Nievát, de mit tehet egy gyakorlatlan édesapa, ha így mosolyog rá és gügyög neki a gyermek.
Magához öleli a kicsit, majd megindulhatnak vissza Veiljanáékhoz, ahol remélhetőleg Arra papa nem rontott tovább a helyzetén.*
- Igen, egy tündér. Vieljanának hívják. Korábban találkoztunk az erdőben. *Válaszol Lyzendrának, miután kijöttek Feyenntől. Lyz jól ismeri, tudhatja, hogy mennyire komolyan veszi a közösség életét, hogy mennyire zavarja, ha valaki méltatlanul szerez magának érdemeket.*
- Jól van. *Mosolyog az elf lányra, ahogy érzi a kezét a vállán, szabad kezével végigsimít rajta.*
- De ígérd meg, hogy beszélsz vele. *Mondja még mielőtt odaérnek.
Míg sétálnak, Nievesha kezével játszik, megsimogatja az orrocskáját, rendezgeti a ruháját, ami valamiért mindig olyan, mintha félreállna rajta.
Lyzendra rákérdez Árnyék veszélyességére, de az erdőmélyi elf nem válaszol, hagyja, hogy Viel nyugatassa meg. Úgyis tele van a szája a kicsi ujjaival.*
- Pár hónapos, de gyorsan növünk, igaz? *Válaszol közben a tündér kérdésére, a kérdést Nievához intézve. Persze valójában nem vár választ, csak bolondozik.*
- Ő Nievesha, a kislányom. *Mutatja be a kicsit is. Amikor kimondja, csak akkor döbben rá a súlyára, hogy mit is jelent egy kislány édesapjának lenni. Persze, az látszik a kicsin, hogy nem elf, de ettől még lehet az erdőmélyi elf gyermeke.*
- Árnyéktól nem kell tartanod, többször találkoztam már vele békés hátas eb. *Erősíti meg Vieljana szavait.
Lyzendra Arraeléhez szól, de nem figyel rájuk annyira, hogy meg tudja akadályozni a tündér felordítását, amellyel Morgimot hívja.*
- Hé, hagyd abba! *Szól rá a tündérre, miközben igyekszik eltakarni Nieva füleit, hogy ne torkolljon sírásba a dolog, ha esetleg megijedne a kicsi a kiabálástól.
Lombzöld tekintete szúrósan siklik Lyzendrára.*
*Remek érzés, ahogy megnyugszik a kislány, amikor felveszi. Fogalma sincs róla, hogy ezzel csak ront a helyzeten, hogy esetleg elkényezteti Nievát, de mit tehet egy gyakorlatlan édesapa, ha így mosolyog rá és gügyög neki a gyermek.
Magához öleli a kicsit, majd megindulhatnak vissza Veiljanáékhoz, ahol remélhetőleg Arra papa nem rontott tovább a helyzetén.*
- Igen, egy tündér. Vieljanának hívják. Korábban találkoztunk az erdőben. *Válaszol Lyzendrának, miután kijöttek Feyenntől. Lyz jól ismeri, tudhatja, hogy mennyire komolyan veszi a közösség életét, hogy mennyire zavarja, ha valaki méltatlanul szerez magának érdemeket.*
- Jól van. *Mosolyog az elf lányra, ahogy érzi a kezét a vállán, szabad kezével végigsimít rajta.*
- De ígérd meg, hogy beszélsz vele. *Mondja még mielőtt odaérnek.
Míg sétálnak, Nievesha kezével játszik, megsimogatja az orrocskáját, rendezgeti a ruháját, ami valamiért mindig olyan, mintha félreállna rajta.
Lyzendra rákérdez Árnyék veszélyességére, de az erdőmélyi elf nem válaszol, hagyja, hogy Viel nyugatassa meg. Úgyis tele van a szája a kicsi ujjaival.*
- Pár hónapos, de gyorsan növünk, igaz? *Válaszol közben a tündér kérdésére, a kérdést Nievához intézve. Persze valójában nem vár választ, csak bolondozik.*
- Ő Nievesha, a kislányom. *Mutatja be a kicsit is. Amikor kimondja, csak akkor döbben rá a súlyára, hogy mit is jelent egy kislány édesapjának lenni. Persze, az látszik a kicsin, hogy nem elf, de ettől még lehet az erdőmélyi elf gyermeke.*
- Árnyéktól nem kell tartanod, többször találkoztam már vele békés hátas eb. *Erősíti meg Vieljana szavait.
Lyzendra Arraeléhez szól, de nem figyel rájuk annyira, hogy meg tudja akadályozni a tündér felordítását, amellyel Morgimot hívja.*
- Hé, hagyd abba! *Szól rá a tündérre, miközben igyekszik eltakarni Nieva füleit, hogy ne torkolljon sírásba a dolog, ha esetleg megijedne a kicsi a kiabálástól.
Lombzöld tekintete szúrósan siklik Lyzendrára.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 908-927