// Nara //
*Nem szeret hosszan beszélni, főleg saját kis életéről, hogy azt már meg se említsük, hogy annak is a legrosszabb időszakáról beszél. Bár, nem is igazán élt még jót, talán csak mikor segített másokon és azok boldogan pillantottak rá utána. Egy kedves mosoly elfeledtette vele mindig, hogy mennyi keserűséget hord hátán ez a romlott világ. A mocsokból is talpra tudott állni, mikor már lábait akarták kitépni, hogy éljen, s segítsen. Vajon a halál ezért nem ölelte még keblére? Hogy másoknak segítsen? És ha a lánynak igaza van? Ha nem segít, csak ront mások helyzetén? Akkor meg ezért él még?*
- Az emberek, különösen ők, de más fajok is, félnek a mástól, félnek mindattól, ami nem ő vagy már megszokott. A változás, még ha pozitív, olykor akkor is riasztó számukra. Kevesen képesek elfogadni a másságot, legyen az bármiféle. Attól hogy se te, se én nem tudunk változtatni a faji hovatartozásunkon, nem szabhatjuk meg, hogy kinek gyermekeként lássunk napvilágot, ők utálni fognak, mert nem olyan vagy, mint ők. És ez bőven elég, hogy meg akarjanak ölni... Bár, a kitaszítást jobb kedveltem mindig is, sokkalta békésebb megoldás.
*Képes ő beszélni, ha akar, igaz, hogy így lassabban fogy a bor a kupából és az étel a tányérról.*
- Nem gyakran kellett ilyet csinálniuk, és nem lepne meg a hurkot is valami fiatalabb csinálta volna. Azokban főleg ég még a vágy, hogy segítsenek azoknak, kik csupán az eszméket élik meg, hogy testi erejükkel és fiatalságukkal mozdítsák előre a világot. Kár, hogy ezt ilyen célra használták fel. Bár, nekem szerencsés helyzetet adott...
*Amikor az öreg nem képes a kardját felemelni, s eltökéltsége átragad a fiatalabbakra, hogy ők forgassák helyette fegyvereiket. Újabb falat, újabb korty.*
- Ha gyűlölném őket, azzal csak még több gyűlöletet teremtenék. Hiszen az utálat gyümölcse nem lehet édes. Míg segítségemmel, ha világot nem is váltok meg, de pár személy számára kedves leszek, ami már legalább akkora siker számomra.
*Erőszak? Mi értelme volna erővel hatni másokra, míg szavai többet érnek el. Ha ütlegelné az utálóit, csak több lenne belőle, látva milyen ő. Félni kezdik és még jobban gyűlölni. Így pedig, hogy nem bánt másokat, egy-két ember, számára máris szimpatikusabb. Főleg kik nem ítélik el pusztán azért, mert nem fajtabeli társuk. Arról nem is beszélve, hogy két faj korcsos szüleménye, mi mindig is nehezítette dolgát.
Az étel lassan elfogy az ő tányérjáról is, ahogy a boros kupa is kiürül. Bár Nara többet ivott nála, az ő fejében is érződik az alkoholgőz édeskés mámora. Kár, hogy a valódi kábulatnál, kellemes bágyadtságnál ennél több kellene a vörös nedűből. S bár ő is végez az étellel és a borral, csupán kicsit csúszik el a széken, még mindig keresztbe vetve tartja lábait egymáson, ahogy kellemes mosollyal arcán figyel ezüstös-ősz tincsei közül kitekintve.*
- Mi a valódi oka annak, hogy erőszakkal élsz?
*Ha már kérdés, legyen komoly. Mert kíváncsiságát most megvillogtatja, s valóban érdekli. Erre, ha jól emlékszik, még nem kapott választ. S nem mellesleg arra is kíváncsi, hogy ha így, kérdést kérdésre halmozva társalognak, mifélét szegez neki a következő alkalommal Nara.*