// Zyrniss és Dariskel //
-Nem az tesz gazdaggá, hogy nagy a vagyonod, hanem az, hogy kevés a vágyad.
*Idézi halkan dünnyögve, majd kissé gúnyosan Dariskelre mosolyog.*
-Nálunk is vannak tudósok, akik idézetekkel traktálják a népet, azonban én úgy gondolom, hogy csak addig ilyen könnyű így gondolkodni, amíg az élelmed és a fedél a fejed felett megvan, ahogy te is mondtad. Ha a léted és a megélhetésed kerül veszélybe, akkor egyre irigyebbé és irigyebbé válsz. Nem gazdagságra fogsz majd vágyódni, hanem azt a keveset fogod kívánni, amit a gazdagok naponta félredobnak. Legurul a csatornába vagy akármi, és nem is foglalkoznak vele. Észre sem veszik, hogy tíz vagy tízezer mínusz egy arany volt a zsebükben.
Hidd el nekem, hogy igenis a gazdagsággal van gond, mert az ferdíti el a világ lényeit rossz irányba. Amíg van célod a pénzel, és nem csak értelmetlenül gyűjtögeted, halmozod fel az egyre hatalmasabb vagyont, addig nincsen baj. A gazdagok azért válnak ilyenné, azért van meg bennük az a tulajdonság, amit te gyűlölsz bennük. Azért felejtik el a te kedves kis alapelvedet, mert már a pénzben nem a fizetőeszközt látják, hiszen a megélhetésre még csak gondolniuk sem kell. Nem azért gyűjtik a pénzt, hogy megéljenek, hanem úgy gondolnak rá, mint más lepke vagy akármilyen egyéb gyűjteményére. Egyszerűen nem tudnak vele mit kezdeni, csak halmozzák és csodálják és a rabjává válnak. Nem függetlenül a vagyonuktól, hanem épphogy amiatt. A vagyonuk miatt hiszik magukat felsőbbrendűnek, mert nem élik át nap mint nap az átlag lények örömét egy öt aranyért vett illatos tea felett.
*Kiissza az utolsó csepp italt is, majd elgondolkodva és lassan csóválja meg a fejét.*
-Nem. Az én elméletem szerint nem vagyunk ugyanolyanok. A koldus egy bizonyos nézőpontból gazdagabb a nemesnél, mert képes örülni, boldoggá válni olyan dolgoktól, amelyet amazok már észre sem vesznek a világban. Ha mindened megvan, akkor az életed céltalanná válik, és ha már reggel felkelni sincs értelme…
*Ezúttal Zyrnisshez fordul, a szemébe néz, majd elneveti magát.*
-Vagy például hájas pénzéhes ember, aki ékszerésznek hazudja magát.
Nagyon jól áll a csat. örülök, hogy elfogadtad. Hadd válaszoljak a kérdésedre egy rövid történettel, amivel talán egy kicsit az életszemléletemet is jobban megérthetitek mindketten.
Volt egyszer egy kis falu, ahol élt egy fogadós és a felesége. Nagyon szerették egymást, így a jó fogadós úgy gondolta, hogy régi szokás szerint frigyük huszonötödik évfordulójára meglepi kedvesét valami kis csekélységgel… vagy éppenséggel egy kissé drágább dologgal. Folyamatosan félretette a nehéz munkával szerzett kis vagyonkáját, és amikor már úgy érezte, hogy elegendő aranyat gyűjtögetett össze, elment az ékszerészhez. Egy ideig nézegette a kínálatot, majd kiválasztott egy többféle drágakőből, a felirat szerint rubinból és smaragdból készült gyűrűt, és egész félretett vagyonát erre az apróságra költötte, hogy örömet szerezhessen az ő párjának. Természetesen nagyon büszke volt magára, így azoknak, akik szívesen szóba álltak vele, és nem állt fel annak a veszélye, hogy eljár a nyelvük, és a felesége megtudja a meglepetést, vígan dicsekedett a szerzeményével. Akadt azonban valaki a beszélgetőtársai között, aki gazdagabb rétegekből származott, és látott már igazi ékköveket, és így rögtön kiszúrta, hogy az a bizonyos gyűrű igencsak olcsó hamisítvány. Egy-két nap múlva, hogy-hogy nem az ékszerész felkereste a fogadóst, és sűrű bocsánatkérések közepette elnézést kért a tévedéséért, és kicserélte a gyűrűt egy igazira, ami még egy picit többet is ért annál, mint amennyit a csapos a hamisítványért fizetett. A csapos jótevője pedig, hiszen gondolhatjátok, hogy a drága kis ékszerészünk nem magától tért át a helyes és becsületes útra *Beletúr az erszényébe és az asztalra helyezi az ibolyaszínű kis kövecskét.* szintén megkapta a neki járó juttatást a hallgatásáért cserébe.
*Ismételten hintázni kezd, és megint felveszi azt a gyerekes, elégedett vigyort.*
-Ami pedig a legfontosabb, hogy a jótevő még élvezte is amit csinált. Néha gazdagokat kell móresre tanítani, és akkor ilyen kis kavicsokra számíthat fizetségül a tündér lánya, de néha, amikor egy szegényebb teremtmény esik bajba, akkor mindössze egy szép csat a jutalom, ami még nem is illik a hajamba, viszont később talán örömet szerezhet egy fehér hajú sötételfnek.