*Kissé félrepillant, hogy végigkövesse Medliel járását. Végre egy igazán őszinte, meglepett mosoly is megmutatja magát fekete arcán, ahogy a nő kényelmesen odasétál az emberek asztalához és nekiáll pakolni. Az a finom kényelem, az a sugárzó magabiztosság, mintha tényleg saját dolgait tenné el. Még a hideg is végigfut a hátán, ma már biztos nem alszik egyedül. KELL neki. Meg KELL hogy kapja. Hiába élvezi a szójátékot, egy ilyen látvány után egyszerűen nem bírja tovább húzni. Mikor látja hogy az egyik féreg megérinti kiszemeltjét, megdobban a szíve. Arcáról szinte lefagy a mosoly. A vállán érzett szorításra fordítja újra figyelmét a kopasz felé, aki még mindig vigyorog. Syn is újra viszonozza az arckifejezést, bal kezét lassan, finoman ráhelyezi a vele szemben ülő férfi tenyerére, mellyel a hím bal vállát szorítja, aztán fel is nevet. Először csak röviden, aztán egyre hangosabban, mintha csak jóbarátok viccelődtek volna egymással ezzel az egésszel. Mintha tréfának szánta volna, és így próbálna kimenekülni a szorultnak tűnő helyzetből. Erre a három férfi is lassan kuncogni kezd, megérezvén hogy nyert ügyük van. Mennyire tévednek... De mit csináljon? Kitépné a szívüket, levágná a kezüket hogy a szájukba tolva azzal fojtsa őket vérükbe. Nem lehet, nem szabad, hogy ő kezdjen. Nem használhat fegyvert. Vére lüktet, lelke izzik, de nem alacsonyodhat le ezeknek a bogaraknak a szintjére. A nevetéssel húzza kicsit az időt, próbálja elnyomni feltörő indulatait, de már nem lehet. Egy ilyen senki megérinti a nőstényt? Nem lehet...
Nagy nevetése közben jobbjával még combjára is csap, és itt jutunk el odáig, ahol az idő lelassul. Tenyerét csak kicsit kell mozdítani hogy ujjai a lábára szíjazott dobótőrre fonódjanak. Bal keze mely eddig finoman pihent a kopaszén, most satuként szorítja azt vállához, és jobbja már indul is fel. A fém villanása látszik csupán ahogy a fekete kézben tartott tőr végigvág a meglepett kopasz jobb csuklóján, mélyen felszakítva az ütőeret. A mélységi keze viszont nem áll meg, a felfelé vágás után gyorsan, röviden hátralendíti a tőrt, és már dobja is a vele szemben, neki balra ülő szakállas felé. Az emberi reflex nem olyan gyors hogy ily hirtelen reagáljon, szegény pondrónak jobb vállába fúródik a penge. A vállán lévő kéz a fájdalomtól elernyed, ő sem szorítja tovább, ledobja magáról. A nevetés megszűnik. Két ordítást hallani, mellyel szék nyikorgása keveredik ahogy felpattanás közben hátralöki amin ült. Eddigre már talpon van a három férfi is, a kopasz kissé görnyedten áll, első dolga az hogy baljával ösztönösen a sebére markol, hisz ha nem szorítja le, hamar elvérezne. A szakállas a jobb vállából kiálló tőr után kap, és baljával kirántja belőle a fegyvert. Őt figyeli, hátha visszadobja, hisz a kopasz ilyen állapotban már nem sokat tud tenni, a fogatlan pedig felállás közben Medliel kezét próbálja meg a háta mögé csavarni, hisz már eddig is azt markolta.*
- Öljétek meg! Öljétek meg!
*Kiabálja fájdalmasan a hímhez legközelebb álló, vérző kezű férfi, közben egyet kettőt hátrébb lép. Syn a nősténnyel most nem sokat törődik, ha nem tudja megvédeni magát, hát vesszen. Azért nagyon reméli hogy ő is feltalálja magát, azok után ahogy megkívánta a nőt, nem szeretné ha csalódnia kéne.*
A hozzászólás írója (Shelquatin Syn) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.05.22 19:20:33