//Aeris Mentha, Ingrtan Eriton//
* Meglepetten fordítja tágra nyílt szürkés szemét az előtte ülő Eriton felé. Nem érti miért vannak ennyire oda, hogy valaki figyeli őket, hiszen ebben a városban ez gyakori és nem mindig jelent rosszat. *
~ Hallottam, hogy elment, legalábbis sejtem, hogy ő volt az, így elült a veszély. Mi a fenéért foglalkoznak még minid vele? És miért pont engem kérdez a fickó személyéről? Nem tűnt fel neki, hogy direkt nem fordultam meg, mert nem akartam feltűnést kelteni, így nem is láthattam? ~
* Érzi, hogy megint kezd felmenni benne a pumpa. Gyorsan a korsójához nyúl, abban reménykedve, hogy pár korty hideg sör lehűti a kedélyeit, azonban rá kellett jönnie, hogy a korsó üres. Ez még jobban feldühíti, és úgy dönt Eritonon vezeti le feszültségét. *
- Nem tűnt fel, hogy még csak rá sem pillantottam a csodálónkra?! Direkt, nem néztem, hátra, hogy ne keltsünk semmiféle feltűnést, benned bízva, hogy te látod és testbeszéddel majd figyelmeztetsz minket, ha nagyobb baj lenne, de az az idióta kiment az ajtón. A veszély elmúlt! Ne legyetek már tőle ennyire betojva! Ja, és ha már ennyire emlegetitek, hogy " Nem most láttuk utoljára." *Idézi gúnyos hangon Bacara társait. * mi lenne, ha utána mennénk és legalább én is bemutatkozhatok a rejtélyes kukkolónak!
* Bacara észreveszi, hogy a normálisnál gyorsabban veszi a levegőt. Úgy zihál, mint aki épp most futotta le a maratont. Becsukja a szemét pár pillanatra és megpróbál lenyugodni, miközben a többiek válaszát várja. *