//Zora//
*Eszénél van-e? Érdekes kérdés, el is mélázik rajta egy keveset, ahogy kezével ösztönös mozdulattal lötyköli meg a bort. Lehet, hogy nem, de ebben az esetben élvezi, hogy józan elméje elhagyta, hiszen így boldognak és szerelmesnek érezheti magát, ami viszonozva még édesebb, maradéktalanul pótolja mindenért az a szemérmes kapcsolatocska, amit Lilivel ápolnak.
Amikor Zora formás, kívánatos feneke az ölébe kerül, gyorsan körbepillant, hogy nincs-e a jelenetnek olyan szemtanúja, aki később még kellemetlenséget okozhatna emiatt. Ismerős arc sehol, meg aztán talán remélheti, hogy Virágszála már bízik benne annyira, hogy tudja, nem fogja megcsalni, hiszen ő siettette az esküvőt is, hogy mihamarabb jogosan csak magáénak tudhassa a szőke szépséget.*
-Pedig sok esély volt rá, több is, mindig gondolnád.
*Kedveskedve simítja végig a puha arcot, a csók elől azonban kicsit kitér, épp csak annyira, hogy a lágy ajkak orcájára érkezzenek. nem szeretne senkit megbántani, de vannak határok, amiket már nem léphet, nem is akar átlépni, ezek közé pedig beletartozik, hogy már nő nem érintheti úgy az ajkait, még akkor sem, ha valami korcs barátság vezeti is.*
-Köszönöm. Egyszer te is megfogod, édes kis Pillangóm.
*Mosolyog biztatóan, egyik kezével lazán átkarolva tartja a vékony derekat, a másikkal pedig kupája után nyúl, hiszen azért csak kiszárad egy kicsit a torka.*
-Mesélj, mi minden történt veled, mióta nem láttalak? Remélem, rendesen bánnak veled.
*Mint egy valódi nagytestvér, aki aggódik törékeny hugicája miatt, úgy érdeklődik.*