//Ingrtan Moer//
*A leány keblén nyugvó nyakék okkal keltheti fel a figyelmet, függője egy ezüstbe foglalt ametiszt, melynek mélyében kékes fény dereng. Lehet csak illúzió, melyet a mellkassal együtt hullámzó medálon megtörő fény kelt életre. Esetleg valami látványmágia, mitől egy látszólag értéktelen kavics értékes drágakőnek látszik? Annyi bizonyos, hogy birtoklójának nagy jelentőséggel bír, hisz soha nem válna meg tőle. Mivel pillantásuk szinte már összefort, óhatatlan, hogy Kataleia észrevegye Moer tekintetét, mely nyakékére téved. Kétely sem ébred benne, hogy a férfit szemérmetlen szándék vezetné, hogy kebleit vegye szemügyre, ezért mosolya kiszélesedik, s maga is a medálra néz. Kedvtelve nézi pár pillanatig a kellemes emléket ébresztő függőt, majd újfent Moerre tekint, s ezúttal nem tétovázik, hogy vajon érdemes-e felszólalni.*
- Gyönyörű nemde? Papó bízta rám, úgy vélte így mindig velem lehet.
*Nem hiúsága mondatja vele a dicsérő szavakat, inkább tűnik egy elbűvölt gyermek hálájának, mely szavaiból hallatszik. Bár maga sem érti miért osztotta meg ezen gondolatát Moerrel, ezúttal nem szabadkozik, mert furcsa mód bizalommal tekint már a férfire. Mint egy ismerős ismeretlen ül itt előtte, kivel a Teremtő gondviselése terelte egy azon útra. Hitének csak megerősítést adnak a férfi halk szavai, melyben segítségét ajánlja fel. Alázatossága utat nyit Kataleia szívéhez, melybe most bebocsátást nyer Moer, örömet hozva magával. Örömet, mely most még tündöklőbbé varázsolja a finom vonásokkal rajzolt arcot, a csillogó kék tekintetet, s lelkesedést ébreszt, mi rögtön cselekvésre késztet. A puha kis kezek lassan átnyúlnak az asztal felett, a férfi asztalon pihenő kezére csúszva. A forró tenyerek kényelmes börtönbe fogják a férfi kezét, mely nem ébreszthet benne ijedelmet, s bizonyosan szabadulni sem akar majd belőle. Mintha feltöltődne a vékonyka ujjak érintésétől, melyek most kézfejét cirógatják nyugtatólag, s ha talán szégyenlősség érzete ébredne benne az is hamar alábbhagy. Mintha érintésével áramoltatná belé jóságát, ezzel a különös melegséggel mi egész testéből árad, mintha láz gyötörné, de betegségnek jelét nem látni. Talán az adni akarás tüze hevíti fel így aprócska testét, mi szívében lángol, talán ez a benne lakozó mágia egyik hírnöke? Nem tudni. A töprengésből pedig a fülnek oly kedves, csilingelő hang ébreszt fel.*
- Nagyon kedves Öntől Moer, remélem viszonozhatom kedvességét magam is. Örömmel segítek bármiben, ha tudok!
*S ha kacsójának érintése nem lett volna elég, talán szavai elégnek bizonyulnak, hogy Moer ismét rá függessze tekintetét. Bízvást irányítja delejező pillantását a férfi lélektükreire, csak erősítve érintésének minden üzenetét.*