//Esemény-Ivóverseny//
-Óh, rendben, köszönöm az aggodalmát, majd kérek rá valamit.
*Pontosabban megkéri drága, picike húgocskáját, hogy ha már ideriszálta a formás fenekét, akkor igazán segítségére lehet ennyiben. Még szerencse, hogy most annyira szégyenkezik, hogy fel sem tűnik neki, hogy Gilmarne milyen szemeket mereszt a sötételf felé, különben lehet, hogy a fülénél fogva rángatná arrébb. Most jobban lefoglalja, hogy valami megpróbáljon elsüllyedni, lehetőleg minél előbb, még az előtt, hogy több bajt okozna. Azért egy pironkodós, bájos mosolyt még megenged Quantall és Cemyl felé is, ne higgyék, hogy velük van a baj, pusztán ő nem akar tovább itt szerencsétlenkedni.
A terv szép, a kivitelezés már kevésbé. Alig fordul meg, máris újabb férfiba ütközik. Mi van a mai nappal? Amikor végre elhatározza, hogy a másik nem kergetésével még vár egy évtizedet, akkor botlik szinte szó szerint is csak férfiakba. Méghozzá milyenbe...
Zavartan süti le a tekintetét, ujjai automatikusan fonódnak össze, hogy kezeit tördelje, mivel nem tud máshoz kezdeni, de megrezzen, ahogy az égett felülethez ér, egy szempillantás alatt kerül mindkét keze a háta mögé. Még csak az kéne, hogy tovább fokozza saját szerencsétlenségét.*
-Igen, igen, jól vagyok.
*Az orra nem fáj olyan vészesen, igazából szinte semennyire, inkább csak az ütközés pillanata volt kellemetlen, most már csak a szégyenérzet színezi ezt a rését is pipacsvörösre.
A viccelődésre óvatosan pillant fel, egy pillanatra ugyan megfordul a fejében, hogy a férfi rajta viccelődik, de látva a mosolyát azonnal eltűnik minden kétség. Aki gúnyolódik, annak a szája nem ilyen finoman és kellemesen görbül fölfelé.*
-Nem mindig vagyok ennyire szerencsétlen, csak tömegben...
*Például ha vadászatra kerül a sor, akkor mintha egészen más elf lenne, kezében egyszer sem remeg meg a nyíl vagy a kés, hibát sem vét. Bár a hétköznapi életben is meg tudná mutatni ezt a formáját! Elég valószerűtlennek tűnik, hogy egy napja is elteljen anélkül, hogy komolyabb galibát okozzon.
A dicséretre oldalra kapja a pillantását, észre sem vette, hogy egy szem mókuskája hűen követte ide bentre is. Bizonyára eddig a szőke hajzuhatagot használta rejtekhelynek, ahogy szokta.*
-Még kisbaba volt, amikor rátaláltam. A családja már nem élt, így én neveltem fel.
*Szeme sarkából figyeli a kis rágcsálót, aki békésen ücsörög a vállán. Volt idejük összeszokni, már annyira állandóvá vált a mókus jelenléte, hogy a lány el sem tudná képzelni egy napját sem nélküle. Tekintete gyorsan helyt változtat, valahogy a férfi most jobban érdekli. Nem csak nem hordja le a figyelmetlenség miatt, hanem még érezhetően próbál társalogni is. Sanda pillantást vet Gilly felé, remélhetőleg nem döbben rá, hogy neki pont ezt a férfit kell körbeudvarolnia. De ez akár elkerülhető is lenne...*
-Nem hiszem, hogy a fogadó a legbiztonságosabb hely számomra. Nincs kedve... Inkább az istállóba menni? Mármint természetesen a fogadó nagyon jó hely ismerkedésre, de az istállóban vannak lovak... Úgy értem, ezt biztosan tudta, hiszen egyértelmű, csak arra gondoltam, hogy ott nem törnék el egy csészét sem. Na nem mintha olyan gyakran törnék, csak...
*A heves gesztikulálás közben felemelt kezeit maga mellé ejti, fejét csüggedten horgasztja le. Reménytelen. Három értelmes mondatot sem képes váltani valakivel.*