//Nabii//
*A keltegetés valóban nem egyszerű. Idővel inkább már hagyná is a nőt, hogy kialudhassa magát, de mégsem teszi. Megkérte, hogy ébressze fel, hát most akármennyire ellenkeznek mindketten ez ellen, megteszi. Végül sikerül is, bár kellett hozzá némi rázogatás, meg egy-két szólítgatás, de csak összejött.*
- Jó reggelt! Köszönöm... jól. És... te? *kérdez vissza kissé elgondolkozva. Még időben kapcsolt, hogy nem kellene magáznia az idősebbet. Furcsa neki a helyzet, de hát nem tud mit tenni ez ellen. Ez volt a kérés, ő pedig nem akarja megsérteni azzal, hogy ellenkezik. Ismét. Vélhetően így is lesz még benne része elégszer, ez már igazán apróság lenne, vagy jobban mondva a hegy alja, hiszen még csak az elején járnak. Vélhetően lesz még nem egy összetűzésük. Csendben figyeli, hogy mit ügyködik a másik, miközben szétnéz, holmiját keresve. Csak ekkor jön rá, hogy az talán a másik szobában van. Vagy mégsem? Kissé jobban belegondolva eszébe jut, hogy az előző nap be lett ide hozva táskája, mikor is a nő elvette tőle az ajtóban. Kutatni is kezd utána, majd amint megtalálja, ő is átöltözik. Fegyvereit magára aggatja, összeszedi holmiját, hogy ő is indulásra készen álljon, mikorra kell.*
- Ő... Fogalmam sincs. De pálinkát semmiképp nem akarok inni! *teszi hozzá máris, elhúzott szájjal. Még egy aprócska fintor is megjelenik arcán.*
- Mindegy is, felőlem... indulhatunk *mondja végül egyszerűen, majd az ajtónál bevárja a másikat. Sebei fájnak, de most nem hátráltatják annyira. Leszámítva talán a hátán éktelenkedő vágást, melynek legteteje ugyan kilátszik laza blúza alól, viszont eltakarja hosszú, szőke haja.
Út közben lassan kíséri a nőt. Szívesen segítene neki, de nem hiszi, hogy elfogadná. Nem mellesleg annyira nem is haladnak lassan. Sőt, a másikhoz mérten, még talán gyorsan is. Pedig egyáltalán nem kellene sietni. Véleménye szerint nagyon is ráérnek. Szeretne már edzeni, viszont nem a másik kárára, és ugyanígy van a kirándulással is. Leérve viszont annyira elbámészkodik, hogy észre sem veszi, hogy Nabii rendel. Ő a hely keresésével van elfoglalva, s amint talál egyet, oda is megy, úgy vélve, a másik majd követi. Leülve lepakolja cuccait, majd gondolataiba meredve az asztalra könyököl. Rá szeretne kérdezni az esti történetre, de nem tudja, hogy mégis hogyan tegye azt meg. Mikor pedig megérkezik az idősebb, ideje sincs rá, ugyanis az máris egy tervvel rukkol elő. A plakát felé néz, de nem lát el odáig, így kénytelen bízni a másik szavaiban, nem mintha annyira nehezére esne. Csendben hallgat, aztán meglepetten pislog néhányat.*
- Vadászok? De... biztos vagy benne, elvégre... Alig állsz a lábadon, nem kellene máris annyit lovagolnod, ráadásul biztos vagyok benne, hogy a sebed is fáj, na meg a barakkba is akarsz menni, nem, akkor mégis minek akarsz még utána elindulni a pihenő felé? Az út arrafelé nagyon veszélyes, mégis hogy gondoltad ezt? *hadarja el ellenkezését, jóformán egy szuszra. Most valahogy a tegezéssel sem volt problémája. Az étel ekkor érkezik meg. Meglepetten ugrik hátra székébe, melyről szinte le is mászott, miközben az asztalon támaszkodva előre hajolt, hogy számon kérje a másikat. Ismételten csak pislogni képes, csendben, miközben a rántottát figyeli. Hasa azonnal megkordul, és érzi is, hogy éhes, ekkor viszont megcsapja füleit egy másik hang is, mégpedig Nabii hasának jelzése. Néhány pillanatig még pislog, majd egyszerűen elneveti magát. Hirtelen egészen jó kedve lett, bár nevetése miatt nem kis fájdalmat érez.*
- Azt hiszem... enned kellene. És ezt rossz helyre tették *tolja közelebb a nőhöz az elé pakolt tányért, majd már keresi is a fogadóst, hogy rendelhessen ő maga is.*