// Zef, Le'un'os, Bel'thar és a másik társaság //
*Mielébb még megkezdené a jóslást, egy kis közjáték alakul ki a Vadász és Szőkeherceg között. Távol álljon tőle, hogy beleszóljon a két férfi magasröptű eszmecseréjébe, Belthar kérdésére is inkább csak sokat sejtetően elmosolyodik, semmint, hogy válaszolna, s a pártját fogná.
Ő nagyon is jól tudja, hogy a sötételfek által felszínnek nevezett világban – melyben ő is nevelkedett – nem ismeretlen a gyengék bántalmazása, az öldöklés. Tán azt mondhatni, többen vannak itt, akik hajlanak mások megszánására és megsegítésére, azonban hatalmas hazugság lenne azt állítani, hogy feléjük senki nem hajt az elesettek kihasználására, bántalmazására. Élő példának itt van szerény személye, aki épp a gyengék jelleméből húz hasznot, s ha nagyon kell, testi erőszakkal is hajlandó fellépni ellenük. Nem hiába szúrta ki pont ezt az asztaltársaságot, bár be kell vallania, a kis elffel nagyon mellélőtt, mikor azt feltételezte róla, hogy könnyű préda. Már nem is tekint rá így, inkább vele együtt szórakozik a műsoron, amelynek mindannyian a részük.
Minekután pedig végre mindenki elfoglalta a helyét, és a Vadász is hajlandó reá figyelni, végbemegy a hatalmas szavakkal s a wegtoreni sivatagból származó kövekkel tűzdelt jóslás, kinek szerencsés vagy épp szerencsétlen áldozata maga Belthar. Korábban nem feltételezte volna róla Saurii, hogy belemenne egy ilyen közönséges népámításba, de úgy fest a mélységi kígyóba is szorult némi humor.
Olybá tűnik jól forgatta a szavait s megfogta a férfi jellemét, mert annak reakciója ugyan parányi, de észlelhető megelégedéssel fűszerezett.*
- Enyém az öröm az elégedettségedért *Feleli, miközben vet egy pillantást a Vadász kezében nyugvó kavicsra.
Jól szolgálják a pénzszerzésnek ezen formáját, azonban nem csupán eszközök a nő kezében. Szülőföldjének egy-egy darabkái, mondhatni az ő részei, így nem csoda, ha szemmel tartja, mit művel velük a mélységi. A világos szín köveken - ha jobban megnézi valaki -, nem mágikus rúnák vésete rajzolódik ki, helyettük különböző formák s ábrák kaptak helyet. Példának okáért azon, melyet Belthar önkényesen kinevezett magáénak, tán véletlenből, vagy épp a sors humorából fakadóan egy kígyó tekereg végig, míg másokon gyík és sárkányszerű lények bontakoznak ki.
Azonban hamarost elterelődik róluk a figyelme, miként a kígyó tekintete az ő karmazsinjaiban keres viszonzást, tehát a férfire emeli a különös lélektükröket, majdan a hazug ajkakra is mosoly telepszik. Nem ismerheti a Vadász gondolatait, azonban most sejti, mi is kavaroghat az elméjében, mielőtt viszont bármit is szólhatna, amaz megadja a pár arany fizetséget. Ugyan mindvégig erre hajtott, azonban a furcsa, ám minden tekintetben érdekes szerzettől nem hajlandó elfogadni pénzt. Ott hagyja az asztalon, főként, hogy figyelmét egy újabb mélységi belépője tereli el.
Belthar jellemének a nyomába sem ér, mosolyog, nyájasan beszél, s még csókot is megpróbál a nő kezére hinteni, mire a Fekete Démon durván elrántja a kezét. Az ő felbecsülhetetlen értékű kacsóját ne fogdossa akárki, csak az, akinek ő is megengedi. Nem holmi úrinő ő, hogy ilyesfajta köszöntésben kelljen részesíteni, azonban úgy véli, ezt most már kellően a Le'un'os nevű tudtára adta. Legalább annyi haszna volt, hogy az ő közjátékának köszönhetően kiderült a kígyó neve is, amit alaposan elraktároz a memóriájában.
Közben hiába vár Fhalynn-ra, hogy méltóságos hátsóját az asztal másik felén nyugvó székre simítsa, amaz olybá tűnik inkább a Szőkehercegféle társaságra figyel.
Tanácstalanul fordul Zef felé, majd épp a szája elé emelné kezét, hogy nagyot ásítson, a jóleső sóhajt viszont bennrekeszti a Vadász búcsúja. Tekintetét oldalra fordítja a férfi háttámlán pihenő kezére, s szavai nyomán ismét széles mosoly telepszik meg az ajkain.*
- Úgy legyen *Válaszolja, majd miután a mély benyomást keltő kígyó távozott, a másik mélységi is elhagyja a fogadót. Felsejlik a gondolataiban, hogy talán ismerhetik egymást, de aztán leginkább egy jókora pofonnal jutalmazná magát, amint rádöbben, mekkora ostobaságot is feltételezett. Hiszen épp az imént, a két szeme láttára s füle hallatára mutatkozott be egymásnak a két férfi.
Látszik, hogy már fáradt, nemrég ráadásul mézsörrel is tompította elméjét, szóval elhatározza, hogy ma már nem fog senkinek jósolgatni. Elfújja a gyertyát, majd a köveket is visszasüllyeszti szütyőjének legaljára.*
- Mondd csak, Zef, te nem fáradtál meg? Azt hiszem, távozóra kellene fognunk *Osztja meg terveit a fiatal elffel, miközben nagyot nyújtózik a székben, mely halk nyikorgással felel mozdulataira.* Persze, csak ha nem bánod, hogy velem jössz. Te hol szoktál éjszakázni? *Kérdezi kíváncsian az ifjoncot, mert elgondolkodott, hogy a fogadóban szálljon meg, de a puha ágyban alvás nem egészen olyan, amit a nő megszokott.
Közben felkel az asztaltól, és a másik asztaltársaság felé fordul.*
- Örvendtem a szerencsének, talán még összefutunk. Szép estét, kiváltképp neked, Szőkeherceg *Kacsint a férfire egy kacér mosoly kíséretében, amolyan utolsó kegyelemdöfésként szavakkal hadakozó játékuk végezetéül. Utána lassan elindul, várva, csatlakozik-e Zef vagy sem.*
A hozzászólás írója (Saurii Toren) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.04.24 13:47:15