//Lazelit//
*Roppant hálás, hogy a férfi kezébe vette, a vacsora rendelést, mert így nem kellett gondolatmenetét félbeszakítania. Tulajdonképpen neki mindegy volt mit fog enni, mivel ma nem ő fizet, ezért, de utólag nagyon hálás, hogy nagyjából kitalálták mit szeretne. Hiába egy kis udvariasság csodákra képes, hát még ilyen sok. Már egy ideje egymás társaságában, vannak és úgy érzi ebben az emberben nincs hátsószándék, mégsem tudja eldönteni, hogy tényleg lehetséges e, hogy valaki ennyire kedves legyen egy idegennel önzetlenül, elvégre ez tőle meglehetősen távol álló dolog. Az udvariasság, a jó modor nem esik nehezére, elvégre látott ő már magas rangú, nemes embereket társalgott is velük eleget, de az önzetlenség az távol áll tőle. Első gondolata, mikor a főtéren találkozott a férfival az volt, hogy megtalálja a pontot, ahol a legnagyobb hasznot húzhatja belőle, ahogy általában szokta, de valahogy ettől kezd elmenni a kedve. Talán a sok udvariasság teszi, vagy valami más? A komor tekintet, amit látott, arról árulkodik, hogy a férfi könnyed modora mögött talán komolyság, vagy bánat lappanghat. A szemben ülő lelkében több lehet, mint gondolta és különös, hogy ilyen érdeklődést vált ki belőle, majdhogynem vonzalmat. Gyorsan más irányba kezd nézelődni, remélve, hogy észrevétlen maradt külsőleg a gondolatmente. Vajon mi lehet a bánat oka? Persze eszében sincs megkérdezni, így is furcsa módon kellemetlenül érzi magát, amiért ilyen gondolatai támadnak. De, ha nem téved és a bánat valóban ott van a felszín alatt, talán ez lehet az oka, hogy nem akaródzik, legalábbis egyelőre rászedhető prédaként tekinteni rá?*
- Tényleg nem erre a válaszra számítottam. Nem úgy néz ki, mint egy kalandor, vagy mint egy céltalan bolyongó lélek.
*mondja kissé csalódottan, de aztán gyorsan hozzáteszi*
- Biztos vagyok benne, hogy kalandokban lesz errefelé része és talán célt is talál. Ez valóban nem biztonságos hely, de távoli és nyüzsgő város, ami tökéletes, némelyeknek, ha újra kell kezdeniük valahol. Én elhatároztam, hogy itt élek egy darabig és igen itt sok a magam fajta . És sok az elf is. *Teszi hozzá kelletlenül*
- Én magam csak felerészben vagyok elf, bár nagy rész örököltem az elf vonásokat. A lány, aki a fogadóhoz kísért minket, ő igazi elf. Remélem jól megnézte, ha még nem látott, hozzá hasonlót. Valami azt súgja lát még közülük nem is egyet.